Fogalmam sincs, hogyan jutottam fel a hegyre, egy idő után már abszolút nem vezéreltek tudatos gondolatok, csak mentem, amerre a lábam, vagy talán a szívem húzott. Ez is badarság, hisz a legfontosabb az Sarah a számomra, de egyszerűen most nem ment, hogy megnyíljak, és tudtam, hogyha otthon maradok, előbb-utóbb átmennék a szobájába, és kifakadnék. Szerintem mindketten jobban járunk, ha mindezt higgadtan teszem, meggondolva a szavaim, nem picsásan elnyafogva, hogy mennyire elbaszott ez az egész helyzet. Amikor a Lakkal szemben álltam, akkor aztán kénytelen voltam elgondolkodni azon, hogy miért kötöttem ki itt, de azon nem kellett sokat gondolkodnom, hogy kihez jöttem. Még csak nem is Nastya vonzott ide, mert vele sem tudtam volna úgy kezelni ezt az egészet, ahogy szeretném. Az, hogy leiszom magam, és elköpködöm a világot mindennek, értelmetlen lett volna. Meg aztán, mellette sem ülhettem volna a romjaimon csendben, mindenképp fel akart volna rázni szerintem, ez pedig olyasmi, amit most nem tudtam volna elviselni. Így hát perceken belül Nicholas és Rachel lakrészénél ácsorogtam, és kopogtam be első ízben, fogalmam sem volt, mennyi az idő, szerintem bőven az éjszaka közepén voltunk. Csak akkor vettem rá a bátorságot, hogy benyissak, mikor percek óta nem nyitotta ki senki, szerencsére nem volt zárva, de tudomásom szerint nem is olyan gyakorlott dolog kulcsok mögé bújni, már csak azért sem, mert jószerivel senkinek nem gond tokostul kiszakítani egy ajtót, viszont én ezt most szerettem volna elkerülni. Rachel szobája előtt ismét kopogtam, egyszer már durván megsértettem a magánszféráját, most nem szerettem volna, meg aztán, ha alszik, és bemegyek, valószínűleg felzaklatom annyira, hogy a farkasa mozgolódni kezdjen, ezt meg elkerülném. Közben az ajtónak döntöttem a homlokomat. ~ Rachel, Yvonne vagyok… Beengednél? Esküszöm, mindjárt aludhatsz tovább.~ Az elméjébe löktem a szavakat, mert nem akartam, hogy minél több hangot adva ki Nicholast is felébresszem. Többször megismételtem, egészen addig, míg nem zárult sikerrel a felébresztési kísérletem, s csak aztán nyitottam be, hogyha érzékeltem, hogy felkelt, vagy kiadott valamiféle hangot. - Ne haragudj… sajnálom, hogy már megint zavarlak, csak... Kissé zavartan, összetörten döntöttem hátamat az ajtónak, mert… tényleg nem volt ennek semmi értelme, és talán dühös is, vagy az lesz, vagy csak szánalmasnak fog tartani, de én most… itt akarok lenni. - Őszinte leszek… fogalmam sincs, miért vagyok itt, csak azt tudom, hogy itt szeretnék lenni. Csak csendben veled, nem beszélni semmiről. Lehet? Tudom, ez annyira nem én vagyok, de kell, hogy valaki mellett rendezzem a gondolataim, és most sem az nem segített volna, ha felhívom Danielt, hogy zavarhatnám-e egy kicsit némi feszültség levezetésre ezúttal én, sem pedig az, ha az egész éjszakát azzal töltöm, hogy Sarahnak vallom meg a történteket avagy nem történteket Dorian és köztem. Nem tudom, miért Rachel, még szeszt sem hoztam, csak jöttem, mert itt akartam lenni, mert hiszem, hogy az ő lelkének valója is mélyebbre van zárva, mint az elérhető lenne, és hogy megérti, mire van most szükségem. Nem szép talán, hogy ilyesmit várok el tőle, de ahogy a vonásait fürkészem, egyszerűen csak érzem, hogy jó helyen vagyok.
Az egyetlen, aki ajtót nyithatott volna, Nicho volt, de őt meg ma szerintem csak a csataágyúk keltenék ki az ágyából, azok is pusztán azért, mert szereti hangjukat hallani. A nőstény gond nélkül beljebb juthatott a lakásban, nem szokásunk zárni az ajtót, csak amennyiben egyikőnk sem tartózkodik a lakban. Akár szobám falai közé is beléphetett volna, miként tette azt múltkor, de ebben a szándékában talán az is akadályozza, hogy energiáim kölykös játékosságát maga mögül érezheti, ahogy nyílik a lakás ajtaja csendesen. Üzenetét a folyosón, a lakás előtt sikerült elcsípnem. Még mindig beleborzongok ebbe az egész mentális dologba, ami azt illeti, Mintha minden magánszférámat ledózerolnák azzal, hogy a fejembe férkőznek basszus! - Yvonne? Mit keresel te itt? - Engedtem lejjebb a kezemben tartott szennyeskosarat, benne a frissen mosott ruháimmal. Elég egyszínű a kollekció, a szürkétől a terepzöld árnyalatokon át a feketéig terjed a skála. Ezt a sötét pink árnyalatú nadrágot is csak azért szereztem be, mert az előzőeket sikerült kéretlen átváltozásokkal szétszaggatnom. Ha így folytatom, még a végén átmegyek valami Barbie babába, ami a szekrényem tartalmát illeti! Szabadkozását hallva csak intettem neki, menjünk beljebb a szobába. Az nem lett sokkal otthonosabb, mint mióta legutóbb itt járt, a végében pedig szárító várta felállítva, hogy a vizes ruhákkal terheljem testét. Az elé tettem le a kosarat és tekintettem vissza a hátával ajtót támasztó falkatársra kissé értetlen, kérdő ábrázattal fürkészve, s sajnos - vagy nem sajnos - energiáim hasonlóról árulkodtak volna, ha fékezem vonásaim, akkor is. A mondata végére szelíd mosolyféle ül meg képemen. - Nos, nem gondoltam volna, hogy ennyire szimpatizálsz a hálószobámmal, de... akarsz segíteni? - Bökök a ruhakupac felé, melyet pólók, erős anyagú nadrágok és melegítőalsók tesznek ki kilencvenkilenc százalékban, s a maradék egy is fehérnemű, nem elegáns kisestélyi. - Tegnap bedöglött a közös mosógép lent, de mára meg már tiszta ruhám nem maradt, így muszáj volt éjjelre időzíteni a mosást. - Csacsogok a semmiről, mintha magyarázatra szorulna bármi is. Annyira rossz vagyok benne különben, sosem voltam az a fajta, aki feleslegesen fossa a szót, ekképp pedig sutává válik az egész, ahogy szövegelésem közepette felkapok egy pólót a kupacból és kirázva a szárítóra terítem.
- Yvonne, és ez egy nagyon jó kérdés. Nem mondom, hogy pillanatok alatt megbántam a dolgot, mert nem érzem így, csak talán nincs jogom csak úgy beállítani egy falkatársamhoz, mert épp olyan elgondolásom támad, - ami nem igaz, mert nem is találtam ki előre, hogy idejövök - ami felé terel. Most már mindegy, itt vagyok, elég pocsék állapodban, a hideg levegő gondoskodott arról is, hogy a hajam nemhogy megszáradjon, de inkább fagyásnak induljon a nedvesség okán. A magamra kapott kabát alól vígan kikandikál a leggings, és a hosszú póló, amiről lesír, hogy normális ember csak alvásra használja. Nem vagyok a legjobb formámban, mi tagadás. Az alkohol szaga már csak halványan leng körbe, az emberét, aki a ma esti szórakozásom tárgya volt, már vélhetőleg sikeresebben mostam le magamról. - Ilyenkor mosol? Pislogok nagyokat a kosárra, utálok mindennemű házimunkát, szükséges rossz, amíg anyának készültem, meg boldog feleség voltam, nem volt terhes, örömmel csináltam, de az már szörnyen régen volt. Ma már szinte semmit sem csinálok szívesen, amit emberként igen. Az közel sem érdekel, milyen a szobája, nem amiatt jöttem, de nyilván ezzel ő is tisztában van, legalábbis, kellene, hogy legyen, ha a kedvenc helyemre akartam volna menni, és egyedül sajnálni magam, azt teszem. - Nem a hálószobáddal szimpatizálok. Ez is tiszta sor, viszont a kérdésre bólintok, még a teregetés is jobb annál, mint a korábban történtekre gondolni, feleleveníteni a múltamat. Nem akartam, kellett valami, valaki friss az életemben, ami eltereli a figyelmem, Rachel pedig annak ellenére az volt a szememben, hogy tulajdonképpen még nem igazán körvonalazódott ki az egymáshoz állásunk milyensége. Könnyedén emeltem fel egy pólót, hogy alaposan kirázva aggassam fel a szárítóra, merthogy vasalni utáltam, lógja ki magát rendesen, összehajtja szépen az ember, és el van intézve. Néha csodálkozom, hogy lehet olyan rend a szekrényemben, ha ennyire utálom a pakolászást, meg ekkora káosz van a magánéletemben. Ez még kétségkívül a korábbi hivatásom és életem hozadéka. - Nem kell csacsognunk, Rachel, egyikünk sem az a fajta. Tényleg nem várok tőled semmit, csak szükségem volt valakire, akinek nem minden vágya kiszedni belőlem, hogy mi a kínom. Mert az most nem segítene, ha rögtön ki kellene tálalnom, az sem, ha innék rá egyet, egyszerűen csak aggassuk szépen sorban fel a ruhákat, aztán majd lesz valahogy, de ha túl terhesnek érzem, talán inkább elmegyek, sétálok egyet az éjszakában, vagy… nem, fogalmam sincs, egyszerűen képtelen vagyok rájönni, mi lenne most a legjobb. Viszont az biztos, hogy tudatosan kerülöm az egy szem fehérneműjét a kosárban, legyek az akármilyen, egyrészt eszemben sincs pikáns témába bocsátkozni ennek révén, másrészt szerintem ez tök intim dolog, nem nyúlnék ilyen formán más alsóneműjéhez…
Egyáltalán nem zavar a jelenléte, még ha őszintén nem is tudom hova tenni hirtelen beállítását. Tekintetem világos íriszei leplezetlenül pásztázzák, mintha a legapróbb rezdüléséből is olvasni tudnék. Abból talán nem,de árulkodó a nyilván hirtelen felkapott kabát és a nyirkosan vizes haj. Mázlija, hogy nem lehet beteg... - Olykor előfordul, hogy elfelejtek, csak mikor már nincs mit felvennem, akkor jut eszembe. - Vonok vállat flegma könnyedséggel, egyúttal kitárva előtte szobám ajtaját, hogy fáradjon be, nem hiányzik egyikőnknek sem, hogy felverjük a szemközti szobában hortyogó "sárkányt". - Tudom Yvonne. - Sóhajtottam aprót a hálószoba kapcsán, ajkaim szegletében nyugodt mosollyal. - Csak egy idióta vicc volt... - Teszem hozzá csendesen, bár szentül vallom, amely poént magyarázni kell, az nem is volt igazán jó vicc, szóval ott ette meg a fene az egészet. Inkább leteszem a ruhaszárító elé a szennyeskosarat annak teljes tartalmával, miután becsuktam magunk után a szobám ajtaját. A fehérneműkért nyúltam első körben, nem hagyva rá azokat. Nem azért, mert engem annyira érdekelt volna, ki és mit lát, egyszerűen a társadalmi normák ezt hozzák magukkal. Hogy ez így van rendjén. Közben persze be nem áll a szám, legalábbis, míg azt nem mondja, felesleges erőltetnem a dolgot. - Én csak... hozzászoktam, hogy a csend sosem jelent jót társaságban. - Sóhajtok apró lemondással, ahogy a következő ruhadarabért hajolok le, hogy azt jól kirázva - osztom Yvonne vasalás-spórolós nézeteit ugyanis - aggassam a szárítóra. Talán a harmadik felsőt követően törtem meg újfent a beálló csendet. - Amúgy, ha szeretnéd, adhatok hajszárítót... - Jegyeztem meg mintegy hirtelen témaváltásként, kiszélesedő mosollyal tekintve felé. Talán dobna a hangulatán valamennyit, ha nem úgy festene, mint aki most mászott elő a Chenából. Na meg... ezzel se a problémáiról kell beszélnie. És nekem sem a saját elcseszettségemről.
- Ez ismerős. Engedek meg magamnak egy hevenyészett félmosolyt, most még ez is nehezemre esik. Istenem, fogalmam sincs, miért jöttem hozzá, vagy egyáltalán segíthet-e valamit, hogy itt vagyok. Úgy éreztem, igen, de talán ez is csak a strucc és a homok esetének egy másik formája. Mintha Rachel valamiféle nyugalom szigete lenne, ahol egész egyszerűen nincsenek komplikációk. - Bocs, azt hiszem, ma végképp nem vagyok fogékony a viccekre. Zavartan piszkálom a nedves, kissé fagyos hajamat, remekül nézhetek ki, annyi szent, de ez a legutolsó, ami most érdekel. Csak jó volna nem arra gondolni, hogy mi a túrót kellene kezdenem magammal a jövőben. Akár már holnap, ritkán van, hogy nem tudom, miként tovább, de most… ez a helyzet. - Szerintem ez nem igaz, lehet úgy hallgatni, hogy ne legyen terhes, hogy ne érezzük magunkat rosszul. Deeee, ezek szerint jelen esetben nem így van. Én nem érzem kellemetlenül magam, itt nem. Azt hiszem, ezért jöttem ide. Sóhajtok fel egy újabb pólót követően, aztán egy nadrág akad a kezembe, azt teregetem ki. Nem tudom, hogyan gondoltam. Ülünk egymás mellett, és nézzük a sötétséget? Vagy csak nézem, ahogy alszik? Fura, de olyan érzésem van, hogy az megnyugtatna, mert hogy nekem nem menne az alvás, az tuti. Hülyeség az egész, én sem értem magam, sosem voltam ennyire bizonytalan. - Hajszárítót? Ohh, az jó lenne, azt hiszem, a hajam nem díjazta túlságosan az éjszakai kiruccanásomat. Állapítom meg ismét piszkálgatva egy ideig, ha hajszárító van, beszélni is fölösleges, mert alig hallani, legalábbis én még farkas érzékekkel sem szeretem az ilyen zavaró tényezőket. - Az nem keltené fel Nicholast? Teszem fel a praktikus kérdést, ő mégiscsak sokkal inkább képben van a hím szokásaival kapcsolatban, mint én valaha is leszek. Következésképpen talán tudja ezt is. Annyira nem zavar a hajam állapota jelen pillanatban, hogy megkockáztassam az ébresztést. Annyira hétköznapi probléma, és ez olyasmi, amire most szükségem van, mégis, egy villanásnyi rossz érzés nyomán tekintetem Rachel arcára fut, és egy rövid ideig a vonásait fürkészem, vajon van-e itt valami amit illene észrevennem?
Valóban a legnagyobb komplikációt az jelentheti errefelé, ha sikerül felverni a szemközti szobában szunyókálót, ám mivel szemmel láthatóan nem igazán van trécselős kedve újdonsült... hát nevezzük barátnőmnek, ha már úgy fest, ő is kedvel engem, legalábbis más magyarázatot nem igazán látok arra, miért pont hozzám kopogtatott be és nem a húsz másik falkabéli ismerőséhez. Mosoly kúszik képemre akaratlanul is eme gondolatra, mellé közlöm, csak vicc volt iménti mondatom, ne szívja úgy mellre, mert igazán kár érte. Hangosabb sóhaj hagyja el ajkaimat két ruha kiteregetése közepette arra, szerinte létezik békés, gondtalan csend is két ember között. Oké, nem mondom, hogy nem, de hogy nekem nem igazán jutott még ki belőle, az biztos! Még a mostanit sem mondhatom annak, hisz látszik rajta, hogy valami nem egészen kerek. Különben ráért volna napközben megejtenie ezt a látogatást. Nem mintha zavarna a jelenléte, csak nem épp szokványos az időpontválasztás a "randevúra". - Nekem sem terhes a jelenléted, különben már nem lennél itt. - Közlöm, majd felé pillantva fűzöm hozzá szelíden: - De örülök, hogy itt vagy. Már ideje volt, ami azt illeti...! - Szúrok oda végül, hiszen nem tegnap történt már az eset, hogy becsörtetett hívatlanul a szobámba egy üveg itallal. A hajszárítóra bólintok, majd újabb ruhadarabért hajolok le, hogy felterítsem a szárítóra. Ketten azért gyorsabban halad az egész és nem is két gardróbnyi a ruhatáram... pikk-pakk megvagyunk vele mindjárt! - Hát ez jó kérdés! Azért egy törölközőt hagy adjak legalább, az biztosan nem kelti fel... - Tekintek rá, mikor az utolsó darab nyirkosan vizes ruha is felkerül a szárítóra, azt meg mindenestől közelebb állítom a szoba ággyal átellenes feléhez. Ha Yvonne nem ágál, ellépve a szekrényem felé, valóban előkerül egy törölköző, mit felé nyújtok és egyúttal az ágyat kínálom fel ülőhelyül, más híján. Lehet, be kellene szereztetnem valami fotelt vagy egyéb ülőalkalmatosságot Nichoval az efféle váratlan éjszakai vendégek számára, ki tudja... egyelőre azonban ez van, én le is dobom magamat rá, onnét fürkészve a törölközővel babrálót.
Oké, talán kicsit túlságosan is ösztönös az, ahogy felnevetek a szavai hallatán, mert valljuk be, rendkívül édes tőle, hogy úgy gondolja, nem lennék itt, ha terhes lenne a jelenlétem. Nos, pont nem érdekelnek, sőt, roppant mód szórakoztatni szokott, ha valaki le akar magáról vakarni, mert teszem azt nem vagyok szimpi. Nem tehetek róla, egészen perverz örömöt nyújt az, hogy mások idegein táncoljak. - Ahhoz bizony Nicholasra is szükséged lenne, mazsola. Nem sértegetni szándékozom, szeretem én a mazsolát, csak úgymond megmagyaráztam vele, hogy miért derültem olyan jót a kijelentésén. - Tudtam én, hogy ide kell jönnöm, máris jobban érzem magam. A következő szavaira azonban hamarjában felszalad a szemöldököm, és némi sanda mosoly telepszik meg ajkaim szegletében. - Van telefonszámom. Szúrok vissza, tudják is páran a Lakban, ha annyira itt lett volna az ideje, bizonyára megoldja, hogy látogatóba jöjjek, mert ingerenciája van a jelenséghez, aki én volnék. - De akárhonnan nézzük, eddig kettő-null. Már jövetelek tekintetében, és ne mondja nekem, hogy kölyök, mert az szar kifogás lenne, bizonyára találna olyan falkatagot, aki épp erre jár, és háztól házig szállítja, a kis bundását meg még én is vissza tudom tuszkolni nyugvó állapotba. Mindenesetre, nem szemrehányás, de ha piszkálódik, akkor vissza fogja kapni, ez igazán nem lehet újdonság a számára. - Hát, ki tudja, ha mondjuk bevizezném, és bemennék, hogy összecsavarva rásózzak egyet, szerintem felkelne. Oké, azt hiszem, igen hirtelen zuhantam át a ló túlsó oldalára, de mit nekem pocsék este, jobb nem is gondolni rá, és ökörködésbe fojtani tanácstalanságomat. - Amúgy jöhet. rám fér. Valóságos sokkhatás alatt nehéz a frizurával foglalkozni, és ha épp rajtam lenne az öt perc, nem zavarna, mert a pasik amúgy s bírják, ha nedves egy csaj haja, valamiért szexi szerintük, legalábbis én ezt tapasztaltam. - Ezer hála és köszönet! Veszem el az anyagot, és kezdem el dörzsölni vele a hajamat, szerencsére már bőven nem olyan hosszú, mint volt, így annyira nem macerás kezelni. Az ágyra meg gond nélkül leteszem a hátsóm, nekem ilyet nem kell kétszer mondani, egyszer sem, ami azt illeti. - Álmos vagy amúgy? Mert akkor elhúzok.... vagy nagyon csendben törölgetek hajat. Nem mintha azt lehetne hangosan csinálni.
- Őt inkább hagyjuk ki a képletből mára! - Nem mintha zavarna az esetleges jelenléte, de sosem voltam az a "Na apu, légyszi, mondjad már meg neki, hogy..." típusú nőszemély. Szavait sem veszem szívemre igazán, ahogy felkacag, úgy húzódik mosolyra szám nekem is. - Ott a pont. - Biccentek aprót a telefonszám kapcsán. - De akkor oda lenne a leglehetetlenebb időpontokban való felbukkanásod varázsa! - Fűzöm hozzá, mert ez is tény, lássuk be. Hangom nevetős, jó kedvem nem csappan a megjegyzése hallatán sem, pedig vitatkozhatnánk róla, ki kezdte a piszkálódást most épp, mert nem én. De ha már ő előjött vele... hülye lennék adós maradni! - Nem tudtam, hogy verseny van. De akkor majd belehúzok. - Kacsintok cinkosan felé, felpillantva rá, mikor épp egy újabb ruhadarabért hajolnék a kosárhoz. Azt aggatom ki, még utolsónak, mielőtt a szekrényemhez lépdelnék törölközőért egy hangosabb kacaj közepette. - Már megérné! - Tudom én, hogy nem jó az alvó sárkányt felébreszteni, de lelki szemeim előtt igencsak viccesen fest a kép és talán nem is lenne olyan kegyetlen tréfa, amit ne tudna elnézni Nick percek múltán, mikor lecseng a dolog. Átnyújtva a törölközőt az ágyamon foglalok helyet - lehet be kellene szereztetnem egy kisebb, kétszemélyes kanapét ide még, a ruhaszárító fal melletti helyére, ha esetleg megsűrűsödnének a látogatóim, bár ezt azért erőteljesen kétlem, nem engedek be az életterembe akárkit azok csak úgy besétálnak, inkább én szoktam az lenni, aki eljárkál másokhoz, ha hívják. Legalábbis... eddig így volt. - Nem. Csak egy kicsit fáradt legfeljebb- Még filmezni gondoltam különben.- Szusszantam kérdésére fejemet ingatva meg, s kiszélesedett mosolyom a csendes hajtörölgetés kapcsán pár pillanat erejéig. - Ha kidőlnék, azt majd úgyis észreveszed. Előbb elcsendesedek, aztán oldalt borulok...! - Szélesedik vigyorom. - Ráérsz akkor kiosonni majd. Vagy nem, tényleg nem zavarsz, legfeljebb Nicholasnak lesz kérdő a tekintete reggel, ha itt talál. - Jegyzem meg nevetős könnyedséggel. Hogy is mondtam az előbb? Már megérné...
- Nem gond. Nem szándékoztam felkelteni, csak Rachelt, de szerencsére őt meg nem kellett, ami határozottan jól jött, mert azt hiszem, morcos állapotban nem feltétlenül lenne üdvös társalognunk. Már ha mindketten azok vagyunk. Ez a csajos dolog amúgy is nehezen megy nekem, mindig is inkább férfiakkal barátkoztam. - Legközelebb korán reggel jövök, és kapsz kávét, meg péksütit. Már… ha szereted, de ha nem, maximum elfogyasztom én. Nem nagyon voltak ilyen irányú terveim, mármint, előbb-utóbb talán terhes lesz ez a random időpontban megjelenek, és rákényszerül a társaságomban időzni. Ha terhesnek fogom érezni, úgyis leszokom róla, mert nem akarok kicseszni vele, bármilyennek is tűnjek. Vannak olyanok, akikkel örömmel, de ők nem fontosak szemernyit sem a számomra. Vagy épp dühös vagyok rájuk. - Ajánlom is, még a végén azt hiszem, hogy nem kívánod csodásan lehangoló társaságomat. Kezdek ugyan magamra találni, de azért közel sem vagyok a legjobb állapotban, és nem is kifejezetten hiszem, hogy ez a napokban gyökeresen megváltozna. Egyszerűen csak élvezem, hogy Rachel mellett valahogy olyan letisztultan egyszerűnek tűnik minden. Nem tudnám megmagyarázni, jó itt, és kész, a farkasom nyöszörgése pedig nem érdekel, mert ő viszont menne Dorian után, iszonyatosan hiányzott neki, és finoman szólva sem leszünk jóban, ha állandóan ezen fog vinnyogni. Ahhoz képest, mennyire agresszív, agybajos dög tud lenni az esetek nagy részében, félelmetes, hogy most ez van. - Halálosan vicces lenne, legalábbis addig, míg el nem kap. Nem vagyok rest körbevigyorogni a fejem az elgondolásra, az meg sajnos tény, hogy nem tartana sokáig a dolog, mert Nicholas jóval gyorsabb nálam. - A filmezés bármikor jöhet. Van valami, amit kifejezetten meg akarsz nézni? Van némi kullancs effektus a viselkedésemben, tapadok, és szívom a vérét, de cserébe bármikor elviselnék én is hasonlót, ha netán pont az én hálómba tévedne véletlenül. Ráadásul nekem franciaágyam van. - Majd betakargatlak, meg ne fázz. Rándul felfelé ajkaim szeglete, nyilván megfázni nem fog, ettől még olyan jóleső, megmosolyogtató érzés néha legalább egy picit gondoskodni valakiről, persze, részemről szigorúan csak úgy, hogy ne tudja, lássa. - Áhh, majd megmondom neki, hogy őriztem az álmodat. Legyintek, noha nem tudom még, hogy meddig maradok, valószínűleg a távozásom is épp olyan hirtelen ötlet lesz, mint az érkezésem volt. - És hogy haladsz a kispajtással? Értem a farkasára, mert egy kölyöknél ez biztos állandó jelleggel előbukkanó téma, épp ezért hamarjában legyintek is. - Áhh, csak akkor válaszolj, ha nem ez a sokadik ilyen kérdés ma.
- Voa, micsoda ajánlat! Vigyázz, mert a végén még behajtom rajtad, ha behoztam a kettő-nullos lemaradásomat! - Szélesedik képemre mosoly, cinkos a kacsintás, mit Yvonne felé küldök, s habár való igaz, ismeretségünk igencsak felszínen mozog, azt könnyedén leszűrhette már eddig is rólam, nem szokásom a levegőbe beszélni. Hiteltelenné tenne, szóval biztos lehet benne, előbb vagy utóbb, de követelni fogom azt a péksütis reggelit! Apropó kettő-null... Szavaira felhorkanok kissé, önértékelése úgy fest a béka hátsója alatt leledzik kettővel - mégis mi az isten történt vele?! - nekem pedig eszem ágában sincs ezen erőszakkal változtatni. Egyszerűen magamat hozom, már amennyire a korai időpont engedi. - Mintha az enyém olyan felemelő lenne...! Menj már Yvonne, mondtam, hogy nem zavarsz szemernyit sem! Írásban is adjam vagy mi? - Húzódik mosoly képemre, ahogy befejezve a teregetést előkerüljön egy törölköző, majd az ágyamon kössünk ki, akárcsak a múltkor. Tekintve, hogy más ülőalkalmatosság nem igen van a szobámban, ez merőben leszűkíti a lehetőségek tárát. - Nem tudom, van pár újabb film a gépemen. Kémek hídja, az új Tarantino film... De körülnézhetünk Netflixen is, ha gondolod. - Javaslom, mert nekem tényleg mindegy, csak találunk majd olyat, ami mind a kettőnknek megfelelő. Kínálat az van bőven, győzzünk belőle választani! - Magam elé is húzom az említett laptopot, hogy bekapcsoljam, míg ő a haját szárogatja. Ez legalább nem zsír új szerzemény, hanem a bázisról hozatta el Nick nekem. - Légyszi, a jó éjt puszit se felejtsd el! - Heccelem cinkosan, hogy kiszélesedjen vigyorom Nicholas reggeli leszerelése kapcsán. Már megérné, komolyan mondom! Túl régóta vagyok vele huzamosabb ideje összezárva azt hiszem, hogy folyton azon jár az eszem, hogyan törhetnék akár csak egy árnyalatnyi borsot is az orra alá. Nem lesz ennek jó vége. De addig legalább határozottan jól fogok szórakozni! Kérdésére hangosabb szusszanás szalad ki belőlem, mintha csak gyomromba öklözött volna finoman szavaival. Őszinte a világos pillantás, amivel feltekintek rá: - Tudod, talán mégis neked volt igazad azzal a ne beszélgessünk, csak legyünk meg egymás mellett dumával. - Húzódik suta félmosoly képemre. Nem, erről meg én nem szeretnék beszámolni senkinek.
- Állok elébe. Vigyorodok el, tiszta sor, hogy őt sem kell félteni, de én sem fogok éppen hasra esni, ha kedve támad majd valóban behajtani azt a reggelit. Nem nagy dolog, reggelizni amúgy is kéne mindennap, nemde? Néha még Sarahhoz is hozzávágok valamit, nem vagyok tyúkanyó típus, de ha járok valahol, azért nem csak magamra gondolok. Oké, nem sokan vannak azért, akiknek vinnék, és azt sem értem, Rachel miért tartozik közéjük, alig ismerem. Az egy dolog, hogy poénnak szántam, de tényleg megcsinálnám. - Aha, kérek róla három példányos szerződést legalább. Tudom, hogy jó arc vagyok, ne aggódj, de ilyen búval baszottan azért nem biztos, hogy egyszerű elviselni. Próbálkozom, az tény, szerénységem például a régi, de azért jelenleg egyáltalán nem kerek a világom, és mi tagadás, kibírtam volna, ha nem kavar be semmi, de majdcsak rendezem a soraimat valahogy… Ahh, nem is értem, miért kell túlkomplikálnom, de sajnos az esetemben nem olyan egyszerű összezárva tartanom a lábaimat, és ha összegabalyodom Doriannel, annak nem lesz jó vége. Hamarjában már az ágyon próbálom valamelyest vállalhatóra törölgetni a hajamat, de szerintem a jó ég sem ment meg attól, hogy még egyszer megmossam. Nem nagy fáradtság, erről szó sincs, egyszerűen csak utálok valamit kétszer megcsinálni. - A Kémek hídja állítólag jó, röhögni úgysincs kedvem, az meg komoly. Gondolom, úgyis érdekel, ha már leszedted. Csapok le a lehetőségre, mert egyébként én is szemeztem már vele, aztán meglátjuk, tényleg olyan remek-e, mint amilyennek beállítják. - Megsimizzem a hajad is? Kérdezem vigyorogva, és egy idő után megunom a hajam dörzsölgetését a törülközővel, szóval inkább gyorsan gyártok egy turbánt a fejemre, így legalább látok is valamit. Ezt is lazán megcsinálnám, nekem aztán nem okoz gondot, sok minden egyéb sem okozna… az erkölcseimet már úgyis rég elhagytam valahol. - Áhh, szóval gáz van. Állapítom meg alig hallhatóan, de értek én a szép szóból, erről nem beszélünk. Majd, ha úgy érzi, kell valaki, akinek elmondja, tudni fogja, ki lesz rá a megfelelő. Az egész egyértelmű, hogy nem én, nem vagyok egy lelkis típus, és hát, olyan túlságosan idős és érett sem. Ettől még meghallgatnám, de na… hát ő dolga, kinek miről beszél. - Hát akkor nincs más hátra, indítsd azt a filmet, be kell aludnod, hogy betakargathassalak, és jó éjt puszit adjak. Kacsintok rá vigyorogva, és nekidőlök a falnak, bár nem tudom, hogy szokott filmezni, maximum majd lekövetem az elhelyezkedését. Én hason fekve is szeretek, de talán úgy nem férünk el ketten hosszában túlságosan kényelmesen.
Felhorkanok könnyed nevetéssel élcelődő megjegyzésére, s csak gondolatban teszem hozzá, hogy lehetne rosszabb, elviselhetetlenebb is! Annál nagyobb problémám ne legyen soha az életben, hogy az ő morcos képét kelljen néznem, komolyan mondom. De jelenleg van, már hogy nagyobb problémám is, szóval ugorjunk! Inkább a törölközőt passzolom át neki, s az ágyra huppanva ölembe húzom a laptopomat, hogy beüzemeljem, miközben tovább csorog vérszegény társalgásunk az éjszakában. - Naná, hogy! Akkor legyen az... - Jelszót pötyögök, mappát nyitok meg, hogy kikeressem választásunk győztesét, közben megrázkódik vállam, ahogy felröhögök fojtott, halk kacajjal naivan ártatlanul (haha, sem) csendülő kérdését hallva. - Légyszi... meg-meg, takargass be! - Hát hogyne. A toronyóra pedig csak lánccal működőképes, miként az ég is csillagostól kellene az ember lányának. Naná, hogy! A filmet teljes képernyőt nyitva meg állítom meg a lejátszást, hogy felé forduljak kissé, leszerelve rám irányuló kérdését. Elég nyilvánvaló a mögöttes dolog, ő sem most mászott le a falvédőről, hogy ne zuhanjon le kapásból mindez számára. - És szóvá is teszi, mire halk, nyögésszerű, megadó sóhaj szakad fel belőlem. Ő lesz az, aki tovalendíti a témát, amiért rettentően hálás vagyok. Még egy párnát is passzolok neki a kényelem kedvéért, bár lehet, egy idő után jobban jár, ha a laptopot szintén átveszi saját ölébe, mert ha nem tette volna szóvá, bizony akkor is bealudnék a film második felén, békésen szuszogva dőlve neki mindeközben...
// Nagyon köszi és jövök kettő vaklátogatással! //
Kezdőlap
//
