Azért kell adni a külsőre, valljuk be, hiszen nem csak fontos tisztséget töltök be, ahol emberek között kell mozogni és hitelesnek kell lenni, hanem még francia is vagyok. Mármint... ezt itt senki nem tudja, de én igen és ez nekem elég is. Vágod... nem elég, hogy király vagy, de még überfaszamenő csávó is a tetejébe. Ilyen az élet, így kell megszokni. Ha valaki ezzel meg tud birkózni, akkor az én vagyok. Mindenesetre eljött a kéthavonta esedékes fodrász ideje, mert lassan arany fürtjeimet össze tudom fogni hátul, ami valljuk be, nagyon jól festett anno, de ma legfeljebb csak egy kivénhedt rockernek mehetnék el vele. Foglaltam is időpontot, ezúttal egy új fodrásznál... mármint számomra új, mert az öreg Wayne múlt hónapban feldobta a talpát... állítólag szex közben érte a halál, ami nyolcvan évesen nem kis teljesítmény, szóval a jó ég áldjon vén naplopó, egy kicsit sem sajnállak. Mindenesetre egy jó fodrászt mindenképp elvesztettem, szóval a telefonkönyv felcsapását követően rá is bukkantam erre az Irisre. Kalandvágyó ember vagyok és sosem volt eddig női fodrászom. Nem azért mert hímsoviniszta vagyok... de... azért, mert az vagyok, kár is szépíteni. A nőnek a konyhában és az ágyban a helye. Mindegy, magamévá kell tennem modern kori elméleteket is, mint az egyenlőség, lévén politikus volnék. Nem élhetek örökké a múltban. Egy életem, egy halálom, csak felhívtam ezt az Iris-t és kértem tőle egy időpontot. Most pedig kívül szemlélődök éppen és azon tűnődök, hogy ez a hely vajon nagyobb-e belül, mint kívül. Mármint, félreértés ne essék, nincs bajom a szűk, családias helyekkel, hajat vágni mégsem lehet egy futballpályán... Mindegy, túl is teszem magam az elmélkedésen, egyébként sem nekem való, mert hamar megfájdul tőle a fejem. Inkább fogom magam, a kis csitti-fitti zakómban, halványlila ingemben, melyhez nem hogy nyakkendőt nem vettem fel, de még a felső gombot is kigombolva hagytam és fekete szövetkabátomban... és jól benyitok. Elmondom mire számítok. Egy negyvenes évei közepén lévő, Esmaralda-n érett, elkeseredetten magányos nőre, nemvagyokjósemmire hát fodrász leszek mentalitással. Ez az első tippem, de szeretek meglepődni! (Kivéve, ha a meglepetés nem jó)
Még csak január közepe van, de már a hónap végéig szinte minden időpontom be van táblázva. Ennek persze nagyon örülök, mert ez azt jelenti, hogy nem kell a híd alá mennem aludni. Amúgy sem kéne, mert apáékhoz bármikor visszamehetnék, ha a szükség úgy hozná. A vendégeimnek már több mint a fele visszajáró vendég, aki nem csak egy-egy alkalommal bukkan fel nálam, hanem rendszeresen hozzám jár. Persze vannak olyanok, akiknek mindegy, hogy épp ki vágja a haját, de a legtöbb ember azért ragaszkodó típus. Mindig jönnek újak, akiknek a neve telefonon keresztül nem mond semmit, amikor időpontot foglalnak nálam. Akit most várok, az nem ilyen. Ő valószínűleg nem tudja ki vagyok, de én tisztában vagyok azzal, hogy ő kicsoda, mivel anya a városházán dolgozik már évtizedek óta. Ő az egyik házasságkötő. De nem csak amiatt tudom, hogy ki a város alpolgármestere név szerint. Apa szintén évtizedek óta dolgozik a helyi kórházban, mint aneszteziológus, és ha szoktak lenni városi események, bálok, fesztiválok, és olyan ünnepségek, ahol illik megjelenni akkor apáék mindig ott vannak... és általában Mike, a bátyám is. Régebben én is eljártam velük, de az elmúlt két évben már nem. A bejárati ajtó fölött lógó kis csengő megszólal, amikor az ajtónyitástól a kis fémnyelv meglendül. Felkelek a székből, a napilapot amit eddig olvastam félrerakom összehajtva, majd mosolyogva a belépő férfi felé fordulok. Fehér farmer van rajtam, fehér testhez álló pamut trikóval, sötétbarna hajamat pedig hajfánkkal rögzítettem a fejem tetején. Az arcomon ízléses, nappali sminket viselek. A lábaimon fehér bőrklumpák, belül acélbetéses béléssel az orrukban, hogy ha valamit véletlenül ráejtenék a lábamra, akkor se sérüljek meg... legalábbis ne olyan könnyen. - Üdvözlöm, Mr. Matthews! - Sietek elé, amennyiben igényli, a zakóját szívesen felteszem egy vállfára, és felakasztom. A fodrászat valóban nem túl nagy. A bejáratnál van egy csigalépcső, ami az emeletre visz, azt jelenleg raktárnak használom, de később szeretném majd kibővíteni a helyet. Egyelőre csak én magam vagyok, nekem pedig bőven kényelmes, és rajtam kívül négy ember is kényelembe tudja helyezni magát, amíg dolgozok, ha szeretné. Nem szeretem a személytelen, rideg helyeket, ezért élénk, meleg színeket használtam fel, és otthonossá tettem a fodrászatot, amikor berendeztem. A hófehér selyemfüggönyökre is felcsíptettem pár dekor-pillangót. Bekeretezve és beüvegezve lógnak egymás mellett a falon a mesterfokozatot igazoló oklevelem, és minden olyan képzésről a bizonyítványom, ami azt bizonyítja, hogy elég komoly, és megalapozott a szakmai hátterem. - Kérem, foglaljon helyet. - Intek egy finom mozdulattal a tükör előtti szék felé, majd a hajára pillantok. - Mik az elképzelései, milyen frizurát szeretne? - Én nem régivágású fodrász vagyok, aki minden kérdés nélkül csak nekiáll, és jól megszedi a vendége haját. Nem mondom, hogy az rossz módszer, mert vannak, akik szeretik rábírzni a fodrászra, hogy mit csinálnak, de én szeretem megkérdezni a vendégeimet, mégis csak az ő hajukról van szó, amit nekik kell viselniük és nem nekem, miután kilépnek az ajtómon. Mivel még nem vágtam a haját, ezért nem tudom, hogy ő mit szeret. Vannak férfiak, akik nem kérnek mosást, csak meleg ollós nyírást. Vannak akik mindenképp ragaszkodnak a mosáshoz. Sőt! Van olyan vendégem is, aki férfi léttére hozza magával a samponját és a zseléjét is, mert ő a sajátját szereti. Én ezt nem szoktam zokon venni, mivel nekem is van kedvenc parfümöm, és nem biztos, hogy örülnék neki, ha valami olyannal fújnának be, ami nekem nem kifejezetten tetszik. Az én munkám pedig arról szól, hogy a vendég igényeit elégítsem ki maximálisan.
A hozzászólást Iris Lance összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Pént. Jan. 16, 2015 8:13 pm-kor.
Igazából az első dolog, amit belépve tapasztalok, hogy ez valami borzalmasan színes. Mármint... vannak színek. Ráadásul ilyen narancssárga, meg piros. A kinti havas, lucskos, szürke tájkép után most azért kicsit hunyorognom kell, miközben azon tűnődöm, hogy talán a rossz ajtón jöttem be és egy bordélyban vagyok... Ha akarnám sem igazán tudnám leplezni az arcomra kiülő grimaszt, mely leginkább arra emlékeztet, mintha valami nagyon savanyúba haraptam volna. Aztán végre megpillantom a ház úrnőjét... és most már biztos, hogy bordélyban vagyok. Na jó, a klumpa azért némileg illúzióromboló, de azzal is tudnék mit kezdeni. Persze jól végig is nézek rajta rendezvén a vonásaimat. - Brrr... tegeződjünk, szervusz. - Rázom meg kicsit magam az üdvözlésére és előkapom legszebb mosolyaim egyikét. Ezzel egyébként semmivel sem nézek ki jobban, mint amennyire egyébként nem nézek ki jól, de azért egy kedves gesztus, ha már sármos nem tudok lenni. Imádom ha ki van nyalva a seggem, szóval megkapja a szövetkabátot és a zakót is, hogy akasztgassa csak oda, ahova akarja, én nem állok a kényszeres szolgálatkészség útjába. Amíg ő akasztgat, persze én nem fogok be a számat, de még csak meg sem maradok egy helyben. A pillangós függönynél kötök ki. - Nagyon szép kis fodrászata van. - Ha az elején a grimaszom nem lett volna, akkor ez most feletébb meggyőzően hangzana. - Kimondottan tetszik a dekoráció. - És mutatóujjammal kicsit megbirizgálom az egyik, számomra kimondottan giccsesnek tűnő pillangó szárnyát. Hát ezt nem az én ízlésemnek találták ki, annyi szent. - Új vállalkozás? Nem nagyon hallottam eddig erről a helyről. - Mert én aztán az újonnan nyílt műkörmöstől a gördeszkaboltig mindenről hallok, hogyne. Megjegyzem, a kutyát nem lovalja. Mindenesetre engedek a szép szónak és mint aki csak most ébredt fel, tekintek rá, elnyílt, csodálkozó tekintettel. Örülök, hogy megzavart az ocsmány pillangó bámulásában. Persze, helyet foglalok, kényelmesen el is helyezkedek a székben. - Olyat, amivel következő alkalommal is nyerünk a választásokon...? De csak ha van ilyen opció. - Szélesen elmosolyodok, látszik, hogy marhára meg vagyok elégedve magammal, mert ma is elememben vagyok humor terén. Mármint, amit én érzek és amit a köz érez, az gyakran nem ugyanaz, de ettől az apróságtól most tekintsünk el. - Nem is tudom. Szeretem zselézni, szóval jó ha van, bár teljes lelki roncs vagyok, amikor elalszom és utána kell valamit kezdeni vele. Gondolom köztes megoldás nincs. Ha jól dolgozol, akkor később, még másról is lehet szó, de egyelőre csak egy vágás kellene, hogy ne úgy nézzek ki, mint egy csöves. - A valami más, az a szőkítés. A régen természetes szőke hajam, ma már inkább ilyen szürkés-szőke, amiért én annyira nem vagyok oda, szóval nem egyszer volt már festve. De az tényleg bizalmas meló, nem bízom ám akárkire, meg az ugyebár csak az én és a fodrászom titka.
Minden vendégemmel előzékeny, és segítőkész vagyok, ez nem az ő személyének, vagy státuszának szól. Aki olyan hivatást választ, ahol emberekkel kell foglalkozni, velük kell kommunikálni, jó ha szereti őket, hiszen ha fancsali képpel fogadnám a vendégeimet, és sütne rólam, hogy embergyűlölő vagyok, akkor valószínűleg azzal a lendülettel fordulnának is ki az ajtómon. Szerencsére ilyen gondom nincs. Nagyon szeretek emberekkel foglalkozni, és szeretem, ha valami olyat hozhatok ki belőlük, pontosabban a hajukból, amivel ők is elégedettek. - Rendben. - Mosolyodok el, amikor felajánlja a tegeződés lehetőségét. Hogy mennyi idős, nos azt pontosan nem tudnám megmondani, de szerintem negyven fölött járhat ránézésre. Persze nem vagyok tévedhetetlen, és a külső is sokszor csalóka. A kabátot és a zakót is szépen felteszem vállfára, majd felakasztom, nehogy összegyűrődjenek. Nem zavar, hogy eközben járkálni kezd, és ismerkedik a berendezéssel. Az arcára kiülő dolgokat pedig nem látom, mivel háttal van nekem. - Köszönöm. - Fordulok felé, majd a kérdésére előbb egy fejrázással, majd szóban válaszolok. - Pár éve már megvan, de nem nagyon szoktam magam hirdetni sehol. - A telefonkönyvben benne vagyok, és van névjegykártyám is, de úgy ennyi. Az önmenedzseléshez nem igazán értek, és amúgy is úgy vagyok vele általában, hogy ha egy vendégem elégedett, akkor úgyis elmondja hol és kivel csináltatta az új frizuráját. Ennél jobb reklám meg úgysincs. A magabiztos válaszra elnevetem magam. Persze sejtem, hogy csak viccnek szánta, és sikerült is mosolyt csalnia vele az arcomra. - Ha eljössz a kampányfotózás előtt, tehetek az ügy érdekében. - Felelem mosolyogva. Nekem nem kell bemutatni a politikusokat. Anya ott dolgozik a városházán. Ő nem mozog közöttük folyamatosan, hiszen házasságkötő, de azért hall egy s mást, és nekem is szokott mesélni. Semmivel se másabb emberek, csak olyan pozíciójuk van, amitől jobban reflektorfényben vannak, mint a többség. Ugyanúgy vannak bónáik, rossz napjaik... csak a várost vezetik. Ha valakiknek szükségük van a háttérben dolgozó stábra, akik összekapják őket, akkor azok pont a politikusok. Imázst kreálnak nekik, segítenek, hogy kitűnhessenek a szürke tömegből, és megjegyezhetőbb legyen az arcuk. Eléggé informatív a válasza. A snassz frizurákat nem kedveli, de túl sok időt se szeret eltölteni reggelente a tükör előtt, hogy beállítsa a haját. A poliészter kendőt felcsatolom a nyakába, aztán megmosom a kezemet, és mögé állva pillantok rá a tükörben. - Merre szoktad zselézni? - Kérdezem, miközben beletúrok a hajába. Kicsit összeborzolom, hogy a hajszálak rendeződjenek, és megnézem, hol vannak pontosan a forgói. Vágás, és zselézés szempontjából ugyanis nem mindegy. Éjszaka leginkább a forgótájékon szokott önálló életre kelni a frizura. Ezen kívül a haj tartására, a szálak erősséggére, és a dússágára is kíváncsi vagyok, mert ez is nagyban befolyásolja azt, hogy milyen frizurát fogok neki elkészíteni. - Pajeszod mindig van? - Érkezik a következő kérdés, majd a tarkójáról felsimítom a haját, hogy megnézzem hátul a nyakát. Ott is elkél majd egy kis borotválás...
- Persze, hisz a jó üzlet reklámozza magát. - Mondom kedélyes mosollyal fordulva felé, valószínűleg ő is ezen az elven működik. Persze relatív, hogy mit veszünk jó üzletnek, tekintve, hogy most így körbenézve, azért én ezt ennyire őszintén nem jelenteném ki. Persze nem kell tudnia az ellenérzéseimet, sem a dekoráció, sem a neme, sem a kora iránt. Alapesetben biztos nem hagynám ki a lehetőséget, hogy beszóljak, de most eltekintek tőle, hiszen mégis csak nála lesz az olló Még a végén itt a nyakamba döfi. Ilyet meg aztán nem játszunk. Persze el sem tudja képzelni, mennyire nehéz nem megszólalni. A kampányfotós megjegyzésére csak szélesen elmosolyodok... majd ahogy leülök, hagyom is leolvadni szép lassan. Nem szándékozok semmit hozzáfűzni. Tudnék, csak nem lenne jó senkinek. El is tűnődök egy pillanatra, hogy ugyan mi a frászt is keresek én itt, de aztán megint megállapítom, hogy választhattam ez és a tömegfodrászat között, ahol futószalagon mennek az emberek. Akkor még mindig inkább ez. - Valamelyik irányba azt mondják, hogy buzis. Na, nem arra. - Hát most azért csak kiszalad olyan természetességgel, mintha csak az időjárásról beszélnék. Bizony, a melegekkel is hadilábon állok, persze mindezt senkinek sem kell tudnia, most is csak véletlenül sikerült így. Remélhetőleg nem egy nagy érdekvédő a lány, mert akkor lehet, hogy tényleg a nyakamban köt ki az olló. - Nyesd le nyugodtan. Volt korszakom, amikor mindig volt, de azt hiszem most már annyira nem menő. De javíts ki ha tévedek. Nem szeretnék úgy kinézni, mint az öregapám. Többek között azért sem, mert ő már kicsit aszott és oszlófélben van. - Kedélyesen mosolygok és egyébként tűröm bármit is csinál, hiszen alapvetően nem rossz érzés, ha egy szép lány turkál az ember hajában. Persze más szituációban sokkal jobban tudnám élvezni, de most hajlandó vagyok eltekinteni tőle. Már csak az kéne, hogy valahogy lefoglaljam magam. A lepkék bámulásától ugyanis elkezdek émelyegni, de ha a lábait nézem, akkor meg nem fogok bírni magammal. Szóval kicsit eltűnődve megvakarom az orrom, végül pedig a tükörből feltekintek rá. - Mesélj magadról egy kicsit, miért lettél fodrász? Miért ismerős a vezetékneved? - A biztos altató. Mérsékelten tűnök érdeklődőnek, de remélhetőleg elég lesz ahhoz, hogy vég nélkül elkezdje ecsetelni az életét. Én pedig egy jót aludhassak.
- Értettem. – Nevetem el magam a kijelentés hallatán. Nem vagyok érdekvédő, se semmi hasonló. Engem alapvetően nem zavarnak a melegek, ha nem kell néznem amit csinálnak, mivel abszolút hetero vagyok. Most épp nincs senkim, de ha van, akkor se állok le a nyílt utca kellős közepén smárolni, meg nem kezdem el taperálni mindenki előtt a pasimat, mert szerintem ez nem nyilvános helyre való viselkedés. Hetero pár esetében is ugyanúgy zavaró tud lenni, ha az utcán élik a magánéletüket. - Akkor megszabadulunk tőle. Bizonyos arcformákhoz jól mutat, de főleg frizurafüggő, hogy mi mellé javasolt, és mi mellé nem. Egy rövidebb, zselézett frizurával kevésbé mutat jól. – Persze a pajeszok között is van különbség, és lehet olyat is vágni, ami egy zselézett frizura mellett se mutat bután, de én mindenképp szorgalmazom azt, hogy vágjuk le neki. Már csak attól is egészen megújul a kinézete, és sokat fog dobni az új összképen. Kell a változatosság az emberek életében. A férfiaknak ez csak apróság, de a nők többsége azonnal kiszúrja még a legapróbb változtatásokat is. Nem akadok fenn a humorán, ami elég sajátos. Nekem eddig még nem volt hozzá szerencsém személyesen, de anyától hallottam már róla. Az emberek mindenhol pletykálnak, ez alól nem kivétel a Városháza sem. Tudnék visszaszólni rá, de inkább nem teszem. Egy dolog, hogy ő szeret poénkodni, viszont nem biztos, hogy értékeli, ha mások próbálnak vele viccelődni. Mivel nem vagyunk annyira közvetlen viszonyban, inkább nem lövöm el neki, hogy tudtommal külső-belső jegyekben elsősorban mindenki a nagyszüleire, és nem a szüleire hasonlít… még a végén félreértené, és negatív kritikaként fogná fel. Az asztalhoz lépve felkapom a fésűt, és az ollót, aztán gyorsan átfésülöm a haját, mielőtt nekiállnék levágni. Olyan kérdést intéz hozzám, amit már sokan kérdeztek korábban, így eléggé rutinos… begyakorolt választ kap rá. - Elég gyakorlatias vagyok, és szeretek emberek között lenni. Az ollóval mindig is jól bántam, szóval lényegében adta magát a dolog. Nem tudnám elképzelni magam egy íróasztal mögött, papírokat tologatva. Az nem én vagyok. – Nem is lehet rosszabb annál, ha valaki olyan munkát kénytelen végezni, amit nem szeret, és amiben nem tud kibontakozni. Alapvetően nincs semmi gondom az „aktakukacokkal”, csak én halálra unnám magam, ha olyan munkát kellene végeznem. - Anyukám a Városházán dolgozik már… vagy húsz éve. Paula Summer… Lance. Házasságkötő. Biztos ismered futólag. – Pillantok a tükörbe mosolyogva. A Városházán dolgozók többsége ismeri egymást, hiszen ott nem adják egymásnak a kilincset minden nap az új dolgozók… ezek bizalmi állások. Anya meg a maga félvér küllemével még úgy is eléggé feltűnő jelenség, hogy már ötven fölött jár. - Apa el szokta kísérni a városi rendezvényekre, ő a kórházban aneszteziológus. Ha műtöttek már, akkor elég nagy eséllyel ő volt az altatóorvosod. – Mosolyodok el, miközben az olló pengéi között hangosan sercennek a szőkés tincsek, amik a szék mellé hullnak le, a földre. - Te miért lettél politikus? – Kérdezek vissza, hogy ne legyen egyoldalú a beszélgetés, mellesleg tényleg érdekel, hogy valaki miért dönt egy bizonyos pálya mellett.
Jelzésértékűen emelem csak fel védekezőn a kezeimet a "halotti lepel" alatt. Könyörgöm csak bele ne menjen, hogy milyen fejformához mi áll jól, mert annyira azért nem vagyok metroszexuális, hogy örömömet leljem az ilyesfajta értekezésekben. Akkor magammal hoztam volna a tavalyi pénzügyi kimutatást, ha aludni akarok. - Teljesen rád bízom magam, hölgyem. - Teszem hozzá a kézmozdulathoz könnyeden, kicsit vicceskedve, de főleg inkább azért, hogy elejét vegyem a társalgás ezen irányú elfajulásának. Én sem születtem fakírnak ugyebár. Hagyom hagy csattogjon a fejem körül az olló. Egyébként én a rosszabb fajta páciens vagyok, főleg mivel a fejemről van szó, ami a férfiasságom mellett a legnagyobb és egyetlen értékem. (Ha nem számolom a Thaiföldi bankszámlámat, ami mindezeket egy arasszal megelőzi.) Szóval az a típus vagyok, aki mindig borzasztó kritikus ábrázattal méregeti magát a tükörben hajvágás közben és hajlamos vagyok elfordítani is a fejem, hogy szemügyre vegyem a legutóbbi művelet eredményét. Nehogy nekem itt akárki lánya rövidebbre vagy ne úgy vágja, ahogy nekem az tetszik. Borzasztó idegesítő lehetek egyébként egy idő után annak ellenére is, hogy még nem szóltam egy szót sem. Hallgatom közben a pályaválasztás történetét... és hát elég lehangoló. Mármint... hány ember csinálja azt, amiben jó, vagy van hozzá egy kis affinitás? Még én is tudom magamról, hogy csapnivaló politikus vagyok, meg korrupt és képmutató vagyok, mégis ezt csinálom, mert ez hoz jó pénzt. De ebben így nincs semmi dráma. - Tényleg? Ennyi? Sosem akartál más lenni? Mondjuk kislány korodban hercegnő, vagy... mit tudom én, divattervező, mint a legtöbb olyan... - Ide most majdnem kiszaladt valamilyen jelző, amit igazából szerencsére csírájában elfojtottam, szóval nem tudnám megmondani mi lett volna. - ...átlagos lány. Mármint... bocsáss meg, de azt nehéz elképzelni, hogy hááát, hatodikban a tanárnéni technika órán azt mondta, hogy jól bánok az ollóval, amúgy meg matekból kétszer buktam, szóval a két kezemmel munkájával kell megélnem: Fodrász leszek! Mármint, ez... olyan lineális. - Bököm ki végül és a végszó kicsit el is van nyújtva, mintha csak azt kimondtam volna, hogy unalmasnak találom ezt az ok-okozati összefüggést. Amúgy a csevegő hangnemet nem tartom sértőnek és igazából, ha meg akarnám sérteni, akkor nem is így állnék neki. Egyszerűen csak szeretek beszélni és szeretem kimondani azt, amit gondolok. Mondjuk ezzel nem egyszer megütöttem a bokámat. A név és a tisztség hallatán kicsit elgondolkozok, még csücsörítek is hozzá, ahogy igyekszem magam elé idézni a személyt, akiről szó van. Mennyivel könnyebb lenne, ha egy kicsit is érdeklődőbb lennék a környezetem iránt. De azt hiszem megvan... - Kiköpött anyukád vagy. - Vagy legalább is remélem, hogy így van, mert amúgy fogalmam sincs. Ehhez kellene valamiféle olyan érzék, ami bennem nem fejlődött ki. Ennél én egy kicsit jobban szeretek magamra fókuszálni, de végül is a lányok, akik jó kapcsolatban vannak az anyjukkal, szeretik ezt hallani. Mindenki örül. - Nem műtöttek. Egészséges vagyok, mint a makk. - Jegyzem meg mosolyogva, ezzel lezártnak tekintem az apuka témáját. Jön is egy újabb zseniális kérdés, aminek következtében felmerül a kérdés, hogy mennyire is legyek őszinte. Áh, megkapja a reklámszöveget. - Már kicsinek is szerettem rendezkedni, diákelnök voltam meg a sakk-csapat vezetője. Plusz mindig is érdekeltek a körülöttem élő emberek, élek-halok azért, hogy valami maradandót alkothassak, ami végül mindenkinek jó. - Nem látszik, hogy mennyire forog a gyomrom, miközben beszélek, betanult, egyszerű szöveg, bár most kicsit lezserre vettem, mert az "élek-halok" drámai túlzásnál egy leheletnyi szarkazmust is bele lehet látni, ha az ember fogékony az ilyesmire.
- Oké! – Ez esetben nem magyarázok feleslegesen. Szeretem, ha szabad kezet kapok, és azt csinálhatom, ami szerintem a vendégem külleméhez illik. Róla tudom, hogy alpolgármester, ezért tarajos frizurával semmiképp se sokkolnám le. Ha nem tudnám, akkor se tenném, mert az öltönyös megjelenés eléggé árulkodó arról, hogy vélhetőleg napi rendszerességgel elegánsan öltözködik. Divatos, mégis a státuszához, és az öltözködéséhez illő frizurát fog kapni tőlem, amit ha el is fekszik, némi zselével, és fél perces formázással tökéletessé tud varázsolni. Már amíg újra meg nem nő, mert ezek a frizurák is csak egy bizonyos hosszig tartják meg a rendes fazonukat. Egy kicsit tényleg zavaró, hogy mozgatja a fejét. Így tovább fog tartani a nyírás, de egyelőre nem szólok rá, csak elhúzom az ollót, nehogy véletlenül belecsapja a fejét az élébe. Értem én, hogy kíváncsi rá, hogy alakul, de az összkép a lényeg, az meg úgyis csak a végére fog megmutatkozni. Addig, ha nem ért hozzá, úgyis csak azt látja, hogy itt-ott rövidebb lett. Ilyen szempontból a gyerekek a legrosszabbak, bár nem célom a gyerek-vendégeimmel összehasonlítani. Ők azok, akik igazán hajlamosan rá, hogy képtelenek legyenek nyugodtan megülni a fodrászszékben. Elég nagy önuralom kell… és szeretet irántuk ahhoz, hogy egy idő után ne guruljon el miattuk az ember gyógyszere. Őszintén felnevetek, amikor a férfi a csalódottságát ecseteli, és hitetlenül áll a történetem előtt. - Ennyi. – Erősítem meg abban, hogy nem volt semmi extra csavar. - Sose buktam semmiből, egyébként. – Teszem hozzá, mielőtt még azt gondolná, hogy hasonló indíttatásból választottam ezt a pályát. - Már az oviban is megnyírtam a babák haját, meg az ovitársaim haját. Akkor ennek nem túlzottan örültek a szüleik. De most már jobban bánok vele, ne aggódj! – Nevetek továbbra is. - Nem akartam más lenni. Tényleg adta magát a dolog. – Vonom meg a vállamat. - Sok olyan embert ismerek a korosztályomból, akik a mai napig nem tudják eldönteni, mivel szeretnének foglalkozni, és csak csapongnak. Elég rossz lehet. Én szerencsésnek érzem magam, mert nekem ilyen problémám nem volt… és nem is tervezem, hogy lecseréljem másra az ollót. – Egyébként ez a szakma is eléggé jól jövedelmez, ráadásul úgy osztom be az időmet, ahogy nekem tetszik, mivel a magam főnöke vagyok. A fésű, és az olló közben folyamatosan jár a kezemben, egyre több lenyírt haj kerül a szék köré, a földre. Néha beletúrok kicsit, és a pamacsért nyúlva lezavarom a puha sörtékkel a homlokáról, vagy épp a nyakából az oda hulló hajszálakat, hogy ne ingerelje a bőrét. - Mindenki ezt mondja! – Pillantok mosolyogva a tükörbe. - A két bátyám hasonlít inkább apura. Főleg a fiatalabbik bátyám. Az idősebbik örökölt anya vonásaiból is. – Mike-on kevésbé látszik, hogy kevert vér, mint Ryan-en és rajtam. - Akkor te nagyon szerencsés ember vagy! További jó egészséget! – Mondom őszintén. Manapság egyre több a beteg ember, egyre több embernek van rosszindulatú daganata… ilyen-olyan problémája, ami miatt muszáj orvoshoz fordulnia, a végén pedig elkerülhetetlenné válik a műtét. Nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy teljesen egészségesek. - Ha megunod a politikai pályát, akár elmehetsz űrhajósnak is! Ha nincs tériszonyod. – Teszem hozzá széles mosollyal. Úgy tudom, hogy űrhajósnak csak makkegészséges emberek mehetnek. Mintha ezzel kapcsolatban láttam volna valami dokumentumfilmet a TV-ben. - Á! Akkor te voltál a menő srác a suliban, akivel mindenki haverkodott, és akibe minden csaj titkon szerelmes volt! – Vontam le nevetve a következtetésemet. Apa is imád sakkozni, én is szoktam vele néha játszani, de jobban szeretek pókerezni, vagy römizni. - Ezek szerint akkor két szerencsés ember is tartózkodik idebent, mert te is azzal foglalkozol, amit szeretsz. – Állapítottam meg a hallottak alapján. A suliban nekem sose voltak ilyen ambícióim, nem foglalkoztatott, hogy a többiek fölé emelkedjek. Nem is éreztem túlzottan a szükségét, mert a családomtól így is elképesztően sok figyelmet kaptam. Egyedüli lány vagyok, folyton kényeztettek, ritkán voltam leszidva bármiért is.
Imádott Nonókámat várom, és most tényleg nagyon várom, mert szükségem van rá. Szükségem van arra, hogy az utóbbi idők történéseit valakinek elmondhassam. Leguggolok, kiveszem a szekrényem alá begurult kisautót, és mosolyogva visszanyújtom Jake-nek. - Már csak egy perc, és végeztünk is, rendben!? - Pillantok a kék szempárba. A kisfiú ásítva bólint egyet. Ő már unja, és nyűgös, az anyukája meg sík ideg, hogy a gyereke nem bír nyugton ülni még negyed órát se. Engem nem annyira zavar, szeretem a gyerekeket, van türelmem hozzájuk. Talán ha saját gyerekem lenne, akkor én is idegeskednék, de most nincs rá okom. Átfésülöm a szőke hajkoronát, a halántékánál kicsit utána igazítok, majd lesöpröm a nyakára tapadt szálakat, és óvatosan lekanyarítom róla a köpenyt is. Az anyuka elégedett, Jake gyorsan le is pattan a székből, és az ajtóhoz szaladva a kilincsről ugratja a kocsit a földre. Miután az anyuka rendezte a számlát, és távoztak a kisfiával a fodrászatból, az órára nézek. Van tíz percem, és Nonó megérkezik. Seprűt és lapátot ragadok, feltakarítom a földről a lepotyogott hajat, aztán fertőtlenítem az eszközöket, amiket használtam. Szeretem, ha minden tiszta és higiénikus. Elmegyek a mosdóba is, aztán leülök a kanapéra, a papucsaimat lerúgva a lábamról felhúzom őket magam mellé, és egy divatújságot fektetem az ölembe, hogy a hátralevő pár percet kihasználva átfussam a havi horoszkópomat.
Mára kaptam időpontot Iristől, hogy kicsit rendbe tegye megint a fürtjeimet. Mióta ismerem, rászoktam, hogy legalább három havonta jövök egy kis igazításra, ne töredezzen már a természetes vörös hajam. Szerettem, szóval nagy gonddal bántam vele, és csak azokat a samponokat, balzsamokat, hajakármiket használtam, amiket ő javasolt. Én egyébként észrevettem a javulást, kicsit mintha már több hajam is lett volna érzésre, nem tűnt olyan kevésnek, és valahogy élettel telibb is lett. Úgyhogy hálát adtam az égnek, hogy nem sokkal azután, hogy betettem a lábam a városba, betértem hozzá, aztán olyan jól sikerült, hogy azóta tök jó barátnők lettünk. Mondjuk, ehhez az is kellett, hogy egyikünknek sincs különösebb gondja a kommunikációval. Ha úgy van, én tök szívesen elbeszélgetek egy vasszöggel is. Most loholok, hogy miután átadtam a gyógyszertárat a váltótársamnak, odaérjek a megbeszélt időpontra. Egyébként nem szoktam késni, olykor inkább hamarabb érkezem mindenhová, most is így terveztem, de nem jön össze. Ettől még pont beesek időben, és mosolyogva pillantok az újságot olvasgató Irisre. - Sziaaaa! Mi jót olvasol? Kérdezem lelkesen, miközben odalépkedek hozzá, megválva közben az átmeneti kabátomtól, igen, még mindig hordok, nekem nem megy könnyen az akklimatizálódás errefelé, de szerencsére van az ilyesmire megoldás a sem túl meleg, sem túl hideg kabátok képében. - Remélem nem késtem, utálnám, ha felborítanám a napirendedet. Mondjuk, elég későn jöttem, szóval lehetséges, hogy utánam már nem lesz senki, de van, amikor még sokkal tovább dolgozik, szóval nem tudhatom, majd kiderül. Mihelyst odaértem hozzá, már hajolok is le, hogy két puszival köszöntsem, ha esetleg közben felállt, akkor természetesen meg is ölelem.
" Vigyázhatnál jobban is magadra. Ne vigyél túlzásba semmit, mert ezzel éppen ellenkező hatást érhetsz el, mint szeretnél. Ráadásul még egészségi problémák is jelentkezhetnek nálad, ezért változtatnod kell a mindennapjaidon, és le kell mondanod korábban fontosnak tartott dolgokról. A munkád során találkozhatsz valakivel, aki miatt azonnal kinyílik a kisbicska a zsebedben. Igyekezz higgadt maradni, és mielőtt bármit válaszolsz, aludj rá egyet, így nem követsz el hibát. " Na tessék! Azért ennél pozitív jóslatban reménykedtem. Persze nem hiszek feltétel nélkül a horoszkópban, mert sokszor írnak badarságokat, de hazudnék, ha egy kicsit se befolyásolna az, amit leírnak. Annyira belemélyedek a havi horoszkópom kianalizálásába, hogy csak akkor tűnik fel, hogy Nonó megérkezett, amikor megszólal. Felkapom a fejem, majd a szemeim nagyra kerekednek. - Szia! - Becsukom az újságot, visszateszem az asztalra, aztán a lábaimat belebújtatva a papucsomba fel is állok. Így fogadom Nonó üdvözlését, amit én is két puszival, és egy nagy öleléssel viszonozok. Hiányzott már a mandulaszemű tünemény. - Áh, csak a havi horoszkópomat, de nem kellett volna, elég siralmas. - Forgatom meg a szemeimet. - Azt írták, hogy a munkám során találkozhatok valakivel, aki miatt azonnal kinyílik a kisbicska a zsebemben. - Nevetem el magam, majd végighúzom ujjaimat a tincsein. - Remélem nem te leszel az. - Kacsintok. - Egyáltalán nem késtél. Kérsz üdítőt? - Persze nem kínálom meg minden vendégemet, kicsit költséges lenne, de Nonó VIP vendégnek számít. A fejmosó szék felé intek, hogy nyugodtan helyezze magát kényelembe.
- Ohh, ezeket utólag érdemes elolvasni, akkor legalább megtudod, hogy volt-e benne valami igazság. Elmélkedek hangosan, bár az igazság az, hogy én is el szoktam őket olvasni, csak épp többnyire el is feledem őket, és eszembe sem jutnak utána. Persze vannak olyanok, akik nálam sokkal jobban hisznek az egészben, és komolyan veszik, esetleg foglalkoznak is vele Ezzel nincs semmi bajom, én is fura bogár tudok lenni, csak éppen más vetületben, persze néha egyszerű szemfényvesztésnek gondolom. Nekem is lehetnek rosszabb napjaim. - Ezek a találkozások nem azt akarják jelenteni, hogy valaki újjal? Én mindig így gondoltam. A feltevésére azért egy pillanatra lefagyok, remélem, csak viccel, szerencsére elég hamar kiderül, hogy így van, nagyon utálnám, ha valójában idegesíteném, ő meg úgy tenne, mintha kedvelne. Bár mi oka lenne egyáltalán ilyesmire? Az égvilágon semmi. Nem is nézek ki ilyesmit belőle, közel sem gondoltam soha úgy, hogy bármiféle rossz szándék szennyezhetné a lelkét. - Áhh. Biztosan vannak nálam sokkal idegesítőbb vendégeid. Legyintek, és nyelvet is öltök egyszerre nevetve, az ilyesmit valóban nem kell komolyan venni. Nem gondolom magam idegesítőnek, szerintem elég reálisan el tudom helyezni magam a tulajdonságaimat illetően. - Egy kis vizet elfogadok, köszi! Tudom, van nála más is, de szomjas vagyok, és a víznél nincs megfelelőbb erre a célra. A gyümölcslevek ideig-óráig jók, de nem az igazi szomjoltásra. - Hosszú napod volt ma is? Na, nem azért, mert nyúzottnak látszanál, nagyon is jól nézel ki. Szerintem még nem is láttam igazán lestrapáltnak, a szememben ő mindig pörög, mint a búgócsiga. Nem mintha én kevésbé lennék hiperaktív az esetek többségében. Csak már így is bőven benne voltunk a délutánban, lehetséges, hogy reggeltől benn van, na, akkor nem fogom irigyelni. - Mi van veled egyébként? Hogy telt a fesztivál a tesódéknál? Érdeklődöm teljesen gyanútlanul, miközben megszabadulok a fölösleges gönceimtől, és a hajmosó felé veszem az irányt, hogy rögvest le is üljek, és ráhajtsam a fejemet. Ha tehetném, minden alkalommal így mosnék, azaz mosatnék hajat, mert roppant mód kellemesen kényeztetőnek találom.
- Egyáltalán nem vagy idegesítő, csak szívom kicsit az édes véred. – Öltök nyelvet én is nevetve. Mivel eléggé szociális alkat vagyok, csak nagyon kevés vendégemnek sikerült eddig idegesítenie, és Nonó egyáltalán nem ilyen. - Úgy, hogy korábban keltem a tervezettnél, igen. Hosszú volt. Rájött Suzy-ra az öt perc, és hajnali ötkor végigrángatta a járólapon a tányérját. Az alattam lakó is biztos nagyon értékelte. – Forgattam meg a szemeimet, miközben odasétálva hozzá átnyújtottam neki a pohár vizet. - Először azt hittem éhes. Jól le is szidtam, hogy miért ilyen mothos, van még két óra reggeliig, de aztán csak nem hagyott békén. Felugrált az ajtóra, szóval kénytelen voltam felöltözni, és levinni. Olyan hasmenés jött rá, hogy csak néztem! Nem igazán jellemző rá az ilyen, gondolom Milo-ra se, hiszen te is normálisan eteted. Attól féltem, hogy beevett valamit előző este, amikor sétáltunk. Tudod milyenek. Mindent végigszaglásznak, és a szájukba vesznek. Szóval beültettem a kocsiba, és vittem az állatklinikára, közben meg azért imádkoztam, hogy csak nehogy rájöjjön a kocsiban… Szerencsére nem voltak előttünk, kapásból sorra kerültünk. Az doktor alaposan megvizsgálta, azt mondta, hogy gyomorhurutja van. Kapott szurit, meg tablettákat, amiket a kajájába kell törnöm. Három-négy nap, és rendbe kell jönnie. Elvittem anyáékhoz, náluk a kertben szabadabban van, mint nálam a lakásban. Ott bármikor ki tud szaladni, és most anya egyébként is sokat otthon van. Úgy sajnálom szegénykét. Épphogy össze tudtam kapni magam, megittam egy kávét, és pont beestem, mire érkezett a mai első vendégem. Szerencsére tudtam tartani az időpontokat, csak hát elég rosszul indult a reggel. – Mesélem el a ma reggel történteket. Ilyenkor kicsit bűntudatom van. Sajnos kénytelen vagyok Suzy-t lepasszolni napközben ha beteg, mert nekem muszáj dolgoznom, pedig ilyenkor szívem szerint vele lennék, és simizném a pociját, hátha attól egy kicsit jobban érzi magát. Ráhúzom Nonóra a vízlepergetős köpenyt, aztán a haját összefogva a hajmosóba emelem. Megengedem a csapot, a kézfejemre engedve ellenőrzöm a víz hőfokát, mielőtt Nonó fejére engedném. - Szólj, ha nem elég meleg, vagy túl meleg. – Mindenkinek más a kellemes. Én a középhőmérsékletet szoktam általában előnyben részesíteni, mert a vendégeim többségének az szokott megfelelni. Finoman túrok bele Nonó tincseibe, hogy mindenhol átjárja a víz. Elzárom a csapot, majd diónyi mennyiségű sampont nyomok a kezembe. Nem kérdezem meg tőle, hogy ezzel jó lesz-e, mert mindig ezt a típust szokta vinni tőlem, otthon is ezt a márkát használja. Gyengéd mozdulatokkal oszlatom el a haján a sampont, a hajtőtől a hajvégekig, majd körkörös, masszírozó mozdulatokkal frissítem fel nem csak a haját, de a fejbőrét is. - Nem hittem volna, hogy ennyire fárasztó lesz. Napközben Yvett-el voltam végig. Megnéztem vele a szánhúzók rajtját, meg szétnéztünk a vásárban is. Lehetett kölyök kutyákat is simogatni. Gondolhatod, hogy ott jó időre leragadtunk. Amúgy annyira cukik! Ha nem lenne Suzy… bár nem. Egy olyan kutyának kész szenvedés lenne az élet az én kis garzon lakásomban. – Persze a gondolattal azért eljátszhatok, nem? Arról mélyen hallgatok, hogy Yvett-et elvesztettem, mert eléggé szégyellem. Szerencsére nem esett semmi baja, és elég hamar meg is találtam… szóval nem is annyira fontos, nem? - Anchorage-ban is volt jégszobor faragó, meg jelmez verseny. Annyira szép szobrokat faragtak ott is! Az a baj, hogy Anchorage melegebb város, mint Fairbanks, és a szobrok is hamarabb olvadnak. De egyébként tényleg nagyon szépek voltak! Hatalmas bulik voltak esténként. Egyik este Ryan-el voltam kint, a másikon a sógornőmmel. Így felváltva ki tudtak kapcsolódni ők is… meg az egyik estét én is bevállaltam, hogy el tudjanak menni kettesben. Yvett-el mi addig a Táncoló talpakat néztük DVD-n. Nagyon gyorsan elment az a néhány nap, iszonyúan élveztem! És itthon milyen volt? – Kérdezek vissza. – Milyen volt a zsűrizés?
Figyelmesen hallgatom a reggeli kálváriáját, ami azt illeti, hasonlóban nekem is volt már részem, szegény Milo egy betegsége során kétszer is kapott infúziót, mert nem volt hajlandó inni és enni, valamivel elcsapta a gyomrát. Valami ionos vizet kellett fecskendővel adnom neki két napig, hogy helyrejöjjenek a dolgai. Mondjuk az volt a legrosszabb, hogy szerencsétlen kutyát napokon keresztül cipeltem orvoshoz, kétszer ott is kellett hagynom az infúzió miatt, szóval elég kellemetlen lehetett a kis drágámnak. Szerencsére most már nincsen semmi baja. - Képzelem, hogy így nagyon sűrű lehetett, és remélem, Suzy mihamarabb rendbe fog jönni. Szegénykém… Egyébként tényleg jobb lehet neki most ott, Milo is sokat van a Nagyiméknál, és szereti. Persze, a Nagyitól mindig csurran-cseppen neki némi finomság. Mondhatnám, hogy azért, mert sokat dolgozom, de ez nem igaz, legalábbis nem a legtöbbek által ismert értelemben, sokat kell tanulnom, és egyelőre még nagyon lelkes vagyok, meg nagyon teperek, mert fejlődni akarok minél hamarabb, szóval annyi időt invesztálok bele, amennyit csak képes vagyok rá. - Oké. Általában jól belövi, szóval nem aggódom, és most sem kell szólnom, a sampon illata hamar az orromba kúszik, és kifejezetten imádom is, hamar megszerettem a márkát, meg ezt a fajtát is belőle, illik hozzám, szóval ezért is hálás vagyok, amiért összeakadtam anno Irissel. Egészen hamar ellazulok, sóhajtok is egy kellemeset, amíg babrálja a hajamat, esküszöm, ez felér nekem egy wellness hétvégével, amilyen pörgős vagyok, azt a nyugit sosem bírom hosszútávon elviselni, ennyi pont elég belőle. - Igen, nagyon szép példányok, de az tuti, hogy nem valók lakásba, és nagyon nagy a mozgásigényük. A mi életmódunkba abszolút nem férne bele a dolog, nekünk találták ki a kisebb ebeket. Kuncogok fel, és én ezt nem is szégyellem, vannak olyanok, akik más típusok ilyen szempontból, és bár imádom a kutyám, de néha még így is nagyon be kell osztanom a napjaimat, hogy jusson idő sétára is. - Viszont én is láttam, ahogy áthaladtak, és csorgattam a nyálam rendesen. Olyan intelligens ábrázatuk van, mondjuk, elég sok kutyának, de van pár fajta, akiknél ez jobban átjött. Yvett biztos nagyon élvezte akkor a napot, de hát mi mást is tehetett volna egy szuper nagynéni-keresztanyu társaságában. Mosolyodom el, bár nem nyitom ki inkább a szemeimet, mert tuti belefolyna a sampon, amilyen peches tudok lenni rendszeresen. Az meg sem fordul a fejemben, hogy bármi balul sülhetett el. - Akkor ezek szerint elég hasonló programok voltak, a jégszobrok persze itt nem voltak akkora veszélyben. Egyébként sokat most nem voltam kinn, de a jelmezversenyt nem hagytam ki, meg mindent megnéztem, amit csak egy napba belesűríthettem. Most valahogy minden ismerősöm mással töltötte azt az időt, egyedül meg nem móka. A jelmezverseny amúgy jó volt, bár szerintem a tavalyihoz képest sokkal kevesebben vettek részt rajta, de volt egy-két nagyon szépen megcsinált jelmez. Jövőre szerintem megint indulok majd valami különlegessel. Milyen szép is lenne, ha akkor már Mayával mehetnék, és őt is kimaszkírozhatnám. Istenem, el sem tudom képzelni, mennyire boldog lennék. Ez azonban nagyon távoli dolog, talán meg sem fog valósulni, de jól esik a lelkemnek játszadozni a gondolattal. Közben, ha Iris végzett a mosással, akkor kiszállok a székből, törülközőbe csavart hajzattal. - A napod hosszából kiindulva remélem, hogy mára azért több vendéget már nem vállaltál be… Nem ártana pihennie, meg Suzy is biztos jobban vágyik most a társaságára.
- A bizonytalanság az egyik legrosszabb. Ők nem tudják elmondani mi a baj, hogy mi fáj. Nekünk kell észrevenni, hogy valami nem stimmel, és cselekedni. Olyanok, mint a kisgyerekek, akik még nem tanultak meg beszélni. Náluk se lehet tudni, hogy mi a baj. Néha néztek már hülyének, mert semmiséggel rohantam Suzyval az orvoshoz, de inkább fussak feleslegesen, mint hunyjak szemet, mert ki tudja, hogy mikor történik tényleg valami olyan, ami miatt sürgős orvosi ellátásra szorul? – Talán nem a leghelyesebb egy gyerek és egy kutya között hasonlatot vonni, de Suzy nekem olyan, mintha a lányom lenne. Szerintem ez akkor se változik, ha egyszer családot alapítok, és lesz saját gyerekem. Nem mintha a közeljövőben kilátásban lenne ilyen, hiszen nincs senkim. Miután alaposan átmasszíroztam a fejbőrét és a haját a samponnal, leöblítem róla azt, hogy balzsamot dörzsölhessek a hajvégekbe. Sokan gondolják azt tévesen, hogy csak a száraz, vagy festett hajnak kell a balzsam. A balzsam rugalmasan tartja a hajat, könnyebben formálható, és csökkenti a hajvég töredezettségének lehetőségét, ha rendszeresen van használva. - Nagyon boldog volt, hogy kettesben lehetett velem. Tudod, mint a nagyok, szülők nélkül. – Nevettem. Néha kicsit sajnálom, hogy nekem nem volt nagynénim, aki így pesztrált volna, ahogy én Yvett-et, viszont annak nagyon örülök, hogy a tesóm is és a sógornőm is engedi, hogy anyáskodjak fölötte. Legalább ők is kettesben tudnak lenni addig. - Talán a helyieknek már uncsi. Sokan nem szeretik azt a tömeget, és azt a sok idegent, akik elözönlik ilyenkor a várost. A fesztivál előtt sok öreg szokott panaszkodni, hogy megint napokig nem fognak rendesen aludni a zajtól. Mondjuk szerintem ilyenkor a szánhúzó verseny és a jégszobrászat a két legkeresettebb program. Ezeket szokták leginkább beharangozni. Jövőre én is itt leszek Fairbanksben, szóval ha gondolod, akkor bepótolhatjuk az idei elmaradást. Még az is lehet, hogy én is beöltözök. – Vonom meg a vállaimat, aztán lemosom Nonó hajáról a balzsamot. Óvatosan kinyomkodom a hajából a felesleges vizet, aztán tiszta, puha törölközőt nyitok szét, és átdörzsölöm vele vörös tincseit, mielőtt turbánt tekernék a fejére. - Csüccs át. – Sétálok át a tükrös asztalhoz, majd felkapva a szék távirányítóját magasabbra emelem, ugyanis a Nonó előtti ifjú vendégem miatt le kellett eresztenem, különben daruval kellett volna beemeltetnem a székbe, olyan rövidek voltak a lábai. - Lett volna még egy utánad, de délben idetelefonált, hogy elkapta az ovis lányától a kalicit, szóval visszamondta. – Húzom el sajnálkozva a számat. Nem a pénzkiesést bánom, legalább hamarabb Suzyért mehetek, viszont nem lehet most túl kellemes a családi idill. Remélhetőleg nem csak egy toalett van az otthonukban. Lebontom Nonó fejéről a törcsit, és a szárítóra terítem, aztán fésűt fogva átfésülöm a haját. - Mennyit vághatok? – Pillantok a tükrön keresztül a barátnőmre. Az egy dolog, hogy mi fodrászok mennyit látnánk jónak a haj érdekében, az meg egy másik, hogy az ügyfél mennyire szeretné megrövidíteni a tincseit. Sokan elkapatják magukat, és nem foglalkoznak azzal, ha a két centiből mondjuk négy lesz, én viszont szeretem maximálisan azt nyújtani, amit a vendég igényel, jelen esetben Nonó. Nagyon szusszantok. – Emlékszel? Meséltem neked az új szomszédomról, amikor legutóbb találkoztunk. – Kezdek bele. – Meghalt. Én találtam rá, és… azóta se tudom kiverni a látványát a fejemből. Szörnyű volt. – Nem beszéltem a rendőrségen kívül eddig senkivel se erről, pedig ajánlottak pszichológust, most viszont úgy érzem, hogy muszáj. (off: Dimitris látogatása előtt vagyunk még időben.)
- Ezzel tökéletesen egyetértek, én is rohantam már úgy dokihoz vele, hogy semmi baja sem volt, de így érzem nyugodtabbnak magam… Ezt nem is kell tovább ragozni, úgy hiszem, elvégre tökéletesen egyetértünk. A kutyákkal kapcsolatban ez többnyire így is van, mondjuk, nagyon sok egyébben is egyezik, vagy hasonló a véleményünk, nem véletlenül vagyunk barátok. - Igen, az tök jó lehet, biztos ilyen lesz majd a húgommal meg velem is. Mayáról nem tud, de arról meséltem neki, hogy anya tavaly belehalt a legkisebb Sharp születésébe, te jó ég, lassan ő is egy éves lesz, el sem hiszem. Azóta nem is láttam, de azt hiszem, meglátogatom majd őket is, ha intézni próbálom a Mayával kapcsolatos ügyeket. - Na, az szuper lenne, akkor ezt meg is beszéltük, most már nem mondhatod le. Kacsintok, és határozottan örülök is ennek az ötletnek, társaságban sokkal szívesebben járom az utcákat, szóval jó lesz ez, tudom én már előre. A következő lendületemmel már ülök is át egy másik székbe, a tükrös asztal elé, és pár másodpercig csak szemlélem a tükörképemet, majd onnan nyújtok nevetve nyelvet a barátnőmre, mint valami kisiskolás. Én már csak ilyen végtelenül gondtalannak érzem magam mostanában. - Hú, az undi. Na, akkor legalább utánam szaladhatsz Suzyhoz. Mosolyodom el a szokásos életvidámsággal fűszerezve, tényleg örülök annak, hogy nem kell ma már többet dolgoznia. Viszont ezek szerint megint elterjedt az ovikban egy vírus, szóval nem fog ártani lassan felkészülni a rohamra. Előre várom, ilyenkor a telefon is gyakrabban csönd odabenn. - 2-3 centit mondjuk, szerintem most rendben vannak a hajvégeim. A vidámságom azonban hamar elillan, amikor meghallom a következő szavait, és tátott szájjal, összeráncolt homlokkal fordulok felé, ezúttal nem a tükörből szeretném látni az arcát. - Te jóságos ég. Mi… Mi történt vele? Borzalmas lehetett megtalálni… Gondolom, nagyon ki vagy készülve. Egészen lesápadtam, az ember nehezen hiszi el, hogy ilyenek megeshetnek, amíg nem a közvetlen kapcsolatai közt történik meg. - Ugye nem lett öngyilkos? Bár lehet abból a szempontból jobb volna, hogy akkor nem kellene attól rettegnie, hogy valaki esetleg ráront, és ő s úgy végzi, mint a szomszédja.
[Bizonyos hamarosan egyértelművé váló okok miatt szükségem van némi áthidaló megoldásra, úgyhogy ez utólagos engedelmeddel ilyen 2in1 játék lesz, hogy ne rúgjam fel a Lesteres dolgot sem. Jacksonos játék után:]
Amikor megkérdezi, mennyit vághat, legszívesebben a nullás gépre mutogatnék, de még így is kissé meg fog viselni a helyzet. Mikor megint bejelentkeztem úgy, hogy pár hete voltam csak, sejthette, hogy valami történt. Jelenleg egyértelműen hajlok a drasztikusabb megoldás felé. Így hát összepréselt ajkakkal a vállaim vonalára mutatok, jelezve, hogy addig… Nem érdekel semmi, az sem, ha a világ tudni fogja, hogy nem vagyok rendben, mert őszintén, már megint eszement módon kétségbeesettnek érzem magam, és fogalmam sincs, hogyan fogom kezelni a kialakult szituációt. Mindig jó hallgatni a duruzsolását, most határozottan szükségem van némi plusz energiára, szerencsére napok óta nem sikerült belefutnom Jacksonba, és őszintén szólva szeretném, ha ez így is maradna. A soha többet lenne a legideálisabb, de sajnos ennyire azért nem egyszerű a képlet. Próbálok vidámnak tűnni, nagyon igyekszem azon, hogy ne sírjon le rólam, hogy problémám van, bár szerintem a hajvágásból meglehetősen egyértelmű már alapból, elég szép esély van arra egyébként is, hogy hamarosan non-stop idegroncs leszek. Akkor pedig mindenkinek, aki kicsit is ismer, egyértelmű lesz, hogy valami büdös körülöttem, nem csak Pandának, és immár Irisnek. Most jóval szótlanabb vagyok, mint legutóbb, sajnos nem véletlen. Ismét szembekerülök a tükörrel, de most határozottan nem szeretném látni magamat. Igen, még mindig egyszerűen szemen akarom köpni magamat, újabban megint az jár a fejembe, hogy bár tavaly Alicenek sikerült volna belefojtania a Chenába. Tudom, idióta vagyok, de túl sok ez most nekem. Miért nem lehettem csak úgy boldog egy kicsit? Ennyire nem érdemlem meg?
- Tényleg! Találkoztál vele mostanában? Biztos tündéri lehet. Minden baba annyira cuki. Kár hogy olyan gyorsan nőnek, mint a gomba! – Nevetek. – Emlékszem, amikor Yvett még kis pici húsgombóc volt pihepuha bőrrel, és aprócska ráncos talpakkal. Meg tudtam volna zabálni, annyira édes volt. Persze most is az, csak már kész hölgy! Azt hiszem, imádom a babákat. – Sóhajtok. Persze tudom, hogy non-stop meló egy gyerek. Ott nincs hétvége, se szabadság, se semmi, de nem hiszem, hogy ne érné meg az, hogy minden pillanatának részesei lehetünk, miközben cseperedik. - Hát, most már nem! – Vontam meg a vállaimat. Biztos, hogy jó móka lesz. Most, hogy idén kihagytam Fairbanksben a fesztivált, a jövő évi biztos, hogy fergeteges lesz. Ha eléggé magával ragad a lelkesedésem, talán még megkockáztatom azt is, hogy beszerezzek egy szánhúzó kutyát. Persze nem a kis lakásomba, hanem anyáékhoz. Náluk nagy a kert… csak hát az a baj, hogy túl szép is a kert ahhoz, hogy egy kölyköt rá merjenek szabadítani. Suzy se mehetett ki kiskorába, csak akkor, amikor már leszokott arról, hogy mindent kiás, és összeszed. - Ja, eléggé. Örülök, hogy már kijött rajta, mert ha még lappangott volna benne, és úgy jött volna hozzám… - Nem fejezem be. Mindketten tudjuk, hogy akkor néhány napig én is sűrű vendége lennék a királyi trónusnak. Egyáltalán nem hiányzik az életemből. - Jól van szívem, nem is kell több. – Húzom végig ujjaimat a tincsein, hogy megnézzem milyen állapotban van a haja. Mivel rendszeresen jár hozzám, és odafigyel rá, ezért tényleg csak a hajvégek azok, amik egy kicsit sérültek. Látszik, hogy tényleg nagyon odafigyel magára, mert mosás közben láttam, hogy a fejbőre is teljesen egészséges. - Tudom, hogy mondtam már, de nem tudom elégszer körbeudvarolni a csini kis fejedet… annyira imádom a hajadat! – Sóhajtok fel, de azért túlzásokba nem esek, nehogy még a végén azt higgye, hogy le akarom skalpolni, vagy ilyesmi. Nem vagyok elégedetlen a saját hajammal, mert szeretem, és nem is állna jól, ha befesteném, de attól még a vörös a gyengém. Egyszerűen oda vagyok a vörös hajakért. Nem tudtam, hogy vezessem fel Jay esetét, ezért volt ez a hirtelen éles váltás a beszélgetésben. Úgy éreztem, hogy Nonónak kiönthetem a szívemet. Egy jó barátnő sokkal többet ér, mint egy vad idegen agyturkász. - Néhány hete történt. Átmentem hozzá, mert nagyon hangosan szólt nála a TV, és nem tudtam tőle aludni. Eleve furcsa volt, mert ő nem szokott ilyet csinálni. Inkább az a könyvet bújós típus, nem igazán volt zajos. Vér folyt ki az ajtaja alatt, én meg kihívtam a rendőrséget. A helyszínen maradtam, ahogy ilyenkor kell, és egy pillanatra láttam őt, amikor behatoltak a lakásába. Utána eltávolítottak onnan, hogy ne nézzem végig az egészet, de tudod… az az egy pillanat is olyan volt, hogy sose felejtem el. Szörnyű volt, Nonó. Minden csupa vér. Az arca, a nyaka… valami kilógott a szájából. Csak ült a fotelben, és annyira abszurd volt ez az egész. Én nem tudom, nem hiszem, hogy öngyilkos lett, hiszen annyira vidám pasas volt! A rendőrség meg nem mond semmit, hiába faggattam őket. Még csak azt se mondták meg, mikor temetik, semmit. Én meg ott lakom a fal másik oldalán. A hideg futkos a hátamon éjszakánként hacsak egy kisebb neszt is hallok…
- …annyira vicces volt, látnod kellett volna! Minden ország igyekezett azért jól kinéző bemondókat a kamera elé állítani. A helyi műsorvezetők is csinos, jól kinéző nők voltak. Szóval kapcsolták sorba a bemondókat, az összes elmondta, hogy mennyire élvezték a versenyt, és mennyire gratulálnak mindenkinek, akik bejutottak a döntőbe. Ez a legunalmasabb, és egyben a legizgalmasabb része az egésznek, hiszen itt derül ki, hogy végül ki fog nyerni. A zenék amúgy nem voltak annyira jók, bár aki nyert, az nem volt olyan rossz… bár a pasi jobban tetszett, mint a száma, de tudod, hogy még sose utaztam el úgy sehova, és annyira jó kicsit látni más helyeket, és csomó országról mutattak képeket. Na mindegy. Szóval egyszer csak kapcsolták Ausztráliát, és a bemondójuk egy… nem is tudom. Szegény öregasszony, szerintem legalább hetven volt, annyira öregnek nézett ki! Csont és bőr, szegény tök lapos. Hatalmas szódásüvegtalp szemüveg, borzasztóan rikító vörös rúzs, és olyan ruha, amit a tinik vesznek fel az első báljukra. Annyira meghökkentő volt, hogy először csak guvadtak a szemeim, aztán nevetésben törtem ki. – Már az első perctől kezdve éreztem, hogy Nonóval valami nem oké. Mindig örülök neki, ha látom, de az nagyon furcsa volt, hogy pár hét múltán megint bejelentkezett vágásra. Amióta meg itt van, alig szólt pár szót, és olyan arcot vág, mint aki savanyú szőlőbe harapott. A felvidítási kísérletem se hozott látványos javulást, és amikor a vállához mutat, hogy addig vágja le a haját, szívem szerint felsikítanék, hogy TE MEGŐRÜLTÉL!!! Ehelyett inkább leteszem az ollót és a fésűt is a kezemből, majd úgy ahogy van, székestől magam felé fordítom a barátnőmet, és ha már lefelé lógatja az orrát, hát leguggolok elé, hogy láthassam az arcát. - Szívem, mi a baj? – Félek, hogy ha kiejteném a Connor nevet a számon, akkor sírva fakadna. Első gondolatom ugyanis az, hogy összekaptak. Mi nők akkor változtatunk drasztikusan a külsőnkön, ha valami szívfájdalmunk van. Én nem szeretném, ha Nonó meggondolatlanságot követne el. A haj megnő, nem is emiatt aggódok. Ha nagyon szeretné, ha tényleg ezt akarja, persze levágom, de túlságosan fontos nekem ahhoz, hogy szó nélkül hagyjam azt, amit látok. És amit látok az az, hogy nagyon nincs rendben lelkileg!
- Nem, utoljára anya temetésén voltam New Yorkban, de nagyon sok képet kapok apától, és tündéri, tényleg, ő is vörös. Azt kell mondjam, hogy eszméletlenül édes a kis vörös fürjeivel. Olyanok a szemei, mint nekem, szóval biztos én is cuki baba voltam. Most meg roppant szerény vagyok, igen… - Én annyira nem imádom őket. Nem véletlenül nem akarok olyan sokszor „haza”menni. Tulajdonképpen nem igaz, mert egyszerűen csak fáj látnom őket, azt sem tudom, Roxanékat hogyan fogom meglátogatni, pedig szeretném, csak nem tudom, mennyire viselne meg a dolog. Talán ideje lenne beavatnom Irist is, megérdemli, elvégre mindig számíthatok rá a bajban. Mindenesetre erre azért még előtte lelkileg fel kell készítenem magam, így derült égből ezzel a történettel nem szeretek előhozakodni. Helyette inkább megbeszéljük, hogy jövőre együtt fesztiválozunk, talán akkor már én is beöltözöm megint. - Aljas egy betegség, az egyszer biztos, én nagyon utálom, remélem, idén megúszom. Ki is ráz a hideg rögtön, párszor átrohant már rajtam, szerencsére csak pár nap, de végtelenül gyorsan legyengül tőle az ember, és napokig ropin, kekszen, széntablettán és kólán élni annyira nem nyerő, viszont, ha fogyni akar valaki, akkor még jól is jön. Nos, én nem akarok, épp hogy hízófázisban vagyok, hogy kicsit izmosabb legyek. - Örülök, hogy így gondolod. Mosolyodom el, mert tényleg sokat foglalkozom a hajammal, még New Yorkban is gyakran jártam, igazság szerint a mostaninál is gyakrabban. Szeretem, és figyelek rá, szóval ezért lehet olyan, amilyen, szerintem elég hálás, és könnyen kezelhető egyébként, kicsit lehetne dúsabb, de ez legyen a legnagyobb problémám a világon. - A hajam köszöni szépen, a fülem tövéig vörösödött. Kuncogom el magam az erősen Panda gyanús humoromra, majd egyszer megbombázom vele őt is, kíváncsi vagyok, mennyire fogja tőle a falba verni a fejét. Hehe… Azt hiszem, tényleg jó a kedvem, de az egész pillanatok alatt válik semmissé, amikor ledobja a szomszédom halott bombát. Nem is értem, hogyan történhetnek ilyenek, úgy értem… Én egy durvább világnak is egyértelműen a részese vagyok, de azért ezt így hallani mégis igencsak sokkoló. - Jesszusom, az nagyon ijesztő lehetett. Szúrom közbe a vér folyt ki az ajtó alatt résznél, közben igyekszem minden szavára odafigyelni, mert ki tudja, lehetséges, hogy ez Az az éjszaka, márpedig akkor meg kellene óvnom Irist a következményektől. Vajon beszélt már erről másnak is? Istenem, remélem, hogy nem… A saját érdekében, még baj is lehetne belőle. Mire végigmondta, már fel is álltam, hogy átöleljem, mindenféle nyakvédő kütyü, meg törülköző ellenére, vannak olyan pillanatok, amikor az ilyesmi egyszerűen muszáj, márpedig szerintem most határozottan erről van szó. - El tudom képzelni, mennyire borzasztó volt. Úgy sajnálom… a szomszédodat is, meg azt is, hogy látnod kellett. Azt pedig még jobban, hogy erről jelentenem kell majd a Protektorátuson, nagyon sajnálom, Iris, de hidd el, jobb lesz neked ezek nélkül az emlékek nélkül. Igaz, mivel a rendőrség is érintett, valószínűleg már elindult az intézkedés a memóriatörlés ügyében, ettől még, ha valamiképp mégis hiba csúszott volna a rendszerbe, nem árt, ha én is szólok róla. Úgy szeretném felajánlani, hogy költözzön hozzám, amíg meg nem nyugszik kicsit, de félek, hogy bekavarnék vele a memóriatörlést illetően, de azért valamicskét talán még így is tehetek. - Egy-két éjszakát igazán aludhatnál nálam, vagy anyudéknál, hogy kicsit megnyugodj. Élek a javaslattal, mert én tutira nem maradnék addig a lakásban, és ha csak napok múlva jut el hozzá valamelyik mágus, ne legyenek folyton szörnyű éjszakái, még akkor sem, ha nem fog rájuk emlékezni.
A múltkori találkozásunkkal ellentétben most azért már élénkebb, éltem a gyanúval, hogy meglátogatta valaki, de ez így van jól, tényleg nem hiányzik neki, hogy emlékezzen rá, holtan találta meg a szomszédját, aki amúgy valószínűleg nagyon is él, csak ki tudja, hol és meddig lábadozik. A hegyen is nagyon különbözőképpen alakultak ezek a folyamatok, ahogy hallottam az Őrző társaimtól, mert én ugyan nem mentem fel egyszer sem. Connor nem ott lakik, szóval nincs dolgom arra. Meg újabban egész más dolgok kötik le a figyelmemet, amiknek egyenes következménye, hogy megint itt ülök, és drasztikus hajnyirbálást kérek. - Én… csak vágd le a hajam, jó? Kérlek… Haraptam be az ajkamat, nem akarom meggondolni magam, erre most szükségem van, egyszerűen kell valami, valami, amit én uralok, még ha egy olyan egyszerű dologról is van szó, mint a hajam hossza. Talán nevetséges, de ez most nem érdekel. Szinte minden az életemben másoktól függ, és az egyébként is bármikor összeomolni kész életembe most páros lábbal ugrott bele Jackson, amivel már végképp nem tudok mit kezdeni. - Van valami, amit nem tudsz rólam, Iris, és ez… elég hosszú történet, de... na szóval, nekem van egy majdnem kilenc éves kislányom… Kezdem ezzel, mert így talán egyszerűbb lesz, egyébként is pocsékul vagyok, jelenleg egyáltalán nem lesz gond, ha Mayáról is kell beszélnem, nem nagyobb, mint az, hogy az exem, az első nagy szerelmem, aki ráadásul gyűlöl, a városban van, és a mostani szerelmem jégkorongedzője. Vajon lehet ez még rosszabb? Nem, erre még elméletben sem vagyok kíváncsi.
- Mutatsz majd nekem is képet róla, ugye? – Lelkesülök be. Nonó piciben? Biztos nagyon édes lehet! – Nekem a kislánykori képeim borzalmasak. Meséltem már, hogy mennyire utáltam a hosszú hajat? Folyton fiúsan hordtam. Egyszer anya új kollégája azt hitte, hogy anyának három fia van. Akkora nevetés lett belőle! – Vigyorgok. Hát igen. Nekem is voltak korszakaim, és akkor a rövid fiús haj volt a kényelmes. Simán bevállalnék ma is rövid frizurát, ha arról lenne szó, de most elvagyok a hosszúval. Akkor kezdtem el igazából növeszteni, amikor jobban belebonyolódtam a frizurakészítésbe. A saját hajam ugyanis mindig kéznél volt, hogy fonásokat, és kontyokat gyakorolhassak. - Jaj Nonó… - Sóhajtok fel, de inkább annyiban hagyom a témát, mert nem akarom felkavarni az érzéseit. Nagyon nehéz lehet, bele se akarok gondolni, hogy milyen érzés lehet elveszíteni az édesanyámat. Talán én se tudnék azok után olyan könnyen ránézni a kistestvéremre. Nem ítélem el azért, mert így érez, mivel nem tudom, hogy ilyen helyzetben én miképp reagálnék. - Tényleg? Jól leplezi! – Nevetek. Hát eléggé száznyolcvan fokos váltás az új beszédtéma amit felhoztam, elismerem, de ha nyomja valami a lelkem, az nálam időzített bomba. Képes a legváratlanabb pillanatban feltörni. Kezeimmel átölelem a vállait, úgy bújok bele az ölelésébe. Jól esik nagyon, főleg azután a szörnyűség után. Kicsordul egy könnycsepp a szemem sarkából. Annyiszor hallani a híradásokban, hogy a szomszédok találnak rá a halott emberekre, de teljesen más hallani ilyenről, mint átélni. Akkor is megrázott volna, ha csak olyan szomszédom lett volna, akivel a köszönésen kívül nincs más kontaktusom, de Jay-t tényleg kedveltem. Megkedveltem, pedig első találkozáskor nagyon ijesztőnek tűnt. - Köszönöm. Ők is felajánlották már, csak tudod… attól félek, hogy otthon ragadom, hogy már nem akarok ezek után visszamenni oda. Szerettem ott lakni, szeretem azt a kis lakást, úgy belaktam már, de ha otthon vagyok, mindig feszült vagyok, az van bennem, hogy csak egy fal választ el attól a helytől, ahol Jay meghalt. Talán az lenne a legjobb, ha feladnám, és keresnék egy másik bérlakást. Nem tudom… - Az asztalhoz lépek, felkapom az üdítős palackot, lecsavarom a kupakját, és iszok egy kortyot. Ha közben Nonó visszaül, akkor ott folytatom a munkát, ahol az imént félbe hagytam. Fésűt és ollót ragadok. Kellemes, fűtött meleg van idebent, de nem szeretném, ha megfázna a feje.
Komolyan aggódok miatta. Annyira reményvesztett a pillantása. Mi történt veled Nonó? Sose láttalak még ilyennek! Ha jobban belegondolok, nem láttam még igazán szomorúnak. Talán csak akkor, amikor az anyukáját és a kishúgát említette, de úgy tűnt mindig, hogy a vidámságát semmi mással nem lehet beárnyékolni. Istenemre mondom, ha Connor bántotta meg, cakkosra vágom a füleit! - Nonó. Remélem tudod, hogy bármi is történt, elmondhatod nekem. Barátok vagyunk. Megoldjuk, segítek. – Fogok rá a kezeire, és óvatosan megszorítom, ezzel is próbálom biztatni, hogy ne legyen annyira elkenődve. - Igen…? – Ez már az elején is elég komolynak hangzik, és amikor kibukik belőle, hogy mi nyomasztja, egy pillanatra megkukulok. Hű. Ez valóban váratlan fordulat. - Hűha. Ez most eléggé meglepett. – Nem is igazán találom a szavakat, de igyekszem az első döbbenetemen túllendülni. Az, hogy eddig nem tudtam róla, és nem él vele arra enged következtetni, hogy örökbe kellett adnia. - Nem érte semmi baj, ugye? – Remélem nem érez tapintatlannak, amiért ilyeneket kérdezek tőle, de szerintem természetes dolog, hogy érdekel. Annyi mindent kérdeznék, de nem akarok mindent rázúdítani egyszerre. Inkább hagyom, hogy elmondja azt, amit el szeretne mondani. Egy biztos. Ha bármiben tudok neki segíteni, akkor segítek.
- Persze, hogy mutatok, sőt, a telómon van is, szóval, ha idedobod az ölembe a táskám, akkor már most azonnal. Ha ráért, akkor majd az igazítás után, nekem mindegy, mikor olvadozunk egy kisbabától, mert még én is hajlamos voltam elalélni tőlük, bármennyire is fájt, hogy nekem már sosem lehet gyerekem, de ha lehetne is… nos, hát az sem mostanában történne meg. - Uhh. Az szép lehetett, de még mindig jobb, hogy nevettetek rajta, minthogy ezzel belemásztak volna a lelkedbe. A gyerekek azért elég sérülékenyek tudnak lenni. Nem nagyon tudlak elképzelni rövid hajjal egyébként. Nekem akkor volt a legrövidebb hajam, mikor kislány voltam, aztán csak nőtt-nőtt, gyerekként extrém hosszú volt, aztán ahogy kamaszodtam, azért valamivel rövidebbre vágattam, de mindig a vállam alá ért. Egy idő után már túl sok felelősség volt az a nagyon hosszú haj, s tekintettel arra, hogy nekem anya sosem mosta, mert nem volt olyan a kapcsolatunk, ezért inkább megváltam az extrém hosszútól, ha jól emlékszem, ez pont az általános utáni nyáron volt. Összekaptunk anyával, én meg fogtam az ollót... Aztán egy ideig nem is akartam újra megnöveszteni, de jött Jackson, és rábeszélt azokkal az átható kék szemeivel. Sejtem, hogy anya miatt sajnál, és kicsit ég a pofám, hogy nem javítom ki, abszolút nem ez a bajom, de ezt a témát ma nem firtatnám, túlságosan megvisel még mindig, és most nincs kedvem a komor gondolatokhoz. Ellenben megteszi helyettem ő, de aztán már eszembe sem jut az én nyomorom, elvégre, valaki meghalt, valaki, akit Iris kedvelt, így hát most ez az elsődleges, amivel foglalkoznunk kell, én pedig nem vagyok rest támogatni lelkileg, vagy legalábbis megkísérlem. Végül arra jutok, hogy egy ölelés is jól jönne, szóval magamhoz vonom, és hagyom, hogy egy kicsit kifújja magát, néha egy ilyen gesztus is nagyon sokat számít, és vannak olyanok, akik nem beszélnek, de egy öleléstől jobban érzik magukat. Iris nyilván fog még szót ejteni a témáról, de ez engem nem zavar, én is a bújós és egyben picsogós típus vagyok. - Az is lehet, hogy ezzel csak elmenekülnél a feldolgozás elől, de nem vagyok pszichológus, fogalmam sincs, mit mondanának erre. Évekig jártam pedig egyhez, és most megint rendszeres látogatója vagyok egy másiknak, szóval igazán lehetne sejtésem róla, de nincsen… - Szerintem ezen csak akkor gondolkodj majd, ha biztos vagy benne, hogy képtelen vagy ott maradni. De talán úgy is emléket állíthatsz ennek a Jaynek, hogy igenis ott maradsz, és néha gyújtasz a kedvéért egy gyertyát a fal másik oldalán. Mindez persze idő kérdése… sajnos rögtön nem hegednek be a sebek. Közben üdítőért megy, én pedig visszaülök, nem akarom a kelleténél tovább rabolni az idejét, még akkor sem, ha egyáltalán nem zavarom. Szerintem ilyen állapotban nem feltétlenül kellene dolgoznia, de vélhetőleg ez a legjobb figyelemelterelés, szóval nem ugatok bele még ebbe is.
- Tudom, persze, csak ez az egész nagyon bonyolult, és nem biztos, hogy téged is terhelnem kellene vele. Valljuk be, Pandának már elsírtam a bánatomat, de ez most akkor is túl sok nekem, nem olyan könnyű feldolgoznom, és ehhez most tökéletes eszköznek tűnik megválni tincseim jó részétől, talán még el is adhatnám, nem tudom, van-e annyira hosszú, vagy egészséges. Áhh, inkább senki se hordja az en szerencsétlen hajamat. Jól esik egyébként, hogy hozzám ér, és jelenleg ez is sokkal több mint a semmi. - Nos, igen, nem kifejezetten vagyok anya alapanyag. Jegyzem meg keserűen, eleve nem tűnök annak, és már fizikailag sincsen meg hozzá mindenem, szóval nem légből kapottnak a szavaim. - Nem, neki nincsen baja szerencsére. Volt, hisz egy ízben egy vérfarkas már gyermekének akarta, rossz belegondolni, hogy jó eséllyel túl sem élte volna az átváltozást. Ám nem így történt, én pedig nem szeretnék ezen agyalni. - Szóval... Gondolom, kitaláltad már, hogy örökbe kellett adnom. A szüleim nem voltak hajlandók segíteni, szerintük alkalmatlan lettem volna egy gyerek gondozására és felnevelésére. Sóhajtpk egy mélyet, és közben részemről moshatja a hajam is, mert nem tágítok az elképzelésemtől. - A bajom azonban nem ő, hanem... Nos, képzeld el, az első szerelmem, aki egyben a kislányom apja is, felbukkant a városban, és hát... Kénytelen voltam nyelni egyet, mert csöppet száraznak éreztem a számat. - Nos, ő nem tudja, hogy van egy gyereke, csúnyán váltunk el, nem voltam képes elmondani neki. Neveket nem említek, mert azokat nem szükséges tudnia. Később, ha már lesz értelme, biztosan be fogom avatni, de egyelőre inkább nem tettem, sose tudhatom, ki-kit ismer. Immár végtelenül kicsinek tűnt a világ.
Térülök fordulok, aztán Nonóka táskája már is az ölében helyezkedik el teljes nagyságában. – Muszáj látnom törpe Nonót. – Mindig is szerettem a gyerkőcöket, mert a munkám része az is, hogy velük is foglalkozok, de amióta a keresztlányom a világra jött, totál meg vagyok őrülve a kicsikért. Nem keresem görcsösen a nagy Ő-t akinek szülhetek, de azért jó lenne úgy tíz éven belül már saját családot alapítani. - Nem sértődtem meg, mert én nem akartam megnöveszteni. Akkor ez volt a stiklim. Két báty mellett nem voltam az a tipikus kislány. Többet játszottam kisautókkal, mint babákkal. Ha babáztam, akkor lenyírtam a hajukat. Azt hittem nekik is visszanő, de tévedtem. Szegény anyu arcát sose felejtem el. Volt egy gyönyörű porcelánbabája, hosszú göndör barna hajjal. Azt is betámadtam az ollóval, és vágtam neki egy fiús frizurát. Még a nagyitól kapta, amikor kislány volt, szóval eléggé szíven ütötte, hogy megnyírtam. Azt hiszem ez is befolyásolt abban, hogy elsőként férfifodrásznak tanultam, és csak később bővítettem ki a repertoáromat. – Nosztalgiázok egy kicsit. - Neked nagyon ideális ez a hosszúság. Olyan gyönyörű szemeid vannak, és a hajad tökéletesen kiemeli. – Nonónak hihetetlen szemei vannak. A hosszú hajával nagyon szépen harmonizál. Ha fiús haja lenne, szerintem nem lenne előnyös neki. A Jay téma eléggé negatív irányba húzza el a hangulatot. Kicsit bánom, hogy felhoztam, de tényleg jó érzés, ha megbeszélhetjük valaki olyannak a problémáinkat, aki fontos nekünk, és akiről tudjuk, hogy megért és tényleg törődik a lelki világunkkal. – Persze, átgondolom. Nem akarok elhamarkodott döntést hozni, csak vannak pillanatok, amikor elég nehéz. – Fel kell dolgoznom.
- Butaság. Nem terhelsz! – Ingatom a fejem határozottan. Ha csak egy kicsi esély is van rá, hogy a megszokott vidám arcot láthassam ehelyett a világfájdalmas helyett, már van értelme. Egyébként se hagyna nyugodni a tudat, hogy valami nincs rendben vele, szóval inkább azzal terhelne, ha továbbra is hallgatna, nekem pedig úgy kéne tennem, mintha minden a legnagyobb rendben van. – Nonó ez nem igaz. Nem azért mondtam, csak ez egy eléggé váratlan fordulat. – Miért ne lenne anya alapanyag? Hatalmas szíve van, nagyon tud szeretni, és még Milo-ról is úgy gondoskodik, mintha a gyereke lenne. Ekkora butaságot! Ezt gyorsan ki kell vernie a fejéből. Olyakor hibázunk, de emberek vagyunk, senki se tökéletes. Ettől még nem rossz anya alapanyag valaki. - Ez jó hír. – Visszafogott mosollyal pillantok rá. Bármi is legyen, meg lehet oldani. A kislányával nincs semmi baj, szóval a legrosszabb dologgal szerencsére nem kell számolni. - Igen, sejtettem, hogy ilyesmi húzódik a háttérben. – Bólintok röviden. Nem lenne ennyire elkenődve, ha önszántából vált volna meg tőle. – Sajnálom, hogy erre kényszerítettek. – Ez borzasztó. Vajon ebben a helyzetben az én szüleim miként cselekedtek volna? Talán ők is elválasztottak volna a gyerekemtől, vagy hagyták volna, hogy én neveljem? Ez nagyon nehéz. Sajnos Nonó akkor abban a korban volt, amikor a szülei döntöttek a sorsa, és a kicsi sorsa felett… - Őszintén szólva nem tudom, hogy milyen voltál akkoriban, így nem tudom megítélni, hogy igazuk lehetett-e, és nincs is jogom ítélkezni senki felett. Csak abban bízok, hogy a legjobbat akarták neked. Vagyis nektek. Szerintem ha egy szülő szereti a gyerekét, akkor nem akarna rosszat neki. Még ha az adott pillanatban rossznak is gondoljuk. Borzasztó érzés lehetett. Azt viszont tudom, hogy egy érett, felelősségteljes nővé értél, aki szerintem képes lenne egy gyereket felnevelni. – Ez egy szomorú családi történet. Nagyon sajnálom, amiért elszakították a gyermekétől. Még csak esélyt se adtak neki, hogy megpróbálja felnevelni. Lehettek volna a szülei a gyámjai a kicsinek, amíg Nonó nagykorú nem lesz, és onnantól nevelhette volna ő. Persze ez a mi lett volna ha, már nem változtat a múlton. Közben nekiállok a hajmosásnak, hogy a kezem is járjon ne csak a szám. – Ó. És hogy került ide? Véletlenül, vagy miattad…? – Hát, gondolom New Yorkban lehettek együtt, ami azért elég messze van innen. Mégis mennyi az esélye, hogy az exünk pont oda toppan be, ahova mi is elköltöztünk? Hát ez kész rémálom. Elhiszem, hogy ki van borulva. – És most attól tartasz, hogy megtudja? Vagy, hogy mégis megtudta valahonnan? Vagy azon tűnődsz, hogy elmondd-e neki? – Érzelmileg elég felkavaró lehet ez a helyzet, hiszen érezhetően sebeket tépett fel a barátnőm lelkén.
A szavaira elkuncogom magam, és bár a törpe Nonó szerintem határozottan nem a húgom, de azért a hasonlóság megvan még testvérekként is. Gyorsan ki is keresem a képeket, és szép sorjában megmutatom nekik. Szép kislány, vagyis, még kisbaba, hisz egy éves sincs, a szemei pont olyanok, mint az enyémek, csak nála szembetűnőbb, mivel még kicsike a feje. Mármint ahhoz képest, amilyen lesz, de egyébként a babáknak aránytalanul nagy a feje, a szemünk viszont születésünkkor is akkora, amekkora mindig is lesz, ezért sokkal cukibbak a babák. Meg a lánykák az animékben, mert nekik is aránytalanul nagy. - Uhh, szegény baba. Kuncogom el magam, mert hát, most már ez vicces sztori, bár akkor egész biztosan nem volt az, szóval aligha hinném, hogy zokon fogja venni a reakciómat. - Egyébként, ilyet én is csináltam, csak a barbi babáimmal, határozottan nem nőtt vissza nekik sem. Meg egyszer megpróbáltam befesteni vízfestékkel az egyik haját, anya rúzsával kifesteni meg szerintem alap dolog. Szépen néztek ki… Nevetek tovább, miközben megpróbálom elképzelni rövid hajjal, azt hiszem, nem állna rosszul neki most sem, elég karakteres, szép arca van, nem vonna le belőle semmit, ha nem emelné ki hosszú haj. Van, akinek botrányos, szerintem nekem sem állna jól a fiús frizura, soha nem is volt annyira rövid, minimum a vállamig leért mindig. - A végén még elpirulok. Nem is a végén, hanem most, ez ilyen örök elemem már, nem is értem, egyáltalán minek múlik el a vörösödés, ha ilyen hirtelen előbukkan. Egyszerűbb lenne, ha maradna, és akkor legalább nem lenne egyértelmű, mikor jövök zavarba. Most nincs gond vele, de olykor, egyes emberek előtt azért kellemetlen tud lenni. Mindenesetre, jól esnek a szavai, ha már alkatilag az átlagosnál is jelentéktelenebb vagyok, legalább a szemeim legyenek szépek, nemde? Végül sokkal komolyabb és komorabb vizekre evezünk, ami nem baj, egy barátságnak ez is a része, ám a súlyos tények részvétet szülnek a lelkemben, nem igazán értem, miért kell ilyen dolgoknak történniük. Miért kell a rossz a világba? Vagy onnantól kezdve, hogy gyarló emberek vagyunk, egyszerűen megágyazunk neki? - Bármi van, hívj csak fel, komolyan, bármikor, ha kell, átmegyek az éjszaka közepén egy tábla csokival, hogy ne érezd magad egyedül, vagy rosszul, és maximum megnézünk valami jó nyálas filmet, amolyan rögtönzött idegnyugtató pizsiparty. Kacsintok egyet, megtenném simán, bár olykor kezdem úgy érezni, hogy túl sok olyan ember van az életemben, akik miatt gondolkodás nélkül ugranék. Ez vajon azt jelenti, hogy ilyen sok támadási felület van rajtam? Bele sem merek gondolni, hogy mi lenne velem, hogyha bárkinek, akit szeretek, baja esne miattam.
Felsóhajtok a szavaira, talán tényleg nem kellene ennyire sötéten látnom, de ha az lennék, akkor harcoltam volna érte már a születésekpr, nemde? Fogalmam sincs, csak azt tudom, hogy előttem sosem volt tisztességes anya minta, az enyém szörnyű volt, a Nagyi meg tökéletes szülő lehetett volna, de ott szintén anyám tette lehetetlenné, hogy ezt megmutassa. Úgyhogy ezek alapján még akár igaz is lehet az állításom. - Én is sajnálom, bár azt még inkább, hogy sosem tudtam igazán elengedni, ha képes lettem volna rá, akkor ő is boldog lehetne a kis életében, és én is. Bár talán egy szívtelen dög lennék, ha így tettem volna. Néha úgy érzem, ezzel a témával kapcsolatban, hogy sehogyan sem tudtam volna jól cselekedni. Roskadnak meg némileg a vállaim, tényleg nem szerettem volna a múltam legkellemetlenebb részével zargatni, de úgy hiszem, tényleg lesírhatott az arcomról, hogy nem kicsi a problémám, hazudni meg nem szeretek. - Nem, nekem nem akarták a legjobbat, én meg szerettem volna tartani. Egy kis segítséggel képes lettem volna rá, de nem engedték. Tudom, hogy szeretjük azt hinni, hogy a családunk sosem ártana nekünk, de az enyém sokszor megtette velem, bármennyire is legyen mindez hihetetlen. Nem szeretném elmondani, hogy valójában mennyi rosszat kaptam főként anyámtól, hogy a saját unokája életével fenyegetőzött, szerintem nem is volt szíve, vagy csak ritkán viselte a mellkasán belül. Atya ég, ez de morbid módon hangzik még a fejemben is. - Köszönöm. Örülök, hogy legalább valaki így gondolja. Bár, még olykor jobb szeretek gyerekként viselkedni, de ezt betudom annak, hogy a kamaszkorom olyan volt, amilyen. Nem túl fényes, tekintettel arra, hogy a kellős közepén vették el tőlem a kislányomat. - Itt kapott munkát, jégkorong edző. Már az újságban is benne volt. Húzom el a számat, nem, határozottan nem miattam, ha tudta volna, hogy itt vagyok, biztosan nem itt köt ki, ezt elég alaposan kifejtette a találkozásunkkor. - Nem tudja, de fogja, mert el akarom mondani neki, csak épp nem tudom, mikor és hogyan tegyem. Szerintem csak még jobban fog gyűlölni miatta, és már most is nagyon nehezen viselem a dolgot. Próbálok nem sírni megint, elég könnyebb hullott már, ez egyszerűen túl sok nekem, nem hittem volna, hogy valaha úgy keveri a sors a lapjainkat, hogy egymás közvetlen közelében éldegéljünk.
- Ennivalóan édes! – Olvadozok Nonó mini kiadása láttán. Nem tagadhatná le a nővérét, ugyanolyanok már most a szemei, mint Nonónak! Szegénykét sajnálom, amiért anya nélkül kell felnőnie. El se tudnám képzelni úgy az életem, hogy anya nélkül cseperedjek. Szerintem mindenkinek szüksége van az anyukájára is és az apukájára. Ezért is tartom annyira borzasztónak, hogy manapság milyen sokan elválnak. Én ha egyszer férjhez megyek, akkor mindent megteszek azért, hogy jó legyen a házasságom, és jó anya is legyek. - Hát igen. Valahol mindenkinek el kell kezdenie, nem igaz? – Vonom meg a vállaimat, mert most már úgy is mindegy. A gyerekek csomó dolgot kipróbálnak. Szerencsére a házat sose gyújtottam fel. A pirozás egyáltalán nem vonzott. - Jaj, ne! Most elképzeltem. Joker fejes barbi. – Csapok a homlokomra nevetve. A kép azonnal a retinámba égett, remélem nem fogok Joker mosolyos barbikkal álmodni! – Simán szerepeltethetted volna őket egy Stephen King regényben. – Engedem szabadjára a fantáziámat. Nálam már a Kedvencek temetője is eléggé kiverte a biztosítékot. Szerencsére nem hiszek az ilyen dolgokban, különben lehet, hogy sose szántam volna rá magam, hogy Suzy-t magamhoz vegyem. Nagy kár lett volna, mert rengeteg örömet okoz nekem. Igazi hűséges társ. Imádok hozzá hazamenni. - Ugyan! – Legyintek. Felesleges pironkodni. Ami szép, az szép és meg kell dicsérni! Mindig megmosolyogtat, amikor apa bókol anyának. Mind a mai napig olyanok, mint egy szerelmespár. Jó érzés rájuk nézni, és látni a boldogságukat. Azt, hogy nem fásultak bele a házasságukba ennyi évtized elmúltával sem. Néha olyan érzésem van, hogy túl szép, hogy igaz legyen, mert sajnos manapság ez ritka dolog. - Köszönöm! Elfelejteni sose fogom tudni, de remélem, hogy idővel könnyebb lesz, és sikerül túllépnem azon a szörnyűségen. – Sóhajtok szomorúan. Nem akarok szakemberhez fordulni. Szeretnék megbirkózni ezzel én magam. Szerintem többet jelent az, ha a szeretteink mellettünk állnak és támogatnak, mint egy idegen akit talán nem is érdekel igazán a problémánk. – Szeretném azt hinni, hogy legalább nem szenvedett… de nem áltathatom magam azok után, amit láttam. – Jegyzem meg halkan, miközben a kezeim rutinos mozdulatokkal végzik a feladatukat, hogy Nonó haja elkészülhessen.
- Teljesen érthető, hogy nem tudtad elengedni. Te nem adtad volna oda senkinek. – Cirógatom meg az arcát. – Te vagy az édesanyja. Már akkor kötődtetek egymáshoz, amikor még csak nem is sejtetted, hogy a szíved alatt hordtad. Benned élt kilenc hónapig. A te pocakod jelentette a biztonságot és a melegséget, mert te vigyáztál rá. Ezek után csoda lenne, ha nem kötődnél hozzá, és nem sóvárognál utána? – Kérdezem halkan, együtt érzőn. – Ő a te kislányod, és ha bármire szükséged van, ha bármiben tudok segíteni, hogy visszakaphasd őt, akkor szólj! Mert ha jól sejtem, vissza akarod kapni őt, igaz? Minden gyereknek az anyukája mellett van a helye. Biztosan kedvesek a nevelőszülei, és szeretik őt, de szerintem egyáltalán nem önző dolog az, ha te szeretnéd felnevelni. – Akárkik is ők, természetesen nagyon sajnálom őket, hiszen biztosan a szívükhöz nőtt a kislány és nagyon megszerették, de Nonó nem önszántából adta oda a kislányát. Joga van felnevelni, joga van ahhoz, hogy az anyukája legyen. A lányának pedig joga van az édesanyjához, hogy megismerje a gyökereit. Szerencsére a kicsik elég rugalmasak, és ő még a rázós tinikor előtt van. Eleinte biztosan össze lenne zavarodva, de megértené, hogy mi miért történik. Yvette is nagyon értelmes kislány, pedig ő még nagyon kicsike. - Szerintem mindenkiben ott van a kicsi, gyermeki énje. Valaki elnyomja magában, valaki hagyja időnként a felszínre törni. Nincs ezzel semmi baj! Én is szoktam időnként gyerekesen viselkedni. – Amíg valaki nem lépi át az egészséges határt, addig bőven belefér a bolondozás. Én nagyon szeretem, hogy Nonó ilyen. Talán időnként lehet, hogy kissé gyerekes, de amikor kell, akkor a helyén van az esze. - Pont itt? – Húzom el a számat. Véletlen lenne, vagy a sors keze? Bármelyik is legyen, Nonót láthatóan komolyan felzaklatta a dolog, ami teljesen érthető a tények ismeretében. Majd utána nézek az újságba. Mindig jönnek lapok, ha épp van időm, bele is szoktam olvasni, bár a sportrovatot általában át szoktam ugrani. Gondolom ezért is nem ugrik be a dolog. - Ez nagyon nehéz. Szeretnék valami okosat mondani, de nem tudok. Azt viszont szerintem jól teszed, hogy elmondod neki. – Remélem, hogy nem lesz vele bunkó a pasi. A férfiak nem kiszámíthatóak, pláne nem gyerektémában. Biztos, hogy nem fog repesni az örömtől amiért kilenc év után tudja meg, hogy van egy kislánya, de nem róhatja fel Nonónak, hiszen akkor még ő is szinte kislány volt. Egy rémült kislány, aki engedett a szülői nyomásnak, mert nem volt más választása.