Egy álom volt ez a lakás, egy percig sem bántam meg, hogy a hotelből kiköltöztem a városból ide, a "hegyre". Nagyobb tér, s ha nem is csendesebb a szomszédok végett a történet, mégiscsak más közeg - hozzám valahogy közelebb álló, hiába nézne kapásból bárki hotellakó, kiszolgálásra vágyó madámnak. Üröm az örömömben az, hogy mire ma hazaérek a munkából, kész kis folyócska fogad a nappali közepén én pedig pontosan ennek a közepébe gázolok bele magassarkú csizmámmal. Még jó, hogy impregnált... Nem gondolkozva azon, hogy a vízben tocsogva csak még több kárt okozhatok a lakásban, követem a környezetidegen folyamot, mint valami önjelölt Sherlock Holmes. - A nyomok a konyhába vezetnek...
Az én utam pedig a szomszéd lakáshoz, hátha sikerül találnom valakit, aki ért a maguk alá eresztő mosogatógépekhez. Ezek kisvárosiak! Csak akad közöttük valaki, aki tud szerelni, nem? Nem?! Szóval bekopogok, s ha ajtót nyit - remélhetőleg - a lakás tulajdonosa, akkor egy kedvesnek szánt mosollyal csak a köszönésre hagyok időt, máris nyakába zúdítom bajomat, nem rabolva idejét felesleges udvariassági körökkel jelen esetben. Azt majd ráérünk akkor is, ha megszűnt a vízözönszerű állapot a lakásomban. - Heló! Artemis Northwood vagyok, a szomszédból, nemrég költöztem be, igazán örvendek! - Még kezet is nyújtok finom, apró mozdulat keretében. - Az a nagy helyzet, hogy valami baja lehet a mosogatógépemnek, ugyanis ereszti magából a vizet és nem tudom, mennyire ért hozzá, de roppant hálás lennék, ha esetleg ránézne, hogy mi lehet a hiba, lehet-e kezdeni vele valamit, mert ez az állapot sem a hajópadlónak, sem az alattam lakóknak nem tesz jót hosszú távon.
Egon egykedvűen eszegetett az asztalnál, egy konzervdobozból. Kajálás közben néha elbambult és Gyagyáson kezdett el járni az agya. Kíváncsi volt, vajon mi történhetett vele azóta, amióta Prémvadász elvette tőle. Remélte, hogy teljesen jól van és ígéretéhez híven tényleg szépen gondját viseli a macskájának. Éppen egy ilyen gondolatsor kellős közepén, volt, amikor neszelést hallott a bejárati ajtó felől, majd valaki kopogott is. Egy szál bokszeralsóban volt, de nem igazán zavartatta magát. Gondolta, hogy semmi életbevágó, ennek ellenére nem szándékozta az időt húzni azzal, hogy felöltözik. Az evést sem akarta félbe hagyni, ezért bal kezébe vette a dobozt és meztelen talppal az ajtóhoz lépkedett, majd kinyitotta azt. Bal kezének, már csak legutolsó ujjpercei hiányoztak, ezért szilárdan tudta tartani a konzervet. Pajzsán csak résnyi nyílást hagyott, azt is csak azért, ha esetleg valaki telepatikusan szeretne üzenni neki vészhelyzet miatt, akkor ne legyen süket a hívásra. Egy fiatal nő ácsorgott az ajtóban, legalábbis arcra fiatalnak tűnt. Nem érzett szinte semmit felőle, hiszen saját pajzsa akadályozta ebben, de nem szándékozott ezen változtatni. Miközben a nő beszélt figyelmesen hallgatta, majd kezet is nyújtott neki. Aztán visszatért a kajáláshoz álltában, és egy nagyadag zsíros, sötétbarna macskaeledelt kanalazott szájába, közben hümmögött és nagy okosan bólogatott. Egyből eszébe jutott megint Gyagyás, ahogy a neki vásárolt csemegének az íze újra szétterjedt szájában. Meglepően finom, ahhoz képest, hogy állatoknak szánták. - Úgyszintén – szúrta közbe, amikor kezet fogtak egymással. Finom, puha kezei voltak, szinte jólesett megérinteni. - Ereszt a mosogatógép? Elzárta a főcsapot? Vethetek rá egy pillantást, bár nem hiszem, hogy nagyon sok mindent tudnék vele kezdeni, de egy próbát megér. Hátha csak lerúgta magát egy cső. Viszont előbb felöltözök. Egy pillanat – nem csukta be maga mögött az ajtót. Nem valószínű, hogy Artemis így szeretné megszerezni szegényes javait. Keresett egy kényelmes nadrágot, és egy pólót, majd fel is vette őket. Zoknival és cipővel nem bajlódott, hiszen úgyis csak a szomszéd szobáig mennek. - Ja, amúgy Egon vagyok, Egon Candveon – csak biccentett neki, de nem nyújtotta újra kézfogásra a kezét, azt a rituálét már az imént megejtették. – Nem nagyon van szerszámom itthon, de szerintem valahol a fészerben, ha van itt ilyen, akkor találunk majd szerszámokat, de előbb megnézem, hátha nem is lesz rá szükség. Egonnak fogalma sem volt, hogy kell egy mosogatógépet megszerelni, de ha a víz ereszt, akkor lehet, hogy tényleg csak lerúgta magáról a vízbevezető csövet. Már, ha nem közvetlen a rendszeren vaj rajta. Bár a fene tudja, hogy működnek ezek a dolgok. Egonnak soha nem volt szerencséje még mosogatógéphez. Látott már persze, de sohasem használta, szétszedni, meg végképp nem volt még lehetősége. Persze, valahol mindent el kell kezdeni. Ha meg szétbarmolja, majd hívnak szerelőt hozzá. Legföljebb beszáll a javítás költségeibe, ha esetleg tönkretesz benne valamit. Bár remélte, erre nem fog sor kerülni.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Szavaim árjának csak az szab gátat, mikor realizálom, hogy a hím történetesen egy_szál_boxerban nyitott ajtót, de akkor pár pillanat erejéig belém vagy minden mondani való. Csak pislogok kettőt, mint a partra vetett aranyhal (nem, nem kívánhat Egon hármat!) és igyekszem az arcára fókuszálni a lakótársnak. - A... micsodát? - Hát úgy nézek én ki, mint aki tudja, mi az a főcsap egyáltalán, nemhogy elzárjam is azt?! De most komolyan... Nem kérnék segítséget, ha nem szorulnék rá, ennyire azért én sem vagyok elveszett hercegnő. - Legalábbis szeretném ezt elhinni magamról. Válasza ugyanakkor megnyugtató, apró biccentés és egy vérszegény mosoly keretében nyugtázom is, a felöltözést, mint opciót pedig épp csak üdvrivalgás nem övezi. - Jó ötlet! Aaaddig én megvárom. Idekint. - Nem mintha invitáltak volna beljebb, de ha így lenne, se hiszem, hogy élnék a lehetőséggel. Az komolyan macskakaja volt az előbb a kezében?! A visszaérkező bemutatkozása azért apró mosolyt csal ajkaim szegletébe. - Igazán örvendek, Egon. És nagyon remélem, hogy nem lesz szükség semmi drasztikusra.- Biccentek, s egyúttal menetirányba fordulva mutatom is az utat a lakásom felé, majd azon belül az amerikai stílusú, nappalitól pusztán pulttal elválasztott konyha irányába.
Az egész berendezés világos, nőies különben, kifejezetten takaros rend uralkodik a lakásban. Az embernek az az érzése, hogy itt bizony még a legutolsó kis sótartónak is megvan a maga gondosan meghatározott helye. - Óvatosan, eléggé csúszik minden, még nem volt időm feltörölni! - Magyarázkodom, miközben le-lehajolgatva az átvizesedett törölközőket kapkodom fel a földről. Kell majd helyettük újakat hoznom, mezítláb nem igazán szerencsés az úrnak a hajópadlón flangálnia, mikor az merő víz. Mondjuk pont én beszélek, aki magassarkúival kopog utána? Az utolsó törölközőért is lehajolok, majd szusszanva perdülök a férfi irányába, hogy a mellettünk levő gépre bökjek. - Ő lenne az! - Söprök pár tincset arcomból félre, amik a nagy hajolgatásban szabadultak előre. - Amíg megnézi, hozok pár száraz törölközőt ezek helyet. Illetve megkínálhatom esetleg valamivel, ha már így alakult? - Látszatra a zen és a béke rendezett háziasszonya vagyok, de belül sikoltozok már a vízben úszó padló láttán is. Ki az ég fogja ezt kiszárítani rendesen az itteni hidegben?! A fürdőbe trappolok egyébként, a vizes cuccok a kádban kötnek ki, s magam pár szárazzal térek vissza a konyhában ténykedőhöz. Ha elfogadott esetleg valami frissítőt, akkor azt kezdem szervírozni, máskülönben a pultnak dőlve, csípőre tett kézzel várom ítéletét a masina felett.
Egon egy pillanatra felhúzta a szemöldökét, majd leszűrve, hogy a lánynak tényleg nincs fogalma a vízfőcsap használatáról megvakargatta az állát, és kissé félrefordított fejjel válaszolt. – Az a kar, ami a vécék környékén szokott lenni, vagy épp bárhol, amivel megszüntetheti a lakásban a vízellátást. Gondolom, pont ilyen esetekre van kitalálva – vonta meg vállait kissé, miközben lakása belseje felé vette az irányt, hogy magára kapjon némi öltözéket. - Oké – szólt vissza fennhangon, miközben a nadrágját kereste, amit úgy emlékezett az ágyra dobott, de nyilván betehette a szekrénybe, mert az ágyon semmi nem volt. A macskakaját a konyhaasztalra tette, majd ha végzett a csajnál, akkor visszajön és megeszi. Igazán finomra csinálják a cicakajákat, ráadásul a dögöknek még csak meg sem kell érte dolgozniuk. Egyáltalán nem tartotta ezt fairnek, de nem most volt itt az ideje, hogy ezen elmélkedjen. - Remélhetőleg – mosolyodott barátságosan Artemisre. Nem igazán bánta a melót, hiszen így nyílik alkalom megismerkedni egy újabb farkassal, aki a lakban tanyázik.
- Vigyázok – mondta könnyedén, de igazából csak automatikus reakció volt a részéről. Mezítláb volt, így az elcsúszás nehezebb, mintha vett volna papucsot, de azért a kiterített törölközők nem éppen jó talajnak számítottak. Artemis azonban ezeket szépen felkapkodta, és útba igazította a mosogatógép felé. Egon kissé megvakarta az állát, majd kimozdította kicsit a gépet a helyéből, és a hátulját kezdte el nézni. A lakás tisztasága, és rendezettsége szinte taszította, ha nem lett volna a padló csupa víz még akár undora is kiült volna az arcára. Így viszont azért tűrhetőbb volt az összkép. Pajzsa szerencsére majdnem teljesen fent volt, így érzelmei nem igazán láthattak energiák útján napvilágot, de ha némi kis rosszérzés ki is szivárgott volna, simán be lehetne tudni a mosogatógép meghibásodásának, vagy a vizes padló okozta elégedetlenségnek. - Igazán kedves, de nem, köszönöm – mondta enyhe mosollyal az arcán. – Van itt innivaló bőven – fejével a padló felé intett, mivel úgy sejtette a lány valami folyadékkal szerette volna megkínálni. A mosogatógép mögött nem volt csap, viszont két flexibilis cső vezetett ki az oldalából a tálcás mosogató felé. Kinyitotta a szekrényt, és meglátta, amit keresett. A mosogató alatti falból egy sarokszelep kacsintgatott rá, ami nyilván a gép számára biztosítja a vízellátást, valamint egy másik cső a szifonba eresztette az elhasználódott, mocskos vizet. A szennyvizes cső biztos nem ereszthet, mert a padlón tiszta víz hömpölygött – hacsak nem üresjáratban használta Artemis a gépet – így nyilván a bemenetnél lehet valami baj, vagy a mosogatógépben magában. Mindenesetre Egon elzárta a bemenetit, és szakértő szemekkel vizslatta végig a csövet, persze fogalma sem volt, hogy mit kéne keresnie, de legalább több víz nem fog folyni a gépből. Ha meg nem talál rá megoldást, akkor majd segít neki bepakolni a szerkezetet a kocsiba és elvinni egy szervizbe. - Jó hír, nem kell a főcsapot elzárni, mert van itt egy szelep erre a feladatra… elméletileg nem kellene most már a víznek folynia, persze így nem is lehet használni a gépet addig, amíg a hiba fennáll, de a lakás többi részében van víz, ami asszem jó – grimaszolt egyet, majd Artemisre nézett, mikor az visszatért friss törölközőkkel. – Rég vette? Van rajta még garancia? – nem igazán szeretett volna hozzá nyúlni, ezáltal a jótállást megszüntetni rajta, de a külső csöveit, azért végigtapogatta, hátha talál rajta valami deformálódást.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Aha... oké. Bizonytalan biccentéssel nyugtázom a főcsapról tartott beszámolót, majd inkább pártolom a felöltözést és a saját lakásomba való átorientálódást, magamban elraktározva a tényt, hogy a pasas az átlagosnak mondotthoz képest is fura, ettől pedig számomra egyszerűen sok bizonyos szempontból. De segít, önzőségem és a lakásom épségének megőrzése iránt érzett késztetés pedig erősebb, mint az ellenérzésem a hím irányába. Beljebb orientálódva még arra is futja, hogy kínáljam valamivel. Válaszára önkéntelenül mosoly szökik bájos ábrázatomra. - Roppant mód szellemes... - Söprök pár tincset félre arcom elől, miközben a törölközőkkel tovatipegek a fürdő irányába, hogy azoktól megszabadulva, szárazakkal felvértezve érkezzek vissza idővel.
- Köszönöm. Már ez is hatalmas előrelépés ahhoz képest, amit én fel tudnék mutatni az elmúlt fél órában! - Szusszanok kétkedőn méregetve a mosogatógépet kissé még ugyan, de ha ő azt mondja, hogy nem fog folyni, akkor biztosan így is van. Mégiscsak ő a férfiember kettőnk közül! Kérdésére fejemet ingatom, a szőke, ápolt tincsek alig győzik követni a mozdulatsort. - Nem, szerencsére nem régen. Alig pár hónapja, mikor beköltöztem... Ön gondolom már régóta itt él. Egészen kellemes lak, valahogy emberközelibb, mint a hotel szobái. - Csacsogok, közben meg a földre ejtek pár törölközőt, persze, katonás rendben igyekezve, hogy felszívják a maradék vizet is a padlóról, mielőtt annak maradandó baja esne.
Egon mosolya a megjegyzésre tovább szélesedett, bár kíváncsi lett volna, mit szólna hozzá, ha bejelentené, hogy nem viccnek szánta. Amilyen pedánsan el van rendezve itt minden biztos rendmániás és valószínűleg nem szeretné, ha valaki a földről lefetyelve iszogatna. Nyilván hozná a domestost, vagy valamilyen erősebb fertőtlenítőt és addig nem mozdulna Egon nyelvének helyéről, ameddig az összes bacit ki nem irtotta. Biztosan remek móka lenne, de még túl friss az ismeretség ahhoz, hogy ilyeneket be lehetne vállalni. Na, meg, kitudja milyen viszonyban van a vezetőséggel. Még lehet árulkodna is, és akkor Egonon csattanna az a bizonyos ostor. Lefetyelés lefújva, talán majd máskor.
- Igazán nincs mit – ejtett meg egy szolid mosolyt, miközben a csöveket tapogatta, hátha talál rajtuk valami repedés félét. A baj csak az, hogy a flexibilis csöveken igen nehéz megtalálni a hibát, mivel rugalmasságuk miatt eléggé összeszűkül a sérülés is. Talán ki kellene szednie és végig nézni rajta, miközben több irányba forgatja. Úgy talán észreveheti a hibát. Végül is miért ne? Marhára ráér, most ilyenekkel foglalkozni. - Jaja, a hegy és az erdő sokkal kellemesebb, mint a bezártsággal egybekötött belváros. Amúgy november eleje óta lakok itt – egy pillanatra elgondolkodott, majd grimaszolva a gépre nézett. – Hát, akkor inkább nem nyúlnék hozzá, drága darabnak tűnik, és nem szeretném a garanciáját azáltal veszélyeztetni, hogy szétszedem. Na, meg – tette hozzá egy vállrándítás kíséretében – nem is értek hozzájuk, szóval nyilván csak hümmögnék, és úgy tennék, mintha tudnám mit látok belül. Szerintem megegyezhetünk, hogy ez egyikünknek sem lenne jó – nézett a lányra vidám tekintettel. – Ezt a csövet viszont mindjárt leszedem és megnézem, nem-e el van repedve valahol. Nem kellett, hozzá szerszám, hogy ujjai közé kapva erősen rászorítva letekerje mindkét végét. A csőben és a gépben maradt kevéske víz is a padlóra folyt, de nem valószínű, hogy számítania, hiszen amúgy is minden csupa víz. Egon az egyik törülközőt maga alá húzta, és lehuppant, hogy elkezdje mozgatni a csövet jobbra-balra, le-föl. - Áh, meg is van – bólintott néhány perc múlva, amikor a cső közepére ért. – Nyilván használt lehetett, vagy csak selejtes, nézze csak – mutatta felé a flexicső azon részét, amelyen egy hosszanti sérülés volt látható. – Ha megy a városba vegyen ilyet, de lehet van néhány elfekvő a faházban is odakint. Érdemes lenne először ott körülnézni. Ha meg továbbra is folyik majd a víz, akkor ez csak az egyik hiba lehetett. Ez esetben, ha gondolja, segítek elvinni a szervizbe. Egon feltápászkodott, az ajtóra nézett, majd vissza a lányra. – Amúgy, ha áll még a megkínálás valamivel, szívesen elfogadom.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Apró mosollyal fogadom az udvarias "nincs mit"-et, majd csendes érdeklődéssel figyelem a hím ténykedését, mintha én annyira értenék hozzá, bármit is csinál. Kissé talán még nyakam is nyújtogatom, előre hajolva, miközben a szemközti pultnak döntöm finoman hátamat, hátsómat, hátha úgy jobb rálátással bírok a problémára és nem csupán a természetes fényt állom el még jobban Egon elől. - Bezártság? - Fel kell nevessek röviden, kellemes kis kacajjal - Ha magának az bezártság, sosem volt igazán lakat alatt még. Négy fal közé kényszerítve. - Suttogom szinte csak az utolsó mondatot, miközben hajamat söpröm félre arcomból. - Nekem nincs problémám a várossal különösebben amúgy, központi helyen van a hotel is... De valahogy a lakáskörülmények itt barátibbak. - Mégis ki a fene akar húsz másik emberrel egy közös fürdőn osztozni?! Értem én, hogy a hotel négy csillaga az embereknek szól és nem a falkának, de mégis már! Azt hinné az ember, legalább annyi jár a farkasoknak is, mint a mezei halandóknak ilyen téren. A gépet illető ítéletre serényen bólogattam, hisz logikusnak tűnt amit mondott - de lényegyében bármi baromságot vezetett volna le ugyan ilyen határozottsággal és kellő tudományossággal, lehet, azt is benyaltam volna jelen esetben. Tényleg nem konyítottam a gépekhez a használatukon túl. Ahogy a férfi a földre huppan, szóra nyílik szám, gondolataim közt megfogalmazódik egy anyáskodó intés, de végül csak apró sóhaj hagyja el szép ívű ajkaimat, s vállaim megereszkednek kissé. Miért is zavarná a kiömlött mosogatólé azt a pasast, aki konzervből zabálja jó ízűen a macskatápot...? - Még jó, hogy a büszkeségem nem engedi, hogy odáig süllyedjek: meg akarjam nevelni ezt a nagyra nőttet minden áron. Az élet többször bizonyította számomra a tényt: Valakiken már egyszerűen képtelenség változtatni bizonyos kor felett. - És gondolja, hogy ha bemegyek a szervizbe, hogy egy ilyet szeretnék, akkor tudni fogják, mire is gondolok vagy vigyem magammal? - Firtatom érdeklődve, egyúttal aprót biccentek a kínálás kapcsán. - Kávét vagy teát preferál inkább? Sajnos ezen túl legfeljebb csapvízzel szolgálhatok. - El is lököm magam a pulttól, hogy beljebb lépdelve a konyhában - igyekezve nem hason csúszni a kövön - a kért italhoz való hozzávalókat kezdjem el összeszedni és vizet forraljak. Én kávézni fogok, azt hiszem. - Honnan érkezett a falkába, Egon? Jól értesültem, hogy ön is a Mártírok vérvonalával bír? Vagy az... egy másik Egon? - Érdeklődöm közben, a látszólag érdektelen csevegés sosem volt tehet számomra.
Nem nézett a nőre, miután udvariasan válaszolt neki, hanem tovább kutakodott a hiba után. Ezt igazán jól eltalálta Artemis, mivel tényleg nem volt még huzamosabb ideig lakat alatt. - Ez így van – közölte egy félmosoly kíséretében, miközben a nőre nézett – Kölyökként az erdőket jártuk és vándoroltunk városról-városra, nem úgy, ahogy a mostani fiatalok vannak kezelve – enyhe grimasz, majd apró kuncogás. – Na, igen, most jön az, hogy bezzeg a mi időnkben. Valahogy annakidején szabadabb volt minden, vagyis legalábbis nekem úgy tűnt, mivel nem voltam falkatag a beharapásom utáni négy évtizedben. Nyilván, ha lettem volna, akkor nekem is be kellett volna tartani az egyedüli kijárási tilalmat, meg nem kószálhattam volna nagyon magamban sem. Azt hiszem, szerencsés voltam – vont vállat vigyorogva. – Tényleg nem tudom milyen az igazi bezártság, és nem is akarom megtudni – mosolyodott el őszintén. - Hát igen, volt szerencsém a hotel egyik szobáját belülről kémlelni, amikor Alison Blacknél jártam – persze nem tudta, hogy a név mond-e neki valamit, de nem is volt igazán érdekes, a lényeg, hogy egy hotelbeli falkatagról volt szó, és ennyit bizonyosan leszűrt Artemis – és nem voltam nagyon elragadtatva tőle. Nem is értem, hogy tud magánál tartani egy kutyát, én biztos megőrülnék a helyében – egy pillanatra elgondolkozott, majd hozzátette. – Mármint a kutya helyében – bár a nő nyilván ezt is értette. A flexicső hibája meg is volt, ami jó, mert akkor talán a gépet nem kell majd szervizbe vinni, elég egyértelmű volt a hiba és valószínűleg a nő is látta, hogy mi a gond. Nadrágja kissé vizes lett, de nem igazán törődött vele, volt már vérrel átitatott gatyában is. A víz igazán kellemes volt ahhoz az élményhez képest. - Nyolcvan centis fél colos flexicső, ha ennyit mond, tudni fogják, de én inkább magammal vinném, hátha a szakboltban tanulóval fut össze, aki még azt sem tudja, hogy mikor van nyitás meg zárás – bár valószínű ezt tudni fogja, hiszen minden fiatalnak a legelső gondolata, hogy meddig kell még az uncsi munkahelyen dekkolni. - Inkább tea – mosolygott kedvesen. – Nem szeretném brit felmenőimet megsérteni, hogy kávézok teázás helyett – persze inkább whiskyit ivott volna, vagy bármilyen más szeszes italt, amit Artemis magánál tart, de úgy látszik nem él alkoholon, sajnálatos módon. Annyi baj legyen, majd otthon megissza a maradék fél üveg whiskyt, aztán tévénézés közben bealszik. - Is? – húzta fel a szemöldökét, bár a kávé,- és teafőzés miatt serénykedő nő nem igazán láthatta, persze önkéntelen reakció volt Egon részéről, és hamarosan vissza is rendezte alapállapotba. – Úgy érti maga is mártír? – Elvis említette, hogy a hotelban vannak mártírok, de a nevek most nem ugrottak be neki, de ezek szerint Artemisszel vérvonal rokonok. – Egyébként Berlinből jöttem, a New-Hampshireiből, nem a németországiból, de előtte New-Yorkban éltem egy jó ideig. Maga honnak érkezett? – kérdezett vissza, érdeklődve. Valahogy mindig sokkal kíváncsibb, ha „rokonok” életéről volt szó.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Érdeklődve hallgatom Egon válaszát. Igyekszem félretenni ellenérzéseimet, ha már megfogadtam, hogy megpróbálok minél több falkataggal jó viszont ápolni - főleg, ha már "egy vérből valók" vagyunk - de lássuk be, az első benyomás olyan dolog, amit nehéz utána elsöpörni, ha eleve hátrányból indul az ember. Bár azt mondják az okosak, innét szép nyerni. - Biztosan roppant kalandos lehetett mindez. - Komolyan így gondolom, bár én magamat inkább városi lánynak tartom, emberi létemet töltöttem szinte csak vidéken, de ott sem épp az egyszerű, dolgos életformát folytattam, szóval nem hiszem, hogy számít bármit is. Ellenben nem kerüli el figyelmemet szavainak azon íve, amivel korát emlegeti hol nyíltan, hol burkoltabban. Ennyire idős volna már? - Nem, mintha számítana bármit is, de mégiscsak több tisztelet jár egy háromszázat is megéltnek, mint annak, aki épp csak túljutott a százötvenen. Na meg, apámon és Hope-on kívül nem igazán találkoztam még idősebb hozzánk hasonlóval. - Falka nélkül töltötte a kölyökéveit? - Lepődök meg kissé a hallottakon. - A teremtőjével ketten utaztak ezek szerint mindenfelé? - Elmosolyodom akaratlanul is az elmémbe úszó bájos képre, - a farkasról és annak fiatalabb változatáról - mely esélyesen messze áll a valóságtól. Allison említésére kissé felhorkanok. - Az a nő alapvetően is eléggé ijesztő. - Jegyzem meg, mintegy teljesen mellékes információként. Igaz, nem ismerem igazán a nőstényt és az még bocsánatos bűn, hogy nincs stílusa véleményem szerint, de... elég csak rá nézni és berzenkedik a jó érzésű ember tőle! A megőrülés és a kutya kapcsolatára azért kiszélesedik a mosolyom. Értettem én elsőre is, ellenben elbizonytalanodok a műanyagcső kapcsán. Szerencsére biztos választ kapok kérdésemre, már csak azt nem kellene elfelejtenem, hogy mekkorát is mondott Egon. - Köszönöm. Tényleg. - Jegyzem meg csendesen, ellökve magam őrhelyemről, hogy a teára biccentsek és már a vizet feltéve pillantsak hátra a farkastársra. - Brit felmenők? - Kérdezek vissza, no nem azért, mert a füleimmel van baj, egyszerűen csak érdekel és jobbnak látom tisztázni, hogy mit is ért pontosan felmenők alatt. A néha volt életét vagy teremtője hovatartozását például. Sajnos, csak filteres teával szolgálhatok, - elő is kerítem a megfelelő szekrényből a dobozt, melybe kis rekeszekbe vannak rendezve a különféle teafélék - abból viszont kellően nívós minőségűvel. A másik felé tolom a pulton, mintegy jelezve: válasszon kedvére. - Cukor? Méz? Esetleg tej? - Érdeklődöm az ízesítés kapcsán, én magam pedig a zöldtea mellett teszem le voksomat közben, míg a víz felforr a forralóban. - Igen, az vagyok. Olyan... elképzelhetetlennek tűnik? - Szélesedik játékosan bájos mosoly ajkaimra akaratlanul is, ahogy kissé oldalt billentem fejemet, míg a hím arcát fürkészem. Aztán halk kattanással jelez a vízforraló, hogy elkészült a melójával. - Baltimore-ból. A teremtőm a mai napig ott él.
Úgy is lehetett volna nevezni, de akkoriban nem így látta. - Az volt, minden bizonnyal – mosolyodott el némi keserűséggel, ami a hangjából is kiérződött. – Igaz kényszer pályán voltunk mindketten, mármint a teremtőm és én – az őrzők roppant mód hatékonyan tudnak rábeszélni bárkit valamire, amit esze ágában sem lett volna más különben megtenni. – Aha – közölte Artemis kérdésére vigyorral az arcán. – Édes kettesben, de egyikünk sem rajongott túlságosan a másikért – vont vállat kesernyés grimasszal. – Én gyűlöltem, ő meg megvetett… napjaink csupa öröm és móka volt, amíg évek múltán ki nem egyeztünk egymással – szarkasztikus megnyilvánulása elég nyilvánvaló volt, de nem feszegette tovább a témát, ha csak a nőstény nem kérdezett rá konkrétabban. Elmondta volna, hiszen amúgy is családban vannak, és még az is lehet, hogy ismerte is Robertet. Erre mondjuk nem sok esélyt látott, de azért felvetette a nevét. – Amúgy Robert Bermollnak hívták, legalábbis amíg együtt utazgattunk többnyire így nevezte magát – fürkésző pillantást vetett a nő felé, hátha meglátja a felismerés csillogását a szemeiben, persze nem igazán fűzött túl sok reményt hozzá, hogy a huszadik században is ezzel a névvel ténfergett, persze előfordulhat. Egon felhúzott szemöldökkel nézte Artemist, ahogy a bájos és egyébként a légynek sem ártani tudó Allisonról azt állította, hogy ijesztő lenne. – Komolyan? – kérdezte enyhe nevetéssel. – Én nem láttam benne semmi ilyesmit, igaz szinte minden harmadik megnyilvánulása az ufókról szól, de alapvetően kedves teremtés – lehet, hogy Artemis a „nem voltam nagyon elragadtatva tőle” kijelentését Allisonra értette? Előfordulhat, hiszen úgy is lehetett érteni. Mindegy, ez már veszett ügy, legalább megtudta Artemis hogyan vélekedik róla. – Kicsit mondjuk fura is a maga módján, de hát ki ne lenne az? Vegyük például magát – vigyorodott el pimaszul. – Értem én, hogy hódít a vízágy divat, de vízpadlóról még nem hallottam. Nyilván manapság terjedő szeszély lehet… – vonta meg a vállát halk kuncogás közepette, miközben sanda pillantást vetett a törülközőkkel díszített padlóra. Remélte nem fog nagyon kiakadni rajta, hiszen csak viccelt, de még nem ismeri annyira, hogy tudja hol a határ nála. Persze épp azon volt, hogy erre rájöjjön. Köszönetére csak biccentett kedvesen mosolyogva, majd ahogy a beszélgetés tovább folyt, bólintott. – Jaja, a családom Angliában élt, amíg… hát, amíg már nem – enyhe grimaszt ejtett meg, majd az egyik teafajtára rábökött. – Az tökéletes lesz, köszönöm, és tejjel kérném – ha már úgyis a britekre hivatkozott az imént, akkor legalább igya úgy, ahogy az ötórai teát illik, még ha nem is annyi az idő. Mondhatta volna, hogy a tejet előre kéri bele, de az már szőrszálhasogatás lett volna az angol sznobizmus oltárán. Artemis mosolya igazán szép volt, és úgy tűnt ezzel a nő is tökéletesen tisztában volt. Mozdulataiból, testtartásából legalábbis sütött a magabiztosság, és a felsőbbség. Egont ez nem igazán zavarta, amíg szavai nem voltak túl lenézőek, hiszen nem tehet szegény róla, hogy gazdag család gyereke volt – nyilván – és halálra kényeztetés közben ez ivódott belé. - Ó dehogy is – közölte őszintén – csak nem tudtam, hogy a lakban él egy mártír rajtam kívül. Ez persze nyilván az én hiányosságom – mosolyodott el enyhén. Amennyire tiszta volt minden itt, és amennyire ügyelhetett ruházatára valószínű egy sérülés átvétel után lelki sebeket is kaphat a véressé vált ruhák miatt. Persze Egon is gondolta, hogy ez hülyeség, de valahogy így tudta csak elképzelni a nőt mártírkodni. Remélte egyszer majd megtapasztalja, hogy mennyire mellé fogott elképzelésével. - Ott még nem jártam – közölte, mialatt nézte, ahogy a nő visszatér a forralt vízzel. – Jó kapcsolata volt vele? Mármint a beharapójával, ha… nem túl indiszkrét a kérdés – saját maga nem gondolta annak, de ha a teremtője esetleg hím, Artemis meg gyönyörű, így nem nehéz kombinálni, miért lehetne a kérdés illetlen, de Egon mentsége, hogy ez csak kérdésének feltevése után futott át agyán.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
- Kényszer pályán? – Kerekedik el tekintettem kíváncsi érdeklődéssel tekintve a férfira. Pár pillanatra le is fagyok minden mozdulatban talán ezzel egy időben, de nem kerülte el figyelmem a keserű él Egon hangjában. - Mármint… nem szeretnék tolakodónak tűnni, de olyan kevesekhez volt még igazán szerencsém a falkán belül. – Sütöttem le pillantásomat pár másodperc erejéig, mintha már azt szégyellném, hogy egyáltalán felmerült bennem, hogy ilyesmit megjegyezzek, nemhogy ténylegesen tolakodónak tetsszen a viselkedésem. A továbbiakban inkább nem is kérdezek, csipán érdeklődőn hallgatom a férfit, míg a teavíz felforr, és a hozzávalókat rendezgetem takaros rendben egy közepes méretű tálcára. A pedig név sajnálatos módon nem sokat mondd, ellenben Allison kapcsán úgy fest, határozott véleménye van, noha jó, ha két helót váltottak, míg a hotelban időzött. - Meglehet, de ne mondja nekem, hogy az a sok fekete… gönc és smink egészséges. Igen, a fura azt hiszem, valóban találóbb kifejezés vele kapcsolatban. – Mint az ijesztő, ugyebár. Ellenben arra, hogy én magam fura lennék, kissé felszalad a szemöldököm, finom sértettséggel, mégis valahol érdeklődőn, hogy aztán némi szünet és beálló néma csendet követően egy megadó „hmpf” hangot hallatva égnek emeljem tekintetem. - Mert nyilván direkt árasztottam el a lakásomat. – Fűzöm hozzá nem kevés iróniával, egyúttal el is lököm magamat a pulttól, hogy a forró vizet a választott filterekre önthessem a bögrékbe. - Magam is onnét származom. – Fűzöm hozzá az angliai család kapcsán, véletlen egybeesés talán ez is, miként vérvonalunk azonos volta. És ezek szerint tej is jár a tea mellé, kiteszem hát azt is – nem ám dobozban, hanem egy édes kis bögréhez hasonlatos, „csőrös” kiöntőben – a tálcára. - Nem az ön hibája, nem olyan régóta élek itt, hogy betéve tudja bárki is az ilyesmit rólam. Mmm… megtenné, hogy helyet foglal az étkezőasztalnál? Azt hiszem, szerencsésebb lesz ott elfogyasztani a teát, semmint itt, a vizes konyhapadlón. Ráadásul állva. – Csupán egy konyhapult választja el egymástól a két helyiséget, így aligha jelent problémát az asztal beazonosítása Egonnak. Én magam is oda tipegek, tálcástól szervírozva a segítség „jutalmát”. - Parancsoljon. Ízesítse kedve szerint! – Én magam kevés mézzel, natúran iszom ma a teámat szerintem. Helyet is foglalok ehhez a férfit követően, könnyed, elegáns mozdulatok közepette. Hasonlók gesztusaim a forró ital ízesítése közepette is, közben pedig nem rest válaszolni a másiknak. Előtte mondjuk fejcsóvál kissé – egyáltalán nem indiszkrét kérdése - szőke tincsei alig győzik követni a röpke mozdulatot. - A mai napig jó kapcsolatot ápolunk a bíborossal szerencsére, még úgy is, hogy nem minden téren értünk egyet a farkas-létet és az élet kérdéseit illetően. Kicsit hiányzik, tudja… - A kanál csilingelőn járja táncát a bögre falának ütközve, ahogy elkeverem a mézet.
- Ja, azon – bólintott a visszakérdezésére. – Az őrzők ötlete volt, hogy legjobban a teremtőm tudná megtanítani a vérvonalam használatát, ő azonban három héttel korábban a szemem láttára ölte meg az apámat, így nem nagyon rajongtam érte. Gondolom ez érthető volt részemről – nézett halovány mosollyal kérdőn Artemisre, igaz nem várt megerősítést, de kíváncsi volt ő hogyan áll az ilyen problémákhoz. Vajon minden zokszó nélkül elfogadott volna egy ilyen beharapót? Persze lehet nem kap az alkalmon, hogy kifejtse véleményét, de bármi megeshet. - Ugyan, semmi gond, igazán nem vettem tolakodásnak. – Tényleg nem vette annak, ráadásul néha szívesen is beszélt magáról, ha olyanja volt és most lehet épp egy ilyen alkalomkor kapta el Artemis. Végül is magányában Gyagyás eledelét eszegette odahaza, igazán üdítő változatosság társalogni egy kicsit, mielőtt ismét visszatér szabadidejének unalmas eltöltésébe. Legalább, amíg volt macskája egzecíroztathatta, meg beszélhetett hozzá, és néha a jószág még figyelt is valamennyire, és nem csak nyálát csorgatta bamba képpel. Kissé hiányzott neki, de ez van. Már nem az övé, és ha ilyen szépen kerüli Lynxszet, nem is lesz soha. - Igen, mondjuk – grimaszolt, miközben az állát vakargatta – a fekete göncök elég durvák, de hát mit várhatunk tőle, amikor néha a temetőben szokta az éjszakákat tölteni? – vigyorodott el kedélyesen. – Legalábbis amikor a városba érkeztem ott találkoztam vele először, igaz én csak keresztül akartam vágni rajta, de Allison úgy tűnt marha jól érzi magát ott, így én is csatlakoztam egy időre. Meg emellett imádja a vámpíros filmeket is, egyre rábírt, hogy megnézzem vele. Mentségemre legyen szólva már volt bennem egy üveg whisky szóval nem volt nehéz dolga – mosolya szélesre húzódott, annyira nem is volt rossz az a film, igaz látott már jobbat is, de egynek elment. Főleg, hogy a végére, amikor kezdett a film laposodni, már majdnem két üveg whiskyt nyomott le a torkán. Kellemes este volt, még Allison állandóan felbukkanó náci ufós témái ellenére is. Látta a nőn az enyhe sértettséget, és a válasza is erről árulkodott, de egy szélesedő vigyornál többet nem fűzött hozzá, hiszen jól szórakozott reakcióján. - Valóban? – kérdezte kíváncsiságtól derült arccal. – Merre felé lakott? Én Nailsworthben nőttem fel, persze 1835-ig voltam csak ott, aztán a teremtőmmel vándorútra keltünk – ha még egy helyen is laktak volna a lehetséges időintervallum miatt sem valószínű, hogy valaha is összefutottak. - Jogos felvetés – bólintott, majd az asztal felé lépdelt, de aztán eszébe jutott, hogy a nadrágja vizes, így inkább megkérdezte, hogy leülhet-e ilyen formában, vagy inkább mégiscsak állva igya meg a teát. Egonnak hót mindegy volt, hogy áll vagy ül, esetleg fekszik, ha megkapja a teát úgyis megissza. – Leülhetek vizes hátsóval, vagy inkább álljak? – kérdezte barátságosan, mindenféle gúny nélkül, pusztán érdeklődve. – Ami pedig az informálatlanságomat illeti, szerintem ez nem mentség. Jobban kellett volna figyelnem – vigyorodott el, majd a csészéért nyúlt, közben némi tejet öntött bele. – Igazán köszönöm. - Mindig is irigyeltem, azokat a farkasokat, akiknek hiányzik a teremtőjük. Allisonra visszatérve neki is hiányzik, igaz úgy rémlik mintha az övé elhalálozott volna – ahogy Egoné is, ennyiben közös a teremtőhöz fűződő viszonyuk. Mindkettejüknek már csak múlt idő. Viszont, amíg a lánynak hiányzik, addig Egonnak egyáltalán nem. Artemisszel viszont még ennyire sem tud-e téren azonosulni, hiszen neki hiányzik és még él is. – Az egyet nem értés igazán jó dolog, csak azért mert valaki többet élt, még nem biztos, hogy mindent jobban is tud – vonta meg a vállát, miközben nagyokat kortyolt a forró teából. - Nagyon finom lett, még egyszer köszönöm – tényleg jól esett neki a tea, igaz valami ital jobb lett volna, de majd otthon iszik egy keveset. – Egyébként, ha szabad kérdeznem, mi az amiben nem egyezik a véleményük?
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Már épp megjegyezném, kétkedően, hogy komolyan az őrzők szava kellett hozzá, hogy ezt belássa, mikor érkezik némi plusz információ a dolog mellé, amire kissé elkerekedik pillantásom, ajkaim pedig a szóra nyílás buja-buta állapotában rekednek. - Uhm... - Szusszanok végül, teljes mértékben megértve így már álláspontját a "kedves" teremtő kapcsán. Nem is igazán firtatom a dolgot, rokon-öldöklős beharapóból kijutott nekem is. Nem kellemes emlékek ezek, nem szívesen hánytorgatom hát máséit sem. Inkább átnyergelek valami más témára - éppenséggel Allison személyére és stílusára sikerül. - Temetőben szokta az éjszakákat tölteni?! - Fagyok le pár pillanat erejéig újfent, ezúttal azonban a megrökönyödés, semmint a múlt keserve és az együttérzés szüli az őszinte gesztust. (Mindez tisztán leolvasható ábrázatomról, energiáimat sem kell fürkészni hozzá, hogy érezze az ember a lelkesítő különbséget.) - Így mondja bárki is, hogy a temetői rémekkel kapcsolatos történeteknek nincs alapjuk... de most komolyan, milyen lelki világa lehet az ilyennek? Chh! - Ereszkednek meg kissé vállaim, miközben kanalakat és cukrot pakolok a tálcára a bögrék mellé. - Nottinghamben születtem, tizenkét évesen kerültem a nagybátyámék birtokára, miután édesapám egy vadászbalesetben meghalt. És habár egy hölgynek a korát nem illik firtatni, azért elárulom, akkoriban még bűnös gondolat sem igazán voltam, mikor maga elhagyta Nailsworth-öt. - Apró mosoly ül meg ajkaim szegletében. Kérdésére épp csak összébb préselem kissé ajkaimat magamban tízig számolva... minden idegszálam tiltakozott ellene, hogy vizet kelljen még a székekről is takarítanom az elkövetkezőkben, ugyanakkor neveltetésemet, származásomat nem tagadhatom meg. - Végül ugyanis intek neki invitáló mozdulattal. - Kérem! Foglaljon helyet nyugodtan! - Még a mosoly sem szűnik meg létezni arcomon mindeközben, csak gondolatban fejelném meg a főfalat a konyha és az étkező közt izomból, amiért képtelen vagyok nemet mondani, ha egyszer... Bahh! Inkább leteszem magam a férfival szemközt kecses, finom mozdulatok közepette. - Igazán nincs mit. Én köszönöm a segítségét! És egészségére! - Biccentek aprót a tea kapcsán; én magam natúran iszom, minimális mennyiségű mézzel végül a sajátomat. - Ez igazán sajnálatos. - Nyugtázom ennyivel az Allison teremtője kapcsán elhangzottakat. Nem tudom, Egon mit vár, de én csupán a bögrét emelem ajkaimhoz, finoman fújva meg a gőzölgő, forró teát. A kapcsolatának boncolgatása teremtőjével már termékenyebb témának tűnik úgy fest: - Nos... a bíboros nem túl világi gondolkodású ember és ez nem is igazán fog így ötszáz év körül változni már nála. Művelt, tanult és őszintén tisztelem, hogy igyekszik lépést tartani a modern világgal, de ... nem egy mai gyerek és ezért sokszor nem egyszerű vele, maradjunk ennyiben.
- Hát én csak egyszer láttam ott, de kinézem belőle, hogy többször is ellátogat oda, ha olyan a kedve – vonta meg a vállát tanácstalan arccal. Nyilván nem első eset, hogy Fairbanks nyarainak rövidke éjszakáit a holtak társaságában tölti. Elég kellemes és csendes környék, ha Egonnak nem lenne hol laknia, biztosan a híd alatt után, a második opció lenne a temetőben való szálláskeresés. – Hát azt nem tudom – vigyorodott el Egon – De ha átváltozott volna, akkor valóban lehetett volna rém, de így elég jámbor teremtésnek tűnt – persze a látszat néha csal, és ha Allison egy szadista sorozatgyilkos lenne, Egont nem nagyon lepné meg a felismerés. A hím vigyorra húzta a száját és szemöldökét magasba lendítette kérdőn. Valahogy a vérfarkasok és a hölgyek nem igazán férnek meg egy bőrben, így Artemis nyilván csak viccelt, de túlságosan komolyan adta elő magát, így még az is lehet, hogy tényleg hölgynek tartja magát. Mik vannak? – Részvétem az apja miatt – mondta őszintén, mikorra arcát némi szomorúságba rendezte. – Nem kérdeztem volna a korát, de köszönöm, hogy elárulta – arcról valamelyest még a vérfarkasoknál is be lehet lőni a kort, igaz a Hope nevű nősténynél marhára mellé lőtt, hiszen belőle nem nagyon nézte még ki a kétszázat sem, nemhogy a négyszáz harmincat. - Igazán köszönöm – látta a nőn a vonakodást, de elég felnőttnek érezte ahhoz, hogy ne kezdjen el szabadkozni, így megkérdőjelezni döntésének őszinteségét. Persze nyilván nincs odáig a vizes székért, de Egon nem igazán látott benne túl nagy tragédiát, de ugyebár aki ilyen rendet tart maga körül, annak biztos rémes lehet a mostani kialakult helyzet, na meg az, hogy még a széket is szárazra kell majd törölnie. Azért, ha volt rajta valami vászonpárna, előzékenyen arrébb rakta onnan, és csak azután ült le. - Egészség – emelte meg a bögrét és saját maga is inni kezdett. Valahogy megint csak Allisonra terelődött a szó. Azt már levágta, hogy Artemis nincs odáig érte, igaz fogalma sem volt, hogy vajon mi miatt. Esetleg volt közös múltjuk? Vagy csak szimplán az öltözködése váltja ki belőle az ellenszenvet? Meglehet, hiszen ha Artemis valóban egy hölgy, akkor bizonyosan nem kedveli a megszokottól eltérő viseletet. - Valóban az – tényleg sajnálatos, ha meghal valaki teremtője. Főleg úgy, hogy a kölyök még kedvelte, vagy szerette is a beharapóját. - Óh, értem – szóval őskövület, ráadásul istenfélő, persze lehet, hogy csak megjátssza a hitét. – Gondolom akkor tűzzel-vassal küzd az evolúció ellen – mosolyodott el kedélyesen. – Magát úgy látom nem sikerült Isten felé csábítania, biztosan kudarcként élhette meg szegény bíboros a dolgot – nem volt hangjában gúny, hiszen nem is annak szánta, éppen csak megjegyezte közömbösen két korty tea között. - Nem régiben találkoztam egy idősebb mártírral – kezdett bele hirtelen váltással. – Hope Belfort volt a neve… azt hiszem. Ismeri esetleg? - ha már eszébe jutott, hogy mennyire nem tudta megsaccolni ránézésből a korát, akkor talán informálódik róla, hátha találkozott már vele Artemis.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Az Allisont illető könnyed témázás záróakkordjaira aprókat bólogatva, szolid mosollyal értek egyet Egonnal a rém-lét kérdései kapcsán. - Nem mintha az energiáimból ne jöhetne rá. Igazán nincs mit különben, egészségünkre! - Szusszanok aprót koromat illetően, miközben - miután Egon természetesen szintén helyet foglalt és magához közelebb vonta bögréjét - finom mozdulattal emelem az időközben meghűlt teát tartalmazó bögrémet ajkaimhoz. Mert ugyebár ez a tulajdonságunk sokkal inkább árulkodó, mint az ábrázatunk, én pedig mondhatni, nyitott könyvként lengettem lustán elheverő farkasom lényét a falatnyi rést hagyó pajzsa előtt. Ha nem rólam lenne szó, holmi kacérkodásnak is tűnhetne mindez akár. Brr! Az átharapómat illető megjegyzésre csupán fejemet ingatom. - Egyáltalán nem! Eléggé haladó szellemű a maga módján. - Merengve pillantok el Egon válla felett, lejjebb engedve bögrémet is, hogy elvigyorodjak kissé: - Na jó, lehet, pár évtizeddel le van maradva és a vérvonalképességét valóban kissé már-már fanatikusan a vallásosságának rendeli alá, de ettől még nem lesz maradi. - Mosolyom őszinte, töretlen, ahogy az öregemre gondolok. - Egyáltalán nem élte meg úgy. Ő adott választási lehetőséget annak idején és bár biztosabb út lett volna a hitnél maradni, de lássuk be, annyi más, érdekes dolog is akad még a világban! - Ez persze nem jelenti azt, hogy kevéssé volnék vallásos, pusztán világiasabb gondolkodást vallok mellé, mint teszi azt manapság mindenki, aki római katolikusnak mondja magát. Sőt! Sokan valóban csak mondják, de még véletlenül se tudnák megkülönböztetni Mózest Noétól. A hirtelen váltásra kissé felszaladnak ugyan szemöldökeim, de a név hallatán felismerően csillan tekintetem, ahogy a hímre pillantok. - Egyszer volt már alkalmam találkozni vele. Ő Annabelle átharapója. Mondtam is neki, hogy egyszer igazán elhívhatná őt is egy-egy bevásárlásra vagy közös esti kikapcsolódásra, de eddig nem igazán jött össze, pedig rendkívül szimpatikus egy nőszemély! Ön honnét ismeri? - Érdeklődöm őszinte nyíltsággal. Tudtam, hogy kevesen vagyunk, Mártírok, de hogy ennyire kicsi lenne a világunk... el se mertem volna képzelni!
- Ez igaz – mosolyodott el Egon, persze jelen pillanatban nem érezte a korát, akár ki is tárulkozhatott teljesen, hiszen saját pajzsa nem csak Egon korát és érzéseit blokkolta le a nő elől, de azt is megakadályozta, hogy Artemisből áradó energiákat normálisan felfogja. Megtehetné, hogy leereszti a védelmét, de nem volt hozzá hangulata. - Aha, értem – bólintott Egon, majd saját maga is ivott a teából, miközben hallgatta Artemis további beszámolóját az öregéről. A lány mosolya ragadós volt, ezért Egon is elmosolyodott. Hallgatta, amit a bíborosról mondott miközben a teáját kortyolgatta. Igazán jól esett neki az ital, kár lett volna kihagyni. – De még mennyire – vigyorodott el a világban lévő érdekes dolgok említésére. – Persze a kettő nem feltétlen zárja ki egymást, ha csak valaki nem túlbuzgó a hitében – vonta meg kissé a vállait. Szerencsére Egon sohasem volt vallásos, épp csak egy kicsit még fiatalkorában, de hamar rájött, hogy Isten egy szórakoztató lény, akit az emberek találtak ki, hogy megmagyarázzák, miért remeg a föld, vagy miért esik az eső, vagy hogy hogyan lehet más kultúrákat úgy leigázni, hogy saját magukat – és a népet is – felmentsék a mészárlás bűne alól. Igen, Isten határozottan kényelmes találmány volt. Nocsak milyen kicsi a világ. Úgy látszik Hope már tiszteletét tette Artemisnél is. Nyilván csak véletlenül botlottak egymásba, de az is lehet, hogy az idősebb direkt kereste a fiatalabb mártírok társaságát? Egon esetében csak a véletlen hozta össze őket, Artemisnél pedig még nem tudta, de talán kiderül most. – Ja, nekem is úgy tűnt, hogy kedves teremtés – bólogatott merengve. Hope tényleg az volt, legalábbis nem használta ki Egon sérült állapotát, hogy elvegye a tárcáját, vagy további sebeket okozzon neki. Ami meg még plusz, hogy ismerte a teremtőjét, igaz nem sokáig, de ez is elég volt, hogy érdeklődése magasabb fokokra hágjon. – Összefutottam vele Fairbanks főtéren még Helloweenkor. Épp elütöttem egy gyereket a csúszós úton, aki figyelmetlenül lelépett. Aztán mivel csak nem hagyhattam úgy ott elvittem egy közeli padhoz és átvettem a sérüléseit – Egon jótékonyan elhallgatta azt az részt, hogy hagyta volna meghalni, ha nem vette volna észre a biztonsági kamerákat, amelyek pont felé néztek. A pajzsa úgyis fent volt, így Artemis nyilván nem fogja kiszűrni a ferdítést. – A mártírkodás után már majdnem elaludtam, amikor meghallottam a nőstényt. Elég vert helyzetben voltam, de szerencsére nem akart rosszat – újabb korty a teából. – Maga hogy ismerete meg? És amúgy hány évesnek mondta magát? – lehet furcsának tűnhet a kérdés, de Egonnak csak háromszáz körülit mutatott, pedig százharminccal többet élt meg. Kíváncsi lett volna vajon másoknak is háromszázat kamuzik-e.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Könnyed iramú társalgásunk a múltról szinte már-már szimpatikusként tünteti fel Egon személyét a kezdeti ellenérzések után, bár túlzásokba nem esnék... Fogalmazzunk egyszerűen úgy, hogy nem reménytelen a pasas. Érdeklődő és művelt, minden furasága és számomra kissé taszító dolga ellenére is, ez pedig kétségtelenül pozitív csalódás a macskakonzerves indítást követően. Hope felé terelődik a szó, apró biccentéssel nyugtázom a jellemére vonatkozó megerősítést, majd teámba kortyolok, érdeklődő pillantásomat a hímen nyugtatva, úgy figyelve szavaira. Azt valahogy nem jutalmazom hősi érdemrenddel, hogy segített valakin, akit ő juttatott bajba, de legalább megjegyzést sem teszek rá. Ellenben kissé megereszkednek vállaim a kérdésre. - Az erdőben sétáltam, az egyik kölyök messze kószált a falka területétől és sikerült a kihelyezett vadcsapdákba belegabalyodnia. Eléggé undi volt, meg a halálán is a srác. Ha nem érkezik ő is szinte egyszerre oda velem és siet a segítségére, tuti nem élte volna meg a másnapot, bármennyi sérülését is veszem át. - Annyit persze nem fogok, hogy magam is belehalljak, az emberi önzés és a logikus gondolkodás sem indokolna ilyen felelőtlen cselekedetet. - Különben ötszáz körül is lehetett bőven, már Hope, abból ítélve, hogy az átvett sérülések milyen gyors ütemben gyógyultak nála. - Felelek kissé elmerengve. Az igazat megvallva senkit nem láttam még ily gyorsan felépülni farkasok között, így utólag belegondolva... Merengésemet, meg úgy az egész teázgatós idillt a konyhapulton felbizzegő-rezgő telefonkészülék szakítja meg. Mint riadt őzgida, kapom arrafelé fejem, szőke tincseim alig győzik követni a mozdulatot. - Bocsánat! - Felkelve és a pulthoz lépve a kijelzőt veszem szemügyre. Pillantásom, amivel Egonra tekintek, egyszerre bocsánatkérő és elbocsátó szép üzenet is. Ám annál jól neveltebb vagyok, hogy ennyivel tessékeljem ki. - Kinyomom a készüléket és úgy fordulok kezemben a telefonnal a hím felé. - Eszem ágában sincs elzavarni, de ez most igencsak fontos. A Country club kapcsán keresnek... - Billen testsúlyom egyik lábamról a másikra. - Minden esetre nagyon szépen köszönöm még egyszer a segítségét és azt, hogy megismerhettem. Ha van kedve, kopogjon át máskor is egy teára nyugodtan! - Jézus ereje, ezt komolyan közölte most?! Vissza már nem szívhatom, szóval... bájos mosoly be, ami kitart egészen addig, míg a hím nem távozik.
// Bocsánat, hogy megvárakoztattalak. Részemről ez volna a záró, hisz időben már egy Duncant is bőven megmentettünk ez idő óta. Kissé sutácska lett, de a tiéd. <3 //
Egon felhúzta volna a szemöldökét az „undi” szó hallatán, és nem azért, mert ő nem használta sohasem, csupán egy szenvedő fajtársukkal kontextusba hozni az undorító jelzőt eléggé tapintatlanságnak vélte egy mártírtól. Persze nem állt szándékban ítélkezni, de furcsállta, na meg azt is, hogy egy mártírnak a véres sebek láttán eszébe jut ilyet gondolni… Na de kérem, végül is valószínűleg nem ez ugrott át Artemis elméjén akkor hirtelen, hanem a segítségnyújtás szükségessége. Utólag meg talán ezzel akarta a legegyszerűbben elmagyarázni Egonnak, hogy milyen látvány fogadta. Néha tényleg undorító, persze Egon ehhez már hozzászokott és nem csak a mártírsága miatt… - Hát, akkor az igen szerencsés helyzet volt – mosolyodott el, miközben a teába kortyolt, ami már lassan kezdett kiürülni. Mondjuk nyilván mindketten a vérszagra siettek oda, így nem meglepő, hogy a sebesültnél futottak össze. Ráadásul amennyi vérfarkas él itt Fairbanksban, még csak azon sem tudott Egon csodálkozni, hogy ekkora hatalmas területen, három fajtabeli botlik egymásba. - Óh, értem – megpróbálta csodálkozását leplezni, de lehet nem túlságosan jól ment. Ezek szerint mégsem négyszázharminc, vagy ha mégis, regenerációját és vérvonal képességét napi szinten órákat kellett gyakorolnia. Esetleg Artemis nem mérte fel jól a látottakat. Ez is előfordulhat, de Egonnak esze ágában sem volt ezt szóvá tenni. Olyan békésen ücsörögnek itt, és a nő nem olyannak tűnik, aki szereti az esetleges felmerülő hibáit mások szájából hallani. Meg egyébként sem akarta megsérteni a világért sem, hiszen igazán finom teát készített a vendégének. - Csak nyugodtan – Egont szórakoztatta a hirtelen mozdulat, amit Artemis produkált, és azon is csak mosolyogni tudott, hogy a távozás dicső mezejére kell, hogy lépjen, mivel a másiknak fontos telefonhívása akadt. - Igazán nincs mit – Egon felhörpintette a maradék teát, a csészét az asztalon hagyta, és felkelt a székről, ahol minden bizonnyal vizes foltot hagyott maga után. – Köszönöm a teát, remek volt – tényleg az volt. – Örömmel jövök át máskor is – ha nem is nyerte el a tetszését a lakás Artemis vérvonal „tesó” volt, és így hajlandó lesz a kuckó steril tisztaságán túltennie magát és néha napján átballagni hozzá. - Viszontlátásra – intett a lánynak, miközben behúzta maga mögött az ajtót. Igazán felesleges volt amúgy elküldenie, a falak nem túl vastagok, és ha a fülét az ajtóra tapasztaná, minden bizonnyal ki tudná hallgatni még a telefon túloldalán lévő fél beszédét is. Egon azonban nem volt kíváncsi mások privát dolgaira, főleg nem valami eszetlen klub kapcsán. Nem, nem, otthon vár még rá néhány macska konzerv, amit el kell fogyasztania és ez sokkal inkább érdekelte Egont, mint Artemis kihallgatása.
Kezdőlap
Remek volt 
//
