Nem számítottam arra, hogy ma reggel is itt fogom találni. Múltkor és is ügyesen megpróbált eltűnni és most is meg volt rá a lehetősége. Sőt, még most könnyebben is mehetett volna neki, mint múltkor, de helyette inkább maradt és még egy kávéval is megkínált. Nem sokkal később már úgy „beszélgettünk”, vagyis ez azért kicsit erős kifejezés rá, de úgy kommunikáltunk a másikkal, mintha ez lenne a legnormálisabb dolog a világon. Pedig egyáltalán nem volt az, nem szoktam csak úgy beszélgetni az ilyen egyedekkel, de az talán még furább lett volna, ha a saját lakásomból osonok ki és addig bóklászom a városban, amíg el nem hagyja a lakásomat, így inkább csak úgy tettem mintha a kávé lenne a kedvenc italom. Pedig egyáltalán nem volt az. Rendben és bocsánat miatta! – szólalok meg sietve, majd egy kósza tinccsel kezdek el babrálni. Megkérdezhetném, hogy mennyit fizessek érte és hasonlók, de teljesen felesleges lenne. A hangjából már tökéletesen lehetett hallani, hogy nem engedné. Na, meg még mindig ott van a jó öreg férfibüszkeség. Értettem főnök. – szólalok meg nevetve, hiszen eléggé fura, hogy ezeket mondja. Nem ismer, így fogalma se lehet, hogy milyen lehet az életvitelem. Majd amikor elindul, akkor sietve szólalok meg kicsit hangosabban. – Neked is szép napot! – majd alig hogy becsukódik az ajtó felpattanok, a pohár tartalma a csapban landol, elmosom a bögréket, majd neki állok reggelit csinálni, miközben azon töröm a fejemet, hogy mivel is töltsem el az utolsó napjaimat itt.
Régóta nem láttam már őt és mostanában nem is beszélgettünk. Egy picit talán úgy éreztem, hogy szükségem van elvonulni a viharfelhők elől és teljes mértékben az új életemre koncentrálni. Wendy tudta, hogy itt vagyok, de az érkezésem óta szinte beállt a némasági csend. Nem akartam róla beszélni és biztos voltam abban, ha látom, akkor előbb vagy utóbb, akkor ki fogom neki önteni a lelkemet és kiadom magamból azt a zavaros katyvaszt, de nem álltam egyszerűen készen rá. S szerencsére a beharapásom utáni időszak, dolgok tökéletesen elterelték róla a gondolataimat. De nem tagadom, hogy amikor egyedül voltam a házban, akkor elég gyakran eszembe jutott, viszont mindig sikerült újra eltemetnem, mert eleinte még nekem is szokatlan volt ez a lakás és meg kellett szoknom, hogy mi merre is van pontosan, s nem csak a helységekre gondolok. Illetve eleinte Rhydian is sok időt töltött otthon velem, hogy segítsen mindenben és ezért még inkább hálás leszek neki. Nem mondom, hogy tökéletesen a harmónia köztem és a farkasom között, de szerintem eddig egészen ügyesen ment minden. Na, meg nem is olyan vagyok, aki az első nehézség után feladná. Alig múlt el 7 óra, amikor elindultam otthonról. Mosolyogva figyeltem a várost, úgy mintha minden apró szegletét meg akarnám jegyezni, majd pedig befordultam az egyik sarkon, utána a másikon. Jól ismertem a járást erre felé, hiszen a lakásomhoz mentem, ahova Wendy költözött be hetekkel korábban. Remélem, hogy jól érzi magát és sikerült otthonosan berendezkedni, mert az most már az ő otthona, legalábbis jelenleg. Végül pedig az egyik ismert kávézónál álltam meg és kértem két különleges forrócsokoládét, mert legjobb tudomásom szerint mindig is szerette. Én meg nem vagyok nagy kávés, így a kávék annyira nem jöhetnek nálam szóba. Legfőképpen azért, mert fogalmam nincs, hogy melyik jó és nem. Éreztem, ahogyan a poharak egyre inkább átmelegszenek, s kicsit talán segített is melegen tartani a csípős korai szélben. Végül kisebb ügyeskedés árán sikerült átjutnom a főbejáraton, majd hamarosan már a lakásom előtt álltam. Picit füleltem, de nem hallottam mozgolódást, így óvatosan nyitottam ki az ajtót, majd szinte hangtalanul is csuktam be. Italok a pulton landoltak, majd jöhetett a cipőből és a kabátból, illetve a sálból a kibújás. Remélem, hogy örülni fog nekem, mert nem is szóltam neki, hogy jövök. Amolyan meglepetésnek szántam, de ugyanakkor azt is remélem, hogy nem fog szívrohamot kapni, vagy nem éppen valakivel van itt. Tényleg azt csinál, amit szeretne, de azért eléggé kellemetlen lenne, kivéve akkor, ha abban az esetben pontosan olyan hangtalanul le tudnék lépni, mint ahogyan megérkeztem. Innivalókkal a kezemben indultam el a szoba felé és mosolyogva figyeltem az álomszuszékot, mert már majdnem 8 volt, mire átértem. Azt hiszem kicsit túlzottan elnézelődtem a város forgatagában. Szinte már osonva közeledem, a forrócsokoládét az éjjeliszekrényre pakolom és hamarosan már mellette landolok, miután egy kisebb ugrás kíséretébe landolok az ágyon. Meglepetés! – szólalok meg picit talán hangosan, miközben mosolyogva hajolok közelebb. Jó reggelt álomszuszék!– s egy hatalmas cuppanos puszit nyomok az arcára, majd az egyik pohár tetejét leveszem és elhúzom az orra előtt, hogy megérezze az a mámorító csoki illatót, majd ha még mindig nem kell fel, akkor elkezdem igazán „barátságosan” ébrezgetni őt, ha pedig már legelsőre felébredt, akkor csak remélem, hogy nem landol a forró ital rajtunk, mert nem lenne kellemes.
Tegnap szokás szerint kirúgtam kicsit a hámból, bár egy ideje inkább nem akartam horogra akasztani egyetlen pasit sem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire meg fog viselni, hogy valaki másra gondol szex közben. S mégis. Lám, van olyan dolog, ami még engem is nagyon tud zavarni. Az tiszta sor, hogy érzéseim nincsenek, de kicsit azért aláásta az önbizalmamat, még ha nem is volt ez szándéka. Ó, ha tudná, milyen tökéletes bosszút állt rajtam, de ha rajtam múlik, sosem fogja megtudni, eszemben sincs még egyszer a közelébe kerülni. Inni persze attól még lehet, szóval azt megtettem, egész jó az a Pit, tömve van benga farkasokkal, lehet majd kiken gyakorolni, ha rendetlenkednének. Az az igazság, hogy kifejezetten nem rajongom a fajtájukért, ők sem értem, de itt talán másként lesz, főleg, ha egy farkastanya avanzsál majd a törzshelyemmé. Még bőven az igazak almát alszom, olyan mélyen, akár egy jóllakott csecsemő, csak délután kell házhoz mennem masszírozni, egyébként gondolkodtam rajta, hogy kellene nyitnom egy üzletet, de míg nem válik el, mennyit kell itt, s mennyit ott időznöm, ezért ötletem sincsen egyelőre, hogyan tudnám összehangolni a munkát és az Őrző tevékenységemet. Szóval egyelőre inkább csak ez a házhoz megyek téma van, aztán akkor sem esem kétségbe, ha egy-két pasi azt hiszi, hogy ez afféle szex szolgáltatás, nos, ha elég jók ahhoz, hogy kidumáljanak a bugyimból masszázs után, miért ne? Azért persze már sosem fogadnék el pénzt. Fene nagy gyanútlanságomban Prim egész nyugodtan eljöhet az ágyamig, még a poharakat is leteheti, egyedül akkor morranok fel kelletlenül, és fordulok a másik oldalamra, amikor megérzem, hogy mellém telepszik. Tekintettel arra, hogy nem kapok azonnal szívrohamot, elég egyértelmű, hogy még nem fogtam fel a jelenlétét. Következésképpen alszom tovább, aztán persze csak nem hagyja annyiban, szerencséje, hogy a két pusziból, meg az illatából már tudom, hogy nem valami reggel mindenkihez betörő szatírról van szó, hanem a barátnőm az, szóval nem kap egy csinos könyököst az orrába. - Ajjjj… alszom. Közlöm kissé nyúzottan, és még a csoki sem képes kirángatni ebből az állapotból, de úgy tűnik, bármennyire is akarok én tovább aludni, Prim nem akarja teljesíteni ezen vágyamat, és csak macerál. - Olyan dög vagy. Szavaim közepette heves mozdulattal ülök fel az ágyban, és csak valami isteni szerencsének köszönhetjük, hogy nem lököm meg annyira, hogy a pohár rajtunk és az ágyneműn landoljon. - Na add csak ide azt, mielőtt kiöntenéd. Öltök rá vigyorogva nyelvet, és marok is rá rögtön a forró csokira, az sem érdekel, ha leégeti a nyelvemet.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Régóta nem buliztam már, pedig régebben igazán tudtam élvezni az életet. Nem volt olyan hét, hogy ne mutattam volna meg azt, hogy mire képes a zene a testemmel, de azóta csillapodtam. Talán tényleg túl jó útra tértem, pedig nem állt szándékomra és úgy éreztem, hogy itt lenne az ideje kicsit kikapcsolódni és feldobni a napomat, mert a négy fal között tényleg lassan lehet elveszítem a fejemet. Még szerencse, hogy amikor Rhydian itthon van, akkor a farkasommal foglalkozunk, mert egyre több elképzelésem lenne a ház kicsit feldobásával, de addig jó, amíg nem kezdek olyan dologba, amiben nem vagyok profi. Illetve ez még mindig az ő háza, így nem alakíthatok rajta csak úgy, ahogyan kedvem tartja. Legfeljebb a szobámat dobhatnám fel, de ahhoz még nem sok kedvem van. Vagy főzök, vagy éppen a telefonommal szórakozok, hogy írjak-e Naomi-nak vagy ne. De végül tegnap legalább ebben is elhatározásra jutottam, ahogyan ma meg azt döntöttem el, hogy végre talán biztonságos… valamennyire az, hogy felkeressem Wendy-t, az én kis démonkámat. Biztos voltam abban, hogy még korán van, de így legalább kevesen voltak az utcákon, így nagyobb volt a biztonság és most még erre is ügyelnem kellett. Szereztem innivalót is, mert ki tudja, hogy mit találok a konyhában, így maradt a biztos út ebben is. Ezek után pedig egy darabig csendesen és óvatosan közlekedtem, mint egy betörő tenné, de aztán az én angyali énem is kicsit eltűnt és hamarosan már ébresztgetni kezdtem. Aminek szemmel láthatóan nem túlzottan örül. Én viszont már nem. Kellj fel Lustaság! – szólalok meg úgy, mint egy durcás kisgyerek és tovább piszkálom őt a szabad kezemmel, ha csíkis, akkor még kicsit meg is csiklandozom, hogy végre felkeljen. Tudom, ez már kisebb kínzás, de mit számít az, hiszen már eleve a korai megjelenésemmel megzavartam őt a szépítő alvásban. Valóban az vagyok, mert félig-meddig farkas is vagyok. – rándítom meg a vállaimat könnyedén, mert ilyenen nem fogok besértődni. Sőt, inkább szélesebb lesz a mosolyom. Szerencsére, amikor meglöki a kezemben lévő italt, akkor még sikerül megmentenem és így nem borul ránk. Na, meg az is sokat számított, hogy a morgós medve nem nagyobb lendülettel ült fel az ágyban. Tudomásom szerint te borítottad majdnem rám, de tessék, Morcika. – s azzal oda is adom neki, majd mosolyogva veszem szemügyre. Azt hiszem igazán őrült éjszakád lehetett. Mesélj! – nézek rá úgy, mint akinek ez lenne a legizgalmasabb pletyka. Legalább addig se nekem kell beszélnem, de aztán vízcsobogásra leszek figyelmes. Takarító brigádod is van, vagy esetleg manók költöztek be ide hozzád, mert akkor értem már miért áll így a hajad. Ohh, vagy mást találok ott? – kérdezem tőle mosolyogva, majd pillanatok alatt pattanok ki az ágyból is indulok el a fürdő felé, hogy még inkább cukkolhassam őt. Ohh, mellette igazi kisdög tudok lenni.
- Milyen hozzáállás ez? Ha te nem alszol, ne aludjon más sem? Durcizom én is, persze aligha komolyan, jól esik, hogy ismét láthatom, de azért tisztában vagyok azzal is, hogy ennyi alvással tök nyűgös leszek egész nap. Na nem gond, magára vessen, majd ráfogom. A csoki szerencsére nem ömlik ki, szép is lenne, imádnék huzatot és takarót is mosni egyszerre... még tán a lepedő is olyan lett volna. - Nem boríthattam volna rád, ha nem szadizol az ébresztgetéseddel. Világítok rá eme aprócska tényre, de hálátlan nem vagyok, elégedetten hümmentek, mikor belekóstolok a meleg forró csokiba. Az biztos, hogy nagyon is jól esik, és már szerencsére nem is égeti le a nyelvemet. - Semmi extra nem történt, csak kicsit berúgtam, és táncoltam, aztán későn evett haza a fene, és még bírnék aludni. Nyilvánvalóan aludni mindig bírnék kicsit többet, nincs is ezzel semmi gond, ami a lényeg, hogy most drága barátnőmnek hála még ez sem jöhet össze. Hát milyen élet ez, kérem? - Hát az sem lepne meg, ha egy krokodilt találnál a kádban, ötletem sincs, mi történt, bár pasit tutira nem hoztam haza. Elmélkedem, sajna ez úgy hangzik, hogy csöpög a csap, vagy megnyitva felejtettem hajnalban, ami elég ciki, elfolyhatott szép adag belőle mostanra. - De amúgy tutira a manók voltak, ne viccelj. Kuncogom el magam végül, egy manópajtás bármikor jöhet, még a társaságát is tudnám értékelni, egyedül lakni sosem szerettem kifejezetten. Aztán persze én is kiszenvedem magam az ágyból, hogy megnézzem a fürdőt.
//Bocsi, most ez nagyon rövid lett, majd lesz jobb. //
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
A kérdésén egy pillanatra elgondolkozom, majd megrántom a vállaimat. Felőlem bárki aludhat, csak a kiszemelt áldozat ne, ami jelen esetben ő volt. Régóta nem láttam már őt és szükségem volt egy barátra, aki sokszor még szavak nélkül is megért. Így érthető volt, hogy hosszú idő után most ideevett a fene. Bár azt is sejtettem, hogy nyűgös lesz, de talán megbocsájtja nekem a váratlan betoppanásomat és az se kizárt, hogy éjszakára is maradnék, ha nem rúg ki, illetve úgy alakulna a nap. Néha kell a szadizás is, mert különben minden túl jó lenne. – felelek habozás nélkül, de tökéletesen átérzem a dolgot, hiszen én is imádok aludni. Csak ma egyszerűen nem ment és akkor jött ez az őrült ötlet, ami azt hiszem kicsit legalább jól sikerült. Elmosolyodom, amikor meghallom a hümmögését, mert legalább az innivalóval jóvátettem valamennyire a reggeli razziámat. Akkor legalább az estéd jól sikerült. Hmm, akkor maradjunk még ágyban, mit szólsz? – kérdezem tőle mosolyogva, hiszen elférünk ketten is. Elég nagy ágyról van szó. Mindig is jobban szerettem a francia ágyakat, mint a simát, még ha egyedül is szenderültem álomba. Több hely volt ahhoz, hogy elterüljek, bár nem mintha olyan nagydarab lennék. Miért biztosabb egy krokodil, mint egy pasi? Na jó, inkább nem akarom tudni. - Sietve rázom meg a fejemet, mert emlékszem régebben is mennyi őrültséget tudtunk csinálni. Főleg akkor, ha kirúgtunk a hámból. Végül sietve nyitom ki az ajtót, majd belépek rajta és elzárom a kicsit csöpögő csapot, majd fülelni kezdek, mert ennél jóval erősebb vízfolyást hallottam korábban. Nos, azt hiszem, hogy részben a szomszéd zuhanyozhatott, de azért lehet meg kellene nézetni majd a csapot, mert az is kicsit folyt. – nem vagyok én szigorú háztulajdonos, meg ezt amúgy is már neki adtam. Addig lakhat itt, amíg szeretne. Végül nyomok egy puszit az arcára és megölelem. Utána pedig elkapom a kezét, miközben a manók kerülnek szóba, s alig, hogy visszaérünk a szobába, bemászom az ágyba mellé, mert biztos vagyok abban, hogy nem fogja kihagyni azt, hogy ne bújjon vissza. Ohh, gondoltam,hogy a ravaszmanók voltak. Bár reménykedtem, hogy hamarabb kérnél meg engem, hogy ideköltözzek, mint esetleg a manókat. – arcomra kiül a szomorúság, de csak hülyülök, mert nem hiszem, hogy túl jó ötlet lenne jelenleg minket hosszabb időre összeengedni. Amúgy hogy vagy? Mizus?- fordulok felé kíváncsian, hiszen legalább addig se nekem kell beszélnem. Lassan belekortyolok a forrócsokoládémba, majd utána újra neki szentelem minden figyelmemet.
- Minden túl jó? A minden boldogságok földjén biztosan, de hogy nekem nem, az is tuti. Csóváltam meg a fejem, mert most aztán határozottan nem volt olyan fényes a helyzetem, tényleg elég frusztrált voltam már, soha ennyi időt nem töltöttem el még anélkül, hogy valaki járt volna a lábaim között. Nem érzem túl jól magam tőle, és gyűlölöm a gondolatát, hogy mindez egy férfi miatt van. Egyáltalán nem értékelem a dolgot. - Ma kétségkívül ez a legjobb ötleted, a forró csoki csak azért nem, mert felébresztettél közben. Szép is lenne, hogyha álmomban tudnék enni, inni, mennyivel gazdaságosabb lenne már, foglalkozhatnék a fontosabb dolgokkal. Mindenesetre arrébb kúszom, hogy ő is elférjen, mert amúgy én gond nélkül foglaltam el a közepét mindig. A szingli lét csodája, hogy senki a világon nem lökhet le az ágyról. - Ne is akard. Nyögtem elhalón, miközben felé fordultam, bizony ám, jelenleg egy krokodilnak tényleg nagyobb esélye van ott lenni, mint egy pasinak, és nem tudom, mikor leszek képes olyannyira túllendülni ezen a dolgon, hogy bármit is változzon. - Oké, amennyiben akadnak női vízvezeték szerelők, ezer örömmel. Szusszantam egyet, a csap eddig nem tűnt fel, az is lehet, hogy nem zártam el rendesen éjszaka, simán előfordulhat velem. Mindenesetre majd figyelem, hogy csöpög-e, s ha nem, akkor nem foglalkozom vele, ha igen, akkor pedig majd intézkedem. - Velem ellentétben neked úgy tűnik, napsugaras jókedved van! Nem vagyok rest megjegyezni, mikor visszahuppanunk az ágyba, s elkezdem kortyolgatni a csokim maradékát is. - Hozhattál volna valami reggelit is. Igen, igen, telhetetlen vagyok, nem tehetek róla, ha már lúd, legyen kövér ugyebár, meg egyébként is, reggel reggelizni kell, és pont. - Drágám, én bármikor megkérnélek erre, meg ez egyébként is a te lakásod, szóval akkor jössz, amikor akarsz. Okéy hogy csak bérelte, de mégiscsak bekuckóztam magam a helyébe, s ha szükséges volna, keresnék másikat, ez teljesen biztos. Senkit sem túrnék ki, főleg olyasvalakit nem, akit szeretek. - Említésre sem érdemes, inkább mesélj te, veled lényegesebb dolgok történtek. Azt hiszem, ezzel bukta is a nem kell neki beszélnie kérdéskört, mert velem tényleg nem sok semmi van azon túl, hogy éppen szabira ment a libidóm.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Kíváncsian fordultam felé, s a tekintetét fürkésztem, mint aki az után kutat, hogy mi történhetett. – Még mindig arról a hímről van szó? – kérdezem tőle kíváncsian, mert más ötletem nem lehet. Mindig is a függetlenség híve volt, így leginkább attól lehetne baja, hogy többről van itt szó, mint egy viszont látás „örömei” megspékelne egy kis „spéci fűszerrel”. Nem lehetek mindenben túl jó, akkor túlzottan hibátlan lennék, nem gondolod? – szavak nevetve hagyják el az ajkaimat. Sose voltam tökéletes, s nem is hittem azt, de egyáltalán nem bántam. Mert pont ez tesz egyedivé, az apró csetlő és botló hibáim. S ő ismerte a legtöbbet. Örültem annak, hogy újra mellé sodort az élet, mert szükségem volt egy támaszra. Szükségem volt valakire. Megadóan emeltem fel a kezeimet, de kezdtem úgy érezni, hogy itt komoly bajok lehetnek és nem amiatt, mert most korán felkeltettem, vagyis inkább az a kisebbik baj. Nőiek? Lázas vagy anyus? Mi a manó bújt beléd, vagy inkább mi nem? – döbbenten cseng a hangom és még a kezem is a homlokára siklik, hiszen régebben mindig megfigyeltünk mindenkit, s ha jó pasiról volt szó, akkor nem volt megállás arról, hogy kivesézzük. Néha még hülye szövegeket is nyomtunk mellé. Napsugaras? Az maximum jelenleg amiatt van, mert végre láthatlak. – a mosolyom pedig őszinte. Nem voltam jó kedvemben, mert egész idevezető úton agyaltam és tisztában voltam azzal, hogy itt többé nem futhatok el a múltban történtek mögé. Itt nem lesz semmi, ami menedéket jelentsen, mert ha füllenteni próbálnék, akkor azt is hamar kiszűrné. Ismeri az arcom vonásait, s előtte sose volt titkom, vagyis csak nagyon nehezen. Van az is. – pattantam fel, hogy elrohanjak a táskámhoz és két zacskó pék sütivel tértem vissza. Bebújtam mellé az ágyba, majd oda raktam közénk. – Remélem, találsz közte kedvre valót, mormogi. – ez már a második hülye név volt, amit ráakasztottam. Talán nem csak vele van baj, hanem velem is, de bíztam abban, hogy egyiket se fogja sértésnek venni. Az enyém, de… Mindegy, örülök annak, hogy elfogadtad az ajánlatomat. Legalább nem áll feleslegesen. – majd elveszek egy péksüteményt én is, elkezdem nyammogni. A szavai hallatára egy pillanatra még rágni is elfelejtek. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar keresztül húzza a vágyamat, azt hogy ne kelljen még beszélni róla. Valóban, de nem lehetne még egy kicsit az, hogy jelentéktelen dolgokról beszéljünk? – kérdezem tőle reménykedő pillantással, majd a fejemet a vállára hajtom. Egyikünk se mai csirke, de attól mind a kettőnknek megvan a maga keresztje. S már hetek óta temettem mindent, nem akartam betemetni egy lavina alá őt. Hogy tetszik amúgy itt? Megszoktad már? - tényleg érdekelt, hogy vajon megszokta-e ezt a lakást már és otthonosan érzi-e magát.
- Valami olyasmi, de nem az amit gondolsz, érzéseim nincsenek. Az kéne még. Akkor tényleg ki tudnék futni a világból. Egész egyszerűen eszembe sem jut ilyesmi, csak kissé összezavarta a fejem, hogy úgy viselkedett, ahogy. Egész egyszerűen nem értem, és soha nem is fogom megérteni, hogy miért kell, hogy valakinek közben más járjon a fejében. Hozzá sem nyúltam volna ismét, ha tudom, hogy valaki felé érzései vannak. Nős pasikkal soha, maximum atom részegen, amire már volt is precedens, meg ha letagadják, hogy kapcsolatban állnak. Azzal nem tudok mit kezdeni. - Nem. Simán lehetnél mindenben jó. Kuncogok fel, igazából komolyan aligha gondoltam, csak cukkoltam, bírtam a fejét, úgy ahogy volt, nem is lehetett volna másként, felőlem lehet akárhány hibája, mindennel együtt imádom. - Hát leginkább senki és semmi az utóbbi, hümm… nos, mióta eljöttem Fairbanksből, azóta. Nem tartózkodtam túl sokat ott, de az épp elég volt ahhoz, hogy ilyen csodás események szereplője legyek. Nem is nagyon tudom, mi ütött belém, nem jellemző rám. Ráadásul azután jött az a kis pöcshuszár is, aki lefikázta a hajamat. Nem miatta barnultam vissza, egyébként is gondolkodtam már rajta, az csak az utolsó csepp volt. Most valahogy nem érzem szükségét, hogy a közelükben legyek, kellenek a francnak. - Na, akkor máris van valami jó a napodban, meg az enyémben is, öröm és boldogság. Mosolyodom el, és nem is vagyok ironikus, mert tényleg szeretem, hogyha a közelemben van, mellette nem sokszor jut eszembe komor arcot vágni, most is mosolygom, noha ettől még nem tűntek el a problémáim. - Ohh, úgy látom, mégiscsak ismersz egy kicsit. Elégedetten vettem át a zacskót, és halál mindegy volt, hogy mi van benne, csak jussak valami táplálékhoz, mert valósággal korgott a gyomrom. A becenév nem igazán zaklatott fel, tőle úgysem veszek fel semmi ilyesmit, ezt tudhatja, mert egészen biztos vagyok benne, hogy nem bántani akar vele. Mondjuk, egyébként sem vagyok túlzottan fogékony az ilyesmire. - Beszélhetünk jelentéktelen dolgokról, de attól még záros határidőn belül a jelentősekről is kell, de ezt tudod. Előttem nem fogod elsumákolni a problémáidat. Csaptam le rá, mert biztos voltam benne, hogy van itt valami egészen komoly dolog, amit egyelőre nem hajlandó elmondani, tudom, idővel el fogja, szóval most kap némi egérutat ezt illetően, de megúszni nem fogja, az biztos. Én pedig a fejének döntöm a fejem, miközben beleharapok a sütibe, de szerencsére nem eszem le a barna tincseit, szép is lenne. - Egész jó, kezdem megszokni, és gondolkodom rajta, hogy nyitnék egy szalont. Nem valószínű, hogy a közeljövőben áthelyeznének, szóval jól jönne, egyelőre csak szolidan nézelődök a lehetséges helyek után.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
De valami mégis csak van, hiszen azóta vagy…. – s egy pillanatra a megfelelő szó után kutakodom. – fura? - kérdezem, mintha én magam se lennék biztos. Sejtettem, hogy nem lett hirtelen szerelmes vagy bármi hasonló, de akkor is valaminek történnie kellett és aggódtam érte. A kijelentésére pedig csak elnevetem magamat, mert eléggé abszurd lenne, ha tényleg mindenben jó lennék. De nem is akarok, illetve ő is olyannak szeret, amilyen vagyok. Meg azt is tudom, hogy nem komolyan gondolta ő se, ahogyan én se a korábbi kijelentésemet. Akkor itt tényleg valami nagy gáz van. S ne mond, hogy nem fontos vagy nincs. Ki vele mi a baj? – s aggódva pillantok rá. Sose gondoltam volna azt, hogy ilyen téren gond lehet nála. Mindig is tudta, hogy miként élvezze az életet, de most ez a hím valamit megváltoztatott. De ha bántani meri Wendy-t, akkor nem érdekel, hogy kiről van szó, mert jobb, ha nem kerül a szemem elé. Pontosan. – viszonozom a mosolyát. – Valami a kinti napsugarakból minket is ér. – jegyzem meg sietve, hiszen tényleg jó volt látni őt és reméltem, hogy többé nem kell majd sokáig nélkülöznöm a társaságát. Az valahogy nem ment volna, hiszen már így is baromira hiányzott, de korábban nem érkezhettem. Nem voltam akkor még magamban biztos, s őt sose akarnám bántani. Tudom-tudom lelkiismeretem. – sóhajtok egy nagyot, hiszen eddig olyan szépen ment a strucc effektus, de most már nem tehetem meg. Sose voltam olyan, aki könnyedén beszélt az érzéseiről, a fájdalmairól, vagy a hülyeségeiről ilyen értelemben. Egyszerűen jobban ment a magamba fojtás, mint a beszéd ezekről a dolgokról. De tisztában voltam azzal, hogy előle nem lesz menekvés. – De attól még ráér. Így is belerondítottam már a reggeledben. – nézek rá bocsánatkérő pillantás keretében. Tényleg sajnáltam, hogy felkeltettem, de meg szerettem volna lepni és szemmel láthatóan sikerült is. Elmosolyodom a tettén, amikor a fejét a fejemnek hajtja. Most olyan minden, mint régen. Lehetne, hogy egész nap ágyban maradjuk? – kérdezem meg halkan, mint egy kisgyerek, de tényleg most olyan jó itt lenni vele, a legjobb barátnőmmel, vagyis a testvéremmel… Ha gondolod, akkor szívesen elmegyek veled nézelődni. Amúgy sincs túl sok dolgom mostanában. Mi lenne a szalon neve? – kérdezem tőle mosolyogva és kíváncsian, majd hamarosan tépek egy aprót a péksüteményből, de a nagyját inkább visszarakom a zacskóba. Nem vagyok túlzottan éhes, így marad a forrócsokoládé.
- Honnan tudod, hogy fura vagyok, azóta nem is találkoztunk… Öltök rá nyelvet pofátlanul, ami azt illet, de igen, csak akkor még nem voltam tisztában vele, hogy miféle változásokat indított el bennem az az eset. Nem szívesen beszélnék róla, de ha bárkinek is elmesélnék róla valamit, az biztosan Prim lenne, de egyelőre még megrágom, miként is tálaljam. Szerintem eszement módon gáz, de azt nem tudom, hogy ő mit gondolna róla. Lehetséges, hogy szerinte annyira nem, ötletem sincs. Mindenesetre egyelőre inkább átsiklok a téma mélységi része felett. - Előbb hagy igyam meg a forró csokit, és tömjem tele a hasam, utána talán kevésbé fogom szánalmasnak érezni magamat Felelem egyelőre eltolva eme napirendi pontot, tudom, kell róla beszélnem, fogok is, csak még erőt gyűjtök. - Ahh milyen menő. Én vagyok a lelkiismereted? Ez egyre viccesebb. A reggelemet nyugodtan rombold csak tovább, ezt úgysem engedném másnak. Jelentettem ki határozottan, mert ha én elmondom neki, ami a lelkemet nyomja, akkor már legyen egyszerre szar mindkettőnknek, és mondja ő is. Tiszta sor, nemde? Legalább egyikünk sem érezné olyan rosszul magát, mintha a másik boldog lenne, ő meg olyan kis nyomi, aki nyavalyogni mer valamin. - Persze, egész nap ágyban lenni a legjobb. Nem feltétlenül nővel, de ha Prim az a nő, akkor egye fene, kibírom, pasikat most úgysem akarok a közelemben, szóval teljesen jó lesz nekem így is. Sőt, sokkal jobb, mint bármelyik hím egyeddel lenne. - Nos, ezen még eszembe sem jutott gondolkodni, mert… ötletem sincs. Majd valamit kitalálok, hogyha úgy alakul, hogy ki is tudom fizetni, már ha találunk helyet. Ezzel persze a tudtára adtam azt is, hogy örülnék, ha velem jönne majd, mert egyedül minden halálosan uncsi tud lenni, az itteni őrzőtársak meg annyira nem rugalmasak. A kínai az megeszi az embert a pillantásával reggelire, a kismama meg nyilván a gyerek miatt nem nagyon mocoroghat. Bár egyébként is sokkal szívesebben lógok Primmel, szóval jól van ez így. Végül lassan elfogy a forró csokim, és beburkolok egy péksütit is, s azzal a lendülettel úgy döntök, hogy nem fojtom tovább magamba a dolgot, itt az ideje kitálalni. - Azt már meséltem, hogy elég heves viszontlátásunk volt, és pár napig nem gondoltam volna, hogy ilyen mély nyomokat hagyott bennem… Ne félj, terhes nem vagyok. Amúgy is elvetetném, de egy vérfarkasnak, akinek akkor sem lehetne gyereke, ha akarna, nem lenne pofám ilyet mondani. Nem mintha Primet el tudnám képzelni anya szerepben, de azért semmi sem lehetetlen. Mindenesetre neki ilyen vágyai már nem nagyon lehetnek. - Utána másra gondolt… és mintha megbánta volna, zavarta volna, hogy megtettem. Tudom, hogy jó eséllyel baromság, de totálisan taccsra vágta az önbizalmamat, és soha az életben nem akarok még egyszer ilyesmit tapasztalni. Nyögöm ki, aztán inkább elbújok a takaró alá, mielőtt megcsapkodna, hogy így gondolkodom erről az egészről, de nem tehetek róla, ez van, én sem gondoltam volna, hogy ennyire el fog fajulni bennem a dolog.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Lehet, hogy azóta nem, de előtte igen. Szóval, ha én azt mondom, hogy fura vagy, akkor az vagy. – jegyzem meg neki a lehető legédesebb mosolyom és legcukibb pillantásom közepette, mert a végén még kapni fogok tőle. Én ismerem ezt a nőt, úgy, ahogyan talán kevesen, mondhatni úgy, mint a rossz pénzt. De én ilyennek imádom. Mondhatni a két zizi tökéletes párost alkot együtt és ez most már nem fog változni, hiszen újra egy városban vagyunk. - Rendben, azt még nyugodtan megihatod, de utána nem úszod meg. – nézek rá komolyan, hiszen, ahogyan én is nyertem egér utat, úgy ő is kapott egérutat. - Ennek fényében megtisztelve érzem, hogy még a fejem a nyakamon van és még ki se rúgtál innét. – nézek rá mosolyogva,majd megrántom a vállaimat. – Igen, te mindenkinél jobban ismersz. Félszavakból és pillantásokból is megértesz. S sok esetben jobban tudod azt, hogy mire vágyom, mint én képes lennék beismerni magamnak. Szóval az vagy és a testvérem is. – teszem hozzá kissé hadarva, mert Csak bólintok a kijelentésére, mert biztosan lehetne jobb társaság is az ágyban, de én örülök neki és kicsit még arrébb is lökdösöm és magamra húzom valamennyire a takarót, hogy még inkább el tudjak tűnni és húzni, halasztani a dolgokat. Nem gondoltam volna azt, hogy ennyire nehéz lesz még előtte is beszélnem erről az egészről. - Szívesen beszállok. Amolyan társtulajdonosnak, legalább én is kereshetnék kicsit a semmit tevéssel és rendben üzenj majd, hogy mikor megyünk nézelődni. – Örültem annak, hogy végre nem csak céltalanul botladoznék a városban, hanem okkal hagynám el. Itt lenne az ideje barátokra is lelni, de valahogy még se bírtam rávenni magamat. Itt volt nekem Wendy és ő volt számomra a legfontosabb, de még se akartam rajta se lógni állandóan. Majd kiderül, hogy mi lesz és mit hoz a kiszámíthatatlan jövő. Figyelem őt, de nem sietettem, majd mesél, ha szeretne. - Ohh, pedig azt hittem, hogy keresztanya leszek vagy nagynéni. – szólalok meg kicsit viccelődve, hogy ne érezze magát annyira szerencsétlenül, mint most. Majd inkább sietve bólintok, hogy rendben figyelek és ígérem jó kislány leszek, de néha a rossz dolgokat el kell viccelni és kicsit jobb lesz. Legalábbis mi ketten gyakran tettünk ilyet régebben. Nem vagyunk normálisak, de nem is akarok az lenni, mert megtaláltam benne a másik felemet, a testvéremet, akire mindennél jobban vigyázni fogok. - Másra gondolt? Mármint kire gondolhatott? – szólalok meg döbbentem és már most érzem, hogy legszívesebben kicsavarnám az illető nyakát, amiért ezt megcsinálta. Amikor pedig lerántja rólam a takarót, hogy elbujjon, akkor csak lassan kifújom a levegőt, de végül támadást indítok ellene és megszabadítom idővel tőle, legalábbis a fejét, hogy lássam. – Tudod, igazán egy idióta férfi lehet, ha képes volt ezt megtenni. Wendy, jól figyelj rám, mert csak egyszer mondom el! Csodálatos nő vagy! Olyan, amilyennek a legtöbb férfi örülne. Van humorod, képes vagy szeretni is, még ha jól is titkolod és az ágyban.. Csak gondolom, de zseniális lehetsz azok alapján, amit már egyszer véletlenül hallottam korábban... – mosolyodom el a végén. Na, vékonyak voltak annál a szálásnál a falak. De én se maradtam ott sokáig, mert picit kínos volt, majd egy puszit nyomok az arcára. – Ha kell, akkor majd én ráncba szedem azt a hímet, aki képes volt így bántani, de hidd el, hogy nem veled van a gond, hanem vele. Hidd el, hogy minden rendbe fog jönni és biztos, hogy csak emiatt érzed magad így? Nem lehet, hogy esetleg más miatt is? Esetleg más is kavarog benned? – kérdezem tőle kíváncsian, majd odabújok végül hozzá, s egy újabb puszit nyomok a kobakjára és úgy ölelem magamhoz, mint egy nővér tenné a szomorú kistestvérével. Az én dolgaim még ráérnek, előbb azt szeretném, ha ő érezné jobban magát.
- Áhh, értem, drága furasági ellenőr asszony. Nem tehetek róla, ezen nagyon kell röhögnöm, elképesztő, hogy mennyire idióták tudunk lenni mi ketten, de ha nem így lenne, akkor nem is lennénk ennyire jóban. Valamit valamiért, egy normális nővel amúgy sem tudnék mit kezdeni. - Persze, persze, mintha rá tudnál kényszeríteni. Öltöttem nyelvet, mert hát, tény és való, hogy ki tudnám ütni, ha akarnám, de sosem jutna eszembe bántani, mint ahogy ő sem tenné velem, ettől még persze a bizalmasom, és egyébként is elmondanám neki a dolgot idővel. - Szentté azért ne avass, bár ha jól emlékszem, legutóbb épp azt beszéltük, hogy te vagy a szent, szóval, az már nem lehetek. Szentnek őrangyal, biztos nagy szükséged van rá. Kacsintok rá, őszintén, fogalmam sincs, mit ragozom ezt a témát, de olyan vicces lovagolni azon, hogy ilyennek állítjuk be magunkat, hogy az csak na. Igaz is, mi miből nem tudunk kihozni valami hasonló őrültséget? - Ahaaaaa, semmittevéssel… Szép vagy mondhatom. Láb lógatva jön a zseton, tudsz élni. Egyébként csak nevetek a dolgon, nyilvánvalóan beszállna némi tőkével, ha meg segít elindulni, akkor a minimum, hogy kap belőle valamit, nem vagyok ilyen téren zsugori, így fair, és kész. Nekem amúgy sem számít a pénz, sosem volt kifejezetten sok belőle, és nem is hiányzott. - Ezzel ne is viccelj, olyan szinten nem akarok, hogy nagyobb az esélye, hogy neked legyen. Ami ugye, mint tudjuk, lehetetlen, nem véletlenül példálózok ezzel. Soha az életben nem fogok még egyszer szülni, akkor egyszer is csak a húgom kedvéért tettem, de többet senki sem venne rá. Félelmetes, mennyire nem vagyok anyatípus. - Nem teljesen mindegy? Nem érdekel, kire gondolt, ne gondoljon másra, én sem gondolok Chris Hemsworthre, vagy valamelyik másik híres félistenre… Akkor csak az számít, akivel együtt vagyunk. Nem vagyok egy romantikus lélek, tudod jól, de ez még nekem is nagyon sok volt. Húzom el a számat. bár nem látszik, mert közben a takaró alatt puffogok, igen, az én egómat is meg lehet tépázni, amire nem vagyok büszke, de hát istenem, ez van, ennek is eljött az ideje a jelek szerint. - ÚÚÚÚRISTEN. Prim… ezt könyörgöm, soha többet ne emlegesd, ez rohadt ciki. Mármint, imádlak, meg minden, de nem akarom tudni, hogy mit és hol hallottál rólam, tőlem ilyen téren. Nem vagyok egy vörösödő típus, sosem voltam félénk, az ilyen témák egyáltalán nem zavarnak, de most mégis némi halovány pír az arcomra kúszik. - Kavarog? Mégis mi kavarogna? Düh kavarog, az, semmi más. Nagyon ajánlom, hogy ne arra gondoljon, hogy érzéseim lennének, mert bármit is mondjon, szeretni azt nem tudok, férfit semmiképp, nőt is csak baráti szinten, mint Primet is, és ennyi, történet vége. - Oké, én vallottam, te jössz! Szegezem neki csöppet sem túl fenyegetően vagy épp komolyan a mutatóujjamat.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
A szavaira csodálkozva pillantok rá, majd hangos nevetésben török ki. Szerintem minket gyerekkorunkban fejünkre ejtettek. Amúgy se vagyunk százasok, de ha mi találkozunk, akkor biztosan nem. Tudjuk, hogy miként figurázzuk ki a másikat, miként adjunk igazán találó és röhejes neveket a másiknak bizonyos helyzetekben. De talán ez is azt mutatja, hogy tényleg olyanok vagyunk, mint két testvér. Amikor pedig kinyújtja a nyelvét és játékosan közelebb hajolok, mint aki le akarja harapni azt. De az egész csak bohóckodás, de most azt hiszem erre van szükségem, viszont azt is tudom, hogy hamarosan én is sorra fogok kerülni a mesélésben és tuti azt fogja hinni, hogy lázas vagyok. - Még szép, hiszen ki védené meg a formás hátsómat, ha esetleg bajt kavarok? Szentek is kaphatnak kimenőt nem, hogy az ördöggel cimboráljanak kicsit, vagy tévedek? – kérdezem tőle viccelődve és ártatlan pillantások közepette. Nem vagyok szent és ezt mind a ketten tudjuk, szerintem hamarabb közelítenének az emberek az ördög felé, mint a szentek felé, de ki tudja, lehet, hogy tévedek, de nem is igazán érdekel. Én jól érzem magamat a bőrömben és Wendy is így szeret, szóval okom nincs panaszra. - Mindig is tudtam, hiszen ismersz. Lételemem a lógás és a veszély….- kacsintok rá egy huncut mosoly keretében. Bár az is tény, hogy mostanában azért rendesen visszavettem mindenből. Nem tettem semmi rosszat se a tűzre, nem tápláltam a kisördögöt se, ami valamelyik vállamon ül, ha a mesékből indulunk ki… Amúgy meg szívesen segítenék a testvérem, legjobb barátnőm álmának a valóra váltásában. Szóval tényleg szívesen beszállok az üzletbe, mert idővel tuti keresnék magamnak is valami munkát, mert nem bírok sokáig megülni a seggemen. Csak bólintok a szavaira, s a szemeimmel kérek bocsánatot. Nem akartam se felhúzni, se érzékeny témára tapintani nála, de mégis sikerült. Nekem nem lehet gyerekem, legalábbis hagyományos értelemben nem, kölyköket meg még jó pár száz évig nem fogok teremteni. Nem, az nem én lennék, így pontosan tudom, hogy neki se lesz gyereke. - Elhiszem, de tudod a férfiak nem lettek jobbak az elmúlt évszázadok alatt. Sőt, talán egyre inkább rosszabbak. Ne vedd magadra, mert megértem, hogy szarul esett és bánt, de nem benned van a hiba, hanem a hímekben. Sose képesek azt élvezni, ami éppen jut nekik, mert számukra mindig több kell, legalábbis egyes egyedeknek. - nézek rá együttérzően. A „kiakadására” csak elnevetem magamat és megrázom a fejemet mosolyogva, miközben a vállaimat is megrántom kicsit. Majd egy kisebb sóhaj keretében játékosan úgy teszek, mint aki lakatot tesz a szájára. - Akkor nem mondom, amúgy se tenném. Nem minden vágyam arról beszélni. – lököm meg játékosan őt, majd pedig befészkelem magamat mellé. - Akkor miért nem keresed fel és húzol be neki egyet? Igazán megérdemelné, s utána te is jobban éreznéd magad. – pillantok rá kíváncsian. Nem a legszebb dolog verekedni, de szerintem ezek után simán megérdemelné az a hím, s még talán a feszültséget is sikerülne kiadnia magából az én kis barátnőmnek. Amikor pedig meghallom a kijelentését, hogy rajtam a sor, akkor egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat és pár percig habozok. - Tudod, sok múltbéli árnnyal találkoztam, de az egyikre végképpen nem számítottam. Jó pár hete a vihar összezárt minket egy menedékházban…- kezdek bele a mesébe, de inkább a plafont szemlélem közben. – Fura módon minden túl jó és magával ragadó volt. Régebben sokszor hagytuk magára a másikat, vagy fulladt veszekedésbe az egész, de ott valami másabb volt. Sok titokra fényderült, de aztán történt vele… - harapok az ajkamba, majd egy pillanatra még a hajamba is túrok. – Amikor véglegesen idejöttem, akkor felkerestem egy lányt, akivel egész jóban lettünk, de Ő is beállított és eléggé kínos beszélgetésnek és dolgoknak lettem tanúja. Mint kiderült a lány az exe és ez még inkább összekavart belül, viszont pár napja kaptam bocsánatkérő ajándékot, ami csak tetőzte a bajt… - hadarom már szinte a dolgokat, majd egyik párnát kivéve a fejem alól az arcomra rakom, mintha csak el akarnék bújni…- Én azt hiszem, hogy újra érzek valamit iránta... Tudom, hogy nem szabadna, de…. – fejezem be a dolgot és lopva pillantok ki a párna árnyékából. Ha tudtam volna, hogy ez lesz a vége, hogy össze fog törni a szívem, hogy a tisztás lesz a szenvedésem kifürkészője, akkor már talán most kiöltem volna magamból ezeket az érzéseket. De ekkor még ostoba, naiv és reménykedő voltam, mit sem sejtve az élet kegyetlen játékáról, amivel pár nappal később várt engem…
Nem veszem komolyan a nyelvleharapást illetően, meg tudja ő, hogy ilyen téren darázsfészekbe nyúl, mert ha sokat ijesztget, egyszer fogom magam, és lekapom, akkor meg majd csak leshet, hogy mi is történt. Nem vagyok szívbajos, az egyszer biztos. - Ne kavarj bajt. Egyébként, igazán hangzatos az ördöggel cimborálás. Kacsintok vigyorogva, azt hiszem, én sokkal többször teszem, mint illene, de különösképpen nem fogok ebből lelki problémát csinálni, mert egyáltalán nincs miatta bűntudatom. Ilyen vagyok, ő már megszokta, és ő sem épp angyalka, szóval nálunk ez ilyen tipikusan zsák a foltja eset forog fenn, de kétségkívül élvezem. - Jah, mindig több, meg mindig az, aki nem elérhető. Nem érdekel, tényleg, csak azt kívánom, hogy felejthessem el ezt az egészet, és legyek a régi. Gőzöm sincs, hogyan volt képes ennyire az önbizalmamba gázolni, rólam az ilyenek leperegnek. Talán az lehet az oka, hogy vele indult el a vesszőfutásom, miatta vagyok Őrző, ő miattam farkas, és ez egy olyan láthatatlan kapocs köztünk, ami azért valamivel több a semminél. Csakhogy én nem akarom ezt, nekem nem hiányzik az életembe egy súly, ami visszahúz a múltamba, és szerintem neki sem. - Ne is legyen, hülyeség az egész, csak a baj van az érzésekkel. Kötöm az ebet a karóhoz, igazából, én sosem voltam szerelmes, azt hittem, érzek valami hasonlót, de biztosan nem az volt, ha képes voltam fűvel-fával megcsalni, szerintem nem is vagyok képes erre az érzésre, vannak, akik fontosak, de olyanokkal nem szűröm össze a levet. Nem igazán tartanám életképes ötletnek ugyanis. Ne keverjük a szezont a fazonnal. - Mert Őrző vagyok, gyógyító, a fizikai erőszak semmire sem megoldás. Még egy istenes pofont sem biztos, hogy le akarnék neki keverni, mert egyszerűen minek? Leperegne róla egész egyszerűen, amúgy sem fogékony a lelki mélységekre, de nem is baj, mert én sem. Megvédeném magam, ha szükséges lenne, de nem vágyom arra, hogy kiprovokáljak belőle egy összecsapást. Még annak is kicsi az esélye, hogy valaha látom még, de talán akkor lennék nyugodtabb. Utána a saját kis történetemet el is eresztem, és hallgatom az övét, szó mi szó, az sokkal jobban is érdekel. Kissé ráncolom a szemöldököm a sztorira, és még a tarkómat is megvakarom, mire végez. - Én meg az érzések, tudod, hogy vagyunk. Pont most mondtam, hogy csak a baj van velük, erre kiderül, hogy ez a szitu veled. Basszus, csajszi. Sóhajtok egy mélyet, nem tudom, mit mondjak, de egy valamire azért nem árt, ha figyel, és ezt megosztom vele, akkor is, ha fájni fog, egy barátnak nem az a dolga, hogy hímes tojásként dédelgesse a másik lelkét. - Csak… tudod, ami egyszer nem működött, az csak a mesékben lesz jó sokadjára. Szép dolog a nem adjuk fel, és körmünk szakadtig harcolunk, de szerintem nem éri meg. Mindezzel együtt azt mondom, ha nem vagy képes segítség nélkül lezárni magadban, vagy hiszed, hogy működhet, akkor keresd meg, és mondd el neki. Akárhogy is, utána könnyebb lesz folytatni, vagy épp továbbélni. Csak nem szeretném, ha áltatnád magad. Magyarázom, de azért van itt még valami azzal az ex-el, amit nem értek. - De egyébként, hogy jön a képbe egyáltalán az ex? Az oké, hogy szimpi volt, de úgy vettem ki, hogy azért még nem ismered annyira. Akkor meg mit számít? Én meg a tapintat ugyebár. A tekintetemben semmi lesajnálót nem lát, most még csak kétségei vannak, bizonytalan, azzal lehet mit kezdeni, na a törött szívvel nem igazán tudnék, maximum belediktálnék némi szeszt, és annyi.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- De ha nem kavarok bajt, abban mi a jó? Régen is olyan jó kis bajokat kevertünk. – nézek rá boci szemekkel és ártatlan pillantással. – Amúgy meg a baj és az ördög nem együtt jár? Mármint kézen fogva… - nézek rá kíváncsian, hiszen ennél hülyébb kérdést szerintem nem tehettem volna fel. De ismer már annyira, hogy tudja tudok néha igazán fárasztó is lenni, mint például most és amíg nem lök ki az ágyból, addig nincs is baj. - Talán lehet csak ki kellene végre mozdulnod és szórakozni egy kicsit. Akkor lehet, hogy minden visszarázódna a véncsontjaidban… - nézek rá egy tündi-bündi mosoly keretében, mert ha tényleg ennyire képes volt Wendy lelkébe gázolni és megtiporni az önbizalmát, akkor eléggé nehéz elhinnem azt, hogy semmit se jelent a barátnőmnek az a hím. Tudom, hogy ő nem kötődik senkihez se, de akkor is… ez fura… - Ezzel egyetértek, az érzésekkel csak a baj van, de kár, hogy egyikünk se tud totálisan jégkirálynő lenni, viszont te még mindig közelebb állsz hozzá, mint én. – persze húzom csak az agyát, mert miért ne tehetném meg? Azért vannak a barátok, hogy néha az idegeinkre menjenek és az őrületbe kergessenek. Én pedig szerintem tökéletesen tudom ezt teljesíteni, vagyis remélem… - Akkor használd azokat a bájos ajkaidat, de régebben azért nem voltál ennyire szent. – nézek rá komolyan, hiszen nem azt mondtam, hogy verje meg, vagy bármi. De azért egy bokszzsákot is be lehet szerezni, vagy csak egyszerűen egy dartsot, kiragasztjuk rá a hím fejét és akkor mehet a céllövölde. Legalábbis egyesek szerint ez is segíthet, de nem fogom nyaggatni, se beleszólni, hogy mit tesz. Neki kell tudnia, hogy mit fog erre lépni. Én itt leszek, hogy meghallgassam őt és a vállaimon kisírhassa magát, illetve támogatni is fogom, legyen szó bármekkora ökörségről is. Hamarosan pedig én kapom meg a „mikrofont” és rajtam a sor, hogy beszéljek. Ezek után eléggé fura lesz, hiszen nem régen ejtettük ki azt, hogy az érzelmekkel csak a baj van és én ezt tökéletesen meg is értem, hiszen jelenleg pontosan ama fránya érzelmek hálójában ragadtam, pedig nem terveztem. - Bocsi és tudom, de naaaa…- kezdek bele, mint egy idióta tinédzser. Vannak olyan érzelmek, amiknek nem lehet gátat szabni. Főleg, akkor nem ha már régebb óta ismered azt a személyt és igazából a remény lel otthonra benned… Egy kisebb sóhaj hagyta el az ajkaimat és még mindig a plafont tanulmányoztam. - Tudom, tudom, hogy igazad van, de… - kezdek bele és ekkor óvatosan rápillantok, majd odafúrom magamat, mint valami kisgyerek. – akkoriban sok mindenbe nem avattuk be a másikat és a múltunk miatt keletkezett mindig időről, időre a gát. Most viszont sok mindenről lehullott a lepel és az… - na jó, inkább nem avatom be ama este történéseibe, hiszen elég volt az, hogy ostoba módon reményt és olyan érzéseket keltsen bennem, amilyet nem szabadna…- De mi lesz akkor, ha balul sül el? – kérdezem tőle, majd megrázom a fejemet. Szar ez a helyzet, hiszen örökké nem fogom tudni kerülni és abban se vagyok biztos, hogy amikor látom, akkor lakatot fogok tudni tenni a számra. Nem akarok reménykedni, de még se tudom kiölni magamból… - Lehet, hogy nem ismerem annyira, de azt hiszem mégis megkedveltem. Tündéri leányzó. – nézek Wendyre mosolyogva. - Tudod, hogy ritka az, amikor valakinek esélyt adok arra, hogy a barátom lehessen, de ő felé nyitottam… Csak aztán minden összekuszálódott. Nálam van a mamusza is… - teszem hozzá a kicsit jelentéktelen információt, s ezzel a dologgal talán még szánalmasabbnak tűntetem fel magamat. - Egyszerűen nem tudom, hogy megint merre. Azt hiszem hosszú évtizedek után, vagy legalábbis évek után sikerült eltévednem az élet szövevényes labirintusában. – s a szavak egy sóhaj kíséretében hagyják el ajkaimat, majd az oldalamra fordulok és a barátnőmet figyelem. Várok arra, hogy felfaljon reggelire, vagy végre fejbe, de akár fenékbe billentsem eme dolgok miatt. De egyszerűen úgy éreztem, hogy valakivel beszélnem kell róla. Rhydian-t még se zavarhatom a szerelmi katyvaszommal, vagy valami olyasmivel.
- Keverhetünk bajt most is, de szerintem neked most határozottan egy kis nyugira van inkább szükséged. Állapítom meg nagy okosan, bár valóban így gondolom, és remélem, belátja ő is, hogy nem feltétlenül kell balhét balhéra halmozva végigrohanni az életen, mert annak bizony nem lesz jó vége. Már most is van vele valami, szavak nélkül is tökéletesen érzem. - Vén csontjaimba? Na elmész te a… Csapkodom meg jól a párnámmal, különben is, ő beszél? Öregebb, mint én. - Picsaaa! Öltök rá nyelvet csúfondárosan, mert hát na, ne már… Mindennek megvan a határa. Na jó, tökre nem vagyok megsértődve, de vicces párnával csapkodni. - Tévedsz, én tökre az vagyok, eszembe nem jutna szeretni egy férfit, még mit nem. Egyszer megpróbáltam, bár érzések nem voltak, és sokak szerint van az a marhaság, hogy ha az igazi jön, akkor úgysincs esélyünk az érzések ellen, azok csak úgy jönnek, de egyáltalán nem hiszek ebben. - Most sem vagyok szent, de ok nélkül nem ütök, az meg nem ok, hogy sértve érzem magam. Inkább provokálnám ki, hogy ő üssön meg, óóó, erre el is vigyorodom, ez járható út, bár kötve hiszem, hogy valaha még látjuk egymást, de ami az igazságot illeti, nem is akarom. Ám köszönöm szépen, erről többet nem beszélnék, szóval hagyjuk is szépen, valahogy majdcsak túllendülök a dolgon, talán csak kiégtem kicsit, majd helyrejövök. - Ha balul sül el, legalább tudni fogod, hogy reménytelen, ha engem kérdezel, ez még mindig jobb, mint a totális bizonytalanság. Nem firtatom, de ami egyszer nem működött, szerintem másodjára sem fog, de persze ezt neki kell tudnia és éreznie, talán vannak még csodák, nem tudhatom. Közben azért jó szorosan magamhoz is ölelem, mert úgy tűnik, most nagyobb szüksége van az ilyesmire a szokásosnál. - És még cuki ex is? Szar ügy. Bár, ha engem kérdezel, ha olyat akarna, mint ő, sosem kezdett volna veled. Prim is tud ugyan cuki lenni, de tündérinek nem gondolnám, maximum hogyha valami érdeke fűződik hozzá. Attól még úgy gondolom, ahogy, ha ez a pasi a tündéri kiscsajokra bukna, olyanokat keresne… Talán akkor van remény, de ezt nem mondom ki hangosan, mert nem akarom, hogy esetleg beleélje magát. - Besütizünk, nézünk valami agyrohasztó szappanoperát, és megállapítjuk, hogy van, akinek szarabb a szerelmi élete, mint a miénk, aztán felállunk, és megyünk tovább. Kitalálunk abból a labirintusból drágám, ígérem. Ölelem ismét magamhoz, aztán jöhetett is a fantasztikus, világmegváltó tervem. Szép kis nap lesz, annyi szent…
//Köszönöm szépen drágám <333333 Részemről jöhet a második felvonás! ^^//
Mondhatnám azt, hogy másnapos vagyis harmadnapos vagyok, de ez nem túlzottan lenne igaz… A farkasok egész gyorsan gyógyulnak, regenerálódnak egy olyan este után is. Jó darabig figyeltem ma reggel is a szőke tincseimet, hiszen majdnem 100 éve éltem a barna loknijaimmal, erre most szőke lett. Bár annyira nem is rossz, de az tény, hogy ezt helyre kell hozni, mert ittasan egyikünk se csinált tökéletes hajat a másiknak. Amikor beléptem a fodrászhoz és megkérdezte mi legyen, akkor egyszerűen csak annyit mondtam, hogy legyen szőke. Kell néha a változás, meg ez talán egy új kezdetett is jelent. Ki tudja, hiszen mostanában elég sok minden történt velem és itt az ideje annak, hogy szép lassan szembenézzek velük, majd egyszerűen átsétáljak rajtuk, mondhatni tovább haladjak… Amikor hazaértem, akkor a főzésbe menekültem. Szerettem főzni és most lehetőségem is volt rá. Hamarosan pedig a kórházban is elkezdhetek dolgozni, de ahhoz előbb az is kellene, hogy végre helyre tegyek mindent a fejemben és a szívemben is. Ha Rhyd nem ért volna haza, akkor újra csak egy üzenetet írtam neki, hogy merre találja a vacsorát, illetve azt, ha bármi van, akkor most telefonon el fog érni, de nem tudom mikor jövök. Sietve bújtam bele a dzsekimbe és indultam el Wendy-hez. Valakivel beszélnem kell. Útközben beszaladtam még egy boltba is és két üveg piával távoztam. A lépteim sietősek voltak, mert ahogyan egyre inkább rosszabbra fordult az idő, úgy jelent meg egy-két könnycsepp a szemeimben. A fejemet lehajtottam és próbáltam nem az emberekre nézni… Egyszerűen most nem ment volna… Köszöntem a portásnak, majd egyből a liftet vettem célba, majd a megfelelő emeletet és ajtót. Próbáltam visszatartani a könnyeimet, de már nem ment. Túl sokáig küzdöttem és próbáltam úgy tenni, mintha semmi baj se lenne… Az üvegeket magamhoz szorítottam, majd kopogni kezdtem az ajtón, miközben reménykedtem abban, hogy itthon van. De az ajtó csak nem nyílt, miközben könnyeim is egyre inkább hullni kezdtek, végül neki dőltem az ajtónak és úgy kötöttem ki végül az földön. A lábaimat felhúztam és vártam, vártam…. Ha sokára jött, akkor az se kizárt, hogy elkezdtem az egyiket üveg tartalmát fogyasztani, de nem mozdultam meg. Csak vártam, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy hova máshova mehetnék…
|| She's always there for me when I need her; She's my best friend; she's just my everything.
Szorgosan kerestem még mindig a megfelelő helyiséget a szalonomnak, mert bár csatlakozhattam volna a klinikához is, valahogy jobb szerettem volna most kicsit legalább civilben egészséges emberekkel foglalkozni. Talán önző gondolat volt a részemről, de most úgy éreztem, erre van szükségem, és kész. Gyanútlanul baktattam fel a szintre, ahol a lakásom, azaz Prim lakása található, én csak amolyan bérlőféle vagyok, és pár pillanatra megtorpantam, amikor megláttam a magába roskadó barátnőmet a földön ücsörögni. Nos, azt hiszem, a mai nap címszava nem a vidámság lesz a továbbiakban, de egye fene, nem lehet mindig vigyorogni. - Hú, én mostanában azon gondolkodtam, hogy bevállalom a rövid feketét, de ezt az átváltozást látva azt hiszem, inkább elgondolkodom a dolgon. Ráér az jövőre is. Közöltem, amint megláttam az ajtóban, de azzal a lendülettel már guggoltam is le elé, mellé, mert láthatóan elég szarul volt, és szerintem ezen a pia se nagyon fog segíteni. - Hé, kislány… Mi a baj? Nem kellett túl sokat agyalnom ezen a kérdéskörön, így csak akkor néz ki a magunkfajta, ha pasiról van szó. Ég a pofám kicsit, mert én azt javasoltam neki, hogy álljon elő a farbával, mert úgy gondoltam, hogy így a legtisztább. A jelek szerint a pasi beintett, és bár nem tudja, mit vesztett, de attól kivagyok, ha a nőtársaim egy farok miatt itatják az egereket. Tudom, én is kissé magamba fordultam az utóbbi időben, de ez nem jelenti azt, hogy tele is sírtam a párnámat, mert azt aztán soha. - Szerintem menjünk be, még mielőtt valaki átesne rajtunk. Szerintem most az sem tűnne viccesnek. Emelem fel az állát, hogy a szemeibe nézhessek, és kissé megsimogassam az arcát. Aggódtam érte, ez igaz, és szívesen meg is hallgatom, de azzal remélem még mindig tisztában van, hogy igencsak amatőr vagyok szívügyekben. Mindenesetre azért azt megteszem, ami tőlem telhetni. Hogyne tenném meg? Ráadásul érte? Ha rábólint, fel is segítem a földről, és utána kinyitom az ajtót, hogy beterelhessem a lakásba, mégiscsak komfortosabb, mint a földön.
// //
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Jó pár hét eltelt az előző találkozásunk óta és nem örültem annak, hogy jelenleg úgy jelentem meg, mint egy kész katasztrófa. Sose szoktam sírni, vagyis elég ritkán, de eddig eléggé jól viseltem a dolgokat, elnyomtam mindent, de már nem ment és enne köszönhetően itt kötöttem ki. Elég gyorsan kideríthettem volna azt, hogy itthon van-e, de még ahhoz se volt erőm, illetve kedvem se. Inkább csak a földre rogytam és reménykedtem abban, hogy hamarosan megjelenik az egyszemélyes felmentő sereg. Rá tudtam, hogy számíthatok, ahogyan azt is, hogy nem fog elküldeni a francba... Még akkor se, ha elég nagy hülyeséget tettem… - Annyira szörnyű a szőkehaj? – szólaltam meg egy eléggé keserű nevetés keretében, majd megrántottam a vállaimat. Wendy-nek már volt jó pár fajta haja, így simán biztattam volna a dologra, ha olyan állapotban lettem volna… Helyette inkább még inkább összehúztam magamat és az ujjaim még inkább az üveg nyaka köré fonódtak, de már nem emeltem meg az üveget. Fáradt voltam és milliónyi darabra hullottam szét az elmúlt percek alatt. Fogalmam nincs, hogy mennyi ideig lehettem itt, de nekem most ezer évnek tűnt, miközben a fájdalom egyre nagyobb lett. - Hülye voltam? Ostoba és naiv liba voltam? - szólaltam meg szipogva, majd megtöröltem az arcomat, majd óvatosan pillantottam rá a szőke fürtjeim alól. Már az se érdekelt, hogy mennyi haj tapadt a könnyekkel áztatott arcomra. Egyszerűen semmi se számított, csak arra vágytam, hogy végre az a pusztító érzés békén hagyjon. Elszerettem volna futni, menekülni, de már a lábaim se vittek sehova, egyszerűen, mint egy rakás szerencsétlenség úgy kuporogtam a háza, a házam ajtaja előtt… Csak bólintottam, majd a kezébe nyomtam az üveget is, mert már attól is hányingerem volt. Még szerencse, hogy a szervezetem gyorsabban birkózik meg ezzel a pusztító szerrel is, mert lehet hamarosan már a vécé felett görnyednék, vagy rég alkoholmérgezést kaptam volna. Hagyom, hogy felsegítsen, majd végül bemászom vele együtt, vagyis besétálok a lakásba, amint kinyitotta az ajtót, de sietve huppanok le a kanapéra és ott húzom össze magamat apróra. - Én csak…- kezdek bele szipogva, majd újra megtörlöm az arcomat a kezemmel és a ruhám ujjával, viszont már befejezni nem tudom, mert újra elsírom magamat. Tényleg remek, mert egy bőgőmasina lett belőlem, pedig én nem ilyen vagyok. Már most sajnálom őt, de még se bírom abbahagyni…
- Nem, nem szörnyű, de a barma sokkal inkább te vagy, drágám. Szólaltam meg mosolyogva, mert részemről lehetett akármilyen, mindig szépnek fogom találni, mert ismerem és szeretem, nem a külsejét, hanem azt, aki és amilyen, ezt túlzottan szerintem nem kell ragozni. A helyzet az, hogy aggódom, mert ilyennek még nem láttam, de abban határozottan biztos vagyok, hogy a pasi miatt van, akiről a legutóbb beszélt. Kész agybaj, de komolyan, a férfiakkal tutira csak a baj van, bárki bármit is mondjon. - Mindenesetre, ha neked így jó, akkor így jó, és ebben az én véleményem se érdekeljen. Kacsintok rá, mert az egy dolog, hogy nekem átlag félévente más a hajam, de ez hozzám tartozik, sosem bírom egy fajta fizimiskával sokáig, de ő szerintem még nem volt másmilyen, egyszerűen megszoktam a szép pofiját körüllengő barna tincseket. Ettől még ezzel sincsen bajom, majd megszokom ezt is, ha így akar maradni. - Szerintem hülyeség szerelembe esni, szóval… ezek alapján azt kellene mondanom, hogy igen, az voltál, de láttam már elég szerelmes embert ahhoz, hogy tudjam, ez nem választás, vagy rideg megfontoltság kérdése, ha jön, akkor jön. Nem ostobaság reménykedni abban, hogy viszont szeret az, akit mi szeretünk, Prim. Még csak naivitásnak sem mondhatom, de sajnos ezzel együtt úgy tűnik, a rövidebbet húzta, és ki tudja, mióta feszülhet ez az egész benne, máskülönben nem lenne ennyire szétesve, nagyon durván a padlón van, és nem csak fizikailag, még úgy is érzem, hogy nem vagyok farkas. Elvettem az üveget, és felsegítettem a földről, hogy betaláljunk a lakásba, mert senkinek semmi köze ahhoz, hogy miként is van lerobbanva a barátnőm. Nem akarom, hogy bárki más így lássa, nincs joguk hozzá, és kész. Esküszöm, szívesen lekapnám a tíz körméről azt a pöcshuszárt, aki ezt művelte vele. Egy takarót adok neki, lehet nem fázik, de ilyenkor jó valamit gyűrögetni, és még papírzsepit is rakok az asztalra a kanapé elé. - Kérsz valamit, amiben nincs alkohol? Kérdezek ennyit első körben, s ha igen, gyorsan megcsinálom, ha nem, akkor anélkül huppanok le mellé a kanapéra. - Sírd csak ki magad, a beszéd ráér. Bújtam mellé, hogy a vállamra hajthassa a fejét, és szabad utat engedjen a könnyeknek, a szememben ettől aligha lesz kevesebb…
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
A szavaira nem tudok mit mondani. Lehet, hogy igaza van, de nem tudom. Most úgy érzem, hogy erre van szükségem. Szőke akarok lenni, legalább a sok bugyuta vicc most rám is mondható lesz, ahogyan az is, hogy naiv voltam. Mindegy, ez most szerintem pár hétig vagy hónapig maradni fog, aztán majd megkérek valakit, hogy csinálja vissza, de jelenleg azt hiszem, hogy van nagyobb bajom is, mint a hajam. Bár ki tudja… - A te … véleményed.. mindig… érdekel… - szólalok meg szipogva és még mindig a lábamat átölelve. Ő olyan számomra, mint egy testvér és az ember a testvérét mindig meghallgatja. Azt is mondhatnám akár, hogy egy jó barát és egy testvér keveréke számomra Wendy. S örülök annak, hogy anno megmentettem őt, vagy legalábbis kihúztam a csávából, mert már elképzelni se tudnám az életemet nélküle. Még ha ez orbitálisan nagyzolásnak is tűnik, de mindenki életében vannak olyan személyek, akiket sose akar elveszíteni. S ő ilyen volt számomra és ez szerintem sose fog változni. - Inkább csak az ostobaság, hogy reménykedtem abban, hogy valaki képes lenne szeretni. – törlöm a ruhámba az arcomat. – Elég csak a múltra gondolni…. – szipogok tovább és kicsit akadozva beszélek. Ő tudja, hogy mi történt az első beharapómmal. Egy kezemen szerintem meg tudnám számolni azon személyek számát, akik tudják azt, hogy nem csak a beharapóm volt, hanem annál több. De az rég volt, úgy éreztem, hogy végre sikerült magam mögött hagyni, de tévedtem. Talán egyszerűen csak nem az a személy vagyok, akit bárki is tudna úgy igazán szeretni. Szeretnek, de nem úgy. Fontos vagyok, de még se. S picit még meg is rázom fejemet, mint valami idióta, hogy távolüzem eme gondolatokat. Örültem annak, hogy Wendy nem küldött el, hanem segített inkább elkerülni azt, hogy esetleg a szomszédságnak is én adjak jó kis beszédtémát. Bár már az se túlzottan érdekelt volna. Túl sokáig fojtottam el, s többé már nem mert. Ugyanakkor sajnáltam a barátnőmet is, hogy pont neki kell elviselnie eme sírásrohamot. Amikor pedig bemászunk a lakásba, akkor egyszerűen a kanapét támadom be és próbálom magamat apróra összehúzni. A takarót megköszönöm, vagy legalábbis nyöszörgök valamit, majd majdnem teljesen magamra húzom, mintha csak el szeretnék tűnni a világ elől. - Esetleg tea van? – szipogok tovább, majd hamarosan kifújom az orromat. Idejét nem tudom már annak, hogy mikor sírtam ennyit, vagyis tudom, de akkor a húgomat vették el tőlem. Egyszerűen csak idiótának érzem magam emiatt. Amikor pedig leül a kanapéra, akkor közelebb kúszom hozzá és odafúrom magamat. - Sajnálom… - szólaltam meg szipogva, hiszen tényleg sajnáltam azt, hogy neki kell elviselnie ezt az egészet, de akkor se tudtam megállítani a könnyeimet. - Nem értem, hogy lehetettem ennyire hülye…. – szólalok meg kicsit szipogva és akadozva. Muszáj beszélnem, azt hiszem, vagy legalábbis reménykedek abban, hogy akkor jobb lesz. - Majdnem elmentem… - suttogom neki azt a titkot, amit sose senkinek se mondtam. Tényleg majdnem mindent magam mögött hagytam, hiszen annyira csábító volt az erdő, a messzeség. S miközben elmondom eme pár szót még inkább hozzábújok, mintha ő lenne az utolsó menedékem, az akire még az életemet is rábíznám.
- Pedig nem kéne, sokszor beszélek hülyeségeket, tudod jól. Mosolygok rá szelíden, bármennyire is sejtem, miért néz ki így, nem tudom nem félteni és aggódni érte. Kevesen fontosak számomra, kiváltképp vérfarkasok közül, de ő nagyon is. Érthető hát, hogy ilyen helyzetben segíteni szeretnék, meg úgy bármikor is, csak éppen attól félek, hogy a jelenlétemen és a vállamon túl, amin kisírhatja magát, sokat nem tudok hozzátenni a helyzethez. Nem vagyok sem empatikus, sem a szerelmi témák nagymestere, már csak azért sem, mert sosem voltam szerelmes… - Szívem, biztos, hogy valaki képes szeretni, ne beszélj zöldségeket. Én például szeretlek, sajnos farkam nincs hozzá, nézd el nekem… De basszus, ne hülyéskedj már. Sajnos az általános tapasztalat, hogy sok nő olyan férfibe habarodik bele, aki nem vevő rá, maximum addig, amíg megdönti. Megtörtént, mi? Ezt nem akartad elmondani a múltkor, és gondolom azt hitted, hogy talán lesz folytatása. Állapítom meg egyre csendesebben, ismerem, tudom, mikor hallgat el dolgokat, és többségében abban is biztos vagyok, hogy mi az, amit nem akar elmondani, de megvárom, hogy kibukjon. Valahogy úgy, mint most. - Az meg, hogy a Teremtőd egy manipulatív pöcs volt, végképp nem tartozik ide. Ennek semmi köze ahhoz, hogy te mennyire vagy szerethető. Számukra nem te vagy az, akitől megdobban a szívük. Ez olyan, hogy belém is volt belém zuhanva pasas, de én semmit sem éreztem iránta. Őt a halálba hajszolta a féltékenység, pedig csak elengednie kellett volna tudni. Hidd el, Prim, kérlek szépen, hogy van valahol valaki, akinek ugyanúgy Te lennél a világa közepe, mint ő neked. Csak ne add fel… Tudok én sok mindent, láttam minden határt átszelő szerelmet, a húgom és a férje rajongásig odavannak egymásért, és ráadásul én még a gyermek problémát is megoldottam náluk, szóval teljes a béke, pláne úgy, hogy a lányuk végül úgy döntött, ember marad. Szerintem egyikük sem akarta volna neki ezt az életet, és őszintén, én sem… Éljen, ragyogjon emberként, ő úgy tökéletes. - Csinálok, a tea úgyis frissen jó. Milyet szeretnél? Amint válaszol, már térülök, fordulok, hogy feltegyek egy adag teát, én inkább az a lefőzős teafogyasztó vagyok, a bögrés kevergetős teák sosem olyan ízűek nekem. Szóval amíg az elkotyog magának, addig oda tudok csusszanni mellé, és átölelem, mert úgy látom, igencsak szüksége van most rá. - Ne sajnáld. Badarság, barátok vagyunk, ki másnak sírná el a férfiügyeit? Szerintem adja magát a dolog, szóval eszemben sincs neheztelni emiatt, sőt, bízzon csak bennem, ezért vagyok… - Nem hülyeség szerelmesnek lenni. Legalábbis esetedben, az enyémben az lenne, mert képtelen vagyok zárva tartani a lábaimat. Vonok vállat, különösképpen eszemben sincs tagadni, hogy számomra egy kapcsolat értelmetlen, mert megint csak ott végződne, mint a legutóbbi, félremennék, és jönne a balhé. - Isteni szerencséd, hogy nem tetted, különben isten bizony utánad mentem volna, hogy kitekerjem a nyakad. Nem akarok olyat hallani, hogy Primrose Traveleyan megfutamodik egy „kis” szívfájdalomtól… Itt vagyok, addig maradsz itt, ameddig akarsz, túlleszünk rajta, oké? Simogatom közben finoman a szőkévé vált tincseket. Istenem… fogalmam sincs, mitől lehetne jobb számára ez az egész helyzet.
Kezdőlap
//
