Az elmúlt hónapok sem segítettek sokat azon, hogy több ismerőst szerezzek, mint előtte. Hiába élek együtt a falkával – vagy egy részével inkább – az időm java részét leginkább a szobámban töltöm. Melóval vagy játékokkal a gépemen és ez nekem tökéletesen elég is. Leginkább láthatatlan próbálok lenni mindenkinek. A viadalon csak Nessa miatt voltam ott. Persze tisztes távolságból láttam mindent, azóta meg nagyjából a világ is megfordult érzésem szerint. Nem ismertem a Lucas nevű hímet és ha őszintének kellene lennem, akkor azt kell mondanom, hogy nagy kő esett le a szívemről, amiért Nessa nyert, de ezzel együtt kényelmetlen érzés is ült meg a gyomromban, bár erről senkinek nem szóltam egyetlen szót sem, nem is akartam. Épp abbahagyom egy munkafolyamatot a gépemen, amikor megérzem az ő energiáit a lakásban. Lecsukom a masinát és résnyire nyitom előbb az ajtót, azon kikukucskálva, majd egy kicsit szélesebbre tárva azt, de a fejem egyértelműen lehajtom, csak a hajamba hulló szőke fürtök alól pislogok ki. - Szia! – halkan köszönök és kisunnyogok az ajtórésen, hogy közelebb lehessek hozzá. - Milyen napod volt? – nem sokkal hangosabb a kérdésem, ahogy megállok a fal mellett, viszont jobbnak ítélem a padlót bámulni inkább, semmint rajta felejteni a szemeimet. - Kérdezhetek? – ha beavat abba, hogy mivel is telt a napja, akkor lelkesebben hallgatom, mint egy hűséges öleb és csak azután kérdezek, félszegen és halkan, aminek a végén pillantok csak fel rá, inkább félve, semmint másként. A pulcsim ujjait lehúzom annyira, hogy takarja mindkét kézfejemet és álló helyzetemben kezdek kicsit hintázni a talpaimon előre-hátra a kérdést követen.
//bocsánat, nem volt kedvem fejlécezni és lesz még jobb reag is, becsszó *-*//
Vannak napok, amikor mindent elsöprő hurrikánként érkezem, ajtót csapdosva, kabátomat haragosan fejtve le magamról a bejárat melletti előszobaszekrénynél. Máskor lelkes, magabiztos ütemben haladnak lépteim, talán még előre is küldöm hangomat és energiáimat jókedvűen, hogy itthon van-e a lakásom "kényszer-betelepített albérlője". Aztán itt vannak ezek a napok, mint amilyen a mostani is. Amikor csendesen kattan utánam az ajtó zárja, én pedig - hiába nem korlátozza érzékeimet pajzsom - nem szúrom ki a szobájából elősettenkedőt, csak mikor már megszólal. Felé tekintek vállam felett, kiengedett szőke tincseimet fülem mögé söpröm, miközben megszabadulok a vállamat húzó táskától. - Szia! - Szélesedik elégedett mosoly szelíden - olyan kígyó-szelíden, mint általában - ajkaimra, ahogy végigtekintek a falnál letáborozón. - Lehetett volna jobb is, ami azt illeti, de már hozzászoktam, hogy én legyek a Nyugati Boszorka a vidéken. - Szusszanva huppanok le a kanapé karfájára, onnét tekintve a fiatal szubra őszinte érdeklődéssel. - Hogy a viharba ne! Történt valami? - Érdeklődöm, s energiáim még abban is lebuktatnak, hogy biza valódi a felé irányuló fegyelem, nincs benne helye gúnynak vagy ironizálásnak. Az más kérdés, hogy mellette elmaradhatatlanul ott lappang a finoman számon-kérő él is. Ha valami nyűgje van, arról én tudni akarok.
Csendesen, de annál nagyobb figyelemmel kísérem minden egyes szavát és amikor boszorkaként illeti saját magát, alig észrevehetően, de azért megrázom az üstököm, a tincseim még bele is rezzennek a mozdulatba. - Szerintem nem vagy boszorka. – kommentálom az iménti mozdulatomat is, de a hangom még mindig nagyon halk marad, alig valamivel erősebb a suttogásnál, ahogy a fal mellett állva figyelem miként is mozog vagy tesz-vesz a helyiségben. - Nem, nem igazán történt… csak kíváncsi vagyok. – vallom meg a legnagyobb őszinteséggel és bár engedélyt adott arra, hogy kérdezzek, még mindig nem érzem úgy, hogy igazán szabad volna. Nem is igazán Nessa miatt, inkább a téma okán, ami a kérdésemet illeti. - Nem akarom, hogy megharagudj rám. – vetítem előre, de nem kell harapófogóval kihúzza belőlem a folytatást, mert egy rövid levegővételt követően folytatom a dolgot. - Mi lesz eztán? Mármint… még sosem éltem meg sehol béta váltást, pláne nem éltem együtt eggyel és hát... – megvonom a vállam kicsit tanácstalanul, mert hiába nem vagyok már kölyök, nincs olyan nagy gyakorlatom a falkák működését illetően. Voltam tagja korábban másiknak, de nem azért, mert akartam, hanem, mert muszáj volt és távol maradtam mindentől, amitől csak lehetett és minimumot teljesíteni azért, hogy élni hagyjanak. Most azonban. Basszuskulcs, hát együtt élek a falka bétájával!! - És hát… miért hívtad ki azt a Lucast? – nem vagyok tiszteletlen – legalábbis szándékom szerint – és eszemben sincs sehogyan sem ítélkezni az egész felett – bízom Nessában és abban, hogy tudja mit csinál – inkább csak az érdeklődés és a kíváncsiság az, ami megszólalásra bír. Hát röviden ennyi volna, ami most így foglalkoztat és amire jó volna, ha esetleg válasszal tisztelne meg, de ha nincs hozzá kedve vagy ilyesmi, akkor persze megértem és fülem-farkam behúzva kullogok el. - Amúgy nem vagy éhes? Kérsz valamit? – jut eszembe mielőtt még esetleg válaszolna – már, ha fog egyáltalán – és, ha a válasza szerint tudna enni, vagy óhajt valamit, akkor már ugrom is, hogy teljesítsem a kívánságát.
Fura, majdhogynem szeretetteljes fintor suhan át képemen szavai hallatán. Valóban nem vagyok boszorka. Annál valami sokkal rosszabb lappang idebent… Felegyenesedve, utcai ruházatomtól megválva fordulok felé, akképp érdeklődve nála, mire fel ez a kíváncsiság és körülményeskedés, amivel sündörög, környékez. Apró biccentéssel nyugtázom, hogy nem történt vele semmi számottevő – ez azért megnyugtató valahol, ami azt illeti, még ha nem is kötöm az orrára tényét a dolognak – s penge-mosoly kúszik ajkaimra annak hallatán, hogy csupán csak a kíváncsiság vezérli. Sokan vannak ezzel így mostanában, de érthető ez, azt hiszem. Kíváncsiak rám. Kíváncsiak, mi lesz ebből az egész helyzetből, merre tartunk… Hiába vagyok több mint negyven éve a falka tagja, a hegyiek által ismert kirohanásaimon túl sokat senki nem tud mesélni rólam úgy igazán. Nem az a fajta nőstény vagyok, ki kiteregeti múltját, mint más a szennyesét kora tavaszi napokon. Felhorkanok annak hallatán, hogy nem szeretné, ha megharagudnék rá. - JT bökd már ki, a rohadt életbe! – Morranok, mert isten biza, akkor fogom megrángatni, ha nem ekképpen tesz. Szerencsére ismeri már a módit, mert gyorsan lényegre tér, én pedig első felindulásból nevetek fel, jó ízűen. -Mi lenne? Csak mert én lettem a béta még nem jár automatikusan az arany medál neked is, kölyök! Elfoglaltabb leszek némileg, az biztos. Feszültebb is, meglehet. – Tárom szét kissé kezeimet, ezzel együtt fejemet ingatom meg. Ennél pontosabbat én magam csak akkor mondhatok, ha már sikerült lerendeznem a vezető testőrök kérdéskörét például. Meg a… de egyszerre csak egy lovat üljünk meg. Azért ha akad kérdése vagy kommentárja, érezhetően nem eszem meg érte jelen helyzetben, sőt. Válaszra is méltatom, úgy fest. - Téged nem ajánlom, hogy bárki is baszogasson miattam. Hívjon ki inkább engem, ha valami nem tetszik az illetőnek! – Fűzöm hozzá hűvös komolysággal, mondhatni, kész tényekként tálalva JT-nek véleményemet a helyzetet illetően. Második kérdését hallva átteszem székhelyemet a kanapéra egy csendes mozdulat közepette. - Hogy miért…? Mert úgy gondolom, tudom nála jobban csinálni. – Ennyi és nem több tömören az indokom. A legtöbb pozícióváltás mögött a történelem során nem húzódott meg ennél több, legfeljebb a csomagolás volt néhol díszesebb, magasztosabb. - Persze, egyedül nem fog menni. – Fűztem hozzá elmerengve, majd kérdésére elpillantottam a konyha irányába, aztán vissza a hímre. - Egy pohárral abból a múltkor megbontott vörösborból és a hátsódat ide mellém a kanapén. – Közöltem, majd míg ő ennek eleget tett, jólesően dőltem hanyatt a kanapé háttámlájáig, várakozva. - Intézhettem volna másként is, tudod? Fű alatt, megkerülve őt titkon, ahogy te is leléptél egyik napról a másikra, hogy csak pislogtunk. – Nincs korholás szavaimban, noha azok nagyon is célirányosan felé küldött tüskék, hogy tudja, bizony nincs elfelejtve mindez, hiába van fedél és falka a hátsója alatt jóvoltomból. - De az nem az az út, ahogyan a falka intézi az ilyesmit. Nem lett volna sem hozzá, sem pedig hozzám méltó. – Ha időközben visszatér a borral, átveszem – nem, nem köszönöm meg, miért tenném? Kijár nekem. – és hosszú virgácsaimat pedig ölébe pakolom, ahogy helyet foglal a kanapén. - Szemtől szemben, megadásig vagy halálig tartó kihívással… így intézi egy valamire való farkas a problémáit. – Kortyolok a borba zárásként.
Kezdőlap
és lesz még jobb reag is, becsszó *-*//
