Nem volt ellenemre a költözés, sőt! Kifejezetten örvendetes ötletnek tartottam, lévén idefent, a hegyi farkasok között nem egyszer éreztették - ha nem is mondták ki - velem, hogy én is idegen vagyok a területen, a sajátnak nevezett falkámban. Kellett egy év, de legalább fél, mire mindez elült és mára már úgy érzem, valóban ide tartozok. (Kisebb-nagyobb megingásokkal legalábbis.) Tudom ugyanakkor, nem mindenki ilyen szerencsés, éppen ezért örömmel és nyitottsággal üdvözöltem az összeköltözés tényét. Már csak azért is, mert egy régi gondolat válhatott általa valóra, mégpedig, hogy Bells bekuckózhatta magát hozzám végre! Azzal mondjuk nem számoltam, hogy más is szemet vet a lakásom szabadon árválkodó vendégszobájára... de egy vezető beosztásúnak nem mond az ember nemet! Az okoknak meg utána járok magam. Mondjuk nem egészen akképpen terveztem ezt az utána járást, mint ami fogad a lakásba léptemkor, munkából hazaérve. A nyomok - igen, azok a határozottan sáros, férficipő talpát formázó nyomok - a konyhába vezetnek, ott találom meg a hímet, kinek figyelmét halk köhintéssel hívom fel magamra. - Nem szeretek jó ideje pajzs nélkül mászkálni, akár falkaterület, akár nem. Az érzelmeim privát szféra, miként másokéra sem kifejezetten vagyok kíváncsi. - Heló Mike! Nehéz nap? - Firtatom finom rosszallással hangomban. Hát összemászta a világos padlót! Értem én, hogy péntek van, itt a hétvége, de mi jöhet még? Visszarakja a hűtőbe az üres tejesdobozt?!
Tompán puffant a padlón az egyenruhámmal megtömött sporttáska. Épp ideje volt már hazahozni és kimosni őket, már csak egy váltás tiszta maradt, szóval elkél majd a friss. Fáradt voltam, hosszú nap volt, ráadásul egy csomó téves riasztáshoz hívtak minket, aztán a sokadik után már rohadtul nem volt türelmem az öreg nénikékhez, akik állandóan azt hiszik, hogy a kertjük végében bóklászó nyulak, kutyák, macskák mind-mind betörők és az ő féltve őrzött értékeikre vágynak. Persze. Nem vágytam másra, csak valami vacsira, egy üveg sörre, aztán egy jó meleg zuhanyra és az ágyam pihe-puha kényelmére. Aggódtam kicsit, hogyan fogják fogadni a hotelben élők az összebútorozás hírét, de a jelekből ítélve nem nagyon akadt olyan, aki úgy igazán húzta volna a száját. Én kifejezetten jól jártam, hogy a hölgyek befogadtak, sokkal kényelmesebb és komfortosabb volt ez a lakás, mint a hotelszobám, még a világos, habos-babos stílusa ellenére is. Nem igazán érdekelt, amíg van fedél a fejem fölött és tudok mit enni, addig én boldog vagyok - milyen jó lenne, ha ilyen egyszerű lenne! Bár azért lett volna valami poén abban, hogyha Howl mellé cuccoltam volna be, egy pillanatra meg is fordult a fejemben, de akar a halál egy puskaporos hordón álomra hajtani a fejét! Sokkal jobban jártam a nőstényekkel. A köhintés ránt ki gondolataim zabolátlan folyamából, olyan sietséggel veszem ki a sört a hűtőből és csukom be annak ajtaját, mint rajtakapott kisgyerkőc, aki lebukott, hogy dézsmálja a másnapra szánt csokoládétortát. Pedig szó sincsen itt ilyesmiről, csak hirtelen ért a nőstény érkezése, pajzsán átlovagolni nem fogok, tiszteletben tartom a magánszférát, jelen helyzetben legalábbis. - Öhm, heló! - szalad féloldalas mosoly a képemre, mert érzem ám a rosszallást a hangjában, csak egyelőre nem tudom hova tenni, mert azért csak nem lehet mérges, hogy a hűtőben kotorászok! - Enyhén szólva, jah. Sok a hülye ember - rántom meg a vállamat, miközben már sikerült kinyissam az üveget és kortyolok is belőle egy nagyot. Neki minden bizonnyal nem kell magyarázni, mennyire képesek néha egyesek felhúzni az agyát, hiszen szórakoztatóiparban dolgozik, az meg talán még durvább ilyen tekintetben, mint az én helyzetem. Aztán arrébb lépve picit le is esik, mire fel volt az a kis morcosság. - Hupsz - húzom el a számat. - Becsszó feltakarítom! Csak ne légy morci miatta, nem szeretnék már az első héten fekete pontot bezsebelni - komolyan csendülnek a szavak, mégis ott ül mögöttük abból a csintalan könnyedségből, ami lényem elmaradhatatlan része. Az üveget a pultra teszem és kibújok a bakancsomból, hogy a kezemben vigyem vissza a bejárati ajtó mellé. - Felmosó? - annyira még nem vagyok járatos a házban, hogy tudjam, hol vannak a takarítószerek, de rám aztán nehogy azt mondja valaki, hogy piszkolni tudok, de takarítani magam után már nem annyira.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Belépve a lakásomba, melyet most már talán nem is illethetnék ezen jelzővel, tekintettel arra, hogy hárman osztozunk rajta, egészen a konyháig vezetnek a sáros lábnyomok és ott meglelem a tettes is, ki eme kisebb merényletet elkövette a hajópadló ellen. Én szeretném, ha ő és Bells otthon éreznék magukat eme falak között, igazán, de azért... nem... ennyire. Bahh! Az ilyen pillanatokkor sírom vissza egyedül, hogy manapság már nem igazán divat cselédséget tartani. Vajon egy bejárónőt hogy viselne a lak...? Finoman billentem oldalt fejemet, szőke tincseim könnyeden követik a mozdulatot, ahogy a felém forduló "rajtakapottra" tekintek. (Van sörünk?!) - Ne is mondd... némelyik képes úgy viselkedni, mintha barlangban nőtt volna fel. - Húzódik rosszalló és mégis valahol édes mosoly ajkaimra. Talán ezért sem tudnak sokan komolyan venni, míg ki nem kelek magamból istenesen... Míg szavaim kígyó-éle emberi voltom, neveltetésem sajátja, addig reakcióm farkasommal teljesedett ki bennem igazán. Különös kettősség ez, s sajnálatos módon utóbbi az, mi az esetek döntő nagy többségében dominál. - Nem vagyok tanítónéni, hogy fekete pontokat osztogassak! - Kaccanok fel nevetősen lökve el magamat a félfától, hogy a pult túlsó felén foglaljak állóhelyet, a másikkal szemközt - legalábbis míg le nem hajol, hogy kibújjon a bakancsaiból. Oké, kicsit pipiskedve azért lesem a mozdulatát, de ez maradjon az én titkom. - De értékelem az igyekezetet mindenképp. - Fűzöm hozzá, szórakozottan fordítva címkével magam felé az üveget, várakozóan, míg vissza nem tér a bejárati ajtó felől a férfi. Épp csak arcommal fordulok felé a pultot támasztó testtartásból kérdésére. - A fürdő melletti gardróbszekrényben tárolunk minden ilyesmit. - A többesszám nem véletlen részemről, az említett helyiséget meg el se tévesztheti. Legfeljebb a mellékhelyiségbe nyit be elsőre, nagy kaland.
Van sörünk, igen, mert hazafeléjövet azért egy adag sörért volt energiám beugrani a boltba, hiszen gondolom Artinál nem alapfeltétel, hogy a hűtőben mindig legyen ilyesmi. Nekem az volna, de ez majd úgyis kialakul az első néhány hétben, hogy kit miféle rigolyával áldott meg a sors. - Hajaj, de még mennyire! Az hagyján, hogy egyesek nem csukják be maguk mögött az ajtót, vagy nem oltják le a villanyt kilépve a helyiségből, de, hogy némelyek még saras cipővel is betrappolnak a tiszta lakásba! Kész őrület - csóváltam meg a fejemet, úgy beszélve erről az egészről, mintha nem én lettem volna, ki az előbb végigszambázott a fél lakáson sáron lábbelivel. Mondjuk én minden gond nélkül vettem magamra előbbi szavait, lehet nem is nekem szánta őket, de annyi baj legyen, amíg én is képes vagyok szidni magamat, addig részemről nincs probléma. - Ez igaz - húzódik mosolyra szám. - Akkor úgy fogalmazok, nem szeretném, ha már az első napokban azt gondolnád rólam, hogy micsoda egy trehány, gusztustalan pasas vagyok - arra elég lesz rájönnie majd később. Oké, annyira azért nem tartom vészesnek saját magamat, de mindenki más mércével viszonyul a dolgokhoz, szóval majd kiderül, mennyire kergetem ki a lányokat a világból a „pasis” dolgaimmal. Lehajolva bújok ki a csizmámból, arról tudomásom sincsen, hogy lesi a mozdulatom, talán jobb is, mert minden bizonnyal arcpirítóan pimasz megjegyzést tennék rá, amivel lehet szintén nem a piros pontokat gyűjteném be magamnak, hiába nem tanítónéni a nőstény. - Akkor munkára fel! - irányoztam lépteim az említett szekrény felé és nagy csodálkozásomra sikerült elsőre megtalálnom a megfelelő ajtót. Kikaptam hát a felmosóvödröt és a felmosófát, hogy aztán a fürdőben eltűnve eresszek bele jó meleg vizet és azzal térjek vissza a nagyobb helyiségbe. - Értékeld a pillanatot, mert nem sokan láttak eddig felmosóval a kezemben - széles vigyor terül el a képemen, ahogyan nekilátok feltakarítani a sáros foltokat a földről. - Nem vagyok egyébként annyira trehány, de jobb, ha felkészülsz lélekben, hogy minden bizonnyal bőven fogok még meglepetést és bosszús pillanatokat is okozni neked - nem árthat az ilyesmit előre tisztázni, mert a koszos alsógatyáimat ugyan nem fogom széthagyni, de ha nagyon otthon érzem magam, akkor simán lehet, hogy megfeledkezem majd a rend fogalmáról.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Inkább boros típus vagyok, de nem fogom száműzni a söröket ennek ellenére a hűtőből, ebben biztos lehet a másik. - Na igen... Borzalmas, hogy még itthon is ilyesmivel kell foglalkozzak, de hát nem tehetsz róla te se, hogy nem volt, aki megneveljen! - Kaccantam fel szórakozott, röpketeg nevetéssel, immáron nem leplezve, burkolva finomkodó selyem-szavakba, hogy a testőrök (egyik) fejéről szól diskurzusunk. Szerintem eddig is nyilvánvaló volt mindkettőnknek, s minthogy rajtunk kívül más nincs a lakásban jelenleg, kár lenne a kelleténél tovább kerülgetni azt, mi adott. - Előbb utóbb minden pasasról kiderül ez. De próbálkozni lehet, nem veszem el a lehetőséget! - Ingatom meg fejemet kissé. Oké, nem feltétlenül a trehány részére célzok itt kijelentésemmel, sokkal inkább arra, hogy minden férfi disznó rendelkezik valami nem túl pozitív tulajdonsággal. Ki kisebbel, ki komolyabbal. Ha csak a cipője sáros Mike-nak, hát az legyen a nősténye legnagyobb gondja és becsülje meg, hogy nincs nagyobb gáz vele! Ebből a szögből elnézve szinte már gyanúsan tökéletesnek tetszik a pasas, ami azt illeti... - De vissza a sárfoltokhoz! Ahogy útba igazítom a felmosó kapcsán, úgy lépdelem át a foltokat, beljebb kerülve a konyhába, míg ő maga takarít (vagy valami annak kinézőt művel, ez majd még kiderül). S mintha megérezném, hogy történelmi pillanatnak lehetek tanúja, akképpen kerül elő a telefonom Mike felbukkanásával egy időben. - Az utókor hálás lesz még érte, abban biztos lehetsz... - Kuncogok, miközben frontális fénykép készül a dolgos hímről, s ha ezek után nem landol a felmosórongy a nyakamban, hát bólogatva hallgatom a bölcseletét önjellemzése kapcsán. Roppantmód kedves tőle, hogy megóvná szőke tincseimet az idő előtti kihullástól.
- Sajnos kikopik az ilyesmi egy idő után - vontam meg a vállam, de az arcomon ülő széles vigyor egyértelműen utalt arra, hogy egy pillanatig sem veszem magamra a dolgot. Mármint értem én, hogy én vagyok a züllött alak, de nem emiatt fogom álomba sírni magamat. - Mondanám, hogy megpróbálkozhatsz némi illemet verni belém, de nem tudom, mennyire volna hatásos - vallottam be. Nem voltam udvariatlan és azért a jó modorból is szorult belém, de ha már lúd, legyen kövér, engem nem zavar, hogy rossz színben tűntetem fel magamat. - Ez fájt. De jogos volt - biccentettem egyet, mert sajnos tisztában voltam vele, hogy milyen is tud lenni a férfi nem. - Nem találkoztál még egy kivétellel sem? - szalad feljebb a szemöldököm, már csak kíváncsiságból is. Mondjuk amit Artemis trehánynak és gusztustalannak gondol, az lehet nálam simán átmenne a rostán, de hát nem véletlen, ő nőstény - de még milyen nőstény! -, én meg hím vagyok, ez így van rendjén. - Amúgy meg inkább vagyok sáros lábú férfi, mint hogy valami piperkőc rendmániás legyek - rántottam meg újfent vállaimat, amolyan ez van, ezt kell szeretni alapon. Előkerül a felmosó, meg a vödör is hozzá, hogy aztán nekilássak a foltok eltűntetésének. A fejem csóválva veszem tudomásul, hogy bizony tényleg képes megörökíteni az utókornak a folyamatot, de addig nem is foglalkozom vele, amíg nem végzek a piszok felnyalásával. Csak aztán végzi a felmosó a vödörben, én pedig közelebb lépdelek a nőstényhez. - Ugye tudod, hogy ezeket ki kell töröljed? - féloldalas mosolyra szalad szám és nem titkolt szándékom sarokba szorítani a nőstényt, ha hátrálásba kezd. Ha meg nem, akkor (is) olyan közel kerülni hozzá, hogy az már-már a zavaró, intim szférába lépdelést jelentse.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Fejemet ingatom szelíd mosollyal felé szavait hallgatva. Hogy én neveljem meg őt? Ugyan kérem, korábban kellett volna ahhoz felkelnem, van egy olyan érzésem. - Ha egy tizenéves kamasz lennél, talán tennék is némi próbálkozást a dolog kapcsán, de háromszáz felett már a megszoksz vagy megszöksz örök igazsága érvényesül, ha jól sejtem. - Billentem kissé oldalt fejemet és védekező bocsánatkéréssel emelem meg kissé tenyereimet felé a látszólag betalált megszólalásomra. Kérdésére kissé elpillantok róla, a lakás többi részén tekintve végig. Alsó ajkamba harapva merengek el pár másodperc erejéig, hogy hiheti azt, jól megfontolom a választ - ugyanakkor azt is, érzékeny pontra tapintott. - A férjem tisztességes férfi volt, de nem mentes korának sallangjaitól. Manapság már barbárként bélyegezzük meg azt, aki kezet emel egy nőre. Azóta... nem merem azt mondani, hogy nem, de azt sem ugyanakkor, hogy igen. Az ilyesmihez idő kell és ez nem mindenkivel adatik meg. Egyesek csak úgy kisétálnak az ember életéből, mások eltűnnek. Nem egyszerű. - Szélesedik kissé szelíd mosolyom, ahogy pillantásom visszatalál rá. A férfiakkal sosem egyszerű, na de lefogadom, velünk nőkkel sem. - Szóval ennek tartasz?! Egy rendmániás piperkőcnek? Bájos.- Bukik ki belőlem könnyed kacaj, mielőtt túlságosan is morózus, ne adj isten kellemetlen irányt vetne kettőnk között a beszélgetés. Vajon számítana még bármit a titkom, mit Corvin sírba vitt magával? Lehet nem, de nem felejtem el, hogy Mike bármennyire is szimpatikus, mindemellett vezető testőr is. A bizalma mindenképp megrendülne irányomba, ha tudná, szembementem az alfa egykori parancsával. A felmosó hangos csobbanással érkezik a vödörbe, én pedig önkéntelenül is a konyhát és nappalit elválasztó pult mögé lépek. Kérdésére kuncogva hátrálok, egészen a hűtőig, önmagam szorítva ezzel mondhatni csapdába. Bezzeg a nappali részt választva bőven lett volna menekülési útvonalam most... - Kérdezed vagy mondod ezt most? - Szorongatom a telefont, s ha túlságosan közel lépne, nem vagyok rest nemes egyszerűséggel felsőmbe ejteni a készüléket. Szerencsére a magasított derekú ruházat, mit viselek, megfogja deréktájt a telót, megóvva a csúfos vereségtől, hogy kettőnk között a földön érjen célt a készülék.
- Egészen jó a sejtésed, azt hiszem - nevetős éle volt a szavaimnak, mert hiába próbálkozna, nem látnék túl sok esélyt a sikerre. Persze ezután azért odafigyelek majd, hogy sáros cipővel ne mászkáljak a lakásban, de ígérni semmit nem ígérhetek. Milyen mázli, hogy azért alapjáraton a rendes hímek közé tartozom és nem vagyok olyan trehány, mert találkoztam már olyannal a falkából, Artemis sokkal rosszabbul is járhatott volna. Türelmesen kivárom a válaszát, vagy jól megfontolja, mit feleljen, vagy érzékeny pontra tapodtam, nem tudnám ennyiből eldönteni, ám a szavaiból azért lehet következtetni, találgatni azonban nem szeretnék. - Nem is tudtam, hogy férjnél voltál - a magunkfajták elég sokat élnek, hogy megannyi érdekes történettel töltsék fel a tarsolyukat, így nem meglepő, hogy szinte semmit sem tudok az előttem álló nőstényről. - Akkor úgy kérdezem, akadt potenciális jelölt, csak eltűnt az életedből? - próbálom összerakosgatni, amit hallottam, hiszen hajt a kíváncsiságom és nem csak azért, mert érdekes a feldobott téma, hanem mert szívesen megismerném jobban a nőstényt. Persze ha úgy érzem, kellemetlen neki a téma, nem fogok beljebb trappolni, mert megbántani, vagy letörni a kedvét a világért sem szeretném. - Nem ezt mondtam - szaladt szélesebbre a vigyorom, bár van egy olyan érzésem, hiába mentem magam, ebből már nem jövök ki jól. - A férfiak is lehetnek rendmániás piperkőcök, arra utaltam, micsoda mázli, hogy nem olyan vagyok, az szerintem sokkal ijesztőbb, mintha valaki trehány és olykor hagy maga után egy-két sárfoltot, vagy koszos gatyát - mert sajnos látok rá esélyt, hogy néhanapján szertehagyom majd a ruháimat, de figyelni fogok, remélem ezt azért érzi a kis nőstény. Féloldalas mosoly jelenik meg az arcomon, ahogyan halkan a hűtőnek koccan, kifejezetten tetszik a kialakulni látszó helyzet. - Kettő az egyben - kérdés volt, de kijelentésként is tekinthetünk rá, mert ha rajtam múlik, akkor tuti nem hagyom, hogy napvilágot lásson az a kép. Nem célom megállni előtte, közelebb lépek, egy nagyobb karnyújtásnyi távolság feszül csak kettőnk közé, ám a kis akciójával még engem is meglep. Egyik szemöldököm szalad feljebb, ám a mosolyom nem lankad továbbra sem. - Milyen kis rafkós itt valaki… - még egy apró lépés, már egészen az intim szférájába nyomakodok ezzel, van egy olyan sejtésem. - Ideadod, vagy nekem kell kihalászni onnan? - pimasz ívűvé válik a féloldalas görbület. Egyik kezemmel támaszkodom meg a feje mellett a hűtő ajtaján, méghozzá úgy választva meg a mancsom, hogy a másik irányba a fal, a konyhapult állja útját és ne legyen olyan egyszerű a szökés - már ha nem megy bele a játszmába és inkább szökésre adja a fejét.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Megjegyzésére el kell mosolyodjak szelíden, s bármennyire fogadtam meg, hogy eszem ágában sincsen nevelő célzattal lenni irányába - mert hasztalan volna, megbeszéltük az imént - mégis sikerül kissé "tanárnénis" élt csempészni hangomba válaszom közepette: - Egy hölgy sosem adja ki magát könnyedén senkinek, Mike. - Szélesedik mosolyom, nevetősen ingatom meg kissé fejemet, ahogy ellépve felmosós valójától, beljebb orientálódok a térben. Szavaim ellenére nyíltan és könnyedén beszélek, egyedül talán kérdésének pontosítása az, mi kissé megakaszt, s firtatón villan felé kék szemeim pillantása. Talán még a fejem is oldalt billen kissé. - Akadt. Csak azt nem tudom eldönteni, a személye érdekel vagy a titka? - Ha nem én lennék, nyíltabb lenne kérdésem talán az irántam való érdeklődése kapcsán, szemtelenebb, rámenősebb. Több, mint száz év után oly egyszerűnek tűnne eldobni neveltetést és erkölcsöt... nem mondom, hogy sosem fordult meg a fejemben az elmúlt évtizedekben, de végül mindig ugyanarra az eredményre jutok: van egy szint, ami alá egészen egyszerűen nem éri meg leereszkedni. - Ebből már nem mosod ki magad. - Peregtek le ajkaimról a Mike által már gondolatban megelőlegzett szavak. Azért édes, ahogy próbálkozik, meg igaza is van. S közben felmos, hát világom rendje a helyére billen, olyannyira, hogy talán kicsit át is esek a paci túlsó oldalára benne, mikor előkerül a mobil és annak fotózós funkciója. - Ezzel sodorva magamat kellemetlennek tetsző szituációba. Nem is én lennék...! Máris kevéssé kedvemre való a helyzet, szemtelenkedésem csupán a visszakérdezésig terjed, az, hogy a telefont elrejtsem előle, sokkal inkább meg nem fontolt, ösztönből jövő gesztus közeledtére. Hangosabb szusszanás szalad ki belőlem, mikor karjával megtámaszkodik a hűtő ajtaján, fejem mellett. Közelsége nyomán önkéntelenül is kissé megemelem államat, hogy szemeibe tekinthessek kékjeimmel. - Nyilvánvalóan azért rejtettem el, mert annyira oda akarom adni... - Jegyzem meg csendesen. Éppen annyira nyilvánvaló, minthogy Mikenak nem kell az a telefon minden áron. Ha annyira véresen komolyan gondolná, rég előhozakodhatott volna a pozíciójával, s annak előnyeivel kettősünk falkabeli helyzetét tekintve. Mindezek ellenére nem kísértem - vagy épp, hogy kísértem ezzen megmozdulásommal - a sorsom, szavaim közepette lassan indulnak útnak ujjaim, hogy a felsőmet kihúzzák a magasított derék szorításából.
- Még jó. Abban hol volna az izgalom? - féloldalas mosoly szalad képemre, a világért sem szeretném, ha itt és most kitálalna a múltjáról, az eddigi életéről, magáról. Szimplán megjegyeztem, micsoda új információt hordoztak a szavai és talán némi meglepettséget is. Egy száz fölött járó farkassal találkozván általában nem szoktam azon tornáztatni magam, hogy a múltján törjem a fejem, mert egyszerűen túl sok a lehetőség, ami ennyi idő alatt velünk megtörténhet. - Egy kicsit talán mindkettő - miért tagadjam? Falkabéli, rangot birtokló felem inkább az egyik, míg emberi felem a másik érdekelné jobban, hát a kettőt egybemosva próbálok tudakozódni a nőstény felől. - Amennyit szívesen megosztanál velem - vontam meg végül a vállam, a mozdulatban és a szavaimban egyaránt ott a lehetőség; ha azt mondja, semmit nem akar megosztani velem, hát elfogadom, mert úgy érzem, ebben a témában nem tisztem kíváncsiskodni és akaratoskodni. Majd elmondja, ha úgy érzi helyesnek. - Igen, volt egy ilyen sejtésem - vakartam meg tarkóm, egy kézzel fogva addig meg a felmosófát, apró grimasszal kísérve a mozdulatot. Annyi baj legyen, ha legalább már ma teljesen lejáratom magam előtte, akkor onnan már csak felfelé lehet, nem igaz? Míg neki egyre kevéssé válik kedvére a helyzet, én pont annyira jövök bele és kezdem élvezni a kis játszmát, melybe úgy tűnik, önkéntelen ugrik fejest azzal a mozdulattal, ahogyan felsőjébe ejti a telefonját. Való igaz, nem érdekel túlzottan a fénykép, hiszen következménye aligha lesz, inkább dolgos férfiemberként lássanak, mint mondjuk sört vedelő henyélőként. - Lassan már azt sem tudom, mit gondoljak rólad… - csendesek a szavaim, féloldalas mosoly továbbra is arcomon ül. Egyik kezem az övé után indul - természetesen nem az, amelyikkel a hűtőt támasztom a feje mellett -, hogy amint elkezdi kihúzni a felsőjét a szoknya derekából, kézfejére simítsak, meggyorsítva ezzel a mozdulat. Másik kezem csak akkor emelem el feje mellől, ha nem ellenkezik, vagy nem akar mindenáron lehajolni a közben földre hulló telefonért. Felsője alá siklik másik kezem, gyengéden simítva végig oldalán, óvatosan csúsztatva feljebb és feljebb az anyagot. A szemkontaktust nem szeretném megszakítani, látni szeretném szemeit, vonásainak rezdüléseit, s habár arcom már egészen közel az övéhez, - egyelőre? - csak leheletem érezheti ajkain.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Suta mosollyal képemen hessentem el költői kérdését, fejemet ingatva szelíden. Én nem tudhatom, sosem voltam és nem is leszek már - nem is szeretnék - az élet férfi oldalán. Valahol mégis bekúszik szava mögött, azzal együtt némi hízelgő él, hogy egyáltalán ekképpen gondolkodik a hím, miközben nem másról, hanem történetesen rólam beszélgetünk. Mégis melyik nő ne venné akár csak tudat alatt magára kicsit a dolgot? Na ugye. - Már nincs a falkával. - Vonok vállat apró sóhajjal érdeklődése kapcsán. Nincsen már senkivel. Nem is volt soha, csak egy "mi lett volna ha". Hülyeség ekkora ügyet csinálnom belőle, mégis olykor fel-felelevenedik bennem az egész, minth holmi kísértő szellem a közelmúltból. Mindenki szeretné, ha szeretnék, úgy vélem... Társas lény a farkas és az ember is. Természetes valahol, hogy így érzek titkon és mégis keserű az egész. Hátam a hideg hűtőajtónak koccan, vállam felett Mike tenyere kér támaszt magának, hogy eme közelségtől önkéntelenül felkavarodnak az ember energiái, annak pozitív értelmében persze. Halk szusszanással igyekszem leplezni - elég szerencsétlenül - zavaromat mosolya láttán, s mikor tenyere félrevonja az enyémet a felsőm szegélyétől, talán még némi pír is kiül arcomra. Ajkaim elnyílnak kissé, néma szóra: nem lesz ennek jó vége. A telefon üres, műanyagos hanggal koppan a konyhakövön, miközben közénk feszül a néma pillanat. Bőre az enyémen simít végig perzselő, apró kis szikrákat hagyva érintése nyomán derekam vonalán, s szívem éppen csak kiszökni nem készül mellkasomból, olybá ugrik meg pulzusom. Közelebb húzódom önkéntelenül is, kellemes borzongás közepette. - Nem hiszem, hogy ez... - Én leszek az, ki tekintetét lesüti, időközben finom figyelmeztetéssel mellkasára simító tenyeremet fixálva feneketlennek tetsző pillantása helyett. - jó ötlet... - Szabad kezemmel - ha ugyan még szabad - felsőm alá szemtelenkedő karjára fogok.
Nyílt titok azt hiszem, hogy habár általánosságban beszélek, elsősorban mégis rá gondolok szavaim közepette. Szívesen megismerném, igen és nem úgy, hogy minden fontos információt a fenekem alá pakol. Soha nem voltam az a típus, aki ezt igényelte volna, szerettem megküzdeni a dolgokért, akár apróbb, akár nagyobb volumenű a cél. Most sincs ez másként és a féloldalas mosolyomból talán neki is egyértelművé válik. - Sajnálom - szelíd görbületet vesz szám vonala, tudom milyen, amikor valaki számunkra fontos egész egyszerűen csak kisétál az életünkből. A pontos körülményeket nem tudom és az sem egyértelmű, ahogyan megfogalmazza a szavait, hiszen sokféle lehetséges opció sorjázik végig bennem, mégsem faggatom tovább. Olyan zárszó ez a témát illetően, ami után már nem kérdezősködöm. - Remélem egyszer azért megtalálod amit, vagy akit keresel - nem vagyunk barátok, de ha minden jól megy, a lakótársakból előbb-utóbb az válik, nem igaz? Ez is olyasmi tanács, mit éltesebb koromnál fogva talán megengedhetek. Én a falkában találtam meg, amit kerestem, soha nem voltam az a romantikus alkat, akinek nőstényre, párra volna szüksége és nem is találkoztam olyannal, akivel hosszabb távra szerettem volna tervezni. Mégis úgy vélem, szerintem nem csak a párjában találhatja meg az ember a számításait, ékes példája voltam ennek én is, ugyebár. De ez már teljesen más vonal, szóval a felmosónyél megragadásával egyidőben vissza is szánkáztam a jelenbe, hogy aztán a fénykép elkészülte után egészen más irányt vegyem a beszélgetésünk. Bájos az egész szituáció, az egész nőstény, a felkavarodott energiái, a szusszanása, az arcán megjelenő halvány pír. Nézőpont kérdése csupán, hogy nem lesz jó vége, vagy ez az egész nem jó ötlet. Kellemesen bizsergető érzés számomra is tenyerem alatt a puha, meleg bőr, közelségének okán libabőr fut végig a tarkómon. Lefelé pillantása, mellkasomra simító keze, karomra fogó ujjai megállásra késztetnek, mégsem lépek rögtön hátra, nem húzom ki felsője alól kezemet. Másik karom emelem, hogy óvatosan fogjak állára, enyhén felfelé emelve a fejét - ha engedi -, hogy ismét szemeibe pillanthassak. - Ne gondolkodj, abból egy ilyen helyzetben sosem lesz jó ötlet - enyhén kunkorodott feljebb szám egyik széle, de nem tettem meg a következő lépést, mindössze állát tartó kezem hüvelykujja simított gyengéden végig az arcélén. Másik kezem sem húztam ki felsője alól, ám érezhette laza tartásomon, hogyha akarja, akkor kihúzhatja, illetve hátrébb is lökhet, nem fogok ellenkezni. Ellépni mégsem léptem, ezzel jelezve számára, a folytatás is kellemes volna, mégsem fogok átgázolni rajta.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Tekintetem őt igézi kékjével, tompa szelídséggel, miközben hallgatom szavait, s a téma bár nem könnyű, mégis mosoly szökik ajkaim szegletébe a jókívánságot hallva. - Köszönöm. - Söprök hátra fülem mögé néhány kósza tincset, apró, megerősítőnek szánt biccentés közepette sütve le leplezetten néhány másodpercnyi kitérő idejéig tekintetemet róla. Energiáim elárulnak a közelség közepette, kedvemre való a helyzet titkon, még ha igyekszem is némileg leplezni kifelé, irányába mindezt. Persze, csupán magamat álltatom vele, azt gondolva, elkendőzhetem a nyilvánvalót. Hanem ha valami, egy dolog biztos és nem hazudtol meg; még eme kettős helyzetben is van tartásom, nem engedek a mézes, szép szavak csábításának csak úgy. Talán nincs efféléhez szokva - biztosra veszem, hogy tizenkettő egy tucat a nőstények száma, akik örömmel engednének szavának jelen helyzetben - és meg is bánom néhány óra, nap, esetleg hónap múlva, ám ahogyan az állam alá nyúl, megemelve azt és vele együtt tekintetem irányát is, úgy finoman megrázom fejemet, nemet intve. - Talán igazad van, de én... - Nagyobb sóhaj közepette tolom (tolnám?) el kissé magamtól a hímet - Nem ilyen nőstény vagyok, ne haragudj. - Közlöm mindezt olyan magától értetődő finomsággal, hogy megbántani csak a túlérzékenyt tudnám vele talán. Árnyaltan zavart energiák árja, ez marad csupán utánam, ahogy ellépek tőle, megkerülve kisétálok a konyhából és a lakásból is egyúttal. - Ha enged. Szükségem van némi friss levegőre, azt hiszem.
Röpke féloldalas mosoly kúszik képemre köszönetét hallva, mintegy némán üzenve felé; nem tesz semmit. Tényleg szívből kívánom neki, amit az előbb szavakba öntöttem, mert úgy vélem ha valaki, hát ő tényleg megérdemli, hogy kijusson végre neki az igazán jóból. Nem ismerem túl jól, ezt elismerem, de a hosszú idő alatt megtanul azért az ember fia olvasni a jelekből. Valahol számítottam rá, hogy nem enged végül, nem olyan nősténynek tűnik, akit szép szavakkal el lehet csábítani egy kósza együttlét erejéig. Energiái voltak csupán, mik némi biztatást adtak, de az egyértelmű álljt követően nem fogok tovább erőszakoskodni. Nekem is van tartásom és büszkeségem és nem is célom másokén átgázolni csak azért, mert valamit olyan nagyon szeretnék. Tolásával egyidőben lépek hátrébb, eleresztve az állát, a derekát, mosolyogva biccentve enyhén oldalra a fejemet. Csalódott vagyok, hogy is ne volnék, férfiből vagyok és habár már előfordult ilyesmi, a ritkább kategóriába tartozik, hogy valaki nemet mondjon. Mégis, ennek ellenére sokkal többet nő a szememben a nőstény. - Remélem azért egy vacsorával megtisztelsz majd valamikor - nem randira hívom, egyszerűen csak tényleg szeretném megismerni és megmutatni, hogy nem csak azért beszélgetek egy nősténnyel, hogy aztán széttárja előttem a combjait. A magam részéről nem szül a továbbiakban sem kellemetlenséget a dolog és talán neki sem fog, ha megpillantja újdonsült hátterét a telefonján; a frissen lőtt kép, melyen olyan serényen járom a táncot a felmosófával.
Nem is nagyon emlékszem már, mikor volt utoljára, amikor főztem volna egy nőnek. Régen. És akkor is azért, mert szerettem volna levenni a lábáról - szó szerint. Aljas praktika, de működőképes, sok nő valamiért elalél attól, ha egy pasi jól forgatja a kezében a fakanalat. Ezúttal azonban semmi hátsó szándékom nem volt a dologgal kapcsolatban, Artemis nyíltan kifejezte az álláspontját, én pedig tudomásul vettem. Sőt, mi több, szeretem, ha egy nőstény képes nemet mondani és tisztelem is, ha valaki megteszi és nem áll be a könnyű nőcskék sorába. Egyszerű tésztát csináltam, tejszínes-csirkés-gombás mártással, nem túl nehéz elkészíteni, mégis finom és bíztam benne, hogy Artemis tetszését is elnyeri a dolog. Finom bort választottam hozzá, desszertnek pedig egy vaníliás pohárkrémmel rukkoltam elő. Éppen ezekkel siettem vissza az asztalhoz, amikor is érkezett a munkát illető kérdés. - Kicsit nehéz így, hogy elment a partnerem, szóval most egy ideig egyedül nyomom az ipart. Aztán talán kapok majd magam mellé valakit, fene tudja - vontam meg a vállamat, letéve elé a pohárkát, majd visszaülve az asztalhoz. - Amilyen peches vagyok, még lehet Howl-t osztják be magam mellé, akkor aztán tuti elszabadul a pokol - nevettem fel röviden, mert Darimmal aztán nem túl fényesen alakult ezidáig a kapcsolatunk. Szerintem öt percet nem bírnánk ki egymás mellett a járőrkocsiban. - Mondjuk most a falka az első, van bőven tennivaló mostanság - sóhajtottam aprót két falat között, bár egy percig sem volt negatív színezete sem a szavaimnak, sem a gesztusnak, hiszen lehet fárasztó volt, de örömmel és szívesen csináltam. - Furcsa belegondolni, hogy lehet ez az utolsó közös vacsink így, itt, ebben a felállásban - töprengtem el egy pillanatra, mielőtt megráztam volna a fejemet és folytattam volna a desszert elpusztítását. Ostobaság ilyesmire gondolni, hiszen egy falka maradunk, döntsön akárhogy is a nőstény, nem szűnünk meg létezni egymásnak.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Közös vacsora. Kiharcolt vagy kiérdemelt, az teljesen mindegy, esélyesen ugyan úgy megadtam volna a módját ruhaválasztás terén, ha kényszerítve vagyok rá, akkor is. De nem voltam, ez pedig nagyban hozzájárult a kellemes hangulathoz, ami az étkezőben uralkodott. Azért valahol hiányzott Bells és ezt az étkezés első szakaszában szóvá is tettem a beszélgetésünk eseményfolyamában. A tészta megúszós választásnak tűnhetett a hím részéről, a szememben viszont inkább biztonsági játékosként élt általa. Nyilván nem először készítette el a hibátlannak tetsző étket. Azért választhatta, hogy ne ezen álljon vagy bukjon az este hangulata. A borral sem lőtt mellé, s ahogy közeledik a desszerttel, mosoly szalad ajkaimra, hallgatva mondandóját közben, s válaszom közepette nyúlok az ételért. - Ami a te peched, az lehet, nekik hatalmas előny, nem gondolod? Mégiscsak egy farkas, aki... hát eléggé magának való kettőnk között szólva. - Talán az agresszív lenne még a megfelelő szó ide, de az nem írná le, hogy van a hímben valami fojtott, mélyen megbúvó, kevéssé ösztönien nyers indulat, ami egészséges távolságtartásra készteti tőle a jóérzetű embereket. - Biztos vagyok benne, hogy te sokkal jobban tudnád kezelni, mint egy civil. - Nevezzenek naivnak, de én az imént említett jóérzetűek közé sorolom magam, akik inkább tartanak három lépés távolságot a Darim-féléktől, míg nem muszáj közelebbi ismeretségbe keveredni velük. - Azt meghiszem. Minden rendben van az építkezésnél? Sikerült az utolsó bökkenőket is elhárítani, amiket tegnap említettél? - Érdeklődöm, mert tényleg foglalkoztatott a falka sorsa, ekképp az ő teendői is, ám tolakodni a világért sem szerettem volna. Ha mesélt, meghallgattam és kérdeztem - ám ha nem hozta fel valamely nap a dolgot, úgy nem feszegettem magam sem a témát. Talán ezért is kaptam az ilyen lehetőségeken és kérdeztem kapásból kettőt, mikor előhozakodott a dolgaival valamiféleképpen. - Meglehet. Ha veled költözök az új lakásodba, az biztosan szül majd néhány rosszmájú pletykát. - Közöltem könnyed kis mosollyal, s tekintetem csalfa fénnyel irányult a másik vonásaira mindeközben. Míg az élet bizonyos dolgaiban rettentő naivnak tűnhettem, az efféle inrikák nem ütöttek különösebben szíven. Savanyú a szőlő a károgó varjaknak, azt mondják. Hát minek izgassam magam az ő keservük felett? Az irigység különben is csúnya dolog. - Bár gondolom, alig várod már, hogy visszatérhess az agglegény életformához és senki ne cseszegessen a felmosással! - Nevetve kanalaztam a desszertből, majd elfogyasztva a falatot, némileg komolyabbá váló vonásokkal toltam a kelyhez el magamtól, a kiskanalat is beleejtve a félig megüresedett üvegedénykébe. - Viccet félre téve, szívesen tartok veled az új lakba, Mike. De szeretném mindezt tiszta lappal kezdeni. - Tekintetem kékje vonásain pihen, ajkaim finoman préselődnek össze a bátortalan elszántság súlya alatt.
- Ha nem tudunk együtt dolgozni, akkor nem sok mindenkinek származik előnye belőle - kortyoltam bele a boromba leülve a nősténnyel szemközt. - A magának valóságával pedig csak egyetérteni tudok - bólintottam egyetértésem jeléül, miközben a talpas poharat visszatettem az asztalra. Elég csak arra gondolnom, amikor ittlétem első hetében kapásból nekem rontott, mert nem volt szimpatikus neki a chicagói fejem. Ilyen ez a popszakma. - Igen, ebben van valami. Bár ha olyan dologról van szó, biztos vagyok benne, hogy helyén van az esze - legalábbis nagyon bízom benne. Nem sokat tudok róla, de minden bizonnyal nem véletlenül kapta meg a rangját például. - Igen, szerencsére mindent sikerült elsimítani. Elég nyakas volt a bútorcéges hapsi, de nem nyakasabb nálam - mosolyodtam el szélesen két falat között. - Pár napon belül költözhető lesz - komolyodnak a vonásaim egy árnyalatnyit a szavak közben és ebből vezetem át a következő gondolatot is, hogy reakciója egyből féloldalas mosolyt csaljon szám szélére. - Ismersz már szerintem annyira, hogy tudd, nem sokat adok a rosszmájú pletykákra - hasonló csalfa fénnyel csillant tekintetem, ahogyan álltam a pillantását. Nem a játék részét képezték a szavaim, a pletykák közül is csak az arra érdemeseknek adtam legalább egy esélyt, hogy a valóságalapját kutassam, a rosszmájú megjegyzések sosem tudtak igazán érdekelni, addig semmiképpen sem, amíg olyanba ütötte vele az illető az orrát, amihez egyáltalán semmi köze. - Simán lehet, hogy visszasírom majd azokat a cseszegetéseket - nevetős éllel hangomban csóváltam a fejemet. Furcsa lesz, az egyszer biztos, hozzászoktam a falka nyüzsgéséhez, hogy nem mindig szabad a fürdő és, hogy ne hagyjam szerteszét a cuccaim. Ezek után lehet kell egy kis idő, míg visszaszokok ahhoz, hogy egy teljes lakás csak az enyém és azt csinálhatok benne, amit csak szeretnék. - Nahát - pillanatnyi őszinte meglepettség ül ki a vonásaimra, ahogyan Artemisre emelem a tekintetem. Kanalam halkan koppan a talpas pohárban, végeztem a desszerttel, minden figyelmem a nőstényé. - Mire gondolsz tiszta lap alatt? - ráncolom a homlokom, enyhén félredöntött fejjel fürkészem a szőkeség arconásait, mert be kell valljam derekasan, nem egészen értem, mit is ért ez alatt.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
- Ez esetben még mindig panaszt tehetsz az újdonsült mamájánál. Ő talán tud rá hatni ott, ahol te már nem... - Jegyeztem meg nevetősen, félig komolytalanul csupán mindezt. Az árulkodás sem szép dolog, de bizonyos esetekben kifejezetten célravezető tud lenni, ami az én véleményemet illeti. De ez csak egy könnyed csevely amúgy is, kár mögé látni bármiféle mélylélektani dolgot, nem igaz? Éppen ezért engedjük el mindketten könnyedén a hímmel kapcsolatos témát és nyergelünk át a jövő felé tekintve a leendő "Farkaslak 2.0" felé. Az építkezések, berendezések világa amúgy is közelebb áll hozzám Darim lelki világánál, őszintén megvallom. - Ennek igazán örülök! Ha bármiben még tudok segíteni, csak szólj. Komolyan! - Szélesedik szelíd mosoly ajkaimra, ahogy a férfira tekintek borospoharamért nyúlva mindeközben. Már korábban is felajánlottam kapcsolati tőkém és tapasztalatomat a dolgok kapcsán, s tettem mindezt annak legnagyobb természetességgel, hiszen bármi is legyen a véleménye rólam ezen este után, ma, most még egy falkához tartozunk mind a ketten. - Akkor már késő bánat lesz, Mr. Cooper! - Szalad ki könnyed, gyöngyöző kacaj belőlem, s fülem mögé söpörtem szőke tincseim, mintegy bánva előre, hogy a könnyedséget önkényesen űzöm tova a kellemes hangulatú estéből; legalábbis ami az én hangulatomat, energiáimat illeti. - Szeretném, ha tudnád, hogy a néhai alfánk szava szerint évek óta halottnak kellene lennem. Hogy a hím, akiről régebben meséltem neked, az Daniel Corvin. Sienna apja tőlem tudta meg, hogy farkas lett a lányából. - Nyeltem aprót, egyúttal ki is egyenesedtem kissé ültemben, mint a kölyökmacska, mikor felfújja magát, hogy nagyobbnak látszódjék. - Kevéssé sebezhetőnek és félősnek. Energiáimon azonban nem tudtam változtatni: minden egyes porcikám félte a válaszreakciót a látszat-büszkeségen és tartáson túl.
- És akkor én leszek a csúnya kisfiú, aki árulkodik, mert nem képes egyedül megoldani a problémáit - felnevettem, mert túl abszurd volt a dolog, hogy majd árulkodni menjek Nessához, akkor sem tettem, amikor Darim először nekem esett, mert úgy véltem, lerendeztük magunk között a dolgot. Nyilván ha nincs más opció, akkor szólni fogok a nősténynek, de ez csak az utolsó utáni opció nálam. - Köszönöm, nagyon rendes tőled, mindenképpen szólni fogok, ha elakadok, vagy tudnál esetleg segíteni - a bútorcég is jó tipp volt, a kisebb bakit leszámítva teljesen meg vagyok velük elégedve. Nem nagyon értek az ilyesmi dolgokhoz, szóval elkél néha egy segítő kéz, aki tapasztaltabb ilyen téren, mint én. - Akkor majd csendesen sírogatok szobám magányában - könnyedén érkeztek a szavak, mosolyra szaladt a szám, hogy a következő megszólalása után összevont szemöldökkel tegyem fel a kérdést, mégis mire gondol egészen pontosan. Nem gondoltam volna, hogy a kellemes esténk ilyen hirtelen fordulatot véve indul meg lefelé és habár kell néhány másodperc, míg felidézem, mit is hallottam erről az egész ügyről, mert a javarészt csak némi kérdezősködés árán sikerült kiderítenem. Amikor idejöttem, már csak a hajtóvadászat volt az ifjabbik Corvin után, kíváncsi voltam, hát utánamentem a dolgoknak és nagyjából képben vagyok a történteket illetően. Mélyen szívom be a levegőt, egy pillanatra még a szemem is lehunyom, mintha nem akarnám elhinni, hogy mit hallottam. Az asztalon kulcsolom össze a kezeimet, úgy fektetve karom a falapra, tekintetem pedig a nőstényét keresi, néhány, valószínűleg rettentő hosszúnak tűnő pillanatig pedig csak nézek rá, mintha éppen farkasszemet néznénk egymással. - Csak hogy jól értem-e… - töröm meg a csendet, nem szakítva el a tekintetem róla és nem is változtatva a testtartásomon. - Azt kéred tőlem, tekintsem semmisnek, hogy elárultad az Alfádat? A falkádat? - kemények a szavak, súlyos a téma és bármennyire is bírjam a nőstényt, ez sajnos nem olyan dolog, ami felett legyinteni tudnék és azt mondani, oké, borítsunk rá fátylat.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
- Könnyen lehet... - Kaccantam két falat között jóízűen. - De ilyen nem fog fennállni, mert képes vagy megoldani a dolgokat egymagad. Még a Darim-féle esetekben is. - Mindez nem csupán hízelgő verbális simogatás volt részemről, őszintén így éreztem a hímmel kapcsolatosan. Persze, mindezek csupán egy fiatal kis nőstény meglátásai. - Nem az a fajta, amit minden áron komolyan vesznek a ranglétrán magasabban levők. Arra, hogy magányosan siratná lényem dorgáló hiányát, csupán széles, csalfa mosoly kúszik képemre, de inkább nem húzgálom a nemlétező bajuszát kacér megjegyzésekkel azzal kapcsolatosan, mennyire is lenne magányos nélkülem vajon. Már bizonyított, hogy nem én kerülnék ki győztesen az efféle adok-kapokból. Helyette hát komolyabb téma felé terelődik a szó, mivel részemről nem szűkölködöm, a hímbe ugyanakkor hosszú, végtelennek tetsző pillanatokig bele fojtok minden mondandót. Nem én leszek az, ki pillantását állja - tudom a helyemet a helyzetben, s a falkában egyaránt - lesütött pillák alól meredek az asztallapra, s csupán leplezetlen energiái azok, mikből Mike felől olvasok. - Ha olyan naiv volnék, mint amilyennek sokan gondolnak, ez volna kézenfekvő, igen. - Halkan csendülnek szavaim, sietős-ideges ütemük pergő, ahogy az asztal lapjának suttogom mondandómat, kérdésére adott válaszomat. - Daniel halott, Castor nem alfája többé ennek a falkának. De tudom, hogy ez sokkal többről szól ennél. - Lassan emelem pillantásomat fel a hím arcára, mintha tartanék attól, mivel találom szemközt magamat, mit fogok a világos szempárban látni. Csalódottságot? Közönyt? Elutasítást? Nem is tudnám megmondnai hirtelen, melyik esne rosszabbul jelenleg. - Nem kérem, hogy tekints el tőle, de szerettem volna, ha tudod. Mert bétámként így fair, szerintem. Nem tudnálak úgy követni, hogy továbbra is titkolom. Szükségem van erre a fajta tiszta lapra az életemben, a kérdés csak az, tőled kapom-e meg vagy máshol kell keressem? - Préselődtek össze finoman zárszóként ajkaim, ahogy a hímet fürkészte tekintetem kékje várakozó, finom idegességgel.
Őszinte mosolyom csupán, mi reakciója az elhangzó szavainak, jól eső érzés hallani őket és egy részem sejti, nem bóknak szánta csupán ezeket, ezért is nem ütöm el őket egy béna poénnal. Inkább hagyom, hadd haladjon tovább a beszélgetésünk, a kellemes, könnyed vizek felől a borúsabb témák felé. Ha tudtam volna, hogy ide lyukadunk ki, talán mégis a béna viccelődést választottam volna, innen viszont nincs visszaút, hát marad a néhány másodpercnyi csend, melyben megrágom az elhangzottakat, összerakom a darabkákat és kiötlöm, mégis mit válaszolhatnék a vallomására. - Jól mondod, ez sokkal többről szól annál, minthogy az érintettek már nem tartózkodnak köreinkben - először szakítom el a tekintetem róla, szétválnak kezeim, orrnyergem dörgölöm meg, hirtelen mintha iszonyatos fejfájás zúdult volna rám. Nem akarom elhinni, hogy ez történik. - Értékelem az őszinteséged, de remélem megérted, hogy egy cseppet sem könnyű helyzetbe sodortál ezzel most minket - nem csak engem, saját magát és a kettőnk kapcsolatát is. Dühös voltam talán a leginkább, ezt láthatta a szemeimből is, ha találkozott a tekintetünk. Dühös, mert egyszerre szerettem volna neki megadni a tiszta lapot és elküldeni innen, mondván, keresse máshol, árulókra nincs szükségünk. - Miért? Szerelmes voltál? Vagy benne megtaláltad azt a pluszt, amit egy hímben kerestél? - szeretném megérteni a bonyolult női elme működését, vagy legalább tisztább képet kapni a mozgatórugóiról és a múltkori beszélgetésünk fényében ez az első ok, amire gondolni tudok.
Artemis Northwood
Suttogó
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 167
◯ HSZ : 153
◯ IC REAG : 127
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : puszta megjelenésével bármely kevéssé előkelő helyen
Pillantásom csupán addig övé, míg mondandóm kitart, s szavaira, mintha csak dorgálás volna, sütöm le újfent pilláimat. Hallgatnom kellett volna talán... nem pedig belekeverni őt is. - Nem kérem, hogy olyan terhet vegyél magadra, amihez nincs közöd, Mike. - Szólaltam meg csendesen. Nem a védelmét kérem, sem azt, hogy hazudjon rólam. Adjon fel a többiek előtt, ha úgy kényelmesebb számára. - Az ő döntése, miként az enyém az volt, elmondom neki, ami egy ideje már emészt irányába, mi nem hagy nyugtot bennem, ha a vele való baráti (?) kapcsolatomra gondolok. Dühös. Rám, a helyzetre. - Mondanám, hogy sajnálom, de sejtem, az kell neki most a legkevésbé. A sajnálatom. Meg úgy egyáltalán bármi tőlem. A kérdéseire kapott válaszokon túl. Van valami keserű a röpketeg kacajban, mi önkéntelenül is elhagyja a szerelem szó hallatán ajkaimat. - Szerelmes? Nem... Kétségtelenül volt valami plusz, valami szikra kettőnk között, de sosem volt az egész több egy hatalmas talánnál. Egy 'mi lenne ha', ennyi volt és maradt is végig. - Rázom meg kissé fejemet, hiszen nem is értem, minek magyarázom a bizonyítványomat egy sosevolt kapcsolatról. Kedveltem és azt hiszem, ő is engem. A többi már a lányregényes gondolatok mellétoldott, keserű varázsa, ám kétségtelenül volt a pasasban valami végtelenül tragikus a felszín alatt. Ráadásul több fokkal is helyesebb volt az ördögnél. - Veszélyes kombináció. - Nem volt jogom felülbírálni bárki döntését, tisztában vagyok vele Mike, de egyszerűen... megérdemelte, hogy tudja. Sienna a lánya volt, ki tudja, mit művelt volna, ha magától Castortól tudja meg, hogy beharapta! - Fakadok ki, s hangom megremeg a felismeréstől: - Én nem akartam elárulni senkit! Egyszerűen csak... Dannyt menteni meg saját magától.
- Nem erről van szó - csóváltam meg a fejem, apró mosoly suhant át a képemen. Nem fogok nekiállni magyarázkodni, miért szar egy szitu ez az egész az én szemszögemből, mert nem volna túl sok értelme. Azt hiszem kimondhatom azt, hogy a barátomnak tekintem a nőstényt, hát eképpen fáj, hogy ezt hallom tőle, hiszen akaratlanul is felmerül bennem a gondolat, a továbbiakban mennyire számíthatok rá? Mennyire bízhatok benne? Nem-e fogja ellenem is elkövetni azt, amit Castor ellen, ha jön egy újabb olyan hím, akiben megtalálja azt a pluszt? Szeretnék bízni benne, szeretném megadni neki a tiszta lapot, de ez nem ilyen egyszerű. - Az Alfád is megérdemelte volna, hogy tartsd a szádat - csendesen, mégis határozottan csendülnek a szavaim. Talán én vagyok túl szigorú a falkának tett hűség kapcsán? Én képzelem máshogyan ezt, mint a nőstény? Értem most már a mozgatórugóit, értem, miért tette, de elfogadni nem tudom. - Van, akit egyszerűen nem lehet - tudom jól, hogy végződött az ifjú Corvin meséje és valahol sajnálom, hogy így alakult, de ő választotta ezt az utat magának, azért kellett meghalnia, mert a sarkára állt. Kegyetlen világban élünk, kegyetlen szabályok szerint. - Megkapod a tiszta lapot, Artemis - lassan állok fel az asztaltól -, de a bizalmamért sokat kell még küzdened - mintegy végszónak szánva a szavaimat indulok meg a konyha felé, választási lehetőséget sem hagyva a nősténynek; szeretném, ha maradna, szeretném, ha elfogadná a tiszta lapot, szeretném, ha küzdene a bizalmam visszaszerzéséért.
Kezdőlap
