Üzlethelyiség

Re: Üzlethelyiség // Hétf. Jan. 11, 2016 9:05 pm

Nayara

Symara

Nem ártott egy kis levegőváltozás, bár a kocsi totálkáros volt, de mivel nem én voltam a hibás, nem kell saját költségen megjavíttatnom, ami azért határozottan nem árt a jelenlegi nincs munkám helyzetben. Viszont szerettem volna a kislányomat meglepni valami aprósággal, ami azért nem színarany mondjuk, de valami kellemes kis csecsebecse, ami rám emlékezteti, vagy esetleg Nigelre, hisz ő is nagyon fontos lett neki az idők folyamán. Igazság szerint Williamhez jöttem, jobbnak láttam személyesen közölni, hogy egy darabig még maradok, és könnyen lehet, hogy akkor is, ha ilyen vagy olyan módon, de elrendeződnek a lányom dolgai. Ha meggyógyul, szeretném jóvátenni a hibám, és szeretném, ha ismerné az apját, ha pedig meghal… nos, mindkét gyermekem Anchorageban lesz eltemetve, így hát értelemszerűen többé nem fogok menni sehová, akár tetszik valakinek, akár nem. Különösképpen ez most lényegtelen. Képzelem, mennyire fog repesni, hogy maradok feszültséget generálni, de akármennyire is vagyok tudatában, hogy ez így nem kellemes, attól még nem én biztosítottam be ezt az utat, hanem Nigel. Ujjal mutogatni azonban nem fogok, megbékélek a helyzettel, mert most így kell lennie, s bízom benne, hogy idővel alkalmas leszek arra, hogy erősíthessem az Őrzőket.
Belépek az ékszerüzletbe, felettem jelez valami, rövid, éles kis sípolás, a modernebb üzletekben már nem dívik a kicsi csengő, pedig annak is megvan a maga varázsa. Ha nekem lenne üzletem, biztos valami ilyesmivel próbálkoznék, de ugyebár ilyen képben sincs.
Elkezdek nézelődni a vitrinek között, keresek valami olyasmit, ami megfelelő lenne, de az első pár árcédulától egész egyszerűen megriadok, olyan magas ár szerepel rajtuk. Tudom én, hogy a minőséget meg kell fizetni, de azért na, de ezeket nem az én pénztárcámra szabták, az orvosi számlák szinte mindent elvisznek… Már majdnem ki is fordulok, mikor lépéseket hallok, és tekintetem a bájos arc gazdájára fut.
- Jó napot!
Köszönök sután, tekintettel informátor mivoltomra, egyszerű embernek látszom csupán, kevesen vannak, akik tudják rólam a valódi kilétemet, és ezen nem is szeretnék változtatni.

Re: Üzlethelyiség // Hétf. Jan. 11, 2016 9:24 pm

Hiába vagyok egyedül az üzletben nem mindig állok a pult mögött, hiszen remek a hallásom, meg az az ízé is remekül jelzi, ha valaki belép. Azt pedig tökéletesen megértem, ha Helena nem tud itt lenni mindennap. Még fiatal és sok mindent kell tanulnia, így természetesen nem támaszkodom rá teljesen, de eddig jól kijöttünk egymással és remélem ez később se fog változni. A csengő jobb lett volna, de aki berendezte ezt a helységet azt mondta, hogy ez az apró csipogás sokkal jobb és jobban illik ehhez a helyhez. Illetve ez kell a modern embereknek és nem pedig hosszú percekig csilingelő csengő. Én pedig egyszerűen belementem, ahogyan egy lakberendező ne mondja meg, hogy miként tervezzek meg egy ékszert, úgy én se fogok beleszólni az ő dolgába. Nem akarom én senki kenyerét elvenni, még akkor se, ha láttam azt, hogy miként változnak a házak, a bútorok és velük együtt az emberek. Az élet sose áll meg, s ez nem is lesz másképpen. később se. Mindig minden változni fog…
Amikor meghallom, hogy valaki betér az üzletbe, akkor csak messziről figyelem őt, lassan lépdelek egyre közelebb, míg végül megállok a távolabbi pult mögött és onnét szemlélődök. Sok eladó úgy csap le a vevőjére, mint valami sas a prédájára, de én szeretem hagyni, hogy kedvükre nézelődjenek. Még akkor se harapok, ha esetleg megtapizzák az üveget – ami nem ritka pillanat egy ilyen helyen –, de erre találták fel a különféle tisztítószereket és leeresztett redőny mögött, hangos zenével és táncolva az ember elég hamar megtisztítja ezt a sok vitrint. Jobb, ha senki se látja ezt a produkciómat. Amikor pedig a nő esetleg a távozást fontolgatja, akkor sietve indulok el felé egy barátságos mosoly keretében.
- Jó napot! – viszonozom a mosolyát, majd a kezemet felé nyújtom. – Symara Thibodeau vagyok. Esetleg segíthetek Önnek? – pillantottam rá barátságosan. Nem akartam elijeszteni a nevemmel, de nem titkolom, hogy enyém az üzlet. Szeretném, ha vásárolna itt valamit, de akkor se fog semmi baj történni, ha csak egyszerűen távozik, viszont valami miatt úgy érzem, hogy ő valami különlegesre vágyik. Ha esetleg bemutatkozik ő is, akkor könnyedén válaszolok neki. – Örülök a találkozásnak! – Majd egy picit megpróbálom beljebb terelni.
- Valami azt súgja, hogy nem olyan ékszereket keres, amik ezekben a vitrinekben meglelhető. – s nem azért mondom, mert azt feltételezem, hogy nem engedheti meg magának, hiszen nem a ruha teszi az embert. Ezt is remekül megtanultam már. – Inkább valami különlegeset. Esetleg van valami elképzelése? – pillantok a nőre kíváncsian és barátságosan, s nem is feltételezem azt, hogy esetleg egy őrző áll velem szemben...

Re: Üzlethelyiség // Hétf. Jan. 11, 2016 9:43 pm

Én nem nyúlok a vitrinekhez, épp elégszer tisztítottam már üveget ahhoz, hogy eszembe se jusson más munkáját növelni ilyesmivel. Bizonyára vannak jó páran, akik megteszik helyettem, sőt mi több, biztos be szoktak térni gyerekekkel is, ők meg aztán mindent összefogdosnak. Szülőként tudom, hogy egyszerűen nem lehet rájuk haragudni, de az eladók biztos nem rajonganak a dologért.
Mikor észlelem a nőt, ő már figyelt engem, később szúrtam ki, nem jellemző rám az ilyesmi, de még mindig elég nehézkesen létezem a balesetem okán, az orromról még nem szívódott fel a véraláfutás, és a szemeim zugában is van némi, nem szórakoztam sminkkel, minek is tettem volna. Ha magamra kenek egy kilót, akkor is tudják, hogy történt valami. Az meg a másik kérdés, hogy én inkább elkerülném a csodás ismerkedést. Egy autóbalesetben nincs semmi, szerinte majd minden földön járó lélek átélt már hasonlót, már aki hajlandó autóba ülni. A vén csont farkasok nehezebben vehetők rá erre.
- Ohh, örvendek, Eliana Nayara Belmonte.
Rázom meg rögvest a kezét, próbálok nem minden bokorban farkasokat látni, épp ezért nem is kutakodom az energiái felé, nem érdekel, miféle, most nem azért vagyok itt, hogy bárki után nyomozzak.
- Nos, elég tanácstalan vagyok.
Nem vagyok épp járatos ékszerek terén, alig hordok, emlékszem, régen megtettem, de mióta az egyik lányom meghalt, nem viseltem. Alaia utánzott benne, viszont én azt szerettem volna, ha ezen változtat, legalább kis mértékben.
- Igazán kedves.
Ez biztos valami eladói fogás, hogy megcsípjék a szimpátiát, és vásároljon a vevő. Hogyan is örülhetne nekem? Nem ismer egy cseppet sem, ennek ellenére beljebb megyek. Éppenséggel akár sérthetnének is a szavai, de igaza van, azon nincs értelme keseregnem, amin nem érdemes. Attól nem leszek soha vagyonos, hogy afelett sírdogálok folyton, hogy nincs pénzem. Ez a helyzet, ettől nem vagyok kevesebb.
- Mit is mondott? Thibodeau? Ez görög? Illetve, ezek szerint magáé a hely. Szép!
Próbálgatok többet kihozni magamból, mint amire mostanság képes vagyok. Azt illetően meg fölöslegesnek látok bármit is mondani, hogy nem olyan égszert keresek.
- Csak valami nagyon homályos. Valami egyszerű és kellemes darabot szeretnék, nyakláncot, esetleg karkötőt. Kis medállal, azt még nem igazán tudom, miféle lenne a megfelelő.
Fejtem ki, bár gőzöm sincs, tud-e vele kezdeni bármit is.

Re: Üzlethelyiség // Hétf. Jan. 11, 2016 10:14 pm

Egyik ember se ugyanolyan, ahogyan egyik teremtmény se. Mindenki kicsit másképpen gondolkozik, s én nem szeretek belezavarni senkinek se a privátszférájába. Ezért is figyeltem a távolból a nőt. Semmi hátsószándékom nem volt vele, de azért megtanultam a múltamnak köszönhetően eléggé halkan közlekedni, így nem csoda, ha nem szúrt ki egyből. S nem is az volt a célom, hogy amiatt esetleg nagyobb érdeklődést mutasson bármelyik áru iránt, mert én itt vagyok. Érezze magát otthonosan.
Láttam a nő sérüléseit, de még se ragadtam azok bámulásánál. Nem tartozott rám, hogy mi történ vele, de reménykedtem abban, hogy semmi komoly baja nem lett. Nem tehetek róla, szerintem még az eltévedt bárányokat is megszeretném védeni. Én ilyen vagyok, ezt kell szeretni.
- Ohh, igazán különleges neve van, esetleg spanyol? – pillantottam rá tényleg érdeklődve és a szavaim nem voltak hamisak. Tényleg úgy gondoltam, hogy nem hétköznapi neve van és ez igazán tetszett. Szerettem a ritka és fura nevű embereket. Legalább nem gondoltam azt, hogy csak nekem van ennyire szokatlan nevem.
- Ezzel szerintem mindenki így van, ha olyan helyre sétál, ahonnét szeretne valamit, de maga se tudja még pontosan, hogy mit. – ajkaim barátságos mosolyra húzódtak, hiszen remekül ismertem ezt az érzést. Az igazán kedves dologra csak bólintottam és picit talán legyintettem is, hogy nem tesz semmit se. Szeretem az embereket elveszíteni eme bűvös barlangban, hogy utána ékszerrel távozzanak, de tényleg nem dől össze eme barlang fala, ha néha egy-egy kósza lélek üres kézzel távozik. Kíváncsian figyeltem őt, majd neki dőltem egy picit a pultnak. Amúgy is már összefogdosták, így mindegy is neki.
- Lehet görög, de akár francia is. Mind a két nyelvben szokták használni. – ajkaim újra mosolyra húzódtak barátságosan, amikor a nevem került szóba, hiszen már a két országban találkoztam ezzel a névvel. – Köszönöm szépen, s remélem nem csak azért mondja, mert kiderült, hogy az enyém. A kritikákból is tanulhat az ember. – játékosan csenget a hangom, de komolyan gondoltam. Ha valaki azt mondaná, hogy ez és ez csicsás, nem ide illik, akkor tuti fontolóra venném a dolgot, hiszen mindenki véleménye számít, mert még is csak a vevőkből élek meg.
Kíváncsian hallgatom azt, ami mond, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve besétálok a pult mögé és rövid időre eltűnök. Reménykedek abban, hogy nem fog eltűnni, majd papírlapokkal és ceruzával térek vissza.
- Gyermeknek lesz, vagy magának? Bocsánat, csak a mérete miatt kérdezem, mert azt mondta, hogy picit szeretne. Van esetleg valaki elképzelés formailag, esetleg motívum? Vagy szeretnének bele rakni valamit, vagy csak egyszerű modell legyen? – pillantottam rá kíváncsian, majd ha elkezdett valamit mondani, akkor a ceruza könnyedén siklott a papírlapon, ha valami változott, akkor könnyedén raktam félre, hogy egy másik lapon kezdjek neki. Szeretek rajzolni, főleg ékszereket, meg eleve nem is akartam kidobni egyik félkészt se, mert lehet, hogy mindegyikben megpillant valamit és majd azokat kell ötvözni.

Re: Üzlethelyiség // Kedd Jan. 12, 2016 8:36 pm

- Igen, Spanyolországban élek.
Bólintottam rá alig mosolyt villantva, többre a részemről sajnos nem tellett, akár tetszik, akár nem. Sajnálatos módon tényleg eléggé magam alatt voltam már jó ideje, így a vidámság nem volt a napjaim része.
- Milyen igaz. Remélem, azért többnyire szerencsésebb.
Bár nem tudom, lehet, hogy a túlságosan konkrét elképzeléseket nehezebb teljesíteni, de aligha lehetek ezzel tisztában, nem vagyok ékszerész.
- Az addig rendben van, hogy mindkét nyelvben használják, de a magáé melyik? Elvégre, két országból egyszerre nem származhat valaki.
Általában egyébként is a születés helye a mérvadó, a szülők lehetnek kevertek nemzetiség terén, de attól még nem fog mindkét helyről származni a gyermekük. Persze az is lehet, hogy csak szeretné titokban tartani, úgyhogy röpkén meg is csóválom a fejem.
- Nem számít.
Tüske nincs bennem, igazság szerint szinte minden lepereg rólam, csak a lányom érdekel mostanság, és kötve hiszem, hogy ez egyhamar változni fog.
- Nem, nem szokásom semmit azért dicsérni, mert valakihez tartozik.
Sosem vezérel semmiféle előny kovácsolása a hízelgés által, az nem az én stílusom, sokkal inkább vagyok kényelmetlenül őszinte néha, meg érzelmi hullámvasút, de a hízelgés nem kenyerem.
- Annyira nem gyermek már huszonéves. A medálra gondoltam, hogy kicsi legyen. Illetve… legyen kettő, az egyik lehet kisebb, olyasmi, ami egy nyolc éves kislány nyakában elférne.
Elfért volna. Illenék végre meglátogatnom a sírját, ideje… Csak azt nem tudom, miért nincsen semmiféle emlékem a temetésről, de talán Solomon tudhat erről is valamit, bármennyire is törjem össze vele ismét.
- Mindenképpen egyszerű, sajnos nem olyan vastag a pénztárcám, szóval köveket nem szeretnék. Motívum… nem is tudom, valami, ami a békére utal? Van ötlete?
Figyeltem, ahogy rajzolgat, és közben esett le, hogy esetleg ő maga készít is ékszereket, akkor tettem finoman a kezére a kezem, hogy álljon meg, és csóváltam meg a fejemet.
- Ne fáradjon, kérem, a tiszteletdíját biztosan nem engedhetem meg magamnak. Biztos akad erre valami, ami megfelel a leírtaknak…
Kölcsön kérhettem volna Nigeltől, de ezt egyedül akartam elintézni, abból, amim még megmaradt, mert ők ketten megérdemlik, a világon mindent.

Re: Üzlethelyiség // Kedd Jan. 12, 2016 8:39 pm

- Gyönyörű hely, legalábbis sokan ezt mondják. – mosolyodtam el én is haloványan, mert sok ideig, ha nem is, de azért ennyi év alatt érintette lábam azt a vidéket is.
Szavaira csak bólintottam, hiszen az már nem csak rajtam múlik, hogy valaki itt megtalálja a számításait vagy nem. Én igyekszem, de azért minden álmot se válthatok valóra. De tehetek azért, hogy esetleg később megkapja az illető azt, amit szeretne. Nem egyszer rendeltem már meg ékszert is ügyfél kérésére, de ez most mindegy is.
- Görög. – vallom be egy kisebb habozás után, hiszen egyik hely se a szülő hazám, de régóta nem viselek ír nevet. Azóta, hogy kikerültem az Atyám kezei közül, hiszen az első név, amit megkaptam az Dotty volt és nem éppen ír név, de ha őszinte akarok lenni, akkor se tudnám meg, hogy milyen eredetű, de szeretem és azóta is végig kísérte az életemet. Láttam azt, hogy a nőt bántja valami és legszívesebben megkérdeztem volna, de még se tettem. Nem akartam a tolakodó idegen lenni az életében, de reméltem azt, hogy van, akivel meg tudja osztani a dolgot. A kérdése pedig semmis lett szinte, hogy inkább hagyjuk a dolgot, hiszen körülbelül én pont vele egy időben árultam el a nevem származását. Nem nagy titok, de azért nem is hangoztatom.
- Ezt örömmel hallom. Manapság sajnos ritka ilyen. – s most izélésből mondtam, de tényleg így volt. Néha csak azért mondtak bizonyos emberek valamit, mert azt hitték abból előnyük származhat, de nem éreztem azt, hogy hazudna és nem is feltételeztem róla.
- Esetleg egy aprócska madár, aminek a csőrében van valami? – persze ez csak egy hirtelen ötlet volt, de szerintem a madár eléggé békés motívum és ami a szájában az lehet akár a családra vonatkozó, vagy éppen csak egy személyre vonatkozó dolog.
- Hmm, van valami hobbija? – próbáltam tovább puhatolózni, hiszen akár abból is ki lehet találni a dolgot, hogy mi is mutatna jól, de eddig nekem a madár volt a leginkább kézenfekvő és azt is meg lehet csinálni különlegesre.
Amikor megérzem az érintését, majd a szavait egy barátságos mosoly keretében pillantok fel, majd megrázom a fejemet.
- Nem is kérnék tiszteletdíjat, hiszen azért rajzolok, hogy valakinek mosoly jelenjen meg az arcán. Illetve higgye el, hogy megtudunk állapodni. Egy ékszer nem mindig olyan drága, mint amilyennek gondolná az ember. Meg amúgy is a legtöbb üzletben lévő ékszer drágább, mint ez, amit önnek tervezek. – mosolyodtam el haloványan, majd reménykedtem abban, hogy engedi azt, hogy befejezzem. Meg se fordult a fejemben, hogy amiatt, mert én rajzolom meg többet kellene fizetnie érte. Én nem ilyen vagyok. Egyszerűen csak szeretem azt látni, ha az ékszer jelent is valamit, s nem csak egy tárgy. Ennyi és nem több.

Re: Üzlethelyiség // Kedd Jan. 12, 2016 8:41 pm

- Valóban gyönyörű, én nagyon szeretem.
Abba inkább bele sem gondolok, hogy talán soha többé nem lesz majd módom visszatérni, pedig szívem szerint azt tenném. Fognám a lányomat, és visszavinném, ám immár megváltoztak kissé a körülmények, és biztosan ő is azt szeretné, hogy Noëlle mellett térjen végső nyugalomra, ha úgy hozza a helyzet.
- Biztos az is csodás hely, a gyrosért áldom a nevüket.
Tényleg imádom, meg úgy összességében a hasamat is, bár újabban mindig elfelejtek enni, fogytam is, kissé beesett az arcom, én látom a tükörben, de az, aki nem ismer, valószínűleg nem fogja felismerni ezeket a jeleket rajtam. Még Nigel sem vett elő miatta, hogy megtömjön, mint egy pulykát szerencsére.
- Tudom. Szeretek a kivétel lenni. Meg aztán, sokkal tisztább, ha saját erőnkből érjük el a dolgokat, nemde?
Számomra ez a magától értetődő, másnak nem annyira, de jelenleg nem is kifejezetten érdekelnek mások, legyek bármennyire is önző ezáltal.
- Az egész jól hangzik.
Bólintok rá halovány öröm árnyával arcomon, nem az igazi, de nem tudhatja, hogy nem neki szól, egyszerűen képtelen vagyok valóban mosolyogni. Remélhetőleg ez változni fog a jövőben, mindenesetre egyelőre ez van. Közben azon gondolkodom, mi lehetne a csőrében, de egyelőre tanácstalan vagyok.
- Imádja a filmeket és szeret rajzolni is.
Játszadozik a fejemben, hogy nemes egyszerűséggel egy N betűt tetetnék bele, de azt hiszem, az valahol fájna neki. A kicsiben nem lehetne A, mert nem az volt a korábbi neve. Én már tudom, engem hogyan hívtak, de azt nem, hogy őt hogyan.
- Én… köszönöm a kedvességét, de azt hiszem, még egy mosollyal sem igazán tudok szolgálni, olyannal nem, amiért érdemes lenne.
Istenem, hogy én mennyire lehangoló lehetek, de egyszerűen nem megy másként. Végül elveszem a kezemet, rajzoljon csak, nem akarom kihasználni, így remélem, tényleg nem fogja megdobni a költségeket a dolog. Valamelyest azért megnyugtat, hogy azt mondja, a legtöbb ékszer drágább ennél.
- A kisebbnek legyen a csőrében egy szív...
Talán sablonos, nem tudom, de úgy érzem, így talán vezekelhetek a sírja fölött, amiért ilyen sokáig nem látogattam meg. Hogy talán ez az apróság visszaadhat valamit a szeretetem bizonyosságából felé, hisz nincs nap, hogy ne hiányozna. Összeszorítom az ajkaimat, dacosan, nem sírok, megfogadtam már sokszor, mégis, újra és újra megszegem.
- Ékszereket is alkot? Ezek az ön munkái? Bár ettől függetlenül is nagyon szépek.
Most sem csak azért dicsérem, mert úgy hiszem, hogy ő alkotta őket, elvégre ebben még biztos sem vagyok, bár a rajzból ítélve lehetséges.

Re: Üzlethelyiség // Kedd Jan. 12, 2016 9:20 pm

Csak egy aprót bólintottam a szavaira, hiszen nem szerettem volna túlzottan annál az országnál leragadni. Mivel azt tudtam, hogy már láttam korábban, de akkoriban még aprócska volt. Az apját ismertem, de ezt jobbnak láttam nem hangoztatni, hiszen nem biztos, hogy jó volt a viszonyuk. Nem maradtam ott sokáig, meg amúgy se emlékezhet rám, hiszen még aprócska volt, illetve nekem is sok időbe telt, míg arcának vonásait és a nevét egy régi ismerőssel összekötni.
- Sose járt még ott? – pillantottam rá kíváncsian, majd a mosolyom szélesebb lett. – Valóban remek étel, de amit ott készítenek az még jobb annál, mint amiket ebben az országban vagy bárhol máshol lehet kapni.
- De, sokkal jobb abban gyönyörködni, amit mi magunk értünk el, mint mások sikereiben fürdőzni. – adtam neki igazat, hiszen arra sose lennék képes. Nem akarom másnak mutatni magamat, mint ami vagyok. Meg amúgy se akarnám azt, hogy csak a szüleim miatt ismerjenek, vagy a vagyonos családom miatt, esetleg a botrányos viselkedésem miatt. Megdolgoztam ezért az üzletért és azóta a szívemet is az üzletnek adtam. Igyekeztem elérni azt, hogy olyan légkör legyen itt, amilyen nagyon ritka a boltokban…
Látom a mosolyán, hogy nem olyan, mint amikor egy boldog ember mosolyog. De magam sem értem, hogy mi történhetett vele és szeretnék segíteni, de úgy érzem, hogy nem tudnék és most emellett a dolgok mellett el kell sétálnom. Nem segíthetek mindenkin, egyszerűen nem lehet. Néha engedni kell azt is, hogy az emberek maguk kérjenek segítséget.
- Akkor igazi művész lélek… - szólalok meg jókedvűen és egy barátságos mosoly keretében. Hmm, ez talán segíthet. Nem sok információ, de talán ezekből is ki lehet hozni valamit. A ceruza serceg, érzem, ahogyan különféle ötletek futnak át a fejemen. A lapok pedig néha egymás után kerülnek egymás mellé, mintha a megfelelő ihletre várnék csak, hogy végül a mestermű megszülessen, hogy utána egy gyermek arcára mosolyt csaljon.
- Néha nem a szavak, se nem a mosolyok a fontosak. Néha csak az a fontos, amit a szívünkben érzünk és az őszinteségünk. Remélem, hogy egyszer fog még ragyogni a mosolya, ahogyan egykoron. – s tényleg ezt kívántam, hiszen emlékeztem, hogy kicsiként milyen gyönyörű volt, ahogyan a mosolyára is, de ezt neki nem kell tudnia. Én most csak egy üzlettulajdonos vagyok, aki barátságos vele és ennyi.
- Hmm, rendben van. Akkor lássuk csak, hogy mi van itt…. – gondolkoztam hangosan, majd a korábbi lapokon heverő madarakra pillantottam, a különleges alakjukra, a mintájukra, mintha azt várnám tőlük, hogy legyenek a múzsáim. Aztán a kérdése picit kizökkent és sietve pillantok rá, majd oda, ahova mutat. – Igen, azt a pár darabot én álmodtam meg és utána ki is viteleztem, kivéve azt az egyet. Azt a munkatársam alkotta. Igazi tehetség a leányka, igazán szerencsések vele az egyetemen. – majd pedig újra a papíroknak szenteltem a figyelmemet. Először jött a lánc, a kisebb madár a szívecskével, ami egy faágon ült és apró leveket is megtalálhatóak voltak rajta. Majd jött a másik, amin egy madártoll szerű alakzat bontakozott ki, azon foglalt helyett egy nagyobb madár, ami pedig egy festő ecsetet tartott a csőrében. Hmm, szokatlan volt talán picit, de annyira nem is rossz, de majd kiderül, hogy neki ez mennyire is jön be.
- Ehhez mit szól? – pillantottam a nőre kíváncsian és arcának rezdüléseit fürkésztem.

Re: Üzlethelyiség // Szer. Jan. 13, 2016 2:47 pm

- Nem, nem vagyok nagy világutazó. Egyébként ezt elhiszem, náluk jobban nem is csinálhatná más.
Tőlük ered, csak az lehet a legjobb, persze tudom, ízlés kérdés, ki tudja, lehetséges, hogy vannak olyanok, akiknek jobban bejön az amerikai változat. Én nem tudhatom, de hajlok az eredeti az igazi felé.
- Ugye? Nem tudom, miért jó az egyeseknek, hogy mások hátára taposva emelkednek felül.
Sem őrzőként, sem pedig a civil életben nem tettem ilyesmit soha. Mindenért megdolgoztam tisztességgel, valószínűleg épp ezért van ilyen kevés, vagy csak nem jó vállalkozásba fogtam. Ez azért nem igaz, mert imádom a munkámat, és nagyon húznám a szám, ha le kellene cserélnem. Ettől függetlenül kénytelen vagyok belenyugodni, hogy jó eséllyel ez lesz a helyzet.
- Valami olyasmi.
És nagyon magányos, mióta a testvére meghalt, de ez olyasmi, amit nem mondhatok el neki, mert nem tartozik rá. Senkinek sem kell másfél évtizedes gyászunkban osztoznia, egyszerűen csak nem akarok túl sokat elárulni senkinek, ebből is lehet dolgozni szerintem, még jobb is, mintha mondjuk azt mondtam volna, hogy szereti a szőlőt. Tényleg elveszettnek érzem magam, bízom benne, hogy nem néz kattantnak, noha tény és való, hogy nem vagyok éppenséggel a topon.
- Igazán kedves magától…
… de nem hiszem. Hihetném, hogy vannak csodál, és Alaia élni fog, de nem… tulajdonképpen ebben már senki sem hisz. Az egyetlen, utolsó utáni lehetőség, és olyan megoldás, ami garantáltan meggyógyítja, a vérfarkaslét, de azt úgy gondolom, önként sosem választaná. A kérdést még nem tettem fel neki, de ami késik, nem múlik. Mindenképpen fel fogom előbb-utóbb, csak el kell jutnom addig, hogy legyen elég erőm hozzá. Elviselni a nemet. A legutolsó, legfontosabb nemet.
- Csak nyugodtan, nem sietek.
Fogalmam sincs, nála mennyi ideig tart az alkotás, vannak olyanok, akinél eléggé el tud húzódni, és igazából nem is várok gyors munkát, a minőség sokkal fontosabb. Ha most azonnal akarnám, kiválasztottam volna az első általam megfizethető darabokat, és annyi, ám nyilvánvalóan nem ez a helyzet. Fogok még erre járni bizonyosan, és arra még nem is vagyok kész, hogy meglátogassam Noëlle sírját. Csak a napokban merült fel bennem, hogy meg kell tennem, de még némileg edzenem kell magam rá, arra nem különben, hogy újra Solomon elé álljak.
- Szerencsések azok, akiket az ég valamiféle tehetséggel áldott meg.
Nézem meg azt az ékszert is, valóban szép, bár talán látszik rajta, hogy nem annyira kiforrott munka, inkább egy formálódó művész útjának egyik lépcsője. Ez azonban aligha von le bármit is az értékéből.
Mikor végül felém tartja a papírt, elgondolkodva nézegetem egy kicsit. A kisebbik láttán akaratlanul is összeszorul a szívem. Istenem, Noëlle, bár velünk lehetnél még, akkor biztosan Alaia sem lenne beteg, és imádhatnátok egymást még mindig.
- Szerintem tökéletesek lesznek.
Bólintottam rá, bár lelkem fájdalma okán még egy erőtlen félmosolyra sem futotta, de az igazat mondtam, csak épp a kedélyesség hiányzott mögüle.
- Szóval… ilyenkor ez hogy megy? Mennyibe kerülne? Nem aranyból természetesen… valami költségkímélőbbre gondoltam. Illetve, kell előleget fizetnem?

Re: Üzlethelyiség // Pént. Jan. 15, 2016 9:16 pm

Szavaira egy apró mosoly és egy kisebb bólintással feleltem csak. Tudomásul vettem, hogy nem járt sok helyen, illetve annak is örültem, hogy nem kezdett el veszekedni erről a dologról. Lehet, hogy itt is legtöbb esetben arabok vagy görögök kezében van az ilyen kajálda, de akkor se ugyanolyan, ahogyan a kínai kaja ahhoz képest, amit abban az országban adnak. Mintha az a különleges a városhatárokon kívül egyszerűen eltűnne.
- Pontosan, ahogyan az olyanokat se fogom, akik mások pénzén élősködik vagy mások hírnevére alapoz és úgy próbál nagynak mutatkozni. – Ohh, az a sok gyerek, éppen felnőtt ember, akik a szüleik hírnevével szerepelnek a magazin lapjain. S azt hiszik, hogy a sok botránytól lesznek valakik, pedig nem. Sokkal inkább amiatt, ha tesznek is valamit az asztalra, de ezt nem az én saram eldönteni. Egyszerűen csak néha annyira fura ez a sok változás és szokás…
Nem firtatom tovább, hogy milyen lehet az a lány, akiről szó van. Van valami megfoghatatlan szomorúság a hangjában és emiatt kicsit még az én szívem is összeszorult. Figyeltem őt, de ügyelve arra, hogy ne tűnjön fel neki. Ugyanakkor valami miatt kicsit aggódtam is érte, hiszen annyira fiatal volt, annyira gyönyörű, de a szemeiben boldogság helyett sokkal inkább fájdalom és szomorúság ült. Mintha részben egy korábbi önmagamat láttam volna benne, noha semmit se tudtam arról, hogy mi nyomhatja a szívét.
- Ezt örömmel hallom, hiszen az álmok megvalósítása nem mindig megy egyik percről a másikra. – szólalok meg jókedvűen, s közben egy pillanatra körbepillantok, de amióta ő belépett ide, azóta senki se érkezett. Bár ez annyira nem csoda, hiszen ilyenkor az emberek vagy nyaralnak, vagy pedig betemeti őket a munka. S annyira késő se volt, hogy esetleg elkezdjenek a havas utcákra özönleni.
- Én úgy tartom, hogy mindenki különleges és mindenkiben van valamilyen fajta rejtett kincs. Talán valaki rajzolni tud, valakiben túl nagy szeretet lappang, míg másban esetben a költészet kell életre. Csak nem olyan könnyű megtalálni, vagy csak fel se tűnik sajátmagunknak. – mosolyodtam el, mert nem csak emiatt lehet valaki különleges. Akár lehet szó bátorságról, küzdelemről és harcról. Oly sok minden miatt lehet valaki különleges, hogy szerintem estig tudnám sorolni, de most nem ennek van itt a helye. Helyette inkább a ceruza siklik egyre jobban a papírokon, határozott vonalakkal, míg néha egy-két halvány is rákerül, hogy utána egy lehetséges új ékszer szülessen meg.
- Ezt örömmel hallom. – mosolyodom el haloványan, majd a többi papírt kicsit arrébb is húzom, hogy ne zavarja be, hiszen lehet, ha tovább nézi, akkor esetleg meggondolja magát.
- Mennyit lenne hajlandó rákölteni? – pillantottam rá, hiszen az a kérdés, hogy ő mennyit fizetne érte, mert nem akarok túl sokat se mondani, illetve úgy talán én is megtudom mondani, hogy miből tudnánk elkészíteni neki. – Ha megállapodtunk, akkor 4-5 nap alatt elkészül az ékszer és érte lehet jönni, de ilyenkor ki kell tölteni egy formanyomtatvány, ha esetleg bármi lenne, akkor el tudjuk érni. – nem volt titok, igazából egy-két személyes adat kellett rá, aláírás és ennyi. A képeket meg mindig mellé teszem és akkor így tuti nem keveredik el semmi se.

Re: Üzlethelyiség // Kedd Jan. 19, 2016 11:31 am

- Igen, az ugyanaz pepitában.
Különösképpen tapasztalnom személyesen nem kellett, de nyilvánvaló, hogy a mai képmutató világban sok minden erről szól, ezt veszik természetesnek, mert ezt látják. Ettől még senki sem lesz értékes, mert valaki a felmenői közül az, hiába is érzi annak magát.
- Nem, valóban nem megy.
Csendesedem el, és kissé elrévedek, mert, honnan indultam? Milyen álmaim voltak? Tehetséges, hasznos informátor szerettem volna lenni. Pipa. Szerelmet akartam, férfit az életembe. Pipa. Gyerekeket szerettem volna. Pipa. S most? Mi van ebből? Semmi, egyetlen megmaradt lányom is haldoklik, a férfi az életemből árnyéka önmagának, épp úgy, miként én magam is, s jelenleg még informátorként sem működöm. Egyszerűen úgy érzem, semmi vagyok, és nincs már miből várat építenem, az álmaim mind kisiklottak a kezemből. Újak? Talán nem kellene feladnom, mégis reménytelennek tűnik az egész.
- Ez lehetséges. Van, aki sosem talál rá. Én… festettem, de már régen nem.
Tizenöt éve. Mióta Noëlle eltávozott az élők sorából, semmit sem alkottam, holott korábban még kiállításaim is voltak, egy kicsi galériám, és imádtam. Mindig úgy mentem haza, hogy valahol festékpöttyös voltam, mert sosem vettem észre mindet. Erre azért akaratlanul is elmosolyodom. Nem is tudom, talán segítene, hogyha olykor-olykor festegetnék kicsit, ezt még azért átgondolom.
Közben nyugodtan figyelgetem, ahogy skiccel, és így rájövök, hogy talán én is hozhattam volna valami rajzot az elképzeléseimről, de talán jobb, hogyha ő csinálja, a saját rajzunkat könnyebb utána megalkotni más formában szerintem. Hisz senki sincs, akinek ugyanúgy forogna a kezében a ceruza, és ugyanannak látna minden vonalat, mint a másik ember.
- Százötven dollár lenne a maximum, amit ki tudnék adni a kettőre… és… esetleg ezüst ékszerekkel is foglalkozik?
Nézek körbe, mert a készítettek közt mintha nem látnék, viszont az előzőben talán volt, de lehet, hogy csak valami olyan színű ötvözet. Fogalmam sincs, és igazából hátsó szándékom sincs a kérdéssel, pusztán szeretném, ha lenne valamiféle védelme a gyermekemnek, ha úgy adódik. Talán ostoba gondolat, főleg, hogy be illene lassan lebegtetnem előtte a vérfarkas dolgot, és azt, hogy ez az egyetlen lehetősége az életben maradásra.
- Ez magától értetődik, persze kitöltök én bármit, ami szükséges a dologhoz.
Azóta már Nigel utánam hozta a készülékemet, és nyitottam is egy előfizetést a legolcsóbb kategóriák egyikében, hogyha telefonálnom kell, ne a motelét kelljen használnom.

Re: Üzlethelyiség // Vas. Jan. 24, 2016 11:14 pm

Éreztem azt, hogy a nő szívét valami nyomhatja, ahogyan volt egy olyan sejtésem is, hogy egy gyermekhez lehet köze, de egyáltalán nem voltam biztos benne. Ez amolyan anyai megérzés volt, hiszen pontosan tudom, hogy milyen érzés volt az, amikor „elveszítettem” a lányomat, amikor többé már nem tarthattam a karjaiban, majd sok-sok évtizeddel később pedig hazudnom kellett és a barátnőjének kiadnom magam. Egy anyai szív sok mindent képes elrejteni, sok mindent képes elviselni, akár még össze is törik újra és újra a gyermekéért, de mindig is ők fognak az első helyen állni. Utána pedig ott volt Ry lánya, akit felnevelhettem, akit úgy szeretek, mintha a saját vérem lenne, pedig nem az. Látni őt felnőni egyszerre mart a szívemben, hiszen Victoria-t sose láthattam felnőni. Őt már csak farkasként ismerhettem meg…
- Szerintem a festeni, rajzolni és hasonló dolgokat jó dolog űzni. Segíthet a lelkünket nyomó démonainktól megszabadítani. Egy-egy festmény, esetleg írás is lehet gyógyír a megtépázott léleknek, vagy egyszerűen gyógyír, segítség mások számára, akik megcsodálhatják a műveket és felfedezhetik magukat benne. – lehet, hogy nem fog egyetérteni, de nem is kell. Senki se egyforma, de pontosan ettől izgalmas az élet. Inkább csak azt reméltem, hogy nem bolygattam meg túlságon azt, ami legbelül zajlik. Nem állt szándékomban, egyszerűen csak elmondtam, amit gondolok és semmi több. Mindezt eleve barátságos hangnemben tettem. Sose szerettem másokat kioktatni, csak akkor, amikor már nem volt más lehetőségem rá, hogy észt próbáljak verni abba a csöppnyi kis agyukba.
Hamarosan pedig a ceruza életre kell a papíron és szép lassan a vonalak egymásba fonodnak, ahogyan az emberi sorsok is, míg végül a célt el nem érik. S most nem más volt a cél, mint egy szép és megálmodott nyakláncot életre kelteni. Eleinte nem volt könnyű. de amikor jött egy újabb és újabb kósza gondolat, akkor újra neki kezdtem, a türelmem határtalan volt, s ha nem is sikerült eddig mosolyt csalnom a nő arcára, akkor hátha majd az ékszer egy apró mosolyt csal. Hamarosan pedig kész is lett és jött az ár. Kíváncsian fürkésztem őt, s türelmesen vártam arra, hogy mit mond.
- Legyen százharminc dollár, ha az úgy megfelel és természetesen lehet ezüstből is. Körülbelül két hét alatt lesz kész, de ha esetleg hamarabb elkészülne, akkor értesítjük Önt. Illetve lehetséges, hogy nem én leszek itt, hanem a munkatársam, de ő is érti a dolgát, így nem kell semmitől se tartania. – mosolyodtam el, hiszen Helena tényleg ügyes kislány, illetve én szeretnék minél távolabb maradni az ezüsttől, de ez szerintem eléggé érthető, annak, aki tudja, hogy mi vagyok vagy ismeri a múltamat, Ha meg én leszek itt, akkor nem marad más, mint a kesztyű.
Kiveszek egy papírt, miközben a rajzot összetekerem, majd összekötöm és felfirkantok rá egy-két adatott. Amikor pedig végez a papírral, akkor én is aláírom, hogy tényleg felvett rendelésről van szó, majd ráírom az árat is, hogy ne legyen belőle tévedés, illetve azt is, hogy ezüstből kell lennie.
- Még esetleg valamiben segíthetek? – kérdeztem kíváncsian, miközben a papírt hozzátűztem a papírhoz, hogy nehogy elkavarodjon.

|| Ha semmi olyan nem lesz, akkor köszöntem a játékot! Ezt is nagyon élveztem! Üzlethelyiség 1839924927

<33

Re: Üzlethelyiség // Hétf. Feb. 01, 2016 2:48 pm

- Engem kikapcsol, nem mondhatnám, hogy a problémákat megoldja, de jól esik kiélni a kreativitásomat, azaz, jól esett, hisz nagyon rég nem festettem. Talán ideje lenne beszereznem pár eszközt hozzá.
Kiváltképp azért, mert tulajdonképpen elsősorban Willhez jöttem Fairbanksbe, hogy a tudtára adjam, tovább maradok, vélhetőleg sokkal. Meglehet, addig, amíg csak tehetem, tekintettel arra, hogy a korábbi elképzeléseimmel ellentétben nem kívánok visszamenni Spanyolországba, a lányaimnak legalább a sírban együtt a helye, ha már életük nagy részében egymás nélkül voltak.
Figyeltem, ahogy alkot, másokat is jól esett ilyenkor nézni, valahogy ez is egész megnyugtatóan hatott megtépázott idegrendszeremnek, azt hiszem, nem ártana hibernáltatnom magam egy időre, talán akkor képes lennék megnyugodni.
- Rendben, az belefér, és nem számít, meddig tart, a két hét még jó is, legalább addig lesz módom még egy utazást megszervezni ide.
Atya ég, még bele sem gondoltam, hogy mennyi macera lesz felszámolni az életünket Cartagenában, hogy mennyi mindent kell pénzzé tenni, és itt újra felépíteni őket. Mindenesetre ez még várhat, egyelőre Alaia élvez prioritást minden értelemben.
Úgy tűnik, sikerült megegyeznünk az ékszereket illetően, és elégedett is vagyok a felvázolt dolgokkal, abban pedig nem szeretnék kételkedni, hogy képes-e valóságba önteni a megálmodottat a hölgy, avagy sem. Bízom benne, hogy igen.
- Nem, másban nem, nagyon szépen köszönöm. Akkor várom majd az értesítést a láncok elkészültéről.
A kellő adatokat megadtam hozzá, most már csak várni kell, a lényeg csupán annyi, hogy még módot találjak arra, hogy át is adjam a lányomnak, de annyira azért nem sürget az idő, hogy két hetet ne várhassak vele.
- Viszontlátásra!
Köszöntem el végül mosolyogva a hölgytől, és indultam tovább a dolgomra, volt még belőle bőven.

//Én is nagyon szépen köszönöm, a játékot is, és a segítséget is! <3333//

Re: Üzlethelyiség // Hétf. Feb. 01, 2016 6:31 pm

Re: Üzlethelyiség // Kedd Feb. 23, 2016 5:10 pm

Sym & Oli

Ideje volt kimozdulni.
A Lak falai között amúgy sem akadt másom, mint az a megannyi megválaszolatlan kérdés, ami azóta nyomaszt, hogy visszajöttem. Ami azóta nyomaszt, hogy ott hagytam Jast... és mióta beszéltem Jennyvel. Tudom, menni kéne az árral, hagyni hagy sodorjon valamerre, amerre kell. Mégsem megy, mégis újra és újra lezongorázom magamban a múltat, a jelent... és a variálható jövőt.
Random indultam el, csak bele Fairbanks sűrűnek nem igazán nevezhető forgatagába. A boltok egymást ölelték, már-már lökdösődtek, hogy kinek jusson nagyobb hely. Akárcsak a buszon, amivel évek óta most jöttem először.
- 2nd Avenue - harsogta a bemondó, én pedig ültemből kanyarodva ki ugrottam le a megállóban.
Nem volt terv, nem volt cél... csak menni akartam, szívni magamba a múlt illatát, az emlékeket, amik még a jobb időkről meséltek. Ezen szagok helyett viszont egészen más illatba botlottam. Sarokkal fékeztem, ahogy kissé hátra hajolva lestem át az egyik kirakat üvegén.
- Nézd már... - vigyorodtam el halványan, miközben már hátramenetben érkeztem meg a bejáratig. Az ajtót finoman löktem be, kezeimet zsebre vágva nézelődtem, mintha marhára keresnék valamit. Attól nem tartottam, hogy a szagomról felismer majd az ismerős nőstény, hiszen az új farkasom új illattal járt.
Az arcom viszont nem sokat változott, leszámítva a meggyötörtséget. Most viszont mégsem tudtam levakarni a hülye vigyort róla.
Egészen a pultig sétáltam, majd mit sem törődve semmivel könyököltem fel rá, mint valami öt éves kisfiú, aki nem látszik ki a földből.
- Héj, kisasszony! Kéne egy tiara... - löktem oda a szavakat, az addig még háttal állónak. Ha pedig megfordult, én magam is kiegyenesedtem. - Figyeld már kit látok! - üdvözlésnek elég ergya, de ismert már, ez sosem ment jobban. - Jól sejtem, hogy nem véletlen nem láttalak a Lakban? - aztán lehet csak én voltam bamba, de az utóbbi hónapokban nem volt szerencsém belebotlani Symara-ba. Vagy tudta, hogy itt vagyok, és került, vagy szimplán egyéb dolgok okán nem jutott el a Lakig. Akármelyik is, részemről - egyelőre - még a jókedv kukucskált ki félig leeresztett pajzsom fölött.
Közben az üveglapot piszkáltam, rajzolgattam rá, vagy épp csak kopogni volt rajta kedvem...

Re: Üzlethelyiség // Szomb. Feb. 27, 2016 3:01 pm

Pár órája ment el az egyik alkalmazottam, Helena meg szólt, hogy ma nem fog ráérni egyetem miatt, így sok választásom nem volt, mint egyedül itt lenni és próbálni megcsinálni minden fontosabb dolgot. Jó pár éve már annak, hogy kiköltöztem a Lakból, s saját házat vettem a városhatárban, elég közel a Lakhoz, hogy ha bármi van, akkor még én is meghaljam, legalábbis a nagyját és tudjak menni, ha segítség kell. Nem volt ma nagyforgalom, de nem is bántam, hiszen legalább a papírmunkával is elég gyorsan haladtam, hiszen azt is valakinek meg kell csinálnia, majd jöhetett a rendelés. Nem egy megrendelésünk volt és nem is mindet én vettem fel, így érthető volt, hogy idővel nekem is át kellett bogarásznom, s amit még nem küldtünk el… nos, nem akartam tovább váratni a vevőket se, így elküldtem én. Pedig sok dolgot nem kértem, csak annyit, hogy amit ők vesznek fel, azzal nekik is kell foglalkozniuk. Fiatalság bolondság, ahogyan mondani szokás és én se voltam az a főnök, aki ilyen miatt megenné az alkalmazottait.
Hallom, hogy valaki bejön az üzletbe, de nem ismerősek az energiái és amúgy se szereti a legtöbb vendég azt, ha letámadják, így csak köszönök, de nem pillantok fel, tovább folytatom a papírokkal való küzdelmet. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy egy régebben megpattant ismerőst fújt erre a szél. Elköszönni az tuti, hogy nem tanult meg, de idővel kiderült az is, hogy a köszönés se az erőssége még mindig, de mindig is ilyennek ismertem. A szavaira megfordulok, de amikor megpillantom őt, akkor a papírok kihullnak a kezemből és csodálkozva pillantok rá. – Oli!? – kérdezem úgy, mint aki most találkozott a mumussal, majd megrázom a fejemet és a kezemben maradt egy darab összehajtogatott papírt hajítom felé, hiszen a tollal még a végén az üzletben tennék kárt. – Látom azért a köszönés még mindig jobban megy, mint a búcsúzás. – jegyzem meg egy kicsit durcásan, majd kisietek a pult mögül és megölelem őt, hiszen ismer, hogy mindig is ilyen közvetlen kis bestia voltam, majd neki dőlök a pultnak és még mindig alig akarom elhinni, hogy itt van. – Még járok arra felé, hiszen kötelességeim vannak a falka felé is, de már nem ott élek. A lak és a városhatárba költöztem nem olyan régen. – jegyzem meg mosolyogva. – Mi szél fújt téged vissza? Mióta rontod itt a levegőt? – kérdezem tőle kíváncsian, majd odasétálok a bejárathoz, hogy átfordítom a táblát, hogy zárva. – Kérsz esetleg valamit? – kérdezem tőle jó házigazda módjára és őrülhet annak, hogy nem vágok hozzá még több dolgot.

Re: Üzlethelyiség // Hétf. Feb. 29, 2016 6:50 pm

Őszintén nem lepett meg, hogy az épp keze ügyébe kerülő tárgyat kellő erővel hozzám vágta. Akkor néztem volna rá furcsán, ha nem így tesz.
- Hát, ki más?! - vigyorodtam el, mire ő már a nyakamban csüngött. Az ölelését pedig nem voltam rest viszonozni.
- Jobban, egy fokkal. De tudod, sose voltam a nagy szavak embere! - kamu, ezt ő is tudja. Habár, tény, hogy nem nyihogok két percenként, ha valami kehem van, de a közeli barátok elől sosem volt titok az, amit érzek. Még, ha nyögve nyelősre is sikerült az előadásom.
- Áh, szóval kibútoroztál. Így már világos. - nem is értettem, miért nem látom arra felé. Pedig őt szívesen vettem volna a visszatértemkor, ha összefutok vele. Helyette sikerült sok másba belerohanni. Olyanokba is, akikkel kicsit kellemetlenebb volt az újra-szia...
Félig felkönyököltem a pultra, aminek ő könnyedén nekidőlt.
- Pár hónapja. - történesen: majdnem négy. De ezt már csak azért sem kötöm az orrára, mert nem kívánom a pultot a nyakamba, olyan formában, mint az iménti papírlapot. - Már rég hazajöttem volna. Csak volt egy kis gebasz, aztán így sikerült. - vakartam meg a tarkómat kissé kelletlenül, hiszen tudom én, hogy egy rohadt szó nélkül léptem anno le. - Darrennel jöttem vissza. - tettem még hozzá, cask hogy kerek legyen, már amennyire ez által az lehet.
Közben szorgos figyelemmel kísértem, ahogy az ajtóig sétált, majd elfordítva a kis táblát fordult vissza felém.
- Valami erős van? - élcelődtem, habár nyomokban komolyan gondoltam. Mióta visszajöttem, talán ő az első, akinek tényleg örülök, hogy látom. Leszámítva a húgomat. Jenny meg más tészta...
- Egy kávé is megteszi. Keverve, nem kavarva! - nevettem el magam kedélyesen, leszámítva azt a csekély kis mellék érzést a gyomromba, ami nem volt olyan szívderítő. Nem Sym miatt. Habár tény, hogy nem repestem az örömtől, hogy nem köszöntem el tőle. Mentségemre szóljon: nem csak tőle. Senkitől sem.
- Amúgy... eregethetnél pár kósza infót. Olyan vak vagyok, mint a cilinder. Alig tudok valamit. - húztam oldalra a szám, hiszen jóformán mióta visszatértem csak a saját kibaszott sebeimet nyaldostam. Falka hírek, egyéb szarságok totál elkerültek. - Azon kívül, hogy csatlakoztunk a barmok nyájához, nem sok minden tudok. - A Vörös hold kevésbé jótékony hatásáról mondjuk tudok, meg a fél falka spontán hullaságáról is ezen esemény nyomán, és az sem érne újdonságként, hogy a húgom kitoloncolt állapotban tengődik Achiban. De más nincs, és mint jó gyerek, imádnám ha magamba szívhatnék még jó pár dolgot.
- Sym... Miért költöztél ki? - mert többek között ez is marhára marja a kíváncsiságomat. Persze, nem kizárt hogy szimplán így volt neki jobb, de mindettől függetlenül is érdekelt.

Re: Üzlethelyiség // Szer. Márc. 02, 2016 11:24 am

- Nem szép dolog a szívbajt okozni az idősebbeknek. – szólaltam meg játékosan és kicsit talán még össze is kócoltam a haját, mielőtt kibújtam volna az ölelésből. S ezt a célzást veheti annak is, hogy csak úgy lelépett, s a csak úgy felbukkanok dolognak is. Bár utóbbinak még mindig jobban örültem, mintha soha többé nem látom őt.
- Igen, ennyire már ismerlek, de még ez is változhat vénségedre. – kacsintottam rá játékosan, majd mosolyogva fürkésztem őt, de szinte semmit se változott. Egyedül az energiái voltak másabbak és erre a farkasom is felfigyelt.
Szavaira csak bólintok, hogy igen. Nem költöztem messzire, hiszen a Lak határában élek, csak a város felőli részen. Így talán mindenkinek jobb és nekem is szükségem volt már egy kis levegőváltozásra.
Amikor pedig megtudom, hogy mióta van itt kicsit elkerekedik a szemem és lehet, hogy jobb, ha nem tudom a pontosabb adatokat, mert képes lennék a nyakába borítani mást is, pedig eléggé türelmes személy vagyok, de azért reménykedtem abban, hogy hamarabb is megkeresne. – Ohh, szóval a két tékozló fiú karöltve talált vissza hozzánk? – ráztam meg a fejemet kicsit, majd aggódva pillantottam rá. – Milyen bajba sodortad a hátsódat? – érdeklődtem tőle és tényleg érdekelt, hogy mibe kavarta magát, ahogyan az is érdekelt mindig, hogy miért lépett csak úgy le, de talán egyszer elárulja nekem.
Hamarosan pedig ki is került a zárva tábla, nem fogok akkora veszteséget termelni, hogy aggódnom kelljen, hiszen jól megy az üzlet, meg amúgy se akartam ma végig nyitva lenni, mert egy-két dolgot el kell intéznem és jó lett volna kicsit több időt tölteni Kristinnel is, ha már ő is hazatért nem olyan régen.
- Hmm, szerintem van, fent az irodámban. Ha gondolod fel is mehetünk, hiszen ott legalább le is tudunk ülni, s kicsit alán otthonosabb. – pillantottam rá barátságosan, majd ha igen volt a válasz, akkor mutattam az utat felfelé, majd pedig az italos szekrényre mutattam, hogy érezze magát otthon.
A kávés megjegyzésén pedig elkuncogtam magamat. – Szóval te tényleg semmit se változtál, legalábbis nem ilyen értelemben. – majd ha inkább kávét kért, akkor neki álltam csinálni egyet, s ha nem csalt az emlékem, akkor a belevalókat is sikerült eltalálnom és odaadtam neki, majd pedig lehuppantam az egyik kanapéra.
- Látom nem túlzottan örülsz annak, hogy csatlakoztunk hozzájuk, vagy ők hozzánk. Nézőpont kérdése igazából. – rázom meg a vállaimat, majd belekortyolok a whiskybe, amit magamnak töltöttem. – Pontosan mire lennél kíváncsi? Akkor nekem is könnyebb mesélnem. Esetleg arról, hogy kik ölték meg egymást? A jelenlegi fontosabb szabályokról? S gondolom a testvéredről már tudsz...– kíváncsiskodtam tovább, majd kicsit lejjebb csúsztam a kanapén, hogy még kényelmesebb legyen.
- Túl sokáig éltem ott, s ezt láttam helyesnek. Kellett egy kis változás, meg távol akartam lenni egy személytől. Ő beköltözött, én meg ki. – utaltam itt Ry-ra, a volt férjemre, akihez Kristin miatt mentem hozzá, de szerelemről maximum az első pár évben volt szó, a többi már csak színjáték volt. – Kellett a levegőváltozás, meg így bárkit meghívhatok magamhoz, legyen szó akár emberről is. – utaltam itt az alkalmazottaimra, hiszen az egyikkel kapcsolatban még a kölyök dolog is megfordult a fejemben.
- Olen, mi történt a farkasoddal? – tettem fel végül az egyik nagy kérdést, ami foglalkoztatott, amióta felismertem, hogy ő az.

Re: Üzlethelyiség // Csüt. Márc. 03, 2016 6:32 pm

- Ugyan, Sym. Ennyire még én se vagyok ijesztő látvány! - kacagtam fel, ahogy kiengedtem őt az ölelésből.
Jó volt látni, hallani. Ugyan sok falkataggal jó volta viszonyom, de csak kevés olyan volt, akivel közeli is. Vele az volt, épp ezért örültem annak, hogy belébotlottam.
- Vénségemre? - vontam fel egyik szemöldökömet szórakozottan - Hamvas tizenkettő vagyok hozzád képest, nyanya! - cukkoltam, játszottam vele egy kicsit, de ezt már megszokhatta. Régen se voltam normális; azért van, ami nem változik.
Egyébként is, Symmel anno is nagyon jól megértettük egymást, szóval mertem remélni, hogy akármikor is, akárhogy is térek haza, ez ne múlik el csak úgy. A jelek szerint: nem is múlt.
- Olyasmi. - bólintottam a kérdésre, habár ennél neccesebb volt az a hazafutás, de ráhagytam. Nem kell mindenről tudnia, egyébként is, ha tudná, biztos vagyok benne, hogy lazán lekeverne egy tockost.
Viszont az újabb kérdés egyből ki is csavarta a teóriámat, miszerint jobb, ha nem tudja.
Halk, mégis nehéz sóhajt sikerült kipréselnem magamból.
- Hosszú ez. A lényeg, hogyha Darren nem bukkan fel, talán még most se tudtam volna haza térni. - mert bár szimplán kisétáltunk Bostonból, egyedül... azt hiszem nem lettem volna rá képes. Kellett hozzá a hím, és a belé vetett hitem, barátságom, hogy meg merjek lépni.
Az irodája hallatán nem akadt ellenvetésem, sőt: helyeseltem, ott valóban kényelmesebb lenne. Amúgy se szándékoztam öt perc múlva felszívódni, úgyhogy talán tényleg kellemesebb lenne úgy.
- Maradok a kávénál. Az erős majd utána. - kacsintottam rá kedélyesen, ahogy mögötte haladva vettem célba az említett helységet.
Odabenn nem sakkoztam túl magam, a legelső ülőalkalmatosságra dobtam le magam, illedelmesen megvárva míg a kávém is megérkezik.
- Hát nem. Vagy rosszul teszem? - mert hát elég laikus vagyok a témában, tekintve, hogy most csöppentem vissza az életembe. Úgy mentem el, hogy két falka volt, két egymásra acsarkodó falka. Most meg kézen fogva sétálunk. Elég bizarr... legalábbis nekem.
- Például erre. A csatlakozásra. Az okokra, a veszteségekre, az ígéretekre. - kóstoltam bele az italomba, majd egy laza mozdulattal töröltem le szám szélét. - És persze, ezekre is mind. - bólintottam, majd láthatóan - kissé - elkomorodtam - Igen, tudok. Voltam nála a múlthéten. Odaát. - csak tetszőlegesen böktem hátrafelé a fejemmel, ezzel jelezve, hogy Anchorage-ra gondolok.
- Ehm... - kapaszkodtam meg egyetlen szaván. - Nem is láttam Rydert, basszus. - komolyan, úgy érzem magam, mint valami váza. Dísz az asztalon, fogója valami szerencsétlen gyomnak, aminek leáldoztak.
Természetesen értettem kire utal, elvégre az elmúlt két és fél év kivételével mindig itt éltem. Így hát nem volt előlem se titok az ő "életvitelük".
- Érthető. - engedtem el a témát. Sosem voltam az az alkat, aki tovább rágja a dolgokat annál, mint amennyire kéne.
- Nem tudod, hogy... - de a mondandómmal egy időben érkezett az övé. Kicsit bele is dobban a szívem, ahogy az ideg végig cikázott a hátamon. Még most is nehéz elfogadnom, hogy nincs már a rézszínű. Hiába barátkoztam meg a helyzetemmel, hiába szerettem meg a bestiámat.
- Nem voltam olyan marha, hogy magamtól adjam. - kezdtem bele némi keserű szájhúzás közepette. - Elvették. Ott, ahol voltam... - önkéntelen, kitöltő mozdulat volt csupán ahogy egyik kezem hüvelykujjával ellentétesen nyugvó arcélemet vakartam meg. A borostáim megsercentek körmöm alatt; halkan fújtattam.
- Szóval, az ottani alfa... - megkerestem tekintetét, mélyen kapaszkodva bele sajátommal - Röviden: A helyi alfa vette el. Magának akart, unblock: valamit látott bennem, valamit akart belőlem. Mondjuk úgy, hogy trófea voltam a szaros életébe. Aztán hozzám adta a lányát, hogy még jobb legyen. - zártam le, fejeztem be úgy, mintha csak a tegnapi vacsorámat tálaltam volna.
Nem volt ínyemre a sztori, nem volt tőle jobb kedvem. Így is, mióta visszajöttem csak rágom a kefét. Főleg az utóbb elhangzottak miatt...

Re: Üzlethelyiség // Kedd Márc. 08, 2016 9:07 pm

Kijelentésére csak „Ebben biztos vagy?” arc kifejezést kapott és egy féloldalas mosolyt tőlem.
Szerettem húzni őt, ahogyan ő is engem. Sok mindenkivel kijöttem a falkán belül, legalábbis nem volt senkivel se bajom, de Olen mindig is közel állt hozzám. Szerettem régebbe is elütni vele az időt és igazán örültem annak, hogy itt van. Még ha hosszabb időbe is tartott, amíg felkeresett. A lényeg az volt, hogy itt van.
- Vigyázz, mert a végén ez a nyanya még veled mossa fel az összetapicskolt pultot, vagy éppen a földet. – kacsintottam rá, miközben el is nevettem a dolgot. Tény, hogy idősebb voltam nála, de akkor se döngöltem volna sose a földbe, csak ha más választásom nem lett volna.
Egyáltalán nem nyugtatott meg a rövid válasza. Lehet, hogy nem gyakran fejezem ki azt, hogy aggódom valakiért, de ő azok a személyek közé tartozott, akiket a családomnak vallottam még szűk körben is, s nem csak azért, mert a falkatagja volt. Emiatt pedig egy újabb kérdéssel támadtam le, s kíváncsian vártam a válaszát.
- Időm, mint a tenger. Ismersz Olen, hogy agyadra fogok menni, amíg nem árulod el, hogy mi a gáz. Még mindig ugyanaz vagyok, akit egykoron ismertél, ha bajban vagy, akkor szólj és segítek. – érte megtenném, hogy kockáztatom itt is a dolgokat. Pedig újra megleltem valaki oldalán a boldogságot is, illetve még a kölyök dolog is felütötte a fejét, bár magam sem tudom, hogy mit kellene tenne a leányzóval kapcsolatban, így mindig elhessegettem a dolgot, ahogyan most is.
- Rendben van. – mondtam neki sietve, majd amint elértünk az irodámba elkezdtem neki kávét csinálni, hiszen biztos voltam abban, hogy a fiatalság még mindig együtt jár a lustasággal is. Nem mintha ezt zokon vettem volna, tőle meg pláne nem. Amikor pedig a kávé elkészült én is helyet foglaltam a saját italom társaságában.
- Sajnálom, ami a testvéreddel történt, de talán idővel majd változni fog a dolog. Na, meg legalább a közelben van és láthatod őt. – mondom neki egy kisebb vigaszként. Bár ki tudja, hogy Lucas, vagy a többiek miként fognak dönteni. De egy dolgot megtanultam, hogy idővel minden változik.
- Nem volt túl sok veszteség, amit én csöppet se bánok. – s fura volt, hogy itt van több hónapja, de még nem nagyon van tisztában a helyzettel. – Hmm, szóval farkas politizálás jön? – kérdeztem tőle kicsit viccelődve, hogy elüssem a téma komolyságát. – Nem mondom azt, hogy könnyedén vettem az egybe olvadást, de annyira nem is nehezen, mint mondjuk más. Lehet, hogy vannak olyanok akiknek nem tetszik, de legalább nem háborús zóna jelenleg ez a város már – persze más miatt még eléggé az, hiszen ki tudja, hogy Alignak mit tervez mára. – illetve talán erősebb is lett a falka, hiszen többen vagyunk és azért egész jól tudnak együtt működni a régiek és az újak. – hiszen a régiek így is kinyírják egymást néha… Elég csak a két hímre gondolni, akik múltkor estek egymásnak… - Hmm, szabályok. – gondolkoztam el egy pillanatra, hiszen sok új dolog talán nem is volt. – Castor a vezető, Lucasból pedig Béta lett. Ohh, igen. A Lakba most már az őrzők is bemehetnek, hiszen sokat köszönhetünk nekik is. – soroltam fel egy-két dolgot, mert történt azért jó pár dolog, de mindenkinek másabb a fontos. Ha meg konkrét kérdése lesz, akkor amúgy is fel fogja tenni. Ennyire ismerem és amúgy se tudom, hogy pontosan milyen hírek jutottak már el hozzá is.
- Biztosan valamelyik háló túlságosan elrabolta őt. – lehet, hogy kicsit gúnyos megjegyzés volt tőlem, de ez volt az igazság. Nem volt bajom vele. Barátok maradtunk, de akkor is jobbnak láttam azt, hogy kiköltözzek a lakból és teljesen saját életet éljek. Főleg, hogy már Kristin se volt itthon. Ha hazajön, akkor a házamban bármikor szívesen látom őt, hiszen mindig is a lányom fog maradni, de ettől függetlenül Ry-hoz már nem tartozom, hiszen a válást is kimondták már azóta. Meg amúgy is másik férfit szerettem olyan értelemben, s nem az egykori férjemet.
Hallottam szívének a dobbanását, s a reakcióiból is tudtam, hogy nem könnyű róla beszélnie, illetve nem is örömteli percek jönnek majd. A következő pillanatban felálltam, majd a mellette lévő helyre rogytam le, majd onnét figyeltem őt. Szavainak köszönhetően pedig elkerekedett a szemem és egy pillanatra nálam is elpattant a cérna, hiszen nem értettem, hogy miként tehette meg ezt valaki. S a kezemben lévő pohár meg is adta magát egy reccsenés közepette. Nem túlzottan érdekelt az ölembe folyó ital, ahogyan a szilánk darabok se, hiszen elég hamar begyógyul majd a kezem.
- Mi a franc? Elvették tőled kényszerrel? Hol a francba voltál!? – kérdeztem tőle aggódva és dühösen is, mert szívesen megszeretgetném azt az alfát, majd az ép kezemmel megfogtam a kezét, mintha csak arról akarnám biztosítani, hogy nincs egyedül.
- Sajnálom, nem ezt érdemelted, de farkasoknál a házasság nem mindig végleges. – jegyeztem meg a dolgot. Főleg, ha a lány nincs is itt, mármint a városban. S reménykedtem abban, hogy azt is tudja, ha lehetőségem lenne rá, akkor simán átharapnám őt, ha azzal könnyebbé válik neki a dolog, ha esetleg a jelenlegi bundásával nem jönne ki. – Legalább jól kijöttök? – kérdeztem meg tőle óvatosan, hiszen nem volt a legjobb téma, de még se tudtam csak úgy elsétálni mellette…

Re: Üzlethelyiség // Pént. Ápr. 01, 2016 6:33 pm

Nem kételkedtem benne, hogy nem fog addig nyaggatni, míg mindenbe be nem avatom. Régen se volt rá jellemző, hogy leszállt volna rólam addig, ameddig legalább a felét nem adtam a tudtára arról, ami épp nyomott, vagy információként lebzselt a "zsebembe".
Jó volt régi ismerőssel, baráttal tölteni a napot, vagy csak az órákat... nekem egyre ment. Még az sem tudott kizökkenteni, hogy a húgom helyzete is felmerült.
Tény, hogy nem tetszik, de nem tehetek ellene semmit. Ha a falka így döntött, én hiába ugrálok, mint egy pitiző kiskutya.
Természetesen a nézőpontját végig hallgattam, olykor kisebbet biccentettem is, noha csak akkor, amikor részben - legalább - egyetértettem.
Nyilván máshogy látjuk a dolgokat, és a fennálló helyzetet, de abban végtelenül egyetértek, hogy talán így jobb. Nekem még emésztenem kell, de bízom benne, hogy idővel sikerül megszoknom, és a jó oldalát venni fel az egészből.
Így is elég szar most, nem kell, hogy még ezzel is ostromoljam az agyamat. Félő, hogy lassan spontán robbanásba tör ki!
Az viszont cseppet sem lepett meg, hogy dühös-aggodalomba omló kérdéssel bombázott meg. A fejemet lehajtottam, majd újra fel, hogy íriszeit megtalálva adjak neki választ...
- El... - húztam el a szám - Bostonban... - hogy mond-e neki valamit, azt nem tudom. Nekem túl sokat is, ami azt illeti, és jó lenne ha már sikerülne elfelejtenem. Utóbbinál sajnos biztos voltam benne, hogy ahhoz Jasmine kell.
- Ah, Sym. Tudod, hogy milyen vagyok. - vontam meg a vállam - A házasság nálam - ahogy sok más - szent dolog. És az, hogy kényszerből történt... Ez van. Végül is, ha ember maradtam volna, hasonló helyzetbe kerültem volna abban az időben. - fújtattam halkan, majd szelíd mosolyra húztam a szám - A régi korok embere vagyok, azt hiszem. Nem akarom elhagyni. Önszántamból nem. Persze, ez tőle is függ... - ami jelen helyzetemben necces, de majd csak alakul valahogy.
Kérdésére kesernyésen kacagtam fel.
- Hát nem mondanám! - ingattam meg a fejem - Jobban mondva, is-is. Ő amolyan... fura. Ennél jobb szavam nincs rá! - bizonygattam, elvégre tényleg nem tudnék rá más jelzőt húzni. - Hol jó... hol pedig borzasztóan kiidegel. Szörnyű a maga nemébe, de... valamiért vonz. - én magam sem értem, voltaképpen nem is akarom. Addig jó, míg nem találok rá a magamnak feltett kérdések válaszára.
Azt hiszem...

// Őőőőrületesen sajnálom, hogy ennyit várattalak! Sad

//

Re: Üzlethelyiség // Szomb. Ápr. 02, 2016 7:39 pm

Még mindig vannak olyan tulajdonságaim, amit ennyi idősen se tudtam levetkőzni és ezen senki se fog tudni változtatni. Mindig is aggódni fogok és kihúzom a számomra fontos emberekből azt, ami bántja őket. Ha nem is egyből, de majd idővel. Meg akarom őket védeni a legtöbb dologtól. Én valahogy így vagyok összerakva, még akkor is, ha rövid ideig azzal töltöttem az életemet, hogy másokat megfosszak tőle. De azóta már a magam ura vagyok és talán az tett ilyenné, hogy a saját lányomat nem nevelhettem fel. Még akkor se, ha most itt van a falkában.
Nem vártam el azt, hogy mindenben egyetértsünk, mert ha így lenne, akkor eléggé unalmas világban élnénk. Mindenkinek megvan a saját véleménye, amit én legtöbb esetben tiszteletben tartok is. Kivéve akkor, ha olyanról próbálnak pletykálkodni, amihez semmi közük nincs. Fogalmam sincs, hogy mit halott arról, hogy kivel töltöm a napjaimat, hiszen biztosan van olyan, aki nem nézi jó szemmel különféle okokból. De aki igazán ismert, az tudta jól, hogy eleve Ry-al már régóta nem voltunk együtt és ideje volt elválni.
Aggódva figyeltem őt, de türelmesen vártam arra, hogy megnyíljon nekem. Nem fogom faggatni, se erőltetni a dolgokat. Tudok várni, hiszen tudja jól, hogy én mindig szívesen látom és bármikor számíthat rám.
Csak hümmögök egyet, majd kifújom a levegőt lassan, hiszen évekkel korábban, vagy évtizedekkel korábban már jártam ott és csöppet se tetszett, amit műveltek vele. – Sajnálom… - bököm ki végül ezt az egy szót. Tudom, hogy nem változtat semmin se, de akkor is sajnáltam ezt az egészet. Nem ezt érdemelte.
- Tudom, hogy ez várt volna rád, rám, de túl régóta élünk már. Sok mindent láttunk és már nem abban a században élünk. Magunk választhatjuk meg azt, hogy kivel vagyunk együtt. – szólalok meg óvatosan, hiszen részben én is kényszerházasságban voltam, ahol egy apró lányka miatt tettem azt, amit. De most boldog voltam valaki mellett. S csak ez számított. – De azt is tudom, hogy milyen vagy és ez igazán tiszteletre méltó benned, hogy így látod a dolgokat. – mosolyodtam el haloványan, hiszen nem sokan mondanák ezt, de talán kicsit kedveli is azt a nőstényt és ezért látja így a dolgokat.
- Akkor azt hiszem mondhatom, hogy megtalálta a zsák a foltját. – kuncogom el picit, hiszen azért Olen-t se kellet félteni ilyen téren. Ő is néha tudott fura lenni. – Talán azért érzed ezt, mert szereted és fontossá vált számodra anélkül, hogy feltűnt volna. – teszem hozzá komolyan, majd kicsit oldalra fordulok, hogy jobban lássam őt. – Néha nem kell megérteni, hogy ki miért vonz, néha csak a szívünkre kell hallgatni és hagyni, hogy magával rántson minket. Ne érdekeljen, hogy mások mit gondolnak. Csak az számít, hogy te és ő mit gondolsz. – pillantok rá barátságosan. – Ő is itt van a városban? – kíváncsiskodom tovább, hiszen szívesen megismerném majd.

|| Semmi baj! Üzlethelyiség 1839924927

Re: Üzlethelyiség // Csüt. Ápr. 07, 2016 6:52 pm

Nem tudtam eldönteni, hogy igaza lehet-e vagy sem.
Őrlődni kezdtem, csak lassan, a pajzsom alatt, ahogy zavaros formaságok kezdtek el egymásba karolni, kavarogni, majd szétrobbanni.
Hangos fújtatással adóztam a pillanatnak.
- Nem tudom... Én... nem tudom, hogy fontos e. Úgy értem... - épp olyan esetlenül magyaráztam, mint amekkora káosz volt a fejemben - Most, hogy nincs velem, talán... talán kezdem érezni. Igazából fogalmam sincs, mit érzek. Főleg úgy, hogy szabályosan megőrjít a csaj. - tettem még hozzá egy pff hangzású ellenérzést, ahogy ernyedten túrtam rövid tincseim közé.
- Nem vagy kicsit... szentimentális? - kacagtam el magam, noha kevésbé sem olyan jó szájízzel, mint szerettem volna. Persze, csak kicsit csipkelődtem vele, ez nem lehetett neki szokatlan. - Néha jó lenne a te szemeddel is látni dolgokat. - vakartam le végül a hülye vigyort a képemről.
Az, hogy Jas mit gondol, az ultra luft. Nem tudom. Még azt sem, hogy én mit gondolok...
- Nincs. - ingattam meg a fejem. - Ott hagytam, Bostonban. - nem voltam erre büszke. Én egyszerűen nem ilyen vagyok! Magára hagytam, pedig valahol tudom, hogy az apja rajta fogja - részben - leverni azt, hogy leléptem.
Bántott, mart... de így volt a legjobb.
- Még csak nem is szóltam neki. - mérgezett volt az egész. Az egész házasság, az egész Bostoni létem. Mégis olyan erős lüktetés járt át, ha arra gondoltam, hogy a feleségem, hogy az még nálam is erősebb volt. Sokkal nagyobb volt nálam, és féltem, hogy...
- Ha nem csinálok valamit, lehet felemészt ez az egész. Elég hülyén vagyok összerakva. - rágtam meg a szám szélét, de Symnek tudtam, hogy nem kell túl magyaráznom.
Majdnem mindenben régimódi a gondolkodásom, ami a felelősséget, és a tartást illeti. Sok minden lepergett, kikopott belőlem, de ez nem... ez sosem fog; azt hiszem.
- Mi van Ryderrel? - élesen váltottam. Elég volt az én nyafkaságom, egyébként se vagyok picsa, hogy picsogjak. Pont eleget mondtam, pont eleget "szenvedtem" el neki...

Re: Üzlethelyiség // Csüt. Ápr. 07, 2016 7:20 pm

Kíváncsian hallgattam őt, ahogyan egy barátnak kell. Néha hallgatni is tudni kell, néha pedig csak tanácsot adni, vagy a saját gondolatainkat elmondani. Lassan bólintottam a szavaira.
- Rendben, nem foglak faggatni, de talán nem ok nélkül érzel így. – s a mosoly ott bujkált az arcomon, miközben figyeltem őt. Végül a fülem mögé tűrtem egy-két zavaró tincset.
Megjegyzésére egyik szemöldököm picit feljebb szalad és elnevetem magamat. – Te meg talán picit szemtelen velem? – kérdezek vissza játékosan, mert csöppet se tartom annak, majd végül sietve rázom meg a fejemet. – Ne kívánd azt, hogy egy ilyen vénség fejével lásd a világot. Főleg ne az enyémmel, mert a végén még inkább furának tartanál. – kacsintok rá jókedvűen, hiszen tudom jól, hogy szeret csipkelődni velem, én pedig ezt egyáltalán nem bánom.
- Ohh… - eleinte csak ennyi szökik ki az ajkaimon, mert erre aztán nem számítottam, hogy egyedül állított haza, de talán tényleg nagyon össze van zavarodva. – Talán idővel érte mész, vagy ő jön ide és akkor megfejtheted azt is, hogy ő mit gondol vagy érez. – a szavaimat inkább bátorításnak szántam, mert tudtam jól, hogy milyen „elveszetnek” érezni magad és azt is, hogy most nem lehet neki könnyű és szüksége van olyanokra, akik mellette állnak bármi is történjen.
- Szerintem minden farkas eléggé hülyén van összerakva, de talán a leghülyébben a vének. Sok mindent megélünk, de mégis elkövetjük ugyanazokat a hibákat és ugyanúgy képesek vagyunk őrlődni, mint te vagy mások. – rántom meg a vállaimat, majd oldalra billentem a fejemet, s egy pillanatra elgondolkozom. – Tudod, néha nehéz rájönni arra, hogy mit is szeretnék valójában, mi a helyes, de azt tudom, hogy rá fogsz jönni és jól fogsz dönteni. Csak higgy önmagadban, Olen. – s barátságosan megérintettem a karját. Nem akartam semmit se erőltetni, de mindig itt leszek, ha valakivel csak beszélgetni szeretne és igyekszem majd neki segíteni, vagy csak meghallgatni őt, ha arra van szüksége.
A kérdésén meglepődök, majd megrántom a vállaimat. – Nem tudom, gondolom éli a szabad életét, ahogyan előtte tette, de most már semmilyen eskü nem szabhat gátat. – nem volt semmi elítélés a hangomban, mert régen halott volt, ami közte és köztem volt. – Barátok maradtunk, vagyis valami olyasmi, de mostanában nem láttam és valószínűleg a dolgok lefolyása miatt van olyan személy is, aki nem túlzottan kedvelhet engem. – legalábbis nem vagyok abban biztos, hogy túl sok embernek elnyerte a tetszését az, ami köztem és Nicholas között van. – Nem találkoztál vele egyáltalán? – kérdeztem csodálkozva, hiszen ő is a lakban él.