A kávé sem rossz dolog, bár én annyi tejjel ittam, hogy azt már kár lett volna ezzel a szóval illetni, úgyhogy nem is mondtam rá semmit. Úgy tűnik, Norina igazán elemében van, vagy az is lehet, hogy mindig ilyen, ezt még nem tudhatom, ahhoz kicsit jobban meg kell ismernem. Nem egy zárkózott személyiség, annyi szent. A Pláza kérdéskörére nem reagálok már inkább, bár elég szórakoztató Castor arcát elképzelni, mikor tudomást szerez a dologról. Akkor mondjuk talán elgondolkodhat a dolgon, ha nincs más ilyen jellegű létesítmény a városban, de azzal nem értettem egyet, hogy ha egy van, jöhet még egy is. Az emberek a szokásaik rabjai, nehezen váltanak, kezdenek bele új dolgokba, mások mint mi. Én kockázatos üzleti vállalkozásnak tartanám, de az is lehet, hogy tévedek. Igazából, ez a téma nem is izgat annyira. - Akkor séta. Bólintottam rögvest, nem is tudom, miért nem ez jutott eszembe, talán annak tudható be, hogy a távolságokkal még közel sem vagyok tisztában, így aligha vagyok képes felmérni, hogy konkrétan mennyire is van messze a cél. Úgy tűnik azonban, hogy a másik két nőstény felől akárhol lehetne, ők elsétálnának addig. Nos, részemről legyen, nem vagyok én semminek elrontója, ami a friss levegőn történik. - Mondjuk, azt kissé nehezemre esik elhinni, hogy van olyan, aki mellett te nem jutsz szóhoz. Kacsintottam Norira, elvégre ömlött belőle a szó, a magam részéről szívesen elcsacsogok bárkivel, úgyhogy nem szokott zavarni, ha a taxisofőröknek nem áll be a szája, de nekem más tapasztalataim vannak. Lehet jobban ugranak a fiatal lányokra. - Rendben, szerintem kezdjünk az élelmiszer bolttal, hogy Norinának meglegyen a napi gumicukor adagja. Javasoltam mosolyogva, majd mindhárman elhagytuk a Hotelt, Norira vigyázott Rose, értem meg Ray tartozott felelősséggel, de nem szándékoztam balhézni, nagyon idegen lett volna tőlem a dolog, úgyhogy nem kellett attól félni, hogy valamit nagyon elszúrok. Legalábbis én rendkívül optimistán álltam a kérdéshez. A séta közben rájuk bíztam a dolgokat, ezt a környéket még abszolút nem ismertem, a kórház területén már kiigazodtam, de az jelenleg nem sokat segített rajtam. Viszont nem maradtam le tőlük, tartottam a lépést, s viszonylag hamar el is érkeztünk az élelmiszer bolthoz. A magam részéről jobban érdekelt a butik, maximum veszek valami finom csokit, amit elmajszolok, amíg átérünk majd a másik üzletben, de tekintettel voltam a fiatal, fejlődő szervezetre. Jobb nem úgy ruhák közt nézelődni, hogy valami kajaféle után sóvárog a farkas. - Mondjátok csak, van a területünkön valami konyhaféleség, amit lehet használni? Nyilván a szállodának volt saját, de valószínűleg kipaterolnának, ha ott akarnék kontárkodni, meg aztán annyira nem is szerettem főzni, viszont a heti palacsintaadagomat nem csinálhatta más, abból nem engedek. Közben már haladhattunk a sorok között, az illatok kavalkádja máris az orromba kúszott, keveredett benne minden, de amik kedvesebbek voltak számomra, azok előtérbe kerültek. - Hm, de megennék egy halom epret. Sóhajtottam fel, de szerintem most csak pár szemnél maradok, amit el tudok majszolni útközben, aztán majd vagy visszafelé, vagy ha már elfoglaltam a szobámat, veszek egy nagyobb adagot. Oda is megyek gyorsan a gyümölcsös pulthoz, eddig csak az édességekről volt szó, de az eper szintén olyan dolog, aminek egyszerűen nem tudok ellenállni. Pár nagyobb, szebb, ínycsiklandozó szemet belerakok egy zacskóba, aztán le is mérem, hogy majd ne legyen gond a kasszánál. Közben persze figyeltem, merre császkálnak a többiek, különös tekintettel Norira, mert hát a kölykökre még vigyázni kellett, bár igyekeztem feltűnésmentesen csinálni, nehogy kényelmetlenül érezze magát miatta.
Valahol nem tudtam a gondolattól szabadulni, hogy Nori ilyen korán elvesztette a családját. Én is ennyi lehettem amikor eljöttem otthonról, ami persze nem olyan volt, mint amit a lány átélhetett, de tény, hogy azután nem láttam többé sem az anyámat, sem pedig az apámat. Ó az apám... ő bizony tett arról, hogy sose felejthessem el őt... Mondjuk már nem haragszom érte, de most is magamon viselem az "ajándékát". Észrevétlenül kicsit megmozgatom az egyik vállamat. Gyorsan áttérünk arra, hogy a forrócsokizás után gyalogoljunk a bevásárlóközpontig. Annabelle hozzáfűznivalóján felnevetek. Tényleg nem olyannak tűnik Nori, mint akibe bele lehetne fojtani a szót. - Ez tényleg kissé lehetetlennek tűnik... - tettem hozzá jókedvűen és remélem, hogy Nori nem értette félre. Engem speciel nem zavar, hogy sokat beszél, sőt kifejezetten élvezem. Szeretek beszélgetni, szóval nekem aztán nyugodtan lehet szövegelni bátran. Kényelmes tempóban hagytuk el a hotelt. Az utcákon nem voltak olyan sokan, ezért kb. senkit sem zavart, hogy hárman egymás mellett haladtunk egy sorfalban. Ahogy haladtunk az utcákon, én egyszer csak megálltam az egyik kis üzlet előtt. Egy butik kirakata fogott meg és olyan hirtelenjében torpantam meg, mint akibe villám csapott. Nem azért, mert valami rossz történt volna, egyszerűen csak azért, mert a kirakatban egy gyönyörű hófehér ruha illegette magát. Egy menyasszonyi ruha. - Ez szép. - állapítottam meg. Nem olyan volt, mint amilyet konkrétan szerettem volna, de tényleg szép volt és mit tehetnék, menyasszony vagyok, persze, hogy érdekel az ilyesmi! - Bocs a pillanatnyi elbambulásomért, már mehetünk is tovább. - mosolyogtam a másik két nőstényre, és remélem, hogy nem haragudtak meg, amiért csak így, egyetlen szó nélkül fékeztem le magamat és "tapadtam" az egyik kirakat üvegére. Igazából még fogalmam sincs, hogy mikor tarthatjuk meg az esküvőt, de attól még lekötötte a gondolataim egy részét a dolog. Erőszakkal hessegettem el a gondolatot, elvégre most gumicukor hadjáratban vagyunk, meg elvileg rucikat nézünk majd. Szóval nem akartam azzal elcsapni a közös programot, hogy magamra irányítom a figyelmet. Nem szándékosan ragadtam le az előbb sem, egyszerűen csak feltűnt az a gyönyörű fehér ruha... - Még nem ismerem annyira a várost, csak egy pár helyen fordultam meg eddig, szóval remélem nem bánjátok, ha a központba megyünk. - vázoltam megint a dolgot, mert úgy rémlett, hogy talán már említettem, hogy hová is menjünk. - De ha van más ötletetek, akkor én benne vagyunk, szóval mehetünk máshová is vásárolni, vagy nézelődni. - vetettem fel. Nem vagyok egy erőszakos alkat, szóval nekem bárhol jó vásárolni. Nem ezen fogok fenn akadni, felőlem oda megyünk, ahová mindenkinek okés. - Annabelle, te mivel foglalkozol? - fordultam a nőstény felé. Tudom kissé sablonos kérdés, de sosem tudom meg, ha nem kérdezek, szóval reméltem nem haragszik, amiért ennyire klisés módját választottam a megismerkedésnek. Noriról tudtam már pár dolgot, mert a nőstény megjelenése előtt már beszélgettünk kicsit. Érdekelt, hogy Annebelle mivel foglalkozik, meg úgy egyáltalán. Egy falkába tartozunk, szóval jó dolognak tartottam kicsit megismerkedni. - Szerintem is kezdjük a gumicukorral, ráérünk aztán nézelődni. - fűztem hozzá én is a magamét, ahogy beléptünk a bevásárló központba. Az élelmiszerüzletben magamhoz kaptam egy kosarat és folytattuk az utunkat. Végig Nori mellett haladok, mivel én ajánlottam fel neki, hogy elkísérem a boltba, ezért most az én felelősségem, hogy egyben vissza is vigyem a hotelbe. - Azt hiszem van a hotelben közös konyha, amit használhatunk, de őszintén szólva nem tudom. Nem igazán vagyok az a konyhatündér, szóval eddig nem is kerestem a konyhát. - magyarán nem tudok főzni. Nekem a tűzhely csak berendezési kiegészítő, alias díszítőelem. - Nori szerinted? - fordultam a lány felé, hátha ő már felfedezte a hotelben lévő közös konyhát. És ki tudja, lehet még főzni is tud?! - És mi tart vissza, hogy ne tedd? - pillantottam Annabelle felé, hiszen, ha eperre vágyott, miért is ne ehetne meg egy halommal. Nem rohanunk vásárolni. szóval, ha szeretne, akkor szerintem nyugodtan meg is teheti. Kedvesen mosolyogtam még a nőre, aztán Nori felé fordultam. - Veled megyek gumicukrot vadászni, azt hiszem ott tartják valahol a csokit is. - egyrész tényleg szerettem volna egy szeletet, másrészt nem szívesen hagytam volna, hogy a lány egyedül menjen, mert az üzletbe simán besétálhat akárki és Nori az én felelősségem. Remélem azért, hogy nem vette úgy, hogy nagyon a nyakán vagyok. - Csajok, ha már itt vagyunk, muszáj beszereznem egy zacskó kávét is, mert erősen fogyóban van és mi gyakran gyakorlatilag azon élünk. - tettem hozzá félig nevetve. Ha a lányok belementek, akkor azon sorok felé vettem az irányt, amerre sejtettem, hogy tarthatnak koffeint. Persze előbb megvártam, amíg Annabelle leméri az epreket.
Pillanat alatt lezárja a múltat, nem foglalkozik vele, hiszen ami megtörtént, azon amúgy sem tud változtatni. Hiszi, hogy mindennek oka van, és neki meg kellett tanulnia már kisebbként is önállóságra törekednie, aztán egyedül boldogulnia, tehát nem véletlen, hogy így alakult az élete. Ahogyan az sem az, a betolakodók között kötött ki, biztosan az a feladata, hogy megtanuljon beilleszkedni más közegbe, és ott is a lehető legjobbat hozza ki magából, és ráeszméljen arra, másban is tehetséges, nem csak abban, amit gondolt. A lányok ugratják, először csücsörít, mintha megsértődött volna, aztán már nevet, mert igazuk van. -Jóvan, tudom, hogy sokat beszélek, de ez alapjárat nálam, erről nem tehetek, viszont ha kell, tudok hallgatni is. A taxisok meg... hagyjuk őket. Vidáman indul a bevásárló központ felé, ott azért minden van, nem kell körbekoslatni az egész várost. Persze nem sértődött meg a kijelentéseken, de azért esze van, tudja, mikor jobb, ha egy szót sem szól, ám ez nem az a pillanat. Végre társasága van, nem kezelik le, és neki már ez is sokat jelent. Amikor Rose megtorpan, ő is megáll. -Ilyen ruhát keresel? Segítünk megtalálni az igazit, ha gondolod. Köszi Ann, azért még bírom, csak elfogyott minden tartalékom, aztán nem minden nap jutok ki a hotelből ide. Hálás azért, hogy rá is figyelnek, azért meg főleg, mert kijöttek vele. Tényleg az az érzése, hogy a falkában csak a lányok normálisak, a fiúk nem, de sebaj. Megszokja hamar. -Én ismerem a várost, tudom, mi hol van, kérdezzetek nyugodtan. Amerre most megyünk, arra van egy bevásárló központ. Majdnem minden egy helyen, nem kell kavirnyálni, sokat mászkálni. Kisebb séta után el is érik az élelmiszerboltot, ahova azonnal berongyol, felkap egy kosarat, de megvárja a lányokat is. Persze azonnal a gumicukros részleg felé tart, ahol szépen sorban, szisztematikusan pakol be a kosárba, és nem éppen két zacskónyit, majdhogynem tele is van a kosár. -Köszi. Itt vannak a csokik, mindenféle. Válassz nyugodtan. Ann, epret is veszünk neked, ha szeretnéd, azok ott vannak hátul. Mutat a gyümölcsök felé, és amíg a lány azt szedi össze, addig ők Rose-val elintézik a többit. Lelkesen mutogatja, melyik csoki a legfinomabb, láthatóan ínyenc, és tényleg tudja, melyiket érdemes megvenni. Amint beérik Ann-t, türelmesen vár, hogy lemérhesse, aztán irány a koffeines részleg. -Van konyhánk, igen, oda szabad a bejárás, és mindennel fel van szerelve. Van olyan teafőző is, de sokan még azt is kávéfőzésre használják, de van sima eszpresszó főző és kotyogó is, azt láttam. Sokat nem tartózkodott ott ő sem, de azért már az első nap felfedezte a területet, ne tévedjen el, ha lehet, és ne nyisson rossz helyre. Ő végzett, a lányoknak segít, ha igénylik, aztán ha megvannak, elrobog a pénztárhoz, hogy a havi édesség adagját is kifizesse. Abba aztán belefér az eper és a csoki is, és egyszerűbb is, mint most különválogatni, ki mit vett.
Nem volt célom megbántani Norit, elvégre, soha senkivel nem szeretném ezt megtenni, és nagyon is szeretem azokat, akik ennyit tudnak csacsogni gyakorlatilag bárkivel. Én is ilyen voltam alapjáraton, bár, ennyit azért nem beszéltem. Most nehezebben ment, talán Ray miatt, nem is tudom… nem szerettem a bizonytalanságot. Amikor Rose megállt, akaratlanul is a kirakat felé pillantottam, rögtön elkaptam a tekintetem, de ez is elég volt, hogy megcincálja kicsit a lelkemet. Nem akartam arra gondolni, hogy mi lett volna ma. Az tönkretenne. Nem is tudom, láttam-e már olyan farkast, aki házasságra adta a fejét, nekem még sosem jutott eszembe, bár tény, hogy senkivel nem nyüstöltük egymást évtizedek óta, esetleg még régebben. - Semmi baj, nézelődj csak nyugodtan, felőlem be is mehetünk, lehet, hogy ott még szebbek vannak. Ajánlottam fel, s Nori is biztosította arról, hogy szívesen segít, nem mondom, hogy tényleg élvezném a dolgot, de jó volt látni a boldogságát. - Ezek szerint esküvő lesz? Reméltem, hogy ezért nézegeti, nem csak vágyakozik utána, ez utóbbi nem lett volna épp ideális helyzet, és nem kicsit tenyereltem volna bele a dologba. Nem megyünk be azonban, meglehet, ez egy máskori napirendi pont, vagy mégsem annyira aktuális a dolog. - Gyermekorvos vagyok. Felelem mosolyogva Rose kérdésére, láthatólag nem olyan foglalkozást űzök, amit utálnék, különben nem vigyorognék, mint a tejbetök. Igaz, nagyon sok minden kipróbáltam, mire eljutottam ideáig, de szerencsére már megtaláltam az utamat. Végül Nori navigál el bennünket a bevásárlóközpontba, így szerencsére nem tévedünk el. Megtudom azt is, hogy van konyha, úgyhogy szerintem valamelyik nap majd beveszem magam, a héten ugyanis elmaradt a palacsinta, Ray teljesen összezavarta a fejem. Megszerzem az áhított epret, de egyelőre megállok tíz szemnél, aztán majd eljövök egy nagyobb bevásárlásra is, ha bevettem magam az új szobámba. Addig fölöslegesnek tartom, hogy mindent összevásároljak, pedig velem is el tudott szaladni a ló úgy istenesen. Utána visszamentem a lányokhoz, közben azon gondolkodva, mi mindent kellene majd beszereznem, már volt egy kisebb lista a fejemben, természetesen még egy jó adag eper mindenképp szerepelt benne. - Akkor hajrá a kávéért. Bólintok rá mosolyogva, miközben a tekintetem lesiklik Nori kosarára, és igencsak tátva marad a szám. Fel is nevetek, persze, cseppet sem gúnyosan, határozottan jókedvű kacaj ez. - Te tényleg nem viccelsz ebben a gumicukor kérdésben. Mondjuk, érthető, így ritkábban kell jönni. Kacsintok, majd megvárom, hogy beszerezzenek mindent, amikre szükségük van a túléléshez, úgy tűnik, ez Norinál gumicukor, Rosenál a kávé, nálam meg az eper. Végül egész gyorsan végzünk, de talán természetes is ez így, elvégre nem nagybevásárlásra jöttünk, sejtésem szerint a butikban egészen más lesz a helyzet. Bedobom a közösbe az eprem árát, aztán majd fizet az, aki legelőrébb van a kis libasorunkban.
//Bocs, hogy csak ennyi, most nem megy, de nem akarom feltartani a sort. :S//
Elérkezett annak a napja, hogy végre feltöltsem a hűtőmet, hiszen nekem is élnem kell valamiből. Noha elég sok pénzem elúszik a lakbérre, de legalább marad valamennyi, amennyiből költekezhetek kajára is, hogy ne haljak éhen. Habár, ha éhen halok, azt legalább a lakásomban teszem. Vagány, mi? Nem tudom, de én büszke vagyok magamra, hogy eddig eljutottam. Hiszen eddig mindenem meg volt, a családom gazdag. De mióta elköltöztem anyám felém se néz, esélyem sincs rá, hogy anyagilag akárcsak egy picit is támogasson. Így kerültem ebbe az élelmiszerboltba a telefonommal a kezemben, amiben a számológép van megnyitva. Igaz nem túl modern egy telefon, de én így szeretem. Telefonálásra, sms küldésre jó, számológép is van benne. Ezt most úgy gondoltam, mintha amúgy lenne értelme annak, hogy elérhetnek rajta. Senki sincs, akinek megadtam volna a számom vagy bármi. Kivéve talán Emmát, ő az egyetlen, akinek van oka engem keresni. Jó, mi? A munkahelyemet és a főnököm még érdeklem. Egy kis bevásárló kocsit tolok magam előtt, míg a másik kezemben az éppen a kocsiba dobott áru árát próbálom leolvasni, egyenlőre sikertelenül. Pont megtalálom rajta a címkét, mire arra eszmélek, hogy valakinek nekimentem, illetve valaki másnak a kocsijának. - Jaj, úgy sajnálom! - nézek fel a lány arcába. Hirtelen ismerősnek tűnik, de nem ugrik be honnan. Majd elönt a felismerés. Ez a csaj dolgozik a könyvesboltban ahová járni szoktam könyveket venni! Noha nem ismerem annyira, csak a nevét tudom, meg mindig is szimpatikus volt. De ennyi. Sosem találtam még rá indokot, hogy beszélgetésbe eredjek vele. Mindig közbejött valami. - Nahát! Szia, Amy! - köszöntem rá a jól ismer mosolyommal.
Csak egy kora esti, délutáni bevásárlás ez - pont olyan, mint a többi. A melóban végeztem, így ide ugrottam be, tekintve, hogy ez esik útba hazafelé, hiszen így rögtön hazamehetek innét nagyapához. Azt hiszem, steak-et fogok készíteni, valami egyszerűbb szósszal vacsorára. Épp a fűszereket, fűszerkeverékeket nézegetem - hatalmas a választék! - amikor a kocsik találkozásának jellegzetesen fémes, ütközős zörgése hallatszik, én pedig felkapom a fejemet és előre tekintek, ki is lehet az, aki nem fér el mellettem, holott szerintem kifejezetten félre álltam. Olyannyira, hogy félrébb már nem is tudnék! Viccesen festhetek az elkerekedő tekintettel és az egy-egy kézben tartott fűszeres zacsival, ahogy a mosolygós lányra tekintek. Az első, ami szembe jön, az a meglepettség, a második egy kérdés: Honnét tudja a nevemet?! Valahogy ismerősnek tűnik, bár nem hiszem, hogy egy suliba jártunk volna, tekintve, hogy csak a gimi után kerültem a városba. - Öhm... heló! - jelenik meg apró mosoly a képemen nekem is és a fűszereket a kosaramba ejtem megadóan. - Tudom, írtó bénán hangozhat ez most, de ismerlek? - Kínos a helyzet rám nézve, az fix. De nem jut eszembe az istennek se, honnét ismerős ez a lány, holott rendkívül szép az arca, a tekintete és jellegzetes a haja színe ahhoz, hogy ne lehessen beazonosítani. Hacsak tényleg nincs közelebbi ismeretségem vele. Vajon nagypapa valamelyik vadásztársának az unokája? Ez egy járható út lehet, hiszen a nagy "partikon", amikor családostól összeülnek az öregek, mindig ezer másik ember van, akinek alig győzöm a nevét megjegyezni.
Könyörtelenül próbáltam megbirkózni ezzel a tömérdek számmal, amik rám vetették magukat, hála a kevés bejövő pénznek és a viszonylag sok kimenőnek. Hangsúlyba kell helyezni a kettőt, hogy lehetőleg ne menjen több ki, mint amennyi bejön. Mert az úgy elég ciki lenne. Ezért csinálom azt, hogy fontossági sorrendben haladok egy előre eldöntött fix kerettel. Legelőször azokat a dolgokat pakolom a bevásárlókocsimba, amikre feltétlen szükségem van, azoknak az árát összeadogatom. És így haladok, addig, amíg benne lesz a kocsimban, minden, ami kell, vagy amíg alulról nem karcolom ezt a keretet. Tehát ebben a hatalmas csatában voltam benne az árakkal, amikor nekimentem egy másik kocsinak a sajátommal. Sietve elnézést kértem, majd észrevettem, hogy kivel állok szemben. Vidáman köszöntem neki, majd ő közölte, hogy fogalma sincs ki vagyok én. A mosolyom csak kicsit apadt lejebb, de gyorsan visszahúztam a szokott szélességére. - Dehogy hangzik bénán - legyintettem gyorsan - Mei Bell vagyok, a te könyvesboltodban szoktam vásárolni - sütöm le a szemeim, amiért azt feltételeztem, hogy tudja ki vagyok. Inkább én éreztem magam idiótán miatta, hiszen még sosem beszéltünk túl sokat. Mindig csak annyit, hogy én mondtam, hogy ezt a könyvet szeretném. Ő pedig lehúzta és közölte velem a fizetendő összeget. Én meg fizettem. Biztosan sokan megfordulnak nála, úgyhogy nem csoda, ha nem emlékszik rám. Majd a kezeire néztem, amelyekben egy-egy fűszeres tasakot tartott. Nem akartam beleszólni a dolgába, de látszott rajta, hogy tanácstalan, így gondoltam hátha ezzel tudok némi beszélgetést kezdeményezni vagy elérni a szimpátiáját felém. Mert én mindig szimpatizáltam vele, de úgy tűnik ez egyoldalú volt. Hiszen a csaj egy könyvesboltban dolgozik! Még szép, hogy szimpatikus nekem. Biztos szeret olvasni, ez már egy közös pont! - Én ezt választanám - bökök mosolyogva a jobb kezében tartott fűszeres zacskóra.
A bemutatkozására akaratlanul is elmosolyodtam, némi felismerő fénnyel tekintetemben. Milyen aranyos neve van! Olyan... dallamos és illik hozzá. Bezzeg az enyém! Le se tagadhatnám, hogy katonacsalád lánya vagyok. Néha még mai napig is végigfut a hátamon a hideg, ha valaki Ameliának szólít. Olyankor mindig eszembe jut anyai nagymamám affektálós hangján a dolog. 'Améliaaa!' - Hát köszi. - Az túlzás, hogy az én könyvesboltom lenne, de így már megvan. Te szoktál a fantasy és a sci-fi könyvek között vacillálni... - Szélesedik ki a képemen a mosoly egy árnyalatnyival őszintén. A javaslatára megemelem kissé a tasakot és szusszanva ejtem a kosaramba - ezek szerint csak azt - és a másikat visszapakolom a polcra. - Azt hiszem igazad lehet, ezzel gyorsabban meglesz a dolog, mintha egyesével akarnám összerakni a pácot. - Magyarázok, miközben kissé nyújtózkodva visszateszem a már sokat emlegetett fűszert, hogy aztán ne nagyon iparkodjak elfelé. Jó itt, rá is érek kicsit, ami azt illeti, szóval miért ne váltanék pár szót egy kedves 'ismeretlen ismerőssel'. - Régen jártál már a boltban egyébként. - ejtem el a megjegyzést, hátha ebből kialakulhat valami. Úgy fest, mindketten a szociális élet csúcsán állunk... Haha. Érdekes lesz ez így, de nem mondhatja nagyapa, hogy nem próbálkozom barátkozni és kedvesnek lenni másokhoz!
Igazából meglepődtem ezen a véletlen találkozáson, noha nem kellett volna. A csaj ugyanebben a bevásárlóközpontban dolgozik, csak egy másik boltba. Meg lennék lepve, ha átjárna a világ túlsó felére bevásárolni. Milyen kellemes lehet. Ha megéhezik és nincs nála kaja, csak kiakasztja a boltra a "Rögtön jövök" táblácskát és csak lerohan egy szintet. Szép kis munka lehet. Most kicsit irigylem. Nagyjából egy olyan ággal foglalkozik, amivel én is szeretnék, csak mégis inkább a festésre meg a fotózásra áldoztam be magam. Írni már csak nagyon hobbiból szoktam. De hát ez van. Azt hiszem a kezemben nagyobb a tehetség, mint a fejemben, jobb ez így. - Igeeeeeeen. Tudod, mióta nem számíthatok a családom támogatására, nagyon be kell osztanom a pénzem - fordítom felé a telefonom kijelzőjét bizonyításként, ahol még mindig a számológép van megnyitva. Elhúzom a szám, ahogy tudatodul bennem a dolog, hogy tényleg annyira lezuhantam, hogy össze kell adnom a megvásárolandó termékek árát. Válaszára vállatvonok. Igazából nem sokat konyítok a főzőcskézéshez, de tapasztalatom már van az itteni dolgokkal szemben. Noha kétlem, hogy nekem több lenne, mint Amynek, hiszen itt dolgozik a szomszédban. - Hát mint az előbb már említettem, nem olyan egyszerű ez. Inkább nem megyek be, mert elkap a kísértés és ki kell hagynom a vacsit egy könyv miatt - próbálok viccelődni a helyzetemen. Hiszen tényleg úgy néz ki, hogy veszek egy könyvet, de mondjuk kajára már nem marad pénzem. Habár ki tudja. Ha sikerül jobban bevágódnom Emmánál, lehet több és jobb munkát fogok tőle kapni. Az nem lenne rossz. Több munka egyenlő több pénzzel, pénzből pedig sosem lehet túl sok. Jelen helyzetemben legalábbis ezt vallom.
- Igen? - szalad ki az őszintén érdeklődő kérdés a szavaira, a számológép láttán pedig egyenesen elkerekednek a szemeim kissé. De időben észre veszem magam, hogy ez így kissé bunkón hathatott és zsebben / magánéletben turkálósan. - Mármint... nem akarok tolakodónak tűnni, vagy ilyesmi, szóval ha nem szeretnél beszélni róla, megértem. Semmi közöm hozzá. - Szélesedik ki a mosolyom, ahogy szabadkozóan emelem fel a kezeimet. - De ha szeretnéd, szívesen segítek bevásárolni. Tudom, mennyire nehéz egy minimálbérből kijönni, én is csináltam jó ideig. - Csak a nagypapa közölte, hogy nem gondolom, hogy én fogom mindkettőnket eltartani. És kiment az erdőre vadászni. - Ó, értem... - kissé lebiggyednek ajkaim, mert ez olyan szomorú, hogy már a könyv is luxuscikknek számít az emberek életében. - A könyvtárba nem vagy beiratkozva? - jut eszembe hirtelen, közben pedig, ha csak Mei nem bánja, léptekre indítom kettősünket, hogy a bevásárlással is haladjunk, mielőtt ránk zárják a boltot.
Kicsit keserűen bólintok Amy költői kérdésére, de rögtön folytatom a mosolygát. Nincs az az isten, hogy én szomorkodásra hajtsam a fejem. Történjék bármi, én mosolygok. S noha az emberek sohasem adták meg nem a kellő tiszteletet, törődést és kedvességet, én tudom, milyen jól tud esni valakinek, ha kedvesen rámosolyognak köszönetképpen, vagy akár csak minden ok nélkül. Úgyhogy én igyekszem ezt tenni, noha a világ egyenlőre nem akarja ezt nekem viszonozni. Következő kérdésére csak megvonom a vállam. - Nem zavar, igazából csak nincs ezen mit beszélni - mosolygok - Egyszerűen csak nincs annyi lóvém mint annakidején - mondom, és ez igaz is. Habár azok után, hogy régen bármire korlátlanul költhettem, nehezebb megszokni, hogy csak a nagyon-nagyon szükséges dolgokra adhatok ki pénzt. És ez nehéz, de hála az égnek kitartó vagyok és ezt nagyon becsülöm magamban. - Remek! - kiáltok fel Amy ajánlatára, enyhe mosolyom vigyorrá szélesedik. Örülök, hogy van valaki, aki legalább ennyire hajlandó. Könyvtár. Nem tudok magyarázatot adni arra, hogy miért érzek így, de én szívesebben veszek meg egy könyvet, hogy utána az én birtokomban álljon. Akkor is, ha tulajdonképpen többet nem veszem a kezembe. Jól esik, hogy azoknak a regényeknek a nagyja, amiket kiolvastam, ott sorakoznak a polcomon. Így csak megrázom a fejem csillogó szemekkel. Nem esetem a könyvtár. Majd megindulok mellette a pácok és öntetek, meg fűszerek sorai közt.[/color]
Furcsa ez a lány, bár még nem tudom eldönteni, hogy az aranyosan vagy a furán furcsa értelemben... Abban azért bízok, hogy nincsenek olyan pillanatai, mint nekem szoktak lenni olykor, hogy kényszert érzek a kezemben levő dolgokat a közelemben levő személyekhez vágni, ha azok éppen nem kívánatosak a számomra. Mondjuk, talán nem fenyeget ennek a veszélye, lévén nyilván nem véletlenül szólított meg. Megbízik bennem. Vagy egyszerűen csak ismerkedne. - Aha. Értem... - Hagyom rá, nem erőltetve. Tudom milyen az, amikor az ember nem szívesen beszél valamiről - pláne nem egy idegennel - nem kell bemutatni. Kedves mosollyal biccentek inkább, mikor elfogadja a segítségemet. Ez azért egy lépés előre az előbbi után, azt hiszem. Megfordítom a kosaramat, hogy "menetirányba" álljon, majd szusszanva pillantok a sorról a lányra. - Mutasd, mid van eddig és mi az, ami még feltétlenül kell! - kérem, hangomban egy leheletnyi utasítással csupán. Közben persze haladunk, nem szeretném sem én, sem pedig ő eltorlaszolni a fűszeres szakaszt.
Amikor Ryan elment, alig lehetett kicsalogatni a lakból és most, hogy visszajött, alig lehet becsalogatni. Sajnos ilyen ez a dolog, egész egyszerűen.. nem tudom, mit mondhatnék. És az az igazság, hogy egyelőre nem is akarok. Túlságosan friss a seb, alighogy begyógyult az, amit a szó nélkül való eltűnésével okozott, visszajött, hogy egyből fel is tépje. Pompás. Állandóan csinálok valamit. Vagyis állandóan akarok. Mindenféle kis apró-cseprő dolgot elvállalok és egyre inkább szeretnék visszamenni Emmához dolgozni, azt hiszem itt az ideje, hogy megint megcsócsáljam kicsit Darren fülét, hogy had mehessek. Jól vagyok. Egyszerűen nem engedhetem meg, hogy Ryan olyan helyzetbe sodorjon, mint legutóbb. Hogy elhagyjam magam. Vannak barátaim, van családom, van egy új Teremtőm, akik mind fontosak nekem, így inkább velük foglalkozom. Megpróbálok minél több időt velük tölteni, de sajnos előfordul olyan is, amikor egyikük sem igazán ér rá. Ilyenkor jön az, hogy elmegyek mondjuk bevásárolni, így Darren hűtője tuti, hogy soha nem szenved hiányt semmiben, mert én aztán olyan jól felpakolom mindig, hogy csoda, nem roskadt még össze. Valamivel muszáj elfoglalnom magam és mivel a divat annyira nem érdekel, így inkább a ház körüli teendőkkel foglalkozom. Pontosan emiatt is kerekedtem fel, hogy bevásároljak, no nem mintha olyan nagy szükség lenne, de a fő dolog, hogy elfogyott a tusfürdőm. És vész esetén kérhetnék mondjuk Jenny-től is, vagy használhatnám Darrenét is, mivel nincs is jobb dolog, mint a pasi tusfürdővel való mosakodás, azért mégiscsak így illik. Meg végre kimozdulok és csinálok valamit. Úgyhogy kerítettem egy kísérőt, felpakoltam magam a kocsijára és indulhattunk is. Nem volt egyszerű meggyőzni arról, hogy nyugodtan menjen és intézze a dolgát, megleszek, főleg a közelmúltban történtek után, de végül csak sikerült. Nem szeretem, ha állandóan a nyakamban lógnak, ráadásul lehet vásárolnék olyan dolgokat is, amiket lehet kínos lenne az ő jelenlétében. Nem túl nagy ez a bolt, szóval nem lesz semmi gond, ha pedig bármi balul sülne el, sikítok. Már nem mintha az energiáimon nem érezné, de akkor is. Amúgy is max három sorral arrébb tologathatja a kis kocsiját, szóval semmi probléma. Én a magam részéről egy kosarat cipeltem magammal, soha nem szerettem azokat a guruló rémségeket, inkább cipekedek, kis edzés soha nem árt és amúgy sem akarok most túl sok mindent vásárolni. Utam célirányosan a higiéniás termékek felé vezet, méghozzá a tusfürdők felé és mivel időm, mint a tenger, így hát szépen sorjában nekiállok szaglászni a termékeket. Fogalmam sincsen, mennyi ideje ügyködöm ezzel, de túl szép lett volna, ha minden simán megy és ha legalább egyszer megúszom kínos eset nélkül. Merthogy valami felelőtlen anyuka szabadon engedi rakoncátlan nebulóit, akik persze futkároznak és valami űrlényes játékot játszanak, amiben előkelő helyet kap az ártatlan vásárlók fellökése menüpont. Jó, nyilván nem direkt csinálják, de pont mikor mellett futnak el, az egyik akkorát taszajt a másikon, hogy az nekem esik, én pedig elvesztem az egyensúlyom és habár a kezemben tartott flakont nem hajítom el, sikerül erőteljesebben rászorítanom. A vékony műanyag nem áll ellen erőmnek, erősen préselődik össze a doboz, a benne lévő illatos vacak pedig egyenesen spriccel kifelé. Méghozzá egy gyanútlan vásárlóra. Szuper. A gyerekek pedig máris rohannak tovább, mintha mi sem történt volna. - Basszus! - kiáltok fel igazán nőiesen, amikor észreveszem, hogy a tusfürdő bombám bizony valakinek a felsőjén landolt - Eszméletlenül sajnálom, ne haragudj, fogalmam sincsen, ezt hogyan hoztam össze! Máris zsebkendőt keresek és ha csak az illető nem tart vissza, akkor máris nekiállok letörölni a cseppet sem takonyra emlékeztető trutyit a ruhájáról.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Csak valamikor délután kell bemennem a szervizbe, így van időm arra, hogy előtte bevásároljak pár dolgot. Kényelmes lenne, ha valaki megcsinálná helyettem, mert rohadtul utálok boltba járni, de mivel senki nem végzi ezt el helyettem, kénytelen vagyok magamnak megoldani. Nem tervezem, hogy nagyon hosszúra nyújtom a dolgot, csupán néhány alap dologra van szükségem, mint tusfürdő, deo, gumi és sör. Whiskyt nem itt veszek, mert az szerintem nívón aluli, már ami márkát itt felvonultatnak és ami azt illeti, ha a farkas úgy dönt, hogy inni akar, akkor ne az olcsó utánzatokkal érje be. Én legalábbis így vélem. Kétkerekűn megyek el a szupermarketig, tudom, hogy sokan nem tartják normális dolognak, hogy repkedő mínuszokban motorral járok, de nagy ívben teszek mások véleményére. Van autóm is, azonban motorozni még mindig jobban szeretek és csak azért, mert tél van, még nem gondolom, hogy ne azzal akarnék jönni-menni, amikor úgy adódik. És elég gyakran történik meg az ilyesmi, lévén, hogy eléggé izgága vagyok. Mindig is az voltam. Célirányosan megyek végig a sorok között az üzletben, sehol sem pöcsölök nagyon sokáig. Megvan, hogy miből mit szoktam venni és nem szeretek cserélgetni vagy változtatni, így aztán nem is kell hosszú időt eltöltenem a válogatással. Azaz, hogy nem kellene, ha lenne az a márka, amit tusfürdőként használok, de úgy tűnik, hogy jelen pillanatban épp kifogytak belőle. Na remek. Én meg igazából utálok annyira vásárolni, hogy ne akarjak másodjára is visszajönni ezért, így kénytelen vagyok másikat választani. Az üzletben más farkasokat is érzékelek az embereken kívül, akiknek ugyanazt mutatom meg magamból, amit mindenki másnak is. Az, hogy nincs falka-szagom, egyértelmű, a pajzsom pedig csak annyira van leengedve, hogy négyszáz körülinek tűnjek. Érzékelem, hogy egy fiatal nőstény, pontosabban egy kölyök közelít felém, gondolom ő is vásárol, igazság szerint nem tulajdonítok neki sok figyelmet, mivel nem az én vérvonalam tagja, amit egészen könnyedén állapítok meg. A többiek leszármazottaival semmi dolgom. Felpillantok ugyan, hogy jobban megnézzem magamnak, csinos egy példány meg kell hagyni és valahogy még kissé ismerősnek is tűnik, de amilyen régóta élek, ez az érzés gyakrabban fog el, mint az normális lenne, ezért nem foglalkozom vele különösebben. Nyolc évszázad alatt nem egy nőhöz volt közöm és bizony olykor egyik hasonlít a másikra, megesik. Már épp megvan az a tusfürdő, amelyik jó lesz – a lényeg, hogy ne legyen pacsuli meg virág szaga, és akkor már jó is – amikor az ember gyerekek elkezdenek randalírozni a sorok között. Sosem értettem, hogy ezt miért hagyják a szülők a kölykeiknek és ilyenkor mindig örülök, hogy én ezt megúsztam, a fenének se kell gyerek. Már a gondolat is elég borzalmas. Nem bírom őket. Persze, nem mondom volt, aki bepróbálkozott azzal, hogy a kölyke az enyém, de mindegyiket rövid úton küldtem el melegebb éghajlatra. Nincs szükségem kéretlen utódokra. Indulnék is, hiszen végeztem, amikor telibe kapok egy adag büdös trutyit, hála a gyerkőcöknek és a kölyöknek. - Fasza! – mordulok fel automatikusan, széttárt karokkal – az egyikben ott himbálózik a kosár – és eléggé mogorva képpel. Nem mondom, el tudtam volna tűnni a kispriccelő szarság elől, de az elég hülye ötlet lett volna, mert emberek és farkasok is szemtanúi lehettek volna és nem célom lebuktatni saját magamat. Így maradt az a megoldás, hogy telibe kapjam a vackot. Remek. A következő pillanatban meg már a kis nőstény simogatja le rólam a cuccot, amire kicsit megemelkednek a szemöldökeim a homlokomon, de nem állítom le. Melyik hímnek lenne azzal gondja, ha egy csinos csaj simogatja végig?! - Ha ismerkedni akarsz szépségem, elég lett volna, ha leszólítasz és nem pedig telibetrutyizol. – vigyorodok el pimaszul és a nőstény vonásait kezdem el tanulmányozni. - Egyébként meg nem gáz, de mondjuk választhattál volna valami kevésbé orrfacsaróbbat is. – farkas vagyok, érzékeny a szaglásom és egy egész flakonnyi illattenger némileg sok. Ráadásul nem is vagyok oda a gyümölcsöket utánzó illatokért, mert semmi közük ahhoz, amilyen illatuk a gyümölcsöknek vannak.
Ó, édes Istenem, hát megőrülök. Az mondjuk egy pillanatig sem fordult meg a fejemben, hogy esetleg jó néven fogja venni, hogy legalább megpróbálom helyrehozni a hibámat, de arra sem számítottam, hogy ez lesz az egészből. Féloldalas mosoly szökik ajkaimra, ahogyan fejcsóválva sóhajtok egyet. - Szerencséd, hogy jó hangulatomban vagyok, különben ezt az egészet rád borítanám - vágok vissza pimaszul, cseppet sem zavartatva magam, bár lehet nem okos dolog, hiszen idős és kóbor, de egy bevásárlóközpont kellős közepén csak nem fog senki jelenetet csinálni. Szívem szerint tényleg ráborítottam volna a flakon tartalmát, de ugyanazokat az érveket tudom csak felhozni, mint az előbb. Idős és ismeretlen. Amúgy meg megérdemelné, mert miért kell mindig olyanra gondolni? Az eszem megáll. Sebaj, szép mosolyt kanyarintok az arcomra, ahogyan a tusfürdős zsepit egy másikba csomagolva vágom zsebre, majd valamikor kidobom. Ez tök undi. A tusfürdőt visszateszem a polcra, biztos nem ezt fogom megvenni. - Még csak a próba folyamatnál tartok - reagálok az elhangzott szavaira, mert valóban nem döntöttem még és ez tényleg büdös volt. Mióta beharaptak, én is jobban megválogatom a kenceficéimet, érzékenyebb szaglással már semmi sem ugyanolyan, mint előtte. - És bocsi még egyszer a felső miatt.. - harapok rá az alsó ajkamra - Kárpótolhatlak valamivel? Lehet kicsit elhamarkodott kijelentés ilyet tenni egy nálam jóóóval idősebb, kóbor hímnek, de remélhetőleg nem gondolkodik túl nagy dolgokban, mert az meg ciki lenne, ha azt mondanám, hogy bocsi, valami mást kérj/mondj, elvégre mégiscsak nekem kellene jóvátenni azt, hogy ilyen szépen elintéztem. Még akkor is, ha konkrétan nem én voltam a hibás. Szóval amíg várok, addig egy tusfürdőt be is dobok a kosaramba, azt az illatot, ami eddig a legjobban tetszett.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Nem mondom, mindkét szemöldököm feljebb szalad a képemen a szavaira. Ilyen kijelentéseket nála jóval idősebbek is kétszer megfontolnának azt érezve, amit megmutatok magamból egy üzlet kellős közepe ide vagy oda. Ez a kölyök pedig vagy ostoba vagy még olyan fiatal, hogy képtelen megállapítani és felmérni azt, hogy kivel áll szemben. Utóbbit kétlem, mert szabadon jár-kel egy szupermarketben – még akkor is, ha van vele kísérő, a falkaszag csakúgy árad belőlük –, ahol megannyi inger éri őt és a farkasát, tehát az előbbinek van csupán értelme. - Szerencsém? Ez most komoly?! – pimasz vagy pedig buta, mondjuk a kettő nem zárja ki egymást, és némi kis vigyor azért ott játszik a képemen, mert még ha valahol értem is, hogy minek szólt a válasza, azt azért már tudnia kellene, hogy farkasként hol a helye. Akkor is, ha én nem vagyok a falkája tagja. - De nem jó felé haladsz. – akár válogat, akár nem, attól még tény, hogy az, ami rajtam landolt, számomra egy cseppet sem kellemes szagú. Nem csak a ragacsossága miatt – meg mert most úgy nézek ki, mint akit leköptek – hanem konkrétan az illattenger miatt, ami piszkálja az egyébként is érzékeny szaglásomat. - Valóban kárpótolni akarsz? – kérdezek vissza, mert valahogy nem hiszem, hogy tényleg szeretné vagy megtenné. Arra már nem reagálok, hogy nem történt tragédia, mert nem vagyok papagáj, hogy magamat ismételgessem és már közöltem vele az imént, hogy nem nagy gond, ami történt. - Mondanám, hogy mosd ki a pólómat, ha már rám nyomtad a flakon tartalmát, de kétlem, hogy visszakapnám, úgy meg nem lenne sok értelme, nem igaz?! – bár érdekel, hogy erre vajon mit fog reagálni. Ha van benne annyi, hogy vállalja, még oda is adom neki, csak előbb veszek egy másikat, amit fel tudok venni. Kissé fura lenne, ha a téli mínuszokban póló nélkül mászkálnék. Bár a kabát alatt nem látszik. Még szerencse, hogy nem cipzáraztam össze, ha a bőrkabátomon landolt volna a cucc, azért kicsit morgósabb lennék. Még ennél is.
Elszaladt velem az a bizonyos paci, méghozzá nem is kevéssé. A visszakérdezésekor egyből elszégyellem magam, mert ezt tényleg nem így kellett volna megfogalmaznom, de javítani rajta már nem tudok, sajnos nem lehet visszaszívni a kimondott szavakat. - Ismét elnézést kérek - nézek a hímre egy pillanatra, majd a fejem is lehajtom, valamiért sokkal kényelmesebb az orrom hegyét fixírozni - Ez azt hiszem.. nagyon nem volt helyén való.. Oké, hogy nem a falka tagja, de akkor is sokkal idősebb, mint én, én pedig nem tudom, hogy mit képzeltem magamról. Remélem, hogy nem írtam le magam túlságosan, vagy ha igen, akkor nem találkozunk többet, mert ez így nem túl kellemes. Végül is, magamnak okoztam a bajt, szóval csak magamra vethetek. - Igen, az valóban elég borzalmas volt - rázom meg a fejem szavaim kísérőjeként, az tényleg nem volt jó, ami a hím pólóján kötött ki, ellenben az, amiért visszanyúlok, az már megfelelő, legalábbis az jött be a legjobban. Meg amúgy sem szeretnék itt tovább szerencsétlenkedni, eléggé leégettem már magam a másik előtt, jobb lenne mielőbb eltűnni, mielőtt még újabb galibát okozok. A kérdést hallva szemöldököm csúszik fel a homlokomra, nem véletlen mondtam azt, amit, ha nem akarnám kárpótolni, akkor nem tettem volna ilyen kijelentést, arról nem is beszélve, hogy nem tenném meg. Ha felajánlottam, akkor megteszem, még akkor is, ha nincs hozzá kedvem. Ez a minimum. - Igen - ennyivel válaszolok csupán, nem ragozom túl a dolgot, ha neki nem kell a kárpótlás, akkor nem kell, én aztán nem fogok erősködni. Csak elmosolyodom a válaszát és a kérdését hallva, majd ismét megcsóválom a fejem. - A kárpótlásnak pont ez a lényege, hogy a felajánló személy áldozatot hozzon, hogy kiengesztelje a másikat, nem igaz? Vagy tévedek? - kérdezek vissza, mert lehet, hogy nem mindenki gondolja így, én azonban úgy lettem nevelve, hogy ne menjek el szó nélkül az olyan dolgok mellett, amit én rontottam el, vagy az olyan bakik mellett, amit én okoztam másoknak. - Amúgy meg ha férfi pólóra lenne szükségem, nem kellene ellopnom a másikét, akad bőven a lakásban is - vonom meg a vállam, mert ha férfi póló kell, akkor ott van Darren szekrénye, meg nekem is akad néhány, mert a férfiak ruhái sokkal kényelmesebbek, mint a legtöbb női ruhadarab. Legalábbis otthon flangálni és edzésre járni nem is nagyon szeretek másban. - Szóval..? - nem is fejezem be a kérdést, csak kíváncsi tekintettel pillantok a hímre, én aztán tuti visszaadom a pólóját, ha tényleg ezt szeretné, amúgy sem vagyok olyan, hogy nem tartom be azt, amit ígértem.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Mivel észbe kap, betudom a temperamentumának a dolgot, de egyébként sem dőlt össze a világ. Amikor lehajtja a fejét, szabad kezem megindul felé és éppen csak az ujjaimmal nyúlok az álla alá, majd azt – ha közben nem akadályozza ezt meg – finoman felfelé emelem, hogy ne a cipője orrát tanulmányozza. Kutatón próbálok a szemeibe nézni, ha hajlandó azokat rám emelni. - Tényleg nem, de nem szívtam mellre. Hogy hívnak? – érdeklődök kíváncsian. Csinosnak tartom és így nem látom akadályát annak, hogy három mondatnál akár többet is váltsunk egymással, ráadásul, ha már így esett az eset, hogy le lettem trutymózva, miért is ne kérdezhetném meg, ki is követte el a dolgot, még ha nem is szándékosan. - Én Manech vagyok. – nyújtok neki kezet, ha elfogadja. Kézfogásom rövid, viszonylag gyors és határozott. - Amúgy a rossz az benne, hogy semmi köze ahhoz az illathoz, amit utánozni próbál. – amit nyilván ő is érzékel, de attól még tovább fűzöm a szavakat. Azt, amelyiket végül kiválasztja, nem ismerem, nem vagyok otthon a női tusfürdőkben. Igazság szerint a férfiaknak kínált illatok nagy részét sem ismerem, mert nem érdekel. Van egy fajta, amit jó ideje használok és nem szoktam cserélgetni gyakran, mert utálok a válogatással időt tölteni. Még mindig a gyorsan essünk túl a vásárláson elv híve vagyok. - Nem, nem tévedsz, csak tudod, sokan inkább az udvariasság miatt mondják, de nem gondolják komolyan. Tapasztalataim legalábbis ezt mutatják. – vonom meg a vállamat röviden. Nem ismerem a nőstényt, így természetesen nem tudom, hogy ő milyen és a fejébe sem látok, hogy tudjam mit gondol komolyan, avagy mit nem. Szavait követően szélesen elvigyorodok. - Nem is úgy értettem, hogy ellopnád, hanem, hogy nem találkoznál újra egy vadidegennel. De ha ez a gondolat nem ijeszt meg, akkor köszönettel elfogadom a felajánlást a kárpótlásra. – tisztában vagyok vele, hogy mennyire is vagyok pimasz, de hát ő hozta fel a kárpótlást, én meg nem bánom, ha más vállalja a mosást. - De ha nem gond, nem itt helyben adom oda, mert a végén még kihajítanak, ha nekiállok vetkőzni. – még akkor is fennáll ennek a lehetősége, ha csak a pólómat adnám át. Jó lesz erre a mosdó is, mármint én ott leveszem, aztán kiviszem neki. Nem vagyok szégyellős, sosem voltam, de tény, hogy az emberek többsége furcsán kezdene méregetni, ha itt szabadulnék meg a felsőmtől. Én meg nem szeretem a felesleges feltűnést.
Lehajtva a fejem nem is látom, hogy felém nyúl, az érintésére összerezzenek, mégis hagyom, hogy ezáltal felemelje a fejem, önkéntelenül is a szemébe nézek, ám ebben a pillanatban lépek egyet hátra. Egyrészt kínos a szitu, másrészt én hibáztam, harmadrészt én nő vagyok, ő meg férfi és hiába nincsen olyan jellege a dolognak, akkor sem tölt el tőle jó érzés. Túlságosan fáj még Ryan, érthető talán, hogy így reagálok. Arról nem is beszélve, hogy ismeretlen és semmit sem tudok róla.. - Payne.. - nyögöm ki végül, amikor felocsúdok a kábulatomból, a nevét hallva azonban ismét lesokkolódom picit, persze azért a felém nyújtott kezet elfogadom és megrázom, próbálva mosolyt rittyenteni az arcomra. Manech.. Valahol már találkoztam ezzel a névvel, bár a hímet tuti nem ismerem, csak akkor is furcsa érzés. És oké, tudom, hogy valószínűleg sok Manech mászkál a világban, de nem sűrűn találkoztam eddig ezzel a névvel és sajnos sok esetben hajlamos vagyok a legrosszabbra gondolni. Gyorsan el is hessegetem a gondolatot, majd akkor megfejtem a rejtélyt, ha egyedül leszek. - Ezzel egyet értek! - bólintok ezúttal már jóval határozottabban és a mosolyom is őszintébb - Főleg hogy van, amelyik elméletileg olyan virág kivonatot tartalmaz, amiről még életemben nem hallottam. Vagy gyümölcsöt. Némelyikről azt se tudni, hogy mi az - még a szemeimet is megforgatom, noha egyáltalán nem a tusfürdőkbe akartam ennyire belemerülni, nem is szándékom ennél többet beszélgetni róluk, főleg mivel felmerül a kiengesztelés. - Akkor remélem üdítő kivétellel találkozni - mosolygok ezúttal már szélesen, hála égnek hamar visszatér a jókedvem. Egyáltalán nem tartom magam nagyra, csak amit megígérek, azt be is tartom, legfeljebb csúszok vele egy kicsit, de ha semmi nem jön közbe, akkor nem lehet akadály. Ezzel is így van, még akkor is, ha egy idegen hímről van szó. Soha nem esett nehezemre szóba elegyedni másokkal, vagy éppen kapcsolatot építeni, ezúttal sincsen másképpen. - Dehogy ijeszt meg - legyintek - Amúgy is mindig van velem egy kísérő, szóval.. Nem fejezem be a mondatot, mert azt azért mégsem fogom a képébe mondani, hogy aligha rabolhatna el, mert jelen pillanatban például simán megtehetné, hiába sikítanék, a kísérőm valószínűleg nem érne ide időben. Meg azért ilyet mégse mondjuk egy nálunk idősebb hímnek, nem igaz? A kísérőt pedig nem is titkolom, fiatal vagyok, eléggé fiatal és ha tudja, hogyan mennek a dolgok egy falkában - legalábbis szerintem máshogy is így megy -, akkor azt is tudja, hogy egy kölyök nem kószálhat egyedül. Legfeljebb a falkaterület közvetlen környezetében, de oda meg kóbor tuti nem jön. - Nekem nem gond - halkan nevetek fel a szavait hallva, már csak az kellene, hogy előttem kezdjen vetkőzni! Meg úgy mindenki más előtt, szép is lenne, ha közszemérem sértésért kihajítanák innen, senkinek sem lenne kellemes. - Felőlem mehetünk - jegyzem meg mellékesen, én már mindent bepakoltam, amire szükségem volt, amúgy sem kell most sok cucc, azért hoztam csak kosarat, nehogy véletlenül kísértésbe essek, mert arra sajnos hajlamos vagyok. Ha Manech készen van, akkor felőlem mehetünk, én követem, persze a mosdóba nem megyek be utána, ha kifizettük a holmikat, akkor rám már csak egy kis türelmes várakozás marad.
Tipvigut
Szellem
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 842
◯ HSZ : 383
◯ IC REAG : 327
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : farkasom teljes szemgolyója ébenfekete
Összerezzen az érintésem nyomán, majd hátrál is tőlem. Hagyom, visszaejtem a kezem a törzsem mellé és érdeklődve várom a választ arra, hogy mi a neve. Bemutatkozom én is, és bár elfogadja a kézfogást, azért feltűnik, hogy a nevem hallatán megdöbben, akkor is, ha nem túlságosan feltűnően teszi. Nem tudom hová tenni a dolgot, ezért szemöldökeim kissé feljebb szaladnak a homlokomon kérdőn. - Miért lepett meg ennyire a nevem? – jó rendben, gondolom nem olyan nagyon gyakori vagy mit tudom én, de nem hiszem, hogy bármi fura lenne benne. - Egyébként örülök a megismerkedésnek, Payne. – szép nőkkel egyébként is nagyon szívesen kötök új ismeretségeket, így aztán igazak is a szavaim. Még ha a találkozásnak el is tudtam volna képzelni valami kellemesebb körülményt, mint egy flakonnyi trutyit a pólómon. - Tény, hogy egyik-másik elég különlegesnek hangzik. – főleg annak, aki még esetleg nem nagyon járt a nagyvilágban és feltételezem, hogy ő is közöttük lehet. Valójában én is csak az előző életem alatt jutottam el a világ számos pontjára, sem előtte, sem pedig azóta nem jártam be a földgolyót. - Mindenképpen az. – viszonozom a mosolyát és bólintok is egy aprót, majd a következő kijelentésére jókedvűen nevetem el magam. - Örülök, hogy nem találsz ijesztőnek. – a kísérőjével kapcsolatban viszont nincs mondandóm, tisztában vagyok azzal, hogy a kölyköknek mindig van gardedámjuk. Az összkép részei. - Akkor ezt megbeszéltük. Menjünk. – előre engedem a pénztárhoz menet. Szerencsére nincs nagy sor és bár kapok egy értetlen pillantást az eladótól, a pólómat illetően, gyorsan végzünk. - Mindjárt jövök. – fordulok a nőstény felé, mielőtt lelépnék a mosdóba. Nem hiszem, hogy időközben fogná magát és lelépne, korábban volt rá lehetősége, hogy kibújjon a kárpótlás alól. Nem szórakozok sokáig a férfi mellékhelyiségben, gyorsan szabadulok meg a pólótól, majd visszaveszem a bőrkabátomat és felhúzom a cipzárt. Gombócba gyűröm a trutyis pólót, majd azzal a kezemben térek vissza a nőstényhez. Nem várattam túl soká, szégyen lenne, ha pont én nem lennék elég gyors, még úgy is, hogy számításba veszem az embereket és azt, hogy bárki megláthat bármit, a lebukás esélyét pedig nem adom meg. - Itt van. És kösz. Megadom a számomat, hívj, ha aktuális lesz visszaadnod. – és ezzel átadom neki a felsőt, na meg a telefonszámomat is, ha elmenti. Névjegykártyám nincs, szóval ha nem a telefonjába írja be, akkor egy fecnire firkálom fel neki. Ezzel együtt pedig el is köszönök tőle, mert ideje munkába mennem.
//köszöntem drágám és hívj, ha megvagy a mosással //
Tartottam attól, hogy ez a kérdés bizony fel fog merülni, de nincs mit tenni, válaszolni kell, az eddig történtek után egyáltalán nem érezném fair dolognak, hogy egy legyintéssel elintézem. - Nem tudom, csak olyan.. furcsán ismerősnek tűnik. Mármint nem emlékszem, hogy túl gyakran találkoztam volna ilyen névvel, szóval.. - töprengek el egy pillanatra, magam is gondolkozom, hogy honnan lehet ismerős - Lehet, hogy olvastam valahol - vonom meg végül a vállam, mert igazándiból magam sem tudom, csak egy halovány felsejlés. Nem túl gyakori ez a név, így azért talán tudnám archoz kötni, főleg, mivel elég jó a névmemóriám, de sajnos nem megy. Sebaj, majd talán egyszer beugrik a dolog. - Én is örülök, még akkor is, ha elég kacifántosan indult az ismeretségünk - zavart mosoly kúszik a képemre, mert egyrészt ott volt a tusfürdő, másrészt meg a csodálatos „beszólásom”, amit tuti nem fogok senkinek elmondani, én marha. - Az biztos! - bólintok egyetértően, mert tényleg akadnak különös nevűek, de én a részemről kimerítettem ezt a témát és ha jól látom, Manech is hasonlóan áll hozzá a témához, szóval szuper, ugorhatunk is tovább. Csak kedvesen mosolygok, amikor azt mondja, valóban jó kivétellel találkozni, akkor csak nem szúrtam el annyira ezt az egészet, a nevetését hallva pedig elsőre egy picit megijedek, de jókedvűen hangzik, úgyhogy széles vigyorra kunkorodik a szám. - Dehogy talállak! - legyintek még mellé egyet, azért jóval több kellene, hogy valakitől megijedjek. Ha mondjuk állandóan morcosan nézne és egyetlen mosolyt sem láttam volna tőle, vagy netalán meg akart volna fojtani csak azért, mert összetrutyiztam a pólóját.. na akkor tuti félnék tőle! De így egyáltalán nem vészes a dolog. Indulunk, fizetek, ezek hála égnek gyorsan megvannak, még mázli, hogy a tusfürdőt a végére hagytam, így aztán fogom a kis szatyorba bakolt cumóm, hogy kövessem a hímet a mosdóig, az ajtó előtt megvárom, nem fogok eltűnni, még csak mondani sem kell, hogy várjam meg én ajánlottam fel, eszem ágába sem jutna eltűnni. Fogom aztán a pólót, belegyűröm egy zacskóba, majd ha kimostam, úgyis ki fogom vasalni. Előkapom a telefonom, bepötyögöm a számát, aztán zsebre vágom a készüléket. - Mindenképpen hívlak majd, szerintem pár napon belül. Nem akarom sokáig húzni, mert az meg olyan lenne, hogy ki akarok bújni a dolog alól és amúgy is én ajánlottam fel ezt az egészet, az a minimum, hogy minél hamarabb visszajuttatom majd. Egyikünknek sincsen több mondanivalója, úgyhogy nincs más hátra, csak a köszönés, integetve mondok neki sziát, hogy aztán ledobjam magam egy padra és türelmesen várakozzak a kísérőmre.
Kezdőlap
és hívj, ha megvagy a mosással 
//
