- Köszönöm! Átadom majd az illetékeseknek. Villantok rá egy büszke mosolyt, igaz a testvérem, de attól még nagyon is szép kislány, és szeretem, ha ezt mások is észreveszik. Ettől még állandóan azon görcsölök, nehogy apának is valami baja legyen, és hozzám kerüljön a tökmag. Nem hiszem, hogy tudnék mit kezdeni a helyzettel. - Na a Joker fejre speciel eddig még sosem asszociáltam. Igyekeztem vonalon belül maradni, bár azt hiszem, nem meglepő, hogy nem sikerült. Kuncogok fel röviden, ez a vélemény egész más megvilágításba helyezi a babázási szokásaimat, még a végén kiderül, hogy rejtett pszichopata vagyok. Mindenesetre ennyire komolyan azért nem veszem a felvetést, de szórakoztat, annyi szent. Lehet, hogy neki ugyan, nekem nagyon nem, hiszen a dicsérő szó mindenkinek jól esik, még akkor is, ha egy barát olykor hajlamos elfogultságra, de azt történetesen én is tudom, hogy szépek a szemeim, és a hajamra is nagyon figyelek, szóval elhiszem, hogy valóban így gondolja. - Idővel biztosan könnyebb lesz, csak szerintem nem szabad elnyomni, mert akkor sokkal később teszed túl magad rajta. Ez lehet, nem sokat segít, valószínűleg én magam inkább dugnám homokba a fejem, minthogy minél előbb feldolgozzak egy hasonló szörnyűséget, azt a mai napig nem sikerült, hogy örökbe kellett adnom a lányomat. - Ha szenvedett is, már nem teszi, én szeretném hinni, hogy a túlvilágon mindenkinek jobb, aki kicsit is rászolgált a nyugalomra élete során. Nem tudhatom, milyen jellemmel áldották vagy épp verték meg a szomszédját, inkább csak amolyan gyönge vigaszfélét vágyom nyújtani a szavaimmal.
A szavai mérhetetlenül jól esnek, bár nem is gondoltam róla, hogy ne értene meg, vagy esetlegesen lenne mellettem. Szerintem a nők nagy része, a saját anyámat kivéve, hasonlóképpen gondolkodna, azok biztosan, akik már anyák. Iris nem az ugyan, de ismer már egy ideje, barátok vagyunk, és talán emiatt jobban átérzi a dolgaimat, mint a legtöbb ember tenné. - Igen, szeretném visszakapni, úgy néz ki, hogy júliusban elutazom egy időre New Yorkba, hogy elintézzem a dolgokat. Jogilag elméletileg sima út áll előttem, de nem akarok erőszakos lenni, inkább finoman megismerkedem Mayával, és megpróbálom a lehető legfájdalommentesebben a tudtára adni, hogy ki vagyok. Mondjuk, magamat ismerve ez elég esélytelen, de a remény hal meg utoljára, ahogy mondani szokás. Lehet, hogy szemét dolog, de az őrzőpár, akik nevelik épp, hidegen hagynak, ezt ugyan Irissel nem oszthatom meg, de csak egy éve van náluk Maya, ha azoknál lenne még mindig, akiknek örökbe adtam, sokkal alaposabban megrágnám, hogy tegyem, vagy ne tegyem. Ám így nincs bennem ez a gát, és eszemben sincs sajnálni őket. - Ez megnyugtató, mármint, hogy nem csak én vagyok így vele. Elvégre, ennyi idősen még nem kell halálosan komoly felnőttnek gondolnom magam, nem? Bár igazság szerint 10-20 év múlva sem szeretném megtenni, mert egyszerűen nem ilyen jellemmel áldott meg a sors, és örülök, hogy még él bennem a gyermek, addig nem keseredek meg. - Igen, pont itt. Nem is értem, hogyan létezhet ekkora véletlen… A véletlenekben igazából nem hiszek, inkább gondolom azt, hogy így kellett történnie valamiért, de a filozofálás nem az én asztalom. Most legalábbis semmiképpen nincs hozzá hangulatom. - Nekem az is elég, hogy itt vagy, nem kell mondanod semmit. Egy valamit azonban megtehetsz… vágd le a hajam, ahogy kértem, nem fogom meggondolni magam. Ugyan biztos vagyok benne, hogy pár nap múlva meg fogom bánni a dolgot, de egyelőre úgy éreztem, muszáj tennem valamit, különben felrobbanok. A hajam meg visszanő, mindig is gyorsan nőtt, mert erős és egészséges, egy év múlva megint hosszú lesz, az meg hamar elrepül a megannyi feladatom közepette…
//Nem tudom, hogy akad-e még valami, amit Iris még megosztana Nonóval, de ha esetlegesen nem, akkor szerintem itt zárhatjuk a játékot. Ebben az esetben nagyon szépen köszönöm, imádtam. <3 *.* //
Igen. Nagyon remélem, hogy most jó helyen van. Fogalmam sincs, hogy mi van a halál után... van-e egyáltalán valami. Ha van, akkor Jay már biztonságban van. Nem ismertem túlzottan jól, de velem mindig kedves volt. Kétlem, hogy rossz ember lett volna életében, ezért ha van valami a halál után, akkor ő most jó helyen kell, hogy legyen! Felsóhajtok, majd a feladatomra koncentrálok. Nem akarok egész este ezen pörögni, mert a végén még tényleg bekattanok ettől az egésztől. Senkinek nem lenne jó, pláne nekem nem! Az élet nem áll meg.
- Ez jó stratégia. - Bólintok. Hiába nem vagyok még anya, Yvette mellett sok mindenre rájöttem én is a gyerekekkel kapcsolatban, amit nem tudtam azelőtt. Az egyik ilyen a türelem. - Jaj Nonó, remélem minden rendben lesz! Annyira szorítok értetek! Ha majd szeretnél valakivel beszélni, amikor ott leszel... hívj fel nyugodtan. Bármikor, akár éjjel is! - Nehéz élethelyzetekben fontos, hogy körülvegyenek minket olyan emberek, akikhez bármivel és bármikor fordulhatunk. Még ha csak azért is, hogy halljuk a hangjukat. Sokszor ennyi is elég, hogy feltöltődjünk. - Látom nem tudlak róla sehogyan se lebeszélni. Ám legyen. Levágom. - Sóhajtok fel sajnálkozva. Nem szívesen vágom le a gyönyörű haját. Tényleg kár érte, mert szép egészséges, ráadásul olyan szép hosszú már. Attól tartok, hogy Nonó meg fogja bánni, de nem akarok vele ezen vitatkozni. A barátnőm, de emellett most vendég is, akinek a kérése szent. A fésű és az olló segítségével csakhamar peregni kezdenek a földre a nedves vörös tincsek, amik aztán egy lapáton keresztül a szemetesvödörben végzik. A hajszárítóval beszárítom Nonó új frizuráját, nyomok rá egy kis lakkot is, hogy a formáját megtartsa még jó darabig, legalább a következő mosásig. - Egész jó lett. - Jegyzem meg félmosollyal az arcomon, miközben néhány hajszálat lesöprök a nyakáról, ami a köpeny alá befurakodott még nyírás közben. - Oké. - Helyezem mindkét tenyerem a vállaira, majd puszit nyomok a homlokára. - Megnézheted. - Egyenesedek fel, aztán száznyolcvan fokos fordulattal a tükör elé forgatom a széket Nonókával együtt, hogy megszemlélhesse az új frizuráját.
//Én is nagyon szépen köszönöm! Hozd majd el Mayát is! //
Kezdőlap
//
