A környező erdőségben néhány vadászház szolgálja a túrázók és az engedéllyel (remélhetőleg) rendelkező vadászok kényelmét. Akadnak olyan épületek is, amelyeket már megrágott a helyi időjárás, így a bennük tartózkodás inkább életveszélyes, mint biztonságos.
//Figyelem: ez a topik nem EGY konkrét vadászház, hanem a területen - elszórtan - megtalálható összes vadászház gyűjtőhelye, eszerint a tér játék közben tetszés szerint alakítható.//
Albert szavait hallgatva arra gondolok, hogy mennyire valószerűtlen lenne ez az egész. Denaalit megöljük - és most nem foglalkozom a hogyannal, hanem felteszem, hogy sikerül - és utána mi is megyünk a levesbe. Itt voltunk a világon néhány hónapot, esetleg egy évet Alapítóként és annyi. Nincsenek többé vérvonalfők. Vagy majd egyszer visszatérünk és bezörgetünk az ajtókon úgy, hogy mindenki frászt kapjon. Még a szellemekből se nézném ki, hogy ezt találják jónak. Ha az életemet kell adnom a farkasokért, az nagyon komoly döntést igényel. Valószínű, hogy rábólintanék, de nem könnyen. - Na ja, annál több értelme van - szólok Sarah-hoz. Nem tévedett, ez is egy részigazság. - Darren, de most egy világméretű megvilágosodásról beszélünk. Ha Fairbanks-ben a beavatottak tömegei mozdultak volna meg, az egy kisebb pártgyűlés létszámát tette volna ki. Világviszonylatban ez egész dandárokat jelentene. Nem hiszek abban, hogy megúsznánk a kritikus tömeg megmozdulását. Emily is, Darren is úgy látja, hogy mielőtt lőnénk, kérdezni kéne inkább. Sajnos van rá esély, hogy utána a golyó a fegyverben marad. Még a szellemek is megzavarhatnak mindent. A teljességig még nem jutottunk el. Túl korainak érezném most válaszolni a felvetésekre. Keveset tudunk ehhez. Kérdésekkel többet érünk. Sophie sok mindenben mellettem áll, de ő jobban bízik az őrzőkben. Mártírhoz híven már tartaná is a nyakát a kés alá, de mint mindannyian, ő is gondolkodó farkas. Lövöldözünk a levegőbe, várjuk, hogy valamelyik golyó eltalálja a galambot, amit aztán kisüthetünk. Valamiben meg kell egyeznünk. Amire Emily rámutat, az is teljesen jogos. Elmosolyodom, ahogy beveti szokásos stílusát. Erre sincs jó válaszom, mind tudjuk, hogy most az a fontos, ne riadjunk vissza a lehetetlentől. Kivárok. Felcsillan a szemem és el is mosolyodom, ahogy a nagydumás hím összekombinálja a képességeket, egyedi és elég hatékonynak tűnő ötletet kreálva. Aljas, ahogy Sarah is mondja. Árnyhoz illő is lehetne. Tetszik a gondolat születése is és a borítékolható eredmény is. Részben. - Albert elgondolását támogatom, ezzel áthidalnánk a kommunikációs nehézségeket. Annyival egészíteném ki, hogy az illúziót helyezzük mondjuk kétszáz évvel korábbra, régi öltözeteket mutatva. Ha már füllentünk, füllentsünk nagyot és ez a bizonyos szellem mesélje be a falkák szellemi vezetőinek, hogy hiába volt meg az öröklés, azóta az utolsó utód is kiveszett. Ezzel elkerülnénk a pánikot, amit az Alapítók létezésének napvilágra hozása okozna. A történetet pedig finomíthatnánk úgy, hogy az utódok közül a főfakír távozott utoljára, a túlvilágon pedig elkezdett szervezni egy újabb összefogást Alignak ellen, az Elsőkkel és az Utódokkal együtt. Ezt köszönte meg neki Alignak az átokkal és noha mi, földi halandók semmit nem tudhatnánk erről, egy szellem simán lehet ilyen tájékozott. Ezek után viszont mindegyiküknek el kell dobnia a szájára tett lakat kulcsát, nem tehetünk kivételt, nem bízhatunk senkiben.
És az őrzőkkel is tisztázni kell, hogy sehol ne hurrogják le az anernerket azzal, hogy hülyeségeket hallucinál. - Én vállalom, hogy kuncsorgok Keldronnál. Eleve azt mondta, tud segíteni, ha regionális szinten akarunk információkat. És nem is vagyok vele rosszban... Az a kis erdei találkozásunk úgy végződött, hogy egy szívességben maradtunk, ez is nyomni fog valamennyit a latban, ha az egyensúly megtartása, mint közös cél nem lenne elegendő... Persze a legjobb, ha a saját tudásunkkal dolgozunk és pl. Sophie megvillantja az ausztrál Suttogók neveit. Darren már tovább is szövi a történetet és igazat kell neki adnom. Ha ez eljut néhány farkashoz, akkor nagyon sokhoz is el fog jutni. Kevesen tartanának magukban egy ilyen fajsúlyú üzenetet. - Ámen - adom jóváhagyásomat az összegzésre. Teljesen igaz, hogy még többet kell tudnunk Denaaliról, mindent. Én ebben nem sokat tudok segíteni, várom a többiek infóit és ha máshogy nem megy, még az őrzőket is megkérdezhetjük. - Ahogy a fakírok kiértesítésére a hazugságot, Denaali esetében az igazságot tartanám célravezetőnek. Nyilván tud mindenről, még agyturkásznak se kell lennie, hogy megsejtse, milyen messzire lennénk képesek elmenni a megoldáskeresésben. Kérdés, hogy mit kezd ezzel a tudással, hagyja-e a szúnyogokat, hadd csipkedjék vagy bosszankodásában odacsap. Még azt se tartom kizártnak, hogy most itt van közöttünk... Ezzel talán okozok némi derültséget, de ha komolyan elgondolkodunk, a Magas Hegy képességeivel tényleg van erre esély. - Amik ma elhangzanak, azok túl értékes emlékek ahhoz, hogy az őrzők egyszerűen hozzák a szivacsot és az ecsetet. Fontos, hogy emlékezzünk, milyen, amikor a Kör egységben működik. Erre szükségünk van. Nem a szentimentalizmus beszél belőlem, hanem a katonai szellem. A hadseregben megtanultunk összekovácsolódni és ha az ilyen pillanatok elvesznek, az egység is megy velük. Ha egy láncszem meggyengül, az egész vas elveszítheti a funkcióját.
- Igen, bennünk nem merült fel. Sokunknak teljesen más volt a viszonya az Alapítókkal, kicsit közelebbi. De gondoljatok csak bele, hogy a farkasok eredendően is milyen büszkék tudnak lenni. Legalábbis azok, akik vezetnek egy falkát, valószínűleg jó adag büszkeséggel, határozottsággal, és nagyravágyással lettek megáldva. Hiszen valahogy felküzdötték magukat egy közösség élére. Mi nem olyanok vagyunk számukra, mint az alapítók, még ha a vérvonalak feje lettünk is. Nekik talán egyek vagyunk közülük, és a féltékenység sokkal előbb felüti a fejét. Talán, ha megöl, megoldódik a probléma. Talán, ha megöl, átveheti a helyemet… - soroltam a lehetőségeket, amik eszembe jutottak. Persze az is lehet, hogy tévedtem, nyilván nem ugyanúgy látjuk a dolgokat, de mégis úgy éreztem, hogy megosztanám a többiekkel, ha már Darren hozzám intézte a szavait. - Természetesen én sem akarom minden áron életben tartani, csak akkor nem folyamodnék ilyen drasztikus módszerhez, ha van más megoldás. – szögeztem le gyorsan, mert annyira azért nem voltam az ellen, hogy iktassuk ki a Magas Hegyet, ha szükséges. – De sajnos én is el tudom képzelni a történtek után, hogy nem hagynák megtenni ezt a lépést, és ők pusztítanák el, ha életben akarnánk tartani. – húztam el a számat, mert nagyon is elképzelhetőnek tűnt számomra is, hogy így próbáljanak gátat vetni a terveinknek. - És gondolod, hogy a kedves érdeklődésre majd hajlandó lesz reagálni és megosztani velünk az információkat? – pillantottam Darrenre, mert én nem voltam teljesen meggyőződve arról, hogy Denaali majd elbeszélget velünk. – Én sem szívesen áldoznám fel magam, ha már itt tartunk… - igaz, hogy én vagyok a Mártírok vérvonalának feje, de ettől függetlenül nem akartam még eldobni az életem. Volt idő, de már régen túl vagyok rajta. Albertet elgondolkozva hallgattam. Igazából teljesen logikusak voltak a felvetései. Én a magam részéről azért annyira tájékozott nem voltam a Magas Heggyel kapcsolatban, így minden plusz információt szívesen fogadtam róla. El is raktároztam a fejemben az elhangzottakat, és általában arra szegeztem tekintetemet, aki éppen szót kapott, vagy szerzett magának. - Egyetértek Alberttel abban, hogy nagyon nem kellene félvállról venni őt. Valahogy tájékozódni kellene vele kapcsolatban, és annak tükrében kitalálni, hogyan tovább. Persze ettől függetlenül a „jóslat” kártyáját még kijátszhatjuk, annyival is előrébb leszünk. Utána ráérünk kitalálni, hogy Denaalival hogyan tovább. Az jóval nagyobb falat lesz úgyis, mint az évezred átverését megrendezni. – vélekedtem elgondolkozva a hallottak kapcsán. – Szerintem is gyorsan terjed majd a hír, nem muszáj minden egyes emberhez eljuttatni, így is be fogja hálózni a falkákat. És talán Rocky ötlete sem elvetendő, hogy helyezzük korábbra az illúziót, ezzel kerülve ki bizonyos felmerülő problémákat… - pillantottam egy pillanatra a hím felé. - Igen, egyet! – apró mosollyal biccentettem Darren felé, miután felsorolta a teendőinket. – Legjobb lenne a feladatokat felosztani egymás között, az alapján, hogy ki mihez ért a legjobban. – vetettem fel, bár ez nyilván a többiek fejében is így fordult meg. – Ha kell, én is szívesen megyek az őrzőkhöz, noha az ittenieket bevallom, nem igazán ismerem… - úgyhogy inkább csak támogató személy lehetnék, esetleg plusz meggyőzésben tudnék segíteni, mert elég diplomatikus tudtam lenni, ha akartam.
Emily szavai az érződő maró irónia ellenére is valami megmagyarázhatatlan módon, de mosolyt csal az arcomra. Éppen annyira őszinte a mosoly mögött meglapuló móka és kacagás, mint a Muszkli szavaiban. Szép kis szarkupacot kaptunk örökül és kell ellapátolnunk, mit ne mondjak. Valóban csupa móka és kacagás, de hol volna a kihívás abban, hogy egy nyugágyban süttetve magunkat, a hasunkat vakargatva nézzük, ahogyan a vérvonalunk tagjai körülöttünk rohangásznak? Egyikünk sem erre szerződött. A beszélgetésünk azonban robog tovább, Denaali körül pedig totálisan úgy érzem, masszív falba ütközöm. Albert szavaiban van igazság, ez pedig olyan arcul csapásként ér, főként azok után, hogy én emeltem szót ellene, hogy inkább meg sem szólalok. Dacos hallgatásom és mellkasom előtt összefont kezeim árulkodóbbak minden szavamnál annak, aki ismer. Bocsánatot úgysem fogok kérni mindazért, amivel „megvádoltam” az Illuzionistát, de nem is kardoskodom a saját igaznak vélt álláspontom mellett. Tudomásul vettem, amit elmondott és nem, rohadtul nem tetszik, ha ez mind igaz. - Valóban jó ötlet volna elhitetni velük, hogy már mind meghaltunk? - teszem fel a kérdést, mindenféle támadó él nélkül. - Mi lesz, ha egyszer mégis közbe kell avatkoznunk? Ha fel kell fednünk magunkat? Vagy elég nagy csodálkozás fog övezni minket, hogy halálunkból támadtunk fel? - nem tudom a választ, csak kérdéseket teszek fel, gondolkodjanak rajta a többiek is, érdemes-e kétszáz évvel korábbira hazudnunk. - És hogyan tervezed előkeríteni Denaalit? Ráadásként arra számítasz, hogy majd dalolni fog? - szép kis segítség vagyok jelenleg, hogy egyik kérdésemre sem tudok választ adni, csak „provokálom” az elhangzottakat. - Denaali-ról semmiféle feljegyzésünk nincsen és kétlem, hogy az Őrzők előrébb járnának ez ügyben. Ki az, aki legtöbbet tud róla? - sokat sejtető mosoly szaladt a számra. - Lehet őt kellene első körben valamiféle módon megkörnyékezni - Tupileket megidézni minden bizonnyal nem piskóta, de talán az Őrzők tudnának nekünk ebben is segíteni. Vagy a halottaink, ahogyan Darren mondta. Hatalmas falatnak tűnik, tudom jól, de azok után, amit hallottam Denaali-ról, hogy szinte lehetetlen megtalálni, nem tudom, melyik ötlet kivitelezhetősége felé billenne a mérleg. - Egyébiránt egyetértek - zárom ennyivel a mondandómat és nagyon bízom benne, hogy semmit és senkit nem felejtettem ki.
Szinte bántam, hogy szóba hoztam Denaalit, ugyanakkor a jelek szerint annyiból semmiképp sem volt hátrány, hogy kiderült: nincs közös tudásunk róla. Ami esetemben nem meglepő... Érthető módon sokkal jobban örültem volna Sarah változatának, rengeteg könnyebbség rejlett benne, s mindezeket söpörte félre Albert. Az egyetlen kikaput Kilaun személyleírása jelentette, amit szalmaszálnak véltem. Hajlottam afelé, hogy az Alapító igazat beszélt a Magas Hegy kapcsán - mivel ez a rögösebb út, s mint olyan, a valószerűbb. Ráadásul Sarah is visszavonulót fújt, ami megerősített abban, hogy Albert tudása a stabilabb. Felborzoltam hajamat a sorjázó kérdésekre. - Beszélnie kell! - fakadtam ki kissé türelmetlenül, ez azonban nem nekik szólt. - Ha a puszta tényeket vesszük: vagy így, vagy úgy, de sebtében lettünk kiválasztva, ki kevésbé, ki jobban, minden esetre nem volt egyikünknek sem évtizedes képzése. Túl keveset tudunk, Denaali pedig elvileg mindkét ős felé ugyanazzal tartozik. Tupilek elvileg nem akarja a vesztünket, úgyhogy elvileg némi tájékoztatást kaphatnánk, hogy ne mi döntsünk már romba mindent. Azért lettünk kiválasztva, hogy továbbvigyük és megőrizzük mindazt, ami a két testvér és az Alapítók után maradt. - Valamikor beszéd közben felálltam, de ezt csak utólag vettem észre. - Ha ez tényleg így van, ennyivel segítenie kell! Ha nem csak üres szavakból állt az eskü, amit tőlük vett, hogy küzdenek Alignak ellen, hogy az ő katonái lesznek, akkor Tupilek ezt nem tagadhatja meg tőlünk. - Végignéztem rajtuk, kezem ökölbe szorult. - De ha csak egy csapat kísérleti patkány vagyunk az útvesztőben, az is ki fog ezzel derülni, mert vagy így, vagy úgy, de akkor mi magunk fogjuk lángba borítani a világot a tudatlanságunkkal. És akkor leírhatják a krónikákba, hogy a második kör végezte az első kudarcát. - Nagyot szusszantam. - Ha nem dalol, azzal ki tudja, mennyi szöget ver a vérfarkasok koporsójába. Ebben az esetben nem pártatlan, Tupilek pedig szarik a fejünkre. Nincs más választásunk. Már az is jelzés lesz, ha hagyja, hogy megtaláljuk... - Ez a fene nagy helyzet, és lehet ellenérveket meg kérdéseket bedobni, én is tisztában vagyok velük, ám jelen állás szerint erre vagyunk kényszerítve. - És ugyanazért nem javaslom az emléktörlést, Albert, amiért Rocky. Többet kell tudnunk róla, ez az elsődleges az őt érintő kérdéskörben. - Albert, ha van még vele kapcsolatban tudásod, azt kérlek oszd meg velünk is. - Itt, helyben ő volt a legjobb forrásunk minden jel szerint. - Illetve mekkora esélye lehet annak, hogy további kardinális dolgokat hallgattak el előlünk a Magas Hegyről? - Kilaun részletesen beszélt neki, az érdekelt, hogy kivett-e vakfoltokat, elhallgatásokat, olyasmit, ami fontos lehet, ha valami szeszély folytán az Álmodó nem beszélt róla. - Az Anernerkek és Suttogók kapcsán előbb mérjük fel, hogy önerőből mekkora területet tudunk lefedni, a hiányos régiókhoz pedig megyünk udvarolni. - Senkit sem akartam utasítgatni, inkább egyfajta összegzés volt ez, annak pedig örültem, hogy ekkora az egyetértés. Kellemes meglepetés. A hazugság mikéntje és finomságai már vetettek fel érdekességeket. - Sarah-val értek egyet - mutattam a nőstényre már-már nagyvonalúan. - Így is elég markéns álcát kell fenntartanunk, vaskos hazugság, még mélyebb hallgatás. Csak a saját dolgunkat nehezítenénk meg, ha az Utódokat rég halottnak nyilvánítanánk. Kiváltképp azok közt lenne a legnagyobb zűrzavar, akik már beavatódtak az Alapítók létezésébe általuk. Nem ismerjük mindet, nem tudnánk nekik súgni, hogy mi a helyzet. Ők lennének az elsők, akik leleplezik az egészet, emiatt plusz viszály alakulna ki, a szellemi üzenetek elvesztenék a hitelüket, az Alapítók úgyszintén. Alapjaiban kérdőjeleződne meg minden. - Egyébként sem lesz fáklyásmenet ez az egész, egy ilyennel viszont szerintem teljes káoszt idéznénk elő. - Tudják meg, hogy élünk. Féljék a lehetőségét, hogy egyszer bekopogtatunk hozzájuk, számonkérve őket a tetteikért, mert nekünk súgnak a szellemek - enyhe gúny csendült a sorok közt, mostanában nem szívlelem őket, na -, és aludjanak el úgy minden éjjel, hogy azért fohászkodnak: megállítjuk Alignakot. Kapnak egy régimódi mesét, amiben mi leszünk a jófiúk, akiknek szurkolni kell. - Elbagatellizáltnak tűnhet, ugyanakkor ténylegesen ez az egyik legősibb narratíva, amivel azonosulni lehet, amit könnyen el lehet adni. Nekünk pedig erre van szükségünk: egy egyértelmű, mindenki számára egységes tartalmat hordozó üzenetre.
//Hamarosan fogok írni belsőbe is, hogy összeszedhessük, ET alapján ki-merre rendelkezik zellemi-vezető ismeretséggel! :3 //
Én tényleg őszintén és minden idegszálammal igyekszem figyelni az álmodók újdonsült fejének szavára, de a csűrcsavart mondatok között valahol félúton kedvem lenne odabökni, hogy a lényeget foglalja már össze ugyan két mondatban, legyen kedves, a többit meg hagyjuk meg a gyerekmesékbe, - valahogy alapjáraton kevéssé jövök ki a vérvonal tagjaival, stílusuk nem kompatibilis sajátommal igazán, így nem Albert személye ellen szól ez - de megállom és egyedül Sangilak a megmondója, mibe kerül mindez. Talán ezért nem feszegeti idegeim láncait az ősi szellem sem eme pillanatokban, sokkal inkább igyekszik kéretlen magyarázatokkal teletűzdelni a megszólaló mondandóját. - Aki legalább saját bizonytalanságát képes elismerni, ez pedig mindenképp tisztelendő részemről. - Mind hiányos információkkal rendelkezünk, ki többel, ki kevesebbel. Denaali jó, ha két éve bukkant fel a testvérei életében, így ők sem igazán rendelkeztek saját tapasztalataikon túl többel. Az én véleményem az éppen ezért, hogy Denaali is azt mondhatott nekik, amit akart. Nem állítom, hogy hazudott, nem látom okát, ugyanakkor nem zárhatjuk ki, hisz az ősi kettős jó magaviseletű kis katonája, ellenben a tizenhármakkal. - Hangszínemből is érezni, hogy nem szándékozok hosszas érvelésbe és győzködésbe bocsátkozni, ennek pedig egy oka van: én is csupán feltételezésekre támaszkodom a témában. - Én emléktörlés nélkül is jelentkeznék, de egyelőre ti vagytok helyben. - Ennyivel zárom csupán, jelezve, hogy az az "önkéntes híján" dolog azért nem helytálló sziklaszilárdan. Egyúttal finom, sajátos jelzést adok: ha kell, visszautazom az ügy érdekében a vidékre. Duncan mondjuk kurvára el lesz ettől ragadtatva, de... az már legyen az én meccsem, nem tartozik másra. Rocky jól beszél, mind az illúzió, mind pedig a jelenleg földi síkon még létező legősibb farkas személye kapcsán is - mindez mondjuk nem lep meg, sosem volt megfontolatlanságáról híres és öteltek terén se az az elvadult fajta. Érdekes mondjuk, hogy többszáz éves farkasok mennyire ragaszkodnak az életükhöz. Értem én, feladatunk van, nem véletlen kaptuk az ajándékot, bla-bla, de... részemről sokadrangú probléma a saját létem jelen helyzetben. Ijesztő erre rádöbbenni figyelő hallgatagságomban, még ha túlzottan sok újdonságot nem is hordoz magában. - Egy kicsit talán tényleg túlgondolt a világméretű illúziónk. Szokták mondani, hogy a féligazságok a legjobb hazugságok, de ebben sajnos ezen túl nem igazán vagyok kompetens. - Az őrzők sem kifejezetten az én asztalom, persze, ha kell, megyek, volt szerencsém hozzájuk védőszellemem okán. De még mindig egy több órás repülőútnyi "hátrányom" volt velük szemben. - Albert, ha bizonyosságot szeretnél az Álmodó szavainak, fel tudom mellé a Legerősebbéit ajánlani, de ezt a beszélgetést talán személyesen kellene megejtenetek. Hacsak nem igényli minden jelenlevő hallani. - Nem kissé idegenkedtem az ötlettől, hogy egy szellemlény - még ha nem is akárki -átvegye az irányítást tetteim, szavaim felett és kivételesen ez képernyőn keresztül is érezhető, árnyalt zavart eredményezett. De ha ezzel megúszhatunk pár kört és időt spórolok magunknak, legyen. - Akárhogy is, még nem tűztük ki a következő úticélt, így ha szükségét érzitek, hogy vissza utazzak, nem késő jeleznetek. - Nem a fölényesség és a szükségesség érzetének igénye mondatja velem ezeket, egészen egyszerűen tényleg utáltam felesleges köröket futni. Ha távolból hasznosabb tudok lenni, hát úgy segítem őket, míg ha utaznom kell... megoldom azt is.
Nyilvánvalóan túl sokat beszélt, így hagyta, hogy a többiek kiértékeljék az elhangzottakat, és a számára kevésbé lényeges dolgokra úgysem akart reagálni. Végül is mindegy, hogy miként fogadják a falkák a hírt, megtalálni a vérvonalfőket amúgy sem lesz egyszerű senkinek sem, még akkor is gondot okozna, ha esetleg Darren elárulná személyesen, hogy léteznek. Nyilván többet nem mondana róluk, és így nagyjából tű a szénakazalban. Sok sikert, ha valaki rájuk akar bukkanni, egyedül a fakírok fejét ismernék, mást nem, így a legnagyobb bajban Darren lenne, amennyiben nem az általa felvázolt illúziós átverést használnák. - Valóban, én is úgy gondolom, Darren, ha megtaláljuk, beszélni is fog. Valószínűleg nem lesz kedvünkre ez a társalgás, de nem tagadhatja meg tőlünk az információt. Elvégre semmit nem tettünk ellene, igaz? – kérdőn tekintett a fakírok fejére, és közben azon gondokozott, hogy Alignak, Tupilek és Denaali gondolkodásában az utódok vajon öröklik-e „atyáik” bűnét? Idővel megtudják bizonyára. - Egy-két dolog csupán – nézett bocsánatkérően az egybegyűltekre. – Denaali magányos, és zabos az alapítókra… vagyis csak volt, bár amilyen beemózott fajta, lehet, hogy most a túlvilági békéjük miatt irigykedik rájuk. Tulajdonképpen ez is Kilaun elképzelése. Elég szarkasztikusan adta elő, hogy valószínű a szellemvilágra is sóvárogva néz, ha már mind a tizenhárman ott lesznek. Az elmondottakon túl talán még ez lehet a hasznunkra, mással sajnos nem tudok szolgálni – egy pillanatra elfordította tekintetét Darrenről, majd Stephenre nézett. – Remélem nincs így, ha hallgat minket, akkor jó eséllyel nem fog szóba állni velünk, mert nagyjából ugyanott akarjuk folytatni, mint az elődeink. Ez számunkra nem képez túl jó tárgyalási alapot – jelenleg csak a remény van, hogy nem tudja, mit akarnak, mert ha látja és netán hallja őket, ha rendelkezik Chulyin képességével, akkor jó szerével el is buktak. Stephen javaslata az illúzióval kapcsolatban nem lenne elvetendő, de okoz némi problémát, amint arra Sarah és Darren is rámutatott, így saját maga a harmadik anomáliára hívta fel a figyelmet. – Tekintve, hogy az Anernerkek is kapcsolatba léphettek a szellemekkel, és lehet, hogy némelyik akár még felvilágosítást is adhatott a fakírok helyzetéről, amit egyébként én nem tartok valószínűnek, de hatalmas a világ, így ki tudja melyik szellem mit kotyogott ki, így én sem tartom szerencsésnek Stephen javaslatát. Túl sok gáncsoló tényezőt hordoz magában – pedig szép és jó is lenne, ha a reflektorfényt le tudnák magukról vakarni, de az illúzióval végtére is mindannyijuk kiléte homályban maradna, csak annyit tudnának, hogy léteznek, az pedig ismét csak a tű a szénakazalban kategória, ha épp valaki felteszi az életét rá, hogy megkeresi őket. - Örömömre szolgálna Emily, ha a kétségek eltűnnének, és úgy vélem ez mindenkire vonatkozik, nem csak rám – fogalma sem volt, hogy miként akarja megidézi Sangilakot, lehet, hogy csak a fejébe tuszkolja az ős szellemét, vagy manifesztálódik a kerek asztal felett? Akárhogy is, mindenki, aki eljött jobb, ha közvetlenül hallja az ősi szellem szavait, és bár nyilván életében csak annyit tudhatott Denaaliról, mint Kilaun, de a halál után a szellemsíkon fényt deríthetett az igazság szélesebb spektrumára. Kár lenne kihagyni egy ilyen páratlan lehetőséget.
Az emberben eleve benne van a félelem az ismeretlentől, a nagyobb hatalomtól és ha vezetőkről beszélünk, ráadásul farkasokról, akkor ezt az egészet négyzetre emelhetjük. Egyre jobban tetszik Sophie békés szemlélete. Vele már korábban is megtaláltam a közös hangot. Denaali egy nagy rejtély, sokáig a létezése is az volt. Eska mondott róla pár dolgot, de az már mind elhangzott. - Darren, szerintem Tupilek sem akarja ennyiben hagyni az egészet. Kétlem, hogy elnézné, hogy döglenek bele a kísérleti patkányok az élet labirintusába - próbálok Alberttel egyetértésben összegezni, ha már hozzátenni nem igazán tudok. Alignak testvére sokáig nézte, hogy mennek a mészárlások, de mikor igazán eldurvultak, közbelépett. És még csak egy város bundás népességéről volt szó, itt pedig egy egész vérvonal, sőt lassan annál sokkal több forog kockán. Amit tudok, az alapján bízom az öregben. Emily szavai megint lehozzák a csillagokat a földre. Teljesen igaza van. Két éves ismeretség alatt Denaalit nem láthatták át, akármennyire voltak élő hazugságvizsgálók az őseink. És mi mire jutunk vele? Átejt mindenkit? Mik lehetnek a jelenlegi céljai? Túl sok a kérdés. - Ha úgy gondoljátok, hogy ez több problémát okozna és esetleg az Elsők beavatottjai közül életben lévők - és ha vannak, ahogy Albert mondja, a szellemektől más forrásokból értesültek - szava túl sokat nyomna a latban, akkor persze maradhatunk az eredeti elképzelésnél. Így is egy jó nagy féligazság, beválhat. Gondoltam arra, hogy később még lehetnek zavarok, de bizony kockáztatnunk kell. És ha tuti, hogy elbukunk, akkor más stratégiát kell választani. Ezért is jó, hogy sokan összejöttünk, kisebb az esély a meggondolatlan tettekre. Mint egy hadvezéri gyűlés, csak a térkép hiányzik és a seregek figurái, nomeg a mutogató pálca. - Emily, ha Ő veled maradt és át akarod engedni magadon, szerintem mind szívesen hallanánk a szavait, amik tiszta forrásból érkeznek, - gondolok itt arra, hogy egy Elsőt hallanánk beszélni, aki ráadásul már konkrétan a szellemvilágból sugározza az adást - amennyiben van melletted kísérő, aki vigyáz rád, míg nem vagy önmagad. Annyit nem ér az egész, hogy rosszkor rossz helyen érje támadás, mert segíteni akart. Ha nem most, kereshetünk más alkalmat, mikor Duncan figyel rá. Kintről vagy bentről, szerintem mindegy, már úgyis tudja, amit kell. Nem teszem hozzá, hogy más őst is meghallgathatnánk, ha van rá mód. Talán sértené Sangilak önérzetét és ő sose a végtelen türelméről volt híres, ahogy Eskától tudom...
- Egy próbát szerintem mindenképpen megér megpróbálni beszélni vele. Aztán ha nem segít, így jártunk, de kétlem, hogy szándékosan visszatartaná az információt előlünk. Már persze, ha egyáltalán megtaláljuk - azért elég kemény dolog ez, hogy csak akkor találhatjuk meg, ha ő is azt akarja, képzelem, milyen jókat röhögne rajtunk egy bokor mögött „megbújva”, miközben mi bújócskát játszunk vele. - Ne húzd fel magad ezen, Darren, ráérünk akkor fogni a fejünket, ha nem beszél velünk - kár a gőzért jelenleg, mert aztán lehet velünk lepacsizik és igazi pajtik leszünk (haha). Nem kergetek hiú ábrándokat, hogy majd minden flottul fog menni vele kapcsolatosan, de egyelőre szerintem kár ezen rugózni. Majd akkor bosszankodunk emiatt, ha tényleg nem fog beszélni és informálni minket. - A Muszklival értek egyet, nem kell ezt túlbonyolítani, mert a végén mi magunk is belekavarodunk - egyszerűen, érthetően és kész, ha túlgondoljuk, akkor azzal nem csak a vérfarkasoknak árthatunk, de saját magunkat is jól összekavarjuk. Kell a fenének! Darren szavait hallva akaratlanul is mosoly szökik az ajkaimra. Ez így olyan szépen és ól hangzik, hogy képes volnék akár elhinni is, hogy ez lehetséges, hogy tényleg ekkora hatalmat kaptunk a mancsaink közé. Amilyen jól hangzik, éppen olyan veszélyes és nehéz ez az egész, tudom jól, hogy nem vakációzási lehetőséget kaptam Unalaq-tól és nem is reménykedtem ilyesmiben, amikor rábólintottam. - Darren, azt hiszem, hogy ezt egyikünk sem mondhatta volna szebben. Ha lenne piánk, koccinthatnánk is rá - részemről ez tökéletes végszónak is megfelel, már amit a hím mondott, szerintem kitárgyaltuk mindazt, amiért jöttünk, innentől már csak a lépések kidolgozása és megvalósítása van hátra. Juhé!
Villanásnyi, hitetlenkedő fintor suhant át arcomon Rocky hozzám intézett szavaira. Nekem se volt ez ínyemre, de a helyzet úgy állt, hogy a bizalmam a Sámánban csúnya csorbát szenvedett. Én remélem a legjobban, hogy ez visszafordul még, addig viszont egy fűszál nem sok, annyi fölött se adnám meg neki a hajdan volt hitet. Az asztalon támaszkodva úgy nézek Sarah-ra, mint aki nem tudja eldönteni, hogy röhögjön vagy verbálisan torokra menjen, amikor nyugtatgat. Végül mindkettőt elengedem egy kilégzéssel. Teljesen felesleges lenne belelovallni magam nüansznyi semmiségekbe, tovább ragozni, ami több szót nem érdemel. Inkább maradtam a lényegen, visszanyerve higgadtságom. - Egyezünk ki abban, hogy minden, amit sikerül megtudni tőle, róla, fenntartással és óvatosan kezeljük. Jobb ötletünk, biztosabb forrásunk nincs, így ez a legtöbb, amit tehetünk. - Alamuszi dolog arra hagyatkozni, hogy ha az a hármas félrevezet minket, mi moshatjuk kezeinket, ha valamit elbaszunk, de így van. Albert kiegészítése nem ígér sokkal több jót, mint az eddigiek. Cseppet sem elég az a kis idő, amelyet a Magas Hegy társaságában töltöttünk az Utódláskor, ez nyilvánvaló. Addig őt illetően aligha tudunk ötről a hatra jutni, amíg nincsenek személyes tapasztalataink, így hamarosan valaki számára napirendi pont lesz Denaali "levadászása". Kellemes meglepetésként ér, hogy ennyire gördülékenyen megy az egyezkedés, az együttműködés, a felmerülő dolgok megvitatása. Ráadásul összhangban! Őszintén remélem, hogy nem pusztán a kezdők összekapaszkodását jelenti mindez és ha nem is ugyanilyen fokú egyetrtésben, de hasonló hozzáállással fogunk a továbbiakban is összejárni. Erős Körre van szükségünk - nekünk, személyesen talán még inkább, mint a világnak. - Emily, szerintem hasznos lenne, ha visszalátogatnál egy időre - pillantottam a monitorra. - Ha nem tévedek, közülünk egyedül melléd szegődött Alapító, és ki tudja még, milyen kérdések merülnek fel, amiben segítségünkre lehetsz helyben. Emellett - finoman összehúztam kissé szemem -, szerintem neked is találkoznod kéne a Magas Heggyel. - Nem feltétlen kell valakinek egyedül mennie, sőt, Denaali esetében talán okosabb, ha legalább ketten ot vannak. Több szem többet lát, lehet, hogy biztonságosabb is, és ha Emily is valóban menne, Sangilak miatt okosabb, ha van vele valaki közülünk. Az pedig hab a tortán, hogy a nőstény merőben másabb szemmel tekint némely dolgokra, mint mi, ez itt és ma tisztán megmutatkozott. Igen, feltett szándékom kiaknázni a különbözőségeinkben rejlő lehetőségeket, sajnálom. Azt viszont ők döntik el, mennyire partnerek ebben. A Legerősebb "megidézését" pedig ezzel én elnapolnám a személyes találkozóig, akár ilyen nagycsapatosan, akár négyszemközti körülmények alkamával ejtené meg. - Amondó vagyok, hogy ameddig ma el lehetet jutni, eljutottunk, legalábbis én csak ezeket szerettem volna megbeszélni veletek - néztem végig rajtuk. - Maradjunk folyamatosan kontaktban, reméljük, hogy hamarosan lesz miért újból összeülni és a gyakorlatban is előre tudunk majd lépni. Bár szerintem már ez is az - mutattam végig az egész jeleneten, azon, hogy leültünk egy asztalhoz, hogy mindezt tető alá hoztuk. - Amennyiben nincs más, amit még megbeszélnétek most, akkor hálás köszönetem, hogy eljöttetek - hajtottam enyhén fejet, energiáimból pedig érezhették, hogy ez több üres frázishalomnál. Ha senki sem pendített meg újabb húrokat, mint egy nagy, boldog család az egyetemista lányuktól elköszöntünk Emilytől, majd jó házigazda módjára kikísértem a többieket. - Sarah, te maradj még pár percre, kérlek! - dobtam a nősténynek, mintegy mellesleg. Nem Vérvonalfős téma, maszekolni fogunk...
//Érzésem szerint sikerült lekerekítenünk a játékot, átbeszélve mindent. Ha rosszul látom, természetesen szólni ér!!! Senkibe se szeretném belefojtani a szót. Minden esetre én nagyon-nagyon köszönöm, hogy jöttetek, játszottatok és - főleg ekkora létszám mellett - ilyen ütemes tempóban végigvittétek ezt a kis gyűlést. Remélem, nem csak nekem volt élmény. Ö.Ö Korábbi ígéretemhez híven pedig már bent van belsőben a "feladatlista", amit játék alapján állítottam össze, nézzétek át, csapjatok le rájuk, ha pedig valami kimaradt, kérlek jelezzétek! Még egyszer nagyon köszönöm! //
Elbúcsúztam tőlük, megvártam, amíg energiáik utolsó foszlánya is eltűnt a környező fák sűrűjében, a szélrózsa minden irányába. A türelmetlenség legcsekélyebb jele nélkül ültem az impozáns kerek asztalnál - büszke voltam művemre, mit szépítsem, s nem csupán a fizikailag végzettel. Összetereltem és egy célba állítottam az Alapítók örököseit. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem voltak kétségeim és nem remeg bele még most is olykor a gyomrom. Ebből azonban semmi sem látszott rajtam, a farkas zord energiái se váltak árulóimmá. Kínos is lett volna, ha lebuktat minket, messze nem az a fajta, aki szereti kimutatni a gyengeséget. Pont ezért esett olyan rosszul az információkért futott körök. Elhessegettem magamtól a múltba vezető gondolatokat. A jelent kell élnem, hogy a jövőt formálhassam, épp eleget tekintgetek hátrafelé, nem kell még ezen a téren is. Sarah felé fordultam, ahogy magunk maradtunk, engedve, hogy némileg leessen rólam a pókerarc. Az asztalra könyököltem, fél kézzel megtámasztottam fejem, úgy néztem a nőstény szemébe. Majdnem egy teljes percig csak bámultam, ami lehet, hogy kezdte idegesíteni, ám annál előbb én úgysem szólalok meg, mint ahogy azt tervezem, alkalmasnak látom, össze nem szedem a mondandóm. - Még a tanácskozás előtt beszéltem Rockyval négyszemközt, kizárólag Vérvonalfős dolgokról. Ő kérdezgetett felőletek, hogy kiket tervezek még magamhoz édesgetni, akár a környékről, akár a falkából, én pedig meghúztam egy határt. Nyíltan megmondtam neki, hogy nem fogom keverni ezt a két szerepet - ott Vérvonalfők voltunk. Csodálkozott rajta és lehet, hogy tévedek, de azt hiszem, ő ezt nem szedi így szét, rá is kérdezett, hogy és ha legközelebb Bétaként és Dux találkozunk? - Finoman megrántottam a vállam, a gesztus mögött azonban nem flegmaság, hanem egyszerűség húzódott, benne a kimondatlannal, de könnyen kikövetkeztethetővel: akkor nem lesz a Testvérem. Akkor ő a Fairbanksi Falka második farkasa, én pedig a területük határánál élő Kóbor Dux leszek. És ezt felölelő dolgokról fogunk csak beszélni. Akárhogy is: a csapatomhoz nincs köze. Az erre irányuló terveim az enyéim, azoké, akik ezen osztoznak velem. Ugyanakkor Yetta jól mondta: nem lehetek csak Vérvonalfő, vagy csak Vezető. Én itt egyszerre vagyok mindkettő, csak másokkal szemben választhatom meg a szerepeimet. - Sose leszel egyenlő a többiekkel. Sose leszel alattuk, sem felettük. Hazugság lesz, hogy alám tartozol, bár követsz. - Már értettem, miért bajos a mi fajtánknak a falka élet, s az igazat megvallva, nagyon kíváncsi lennék, Rocky miképp boldogul majd mindezzel. Nagyot sóhajtottam. - Szívem szerint a helyettesemmé tennélek. Szándékosan kerültem a Béta, az Ikkuma és a Malguk megnevezést is. Más rendszerekben gondolkodom, nem radikálisan újban, de másban. Abba pedig nem férnek bele az ennyire specifikus múltra visszavezethető címek.
Míg Darren búcsúzkodott és mindenki távozott az erdei ház környékéről, addig én odakint elszívtam egy szál cigarettát. Darrennek is felajánlottam, csatlakozzon nyugodtan, ha kedve úgy tartja, de nekem határozottan szükségem van egy szálra. Nem mintha ennyinek bármi hatása is lenne, de jól esett és már pusztán a cselekvés is segített kissé helyretenni a gondolataimat. És amúgy sem akartam volna odabent, néma csendben ücsörögni Darren mellett, arra várva, hogy a többiek teljesen eltűnjenek a környékről. Csak akkor indultam meg visszafelé, amikor már távolinak éreztem a Testvéreink energiáit, hogy leüljek Darren mellé a hatalmas asztal mellé. Játékosan futtattam végig ujjaimat a falapon a szék felé haladva, ajkaimon apró, mégis sokat sejtető mosoly ült. Büszke lehet arra, amit ma elért, akár azt tekintve, hogy összetart minket, akár azt, hogy sikeresnek tekinthető a mai kupaktanács. Mindez benne volt a mozdulatban, a felfelé görbülő szájszélekben és a pillantásban, mit akkor kapott, miután leültem az asztalhoz. Röpke villanás viszont csupán, szemöldököm szaladt feljebb, amikor felvette a szemkontaktust, de nem szólalt meg. Viszketett a tenyerem, hogy újabb szál cigire gyújtsak, ám mielőtt elérte volna a határt, megszólalt végre. Hátradőltem a széken és figyelmesen hallgatom a szavait, ám hirtelenjében azt sem tudom, mit reagálhatnék rá, egyáltalán vár-e valamit, hogy reagáljak. - Két fronton helytállni sosem egyszerű, nem csodálom, hogy benne nem úgy csapódtak le a dolgok, ahogyan benned például - elég komoly pozícióba került és habár Darren sem lógatja a lábát, azért szerintem jóval másabb a két helyzet. - Tényleg ennyire szét tudod ezt szedni? Tényleg képes lennél csak mint Dux állni elé? - fűzök hozzá csendesen két kérdést, nem is feltétlenül egy csevegésre gondolva, hanem mi van akkor, ha eldurvulnak a dolgok? Kinek melyik a fontosabb? A falka, vagy az, amit örökül kaptunk? Merőben meglep a következő szavaival, a mondat elején magasra szalad szemöldököm, hogy a sóhajtását követően már a homlokomat ráncoljam. - Mire akarsz kilyukadni ezzel? - a mi kapcsolatunk meglehetősen speciális és azzal csak még bonyolultabb lett, hogy mindketten utódok lettünk. Követem, megbízom benne, de sosem tudnám magunkat egy olyan helyzetben elképzelni, hogy ő alfaként utasításokat vakkant nekem, amiket én előszeretettel, hajbókolva teljesítek. Nem. De véleményem szerint ilyen nem is lesz, ő sem az általánosan elterjedt kifejezést használta előbb. Kíváncsi vagyok, mit akar kihozni ebből, mert egyelőre még nem sikerült kitalálnom.
Láttam gesztusait, mimikáját, amennyire engedtem, olvastam is bennük, ennek eredményeképp pedig fáradt, de elégedett mosolyra húztam a számat. Kimondatlanul is jól esett ez a fajta biztos támogatása, elhitette velem, hogy ezt jól csináltam, ezzel pedig megnyugtatott. Mondhatnám, hogy viszonzásképp nem várattam sokáig, ám az idő ilyen helyzetekben relatív. Beszéltem, én se tudva, milyen miféle reakciót várok tőle. Talán egyszerűen csak a véleménye érdekelt, hogy ő miképp áll mindehhez. Eltűnődve hallgattam, ujjaim az asztalon doboltak olykor. Testtartásom lazább, fesztelenebb volt, mint percekkel ezelőtt, kisugárzásom szintúgy. Jobban, nyugodtabban voltam most önmagam, örömmel ülve a tényben, hogy most már nem kell olyan kínos alapossággal megválogatnom minden szavam és ügyelni a legapróbb rezdülésemre. - Magamat ismerve - nagyot sóhajtottam -, nem. Legalábbis akkor nem, ha az érdekem és a helyzetem úgy kívánja, hogy előnyömre jusson eszébe: Utódok vagyunk mindketten - húztam el fancsalin a szám. Nem repestem ezen oldalamtól, de tényleg ilyen vagyok. - Viszont amennyire tudom, ketté akarok ezt választani. Teljesen biztos, hogy nem lehet, akarva-akaratlan bevillan úgyis. A Vérvonalfős minősítésből talán könnyebben kihagyható a "mellékállás", mint fordítva. - Tipp volt, bizonyosságot úgyis csak a gyakorlatban fogunk nyerni. - Azt pedig csak remélni tudom, hogy sose kell majd választanunk. - Jellemét tekintve inkább kinéztem belőle, hogy a nagyobb jó érdekében elsősorban Vérvonalfő és csak aztán Béta, ha így hozná a szükség. Bár elképzelhető, hogy tévedek. Magamat illetően viszont... fogalmam sincs. Nem is akarom megtudni a választ. Mást viszont talán tisztán tudunk látni a kettősségeket tekintve, s ennek kifejtésére bátorít kérdése. - Ha nem az lennél, ami, nagy eséllyel nem hagynálak meglógni a felelősebb pozíció elől - mosolyodtam el, visszaemlékezve azon hajdani csevegésünkre még a falkában, amikor a rangszerzés felé terelgettem volna. - De a jelen felállásban azt hiszem, még ennél is többet pakolok- és támaszkodok rád. - Erre az eredménye pedig igazából Yetta vezetett rá, holott sose mondott ki ilyesmit. - Ezt a nem tudom, milyen hosszúra nyúló jövőre nézve mondom: egyáltalán nem tervezek neked rangot adni. Ha valaha oda jutunk, hogy annyian lennénk - tettem azért hozzá. - Pontosan azért, hogy nagyobb mozgástered maradjon, kevésbé kössenek meg vagy terheljenek le a csapat ügyes-bajos dolgai. Viszont ha kell, akkor vérvonalfői minőségedben gyorsabban tudj reagálni, akár helyettem is, ha nem kifejezetten rám lenne szükség. - Beszéd közben végig a szemébe néztem, pajzsom sehol se volt, teljesen nyíltam álltam hozzá. Mondjuk kettőnket tekintve ez volt a legkevesebb. - Mit szólsz ehhez? Nem puszta udvariasságból kérdeztem, ezt gond nélkül kiérezhette, ugyanis ha olyat mondd, vagy olyasmivel rukkol elő, simán változtatok az eredeti elképzelésen. Ez az én meglátásom és következtetésem, ami mellett az övé is nyitott vagyok. Az én csapatom, de az ő élete.
Kezdőlap
Minden esetre én nagyon-nagyon köszönöm, hogy jöttetek, játszottatok és - főleg ekkora létszám mellett - ilyen ütemes tempóban végigvittétek ezt a kis gyűlést. Remélem, nem csak nekem volt élmény. Ö.Ö
//
