A szabadtéri, épített outdoor pályát egyszerre akár ötvenen is használhatják, az elemek egymásra épülő gyakorlatsorként és önállóan is alkalmazhatóak. - Természetesen mindegyik farkasokra lett elkészítve, így óvva a terepet a gyors rongálódástól. (Idősebb Sangilakos vérvonalúak azért figyeljenek oda... A kárt mindenkinek magának kell megfizetnie, amit okoz.)
A parkosított pályán található többek között: * alacsony V * mocsár cölöpökkel * bizalmi dőlésre alkalmas eszköz * libikóka * pózna * magas Y * mászófal * pókháló.
Apró biccentéssel nyugtáztam szavait, miközben bennem higgadtan figyelt, pattanásig feszülő izmokkal az éltes északi vad. Ismeri a táncot, ropta már nem egyszer. Hol ésszel, hol erővel... hogy ezúttal melyik kerekedik felül, még nem tudni. Kivárok; nem teregetve a jelenlévők elé a múltbéli beszélgetés részleteit. Tiszteletből és mert nyílt titok talán annak, ki nyitott szemmel figyeli a nőstényt, hogy sosem az én helyemre, hanem magasabbra vágyott. Teszek egy apró lépést felé, s a hófehér bundás nőstény talpra kecmereg. Lasússága nem korának sajátja, sokkal inkább hat tőle megfontolt, kimért veszedelemnek. Rettentő gyönyörűség. - Lehetne, ha a helyzetünkben nem hatna energiáim összjátéka idegörlő időhúzásnak már ezzel a pár pillanattal is. Árnyalatnyi, fanyarul őszinte grimaszra húzódik ajkam sarkában a mosoly. Igaza van, beszéltünk már erről egyszer. Nem igazán győzött meg a szemléletével, ami azt illeti. Elismerem, mint farkast, mint stratégát... de felettem állónak soha nem lennék képes, miként ő sem engemet. - Inkább lennék halott, semmint fejet hajtsak neked. - Peregnek le ajkaimról a hűvös szavak, majd energiáim felcsapnak, fojtón ölelve a közelebb állókat, mintegy jelzésül számukra, s a nőstény felé, hogy itt bizony alakváltás lesz pillanatokon belül, jobb, ha hasonlóképp tesz; nem tökölünk könnyes búcsúval - amit akartam, úgyis továbbadtam a minap újdonsült utódomnak.
Egyetlen kósza úgy is jó vagy ez is egy válasz sem hagyja el az ajkaimat megjegyzését hallva. Sem grimaszát, sem szavait nem méltatom, a sok beszéd sok aljától óvakodom olyan helyzetekben, amikor a cselekvésnek több értelme van. Ez is egy az ilyenek közül, ekképpen csak energiáim hullámzása jelezheti - melyeket eddig sem rejtettem véka alá - azt, hogy van véleményem, de inkább tettekbe önteném. Nincs kitől elköszönjek és nem is tervezek meghalni. Az egyébként sem csak úgy működik, hogy nesze nekem füvet és harapjunk bele. A lehetősége mindig adott, néha jobban, néha kevésbé. Hagyom hát, hogy emberi alakomat vesztve kirobbanjon belőlem a háromszázon túli rutinnal rendelkező bestia, s nyúlánk, hiénaszerű alakját azonnal, ruganyosan vesse a másik nőstény irányába, amint az átváltozott. A gyorsaságra apellálva - bár az évszázadok előnye nem az övé, ami az alakváltás gyakorlását illeti - kihasználva igyekszik a másiknak ugrani szemből, kicsit alulról törve közelségre, hátha sikerül azonnal saját testsúlyát a latba vetve, egyszerre menni torokra és öklelni fel a másikat. Merőben kényelmes lenne a szituáció, ha már rögvest az indításkor ilyen előnyre tehetne szert, de nem nagyravágyó, vagy elbizakodott. Toroktájon - beleérve a pofát is - bármi megteszi neki, amit csak ér. Egy a fontos, vért akar. Nem utolsót, de elsőt mindenképp. Az megadná számára a kellő - még nagyobb mérvű - lendületet. A többit úgyis hozza majd magával a nem tervezett pillanat.
Az ő gyorsasága vagy az én kivárásom... lényegében teljesen mindegy, mi ad teret a másik nősténynek az első támadás megindítására, ha vaktában fut neki. Mindegy, csak elérjen... valamiért tapasztaltabb harcosnak hittem, annak tudatában is, hogy a precizitás az én oldalamon áll, ami a "találatok" pontosságát illeti. Mégis hogy akar falkát vezetni így? Vakon? Támadása elől kitérésre nem igazán marad időm, homlokának csontja élesen koccan össze állkapcsoméval, ahogy felöklel és egyensúlyomat borítja fel. Azt azonban már eszem ágában sincs megvárni, míg fogaival torkom felé kap. Mancsaimmal testén keresek "fogást", hogy az általa kreált közös lendületet továbbvíve dobom keresztül testem felett az övét, lerúgva magamról, nem nézve, merre "reptetem meg". Csak remélni tudom, hogy van annyi esze a falkának köröttünk, hogy nem közéjük sikerül landolnia a másiknak, hanem a föld fogja meg, s onnét vergődik talpra, miként teszem én is, ezúttal már jobban odafigyelve egy esetleges újabb támadásra tőle.
Nem vakon, hanem szívvel, ösztönből és agyból egyaránt, már ami a vezetési stílusomat illetné, ha ugyan valaha eljutnék oda. Igazából a jelen helyzetben nem is a falka lebeg a szemem előtt - az akkor lebegett, amikor kihívtam Nessát, most a viadali rész kapott prioritást - hanem a jelen szituáció maximális hatásfokon égetése. Az ellenfelet.. nos altatni kell. A hite, s a gondolatai az én malmomra hajthatják a vizet, hogyha ügyesen forgatom a lapokat. Nem, mintha egyébként gondolatolvasó volnék. Vagy legalábbis nem jobban, mint fajtánkból bárki az. Nekiugrom és sikerrel járok, bár nem feltétlenül úgy, ahogy azt szerettem volna. Az ütközés ugyan sikerül, de vérét nem veszem, helyette röppályára állít, ahol is bár azt nem tudom meghatározni és megváltoztatni, hogy hová essek, de azt talán igen, hogy hogyan. Macskából nem vagyunk, így a teljes talpra esés kimarad, de a lehető leghamarabb próbálok felevickélni, lehetőleg még azelőtt, hogy Nessa ellentámadást indítana - ha ugyan szándékában áll. Amennyiben nem, úgy ezúttal sokkal lassabban, köríven kerülve közelítem meg őt, a kivárásra játszva. Felhúzott pofám alól kivillannak fogaim fenyegetőn közeledés közben, de nem kaffanok oda még, csak lépésről lépésre - amíg ezen a terven változtatni nem vagyok kénytelen - csökkentem a kettőnk közé feszülő centimétereket.
Hagyjuk a süket dumát, ez most nem a női intrikák terepe. Mire talpra fordulok, már ő is ugrásra kész, hát támadást indítanom ellene nem lenne túl előnyös. Mármint... megpróbálhatnám, de mire mennék vele? Ha látványcirkusz kellene a népnek, ketrecharcra vagy pankrátor-showra váltottak volna jegyet, s nem ránk. Kivárok hát, körözve, lassú léptekkel, mintha csak tükre volnék a másik nősténynek. Még a fogvicsorgatós gesztust is viszonzom finoman rezignáló, mindent kitöltő morgás keretében. Pörget az adrenalin, élvezem, miként azt is, hogy szűkül körünk a táncban. Húzom, feszítem a képzeletbeli íjat, az időzítés pontossága vérvonalam sajátja amúgy is. Kivárva hát a megfelelőnek ítélt pillanatot "lövök ki" felé, oldalról igyekezve elkapni torkát és magam alá temetve teríteni le a földön. A mozdulatsor szívfájdítóan szépen kicentizett, célratörő, ám mindez nem jelenti azt, hogy ne tudna kitérni előle...
Ha vérvonalból indulunk ki, valóban nem sok esélyem van arra, hogy kitérjek előle, ám mégis összejön. Talán a korom, az ő kora, a csillagok állása vagy a karma.. nem fontos. A lényeg, hogy nem sikerül leterítsen, s így a torkomba se kap bele oly mélyen, hogy akképp ne tudjak tovamozdulni. Nem lehet azt mondani, hogy semmilyen szinten nem veszi véremet, hiszen mégis csak elér, s őt se ma szülte a világra a harcos anyja, de jobb a helyzet annál még így is, mint amilyen szar lehetne amúgy, ha tökéletesen tudta volna kivitelezni a mozdulatsorát. Torokból születik a morgás és a közelséget kihasználó gyorsaságból a moccanás, mellyel lefékezem magam a közelében, hogy oldalra kapva a fejemet elérjen pofáját, annak oldalába próbálva belemarni ezzel. Ha veszélyeztetem a látását vagy azt, hogy harapni tudjon, az tökéletesen megfelel a kizökkentő céljaimnak, nem is lehetne a koponyaroppantás a célom, kivitelezhetetlen volta létére sem és.. egyébként is vannak azzal kapcsolatosan ellenérzéseim jelen helyzetben. Hogyha sikerül belekapnom a pofájába, még rántok is egyet fejemen, hogy nagyobbat tépjek húsába, majd hacsak nem marasztal a közelében valamiformán, távolságot kívánok ismét generálni kettőnk között. Annyit, hogy abból lendületet véve majd lehessen nagyobb mozdulatokat is kiviteleznem. Ám, hogyha valami csoda folytán nem tudja azonnal elkapni a fejét a közelemből, úgy addig tartom állkapcsaim között a pofáját, amíg csak tudom, s akkor ez esetben lefelé húzom őt a földre, belevetve mindebbe saját testem gravitációs erejét. Ha lejjebb is kell ereszkedjek vele, akkor is.
Épp csak felszíni a sérülés, mit okozok neki, oly könnyedén tér ki, s hiába farolnék el tőle, észlelve, hogy árnyalatnyit cakkoztam csupán meg, ő utánam kap, pofámba mélyesztve fogait. Hús szakad, vér fémes íze tölti be a levegőt egy fájdalmas morgás közepette, mely torkomból tör fel. Hiába a viking-vér, mégsem arcon csókolt a másik nőstény. - Ellenben Fortunával, mert a fájdalom ellenére sem tőle elfelé, hanem irányába mozdulok, amikor ő eltávolodna tőlem. Mint a szinkronúszok, oly egyformán mozdulunk egy fél pillanat töredékéig, amikor is a fájdalomból fakadő erőt és lendületet továbbvíve kapok mellső lába után. Fogaim csontig hatolnak a lendület közepette, amivel kirántom a lábát a mozdulata közepette, talán el is töröm, de eb csont beforr, nem igaz?
Rákap a lábamra annak rendje és módja szerint, állkapcsának erős szorítása által okozott fájdalom akár törést is jelezhetne, s ha mások volnánk, más helyzetben, akkor most nekilátnék ellenőrizni tán, hogy mi is történt pontosan velem, mennyire súlyos a sérülés. Így viszont csak a fájdalom van és a cselekvés ideje, energiáimba torzuló elszántsággá formálom hát a sebesülés okozta igen csak kellemetlen, csontot ugyan el nem törő, de lábamat nem kicsit megzúzó-tépő érzést. Arra apellálok, hogyha már itt van amúgy is ennyire közel, s lábamra hajolt, én a nyakszirtjét vegyem célba, abba kapaszkodva bele, ha sikerül. Nem érdekel, hogy esélye van annak, hogy a nagy ficánkolásom közepette én lehetek az, aki rásegít arra, hogy jobban megsebesítse a lábamat. Ha fogást találok rajta, rámarok, s magamat ellökve - amennyire tudom - szabad lábaimmal a földtől teljes testsúlyomat beleviszem abba a mozdulatba, mellyel rá kívánok feküdni nehezedni, hogy húsába marva - vagy csak a lendületvétel-okozta - tudjam földre - meghajlásra (légyen is ez akármily' bonyolult a nem átvitt értelmében kivitelezési szempontból) - kényszeríteni.
Állapotfelmérésre idő sincs, gyors és biztosnak tetsző döntések - ezek maradtak számunkra, na meg sokszor a kisebbik rossz iránti részrehajlás. Legalábbis affelé, amit mi épp a kisebb rossznak vélünk adott helyzetben. Appsnek például a lába bánja, amire direktbe harapok rá és török ketté, amint megérzem "törődő" szorítását a nyakszirtem vaskos bundáján keresztül is. Roppant romantikusan festhet mindez kívülről. Én számban a törött, átellenes lábával, ő meg a nyakamba csimpaszkodva igyekszik rám telepedni, mint valami túlméretes koalabébi, aki az anyja hátára kéretőzne. Lendületet nem nagyon van lehetőség ebben a mindkettőnk számára szorult helyzetben, de azért én is megkísérlek ellentétes irányba "tolni" el magamat és vele őt is, hogy kirántva a lábát lényegében átbillentsem a saját tengelye körül, gerincre vágva magam mellett - hangozzék ez más közegben bármennyire is korhatárosnak. Fél pillanat, ennyi ideje van cselekedni bármit is, mielőtt torka felé kapnék.
Nos, úgy tűnik a kezdeti lelkes siker ellenére második nekifutásra mégis sikerül eltörje a lábamat, melyet talán pár évtizeddel korábban egy kóbor nyüszítéssel kísérnék, mint érzést, de most erősebb bennem a düh és a tenni (élni) akarás annál, sem hogy ne morgás törjön fel torkomból. Akkorát harapok belé, amekkorát csak ebből a helyzetből képes vagyok – az se érdekelne ezen a ponton, ha ütőerét vagy csigolyáit szegném, mindannak ellenére nem, hogy nem halni vagy ölni léptem színre súlyos percekkel ezelőtt. Mássá vált a leányzó fekvése, s ha már itt tartunk, az enyém is, hiszen nem csak a lábam miatt nem tudok állva maradni, hanem azért sem, amit Nessa cselekszik. Az ő fél pillanata és az én évszázados gyorsasági gyakorlásom talán elég lehet ahhoz, hogy karmos, a farkastestnél humanoidabb, az emberénél jóval erősebb manccsá váltsam a hozzá közelebb eső kezem, s az ő közeledését előnyömre fordítva, bordái közé kívánjak mászni, húson szakítva keresztül, szaggatva szöveteket, ereket. Ha szerencsétlen oldalról közelített meg, s a szíve van „közelebb”, akkor nyilván afelé törekszik a mozdulat – melynek azért precizitása maximum hirtelenségéből fakad, nem a sebészi és anatómiai ismeretekből – ám az se lesz ellenemre, hogyha „csak” tüdőt érek. Ha sikerül betörjek a mellkasába, akkor a károsítás mértékét még mancsmozgatással is megtoldom. Sportszerűtlen a helyzetben? Lehet. Mindazonáltal úgy vagyok vele, hogy bőséggel megengedhetem magamnak. Ilyen téren mindig is sajátos volt az elvrendszerem. Ha a nyakamra támadástól vesznem kell, nem szívesen adom egyedül a bőrömet. Ez már csak ilyen.
Kellemetlen pióca. Tarkómba mar, talán ki is kap némi darabot belőle, ahogy átdobom magamon, hátára fektetve. Mancsa - megjegyzem egyetlen melső, lévén a másiktól megfosztottam az elébb - változik és ezzel mindazon minimális tiszteltet is kidobja az ablakon, mivel iránta voltam. Ez papolt nekem sportszerűségről? EZ?! Lucas foroghat a sírjában ekkora álszentség láttán... Nem tudom, mit gondol magáról és őszinte leszek, immáron nem is igazán érdekel. Pont eleget láttam és hallottam hozzá, hogy tudjam, a falka lehet, nem nyer velem sokat a köz véleménye szerint, ám rá egészen biztosan nincs szüksége. Felém kap mancsával, ám el nem éri célját, oldalammal, mellső lábam külső felével "fogom" fel támadását - ezzel megkockáztatva némi izomszakadást testembe mélyedő karmainak hála - és marok rá egyazon időben a torkára. Itt a vége. Adja fel. Utolsó üzenet felé egy morranással, utolsó lehetőség, hogy éljen. Nem kívánom a halálát, még neki sem, ugyanakkor csak akkor engedem el, ha teljes megadást tanúsít ember és farkas egyaránt. Minden más esetben, a legapróbb dacolásra utaló jelet észlelve tépem ki torkát a helyéről.
Öreg. Erősebbnek kellene lennem, nekem kellett volna felülkerekednem, de elbuktam. Ha valamit, hát legfeljebb ezt az egyet sajnálom jelen szituációban, semmi mást. A háborúban minden megengedett, hát megpróbáltam én is a magam módszereivel, s hogyha hallanám, amint Lucast gondolatainak síkjára veszi, akkor lehet, hogy nem itt lenne a vége. Vagy legalábbis nem a küzdelemé, hanem az enyém. Így viszont az okos enged és szamár szenved elvét megragadva eresztem alá teljesen energiáimat, elengedem, szétmállok felülkerekedettsége alatt, mint egy csonkig égetett gyertya, s az életet választom. Mert nekem még vannak céljaim, előttem még állnak nyitva kapuk és nem fogok egy olyanon döngetni utolsó véremig, ami nem nyílik ki. Ennél több eszem van, higgyen ez a céda rólam akármit is. ~ Nyertél. - a méltó vagy semmilyen formában nem tud belőlem elméjébe siklani. Mert nem az. A szememben már megint nem, pedig volt az a pillanat, még a kihívások előtt, amikor úgy gondoltam, hogy tudnék neki dolgozni. Alárendeltjeként. Törött mancs, sebzett ego, tépett önérzet és pimasz, öntudatos belső vigyor az, ami utánam marad, hogyha elereszt, hadd távozzam felemelt fővel győzelmének csodálatos dicsköréből. Nem, még neki sem szerzem meg azt az örömet, hogy elvonuljak és csendes magányomban sajnáljam magam. Behódoltam neki. Fölém került, oda ahol eddig is volt. Változás nem történt, s lám.. vele ellentétben nekem még van időm. Élni. Várni. S majd akkor és ott válni azzá, amivé itt nem sikerült, amikor eljön a rá megfelelőbb idő. Vakmerő, öngyilkos hülye nem vagyok. Az életem bármelyik falkánál többet ér. Másnak úgyse fontos, legalább nekem számítson. ~ Gratulálok a győzelmedhez, Nessa O'Brien! - cirkalmazom még elméjébe, ha ugyan tényleg "szabadulok". Mert fair vagyok. Ennyire legalább.
//Ha nincs már nekem más, átadom a stafétát, utánam a vízözön. Köszönöm! //
Nem tartom hülyének, ami azt illeti, sőt...! Valahogy el kell jutnia abba a székbe, ahol ült Castor alatt. Biztos megvolt az oka. - Még akkor is, ha számomra totálisan más képet fest viselkedésével magáról. Az önzőség csúnya dolog. Én már csak tudom. Elmémben felhangzó szavánál többet ér megadó magatartása. Még rántok egyet torkán jelzés értékkel, nem sértve agyaraimmal, mielőtt lekászáládónék róla, engedve, hogy elbicegjen. ~ Nem tetted egyszerűvé, jól küzdöttél... ~ Felelem, de azért kicsit ott van bennem, hogy jobban teszi, ha mielőbb kilép a látókörömből mára. Csak most tűnik fel megtépázott pofám vére a csapzott fehér bundán, s hogy mennyire zihálva veszem a levegőt, miközben körbe tekintek a falka tagjain. A falkám tagjain? Nos... a győzelemről tanúskodó vonyítás elmarad, tekintetem a tömegben Mike-on állapodik meg, s füleimet hátra csapva tekintek rá, energiáimban finom fenyegetéssel, már-már kihívóan. Mi lesz veled? Befejezed, mit a nőstény elkezdett és megölsz...? Akkor és csakis akkor hangzik fel a hírvívő vonyítás, mikor megbizonyosodtam róla, hogy nem fog a hím nekem ugrani. Abban az esetben viszont hagyom, hagy vigye minél messzebb az északi szél a hírt: új atanerkje van a vidéknek.
A börtön udvarára mindig besüt a Nap. A srácokkal kijártunk oda, kivívtuk magunknak a presztízst, hogy a gépeken legyünk élő szövet. Sok szempontból úgy érzem most magam, mint a cellás években, amikor a jobb kezemben bízhattam a legjobban. Amit okoztam, megint én okoztam, én szenvedem el a büntetést. Én vagyok az az ember, aki sose adott fel semmit a postán kívül, most mégis várat magára a remény, hogy ki fogom rúgni a (fog)ház oldalát. Egyszerűen úgy érzem, a magányon kívül senki nem kíváncsi rám, minden tettem afelé mutat, hogy lejárt az időm, az életformám csak nekem való és ezt nem tolerálja a falka. Mivel nyáltengert nem fakasztok, tettek között pedig nem találok olyat, ami elhozná a szabadulás óráját, megint a tőr időszakát idéző gondolatoknak kell kerepelnem. Ezért hanyagoltam mostanában az egyetemet és egyetemlegesen úgy mindent. A kis vörös kizökkentette az időmet egy kicsit. Ennek úgy kellene működnie, hogy én rendelem meg őt az apjától egy körre. Azért nem bántam, hogy megkeresett, mert egy kölyköt úgy kenterbe verek, mint Zsugás Jimmy a Fekete Péteren edződött óvodásokat. A tréningpályán sárba taposom, porrá alázom, szembesítem mindennel, ami miatt sírva menekülhet haza. Ha egy muszklisaller lesz a jutalmam, állok elébe, Dr. MacGowant úgyis ideje már látnom. Olyan remek szerrel készült legutóbb (gyanítom, a férje keverte neki), hogy azt meg kell beszélnünk. Minden mindegy alapon. Ahogy várakozom a gyufafejűre, fekvőtámaszokkal szórakoztatom magam, itt a cölöpökön. Egyet szűken, egyet normálban, egyet szélesen és fordítva, mindez pedig ugrásokkal, lábból is indítva. Superman-tartás rulez! Hadd lássa, kit is volt mersze ide cibálni. Sokat gondolok Angutára, hogy mennyire tisztelte a nőket és a gyerekeket, engem pedig vezekelni kényszerített. Ulfred, az istenkomplexuso is ő volt és ki tudja, még milyen képekben jelent meg? A farkasom talán a saját torkának esik, de még az is megfordult a fejemben, amiről szót ejtettünk, mikor a dédnagyapám megmentett tőlem egy őzet. Patás, a nagy túlélő, aki talán tíz percig is húzta, miután elfutott előlem. Következő széria indul, egy kettő!
*Mostanában sokat hallottam Lesterről. Nem véletlen, egy Omega sorba taszított farkas mindig jó téma. Én nem gondoltam annak, főleg miután Egon is kiokosított róla. Nagyjából ismertem a történetet, de soha nem ítéltem mások véleménye alapján, szerettem a saját benyomásaim után dönteni, hogy az adott személy szerethető vagy sem. Mivel soha nem találkoztunk, lévén ő városi farkas, fogalmam sem volt arról, hogy hogyan néz ki, de nem is érdekelt. Nem mintha elteltem volna magamtól és az Achillesszel szembeni apró győzelmeimtől, de nem is nagy edzésre számítottam. Nem porba alázásra, hanem tanításra. Másképp el sem jött volna. A leírások nagy mértékben elferdítették a valóságot, Lester nagyobb volt mint gondoltam és egyre nagyobbnak látszott ahogy közelebb értem hozzá. A fekvőtámaszos tevékenység pedig csak jobban dagasztotta az amúgy sem csenevész izmait. Na jó, csak semmi félelem, azt megérzi és nagyobb lesz az arca. Teljes mértékben helytálló lett a mondás, miszerint nagy fába vágtam a fejszémet, de muszáj volt tanulnom olyantól is aki ebben profi és Lester hivatalosan is az volt. Persze most minden bizonnyal gonoszabb a szokásosnál, mert fáj a lelke, egy farkas sem tűri jól ha a legalacsonyabb státuszba szorítják, egy önbizalommal teli, erős farkas pedig még annyira sem. Elnézve őt már nem tűnt olyan jó ötletnek, hogy pont vele mérjem össze a számomra is még hellyel-közzel ismert erőmet, de nem fogok most visszakozni. Legfeljebb a gyengélkedőn kötök ki, úgy is ismernek már ott és Achilles is megmondta, hogy ott jó ismeretségeket lehet kötni. Ha csak egy jó ütésem lesz és Lester is oda kerül, lesz bőven időn beszélgetni, feltéve, hogy tudok még beszélni, bár farkasként ez sem akadály, a gondolati beszélgetésben is penge voltam. Természetesen ide is úgy jöttem, hogy maradjon még valami látható a nőiességemből, mert az számomra fontos volt, főleg akkor amikor és mint most is, nadrágot kell viselnem. Mosolyogva közelítettem meg, felvértezve magabiztossággal és kitartással, majd meglátjuk mire lesz elég. Csak nem ver péppé egy nőt. Egy ekkora embernek Kölyköt verni sem nagy dicsőség. *-Szia Lester! Örülök, hogy eljöttél. Hogy vagy?*Megtartva a három lépés távolságot álltam meg előtte, mosolyogva, szépen és fitten. A hajam lófarokban, az arcom kipirultan, a szemeim csillognak – gondolom . *-Remélem nem rám edzel ilyen intenzitással. Tanulni jöttem nem összetörni.*Tisztázzuk az elején a kívánt célt. Azt persze nem mondom, hogy róla is szeretnék többet megtudni, mert érdekel. Mármint a története, az övé és nem másé. A céljai és a mozgatórugói. Egyébként meg egész jól néz ki, szép nagy, formás izmok. Az isten is Chippendale fiúnak teremtette. Szívesen elnézném ahogy a feszes fenekét rázza. Az arca persze nem olyan helyes és lágy mint azoké a fiúké akik a testükkel keresik a pénzüket, sokkal jobb. Vad és durva, észvesztő és izgalmas. Hűűű!*
Direkt nem rejtőztem kapucni alá, az nem emeli ki olyan jól a csuklyásizmaimat és a szemembe lógna, egyáltalán nem volna praktikus viselet. No de a polár és a lábra tapadó, valahol a bringás és a kocogó viselet közé helyezhető nadrág így együtt extrakényelmes és azt hiszem, jól ki is hangsúlyozza a termetemet. A szín pedig a hangulatomat, mivel fekete gúnyában gyászolom a dicsőséget, amit a Falka eltemetett. Jó lenne kikaparni, mint éhes kutya a későbbre bölcsen eltett velőscsontot. Szerintem már rohad, azért nem igyekeztem nagyon. Mivel a pajzsomat még most sem rántom magam elé, állok a közeledő energiafelhő, jobban mondva energiapárácska elé. A kölyök beslisszol a környezetembe és az utolsó gyakorlatot még pont láthatja, mivel nem szakítom félbe csak úgy, mint Zsugás Jimmy a vereségért okolt kártyalapot. Egy gyors mozdulattal guggolásba vetem magam és lassú, színpadias mozdulattal állok fel. Mielőtt megfordulnék, ropizom egyet a nyakammal, jobbra és balra. Hónom alatt a láthatatlan dinnyék néznek először a kölyökre, aztán én következem. - Ha az arcod vörösebb lesz a frizurádnál, akkor értük el a kellő edzéshatást - szólok be köszönés helyett, miközben odalépek elé, hogy eltakarjam előle a Napot így a délutáni éjszaka reggeli hajnalsugaraiban. Kiterjesztem magam, az energiáim is elindulnak kutakodni. Ha pajzsot találnak, nem verik ki a nőstényke kezéből. Ami zajlik benne, folyik, puffog, történik, azt hallani fogom az orrommal is. Az öreg mexikói önbizalma bizony nincs itt, legfeljebb csíra formájában. Először csak nézem őt, morcossággal és merevséggel kalapálva lelkébe a szögeket. Tartani akarta a távolságot, én meg átlépem, mint az üveggolyót. Bűbájos arcocska és kellemes, illemes alkat, talán egy kissé nehézkes lesz zordonborzot játszani. - Első lecke: ami lehet ugyanaz, azt ne különböztesd meg minden áron! Széles vigyoromban több öröm játszik, mint zsigeri rosszindulat, de azért nyomokban azt is tartalmazza. - Apóka már biztos megismertetett a csonttörés finomságaival, lehet, hogy nem az én reszortom ezt fokozni. Egy koponyazúzás persze szintlépésnek számít, de úgy érzem, én már pályára viszem a játékot. Semmi omegai fül-farok rejtegetés. Az egóm ismét szárnyal, tetszik neki, hogy a mélybe vetettség magaslatából is van kire letekinteni. És imponál az is, hogy Bessie barométere jó időt vár. - Testi vagy lelki jóbarátságot akarsz most próbára tenni? Mackóban vagy bundában? Ha már tisztázzuk egymást, akkor mindenre térjünk ki. - A nevem pedig Professzor Doktor Lester J. Edison, de szólíts csak Jay-nek. Jay, azaz J, mint Jótékony Hatású Tanítómester! Szerénységem helyettem is beszél. Egyszerűen kitör belőlem a pedagógusi lelkesedés. Egyszerre érzem magam a pulpitus mögül észt osztó és a konditeremben neofita buzgalmú bicepszeknek tanácsot adó szakértőnek. Az önkéntes száműzetés hirtelen ízetlen falattá válik. A két kis kékségbe bámulok bele, igen érdekesek. Huncut égboltdarabkák, szépségesek és életteliek, kellően kiegészítik az egyébként tetszetős kontúrt. Végig is mérem a finom kis húsárut és átfut a fejemen némi fehérjebeültetés együttes erővel. A csöppség remekül ért a helyszínválasztáshoz.
*Azt mondják a fekete slankít, de Lestert látva úgy gondolom ez csak a nőkre érvényes és egynémely férfiakra, rá azonban egyáltalán nem. Dagadó izmok egy hegynyi testen, mégis olyan ruganyos mint egy pattogó gumilabda. Fittyet hány a fizika törvényeire, én meg csak ámulok hogy képes fekvőtámaszból a levegőbe ugrani. Nem sok, sőt talán ha egy akciófilmet láttam életemben, de az a mozdulat amit tőle is látok, nagyon belevésődött a kellemetlen emlékeim közé. Elfintorodom, mégpedig fájdalmasan mikor meghallom a nyakropogást. Lehet, hogy még libabőr is vándorol a karjaimra, ez azonban nem veszi a kedvemet attól amiért megkértem, hogy áldozzon rám a drága idejéből. Drága idő….csak az volt neki, úgy hallottam remeteként bevette magát a kuckójába és nem dugta ki az orrát régóta. Itt volt az ideje. *-Nos, azt kell higgyem, hogy nem nagyon ismered a vörös hajú, fehér bőrű nőket. Nem kell sok, hogy kipiruljon az arcom. Tegyünk még hozzá egy kicsit.*Talán a saját síromat ásom. Felnézek rá mikor teljesen elém áll, mind az összes deltájával, pillangóival és dinnyéivel, nem túlzás ha azt mondom, az én nyakam is roppan a szokatlan mozdulattól, amivel próbálok a szemeibe nézni. Ő azonban nem csak a szemeivel néz, árad körülöttem minden ami benne rejlik, hát nem vagyok rest én is kíváncsiskodni. Nekem jó kedvem van, tettre kész vagyok, lelkes…még, de ott van bennem egy kis félsz is, hacsak a kezeire nézek. Igyekszem nem arra fókuszálni. Természetes ha van bennem egy kis ijedtség, talán a válláig érek. Ha. *-Úgy gondolod, hogy összetörni egyet jelent a tanulással? Merem remélni, hogy a tanulásból több lesz, én azért ha megengeded, különbséget tennék.*Először meglepetten és szemöldök felvonva nézek rá, a végére azért mosoly is játszik az arcomon. Ha véletlenül éreznék némi kósza bosszantási vágyat, azt most csírájában fojtanám el. Lestert nem fogom cukkolni.* -Ennek örülök. Megkérhetlek, hogy ne nevezd Apókának? Achilles a neve, vagy Taco. Köszönöm. *Kedves vagyok és nőies, nem biztos, hogy most mindez számít, de nem hagyom, hogy Achillest bármilyen formában leszólják. Csak én hívhatom Apókának, ha ugyan szeretném, de nem fogom annak ellenére, hogy néha levénezem. A kérdés már az elkövetkezendő idő elfoglaltságára vonatkozik, gondolatban picit megtorpanok a mackónál. Aztán eszembe jut, hogy a szabadidő ruhát szokták így definiálni, ám a „testi jó barátsággal” is vannak gondjaim. *-Ööö…nos, fizikai edzésre gondoltam, mackóban…lelkizhetünk is közben, kiváló hallgatóság vagyok és gyanítom nem sok alkalmam lesz beszélni. *Pedig azt tudok, de a beszéd nem összeegyeztethető a légszomjjal. Ahogy korábban a pattogásán, most úgy ámulok a bemutatkozásán. Ha úgy fog fogalmazni mint amilyen hosszú és bonyolult a neve, akkor nem rúgok labdába. *-Jay. Reméltem, hogy nem kell mindent kimondanom, estig is itt lennénk. Az én nevem pedig Catherine Benedict és Elisabeth Smith, de szólíts csak Bessie-nek. *Az én nevem sem egyértelmű, megtartottam a Bessie-t, noha azt a tanúvédelem miatt választottam, mégis megszoktam, hogy mindenki így szólít, másrészt szakítottam a korábbi életemmel, a nevem is csupán az irataimban van benne, de nem igazán használom. Most, hogy ezen is túl vagyunk vagy talán pont azért, végigmér. Neki könnyű, kevesebbet kell szaladgáltatnia a szemeit, az enyémek belefáradnak mire minden látható porcikát leleltározok, de muszáj visszaadnom az előételként rám meredő nézést. *-Minden rendben van, mindent a helyén találtál? Akkor majd ide is nézhetsz, az előbb olyan jól csináltad.*Mutatok a szemeimre, ahova még az előbb bámult. Mindezt mosolyogva, cseppet sem kioktatóan mondom, nem célom magamra haragítani. Ha a sejtésem nem csal, nem veszi a lelkére.* -Úgy hallottam régen pankrátor voltál, vagy valami hasonló. Biztosan tudsz pár trükköt amit bevethetnék, hogy az első ütésem egyben az utolsó is legyen, Jótékony Hatású Tanítómester!
Először lelki szemeimmel látom meg az ámulattól nagyra nyíló szájat, aztán szó szerint is kitátja és kezdi a berzenkedést. Az ilyesmi sokkal ízletesebb falat, mint a sarokban megbúvó néma patak, aki csendben folyik át az életen, még egy kavicsot sem hordozva. - Kívül-belül ismerek vörös nőket. Is - hangzik a fellengzős válasz emelt állal. - Alattam dolgozva az arcpírjuk a hajpigmenttel holtversenyt rohant. Hozzátettem egy kicsit. Bessie nem tűnik rém tapasztalt és kiégett hivatásosnak, úgyhogy azt hiszem, ettől már kipirul. Szeplők off, önimádat on. Lubickolok az érzéseiben, kedvelem, ahogy a hegybéli tájat szemléli. Lenyűgözött riadtsággal. - Mivel nálunk a tört nem marad törve, nagyon is van helye az egyenlőségjelnek. Az élet viszont túl rövid ahhoz, hogy unalmas edzésekkel töltsük el. Azaz nem az orra strukturális megváltoztatásával kezdünk. A végére sem kívánok ilyet hagyni, voltam olyan nagylelkű, hogy ezt megosztottam vele. Hogy _talán_ nem az én kezeim alatt esnek szét a csontjai. - Kétlem, hogy a felszántott arcút a sarkánál fogva lehetne legyőzni és nem illetném ízletes ételek nevével. Amúgy meg nem lehetne a homlokára ragasztani a friss hús címkét, mert ennyi idősen már kissé rágós lehet. Nos, Apókától azért járna nagyobb csapás, mert így szólítom avagy azért, mert darabokban viszlek haza? Ahogy ő szokta. Mert a hírek terjednek ám, mint a csirkekór, nem egyszer hallottam, hogy a kiskölyök megint úgy néz ki, mint aki elesett a lépcsőházban. Amit mondok, azt pedig a legmérgesebb mexikói előtt is vállalni fogom, nem a gyereke előtt parádézok. Én is rendszeres vendég volnék az orvosi szobán, szinte hazajárok. Karjaimat kitárom, a felszerelésen hordoztatom körbe Bessie szemeit. - Itt aztán számtalan lehetőség van arra, hogy kiszabd a melegítődet. A fejből fejbe mennyire megy? Tudsz rá koncentrálni a test kínzása mellett? A tüdő építésével is foglalkozhatunk, de még jobb ötlet az elméjét is pallérozni. Azaz megmutatni, hogy amit ő tud, az kismiska az én dörzsöltségi szintemhez képest. Nekem kellemes, neki hasznos, lincseljük össze! - Ennyire mohó sapiens sapiens vagy, hogy egy név már nem is elég? Fél füllel hallottam valamilyen FBI-os kötődésről. Megjegyzem, milyen nevet szeret és külön figyelni fogok, hogy véletlenül se szólítsam így! Izgalmasabb jobbat találni. És ahogy elnézegetem őt, közelről, távcső nélkül, az is elég érdekfeszítő és érzésindító. Ott fekszünk a tányéron, mindketten szemügyre vesszük a fogást és tetszik, hogy a nőstényke állja, sőt viszonozza a vizslató tekintetet. - Minden a legnagyobb rendben. Ha pincérnő lennél és megkérdeznéd, mit hozhatsz, azt felelném, már kihoztad. Momentán senkivel nem vagyok, mert elvarrtam a szálaimat. Talán még lehetséges életet lehelni valamelyikbe, mondjuk a japánkertek csodálatos világában kalauzolódva. De a szabadság bizony szabadság és ezt a szám is tanúsítja. - Bajnoki címet értem el, akkora övet kaptam, hogy te rövidnadrágnak is használhatnád! Egyszer nézz be hozzám, megmutatom a cikkgyűjteményemet! Ha már bélyeget nem adtak ki rólam. Büszkén hallom, hogy ismeri múltam legdicsőbb részét és nem átallok többet mutatni. A Zöld Sárkány ma este újra a ringbe lép. - Egy bátor kérés és a padavan oda van. Kérésre kérdés. Kösd fel a mackóalsót, Róka Raquel! Meg is van a vörösség alternatív megfogalmazásának első verziója. - A te fajtádnál valóban az első vérig tartó csata a javasolt. De pontosan mi a cél egy ilyen ütésnél? Elméleti képzés első oldal. Adhatok karót is, aztán ülj bele, egyes! Mérkőzés indul, a stopper számlálója pörög. GYERÜNK! Úgy fejezem be, ahogy a konferanszié kezdi a meccset, majd karjaimból mellkasomra fonott kosarat képzek. Most a nőstény szemeit találom meg, pont ahogy kérte és hátráltatom a gondolkodásban, íriszeimmel fenyegetem a lehordó véleménnyel, amit egy téves válasz után kap majd. A bemutató előtt szeretném, ha vakablak által homályosan látná, mit miért tesz. A floridai képzés nem ment el mellettem nyom nélkül, én nem egy szimpla utcai ökölkirály vagyok. Hanem az, aminek Bessie szólított. Tanulékony a kis szörnyeteg.
-Ó! Férfiakat is?*Nem vagyok prűd annak ellenére, hogy nem szoktam nyíltan beszélni a szexről, de ezt a labdát nem tudtam nem lecsapni. Egyébként pedig ebben nem volt semmi nedves, épp csak rezignáltam érdeklődtem a nemi hovatartozásáról. Valószínűleg a tesztoszteron az agyába lobban a kérdéstől, de az ő baja ha nem fogalmaz rendesen. Pedig valamilyen nyelvész, vagy nyelvtantanár. A második mondat csak a szemöldökömet emeli meg enyhén, úgy tűnik egyenesen belegyalogolunk ebbe a témába ha nem vigyázok. Az viszont üde változatossággal tölt el, hogy még nem hallottam tőle vulgáris szavakat. *-Értem. Szóval ha nem törik valami akkor unalmas. Szeretnélek megcáfolni.*Valószínűleg nem sikerül, mivel szinte száz százalék, hogy valamim ma eltörik és csak remélhetem, hogy nem az orrom, ami az arcom közepén, jól láthatóan de diszkréten csücsül. Lester nem tagadja meg önmagát, Achilles nevére vonatkozóan hosszú meghatározást kapok, az agyam pont annyira bicsaklik meg mire kihámozom belőle a lényeget, mint az övé tenné ha kamatlábat, adófüggvényeket és adóáthárítást, vagy beszélnék neki a lineáris vagy progresszív adókulcsról.* -Azért mert így szólítod. Egyébként te mindig ilyen bonyolultan fogalmazol? *Még jó, hogy nem beszélgetni jöttünk össze, különben vasárnapig sem végeznénk. Úgy tűnik Lester nem csak a csevegésben vágyja a sokat, hanem a teste megszemléltetésében is, nem volt elég neki, hogy szinte lezsibbadtak a szemeim mire végigjártam, még egy kört mutogat széttárt karokkal. Verbálisan is fel van hívva a figyelmem. *-Ó, igen, látom. Egész ruhatárra való, szándékosan sem tudnálak elvéteni. *Csak azért sem nézek oda, végig a szemeibe, noha ez a nyakam korai törésével járhat. *-Eleinte igen, de a második öt percben mindig elakad a szavam, de nincs is kivel beszélgetnem, Achilles olyankor megnémul.*Vagy ha nem, hát nincs mire felelnem, mert csak mocskosul beszél a fejembe is, arra meg nem tudok válaszolni. Gyanítom Lester szóval tart majd, ezt is gyakorolhatjuk. Sok mindenben lemaradok mögötte, de nevem nekem is van kettő.* -A kényszerűség szülte a másodikat amit tovább használok, hogy rejtve maradjak. Ha legalább egy napra sikerül bejuttatnom téged a gyengélkedőre, elmesélem.*A félsz ott van még bennem, de Achilles szerint is fő a magabiztosság anélkül, hogy túlbecsülném magam, remélem sikerül az egyensúlyt megőriznem. Ezt még egy határozott mosollyal is megspékelem. Tekintetét a szemeimre kérem, de még ha meg is kapom, szóban még mindig ott horgonyoz ahol a szemei elakadtak.* -Nahát, ez…roppant kedves tőled. Ez akkor egy bók volt?*Pontosan tudom mi volt, de néha csípősebb vagyok a jalapenonál, Lestert pedig helyre kell tenni, bár erős a gyanúm, hogy pont olyan célt érek el nála mint Achillesnél a szájmosdatásban. *-Láttam ilyen öveket a tévében, nem az én ízlésem. Túl csillogó és nincs benne rózsaszín.*Manapság már cikkgyűjteménynek hívják? Ez lenne a korral való haladás? Nem pendrive gyűjteményt kellett volna mondania? Hogy mennyire nem érdekel most, azt nem a mosolyom jelzi hanem , hogy teljességgel ignoráltam a meghívását. Azt nem mondom, hogy nem mennék, de jobb szeretek előtte bonbont és virágot kapni. Az ablakom alatti szerenádról nagylelkűen lemondok. Egyébként ha már ő itt tart, nekem sem ártana elmerengeni azon, hogy ne csak a földbe döngölést gyakoroljuk, hiszen a szex terén is van mit gyakorolnom egy farkassal a fejemben. A pánikrohamom előidézésén kívül ez az egyetlen dolog amit még nem próbáltam ki és mindenképpen egy farkassal kell kezdenem, hogy ne érje a partnert meglepetés. Egyébként az állatszexért sem vagyok oda. *-Bessie, vagy Elisabeth, esetleg Ms. Smith.*Engem csak ne nevezzen el másképp, elég volt egyszer nevet váltani és nem vagyunk még olyan jóban, hogy becézgessen. Majd később, esetleg. *-Nos, az élő példa te vagy. Hiába vagyok erős ha nem érem el az ellenfelemet.*Mutatok rá arra, hogy még a lámpaoszlop karjait is maga elé fonta, ezzel majdnem egy újabb lépéssel növelve a kettőnk közötti távolságot. De eszembe jut, hogy ez hiba volt talán a részéről. Nem arra vagyok kíváncsi mennyire izgattam fel az eddigi látvánnyal, de a tekintetem lejjebb vándorol.* -De végül is van más amit elérek.*Elkerülöm a velőmig ható nézést, de nem mozdulok. Nem gondolom, hogy most egyből ütnöm kellene, mással szemben persze megtenném, éles helyzetben és Achillesszel szemben is, mert ismerem és tudom mikor nem akar beszélni. Lesterrel még nem edzettem, pont ezért vagyok ugrásra kész. *
- Ha ilyen irányú képzelgéseid lennének, akkor inkább menj haza és nézd meg jóapád fejét, mikor a szemei kigúvadnak annak láttán, ami a te szemed elé tárul a képernyőn. Ebből az egészből annyit ragadok ki, hogy beindítom a fantáziáját. Az enyém más irányt vesz, egyenes irányt, az elferdült hajlamokat nem igazán szoktam tűrni. - Ha ezt most a nemi életedre értetted, akkor muszklibb vagy a muszkliknál. Bevettem a jokertablettát és fültől fülig, faltól falig vigyorból állok. Várom már a garnélaszínt ezen az eleve pirospozsgásan sápadt arcocskán. - Nos, esetenként nyomokban megtalálható a beszédemben némi beton jellegű tömörség, de a parafrázisok gyakrabban kerülnek terítékre. Ellenpéldákkal élni szintén a kenyerem, majd megkóstoltatom vele azt is. Imádom a kis tündért, hogy mutogatom neki a tréningpálya széles tárházát, ő pedig a mutatás eszközéül szolgáló testemet vizsgálja. Ilyenkor derül ki, hogy Herr Freud olykor egészen jó nyomon járt. Ha a szám szélei hátul érnének össze, azon sem csodálkoznék. Egyre több kellemetes pillanatot okoz a csöppség, már a kezdet kezdetén. - Tudom, hogy már rájöttél, ma nem egy néma leventével kell agyonveretőset játszanod. Én csak örülök, ha a kis nőstény egy igazi szátyár. Ha megdobnak szóval, dobj vissza szóvirággal, én ezt vallom. - Kár, hogy füleimet nem illethetik a történet drámai mélységei, biztosan izgalmas néveredeztetési témájú tanóra lett volna. Az önbizalmam a csúcson van, fel se tételezem, hogy a kölyökkel szemben annyira mellélépnék, hogy ő küldjön Dr. Bluefoxné keze alá. Szinte a magánorvosom az a nőstény és lefogadom, hogy gyűlöli ezt a tényt. - Adok neked egy kis egérutat: feltételezem, hogy az érzelmi értelmi szinted nem enged meg egy ilyen kérdésfeltevést teljes komolysággal. Némi ellenkezés tapasztalható, ami természetesen a kéretés jele, de még további jeleket kell gyűjtenem. - Ha ma a te kezedet kell a győztesek magasságába rántani, esküszöm, rendelek neked egy pink, szívecskés és egyben száj nélküli macska mintázatú bajnoki övet. Amitől én magam undorodom, az a nőknél már szinte természetessé vált és ez természetesen így is van rendjén és módján. Ahogy az is, hogy a dobogó legfelső fokára nem engedem fel Bessie-t. - Három az egyben? Szeretettel köszöntöm, Ms. Sokarcú Jóharcú! Biztosan jó lesz, mivel olyan mázlista, hogy velem művelheti. - Törpapa, messze vagyunk még? Most már igen. Csak egy lépést tettél az úton, de még nem látod, hova tartasz? A dülledő mellkas izomzata is képes komoly ütések felfogására, az összefont kezek pedig még rosszabbat is tudnak tenni. Bessie jó nyomon jár és én ezt nem kívánom elárulni hisz az egója már most is sima, nem szükséges tovább cirógatni. - Ha a kutyát az orra megütésével, mint érzékeny pontra bevitt találattal kívánod harcképtelenné tenni, a fájdalomérzet által bepörgetett viszonzás minden képzeletedet felülmúlja, kivéve ha nyám és annak nyila áll veled szemben. Tehát... A kezem lendül és ebben még semmi természetfeletti gyorsaság nincs, csak egy képzett harcos sebességével hordozom el öklömet egészen a nőstény álláig, attól egy fél paraszthajszálnyira megállítva. Tesztelem az önuralmát, várom a védést avagy a visszatámadást. Utóbbi esetén már komolyabb tempóra kapcsolok, hogy eltereljem a mozgási energiáját. A tudományos ismeretterjesztés pedig folytatódik. - Az arany középút. Nem az emberi test legtámadhatóbb pontjaira mondják, de erre a helyzetre is applikálhatjuk. Gondold végig, mi húzódik a középső választékodtól a törzsed aljáig és hogy milyen hatást ér el, ha valamelyiket érintik. Erővel és nem gyengédséggel. Az egy másik lecke lehet. Most várom a tételes felsorolást és a hatásmechanizmusok leírását. Kíváncsi vagyok arra, mi van a nőstény fejében. Ha semmi, akkor megtöltöm és igencsak élvezem ezt a szerepet. Tanár úr újra a katedrán!
*Nekem egészen más irányú képzelgésem van amit nem osztok meg vele, azon viszont elmerengek, hogy mit akart mondani a képernyővel és mi köze az én romantikus filmnézésemhez Achilles kigúvadt szemeinek. Vagy most Achilles pornó nézési szokásairól értekezett? Van ilyen? Hála az égnek nem előttem csinálja, de szerintem nincs szüksége rá, egész jól udvarol ezen a téren. A gondolatok pici és halvány ráncokat gyűrnek a homlokomra, melyek ijedtükben azonnal kisimulnak mikor az én nemi életem kerül terítékre. Beszélni sem érdemes róla. Nem mellesleg ha egyszer odáig jutnék…hát nagyon remélem, hogy legalább _azt_ nem töröm el a játék hevében. Nem a szex emlegetése miatt vált az arcom mélyebb tónusba, hanem mert ebben a témában sajnos nincs miről beszéljek. Egy icipici pók felmászott az ereszen….csak az a nyári megváltó záppor nem jött, így az icipici pók hálót szőtt. Gyanítom ha ezt tudná, akkor nem csak füléig érne a szája a nagy vigyorgásban, hanem letörve a két hallószervet, körbeérne a fején, így is elég esélyes. *-Értem, mint a csokoládé ami nyomokban mogyorót tartalmaz. *Nem csak a teste nagy hanem a szája is. Esetleg, talán, van még rajta valami ami kiérdemelné a „nagy” jelzőt? Természetesen beindította a fantáziámat, de nem most fogom elpuffogtatni a felugró képeket. *-Jobban örülnék az „agyonverős” megfogalmazásnak. Rám való tekintettel egészségesebb lenne, de legalább egy kicsit hagyd magad, hogy együtt nyomjuk a puha ágyakat a lustaszobában. Állítólag ott jól lehet ismerkedni.*Most tényleg azt sugalltam, hogy ha eltöreti velem egy csontját akkor összebújunk a paplan alatt? Egészen biztosan nem vagyok normális, vagy ez Achilles egyik „öröksége” mert korábban, emberként sosem mondtam volna ilyesmit Egy nő legyen öntudatos, határozott és kellőképpen szemérmes ne tárulkozzon ki és ne ajánlja fel magát. Nem is remélhetem, hogy a fantáziája kisebb mint a szája, valószínűleg máris rákattan, nem tűnik monogám típusnak. *-Illethetik, csak nem most.*Achilles elintézte nekem, már csak a családom elől rejtőzöm, hogy ne okozzak feleslegesen fájdalmat sem nekik, sem magamnak az egymás újbóli elvesztésével. Ez a téma azonban csak pillanatokig van terítéken, maradunk a burkolt szex vonalon. Ha nem is szívesen beszélek róla nyíltan, attól azért még értem a róla íródott virágnyelvet és Lester nem sokat fáradozik amúgy sem a cirkalmas megfogalmazással. Költői kérdésre, költői választ kapok; helyben vagyunk. Sejtelmes mosolyt engedek az arcomra, nem csábító és nem is kihívó, viszont kellőképpen pírral kísért. Utóbbi elmélyül, mert a lassan kibontakozó, nekem szánt ajándék zavarba hoz.* -Száj nélküli? *Haljak meg ha értem. Vagyis ne, ne haljak meg, ez is csak költői gondolat volt és elhamarkodott. Nem gondolunk a halálra, pálmafákra gondolunk és finom koktélra amit párás pohárban szolgál fel egy Ádám kosztümben feszítő, szép szemű férfi, egyetlen nyikkanás nélkül viselve a forró homok átkát a talpán. Mire a gondolati mantrával sikerül elfelejtenem a gyenge láncszemet, már újabb nevet kapok. *-Beléd oltották Keresztelő Szent Jánost? *Erős a gyanúm, hogy nem fog a nevemen szólítani, Lester nyelve egyszerűen nem áll rá az egyszerű dolgok, egyszerű közlésére de ez inkább szórakoztató semmint bosszantó. Újabb játék van kilátásban, de nem fogom leutánozni és kitalált, frappáns nevekkel illetni, nekem más a fegyverem. Hogy ellene mi lehet hatásos, arra még nem jöttem rá, de ami késik nem múlik és remélhetőleg még azelőtt sikerül valamit kitalálnom, hogy a gyengélkedőre kerülnék. *-Sötétben tapogatózom, kitakarod a napot!*A jó gyakorlat alapja az elmélet, és ameddig csak lehet, húzom az időt, elvégre a testi épségemről van szó, gyanítom akkor is törni fog valamim ha én ütök. Nem lehet büntetlenül megúszni azt ha mithrillbe bokszolok. Azt is megtudom, hogy nem tíz pontos ötlet ha ágyékon ütöm, mert visszapattanok és az általa nyújtott fal adja a másikat. Reflektálni már nincs időm, mert repül a karja felém és talán el sem kerülhettem volna az öklét, ha nem állítja meg időben. Reflexszerűen hajolok hátra az ütés útjából, röpke pillanat alatt felmérve, hogy az imént ott volt-e az állam ahol az ökle merevedik a levegőben, vagy csak egy hajszálnyival is de hátrébb. A kérdés, hogy valóban meg akart ütni és csak rajtam múlott, hogy nem, vagy szórakozik velem. Most arra vár, hogy visszaüssek és beszél, csak beszél. Jókat mond, tény és való, mindent meg is jegyzek, de közben emelem a karomat amihez lépek is egyet előre, de nem ütök, hanem rúgok. A fene essen a kutya érzékeny orrába, az én lábam meg az ő ágyékába. Nem ugyanaz az érzékeny pontja férfinak és nőnek. Minden muszkli erőmet beleadom, vagy ő lesz szoprán vagy én vágom ki a magas c-t. *
A szokás hatalma, hogy már fel sem veszem, mennyire nem érti a nőstény, amit a tudtára adok. Lehet, hogy csak elképzel és nem monitoron bámul olyasmit, amiről beszélt vagy akár el se képzeli, csak az én véremre fájt a két szemfoga. - Hány éves vagy, ifjú leányka? Még hiszel a mesékben? Emlékezz, Piroska se győzte le egyedül a nagyievő toportyánférget! Ágyat nyomnék én vele, de kettőt? Ennyire azért nem vagyok nagy és azt hiszem, nekem már külön helyem van az orvosiban. Sőt hiányolnak is. Szélcsapással ott sem fukarkodtam, nekem persze mindez mást jelent, mint Bessie-nek. Cukorfalat, egész érdekesen fogalmaz és még nem tudom, hogy csak kéreti a késleltetést vagy ez az önvédelmi technikája. Nem túl professzionális, annyi szent. - No de hát lehet annyira nagy a vonalam, hogy tegyek engedményt: ha ez megnyugtat, nyomhatjuk együtt. Mekkora szívesség lenne? Mivel mindenki eltűnt mellőlem és abban sem vagyok biztos, hogy ez nem a jövő előrevetítése, szabadnak nyilvánítottam magam. Asamival olyan szakítós veszekedést rendeztem, hogy egyenesen Japánba ment, Wendy a senkiföldje elérhetetlenségében és az az istenátka Angel, akinek nem is kéne szerepelnie a listán (csak a feketén) szintén nagyon hallgat. - Megfogom a szavadat! - jelentem ki nagyon határozottan. Egy jó történetre még jobbal szoktam felelni, így szívesen vállalok egy újabb találkozót is. Bessie értékeli a stílusomat, vigyorgunk egymásra, mint egy hím tejbetök a nőstényre, már ha ennek az elképzelhetetlen ételfajtának lennének nemei. - Helló Kitti, hogyhogy csak lentre nőttek ajkaid? - utalok arra a bizonyos, cukinak szánt, de inkább rettenet bizarr logóra. - Igazán megtisztelően sokat mondó, hogy szentté avattál. A névzseb még nem ürült ki, később is előrántok onnan ezt-azt. A legjobb lapot mindig a végére kell tartogatni, Zsugás Jimmy is ezt mondta. - A tudatlanságot másra kenni mélyebb problémákra utaló szokás, nem javallott, ha tisztes elbánást szeretnél. Gondolkodásra próbálom serkenteni, azzal együtt, hogy ha mellélő, rácsapok a suta puskás kezére. A mozdulat nem gyors, de legalább elindult. Nem a legszerencsétlenebb fajta harcosnövendék a leányzó. Léphetett volna úgy, hogy pont belesétál az öklömbe, láttam ilyen balféket. Úgy érzem, az elméleti oktatást iskolarendszerűnek látja. Én beszélek, ő hallgat és közben elfoglalja magát. Egészen leleményes kezdés, hogy ütésnek álcázott rúgással próbálja megvalósítani azt, amiről az elébb nagy lelkesedéssel le akartam beszélni. - Makacsság, asszony a neved! - szólok, ahogy ellépek és igyekezve a felemelt kezét és lábát megfogni el akarom rántani, hogy essen, ahogy puffan. - Amikor elveszem az energiádat és ellened fordítom, az igen kellemetlen lehet. Kapcsold be a konzekvencia-levonót! Szeretném hallani, mit értett meg a próbálkozása sikertelenségéből. Közbetámadást, félrelépést, revansot szívesen veszek, módfelett szórakoztat és egyben a mennyekbe is emel, hisz olyasmit művelek, amihez eléggé jól értek. Még látványosra is veszem a figurát, ha kell.
*Már akkor visszaszívtam volna az ágyas dolgot amikor még levegőt sem vett a válaszhoz, de nem lehetett. Az volt a szerencsém, hogy önkéntelenül is többes számba helyeztem a fekvő alkalmatosságot, így nem foghatja rám, hogy mindjárt nászra hívom. Azt viszont észrevettem, hogy megint és nem véletlenül a hajam színén lovagol. Felhozhatta volna Dorothyt is aki legyőzte a gonosz Nyugati és Keleti boszorkányt, vagy Hófehérkét…de hogy Piroska. Azt hittem több fantáziája van. *-Köszönöm, megnyugtat. Milyen nagylelkű vagy. Bámulatos. *Válaszolom mosolyogva és remélem, hogy ezek után majd hanyagolja a Lángocskát, a Répafejet, a Vörös Démont – na jó, azt mondhatja – az összes rókás megnevezést. Úgy beszél mintha nagy kegy lenne vele együtt lábadozni. Nem, az nem kegy, az viszont csoda lenne ha ő is mellém kerülne. Ígérete ellenére nem hiszem, hogy bármilyen kedvezményben vagy előnyben részem lesz. Sokkal büszkébb annál, ráadásul neki most nagyobb szüksége van sikerélményekre mint nekem, ezért kétszeresen is igyekeznem kell, hogy valamit megtanuljak tőle és alkalmazzam. *-Remek, a szavamat fogdoshatod. *Egy istenátka nyelvésszel beszélgetni olyan mintha magamat tekerném hálóba. Egy szalmaszálat sem kell keresztbe tennie ahhoz, hogy a saját szavaimba bonyolódjak. Ez is éppen elég lenne, de Lester ha nem is beszél olyan vulgárisan mint Achilles, képes még nagyobb zavarba hozni a nyakatekert megfogalmazásaival és fenemód locsolgatja a szóvirágait is, hogy azok télen is nyílnak. Fogalmam sincs milyen száj nélküli hacukáról beszél, és a magyarázata is félre visz. Lentre nőttek csak ajkaim?* -Óóó!* Most a szeméremajkaimról beszél? El sem hiszem, hogy igen, a homlokomra gondráncok gyűlnek a fejtörés következtében, de az ő diója túl kemény héjú. Természetesen a saját gondolatom csapdájába esem és érzem, hogy az arcom lángba borul. Más sem hiányzott, mint újabb alkalmat adjak neki a vörös szín rám ruházására, eltelik vagy fél perc gyötrő némaságban mire szöget üt a fejemben Kitty neve. Addig csak bámulom mint a ma született borjú a karám kapujára. Hello Kitty, bár nő vagyok és imádom a rózsaszínt, az idétlen macskás holmikból kinőttem, szerencsére már azelőtt, hogy divatba hozták volna. Az én rózsaszínem amúgy is halványabb és diszkrétebb, férfi embernek csak rózsaszín, nekem púder előtaggal bővül és nem kevés különbség van a kettő között. A macskára viszont már emlékszem, neki nincsen szája.* -Óóóó! *Tör rám a felismerés.* -Nos, az unikornisokat jobban szeretem, de már abból is kinőttem. Lehetne egy Christian Dior?*Valószínűleg az említett divatház egyetlen tervezője sem adna ki a kezéből olyan győztes övet mint amilyenről beszélünk, de legalább a logót ráhamisíthatná. Megkönnyebbülök, hogy mégsem tévedtünk az alsóbb régiók kitárgyalásáig, így is roppant kínos volt kikeveredni belőle. Nem ezért nem avatom szentté.* -Már megbocsáss, de ilyesmit egy szóval sem mondtam, csupán arra szerettem volna célozni, hogy számtalanszor elneveztél már a Bessie helyett. Úgy tűnik, hogy nem is szándékozol a nevemen szólítani.*Bár lennék Jóharcú, de kétlem, hogy ma itt nekem osztanak babért, pedig tőlem várja a kezdést, a gyakorlatit, pedig én még mindig az elméletre koncentráltam. *-Nem kentem rád, csak előttem állsz az úton.* Aztán pillanatokkal később meg is cáfol. Egyetlen lélegzettel kerülöm el a gyengélkedőt, ő meg az én rúgásomat. Picit repülök csak és nagyot nyekkenek ahogy földet érek. Hála Achillesnek – ha ezt hallaná minden bizonnyal örömtáncot lejtene – ezt már fel sem veszem. A levegő az ilyenkor menetrendszerű kötelezettséggel robban ki a tüdőmből, a fájdalom csekély, de nem igyekszem felállni. *-Kellemetlen volt….arra gondolsz, hogy ne csináljam azt amire azt mondtad ne csináljam, de az összes többit lehet?*Fel- és elnézek mellette, merengek egy sort, a szemeim nagyra kerekednek és követem azt amit látok mögötte, kissé oldalra. Mintha fel szeretnék kelni, kezeimre támaszkodom, majd a lábammal megpróbálom elkaszálni az övét úgy, hogy a térdhajlatát célzom meg. Ez valószínűleg hasonló élmény lesz mint egy beton darabba rúgni, de talán sikerül olyan ponton eltalálnom ami az inzultálás hatására megrogyasztja a lábát. Csak egy picit veszítse el az egyensúlyát és máris rárepülhetek, hogy a torkára nyomjam az ujjaimat. Túl gyakorlott és minden bizonnyal átlát a szitán, mert épp csak megbillen na és persze olyan mint a szikla amit évezredek ástak a földbe, de még levegőt sem veszek, hogy ne húzzam az időt, máris rúgok másik lábbal a hajlott térdre.*
A cinizmustól fröcsögő visszavágás csak konstanssá varázsolja az egyébiránt is változatlan vigyoromat. Még úgy is sikerült a sértve célozgatás, hogy nagy valószínűséggel nem egyről beszélünk, azaz mindketten egyről, ami két különbözőt nyilvánít meg. - Akkor legközelebb szófogócskázni megyünk. Kategorikusan kijelentette, hogy nem ma jön sztorizgatni, akkor egyértelmű, hogy máskor szíves örömest benne van. Viszem őt be az erdőbe, a susnyásba - a málnásba még nem, mert nem lát macinak - és a meg nem értett macskák világába. Meg akarom várni, amíg a duplaejtőernyős tantusz földet ér. Fejemet ingatom, számat szintén erre a hangra formázva, méltóságteljes némasággal. Már kezdeném unni, a vicc halála pedig a magyarázat. Tovább lépnék, ám végre meghallom a koppanást, a telefonba dobott pénz leért, íme, sikerült kapcsolni a forró vonalat. Imádom ezt a rákárnyalatot! - Ding-ding! A kimondott hamarabb talál célba nálad, mint a sejtetés? Amilyen lényegretörő teremtőd van, nem volna meglepő. Nem sok kedvem van szóba állni az öreg morccal, két szónál többet nem is váltottunk. Bessie kapcsán majd fogunk és utána garantáltan nyomhatom az ágyamat. Azt a különbejáratút, amit ilyen esetekre tartanak fent. - A lehetetetlennel játszani roppant szórakoztató, úgyhogy legyen! Ha eltévednél és az aranyérmes helyre táncolnál idegességedben, akkor kapsz egy csomag Christian Diót. Darálva vagy törve szeretnéd? Kizárt, amire gondol, nem is fűzöm magamban tovább az ötletet. Ízléses hölgyemény amúgy és nem is olyan reménytelenül tiniromantikus, amilyennek egyes pillanatai feltüntetik. - A muszkliknál pedig fontos, hogy az a szörnyű nagy erő ne menjen mellé! Nem ártana többet hipnotizálni magad a céltábla koncentrikus köreivel. A női megérzésed viszont páratlan! Sikerrel rájöttél, hogy az jött ki a számon, amit én szabadjára akartam engedni, nem csak úgy véletlenül szöktek elő a szavak. Hogy világosodott meg? Annyira tisztán látja az eltéveszthetetlent, hogy még ki is kellett mondania. Amit utána mond, azzal pedig egyben meg is cáfolja az állítását. Perfektül vágja a helyes kis popija alatt a fát! ~Mielőtt a hangképzéshez is igencsak szükséges tüdőd harcbani kimerültsége miatt kellene abbahagynunk, fáraszd inkább a kobakodat is!~kerülöm ki látszólagosan a kérdést, ahogy a támadást is sikerült az imént. ~Momentán ismertettem veled egy mindenképpen haszontalan támadási módszert, amin kívül még számos másikat alkalmazhatnál. Te mégis ahhoz az egyetlenhez nyúltál, amiről borítékolható volt, hogy nem válik be. A te döntésed, hogy tovább gurulsz-e a lejtőn, beleakadva ágba-bogba vagy más utat keresel, más irányba?~ Még egy maghasadásos kísérlet és hazaküldöm inkább, mert annak több értelme lenne, mint egy gránitfejűvel imitálni egy komolytalanul vett, általa mégis komolynak gondolt harcot. Nem terelheti el a figyelmem, régen is ócska trükknek számított, hogy "Mi van a vállad fölött?" A támadó mozdulata nem olyan gyors, hogy kihúzza alólam a repülő szőnyeget, a kombináció második eleme viszont arra a részre hat, ami kellő figyelem hiányában inkább hajlik, mint törik. Már egy ilyen kölyökmuszkliban is annyi kraft rejtezik, hogy bábmestere által elengedett marionettfigurát játszva hátalok le a talajra. Pokolian nagy csalódás ez és a pumpa elindul felfelé, akkor is, ha egyébként a földharc a kedvencem. Megkísérlek elgurulni, hogy az esés energiáját elvezessem, a mozdulatom pedig Bessie felé irányul. Ha jól sikerül, akkor az oldalra bukfenc lendülete és a térdből indított rúgás el fogja taszajtani olyan távolságra, amit mire áthidal, én újra két talpon fogom várni. ~Egy fecske nem csinál nyarat, csak egy bolond százat. Megállt a tudomány, ágynyomó?~ Szövegelek, hogy megzavarjam, mert így élvezetes. A győzelme egy leányálom és azok csak a filmekben teljesülnek. Egyetlen jó csatával még egy háborút sem nyertek meg.
Kezdőlap
//
//
//
