A környező erdőségben néhány vadászház szolgálja a túrázók és az engedéllyel (remélhetőleg) rendelkező vadászok kényelmét. Akadnak olyan épületek is, amelyeket már megrágott a helyi időjárás, így a bennük tartózkodás inkább életveszélyes, mint biztonságos.
//Figyelem: ez a topik nem EGY konkrét vadászház, hanem a területen - elszórtan - megtalálható összes vadászház gyűjtőhelye, eszerint a tér játék közben tetszés szerint alakítható.//
- A morcos mexikói örökölte - bólogattam, jelezve ezzel is, hogy figyelembe vették a hagyatékelosztási kérelmét. Szóval jah, búcsút mondhatott a cuccoknak. Üdítő, hogy megszabadít a puskacsővel való masszív szemezéstől, ezzel párhuzamosan eresztem le én is a kezem. Jó tudni, hogy még mindig nem akar puszta hobbiból lepuffantani. - Mi van, felcsaptál a Tücsök helyettesének és a saját Pinokkiódat keresed? - horkantam fel. - Hagyd békén a lelkiismeretemet. Vissza fogok vinni mindent. Különben is, ahol csak egy volt, onnan nem hoztam el - húztam fel némileg sértettem az orrom. Hát minek néz, basszus? A felsoroltak megadóan bólogattam, igen, tényleg elmehettem volna bevásárló körútra, csakhogy: - Nem fogok shopping-túrát tartani. A városba nem megyek, messzebbre pedig nem fogok csatangolni ezekért. - Sarah-t meg mégse ugráltathatom non-stop! Illetve, de, megtehetném, csakhogy az ő türelme sokkal kurtább, mint az enyém, és nem szeretnék egy komplett lakásberendezés mellé még a házat is a két kezemmel felhúzni. - Amúgy nem lettem csóró és a falka se semmizett ki. - Bár ezzel nincs előrébb, és nem is lesz, amíg így ködösítek. Leültem, előtúrtam a bicskáját és ahogy odalépett, hogy az oszlopot támassza, visszaadtam neki a hasznos kis eszközt. Igen, jól sejtette, valóban megfeledkeztem volna róla - meg ő is. - Nem gondoltam volna, hogy újra összefutunk itt, miután úgy elszaladtál - ingattam a fejemet, bár rosszallás egy csepp se volt bennem. - Amúgy Horát feloldozta a pápa, és már meg is lett az utódod. - Szerintem pontosan tudta, hogy ki, nem kellett ezt túlragozni. - Sok minden változott a falka életében, miután elmentél. - Előkotortam a cigimet és megkínáltam vele, ha elfogadta, tüzet is adtam, majd én is rágyújtottam. - Én is otthagytam őket ősszel - tettem hozzá, mintegy mellékesen, térdeimre könyökölve. - Sarah se nagyon tervez maradni, Castor sincs már... Könnyen fecsegtem ki neki mindezt, talán túlságosan is, de nézzen bárki nyugodtan naivnak, nem tartottam attól, hogy ezzel bármilyen formában vissza fog élni. Igazából azt se tudom, hogyan lehetne.
- Zsír. - mosolyodok el vidáman, mert jah, esélyesen keresztet vethetek a cuccaimra – nem mint ha olyan nagyon ragaszkodnék bármihez is a fegyvereimen kívül, különben hoztam volna. Másrészt viszont valahol szívet melengető ebben a zord és kegyetlen világban, hogy dezertálásom ellenére azért mégis teljesült a végakaratom. - Ha te mondod... mesékben nem vagyok otthon annyira. - vonok vállat, amolyan „te tudod” módon, bár kíváncsi vagyok, hogy akar mindent visszavinni a helyére. Talán listát is ír róluk? Jesszus, tényleg agyamra ment a lovarda vezetés, ha már ilyen csipcsup hülyeségeken kattogok. - Hát ez egyre jobban hangzik. Akkor? - kérdeztem vissza, mert nem hogy egyszerűsített volna a helyzeten, csak még inkább összekutyult mindent, hogy most már tényleg nem értettem, mi is ez az egész. És már április elseje is elmúlt, pedig kinéztem volna belőle, hogy valami poént bevág rá. Bár honnan is tudhatta volna, hogy itt vagyok, nem? - Őszintén? Én sem gondoltam volna, hogy ilyen hamar újra erre járok. - vallottam be, bár igazából túl sokat most sem terveztem előre, lehet, ha holnap beindul a vezérhangyám, gondolok egyet, aztán felülök az első Floridába tartó járatra. - Nem is tudom, erre mit mondhatnék. Nem nézték hülyének a majd’ háromszáz éves dokumentumok miatt? Vagy volt olyan elborult, hogy azokat is hamisította, hogy mainak tűnjön? Bár akkor meg képzelem, mennyi szart ért az egész. - felesleges pénzkidobás, én azt mondom, akkor már inkább költött volna másra. Én úgy is „feloldoztam”, ha ennyire csökönyösen ragaszkodik a formaságokhoz, hát egészségére, mindenesetre egy biztos – részemről megkönnyebbülés, hogy már nincs részem belőle. - Áldásom rájuk, éljenek boldogan? Vagy megérdemlik egymást? Jobban összeillenek mint mi valaha is. - akármennyire is derogáló, hogy ilyen hamar túllépett rajtam az exem, a tény az tény - a miénk mégis csak kényszerházasság volt, az övék meg az az igazi, szirupos, rózsaszín lufis szerelem... és még csak nevet sem kell mondani, van egy erős tippem az utódom személyét illetően. - Még ezeken felül is? - fordulok kérdő tekintettel Darren mellé. Nem erőltetek semmit, mond amit mond, vagy szabad, hisz legkevésbé sem akarom, hogy miattam üsse meg a bokáját, ám amikor közli, hogy már ő sem falkatag, azért elkerekednek a szemeim egy kissé. Aztán még jobban, amikor folytatja, a cigit pedig el is fogadtam, azt hiszem, kelleni fog. Majd ha bemegyünk, megkeresem a tartalék piát, ha nem lelt rá még eddig. - Jesszus, mi történt? Mert gondolom, azt kissé egós lenne kijelenteni, hogy az én példámon buzdult fel mindenki. - pláne, hogy Castorral szerintem a falkaösszevonás óta se nagyon találkoztam, szóval esélyesen valami komolyabb dolog áll a háttérben.
A szívemhez kaptam, amikor mondta, hogy nincs otthon mesékben. Oké, én is csak azért, mert amikor még rendszeresen szállítottam ovikba bútorokat, akkor volt, hogy a kötelező körön túl is beültem közéjük egy-egy foglalkozásra. Ki tudja, lehet játszottam már egy-két fattyammal is ott! De a lényeg, hogy ezen alkalmak nélkül valószínűleg az én tudásom se terjedne ki ilyesmire és a mese fogalma lefedné azokat az északi mitológiákat, amiket még anyám mesélt. - Egy lerobbant kecót "bérlek" épp. Nem valami felszerelt, próbálom lakhatóvá tenni - vontam vállat, mintha ennyi lenne az egész, de később úgyis kap majd részletesebb helyzetábrát. - Én örülök, hogy megint itt vagy - mosolyogtam rá őszintén. - Jó újra látni téged. - Egyébként is, de ebben az össze-visszaságban határozottan jól esnek az ismerős vonások, az otthonosabb terep, az egyszerűbb, hétköznapi témák. Annyira... üdítő volt a sok szarság után, hogy lassan energiáim közé kúszott egy kevés a régi, megszokott könnyedségből. Még pajzsomat is lejjebb eresztettem, bár így se dobtam le teljesen. - Fogalmam sincs, nem beszéltünk róla igazából. Vegasban megesküdtek, volt egy behódoltatás, ennyit tudok. - Nem éreztem pletykálásnak, egyik se volt titok ezek közül és úgy voltam vele, hogy miért ne tudhatná ő is. Mégiscsak a neje volt. - Kicsit azért bosszúsnak tűnsz - jegyeztem meg bujkáló mosollyal, de nem erőszak a disznótor részemről. - Óóó, csak ezen felül igazán! És itt megeresztettem a gyeplőt és pofáztam héthatárra, miközben szívtuk a bagót. Elmeséltem neki az újabb áprilist, a halálokat, viadalt, a bétaváltást és annak körülményeit, a rá következő közhangulatot, majd Castor bizonytalan időre történő távozását... -... és ez után léptem ki. - Szórakozottan pöcköltem le a hamut a cigi végéről, az erdő felé révedve. - Féltem, hogy ha maradok, hülyeséget csinálok. Egy üres trón túl nagy csábítás lett volna, tőlem meg hiteltelen és hátbatámadás, ha az ő pozíciójára török, miután egy egész falkát adtam neki - magyaráztam eltűnődve. - Nem akartam lerombolni és széttépni, amit nagy nehezen sikerült tető alá hozni. Nem akarok annak a falkának ártani, Odie, de valószínűleg akaratom ellenére is meg fogom tenni. - Elnyomtam a csikket, újabb után nyíltam, ám a mozdulat megakadt a felénél. Meggondoltam magam - ahogy annyiszor, annyi más tekintetben is életem során. A nőstényre néztem, akár állt még, akár leült inkább, fejemet kissé oldalra billentettem, tekintetem fürkészővé vált. Pillantásom inkább a farkasé volt, mint az enyém, bár szemem színe nem igazán változott. Energiáim kimért kíváncsisággal sündörögtek övéi körül. - Falkaszerűt fogok alapítani - mondtam és ezt pontosan olyan egyszerűen, kézenfekvően terveztem, mint ahogy kiejtettem a szavakat. - Mit gondolsz? Segítesz nekem ezúttal nem feladni és valami nagyobbat alkotni? - Meg tudnál bízni bennem még egyszer, utoljára úgy, mint akkor, amikor a torkodat ajánlottad fel a csatlakozásodkor?
Ha ő a szívéhez kap, én megadóan emelem fel a kezemet – mea culpa, hogy a gyerekmesékben nem vagyok járatos! Másban meg annál jobb vagyok, de miután most nem ezért vagyunk ott, hogy a másik rejtett képességeit pontozzuk, annyiban is hagytam a témát. - Hát, sok sikert hozzá. A virágok meg a szőnyeg sokat tud dobni az otthonosságon. - ingyen tipp, az kezd vele, amit akar, virágot az erdőből még nem is különösebben nehéz beszerezni. Másrészt meg képzelem, lakhatóvá akarja tenni, nem otthonossá. Prioritás! - Köszi! Jó újra ismerős arcot látni, legalábbis azokból, akik nem a hátuk közepére. - meg nem kívánnak pokolra, vagy sorolhatnám még a végtelenségig. Nem mindenki vette olyan lazán a lelépésemet, mint ő vagy Rocky, sajnos. - Mit ne mondjak, sokáig nem húzták az időt. Vegasi esküvő, meg ők ketten? Inkább nem mondok semmit. - tekintve, hogy Horatio milyen vaskalapos, régimódi alak, ha vallásról van szó, mondanám, hogy egy világ omlott bennem össze. De az igazat megvallva, összedőlt már egy pár miatta, szóval köszönöm, elég volt – miután úgy döntöttem, lelépek, rajta is túlléptem, hogy eztán mihez kezd, az már nem az én gondom, bajom. - Mit is mondhatnék? Csöpp egómnak azért rosszul esik a tény, hogy ilyen hamar túlléptek rajtam. - vontam vállat. Ennyit a nagy őszinte szerelemről, vallomásról, legjobb barátnőről, meg a többi habos, cukormázas nagy lelkizős vallomásról, amiket a lelépésem előtt volt szerencsém meghallgatni. Nem is ragaszkodom különösebben a témához, ha már végre egy jófej ex-falkatársammal hozott össze az élet, inkább csámcsognék én is az aktuális pletykákon, mintsem a zsákon meg a foltján keseregjek. - Ki vele, ne húzd az időt! Mindent tudni akarok! - csaptam le gyermeteg lelkesedéssel, végighallgatva Darren beszámolóit, időnként bele-bele kérdezve, miközben élvezettel sütkéreztem az információk tengerében. Nyilván Rockyt nem volt pofám így faggatni, ne üsse meg a bokáját miattam, de tudva, hogy Darrennél ez a lehetőség nem áll fenn... miért is ne? - Valahogy sosem értettem, mi olyan csábító benne. Nyilván király dolog a hatalom, meg hogy másokat irányíthatsz, de nem tudom... az a sok felelősség, mindenre odafigyelni, gondolni, minden problémára megoldást találni... - húztam el a számat, és azt hiszem, ebből már nyilvánvalóvá vált, hogy nem az én asztalom az ilyesmi. Hiába, sosem voltam egy domináns alkat, vagy olyasvalaki, aki ilyen babérokra vágyik, a kalandvágy jobban megmozgatja a fantáziám mint az, hogy ilyen hosszú ideig helyhez kötve éljek. - Mondjuk van ebben is valami. Te kiléptél, mert nem akartad lerombolni, majd megteszi más helyetted. Jobban látnál egy Chicagóit a falka élén? - kérdeztem vissza, bár tekintve, hogy milyen kényszerszagú volt a falkaösszevonás, képzelem, mennyi időnek kell még eltelnie ahhoz, hogy tényleg egy falkaként működjön, és senki ne úgy gondoljon a másikra, mint „chicagói”, vagy „őslakos”. Kíváncsian figyeltem, vártam, hogy ezek után mégis mire akar kilyukadni a másik? - Féltél, hogy ha maradsz, hülyeséget csinálsz. Kiléptél, és így is azt csináltál? Vagy fogsz...? - próbálok találgatni, ha már húzza az időt és borzolja az idegeimet, ám ahogy meghallom, csak csodálkozó tekintettel fordulok felé. Majd, nagyot szippantva a cigarettámból, viszonozva az előbbi hatásszünetet, én is elgondolkozok egy darabig rajta, mit is kéne felelnem erre. - Nem tudom, Darren. Ha ezt szeretnéd, akkor hajrá! De gondolod, hogy jó ötlet? Működhetne? És nem úgy, mint korábban Fairbanksben, rivalizálva, ellenségeskedve? - kérdeztem vissza, szándékosan nem válaszolva a másik kérdésére. Nem, nem engedtem el a fülem mellett, csupán nem ilyen egyszerű a téma, hogy kapásból rávágjam, hogy „igen” vagy „nem.
- A dekorációt másra bízom, az enyém a praktikum - somolyogtam, mert már voltak terveim nem épp a praktikumot szolgáló dolgokra is, de igen, elsődlegesen lakható legyen. A kéjenc kiegészítők majd később jönnek. Vállat vontam arra, hogy akad olyan, aki nem kívánja őt ide meg oda. Pontosabban felhúztam a vállam. Ezzel sem ő, sem én nem tudtunk mit kezdeni, ő is tisztában volt vele, hogy a lelépése körüli dolgok bizony nem vetnek rá csodaszép fényt, de nem olyannak ismerem, akit ez annyira földhöz csapna. Kuncogtam a bajszom alatt reakcióra, mind a vegasi esküvő,mind a sértett egó kapcsán. Nem kinevettem, csak szórakoztam a stíluson, amivel megfűszerezte mondandóját. - A tüneményes kis feleség szerep úgysem illik hozzád, ha érdekel a véleményem. - Ha nem, már akkor is megkapta. - Az ilyen szerelmi sokszögek meg egyébként is a tinirománcokban szoktak hosszan és érdekesen alakulni. - Maszek vélemény második csapó, ennél tovább viszont nem kívántam ragozni, felesleges is lett volna. Inkább pöfékeltem és felzárkóztattam őt a történtekből. Volt mit mesélnem, ő pedig nagyon jó hallgatóságnak bizonyult, s ennek hála, legalább egy kis időre bennem is inkább távoli, hátborzongató mesévé váltak a történtek, elhagyva a masszív, személyes vonatkozást. - A hatalom csak egy komponens a sokból, legalábbis részemről. Akit csak ez mozgat, az általában hamar elbukik. Talán inkább az vonz, amit másodsorban felsoroltál - mosolyodtam el halványan, mert a felelősség ebben az esetben már nem kényszer szülte lenne, hanem önként vállalt és ez bizony rengeteg mindent meghatároz. Mosolyom csak a kérdésével olvadt le. - Nem. Illetve... közülük Castort tartottam annak, akinek érdemes behódolni, de a többiek kapcsán nem biztos, hogy ugyanezt mondanám. Engem nem érdekel, hogy őslakos vagy chicagói, amíg a falka neki az első. De ha én ott, közöttük előléptem volna, az mindannak a szemenköpése lett volna, amiért eddig küzdöttem. Annak a hátbatámadása, akivel tiszta alkut kötöttem és a falkámmal együtt a torkomat ajánlottam. Nagy svindler voltam világ életemben, Odie, de nálam is van határ. Emellett... kurvára hiteltelen lettem volna még a magam szemében is, nemhogy máséban. Azért pedig nem fogok egy ekkora falka élére pofátlankodni, hogy a túlnyomó többsége szélnek eredjen és a nagy egészből egy maroknyi legyen. - Tarthat szentimentálisnak, de az én szememben, nekem az a falka nagy! Annak nagynak kell lennie, idővel pedig közös erővel naggyá válnia. Hiszem, hogy képesek rá, ezért akarom a legkisebb vizet zavarni a soraikban szándékaim szerint. Végül addig is eljutottunk, hogy előálltam neki a farbával. Mit szépítsem, egy kicsit azért csalódott voltam, hogy nem mondott egyből igent, ugyanakkor tökéletesen megértettem. Ehhez mérten nem adtam ki magam, mert nem azt érdemelte, hogy nekiálljak duzzogni. Baromi hülyén vette volna ki magát: egy vezetői álmokat dédelgető ne durcizzon be - komolyan - az előtt, aki a saját oldalán szeretne tudni. - Jó ötlet és működhet - bólintottam komolyan, meggyőződéssel. - A magam részéről azért, mert ezúttal nem kényszerűség szüli a dolgot. A körülményeket és a részleteket tekintve pedig: nem vegytiszta farkasfalkában gondolkodok, Odie. A lehető legszorosabb együttműködést tervezem az őrzőkkel, a vállalkozó szelleműekkel együttélés szinten. Hasznos mindkét félnek, főleg ezekben a zavaros időkben. Ami pedig a Falkával való rivalizálást illeti: mindenképp tárgyalni fogok Nessával - ha még ő a béta, vagy áll legközelebb a hatalomgyakorláshoz -, területről és társairól. Meg szó szerint a társairól, mert a saját csapatom magjának túlnyomó többsége a Falkában van. Nem gondolom, hogy minden sétagalopp lesz, totális naivitás lenne ezt elvárni. De ezúttal inkább szétkergetem a társaságot, semmint mást engedjek a helyemre. Sok minden történt az elmúlt évek alatt, s tagadhatatlanul változtam ezek hatására. Ezért is lett ez a terv, nem pedig az, hogy visszakéredzkedek a falkába és behódolok. Egyszerűen képtelen lennék rá. Amennyire ez nem menne, annyira szeretnék én "gondoskodni" a sajátjaimról, azokról, akiket a farkas a magáénak tekint. Szükségünk van rájuk, most igazából jobban, mint bármikor előtte.
- Tipikus pasi. - vigyorodtam el a feleletét hallva, mielőtt átnyergeltünk volna a falkából való lelépésemre, meg a szappanoperába illő házaséletem kivesézésére, hogy aztán végül jelentősebb, érdekesebb dolgok is terítékre kerüljenek. Mind például az, hogy mi minden változás történt a falkában azóta, hogy úgy döntöttem, elég volt belőle. Hazugság lenne, ha azt mondanám, egyáltalán nem lepnek meg a hallottak, sőt, talán a pár év alatt, amíg a városban éltem, nem történt annyi mindent, mit most, néhány hónap leforgása alatt. Mondanám, hogy tipikus, bezzeg amikor itt voltam, csak a pangás volt, de az igazat megvallva nem vagyok biztos benne, hogy ebben az egész zűrzavaros katyvasznak a része akartam lenni. Pláne, ha azóta mások is úgy döntöttek, nem hiányzik nekik. - Nem hiába voltál mentor korábban, ha nem csal az emlékezetem, nem igaz? Egy csapat élére állni is hasonló kicsit, csak nem kölykökkel, hanem nagyokkal. - nyilván nem ugyanaz a kettő, de azért akad némi párhuzam ebben a másokról való gondoskodásban, terelgetésben. - Azt hiszem sejtem, hogy mire is gondolsz. Valahol igazad van abban, hogy nem kevés hátbatámadás feelingje lett volna egy ilyen lépésnek, de őszintén... kíváncsi vagyok arra, hogy esetleg egy újabb hatalmi átszerveződés hogyan hatna a falkára. Ha nem te, hanem valaki más kerülne a trónra, akkor nem eredne a többség ugyanúgy szélnek? - gondolkozok hangosan. Új elképzelések, új szabályok, új rendszer, és lehet, hogy a szubok és a semlegesek egészen jól viselik az ilyesmit, de kétlem, hogy a dominánsabb tagok olyan könnyen megemésztenék az ilyesmit. De tudom, én csak ne beszéljek arról, mit tennék, pláne, hogy már egy ideje én se vagyok a falka tagja, sőt, még csak nem is falkaügyek miatt pattantam meg. - Együttélést az őrzőkkel? Hát ez azért kissé meredeken hangzik. - vontam fel a szemöldököm kissé vonakodva, nem mint ha különösebb bajom lett volna velük, vagy olyan sok összetűzésünk lett volna a múltban, de nagyjából olyannak tudnám elképzelni farkas fejjel, mint ha emberként egy zsaruval cuccolnál össze. Megvan a jó oldala is, tagadhatatlanul, de azért no... - Nem is tudom, Darren... Úgy gondolod, ha egy nagy egészként nem működött, akkor kisebb darabokban jobban fog? - kérdeztem vissza, mert egyik oldalról nézve valljuk be, így is, úgy is az egység bontása valamilyen szinten, a másik oldalról megközelítve azonban én is látok fantáziát benne, elvégre nem vagyunk egyformát, nem csíphet mindenki mindenkit egy közösségen belül sem. - Kicsit olyan középsulis klikkesedős feelingje van, vagy csak nekem? - kérdeztem vissza. Nem mint ha jártam volna gimibe, de aki nézett tévét az elmúlt 10-20 évben, szerintem érteni fogja, mire is gondolok. - Köszi, hogy gondoltál rám, de egyelőre szerintem passzolnám a lehetőséget. Egyrészt, mert magam sem tudom biztosan, hogy meddig maradok még Alaszkában... - talán egy hét, talán egy év, most abszolút egyik napról a másikra élős korszakomat élek, és nem is nagyon tervezek nagyobb távra előre. Őt meg pláne nem akarom felültetni vagy cserben hagyni azok után, hogy egyáltalán eszébe jutottam egy ilyen lehetőség miatt - Másrészt pedig, az elmúlt néhány évtizedet szinte szünet nélkül falkában töltöttem. Jobban hiányzott a függetlenség, mint gondoltam, és szeretném még kiélvezni, amíg lehet.
Somolyogva vontam vállat, nincs mit tenni, igaza van, aztán ahogy haladtunk tovább, ha mosolyra is került sor, az már nem volt ennyire könnyed és felhőtlen. Komolyabb témák jöttek, amik kapcsán egyikünk sem olyan, hogy elbagatellizálja bármelyiket. - Van benne valami! - ismertem el, mert igazából a Mentorságomat annyira külön kezeltem bármi mástól, hogy ez eddig eszembe se jutott. Megdörzsöltem az arcom. A falkapolitika mindig is egy elég szövevényes, sokrétű és nehezen megtippelhető jövőjű terület volt. - Bőven megvan ennek is a lehetősége - bólintottam, mert kár tagadni. - De tarts gyávának, vagy felelősséget lepasszolónak: azt nem konkrétan én okozom. Az más "sara" lesz, és nekem annyiból mindenképp tiszta a lelkiismeretem, hogy ami önerőből és józan észből telt, azt megtettem ennek elkerülése érdekében. A világ és a falka is változik, nincsenek téveszméim. De ha már valami mindenképp bomlik, ha már így is, úgy is szélnek eredne egy nagyobb váltás esetén a falka fele mondjuk, akkor az nem azért lesz, mert a saját korábbi törekvéseimet és igyekezetemet köpöm le. - Ó, én meg az elveim! Viszont ha banális példát nézünk: ha nagy nehezen veszel egy autót, nem fog kalapáccsal nekiesni két hét után, hogy szétverd! Lehet, hogy lelakod, lehasználod, de szándékosan nem teszed tönkre. - Elsőre biztos annak hangzik - nevettem fel röviden, hallva-látva az együttélés feletti reakcióját. - Enyhítő körülmény viszont, hogy ezt ne úgy képzeld el, mint a Farkaslak-béli együttélést. - Mert azért az sem mindegy, hogy mennyire élünk egymás közelében, mennyire van meg a magánszféra érzete. Kérdéseire nem feleltem azonnal, hülyeség lett volna elhamarkodott választ adnom, főleg, hogy jogosak voltak a felvetései és az aggályai. Okos nőstény, ezért is kedvelem. - Annyiból mindenképp jobb esélyeket látok, hogy egy esetleges felaprózódás közös forrásból eredne javarészt. Ha csak nem történik akkora dolog, esélyesen egy ilyen felállás békésebb együttélést eredményezne, mint ami volt a betolakodó-őslakos helyzet idején. Lehet, hogy vannak olyanok, akik jobb szeretnének egy több frontos falkaháborút, de szerintem mindenféle Vörös Holdak meg egyéb szarságok mellett ez aligha lenne általános. - Nehéz pontosan megjósolni, mivel egyének döntési lehetőségeiről van szó, és az egyént elég sok minden tudja befolyásolni a hierarchia minden fokán. Érdekes lenne az biztos. - Nem nevezném én ezt klikkesedésnek... - simogattam eltűnődve az állam -, mármint... Nézd, saját példámból indulva: egy csapat alapja, magja mindenképp bizalmasokból kell, hogy álljon, így ebből szempontból tényleg egyfajta klikk ez. Sőt, szerintem majdhogynem minden falka legelső, legelemibb magja az. A kérdés az, ki mennyire reked meg ezen a szinten, mert rövid távon szép és jó lehet a spanokkal jópofizni, de hosszabb távon egy ilyen felállás egy helyben maradva életképtelen. Nagyobb távlati tervek, közös cél nélkül aligha marad együtt, nem fejlődik, ne gyarapodik, csak lassan elsorvad. Legalábbis szerintem. - Mindebből pedig könnyedén levehette, hogy nem szándékozom megmaradni a kedveltek, barátiak körénél, a kiindulásom viszont nyilván ők. Ha van egy fix, erős, hűséges támogatói kör, onnantól megindulhat az építkezés. Éppen ezért ajánlottam fel neki is a csatlakozást. Lehetőség volt, kérés, ami felől belátása szerint dönthetett, semminemű kényszerérzetet vagy elvárást nem löktem felé. Elég kényszert sóztak már az én nyakamba ahhoz, hogy másokhoz ne akarjak láncokkal a kezemben fordulni. Mindennek megfelelően fogadtam el döntését, válaszát. - Ahogy gondolod - hajtottam fejet felé, mindennemű ellenérzés nélkül. - Mindenesetre ha meggondolnád magad, vagy egyszerűen csak segítségre szorulsz, hívj nyugodtan. Az ajtóm nyitva előtted - mosolyogtam rá, szóval és gesztussal is biztosítva támogatásomról. A farkas nem felejt, a hűség, az együttműködés és a felelősség pedig nem egyirányú behódoltatáskor sem. Használd majd ki, ha szükséged lesz rá. Nekem elég, hogy őszinte voltál és nem szépítettél.
- Változik itt minden... szép is lenne, ha pont egy falka maradna változatlan. - húzom el a számat, annak tudatában meg pláne, hogy az a falka, amit felnőttem, a forradalom után megkopva, legyőzve olvadt bele egy másik, nagyobba... - Mondjuk ebben is van valami. - adok igazat neki. Lehet, hogy a saját lelkiismeretünk tisztasága apróságnak tűnhet, de akiben van annyi hm... gerinc? Dominancia? Érettség, tapasztalat? Vagy szimplán józan paraszti ész? Ahhoz, hogy ne másoknak akarjon megfelelni, hanem önmagának, annak bizony igencsak fontos alappillér ez is. Arról nem is beszélve, hogy amíg ez nem hagy békén, addig úgy sem nyugodhatunk mi sem... - Megvan annak is a maga szépsége, bár én nem kaptam olyan töményen, mint mondjuk ti. Tudod, a lovarda... - még ha gyakran fel is jártam, az állatok, amit a bátyám hagyott hátra, oda kötöttek helyileg, még csak az sem igazán volt opció, hogy 1-2 napot távol töltsek, s ami az egészben talán a legszebb, hogy ezt az egész falka képes volt elfogadni, tudomásul venni... leszámítva a saját, tulajdon férjemet. Igaz, bár így nem mondta ki, de azt azért érezni lehetett rajta, hogy derogál számára az, ha neki kéne odaköltöznie hozzám, és nem én jönnék, csapot-papot ott hagyva, hogy a Lakba költözzek. Mert szerinte, ha kivitelezhető lett volna, már nem megtettem volna rég? Áh, mindegy is! - Nem is tudom, mit mondjak, Darren... maga az elképzelés nem rossz, még fantáziát is látok belőle, de sajnos annyira kiszámíthatatlan így egyelőre... úgy értve, hogy... na várj, hogy kéne magyaráznom? - nyomtam el a csikket a földön, miközben rendszereztem a gondolataimat egy kissé - Közelítsük meg más oldalról. Egy falkában egész sok tag van ahhoz, hogy jó esetben ne lógjon ki senki a sorból, hogy egy tag se kapjon kirívóan nagy figyelmet, szerepet benne. Jó, leszámítva a vezetőket, nyilván... de egy ilyen kis csoportot sokkal erőteljesebben határoznak meg a tagok... Nem tudom, mennyiben gondolkodsz, 5-10 fő? És ha ők sem feltétlenül jönnek ki egymással? Vagy más nézeteket vallanak? - persze, tisztában vagyok vele, hogy konfliktusok mindenhol vannak, egy nagyobb falkában is, mindössze arra próbálok rávilágítani, hogy már csak ennyiből sem mindegy, kiket sikerül beszerveznie... Mert lehet, hogy a kezdeti magban mindenki jó barátja, bizalmasa, de ez még csak azzal sem jár feltétlenül együtt, hogy akik vele jól elvannak, a többiekkel is hasonló spanok lesznek. Ha pedig ezt a kiinduló magot sem sikerül jól összeválogatni, nos, utána már kár tervezni... - És mindenképp itt akarsz maradni Fairbanksben? Vagy itt gondolkozol megvalósítani ezt az egészet? - kérdezek vissza, hisz bár engem nem kötnek olyan fontos szálak ehhez a helyhez, mint mondjuk Marseilles-hez, de azzal tisztában vagyok, hogy neki sokkal komolyabb múltja van ezen a vidéken. A kérdés csak, hogy mennyire? - Köszönöm, Darren. - feleltem hálásan. Arra ugyanúgy, hogy nem lett sértődés a nemleges válaszomon, mint arra, hogy mindezek ellenére még ilyen segítőkésznek bizonyul, mint egy támasz a bajban, ha úgy adódik, ez pedig végképp kellemes emlékekkel tölt el. Annak fényében pláne, hogy miután leléptem a falkából, gondolni sem mertem ilyesmire, most pedig Rocky után benne is hasonlóan kellemesen csalódhatok. - És szintúgy. Ha mindezek ellenére valamiben segíteni tudok, megpróbálok. - biztosítottam róla magam is, hogy számíthat rám. Ez a legkevesebb cserébe, nem igaz? Pláne ha kényszer nélkül, szívből jön, őszintén.
Akaratlanul is egyre szélesebb lesz a mosolyom, ahogy hallgatom, s lassan, de biztosan vigyorrá válik, miközben masszív "basszad meg Odie" kering bennem. Picsába te nő, hogy nem jössz! Ezért is kellett volna, a puszta kedvelésen túl, és tudom, hogy nem direkt csinálta, mégis olyan szépen és egyszerűen dörgölte a pofámba az egészet, hogy a szívem szakadt bele. Rohadtul bosszantó!. Jó és fontos kérdései vannak, mind olyan dolog, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni, amiket felé és magam felé is meg kell válaszolnom, ha azt akarom, hogy ez életképes felállás legyen. - Jogos - bólintottam az aggályokra, mert mindez tényleg megeshet, az is lehet, hogy meg fog történni, mert míg mind a pusztán őslakos- mind pedig az egyesül falkában elegen voltunk ahhoz, hogy akik nem kedvelik egymást, azok könnyebben kerülhették el a másikat, addig itt ez jóval nehezebb lesz. Legalábbis eleinte biztosan. - De egy új tag csatlakozásakor se lehet kiszámítani, hogy mennyire lesz felforgató elem, vagy jön ki rosszul a többiekkel. Épp ezért itt az elején elsősorban a saját személyem lesz a legnagyobb összetartó kapocs - vontam fel vállam, mert bármennyire nagyképűnek is tűnt ez, mit szépítsük? Azért fognak összeverődni, mert hívtam őket, nem azért, mert egymással akarnak csapd le csacsit játszani. - Nincs felső határom a létszámban, először elindulni kéne - mosolyodtam el finoman. - Minden puding próbája az evés, Odie, nem fogok hazudni. Rengeteg rizikófaktor van ebben, nagyon sok kérdőjel, pont azért, mert nem asztalt eszkábálok össze, hanem személyek egyéni döntései és igényei jönnek képbe. A legtöbb, amit tehetek és tenni is fogok, az az, hogy minél jobban megpróbálom ezeknek az ütközését mérsékelni. - Ezért tervezgetem a lakhatást is úgy, ahogy. - Ha pedig legalább az elképzelésem fele megvalósul, akkor mindenképp szükség lesz egyfajta szemlélethez ahhoz, hogy valaki kibírja köztünk - nevettem röviden. - Úgyhogy az mér egy rosta lesz. De igazad van, az emberi tényező nagyon sok mindent befolyásolhat még, főleg kicsi közösségnél, ezt pedig észben fogom tartani - néztem a szemébe, kimondatlanul is elismerve, hogy neki köszönhetően fogok erre ennyire figyelni. Talán beletörik a bicskám, de ha sose próbálom meg, nem derül ki, a "mi lett volna ha" pedig örök életre kísértene. - Nem pont Fairbanksben, de a közelében, igen. Tisztes távolságban, bár kétlem, hogy a falka szemében akár Sitka is kellően tisztes távolság lenne esetemben, ilyen szándékokkal - rándult meg szám sarka. - De még dolgom van itt, úgyhogy kénytelenek lesznek elviselni. - Felkeltem a kis tornác széléről, leporoltam a gatyám és egyúttal, minden elutasítás ellenére is felajánlottam jövőbeni segítségemet Odette-nek. Nekem semmi rosszat nem tett, azoknak sem, akik számomra fontosak. Az, hogy lelépett a falkától majdhogynem egy szó nélkül... röhej lenne, ha pont én nem érteném meg, milyen, amikor valaki besokall és inkább elhúzza a csíkot, úgyhogy emiatt megint csak nem tudtam hibáztatni. Ennél fogva semmi okát nem láttam, hogy ha nem is csapatom tagja, de valamilyen a szövetségesem ne lehessen és viszont. Amíg a környéken kóborol, nem fog magára maradni a bajban, ezt ígértem neki, ezt fogadtam meg magamnak. Nem vagyok a szárazdajkája, de fontos nekem. - Szavadon foglak - vigyorodtam el, a következő pedig csak úgy kicsúszott. - Ne csatlakozz más falkához Alaszkában. Ennyit kérek - mondtam halkan, végig a szemébe nézve, majd megvakartam a tarkóm. Vannak, akiket egyszerűen képtelen vagyok elengedni. Nincs józan okom, csak normálisan megmagyarázhatatlan kötődésem, mindkét felemmel.
- Nincs is attól szebb, amikor elismerik az embert. - vigyorodok el, mert hát no... ritka pillanat, meg kell becsülni az ilyet. Vagy csak én fogtam ki mindig a „rossz” társaságot ilyen szempontból? - Mint az orosz rulett... – jegyzem meg szórakozottan - De nézzük a jó oldalát, te legalább kellően karizmatikus vagy a feladatra. Azért az sem hátrány. - nem mint ha az egóját szeretném cirógatni, hisz van neki elegendő önbizalma, de valljuk be, valahol ez is olyan, mint a bűvészkedés... a tehetség egy dolog, ha nem tudsz bánni az emberekkel, nem tudod megnyerni a közönséget, akkor már veszett fejsze nyele... Lehet, hogy akadnának a falkában is olyanok, akik nála jobban el tudnának igazgatni egy falkát, de valljuk be, például az Amarok tagok sem az a hú-de-felemelő társaság, akivel az ember olyan szívesen töltené a napjait... - Igaz, igaz... - bólogatok a szavait hallgatva, miközben szórakozottan bámulok a távolba, hallgatva a terveit, reakcióit az észrevételemre. Próbálom elképzelni, hogy milyen lehet ez az egész, amit felvázol. Az biztos, hogy nem lesz egyszerű feladat, de Darrent sem olyannak ismertem, mint aki olyan könnyen feladná az elképzeléseit... vagy ne szerezné meg magának azt, amit akar. Kíváncsi vagyok, hogy mire fogja vinni... vagy... ha nem is az a kérdés, sikerül-e megvalósítania ezt az igészet, sokkal inkább az, hogy mikorra? - Tudod, mit mondanak erre, ha sapka van rajta, az a baj, ha nincs, akkor az... Ha bal lábbal kelnek fel, szerintem még Florida közelsége is zavarná őket, nem hogy Sitka. - vonok vállat – De amikor átlépjük a komfortzónánk küszöbét, azt hívják úgy, hogy élet, szóval... majd megbarátkoznak a gondolattal. Ahhoz azért elég messze van Sitka is, hogy ne legyen belőle gyakori konfrontáció. - közlöm a véleményemet a hímmel, miközben nézem, ahogy a másik talpra pattan. Már menni készül, vagy csak zsibbadnak az ülőgumói? Nem mint ha a deszkák olyan kényelmesek lennének, de a fenébe is... amennyi kényelemben részünk lehetett az elmúlt időszakban... - Sajátot azért még alapíthatok? - kérdeztem vissza komoly tekintettel, kapásból lecsapva az egyik lehetséges kiskapura a kérése kapcsán, de mielőtt még válaszolhatott volna, a komolyság egy szempillantás alatt tűnt el az arcomról, széles mosolyba átcsapva. - Ne aggódj, nem azért léptem le a falkából, amit ismertem, hogy egy rakás vad idegenhez álljak be utolsó utáni tagnak... - biztosítom róla, miközben én is feltápászkodtam, vállamra dobva a fegyveremet. A késemet visszaadta... azt hiszem, akkor meg is volnánk. - Azért van időd még egy italra, vagy már zsúfolásig megtelt a hatáidőnaplód? Ki tudja, mikor találkozunk ismét... - intettem a fejemmel a faház felé, ha már így összefutottunk a semmi közepén.
// Nem tudom, szeretnél-e még valamit, de amennyiben megvolt minden, úgy részemről ez zárós lenne, köszönöm a játékot és a lehetőséget! ^^ //
Senki sem maradhatott a házban, vagy annak környékén - elküldtem őket, hogy falatnyi területünk határán cirkáljanak, gondoskodva róla: senki se zavarhasson minket, aki nincs a meghívottak listáján. Semmit sem árultam el, sokadjára kértem a bizalmukat. Kifejezetten könnyebbség volt ebben a helyzetben, hogy ilyen kevesen vagyunk, s hogy a birtok másfél órányira fekszik Fairbankstől. Az alaszakiakat ide hívtam, a felújításnak, felszereltségnek hála pedig, a többeieket Emilyt és Mishát, ha benne voltak online el tudtuk érni. Kör alakú asztal mellet vártam rájuk. Nem mi vagyunk a kerek asztal lovagjai, ez tény és való, ám egyikünk sem áll a másik fölött. Ezért döntöttem ezen forma mellett: véletlen se higgye bárki, hogy asztalfőre kerülhet, esetleg más tenne így. Az egyik szék előtt bekapcsolt laptop nézett az asztal belseje felé. Sarah-val vártam őket, neki helyzeti előnye volt, hogy csak pár métert kellett tennie, amennyiven a faházában tartózkodott. Neki sem árultam el semmi konkrétat, aki a legtöbbet tudta összejövetelünk okáról, az Rocky volt. A többieknek annyit mondtam, hogy élet-halál kérdése és olyan horderejű döntés előtt állok, amely rájuk is kihathat, ezért sem cselekednék önkényesen. Burkolt jelzésként volt csupán jelen, hogy szükségem van a segítségükre. Nekem, személyesen. Hazudnék, ha azt mondanám, nincsenek reményeim a kimenetel kapcsán. Hogy ne érezném a késztetést a végső döntés manipulálására, hogy az saját szám ízének legyen megfelelőbb, kényelmesebb. Talán így kéne tennem, mert akkor nem lennékszolgalelkű? Csakhogy akkor enyém minden felelősség is. Nos, ahogy mindig, most is rengeteg nézőpont van, legalább ennyi szerepben tetszeleghetek, ám a legtöbb csak rövidtávú perspektíva. A hosszútáv és az igazi céljaim ebben a háborúban túlmutatnak a személyes kényelmen - újfent. - Köszöntelek benneteket, szerény hajlékomban - mosolyodtam el, miután mind megérkeztek, helyet foglaltak. - Örülök, hogy idetaláltatok - mosolyomból vigyor lett, kissé nyeretlen, gyerekes, mert igen, jól esett a tudat, hogy messze nem egyszerű mutatvány idetalálni. Az vesse rám az első követ, aki másképp gondolná a helyemben, emellett ennyi kijárt. A következőkben vajmi kevés okom lesz a legsoványabb mosolyfélére is. - Igyekezlek nem untatni titeket és a lényegre szporítkozni. Sajnálatos módon az átok, amellyel a vérvonalamat sújtotta Alignak terebélyesebb problémahálóhoz vezet, mint azt áprilisban szerintem bármelyikünk is gondolta. Ezt nem olyan régen egy érdekes eszmecsere alkalmával volt szerencsém egy az egyben meglátni. Egyesével megmutattam nekik a Keldronnal való beszélgetésem őket is érintő részét.* Volt idejük átgondolni, míg sorra végigmentem mindenkin, emellett, ha az internet segítségével is voltak jelen, nekik szóban adtam felvilágosítást, miután az emlékátadással megvoltam - így a személyesen jelenlévők megerősíthették szavaimat, biztosíthatták őket, hogy nincs kamu. Azt hiszem, most előny, hogy nem ismerjük annyira egymást: nincs okuk bevédeni egy esetleges hazugságomat. Mondjuk ez még az én mércémmel is durva poén lenne. - Mindenképp útra fogok kelni januárral, a kérdés az, hogy milyen minősítésben menjek. Egy kóbor farkas, aki tudhat valami furcsaságról, vagy mint a Fakírok vérvonalának feje? - Végignéztem rajtuk, hagyva, hogy szavaim nyomán rájöjjenek, minez rájuk is nézve mit jelenthet. Mindjájunkra, sőt, az egész farkastársadalomra...
//*Emlékeztetőlink a belsőbe írt párbeszédről. Nem tettem be ide még egyszer. o.o A sorrend pedig, ahogy írtam kötetlen, Ems, Misha, titeket feltételesbe tettelek, ahogy érzitek, abszolút rátok bízom, de nyilván örlnék nektek is. ö.ö//
Nem volt nehéz megtalálni a helyet, ahogy Fairbanks területére sem volt nehéz visszatérni. Úgy hitte kellemetlen érzések fogják hatalmába keríteni, ahogy visszatér Alaszkába, ahol valami mássá, valami egészen egyedivé vált. Félt a visszatéréstől, amikor a hír először eljutott hozzá, félt, mert nem tudta mi várja az út végén, de végül, csak egy ház volt, egy ismerős ház, melyet először februárban pillantott meg. Akkor még sokkal rosszabb állapotban volt, a gerendákat szú eszegette, az ablakok kitörve, és az ajtó is épphogy csak a helyén volt. Azóta sok minden változott, de egyvalami azért megmaradt, ami leginkább jellemző Alaszkára, és aminek az épülethez vajmi kevés köze volt. A hideg. Alig várta, hogy beléphessen a meleget ígérő ajtón, de a lába nem mozdult, és jó ideig csak nézte a házat, amelyet majdnem egy évvel ezelőtt Symarával lenyűgözővé varázsoltak. Mi tagadás, a ház jelenlegi lakói úgy néz ki rendesen kipofozták az omladozó épületet, de amit ketten együtt alkottak saját képzeletükben, az mégiscsak fennköltebb volt. De, legalább illúziómeleg helyett a házban most valóban tűz loboghatott, vagy valamiféle fűtőberendezés, amely kizárta az alaszkai zord időjárást, és ez csalogatóvá tette számára. Sóhajtva közelebb lépett. A pajzsa a szinte teljesen be volt zárva, épp csak egy kis rést hagyott, hogy megérezzék a jelenlétét, és hogy az esetleges telepatikus kommunikációnak teret adjon. És várt, nyilván várt volna tovább is, ha végül a hidegtől elszokott szervezete nem űzte volna az ajtóhoz, hogy kezét kopogásra emelje. Illetlenség lett volna csak úgy berontani, habár invitálása névre szóló volt, és odabent minden bizonnyal várták, sőt, tudták is, hogy odakint várakozik, mégis addig nem mozdult, amíg bentről valaki ki nem szólt, hogy bejöhet. Kellemesen berendezett épületbe toppant, melyet persze nem úgy bútoroztak be, ahogy Symarával azt elképzelték, de még így is otthonosnak volt mondható. A kerekasztal főleg lakályossá tette a helyet, bár a laptop, ami az asztalon csücsült kissé rontott az összképen. A házban csupán a Sarah nevezetű nőstény és a Darren névre hallgató hív volt. Üdvözölte őket, kezet fogtak, és bár furdalta a kíváncsiság, hogy mi az élethalál kérdés, ami miatt vissza kellett térnie, nem kérdezett erről. A hívás alatt sem kapott semmi támpontot, és most, hogy már úgyis itt van, csupán idő kérdése, hogy megtudja az összejövetel célját. Talán türelme is gátolta kérdezősködését, de valójában nem akarta tudni a problémájuk mibenlétét, így, ha még néhány óráig elkerülheti a teherrel való közelebbi megismerkedést, hát kihasználja a lehetőséget. Helyette inkább a házról és annak felújításáról kérdezősködött, elmondta, hogy februárban itt jártak Symarával, egy nősténnyel, aki szintén illuzionista, és hogy szegény pára belelépett egy farkas csapdába, amely a hó alatt megbújva várta a megfelelő áldozatát. Szép lassan megérkeztek a többiek is, helyet foglaltak, és amikor mindenki, aki jönni tudott megérkezett, saját maga is leült az egyik székre, feszülten várva Darren mondandóját. Bízott benne, hogy nem lesz annyira ködös, mint amellyel „hazahívták”. A feszültség tapintható volt, és bár Darren próbálta oldani azt a bevezetővel, saját idegszálai a nem kívánt, még el nem hangzott bejelentésre vártak, így képtelen volt túlságosan ellazulni. A megnyugvás első hulláma akkor érte el, amikor Darren mondandója végére ért, és ő a krónikással folytatott beszélgetésbe csöppent. Figyelmesen végighallgatta, majd megvárta, hogy a többiek is megkapják saját emlékbeöntésüket, amely nem kevésbé volt kellemetlen, mint a hagyományos. Ideiglenes megnyugvása töprengő merengésbe váltott. Széjjelnézett a társain, hogy vajon az ő arcukon milyen érzelmeket vált ki a történet, és főleg azon része, hogy fel kellene fedniük magukat, vagy legalábbis egyeseknek mindenképpen, ha Darren útját járják a falkák irányába. - Úgy vélem – kezdett bele, ha senki sem szólt előbb -, a kóbor fakír története hiteltelenebb, mint egy vérvonalfő állítása, még akkor is, ha mindkettő az igazságot érezteti és mondja. Ráadásul az igazság, annál valószerűtlenebb mások számára, minél több információ marad sötétben. Ha útra kelsz, akkor sikeresebb lehet a küldetés vérvonalfőként, de… valóban útra akarsz kelni? Nincs más út, hogy a falkák megtudják a fakírok problémájának valódi hátterét? – nyilván egy köremail nem lenne elegendő, de talán van más megoldás is az információ hiteles átadására. Szétnézett az egybegyűlteken, mert saját maga nem igazán tudott hitelesebb forrást elképzelni, mint a fakírok jelenlegi fejét, de mindenképpen nyugtalanító a gondolat, hogy még egy éve sem birtokolják az alapítók hagyatékát, és most önszántuktól fel akarják fedni magukat. Az alapítók évszázadokig éltek nagyjából titokban, ami persze a gyakorlatban elég felemásra sikeredett, de akkor sem közszájon forgó beszédtéma voltak. Darren lépésével azonban a helyzet egy csapásra megváltozhat. Ki tudja milyen következményekkel karöltve.
Igazán figyelmes dolog ez az asztal. Vajon direkt azért szerezte be, netán barkácsolta egykori asztalosunk, hogy méltóképpen fogadjon minket? Udvarias kézfogással köszöntöttem, mikor beértem, természetesen a többiekkel is ugyanígy tettem. A hölgyekkel nem fogtam kezet, nem az a módi, de mindenki kapott figyelmet. Akiket már régóta ismerek, azokat külön örömmel, szélesebb mosollyal köszöntöttem. A pajzsomat már jöttömben felhúztam és most sem eresztek rajta. Teljesen elzárkózom. Nagy beszélgetésekbe nem kezdtem bele, mert lesz még nagyobb. Ráérünk utána körbeudvarolni egymást. A neveket igyekeztem megjegyezni. Már nem is tűnik olyan borzasztó soknak az ismeretlen. Próbálom hozzájuk rendelni azokat, akiket a Körben láttam. Néhány hiányzik. Helyet foglalok, Darrentől egy vagy két székre, ahogy épp tudok. Nem akarok vele átellenesen ülni. Türelmesen, a széken hátradőlve, karbatett kézzel várok. Figyelem a többieket és alaposan szemügyre veszem a házat is. Igazán impozáns és tágad, remek élete lehet itt egy olyan kompániának, amilyet a hím tervez. Mikor belekezd a mondandójába, a laptopot figyelem. A fülem az övé, szemeim a távoliakat keresik. Főleg az idegenbe szakadt hazánkfiait. A lényeget már hallottam, mikor Darren meglátogatott. A fejlemények, az újabb részletek érdekelnek és persze a többiek véleménye. Sokat gondolkodtam, meghánytam-vetettem a dolgot. A dolgokat. Ma mindennek el kell dőlnie. Igyekszem figyelni az apróságokra is. Tényleg ismerem a Krónikást. Például ez most apróságnak számít. Nem mutatom, mennyire felkavaró azt tervezni, hogy a király meztelen lesz. Lángba borított városok, az utca közepén őrjöngő farkashordák jelennek meg szemeim előtt. Ezért várok a megszólalással. Nem mindig az első felindulás a jó. Az arcom semmit nem mutat ebből az egészből, ugyanolyan tárgyilagos, mint eddig. Nem vidámság süt róla, inkább az elmélyedés. Meghallgatom...Albert szavait. Igazat szól és igazat kérdez. Gondolat ébred bennem, olyan, ami eddig nem ugrott be. Jelentkezés nélkül, a főfakírra, aztán a többiekre nézve kezdek beszélni határozott, de nem harsogó hangon. - Biztos, hogy nem tudjuk elűzni az ördögöt, hanem kell róla egy portré a falakra? Áprilisban olyan energiák mozdultak meg összegyűltünkkor, amilyeneket még nem láttunk együtt. Száz százalék és ezer, hogy az őrzők nem tudnak előhúzni vagy kidolgozni egy rituálét a...ez hülyén hangzik, de értitek...a fakírok mesterséges megtermékenyítésére? Nem az én tisztem konkrét tippeket adni, hogy mit varázsoljanak, hogyan cselekedjenek. Az érdekel, hogy ha mind összefogunk, az erőnket be lehet-e vetni az átok ellen. - Úgy sejtem, korábban nem volt szükség ilyenre, de ahogy a tudomány is halad a korokkal járó változással, talán a mágiában is lehetséges újat találni. Ahogy az utódlás is példa nélküli volt. Én ennél a végénél fogom meg a problematikát, aztán ha totális nem a válasz, akkor mondok valamit az eredeti kérdésre. Sokan vagyunk, ötleteljünk. Ebből még bármi lehet.
Nem mondott semmi többet, hát én sem kérdeztem. Ha egy valamit, akkor azt nagyon jól megtanultam az elmúlt időszakban Darrennel kapcsolatban, hogyha valamit nem akar - vagy csak később - elmondani, akkor arról hiába faggatom, úgysem fogja az orromra kötni. Én meg nem vagyok az a típus, aki addig tapossa a másik sarkát, amíg el nem árulja a dolgot, tudtam jól, hogyha eljön az ideje, akkor ugyanúgy megtudom majd, mint a többiek. A faggatózás amúgy sem az én asztalom. Hátrébb húzódva álltam a szobában, a falnak dőlve, mellkasom előtt összefont karokkal, türelmesen várakozva a többiek érkeztéig. Fúrta az oldalamat már a kíváncsiság, miről is lesz szó, de ha már annyit kibírtam, nem ez a néhány perc fog kikergetni a világból. Csak akkor löktem el magam a faltól, amikor mindenki megérkezett, helyet foglalva az asztalnál. Azért ez a kerek asztal megmosolyogtatott, habár egyáltalán nem találtam túlzásnak, csak egyszerűen.. olyan idegen volt. Tudtam, mit vállalok, amikor igent mondtam Unalaq-nak, éreztem a tisztáson mindennek az erejét, most azonban, hogy egy asztalhoz fogunk leülni és valami kardinális dolgot fogunk megvitatni, sokkal kézzelfoghatóvá vált, milyen hatalmas játszmába csöppentünk. És amennyire dagadt ettől a mellkasom, éppen annyira rémisztett meg, bár ebből persze semmit sem mutattam kifelé, Darren is csak egy "micsoda pöpec kis asztal" megjegyzést kapott még akkor, amikor először megláttam ezt a remekművet. Az emlékként kapok szavak megannyi kérdést vetettek fel bennem, volt időm átgondolni mindent, amíg mindenki megkapta a képeket. Nem szólaltam meg egyből, kíváncsi voltam, ki lesz, ki elsőként felszólal és milyen szavakkal. Rocky szavaira akaratlanul is felnevetek, jóízű kacajom groteszk módon hasít bele a komolyságtól feszülő levegőbe. - Nem tudom eldönteni, hogy komolyan gondoltad-e ezt a kérdést - nem akarok bántó lenni, de azért elképzelni egy lombik farkast, amint szépen kikísérletezik a fakír vérvonalat rajta... - Szerinted Alignak átka ellen hatásos lehet bármi Őrző humbuk? - szaladt feljebb a szemöldököm, ahogyan a hímre tekintettem. Sajnos nem igazán láttam más lehetőséget a probléma megoldására, mint amit Darren már felvázolt. - Muszáj elébe mennünk a problémának, fenének se hiányzik, hogy sorra hulljanak szét a falkák egy ilyen miatt - épp elég átok az, hogy a Fakír vérvonal szépen lassan ki fog halni. Arról nem is beszélve, hogy a falkák széthullása csak egy dolog, de ha farkas farkas ellen fordul, akkor jól megszívtuk. - Őseink nyilvánvalóan nem véletlenül nem árulták el valódi kilétük, csak ha a helyzet megkövetelte. Úgy vélem ez a szitu bőven beleesik az előbb említett kategóriába, de neked, Darren - siklott a tekintetem a szóban forgóra -, nyilvánvalóan jóval több időd volt gondolkodni ezen, mint nekünk. Halljuk, miféle pro és kontra érveket gyűjtöttél össze egyik, illetve másik opció mellett - alapból két opció lehetőségével állt elénk, szóval nyilvánvalóan jó ideje kattog már ezen a témán, valószínűleg volt ideje bőven mindkét eshetőséget végiggondolni és mivel ő a Fakírok atyja, elsősorban az ő érveire volnék kíváncsi, ő miként látja ezt a roppant kellemetlen helyzetet.
Ha azt mondanám, hogy számítottam erre a hívásra, hatalmasat hazudnék. Nem sokat tettem még azóta, hogy bekövetkezett ez a hatalmas változás az életemben, de nem is éreztem ezért rosszul magam. Yee biztosított róla, hogy idővel meg fogom találni az utamat, ráadásul mellettem volt ő is, hogy segítsen és tanácsokat adjon, ha éppen arra volt szükségem. Ezért igazán hálás voltam neki, mert máskülönben nagyon egyedül éreztem volna magam ezzel a „teherrel”. Egészen addig fel sem tűnt, hogy mennyire, amíg kilátásba nem került, hogy újra találkozhatok azokkal, akiken kívül más nem értheti mindazt, ami velem történt. Nem sokat késtem a megbeszélt időhöz képest, mégis voltak már olyanok, akik a házban várakoztak. Annyira nem volt könnyű számomra megtalálni a helyet, mivel annyira járatos még most sem voltam a környéken, de azért elveszett lánykának sem tituláltam volna magam. A biztonság kedvéért azért felvontam a pajzsomat, és épp csak egy kis rést hagytam, hogy ne legyek nagyon elutasító, és távolságtartó a szemükben. Ránézésre már többeket is felismertem, miután bevonultam a zord időjárás elől, de úgy beszélgetésbe csak kevesekkel bonyolódtam. Rockyval éppen összefutottam nem is olyan régen, úgyhogy felé küldtem is egy futó mosolyt, a többiek pedig egy kicsit szelídebb, de ugyanolyan barátságos üdvözlésben részesültek, mielőtt helyet foglaltam volna az asztal mellett. Én nem szándékoztam feleslegesen ácsorogni, és várni, így sokkal kényelmesebb volt, amíg mindenki megérkezett. Legalábbis azok közül, akiket vártunk. A laptopból arra következtettem, hogy lesz olyan is, aki csak virtuálisan lesz közöttünk. A mai technika csodája igazán bámulatos tudott lenni, én meg még fogékony is voltam rá. Végül a nem túl lényeges merengésemből Darren üdvözlése zökkentett ki. Pislogtam néhányat, aztán teljes figyelmemmel a hím mondandójára koncentráltam. Nem szóltam közbe, türelmesen hallgattam őt végig, és azt is kivártam, hogy miután láttam az emléket, az utánam következőket is beavassa. Még volt pár Testvér engem követően, ezért volt még némi időm megemészteni a hallottakat, a látottakat. Hirtelen nem sok ötletem volt, ugyanakkor a fejem zsongott a kérdésektől, a kétségektől, és az általam nem ismert válaszok utáni vágytól. - Szóval már eldöntötted, hogy mindenképpen lépsz… - szóltam közbe futólag, így nyugtázva az elhatározását. Valószínűleg én is pontosan ezt tenném a helyében, nem bírnék tétlenül ülni és nézni, ahogyan századok munkája megy tönkre alig néhány év alatt. Ezt követően azonban csendbe burkolóztam, őszinte érdeklődéssel hallgatva a többiek véleményét, meglátásait. – Egyet kell értenem Alberttel, és Sarahval is. – adtam most már hangot én is a véleményemnek. – Annyi biztos, hogy egy kóbor szavára senki nem hallgatna, ha érzik hazugság szagát, ha nem. Mindnyájan tudjuk, hogy az Alfák mennyire nem szívlelik az idegeneket a saját földjükön, így valószínűleg több elutasítást kapnál, mint amennyi lehetőséget arra, hogy egyáltalán elmondd az érkezésed okát. - vélekedtem, hagyva magamnak pár másodpercet a gondolkodásra. - Én csupán a saját nevemben tudok nyilatkozni, de ha csak így lehet megakadályozni azt, hogy a világunk szép lassan darabjaira hulljon és elpusztítsa saját magát, akkor szívesen segítek. Én is úgy érzem, hogy ez határozottan olyan szituáció, ami megköveteli, hogy esetlegesen felfedjem a kilétemet. Ha csak így érhetünk el eredményt, akkor kész vagyok meghozni ezt az áldozatot, még ha nem is repesek érte. – ennél ugyanis szerényebb voltam, ráadásul szívesebben maradtam volna a háttérben, akárcsak az elődöm oly sok éven át. Még előttem is, pedig a Teremtőm lett. Számtalanszor beavathatott volna, de nem tette. Akkor én most miért tennék másként számomra ismeretlenekkel, hacsak nem elkerülhetetlen? - De az őrzők valóban megadnak majd minden segítséget, ha úgy döntünk, hogy mind megtesszük ezt a lépést? – fordultam ezúttal Darren felé. – Mert nélkülük nem fog menni, ez nyilvánvaló. Gyűlölöm a gondolatot, hogy másra legyek utalva, de jelentősen megkönnyítenék a dolgunkat, ráadásul leredukálhatnák azoknak a számát, akiket kénytelenek leszünk beavatni. – persze ezt valószínűleg mindenki más is tudta, és feleslegesen járattam a számat, de úgy éreztem, muszáj elmondanom, amit gondolok. – Mert gondolom még jelen körülmények között sem szándékozol nagy dobra verni, ha bevállaljuk mindnyájan, ha nem… de van jogunk ekkora terhet pakolni az Alfák vállára? Még ha az ő felelősségük is a falka jóléte... - de ahogyan azt már említettem, rám számíthatott, ha ilyesfajta döntés születik a végén.
Nem idegenkedtem alapvetően a modern technológiától, hiszen a fejlődés, a fejlesztések lételemei voltak a mindennapjaimnak, az elmúlt április óta pedig különösképpen. Nem a többihez, a sok idősebbhez akartam felnőni, sőt, még a fejemben lakozó Ősnek sem kívántam megfelelni. Egyedül a magammal szemben támasztott elvárások vezettek utamon. - Néha izgalmas utakra, máskor mondhatni, őrületbe. A protektorátuson hagytam egy vész esetére tartogatott elérhetőséget, ezen ért el Northlake. Mondjuk nem egészen ilyesféle "mondanom kell valamit és tök jó lenne, ha te is hallanád, mert téged is érint"-féle vészhelyzetre gondoltam, mikor letétbe helyeztem a számot a mágiahasználóknál, de mindezek ellenére mégsem nyomtam rá zsigerből a telefont. Sajnálatos vagy sem... az újdonsült kör tagjai kéretlen velejárói voltak mindannak, amit vállaltam. Amit mind vállaltunk. - Ki kérve, ki kevésbé.
A képernyőn mögöttem a lenyugvó nap fényében fürdő tenger tűnik fel, mikor bejelentkezve kurta köszönéssel tudom le a tiszeletkört. Magam egy egyszerű, fehér pólót viselek - nem idegen ez az árnyalat, aki ismer régről, láthatott már orvosi köpenyt viselve nem egyszer, az is hasonló árnyalat - ugyanakkor rövidre nyírt tincseim karakánul lengedeznek arcélem körüla kellemes mediterrán szélben. Már errefelé is hűvösebb az időjárás... Hallgatva a hímet, mikor számomra is elmeséli emlékképe tartalmát, finoman préselődnek össze ajkaim, emésztve mindazt, ami elhangzott. Tulajdonképpen kifejezetten érdekes téma ez a vérvonal-öröklés, mindig is mozgatta a fantáziámat. Ám sejtem, nem üdvözölnék egyként az ötletemet, hogy ha Northlake beharapna valakit, szívesen... gondját viselném itt a messzi Európában. Pedig mennyi lehetőség van ebben, te jó ég! - Egészen biztosan lehet. - Vetem közbe Rocky szavainak az őrző mágia kapcsán, csendesen, mintegy mellékes megjegyzésként. Feljegyzések sorai szólnak ilyesmi felfedezésekről az őrzőknél, csak baromi nehéz kívülállónak hozzájutni - ezért sem mélyültem el különösebben a mágia és az orvostudomány kapcsolatában. Meg mert apuci nem engedte. Bezzeg a mostani mindent bepótoltatna egyetlen év alatt! Na de vissza az elhangzottakhoz, meg oda, hogy Northlake-re rájött a mehetnék. Amit máskülönben teljes mértékig megértek, a tehetetlenség a legkegyetlenebb dolog, ami farkassal történhet. Amikor tudod, hogy szorul a hurok, de ellene nem tehetsz semmit... amikor beharangozzák a végzeted, az pedig gyorsan robogó vonatként közelít is egyben feléd. Meg kell hagyjam, ez az átok dolog a vérvonal kapcsán azért eléggé mesteri a maga módján. - Perverz a gondolat, de tulajdonképpen baromi jól kijöhettünk volna Alignakkal, ha ismerem annak idején. - Én nem az őrzők segítsége végett aggódnék. - Ragadok szót végezetül, Sophia - ugye ez a neve? - aggodalmát hallva. - Nekik, ahogy a Krónikás szavaiból is kivehető volt, világméretű kapcsolati hálójuk van. Lefogadom, felsőbb körökben mindenütt ismerik az Első farkasok létének titkát, így a mienkéről is ment ki tájékoztatás. Előbb lehetnének éppen ezért segítségünkre, mint bármely falka... Ha útnak indulsz, akárhogyan mégy, javaslom őket keresd fel elsőként, nekik nem kell feleslegesen magyarázkodnod, a testeden levő Kör elég bizonyíték rá, ki vagy. - Intéztem ez úton szavaimat Darren felé, ugyanakkor valahol a többségnek is szól. Nincs éle hangomnak, majdhogynem közömbösnek tetszik. Vagy megfogadják, vagy... nem. Rajtuk áll. - És való igaz, több értelme lenne vérvonalfőként útra kelned, de... ha felfeded magad, egyúttal bennünket is, azzal ugyan úgy káoszt hozhatsz a falkákra, a fajtánkra. - Finoman emelem fel mutatóujjamat, ha valaki szólna: kifejtem mindjárt ezt is! - Nincs ellenemre, hogy vérvonalfőként menj, a te döntésed. Ugyanakkor, azt nem pártolom, hogy felfedd létünknek titkát, mibenlétét. Márpedig akkor mivel igazolod, hogy valóban az vagy, akinek mondod magad, nem igaz? Ördögi kör... - Szusszantam apró, fanyar fintorral képemen. - De véleményem szerint a Krónikás vagy szimplán elcseszettül romantikus vagy sosem járt még farkasok közt, csak a papírjainak sorait olvasva, ha azt hiszi, mindezt képesek békés főhajtással lenyelni a falkák vezetői. Nyilván lesz ilyen is, de hagy emlékeztesselek benneteket, nem mindenki tiszteli már az ősi hagyományokat! A világ falkái felhígultak, változtak ilyen tekintetben. A büszkeség, hogy miért nem ők lettek kiválasztva, vagy épp a félelem egy hatalmasabb erejű idegentől, akár a kétkedés is lehet ugyan úgy romboló erejű, mint a tény, hogy elszaporodnak a vérvonal nélküliek. Arról nem beszélve, hogy ha a Fakíroknak kedvük támadna bűnbakot keresni az átokért, mi leszünk máglyára állítva, mert mi vagyunk elérhetőek. Mi nem a legelsők vagyunk... átlagos farkasok voltunk áprilisig és ez kétélű fegyver. Szóval az én álláspontom az, hogy inkább egy "bazári majom" és a helyi őrzők felől eljuttatni az infót a terület falkáihoz, semmint sokezer egymás vagy éppenséggel a mi torkunknak eső.
Végighallgattam őket, örülve meglátásaiknak. Több szem, többet lát, s mivel hála a jó égnek mi sem vagyunk egyformák, így többféle út is felmerülhetett a helyzet kezelését illetően. Mert egyelőre csak kezelni tudtuk, mint egy súlyosabb betegség tüneteit. - Mire gondolsz, Albert? - kérdeztem vissza enyhén felvont szemöldökkel. - Telefonáljak körbe, vagy globális szinten szakítsam meg a délutáni műsorsávot egy bejelentéssel? - Hülyeségnek hangzott, tudom, de hirtelen nem tudtam elképzelni, miképp lehetne ezt másképp kivitelezni. Ez a lehetőség viszont már pusztán kimondva is röhejes volt. Megdörzsöltem állam. - Vagy... a falkavezéreket hívjuk ide. - Ezt komolyabb éllel mondtam. Személyes átadásra volt szükség, hogy a mondandóm hiteles és hihető legyen, de ha nem okos gondolat a világot nyakba kapni, akkor a hegy helyett a Mohamedeknek kell mozdulniuk. Ami megint felvet egy sor kérdést, kezdve azzal, hogy miképp reagálna egy rakás, zömében rettenet büszke farkas, ha a világ végére rángatnák őket - ahol már él egy falka, amely minden bizonnyal repesne a boldogságtól, ha idecsődülne több tucat vagy száz erőteljes, karizmatikus vérfarkas. Mindazonáltal nem vetettem el teljesen azt sem, hogy a seggemen maradjak, ám ahogy az esélylatolgatásaimból is kitűnhetett, egyelőre nem találtam megfelelő módot arra, hogy ez ésszerűen és működőképesen kivitelezhető legyen a szükségletek mellett. Rocky szavai nyomán Sarah felnevetett. Reakciója nyers, egyenes megnyilvánulás volt, szavai minden szépítést mellőztek, ahogy az tőle várható volt. - Egy kérdést mindenképp megér a dolog, ugyanakkor hajlok arra, amit Sarah mond - ingattam fejem, fancsalin húzva el számat. - Ha csak abból indulunk ki, hogy ennyi évszázad alatt sem sikerült olyan varázslatot létrehozni, ami megközelítőleg visszafogja Alignakot, akkor kétlem, hogy az átka ellen lenne mágikus megoldás. És azt is tegyük hozzá, hogy áprilisban nem pusztán az őrzők ereje hatott: ott volt Denaali, a Magas Hegy is. - Indulat szikrája lobban energiáimban, amit hamar nyakon öntöttem jeges nyugalommal. - A magam részéről több esélyt látok arra, hogy a Tizennégyes megölésével visszafordul a folyamat, semmint arra, hogy tiszta őrző-mágiával ez orvosolható. - Ami szintén a majdhogynem lehetetlen küldetés kategóriába esett. - Ugyanakkor nem árt, ha arra ösztönözzük mágiahasználó testvéreinket, hogy keressenek új utakat. Nem csak itt: szerte a világban, ahol van ismeretségünk és kapcsolatunk. - Mert abban viszont igaza van Rockynak, hogy a mágia minden nappal fejlődik és sose lehet tudni, hogy egy törekvő, nagyot álmodó titán mivel képes előrukkolni. Mielőtt a kért pro-kontra kettőst előadtam volna, Sophie szavaira figyeltem. Úgy tűnik, abban viszonylagos az összhang, hogy egy Vérvonalfő vallomása kell, ha eredményeket akarunk. Ügyünk szempontjából ezt mindenképp jónak ítéltem, személyes részről viszont... Előre dőltem az asztalra könyököltem és végignéztem rajtuk. - Ha szimpla farkasként mennék, nyilván megőrizhetnénk a titoktartás hagyományát. Nem állna fenn a feljebbvalóság veszélye, sem az, hogy hátradőlve arra várjon bárki, majd én, mi megoldjuk az egészet. Közös munka lenne. Talán. Ugyanis annak valóban nem sok esélyét látom, hogy majd egy magányos farkas szavát bármelyik tapasztaltabb vezető és udvartartása komolyan veszi, ahogy azt Albert is mondta - pillantottam a hímre. - Kétkedhetnek, bolondnak tarthatnak, s még ha az cenzúrázott emlékek meg is győznék egyiket-másikat, nagy eséllyel több kétkedés maradna. nem csak a farkasok, hanem az őrzők részéről is. Messziről jött idegen azt mond, amit akar. És még ha hinnék is, amit hallanak, akkor is több időbe telne, mire valóban elfogadják, igazolást szereznek. Versenyt futunk egy időzített bombával, amiről senki sem tudja, hogy mikor robbanhat. - Ha felfedem magam, az hitelesebb forrásnak hat, ugyanakkor, még ha nem is tudják, hogy többen vagyunk, nyilván megfordul bennük, hogy nem csupán a Fakírok élén áll valaki. A személyazonosságotokat én biztosan nem adom ki, ez mindenkinek a maga kiváltsága. De tudni fogják, hogy éltek köztünk az Alapítók, hogy átadták a stafétabotot és elbuktak az áldozásnál, így Alignak bármikor lecsaphat, a Fakírok pedig kihalnak. - Sokadlagos tényező volt ebben a katyvaszban, hogy melyik vérvonalról beszélhetünk, a baj nagyobb kiterjedésű, nem fog a saját portámon maradni, sőt, már lehet ki is szökött onnan. - Egy olyan világot fedünk fel, amelyről a fajtánknak nem volt köztudomása. - Ennél a résznél Sophie-ra tekintettem. - Egyetlen vezetőt se ítélnék hallgatásra. Nem mondom, hogy terjesszék az igét, de ha ebből fakadó probléma jelentkezne, beszéljenek - őszintén és nyíltan, ahogy az soha eddig nem volt megengedett. - Ijesztő, hogyne! A következmények pedig jelenleg beláthatatlanok, aszerint kell cselekednünk, ahogy a jelenben jónak ítéljük, a jövő ismerete nélkül, feltételezésekbe bocsátkozva. - Ugyanakkor kétségtelen, hogy elutasítással és szélsőséges megnyilvánulásokkal is számolnunk kell, ha esetleg valaki úgy dönt, vagy azt hiszi, hogy a mi elpusztításunk a kulcs. - Ilyesmiben én nem hittem. Ha az Alapítók halála nem volt elég, a miénk se lehet az. Szép szóval és alkukkal nem megváltható a világ, ezt mutatta meg április. - Az itteni őrzőkre az eddigi tapasztalataim alapján nyugodt szívvel támaszkodhatunk. - Már csak abból kifolyólag is, hogy ők segédkeztek az utódlás során. - Ami a többi protektorátust illeti: ha kaptatok információkat, kapcsolatokat az Alapítóktól, azok esélyesen megbízhatóak és számíthatunk rájuk. Személyes ismeretségekre is alapozhatunk, a kezdő lépéseket mindenképp így kéne megtennünk. - Átkozottul nagy kockázatot vállalunk, ez nem vitás. Önkéntelen mosolyra szaladt szám a technika segítségével jelen lévő Muszkli szavainak hallatán. Ha olyan viszonyban lettünk volna, még játékosan meg is jegyzem, hogy másszon ki a fejemből, mondandója második felét hallva. Csakhogy nem tűnt annak a típusnak, aki értékelné tőlem az ilyesmit, emellett a helyzet komolysága sem tűrt volna effélét. Mindenesetre a véleményem egybecsengett az övével, legalábbis akadtak metszéspontok, egybecsengő gondolatok. - Amennyiben amellett döntenénk, hogy elmondjuk az igazat, tanácsos, hogy rajtam kívül mindenki maradjon az árnyékban, amíg teheti. - Ha egyikünk fedi fel magát, az megdöbbentő és megrázó lehet. Ha mind egyszerre, az talán még pánikot is kelt, s talán jobb, ha elsőre megnézzük, mit reagálnak egyetlen Vérvonalfőre, hogy annak példájából okulhasson a többi. S hogy az pont én lennék... nem repestem a kísérlet patkány gondolatától. Igazság szerint, tartottam tőle, hogy még emiatt is megüthetem a bokámat felsőbb körökben is. Tisztán láttam a gyenge pontjaimat - féltettem őket. - Ugyanakkor igazad van - fordultam a monitor és ezzel együtt a fiatal nőstény felé. - A negatív hatások, amiket mondtál, ugyanolyan könnyen bekövetkezhetnek. - Talán nem is lehetséges őket teljesen kiszűrni... - Ugyanakkor mi volna a hihető az átok kapcsán? Alignak úri szeszélyből úgy döntött, elveszi az utódlás képességét? Az áldozást felfedjük, az utódlást viszont nem? Bármennyire is volt szeszélyes az öreg, neki is kellett alap. Ámokfutásaira a bosszú volt az érv, ám arra, hogy specifikusan egy vérvonalra rászálljon? Lehetséges, hogyne. Ám ehhez nekünk megfelelő "mesével" kellett előállnunk, s ha az nem egységes, megette a fene.
Kevesen vagyunk. Nagyon hiányolom egykori vezérünket, aki hirtelen természete ellenére nem csak hirtelen döntéseket tudott hozni. És Emma-t. A kis nőstényördögre is jellemző volt mindez, Castor mellett pedig még jobban kikupálódhatott. Meddő várakozásról nincs szó, tesszük a dolgunkat. Nem bánom a nevetést, volt ennek egy ilyen éle. Sarah reakciója a megszokott, a kérdése költői. Én se itt várom a biztos választ, lévén, hogy az őrzőkről van szó. A nőstény hozzászólása előremutató. Darrent kell néha noszogatni... Sophie, akivel volt szerencsém váltani egy pár szót "civilben" is, nagyon kedves teremtés, ma is így viselkedik és hajlik a legkönnyebb megoldásra, ami szerintem nem a legjobb. Mindenben benne lenne, abban is, amiről nem is volt szó. Darren magát akarná felfedni. Remélem, ennél többre tényleg nem gondolt. Én semmiképp sem. - Az őrzők segítőkészek - szólok közbe röviden, szinte magam elé mormogva. Ha tőlünk kapnak esszenciát, szerintem bármit megtesznek, szinte bármit. Várok még, hadd mondja el mindenki a véleményét. Emily nagyon furán fest a laptop képernyőjén. Nem szoktam hozzá, hogy így lássam, ilyen távolról. Mégis közeli ő, sokkal közelibb, mint innen páran. Ő istápolt, mikor azzal a kóborral összecsaptam és majdnem ott maradtam. Hónapokig foglalkozott velem, nem lehet közömbös. Még ha a hanghordozása olyan is. A tudása miatt mélységesen tisztelem. Amit elmond, az annyira kimerítő, hogy erősen gondolkodom, mit is lehetne ehhez hozzátenni? Darren válaszára, hogy hívjuk ide a fél világot, azonnal rázom a fejemet és kezemmel is leintem az ötletet. - Akár egyszerre jönnek, akár egymás után, akár nyíltan, akár titokban, abból Alaszka végnapjai lesznek. Kezdetnek. Az én felvetésem megér egy kérdést, ez nekem elég is. Bólintással nyugtázom, hogy várom majd a fejleményeket. Itt is van pro és contra, de mindez csak tippelgetés. Egyikünk sem őrző, suszter meg maradjon a kaptafánál. Denaali említésére felkapom a fejemet. Annyira kívülálló és szuverén valaki, hogy vele nem is mertem számolni. Ha mi összefogunk, az is nagy eredmény. Hová lett egyáltalán? Ismerjük a szerepét. Nélküle nem ment volna. Ördögi körnek érzem, amit Darren mond... Ahogy hallgatom, én is eljátszom a gondolattal, latolgatom az esélyeket. Mint a szállodában is, üzleti tervet készítek. Hamar megvan, mivel sok benne a "ha". Kezemet felemelve kérek szót. Lassan, megfontoltan szólok: - Tegyük fel, hogy nincs más választás és menni kell. Egy kóbort kiröhögnek és elüldöznek, az biztos. Egy új, fiatalabb Vérvonalfő létezése ijedelemre adhat okot. Az egyik módszernek nincs eredménye, a másiké az apokalipszis. Féltjük a területünket az idegentől, akinek sem az erejét, sem a céljait nem ismerjük, ilyenek vagyunk. A farkasok összefognak egy ellen. Elgondolkodhatnak, hogy van-e több ilyen? Vagy rájátszanak és kipróbálják, születik-e vérvonal nélküli farkas, aztán utánunk a vízözön... Veszedelmes a gondolat. Itt sehogy sincs biztonságos megoldás, bárhogy keresem. - Visszatérve Denaalira - akit tényleg elő kéne keríteni - vegyük végig, milyen sztoriban is vagyunk! Alignak megöl mindenkit, aki ellene ágál. A leszármazottak megölik Alignakot. Tupilek elvonul meghalni, mert hagyta, hogy a testvérét levessék a mélybe. Aztán a túlvilágról alkut ajánl, hogy a gyilkosok eldobják az életüket, Denaali segítségével pedig új kezekbe adják a gyeplőt. És most mi, utódok, elgondolkozunk azon, hogy meg kéne ölni a Magas Hegyet. Halál halál hátán. És egyáltalán nem tudjuk, mennyi értelme van az egésznek... A kétségeimnek adok hangot. Denaalit megölni új gondolat, ennél fogva nem elvetendő. Mindannyiunk életének része a halál és ha volt értelme, én máskor is mellette döntöttem. Örökké a nagyobb jót hajszoljuk, de itt van egyáltalán? Lesz ebből kiegyezés? Minden olyan bizonytalan. - Úgy érzem, ezek után mi jövünk, talán úgy, ahogy Emily mondja, talán máshogy. Kétlem, hogy így kéne megmenteni a fajt. Az őrzőknek sem hinnének a világ farkasai. Még azt is kitalálnák, hogy megtalálták a módszert az ezüstrezisztencia kiirtására vagy valami, aztán ezzel takaróznak. Mindig könnyű elmondani, mit ne csináljunk. Hogy ne csak egy helyben topogjunk, összegzem, amit én gondolok. - Tehát a mágiás téma megér egy kérdést. Legyen kettő: kérdezzük meg Denaalit is...
Türelem tornaterem, így amikor Darren a kérdését kifigurázva válaszolta meg, csak halvány mosoly kíséretében bólintott, de nem szólt egyebet. Egyelőre. Egyébként is az árnyak feje egyből leszavazta Darren erre vonatkozó össznépi alfaváró ünnepségét. Kíváncsi volt, vajon másoknak lesz-e bármilyen ötletük a felvetés kapcsán. Csendesen figyelte a felszólalókat, Stephen mesterséges nemzésére megemelkedett a szemöldöke és elgondolkodva nézett egy pillanatra, aztán apró mosoly terült szét arcán, ahogy a nőstény… Sarah megkérdőjelezte Stephen kérdésének komolyságtartalmát. Való igaz, mágiával el lehet érni sok mindent, például az őrzőket a farkasokhoz hasonló tulajdonságokkal képes felruházni az egyik varázslat. Természetesen csak rövid időre, viszont a tartós teremtés mágiával kérdéskör olyan terület, amelyet nem valószínű, hogy bármelyik vérfarkas kompetensen meg tudna válaszolni. Ezt az őrzőkkel kell megbeszélni, és habár véleményét saját maga is elmondhatná, nem nagyon különbözne a többiek álláspontjától, ugyanis ahogy a teremben senkinek sincs valódi fogalma róla, így neki sem volt, hogy ez lehetséges-e. Talán igen, talán nem. Ezzel azonban nem sokra menne a díszes társaság, és mivel Darren megfogalmazta saját véleményét azzal kapcsolatban, hogy egy kérdést mindenképp megér, így ezt a részt le is zárta magában. Felesleges szócséplés lenne csupán, ha életben akarná tartani a témát. Denaali említése és annak megölése érdeklődő kifejezést vált ki belőle. Ha igaz, amit Kilaun állított, akkor a tizenhárom alapító sem bírt vele, persze nem is mindnyájan estek neki, de a végeredmény nyilván ugyanaz lett volna. Egyetlen farkas, mind a tizenhárom egyedi képességgel felruházva. Legyőzhetetlen, és halhatatlan… persze ez akkor volt. Mára megváltozhatott némileg a státusza. Ez olyan téma volt, amire már közvetlenül reagálni szeretett volna. Már csak azért is, mert az átkok szörnyen bonyolult teremtések, és nehéz őket valóban feloldani. - Denaali megölése – nézett Darrenre halvány mosollyal – szép gondolat. Nem értek egyet Stephennel ebben a kérdésben, így ha valóban komolyan gondolod, akkor ebben is számíthatsz rám, még ha bele is pusztulunk, mert valószínűleg belefogunk. Így vagy úgy, de Denaali volt a kapocs az alapítók között, ezért a halála a mi bukásunkkal járna együtt, de ez vállalható, amennyiben Alignak eltűnik a világról. Remélhetőleg a Magas Hegy és az esetleges mi eltűnésünk a többi vérfarkasra nem lesz hatással. Ha tévedünk, akkor viszont saját fajtánkat írtjuk ki – apró vállrándítás, keserű grimasz. – Azonban érdemes lenne a fakírok átkát kicsit körüljárni. Jelen pillanatban két lehetséges átokfajtára tudok gondolni. Az egyikben, az átkozó egyszeri tevékenységéről van szó, és az átok levételéhez ő maga kell. Ebben az esetben Denaali megölése és Alignak száműzése véglegessé tenné az átkot. Bocs, Darren, így a vérvonalad kihalna. Slussz-passz. Azonban valószínűbbnek tartom, hogy az átok nem egyszeri kántálás eredménye. Túlságosan erős, túlságosan hatalmas, és szerintem konstans. Alignak Denaali erejét folyamatosan szipolyozza, talán ezért nem tud a Holdisten nagyon gyakran bosszantani minket. Ha az átkot Alignak így tartja fenn, akkor az két dolgot jelenthet. Az első, hogy Denaali sebezhető, hiszen folyamatos energiaszipolyban részesül, a második, hogy a halálával a fakírokat sújtó átok megszűnik – sóhajtott egyet, majd széttárta kezeit. – Igaz, lehet, hogy ebbe belehalunk, jobb esetben. Rosszabban minden farkas elveszíti az adományt, és mi leszünk azok, akik elhoztuk az apokalipszist – merengőn Stephenre vetette tekintetét. Lám, nem is kell az alfáknak ide gyűlniük, hogy katasztrófa legyen. – Ezt azonban úgy vélem, már csak akkor fogjuk megtudni, amikor már késő. Ti hogyan vélekedtek erről? Létezhet olyan opció, amiben tényleg nyerünk Denaali halálával? A beszélgetés további része az inkognitó álláspontja körül forgott. A saját véleményét már elmondta és ezen nem fog változtatni, ha esetleg Darren az összejövetel végén szavazásra bocsájtja a kérdést. Tisztában volt ő is a kockázatokkal, de a siker valószínűbb, ha vérvonalfőként megy, ez nem vitás. Stephennek igazat tudott adni, amikor Emily álláspontja ellen érvelt. Nem hinnének az őrzőknek és még azt is könnyedén feltételezhetik, hogy ők állnak a fakírok nemzőképtelenségének hátterében. - A kérdésedre visszatérve, Darren nem, nem szeretném, ha az alfák idecsődülnének, és azt sem szeretném, ha délután négykor téged kellene lássalak a kedvenc sorozatom félidejében. Nyilván képesek lennénk összehozni – mosolyodott el –, de nem lenne túl egészséges ránk nézve. Azonban létezik személyes jelenlét nélküli módszer is. A pszichók vérvonalának a feje… elfelejtettem a nevét – legyintett kissé morcosan. – Az ő telepatikus képességei nyilván jóval felülmúlják az egyszerű vérvonalbelieket, és még azok is képesek mérföldekre továbbítani a gondolataikat. Nyilván az egész glóbusznak nem tud üzenni, de egy-egy állam központjából, vagy kisebb régiójából igen. Sokkal gyorsabb lenne, és egyszerre több helyre tudnád eljuttatni az üzented. Sajnos nem annyira hiteles a módszer, mintha magad jelennél meg előttük, hacsak… - egy pillanatra elhallgatott, majd körbenézet az egybegyűlteken, aztán folytatta – hacsak nem játsszuk el az évezredes tréfát, amelyet jó páran alkalmaztak már előttünk. Mózes az ókorban, Mohamed a középkorban, és Joseph Smith a tizenkilencedik században, amikor megalapította a mormon vallást. Látomást hazudunk! A falkák anernerkjeit kell megkörnyékezni. A szellemvilág egyik szellemének kiadva magad eljuttathatod a fakírok problémájának magyarázatát anélkül, hogy akár magadat, akár másokat fel kellene fedned. A hatás kedvéért teremthetek számodra egy impozáns illúziót, amelyben az utódlás, Alignak átka, és az áldozás arcok nélkül szerepel. A szellemek szeretnek ködösen fogalmazni – vonta meg a vállát mosolyogva. - Úgy vélem ez is járható út – alternatívának megteszi. Nyilván Darren útra kelése biztosabb, de akár a kettőt kombinálhatják is, a jobb hatás érdekében. Ha a „szellemvilág” is a vérvonalfő oldalán áll, akkor ugyan ki merne kételkedni a szavában?
- Ebben vele értek egyet - böktem fejemmel Rocky felé a falkavezérek idehívása kapcsán. Nem jó ötlet és ahogyan Emily azt más kapcsán, de kifejti, a falkavezérek gőgös és büszke teremtmények, nem fognak úgy ugrálni, ahogyan valaki kívülálló fütyül nekik. Úgy tűnik megszólalni sem igazán szükséges a továbbiakban, mert szépen összefoglalják az utánam szólok, mi az a sok minden, ami az én fejemben is kavarog. Nehéz és komoly döntés előtt állunk, az pedig, hogy itt vagyunk és közösen igyekszünk valami normális megoldást kitalálni, minden képzeletem felülmúlja. Hallottam Unalaq-tól, elődeink mennyire vért izzadtak egy-egy közös döntés meghozatalakor, mi pedig egészen normális keretek között tudunk kommunikálni. Megfordul mondjuk a fejemben, hogy ezt a gondolatot gyorsan le kellene kopogni, de rohamos tempóval szalad tovább a beszélgetés fonala, én pedig a világért sem szeretném elveszíteni. Csak bólogatok Darren szavaira, nem lebecsülni kívántam az előbb Őrzőket, de egy ekkroa átok megtöréséhez szerintem még ők is kevesek. Egy kérdést persze megér, de én nem ringatnám magam tévhitekbe. Figyelem a nagy és okos férfiakat, ahogyan egymás után dobják meg meglátásaikat, észrevételeiket, bizonyos pontokon azonban újra kedvem volna felkacagni. Néhol erőltetettnek, túlgondoltnak vélem az egészet, de hagyom, hadd mondják a magukét, csendben figyelek és csak akkor szólalok meg, amikor feltétlen szükségét érzem. - Egészen biztosan több értelme van ennek az egésznek, mintha hagynánk, hogy Alignak Deenalit kihasználva újra és újra testet öltsön - pillantottam Rocky-ra. Az már rég kiderült, hogy a Tizennegyedik miatt lehetséges a vén róka ámokfutása, így szerintem roppant egyszerű a helyzet: ha kiiktatjuk az antennát, megszűnik a tévéadás. - Cáfoljatok meg, ha rosszul tudom, de tévhitben élsz, Albert. Denaali-nak semmi köze nincsen az Alapítói körhöz, az teljesen független tőle és mivel anno ő kimaradt a Tizenhármak vérszövetségéből, bukta a bulit - sarkítok persze, de tudtommal a Kör a Tizenhármak sajátja, Denaali semmiben sem a része, így tulajdonképpen, ha következtetésem helyes, a Magyas Hegy halála semmiképpen sem jelentené a mi vesztünket. - Denaali Alignak antennája csupán - nem fogom barokk körmondatokba csomagolni a mondandómat, vagy tudományos kifejezéseket használva adva a többiek tudtára a véleményemet. Az én stílusom ilyen és nem fogok csiszolni rajta akkor sem, ha „alpári” módon fogalmazom meg a mondandómat. Albert további mondandóját hallva kis híján a szám is eltátom. Nahát! Még a végén pozitívan fogok csalódni a hímben. Szinten elfogott a nevethetnék, ám most nem a gúnyos kacaj kívánkozott kifelé. Látomást hazudni nem kispályás dolog és egészen biztos vagyok benne, hogy Alapítóink már a gondolattól is forognak a sírjukban. Tisztelet a kivételnek persze. - Vérvonalfőhöz mérten elég aljas megoldásnak találom Albert ötletét, de fiatalság bolondság. Szerintem műkőképes lehet - bólintottam aprót. Az eddigi ötletekhez képest ezt találnám a legjárhatóbb útnak, hiszen felfednünk sem szükséges magunkat, hogy eljuttassuk az üzenetet, egy Anernerk szava pedig remélhetőleg nem csak mifelénk ér sokat, pláne, ha Szellemek komoly üzenetét adják hírül. Tetszik.
- Igen, ezzel én is tisztában vagyok, hogy nekik elég kiterjedt a kapcsolati hálójuk. Azért is mondtam, hogy az ő segítségükkel könnyebb dolgunk lenne. – biccentettem Emily felé, szinte egyből reagálva a hozzám intézett szavaira. Egyelőre még fogalmam sem volt, hogy mégis miként fogunk dűlőre jutni, de nagyon reméltem, hogy ma úgy fogom elhagyni ezt a házat, hogy meghoztunk valamilyen döntést az ügyben, és az elég lesz a probléma megoldásához. Vagy legalábbis a kezeléséhez, elinduláshoz a kiválasztott úton. - Azzal viszont egyetértek, hogy fennáll a veszélye az ellenséges fogadtatásnak. Az ember alapvetően önző és büszke, hát még akkor, ha több száz éve volt arra, hogy ez kialakuljon benne. Valószínűleg minden – vagy majdnem minden – alfa fejében megfordulna, hogy miért nem ő kapta ezt a kitüntetést. Aki nincs benne, annak fogná fel… - tettem még hozzá, mintegy mellékesen. Igen, Emily remekül látta ezt a helyzetet, és egészen addig ezen merengtem, amíg Darren újra beszélni kezdett. – Semmiképpen ne hívjuk ide őket, annak katasztrofális vége lenne! – szinte egyszerre szólaltam fel Rockyval arra az ötletre, hogy idehívná a falkák vezetőit. Ó, annak tényleg beláthatatlan és súlyos következményei lennének. A végén nem csupán a vérvonalat sújtaná átok, hanem kiölnénk az egész fajt vele. - Valószínűleg teljesen fel fogja forgatni a világukat. Az enyém is felfordult, amikor fellibbent a fátyol… - válaszoltam Darrennek, de talán én is támogattam volna azt, hogy mondják el a vezetők az övéiknek, ha arra van szükség. Amíg nem derül ki, hogy kik vagyunk, nagyobb probléma nem lehet. Hiszen hogyan is bukkanhatnának a nyomunkra? Sehogy. – Nem egy és nem kettő fogja azt hinni, hogy a halálunkkal minden megoldódna. – szúrtam még közbe azt, amit nyilvánvalóan ők is tudtak. – Nekem Ausztráliában vannak kapcsolataim az őrzőkkel, meg elvétve egy-két más helyen is… - ajánlottam máris, hogy bevetem a kapcsolataimat. Kezdetnek talán ez is megteszi, aztán majd meglátjuk mi sül ki ebből. - De vajon tényleg ilyen drasztikus megoldás születhet csak? Még több halál? – nem akartam én védeni ezt a Denaalit, de annyian haltak már meg az utóbbi egy évben, hogy kételkedtem abban, hogy még eggyel megoldódnának a gondjaink. – Látom benne a logikát, még azt is el tudom képzelni, hogy valóban ez lehet a megoldás, ha elvágjuk Alignakot az „energiaforrásától”. Hajlandó lennék meghozni ezt az áldozatot, ha a faj túléli így, de ha létezik más megoldás, akkor nem szívesen ontanék még több vért. Minden azzal kezdődött, talán szép befejezés lenne, de… - végül csak megráztam a fejemet. Én a magam részéről a békésebb megoldás híve lettem volna, még akkor is, ha nem riadtam vissza soha attól, hogy határozottan és szigorúan lépjek fel, akár erőszakot is alkalmazva. Nem voltam rá képtelen, de ha választhattam, nem arra voksoltam volna. Csak ha mindenképpen elkerülhetetlen. Ezt követően Sarah-hoz hasonlóan csendbe burkolóztam, és csak hallgattam a többiek ötleteit. Nem éreztem kifejezetten hasznosnak magam ezen a téren, inkább csak véleményt tudtam nyilvánítani, mivel szinte mindent elmondtak, ami esetleg megfordult az én fejemben is. Egészen addig, míg Albert fel nem vetette a maga meglátásait. - Egyetértek Sarah-val. Nekem is tetszik az ötlet, hogy látomást hazudjunk. Talán ez az, ami kellőképpen működhet, és noha kicsit ravasz, szerintem tökéletesen illene a jelenlegi helyzethez. Inkább az, mint a Pszichók, legalábbis szerintem. Azért bármennyire rohanó és modern világban élünk, talán még hisznek a látomásokban, a szellemekben, ha van létjogosultságuk a Suttogóknak a falkákon belül még ma is. Egy próbát mindenképpen megérne, és ha már pár helyen sikert érünk el, megérte. – jelentettem ki, teljesen felvillanyozott ez a lehetőség, hogy legalább az agressziót is elkerülnénk, mégis születhetne használható megoldás. - Egyébiránt, jobb ötletem pillanatnyilag amúgy sincs. – vallottam be őszintén.
Denaaliról szükségem van egy gyors emlékezet felfrissítésre, milyen jó is (sem), hogy alig fogalmazódik meg bennem a kérdés, máris fújja rá a választ a vállaimon láthatatlanul megülő ősi szellem. Épp csak aprót biccentek csendes némagásban a Tizennégyes megsemmisítésében látott ráció kapcsán. Igaza lehet Northlakenek ebben, miként Rocky okfejtése is logikus levezetésnek tetszik szememben, aprókat bólogatok is hallgatva őt. Az őrzők és Denaali - akit mondjuk megtalálni már önmagában kihívás, ha lehet hinni a szellememnek. - A ködkirályfival kell egyetértsek, egyik ötlete sem elvetendő. - Szúrom közbe a tőlem megszokott rövid lényegtörőséggel. S habár megingatnak eme állításomban az Alberttől elhangzó felvetések, Sarah megelőz pontosító szavaival, mintegy megerősítve a fejemben elhangzó ősi "dörmögést". - Csak a tisztán látás végett... van egy megtörhetetlennek titulált vérvonal-átkunk és egy jobbára megölhetetlennek tűnő szellem-generátorunk. Ja és tájékoztatni szeretnétek egy készülő vérvonaltalan áradatról a bolygó összes farkasát. Csupa móka és kacagás! - Nem tűnik őszintének lelkesedésem, a maró irónia még képernyőn keresztül is vegytisztán megy át. - Lehet én gondolkozom túl földhözragadtan, de... kezeljük a fakírok problémáját, mint egy fertőző betegséget. - Látszik a finoman szemzugaimban, homlokomon megjelenő redőkön, hogy igyekszem nem tudományos nyelven előadni nekik, amit szeretnék, még ha ez némi erőfeszítésembe is kerül. - Denaali pedig a nulladik alany, hisz benne ugyan úgy megvan a fakírok képessége, sőt, előbb megvolt, mint magának a vérvonalfőnek. A kérdés esetében mondjuk nem az, hogy képes-e továbbadni ezt a vérvonalat bárkinek is, csak a logikát próbálom nektek levezetni... - A kórházi profok ilyenkor morrannának fel, hogy csak a lényeget nyögjem már ki. - A lényeg, hogy a nulladik alany tökéletes az anti-anyag kifejlesztéséhez a kórokozók esetében. A vérvonal-átoknál pedig ez Denaali, tehát én ott keresném a megoldást, mielőtt még kapát-kaszát szegetve felnyársalnánk. Gondoljatok csak bele! Ő lehet Alignak kis kedvence, mióta a többi elárulta és megölte. - Tártam szét a karjaimat. Nem, semmiképpen nem vetnék el egy személyes találkozót az említettel, ugyanakkor azt is sejtem, ezt nem csoportos nagy randiként kellene lejátszani, mert hogy az életben nem kapunk akkor még egy esélyt, - hogy esetleg eltegyük láb alól - az is biztos!
Northlake vérvonalának impotenciáján és az Alignak-rádióállomás kilövésének gondolatán (nekem nem igazán van problémám az életének elvevésével) túllépve a világjárás finoman préselődtek ajkaim összébb, késhegynyi vékonyságú pengeéllé. Attól, hogy a vérvonalfőségének felfedése tűnik logikus opciónak, még nem jelenti azt, hogy tetszik is a dolog. Költői kérdéseit Darrennek a hihetőség kapcsán talán nekem szánta, talán a köznek. Első körben ugyanakkor annyit dobok be, hogy: - Ti vagytok az éltesek, akik azt hazudnak a fiatalságnak, amit nem sajnálnak. - Pimasznak hathat szavam, legyen bármily hétköznapiassággal odavetett is. De ennyi a válaszom csupán kérdéseire. Kell egy egységes, jól eladható mese, azokat úgyis annyira szeretik ott északon, hát adunk a világnak is belőle ! Albert ötlete amennyire idegen tőlem, éppen annyira tűnik használhatónak és elfogadhatónak - ahogy Sophie fogalmazza meg: jobb nincs. És ez még működhet is! Egyetlen bökkenő van csupán, de nem kiküszöbölhetetlen. - Ez mind nagyon remek és abszolút pártolom az ötletet, de vaktában ne lődözzünk, szóval... melyikőtök megy pitizni az összes elérhető anernerk nevéért és fellelhetőségéért a helyi őrzőkhöz?
// Elnézést, ha kusza, kissé belé(tek) gabalyodtam >,<" //
Úgy tűnik, egy lehetőséget kihúzhatunk a képzeletbeli listán, ami részemről már siker. Legalább azzal legyünk tisztában, hogy mit nem akarunk, szűkítsük a kört, aztán csak meglesz a szűk keresztmetszet! Legalábbis bíztam benne. - Nem hiszem - mondtam lassan, megfontoltan, másodjára átgondolva. - Gondoljatok csak bele - fordultam elsősorban Rockyhoz és Sophie-hoz -, amikor mi megtudtuk, vagy mások rajtunk kívül, farkasok, őrzők vegyen, akkor sem merült fel az Alapítók lemészárlása. Vagy legalábbis nem ez lett a meghatározó a hozzájuk való viszonyulásban. Mondjuk az is igaz, hogy ők nyolcázpluszos atomtankok voltak, köztünk pedig a tegidősebb is négy évzázados, a legfiatalabb pedig pont elmúlt száz. - Megvakartam az állam. Az a legnagyobb baj, hogy már az eltérések miatt is sokkal több az ismeretlen. Mert igen, mi van akkor, ha valaki féltékenységből nekiront valamelyikünknek. Mondjuk egy első fokos, aki képtelen feldolgozni, hogy a Teremtője nem őt választotta, hanem sokadik leszármazottját. - Unatkozni legalább nem fogunk - mondtam fanyarul Emily gúnytól csöpögő felsorolására. Minden esetre összegzés lett ez így egyelőre, semmi több, lábjegyzettel ellátott, kis időre félretett téma, ahogy Denaalit felhoztam. Kíváncsi voltam a reakciókra, az elsőre, hogy egyáltalán miképp állnak a gondolathoz. Rögtön ellentmondásosan, ezt azonban meg tudtam érteni. Ahogy a felfedés, vérvonaltalanság kérdésköre, úgy ez sem egyszerű téma. Rockyt és Sophie-t hallgatva pedig türelmetlen, vérmes agresszornak érzem magam. A szomorú, hogy valahol egyetértettem velük, más körülmények között én is hasonlóképp álltam volna hozzá, ám azon a ponton túlvoltam. Parttalan és személyesebb jellegű vitának viszont semmi értelmét nem láttam itt és most. - Ha ő a megoldás a fakír-átokra, az Alignak félreállításra akkor is az ő kiiktatása a legnagyobb esélyünk - dörzsöltem két ujjal orrnyrgem. - Mondjuk ezek után kinézem belőlük, hogy amint rájövünk a megoldásra és esetleg élve kéne hozzá Denaali, azon nyomban közlik vele, hogy édes fiam,akkor most jött el a halálod ideje, de szaporán! - Kicsit sem vicces, mégis elröhögtem a végét. Mindig mindent megkapunk tőlük, amit csak kérünk: de sosem úgy, ahogy szeretnénk. Az Albert által felvetett dolgokat vettem számításba. Enyhén összeszűkült, kutató pillantással kísértem szavait. Sarah felé fordultam, amikor mindennek a nagyjára rácáfolt. Diplomatikusan hallgattam, a többieken járatva pillantásomat. Hallgatásomat vehették beleegyezésnek azt illetően, amit Sarah mondott. Will is inkább ilyesmiről beszélt, bár azok után nem zárhattam még ki, hogy amit Albert felvetett, az esélytelen volna. Ha Sarah-t informálta erről akár Unalaq, akár más, a forrás és a tudás pedig biztos, én csak örülök! - Elő kell kerítenünk Denaalit. Ha más nem legalább azt felmérni, hogy mennyit gyengíthetett rajta Alignak átka, és esetleg tőle válaszokat szerezni. - Ebből a körből kiestem, mert félő, hogy amint meglátom, szimplán nekiesek, s ha nem is ölne meg, kétlem, hogy utána jóízűt beszélgetnénk. - Másik masszív forrás a Protektor lehet - finomítsuk azt a megölést picit -, emellett... akik még ebben tudnak nekünk segíteni, azok a halottaink. - Túlvilági dolgokról kérdezd a túlvilágiakat. Leheletnyi a fintor, amivel magamban konstatálom, hogy ebből is kiesek, mint hasznáható Vérvonalfő. - És ha már halottak: az ő haláluk semmit se váltott meg, kétlem, hogy a miénk bármi hasznot hozna. De ha hozna is se vagyok hajlandó elfogadni. - Joviális mosoly jelent meg képemen. Kizárt, hogy eldobjam az életem, ahogy Annakpok és a többiek tették, saját megpihenésükön túl semmi értelme nem volt. Köszönöm, ebből én, hamvas 305 éves, nem kérek. - Úgyhogy koncentráljunk arra, hogy győzzünk és megmaradjunk. Mindenesetre az eddigi elmélkedéseinknek volt egy fix pontja: muszáj még információhoz jutnunk és azt bedobni majd a közösbe, ha egyről a kettőre szeretnénk lépni. Az pedig üdítő bajos helyzetünkben, hogy a jelek szerint a következőnek felmerülő ötlet egyöntetűenk tetsző beleegyezést szül. Elvigyorodtam Albert sorozat-megzavarós felvázolására. Túl elevenen élt előttem a kép, ahogy épp délutáni ejtőzése közben berobbanok egy drámai vagy épp komikus jelenet közepébe. És ha tudtam volna, hogy ezt még képes fokozni, akkor megérkezésekor követelem, hogy mellém üljön. Lássuk be, nem nehéz bennem szimpátiát ébreszteni, se lelkesedést kicsiholni belőle. Nos, ő egyetlen ötlettel elérte mindkettőt és egyedül a helyzetre való tekintettel fogtam vissza magam. - Ez tetszik! - Nem hittem, hogy fogok ezen a találkán ilyen elevenen vigyorogni, de basszus, ez egy világméretű szélhámosság volt! - Zseniális! - Nekem ez kell - akarom! Újra százötven évesnek éreztem magam, s ezen még Emily prózaiank gyakorlatias és földhöz ragadt kérdésem sem változtatott. - Nem feltétlen kell listáért kuncsorognunk - pillantottam felé. - Nekünk is vannak ismeretségeink, különféle területeken, államokban, országokban, falkákban. Nem kell minden egyes spirituális vezetőnek eljuttatni a hírt, a nagyobb régiók kiemelkedőbbjeielegendőek. Vagy azok, akiket... az a megtisztelteés ér, hogy az Alapítók Utódai méltónak találnak a közvetítésre. Egy ilyen volumenű hír futótűzként fog terjedni, főleg, mivel nem lesz más ésszerű magyarázatuk a vérvonaltalanokra. - Legalábbis én így láttam. Az eddigiek alapján tudhatták, hogy a világon semmi problémám az őrzőktől való segítségkéréssel, ugyanakkor ha valahol, hát itt elkezdetük tanulni, hogyan álljuk meg a helyünket önerőből, saját - és esetleg örökölt - forrásokból. - És ha jól csináljuk, nem fognak belőle falkatitkot kreálni. Előbb-utóbb úgyis kiszökne az infó, de ha még rásegítünk azzal, hogy teszem azt, "a szellemek akarata, hogy járd a környéket és juttasd el minél többekhez az üzenetet"... biztos lesznek tiltó alfák, de nem mind. Végignéztemrajtuk, a csalás gondolatától jóval lelkesebben, mint a találkozó kezdetén, s tetszik, vagy sem, ezt meg se próbáltam palástolni immár. Királyt játszok veletek együtt, de örök életre szélhámos maradok. - Tehát: körbe kell udvarolnunk az őrzőket átkok jellege tudásért. Elő kell kerítenünk Denaalit és elbeszélgetnünk vele, bár az ilyen jtípusú, csoportos gyűlést ez esetben nem tartanám jó ötletnek - húztam el a számat. - Valamint meg kell rendeznünk az első és ráadásnak világméretű csalásunkat. Ezekben eddig mind egyetértünk?
Talán rosszul tudja Denaali szerepét, de akkor az azt jelenti, hogy Kilaun is rosszul tudta, vagy nem úgy mesélte el, ahogy annak idején megismerték Magas Hegy történetét, mindenesetre saját félreinformáltsága huszadrangú a kérdésben, elvégre azért vannak itt egyrészt, hogy tisztavizet öntsenek a pohárba, másrészt, hogy eldöntsék, mi tévők legyenek. Denaali mindenképpen megkerülhetetlen, így vagy úgy, a konfrontáció elkerülhetetlen, ezért is fogja még szóba hozni, de előbb megvárja a többiek reakcióját ezzel kapcsolatban. Sarah egyértelművé tette a saját álláspontját, amire jelenleg nem válaszolt semmit, csupán elméjében jegyzetelte az elhangzottakat. Az egyedüli reakció, amit a szavai kiváltottak a megfogalmazás kapcsán járt a nősténynek, ami részéről némiképp csodálkozó tekintet és sejtelmes mosoly volt. Sophie szavai Denaali kapcsán bizonytalanságra utalnak, és valóban, ha létezhet másik út, akkor talán nem lenne szükséges elpusztítani őt, már ha egyáltalán képesek rá. Sarah ezen a téren magabiztosabb és saját maga is hajlott rá, hogy Denaali halála lehet a megoldás. Stephen és Sophie inkább nem, Emily pedig igen előrelátóan a tárgyalásos megoldást tartja az első lépésnek. Logikus lenne, de sajnos abból, amit Kilaun elmondott Denaali személyiségéről, nem valószínű, hogy hajlana az együttműködésre, így kérdés, hogy az Álmodó vajon mennyire tudta pontosan elregélni számára a valóságot és mennyi volt belőle pusztán találgatással egybekötött mese. Elbizonytalanodott saját ismereteit illetően és még az is megfordult a fejében, hogy nem hozza szóba újra Magas Hegyet. Úgy tűnik mindenki hajlik azt feltételezni, hogy semmi közük hozzá, ami természetesen remek, és áldásos állapot lenne, épp csak nem hitt benne. Túl szép és egyszerű, az életükben pedig semmi sem túl egyszerű. Miért pont ezzel lenne így? Akárhogy is, ismereteinek hiányos mivolta nem vette el a kedvét megoldás kereséstől, így a fakírok problémájára előállt a saját elképzelésével, amit meg is osztott a többiekkel. Sarah reakciója örömmel töltötte el, elvégre az illuzionisták mindig aljas trükkökkel élnek, így négyszáz évesen ez már szívet melengető bóknak hatott, plusz még támogatta is az ötletét, ahogy a felszólóak is. Darren lelkesen értett egyet, még Emily pitizős kérdése sem szegte kedvét. Valójában igen, problémás lehet a megfelelő szellemlátók megtalálása, ebben viszont az őrzők és saját kapcsolataik is segíthetnek, de néhol előzetes terepmunkára is szükség lesz. Ezt nem lehet megkerülni. - Én egyetértek a három pont mindegyikével – közölte határozottan Darren kérdésére. – Ha elkerülhetjük Denaali halálát, úgy vélem az mindannyiunk számára hasznos, de mivel úgy gondolom a Magas Hegy kapcsán hiányosságaim vannak, szeretném, ha őt egy kicsit átbeszélnénk – egy pillanatra elhallgatott, majd némileg eltöprengve nézett végig a jelenlévőkön és a laptopon. – Jómagam általában azon a véleményen vagyok, hogy egy „ellenfelet” sohasem szabad lebecsülni, és a lehetséges kimenetelek legrosszabbikával kell számolni. Ami jelen helyzetben az, hogy Denaali képes gondolatot olvasni. Kilaun sokat mesélt nekem az életéről, és hébe-hóba, teljesen a kontextusból kiszakadva szóba hozta őt, aztán néha visszatért az eredeti témára, néha pedig folytatta ott, ahol az újabb részt megkezdte. Ami nekem lejött, hogy mind a tizenhárom alapító képességével bír. Gyorsabb volt Tipvigutnál, alakot öltött, mint Anguta, és olyan emlékáradatot zúdított a tizenhármakra, ami azt feltételezi, hogy a Biisaiyowaq teljes telepatikus arzenáljával bír. Jelenleg nagyjából ennyi rémlik, de a lényeg, hogy a gondolatolvasás képessége is meglehet neki. Ha az itt megjelentek közül bárki elmegy hozzá – már, ha megtaláljuk -, a konspirációnk hamvában fog elhalni, amennyiben használja a képességét. Kivéve, ha meg tudjuk győzni, hogy valamilyen módon szüntesse meg az átkot. Ebben én persze nem igazán hiszek – ráncolta a homlokát gondterhelten. – És abban sem, hogy ne lenne közünk hozzá. Ismétlem magam, de Kilaun néha… ha esetleg valaki ismerte, akkor tudhatja, néha nem volt teljesen ésszerű viselkedéssel megáldva és emiatt előfordulhat, hogy vagy én maradtam le, vagy ő mondta rosszul, de nekem egy márciusi éjszakán azzal jött elő, hogy Denaali a Kör, az alapítók pedig azok akik feltöltik azt, és ők változó tényezők, a Magas Hegy viszont örök. A haláluk után pedig Denaali miatt térhettek vissza az életbe, így, azt kell feltételeznem, hogy nekünk Denaali halálával az újjászületés képessége elveszik, amennyiben ezt is megörököltük tőlük. Ebben bizonytalan vagyok, és kedvem sincs kipróbálni – legyintett egykedvűen. – A másik pedig, ami elhangzott Kilaun szájából, az Denaali szavainak folytatása, ami ránk úgy érzem, hogy eléggé vonatkozik. Valami ilyesmiről szólt. Tehát amíg Denaali él, addig van erejük az alapítóknak, és az utódaiknak is addig van meg a képessége a csodára. A csoda – fancsali képpel elhúzta a száját, majd megvonta a vállát – bármi lehet. Talán csak az újjászületés csodája, de az is lehet, hogy egyéb. Kérdéses az is, hogy kik azok az „utódok”. Mi lennénk? Vagy az egész faj? – nézett széjjel a kerekasztal körül ülőkön. – Sarah, egykoron valóban tévedésben éltem – nézett a nőstényre kedvesen - de ebben a kérdésben maximum tévedek. Remélem, hogy tévedek. De egy új Kör van, ott virít a lapockánkon, és ezt a Kört, akár tetszik akár nem, mindannyian láttuk: Denaali hozta össze az ősök segedelmével. Naivitás lenne azt gondolni, hogy Denaali sorsa hatás nélkül lenne ránk. És nem – fordult Darren felé tekintete –, önszántamból nem halnék meg egy újabb értelmetlen áldozás kapcsán. A halálunkat úgy értettem, hogy ha Denaalit megpróbáljuk megölni, valószínűleg lesznek, akik nem érik meg a csata végét, amennyiben a Magas Hegy egy szikrányi gondolattal is cselekvő képes. Denaali pedig nem egyszerűen antenna, hiszen, ahogy Sophie fogalmazott, energiaforrás is egyben. És mint már harmadjára említem, az ismereteim Kilauntól lehet, hogy nem pontosak. Remélem meg tudtok győzni tévedéseimről, de amíg ez nem történik meg, ajánlom, hogy ne vegyük félvállról Denaali pusztulásának következményeit, és az alapján gondoljuk át a nála tett látogatás utáni cselekvések mibenlétét – sóhajtva elhallgatott és jöhet a hülyének nézése, az élcelődő szavak, és minden más, ami meglátásainak tévelygése kapcsán csak jöhet. Úgysem ezen múlik a valóság. - Ami a gondolatolvasás esetleges problematikáját illeti, hajlandó vagyok Denaalival tárgyalni a fakírok kapcsán, ha képesek vagyunk megtalálni, és miután a kerekasztal beszélgetésnek a gyilkosságra vonatkozó tartalmát az őrzők segítségével kitörlik a fejemből… más önkéntes jelentkező híján – ezt sarkalatos kérdésnek gondolta, mert ha igaz, hogy a képességek benne vannak, ahogy Emily is nulladik alanynak nevezte, akkor elég egy rossz gondolat, hogy minden lehetséges esélyük ellene elszálljon. Talán az egész kerekasztal beszélgetést töröltetni kellene, vagy módosítani, és egy olyan gondolattal Denaali elé állni, ami csupán a fakírok kilátástalan helyzetével van kapcsolatban.
Kezdőlap
^^ //
