De valami mégis csak van, hiszen azóta vagy…. – s egy pillanatra a megfelelő szó után kutakodom. – fura? - kérdezem, mintha én magam se lennék biztos. Sejtettem, hogy nem lett hirtelen szerelmes vagy bármi hasonló, de akkor is valaminek történnie kellett és aggódtam érte. A kijelentésére pedig csak elnevetem magamat, mert eléggé abszurd lenne, ha tényleg mindenben jó lennék. De nem is akarok, illetve ő is olyannak szeret, amilyen vagyok. Meg azt is tudom, hogy nem komolyan gondolta ő se, ahogyan én se a korábbi kijelentésemet. Akkor itt tényleg valami nagy gáz van. S ne mond, hogy nem fontos vagy nincs. Ki vele mi a baj? – s aggódva pillantok rá. Sose gondoltam volna azt, hogy ilyen téren gond lehet nála. Mindig is tudta, hogy miként élvezze az életet, de most ez a hím valamit megváltoztatott. De ha bántani meri Wendy-t, akkor nem érdekel, hogy kiről van szó, mert jobb, ha nem kerül a szemem elé. Pontosan. – viszonozom a mosolyát. – Valami a kinti napsugarakból minket is ér. – jegyzem meg sietve, hiszen tényleg jó volt látni őt és reméltem, hogy többé nem kell majd sokáig nélkülöznöm a társaságát. Az valahogy nem ment volna, hiszen már így is baromira hiányzott, de korábban nem érkezhettem. Nem voltam akkor még magamban biztos, s őt sose akarnám bántani. Tudom-tudom lelkiismeretem. – sóhajtok egy nagyot, hiszen eddig olyan szépen ment a strucc effektus, de most már nem tehetem meg. Sose voltam olyan, aki könnyedén beszélt az érzéseiről, a fájdalmairól, vagy a hülyeségeiről ilyen értelemben. Egyszerűen jobban ment a magamba fojtás, mint a beszéd ezekről a dolgokról. De tisztában voltam azzal, hogy előle nem lesz menekvés. – De attól még ráér. Így is belerondítottam már a reggeledben. – nézek rá bocsánatkérő pillantás keretében. Tényleg sajnáltam, hogy felkeltettem, de meg szerettem volna lepni és szemmel láthatóan sikerült is. Elmosolyodom a tettén, amikor a fejét a fejemnek hajtja. Most olyan minden, mint régen. Lehetne, hogy egész nap ágyban maradjuk? – kérdezem meg halkan, mint egy kisgyerek, de tényleg most olyan jó itt lenni vele, a legjobb barátnőmmel, vagyis a testvéremmel… Ha gondolod, akkor szívesen elmegyek veled nézelődni. Amúgy sincs túl sok dolgom mostanában. Mi lenne a szalon neve? – kérdezem tőle mosolyogva és kíváncsian, majd hamarosan tépek egy aprót a péksüteményből, de a nagyját inkább visszarakom a zacskóba. Nem vagyok túlzottan éhes, így marad a forrócsokoládé.
- Honnan tudod, hogy fura vagyok, azóta nem is találkoztunk… Öltök rá nyelvet pofátlanul, ami azt illet, de igen, csak akkor még nem voltam tisztában vele, hogy miféle változásokat indított el bennem az az eset. Nem szívesen beszélnék róla, de ha bárkinek is elmesélnék róla valamit, az biztosan Prim lenne, de egyelőre még megrágom, miként is tálaljam. Szerintem eszement módon gáz, de azt nem tudom, hogy ő mit gondolna róla. Lehetséges, hogy szerinte annyira nem, ötletem sincs. Mindenesetre egyelőre inkább átsiklok a téma mélységi része felett. - Előbb hagy igyam meg a forró csokit, és tömjem tele a hasam, utána talán kevésbé fogom szánalmasnak érezni magamat Felelem egyelőre eltolva eme napirendi pontot, tudom, kell róla beszélnem, fogok is, csak még erőt gyűjtök. - Ahh milyen menő. Én vagyok a lelkiismereted? Ez egyre viccesebb. A reggelemet nyugodtan rombold csak tovább, ezt úgysem engedném másnak. Jelentettem ki határozottan, mert ha én elmondom neki, ami a lelkemet nyomja, akkor már legyen egyszerre szar mindkettőnknek, és mondja ő is. Tiszta sor, nemde? Legalább egyikünk sem érezné olyan rosszul magát, mintha a másik boldog lenne, ő meg olyan kis nyomi, aki nyavalyogni mer valamin. - Persze, egész nap ágyban lenni a legjobb. Nem feltétlenül nővel, de ha Prim az a nő, akkor egye fene, kibírom, pasikat most úgysem akarok a közelemben, szóval teljesen jó lesz nekem így is. Sőt, sokkal jobb, mint bármelyik hím egyeddel lenne. - Nos, ezen még eszembe sem jutott gondolkodni, mert… ötletem sincs. Majd valamit kitalálok, hogyha úgy alakul, hogy ki is tudom fizetni, már ha találunk helyet. Ezzel persze a tudtára adtam azt is, hogy örülnék, ha velem jönne majd, mert egyedül minden halálosan uncsi tud lenni, az itteni őrzőtársak meg annyira nem rugalmasak. A kínai az megeszi az embert a pillantásával reggelire, a kismama meg nyilván a gyerek miatt nem nagyon mocoroghat. Bár egyébként is sokkal szívesebben lógok Primmel, szóval jól van ez így. Végül lassan elfogy a forró csokim, és beburkolok egy péksütit is, s azzal a lendülettel úgy döntök, hogy nem fojtom tovább magamba a dolgot, itt az ideje kitálalni. - Azt már meséltem, hogy elég heves viszontlátásunk volt, és pár napig nem gondoltam volna, hogy ilyen mély nyomokat hagyott bennem… Ne félj, terhes nem vagyok. Amúgy is elvetetném, de egy vérfarkasnak, akinek akkor sem lehetne gyereke, ha akarna, nem lenne pofám ilyet mondani. Nem mintha Primet el tudnám képzelni anya szerepben, de azért semmi sem lehetetlen. Mindenesetre neki ilyen vágyai már nem nagyon lehetnek. - Utána másra gondolt… és mintha megbánta volna, zavarta volna, hogy megtettem. Tudom, hogy jó eséllyel baromság, de totálisan taccsra vágta az önbizalmamat, és soha az életben nem akarok még egyszer ilyesmit tapasztalni. Nyögöm ki, aztán inkább elbújok a takaró alá, mielőtt megcsapkodna, hogy így gondolkodom erről az egészről, de nem tehetek róla, ez van, én sem gondoltam volna, hogy ennyire el fog fajulni bennem a dolog.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Lehet, hogy azóta nem, de előtte igen. Szóval, ha én azt mondom, hogy fura vagy, akkor az vagy. – jegyzem meg neki a lehető legédesebb mosolyom és legcukibb pillantásom közepette, mert a végén még kapni fogok tőle. Én ismerem ezt a nőt, úgy, ahogyan talán kevesen, mondhatni úgy, mint a rossz pénzt. De én ilyennek imádom. Mondhatni a két zizi tökéletes párost alkot együtt és ez most már nem fog változni, hiszen újra egy városban vagyunk. - Rendben, azt még nyugodtan megihatod, de utána nem úszod meg. – nézek rá komolyan, hiszen, ahogyan én is nyertem egér utat, úgy ő is kapott egérutat. - Ennek fényében megtisztelve érzem, hogy még a fejem a nyakamon van és még ki se rúgtál innét. – nézek rá mosolyogva,majd megrántom a vállaimat. – Igen, te mindenkinél jobban ismersz. Félszavakból és pillantásokból is megértesz. S sok esetben jobban tudod azt, hogy mire vágyom, mint én képes lennék beismerni magamnak. Szóval az vagy és a testvérem is. – teszem hozzá kissé hadarva, mert Csak bólintok a kijelentésére, mert biztosan lehetne jobb társaság is az ágyban, de én örülök neki és kicsit még arrébb is lökdösöm és magamra húzom valamennyire a takarót, hogy még inkább el tudjak tűnni és húzni, halasztani a dolgokat. Nem gondoltam volna azt, hogy ennyire nehéz lesz még előtte is beszélnem erről az egészről. - Szívesen beszállok. Amolyan társtulajdonosnak, legalább én is kereshetnék kicsit a semmit tevéssel és rendben üzenj majd, hogy mikor megyünk nézelődni. – Örültem annak, hogy végre nem csak céltalanul botladoznék a városban, hanem okkal hagynám el. Itt lenne az ideje barátokra is lelni, de valahogy még se bírtam rávenni magamat. Itt volt nekem Wendy és ő volt számomra a legfontosabb, de még se akartam rajta se lógni állandóan. Majd kiderül, hogy mi lesz és mit hoz a kiszámíthatatlan jövő. Figyelem őt, de nem sietettem, majd mesél, ha szeretne. - Ohh, pedig azt hittem, hogy keresztanya leszek vagy nagynéni. – szólalok meg kicsit viccelődve, hogy ne érezze magát annyira szerencsétlenül, mint most. Majd inkább sietve bólintok, hogy rendben figyelek és ígérem jó kislány leszek, de néha a rossz dolgokat el kell viccelni és kicsit jobb lesz. Legalábbis mi ketten gyakran tettünk ilyet régebben. Nem vagyunk normálisak, de nem is akarok az lenni, mert megtaláltam benne a másik felemet, a testvéremet, akire mindennél jobban vigyázni fogok. - Másra gondolt? Mármint kire gondolhatott? – szólalok meg döbbentem és már most érzem, hogy legszívesebben kicsavarnám az illető nyakát, amiért ezt megcsinálta. Amikor pedig lerántja rólam a takarót, hogy elbujjon, akkor csak lassan kifújom a levegőt, de végül támadást indítok ellene és megszabadítom idővel tőle, legalábbis a fejét, hogy lássam. – Tudod, igazán egy idióta férfi lehet, ha képes volt ezt megtenni. Wendy, jól figyelj rám, mert csak egyszer mondom el! Csodálatos nő vagy! Olyan, amilyennek a legtöbb férfi örülne. Van humorod, képes vagy szeretni is, még ha jól is titkolod és az ágyban.. Csak gondolom, de zseniális lehetsz azok alapján, amit már egyszer véletlenül hallottam korábban... – mosolyodom el a végén. Na, vékonyak voltak annál a szálásnál a falak. De én se maradtam ott sokáig, mert picit kínos volt, majd egy puszit nyomok az arcára. – Ha kell, akkor majd én ráncba szedem azt a hímet, aki képes volt így bántani, de hidd el, hogy nem veled van a gond, hanem vele. Hidd el, hogy minden rendbe fog jönni és biztos, hogy csak emiatt érzed magad így? Nem lehet, hogy esetleg más miatt is? Esetleg más is kavarog benned? – kérdezem tőle kíváncsian, majd odabújok végül hozzá, s egy újabb puszit nyomok a kobakjára és úgy ölelem magamhoz, mint egy nővér tenné a szomorú kistestvérével. Az én dolgaim még ráérnek, előbb azt szeretném, ha ő érezné jobban magát.
- Áhh, értem, drága furasági ellenőr asszony. Nem tehetek róla, ezen nagyon kell röhögnöm, elképesztő, hogy mennyire idióták tudunk lenni mi ketten, de ha nem így lenne, akkor nem is lennénk ennyire jóban. Valamit valamiért, egy normális nővel amúgy sem tudnék mit kezdeni. - Persze, persze, mintha rá tudnál kényszeríteni. Öltöttem nyelvet, mert hát, tény és való, hogy ki tudnám ütni, ha akarnám, de sosem jutna eszembe bántani, mint ahogy ő sem tenné velem, ettől még persze a bizalmasom, és egyébként is elmondanám neki a dolgot idővel. - Szentté azért ne avass, bár ha jól emlékszem, legutóbb épp azt beszéltük, hogy te vagy a szent, szóval, az már nem lehetek. Szentnek őrangyal, biztos nagy szükséged van rá. Kacsintok rá, őszintén, fogalmam sincs, mit ragozom ezt a témát, de olyan vicces lovagolni azon, hogy ilyennek állítjuk be magunkat, hogy az csak na. Igaz is, mi miből nem tudunk kihozni valami hasonló őrültséget? - Ahaaaaa, semmittevéssel… Szép vagy mondhatom. Láb lógatva jön a zseton, tudsz élni. Egyébként csak nevetek a dolgon, nyilvánvalóan beszállna némi tőkével, ha meg segít elindulni, akkor a minimum, hogy kap belőle valamit, nem vagyok ilyen téren zsugori, így fair, és kész. Nekem amúgy sem számít a pénz, sosem volt kifejezetten sok belőle, és nem is hiányzott. - Ezzel ne is viccelj, olyan szinten nem akarok, hogy nagyobb az esélye, hogy neked legyen. Ami ugye, mint tudjuk, lehetetlen, nem véletlenül példálózok ezzel. Soha az életben nem fogok még egyszer szülni, akkor egyszer is csak a húgom kedvéért tettem, de többet senki sem venne rá. Félelmetes, mennyire nem vagyok anyatípus. - Nem teljesen mindegy? Nem érdekel, kire gondolt, ne gondoljon másra, én sem gondolok Chris Hemsworthre, vagy valamelyik másik híres félistenre… Akkor csak az számít, akivel együtt vagyunk. Nem vagyok egy romantikus lélek, tudod jól, de ez még nekem is nagyon sok volt. Húzom el a számat. bár nem látszik, mert közben a takaró alatt puffogok, igen, az én egómat is meg lehet tépázni, amire nem vagyok büszke, de hát istenem, ez van, ennek is eljött az ideje a jelek szerint. - ÚÚÚÚRISTEN. Prim… ezt könyörgöm, soha többet ne emlegesd, ez rohadt ciki. Mármint, imádlak, meg minden, de nem akarom tudni, hogy mit és hol hallottál rólam, tőlem ilyen téren. Nem vagyok egy vörösödő típus, sosem voltam félénk, az ilyen témák egyáltalán nem zavarnak, de most mégis némi halovány pír az arcomra kúszik. - Kavarog? Mégis mi kavarogna? Düh kavarog, az, semmi más. Nagyon ajánlom, hogy ne arra gondoljon, hogy érzéseim lennének, mert bármit is mondjon, szeretni azt nem tudok, férfit semmiképp, nőt is csak baráti szinten, mint Primet is, és ennyi, történet vége. - Oké, én vallottam, te jössz! Szegezem neki csöppet sem túl fenyegetően vagy épp komolyan a mutatóujjamat.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
A szavaira csodálkozva pillantok rá, majd hangos nevetésben török ki. Szerintem minket gyerekkorunkban fejünkre ejtettek. Amúgy se vagyunk százasok, de ha mi találkozunk, akkor biztosan nem. Tudjuk, hogy miként figurázzuk ki a másikat, miként adjunk igazán találó és röhejes neveket a másiknak bizonyos helyzetekben. De talán ez is azt mutatja, hogy tényleg olyanok vagyunk, mint két testvér. Amikor pedig kinyújtja a nyelvét és játékosan közelebb hajolok, mint aki le akarja harapni azt. De az egész csak bohóckodás, de most azt hiszem erre van szükségem, viszont azt is tudom, hogy hamarosan én is sorra fogok kerülni a mesélésben és tuti azt fogja hinni, hogy lázas vagyok. - Még szép, hiszen ki védené meg a formás hátsómat, ha esetleg bajt kavarok? Szentek is kaphatnak kimenőt nem, hogy az ördöggel cimboráljanak kicsit, vagy tévedek? – kérdezem tőle viccelődve és ártatlan pillantások közepette. Nem vagyok szent és ezt mind a ketten tudjuk, szerintem hamarabb közelítenének az emberek az ördög felé, mint a szentek felé, de ki tudja, lehet, hogy tévedek, de nem is igazán érdekel. Én jól érzem magamat a bőrömben és Wendy is így szeret, szóval okom nincs panaszra. - Mindig is tudtam, hiszen ismersz. Lételemem a lógás és a veszély….- kacsintok rá egy huncut mosoly keretében. Bár az is tény, hogy mostanában azért rendesen visszavettem mindenből. Nem tettem semmi rosszat se a tűzre, nem tápláltam a kisördögöt se, ami valamelyik vállamon ül, ha a mesékből indulunk ki… Amúgy meg szívesen segítenék a testvérem, legjobb barátnőm álmának a valóra váltásában. Szóval tényleg szívesen beszállok az üzletbe, mert idővel tuti keresnék magamnak is valami munkát, mert nem bírok sokáig megülni a seggemen. Csak bólintok a szavaira, s a szemeimmel kérek bocsánatot. Nem akartam se felhúzni, se érzékeny témára tapintani nála, de mégis sikerült. Nekem nem lehet gyerekem, legalábbis hagyományos értelemben nem, kölyköket meg még jó pár száz évig nem fogok teremteni. Nem, az nem én lennék, így pontosan tudom, hogy neki se lesz gyereke. - Elhiszem, de tudod a férfiak nem lettek jobbak az elmúlt évszázadok alatt. Sőt, talán egyre inkább rosszabbak. Ne vedd magadra, mert megértem, hogy szarul esett és bánt, de nem benned van a hiba, hanem a hímekben. Sose képesek azt élvezni, ami éppen jut nekik, mert számukra mindig több kell, legalábbis egyes egyedeknek. - nézek rá együttérzően. A „kiakadására” csak elnevetem magamat és megrázom a fejemet mosolyogva, miközben a vállaimat is megrántom kicsit. Majd egy kisebb sóhaj keretében játékosan úgy teszek, mint aki lakatot tesz a szájára. - Akkor nem mondom, amúgy se tenném. Nem minden vágyam arról beszélni. – lököm meg játékosan őt, majd pedig befészkelem magamat mellé. - Akkor miért nem keresed fel és húzol be neki egyet? Igazán megérdemelné, s utána te is jobban éreznéd magad. – pillantok rá kíváncsian. Nem a legszebb dolog verekedni, de szerintem ezek után simán megérdemelné az a hím, s még talán a feszültséget is sikerülne kiadnia magából az én kis barátnőmnek. Amikor pedig meghallom a kijelentését, hogy rajtam a sor, akkor egy kisebb sóhaj hagyja el az ajkaimat és pár percig habozok. - Tudod, sok múltbéli árnnyal találkoztam, de az egyikre végképpen nem számítottam. Jó pár hete a vihar összezárt minket egy menedékházban…- kezdek bele a mesébe, de inkább a plafont szemlélem közben. – Fura módon minden túl jó és magával ragadó volt. Régebben sokszor hagytuk magára a másikat, vagy fulladt veszekedésbe az egész, de ott valami másabb volt. Sok titokra fényderült, de aztán történt vele… - harapok az ajkamba, majd egy pillanatra még a hajamba is túrok. – Amikor véglegesen idejöttem, akkor felkerestem egy lányt, akivel egész jóban lettünk, de Ő is beállított és eléggé kínos beszélgetésnek és dolgoknak lettem tanúja. Mint kiderült a lány az exe és ez még inkább összekavart belül, viszont pár napja kaptam bocsánatkérő ajándékot, ami csak tetőzte a bajt… - hadarom már szinte a dolgokat, majd egyik párnát kivéve a fejem alól az arcomra rakom, mintha csak el akarnék bújni…- Én azt hiszem, hogy újra érzek valamit iránta... Tudom, hogy nem szabadna, de…. – fejezem be a dolgot és lopva pillantok ki a párna árnyékából. Ha tudtam volna, hogy ez lesz a vége, hogy össze fog törni a szívem, hogy a tisztás lesz a szenvedésem kifürkészője, akkor már talán most kiöltem volna magamból ezeket az érzéseket. De ekkor még ostoba, naiv és reménykedő voltam, mit sem sejtve az élet kegyetlen játékáról, amivel pár nappal később várt engem…
Nem veszem komolyan a nyelvleharapást illetően, meg tudja ő, hogy ilyen téren darázsfészekbe nyúl, mert ha sokat ijesztget, egyszer fogom magam, és lekapom, akkor meg majd csak leshet, hogy mi is történt. Nem vagyok szívbajos, az egyszer biztos. - Ne kavarj bajt. Egyébként, igazán hangzatos az ördöggel cimborálás. Kacsintok vigyorogva, azt hiszem, én sokkal többször teszem, mint illene, de különösképpen nem fogok ebből lelki problémát csinálni, mert egyáltalán nincs miatta bűntudatom. Ilyen vagyok, ő már megszokta, és ő sem épp angyalka, szóval nálunk ez ilyen tipikusan zsák a foltja eset forog fenn, de kétségkívül élvezem. - Jah, mindig több, meg mindig az, aki nem elérhető. Nem érdekel, tényleg, csak azt kívánom, hogy felejthessem el ezt az egészet, és legyek a régi. Gőzöm sincs, hogyan volt képes ennyire az önbizalmamba gázolni, rólam az ilyenek leperegnek. Talán az lehet az oka, hogy vele indult el a vesszőfutásom, miatta vagyok Őrző, ő miattam farkas, és ez egy olyan láthatatlan kapocs köztünk, ami azért valamivel több a semminél. Csakhogy én nem akarom ezt, nekem nem hiányzik az életembe egy súly, ami visszahúz a múltamba, és szerintem neki sem. - Ne is legyen, hülyeség az egész, csak a baj van az érzésekkel. Kötöm az ebet a karóhoz, igazából, én sosem voltam szerelmes, azt hittem, érzek valami hasonlót, de biztosan nem az volt, ha képes voltam fűvel-fával megcsalni, szerintem nem is vagyok képes erre az érzésre, vannak, akik fontosak, de olyanokkal nem szűröm össze a levet. Nem igazán tartanám életképes ötletnek ugyanis. Ne keverjük a szezont a fazonnal. - Mert Őrző vagyok, gyógyító, a fizikai erőszak semmire sem megoldás. Még egy istenes pofont sem biztos, hogy le akarnék neki keverni, mert egyszerűen minek? Leperegne róla egész egyszerűen, amúgy sem fogékony a lelki mélységekre, de nem is baj, mert én sem. Megvédeném magam, ha szükséges lenne, de nem vágyom arra, hogy kiprovokáljak belőle egy összecsapást. Még annak is kicsi az esélye, hogy valaha látom még, de talán akkor lennék nyugodtabb. Utána a saját kis történetemet el is eresztem, és hallgatom az övét, szó mi szó, az sokkal jobban is érdekel. Kissé ráncolom a szemöldököm a sztorira, és még a tarkómat is megvakarom, mire végez. - Én meg az érzések, tudod, hogy vagyunk. Pont most mondtam, hogy csak a baj van velük, erre kiderül, hogy ez a szitu veled. Basszus, csajszi. Sóhajtok egy mélyet, nem tudom, mit mondjak, de egy valamire azért nem árt, ha figyel, és ezt megosztom vele, akkor is, ha fájni fog, egy barátnak nem az a dolga, hogy hímes tojásként dédelgesse a másik lelkét. - Csak… tudod, ami egyszer nem működött, az csak a mesékben lesz jó sokadjára. Szép dolog a nem adjuk fel, és körmünk szakadtig harcolunk, de szerintem nem éri meg. Mindezzel együtt azt mondom, ha nem vagy képes segítség nélkül lezárni magadban, vagy hiszed, hogy működhet, akkor keresd meg, és mondd el neki. Akárhogy is, utána könnyebb lesz folytatni, vagy épp továbbélni. Csak nem szeretném, ha áltatnád magad. Magyarázom, de azért van itt még valami azzal az ex-el, amit nem értek. - De egyébként, hogy jön a képbe egyáltalán az ex? Az oké, hogy szimpi volt, de úgy vettem ki, hogy azért még nem ismered annyira. Akkor meg mit számít? Én meg a tapintat ugyebár. A tekintetemben semmi lesajnálót nem lát, most még csak kétségei vannak, bizonytalan, azzal lehet mit kezdeni, na a törött szívvel nem igazán tudnék, maximum belediktálnék némi szeszt, és annyi.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- De ha nem kavarok bajt, abban mi a jó? Régen is olyan jó kis bajokat kevertünk. – nézek rá boci szemekkel és ártatlan pillantással. – Amúgy meg a baj és az ördög nem együtt jár? Mármint kézen fogva… - nézek rá kíváncsian, hiszen ennél hülyébb kérdést szerintem nem tehettem volna fel. De ismer már annyira, hogy tudja tudok néha igazán fárasztó is lenni, mint például most és amíg nem lök ki az ágyból, addig nincs is baj. - Talán lehet csak ki kellene végre mozdulnod és szórakozni egy kicsit. Akkor lehet, hogy minden visszarázódna a véncsontjaidban… - nézek rá egy tündi-bündi mosoly keretében, mert ha tényleg ennyire képes volt Wendy lelkébe gázolni és megtiporni az önbizalmát, akkor eléggé nehéz elhinnem azt, hogy semmit se jelent a barátnőmnek az a hím. Tudom, hogy ő nem kötődik senkihez se, de akkor is… ez fura… - Ezzel egyetértek, az érzésekkel csak a baj van, de kár, hogy egyikünk se tud totálisan jégkirálynő lenni, viszont te még mindig közelebb állsz hozzá, mint én. – persze húzom csak az agyát, mert miért ne tehetném meg? Azért vannak a barátok, hogy néha az idegeinkre menjenek és az őrületbe kergessenek. Én pedig szerintem tökéletesen tudom ezt teljesíteni, vagyis remélem… - Akkor használd azokat a bájos ajkaidat, de régebben azért nem voltál ennyire szent. – nézek rá komolyan, hiszen nem azt mondtam, hogy verje meg, vagy bármi. De azért egy bokszzsákot is be lehet szerezni, vagy csak egyszerűen egy dartsot, kiragasztjuk rá a hím fejét és akkor mehet a céllövölde. Legalábbis egyesek szerint ez is segíthet, de nem fogom nyaggatni, se beleszólni, hogy mit tesz. Neki kell tudnia, hogy mit fog erre lépni. Én itt leszek, hogy meghallgassam őt és a vállaimon kisírhassa magát, illetve támogatni is fogom, legyen szó bármekkora ökörségről is. Hamarosan pedig én kapom meg a „mikrofont” és rajtam a sor, hogy beszéljek. Ezek után eléggé fura lesz, hiszen nem régen ejtettük ki azt, hogy az érzelmekkel csak a baj van és én ezt tökéletesen meg is értem, hiszen jelenleg pontosan ama fránya érzelmek hálójában ragadtam, pedig nem terveztem. - Bocsi és tudom, de naaaa…- kezdek bele, mint egy idióta tinédzser. Vannak olyan érzelmek, amiknek nem lehet gátat szabni. Főleg, akkor nem ha már régebb óta ismered azt a személyt és igazából a remény lel otthonra benned… Egy kisebb sóhaj hagyta el az ajkaimat és még mindig a plafont tanulmányoztam. - Tudom, tudom, hogy igazad van, de… - kezdek bele és ekkor óvatosan rápillantok, majd odafúrom magamat, mint valami kisgyerek. – akkoriban sok mindenbe nem avattuk be a másikat és a múltunk miatt keletkezett mindig időről, időre a gát. Most viszont sok mindenről lehullott a lepel és az… - na jó, inkább nem avatom be ama este történéseibe, hiszen elég volt az, hogy ostoba módon reményt és olyan érzéseket keltsen bennem, amilyet nem szabadna…- De mi lesz akkor, ha balul sül el? – kérdezem tőle, majd megrázom a fejemet. Szar ez a helyzet, hiszen örökké nem fogom tudni kerülni és abban se vagyok biztos, hogy amikor látom, akkor lakatot fogok tudni tenni a számra. Nem akarok reménykedni, de még se tudom kiölni magamból… - Lehet, hogy nem ismerem annyira, de azt hiszem mégis megkedveltem. Tündéri leányzó. – nézek Wendyre mosolyogva. - Tudod, hogy ritka az, amikor valakinek esélyt adok arra, hogy a barátom lehessen, de ő felé nyitottam… Csak aztán minden összekuszálódott. Nálam van a mamusza is… - teszem hozzá a kicsit jelentéktelen információt, s ezzel a dologgal talán még szánalmasabbnak tűntetem fel magamat. - Egyszerűen nem tudom, hogy megint merre. Azt hiszem hosszú évtizedek után, vagy legalábbis évek után sikerült eltévednem az élet szövevényes labirintusában. – s a szavak egy sóhaj kíséretében hagyják el ajkaimat, majd az oldalamra fordulok és a barátnőmet figyelem. Várok arra, hogy felfaljon reggelire, vagy végre fejbe, de akár fenékbe billentsem eme dolgok miatt. De egyszerűen úgy éreztem, hogy valakivel beszélnem kell róla. Rhydian-t még se zavarhatom a szerelmi katyvaszommal, vagy valami olyasmivel.
- Keverhetünk bajt most is, de szerintem neked most határozottan egy kis nyugira van inkább szükséged. Állapítom meg nagy okosan, bár valóban így gondolom, és remélem, belátja ő is, hogy nem feltétlenül kell balhét balhéra halmozva végigrohanni az életen, mert annak bizony nem lesz jó vége. Már most is van vele valami, szavak nélkül is tökéletesen érzem. - Vén csontjaimba? Na elmész te a… Csapkodom meg jól a párnámmal, különben is, ő beszél? Öregebb, mint én. - Picsaaa! Öltök rá nyelvet csúfondárosan, mert hát na, ne már… Mindennek megvan a határa. Na jó, tökre nem vagyok megsértődve, de vicces párnával csapkodni. - Tévedsz, én tökre az vagyok, eszembe nem jutna szeretni egy férfit, még mit nem. Egyszer megpróbáltam, bár érzések nem voltak, és sokak szerint van az a marhaság, hogy ha az igazi jön, akkor úgysincs esélyünk az érzések ellen, azok csak úgy jönnek, de egyáltalán nem hiszek ebben. - Most sem vagyok szent, de ok nélkül nem ütök, az meg nem ok, hogy sértve érzem magam. Inkább provokálnám ki, hogy ő üssön meg, óóó, erre el is vigyorodom, ez járható út, bár kötve hiszem, hogy valaha még látjuk egymást, de ami az igazságot illeti, nem is akarom. Ám köszönöm szépen, erről többet nem beszélnék, szóval hagyjuk is szépen, valahogy majdcsak túllendülök a dolgon, talán csak kiégtem kicsit, majd helyrejövök. - Ha balul sül el, legalább tudni fogod, hogy reménytelen, ha engem kérdezel, ez még mindig jobb, mint a totális bizonytalanság. Nem firtatom, de ami egyszer nem működött, szerintem másodjára sem fog, de persze ezt neki kell tudnia és éreznie, talán vannak még csodák, nem tudhatom. Közben azért jó szorosan magamhoz is ölelem, mert úgy tűnik, most nagyobb szüksége van az ilyesmire a szokásosnál. - És még cuki ex is? Szar ügy. Bár, ha engem kérdezel, ha olyat akarna, mint ő, sosem kezdett volna veled. Prim is tud ugyan cuki lenni, de tündérinek nem gondolnám, maximum hogyha valami érdeke fűződik hozzá. Attól még úgy gondolom, ahogy, ha ez a pasi a tündéri kiscsajokra bukna, olyanokat keresne… Talán akkor van remény, de ezt nem mondom ki hangosan, mert nem akarom, hogy esetleg beleélje magát. - Besütizünk, nézünk valami agyrohasztó szappanoperát, és megállapítjuk, hogy van, akinek szarabb a szerelmi élete, mint a miénk, aztán felállunk, és megyünk tovább. Kitalálunk abból a labirintusból drágám, ígérem. Ölelem ismét magamhoz, aztán jöhetett is a fantasztikus, világmegváltó tervem. Szép kis nap lesz, annyi szent…
//Köszönöm szépen drágám <333333 Részemről jöhet a második felvonás! ^^//
Mondhatnám azt, hogy másnapos vagyis harmadnapos vagyok, de ez nem túlzottan lenne igaz… A farkasok egész gyorsan gyógyulnak, regenerálódnak egy olyan este után is. Jó darabig figyeltem ma reggel is a szőke tincseimet, hiszen majdnem 100 éve éltem a barna loknijaimmal, erre most szőke lett. Bár annyira nem is rossz, de az tény, hogy ezt helyre kell hozni, mert ittasan egyikünk se csinált tökéletes hajat a másiknak. Amikor beléptem a fodrászhoz és megkérdezte mi legyen, akkor egyszerűen csak annyit mondtam, hogy legyen szőke. Kell néha a változás, meg ez talán egy új kezdetett is jelent. Ki tudja, hiszen mostanában elég sok minden történt velem és itt az ideje annak, hogy szép lassan szembenézzek velük, majd egyszerűen átsétáljak rajtuk, mondhatni tovább haladjak… Amikor hazaértem, akkor a főzésbe menekültem. Szerettem főzni és most lehetőségem is volt rá. Hamarosan pedig a kórházban is elkezdhetek dolgozni, de ahhoz előbb az is kellene, hogy végre helyre tegyek mindent a fejemben és a szívemben is. Ha Rhyd nem ért volna haza, akkor újra csak egy üzenetet írtam neki, hogy merre találja a vacsorát, illetve azt, ha bármi van, akkor most telefonon el fog érni, de nem tudom mikor jövök. Sietve bújtam bele a dzsekimbe és indultam el Wendy-hez. Valakivel beszélnem kell. Útközben beszaladtam még egy boltba is és két üveg piával távoztam. A lépteim sietősek voltak, mert ahogyan egyre inkább rosszabbra fordult az idő, úgy jelent meg egy-két könnycsepp a szemeimben. A fejemet lehajtottam és próbáltam nem az emberekre nézni… Egyszerűen most nem ment volna… Köszöntem a portásnak, majd egyből a liftet vettem célba, majd a megfelelő emeletet és ajtót. Próbáltam visszatartani a könnyeimet, de már nem ment. Túl sokáig küzdöttem és próbáltam úgy tenni, mintha semmi baj se lenne… Az üvegeket magamhoz szorítottam, majd kopogni kezdtem az ajtón, miközben reménykedtem abban, hogy itthon van. De az ajtó csak nem nyílt, miközben könnyeim is egyre inkább hullni kezdtek, végül neki dőltem az ajtónak és úgy kötöttem ki végül az földön. A lábaimat felhúztam és vártam, vártam…. Ha sokára jött, akkor az se kizárt, hogy elkezdtem az egyiket üveg tartalmát fogyasztani, de nem mozdultam meg. Csak vártam, hiszen fogalmam sem volt arról, hogy hova máshova mehetnék…
|| She's always there for me when I need her; She's my best friend; she's just my everything.
Szorgosan kerestem még mindig a megfelelő helyiséget a szalonomnak, mert bár csatlakozhattam volna a klinikához is, valahogy jobb szerettem volna most kicsit legalább civilben egészséges emberekkel foglalkozni. Talán önző gondolat volt a részemről, de most úgy éreztem, erre van szükségem, és kész. Gyanútlanul baktattam fel a szintre, ahol a lakásom, azaz Prim lakása található, én csak amolyan bérlőféle vagyok, és pár pillanatra megtorpantam, amikor megláttam a magába roskadó barátnőmet a földön ücsörögni. Nos, azt hiszem, a mai nap címszava nem a vidámság lesz a továbbiakban, de egye fene, nem lehet mindig vigyorogni. - Hú, én mostanában azon gondolkodtam, hogy bevállalom a rövid feketét, de ezt az átváltozást látva azt hiszem, inkább elgondolkodom a dolgon. Ráér az jövőre is. Közöltem, amint megláttam az ajtóban, de azzal a lendülettel már guggoltam is le elé, mellé, mert láthatóan elég szarul volt, és szerintem ezen a pia se nagyon fog segíteni. - Hé, kislány… Mi a baj? Nem kellett túl sokat agyalnom ezen a kérdéskörön, így csak akkor néz ki a magunkfajta, ha pasiról van szó. Ég a pofám kicsit, mert én azt javasoltam neki, hogy álljon elő a farbával, mert úgy gondoltam, hogy így a legtisztább. A jelek szerint a pasi beintett, és bár nem tudja, mit vesztett, de attól kivagyok, ha a nőtársaim egy farok miatt itatják az egereket. Tudom, én is kissé magamba fordultam az utóbbi időben, de ez nem jelenti azt, hogy tele is sírtam a párnámat, mert azt aztán soha. - Szerintem menjünk be, még mielőtt valaki átesne rajtunk. Szerintem most az sem tűnne viccesnek. Emelem fel az állát, hogy a szemeibe nézhessek, és kissé megsimogassam az arcát. Aggódtam érte, ez igaz, és szívesen meg is hallgatom, de azzal remélem még mindig tisztában van, hogy igencsak amatőr vagyok szívügyekben. Mindenesetre azért azt megteszem, ami tőlem telhetni. Hogyne tenném meg? Ráadásul érte? Ha rábólint, fel is segítem a földről, és utána kinyitom az ajtót, hogy beterelhessem a lakásba, mégiscsak komfortosabb, mint a földön.
// //
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Jó pár hét eltelt az előző találkozásunk óta és nem örültem annak, hogy jelenleg úgy jelentem meg, mint egy kész katasztrófa. Sose szoktam sírni, vagyis elég ritkán, de eddig eléggé jól viseltem a dolgokat, elnyomtam mindent, de már nem ment és enne köszönhetően itt kötöttem ki. Elég gyorsan kideríthettem volna azt, hogy itthon van-e, de még ahhoz se volt erőm, illetve kedvem se. Inkább csak a földre rogytam és reménykedtem abban, hogy hamarosan megjelenik az egyszemélyes felmentő sereg. Rá tudtam, hogy számíthatok, ahogyan azt is, hogy nem fog elküldeni a francba... Még akkor se, ha elég nagy hülyeséget tettem… - Annyira szörnyű a szőkehaj? – szólaltam meg egy eléggé keserű nevetés keretében, majd megrántottam a vállaimat. Wendy-nek már volt jó pár fajta haja, így simán biztattam volna a dologra, ha olyan állapotban lettem volna… Helyette inkább még inkább összehúztam magamat és az ujjaim még inkább az üveg nyaka köré fonódtak, de már nem emeltem meg az üveget. Fáradt voltam és milliónyi darabra hullottam szét az elmúlt percek alatt. Fogalmam nincs, hogy mennyi ideig lehettem itt, de nekem most ezer évnek tűnt, miközben a fájdalom egyre nagyobb lett. - Hülye voltam? Ostoba és naiv liba voltam? - szólaltam meg szipogva, majd megtöröltem az arcomat, majd óvatosan pillantottam rá a szőke fürtjeim alól. Már az se érdekelt, hogy mennyi haj tapadt a könnyekkel áztatott arcomra. Egyszerűen semmi se számított, csak arra vágytam, hogy végre az a pusztító érzés békén hagyjon. Elszerettem volna futni, menekülni, de már a lábaim se vittek sehova, egyszerűen, mint egy rakás szerencsétlenség úgy kuporogtam a háza, a házam ajtaja előtt… Csak bólintottam, majd a kezébe nyomtam az üveget is, mert már attól is hányingerem volt. Még szerencse, hogy a szervezetem gyorsabban birkózik meg ezzel a pusztító szerrel is, mert lehet hamarosan már a vécé felett görnyednék, vagy rég alkoholmérgezést kaptam volna. Hagyom, hogy felsegítsen, majd végül bemászom vele együtt, vagyis besétálok a lakásba, amint kinyitotta az ajtót, de sietve huppanok le a kanapéra és ott húzom össze magamat apróra. - Én csak…- kezdek bele szipogva, majd újra megtörlöm az arcomat a kezemmel és a ruhám ujjával, viszont már befejezni nem tudom, mert újra elsírom magamat. Tényleg remek, mert egy bőgőmasina lett belőlem, pedig én nem ilyen vagyok. Már most sajnálom őt, de még se bírom abbahagyni…
- Nem, nem szörnyű, de a barma sokkal inkább te vagy, drágám. Szólaltam meg mosolyogva, mert részemről lehetett akármilyen, mindig szépnek fogom találni, mert ismerem és szeretem, nem a külsejét, hanem azt, aki és amilyen, ezt túlzottan szerintem nem kell ragozni. A helyzet az, hogy aggódom, mert ilyennek még nem láttam, de abban határozottan biztos vagyok, hogy a pasi miatt van, akiről a legutóbb beszélt. Kész agybaj, de komolyan, a férfiakkal tutira csak a baj van, bárki bármit is mondjon. - Mindenesetre, ha neked így jó, akkor így jó, és ebben az én véleményem se érdekeljen. Kacsintok rá, mert az egy dolog, hogy nekem átlag félévente más a hajam, de ez hozzám tartozik, sosem bírom egy fajta fizimiskával sokáig, de ő szerintem még nem volt másmilyen, egyszerűen megszoktam a szép pofiját körüllengő barna tincseket. Ettől még ezzel sincsen bajom, majd megszokom ezt is, ha így akar maradni. - Szerintem hülyeség szerelembe esni, szóval… ezek alapján azt kellene mondanom, hogy igen, az voltál, de láttam már elég szerelmes embert ahhoz, hogy tudjam, ez nem választás, vagy rideg megfontoltság kérdése, ha jön, akkor jön. Nem ostobaság reménykedni abban, hogy viszont szeret az, akit mi szeretünk, Prim. Még csak naivitásnak sem mondhatom, de sajnos ezzel együtt úgy tűnik, a rövidebbet húzta, és ki tudja, mióta feszülhet ez az egész benne, máskülönben nem lenne ennyire szétesve, nagyon durván a padlón van, és nem csak fizikailag, még úgy is érzem, hogy nem vagyok farkas. Elvettem az üveget, és felsegítettem a földről, hogy betaláljunk a lakásba, mert senkinek semmi köze ahhoz, hogy miként is van lerobbanva a barátnőm. Nem akarom, hogy bárki más így lássa, nincs joguk hozzá, és kész. Esküszöm, szívesen lekapnám a tíz körméről azt a pöcshuszárt, aki ezt művelte vele. Egy takarót adok neki, lehet nem fázik, de ilyenkor jó valamit gyűrögetni, és még papírzsepit is rakok az asztalra a kanapé elé. - Kérsz valamit, amiben nincs alkohol? Kérdezek ennyit első körben, s ha igen, gyorsan megcsinálom, ha nem, akkor anélkül huppanok le mellé a kanapéra. - Sírd csak ki magad, a beszéd ráér. Bújtam mellé, hogy a vállamra hajthassa a fejét, és szabad utat engedjen a könnyeknek, a szememben ettől aligha lesz kevesebb…
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
A szavaira nem tudok mit mondani. Lehet, hogy igaza van, de nem tudom. Most úgy érzem, hogy erre van szükségem. Szőke akarok lenni, legalább a sok bugyuta vicc most rám is mondható lesz, ahogyan az is, hogy naiv voltam. Mindegy, ez most szerintem pár hétig vagy hónapig maradni fog, aztán majd megkérek valakit, hogy csinálja vissza, de jelenleg azt hiszem, hogy van nagyobb bajom is, mint a hajam. Bár ki tudja… - A te … véleményed.. mindig… érdekel… - szólalok meg szipogva és még mindig a lábamat átölelve. Ő olyan számomra, mint egy testvér és az ember a testvérét mindig meghallgatja. Azt is mondhatnám akár, hogy egy jó barát és egy testvér keveréke számomra Wendy. S örülök annak, hogy anno megmentettem őt, vagy legalábbis kihúztam a csávából, mert már elképzelni se tudnám az életemet nélküle. Még ha ez orbitálisan nagyzolásnak is tűnik, de mindenki életében vannak olyan személyek, akiket sose akar elveszíteni. S ő ilyen volt számomra és ez szerintem sose fog változni. - Inkább csak az ostobaság, hogy reménykedtem abban, hogy valaki képes lenne szeretni. – törlöm a ruhámba az arcomat. – Elég csak a múltra gondolni…. – szipogok tovább és kicsit akadozva beszélek. Ő tudja, hogy mi történt az első beharapómmal. Egy kezemen szerintem meg tudnám számolni azon személyek számát, akik tudják azt, hogy nem csak a beharapóm volt, hanem annál több. De az rég volt, úgy éreztem, hogy végre sikerült magam mögött hagyni, de tévedtem. Talán egyszerűen csak nem az a személy vagyok, akit bárki is tudna úgy igazán szeretni. Szeretnek, de nem úgy. Fontos vagyok, de még se. S picit még meg is rázom fejemet, mint valami idióta, hogy távolüzem eme gondolatokat. Örültem annak, hogy Wendy nem küldött el, hanem segített inkább elkerülni azt, hogy esetleg a szomszédságnak is én adjak jó kis beszédtémát. Bár már az se túlzottan érdekelt volna. Túl sokáig fojtottam el, s többé már nem mert. Ugyanakkor sajnáltam a barátnőmet is, hogy pont neki kell elviselnie eme sírásrohamot. Amikor pedig bemászunk a lakásba, akkor egyszerűen a kanapét támadom be és próbálom magamat apróra összehúzni. A takarót megköszönöm, vagy legalábbis nyöszörgök valamit, majd majdnem teljesen magamra húzom, mintha csak el szeretnék tűnni a világ elől. - Esetleg tea van? – szipogok tovább, majd hamarosan kifújom az orromat. Idejét nem tudom már annak, hogy mikor sírtam ennyit, vagyis tudom, de akkor a húgomat vették el tőlem. Egyszerűen csak idiótának érzem magam emiatt. Amikor pedig leül a kanapéra, akkor közelebb kúszom hozzá és odafúrom magamat. - Sajnálom… - szólaltam meg szipogva, hiszen tényleg sajnáltam azt, hogy neki kell elviselnie ezt az egészet, de akkor se tudtam megállítani a könnyeimet. - Nem értem, hogy lehetettem ennyire hülye…. – szólalok meg kicsit szipogva és akadozva. Muszáj beszélnem, azt hiszem, vagy legalábbis reménykedek abban, hogy akkor jobb lesz. - Majdnem elmentem… - suttogom neki azt a titkot, amit sose senkinek se mondtam. Tényleg majdnem mindent magam mögött hagytam, hiszen annyira csábító volt az erdő, a messzeség. S miközben elmondom eme pár szót még inkább hozzábújok, mintha ő lenne az utolsó menedékem, az akire még az életemet is rábíznám.
- Pedig nem kéne, sokszor beszélek hülyeségeket, tudod jól. Mosolygok rá szelíden, bármennyire is sejtem, miért néz ki így, nem tudom nem félteni és aggódni érte. Kevesen fontosak számomra, kiváltképp vérfarkasok közül, de ő nagyon is. Érthető hát, hogy ilyen helyzetben segíteni szeretnék, meg úgy bármikor is, csak éppen attól félek, hogy a jelenlétemen és a vállamon túl, amin kisírhatja magát, sokat nem tudok hozzátenni a helyzethez. Nem vagyok sem empatikus, sem a szerelmi témák nagymestere, már csak azért sem, mert sosem voltam szerelmes… - Szívem, biztos, hogy valaki képes szeretni, ne beszélj zöldségeket. Én például szeretlek, sajnos farkam nincs hozzá, nézd el nekem… De basszus, ne hülyéskedj már. Sajnos az általános tapasztalat, hogy sok nő olyan férfibe habarodik bele, aki nem vevő rá, maximum addig, amíg megdönti. Megtörtént, mi? Ezt nem akartad elmondani a múltkor, és gondolom azt hitted, hogy talán lesz folytatása. Állapítom meg egyre csendesebben, ismerem, tudom, mikor hallgat el dolgokat, és többségében abban is biztos vagyok, hogy mi az, amit nem akar elmondani, de megvárom, hogy kibukjon. Valahogy úgy, mint most. - Az meg, hogy a Teremtőd egy manipulatív pöcs volt, végképp nem tartozik ide. Ennek semmi köze ahhoz, hogy te mennyire vagy szerethető. Számukra nem te vagy az, akitől megdobban a szívük. Ez olyan, hogy belém is volt belém zuhanva pasas, de én semmit sem éreztem iránta. Őt a halálba hajszolta a féltékenység, pedig csak elengednie kellett volna tudni. Hidd el, Prim, kérlek szépen, hogy van valahol valaki, akinek ugyanúgy Te lennél a világa közepe, mint ő neked. Csak ne add fel… Tudok én sok mindent, láttam minden határt átszelő szerelmet, a húgom és a férje rajongásig odavannak egymásért, és ráadásul én még a gyermek problémát is megoldottam náluk, szóval teljes a béke, pláne úgy, hogy a lányuk végül úgy döntött, ember marad. Szerintem egyikük sem akarta volna neki ezt az életet, és őszintén, én sem… Éljen, ragyogjon emberként, ő úgy tökéletes. - Csinálok, a tea úgyis frissen jó. Milyet szeretnél? Amint válaszol, már térülök, fordulok, hogy feltegyek egy adag teát, én inkább az a lefőzős teafogyasztó vagyok, a bögrés kevergetős teák sosem olyan ízűek nekem. Szóval amíg az elkotyog magának, addig oda tudok csusszanni mellé, és átölelem, mert úgy látom, igencsak szüksége van most rá. - Ne sajnáld. Badarság, barátok vagyunk, ki másnak sírná el a férfiügyeit? Szerintem adja magát a dolog, szóval eszemben sincs neheztelni emiatt, sőt, bízzon csak bennem, ezért vagyok… - Nem hülyeség szerelmesnek lenni. Legalábbis esetedben, az enyémben az lenne, mert képtelen vagyok zárva tartani a lábaimat. Vonok vállat, különösképpen eszemben sincs tagadni, hogy számomra egy kapcsolat értelmetlen, mert megint csak ott végződne, mint a legutóbbi, félremennék, és jönne a balhé. - Isteni szerencséd, hogy nem tetted, különben isten bizony utánad mentem volna, hogy kitekerjem a nyakad. Nem akarok olyat hallani, hogy Primrose Traveleyan megfutamodik egy „kis” szívfájdalomtól… Itt vagyok, addig maradsz itt, ameddig akarsz, túlleszünk rajta, oké? Simogatom közben finoman a szőkévé vált tincseket. Istenem… fogalmam sincs, mitől lehetne jobb számára ez az egész helyzet.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
A szavaira csak egy nagyon halovány mosoly kúszik az arcomra, mert lehet, hogy szerinte hülyeségeket beszél, de szerintem nem. Szerettem hallgatni a tanácsait és nem egyszer volt már olyan, hogy okosabb és bölcsebb volt, mint én. Ahogy mondani szokás nem a kort teszi az embert bölccsé, hanem sokkal inkább az érzései és az észjárása, vagy csak életének történései. Igazából fogalmam nem volt arról, hogy most mire lenne szükségem, ölelésre, vagy csak valakinek a társaságára, végre arra, hogy kisírjam az elmúlt évtizedek alatt is magamba fojtott könnyeimet, esetleg két pofonra, amik segítenek újra észhez térni, de már az is sokat segített, hogy Wendy nem küldött el, nem dobott ki a lakásból, hanem inkább segített bemenni, majd még egy takarót is kaptam. Ami segített kicsit melegen tartani, ugyanakkor legalább valamit még szorongathattam is szerencsétlenkedésem közepette. A szavaira viszont egy aprót elnevettem magamat. Sietve pillantottam rá, miközben a könnyeimet törölgettem, de ez körülbelül olyan harc volt a jelenpillanatban, mintha egy zivatar közepén szeretnél száraz maradni esernyő nélkül az utcán. Néha pedig szipogtam, vagy orrot is fújtam… Figyeltem őt, majd bólintottam egy aprót. - Pedig biztosan szexin néznél ki azzal is. – egyáltalán nem komolyan gondoltam a szavaimat, de képtelen voltam megállni még ilyen állapotban is azt, hogy ne reagáljak neki rá. - Valami olyasmi, vagyis igen újra együtt voltunk olyan értelemben, de ez annál bonyolultabb. – szipogtam újra, hiszen nem csak az volt a gond, hogy összefeküdtünk, mert tény, hogy nem is egyszer, de az azért kevés lett volna ahhoz, hogy a szikrákat ébresszem bennem egy hím. Jacksonnak és nekem is volt egy múltunk, amiből egy rövid részlet közös volt és ezt a dolog tehetett részben arról, hogy képes voltam hinni ebben az egészben. Sietve rázom meg a fejemet, majd egy újabb könnyhullámot igyekszem eltűntetni az arcomról. - Nincs teljesen igazad.. – szólalok meg alig hallhatóan, mert egy dolgot tudok, hogy a Teremtőm szeretet, csak hazudott. – Ő szeretet, de hazudott és többé nem bírtam volna úgy nézni rá. A lánykérése nem hazugság volt, de a többi mondhatni igen.. vagy már magam sem tudom, hogy mi volt igaz és mi nem... – s a végére kicsit el is bicsaklik a hangom és most se mondom ki azt, hogy néha olyan, mintha valaki figyelne. Korábban is éreztem már ilyet, de még se történt baj, így lehet, hogy csak az új „képességem” zavar be, vagy csak a remek állapotom. Nem is akarok ezzel foglalkozni. - Józanítót? – kérdezek vissza csöppet se komolyan, majd megrántom a vállaimat. Tényleg mindegy, hogy milyet csinál. Most azt hiszem bármilyen jöhetne. Nem vagyok eleve túl válogatós, csak ne zacskós poros tea legyen. Jobb szeretem a normál teákat, de tényleg mindegy. Amikor pedig azt mondja, hogy ne sajnáljam, akkor kicsit jobban befészkelem magam a baráti, testvéri ölelésbe és igyekszem azon lenni, hogy végre megnyugodjak és sikerüljön kicsit elzárni a könnycsatornámat. - Néha azt kívánom, hogy ebben jobban hasonlítanék rád. Akkor nem történt volna meg ez se. – jegyzem meg alig hallhatóan. Tényleg néha irigylem azért, hogy nem kötődik egyetlen egy hímhez se. Oké, nekem is voltak ilyen korszakaim, de nem tartottak sokáig. Előbb vagy utóbb, de rövid időre mindig lehorgonyoztam valaki mellett. - Akkor nem lenne olyan, aki boldogítana téged vagy felverne az álmodból. – szólalok meg egy halovány mosoly keretében. – Nem csak emiatt, hanem szokatlan az, hogy újra egyhelyben maradjak, de már túl sok minden köt ide, így nem tudtam megtenni. - vallom be a dolgot, mert tény, hogy ez is közrejátszott, de nem csak emiatt fordult meg a fejemben. Bonyolult, hiszen kissé talán mindig is zűrzavaros volt az elmém. - Szeretlek, húgi. – komolyan gondoltam, amit mondtam, majd kicsit jobban magamra húztam a takarót. - Lett volna terved mára? – kérdezem meg óvatosan, hiszen ha igen a válasz, akkor bármennyire is nem akarok elmenni, képes lennék összeszedni magamat ahhoz, hogy visszavonszoljam a seggemet a szobámba és tovább boldogítsam a párnáimat.
- Nyilván bonyolultabb, ha volt közös múltatok, plusz még szerelmes is vagy belé. Viszont a nők nagy része hajlamos a testi érintkezésbe többet látni, mint ami valójában benne van. No nem én, szerencsére képes vagyok ettől elhatárolódni, mindig is így volt, tulajdonképpen azt sem tudom, mi a szerelem, de nekem speciel nem is hiányzik, és látva most a barátnőmet, egyre inkább úgy érzem, hogy szerencsés vagyok, amiért elkerült az ilyesmi mindig is. - Nos, akkor máris kiderült, hogy mégiscsak van, aki szeretett, tehát neked sem volt az előbb igazad. Csapok le a dologra, hogy érezze, nem kell elsüppednie az önsajnálat mocsarában ilyen téren, mert bizony szerethető ő nagyon is, csak hát, nem mindegy, hogy ki milyen módon teszi, meddig hajlandó elmenni érte, mennyi áldozatot hoz, vagy inkább az első akadályoknál megfutamodik. - Nem részeg vagy, drágám, a szíved fáj, és nincs olyan tea, ami ebből „kigyógyítana”. Az az idő, és attól tartok, nem kevés, mert nem friss a dolog, következésképp nagyjából azóta szeretheted, hogy együtt voltatok először. Már mint pár, nem szexuális téren, bár itt életbe lép az előzőekben elmondott. Az ő esetében persze nem mindenkibe habarodik bele, de nyilván azért nem, mert erősebb érzései voltak az emlegetett felé, mintsem ez megtörténhetett volna. Te jó ég, de bonyolultak a nők… Mindenesetre úgy döntök, hogy némi csipkebogyós zöldtea lesz a nyerő, mert hát, az talán kicsit meg is nyugtatja. Nem ártana aludnia, sokat nem segít, de legalább nem fog sírni, és nem lesz hulla fáradt. Utána viszont könnyűszerrel játszom el az ölelős mackót, ez jobban megy, mint a lelki segély, és kellőképpen párnázott is vagyok hozzá. - Ne kívánd, nem akarsz érzelmileg annyira száraz lenni, mint a sivatag. Néha nem baj, ha fáj. Olykor… ha látok egy működő kapcsolatot, akik évek óta szeretik egymást, és ez süt is róluk, sajnálom, hogy én erre sosem leszek képes. Szerintem megéri, csak egyszerűen nem jött még el a te időd. Csak csóválom a fejemet a szavaira, de többször nem fogom elmondani neki, hogy ez számomra nem teher, ne hülyéskedjen már. Az igazság az, hogy igencsak hiányozna, hogyha nem lenne a közelemben, de ezt tudhatná már igazán, épp ezért nem díjazom, ha csacskaságokat beszél. - Helyes. Néha nem árt egy kis nyugi, és egyébként is, az új Teremtőd mellett nem árt még tanulnod ezt-azt, mire megint bontogatni kezdenéd a szárnyaidat. Itt legalább nincs falka, akikhez alkalmazkodnod kellene… Ez mondjuk nekem sem hátrány, mert valahogy sosem sikerült túlságosan jó kapcsolatot kialakítanom a falkákkal, bárhova megyek, valami nagyon durván félresiklik. - Én is szeretlek, Szöszi! Mosolyodtam el, a kérdésére pedig megcsóváltam a fejem. - Csak némi lélekápolás Primnek. Szerintem kész a tea is, nézhetünk valami filmet, ha gondolod, vagy csak ülhetünk itt, hallgatva egymás lélegzetvételeit, bár azt előbb-utóbb elröhögném. Valami jó kis hentelős horror kéne most ide… Ha elenged, akkor felállok, hogy kimásszak a szobába a teáért, majd körülbelül két percen belül már érkezem is vissza két bögrével, s az egyiket természetesen neki nyújtom.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Dr. Camason megszólalt. – szólaltam meg egy keserű nevetés keretében és ez sokkal inkább annak szólt, hogy talán igaza van… megint. De tényleg egy pillanatra úgy éreztem, hogy valami rendelésre tévedtem, viszont akkor se sértően mondtam a szavaimat. Egyszerűen csak tényleg éreztem, hogy igaza lehet, vagy legalábbis félig és én tiszta idióta voltam… Ajkaim elválnak egymástól és valamit már mondanék rá, de inkább becsukom és hallgatok. Kicsit le is sütöm a szemeimet, mert tényleg igazán szeretet? Vajon tényleg, hiszen hazudott nekem. Nem mondta el azt, hogy kinek a megölésében vett részt és ez elég nagy éket vert közénk… örökre… s a jelenemre is eléggé kihatással van és még szerintem lesz is. A bizalom örökké kényes dolog marad számomra. - De te mindig is remekül bántál a teák hatalmával, így bízom benned, hogy valamennyire az is használni fog, vagy esetleg kiüt. – szólalok meg még mindig szipogva, majd letörlöm a könnyeimet, kifújom az orromat és a többi közé rakom az elhasznált zsepimet, azt hiszem időközben vagy egy kukát, vagy egy zacskót kaptam nekik. Nem szeretem szétdobálni a dolgaimat, ezeket meg pláne nem hagynám szerte széjjel. – Ez eléggé bonyolult volt régebben is. – hiszen vagy én hagytam faképnél Jackson-t, vagy én őt, aztán újra egymás mellett kötöttünk ki. De mindegy is, ez már a múlt volt. Egyáltalán annak örülni fogok, ha valamennyire sikerül helyre hoznom a baklövésemet. Örülök annak, hogy miután visszatért, engedi azt, hogy hozzá bújak úgy, mint egy kisgyerek, vagy mint egy kistestvér. A könnyeim lassan apadni kezdenek, a látásom nem mondom, hogy sokkal élesebb lett, de nem olyan vészes, mint korábban volt. Szerencsére nem ég, hiszen azért annyit még se sírtam, vagy lehet, ha egyszerű ember lennék, akkor igen. Mindegy is, nem érdekel. Most az a lényeg, hogy Wendy ölelése képes megnyugtatni. - Egyáltalán nem vagy száraz és rosszul gondolod, ha ezt így látod. Mellettem is mindig itt voltál, s már szerettél is férfit, még ha nem is végződött jól, de nem vagy reménytelen eset te se. – a hangom óvatosan csendül, mert nem szeretném megbántani, majd egy apró puszit nyomok arcára. – Szeretlek és hidd el, néha jobb nem reménykedni, mint állandóan hagyni, hogy fájjon. – pillantok fel rá kicsit kisírt szemekkel, majd magamra húzom jobban a takarót. - Helyette itt vagy te nekem és tény, hogy még sokat kell tanulnom, de attól még egyszer mi is kicsit kirúghatnánk a hámból, úgy mint régebben. Vagy már teljesen jó kislány lettél? – bár utóbbiban eléggé kételkedek, de sose lehet tudni. - Szöszi? Nem fair, ha egyszer megunom, akkor nem fested át nekem? – kérdezem tőle kíváncsian, hiszen a barnával csak nem lehet annyira nehéz bánni. S inkább bíznám rá, mint megint egy idegen fodrászra. Meg közben legalább beszélgethetünk is kicsit. - A horrort kihagynám, de jöhet valami véres, harcolós film. Tudsz valami jót? Én nem túlzottan tartottam mostanában a lépést ilyen fronton. – rántom meg a vállaimat picit, majd amikor megkapom a teámat, akkor megköszönöm és lassan megfújom, majd megízlelem. - Ez mennyi, még mindig bűvész vagy, ha teáról van szó. – mosolyodom el haloványan, még ha nem is teljesen megy, de legalább valamennyire már megy és csak ez számít.
- Inkább a barátnőd, de jah, határozottan beszéltem. Öltök nyelvet, s csak remélem, hogy nem másztam a lelkébe, mert az nem volt szándékomban, egyszerűen csak próbálom a lehető legjobban körüljárni ezt az egészet, és segíteni neki, bár tény, hogy van egyfajta stílusom, de ő azért már ismer. - Azért boxolni még az én teáim sem tudnak, drágám. Oké, ez totálisan komolytalan, de a teák nagy része elég nyugtató tud lenni úgy alapból, szóval nem félek attól, hogy ne essen jól neki, bármilyet is csináljak. Egyedül felpörgetni nincs értelme, neki most pihennie kellene. Simogatom az arcát, haját, és bár szerencsére nem tapasztaltam hasonlót, így nem tudom, mit érezhet, de épp elég az is, ahogyan kinéz most szegénykém. Nem örülök neki, hogy így kell látnom, és a szívfájdalmán túl sokat én nem is tudok segíteni, az idő majd befoltozza a sebeit remélhetőleg. - Szerelemmel nem. Javítom ki, mert azt hittem, szeretem, de egy csepp bűnbánat, szégyenérzet nem szennyezte a lelkemet egyik félrekacsintásom során sem, és azóta sem bánom, nem nekem való a kapcsolatosdi, a házasság pláne nem. - Biztos, mert hülyeség hagyni, hogy fájjon. Tudom, hogy ő az esetek nagy részében inkább a szenvedő alany, meg úgy nagy általánosságban igaz, hogy az emberek szeretnek szenvedni, totálisan érthetetlen számomra a dolog, de egész egyszerűen így van. - Már miért lennék jókislány? Azért, mert nem akarok megverni valakit, aki ellen mágia nélkül semmi esélyem nem lenne? Meg úgy egyáltalán… másokat fizikailag inzultálni nem az én szokásom. És persze, hogy kirúghatunk a hámból, ne viccelj. Pislogok nagyokat, mert nem igazán értem, miből gondolja, hogy ne lennék kapható a bulizásra, ennyit közel sem változtam, sőt, igazából semennyit, csak mostanában nem igazán ismerkedem, bár talán megtörne egy jég valami kis vadulás keretében. - Tutira. A húgomét is én festettem be sokszor, szóval menni fog. Bár egy ideje már nem festi a haját, de nem is baj, én bőven megteszem kettőnk helyett is, amilyen gyakran váltogatom. Ez a könnyed kis barna sem fog sokáig tartani szerintem. - Véres, harcolós? Hát, keressünk valamit, én se voltam mostanában moziban, de biztos vannak ilyenek. Előkapom a mobilom, hogy keresgéljek, és nem túl szép módon majd jól letöltöm a kiválasztott gyöngyszemet. - Kedves egészségedre… van még bőven ott, ahonnan ez jött, szóval hogyha elfogyott, csak szólj… Közben kihoztam a laptopomat is, hogy letöltsem a kiválasztott filmet, és rákössem a tv-re, azon mégiscsak kellemesebb filmet nézni, s ha mindennel kész vagyok, hozok némi rágcsát is, és visszacsüccsenek, a továbbiakban pedig hagyom, hogy bújjon, meg mindent, amitől egy kicsit is jobban érzi magát.
//Köszönöm széééépen! <333 Akkor majd hamarosan jöhet az új felvonás.//
Fogalmam sem volt, hogy mégis mit kellene mondanom majd Wendynek, de mindenképpen szerettem volna beszélni erről az egészről, mármint az új helyzetről, ugyanakkor nagyon is érdekelt az, hogy mi van vele is. Az elmúlt hetekben nem sokat beszéltünk, így még inkább hiányzott, meg én se tartózkodtam túl sokat mostanában a városban. Fogalmam sem volt arról, hogy mennyire tudja ezt, de mindegy is. Az se kizárt, hogy dilisnek fog nézni még inkább, de kivel mással tudnám átrágni magam azon, hogy vélhetően feladom a szabadságomat, hogy valakivel együtt lehessek, mint a legjobb barátnőmmel? Azzal a személlyel, aki mindennél jobban ismer. Szereztem egy üveggel a kedvenc piájából, ahogyan a lehető legjobb csokit is beszereztem, - mintha csak meg akarnám vesztegetni-, bár lehet, hamarosan nekem vágja majd valamelyiket, amiért ilyen dologgal állítok be, de vállalom a kockázatot. Sietve kopogtam az ajtón, viszont semmi felelet nem jött. Fülelni kezdtem, de semmi nesz nem ütötte meg a fülemet, ahogyan szívdobbanás se. Lehet, hogy dolgozik, bár annyira korán se jöttem pont emiatt. Ohh, basszus, még Marla-nak is kell szólnom, ha tényleg dobbantok. Azt hiszem, hogy a táncos pályafutásom és a rudakkal való viszonyom eléggé rövid idő alatt kudarcba fullad. Mindegy is, előbb végre el kellene döntenem, hogy mit fogok tenni, csatlakozom-e idővel, vagy inkább még tovább játszom ezt a veszélyes játékot, s kockáztatom Liam életét is. Amikor viszont félóra múlva is még mindig az ajtó előtt csöveztem, akkor úgy döntöttem, hogy egy hajcsat segítségével feltöröm inkább a zárat, ami sikerült is, hiszen a saját kulcsomat nem hoztam, mert minek az?! Majd pedig könnyedén beljebb is tessékeltem magam, mintha ez annyira természetes lenne. Amíg pedig vártam rá, addig összedobtam valami vacsorafélét is, hiszen hátha éhes, meg ha talán nem üres a poci, akkor kevésbé fog megenni emiatt az egész miatt. Izgultam? Még szép, hiszen ő pontosan tudja, hogy mennyire is imádtam kóbor lenni és mennyire féltem a falka léttől, illetve a többi dologtól is. Amikor nyílt az ajtó, akkor idegesen töröltem a vizes kezemet a farmeromba, hogy utána mosolyogva induljak meg felé a konyhából. - Szia! – köszöntem neki vidáman és reménykedtem abban, hogy nem éppen pasival tér haza, mert akkor elég ciki lesz, hogy csak úgy betörtem, de mindegy, akkor majd visszajövök később. Legalább lesz kajájuk is. Ha pedig egyedül volt és nem kapott szívrohamot, vagy éppen nem vágott hozzám valamit, amiért a frászt hoztam rá, akkor sietve öleltem meg a barátnőmet. - Bocsi, hogy csak így betörtem, de meguntam a csöves létet az ajtód előtt, viszont van vacsora. – szólaltam meg bocsánatkérően, hiszen meghívhattam volna magamhoz őt, de a nappali még mindig romokban hevert. Valahogy nem tudtam rávenni magam a takarításra. Így legalább kisebb esély volt arra, hogy még több kárt tegyek abban a lakásban, mert már otthonnak tuti nem nevezném… Régóta nem volt már az a hely az otthonom…
Tegnap este eljutottam arra a pontra, hogy nem mehet így tovább, következésképpen elmentem inni, aminek nem épp kellemes következménye az lett, hogy berúgtam, mint a csacsi, ugyanakkor talán éppen ez kellett ahhoz, hogy visszatérjek a régi önmagamhoz, lévén úgy tűnik, meglehetősen kisiklottam a megszokott vágányról, és nem tetszik. Mi több, halálra vagyok rémülve tőle. Igazság szerint sok mindenre nem emlékszem az estéből, sőt, szinte semmire sem, de addig azért sikerült eljutnom, hogy valaki ágyában ébredtem ma reggel. Ha másból nem is, de a sajgó testemből biztos voltam abban, hogy történt egy, s más, ellenben nem akartam a csávóval különösebb interakcióba keveredni, úgyhogy leléptem. Nem volt kedvem visszabújni a magas sarkú topánkáimba, éppen ezért mezítláb szeltem keresztül a belvárost, poénnak tűnt, és úgy éreztem, hogy kell némi őrültség az elmúlt hónapok stresszes önmegtartóztatása után. Egyébként nem éreztem magam sokkal jobban sajnálatos módon, de legalább már nem csak egy valaki járt a fejemben, ami akkor is használt, ha pusztán ideig-óráig működik a dolog. A masszázsszalonban aztán rendbetettem magam, és jöhetett a munka, ebben legalább feloldódtam, és vélhetőleg zsizsegett a bőröm a szexuális energiáktól, mert több egészen hajmeresztően nyílt ajánlatot is kaptam, és ezúttal nem is dobtam el a névjegyeket. Épp itt az ideje visszaülni a nyeregbe, szó szerint is, és hagyni, hogy a számtalan pasas kiverje a fejemből azt az egyet, akit be se lett volna szabad engednem. A döbbenet akkor ért, amikor nyitva találtam a bejárati ajtómat, szóval készen álltam arra, hogy bárki is hatolt be a lakásba, azon használjam a képességeimet, de szerencsére meglehetősen gyorsan felbukkant előttem Prim, s meg is könnyebbültem a látványától. - Azt hittem, besurranó tolvajom van, bár a besurranó még igaz is, elveszett báránykám. – Már kezdtem aggódni, merrefelé jár, igaz, a vörös hold óta valahogy sosem tartózkodtunk egy városban, egészen meglepő, hogy most igen. Meg is ölelem rögtön, megszorongatom kicsit, elvégre szörnyen hiányzott már, nem is túlságosan meglepő szerintem ez a részemről, legalábbis az irányában, ami viszont a többieket illeti, nos, finoman szólva sem bízom meg sokakban… - Szuper, betörhetsz máskor is. – Kacsintottam rá, legalább jól lakok, ha már lelkileg egy kis cafat vagyok, és soha nem is lehetek már másmilyen, hiszen valljuk be, a címke már ott virít a homlokomon, bármit is csináljak. Nem az idegenek szemében, de az övében igen, s ez épp elég ahhoz, hogy soha ne lehessek más, csak szexuális játékszer, vagy éppen már az sem. Eddig ez sosem zavart, de valahogy most nem tudok mit kezdeni vele. - Mesélj, mi a helyzet? – Inkább róla beszéljünk, mint rólam, hisz rólam felettébb fölösleges lenne, abszolút nem vágyom arra, hogy elcsacsogjam elcseszettségem, még neki sem, megvan a maga baja, az enyémmel nem kell foglalkozni, majd elmúlik, valahogy visszatalálok önmagamhoz, és jól leszek. Másként nem működik.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
Fogalmam sem volt arról, hogy mennyi ideje tettem-vettem már ebben a lakásban. Régebben az enyém volt, de már régóta Wendynek adtam, viszont valahogyan sose jutottunk el odáig, hogy átírassam a nevére, pedig itt lenne az ideje, vagy talán így fennáll még inkább annak a lehetősége, hogy csak úgy betoppanok? Ki tudja… Magam sem tudom, de nem akarok abba beleszólni, hogy mit csinál itt. Ha akar, akkor bulit tart, ha akar, akkor pasizik. Felnőtt nő, ez pedig az ő lakása. Legalább tudom, hogy remek kezekben van. Sokféle elképzelésem volt arról, hogy miként is közölhetném vele azt, hogy én is lelépek. Arról tudott, hogy a Teremtőm lelépett, s vélhetően azt is sejtette, hogy nem viseltem túl jól, de arra gondolom ő se számított, hogy majd egyszer csak azzal állítok be, hogy elég nagy eséllyel, de csatlakozom a falkához. Persze ahhoz még előbb a falkának is engedélyeznie kellene a dolgot, meg nekem is meghozni a döntést, amit már a szívem mélyén tudtam, hiszen Liam mellett szeretnék lenni. Szerintem nincsen semmi jó módszer arra, hogy ezt közöljem vele, de hátha az étel kicsit segíteni fog, meg a csoki és a pia. Amikor az ajtó nyílik, akkor sietve bukkanok fel, mert ki is ment a fejemből, hogy nem zártam vissza a zárat, de szerencsére nem kap túl nagy frászt. – Néha az elveszett báránykák is hazatérnek. – mosolyodtam el, majd viszonoztam is az ölelést, hiszen nagyon hiányzott. Szorosan fontam köré a karomat, s jó pár percig el se engedtem őt, hiszen régóta nem láttuk már egymást, s nagyon hiányzott és jó érzés volt újra a karjaim között tartanom a legjobb barátnőmet, a testvéremet. - Ezt örömmel hallom és majd észben tartom. – mosolyodtam el, majd beljebb tereltem őt a saját lakásában, majd az egyik székre mutattam, hiszen megterítettem már. – Inni esetleg kérsz? – kérdeztem meg és felmutattam a kedvenc piáját, ha pedig kért, akkor töltöttem neki és koccintottam is vele. – Hamburgert csináltam, remélem még mindig szereted. A húst pedig én csináltam bele, a régi titkos receptem alapján. – tettem még hozzá, majd leraktam elé egy kész és friss hamburgert. Még szerencse, hogy ehhez nem kell kés, vagy villa, mert lehet hamarosam felém vágná. - Hiányoztál, másrészt meg romhalmazzá változtattam Rydian házát – direkt nem neveztem már otthonnak, mert régebb óta nem volt már az. – meg itt hagyom a várost úgy néz ki és Fairbanksbe költözöm. – tettem hozzá sietve, vagyis inkább elhadartam, mintha annyira nem lenne lényeges információ, pedig az volt, majd sietve ittam ismét a poharamból, mielőtt esetleg nekem esne. Így talán kicsit több idő kell, míg eljut a tudatáig, hogy mit is hadartam el. - Veled minden rendben van? Mi történt veled mostanában? – próbáltam gyorsan terelni, mielőtt esetleg még „megölne” a korábban mondott dolog miatt.
- Ugye tudod, hogy még sosem főztél nekem, és ennek az egésznek nagyon bűntudat szaga van? – Pillantok rá, szemernyi kétségem sincs afelől, hogy itt valahol megdöglött egy kutya, és azt próbálja selyem köntösben tálalni. Mióta is tartunk ott, hogy ilyesmire van szükségünk a rossz hírek előtt? Nos, gőzöm sincs, de szerintem mostanság egy életre eleget kaptam a rossz hírekből, és semmi kedvem megint végigasszisztálni egyet, de nyilván végighallgatom, hisz a barátnőm, nem okoznék neki csalódást ilyen téren. - Kérek, ahogy így elnézlek, valami ütős rövid pont jó lesz. – Nem vagyok benne biztos, hogy felkészültem arra, amit mondani fog, de állok, jobban mondva ülök elébe, mást úgysem tehetek. - Ja, most már tuti, hogy vaj van a füled mögött. – Pillantok a kedvencemre, és ha önt, akkor holt biztos, hogy azonnal lehúzom, és rögtön töltök is utána még egyet. Másnaposságból aznaposságba, csodálatos. Szerintem rövidtávon alkoholista lesz belőlem. - Oké, mielőtt még a görögdinnyét is kivennéd a hűtőből, inkább mondd el, miért serénykedtél ennyit a kedvenceimet illetően, mert így biztos, hogy nem fogok tudni enni. – Néztem rá nagyon komolyan, bármennyire is rajongjak a hamburgerért, ez az egész már túl komolynak tűnik ahhoz, hogy csak úgy elmenjek mellette. - Mi? Miért verted szét a kecóját? Örvendeni fog neki, amikor visszajön. – Mert hogy én még abban a tudatban létezem, hogy meg fogja tenni előbb-utóbb, de lehet, lemaradtam pár körrel, ha már tönkre kell tenni a berendezést, de ez igazából az ő dolguk, úgy rendezik az egymás közti esetleges nézeteltéréseket, ahogy kívánják, ha ehhez egy egész házat szét kell verni, akkor kedves egészségére. A mondandója második részét nagyon is hallom, de olyan szinten vág mellbe, hogy nem bírok megszólalni. Kész szerencse, hogy alapvetően nem vagyok kifejezetten idegbajos jellem, mert most meglehet, én is összetörnék valamit. Nem tudom, hogy a hallgatásom nem beszédesebb-e minden szónál, amit jelen helyzetben mondani lennék képes, de abban egész biztos vagyok, hogy nem azt kapja, amire számít. Nyelek egyet. Hát látod… ezért nem engedek közel magamhoz senkit. Így, vagy úgy, de mindig elhagynak. A kezeim közé szorítom a hamburgert, és beleharapok, jobbnak látom, mint bármit mondani, amit talán megbánnék, vagy ami miatt végtelenül önző picsának gondolnám magam. - Ühüm, minden, isteni a hamburger. – Közlöm halál lazán, mintha a világon semmi sem történt volna, nem kell feltétlenül tudnia, milyen szinten küzdök azért, hogy ne zárkózzam hisztérikusan bőgve a fürdőszobába. Biztos megvan rá az oka, vélhetőleg nagyon is nyomás érvei vannak, és nem akarom semmilyen szinten eltéríteni tőle azzal, hogy bevallom, mennyire istentelenül elcseszett vagyok mostanában.
Primrose Trevelyan
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 104
◯ HSZ : 738
◯ IC REAG : 618
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Jobb csukló környékén egy "Joy" tetoválás
- Lehet, hogy csak nem emlékszel rá. Amikor találkoztunk, akkor se rendelt kaját ettél, hanem azt, amit én csináltam neked, hogy erőre kapj. – mondtam neki higgadtan, mintha semmi vaj nem lenne a fülem mögött, pedig nagyon is volt, nem is kicsi. Biztos vagyok abban, hogy eléggé nagy sebet fogok ejteni rajta, de inkább tőlem tudja, mintsem mástól. S attól még, hogy nem leszek ebben a városban ugyanúgy meg fogom látogatni őt, mert fontos számomra és sose engedném azt, hogy egyedül maradjon, ha csak ő el nem lök magától… Inkább erre nem is akarok gondolni, mert a testvérek néha veszekednek, de aztán kibékülnek. - Azért mert kedves vagyok máris vaj lenne a fülem mögött? – tettem fel még mindig ártatlanul a kérdést, miközben egyre inkább éreztem, hogy a torkomat marja az egész dolog, de magam sem gondoltam volna, hogy az egyik látogatásom során ennyire meg fog változni ismét minden. - Azt hiszem, hogy túl jól ismersz már, mert tényleg az is van. Sőt, még hoztam csokit is, azt hiszem azt a fajtát régebben szeretted. – vallom be a dolgot, majd kicsit megvakargatom a fejemet, a hajamba túrok és őt figyelem. Itt az ideje azt hiszem beszélni, de mégis miként mondjam ki? Ahj, ez annyira bonyolult, eleve nem könnyű meghozni se, de reménykedtem abban, hogy ezzel a döntésemmel nem kell elveszítenem őt se, hiszen néha Fairbanksben van, meg magunkat ismerve mindegy hány óra a két város között az út, mert úgyis felkeresnénk a másikat, legalábbis én tuti. - Mert bepöccentem, volt egy látogatóm, akivel betelt az utolsócsepp is, de igazából nem is arra az illetőre voltam dühös, meg arra, amit mondott, hanem sokkal inkább Rhydianra. Tudod, kutatás céljából elment Párizsba a Vörös Hold után szinte egyből, majd úgy volt, hogy minden héten írni fog, ami ment is pár hétig, majd a föld nyelte. Semmi hírt nem adott magáról, segítséggel felkutattam az ottani falkát, s ők azt mondták, hogy nincs semmi baj, szóval mondhatom azt, hogy eltűnt. Vélhetően ritka az olyan szerencsés alkat, aki kétszer is mellé fog Teremtő terén. – fejtettem ki a dolgot, s vélhetően így se kellett volna kárt tennem a nappaliban, de inkább ott töltsem ki a dühömet, mint esetleg olyat bántok, akit nagyon nem akarnék. A csend eléggé kifejezi azt, hogy mennyire is sokkolta őt és mennyire mélyen érintette. Pontosan tudtam, hogy ő mennyire beszédes szokott lenni, illetve arcának a rezdülései és az energiái tökéletese elárulták nekem, hogy mit is érez. Meg se mozdultam és úgy figyeltem őt jó darabig, majd pedig amikor megszólalt, akkor lesütöttem a szemeimet, hiszen ezer szónál is jobban fájt ez az egész. - Nem semmi nincs rendben, ezt te is és én is tudom. – mondtam óvatosan, majd ha engedte, akkor mellé telepedtem, s óvatosan öleltem meg. – Wendy, a testvérem vagy és vélhetően megérdemlem, hogy némasággal büntess, de kérlek, beszélj velem. – pillantottam rá kérlelően és reménykedtem abban, hogy nem fog ellökni magától.
Kezdőlap
//
