Sietve kaptam el a kezemet, amikor utána nyúlt nem éppen vendégszeretettel, de valahogy még ez se tudott eltántorítani a dolgokat. Máskor gondolkozzon, mielőtt mond valamit, hogy spontán dolgokban elkéne a segítség. Elhiszem, hogy aludna még és ezt eléggé kifejezi az is, ahogyan átfordul a másik oldalára, de akkor se két perc alatt lehet belebújni egy Mikulás jelmezbe. Főleg akkor nem, ha élethűre akarjuk és nem csak magunkra kapjuk a hacukát. Komolyan, miért kell minden pasinak lustának lenni-e? Nem egyértelmű, hogy fel kell kelnie és nem fogom itt hagyni? Azt hinné az ember, hogy értik a célzást, ha már hozzájuk vágsz egy párnát, de persze nem, csak továbbra is elküldene. Még csak azt kéne. Nagy nehezen megtaláltam, hogy ki is ő, aztán leszerveztem ezt az egészet, ami szintén nem két perc alatt volt meg, hiszen sok helyen meg kellett fordulnom, aztán jöhetett az, hogy kellett jelmez, ami az emlékeimben megmaradt magassághoz és mindenhez passzolni fog. És még korán kellett kelnem, hogy mindent összeszedjek, az ajándékokat becsomagoljam a kiszsákokban. Igen, eme eszmefuttatás elegendő volt ahhoz, hogy inkább amellett döntsek, hogy megkínálom hóval, mintsem magára hagyjam. - Nem úgy hívnak. – dörmögtem vissza, mielőtt aztán tényleg megkínáltam volna a hideg fehérséggel. Sietve ugrottam egyet hátra, amikor megmozdult és meghallottam a hangját. A hátam vélhetően a falnak ütközött, vagy a szekrénynek attól függően, hogy pontosan mi is lappangott mögöttem. Láttam íriszének a villanását, ahogyan a kisebb baljós tekintetet is, ugyanakkor a figyelmeztetés is célba ért, meg a játékos éle az egésznek. Remek, a franc se gondolta volna, hogy ez ennyire nehéz dolog lesz. - Awww, hogyne, de ha én fürdök, akkor te is! – kiáltottam vissza, majd egy pillanatra megtorpantam az ajtóban. Hideg, túl hideg van kint ,de végül mit sem törődve vele egyszerűen csak kiléptem a szobájából, hogy sietve rohanjak lefelé a kijárat felé. Végül az egyik asztal mögött megtorpantam, amikor megjelent. – Ne csináld már, Cukipofi. Legalább szép leszel, okod panaszra nem lehet. Kapsz még csokit is, ha inkább lemondasz a mai fürdetésről. – vágtam angyali mosolyt, de ha nem hatotta meg, akkor csak nyúlcipőt húztam és rohanni kezdtem, mint az őrült, ha pedig már a nyomomban volt, akkor pontosan úgy sikoltoztam, mint az várható ilyen helyzetben és a tinik is teszik, ha hócsatába keveredtek mit sem foglalkozva azzal, hogy netán másokat is ezzel felverünk és lesznek nézőink is. Sietve kaptam fel egy kisebb hókupacot, hogy azzal dobáljam meg, mintha így feltarthatnám.
(Nincs mit. És bocsi, ez picit nyomi lett részemről. )
Kit érdekel ilyenkor, hogy kit hogyan hívnak, de komolyan!? Alig ütközött neki a falnak, már lendültem is, ő pedig - szerencsére - vette az egész helyzet játék részét. Utálom, amikor valaki annyira ijedős, hogy képtelen különbséget tenni a kamu és a valódi fenyegetés között. Az ilyesmi eléggé el tudja venni a kedvet a jövőbeni próbálkozásoktól, maradjunk ennyiben. - Vállalom! - Pechedre, kislány... Még egy röpke vigyort is kapott, ahogy botor módon hátrafordult az ajtóból, de mint mondtam, nem volt bennem teljes lendület. Mi a szórakoztató abban, ha már az első pillanatban eldől valami? Na ugye... A Lak nappalijáig üldöztem, ott aztán pillanatnyi menedékre lelt az egyik asztal mögött. Míg ő a túloldat markolta a falapot, addig én a magam oldalán, az álmos jókedv pedig eltűnni nem akaró mosoly árnyékát rajzolta szám szegletébe. - Inkább játsszuk azt, hogy megfürdetlek, aztán szépen felöltözök, te pedig még csokit is adsz - húztam farkasvigyorra számat. - A hideg és a reggeli mosdás úgyis jót tesz a bőrnek. - Gondolom én. Fasz se tudja, csak úgy mondtam. Végszóra folytatja a menekülést, én meg utána, ki a hideg téli hajnalba. Hát baszki, ez kurva hideg! Jó ideje élek már itt, úgyhogy nincs min csodálkozni, de valamiért minden alkalommal meglep, főleg így hajnaltájt felverve, hogy itt mennyire hideg a hideg. Igaz, Vöröskén se sokat segít a kis jelmez, de rajtam még annyi sincs. A mellbimbóm gond nélkül vágná a legvastagabb üveget is, ez tutifix. Amerikai focisokat megszégyenítő a támadás, amivel az arcba kapott hókupac után a nőstényt jutalmazom. Felöklelem, és lám, pont tökéletes helyzetben van ahhoz, hogy jobbról-balról félkézzel elkezdjem rámerni a havat, miközben a combján ülve testsúlyommal szegezem a földnek. Hónak. Mindegy. Fel-felnevetek, miközben vélhetőleg hadakozik az egész ellen, sikongatását kacagás kíséri. Arra azért figyelek, hogy ne legyek durva, ne szorítsam meg kapálózó kezét, ha épp elkapom, némi nyugton maradásra késztetve, vagy ne nyomjam túl erősen a felmarkolt havat az arcára. A játék nem arról szól, hogy bántsuk a másikat, nem igaz? Kajla gondolat vezet arra, hogy a felsőrész alá is tömködjek pár golyónak valót, csupa szeretetből, hogy érezze a törődést, s végül, ha nagyon izgága és nem tudja magát sehogy sem kiszabadítani, mindkét csuklóját elkapva nyomom őket feje fölött a hóba. Kissé ziháló a légzésem, ahogy arcomat egy vonalba viszem az övével. - Darim, egyébként. - Bár már biztosan tudja a nevem. - Nos, Miss Cooper-kegyelt, minek is lett krampusz és vert fel hajnalok hajnalán legpajzánabb álmaimból? - vontam fel szemöldököm, bár kérdésem második fele hazugság volt. Semmit sem álmodtam. Jó ideje nem álmodok, vagy ha mégis, hát egyből elfelejtem.
Sietve rohantam a nappali irányába, majd pár perc pihenő erejéig az asztal mögött választottam menedéket magamnak. A franc se gondolta volna, hogy ma reggel még tesiórát is fogunk tartani, de miért is menne bármi is könnyedén? Igazából a kergetés se zavart volna semennyire se, ha éppen nem tudnám azt, hogy a végén kint a hidegben leszünk és nem kevés havat fogok kapni. - Csokit a jógyerekek kapnak, te pedig jelenleg se jó, se gyerek nem vagy, de javíts ki, ha tévednék. – villantottam egy tündéri mosolyt, majd az újabb megjegyzésére elnevettem magam. – Ha ennyire tudod, akkor miért nem inkább magadon mutatod be, hogy hogyan is kell? – csevegjünk, addig se fogok megfagyni szégyenszemre farkasként. De aztán nem marad más, mint ismét a futás, menekülés kisebb sikolyok a játék közepette. Meg amennyire tudom legalább a megdobáljam őt. A talpam egyre inkább kezd odafagyni. Kellett nekem harisnyát választani, de hosszúcsizmával nem volt gond, de így? Sietve kerülöm ki az egyik fát, amit kicsit meglökve, vagy éppen megdobva pont akkor, amikor ott jár ő is, hogy a nyakába zúduljon a hó. Ő se maradjon már ki a jóból, ha nekem is ki fog járni. Amikor pedig könnyedén elkap, akkor egy kisebb sikoly kiszalad ajkaim, ami végül nevetésbe torkollik. – Neee, kérlek fejezd be!!! - mondom neki kicsit dideregve is és még szép, hogy próbálok kiszabadulni, de ha legalább már nem enged, akkor havat szerezni, hogy azzal én is megkínálhassam őt. Vélhetően ha most látna minket, akkor úgy festünk, mint két idióta tinédzser, aki nem bír magával, ha havat lát. Szeretem a havat, de nem ilyen lenge öltözetben, meg az igazat megvallva azt se hittem volna, hogy ennyi játékosság lakozik ebben a hímben. Kész meglepetés eddig és vélhetően még egy fikarcnyit se ismerem őt. Szerencsére azért nem mutatja meg az erejét és nem présel össze még a hadakozásom ellenére se, de amikor a felsőbe is kerül, akkor talán még a kakasókat megszégyenítő hangerővel sikítok fel, hiszen …. – Ez rohadt hideg!!! Vedd ki, vedd ki, mostt!!!! – mormolom totálisan elázva, meg amúgy is eléggé félreérthető lenne, ha csak valaki a hangokat hallja, nem lát semmit se, de hirtelen még ez se érdekel. Csak meg akarok szabadulni a hótól… A franc se gondolta volna, hogy az ébresztő után netán még a „bugyimból” is a havat fogom szedni. - Örvendek „kedves” Darim; Celaena. – villantok egy édes mosolyt, majd alig, hogy a kérdés elhagyja az ajkait, ha lehetőségem van rá, akkor a lábaimat a dereka köré fonom, ha már a kezem nem szabad és úgy próbálok fordítani a helyzeten, hogy inkább az ő háta ázzon a hótól. Ha netán összejött, akkor mosolyogva pillantok le rá. – Csak nem kémkedtél utánam? – kérdezem meg játékosan, hiszen én se gondolom komolyan, majd kicsit közelebb hajolok, ha tudok – helyzettől függően -. – Te mondtad, hogy kell egy kis spontaneitás. Te leszel idén a Mikulás a helyikönyvtárban, a főnököd belement, mert kell a jóhírnév az őrsnek. – biztos voltam abban, hogy hamarosan ezért a húzásért is fogok még kapni egy kis havat, de egy hangyányit reménykedtem, hogy neki is elég hideg volt itt kint. – Csak nem fázol? Vajon más is összement? – hecceltem tovább, amikor a mezítelen felsőtestére tévedt a pillantásom, ami eléggé árulkodó volt, hogy nem kicsit van hideg itt kint ilyen szerelésben.
Kezdőlap
És bocsi, ez picit nyomi lett részemről. 
)
