A fekete, hajszálcsíkos öltöny tökéletesen simul rám, szinte érzem a kezeit, ahogy megigazítják itt-ott, ahogy segít megkötni a nyakkendőmet, és mindenféle fölösleges dologról csacsog, csak hogy nekem jobb kedvem legyen legalább egy kicsit. Most azonban nincs, mi jobb kedvre deríthetne, arcom színtelen maszk, bezárkóztam, mert van helye a gyászomnak, és az nem az egész falka előtt van. Akármennyire is szeretném megélni teljes valójában, nem tehetem meg előttük, mert mind tudjuk, a mi életünkben a gyengeséget bárki kihasználhatja, megtartom hát magamnak. Méltósággal, csendesen hordozom végig az arra jelentkezettekkel a koporsót, egészen a temetőig, ahol majd végső nyughelyére tesszük. Igyekszem nem sokat gondolkodni, és arra emlékezni, milyen volt, míg élt, nem pedig arra, mennyire megfakultak a vonásai, mikor ráhajtottam a koporsófedelet, és egy utolsó csókot leheltem a homlokára. Nem éreztem nem odavalónak, kellett, ha már éltében nem voltam képes vigyázni rá, hát holtában legyek vele kicsit gyengédebb. Akármennyire is igyekszem, sokszor kell visszanyelnem torkom keserűségét, nehéz a szívem, nehezek a lépteim. Segíts, jó? Segíts most is, mint mindig, ha túlzásba vittem a magamba fordultságot. Elképzelem, hogyan kúszott galád mosoly azokra az édesen vörös ajkaidra, hogy miként festettél, mikor egy hevesebb mozdulat következtében meglibbentek láng csókolta tincseid. Emlékszem az összes ruhára, amit magadra aggattál, és a legtöbbet megmosolyogtam, mert annyira nehezen tudtam összehangolni a kemény testőr lényeddel. Emlékszem, hányszor dorongoltál a földbe, hogy hülye vagyok, amiért nem élek, és én ugyanannyiszor mondtam, hogy nekem pont jó így. Atya ég, mennyiszer hagyták el hazug szavak a számat. Emlékszem, miként csillantak szemeid egy-egy csínyedet követően, és mennyire szikrázott az élettől, hiába bosszantottál vele másokat. Emlékszem, mennyire nem voltál saját magad szerint nőies, holott szerintem nagyon is, tudott úgy ringani a csípőd, hogy összenéztek utánad, de te sosem akartál nő lenni, te testőr akadtál lenni, egyre csak több. Sajnálom, hogy már nincs lehetőséget megugrani a következő lécet, pedig már nem jártál túlságosan távol tőle. Mégis, lehetnél bármilyen messze tőle, akkor is ez állna a sírodon, mert ezt akartad. Ugyan mondtam nekik, hogy ne sírjanak, de ha valaki mégis megtenné, remélem, elnézed nekem, hogy nem fogok neheztelni rá. Épp elég volt, hogy egész nap az a dal ment, mert ahogy ígértem, lejátszottam, de nekem speciel nem lett jobb kedvem tőle, és képtelen vagyok arra, hogy mosolyogjak, bármennyire is szeretted volna talán ezt, illene hozzád jobban. Megkértem Norát, hogy hozzon el nekem egy szál liliomot, ne is kérdezd, miért, ártatlan szerintem már akkor sem voltál, mikor anyánk a világra hozott, de ezt akartam, ez esett jól a lelkemnek. Bedobtam hát, elsőként a koporsódra, holnap pedig kúszó loncot fogok a sírköved tövébe ültetni. Járj utána, mit jelent. Kisvártatva mellette koppant, s forgott másodpercekig a kedvenc ezüst gyűrűm. Nem tőled kaptam, még atyámtól, sokat jelentett, rá emlékeztetett, de ahogy mondtad, ötven évem van elengedni, elkezdem hát most. Ez az első lépésem. Félreállok, míg más is megteszi, aki szeretné, bármilyen módon is búcsúzzanak el tőled, végül én leszek az, aki az első marok földet szórja rád, akkor rándul meg először az arcom, és érzem igazán a súlyát annak, hogy többé már soha nem kócolhatom össze a hajad, és ránthatlak hevenyészett, kapkodó, titkos, tőlem oly idegen ölelésbe. Nyugodj békében, amíg teheted, mert ha újra mellettem leszel, akkor ismét az őrületbe foglak kergetni, ezt viszont megígérhetem.
Idő. Végtelenség. Csak a jók mennek el, igaz? Nem. Alignak is elment, pedig ő aztán az elmúlt héten is megmutatta, hogy hova tartozik. Én még mindig csak keresem önmagamat azóta, se Mae-vel nem tudtuk megbeszélni a nagy dolgokat, se azt a Jason gyereket nem értem el. Nem vádolom magamat, csak érdekel, mi van vele. Minden hálám Axelé és azé a lányé, aki segített nekünk. Meg persze az Őrzőké. Alig győztem végigjárni a Falkát és az őrző cimboráimat, hogy kivel mi van. Én is hordozom a sebeket, testben is, de inkább lélekben. Megpróbáltattam, megkísértettem és noha győztem, nem maradtam ugyanaz. Amikor viszont meghallottam, mi történt a kedvenc hentesünkkel, az iszonyatosan lelombozott. Én inkább vásárlója voltam, mint jóbarátja, nem is nagyon beszéltünk. De terveztem! Hogy megviccelem, hogy kicsit eldumálgatok vele. Félelmetes volt, de Lucas ismerte: nem evett meg senkit, inkább védte a jónépet, a vezetést, a Falka létét. Tiszteletet érdemelt. Én pedig addig-addig halogattam ezt is, amíg már elvette tőlem a lehetőséget a sors. És Lucas-tól a húgát, a Falkától egy testőrt. A Vezető Testőrt. Ezen még képes vagyok elmosolyodni, ahogy a tükörben igazgatom a nyakkendőmet. Morbid humor, az nekem is megy, állítólag Leah-nek is sajátja volt. A végső tisztességet mindenki megérdemli, a testet el kell látni és a lelket. Nos, én nem hiszek abban, hogy ennek sok hatása lenne. Ahonnan én jöttem, ott csodákat mondtak a temetéseken és a felét se gondolták komolyan. A túlvilágban pedig annyira vakon bíztak, hogy én belecsömörlöttem. Amióta Lilit ismerem, azóta kezdem kapisgálni, hogy is működik. Volt szerencsém (balszerencsém) jelenéshez és tudom, hogy a szellemvilág valóság, de a temetés szertartása inkább szól az élőknek. Az utolsó út, mikor még a fájdalmakban úszó rokon, szerető, bárki azt hiszi, együtt lehet vele. És a többiekkel, akik osztoznak a fájdalomban, hogy mindenkinek kevesebb jusson. Nos, a lélekről szól ez, igen, de az ittmaradtak lelkéről. Azt kell megtartanunk és megerősítenünk egymásban. Maeve természetesen sokkal később készül el, mint én. A nagy feloldozás még nem történt meg, de együtt vagyunk. Már kiengedtek, hogy otthon nyalogathassam a sebeimet. A nemi életem nem a régi, kilyuggatott fütyülővel ugye minden más is nehéz, de alakulok. A temetésen ott lennék akkor is, ha hordágyon kellene vitetnem magam. Ráérek felépülni, nekünk az jól megy, erőt és támogatást, együttérzést adni viszont nem lehet akármikor. Jegyeskémmel végre be tudunk szállni a kocsiba. Óvatosan helyezem el azt a csokrot, amit Lilitől rendeltem. Pár utca és már ott is vagyunk, ahol a többiek gyülekeznek, szépen, lassan. Ha Leah most tudna magáról és idenézne, még az ő hűtőházban keményre fagyasztott szíve is örülne, hogy milyen sokan tartják fontosnak. Kötelező, oké, de nem érzem itt a kényszert. Lucas nem puszipajtás, de múltkor jót kosaraztunk, ökörködtem vele, amennyire lehetett és beszéltünk valamiről. Amiről már nem fogunk. Egy tréfáról, hogy a sziklaszilárd húgának szerenádot adok, aztán Lucas röhögve nézi végig, ahogy hálából egy henteshúskampóra leszek akasztva. Mielőtt ő megkapja az értelmi szerzőnek járó pofont. Ez már csak elképzelés marad, egy szép emlék lehetősége, valami, amit megtehettünk volna, de már nem lesz rá alkalom. Hogy kicsit enyhébb legyen a napja, én felajánlottam, hogy a temetésen eléneklek egy szép dalt, ami a jövőről szól és úgy búcsúztatjuk el a húgát. Készültem is, kerestem valamit, amitől a keményebbek se fordítanak hátat, emberit, de egyben erőteljeset. Amikor a szertartás ehhez a részhez ér, kántort játszva kezdek bele a dalba. A szemeim most telnek meg könnyel, most szakad át a gát. Remegő hangon egész máshogy szól ez a dal. Mae kezét szorítva énekelem, az összeomlás szélén, de végignyomom!
Move on, be brave Don't weep in my grave Because I am no longer here But please never let Your memory of me disappear
Safe in the light that surrounds me Free of the fear and the pain My questioning mind Has helped me to find The meaning in my life again
Amikor pedig mindenki elhelyezheti a sírban vagy mellette, amit hozott, én odateszem a csokrot, hogy őrizze a kis vörös emlékét friss illattal, míg teheti. Egy percet adok magunknak, aztán pedig odamegyek Lucas-hoz, a vállára teszem a kezemet és halkan szólok hozzá: - Barátom, nagyon sajnálom... Fogadd őszinte részvétemet! Ha bármi kell, tudod, hol találsz. Nem hiszem, hogy szerekre lenne igénye, de ha tényleg bármi másban tudok segíteni, ott leszek. Nyilván sokan mondták ezt, de attól én nem akartam kihagyni. Én magam se nyúltam még üvegcsékhez vagy bogyókhoz. Egyszerűen nem visz rá a lélek. Még nem érkeztem meg, csak felébredtem az ájulásból. Leah. Legyen neked könnyű a föld és lelkednek a szellemek világa! Megtörlöm a könnyeimet és Maeve kezeit újra megmarkolva indulok, ha ő is végzett a tiszteletadással. Szép napot? Valaki ezt mondja, fél füllel hallom. Legyenek szépek a napok, persze, de momentán nem tudom, mikor számíthatunk ilyenre. Szipogok még kicsit, de azért mégis igyekszem emelt fővel távozni. Örökké nem eshet...
Falkatagként és nem polgármesterként vagyok jelen, hát beleveszek a tömegbe, miként beleveszett szavam számodra is, vörös testőr, mindig az egységébe. Dominic tarkóját figyelve lépdelek, akképpen kísérlek utolsó utadra ezen a földön, noha te már rég az örök vadászmezőkön jársz. Örülök, hogy mentoromnak nem lett baja (csak annak nem, hogy ezzel rohadtul tisztában is van, akár tetszik nekem, akár nem), bebaszna, ha ő is itt hagyna egyszerűen, mint sokan előtte. Rossz karma, tudom én... Hagyjuk a nagy szavakat: utállak. Nem hittem volna, hogy lehetséges ilyesmit ismeretlenül és ennyire nagy távlatokból, már ami éveink számát és falkabeli pozícióinkat illeti, neked mégis sikerült elérned, hogy úgy érezzem, cserben hagytál, vörös nőstény! Sose mondtam, - sose kérdezted - de felnéztem rád valahol, egy szem nőszemélyre a falka élén levő pozíciók egyikében. Meg akartalak kérni, hogy költözz hozzám, a fenébe is! Csak így egyszerűen, a magam kölykös pofátlanságával. Talán képen töröltél volna érte... vagy nevetve igent mondasz ekkora szemtelenség hallatán, ki tudja! Mi már sosem fogjuk.
Egyedi voltál, különleges minden tekintetben, akit öröm lett volna megismerni. Bár akkor csak jobban fájna az egész... rohadt egy dolog ez, ne is figyelj rám. Kicsi porszem vagyok a nagy egészben, hozzád hasonlóan meredek álmokkal. Kicsi porszem, aki ahogy jött, a tömeggel, akképp is távozik a szertartás végeztével.
Destiny Maeve Bluefox
Tatkret
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 90
◯ HSZ : 451
◯ IC REAG : 382
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : lapockáján és a csuklóján lévő tetoválás
Nem ismertem Leah-t, de valakinek a testvére volt, míg másnak a barátja, esetleg valakinek az ellensége. Nem tudom, hogy milyen volt, hiszen alig ismerek valakit a falkán belül még ennyi hónap után is, mivel nem vagyok nagy barátkozós típus. Mégis arcának vonásai előttem van, a pillantása is, mint aki soha semmitől se félt és nem kellene őt semmitől se félteni, mert talpraesett és határozott volt. Amikor néha egymásba botlottunk valahol, akkor is ez az érzés kerített hatalmába és az el-el kapott szavakból is erre tudtam következtetni, de lehet tévedtem... Amióta visszatértem és vége lett ennek az egésznek, azóta se beszéltük meg Balthazarral a dolgokat, de mellette álltam és segítettem neki, amiben tudtam. Láttam rajta, hogy megviselte őt a nőstény elvesztése, ahogyan az egész falkát. Kit jobban, kit kevésbé, de mindenki gyászolt a falkán belül, hiszen a családunk egyik tagját veszítettük el. Próbáltam gyorsan kész lenni, s amint elkészültem indultunk is. Nem mondtam semmit se, hiszen nem tudom, hogy mit mondhattam volna. Támogattam Balthot, ott álltam mellette és próbáltam elrejteni az érzéseimet, hiszen tudtam jól, hogy akár az én szerettem is feküdhetne ott, de idén szerencsére nem történt meg, viszont pontosan tudtam, hogy milyen érzés elveszíteni egy testvért, hiszen én a karjaim között veszítettem el az enyémet. Figyeltem az összegyűlteket és minden beszédet végig hallgattam, amik nagyobb hatással voltak rám, mint gondoltam volna. Igyekszem nem útjára engedni a könnyeimet, amikor pedig ő nem tudja visszatartani, akkor csak picit megszorítom a kezét, hogy tudassam vele itt vagyok. Az éneke érzelmekkel teletűzdelve szól. Csendesen hallgatom és kezem vállára siklik és ha vége picit oda bújok, hogy megnyugtassam kicsit őt és erőt öntsek bele. Majd pedig amíg ő Lucassal beszél, addig én könnyedén sétálok a sírhoz és egy szál virágot a sírra helyezem. Nem egyszerű virág, fekete és vörös színben pompázik. A kedvemért alkotta meg valaki, de úgy éreztem, hogy ez illene a nőstényhez, de hogy miért? Fogalmam nincs, hiszen az is lehet, hogy nem is tetszik neki, ha most lepillant ránk. Végül ajkaim elválnak egymástól és alig halhatóan szólalok meg:
Íme, eljött az idő, hogy emlékezzünk rád, Reszkető kezekkel gyújtjuk a gyertyát. Leborult fejekkel, örök ágyad mellet, Egyetlen szó nélkül idézzük emléked.
Sietve törlöm le azt a pár könnyet arcomról, ami végig folyt rajta. Amikor pedig leróttam én is a tiszteletemet, s Balthazar is elmondta Lucasnak azt, amit szeretett volna, akkor elfogadom a felém nyújtott kezet és vele együtt indulok haza, vagy legalább el innen valahova.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 308
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
Nem mondanám, hogy túl jól ismertem a nőstényt, egy-egy futó pillantás, hotelben való egymásba botlás, a hentesüzletben való véletlen összefutás. Nem tudok és már nem is tudhatok róla túl sokat, de ugyanúgy a falka tagja volt, mint én, ráadásul egy olyan pozícióban állva helyt, amit inkább a hímek tekintenek sajátjuknak. Ez persze nem jelenti azt, ugyebár, hogy csak ők állhatnának helyt benne, hiszen megmutattad, hogy a nőstények sem csak arra jók, hogy babusgassák a falkatagokat, vagy elvégezzék az apróbb feladatokat a falka számára. Hátul, a tömegben húzódom meg, mert nem fűzött rokoni szál a nőstényhez, nem álltam egyszer sem az oldalán parancsteljesítés közben, de itt vagyok, mert itt akarok lenni. Mert Leah is harcos volt a maga módján és ezért ez a minimum, hogy jelenlétemmel fejezem ki neki a tiszteletemet, ha már eddig nem volt lehetőségem kimutatni neki. Megvárom a sorom, amíg a gödörhöz léphetek, egyetlen marék földdel búcsúzom, a kezemben tartott egyetlen szál virágot majd a sírodra szeretném elhelyezni, mert bármennyire is legyen erős a szívünk, a lelkünk, egy szál virágra ki mondana nemet? Ha másért nem, hát élénk színéért, illatáért, szépségéért. A kezemben tartott szál is elüt fekete ruhámtól, kabátomtól. Nem szeretem a feketét. Túl komor, túl színtelen, túl szomorú. Nem véletlen, hogy ez a gyász színe. Így viszont, hogy mindenki ilyen színt visel, könnyű beleolvadni a tömegbe, eggyé válni vele és lehet így nem látszik, nem tudom, de nagyon sokan vannak itt. Érted, miattad. Ez azért jelent valamit, nem igaz? Szerintem jó párost alkottunk volna egy-egy "küldetés" alkalmával, de sajnos ezt már soha nem tudjuk meg, vajon gyakorlatban is működött-e volna, mi a fejemben él. Sajnálom, hogy így kellett eltávoznod, hogy Alignak aljas bosszújának váltál áldozatául, szerintem nem ilyen halált érdemeltél volna. Nyugodj békében, Leah.
A temetés alatt hátul helyezkedtem el, a menet alatt is utolsó voltam a sorban, ott, ahol az Omega helye volt. Az enyém azok között lett volna, akik a sírodat vitték, de látod, nem éltél addig, hogy megint oda jussak: jogom legyen ehhez. Barom! Kellett úgy rohanni... A kegyeletet is utolsóként rovom le, egy percig szemezek a flancos márványfejfáddal, amin olyan hivalkodó az a "Vezető". Mégis megrándul a szám sarka. Szép volt, asszony, elérted, amit előtted egyik másik nőstény sem ebben a falkában, de igazán lehettél volna annál élelmesebb, semmint hogy a haláloddal vívod ki. Hülye liba.
[Daniel után indulás előestéje]
Ne szokj hozzá a látogatásaimhoz, legközelebb akkor jövök, amikor Alfa leszek. Akár itt, akár másutt, leszarom, de hogy visszajövök az orrod alá dörgölni, az biztos. Az életben nem fogom másnak megvallani, hogyan rángattál meg - a nyilvánvalón túl. Felráztál vele, ezt pedig meg fogom hálálni a magam módján, bár lényegében semmit se fogsz vele érni, de engem megnyugtat majd a tudat. Ha elhagyom ezt a pöcegödröt, azt neked fogom megköszönni. Ha belepusztulok... lesz kit basztatnod odaát. Azon viszont remélem nem fogsz duzzogni, ha ezt a találkozást szeretném minél inkább elodázni.
Kezdőlap
