Nicholasnak kölyke lett. Nos, ez olyan dolog volt, amire én például abszolúte nem számítottam, mert hát, Nicho… na, nem az az apatípus úgy első ránézésre, meg Sarah regéi alapján sem. Hallottam ám, hogy a múltkor kibeszélték a pasizási, illetve nem pasizási szokásaimat, ó, ha tudnák, hogy csöppet sem szegényes a szexuális életem, csak hát nem feltétlenül farkasokkal keveredek össze. Egynél többször meg nem kell senki. Na de nem is ez a lényeg, szóval van ez a Rachel, és szegről végről amolyan mostohatesók vagyunk, nemde? Anyánk, apánk egymásra vannak gerjedve, hurrá, undi amúgy szerintem, ki nem bírnám, szóval, ha már ők így, hát lehetnénk mi is jóban. Nem úúúúúgy jóban, csak olyan tesósan-csajosan jóban. Már ha jó fej, nem sokan ugorják meg nálam ezt a lécet, de azért bízom benne, hogy „Apuci” csak nem harapott volna be egy idióta picsát. Több sem kellett egyébként, hogy felhúzzam a belem a Farkaslakba, arcot villantani, hogy még amúgy élek, csak szét dolgozom a belem az Upperben, meg hát, nem itt lakunk, kicsit elszeparáltak vagyunk így a falkától, de sebaj. Darren természetesen kapott tőlem egy seggrepacsit, ha elcsíptem, mert igencsak elégedett emlékszem vissza a legutóbbi találkozásunkra. Kértem útbaigazítást az első erre kószálótól, hogy merre van a Strauss birodalom, aztán már siettem is arra. Laza szerelésben voltam, rövidnaci, sportcipő, és egy könnyű, bal vállamat szabadon hagyó tunika díszelgett rajtam, elég magas voltam, szóval általában hanyagoltam a magas sarkakat, meg menjen hegynek felfele benne az, akinek két anyja van. Pardon, nekem volt kettő, de hagyjuk is. Ebbe beleszaladtam. Lendületesen kopogok az ajtón, majd se szó, se beszéd, száguldok is be, mint valami szélvész, kár, hogy Zsizsik vagyok, nem passzol. Szerintem amúgy betett nekem, hogy két napja nem aludtam, de sebaj, ma sem fogok. A kezemben ott fityeg egy teli üveg Johnny, úgyhogy jól elleszünk, ha ő nem akar inni, hát… akkor én leszek el jól, ő meg kénytelen lesz elviselni, ő baja. Meglelem a szobáját, ha Nicho a környéken van, udvariasan megkérem, hogy esetleg keresse meg a szívszerelmét, mert itt csajos program van kilátásban, aztán már rá is rontok Rachelre. - Szia csajszi! Villantom rá legszebbik mosolyomat, és gond nélkül dobom le magam az ágyára, mint aki otthon érzi magát, aztán a közben felmart két whiskys poharat el is kezdem megtölteni. Bemutatkozni elfelejtek, de hát na, kicsire nem adunk.
Mindössze alig pár napja, hogy fenekestől felfordult az életem és ide lettem paterolva a világ háta mögé - vagy inkább tetejére, így kinézve az ablakon, mert alant a város, tehát csakis valamely hegyen lehetünk - és Nicho még az erődből is kimenőt kért a számomra. Fogalmam sincs, hogy győzte meg Wainwrightot, meg a dokit, de azt hiszem, hálás voltam érte. Habár ezt csupán a magam módján mutattam ki, a környezetváltozás kedvemre való volt, hiába riasztott is mellé a rengeteg újdonság. Mondjuk egyelőre roppant jól beértem a négy fallal itt, amit szobámnak nevezhettem immáron, hogy elhozott pár ruhaneműt, tisztálkodási szert és hasonlókat a bázisról nekem a férfi. A hozzá tartozó lakásból sem igazán merészkedtem ki, kivéve, mikor a társaságában hagytam el azt, s az erdőt jártuk vagy egyéb közös "programon" vettünk részt. Nem mintha tiltotta volna a bóklászást egymagamban is drága jó... apám? (Sose fogom tudni nyíltan így hívni, az hétszentség!) Egyszerűen csak épp elég feldolgozásra váró információ, emészteni való akadt jelen helyzetben, nem hiányzott a társaság pluszban. Az ajtó résein át így is becsorogtak észrevétlen a zizegő, nyugtalan, örömmel vagy épp bánattal átitatott érzések. Energiák. - Azt hiszem, így nevezte ezt a valamit Nicho a minap. Azt gondolhatná a köz, hogy a depresszió köt a lakáshoz, pedig erről szó sincs! Egyszerűen csak jelenleg mindez bőven sok már így is. Nicholassal az éjszakába hajló beszélgetések, a kérdéseim megválaszolása sokszor torkollik fejfájós ágyba-zuhanásba részemről, s ami a legfontosabb: elsőre talán azt a bennem lakozó valamit kellene értenem, meghallanom és elfogadnom, nem? Aztán jöhet az összes többi!
Nagy semmittevésem közepette nyílik az ajtó, én pedig kérdőn fordulok is a nyílászáró irányába, hiszen az imént mondtam a lakáson velem osztozó férfiembernek - Oké, tudom, nem ember, hanem farkas. - hogy egy kicsit ledőlnék, amint elrendeztem a frissen kézhez kapott motyóimat. Nos, ennek utóbbi felén már túl voltam, a másik része meg kivitelezhetetlennek tűnik, elnézve az idegent az ajtóba. Rohadt mód ismerős, Nicho ... mutatott, mondjuk így, pár képet azokról a fajtársakról, akik fontosak lehetnek számomra - már, hogy ismerjem kilétüket - és akik nagyobb szerepet játszanak az életében. Ez a nő pedig tuti, hogy közöttük volt, még a nevére is mernék tippelni, de épp ezért nem is teszem. Csak tipp volna, az meg kevés, még ha sok esetben ennyiből is kell gazdálkodnia az embernek. - Öhm... Heló? - Meglepett képem őszinte, energiáimat meg, ha akarnám se tudnám rejteni, így a döbbenettől a felismerésig minden nyitott könyv a másik nő számára, ha úgy akarja. Az egyetlen jó pont a kezében levő Johnny barát, amúgy lehet, reflexből közöltem volna, hogy rossz ajtó és különben is csajszizza a plázás barátnőit. Mondjuk így második blikkre nem tűnt annak a túlzóan shoppingolós macának... - Szerintem... - Nem ide akart jönni, de ezt megcáfolja azzal, hogy az ÁGYAMON foglal helyet, mintha mi sem lenne természetesebb. Eszem megáll! - Tudod mit, hagyjuk, igazán nem számít. Légy a vendégem! - Szusszantam iróniától fűtve. Inkább lerogyok mellé, mintegy megadóan, a ragadozómadár-féle csipkelődő stílusból mondjuk nem engedve. - Rachel. Amúgy. Bár gondolom, ezt úgyis tudod. Te meg Nicholas valakijének a valakije vagy... ugye? - Sandítok felé, finoman ráncolt homlokkal, de némileg békülékenyen.
Azt hiszem, valamit még visszamotyogott Nicho, hogy aludni akar a kölyke, de szerintem végül úgy volt vele, hogy hagy edződjön, nem árt az már most sem. Egyébként is, ilyen korán nem alszunk, három négy óra múlva talán, már ha nem sikerül felráznom, ha igen… nos, az a jövő zenéje, majd meglátjuk, úgyis rég buliztam, általában inkább felügyelem a vaduló tömeget, ami ha engem kérdeztek, cseppet sem kielégítő egy magamfajtának. - Nem, nem tévedtem el, ne aggódj. A szavaimat meg is koronázom azzal, hogy leteszem a hátsóm, nos, tudom, nem vagyok az illem szobra, bár tudok viselkedni, ha szükséges, de most nem érzem égetően fontosnak, hogy a merev rendőr hozzáállásomat rángassam elő a kalapból. Inkább szeretném a laza oldalamat villogtatni, hogy esetlegesen a későbbiekben mondjuk jóban legyünk a kis barnával, így első blikkre eléggé egy kaptafára készültünk, csak neki még szoknia kell ezt-azt. - Igazán kedves tőled, hogy megengeded. Kacsintok rá nevetve, nem mintha lenne választása, hiszen már beengedtem magam mielőtt ő áldását adta volna rá, és akkor sem tágítanék, ha történetesen púp lennék a hátán. Jelenleg az is vagyok, de bízom benne, hogy ez hamarosan változni fog. - Te meg erre légy a vendégem. Azzal a kezébe is nyomom az egyik poharat, benne az aranyló nedűvel, kedves egészségére, nem fog ártani, ha lazul egy kicsit, kölyökként nem árt, ha bizonyos dolgokat nem veszünk komolyan. Mint például a roppant mód idegesítő mostohatesót ugyebár. - Tudom hát. Legyintek, de azt hiszem, ez volna az a pont, amikor nekem is be kellene mutatkoznom, máskülönben tényleg nem mosom le magamról, hogy Tahófalváról szalajtottak. - Yvonne. Saraht vágod? Nicholas párjfélesége, mondjuk tagadják ezt így nyíltan, legalábbis Sarah… Nos, ő a Teremtőm. Ecsetelem lelkesen, majd a kötelező kört letudva megemelem felé a poharam, és bele is kortyolok. Nem ártana bele egy kis jég, de amennyire frissen vannak berendezkedve, nem vagyok benne biztos, hogy ez a manőverem sikerrel járna, meg már úgyis eltettem a hátsóm, szóval egyelőre maradok. - Hogy viseled? Nem akarok én lelkizni, de azért ennyi belefér, máskülönben tényleg nem érezném magam épp kedvesnek vagy érdeklődőnek, mert amúgy kíváncsi vagyok rá, máskülönben nem jöttem volna ide, de például a hotelig nem másztam még el egy friss kölyök miatt sem, noha az is tény, hogy egyik sem olyan kölyke, aki relatíve közel áll hozzám. - Bocs, hogy rád törtem, de tényleg felcsigázott, hogy vajon ki ragadta meg ennyire Nicho fantáziáját.
Az ágyamon köt ki whiskey-stől az ismerős képű idegen nőszemély, én meg idővel mellette, mert a mérhetetlen lazasággal vett hárításokkal sajnálatos módon nincs lehetőséges vitatkozni. Nem is igyekszem nagyon rájuk cáfolni mondjuk, végtére is, nem a hajamnál fogva rángatott ki valamelyik társas helyiségbe, hanem ő jött be miniatűr tornádóként hozzám és úgy vélem, ez határozottan a jobbik eset azok közül, amik történhettek egy nem várt látogató esetében most. Röpke, felciccenős kacaj az, mivel lepillantok a kezembe nyomott pohárral. - Elég lazán tolod, hogy már így kora este nem spórolsz vele, hallod. - Jegyzem meg finoman csóválva meg fejemet, s nem kortyolok az italba, bármennyire is jól esne az elmúlt napok fényében, míg magának nem tölt szintén egy pohárral. Addig csak hallgatom, mit fecserészik itt nekem. - Áh, Yvonne, tényleg! - Sarah kapcsán kissé ráncolom a szemöldökömet - Szőke, hosszabb hajú, hatalmas mellekkel? Mert akkor azt hiszem, megvan. - Vigyorodom el szélesen, hangom nevetős és ezen nem segít az sem, hogy mivel folytatja a dolgot a mellettem ülő. - Áhám! Szóval akkor mi most afféle... farkas-mostohatestvérek vagyunk, vagy mi a bánat? Bocs már, de nem foglak se tesónak, se nővérkémnek szólítani! - Talán nem is bánja, hangom is nevetősen szórakozott csupán, erre pedig... határozottan inni kell. Megemelem én is a poharam, szemkontaktus jár mellé, jobb nem kísértjük a szerencsénket lepedőakrobatika terén, aztán lehúzom a pohár felét egy szuszra. - Bahh... ez jó cucc! - Forgatom kezemben a poharat, onnét tekintek fel Yvonnera. Kérdése flegma vállvonást csal elő belőlem. - Fogalmam sincs, mi az elvárás, hogyan kellene... azt hiszem, okés vagyok vele. Persze... szar az egész átváltozgatós dolog, meg fáj, meg néha nyűg is a sok újdonság mellett, de próbálom úgy felfogni, hogy ez is csak egy kiképzés, nem több. - A pohár tartalmának másik fele is búcsút mond ezzel nekünk. - Lehet bunkó kérdés, de te is ilyen... több száz éves matuzsálem vagy valójában? - Tekintek rá, amikor pedig Nicholas és a fantáziája kerül előtérbe... egészen egyszerűen elnevetem magam. - Ez kedves... Én valahogy nem lennék kíváncsi rá, mi mindent fantáziál abban a kemény fejében. - Minden sajátosan kicsavart szeretetem ebben a mondatban leledzik hajdanvolt bajtársam, jelenlegi Teremtőm iránt.
- Határozottan jobban, mint te a szundiddal. Vágok vissza, nem vagyok alkesz, elég ritkán iszom, de ha igen, marhaságokat csinálok, mint a műsorom Darrennel a jó múltkor, szóval mondhatnám, hogy nem kéne, de… igenis néha meg kell őrülni. Na, neki nem, ő még kicsi hozzá, szóval jó eséllyel nem ma este lesz az az este, amikor megint tökéletesen eleresztem a gyeplőt, mert a látszattal ellentétben igencsak sok felelősségérzet szorult belém, és nem szeretném, hogy miattam legyen szükséges a kelleténél többször átváltoznia. - Akkor látom kaptál fejtágítást Nichotól. Agyrém, a múltkor azt vitatták meg Sarahval, hogy miért nincs udvarlóm. Nem mintha akarnék. Amúgy igen, a bögyös szőke, akitől az idegbajt is örököltem. Amúgy imádom, ez kétségtelen, de tény, hogy a vérmérsékletünk igencsak heves tud lenni, pedig előtte én tök nyugis voltam, aztán a farkasával ez mind elillant. Nem bánom, bár eleinte, főleg, hogy megpattantam tőle, nehéz volt vele, de már minden rendben. Magamnak is töltöttem közben, abban nincs hiba, szóval nyugodtan ihat, én tutira megteszem, maximum, ha nem kér… nos, két pohárból még úgysem ittam soha. - Olyasmi. És úristen, meg ne próbált, jó nekem az Yvonne, elvégre az a nevem. Nem vagyok egy bájolgós fajta, szóval én emiatt nem fogom felhúzni az orrom. Hanyagul megrántom a vállam, Saraht sem hívom anyának, a Teremtőmnek olykor, meg ha akarok valamit, talán, de egyébként annyira giccsesnek tartom, hogy az rémes. Örvendek, hogy ebben máris egyetértünk, kezd szimpatikus lenni, pláne úgy, hogy eleresztette a morcos kis ellenérzéseit. - Az ám. A jó múltkor megittam Sarah féltve őrzött dugi piáját, úristen, volt vagy száz éves, de berágtam rá, szóval… na mindegy, az volt aztán csak az igazi. Sajnos már elfogyott, de azért beszereztem neki helyette egy másikat, amit szintén megittunk a tavalyi Vörös Hold után, idén szerencsére senki sem akarta kifilézni egy játszótérről csórt vasrúddal, szóval egész nyugisan éltem meg, eltekintve az össznépi gyászhangulatot, de engem onnantól kezdve már az sem visel meg, hogy mindenki él és majdnem virul. Ez a lényeg, nem? Mit kell picsogni minden szaron? - Katona voltál? Akkor szerintem annyira nem lesz vészes, hozzá vagy szokva a mostoha körülményekhez. Engem sem viselt meg túlzottan, nekem édesapám volt katona, meg is halt Pearl Harborban, de miatta lettem zsaru, később nyomozó, és a viselkedéselemzés meg már csak hab volt a tortán, de azt szerettem a legjobban. - Pff. Hát erre röhögnöm kell, de nagyon, azért közben megcsóválom a fejem. - Bár úgy lenne, az azt jelentené, hogy marha jól tartom magam. Egyébként csak 81 vagyok. Hümm… Nicholas csinálta már veled azt a lenyomja a torkodon az erejét dolgot? Mert… ha igen, akkor szerintem össze tudod hasonlítani valamennyire az enyémmel. A nyomába sem érek. Én persze nem inzultálom az érzékeit, de pajzstalanul leledzem, szóval érezheti, csak épp még hová tenni nem feltétlenül tudja, de majd megtanulja, erre való a kölyöklét. - Arra én sem. Teszem hozzá nevetve, mert hát, tény, hogy Nicholas fantáziáitól jobb, ha távol tartom magam, már csak azért is, mert Sarah is szerepel bennük, attól meg inkább menekülnék. - De sosem néztem volna ki belőle, hogy valaha lesz egy kölyke. Nem tűnt annak a kifejezetten Teremtő típusnak sosem, mondjuk, Sarah sem, mégis itt vagyok. Jól egymásra találtak ezek ketten, annyi szent.
A visszavágására elnyílik ajkam kissé. Hogy az a...! - Persze, több van bennem annál, minthogy valami gyerekes visszavágással álljak elő, így inkább lógva hagyom a nyilvánvalót: ez bizony tusé. - Hja, eléggé... komolyan veszi ezt az egész dolgot. - Túrok amúgy sem épp rendezett tincseim közé Nicho és a fejtágítás említésére. Ha neki fontos, nekem is. Ne kérdezze senki miért, de így érzem helyesnek és nem csak azért, mert a kölyke vagyok. Tudom, hogy a javamat akarja minden téren. Arra azért fel kell nevessek, hogy a magánéletét a "nagyok" megvitatták. - Ne már! Ez komoly? És te hagytad nekik! Jó tudni azért, hogy ilyesmire is számítsak... - Uff. Cinkos a pillantás, amivel oldalt tekintek erre az Yvonne-ra, merthogy az ő szavaival élek: - Nem mintha akarnék. Udvarlót. - Fel kell nevessek röpketeg kacajjal a szón is már magán. Az Yvonne-ozást meg vettem, rá is bólintok, közben meg kezembe kerül az ital is. Hurrá! Megegyeztünk, azt hiszem. Érdeklődő pillantással és bujkáló mosollyal hallgatom, amit a dugipiáról mesél. Nem lehet egy egyszerű nőszemély ez a Sarah, abban már biztos vagyok így látatlanban is. Kérdésében meglep a múlt idő. - Hivatalosan mai napig az vagyok, nem szereltem le. - Tűrök pár kéretlen tincset fülem mögé, fanyar mosollyal a mostoha körülmények kapcsán. Azért... ezt itt köröttünk mind ne hasonlítsuk már egy afgán bázis adta körülményekhez szerintem, mert maga a Hilton az, mit a négy fal közrezár. - Csak nyolcvanegy? Na jóóól van, menjél te is, ahova gondolom, lefogadom, még a legfiatalabb képű is idősebb itt nálam egy tizessel, ha nem többel! - Lököm finoman vállon, óvatosan, hát kár lenne a piáért, ha kilöttyenne! Hirtelen jött erőmet már egészen jól tudom kontrollálni, azt hiszem, ez a legegyszerűbb számomra. Hanem erre a torkos dologra kissé ráncolom a szemöldökömet kissé. - Nem igazán tudom, mire gondolsz pontosan, de sehogy nem hangzik túl biztatóan... - horkanok fel nevetős éllel hangomban a végére, mert... hát tényleg nem! Arra, mely szerint egyik teremtő sem az a kifejezetten szülő típus, poharamat tolom felé. - Azt hiszem, ez megér még egy kört! - Míg tölt, addig pedig nem vagyok rest felőle érdeklődni, elvégre a teremtőjéről többet tudok lassan, mint magáról a vendégemről. - Te is itt laksz ebben a... lakban? Mivel foglalkozol amúgy?
- Az sosem baj. Noha megvallom, olyan nagyon komolynak sosem gondoltam Nicholast, de örülök, hogyha igenis van ilyen oldala, mert bizony nem árt olykor némileg erről az oldaláról szemlélni a világot. - Nem nagyon volt lehetőségem tiltakozni, lévén nem voltam ott. Utólag meg már olyan mindegy. Pattoghatok miatta, de különösképpen nem érdekel, tenni ellene nem tudok, véleménye mindenkinek lehet, csak jobbára senkit sem érdekel, az, hogy mások szerinte nekem pasi kéne, nagyon nem tud foglalkoztatni. - Csak a baj van velük úgyis. Az enyém, már az eredeti, egy barom volt, tudta, hogy gyereket szeretnék, mégis beharapott, alig volt ötven, szánalmas egy kis dög voltam neki hála, nem csoda hát, hogy igyekeztem kijárni, hogy valaki megszánjon, és átharapjon. Ez a személy lett Sarah. Azóta mondjuk párszor már szerintem megbánta, mert teljesen megkergültem a farkasától, és ott is hagytam rövid úton, ami miatt meg én szívtam később a fogam, de hát ez van, senki sem hozhat mindig jó döntéseket. - Hivatalosan, gyakorlatilag biztos nem. Megvan a módja annak, hogy állományba maradhasson, lévén a vén Wainwright elintézi a dolgot, de attól függetlenül harctérre ő bizony egy ideig nem fog menni, tippre pedig irodai aktakukac nem szívesen lenne. - Nem, van pár tényleg tojáshéjjal a hátsóján éldegélő alig kamaszcipőből kinőtt kölyök is. Mondjuk, olyan is, akiből ki nem néznéd, hogy majdnem háromszáz, mert olyan a pofija, mintha most szülte volna meg az anyja. Szóval azért jól meg kell gondolni, kinek a vérét szívja az ember. A genetika azért elég sokat számít ilyen téren, van, aki jóval később kezdenek meglátszani a súlyos évtizedek, amiket maga mögött hagyott. - Egyébként én sem épp ovis voltam, mikor beharaptak. Elvégre a huszonnyolc már bőven benne van a felnőttkorban, bár akkor sem tudom, minek kellett, de így jár, aki egy elmebeteghez megy feleségül. Na jó, nem volt kattant, csak hihetetlenül önző. Vigyázok én a poharamra magam is, elég rég nem öntöttem ki semmit, hacsak nem szándékosan, szóval ez a veszély nem fenyeget. - Amikor úgy fegyelmeznek, hogy az összes erejükkel lerohannak. Hát az körülbelül olyan érzés, mintha lenyomnának valamit a torkodon, amit nem akarsz. Nekem legalábbis. Ebből talán kitűnik, hogy nem vagyok épp jó kislány típus, de szerintem eziránt nem voltak kétségei eddig sem. Töltök, ha már kér, helyes, magában csak az ökör iszik, mint tudjuk. - Nem, nekünk van egy házunk Sarahval, illetve, az övé, csak benne lakok én is. Valamiért nem akar ide felköltözni, sosem szerintem még szokjuk ezt a falkában élünk dolgot. Elvégre, nem éppen önként jött ide a Teremtőm, behódoltatta Darren, én meg amolyan járulékos veszteség voltam. - Az Upper Deck Discot vezetjük. Amúgy, régen nyomozó voltam, és viselkedéselemző, kicsit hiányzik, de egy ideig meg kell húznom magam, hogy ne nagyon szúrjak szemet. Túl sok helyen fordultam meg akkoriban, és jó voltam abban, amit csináltam, de egyelőre váltanom kellett, és egy discot igazgatni még mindig jobb, mint repülőgépeken kaját felszolgálni.
- Szóval még pletykásak is! Igazán remek hír... - Fejemet ingatom mosolygós jó kedvvel hallgatva a másik nőt. Nem gondoltam volna mondjuk, hogy Nicholas ilyen kis kibeszélős lenne, nyilván a társaság hozta ki belőle, ha már a párja - bár, ha nem vállalják fel, akkor szerénységem szerint inkább szeretője - az említett szőkeség. - Baj? - Kissé felvonom a szemöldökömet, vajon mire alapozza eme meglátását a férfinemmel kapcsolatosan, mert - Szerintem pofon egyszerűek egytől egyig. Kiszámíthatóak. - Amelyik meg mégsem, az esélyesen a saját nemének homokozójában keresi a boldogságot. Nem ítélem el érte, szíve joga mindenkinek, merre húz a ketyegője meg mire indul be úgy istenigazán. Vállam vonom arra, hogy gyakorlatilag biztosan nem. Bánt, ez tiszta sor, de hát mi a frászt tehetnék ellene? Most ez van, le kell nyelnem, aztán majd... a franc se tudja, merre tovább. Nem is gondolkozom rajta, elég újszerűség van az életemben jelenleg, hogy a jövőbe ne tekintsek előre. Felnevetek a korosztályok kapcsán tett jó tanácsa hallatán. - Tapasztalat talán? - Firtatom kedélyesen, már egy pillanatig se bánom, hogy nem zavartam ki egyazon lendülettel a szobámból, hogy betévedt ide. - Hány éves voltál? Már, ha nem titok. - Érdeklődésem nyílt és őszinte, még ha messze is áll a gyermeki rácsodálkozástól és a kamaszos mindent és azonnal habitustól. Sokkal inkább a barátságos egyszerűség az, mi jellemzi. - Előtte külön éltetek? Csak ti ketten a világ ellen, vagy mi? - Húzódik félmosoly ábrázatomra eme kép kapcsán. Nem olyan rossz dolog ez a falka különben így első blikkre. Rendszere van, szabályokkal, hierarchiával. Biztos pont, amibe kapaszkodhatok, mert ismerek és éltem hasonlóban életem nagy részében. Elképzelni se tudnám magamat valami világba csak úgy tengődő, magának élő modern hippiként, ami azt illeti, szóval máris nem bánom, hogy Nicholas nem valami magányos utazó, hanem tartozik valahová. Azt hiszem, talán azért is lehet ez így, mert neki is kell a keret, a rendszer az életébe. - Azért ez elég jól hangzik! - Közöltem foglalkozását hallva, miközben a következő kört töltötte nekünk. Mondjuk a négy fal bámulásánál jelenleg bármi izgalmasabbnak tűnt volna nekem. - Biztosan nagyon változatos, már csak az emberi hülyeségből kiindulva is! - Nevetek fel röviden.
A hozzászólást Rachel Hawke összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Aug. 25, 2015 5:08 pm-kor.
- Az ám, képzelheted, mennyire lelkesedtem érte. Oda meg vissza voltam, mikor megtudtam, nem is az, hogy beszélnek rólam, az nem zavar., de akkor már ne a nem is létező szerelmi életem legyen a téma, mert az rohadtul másodlagos. Mindenesetre kedves egészségükre, úgysem tudom kontrollálni, miről esik szó köztük, háborogni rajta oly felesleges. - Az, hogy valaki egyszerű, nem jelenti azt, hogy nincs baj vele. Legalábbis szerintem a kettőnek aligha van köze egymáshoz, és addig mindenképpen egyszerű egy férfival, amíg nem élünk kapcsolatban, mert onnantól kezdve már abszolút nem egyszerű dolgokról szól a dolog, és arra én már nem vágyom, elég volt egy kattant , birtoklásmániás pöcs. - Nem, szerencsére Sarah elég jól felvilágosított. Meg akkorra, mikor idekerültem, már tudtam, hogy nem mindenki feltétlenül az, aminek látszik. Kínos is lett volna belefutni abba a babaképű testőr testvérpárba, mindketten alulról karcolgatják a háromszázat, de ki nem néztem volna belőlük. - 28. De nem Sarah volt az első Teremtőm. Ez is hozzátartozik az igazsághoz, de azt inkább nem firtatnám, hogy akkor merőben más voltam. - Nem, előtte sokáig nem találkoztunk, kicsit bevadultam az új farkasomtól és leléptem. Tavalyelőtt év végén kerestem meg újra, akkor már itt élt, és megengedte, hogy vele lakjak. Nem feltétlenül akart ennyit tudni, de azért nem akartam azt kamuzni, hogy jah, kétségkívül jóban-rosszban együtt vagyunk. - Azóta azonban így van. Bólintok végül, mert Sarah nem csak a Teremtőm, de a barátom is, és sosem félek neki elmondani a problémáimat. - Te honnan ismerted előtte Nicholast? Élek ugyanis a gyanúval, hogy ki van zárva a hirtelen felindulásból elkövetett beharapás. Ahhoz túl hamar magához cuccoltatta Rachelt, szerintem már elég jól ismerte. - Ne is mond, igen széles a paletta a kicsit idióta, meg a címeres vadbarom között. Gondolom, nem kell annyira ecsetelnem, hogy részegen nagyobb ökörségekre képes mindenki. Átélni vicces, felügyelni már nem annyira. Egyébként szeretem, mert tényleg változatos, meg egész intenzív, nem mellesleg naphosszat zenét hallgatok közben. Azt hiszem, még mindig hajlamos vagyok többet dumálni a kelleténél, de szeretem hallatni a hangomat. - Még egy kör? De ha még mindig aludni akarsz, szólj, és elhúzok. Én aztán megértem, hogy a beharapás után azért szüksége van az embernek a pihenésre, nem olyan rég történt velem sem, hogy ne emlékezzek rá, ha más nem, hát az átharapásra.
Ejtem a kibeszélős témát, mielőtt mi magunk is hozzájuk hasonlóan ráncos vénasszonyokká pletykásakká lennénk nyilvánítva. A következő kijelentése amúgy is érdekesebb, ingatom is a fejemet rá, jelezvén, hogy én rohadtul nem így látom. Persze, téríteni eszem ágában sincs, mindenki úgy cseszi el magának az életét, ahogy akarja, de ettől még a véleményemet megosztom, kéretlenül is akár. - Dehogynem. A problémák ott szoktak kezdődni, ha az ember túlgondolja a dolgokat. Pláne, ha a másik fél is megteszi ugyan ezt! - Olyankor jönnek a félreértések, meg nem értések, tömeghisztik, meg a sikoltozás és rohangálás, mint a Jurassic Parkban. - Utálom, ha valaki képtelen egyenes válaszokat adni, pláne, ha egy pasi az illető. A kiképzőtisztem mondta egyszer, hogy ha nem tudja a problémáit egyetlen mondatban megfogalmazni Hawke, akkor inkább kussoljon. - Szélesedik mosoly képemre, figyelmesen hallgatva az életkorokkal kapcsolatos megjegyzéseit Yvonne-nak. Kissé azért ráncolom homlokomat, mikor az "nem első Teremtő" témaköre felmerül, de nyilván ez is olyasmi, amiről úgy gondolta Nick, egyelőre sok lenne, jó, ha az alapokkal tisztában vagyok, mielőtt mélyebbre ások. Akárhogy is, nem most fogok erre rákérdezni, ugyanis inkább a szóválasztás az, amin kissé felnevetek. - Még mindig annyira idegen ez a Teremtőzés nekem! Mintha istenek lennének vagy nem is tudom, basszus... - Fejemet ingatom rosszalló kis mosollyal ajkaim szegletében. Sosem leszek képes ennek nevezni Strausst, miként apuzni is csak csupa szív(atásból)jóságból tudom. Mindegy is, ugorjunk, mert a falkaélet legalább olyan új téma számomra, mint a beharapósdi, meg úgy minden, ami farkasdolog. - Bevadultál, mint ... a jó értelemben vett bevadulás, vagy minthogy totál becsavarodtál az egésztől? - Firtatom, mert azért ez rohadtul nem mindegy, Nicholas amúgy is meghagyta, hogy ismerkedjek a saját bundásommal, bár ezidáig inkább mint állatkerti látványosságokat, úgy szemléltünk egymást, tisztes távolból. Nem hiányzik nekem, hogy csak még jobban megzakkanjak, pusztán, mert megkísérlem "megsimogatni". Arra, hogy honnét ismerem azt, kitől a farkasomat kaptam, flegma vállvonással dőlök hátra a falhoz kezemben a pohárral, egy halk sóhaj keretében. - Együtt szolgáltunk Irakban. Aztán ő leszerelt, engem meg előléptettek és mehettem az afgánokhoz. - Szussz. - Párszor megmenti az ember a seggüket, aztán látod mi a hála? Majdhogynem átharapják az ember torkát! - Jegyzem meg szórakozottan, le is húzva a második pohár whiskey-t, hogy üres pohárral érjen Yvonne kérdése. Hát, ha még csak kérdezne! Mivel ő (feltételezhetően) az ágy szélén ül csupán, én meg olyan jól bevackoltam a falhoz magamat időközben, felhúzva lábaimat is talán, így megjegyzésére talpam a hátát éri és finoman lökök rajta egyet, épp csak, hogy lecsússzon az ágyról, ha nem figyel. - Haha. Ezt nem mosom le egy darabig, mi?
- Ámen. Szemlátomást erről nem ugyanígy gondolkodunk, nekem meg nincs kedvem olyanról tépni a szám, amiről fölösleges. Neki van egy véleménye, nekem is, de a különbségnek még nem kell az este rovására mennie. Nincs nekem bajom a férfiakkal, de őszintén, soha nem tartottam őket egyszerűnek, csak egy ideig azt hittem, hogy azok, elég szépen pofára estem. - Ezzel mélységesen egyet tudok érteni. Én mondjuk nem szoktam a problémáimról csacsogni, mert minek, ha én nem tudom megoldani őket, megérdemlem, mások segítségére számítani azért alapvetően ostobaság. Épp elég ideig éltem egyedül, hogy megszokjam, egyszerűen sok mindennel nem fordulhatok senkihez. A homlokráncolását érzékelem, és jó eséllyel tudnám, miért szökött karcolat oda, de már magam mögött hagytam ezt az énemet, és nem is szeretnék annyira visszamenni. Túl sok beteg elme van, és nem igazán vágyom arra már, hogy kiderítsem, mi vezérli őket. Rachel lelkében sem fogok hát kutakodni, ameddig ő nem akar valamiről beszélni. Úgy hiszem, így a jobb, ha úgy kell lennie, sok mindent fogunk tudni egymásról e nélkül is, ha nem, nos, akkor maximum annyiban maradunk, hogy az őseink néha egymásba gabalyodnak. - Tulajdonképpen… egy új fajt hoznak létre belőlünk. Esetleg beharapó, bár az meg olyan erőszakos, nem mintha nem fedné a valóságot. Vonok vállat, felőlem aztán mindenki úgy hívja a Teremtőjét, ahogy szeretné, cserébe én is ugyanígy teszek, ez tiszta sor, nyilván vannak, akik mindig csak a nevükkel utalnak rájuk, az is járható út, bár aligha fedi a kettejük közti kapcsolat milyenségét, noha ez nem is mindig baj. - Utóbbi, totálisan elmentek otthonról, merőben más ez a farkas, mint az előző kis aludt tejem volt. Nem bírtam magammal, plusz még úgy is éreztem, hogy Sarah csak szívességből harapott át, és nem akartam a terhére lenni. Úgy gondoltam, megleszek egyedül. Azzal nem számoltam, hogy mocskosul fog hiányozni. Valóban, egy kurta pillanatig sem gondoltam rá, hogy így lesz, aztán moshattam kezeimet előtte, amikor megtaláltam, és eleinte határozottan nem úgy tűnt, hogy foglalkozni akar majd velem egy kicsit is. Szerencsére meggondolta magát. Összességében azonban sok munka van abban, hogy ott tartsunk, ahol most, és majdnem meg kellett halnia, hogy rájöjjön, mennyit számítok neki, és persze fordítva. - Szerintem jól jártál. Eleinte persze szívás, kölyöknek lenni nem leányálom, de szerintem te, már csak az előéletedből kifolyólag is hamar túlleszel rajta. Mihez képest hamar, persze, olyan 5-10 év azért általában kell. Lehet, hogy tévedek, még akár gyorsabban is összejöhet neki, tudja a fene, mindenesetre ezt majd eldönti a jövő, meg a hozzáállása. Abban azért elég erősen téved, hogy le tud majd rúgni az ágyról. Egyrészt annyi erőm azért akad, hogy ellen tartsak, másrészt az ügyességem gondoskodik arról, hogy visszanavigáljam magam az ágyra, de több sem kell nekem, már nyúlik is a bokái felé, hogy megrántva őket végigfektessem az ágyon, lehet, hogy bika a csaj az emberek közt, de kölyökként aligha veheti fel a versenyt még velem sem. S ha ezzel meg vagyok, felettébb szórakoztatónak találom, hogy a combjain foglaljak helyet. - Asszem nem, de látod, milyen kedves vagyok, most legalább vízszintesben vagy. Nevetem el magam, aligha veszem komolyan a helyzetet, de ki tudja, hogy ő, vagy a kis bundása miként fog reagálni a szorult helyzetére, ami annyira azért nem az, mert például simán leülhet, és ha érzem, hogy kényelmetlen/kínos, úgysem fogom forszírozni.
Ejtve a pasi-témát és őseink vénasszony-voltát csak eljutunk két pohár whiskey közt a farkaslét olyan alapvető momentumaihoz is, mint például a beharapó elnevezése. Az egész társalgás filozófiaibb aligha lehetne, legfeljebb, ha mindketten dumagép bölcsészlelkek volnánk. - Ha engem kérdezel, ennél találóbb aligha van. Legalábbis én még nem találtam! - Szélesedik mosolyom, le se lehetne vakarni azt onnét; és akkor még az üveg utolsó harmada hátra van! Azért arra sután húzom el számat, hogy nem épp a kellemes értelemben zakkant farkassal áldotta meg ez a Sarah nevű maca. Nem jó az ilyesmi, én már csak tudom! Farkas se kellett hozzá, ami azt illeti. Szavai kapcsán felötlik bennem tegnap esti magányos vívódásom képe, s kissé megereszkedő vállakkal pillantok a kezemben levő pohárra. - Tényleg ennyire... önálló személyiség az ember farkasa? Mintha élne benned még valaki? Vagy ez inkább szimbiózis-szerű? - Firtatom, majd oldalt pillantok Yvonnera. - Bocs, ha baromságokat kérdezek, csak annyira új ez az egész, Nicholas meg három nap alatt képes volt unalomig szajkózni az ismerd meg a farkasodat dumát. Mi van, ha kiderül, hogy az enyém is totál ketyós aztán becsavarodok általa én is? - Már, ennél is jobban, de ezt inkább nem reklámoznám; olyan viszonyban (még?) nem vagyunk a mellettem ülővel, hogy mélylélektani dolgokat vitassunk meg, miközben egymás haját fonjuk. - Öt-tíz év... fantasztikus! - Túrok tincseim közé, ajkam szegletébe pedig mosoly szökik, mert mindent egybe vetve mégiscsak pozitív volt mindaz, amit mondott. Tényleg ennyit számítana az állóképesség és a harcedzettség? Biztosan másban meg gyengébb vagyok másoknál... De nem fogom alábecsülni magamat, ha már dicsérnek. - Különben meg ne bókolj ennyire nyilvánvalóan, még a végén elpirulok! - Kacagok fel komolytalanul, s felhajtom poharam aljából a maradék italt is, éjjeliszekrényemre ejtve a megüresedett poharat. Tudat alatt ugyan, de ezzel meg is mentem az életét, a következő finoman taszajtó mozdulatból ugyanis teljesen más kerekedik a végére, mint én azt tervezem. Bokáimra fog, mire izmaim ösztönösen feszülnek meg kissé, ám védekezésre esélyem sincs, nyekkenve nyúlok el az ágyon, felszakadó, halk morranás közepette. Más megilletődne ezen, talán meg is ijedne elsőre, nekem azonban, mintha fel sem tűnne az állatias reakció. - Óóha, szóval így akarsz játszani? - Szélesedik vigyor képemen, ahogy felülnék - fel is ülök, csak közben ő meg a combjaimra pakolja magát, így kissé közelivé válik a helyzet mindkettőnk számára. Tekintetemben cinkos fény ül, sárga fénye szemernyit se emberi, akárcsak a megnyúlt, hosszanti pupillák. ám energiáim nem árulkodnak támadó szándékról, sokkal inkább játékos incselgésről, miként kölyökfarkas rángatja a nagyobbik fülét, hogy komolytalan birkózásra bírja azt. - Ha már itt vagy, tedd le magad te is! - Jegyzem meg a vízszintessel kapcsolatos megjegyzésére visszautalva, s ezzel együtt derekára siklanak tenyereim két oldalt, hogy nemes egyszerűséggel eldöntsem testét oldalra, magam mellé, ezzel a mozdulatsorral mintegy megkísérelve levetni magamról és a fal meg tulajdon testem közé paterolni térben Yvonnet.
- Ezt előre sosem lehet tudni. Az enyém nagyon különbözött az alapvető személyiségemtől, szóval igen, eleinte nagyon éles határvonal volt közöttünk. Megküzdöttünk egymással, és nem mondom, hogy sok maradt az egykori emberi énemből, de nem bánom, sok szempontból jobbnak érzem ezt az olykor elviselhetetlen picsa valómat, legalább senki sem fog átgázolni rajtam. Elég volt egyszer, ahhoz is bőven sok, hogy rájöjjek, jobb, ha csak a testemig engedem a férfiakat, annál tovább nem. Ezért is kínos csöppet, hogy Nicholas annyira nyomatta Sarahnak az Yvonnenak kellene valaki témát. Majd azt én szépen eldöntöm, hogy kell-e nekem valaki. Nem. Pont. - Ne viccelj, neked még minden új, hogy máshogy tanulnád meg, ha nem úgy, hogy kérdezel? Egyébként, eleinte szerintem még megismerni is nehéz, mert amikor ő dominál, te elmész otthonról... Legalábbis nekem beletelt némi időbe, míg emlékeztem az átváltozásaimra, onnantól ismertem fel, hogy mi az, ami már más bennem, neki „köszönhetően”. Én hálás vagyok érte, ez egyértelmű, de kötve hiszem, hogy ezzel minden ismerősöm így van. Ez viszont nem érdekel, mert aki nem bír elviselni, tesz róla, hogy ne legyek a közelében, ez ilyen egyszerű és nagyszerű. Csak fel kell vállalni a véleményünket. - Akkor majd kicsavarodsz. Komolyan. Ez arról szól, hogy megismeritek egymást, és vagy megtaláljátok az arany középutat, vagy valamelyik oldal felülkerekedik, és úgy váltok eggyé. Remélem, azért neked nem olyan kattant farkas jutott, de majd kiderül. Én mostanra nem bánom, nem sarkallt volna arra egy békés, alaptermészetemhez hasonló farkas a fejlődésre, mint a mostani, eleinte megszenvedtem vele, de amúgy is úgy gondolom, hogy a kölyöklét mindenki számára szívás. Egy új világot megszokni, felfogni nem könnyű, és akkor még ott a tény is, hogy elvárják az embertől, hogy fejlődjön, tanulja, amit szükséges. Na én ezt a kört kihagytam, mert megpattantam, és minden úgy esett, ahogy puffant. Sarah mellett talán hamarabb letisztultak volna a dolgaim, de én úgy hiszem, valamiért egyedül kellett átvergődnöm magam rajta. - Ne is mond, milyen jó lenne, ha a beharapással a tudás is öröklődne... Mondjuk, engem nem zavart, csak hamar túl akartam lenni rajta, mindig maximalista voltam. Mivel elég gyenge farkasom volt, ezért még akkor is kölyöknek számítottam, amikor Sarah átharapott, viszont onnantól kezdve felgyorsultak a dolgok, mert az új bennlakóm egy hajcsár. - Eddig nem tűntél olyan típusnak, de ha mégis, akkor bocsáss meg, majd figyelek a kis nebántsvirág lelkedre, és erkölcseidre. Naná, hogy csak a vérét szívom, kötve hiszem, hogy ilyen lenne, máskülönben nem nagyon bírta volna ki a seregben. A nevetése is ezt támasztja alá, ettől még muszáj lereagálnom a magam módján. Kihallom a mozdulatok közepette a halk morranást, el is mosolyodom rá, nahát, odabenn valaki nem díjazta annyira a dolgot. Nem nevetem ki, nem tudhatom, milyen a bundás, lehet bevadulna, ha sértve érezné az egoját, egyelőre örülök, hogy nem kell visszatuszkolnom belé, mert nem sűrűn műveltem hasonlót. - Csak, hogy tudd, nem marad büntetlenül semmi az esetemben. Ajkaimon mosoly látszik, fenyegető aligha vagyok, bár tényleg ezt az elvet vallom, de nem pont egy kölykön fogom gyakorolni. Én sem vagyok olyan rég farkas, emlékszem még, milyen, amikor az idősebbek azt hiszik, bármit megtehetnek, csak mert erősebbek. Mocsok egy érzés tud lenni. Az ember olykor csak ordítana, de nem tudja a határait tovább feszegetni annál, mint amit elbírnak. - Nahát, nahát. Engedem előkúszni a saját vadorzómat, hogy a borostyán színében villanjanak fel a zöldjeim helyett, és úgymond a farkasaink is ismerkedjenek egymással egy kicsit. Csupán érdeklődő vagyok, nem fogom bántani, eszemben sincs ilyesmi, de mindig érdekes, ahogy a metafizikai szálak egymásnak feszülnek, vagy épp egymásba fonódva alakul ki olykor láthatatlanul is olyan erős kapocs, ami embereknél nem jellemző. Ha farkas alakban lennék, biztosan odakapnék játékosan a pofájához, de nem áll szándékomban átváltozni, és azt sem akarom kiprovokálni, hogy ő megtegye. Hagyom, hogy legördítsen magáról, nevetve huppanok a hátamra, és kezdek plafonbámulásba. - Mondhatnám, hogy kérésed számomra parancs, de nem lesz mindig ilyen könnyű dolgod velem. A következő mozdulatommal pedig a karjánál fogva visszarántom őt is vízszintesbe, nem járja, hogy csak úgy ülve maradjon, és lenézzen rám. A pia így átmenetileg ki van lőve, de nem bánom, nem kell elveszíteni a kontrollt, neki ráadásul könnyebben menne, mint nekem, és már valamelyest én is érzem mostanra. - Na így már megfelelő a testhelyzet. Állapítom meg könnyedén, és nem dörgölöm ki tudja hányadszor az orra alá, hogy aludjon csak nyugodtan, nem fogom megsértődni, de a gondolatra azért elvigyorodom. - Szóval három napja történt? Kemény, akkor igencsak friss hús vagy.
Szám szegletében megbújó mosollyal hallgatom mindazt, ami számomra baromira új és megfoghatatlan még, ő mégis olyan természetességgel válaszol a kérdésre, mintha neki is csupán tegnap lett volna, holott tisztáztuk már az imént, hogy nem mostanság kezdte a farkas-pályafutását. - Nos... mindegyik opció elég ijesztőnek tűnik. De igazad van, majd kiderül minden idővel. - Söprök pár kósza tincset füleim mögé. Igen, ezt én mondom megadóan leereszkedő vállakkal, a nagy és bátor katona, a hős, vagy legalábbis annak kellene lennem, ha a sztereotípiáknak hinni lehetne. Én sem emlékszem semmire az átváltozásból, ugyanakkor éjszakánként, álmatlanul forgolódva igyekszem szólni hozzá, magamhoz édesgetni, bármennyire is hülyén hangozzék ez - de csend van. Semmi nincs a fejemben a saját hangomon kívül, magamban beszélek csupán, mint valami eszelős. Kiderül, kiderül... de mikor? - Akkor a legkisebbek lennének a legbölcsebbek! - Nevetek fel az öröklődés kapcsán, érdeklődő pillantásom pedig nem szűnik meg Yvonne arcélét fürkészni, miközben kifejti mondandóját. - Kérlek, mindenképpen! Nicholas biztosan roppant hálás lesz, amiért ilyen rettenetesen... elkötelezett egyén vállalkozik a kölyke erkölcseinek védelmére. - Oké, nem pont az elkötelezett az a szó, ami beugrik róla, ahogyan tekintetemet végighordozom rajta, energiáim játéka sem épp szűzies tisztaságról árulkodik a maga nem-tizennyolc-pluszos voltában. Mert ami szép a szemnek, azt bizony nem lehet figyelmen kívül hagyni. Csak az én erkölcsös voltomat, amit elhagytam valahol félúton a gimi és a sereg között. - Pedig a bosszú nem minden esetben jó válasz. - Szusszanok, mintegy mellékesen csempészve komolyságot a játékosan évődő helyzetbe. De vettem ám az adást felőle, meg fel is fogtam. A borostyános pillantást elkapom pár pillanatig, míg rajtam helyezkedik a másik, ott is felejtem kissé - számomra fel se tűnő - hozzá hasonlatos árnyalatú, állatias tekintetemet rajta. Nem a szemének extrém volta az, mi odavonzza pillantásomat, sokkal inkább az a tekergőző energiadömping, ami vele együtt érkezik felőle. Idegen, újszerű, kíváncsivá tesz, - én meg őt az ágyra, magam mellé egy határozott mozdulattal. - Valóban nem? Ez már szinte kihívás, ugye tisztában vagy vele? - Lepillantok rá, , képemen széles mosoly, hangomban a játékosság mögött árnyalt komolyság utal arra, csak félig vicc a dolog. Nevetve adom meg magamat eztán a mozdulatnak és zuhanok mellé, mellkasom rázkódik a kacagástól, betöltve a szobát, hogy aztán egy jóleső, mégis "elbocsátó" sóhaj keretében röppenjen tova. Felé fordítom fektemben a fejemet, ha már így megosztozunk az ágyon. - Hja. De itt legalább a sorstársaknak nem férfi a 98%-a, mint a seregben, ahogy hallottam... - Szélesedik a mosolyom.
- Ez sajnos nem arról szól, hogy könnyed leányálom lenne, és átlebegünk az egészen, mintha csak egy medence tetején tennénk. Attól még ne görcsölj rá, bár, nem is tűnsz olyan típusnak. Aztán ki tudja. Én mindenesetre örülök, hogy már túl vagyok ezen az egész kölyök témán, mert utáltam, főleg az elején, amikor még olyan haszontalan voltam. Ráadásul a Teremtőmet még csak tisztelni sem tudtam, és még ő is szinte kölyök volt, neki sokkal nagyobb szerencséje van Nicholassal, meg bekerült egyből egy falkába, ez sokat számít. Én ezelőtt sosem voltam falkatag. Látom, hogy megviseli ez az egész, még ha nem is mondja, vagy talán inkább a jövő, némi félsz bizonyára felmerült benne, de idővel majd feloldódnak a görcsök. Pocsék vagyok a lelki segélyben, meg sem próbálom, azaz, itt van rá a szesz. - De szép is lenne. Kuncogtam fel, nem mintha elmondható volna sok vérfarkasról, hogy oly nagy bölcs lenne, szerintem a vének csak ostobábbak lesznek a korral, de ezt a nézetemet inkább nem fejtem ki, nem hiányzik egy Grandmore ököl az arcomba. - Szerintem is biztosan oda meg vissza lesz az örömtől. Erre nevetnem kellett, erkölcs… nos, ha van is még, amikor farkasok leszünk, idővel elmúlik. Én tiszta, szerelmes nő voltam, egy férfival az életemben, s lám, mi lett belőlem. Nem, azt hiszem, erre annyira azért nem lehetek büszke, de mit is számít ez már. Feltűnik, hogy végigmér, viszonzom a gesztust, ott sincs már éppen oly merev erkölcsi gát elképzeléseim szerint. - Bosszú? Ugyan, ez csúnya szó, én inkább úgy fogalmaznék, hogy visszaadtam a kölcsönt. Kacsintok rögvest, bosszút állni maximum azokon szokásom, akiket gyűlölök, és ártottak nekem, róla ez aligha mondható el, és kötve hiszem, hogy valaha másként lenne. Ha mégis, nos, ahhoz nagyon furán kell a sorsunk fonalának csavarodnia, szóval ezt inkább nem firtatom. - A kihívás jó dolog, nem? Arra sarkall, hogy mindig jobbak és jobbak legyünk. Felelem mosolyogva, mert hiszem, hogy amit mondtam, úgy van, nem vagyok könnyű eset, és nyilván amennyiben úgy akarnám, még mindig a combjain feszítenék, de nem célom kirángatni belőle a farkast, hogy aztán tényleg le kelljen csapnom, mert nem biztos, hogy vissza tudnám fogni, sosem csináltam még ilyesmit. A nevetése valamiért örömmel tölt el, pedig nem vagyok éppen együtt érző némber, de úgy érzem, ez valami jónak a kezdete, hogy talán leltem valakit, aki hasonszőrű hozzám, és nem idősebb háromszáz évvel. Értékelem, de komolyan. - Elég kiegyenlített a nemek aránya, igen. Szóval nem kell attól félni, hogy mindenki arcoskodna meg izmokat villogtatna előtted. Bár, vannak páran akiknek nehezére esik a gatyájukban tartani a szerszámot, de cserébe legalább egészen kellemes élményben részesíthetnek. Ismét csak némi gurgulázó nevetés. - Te jó ég, el ne mond Nicholasnak, hogy ilyesmikről dumálok neked, kettéhasít. Nem mintha amúgy tudnám, hogy is merült ez fel bennem az imént. Dehogynem tudom, csak épp eszemben sincs tovább lovagolni az előbbi helyzeten, kicsi ő még ahhoz, hogy feszegessem a határait, bár, én sem szoktam nőkre gerjedni, nem is értem, biztos elvonási tünetek.
- Eszem ágában se volt! Csak még friss az egész, de majd átmegy pár héten belül rajtam... - Aztán fusson, ki merre lát, de legalábbis Nick győzzön lépést tartani velem. Borzalmas tudok lenni alapjáraton is, hát még ha rápörgök valamire úgy istenesen! - Szerintem nem volt teljesen tisztában vele, mit vállalt ezzel az egésszel a nyakába. Túl sok kérdés, túl sok felfedezésre váró dolog kavarog bennem és a racionális hülye fejem a tapasztalás útját választja, az adott szó neki kevés. Nekem kevés. Hiszem, ha látom. Bizonyíték kell, nem ígéret. - És hasonló béna, de nem elhanyagolandó szlogenek. Vele nevetek, pillantásom rajta időzik, az alkoholban oldódó erkölcsi gát meg egy külön fejezete az életnek, amit nem szándékoztam megvitatni vele, sem mással. Nem azért, mert annyira titkolni való lett volna a történetben, egyszerűen csak említésre sem méltó véleményem szerint az egész. Valahogy... része a mindennapoknak a világomban. Különben sem ilyesmikkel határozom meg magamat és másokat se. - Megdobnak kővel, dobd vissza kettővel, mi? - Fejcsóváltam kissé, de tetszett az észjárása ennek az elvetemült nőszemélynek ami azt illeti, így első blikkre. Lehet mondjuk, hogy a pia is rásegít eme szimpátiára, de annyi baj legyen. Aki a whisky-t szereti, rossz ember nem lehet! - Ez így igaz. Ha valami túl könnyű az eleve gyanús is... - Nevetek fel, mindez pedig tompa puffanásba torkollik, ahogy kirántva támaszkodó karomat maga mellé ránt az ágyra. Elfekszem hát, a plafonról oldalt fordítva képemet felé, hisz nem a négy saroknak, hanem neki beszélek. Ahogy fűzi a szavakat sorra, úgy szélesedik ki képemen szórakozott vigyor. Ó, hogy mennyire ismerem a felvázolt helyzetet! Bármennyire szeretnék visszavágni, hogy nem is ez megy a seregnél, bizony, amikor meglátják, hogy van egy nő közöttük, máris előbújik a macsó a srácokból... És akkor még örülhetek, ha nem a szexista barom! Hihetetlen, hogy egyesek csak mert farkuk van a lábaik közt, azt képesek hinni, övék a világ. Azért utolsó megjegyzésére nevetve fordulok felé, az oldalamra. - Nem mintha nem tűnnél szavahihetőnek, kedves Yvonne, de... Hiszem, ha látom! - Képemen úgy fest, állandósul a mosoly, érzem is picit fejemben az italt, de nem vészes a történet, legalábbis az én megítélésem szerint. Aztán, hogy mennyire riasztó a másik számára a borostyánosan cirmos, állatias pupillájú tekintet, már nem az én tisztem eldönteni. Nick szerint a kölykök kissé beszámíthatatlanok tudnak még lenni a kezdeti időszakban. Szerintem meg hülyeség. Totál jól vagyok és erről energiáim intenzív, pezsgő játéka is árulkodik a másik felé. Van bennük egy nagy adag kíváncsiság a másik farkas felé és egyúttal valamiféle "jóllakott" elégedettség is. Tetszik, ami előttem van, no! Szeretni a szépet még nem bűn, úgy gondolom. - Miért mondanám el neki?! Nem a gyereke vagyok, hogy be kelljen számolnom mindenről... Oh, várj! - Sikerül újfent nevetésbe torkollnia egy finoman elmerengő, tőlem szinte már aranyosan bájos pillanatnak, mely után vissza is rendeződnek vonásaim a megszokottan karakán vigyorba. - Mindegy, a lényeg, hogy nem rontanám az esélyeimet azzal, hogy beszámolok neki minden dögösebb bigéről, aki szembejön! Ez amúgy is magánügy, én se kérdezgetem, miket művel jó anyáddal! Szóval... tudok titkot tartani. - Biccentettem is aprót, roppant komolyan erősítve meg a szavaimat. Alapjáraton nem vagyok ennyire kitárulkozó, nem is értem, honnét jött ez most. Biztosan a piában volt valami. Csakis.
Kemény csajnak tűnik, nem kételkedem hát a szavaiban, esélyes, hogy jobban ismeri önmagát, mint én valaha fogom, és így is lesz. Komolyan szurkolok neki, tök szimpi, a kezdeti döcögés ellenére, de hát na, mégiscsak a Nyugati Szél vérvonalába tartozom, és a hatásos belépőket is szeretem. - Nem is kenyérrel, szentnek nem születtem, és időközben sem váltam azzá, bár most hogy mondod, egészen megéheztem erre a piálásra. Fura dolgokról jut eszembe valami egészen más, meg kell hagyni, de amúgy tényleg nem vagyok az a fajta, aki megválaszolatlanul hagyja mások tetteit, sértené a fene nagy igazságérzetemet. Vannak épp elegen, akik jótékonyan szemet hunynak jószerivel minden felett, én nem teszem. Ugyanakkor a jót is visszakapja tőlem az, akitől kapom, ez számomra magától értetődő. - Pontosan, és még fejlődni sem lehet tőle. Ide a kihívásokkal. Kacsintok vidáman, örvendek, hogy ilyen hangulat uralkodott el, mert mostanság valahogy nagyobb szükségét érzem a nevetésnek, mint eddig, nem tudom, mi van, rossz érzés bujkál benne, és bár nem akarok tudomást venni róla, de úgy érzem, hogy Sarahval van valami, csak nem beszél róla. Szóval aggódom, de nem faggatom, ismerem, ha tudnom kellene, elmondaná. - Erre csak azt tudom mondani, hogy kellemes tapasztalást. Mondjuk, nem árt informálódni, ki az, aki foglalt, mert tudod, a hímek ezt hajlamosak elfelejteni, míg a nőstények nem igazán. Kicsit ironikus, hogy Sarahnál ez épp fordítva van, nem is akartam tudni, mi a franc történt, mikor hó elején nagyon is ismerős szaggal esett haza, és komolyan nem is szeretnék belekeveredni. Én kevesekkel szűröm össze többször a levet, vagy ha igen, szigorú szabályok uralják a szitut, konkrétan érzések nincsenek, ha jönnének, menekülök. Szerencsére kevesen képesek igazán megmozgatni bennem valamit. Már hogy, azon kívül. A szeme abszolút nem zavar, olyannyira nem, hogy a felszínre engedem én is szőrösebbik felemet, hagy kíváncsiskodjon. Az ő figyelmét még nálam is kevesebben képesek megragadni, de a fiatalabbakra nyitottabb, ők nem dühítik, mert bármikor képes fizikailag is felülemelkedni, bár mi nem szoktuk kihasználni az előnyünket ilyen szinten. Szóval a borostyánok derűsen szemlélik ifjabb párjukat, még az illatát is beszívom, valamiért meg akarja jegyezni. Szerintem azért, hogy olykor, ha olyan a helyzet, a védelmébe vegye. Mit tudom én, milyen kötődések alakulnak ki ezeknél pillanatok alatt. Azért áldom az eget, hogy egy hímre se csavarodott még be, hogy harapdálni meg jelölgetni akarjon. Szerintem ott pusztulnék meg szívrohamban, ha ez bekövetkezne. - Ez nagyon édesen naiv megszólalás volt, de tudod, ha ő azt akarja, hogy beszámolj mindenről, bizony be fogsz. Előbb-utóbb elérik, ha kell, példát statuálnak, eleinte mi Sarahval rohadt csúnyán martuk egymást, egy vörös hold kellett ahhoz, hogy rájöjjek, nem menne nélküle, mert majdnem meghalt. Azóta mondhatni idilli a kapcsolatunk. - Ne is kérdezgesd szerintem, én többnyire megállok tőle a fejlődésben napokra, mert hogy Sarah kérdés nélkül is beszél róla. Ami mondjuk nem gáz, én élvezem, de azért vannak olyan sztorik, amik nem tartoznak harmadik fülre, meg egyébként, még most sem igazán értem, miért erőltetik ezt a témát, mert látható módon Sarahnak gondot okoz viselnie az erényövet más hímek társaságában. Ezért nem kellene nekem sosem pár, na jó… igazából, nem vagyok benne teljesen biztos, hogy nem szaladgál valaki olyan a világban valahol, aki képes volna olyan szinten megfogni, hogy ne akarjak félrekacsintgatni. Eddig még nem találtam meg. A leghosszabb szerető viszonyom eddig másfél év volt, Ryderrel talán megdöntjük a mókát, de egyik esetben sem jutott el olyan szintre a dolog, hogy bármi máson kezdjek el gondolkodni. - S mondd csak Rachel, milyen esélyeket nem akarsz te rontani? Kérdezek rá, hiszen ez olyan magvas gondolat volt, hogy muszáj a végére járnom, mert igen, az iménti pillantása okán, meg mert tisztában vagyok önmagammal, igenis magamra veszem a dögösebb bige titulust. Ez a megfogalmazás igencsak kíváncsivá tett.
Felnevetek kissé megjegyzésére, s bár szóvá nem teszem, gondolatban azért elmerengek azon, mégis mi mozdítható (és persze ehető) akad itthon úgy egyáltalán. Megérne egy filozófiai eszmecserét ez a kérdés jelenleg, tényleg. Közben pedig gondok nélkül beszélgetek a kölykök tudásának-nem tudásának kérdésköréről is. A melóm, az életvitelem ellenére mégiscsak nő vagyok, no. Megy nekem is a sokfelé figyelés, nem csupán a csajos-csicsergő kiadásainak nemünknek. - Tipikus. - Ciccentem informálódásával kapcsolatos megjegyzésére, mosolyom pedig mit sem csökkent. - Megjegyzem majd, köszi! - Na nem mintha szükségem lenne a közeljövőben, vagy úgy egyáltalán efféle tanácsra, mert e téren megvannak a magam határai, amit nem lépnék át soha a büdös életben. Gondolom én. A felszínre érkező idegen farkas-energiák és a sárgálló pillantás láttán én ugyanakkor kissé elkerekedő, finoman "megrettent" tekintettel szemlélem Yvonnet, mint valami rettentő gyönyörűséget, ami egyszerre tölt el árnyalatnyi félsszel és mégsem képes levenni a szemeit róla az ember. Energiáim játékos, gyermeki érdeklődéssel csípnek oda-oda övéinek, érdeklődő szórakozottsággal kapva, piszkálva bele az idősebb farkaséiba. Mégiscsak üdítő változatosság ez számára, eddig csak hozzá hasonlóval, teremtőjével volt szerencséje ismerkedni. - Lehet, hogy naiv vagyok, de azért ne temess előre! - Szélesedik mosolyom kissé, ahogy mutatóujjammal oldalába bökök szórakozottan. Nem rovom fel neki, hogy nem ismer annyira, ilyen határozottan kijelenthessen valamit rólam és Nickről, vagy a kettőnk kapcsolatáról, még akkor sem, ha valóban így van. Ha engem kérdeznek, halálosan meg vagyok győződve róla, hogy képes lennék addig hajszolni Nicholast verbálisan, inkább kivonul kézfeltartva a szobából, semmint kiszedje belőlem a kívánt információt. Borzalmasan önfejűek tudunk lenni olykor mind a ketten, nem mondom hát azt sem, hogy a nyugalom és béke szigete lesz ez a lakás az elkövetkező években. Prüszkölősen nevetek fel az "őseink" kapcsán, s (hacsak Yvonne máshogy nem határoz) feltolom magam félig ülő helyzetbe, hajamba túrva igazítva is rövidre nyírt, kócos tincseimen kicsit, miközben kifejtem gondolataimat az esélyrontásról Nick felé, melyet visszakérdezése követ. Most jöhetne a kamaszos pirulgatás, meg a jajjolyanmindegy és a nemfontos,csakúgymondtam, de egyik se az én világom, ami azt illeti. Ha mást nem ilyen téren biztosan remekül rátapintott a nő azon kijelentésével, hogy "ismerem önmagamat". - Ez csak ilyen szófordulat volt Yvonne... Esélyesen azok a nők, akiknél esélyem van, nem keresnék Nick társaságát és fordítva is így van. Nem egy a típusunk. - Vonok vállat kiszélesedő mosollyal és (ha továbbra sem állít meg) fellököm magam az ágyról, hogy nem feledve korábbi szavait megjegyezzem: - Na nézek valami ehetőt a gyomrunknak, addig érezd magad otthon! - Nincs túl sok tárgyam, személyes meg aztán főleg, elöl, nem érzem amúgy sem feszélyezve magam a társaságában. Nem nagyon van titkolni valóm, ami akad, azt meg nem tárgyak formájában őrzöm, hanem gondolataim közt. Idővel persze visszatérek egy nagyobb doboz gabonapehely társaságában, felemelve azt győztes-szórakozott mosollyal, jelezve a másiknak: sikeres volt a vadászatom.
- Ugyan, nincs mit, csak a biztonság kedvéért. Akadnak vérmes nőstények errefelé. Mint utólag megtudtam, Darrennek van párja, de mondjuk Sarah választottjával sem kezdenék, noha Rachelnél ez egyébként is kiesik jó eséllyel. De ott van mondjuk az Alfa macája, hát szerintem az is lekapna a tíz körmömről, ha kerülgetném a hímet, szerencsére ez eszembe sem jutott. - Az én szemeim még nem is olyan durvák. Képzeld, van, akinek vörös, na az aztán para tud lenni egy emberi arcból. Mondom halkan, kiélvezve, hogy nem tudja rólam levenni a tekintetét, nem tehetek róla, minden hevességem és vadságom ellenére nő vagyok, s persze a másik felem is szíves örömest sütkérezik mások pillantásában. Kettőnk közül ő a nagyobb céda. Energiáim fel-felszikráznak, ahogy kísérletezik, de nem nyomom el, játsszon csak, próbálgassa a határait. Ez is hasznos a maga módján, ismerkedik az energiájával. - Ugyan, eszembe sem jutott. Még csak most "született", kár lenne érte, ha egyből temetni kellene. Ám ezt nem fejtem ki hangosan, a túlzott elbizakodottság senkinek sem használ. Én már csak tudom, hisz túl gyakran élek vele. Felőlem felülhet, én csak annyit teszek közben, hogy oldalt fordulok, megtámasztom karomon a fejemet, és úgy pillogok rá. - Ja, hogy csak szófordulat. Jól van, már azt hittem, el kell, hogy csábítsalak. Ugrattam, hogy őt, vagy a nyulat ki a bokorból, részletkérdés. Közben mintegy szórakozottan lépkedek ujjaimmal a combjain, csak játszom, komolyan nem nyomulnék rá, amíg kölyök, vagy amíg nem vagyok benne biztos, hogy vissza tudnám fogni. Abban nem lenne túl sok köszönet, hogy átváltozna nekem rögtön. Utána persze hagyom, hogy felálljon, és menjen a dolgára. Addig kiszolgálom magam még egy pohárkával, bár talán időszerű volna lelépnem, legalábbis addig, míg ura vagyok a tetteimnek és a gondolataimnak. A szobában azért körülnézek, bár sok mindent aligha van módom megszemlélne, hisz nem bővelkedik tárgyakban, de nekem nagyon tetszik a maga egyszerűségében is, nem bírom a csicsát, a saját szobámban sem vittem semmit túlzásba. Annyit azért megteszek, hogy a kupica után ülésben maradok, amikor pedig meglátom a gabonapelyhet, szórakozottan felröhögök. - Soha rosszabbat, igaz? Mondanám, hogy elviszlek vacsorázni valami értelmeset, de azt hiszem, az már túl sok lenne neked mára. Igen, igen, még mindig a pihenési vágyáról nem vagyok képes lekattanni. Azért, ha megkínál, akkor ropogtatok valamennyit a gabonapehelyből, addig kihúzom vele, míg hazaérek befalni a hűtő tartalmát.
Kiszélesedik mosolyom, szavai felbátorítják a bennem lapuló kölyköt is, elvégre mi a legrosszabb, ami történhet? Mást nem belevág az idősebbik bundás kettőt, nincs ezzel semmi, a seregben se megy másként... Előbb-utóbb mindenki megtanulja, hol a helye és mik a határok, csak addig begyűjt pár pofont is a tanulási folyamat részeként. - Mik vannak... - Jegyzem meg szórakozott vigyorral, ahogy arcát, vonásait fürkészem, elmerülve energiáink szórakozott örvényének újszerűségében kissé. Világ életemben racionális embernek vallottam magam, így neveltek, hivatásom sem épp földtől elrugaszkodott, ezért az efféle megfoghatatlan, számomra szinte már misztikusnak nevezhető dolgok könnyedén magukkal ragadnak idegen voltukkal, megmagyarázhatatlanságukkal. Én leszek az, aki beszélgetésünk közben megtöri a békés varázst azzal, hogy feltápászkodik a kettőnk által elfoglalt ágyról, s Yvonne ránt vissza kacérkodó szavaival kicsit verbálisan. - Tehetsz egy próbát, drága, de kétlem, hogy egyszerű dolgod lenne! - Nevetek fel, s ahogy lepillantok rá, - nincs jobb szó rá - csibészes félmosoly húzódik képemre. Francokat nem lenne egyszerű dolga! - De hülyeség lenne ezt így közölnöm, hát abban nulla izgalom van és nem flörtölésnek hívják, hanem eléd vetett olcsó húsnak... Annak meg azért nem tartom magam, köszi. - De azért nem kezded rosszul. - Mozdulok, megfosztva combomat ujjainak érintésétől. Botor mód én nem aggódok bezsongott farkasom végett, de kétségtelen, hogy nem jön rosszkor az a kajaszerzési akció, ami a helyzetet illeti.
A szoba tényleg egyszerű. Minimál, fa bútorok, egyszerű sötétszürke ágynemű, az éjjeliszekrényen pár mindennapi holmi: telefon, karóra, dögcédula a nevemmel, rangommal, vércsoportommal ellátva. Dacos, komolytalan felháborodást vált ki belőlem visszatértemre adott reakciója. Mi az, hogy kinevet?! - Elmész te, ahova gondolom! - Markomba öntök egy kevés gabonapelyhet és felé hajítom, akadjon csak a hajába. Roppant... felnőttes bosszú ez részemről, főleg, mert a következő pillanatban már mellé huppanva fészkelődök kicsit, kényelmesen helyezkedve el az ágyon, hátamat a falnak vetve. - Így akarjon veled jófej lenni bárki is... - Uff. Mondta a morcos indián. Persze, azért nem fosztom meg a "zsákmánytól", meg én is tömök magamba belőle. - Mennyi idő, míg valaki emberek közé mehet kölyökként? Úgy sacc per kábé...
Valóban vannak érdekes dolgok farkasként, én örülök, hogy sem a bundám, sem pedig a szemem színe nem kirívó, emberi arcból persze az, de nem is villogtatom oly gyakran. - Nahát, ez is egy kihívás volna? Kuncogok fel, s igazából a tehetsz egy próbát a szememben igencsak zöld lámpa jellegű, de nem így és nem most. Még nem jött el az ideje, csak kóstolgatom. Jól esik, és nem is hiszem, hogy ez másként lenne valaha is. Ilyen vagyok, a véremben ugyan nincs, de az évek ilyenné formáztak, amikor szerelmes voltam, nem én irányítottam, és ezt soha többé nem akarom érezni. - Mily meglepő. Húzódik pofátlan vigyor a képemre, valahogy biztos vagyok benne, hogy menne, de tény, hogy magabiztosságban nem szenvedek hiányt. Ettől még tudom, hogy mindenkinek vannak határai, és azt is, hogy Rachel esetében ezt még nagyon könnyű átlépni, majd ha lesz egy kis önuralma, akkor talán, de egyelőre csak az oroszlán bajszát cibálnám vele. Egyedül a dögcéduláját emelem meg, és lógatom magam elé, amíg távol van, s olvasom el, mi van rajta. Háború... Nem igazán tudom, mit élhetett át, én is kerültem sok húzós helyzetbe a melóm végett, de úgy nagyjából ennyi, eszemben sincs összehasonlítani a kettőt. Nekem az már letűnt időszaka az életemnek, és nem akarok visszanézni, azonban hogy vele mi van... Nos, azt egyelőre nem tudnám megfejteni, nem ismerem annyira. - Na és hová gondolod? Nem mondom, formás a popsid, de azért vannak határok. Kacsintok szemtelenül, már a felfújt kis arca is olyan vicces, hogy nevetnem kell, amikor pedig bosszúból annyira képes, hogy nekem vágjon egy marék gabonapelyhet, ismét csak ez van műsoron. - Ennyi? Van még abban a dobozban ám. Ugratom, dobáljon csak, ha annyira akar, túlságosan nem fog megviselni a dolog, mondjuk addig, amíg nem akarja lenyomni a torkomon, és hasonlók. - Remélem, kipuffogtad magad. Nevetek fel ismét, és nem bírom ki, hogy ne borzoljam össze a haját mintegy bosszú gyanánt. Sejtéseim szerint ez is épp annyira fogja idegesíteni, mint a beszólásom a gabonapehelyre. Szerintem egy dobozzal megehetnék, akkor sem lenne elég. - Akkor a három fogásos vacsora vajon mit takarhat, ha ez a jófejség? Gondolkodom hangosan, de mivel vigyorgok, elég egyértelmű, hogy most is csak ugratom. - Ha valaki kísérget, akkor bármikor, már ha a Beharapód is elenged. Egyébként meg, ez mindenkinél más, attól függ, hogy mennyire hamar tudod uralni magad, de tökéletes biztonsággal sokáig tart, ezért kerülni kell azokat a helyzeteket, amik mélyebb érzéseket váltanak ki belőled, szeszt, drogot, mindent, ami az önkontrollt befolyásolja. Magyarázom kedélyesen, nekem csak azért nem tartott sokáig, mert az első farkasom olyan kis nyomi volt, hogy vérvonala sem akadt, és akaratosságban a legjámborabb bárányt is alulmúlta. A mostanival meggyűlt a bajom, de mivel akkor már kicsit idősebb voltam, viszonylag hamar túlestem a dolgon Sarah mellett. Utána meg leléptem...
Épp csak széttárom kissé kezeimet visszakérdezésére, mintegy jelezve: nem én mondtam! - De így is felfoghatjuk, Yvonne amúgy sem tűnik annak a fajta csajnak, akinek nagyon meg kellene mondani, mit és hogyan csináljon. Vagy hogy egyáltalán eltűrje ezt bárkitől is. Vadászatom sikeres, noha a hálátlan pára csak kinevet érte, élcelődik a dolgon, így meg már nem olyan érdekes az, hogy bosszút álljak. Azért mielőtt a másodikat markolnám mellette ülve a doboz tartalmából, válláról, hajából is kiszedek egy beleakadt kis gabonakarikát, jóízűen ropogtatva el azt. - Ne bőszíts, mert nem sajnálom! - Már a kaját arra, hogy ne csak kínálgassam vele, legalábbis nem a hagyományos értelemben véve. Hajborzoló mozdulatából igyekszem kimozdulni, bár ez nem sikerül azért teljesen, nem úszom meg a kedveskedő gesztust, melyre mintegy válaszul - ha kell, felsőjének nyakát is elhúzva kissé - a gabonapelyhet sátáni kacaj közepette felsőjébe szórom. Már amennyiben nem tesz ellene. - Oké, mesterszakácsok gyöngye... nem kell felvágnod, de azért alap kajákkal elboldogulok! - Jegyzem meg nevetve visszakérdezésére, mintegy akaratlanul csöpögtetve némi újszerű infót még magamról, miközben - hacsak Yvonne máshogy nem határoz ugye - visszahelyezkedem a falat támasztó pozícióba. Kérdésem csupán félig komolytalan, válaszára ugyanakkor csak állandósul az az idült, szórakozott kis mosoly ajkaim szegletében, amivel oldalt sandítok rá. - Szóval a szeszt, mi? Hát ezt azt hiszem, cseszhetem már... - Ingatom meg kissé fejemet, az igencsak kifogyó félben levő üveg felé bökve szórakozottan. - De akkor ezek szerint, ha például te elkísérnél,... tételezzük fel, akkor lemehetnék a városba idővel?
- Mint a majmok, csodás. Kuncogok a tényen, hogy a hajamból eszi a gabonapelyhet, milyen szép ütemben száguldunk a klasszikus ez egy gyönyörű barátság kezdete életérzés felé, eszem elszáll. - Bocs, de egy pár gabonapehely nem olyan fenyegető ám, hogy visszafogjam magam. Rántok vállat vigyorogva, bőszítek én szívesen, pláne, ha csak ennyire fizetek rá. Egyébként meg közel sem hiszem úgy, hogy olyannyira haragvásra ad okot a viselkedésem. Látná, hogy beszéltem azzal a némberrel, aki rám tört az otthonukban. - Nos, ennek a gabonapehelynek már jó dolga van. Ezen biztos nem fogok bepörögni, inkább tartom mókásnak, és csöppet sem zavar, hogy ott landolt, majd kipereg, ha úgy tartja kedve. Szórakoztat a viselkedése, és élvezem a társaságát, ritkán esik meg ez egy csajnál, nem jövök ki velük jól, ezerszer hamarabb találom meg a hangot egy pasival. Mily meglepő. - Mint mondjuk a vajas kenyér? Nem bírom kihagyni, nem tehetek róla, imádom mások vérét szívni, és minél jobban kedvelek valakit, annál gyakrabban teszem meg. Noha ezt ő nem tudhatja, de az egyértelmű, hogy komolyan abszolút nem gondolom. - Ja, ezt cseszheted, de mivel úgysem világot akartál ma éjszaka látni, ezért szerintem nem akkora probléma a dolog. Legyintek egyszerűen, s megköszönheti, hogy ezúttal nem a csucsukálásra irányuló vágyát emlegettem, jobban mondva, igazából azt, csak burkoltan. - Így van. Ha Nicholas elenged velem, és megbizonyosodtam róla, hogy vissza tudom fogni a farkasodat, akkor nem lenne egyéb akadálya. Bólogatva ecsetelem a kérdéskör, de aztán elvigyorodom, mert ez nem feltétlenül lenne jó szerintem senkinek sem. - De valljuk be, nem vagyok a példamutatás szobra, sokakkal jobban járnál, én maximum a rosszba vinnélek.
Tényleg nem haragszom, sokkal inkább fülcibáló-incselkedő minden szavam, melyeket úgy csap le, szerintem észre sem veszi. Én meg nem vagyok tizenéves tini, hogy olyasmit erőltessek, ami nem megy, - ejtem a gabonapehely témát, meg a rettenetes bosszú ígéretét. Azért a vajas kenyeres megjegyzése kapcsán nem tudom nem égnek emelni a tekintetemet kissé. - Ne magadból indulj ki, szivi! – Húzódik félsódéros mosoly ugyanakkor képemre, ahogy oldalt pillantok felé végül, vállat vonva. - Végül is, sose lehet tudni. Tegnap úgyis azon törtem a fejemet, mennyi idő lenne lemászni itt az ablakon át… - Azért remélem, nem ejti el ezt Nicholasnak, mert még a végén rácsok kerülnek az amúgy pazar kilátással bíró nyílászáróra. Minden esetre hanghordozásomból kivehető: nem gondolom ezt olyan komolyan, de ettől még igencsak bosszant a dolog, hogy ennyire korlátokkal teli az életem jelenleg. Ami különben rohadtul fura, mert eddig nem volt problémám a markánsabb szabályok betartásával sem. – Most mégis szétfeszít a bezártság érzete, melyet csak tetéz a másik nő azzal, hogy Nicholas nevét emlegeti. Fájdalmas szusszanást hallatok, lemondóan, hogy aztán elnevessem kissé magamat: - Most viccelsz? Én ilyenek között szocializálódtam! – Nevetek, bár esélyesen mást érthetünk a rosszba vinni fogalma alatt. Vagy legalábbis az ő határai szélesebbek, mint azt én gondolom. Akárhogy is, ha már így feljött, mennyire cseszhetem az alkoholizálás „tilalmát”, az üvegért nyúlok, hogy megosztozzunk az alján lötyögő folyadékon Yvonne-nal, míg kitartanak a közös témák és távozóra nem fogja.
Kezdőlap
// 
