A szavaira csak egy nagyon halovány mosoly kúszik az arcomra, mert lehet, hogy szerinte hülyeségeket beszél, de szerintem nem. Szerettem hallgatni a tanácsait és nem egyszer volt már olyan, hogy okosabb és bölcsebb volt, mint én. Ahogy mondani szokás nem a kort teszi az embert bölccsé, hanem sokkal inkább az érzései és az észjárása, vagy csak életének történései. Igazából fogalmam nem volt arról, hogy most mire lenne szükségem, ölelésre, vagy csak valakinek a társaságára, végre arra, hogy kisírjam az elmúlt évtizedek alatt is magamba fojtott könnyeimet, esetleg két pofonra, amik segítenek újra észhez térni, de már az is sokat segített, hogy Wendy nem küldött el, nem dobott ki a lakásból, hanem inkább segített bemenni, majd még egy takarót is kaptam. Ami segített kicsit melegen tartani, ugyanakkor legalább valamit még szorongathattam is szerencsétlenkedésem közepette. A szavaira viszont egy aprót elnevettem magamat. Sietve pillantottam rá, miközben a könnyeimet törölgettem, de ez körülbelül olyan harc volt a jelenpillanatban, mintha egy zivatar közepén szeretnél száraz maradni esernyő nélkül az utcán. Néha pedig szipogtam, vagy orrot is fújtam… Figyeltem őt, majd bólintottam egy aprót. - Pedig biztosan szexin néznél ki azzal is. – egyáltalán nem komolyan gondoltam a szavaimat, de képtelen voltam megállni még ilyen állapotban is azt, hogy ne reagáljak neki rá. - Valami olyasmi, vagyis igen újra együtt voltunk olyan értelemben, de ez annál bonyolultabb. – szipogtam újra, hiszen nem csak az volt a gond, hogy összefeküdtünk, mert tény, hogy nem is egyszer, de az azért kevés lett volna ahhoz, hogy a szikrákat ébresszem bennem egy hím. Jacksonnak és nekem is volt egy múltunk, amiből egy rövid részlet közös volt és ezt a dolog tehetett részben arról, hogy képes voltam hinni ebben az egészben. Sietve rázom meg a fejemet, majd egy újabb könnyhullámot igyekszem eltűntetni az arcomról. - Nincs teljesen igazad.. – szólalok meg alig hallhatóan, mert egy dolgot tudok, hogy a Teremtőm szeretet, csak hazudott. – Ő szeretet, de hazudott és többé nem bírtam volna úgy nézni rá. A lánykérése nem hazugság volt, de a többi mondhatni igen.. vagy már magam sem tudom, hogy mi volt igaz és mi nem... – s a végére kicsit el is bicsaklik a hangom és most se mondom ki azt, hogy néha olyan, mintha valaki figyelne. Korábban is éreztem már ilyet, de még se történt baj, így lehet, hogy csak az új „képességem” zavar be, vagy csak a remek állapotom. Nem is akarok ezzel foglalkozni. - Józanítót? – kérdezek vissza csöppet se komolyan, majd megrántom a vállaimat. Tényleg mindegy, hogy milyet csinál. Most azt hiszem bármilyen jöhetne. Nem vagyok eleve túl válogatós, csak ne zacskós poros tea legyen. Jobb szeretem a normál teákat, de tényleg mindegy. Amikor pedig azt mondja, hogy ne sajnáljam, akkor kicsit jobban befészkelem magam a baráti, testvéri ölelésbe és igyekszem azon lenni, hogy végre megnyugodjak és sikerüljön kicsit elzárni a könnycsatornámat. - Néha azt kívánom, hogy ebben jobban hasonlítanék rád. Akkor nem történt volna meg ez se. – jegyzem meg alig hallhatóan. Tényleg néha irigylem azért, hogy nem kötődik egyetlen egy hímhez se. Oké, nekem is voltak ilyen korszakaim, de nem tartottak sokáig. Előbb vagy utóbb, de rövid időre mindig lehorgonyoztam valaki mellett. - Akkor nem lenne olyan, aki boldogítana téged vagy felverne az álmodból. – szólalok meg egy halovány mosoly keretében. – Nem csak emiatt, hanem szokatlan az, hogy újra egyhelyben maradjak, de már túl sok minden köt ide, így nem tudtam megtenni. - vallom be a dolgot, mert tény, hogy ez is közrejátszott, de nem csak emiatt fordult meg a fejemben. Bonyolult, hiszen kissé talán mindig is zűrzavaros volt az elmém. - Szeretlek, húgi. – komolyan gondoltam, amit mondtam, majd kicsit jobban magamra húztam a takarót. - Lett volna terved mára? – kérdezem meg óvatosan, hiszen ha igen a válasz, akkor bármennyire is nem akarok elmenni, képes lennék összeszedni magamat ahhoz, hogy visszavonszoljam a seggemet a szobámba és tovább boldogítsam a párnáimat.
- Nyilván bonyolultabb, ha volt közös múltatok, plusz még szerelmes is vagy belé. Viszont a nők nagy része hajlamos a testi érintkezésbe többet látni, mint ami valójában benne van. No nem én, szerencsére képes vagyok ettől elhatárolódni, mindig is így volt, tulajdonképpen azt sem tudom, mi a szerelem, de nekem speciel nem is hiányzik, és látva most a barátnőmet, egyre inkább úgy érzem, hogy szerencsés vagyok, amiért elkerült az ilyesmi mindig is. - Nos, akkor máris kiderült, hogy mégiscsak van, aki szeretett, tehát neked sem volt az előbb igazad. Csapok le a dologra, hogy érezze, nem kell elsüppednie az önsajnálat mocsarában ilyen téren, mert bizony szerethető ő nagyon is, csak hát, nem mindegy, hogy ki milyen módon teszi, meddig hajlandó elmenni érte, mennyi áldozatot hoz, vagy inkább az első akadályoknál megfutamodik. - Nem részeg vagy, drágám, a szíved fáj, és nincs olyan tea, ami ebből „kigyógyítana”. Az az idő, és attól tartok, nem kevés, mert nem friss a dolog, következésképp nagyjából azóta szeretheted, hogy együtt voltatok először. Már mint pár, nem szexuális téren, bár itt életbe lép az előzőekben elmondott. Az ő esetében persze nem mindenkibe habarodik bele, de nyilván azért nem, mert erősebb érzései voltak az emlegetett felé, mintsem ez megtörténhetett volna. Te jó ég, de bonyolultak a nők… Mindenesetre úgy döntök, hogy némi csipkebogyós zöldtea lesz a nyerő, mert hát, az talán kicsit meg is nyugtatja. Nem ártana aludnia, sokat nem segít, de legalább nem fog sírni, és nem lesz hulla fáradt. Utána viszont könnyűszerrel játszom el az ölelős mackót, ez jobban megy, mint a lelki segély, és kellőképpen párnázott is vagyok hozzá. - Ne kívánd, nem akarsz érzelmileg annyira száraz lenni, mint a sivatag. Néha nem baj, ha fáj. Olykor… ha látok egy működő kapcsolatot, akik évek óta szeretik egymást, és ez süt is róluk, sajnálom, hogy én erre sosem leszek képes. Szerintem megéri, csak egyszerűen nem jött még el a te időd. Csak csóválom a fejemet a szavaira, de többször nem fogom elmondani neki, hogy ez számomra nem teher, ne hülyéskedjen már. Az igazság az, hogy igencsak hiányozna, hogyha nem lenne a közelemben, de ezt tudhatná már igazán, épp ezért nem díjazom, ha csacskaságokat beszél. - Helyes. Néha nem árt egy kis nyugi, és egyébként is, az új Teremtőd mellett nem árt még tanulnod ezt-azt, mire megint bontogatni kezdenéd a szárnyaidat. Itt legalább nincs falka, akikhez alkalmazkodnod kellene… Ez mondjuk nekem sem hátrány, mert valahogy sosem sikerült túlságosan jó kapcsolatot kialakítanom a falkákkal, bárhova megyek, valami nagyon durván félresiklik. - Én is szeretlek, Szöszi! Mosolyodtam el, a kérdésére pedig megcsóváltam a fejem. - Csak némi lélekápolás Primnek. Szerintem kész a tea is, nézhetünk valami filmet, ha gondolod, vagy csak ülhetünk itt, hallgatva egymás lélegzetvételeit, bár azt előbb-utóbb elröhögném. Valami jó kis hentelős horror kéne most ide… Ha elenged, akkor felállok, hogy kimásszak a szobába a teáért, majd körülbelül két percen belül már érkezem is vissza két bögrével, s az egyiket természetesen neki nyújtom.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Dr. Camason megszólalt. – szólaltam meg egy keserű nevetés keretében és ez sokkal inkább annak szólt, hogy talán igaza van… megint. De tényleg egy pillanatra úgy éreztem, hogy valami rendelésre tévedtem, viszont akkor se sértően mondtam a szavaimat. Egyszerűen csak tényleg éreztem, hogy igaza lehet, vagy legalábbis félig és én tiszta idióta voltam… Ajkaim elválnak egymástól és valamit már mondanék rá, de inkább becsukom és hallgatok. Kicsit le is sütöm a szemeimet, mert tényleg igazán szeretet? Vajon tényleg, hiszen hazudott nekem. Nem mondta el azt, hogy kinek a megölésében vett részt és ez elég nagy éket vert közénk… örökre… s a jelenemre is eléggé kihatással van és még szerintem lesz is. A bizalom örökké kényes dolog marad számomra. - De te mindig is remekül bántál a teák hatalmával, így bízom benned, hogy valamennyire az is használni fog, vagy esetleg kiüt. – szólalok meg még mindig szipogva, majd letörlöm a könnyeimet, kifújom az orromat és a többi közé rakom az elhasznált zsepimet, azt hiszem időközben vagy egy kukát, vagy egy zacskót kaptam nekik. Nem szeretem szétdobálni a dolgaimat, ezeket meg pláne nem hagynám szerte széjjel. – Ez eléggé bonyolult volt régebben is. – hiszen vagy én hagytam faképnél Jackson-t, vagy én őt, aztán újra egymás mellett kötöttünk ki. De mindegy is, ez már a múlt volt. Egyáltalán annak örülni fogok, ha valamennyire sikerül helyre hoznom a baklövésemet. Örülök annak, hogy miután visszatért, engedi azt, hogy hozzá bújak úgy, mint egy kisgyerek, vagy mint egy kistestvér. A könnyeim lassan apadni kezdenek, a látásom nem mondom, hogy sokkal élesebb lett, de nem olyan vészes, mint korábban volt. Szerencsére nem ég, hiszen azért annyit még se sírtam, vagy lehet, ha egyszerű ember lennék, akkor igen. Mindegy is, nem érdekel. Most az a lényeg, hogy Wendy ölelése képes megnyugtatni. - Egyáltalán nem vagy száraz és rosszul gondolod, ha ezt így látod. Mellettem is mindig itt voltál, s már szerettél is férfit, még ha nem is végződött jól, de nem vagy reménytelen eset te se. – a hangom óvatosan csendül, mert nem szeretném megbántani, majd egy apró puszit nyomok arcára. – Szeretlek és hidd el, néha jobb nem reménykedni, mint állandóan hagyni, hogy fájjon. – pillantok fel rá kicsit kisírt szemekkel, majd magamra húzom jobban a takarót. - Helyette itt vagy te nekem és tény, hogy még sokat kell tanulnom, de attól még egyszer mi is kicsit kirúghatnánk a hámból, úgy mint régebben. Vagy már teljesen jó kislány lettél? – bár utóbbiban eléggé kételkedek, de sose lehet tudni. - Szöszi? Nem fair, ha egyszer megunom, akkor nem fested át nekem? – kérdezem tőle kíváncsian, hiszen a barnával csak nem lehet annyira nehéz bánni. S inkább bíznám rá, mint megint egy idegen fodrászra. Meg közben legalább beszélgethetünk is kicsit. - A horrort kihagynám, de jöhet valami véres, harcolós film. Tudsz valami jót? Én nem túlzottan tartottam mostanában a lépést ilyen fronton. – rántom meg a vállaimat picit, majd amikor megkapom a teámat, akkor megköszönöm és lassan megfújom, majd megízlelem. - Ez mennyi, még mindig bűvész vagy, ha teáról van szó. – mosolyodom el haloványan, még ha nem is teljesen megy, de legalább valamennyire már megy és csak ez számít.
- Inkább a barátnőd, de jah, határozottan beszéltem. Öltök nyelvet, s csak remélem, hogy nem másztam a lelkébe, mert az nem volt szándékomban, egyszerűen csak próbálom a lehető legjobban körüljárni ezt az egészet, és segíteni neki, bár tény, hogy van egyfajta stílusom, de ő azért már ismer. - Azért boxolni még az én teáim sem tudnak, drágám. Oké, ez totálisan komolytalan, de a teák nagy része elég nyugtató tud lenni úgy alapból, szóval nem félek attól, hogy ne essen jól neki, bármilyet is csináljak. Egyedül felpörgetni nincs értelme, neki most pihennie kellene. Simogatom az arcát, haját, és bár szerencsére nem tapasztaltam hasonlót, így nem tudom, mit érezhet, de épp elég az is, ahogyan kinéz most szegénykém. Nem örülök neki, hogy így kell látnom, és a szívfájdalmán túl sokat én nem is tudok segíteni, az idő majd befoltozza a sebeit remélhetőleg. - Szerelemmel nem. Javítom ki, mert azt hittem, szeretem, de egy csepp bűnbánat, szégyenérzet nem szennyezte a lelkemet egyik félrekacsintásom során sem, és azóta sem bánom, nem nekem való a kapcsolatosdi, a házasság pláne nem. - Biztos, mert hülyeség hagyni, hogy fájjon. Tudom, hogy ő az esetek nagy részében inkább a szenvedő alany, meg úgy nagy általánosságban igaz, hogy az emberek szeretnek szenvedni, totálisan érthetetlen számomra a dolog, de egész egyszerűen így van. - Már miért lennék jókislány? Azért, mert nem akarok megverni valakit, aki ellen mágia nélkül semmi esélyem nem lenne? Meg úgy egyáltalán… másokat fizikailag inzultálni nem az én szokásom. És persze, hogy kirúghatunk a hámból, ne viccelj. Pislogok nagyokat, mert nem igazán értem, miből gondolja, hogy ne lennék kapható a bulizásra, ennyit közel sem változtam, sőt, igazából semennyit, csak mostanában nem igazán ismerkedem, bár talán megtörne egy jég valami kis vadulás keretében. - Tutira. A húgomét is én festettem be sokszor, szóval menni fog. Bár egy ideje már nem festi a haját, de nem is baj, én bőven megteszem kettőnk helyett is, amilyen gyakran váltogatom. Ez a könnyed kis barna sem fog sokáig tartani szerintem. - Véres, harcolós? Hát, keressünk valamit, én se voltam mostanában moziban, de biztos vannak ilyenek. Előkapom a mobilom, hogy keresgéljek, és nem túl szép módon majd jól letöltöm a kiválasztott gyöngyszemet. - Kedves egészségedre… van még bőven ott, ahonnan ez jött, szóval hogyha elfogyott, csak szólj… Közben kihoztam a laptopomat is, hogy letöltsem a kiválasztott filmet, és rákössem a tv-re, azon mégiscsak kellemesebb filmet nézni, s ha mindennel kész vagyok, hozok némi rágcsát is, és visszacsüccsenek, a továbbiakban pedig hagyom, hogy bújjon, meg mindent, amitől egy kicsit is jobban érzi magát.
//Köszönöm széééépen! <333 Akkor majd hamarosan jöhet az új felvonás.//
Fogalmam sem volt, hogy mégis mit kellene mondanom majd Wendynek, de mindenképpen szerettem volna beszélni erről az egészről, mármint az új helyzetről, ugyanakkor nagyon is érdekelt az, hogy mi van vele is. Az elmúlt hetekben nem sokat beszéltünk, így még inkább hiányzott, meg én se tartózkodtam túl sokat mostanában a városban. Fogalmam sem volt arról, hogy mennyire tudja ezt, de mindegy is. Az se kizárt, hogy dilisnek fog nézni még inkább, de kivel mással tudnám átrágni magam azon, hogy vélhetően feladom a szabadságomat, hogy valakivel együtt lehessek, mint a legjobb barátnőmmel? Azzal a személlyel, aki mindennél jobban ismer. Szereztem egy üveggel a kedvenc piájából, ahogyan a lehető legjobb csokit is beszereztem, - mintha csak meg akarnám vesztegetni-, bár lehet, hamarosan nekem vágja majd valamelyiket, amiért ilyen dologgal állítok be, de vállalom a kockázatot. Sietve kopogtam az ajtón, viszont semmi felelet nem jött. Fülelni kezdtem, de semmi nesz nem ütötte meg a fülemet, ahogyan szívdobbanás se. Lehet, hogy dolgozik, bár annyira korán se jöttem pont emiatt. Ohh, basszus, még Marla-nak is kell szólnom, ha tényleg dobbantok. Azt hiszem, hogy a táncos pályafutásom és a rudakkal való viszonyom eléggé rövid idő alatt kudarcba fullad. Mindegy is, előbb végre el kellene döntenem, hogy mit fogok tenni, csatlakozom-e idővel, vagy inkább még tovább játszom ezt a veszélyes játékot, s kockáztatom Liam életét is. Amikor viszont félóra múlva is még mindig az ajtó előtt csöveztem, akkor úgy döntöttem, hogy egy hajcsat segítségével feltöröm inkább a zárat, ami sikerült is, hiszen a saját kulcsomat nem hoztam, mert minek az?! Majd pedig könnyedén beljebb is tessékeltem magam, mintha ez annyira természetes lenne. Amíg pedig vártam rá, addig összedobtam valami vacsorafélét is, hiszen hátha éhes, meg ha talán nem üres a poci, akkor kevésbé fog megenni emiatt az egész miatt. Izgultam? Még szép, hiszen ő pontosan tudja, hogy mennyire is imádtam kóbor lenni és mennyire féltem a falka léttől, illetve a többi dologtól is. Amikor nyílt az ajtó, akkor idegesen töröltem a vizes kezemet a farmeromba, hogy utána mosolyogva induljak meg felé a konyhából. - Szia! – köszöntem neki vidáman és reménykedtem abban, hogy nem éppen pasival tér haza, mert akkor elég ciki lesz, hogy csak úgy betörtem, de mindegy, akkor majd visszajövök később. Legalább lesz kajájuk is. Ha pedig egyedül volt és nem kapott szívrohamot, vagy éppen nem vágott hozzám valamit, amiért a frászt hoztam rá, akkor sietve öleltem meg a barátnőmet. - Bocsi, hogy csak így betörtem, de meguntam a csöves létet az ajtód előtt, viszont van vacsora. – szólaltam meg bocsánatkérően, hiszen meghívhattam volna magamhoz őt, de a nappali még mindig romokban hevert. Valahogy nem tudtam rávenni magam a takarításra. Így legalább kisebb esély volt arra, hogy még több kárt tegyek abban a lakásban, mert már otthonnak tuti nem nevezném… Régóta nem volt már az a hely az otthonom…
Tegnap este eljutottam arra a pontra, hogy nem mehet így tovább, következésképpen elmentem inni, aminek nem épp kellemes következménye az lett, hogy berúgtam, mint a csacsi, ugyanakkor talán éppen ez kellett ahhoz, hogy visszatérjek a régi önmagamhoz, lévén úgy tűnik, meglehetősen kisiklottam a megszokott vágányról, és nem tetszik. Mi több, halálra vagyok rémülve tőle. Igazság szerint sok mindenre nem emlékszem az estéből, sőt, szinte semmire sem, de addig azért sikerült eljutnom, hogy valaki ágyában ébredtem ma reggel. Ha másból nem is, de a sajgó testemből biztos voltam abban, hogy történt egy, s más, ellenben nem akartam a csávóval különösebb interakcióba keveredni, úgyhogy leléptem. Nem volt kedvem visszabújni a magas sarkú topánkáimba, éppen ezért mezítláb szeltem keresztül a belvárost, poénnak tűnt, és úgy éreztem, hogy kell némi őrültség az elmúlt hónapok stresszes önmegtartóztatása után. Egyébként nem éreztem magam sokkal jobban sajnálatos módon, de legalább már nem csak egy valaki járt a fejemben, ami akkor is használt, ha pusztán ideig-óráig működik a dolog. A masszázsszalonban aztán rendbetettem magam, és jöhetett a munka, ebben legalább feloldódtam, és vélhetőleg zsizsegett a bőröm a szexuális energiáktól, mert több egészen hajmeresztően nyílt ajánlatot is kaptam, és ezúttal nem is dobtam el a névjegyeket. Épp itt az ideje visszaülni a nyeregbe, szó szerint is, és hagyni, hogy a számtalan pasas kiverje a fejemből azt az egyet, akit be se lett volna szabad engednem. A döbbenet akkor ért, amikor nyitva találtam a bejárati ajtómat, szóval készen álltam arra, hogy bárki is hatolt be a lakásba, azon használjam a képességeimet, de szerencsére meglehetősen gyorsan felbukkant előttem Prim, s meg is könnyebbültem a látványától. - Azt hittem, besurranó tolvajom van, bár a besurranó még igaz is, elveszett báránykám. – Már kezdtem aggódni, merrefelé jár, igaz, a vörös hold óta valahogy sosem tartózkodtunk egy városban, egészen meglepő, hogy most igen. Meg is ölelem rögtön, megszorongatom kicsit, elvégre szörnyen hiányzott már, nem is túlságosan meglepő szerintem ez a részemről, legalábbis az irányában, ami viszont a többieket illeti, nos, finoman szólva sem bízom meg sokakban… - Szuper, betörhetsz máskor is. – Kacsintottam rá, legalább jól lakok, ha már lelkileg egy kis cafat vagyok, és soha nem is lehetek már másmilyen, hiszen valljuk be, a címke már ott virít a homlokomon, bármit is csináljak. Nem az idegenek szemében, de az övében igen, s ez épp elég ahhoz, hogy soha ne lehessek más, csak szexuális játékszer, vagy éppen már az sem. Eddig ez sosem zavart, de valahogy most nem tudok mit kezdeni vele. - Mesélj, mi a helyzet? – Inkább róla beszéljünk, mint rólam, hisz rólam felettébb fölösleges lenne, abszolút nem vágyom arra, hogy elcsacsogjam elcseszettségem, még neki sem, megvan a maga baja, az enyémmel nem kell foglalkozni, majd elmúlik, valahogy visszatalálok önmagamhoz, és jól leszek. Másként nem működik.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Fogalmam sem volt arról, hogy mennyi ideje tettem-vettem már ebben a lakásban. Régebben az enyém volt, de már régóta Wendynek adtam, viszont valahogyan sose jutottunk el odáig, hogy átírassam a nevére, pedig itt lenne az ideje, vagy talán így fennáll még inkább annak a lehetősége, hogy csak úgy betoppanok? Ki tudja… Magam sem tudom, de nem akarok abba beleszólni, hogy mit csinál itt. Ha akar, akkor bulit tart, ha akar, akkor pasizik. Felnőtt nő, ez pedig az ő lakása. Legalább tudom, hogy remek kezekben van. Sokféle elképzelésem volt arról, hogy miként is közölhetném vele azt, hogy én is lelépek. Arról tudott, hogy a Teremtőm lelépett, s vélhetően azt is sejtette, hogy nem viseltem túl jól, de arra gondolom ő se számított, hogy majd egyszer csak azzal állítok be, hogy elég nagy eséllyel, de csatlakozom a falkához. Persze ahhoz még előbb a falkának is engedélyeznie kellene a dolgot, meg nekem is meghozni a döntést, amit már a szívem mélyén tudtam, hiszen Liam mellett szeretnék lenni. Szerintem nincsen semmi jó módszer arra, hogy ezt közöljem vele, de hátha az étel kicsit segíteni fog, meg a csoki és a pia. Amikor az ajtó nyílik, akkor sietve bukkanok fel, mert ki is ment a fejemből, hogy nem zártam vissza a zárat, de szerencsére nem kap túl nagy frászt. – Néha az elveszett báránykák is hazatérnek. – mosolyodtam el, majd viszonoztam is az ölelést, hiszen nagyon hiányzott. Szorosan fontam köré a karomat, s jó pár percig el se engedtem őt, hiszen régóta nem láttuk már egymást, s nagyon hiányzott és jó érzés volt újra a karjaim között tartanom a legjobb barátnőmet, a testvéremet. - Ezt örömmel hallom és majd észben tartom. – mosolyodtam el, majd beljebb tereltem őt a saját lakásában, majd az egyik székre mutattam, hiszen megterítettem már. – Inni esetleg kérsz? – kérdeztem meg és felmutattam a kedvenc piáját, ha pedig kért, akkor töltöttem neki és koccintottam is vele. – Hamburgert csináltam, remélem még mindig szereted. A húst pedig én csináltam bele, a régi titkos receptem alapján. – tettem még hozzá, majd leraktam elé egy kész és friss hamburgert. Még szerencse, hogy ehhez nem kell kés, vagy villa, mert lehet hamarosam felém vágná. - Hiányoztál, másrészt meg romhalmazzá változtattam Rydian házát – direkt nem neveztem már otthonnak, mert régebb óta nem volt már az. – meg itt hagyom a várost úgy néz ki és Fairbanksbe költözöm. – tettem hozzá sietve, vagyis inkább elhadartam, mintha annyira nem lenne lényeges információ, pedig az volt, majd sietve ittam ismét a poharamból, mielőtt esetleg nekem esne. Így talán kicsit több idő kell, míg eljut a tudatáig, hogy mit is hadartam el. - Veled minden rendben van? Mi történt veled mostanában? – próbáltam gyorsan terelni, mielőtt esetleg még „megölne” a korábban mondott dolog miatt.
- Ugye tudod, hogy még sosem főztél nekem, és ennek az egésznek nagyon bűntudat szaga van? – Pillantok rá, szemernyi kétségem sincs afelől, hogy itt valahol megdöglött egy kutya, és azt próbálja selyem köntösben tálalni. Mióta is tartunk ott, hogy ilyesmire van szükségünk a rossz hírek előtt? Nos, gőzöm sincs, de szerintem mostanság egy életre eleget kaptam a rossz hírekből, és semmi kedvem megint végigasszisztálni egyet, de nyilván végighallgatom, hisz a barátnőm, nem okoznék neki csalódást ilyen téren. - Kérek, ahogy így elnézlek, valami ütős rövid pont jó lesz. – Nem vagyok benne biztos, hogy felkészültem arra, amit mondani fog, de állok, jobban mondva ülök elébe, mást úgysem tehetek. - Ja, most már tuti, hogy vaj van a füled mögött. – Pillantok a kedvencemre, és ha önt, akkor holt biztos, hogy azonnal lehúzom, és rögtön töltök is utána még egyet. Másnaposságból aznaposságba, csodálatos. Szerintem rövidtávon alkoholista lesz belőlem. - Oké, mielőtt még a görögdinnyét is kivennéd a hűtőből, inkább mondd el, miért serénykedtél ennyit a kedvenceimet illetően, mert így biztos, hogy nem fogok tudni enni. – Néztem rá nagyon komolyan, bármennyire is rajongjak a hamburgerért, ez az egész már túl komolynak tűnik ahhoz, hogy csak úgy elmenjek mellette. - Mi? Miért verted szét a kecóját? Örvendeni fog neki, amikor visszajön. – Mert hogy én még abban a tudatban létezem, hogy meg fogja tenni előbb-utóbb, de lehet, lemaradtam pár körrel, ha már tönkre kell tenni a berendezést, de ez igazából az ő dolguk, úgy rendezik az egymás közti esetleges nézeteltéréseket, ahogy kívánják, ha ehhez egy egész házat szét kell verni, akkor kedves egészségére. A mondandója második részét nagyon is hallom, de olyan szinten vág mellbe, hogy nem bírok megszólalni. Kész szerencse, hogy alapvetően nem vagyok kifejezetten idegbajos jellem, mert most meglehet, én is összetörnék valamit. Nem tudom, hogy a hallgatásom nem beszédesebb-e minden szónál, amit jelen helyzetben mondani lennék képes, de abban egész biztos vagyok, hogy nem azt kapja, amire számít. Nyelek egyet. Hát látod… ezért nem engedek közel magamhoz senkit. Így, vagy úgy, de mindig elhagynak. A kezeim közé szorítom a hamburgert, és beleharapok, jobbnak látom, mint bármit mondani, amit talán megbánnék, vagy ami miatt végtelenül önző picsának gondolnám magam. - Ühüm, minden, isteni a hamburger. – Közlöm halál lazán, mintha a világon semmi sem történt volna, nem kell feltétlenül tudnia, milyen szinten küzdök azért, hogy ne zárkózzam hisztérikusan bőgve a fürdőszobába. Biztos megvan rá az oka, vélhetőleg nagyon is nyomás érvei vannak, és nem akarom semmilyen szinten eltéríteni tőle azzal, hogy bevallom, mennyire istentelenül elcseszett vagyok mostanában.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Lehet, hogy csak nem emlékszel rá. Amikor találkoztunk, akkor se rendelt kaját ettél, hanem azt, amit én csináltam neked, hogy erőre kapj. – mondtam neki higgadtan, mintha semmi vaj nem lenne a fülem mögött, pedig nagyon is volt, nem is kicsi. Biztos vagyok abban, hogy eléggé nagy sebet fogok ejteni rajta, de inkább tőlem tudja, mintsem mástól. S attól még, hogy nem leszek ebben a városban ugyanúgy meg fogom látogatni őt, mert fontos számomra és sose engedném azt, hogy egyedül maradjon, ha csak ő el nem lök magától… Inkább erre nem is akarok gondolni, mert a testvérek néha veszekednek, de aztán kibékülnek. - Azért mert kedves vagyok máris vaj lenne a fülem mögött? – tettem fel még mindig ártatlanul a kérdést, miközben egyre inkább éreztem, hogy a torkomat marja az egész dolog, de magam sem gondoltam volna, hogy az egyik látogatásom során ennyire meg fog változni ismét minden. - Azt hiszem, hogy túl jól ismersz már, mert tényleg az is van. Sőt, még hoztam csokit is, azt hiszem azt a fajtát régebben szeretted. – vallom be a dolgot, majd kicsit megvakargatom a fejemet, a hajamba túrok és őt figyelem. Itt az ideje azt hiszem beszélni, de mégis miként mondjam ki? Ahj, ez annyira bonyolult, eleve nem könnyű meghozni se, de reménykedtem abban, hogy ezzel a döntésemmel nem kell elveszítenem őt se, hiszen néha Fairbanksben van, meg magunkat ismerve mindegy hány óra a két város között az út, mert úgyis felkeresnénk a másikat, legalábbis én tuti. - Mert bepöccentem, volt egy látogatóm, akivel betelt az utolsócsepp is, de igazából nem is arra az illetőre voltam dühös, meg arra, amit mondott, hanem sokkal inkább Rhydianra. Tudod, kutatás céljából elment Párizsba a Vörös Hold után szinte egyből, majd úgy volt, hogy minden héten írni fog, ami ment is pár hétig, majd a föld nyelte. Semmi hírt nem adott magáról, segítséggel felkutattam az ottani falkát, s ők azt mondták, hogy nincs semmi baj, szóval mondhatom azt, hogy eltűnt. Vélhetően ritka az olyan szerencsés alkat, aki kétszer is mellé fog Teremtő terén. – fejtettem ki a dolgot, s vélhetően így se kellett volna kárt tennem a nappaliban, de inkább ott töltsem ki a dühömet, mint esetleg olyat bántok, akit nagyon nem akarnék. A csend eléggé kifejezi azt, hogy mennyire is sokkolta őt és mennyire mélyen érintette. Pontosan tudtam, hogy ő mennyire beszédes szokott lenni, illetve arcának a rezdülései és az energiái tökéletese elárulták nekem, hogy mit is érez. Meg se mozdultam és úgy figyeltem őt jó darabig, majd pedig amikor megszólalt, akkor lesütöttem a szemeimet, hiszen ezer szónál is jobban fájt ez az egész. - Nem semmi nincs rendben, ezt te is és én is tudom. – mondtam óvatosan, majd ha engedte, akkor mellé telepedtem, s óvatosan öleltem meg. – Wendy, a testvérem vagy és vélhetően megérdemlem, hogy némasággal büntess, de kérlek, beszélj velem. – pillantottam rá kérlelően és reménykedtem abban, hogy nem fog ellökni magától.
- Az más, a viszontlátás heve sok mindenre készteti az ember. – Öltök rá nyelvet, nem, ezzel cseppet sem nyugtatott meg, és nem hagyom, hogy elterelje a figyelmemet, illetőleg a beszélgetést más irányba. Abszolút nem akarom neki megadni azt az esélyt, hogy kibújjon a helyzet alól, amit ő maga teremtett. Nem akarok itt lenn, a legkevésbé sem, félek, hogy bármi is jön, fájni fog, de mégsem vagyok képes mozdulni, és kisétálni, menekülve a problémák elől, hisz, ami nekem az, az meglehet, neki egész mást jelent. Nem foglalkozgatok csak magammal, nem is szokásom megtenni, bár néha kifejezetten jól esne. - Nem azért. De Prim… a kedvenc piám, a kedvenc kajám, a kedvenc gyümölcsöm… Szerinted ez nem gyanús? – Hogy a túróba ne lenne az, de túlzottan nem is ragozom tovább, szerintem számára is egészen egyértelmű, mennyire elárulta magát mindezzel, és szerencsére nem is kezd megint mosakodni előttem, hanem belekezd a mondandójába, amit felettébb kíváncsian hallgatok. Sajnálom, ami Rhydiannal történt, noha nem becsülném le a kölyök-teremtő kapcsolat erejét, de talán túl friss még ez az egész köztük Primnek ahhoz, hogy biztos legyen a hímmel kapcsolatban bármiben is. Nem is nagyon szeretnék beleugatni, maximum majd hogyha visszajön a férfi, annál kellemesebb meglepetés lesz. - Tudom, sovány vigasz, és biztos nem ezt akarod most hallani, de legalább él, ami azért elég fontos… Azért, nem feltétlenül kell arra gondolni, hogy végleg itt hagyott. Talán csak próbára tesz, vagy tudom is én. Mondjuk, nem mintha én lennék az optimistább kettőnk közül. Te azért mégiscsak jobban ismered, szóval nem is magyarázok tovább, elvégre, én nem tudhatom, mit miért tesz, maximum találgatni vagyok képes. – Azt meg nem szeretek, és nem is akarok, illetőleg hamarosan mindentől elmegy a kedvem, nemhogy ezt boncolgassam. Úgy érzem, hogy nemes egyszerűséggel kirántotta a lábaim alól a talajt, és nem találok kapaszkodót. Egyébként, valami jó mikor akar végre történni? Igazán nem akarok telhetetlen lenni, de jelenleg úgy érzem, hogy rohadtul semmi értelme felkelnem holnap reggel. Ezt a világért sem közölném Primmel, felnőtt nő vagyok, tudnom kell megküzdeni a problémáimmal, és meg is fogom tenni, csak éppen nem lesz olyan egyszerű, mint szeretném. Ezúttal nem bújok bele az ölelésébe, egyszerűbbnek tűnik visszabújni a csigaházamba, és ott nyalogatni a lelkemet ért sérülések legújabbját. El nem fogom zavarni, nem is húzódóm el, de viszonzást nem lel a közeledése. - Igazság szerint nem én vagyok az, akinek most beszélnie, illetőleg mesélnie kell. Csak történt valami, ami miatt Fairbanksbe költözöl, nemde? De ugye nem megint Carter, aki miatt annyit sírtál? – Érdeklődöm, bár talán nem olyan kedvesen és védelmezőn, ahogy egyébként tenném, de valamiképp fel kell dolgoznom a hallottakat, és ez most így sikerül.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Elnevetem magam, amikor nyelvet ölt rám, de tudom jól, hogy hamarosan már nem lesz ennyire vidám a hangulat és ki akarom élvezni ezt a pillanatot, hiszen ki tudja, hogy mikor fogom újra mosolyogni látni. S tényleg szerettem volna hinni abban, hogy emiatt a döntésem miatt nem kell őt elveszítenem. Sok mindenen mentünk már keresztül, de mindig kitartottunk egymás mellett és továbbra se állt szándékomban hátat fordítani neki. Ha szüksége lenne, akkor jönnék egyből, ha pedig nem tehetném már be ide a lábamat, akkor a városhatáron kívül, de mellette lennék, mert ekkora távolság és semmi se választhat el tőle. - Így végig gondolva, de az… - értettem egyet vele egy kisebb sóhaj keretében, mert kár lett volna tagadni a nyilvánvalót. Talán azért cselekedtem így, hogy az általam okozott sebeket valamennyire be tudjam majd tapasztani, s talán ezek jó gyógyír lesz számára, vagy már magam sem tudom. Kezdtem úgy érezni, hogy akaratlanul is megbántok embereket. Pedig ha valakit, akkor hát Wendynek nem akartam csalódást okozni. Ő előtte sose voltak titkaim és nem félek kimondani azt, amit gondolok. Ha meg egyszer Rhydian visszatérne, akkor tudni fogja, hogy merre leszek, mert szó nélkül sose tűnnék el, még ha ő nem is válaszolt az utolsó levelemre. Már azóta hónapok teltek el, így meg se próbáltam igazából arra gondolni, hogy áprilisban még arról volt szó, hogy kiruccanok én is Párizsba hozzá. Hirtelen már az is távol került tőlem, amikor nem reagált semmire se. Hetekig vártam, de örökké nem várhatok és nem akartam újra engedni a csalódásnak ilyen téren. Így inkább próbáltam elengedni őt. - Most én se tudom, de mégis úgy érzem, hogy magamra hagyott. – azt inkább nem is mondom, hogy arról volt szó, hogy elutazom egy-két hétre oda, de már igazából ez is szertefoszlott. – S igen, legalább él... – hagytam ennyiben a dolgot, hiszen így később még láthatom, de ennél tovább nem akartam rágni ezt a csontot, mert fájt az, hogy ennyire könnyedén képes volt eltűnni szinte. Lehet, hogy nem voltam kezdő farkas, de attól még sok újat kellett volna tanulnom, az új vérvonalam és a többi… Mindegy is, inkább Wendyre akarok koncentrálni, mert szemmel látható az, hogy túlzottan belegázoltam a lelkébe, pedig nem akartam. Emiatt pedig én is tanácstalan leszek, hiszen talán ennyire még rossz sose volt a helyzet közöttünk. Az ölelést se viszonozza, így percekkel később elengedem, de nem mozdulok mellőle, s ha engedi, akkor legalább a kezét megfogom, ahogyan egy testvér tenné. - Neked is lenne mit mesélned, hiszen aggódom érted. Talán várnom kellett volna ezzel a dologgal. – szólalok meg szomorúan. – Sok mindenki előtt képes lennék titkolózni, de előtted nem. Magam sem tudtam, hogy miként mondhatnám el és sajnálom, nem akartam neked fájdalmat okozni, de ha megyek, akkor se fogsz elveszíteni, mert hívsz és jövök is, meg igazából hívás nélkül is jövök. Szeretlek húgi, s ezen senki se tud változtatni. – mondtam neki őszintén, mielőtt még mesélni kezdtem volna. – Nem, nem Carterről van szó. Vele csak barátok vagyunk, mint két idióta, talán az lenne helyes kifejezést. Ő boldog valakivel. – mondtam neki, hiszen vélhetően hallania kellett erről is, mert gondolom az őrzők előtt ez nem volt nagy titok, hogy együtt vannak, vagy ki tudja. – Valóban történt valami, ami miatt, vagy talán aki miatt fontolóra vettem, hogy feladom a kóbor életet. Liam itt van, mármint Fairbanksben… - kezdtem bele, majd óvatosan pillantottam rá, hiszen ha jól rémlik akkor meséltem róla Wendynek, s azzal is tisztában lehetett a barátnőm, hogy mennyiszer bántam azt, hogy csak úgy akkoriban leléptem és eltűntem a hím életéből, mert tényleg szerettem őt, ahogyan ő is engem és még mindig szeretjük a másikat. De fiatal voltam, s végül csak elsétáltam, pedig nem kellett volna, de ennek köszönhetően ismertem meg rengeteg remek embert, köztük Wendyt is, hogy útra keltem. Így volt jó és rossz oldala is a fiatalkoromban hozott döntésemnek, de most itt volt és kaptunk egy új esélyt, hogy helyre hozzuk azt, amit egykoron én elrontottam...
- Ez természetes, mert hiányzik, és a köztetek lévő kapocs miatt sokkal súlyosabbnak tűnik az egész. Hidd el, megértelek, bár nem foghatom fel igazán, mi ez köztetek, de azért fogalmam van róla. – Szeretnék valami biztatóbbat mondani, mondjuk hogy biztosan visszajön majd, ahogyan ígérte, de én is nagyon jól tudom, hogy ez azért ennyire nem egyszerű. Akármi történhet, még ha él is… egyszerűen túl öreg ahhoz, hogy ne legyenek ellenségei, és ne léphessen bárki tyúkszemére. Vagy éppen, valljuk be, olyanok is bőven akadnak, akiknek egyszerűen nem való a kölyökvállalás. Mint én meg a gyerekek. - Nem, dehogy. A te életed, nyilván a saját boldogságodat kell megtalálnod, és ha nem megy itt, akkor máshol kell keresni. – Kissé talán mereven válaszolok, de nem tehetek róla, úgy érzem, kiszaladt a lábam alól a talaj. Elhiszem, hogy találkozhatunk így is, de az más lesz, és azt úgysem fogja tudni megmagyarázni senki, hogy nem fog megváltozni a kapcsolatunk, olyan mértékben bizonyosan, hogy sokkal ritkábban fogom látni. Nem hatnak vigasztalóan a szavai, olyan vagyok, mint egy tüskéit kieresztett sündisznó, és tudom én jól, hogy támogatnom illene, elvégre ezt teszik a barátok, ám a saját káromon erre most nem igazán vagyok képes, talán majd ha aludtam rá párat. - A pöcs. Nem tudja, mit veszített. Bár, a barátság is nagyszerű dolog, szóval a lényeg gondolom, hogy helyre tudtátok rakni a dolgaitokat. – S mit ad isten, ő is Fairbanksben él. Francba is, úgy érzem magam, mint valami idióta megcsalt nő, aki képtelen egyedül boldogulni az életében, és másokra van hozzá szüksége. Nincs így, de mocskosul fog hiányozni, és ennek a gondolatát most képtelen vagyok megbirkózni. S lám, helyben vagyunk. Egy pasi miatt. Nos, a feminista picsa énem ezt saját magamtól sem viseli el, így tőle sem veszem éppen jónéven. Mindegy, tényleg szíve joga, ha benne látja a boldogságát, valószínűleg jól teszi, az teljesen mindegy, hogy közben én mit érzek. Majd kiheverem, nagylány vagyok már. - Gondolom, nem véletlenül sodorta a sors újra az életedbe, szóval nagyon ajánlom, hogy most ne szúrjátok el, különben nyakonváglak. – Akkor már legalább legyen értelme annak az áldozatnak, amit meghozni készül, noha ami engem illet, egyetlen farokért sem lennék képes a saját életvitelemet ilyen mértékben megváltoztatni. Pedig lám, még Lesternek is van valaki, aki miatt már nem nyomul… Mélységesen el vagyok cseszve, azt hiszem. El kellene menni inni. - Amúgy is ingázós vagyok, megoldjuk majd valahogy, hogy ne legyenek elvonási tüneteim. – Öltök rá nyelvet, bár félreértés ne essék, ettől még nem örülök a dolognak. S ha már már az érzelmi élet került terítékre, azt hiszem, nekem is be kell vallanom, mekkora nagy marha vagyok. - Asszem belezúgtam. – S mihelyst ezt kimondtam, már haraptam is egy óriásit a hamburgerembe, hogy még véletlenül se kelljen megismételnem.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Igen, vélhetően igazad van, de inkább hagyjuk. Nem akarok jelenleg arra gondolni, hogy esetleg kétszer is ilyen téren pofára estem. – rántom meg a vállaimat, hogy tényleg inkább hagyjuk ezt a témát. Sok mindennél meg tudom rázni magam és úgy tenni, mintha nem számítana tényleg, de ahogyan ő is mondja a Teremtő-Kölyök viszony másabb. S amennyire örültem eleinte, most annyira éreztem magam pocsékul. Szavaira eleinte csak egy aprót bólintok, majd egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat. – Lehet, hogy így van, de ismersz, hogy igyekszem mindig azon az úton maradni, ami mindenkinek jó. Fájdalmat okozok, pedig nem akarok és ez nekem is rossz. Tudod jól, hogy számomra nagyon is fontos vagy és szeretném, ha te is boldog lennél. – pillantottam rá őszintén és aggódva, mert lehet, hogy tényleg gondolnom kell a saját boldogságomra és boldog vagyok Liam mellett, de még itt vagyok és még félhetően sok falevél lehullhat mielőtt még elmennék, ahogyan sok esemény is történhet. - Nem vesztett semmit se, talán inkább nyert egy remek családot magának. Azt, amit megérdemel. – pillantottam rá egy mosoly keretében, hiszen tényleg örültem Nonóéknak. Van egy közös lányuk is, így érthető, hogy ezt gondoltam. Lehet, hogy nem könnyű nekik se, de vélhetően mind a ketten boldogok egymással. Másrészt meg barátok maradtunk Jacksonnal, s talán ez így is fog maradni akkor is, amikor őt már tolókocsival kell furikázni, mert járni se bír. Biztosan érdekes személyiség lenne Jackson vénként. S eme gondolatnak köszönhetően pár pillanat erejéig ajkaim mosolyra húzódtak. Számítottam arra, hogy nem fog örülni annak a ténynek, hogy egy hím miatt dobbantanék és mennék a másik városba, s miatta csatlakoznék a falkához is. Mindenkinek kell egy kisebb kaland, s a csatlakozás számomra ilyen lehet. Az is lehet, hogy újra Emmaval futnék össze, ki tudja. Kár ezen most agyalnom, majd eldől. - Egykoron is én szúrtam el, mert eltűntem, de most nem fogom elszúrni, mert ahhoz túlzottan is fontos számomra. S mi lesz akkor a csinos nyakammal, ha bántod? – kérdeztem meg játékosan tőle, hogy így hátha sikerül kicsit enyhítenem a dolgokon. – Amúgy szerintem te is kedvelnéd Liamot. Igazán úriember és remek személyiség. Sokkal érettebb is fejben, mint szerintem én valaha leszek. – hiszen én imádom a mókát, s az őrültségeket és sokszor nem gondolom végig azt, hogy mekkora szarba is keverem magam ezzel. De én ezt egyáltalán nem bánom, mert Liam mellet azért kicsit én is képes vagyok lehiggadni és boldog vagyok vele. S azt hiszem, hogy csak ez számít. – Rendben. – bólintottam rá, mert lehet, hogy nyelvet nyújtott, de attól még az őt körbe lengő energiák is meséltek arról, hogy még annyira nem sikerült elfogadnia azt, hogy hamarosan elmegyek ebből a városból. - Mi?! – bukik ki belőlem eléggé meglepetten és rövid ideig csak pislogni tudok. – Abba a hímbe, akiről meséltél? Elmondtad neki? Mesélj! – kérdeztem meg érdeklődve és kíváncsian fürkésztem őt, hiszen erre a fordulatra nem számítottam. Wendy szerelmes… Ez azért eléggé nagy szó, de örültem annak, hogy nem zárta ki magából teljesen ezt az érzést, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy mi a gebasz ekkor még. S ha túlzottan el akart volna tűnni újra és újra a hamburgerben, akkor nem voltam rest megakadályozni benne.
Csak bólintok, talán valóban jobb, ha hagyjuk, senkinek sem jó, hogyha megint eluralkodik rajta a komorság a történtek után. Nem szeretném, hogy szomorú legyen, nem érdemli meg. - Őszintén szólva nem vagyok biztos benne, hogy ez a boldogság téma nekem is jár, de ne aggódj, elvagyok, ez a lényeg, valahogy majdcsak megleszek. – Nem is tudom, mi kellene ahhoz, hogy boldognak érezzem magam, olykor már az is megfordult a fejemben, hogy haza kéne mennem, de nyilván nem tehetem, esetleg egy újabb áthelyezés… talán az lenne a megoldás, de még jó alaposan megrágom, nem mindig az az egyszerűbb, ha elmenekülünk a problémák elől. - Ha te mondod, egyébként is jobban tudod nálam. – Igaz, most, hogy ő is szerelmes, szerintem már bizonyosan homlokegyenest másként látja a dolgokat, és örülök neki, hogy már nem kínozza az az elutasítás. - Hát, amennyit én úriemberek között mozgolódom… Bár, elég sok hasonló kaliberű pasas jön be a masszázs szalonba nap nap után, s tudod, számomra ott szűnnek meg úriembereknek lenni, amikor nyíltan ajánlatot tesznek. Az azért elég húzós. Meg aztán, pont olyan komoly vagyok, mint te, szóval sejtheted. Ezek szerint az ellentétek vonzzák egymást. – Kacsintok rá, és tényleg nagyon remélem, hogy jól ki fog jönni ezzel a Liammal, ha már képes miatta egy falkához is csatlakozni. Nem is tudom, szeretnék-e olyan szinten belehabarodni valakibe, hogy mindent feláldozzak a kedvéért. - Jó, ne keríts ennek túl nagy feneket, majd elmúlik. Legalábbis azon leszek, hogy elmúljon. – Magyarázom egyszerűen, mert nem vagyok hajlandó ebből ügyet csinálni, szükségtelen. Kész szerencse, hogy a felé irányuló viselkedésemből az érintett úgy hiszi, hogy nem bírom a fejét. Jobb így, nem akarnék kínos, sajnálom, de még egy fűcsomóról is hamarabb el tudnám képzelni, hogy kapcsolatba keveredjek vele, mint velem. Nem vagyok az a típus, ez igaz, valószínűleg képes sem lennék rá, úgyhogy átmeneti képzavarként tekintek erre az egészre, ami majd elmúlik. Mert ugye el fog? Ajánlom neki. - Abba, és dehogy mondtam, nem is fogom. Nincs igazán mit mesélni, egyszerűen csak már elég biztos vagyok a dologban, viszont szerintem van valakije. Legutóbb már az ágytornára sem célozgatott minden második mondatában. Meg ha el is mondanám, túl jól ismer ahhoz, hogy másnak tekintsen egy kis cédánál, akit jóformán csak az nem próbált fel, aki nem akart. Úgyhogy azt kell inkább kitalálnom, hogyan verjem ki a fejemből. – Erre várok mondjuk tippeket is, ha már neki sikerült Jacksont. Nyilván nem lehetetlen, mindenféle más léleksimogató pasasra viszont nem vagyok nyitott, a kapcsolatosdi valóban nem az én műfajom, szóval jó eséllyel akkor sem állnék elő az érzéseimmel, ha nem lenne senkije. Maximum többször gabalyodtunk volna össze… Ez mondjuk mostanra már tökéletesen lényegtelen.
100
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Csak egy aprót sóhajtottam a szavaira, hiszen hirtelen én se tudtam, hogy mit mondhatnék. Szerintem életemben nem láttam még őt ennyire maga alatt, mintha az, akit eddig ismertem volna hirtelen eltűnt volna. Sejtettem azt, hogy nem lesz ez könnyű menet, de arra se számítottam, hogy ennyire nehéz lesz, hiszen nem eltűnök, csak pár órányira költözök el és mindig számíthat rám. Ezt ő is tudja. Most viszont a vidám és mindig pörgő Wendy helyett sokkal inkább egy totálisan maga alatt lévő foglalt helyett. S ez még számomra is új volt. - Miért ne érdemelnéd meg? Tudod, ha nem is hiszel benne, akkor esélyed se lehet arra, hogy megtaláld. Mi történt veled? Hova tűntették azt a Wendyt, akit ismertem? – löktem meg játékosan őt, de lehet, hogy most még ezért is harapni fog. Fura volt ez az új helyzet és szerintem én csak részben voltam felelős ezért az egészért. Tényleg nem értem, hogy mi okozhatta nála ezt a mély depibe zuhanást. Csak bólintottam, de nem mondtam semmit se, hiszen jobbnak láttam most nem feszegetni a Jackson dolgot. Meg eleve Jackson és a köztem lévő barátság, vagy kapcsolat sose volt egyszerű és mindennek mondható, de szokványosnak biztosan nem. Egyszer talán neki is akadt valami hasonló kapcsolata és akkor jobban érteni fogja azt, hogy miként is mondhattam azt, amit mondtam, ahogyan azt is, hogy miként lehetséges az, hogy még mindig barátok vagyunk. - Ahogyan mondani szokták nem minden a látszat, s véleményem szerint az az igazán úriember, aki a ruháitól megválva is képes az maradni, nem csak felöltözve, vagy bizonyos közegben. – rántottam meg a vállaimat, hiszen mindenki tudja tenni a szépet és a jót, de ha már csak ketten maradtok, vagy éppen a ruha is lekerül és még úgyis úriember marad. Na, akkor az a személy tényleg az. – Az pedig nem meglepő, hogy annyi ajánlatot kapsz. Gyönyörű, fiatal és remek társaság vagy. – kacsintottam rá, hiszen ez tényleg így volt. Ezért se értettem, hogy hova tűnt a mosolya. Remélem hamarosan sikerül újra előcsalogatni. - Mi az, hogy ne kerítsek nagy feneket? – szólaltam meg döbbentem és percekig csak pislogtam ismét. Ez nem olyan dolog volt, mint amikor az embert azt mondja, hogy elfogyott vagy, vagy valami hasonló. Ő amúgy se volt olyan, aki könnyedén engedne bárkit is a szívébe férkőzni, így érthető, hogy én nagydolognak tartottam. – Lehet, hogy van valakije, vagy csak alakul valakivel a dolga, de miért nem mondod el neki? Tudod, amíg nem élnek együtt, vagy amíg nem vállalják fel egymást, addig csak ismerkednek, randiznak és ki tudja.. Lehet, hogy te is fontos vagy számára csak a sok elutasításnak köszönhetően idővel inkább feladta. Ha nem mondod a szemébe, akkor csak szarabb lesz a helyzet. Jobb egy elutasítás is, mint esetleg örökké emészteni magadat. – komolyan gondoltam azt, amit mondtam. Tudom, hogy mennyire pocsék tud lenni egy elutasítás, de még mindig jobb szembesülni ezzel, mint esetleg újra és újra azon rágódni, hogy mi lett volna, ha esetleg kimondja. – Miért akarsz mindenkit kiverni a fejedből? Miért nem adsz néha esélyt? – kérdeztem meg óvatosan, hiszen tényleg érdekelt erre a válasz. Persze a szerelem tud fájdalmas is lenni, de igazán jó is és magával ragadó. Én legalábbis nagyon boldog voltam Liammel, bárki bármit is mondjon vagy gondoljon.
- Nem is akarom megtalálni. Itt van, csak most sok a szar a fején, és nincs kedve vigyorogni, amikor szomorú. Néha még én is elfáradok a sok megjátszott vidámságba. – Vonok vállat, mintha ennyivel elintézhetném, igazság szerint sajnálom, hogy pont neki kell elszenvednie, mikor valósággal kifakadok, de nem tudok mást tenni, itt és most képtelen vagyok magamban tartani mindent. Fáj az az izé a szívem helyén, ez van, bassza meg. - Ezzel egyetértek. – Nem mintha számítana a beszélgetésünk egyéb aspektusait tekintve, kik fekszenek a masszázsasztalomon, de ez van, néha kell egy kis pihenő az élesebb témák között. Csak egy apró mosoly suhant át az arcomon, mikor méltatott, bár jelen pillanatban egyiknek sem éreztem magam, ugyanakkor még nem gondoltam kevesebbnek magam, egyszerűen, most nagy a katyvasz idebenn, és valahogy fel kell dolgoznom, az meg magamba fojtással ezúttal nem megy. - Azért ne, mert ez itt fog maradni ebben a helyiségben, és soha többet nem fogunk róla beszélni. Mintha nem is létezne. – Mert nem veszem tudomásul eztán, mert pontosan ezért kerültem a többszöri kontaktust mindenkivel, hogy még véletlenül se ismerjem jobban, ha ne akarjam őket újra látni, hogy ne alakuljon ki bennem semmi. - Nekem nem jobb, és ne is próbálj erre rábeszélni, nem fogom elmondani neki. Bármelyik másik nővel jobban jár, mint velem. – Sóhajtok fel kissé keserűen, azt már tudom, hogy képes vagyok a bugyimba maradni hosszabb távon is, de attól még túl sok minden van már a nevünk alá felvésve nagy mínuszjelnek, hogy miért is nem kellene ebbe még mélyebben belemásznunk. Jobban mondva másznom, mert neki nem hagyok választást. Nem lennék képes a szexuális téren való megsemmisülés után azt is hallani a szájából, hogy érzelmileg is más kell neki. Köszönöm, de ennyire aztán pláne nem vagyok erős. Lemondóan simítom tarkómra a kezeimet, összekulcsolva azokat mögötte. - Mert nincs minek esélyt adni, Prim. Nem fogom megpróbálni sem elvenni egy talán normális nőtől csak azért, mert így nekem lesz rossz. Sosem tudnék ennyire önző módon viselkedni. – Sok minden vagyok, de soha életemben nem gondoltam csak magamra. Most sem vagyok hajlandó, akkor sem, ha közben a padlóra kerülök. Majd felállok, hisz mindig sikerült eddig is.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Szavaira csak egy aprót bólintottam, bár akkor is fura volt számomra. Sejtettem mindig is, hogy nagyobb érzései vannak, mint amiket sokszor kimutat, de szembesülni vele eléggé meglepő volt, hiszen mindig annyira hirdette a szabadlelkűségét és annyira élvezte. Most meg totálisan magába van zuhanva. Azt hiszem, hogy most hirtelen nem tudtam, hogy mit kellene tennem vagy mondanom, mert ez az oldala még számomra is eléggé új volt, pedig azért nem éppen új keletű volt a mi barátságunk. Ezért is választottam inkább a hallgatást, mert kisebb az esélye annak, hogy olyat mondok, amivel esetleg rontanék a helyzeten. Mondjuk a távozásom is eléggé elillant ebből a beszélgetésből, ami vélhetően szintén nem jó, mert majd később fog talán nagyobbat ütni… Ki tudja… - Tudod, ez nem úgy működik, hogy te ezt eldöntöd és úgy is lesz. Nem tudom, hogy mivel érhette ezt el az a hím, hiszen legutóbb eléggé elmondtad mindennek, meg nem akarod őt látni. De az tény, hogy sajnálom, hogy így alakult a dolog, viszont próbáld meg valahogy kiadni magadból? Nem lesz jó az se, ha elfojtod, mert gondolom még látni fogjátok egymást. – pillantottam rá aggódva, hiszen pontosan tudom, hogy mennyire pocsék elnyomkodni magunkban a való érzésünket. Én egy nappalit tettem tönkre. Jó farkas vagyok, kicsit hevesebb típus is, de hát akkor is. Senkinek se tesz jót az, ha nem mondja ki az érzéseit és állandóan eltitkolja. Én legalább ezt gondolom. Mindenkinek más segít, s Wendynek is meg kell találnia, hogy mi az, ami nála beválhat. - Ha valóban így gondolnád, akkor nem éreznéd ezt, se magad ilyen pocsékul… - hívtam fel egy aprócska dologra a figyelmét. Persze, minden nő ezt gondolja, de a 99,99% nem is gondolja komolyan. Ez inkább amolyan számunkra próbálunk találni valami vigasztaló gondolatod, hogy igazából mi csak szívességet teszünk ezzel nekik, miközben rohadtul nem. Mondhatni ilyenkor vizet prédikálunk és bort iszunk, vagy valami olyasmi. - Nem is mondtam, hogy légy önző, de sose fogod tudni megbocsájtani magadnak, hogy nem mondtad ki. Ahogyan sokszor végig fog futni az a fejeden, hogy mi lett volna, ha van elég bátorságod meglépni. Élek elég ideje ahhoz, s vagyok annyira elcseszett farkas, hogy tudjam miről beszélek. Ha nem is mindig, de most igen. – pillantottam rá komolyan, majd ha engedte, akkor csak átöleltem és közelebb húztam magamhoz, hogy adjak egy puszit a fejére. – Szeretlek, remélem tudod. – mondtam neki, miközben mondhatni a hajába beszéltem, de legalább komolyan gondoltam.
- Nem fojtom el, most adtam ki. Innentől kezdve meg elfelejtem, ez van. Még, ha, és ez egy nagyon nagy HA, kölcsönös lenne bármilyen csekély mértékben is, akkor sem biztos, hogy képes lennék megmaradni egy kapcsolatban. Tudod, hogy nem nekem való. Megpróbálnám, de semmiben sem lehetek biztos. – Nem is akarok erről beszélni, mert tele az egésszel a hócipőm. Az a nagy helyzet, hogy semmilyen szinten sem látom értelmét az egésznek, és ez a jövőben sem lesz másként. Nemes egyszerűséggel a kapcsolatokat nem nekem találták ki, illetőleg nagyon jól tudom, hogy Jay mit gondol rólam, szerintem kiröhögne. Igaza is lenne, hisz még én sem hiszem el magamról, hogy képes lennék a hűségre, akkor más miért is tenné. - Nem, valóban így gondolom. És azért gondolom így, mert olyan nőből, mint én, vagy ezer… Ismertem a feleségét is, tudod? Semmiben sem hasonlítottunk egymásra… – Sosem voltam önbizalom hiányos, mert sem másoktól, sem magamtól nem vártam semmit ilyen téren, de most kicsit úgy érzem, elvesztem. - Szerintem meg fogom tudni bocsájtani. Mert… legalább nem járatom le magam totálisan, és sülök fel valamiben, amiről fogalmam sincsen. Nem véletlenül nem akarok a közelében lenni sosem, csak éppen nem akartam beismerni, hogy mi a valódi oka. Nem csak arról van szó, hogy nem merem meglépni, nem is szeretném, mert nem látom értelmét. Nézzük onnan, hogy fűnek-fának-bokornak szétteszem a lábam, ezt ő is tudja. Gyakorlatilag mindenki tisztában van vele, és épp ezért értelme sincs bármiben reménykednem, hacsak nem a jövőben majd okosabban viselkedem, és tudom is én, nyitottabb leszek. Majd összejön mással. A tanulópénzt mindenkinek meg kell fizetnie, én még nem tettem meg. Tudod, arra is jó ez az egész, hogy rájöttem, képes vagyok érezni, akár akarok, akár nem. Ha egyszer megtörtént, máskor is meg fog. Te sem csak egyszer voltál szerelmes, nem igaz? – Mosolyodom el végre. - Meg aztán, majd ha egyszer netalántán megint szabad lesz, letámadom. – Kacsintok rá, félteni engem sem kell, és bár nem fogom lesni az alkalmat, de ha adódna, ki fogom használni. S ha sosem jön el a nap, tudni fogom, hogy most jól döntöttem, hogy nem csak a saját érdekeimet néztem. Visszaölelem, mert már azért valamelyest lenyugodtam, bár még mindig a költözése az évem legrosszabb híre, de ettől még nem szűnök meg szeretni őt. - Naná. Az érzés kölcsönös. – Nyomtam egy puszit az arcára. Kár, hogy nem a nőket szeretjük, mennyivel egyszerűbb lenne… - Mikor is mész? Tudod, csak hogy addig a lehető legtöbbet menjek az idegeidre.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Csendesen hallgattam végig őt, majd egy aprót sóhajtottam és kicsit fészkelődni kezdtem, míg végül a lábaimat magam alá nem pakoltam a széken. - Tudod, egy párkapcsolatban sose semmi se biztos. Semmi se tart örökké, vagy legalábbis nem mindenkinél. Aki kapcsolatba lép, az szerintem a lénye egy részét fel is adja és kockázatot vállal. Egy olyan kockázatot, amiről nem fogja tudni, hogy megéri-e, vagy nem. Egyszerűen csak fejest ugrik egy olyan vízbe, aminek az alját nem látja, aminek a csapáit és veszélyeit nem is sejti, de pont ettől kalandos, magával ragadó és veszélyes is egyszerre. – szólaltam meg végül egy kisebb habozás után, hiszen én se tudom, hogy meddig fog tartani ez az egész köztem és Liam között. Semmi se biztos, de tényleg. Egy szerelem olyan, mint egy hullámvasút, néha lent, néha fent, máskor meg talán egy szakadék peremén táncolunk. Ki tudja. - És az miért baj, hogy nem hasonlítottatok egymásra? Tudod, az emberek változnak idővel és nem mindig ugyanazt keresik, ami egyszer már befuccsolt. – pillantottam rá komolyan, majd ismét közelebb húztam magamhoz és jól megszeretgettem. Imádtam őt, és bármire képes lettem volna azért, hogy jobb kedvre derítsem, de tényleg. - Igen, nem egyszer voltam, és bármennyire is egyre nagyobb a félelem minden egyes alkalommal legbelül mégis képtelen vagyok totálisan nemet mondani rá. Pedig nem egyszer égettem már meg magam. Még egy megégetés mire lesz jó? Semmire, de mégis belementem, hagytam, hogy a szívem vezéreljen… Talán lehet, hogy inkább én vagyok rosszabb ilyen értelemben és nem is te. – pillantottam rá mosolyogva, hiszen miért, ne? Még mennyiszer kell pofára esnem ahhoz, hogy megtanuljam azt, hogy talán a szerelmet nem nekem találták ki? Ki tudja, hiszen most is hagyom, hogy az a kis ízé magával rántson, ami egyszerre tart minket életben és akár el is pusztíthat. - Még szerencse vénség… - szólaltam meg játékosan és kicsit össze is kócoltam. Eszméletlenül fog hiányozni, ha tényleg megtörténik a költözésem, de addig még sok víz fog lefolyni mind a két folyón. – Nem tudom, igazából még semmi se 100 %, mert addig úgyse költöznék, amíg nem találkoztam a Teremtőjével, hiszen ha alig látnám Liamet, mert nem engedné, akkor nem hiszem, hogy magam mögött hagynám a személyes ördögömet, meg ki tudja… Talán még Rhydian is betoppan addigra és felbolydul minden… - tényleg ebben a dologban úgy éreztem, hogy még sok buktató lehet… - Esetleg elmehetnénk valamikor szórakozni, vagy csajos estét tartani? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen én is szeretnék vele minél több időt tölteni és az agyára menni, ahogyan ő is az enyémre.
- Elhiszem, hogy te ezt az egészet jónak látod, én sajnos nem vagyok rá képes, tapasztalás híján biztosan nem, és kétlem, hogy a jövőben erre esélyem nyílna, de nem baj, komolyan jól leszek, csak kell egy kis idő. – Huzamosabb ideig semmi kedvem ebben az egészben elmerülni, mert nem az én világom, én ennél sokkalta könnyedébben vettem mindig mindent, és eszembe sem jut depresszióba süllyedni egy pasi miatt. Nincs az az isten. - Vegyük úgy, hogy ezt most nem is hallottam, mert túl logikus volt, és nem szeretnék jobban belegondolni. – A francba is… Ugyanakkor abban is biztos vagyok, hogy a jövőben valószínűleg nem szalasztanám el a lehetőséget, de ötletem sincs, lesz-e arra bármiféle esélyem még az életben, vagy az érzéseim kitartanak-e hosszútávon. Egyelőre ezeket a válaszokat nem keresem, megkapom majd magamtól is, akár akarom, akár nem. Az ölelése jól esett, csakúgy, mint a korábbi haragomat elengedni a lehetséges költözésével kapcsolatban. Nem számít túlzottan a távolság, erre kell koncentrálnom, és kész, egyébként sem lehetek önző, a boldogsága sokkal fontosabb kell legyen számomra, minthogy azon nyavalyogjak, hogy ritkábban fogom látni. - Dehogy is, én tök hülyén állok az emberi kapcsolatokhoz, nagyon jól tudod. Az nem normális, hogy minden erőmmel kerülöm a kötődést. Te csinálod jól, igenis esélyt kell adni neki, másként nem megy. – Én nem adtam, és most, hogy talán adnék, már az egész értelmét vesztette, de ennél nem is kaphattam volna érzékletesebb jelet arra, hogy nem kell jobban belemásznom a dologba. - Öööördög? Bagoly mondja, igaz? Egyébként meg, ha a Teremtőjének fontos a kölyke, és boldognak látja, csak nem tilt el tőle. Ami meg Rhydiant illeti… nos, nem hiszem, hogy túlságosan boldog lenne, hogy már nem vagy itt, ha visszajön, mert én azért még mindig hiszek abban, hogy nem hamis ígéretekkel traktált, de ezzel majd akkor kell foglalkozni, ha megtörténik. – Olyan sok minden van, amire mi magunk nem lehetünk befolyással igazán az életünkben, hogy az néha ijesztő. Ugyanakkor ettől érdekes, hisz sosem lehet tudni, mi az, ami feljebb emel bennünket, vagy épp visszalök a mocsárba. - Naná, ne viccelj, ez nem is kérdés. Iszunk, iszunk, meg iszunk, közben meg táncolunk. Úgyis kell most némi ereszt el a hajam, hátha felhajtok végre valami semmit sem jelentő numerát. – Az legalább biztos, hogy jó ideig senki sem fog többet jelenteni, addig semmiképp, amíg nem verem ki a fejemből Jayt. - De együnk is végre, mert éhen veszek. – Huppantam le ismét az asztalhoz, belefeledkezve a bizonyára tökéletes hamburgerembe, és remélem, Prim is velem tart, mert ha már itt van, egyhamar biztosan nem engedem a dolgára.
//Köszönöm szépen a játékot, és akkor majd megbeszéljük az ereszd el a hajamat játékot, ha még aktuális. <333//
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Időd, mint a tenger, de azt se szeretném, ha teljesen elfojtanád magadban. Megannyi lehetőség van kicsit kikapcsolódni és hasonló dolgok. – pillantottam rá barátságosan, hiszen aggódtam érte. Pontosan tudom, hogy mennyire fel tud emészteni néha a démonunk, vagy csak szimplán az, amikor hirtelen úgy érezzük, hogy a vihar összecsapott a fejünk felett. Picit feljebb szaladt a szemöldököm, de végül inkább csak becsuktam a számat, mert mondani akartam valamit, viszont jobbnak láttam hallgatni. Még játékosan a kezeimet is felemeltem, hogy lássa megadom magam és nem fogok semmit se erőltetni. Nem akarom kínozni őt, de már az is jó jel, ha elgondolkozik rajta és hasonlóak. Remélem, hogy legközelebb szerencsésebb lett. Szeretném boldognak látni őt. Sőt, ha ehhez az kell, akkor lehet eleve később is távoznék innen, mármint a városból. Nem hiszem, hogy azon a pár napon múlna a dolog. Az meg még mindig nem volt biztos, hogy tényleg távozom, hiszen megannyi dolog történhet még. Kiderül, hogy Liam teremtője egy kattant nőszemély például, aki imád mindent megszabni, vagy ha Rhydian beállít. Magam sem tudom, hogy melyik lenne „rosszabb”. Nem is akarok még erre gondolni, az élet majd eldönti, hogy merre kellene mennem. - Lehet, hogy minket inkább össze kellene mixelni és akkor megtalálnánk az arany középutat. – a mosoly pedig könnyedén jelent meg az arcomon. Nem kizárt, hogy míg ő nehezebben építi ki a kapcsolatokat, addig meg néha én talán könnyedén, pedig majdnem 100 éves fejjel lehet sok esetben több eszem is. Csak egy aprót bólintottam, normális esetben így lenne, de sajnos legtöbb esetben nem így van. Elég csak akár az én egykori Teremtőmre gondolni, aki majdnem megölt. Így én nem vagyok olyan biztos abban, hogy minden simán menne, amikor meg Rhydiant említi, akkor csak egy aprót sóhajtok és megrántom a vállaimat. – Majd eldől… - hagyom ennyiben a dolgot, mert most nem akarok arra gondolni, hogy mit ígért és mit nem tartott be Rhydian. Majd eldől, még amúgy se most fog eljönni az, hogy holnap pakolok. - Ohhh, majd figyelek, hogy akárkit ne engedj közel. – kacsintok rá, hiszen a farkasok sokkal jobban bírják a piálást, de a bulizás tényleg jót fog tenni mind a kettőnknek. Az is lehet, hogy nem az lesz a búcsú partink, hanem inkább csak valami újnak a kezdete. Ki tudja… - Jó étvágyat. – pillantottam rá barátságosan, majd csináltam magamnak is egy hamburgert, hogy utána helyet foglaljak én is, illetve megtömjem a bendőmet. Azt pedig könnyedén hagytam, hogy az esti szellő tovább sodorjon minket.
||Én is köszönöm a játékot! <33 Majd egyeztetünk. ^^
Kezdőlap
100 
