Még a múlt héten adtam le a rendelésem itt egy csomó holmira. Némelyikkel elég nagy meglepetést okoztam, mert még a boltos sem hallott róla. De szerezze be, hozassa meg, ha profitot akar! Nem akartam közvetlenül neten át rendelni, mert akkor valami távoli ismeretlennel leszek kapcsolatban, ha reklamálni akarok. Így nekem kellemesebb. Ma értesítettek, hogy az áru egy része megjött, átvehetem, így eljöttem, és most egy nagy adag mindenféle kartondoboz között állok a saját listámmal, és pipálgatom, hogy mi érkezett meg, ellenőrzöm, hogy tényleg pontosan azt hozatták-e amit kértem. Addig tőlem egy fillért nem látnak, amíg ez nem tisztázódott. A bolt személyzete már "feladta". Nem akarnak semmit rám sózni, és nem akarnak nálam okosabbak lenni, vagy segíteni. Hagyják, hadd intézzem magam módján a dolgot.
~Ez valami vicc!~ Esküszöm, semmi bajom nem volt a helyiek mentalitásával... úgy egészen mostanáig. Amíg egy hátsó helységben múlatom az időmet, és a biztonsági őr a kabátom zsebeiben kutat, azon gondolkozok, hogy milyen hosszú út vezetett idáig. Sorra veszem... Kibéreltem egy apró házat a város szélén, valahol az isten és az ördög háta mögött, holnaptól pedig teljes gőzzel indulok állásinterjúkra. amiért egyedül fogok lakni, és biztos vagyok abban, hogy a nyomomban van valaki, úgy gondoltam, célszerű felszerelnem a házat néhány aprósággal, hogy ne érjen meglepetés. Autóm nincs, gyalog jöttem a városba. Nem elég, hogy csontig átfagytam, az üzlet még zárva volt. Ebédidő. Nem kellett sokat várnom, mire újra kinyitott, de - 20 fok alatt az ember nagyra becsül két percnyi tartózkodást is egy valamivel melegebb helységben. Kértem ezt-azt az eladótól, aki már a mini DVR 800 AGC videorögzítő készüléknél összeráncolta a homlokát, és közölte, hogy ott olyan nincs, és amúgy is nagyon drága az. Nos... ha egy eladó azt mondja "drága" akkor az azt jelenti, hogy "biztos ki tudod azt fizetni?". Én persze rávágtam, hogy "kettőt kérek". Ekkor még nem tudhattam, hogy a hitelkeretem teljesen kimerült... Ezt követően éltem át azt a felettébb kínos jelentet a kasszánál. Mikor kb tizedik alkalommal kértem meg az eladót, hogy húzza le újra a kártyámat, behoztak ide. Könnyen elmenekülhettem volna, de mégis meddig tartott volna a helyik rendőröknek utána járni szerény személyemnek? Hát semeddig. Lévén, hogy nincs pénzem új papírokra, és szeretnék még a városban maradni, jobbnak láttam ha együtt működök a kedves biztonságiakkal. Vagy ez, vagy rohanok "apuhoz"... Na azt már nem. Nem loptam. Sértő ugyan, hogy átkutatják a holmimat, de egyébként nem tesznek semmit. Nem is tehetnének. Én meg.. hát végül is meg leszek biztonságtechnikai kütyük nélkül is. Emelt fővel kellett volna távozni, legalábbis én így gondolom. Viszont amikor megéreztem a másik farkas jelenlétét nemhogy lehorgasztottam a fejem kiérve az eladó térbe, de még a kabátom csuklyáját is felvettem, hogy takarjon el. Tudom, hogy élnek más farkasok is a városban a chicagóikon kívül, de nem kockáztatnék meg egy találkozást egyikkel sem. Éppen ezen agyaltam, amikor fellöktem azt a két kartondobozt, ami a bal oldalamnál volt valahol, és amit az arcomba lógó csuklya miatt nem vettem észre. - Sajnálom. - mormoltam a bocsánatkérés- félét. Nem hajoltam le, hogy felállítsam a dobozokat. Ki tudja mi van benne, lehet hogy még nagyobb kárt okozok benne.
Már egy ideje a papírjaimat bújom, amikor megérzem egy másik farkas jelenlétét a közelben. Érzem, hogy ismeretlen, és hogy idősebb, valamint, hogy erre közeledik. De tekintve a nemrég kötött megállapodást, nem bánthat jogszerűen, hiszen 100 évnél fiatalabb vagyok. Max. akkor lehet baj, ha kóbor az illető, de akkor meg minek bántana? Persze nekem nem szabad provokálnom őt. Elég közel vonul el, és még a csuklyáját is a fejébe húzza, annyira nem akar velem kapcsolatba lépni. Én aztán nem fogom erőltetni! De akkor belerúg két dobozomba. Na, az rendben, hogy én nem provokálhatom de az milyen eljárás már, hogy ő megteheti velem? De nem fogok ennek bedőlni, annál azért több kell. - Semmi gond, elég rendesen be vannak csomagolva. Biztos nem történt bajuk. Az az érzésem, a csomagküldő szolgálatok ennél többet is elkövetnek egy-egy dobozzal, mire ideér. Most akkor azért van rajta a csuklya, hogy ha panaszt akarnék tenni, akkor ne ismerjem fel? Marhaság, hiszen anélkül is felismerem, a szagát nem tudja elváltoztatni. De hát ő tudja, mit akar kezdeni ezzel a helyzettel, én meg majd türelmesen kivárom, amíg ez kiderül.
- Jah, oké. Akkor felveszem. - lehajoltam, és felállítottam a dobozokat. Ekkor már majdnem biztos voltam benne, hogy korábban már összefutottam a farkassal, de nem tudtam pontosan megmondani, hogy hol, mikor, vagy ki az. A szag memóriám nem az igazi, de ha látnám az arcát, biztos tudnám. Mikor felálltam, levettem a csuklyát is. A taktika bevált volna, ha nem borítom fel a dobozokat, csak átsuhanok a helységen. Így viszont már inkább szánalmas a részemről. Jól tippeltem, találkoztunk már korábban is. Chicagoban. Victoria falkájából való azt hiszem. Csak egyszer láttam őt, mikor Duncan és Castor kis híján agyonverték a Blackwolf casinoban. Akkor még én voltam a falka bétája, szóval én is a nézőtéren álltam. - Szia. - ráköszöntem, mielőtt még totál idiótának tart. - Te... Te itt? Hülye kérdés, de úgy látszik, már csak ennyi telik tőlem.
Visszapakol? Hajolgat? Mi a franc van? Cipőt pucolni nem akar?! Nem is értem ... Szóval adva van egy idősebb farkas, aki nem a mi falkánk tagja, és ... előzékeny, meg udvarias? Na, ezt nem kell rögtön bekajálni, lehet ez még álca is. Aztán felegyenesedik és megszabadul attól az átkozott csuklyától. Nem mintha ezzel bármit is segítene rajtam, hogy ki lehet ő, vagy mi a terve. És aztán megismer. Hajaj ... mért vagyok én ennyire híres? - Igen, én itt. - felelem, és a hangsúlyban benne van a kérdés, hogy ez most mért volt kérdés egyáltalán. Most mi a meglepő? Hogy műszaki boltba járok, hogy ki mertem jönni az utcára, vagy hogy itt vagyok Alaszkában? Még egy chicago-i utó-szökevény? - Ismerjük egymást valahonnan? Azért ezt a kérdést csak felteszem, hátha a pillantás nem lett volna elég, hogy kifejezze mélységes bizonytalanságomat, és információhiányomat. Közben sikerült végre egyeztetnem a listát a számlával, így odaadtam a hitelkártyámat a boltosnak, hogy intézze a fizetést, amitől ő láthatóan megkönnyebbült. Igen, ha valamit nem veszek át, nem tudom, honnan talált volna rá vevőt.
Néha olyan idióta vagyok 200... valamennyi éves létemre, hogy az még engem is megdöbbent. A srác nem igazán tudott hová rakni fejben, ahogy korábban én sem őt. Érthető. Akkor, ott Chicagoban nem volt olyan állapotban, hogy azt nézze- ki nézi. Hát honnan a fenéből tudná, hogy ki vagyok? Vagy inkább, hogy ki voltam. Sehonnan. Csak vagyok távol már megint a Föld nevű bolygótól. Talán ez az Isten és az Ördög háta mögötti hely teszi. - Öhm. Azt hiszem, összevertelek valakivel. - hazudtam zavart vigyorral a képemen. Az eladók sem tudták igazán mire vélni a jelenetet. Felvont szemöldökökkel méregettek, mintha valami eszement őrült lennék. Kezdtem úgy érezni, hogy igazuk van. - Bocs. A dobozok miatt is. Intettem felé, aztán kimentem a boltból, még mielőtt totál idiótát csinálok magamból. Már ha még nem gondol annak. Bár fogalmam sincs mióta érdekel, hogy másoknak mi a véleménye rólam.
Némi jattot nyomtam az eladó kezébe, meg a kocsikulcsot, és megkértem, hogy mindent pakoljanak be a csomagtartóba, aztán utánamentem. Ezt most így nem hagyjuk annyiban. - Dehogy kevertél. - mondom, amikor utolérem, és eléje állok, de nem érintem meg, mert ha mégis őslakos, akkor azt veheti provokációnak. De kockáztatok. - Te is a chicagoi falkából jöttél és Castor nyomában sündörögsz, igaz? Tudja már, hogy itt vagy? Nem igaz, hogy mi van itt! Vagy inkább mi van Chicagoban? Vidtoria vérszemet kapott, és elfoglalta a kaszinót? Igaz, onnan kényelmesebb bejárni fodrászhoz, de a vendégek nem igazán szeretik, ha ovisnak tekintik, és megnevelik őket ... De ha valami kém ... azt jó lenne tudni. Legalább szólni róla Castornak, hogy itt van. Még hányan fognak érkezni majd, és milyen céllal? Befogadjuk őket, elkergetjük? Ő elég idős, hasznos tag lehetne. Vagy nem? Nem ismerem, és nem tudom, mit művelt korábban. Mondjuk, nem is az én tisztem ezt mérlegelni.
Nem sokat haladtam az utcán, mikor a srác hamar utolért. Megállt előttem, szóval én is megálltam. Úgysem tudnék hová menni előle. Lehet, hogy én öregebb vagyok, de a srác kétszer akkora mint én vagyok, és elállja az utat. - Nem. Tényleg nem. - helyeseltem, megint azzal a zavart vigyorral a képemen. Ám hamar lelohadt a vigyorom, mert a srác feltette a maga kérdései. Mit kérdés?! Úgy beszélt, mintha máris a vádlottak padján ülnék! - Sündörgök? - meg kellett ismételnem a kérdést, hátha nem értettem tisztán valamit. - Szóval ő így mondja... -csalódottság öntött el a szó hallatán, de volt eszem előbb leárnyékolni az energiáimat, hogy a srác ne érezze meg. Bár ha az energiáim nem árulnak el, akkor az arcom fog, mert én közel sem tudom olyan jól elrejteni az érzelmeimet mint mondjuk a teremtőm. - Igen. Tudja, hogy itt vagyok. - feleltem kedvtelenül. Ez a "sündörög" dolog... - Chicagoban láttalak egyszer. Mikor Cas és Duncan... szóval mikor megruháztak téged. - halkan beszéltem, hogy a járókelők ne hallják se a neveket, se azt ami történt. Végül jobbomat nyújtottam a srác felé, remélve, hogy ő is bemutatkozik majd. Mégsem gondolhatok úgy rá, hogy "a srác". - Tara O'Ryan.
NA, jó, a sündörög talán egy kicsit erős kifejezés volt, meg is bánom, ahogy meglátom az arcát. Olyan kis csendes, szerény lányka. Lehet ezért nem hozta el Castor magával? Túl szelíd? De arra volt bátorsága, hogy eljöjjön utána. Megint a "bogarak a lámpavilág körül-effekt"? Az, hogy mikor látott, nem lep meg ezek után már. - Gabriel Simmons. - fogadom el a kezet. - Igen, az volt az első látogatásom a falkában. Elég mozgalmasra sikerült. - teszem hozzá mosolyogva. Közben látom, ahogy a hátunk mögött megindul az alkalmazottak hosszú sora, és pakolnak be a kocsiba. - Egyébként nem Castor mondta, hogy sündörögsz. Nem beszéltünk arról, hogy jött volna valaki Chicagoból, egyáltalán elég keveset beszélünk. Mindenki elfoglalt. Szóval csak az én szóhasználatom volt, és elnézést kérek érte! Remélem, ezzel a félreértéseket tisztáztuk. - De, ha már voltál nála, és még nem laksz a szállóban, akkor ezek szerint nem sikerült újra csatlakoznod?
- Szerintem is elég mozgalmas volt. - viszonoztam a mosolyt, ez alkalommal már az "őszinte, és nem a "zavart" típussal. - De látom, sikerült beilleszkedned. Mármint: nem pompázik kék-zöldben az arcod, az jó jel. Gabriel helyesbített a sündörgést illetően. elmondta, hogy az az ő szavajárása, és hogy Casel még csak nem is beszéltek róla. Ez sem simogatta az egómat, de még mindig jobb az első gondolatnál. - Öhm ez bonyolult. - feleltem, mikor a falkáról kérdezett. - Hosszú történet, és igazából mennem kell. Két órányi járásra lakok innen. - egészítettem ki inkább magyarázó jelleggel, mert tényleg nem a társasággal van bajom. Csak a következő napom lesz nagyon hosszú, és még nyűgös vagyok, az előző esti tivornya után. Nah jó, nem panaszkodok. Én döntöttem úgy, hogy kirúgok a hámból és én kerestem lakást messze a várostól. Szóval most jön az a rész, hogy "edd meg amit főztél".
Enyhülés érződik. Na nem a hőmérsékletet illetően, mert az még szerintem legalább két hónapig nem fog fagypont fölé kúszni. De a viszony már nem iszony. - Igen, fogjuk rá, hogy tetszik az új hely, és ... - vágok egy apró grimaszt - sikerült magamat hasznossá tennem, így ... őő ... nem is tudom mi lenne a megfelelő kifejezés ... az az igazság, a helyzet itt is bonyolult. Nem tudok olyan kifejezést, ami megfelelne a jelenlegi helyzetnek. A srácok kedvelnek, Pat hasznosnak tart, Cas szeretne kiaknázni, s mi tagadás rám van szorulva kissé, viszont mintha ... kissé undorodna tőlem? Alapvetően ez mélyen bánt, de vagyok annyira érett már, hogy ne rendüljön meg a hitem saját értékeimben. Ez nekem megy már, másnak még nem. A felmerült probléma viszont kezelhető. Elegáns mozdulattal mutatok az autó felé. - Ezzel is két óra? Megengedi, kisasszony, hogy hazafuvarozzam? S ha már lovag, akkor lovag, még a karomat is felkínálom, a kocsiig tartó röpke útra. Persze nem muszáj elfogadni. A srácok befejezték a pakolás, s másik tenyeremben meg is kapom hamar a kocsikulcsot, így semmi akadálya az indulásnak.
Gabriel valóban értékes lehet, ha csatlakozhatott a falkához. Bár nem elég meggyőző a kijelentése a beilleszkedéssel kapcsolatban, a lényeg, hogy életben van. A többi idővel jön magától is. ~Mondja a fekete bárány.~ No igen. Amíg kölyök voltam, nem voltam igazán része a falkának. Lefoglalt a bujkálás Todd szeme elől, a halála után pedig nagyon hamar elszeleltem onnan. Csaknem két évszázaddal később tértem vissza, de szinte esélyem sem volt beilleszkedni, máris beütött a "világ vége". És most... megint én vagyok a kakukktojás, aki kilóg a sorból, és sehová sem tartozik. Szóval bölcsebbnek tartottam, csak bólintani Gabrielnek, jelezvén, hogy megértettem amit mondott, de nem fűzök hozzá semmit szóval is.
- A kisasszonynak még egy kávéra is vendége vagy ha elviszed! - vágtam rá lelkesen. Valósággal felvillanyozott a gondolat, hogy nem gyalogolok két órát a fagyban, és a "nem bízok az idegenekben" elvet is felülírta már a szükség, szóval belekaroltam a srácba. Az autó felé indulva máris a nap hősének könyveltem el. Az én szememben mindenképpen az. - Még mindig nem értem, hogy miért pont Alaszkába jöttetek. Nem hiányzik a nyár? - érdeklődtem mikor Gabriel beült a volán mögé. Alig vártam már, hogy beinduljon a motor, no meg a fűtés, de amíg ez megtörténik, gyorsan eldarálom az útvonalat. Nem látok GPS-t a műszerfalon. - Indulj az Airport Way-en. Onnan át a Cowles-re, majd W. Cowles éééééés - még csak egyszer jártam az új lakásomnál, és egyben azon a városrészen, szóval kellett egy kis gondolkodási idő. -... aztán végig a Lathrop streeten, ott balra a Pomm Roadra. Végállomás, Bit street 28. ~Remélem, ismeri már a várost, mert ha kifelejtettem valamit, csúnyán eltévedhetünk.~
Akkor hát megegyeztünk, a lovagi szolgálat elfogadva. - Teát, ha lehet inkább azt kérnék ... Miután beülünk a kocsiba, hallgatom az magyarázatot, és már az elején rázom a fejem. - Alig pár hete vagyunk itt, nem ismerem a várost. Majd szólj, mikor merre forduljak! Az Airpot Way még megy, azt tudom melyik. Indítok, s majd aztán Tara később irányít, gondolom. Csak hazatalált volan gyalog is valahogy. - Nem tudom, mért Alaszka. Nem én döntöttem, mi több, én még fogolyként érkeztem ide, szóval semmi beleszólásom nem volt, még egy meleg kabátom se. Minden holmim ott maradt Chicago-ban az erdőben. És már nem is fogok hozzájutni. Ez még mindig fájó pont. Családi fotók, egy-két könyv, amit még anyámtól kaptam, és benne van a kézírása, levelek, régi fényképek ... Minden odaveszett. - És roppantul hiányzik a napfény. Nem szeretem, hogy ennyire sokat van sötét. De különben jó itt. És állítólag innen származunk. Ez az őshaza. Ez azért ad némi különleges lelkiállapotot. Nekem legalábbis igen.
- Oké, akkor legyen tea. Ezen ugyan ne múljon. - bólintottam. Legalább nem utasítja vissza a meghívást, és azt hiszem ez jó jel. Igazán még senkit nem ismerek itt, a falkába meg még nem akarok vissza menni. Így örülök minden régi-új ismerős arcnak magam körül. - Ehhe. Fel vagy pakolva mindenféle elektronikai kütyüvel, de nincs GPS a kocsiban. - összegeztem a helyzetet. Nem tudom, hogy miről kérdezhetem, és miről nem, szóval marad a puhatolózás idióta megjegyzések, vagy kérdések formájában. Ez menni fog. Azt hiszem. Egy bólintással jelzem, hogy oké, majd mondom mikor merre fordulunk. Ettől meg a sok bólogatástól kezdem úgy érezni magam mint azok a kutyák régen az autók kalaptartóján. Hogy én mennyire utáltam a kis rohadékokat... Hallgatom amit mesél érkeztének körülményeiről, és őszintén megsajnáltam. Senkitől nem lenne szabad elvenni a szabad akaratát. - Nem jutott még eszedbe, hogy visszamenj? Szabad vagy. Miért maradsz? Nem lázítani akarom. Távol álljon tőlem, de őszintén érdekel, hogy mi változott. Vagy nincs lezáratlan ügye amott? Feladta? És még millió kérdésem lenne, de ha úgy látom, hogy bezárkózik, vagy tolakodásnak veszi, akkor inkább befogom a szám. - Itt fordulj balra, át a Cowlesra útra.
- Ez nem az én kocsim. Az enyim ott maradt az erdőben. Jelenleg örülök, hogy új ruhára telik. - felelem. - Nem mehetek vissza. Elég csúnyán váltunk el. Inkább a halál, minthogy visszamenjek. A hangom kissé megkeményedik az emlékek hatására, és erőseben markolom a kormányt. - Mikor először láttál ott a kaszinóban, akkor már tudtam, hogy bármi lesz is, nem megyek oda vissza. - folytatom kissé megenyhültebben. - Castor pedig pedzegette, hogy azt akarja, neki dolgozzam. De az elején nem igazán értettünk egyet a feltételekben. Sávot váltok, előzök, indexelek, befordulok, ahogy kéri, de ezek csak automatikus dolgok, közben elveszek az emlékeimben kissé. Még mindig nem tudom, hogyan is jött ez össze igazán. Hogy kerültem én oda, az erdőbe, és hogy maradhattam ott hetven évig? Hogyan nem nyílt ki a szemem előbb? Ó, persze Castor sem sokkal jobb, egyén szempontból kifejezetten előnytelen. Sokkal kevésbé vagyok itt biztonságban, sokkal valószínűbb, hogy valamivel feldühítem, hogy szorulok valamiért. De mégis, valahogy sokkal inkább farkasnak érzem magam. Persze, ez csak addig lesz így jó, amíg nem érzem magam, mellette kevésbé embernek. - Szóval maradok.
~Inkább a halál~ visszhangzott a fejemben még nagyon sokáig. Kemény szavak, kemény hangnemben... Összeráncolt homlokkal próbálom inkább az utat bámulni, nem pedig őt. Nehezemre esik. Nem érthetem, hogy min megy (vagy ment) keresztül, de azon kaptam magam, hogy nagyon szeretném tudni. Amíg odaát voltam, úgy lefoglalt a saját nyomorúságom, hogy vajmi keveset törődtem a többiekkel. Leszámítva azt a pár napot vagy talán hetet, amíg minden a maga rendjén ment. Viszont Gabriel egy teljesen más világból érkezett, amit én nem ismerek, de annál inkább érdekel. Talán majd arról is mesél, de most nem zúdítom rá a kérdéseimet. Ezzel kapcsolatban biztos nem. Lopva rásandítok. Szinte látom hogyan forognak azok a kerekek a fejében. Abból, hogy a szemei mozognak, vagy néha-néha megrándulnak az arcizmai. Talán ő észre sem veszi. - Bocs. Nem tudtam, hogy mibe kérdezek bele. -magyaráztam. Eszembe se jutott, hogy régi démonokat csalogatok elő a kérdéssel. Egy kicsit még néztem a srácot aztán megint az utat figyeltem a szélvédőn át. - Nem olyan nehéz ám vele. - reagálok a hallottakra, aztán hirtelen befogom a szám. Az oké, hogy a falka tagja voltam valamikor, de elsősorban Castor nagyon tág értelemben vett lánya lennék, Gabriel meg egy idegen. Nem fogok használati útmutatót adni az alfához. Igaz, nem is kérte... - Itt megint balra, majd a következő kereszteződésnél jobbra. - adom a GPS-t majdnem olyan gépies hangon is. - Mivel foglalkozol?
- Nem, valóban nem tudhattad. Semmi gond. De ha arról, ami kaszinóban történt, mosolyogva tudok beszélni, akkor lehetnek elképzeléseid most már. - felelem, de nincs harag a hangomban, csak egy adag keserűség. Az utcák teljesen ismeretlenek, ez egy lakónegyed, erre ugyan miért is jártunk volna eddig? Se bolt, de kocsma ... Na, szóval nem érdekes jelenleg még a falka számára. A megjegyzésre, miszerint Castorral nem olyan nehéz, oldalra pillantok, s jó adag kétség van az arcomon, aminek hangot is adok. - Nekem is voltak olyan napjaim, amikor így gondoltam, de meg kell mondjam, hogy ritkák, és később átértékelem őket. Néha kezdem azt hinni, hogy én még egészen olcsón megúsztam. Persze ez egy olyan verés esetén, ami önmagában halálos lett volna, furcsa értékelés. De a jelen a lényeg. A jelenre a dolog nem terjed ki, s ennek a jelentőségét csak mostanában kezdem felfogni. Sokat jelenthet, értékes lehet egy tiszta, vagy majdnem tiszta lap. - Biológus vagyok. A fajtánkat kutatom. - felelem. Bár ez a vérvételes akcióból amúgy is kiderülhetett. - De jelenleg a biztonsági rendszer kiépítésén dolgozom a hotelben. A kutatások most szünetelnek. Nemrég olvasottak fényében pedig hasztalan lenne újrakezdeni. Attól tartok, hogy elkéstünk. Legalábbis ha csak rám lenne hagyva a dolog, akkor mindenképpen. ha mások is dolgoznak a témán, akkor még esetleg van remény.
Keserűen vezet fel nekem egy hasonlatot a kaszinós esetről és a viszonyáról a falkájával. Azaz egykori falkájával. Nem lehetett könnyű neki, ha még mindig ennyire fáj. De nekem elképzelésem sem lehet az igazságról... Így is feltéphettem már pár sebet, ki tudja mennyi kárt okoznék még, ha tovább faggatom. Tehát végül csak egy biccentéssel nyugtázom a hallottakat (megint az a nyavalyás bólogatós kutya!) és nem feszegetem a témát. Olyan kétkedő arccal tekint rám a Cases megjegyzés után, amitől fel kell nevetnem. Igen, mindig az alfa az atyaúristen a falkán belül, de hogy ennyire tartanak tőle... Castor kemény. Nem csak azért mert ez a dolga egy alfának, inkább a természete ilyen. De nem szabad elfelejteni, hogy ugyanannyira imádja a falkáját, mint a falka őt. - Akkor te még nem ismered a másik oldalát. Mondjuk egy szülő másként viselkedik a saját kölykével... - agyalok hangosan, majd eldarálom Gabrielnek a hátralévő útvonalat. Perceken belül meg is érkezünk. - Jah igen, persze. A biológus. - mosolygok rá lányos zavaromban amiért erről megfeledkeztem. Annyi farkas között, nem kifejezetten érdekelt egy kívülálló foglalkozása. Bétaként volt még sok más dolgom is. És még kereshetnék számtalan kifogást arra, hogy miért nem jegyeztem meg a foglalkozását, de nem teszem. A biztonsági rendszer hallatán elhúzom a számat. Eszembe jut az iménti kellemetlen jelenet a biztonságiakkal. - Én is azon dolgoznék, de úgy látszik, várnom kell vele amíg találok tisztességes állást. - résnyire húzom össze a szemeimet, majd magyarázatként még hozzáteszem. - Lemerült a hitelkeretem. Egy kanyarral később megkérem Gabrielt, hogy parkoljon a 28-as számú ház előtt. A kis faház egymaga állt a környéken. Újra elgondolkodok azon, hogy hová lett a többi 27 ház.
Ezek a telefonok manapság szinte semmire sem jók. Az egy dolog, hogy törékenyebbek, mint a tükörjég a Chenán, de ha az ember erősebben ér hozzájuk, mondjuk dühében, akkor már végig is futnak rajta az apró repedések. Nem tudom, miért ragaszkodtak annyira az őrzők ahhoz, hogy legyen egy ilyenem, miután feltámasztottak. Használhatatlan ketyerék, sokkal jobban nekem sokkal jobban működik az ilyesmi egy… közvetlenebb módon. Mindenesetre, amikor a boltban megkérdeztem, hol lehet megcsináltatni, elirányítottak az elektronikai boltba, ami hosszabb városnézést jelentett. Ha csak nem nagyon muszáj, még mindig inkább tartózkodom a városi terektől. Nm csak az emberek érzelmeinek hullámai miatt, vagy azért, mert vöröslő, agresszív haragot érzek, akárhányszor látom, mivé korcsosult a gyermekkori otthonom. nem akarok belefutni Annakpokba a nyílt utcán. Bár a sebeim már begyógyultak, a megaláztatás által rám mért kín mélyebben fut. De ennek is van egy jó oldala valahol mélyen eltemetve – az Arryck halála iránt érzett gyászomat elnyomja valami. Úgy döntöttem, a lehető leggyorsabban intézem a dolgot: bemegyek, elmondom, mit szeretnék, kijövök. Egyszerűen hangzik igaz? Pajzsom felhúzva, de a plázán belül még így is kellemetlen érzéssel tölt el az itt időt múlató farkasok kisugárzása. És nem csak az övék, hanem az embereké is. Talán megváltoztak Trier óta, élvezetüket már nem az égő hús orrfacsaró bűzében, hanem az egyszerű materialista trófeákban lelik, de a perverz élvezet, amely ott lobog némelyikükben, még mindig ugyanaz. Szinte megkönnyebbültem, amikor odaértem az elektronikai bolthoz. Itt már könnyebb volt elhatárolni magamat tőlük, és ahogy beléptem, úgy éreztem magam, mint a fuldokló, aki végre a felszínre bukkan. Talán azért, mert nem tartózkodtak itt olyan sokan. Mégis szerettem volna mielőbb túllenni ezen az egészen, ezért gyors léptekkel a pult felé indultam.
Én nem akartam! Komolyan! Fogalmam sincs, hogy került hozzám az a két kábel meg a csatlakozó... Nem vettem el őket, aljas rágalom! A pult felé sétálót idegesnek tetsző szóváltás fogadja. Egy mélynövésű hölgyike - nevezzük nevén: én - igyekszik bizonygatni ártatlanságát a pultra a zsebeiből kipakolt cuccok kapcsán. Nem tehetek róla, tényleg. Tisztában vagyok a betegségemmel, de nem érdekel, tekintve, hogy kényszeres és gyógyíthatatlan. Kétszáz év sok idő, hogy kitéphetetlenül meggyökeresedjen valami az emberben. Farkas-energiáimat meg sem próbálom rejteni, így igencsak meglepetten fordulok az időközben mögém érkező felé - felfelé tekintve kissé - mikor "hasonszőrűségét" érzékelem. - Öhm... bocs. Kicsit várnia kell miattam, azt hiszem. - szusszanok csupán, s zavart pír szökik arcomra, majd visszafordulok a pult irányába, ahol immáron a rendőrséggel is fenyegetőznek. Hívják csak őket, legfeljebb kiküldenek pár őrzőt megint, akik kiröhögnek, amiért már megint elkaptak és elrendezik a dolgot ennyivel. Megszoktam már, igazán. Válaszom az eladóknak ehhez mérten flegmának tetszik, tekintetemet nem is vetem rájuk, mert a telefon egyik programján ellenőrzöm a "K.Sz." - értsd, Keresett Személy tartózkodási helyét a mobilhálózat alapján. A készülék pedig... pontosan ott jelzi az illetőt, ahol állunk! Aztarohadt... Ennyire azért nem. Én nem... nem készültem arra, hogy csak így! Mégis mit kell ilyenkor mondani? "Heló magányos, mi a rákot keresel errefelé?" Kétlem. Lopva sandítok hátra a férfira, aki mögöttem várakozik. Energiáim kíváncsian zizegve járnak táncot bőröm alatt, bezsongva a hirtelen pálfordulástól, míg a gyomrom legszívesebben azt sikoltaná: "fuss!" - Közben meg csomót köt magára.
Hiába szeretnék minél kevesebb időt eltölteni itt, az emberek között, nem tudom nem észrevenni, hogy valami történik a pultnál. Lassan, csöndesen kifújom a levegőt. Mégis miért vezettek ide a szellemek? Talán ezért? Ha igen, akkor elég érdekes módon kommunikálnak manapság. Küldhettek volna egy nevet egy nagy, szerteágazó törés helyett… Valamiért úgy hiszem, azzal többre mentünk volna. Az apró nő szavait hallva bólintok. Végül is, erre már rájöttem… Várni. Valami, ami egykor annyira jól ment, ma viszont, ahogy gyorsul a világ, én is gyorsulok vele, némileg lassabban ugyan, de kényszerűen rángat magával. Inkább teszek egy lépést hátra, és hallgatom, mi történik. Elvégre én vagyok a Megoldó… És úgy tűnik, ez a helyzet érdemes lehet a figyelmemre. Gyorsan készítek tervet a fejemben, ezen a téren sosem volt problémám. ~ Játssz rá arra, amit mondok, és nem lesz baj ~ küldöm a nő elméje felé az üzenetet. Tudom-e, hogy farkas? Az első pillanattól kezdve, hogy hozzám szólt. Márpedig dögöljek meg még egyszer, ha hagyom, hogy egy fajtánkbelit ezek az emberek vegzáljanak. Egy gyors lépéssel ismét a nőhöz lépek, kezemet a vállára helyezem, látszólag durván. Úgy nézek ki, mint akinek minden vágya kijutni innen, amit nem is kell megjátszani különösebben. – Jó napot kívánok, a nevem Dr. Morson, pszichiáter – köszöntök olyan negédesen, ahogy csak azok képesek, akik magasról lenéznek másokat. Ez már játék, talán nem is a legjobb… De amíg működik majd, addig nem érdekel különösebben. – Ő itt Agatha – a név úgy tolakszik az elmémbe, mint egy feltartóztathatatlan szökőár, és sejtem, kinek a jóvoltából – az egyik páciensem. Sajnálom, ha valamiféle problémát okozott, talán túlságosan is korai volt még emberek közé jönnünk. Mondják meg, mennyivel tartozom… És közben remélem, hogy a másik nem tesz semmiféle lépést amivel a történetet veszélybe sodorná. Habár tudom, képzett emberek előtt nem állna meg ez a mese sokáig a lábán – Kilaun az, aki jó történeteket mond, én közel sem érek a nyomába.
Kissé elkerekedik tekintetem, ahogy hangja az elmémben csendül. Hogy mit csináljak? Na nee... ha az következik, amire gondolok, akkor... nos, akkor kevésbé lehet még ennél is lejjebb. Észre sem veszem, hogy arcom pirospozsgás színben játszik már egy ideje a kínos zavartságtól. De szólni nem szólok - sem hozzá, sem pedig a hátrahagyott eladóhoz - mikor tenyerét a vállamra teszi. Csak hagyom magamat sodródni az eseménnyel, bármennyire is ciki az egész. Pszichiáter, nagyszerű! Még csak az hiányzik, hogy Shane valakitől visszahallja ezt az egész sztorit. Bár lehet, csak az én képzeletemben érintené meg büszkeségét a lehetőség, hogy a nejét gyogyósnak könyvelték el a plázában. - Eden. A nevem Eden... ezt azért még csak tudom doktor úr. - Szúrom közbe halk, bizonytalan szavakkal fűzve hozzá a kiegészítést, hogy tompítsam legalább a másik számára a helyzet cinkességét, ha már az enyémen nem sikerült segítenie. Látszik az eladó pasason is, hogy totál össze lett zavarva. ~ Roppant kedves öntől, hogy segíteni próbál, de... engem itt ismernek! ~ Szedem össze végül a bátorságomat és próbálok meg mentálisan üzenni felé - aztán hogy célt ér-e vagy lepattan pajzsáról, kiderül. Én minden esetre szívem szerint beleolvadnék a szőnyegbe is akár jelenleg. Az eladót a "mennyivel" és "tartozom" szavak zökkentik ki a komikus helyzetből. Menten nyújtja is a kivételesen kisebb tételes blokkot, így a férfi fizethet, mi pedig távozhatunk. Ami engem illet, totál megsemmisülten, mint a második Halálcsillag az endori csata után.
Kilépve a boltból kissé megereszkednek a vállaim és felpillantok a mellettem haladó férfira. - Igazán nem kellett volna, Mr. Morson. Már... ha ez az igazi neve. - Húzódik suta félmosoly képemre azért erre már, arcom is kezd egészségesebb színt felvenni most, hogy nagyobb a légtér köröttünk. - Odaadom az árát a cuccnak. Vagy meg is hívhatom valamire, ha az előbbi lehetőséget nem akarja elfogadni!
Kezdőlap
