- Ezt örömmel hallom. – vigyorgok rá vissza szélesen mielőtt folytatnám. - Ki gondolta volna, hogy az idegenvezetésben is van tehetségem, mi?! Kiaknázatlan képességeim határtalanok… – jelentem be komolytalan komolysággal és kellő adagnyi pimaszsággal a hangomban. - Mmm… lehet róla szó. – ez most komolyan, kinek ne lenne hízelgő?! Naná, hogy jól esik hallani és igencsak felfelé ívelőbe vágja az amúgy is kellemesen jó kedvemet, szóval megkapja a szavak mellé járó mosolyt is. Nem leszek én semmi jónak elrontója, főleg vele kapcsolatban. Amíg vele vagyok, addig sem rágódom a lehetetlen választásomon, ami évek óta emészt belül, mint a penész. Idegesítően bosszantó, főleg, hogy akit érint, még csak nem is sejti… de ez most baromira nem ide tartozik, így a gondolatot elhessentem, széles mozdulattal pá-t intve neki. Képletesen természetesen. - Áh, értem már. – bólintok egyet a kölykét illetően. Kihallottam a megnyomott hangsúlyt, de azt hiszem ezen nincs mit ragozni. Már tiszta a kép. Meg amúgy is, a nehéz témát rögtön követi egy könnyed és sikamlós, átnyargalunk hát arra. - Máris? – kuncogok bele a csókba jó kedvűen. Nem mondom, nem vesztegeti az idejét, mondjuk én se, szóval egy szavam sincs. Ellenőrzést tartandó azért bekukkantok a takaró alá, hogy lássam mi is a helyzet, mármint nála, nem magamnál, azt tudom kukkolda nélkül is. - Lenyűgözöl, ugye tudod?! – vigyorgok rá, már csak a gondolatért is, amit az imént felvázolt. És azt hiszem ezzel bőséggel elárultam miként is gondolkodok arról, amit az imént hallottam. - Hm… ez tényleg érdekes. Gondolom akkor nem hasra ütés szerűen választottad a nevet, hanem tudatosan. – legalábbis erre tippelek a hallottak alapján. - Nem sokat tudok róla, csak néhány dolgot. A római és a görög mitológiában jobban otthon vagyok. – húzom feljebb mindkét vállam. Tudja jól, hogy Itáliából származom, azt hiszem nem meglepő, hogy ezekkel vagyok jobban tisztában. Az északi mitológiai történetekben nem merültem el, csak pár dolgot tudok, amit innen-onnan felszedtem. - Nem rossz? Mármint… egykor alfa voltál. Mármint ne érts kérlek félre, csak kíváncsi vagyok. – nem akarom én megbántani vagy ilyesmi és tulajdonképpen azt sem tudom, hogy most milyen rangja van. Én a magam részéről sosem vittem felderítő/kanguyaknál magasabb rangra egy falkában, és nem is hiányzik a falkalét vagy élet, a mostanival sokkal jobban meg vagyok elégedve. - Megadom a számom. – és bízom abban, hogy ő is az övét, máskülönben igen nehezen menne a kapcsolattartás a jövőben, már ha tényleg azt szeretné. - Mit jelentesz le rólam a falkának? – nincsenek tévképzeteim, jelenteni fog, ebben szinte biztos vagyok. Vagy biztosra veszem, a lényegen nem változtat, hogy mit is gondolok pontosan. És okkal kérdezem, ugyanis én sem puszira élhetek békében a városban szóval… Igen, határozottan okkal kérdezősködök. Ha hazudik, úgyis kiszagolom. - Ezt nem tudom. A neve Solomon LaChazar. Ismered? – nem tudhatom, hogy összefutottak-e már valaha is, de ha arra irányult a kérdés, hogy tartozott-e a chicagoiakhoz bármikor is, amennyire én tudom nem. Bár sosem osztottuk meg egymással életünk történetét, ez is igaz.
- És mi az ára ennek? Kérdezem tőle vissza, mikor az újbóli idegenvezetés jön szóba. Szeretek ilyen hasonlatokban beszélni, egek, mi lesz itt, ha megöregszem? Tuti bele fogok kavarodni, hogy most félreérthetőn akartam-e valamit mondani, vagy tényleg komolyan gondoltam. De messze van még, mire ez eljő. Már válaszolnék a kérdésére, mikor már nyúl is a takaróért, hogy elkezdjen kukucskálni. Nem is én lennék, ha erre nem szólnék be valamilyen módon. - Ne aggódj, megvan még. Cukkolom őt egy kicsit, és amennyire engedi a takaró, meg a fényviszonyok, én is átlesek az ő térfelére. Valamit valamiért. Meg tényleg semmi okunk sincs se a panaszkodásra, se pedig a szégyellősködésre. Én speciel tökéletesen meg vagyok elégedve a testemmel, és ezzel szerintem Cressida sincs másképpen. Az pedig, hogy pőreségünk miatt szégyellősködjünk… pláne felesleges, főként a szabadban. Meg házon belül. - Csakugyan? Mesélj csak, mi olyan lenyűgöző bennem! Simogasd csak kicsit az egómat, Cressida. Nekem aztán pláne jól fog esni. De azért örülök, hogy ő aztán semmi rossznak nem az elrontója. - Ez teljesen tudatos volt, édes. Már korábban is nagyon sokat olvastam a skandináv mitológiáról, pláne, mert azért apám könyvtárában is voltak egy-két dolgok. Mondjuk azokban nem éppen a mitológiáról szóltak a dolgok, hanem a vikingekről. Hogy miként portyáztak angol földeken, milyen módszereket alkalmaztak, satöbbi. Magáról a mitológiáról később tanultam csak, mikor egy-két utam a skandináv félszigetre evezett, remélvén, ott majd találok a falkámhoz újabb, erős harcosokat. Nem mindig szerettem másra bízni a dolgaimat, ezért is jártam el néha jómagam is, hogy toborozzak. - A görögre is van egy-két belátásom, elég csak a vezetéknevemre gondolnod. Mondjuk arról nem tudok annyit, mint a skandinávról. Érdekes dolog, hogy mikben hittek az emberek akkoriban. Talán még egyesek most is. - Egyáltalán nem az. Alfaként ugyan volt egyfajta szabadságom, de rengeteg felelősséggel jár az a lét. Oda kell figyelni mindenkire, ki kell szűrni, kik azok, akik elárulhatnak, satöbbi. Így, egyszerű végrehajtóként nem kell mindezekkel annyira foglalkoznom. Mondom el neki a rangomat is. Mikor eljött a falkából a negyvenes évek legelején, még csak egyszerű falkatag voltam, azóta pedig sok víz lefolyt már. Csak bólintok arra, mikor mondja, megadja a számát. - Rendben, majd később megoldjuk. Ugyanis mindkettőnk nadrágja, amiben valószínűleg a telefonját hordozza, a földszinten van. Ha ő a táskájában, akkor is. Legalábbis gondolom, hogy nincsen egyszerre hat készüléke. Akárhogy is, most biztos nem fogok kiszállni innen, és lemenni összeszedni a cuccaimat. Arra lesz majd később is lehetőség. - Nem tudom még. Itt vagy Anchorage-ben, lehetséges, hogy majd idővel csatlakozol, de még semmi nincs eldőlve ez ügyben. Hogy nem zavarsz túl sok vizet sem senkinek. Nem hinném egyébként sem, hogy túlzottan zargatnának. Bár azt sem tudom, ki mennyire emlékszik rád az akkori falkából. Na meg hozzáteszem, hogy nem úgy tűnsz, mint akinek ártó szándéka van a falkával kapcsolatban. Vagy van? Úgy is ki tudnám szagolni, ha hazudna, de most minek lenne bármi baja a falkával? Jól megvannak itt egymás mellett, egymást nem zargatják. És ahogy Cressida is mondta, egyelőre nem akar semmit a falkától. Minek keverné felesleges galibába magát? Mondjuk ezt néha én is megkérdezhetném magamtól. - Nem hangzik ismerősen a név. Vonok vállat. Amúgy sem hinném, hogy túl fiatal farkasról beszélünk, és sokan szeretek nagyon gyakran váltogatni a nevüket. Én nem ilyen vagyok. Arcról talán felismerném, de fogalmam sincs. - Mit dolgozol amúgy errefele?
Oldalra billentem a fejem és a szemréseim is kissé összébb szűkülnek, mint aki épp azon lamentál beharapott alsó ajakkal, hogy milyen árat is mondjon. - Azt hiszem a közös élvezet épp elég jó árnak tűnik. – sóhajtok végül szemtelenül mosolyogva. Aztán a jön a csekkolás, ha a nagyon is közeli jövőre nézve tervezgetünk, szavait hallva pedig hangosan és jó ízűen nevetem el magam. - Akkor jó, most megnyugodtam. – vigyorgok még mindig vidáman és hagyom, hadd szemrevételezzen ő is, nincs ezzel semmi gondom. Különben is, nincs öt perce sem, hogy újabb alkalma volt alaposan megnézni. - Mennyire fogadod el, ha a rövid verziót választva azt mondom, hogy minden?! – naná, hogy a könnyebb megoldást választom, de végül megadom magam és belefogok a hosszabb kifejtésbe is. - Na jó, lássuk csak, a személyiséged, a teljesítményed és nem tagadom a külsőd is külön-külön megérdemlik az imént emlegetett jelzőmet, együtt meg különösen. Nem vagy finomkodó vagy óvatoskodó, tudod mit akarsz és nem tulajdonítasz semminek sem nagyobb jelentőséget annál, ami azt megilleti és ezt is kifejezetten kedvelem benned. Még mindig nagyon jó veled az ágyban és az, hogy máris a folytatás jár az eszedben… tényleg lenyűgözöl. Komolyan. – mosolyodok el szélesen. Kedvelem, mindig is kedveltem ez a nagy helyzet, de szerintem nincs benne semmi újdonság. Ha nem így lenne, nyilván nem az ágyban volnánk tök pucéran. - Kielégítettelek a válasszal? – vonom feljebb az egyik szemöldököm, ahogy felfelé pislogok rá. Igen, még így félig ülve is alacsonyabb vagyok, de ezt már rég megszoktam, világ életemben mélynövésű voltam. - Ó, szóval már édes is vagyok? – meg bambi, tudom, már közölte. Vigyorogva rázom meg a fejem. A névválasztását pedig nagyon találónak vélem, illik hozzá. - Iiigen, sejtettem, hogy azt sem csakúgy hasra ütésből választottad. – az általam használtnak is görög gyökerei vannak, noha én nem a jelentése vagy a származása miatt választottam. Már akkor sem, amikor a lányomat így neveztem el. Ez azonban egy hosszú történet és nem is ide való, nem ebbe a könnyedséggel átszőtt kellemességbe. - Szóval végrehajtó lettél. Gratulálok! – ezt eddig nem tudtam, bár azt sejtettem, hogy a falkaranglétrán ő is felfelé fog sétálni és talán még nem is állt meg. Ki tudja?! - Megbeszéltük. – bólintok egyet a számcsere kapcsán, amivel még tényleg ráérünk, elvégre nem sietünk sehová. Hozzá hasonlóan én sem. - Ha a chicagoiak nem is, a régi helyi falka még bőven emlékezhet. Van akikkel ma is tartom a kapcsolatot. És nem, nincsenek ilyen szándékaim, nem ettem meszet. Leginkább igyekszem a látóterükön kívül maradni és nem rálépni a falka farkára. – nem vagyok én hibbant, hogy magamra haragítsak egy egész falkát, pontosabban kettőt az egyben, mint valami árukapcsolással 2in1. Neeeem, köszi, azt inkább kihagynám. Stramm kis nőstény vagyok, de egyszál magamban, szóval… meg amúgy sincs rá okom. Ők elvannak ott, én elvagyok itt és mindenki boldog. Hurrá. - A munkám? Ha problémád akad, keress fel és megoldom. Nagyjából ezzel foglalkozom. – foglalom össze röviden előbb. - Túlnyomó részt emberek az ügyfeleim, a farkasok többsége megoldja magának a saját gondját-baját, szóval eszerint nézd, amit most mondok. Teszem azt, ha van egy fickó vagy nő, tök mindegy, aki felbontaná a házasságát, de a házassági szerződése miatt elveszítené a vagyonát, ha a hibájából mondják ki a válást, akkor kell valaki valamilyen megoldással, hogy fordítva történjen a dolog. Itt jöhetek én a képbe. Kreálhatok olyan bizonyítékot, ami a kliensem igazát támasztja alá, vagy láttathatok olyasmit egy szemtanúval, ami nem feltétlenül igaz, de ő annak hiszi. – vonok vállat. Ismeri a vérvonalamat. - Ez a habkönnyű eset. Néha együtt dolgozom biztosítási cégekkel, akiknek biztosítási csalás gyanúja esetén kell kinyomozni ezt vagy azt, személyeket megtalálni, vagy magát az értéket, amit biztosítottak, festmények, ékszerek, méreg drága autók stb. Olyan is van, aki titkos számlákat akar felkutattatni, van akinek értékpapírok kellenek egy bizonyos széfből és olyan is van, aki szívesebben látna bizonyos személyeket holtan, semmint élve. Gyakorlatilag százféle példát hozhatnék még, de nagyjából így kell elképzelni, amit csinálok. Akad egy probléma, hozok rá megoldást. – előbb az egyik majd a másik kezem is megemelem a mondandómat alágesztikulálva. - De persze akad olyan is, hogy farkas gondot kell lerendezzek. Nem szokásom válogatni ebből a szempontból. Illetve nem ezen szempont alapján válogatom meg az ügyeimet. Hát nagyjából ezt csinálom. – ingatom meg a fejem oldalirányban. Tovább azonban nem untatom a felesleges részletekkel. Az meg csak rám tartozik, hogy a városban maradásomért azt csinálom, amit az Issumatar kér, ugyanezen metódus szerint. - És te? Vagy csak a falkának végzel feladatokat? – dobom vissza a kérdést, mert érdekel a válasza.
- Semennyire. Hadd hallom a hosszút! Ő kérdezte, elfogadom-e, ha tömören mondja el. Dehogy fogadom. Kíváncsi vagyok, mi olyan remek bennem. Ahogy említettem, nem vagyok elégedetlen magammal, de azért érdekel, mégis mit fog mondani. Aztán belekezd. Arcomon lágy mosoly ül szinte mindvégig, ahogy mondogatja a jobbnál jobb dolgokat. Legalábbis számomra azok. Szépen lefest engem, mit ne mondjak. Legalábbis, ami az esetek túlnyomó részét jelenti. Mindig vannak helyzetek az ember életében, mikor patthelyzetbe érkezik, és nem tudja, hogyan tovább. Velem is esett meg, főként, mikor még a falkámat vezettem. Ott viszont néha nem volt elég a türelem kérése, míg átgondolom, néha azonnal kellett dönteni. Szerencse, vagy puszta talentum, hogy ezek többségében jó döntések voltak… nem tudom. De hajlok az utóbbira. - Máshogy jobban menne, de legalább a száj egyezik. Szólok vissza arra pimaszul, hogy kielégített-e a válasszal. Nem is én lennék, ha nem szólnék vissza, és csak egy egyszerű igent, vagy nemet mondanék. Egyébként igen, a válasza pont elég volt, jókat mondott, így nem lesz megbüntetve érte. - Édes hát, alig vagyok itt fél órája, de sikerült már két helyen is felrázni az emlékeimet ez ügyben. Ez a nyelv nem téved! Nyújtom is ki a nyelvemet, és aztán rámutatok. De nem tartom kint, mint valami kergemarha, hamar visszahúzom. - Na jó, csak megkérdezem akkor már! Mi a vezetékneved? Lehet, hogy korábban azt az álláspontot foglaltam el, hogy nem érdekel, de egek, már annyit beszéltünk a nevekről, nyögje ki akkor már, hogy mi az övé. Majd utánanézek. Egyszerűbb a modern technológiával meglesni a nevek jelentését, mintsem a könyveket túrni, mint anno. Mondjuk még így is az utóbbit preferálom, de el kell ismernem, az ember dolgát rendesen megkönnyíti az internet. - Csakugyan? Némelyik nősténynek megadhatnád a számomat. Mondom neki mosolyogva. Meglehet, hogy torkos vagyok, de hát ez sosem volt titok senki előtt, aki valamilyen szinten is ismert. De amúgy egyáltalán nem várom el ezt tőle. Ha mégis megteszi, akkor meg úgy is tudja, mit kell tennie. Egyelőre viszont megvagyok én itt ővele is tök jól. Csendben hallgatom a munkájának leírását. A rövidebb választ hallva is felfogtam volna a dolgokat valószínűleg. Mondjuk az meglehet, hogy nem gondoltam volna arra, hogy ez mindenre kihat. Ha probléma akad valakivel, akkor eltünteti. Az nekem is megy. Nagyon is jól. Mikor az én munkámról kérdez, egyszerű választ adok neki. - Lényegében ugyanaz. Fizetnek, elintézem a célpontot. Röviden, és tömören. Sajnos nem tudom olyan bőven kifejteni ezt, mint te. Hacsak nem a módszereimre vagy kíváncsi, de… azok sem sokat változtak. Ha azt kérik, hogy nagy benyomása legyen a dolognak, hát teszek róla. Ha gyorsan, tisztán, akkor meg úgy csinálom. Nekem aztán mindegy. - Megkérdem azért. Ki fogsz rakni, vagy éjszakázhatok itt, míg a városban vagyok? Úgy vélem, nem unatkoznánk egyébként sem. Ha meg nyugalomra vágysz, azt is meg tudom adni. Kérdezem tőle amolyan „tök mindegy, mit válaszolsz” jelleggel. Igazából tényleg az. Megkérdem, mert kellemesebb hely ez, mint egy hotelszoba, de ennyi. - Ha nem, akkor meg pláne nem lesz nyugtod tőlem, amit… szerintem nem is bánnál annyira.
Nosza hát, rajtam nem múlik, előállok én a hosszabb verzióval nagyon is szívesen. Minden szégyenlősködéstől mentesen mondom el neki mit is tartok lenyűgözőnek benne és vele kapcsolatban. Most mit pironkodjak, ha egyszer ez a véleményem?! Azt meg szeretem hangoztatni, szóval én teljesen jól vagyok ezzel így, nem okoz problémát hosszabban is kifejteni és a szövegelésem alatt az ajkain játszó mosolyból arra következtetek, hogy neki meg hallgatni nem épp rossz ezt. Mindenki jól jár közben. - Malac vagy, de sort kerítünk arra is. – vigyorodok el. Nem bánom a szavait, sem azt, amire utalni szándékozott, tekintve, hogy az sincs ellenemre a továbbiakban. Sőt mi több… - Igyekeztem. – somolygok rá pimaszul és ahogy kiölti a nyelvét, közelebb hajolok és minden szemérmesség nélkül ízlelem meg azt egy csókban. - Holloway, vagyis ezt használom most és ne keress benne semmilyen származás- vagy jelentéstartalmat. Egy utcanév táblán láttam meg és megtetszett. – csak a keresztnevem az, ami számomra fontos jelentéssel bír. Nem vittem túlzásba, amikor nevet kellett cserélnem és egészen ki vagyok békülve vele, nekem pont így tetszik. - Minek nézek ki, kerítőnőnek?! – nevetem el magam. Azt hiszem azt inkább kihagyom, az egész nagyon fura volna, bár sejtésem szerintem amúgy sem mondta ezt komolyan. Ha meg igen, hát izé, akkor sem fogok felcsapni Madamenak, az a pálya valahogy nem vonz. Ellenben, az, amivel foglalkozom, eléggé leköt és számomra nagyon is érdekes, szóval kissé bő lére eresztve taglalom neki, hogy mit is csinálok mostanában. - Semmi gond, értem én a lényeget. – bólintok egyet. A módszereit – ha nem is mindet –, de azt hiszem ismerem. A kérdését hallva feljebb szaladnak a szemöldökeim a homlokomon, de ezzel együtt a pimasz kis mosolyom is kiszélesedik. - Ó, szóval maradni akarsz és nem is csak egy éjszakára? – mielőtt válaszolnék, visszakérdezek, kiélvezem, hogy simogatja a hiúságom, amiért a társaságomra vágyik, na meg az ágyamra is. Kitakarom magunkat és visszaülök az ölébe, de csak egy rövid időre, amíg előbb újabb csókot birtoklok el ajkairól, majd azokra ejtem halkan a válaszomat. - Maradhatsz. – kimászok az öléből, de nem vissza az ágyba, épp ellenkezőleg, lábaim a szőnyegre helyezem és pucéran indulok el kifelé a hálóból. - Megmutatom a zuhanyzót is, ha jössz. – fordulok vissza felé egy pimasz kis félmosollyal. Volt valami szó arról, hogy szeretné a házat jobban is megismerni, na meg még nosztalgiázni.
//ha nem írsz olyat, amire válaszolnom kell, akkor ez lenne részemről a záró, nagyon-nagyon köszönöm, hihetetlenül imádtam! és bármikor benne vagyok a folytatásban *-* //
- Hmm… alig várom. A malacnak titulálására pedig csak mosolyogva vonok vállat. Tudom ám, hogy az vagyok. Pont ez annyira szerethető bennem. Egyébként meg nem mindegyik nősténnyel, akivel összefekszem szoktam ilyen jól ellenni, mint most Cressidával, de hát nem véletlen ez sem. Eléggé hasonlatos személyiségünk van, ha nem is minden aspektusból. Meg hát élvezzük egymás társaságát, mit kell ezen túlmagyarázni? Jól megvagyunk mi, ilyen tekintetből, de bármi komolyabbra nem tudnék vele gondolni. És az a legjobb benne, hogy ő sem. Valahogy sejtettem, hogy a nyelvnyújtogatós mutatványomnak ez lesz a végterméke, és én aztán semmi rossznak nem vagyok elrontója, újra hagyom, hogy csókba vonjon, miközben egyik kezem a tarkójára csúszik, és ha idő előtt akarná abbahagyni, ezzel gátolom meg benne. - Akkor csak én kerítek ennek ilyen nagy jelentőséget? Borzasztó. Nem véletlen volt a nevem sem Shepherd akkoriban, mikor a falkát vezettem. Mondjuk az puszta szerencse volt, hogy végül úgy jött ki, hogy tényleg illett is rám. Az a nevem mondjuk teljesen olyan volt, hogy csak úgy jött, és az maradt hosszú ideig. De azóta meg próbáltam úgy választani, hogy jól is hangozzék, meg azért valami jelentéstartalma is legyen. Most mi van? Az ember, ha megunja magát, hülye dolgokat is képes a fejébe venni, amivel elütheti az idejét. Az enyém ez volt, mikor semmi mást nem tudtam csinálni, hogy olvasgattam, és gondolkoztam ezeken. - Nem. De jól állna. Bár veled is több, mint bőven beérem. Semmi okom nincs panaszra sem, úgy érzem. Örülök is, hogy nem vette komolyan. Elég érdekes is lenne mondjuk, másrészt meg szeretem saját magam becserkészni a prédáimat. - Még szép. Bár nem tudom megígérni, hogy sokat fogunk aludni. Jó hát, kell a pihenés mindenkinek, de szerintem bőven megérti, hogy mire próbálok ezzel utalni. Sok idő telt el, mióta legutóbb találkoztunk, és… ideje pótolni az elmulasztott éveket, a lehető legjobb módon mindkettőnk számára. Figyelemmel kísérem, ahogy újra fölém tornyosul, és nem is én lennék, ha nem tekintenék újra végig rajta, szépen, lassan. Egyik kezem a fejem alatt van, úgy nézek rá, csókját pedig örömmel viszonzom. Mikor pedig leszáll rólam, nem vagyok rest tekintetemmel követni őt. - Mindjárt, de előtte kiélvezem a látványt. Addig pedig rajta is tartom a szememet, míg el nem tűnik a látóteremből. Utána viszont követem én is. Jöhet a második menet. Sok lesz még itt, mire ténylegesen KO-t kap valamelyikünk.
// Én is nagyon szépen köszöntem, imádtam a játékot!! A folytatásban pedig én is benne vagyok. Bármikor //
Jól megérdemelt hétvégi pihi- és lustinap. Én legalábbis így döntöttem, ami azt jelenti, hogy egy melegítőnadrág – igen, tudom, hogy nyár van és kevésbé fázós a száraz szavannákat idéző színű bundásom okán, de ehhez volt kedvem ma és nem, nem gyullad ki a hátsóm – és egy egyszerű, fekete, passzos női trikó, ami tökéletesen megteszi itthoni viseletnek. A hajam gombócba csomóztam fel, itt-ott egy-két rakoncátlan szál azért rebellis módon elszabadult és az arcomat keretezi. Van amelyik a fülem mögött végezte egy hátra seprő mozdulattal, de van amelyik még ennek ellenére is rendkívül önálló módon úgy áll, ahogy akar. Egy nagy adag jégkrém – dobozból – a jelenlegi reggeli és ebéd egyvelegem, így a délután derekán. Egyedül élek és igen, olykor szeretem az időmet ilyen módon tengetni. A tv megy, ráfüggtem a Stranger Thingsre, gondoltam egyben lezavarom az egészet. Az éjjel egy részét az erdőben töltöttem a farkasom alakjában, így most ő is nyugton van és nagyjából el is, mint a befőtt. Nem rég sikerült kikevergőznöm az ágyból és most a kanapén tespedek baromi kényelmesen egyébként. Nem, egyáltalán nem számítok senki betoppanóra, így meglep, amikor meghallom az ajtócsengőt – vagy a kopogást – és a pajzsom lejjebb eresztésével – hacsak nem húzta fel a másik az övét teljesen –, érzékelem is, kinek sikerült idetalálnia. Oh. Felkelek a kanapéról, a jégrémet eszemben sincs lepakolni, viszem magammal, ahogy a bejárathoz csámpázom és kinyitom azt. Sunyi, de valahogy nagyon is elégedett kis félmosoly terül a képemre, ahogy végignézek a hímen. Lazán a falnak támaszkodok a csípőmmel és a kezemben tartott fagyiba állított kanál vége után nyúlok. - Csak nem hiányoztam? – szalad feljebb enyhe ívben az egyik szemöldököm a homlokomon, ahogy a tekintetem is ráemelem és bekapok egy kanál fagyit, úgy fordítva a kanalat, hogy annak nyele az állam felé, lefelé legyen. - Gyere be. – még mindig a fagyis kanállal az ajkaim között invitálom a lakásba, a fejemmel is intve és egyértelműsítve a dolgot és elállok az ajtóból azzal, hogy elindulok befelé. Gondolom az ajtót majd becsukja. A konyhával egybenyitott nappaliba megyek és a konyhapultnak támaszkodva a csípőmmel, állok meg, felé fordulva. A jégkrémet a pultra teszem, kanalastól. - Minek köszönhetem a látogatást? – egyébként örülök neki, ez az energiáimban is ott rezeg, de ezzel együtt kíváncsi is vagyok a viszontlátás okára. Persze, én ajánlottam fel neki, hogyha kedve van, ugorjon át, de nem tudhatom, hogy konkrét okkal vagy csakúgy fújta erre a szél...
Nem igazán tudom, mi kavart át ide Anchorage-be. Nem terveztem sokat maradni, mindössze csak egy kevés időt, egy napot maximum. Vagyis mit beszélek… nagyon is jól tudom, mi miatt vagyok jelenleg itt. A drágalátos nőstény, Cressida miatt. Imádom ezt a csajt, egyes részeit jobban, mint másokat. Riley mellett is próbálok minél több időt eltölteni, de vannak nekem is bizonyos szintű igényeim, amit a feleségem nem tud egyelőre megadni nekem, próbálkozhatok, amennyire csak akarok. De igazából nem erőltetem, már egy ideje elmondtam neki, hogy ha úgy érzi, készen áll, akkor tudja, hol talál. Kereshetnék valakit Fairbanksben is (volt már rá példa), de most egy kis olasz vérre vágyok. Nem tudom, mi lesz a mai napból, mert Cress-szel bőven tudok beszélgetni is, és a „kapcsolatunk” nem csak annyiban merül ki, hogy egyszer-kétszer dugunk. Régóta ismerjük egymást már, akkor sem volt rossz a kapcsolatunk, ez látszólag mostanra sem változott túl sokat. A bölényvadászat pedig azt is bizonyítja, hogy az együttműködés is olyan dolog, amiben még mindig jeleskedünk. Ez a nőstény olyan, akiben meg is bízok. Nem kevés ilyen személy van az életemben, de ő közéjük tartozik. Nem érdekel túlzottan, hogy hosszú évtizedeken keresztül nem is találkoztunk. Tudja Cress is, hogy nem szeretem, ha valaki keresztbe tesz nekem, és mikre vagyok képes, amennyiben bárki is meglépi ezt. Mondjuk valamilyen szinten meg kell húznom magam, mert mégis… már nem vagyok alfa, és nincsenek olyan terveim, hogy feltornázzam magam újra a ranglétra legtetejére. Bírom Castort, ami azt illeti. Megérkezve rátámaszkodok a csengőre, hadd menjen, míg ki nem érkezik a nőstény. Kérdésére egy mosollyal válaszolok, aztán már mászok is beljebb, mikor beinvitál. Figyelem, ahogy a konyhapulton helyet foglal, én pedig karba tett kézzel állok előtte. - Jöttem nézni, hogyan hízlalod a hátsódat. Bökök a jégkrémes bödönre, arcomon továbbra is egy pimasz mosollyal. - Mi az, talán bezavartam a hétvégi pihenőnapodba? Akarod tán, hogy elmenjek? Kérdezem tőle mindezt, miközben végignéztem a szerelésén. Nem úgy néz ki, mint aki készült bárhova is. Néha úgy megnézném, hogy a munkáját pontosan hogyan is csinálja. Egyszer meg kell próbálnom úgy időzíteni a betoppanásomat. Hogy vajon milyen cuccban van közben, mennyire van belefeledkezve a munkába, és mennyire vagyok képes elvonni a figyelmét.
Az a mosoly a képén beszédesebb, mintha bármit is mondana, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem simogatja az egom és a női hiúságom a dolog rettentően. Még szép, hogy igen, nagyon is. - Nem túl izgalmas látványban lesz részed, azt remélem tudod. – horkanok vigyorogva a megjegyzésére. Ő is tudja, én is tudom, hogy nem hízlalódik az olyan könnyen, lemozogjuk a farkasommal. - Kérsz? – kínálom a fagyival, ha már arra bökött az előbb és amiatt fejezte ki aggodalmát a hátsómmal kapcsolatban. - Igen, bezavartál, de azt egy szóval se mondtam, hogy ez gond lenne, szóval maradj. – dög, mert pontosan érezheti, hogy örülök a fejének, de persze, hogy kimondatja velem, maradjon is. Chh, neki is kell azaz egosimi, nem ver át, tudom ám. - Inni kérsz valamit? – alkoholt vagy csak valami folyadékot, a kérdés mindkettőre áll. Ha jelzi, hogy mire vágyik – ha egyáltalán kér bármit is – akkor annak a kitöltésével foglalatoskodok, ha nem akkor egyelőre maradok a helyemen. - De még mindig nem árultad el, minek köszönhetem a betoppanásodat. – feltűnt, hogy kikerülte a válasz adást, de nem adom olyan könnyen magam, persze, hogy hallani szeretném a dolgot. - Mesélj mi újság felétek? Vagy csak veled... – tudom, hogy falkaügyekről nem beszélhet, nem is arról kérdezem, csupán általános kíváncsiság az, amit megejtek a részemről.
Csak megrázom a fejemet arra, mikor a fagylalttal kínál. Nem nagyon vagyok oda érte, ami azt illeti. Megértem, mások miért szeretik, de én nem bírnám rávenni magam, hogy egy ilyet bepakoljak a fagyasztóba. Valószínűleg el is felejteném, hogy ott van, aztán majd egy-két év múlva döbbenek rá, hogy jé, 2016-ban vettem egy jégkrémet. Arcomon a mosoly továbbra is ott pihen, mikor csak kimondja azt, amit hallani akartam. Ismer már, hogy ha ezt a játékot folytatta volna, akkor tényleg fogom magam, azt kisétálok. Persze kicsit tovább fűzve eleinte, de aztán ha a válasz az lenne, hogy akkor sem, legyen akármilyen játékos, huncut, elmennék. Úgy is tudjuk mind a ketten, hogy visszajönnék, nem kellene sok. Nem a semmiért utaztam órák hosszát. - Konkrét kérésem nincs. Valami erőset. Na persze, ha te is iszol velem! Mutatóujjammal rábökök a nőstényre, majd újra karba teszem azt a kezemet is. Eliszogatok én egyedül is, ami azt illeti, de társaságban mégiscsak élvezetesebb. De csak akaratoskodik, és visszakérdez a dologra. Leejtem magam mellé a kezeimet, és sóhajtok egyet. - Riley már egy ideje hazakerült. Vagyis… nem teljesen haza, mert nem is lakik velem, és nem azért, mert rosszban lennénk. Tudod, említettem, hogy eszméletlen borzasztó állapotban volt, mikor rátaláltam. Ezt még akkor mondtam neki, mikor először összefutottunk itt a városban. - Nos… próbálja visszanyerni a régi formáját, felszedni magára egy keveset. Nem igazán megy neki, de próbálkozik. Május közepe óta van Fairbanksben, és mindössze csak egy-két kilót sikerült magára szednie. Én próbálom támogatni, de ő továbbra is nekem akar megfelelni. Na meg magának. Gondolom úgy érzi, hogy így, ahogy most van, nem is érdemes rá, hogy a vérvonalunk tagja legyen. Nem a legkönnyebb így, de meg fogok vele birkózni. Viszont néha nekem is kell egy kis kikapcsolódás. Azt pedig valószínűleg összerakhatta már, hogy mióta itthon van Riley, azóta még csak arra sem került sor, pedig tudom, a kapcsolatunk egyáltalán nem csak ennyiből áll vele.
A fagyi parlagon, pontosabban a pulton marad, ahogy visszautasítja. Egy bólintással tudomásul veszem a dolgot, ami pedig a piát illeti, nos rögtön kap tőlem egy szemtelen kis mosolyt. - Azt mondd meg nekem, mikor utasítottam én vissza az ivást? És nem, nem jöhetsz azzal, hogy jó ideje nem láttál már, mert, mint tapasztalhattad, nem változtam, csak az idő telt el felettünk. – lököm el magam a pulttól és hűtő elé érve kiveszek egy üveg tizenkét éves whiskyt. Jelen pillanatban ez a legerősebb alkohol a házban, vodkával és tequilával nem tömném, plusz van ebben némi önrészre hajlás, mert én épp ezt innék. De ha nem jó neki, max majd jelzi a dolgot, van szája és nem is féltem attól, hogy nem mondaná meg, ha valamit nem akar vagy nem kér. Leveszek két poharat is és töltök, amíg hallgatom, amit mesél. - Igen, persze, emlékszem. – bólintok egyet és a kezébe nyomom az aranyló alkoholt – hacsak nem kért helyette valami mást – és a pultot megkerülve megyek vissza mellé, hogy a fejemmel intsek a kanapé felé, üljünk le. Ha jön, akkor le is teszem a jégkrém hízlalta popsim az említett bútordarabra, magam alá húzott lábakkal úgy, hogy felé forduljak közben és belekortyolok az italomba. - Mázlid, hogy nem vagyok egy hisztis, hülye tyúk. – bukik ki belőlem elsőre, ahogy végigmondja a sztorit, mert hát egyértelműen közölte, jobb kéz pótléknak kellek, így, hogy az asszony még nem alkalmas vagy nem akar házaséletet élni. Amúgy nem szívom fel magam a dolgon, mert oda-vissza működik közöttünk ez, ha szexelünk, azért tesszük, mert mindketten így akarjuk és pontosan ennyit is várunk ezen a téren a másiktól. Az pedig, hogy a hímet a barátomnak tekintem, egy egészen más kérdés. A szex csak az extra. - Ami pedig a nejedet illeti, remélem előbb-utóbb rendbe jön. – nincs okom arra, hogy rosszat kívánjak neki, így nem is teszem. Farkas ő is és ha méltó arra, hogy egy legyen közülünk, akkor tényleg nem marad más választása, mint feldolgozni a történteket. Lehet, hogy szívtelennek hangzik, de ezzel együtt – szerintem – nem az. Mind átélünk tragédiákat – én már csak tudom – és, ha feladjuk, akkor végünk. Ez a véleményem. - Mennyi ideig maradsz? – a kérdés azt hiszem teljesen logikus, mert nem mindegy, hogy mivel számol, hosszas kikapcsolódással vagy csak egy röpke gyorssegéllyel.
- Jól van na, inkább csak szedjed a kis feneked. Nagy a késztetés, hogy kicsit meg is simogassam őt odalent, de valószínűleg lesz még rá később is lehetőségem, így egyelőre hanyagolom. Kár, hogy csak felül van rajta testhezálló ruha, de ez nem akadályoz meg abban, hogy (nem túl messzire) távolodó alakját figyelemmel kísérjem. Férfiból vagyok, és a szépségérzetem nem veszett ki belőlem egyszer sem. - Tele töltsd! Szólok neki, miközben már önti az alkoholt a poharakba. Miután pedig a kezembe nyomja, már emelem is az orromhoz, hogy szagmintát vehessek belőle. Egek, de imádom a whisky illatát. Hát még az ízét! Követem őt a kanapéra, aztán helyet is foglalok mellette, és koccintásra emelem a poharat, aztán pedig én is belekortyolok. - Ha az lennél, elhiheted, nem élvezném ennyire a társaságodat. Ki nem állhatom az olyanokat. Pláne, mert elég éles egy nyelvem van, és semmi nem tudna visszariasztani attól, hogy a dolgokra kimondjam a véleményemet. A gond csak az, hogy néhányan nem képesek ezt elviselni. Ha elmegyek egy bárba, kocsmába, és elkezdek fűzni valakit, szeretem a közepe-vége felé leszögezni, hogy egy éjszakánál többre ne is számítson. Csak másképpen fogalmazva. Egyesek fogják magukat, és kifordulnak a helyiségből, mások meg már nyitják is szét a lábaikat. - Rendbe fog, ebben szinte biztos vagyok. Csak, hogy mikorra… na azt nem tudom. Azzal pedig még egyet belekortyolok a finom nedűbe. - Néhány órától számolva egy, maximum két napig. Csak rám ne unj a végén. A falka is el van most, egyesek a sebeiket nyalogatják a viadalokat követően, remélhetőleg semmi gebasz nem lesz egyelőre. - Kíváncsi vagyok. Hogyan telik egy pihenős napod? Ne kímélj a részletektől. Mondom neki, arcomon pimasz mosollyal, miközben újra a számhoz emelem a poharat, és ismét belekortyolok az alkoholba.
- Valld be, hogy csak a hátsóm akarod stírölni... – húzom összébb a szemréseimet és a végén egy pofátlanba nyúló kis bazsalygással rázom meg a fejem, ahogy az italért megyek. Pontosabban, hogy kitöltsem azokat. - Igenis! – már löttyintem is tovább az alkoholt, hogy megteljen a két decis pohár. Magamnak azért ha tele nem is, de úgy kb félig töltöm. Farkasok vagyunk, nem ennyi fog földhöz vágni és bármikor élhetünk az újratöltés lehetőségével. - Azt hiszem azzal már ketten lennénk. – forgatom meg a szemeimet. Nos igen, valószínűleg magamat se nagyon tudnám úgy elviselni, de szerencsére ez a veszély nem fenyeget. Mármint, hogy hülye, hisztis tyúkká degradálódjak. Sosem voltam az és nem is áll szándékomban elkezdeni a dolgot. - Szerencsére – vagy sem –, de az idő pont az a dolog, amivel bőséggel rendelkezünk mindannyian. Melletted pedig aligha hiszem, hogy ne jönne helyre. – ismerem a hímet és tudom, hogyha akar valamit, arról nem fog csakúgy lemondani. Következésképpen, véleményem szerint rábírja majd a nejét arra, hogy rendbe jöjjön. Meg amúgy se választott volna, valami nebántsvirágot, akiről azt kellene feltételezni, hogy nem fog a végén kikevergőzni ebből az egész szarból, amit még feldolgoz. - Hát ettől sem félek, szóval... – nyitva hagyom a kérdést. Ugyan már, még nem fordult elő olyan, hogy bármikor is ráuntam volna és nem tartok attól, hogy bármikor is bekövetkezne. Engem még annyi sem köt, ami esetleg nála közbeszólhatna – szerencsére nem szól közbe –, mert én se házas nem vagyok, sem pedig elkötelezett senki irányában. Az pedig, hogy a szívem kihez húz… nos a dolog egyoldalú – szerintem – így pedig tényleg nem lényeges, hogy mi a helyzet. - Nos kérlek, fagyi... – hüvelykujjammal mutatva kezdek számolni. -… azt már láttad, aztán sorozat bámulás... – bökök a tv felé, amiben még mindig megy az elindított filmsorozat aktuális része és közben a mutató ujjammal demonstrálom a kettes számot. -… és mackónadrág. – középső ujjammal a az említett és viselt ruhadarabra bökök magamon. - Ez a pihenős napom, minden egyes részletével együtt. Nem túl izgalmas, be kell lássam. – vigyorodok el és újra a whiskymbe kortyolok. - Nem vagy éhes egyébként? – jó házigazdaként igyekszem mindenre gondolni. Bár az relatív, hogy ki számít jó házigazdának, nem igaz?!
- Lebuktam! Na, gyerünk! Tudja, hogy ez a fajta parancsolgatás egyáltalán nem komoly a részemről, sokkal inkább játékos. Jó a nőstény társaságában lenni, mert egyáltalán nem veti meg az efféle szórakozást sem. - Ezzel nem tudok vitatkozni, ha akarnék sem. Sok minden történt vele az elmúlt évtizedekben. Megviselte testileg és lelkileg is. Idő. Pont az fog kelleni neki, hogy minden sebe beforrjon. Csak hát érted… hiányzik a régi énje. És Cress is tudhatja, most nem csak a külsőségekre gondolok. Annyira ismerhet már, hogy ha valakit, akkor a feleségemet nagyon is szeretem, és tisztelem. Mindenért, ami ő, oda meg vissza vagyok. Ezért is fura a mostani helyzet, mert visszakaptam ugyan Rileyt, de mégsem teljesen őt. Csak egy részét. De meg kell értenem a helyzetét, amit meg is teszek, hogy kemény dolgokat kellett átélnie. És ezek nem olyan dolgok, amiket pikkpakk el lehet felejteni. Akármennyire is szeretnék segíteni neki. - Szavadon foglak! Képes vagyok rá, hogy ha megpróbálna kipaterolni innen, akkor szó szerint idézném őt. És nem csak mostanról. Bár erre nincs sok esély, mert szerintem eddig sem lehetett panasza a társaságomra, és ez a másik fél részéről is így van. Arcomon mosollyal, számban a whiskyvel hallgatom, ahogy előadja a dolgokat. Nem valami nagy a programlista, amit elém tár, de nem is én lennék, ha nem kérdeznék rá, miután befejezte. - És most, hogy van társaságod is a személyemben, milyen új dolgokat tudnál hozzáadni a listádhoz? Hajolok közelebb hozzá pofátlanul, be a személyes terébe, arcomon továbbra is egy vigyorral. Mielőtt viszont bármit is csinálhatna, visszahúzódok a helyemre, és úgy várom a válaszát. De azért még egy kérdést hozzá intézek. - Nem tudom nem megjegyezni, hogy a mackónadrágot emlegetted, de a rajtad lévő trikót nem. Esetlegesen ami alatta van. Én pedig úgy emlékszem, részletes beszámolót kértem. Szívesen hallgatom finom, nőies hangját, ennyi már biztos. Na jó, a sajátomat is, ezért is beszélek annyit. - Éhes? A fagyiból kiindulva elképzelni nem tudom, milyen kaják vannak itt nálad. Cukkolom. Mások úgy aggódnak az alakjukért, mint én… nos… lényeg, hogy aggódnak, de közben degeszre zabálják magukat ilyenekkel. Fagyi, gyorskaja, meg minden. Aztán meg csodálkoznak. - De amúgy tudnék enni. Feltéve, ha van normális étel is szerény lakodban.
- Türelmetlen! – öltök rá nyelvet, de akkor ha már lúd, legyen kövér alapon, jobban ring a csípőm, mint amennyire a mozdulatok megkívánnák. Jó, azért nem nevetségesen túlzó módon, inkább csak amolyan éppen észrevehető műsorral szolgáltatva. Ha már ez volt a lényeg, akkor miért is ne, nem igaz?! - Értem. Megértem. – ez olyasmi, amit ténylegesen is nagyon meg tudok érteni. Persze, én nem olyasmin mentem át, mint a neje, de példának okáért, nekem olykor az előző fekete bundásom hiányzik. A lényem része volt és átvette a helyét a mostani, amelyik mindig felkapja a fejét, amikor eszembe jut az elődje. Ma már kedvelem az újonnan kapott dögömet, akkor is, ha ezzel együtt a kapcsolatunk nem a legharmonikusabb. Az élet iróniája, hogy annak a vérvonalnak a tagja, amelyiknek köszönhetően a saját ikerfivérem halálát okoztam… De ez most nem ide tartozik. - Csak nyugodtan. – az nekem is elég gázos lenne, ha gyökeresen változnék meg, szóval nem, erre nem vagyok hajlandó és a legkisebb mértékben sem áll szándékomban így megváltozni. Minden gond nélkül sorolom fel, hogy mivel is töltöm a szabad hétvégémet és ahogy közelebb hajol, úgy maradok az eddigi helyemen, egyelőre nem hajolva előre, ő pedig visszahelyezkedik a korábban felvett pozícióba. - Az attól függ, a társaságomnak mire lenne igénye. – ingatom meg a fejem oldalirányban néhányszor, majd pedig belekortyolok ismét a whiskymbe. - A trikó alatt csak én vagyok, pucér valómban és azért nem emlegettem, mert azt gyakrabban viselek, mint mackónacit. – minden szégyenkezés nélkül adom elő a csípőből érkező válaszomat. - Bugyit is viselek, ha erre céloztál részletes beszámoló alatt. – pofátlanul szemtelen mosolyba húzódnak az ajkaim a felelet közben, ahogy körbelötykölöm az italomat a poharam alján. - Mirelit pizza megteszi? Vagy rendelhetünk is. – nyilván azt a pizzát megsütném, de nekem a házhoz hozatás is tökéletesen megteszi. Nem szokásom nagyon konyhatündérkedni, az valahogy nem az én műfajom. - Szóval, mihez lenne nagyobb kedved?
Tetszésemet kinyilvánítva, ahogy a csípőjét rázza, füttyentek egyet, miközben a látványt nagyon is kiélvezem. - Lehetne távolabb is az a fránya hűtő. Elnézegetném még ezt. Csak akkor szólalok meg, mikor már odaért az említett tárgyhoz. Nagyon is jól tudja, mennyire oda vagyok a testéért, és én is tisztában vagyok vele, hogy neki mennyire nincs ellenvetése az enyémmel kapcsolatban. - A társaságod egyelőre még nem tudja, mire lenne igénye. De türelem, rózsát terem. Vagy, ha nem is rózsát, majd meglátjuk, mit. Nem kell áltatnunk magunkat, úgy is tudjuk mind a ketten, hogy mi lesz itt még az elkövetkezendő időben. Konkrétat nem mondok, mert egyelőre ezzel a nyugodt beszélgetéssel is tökéletesen meg vagyok elégedve. Nem vagyok én telhetetlen. - Annyi különbség azért csak van, hogy utcára azért veszel valamit alá, nemde? Ha mégse, gyakrabban kellene felkeresselek. Nevetem el röviden magamat, és én is iszok egy nagyobb kortyot a whiskyből. - Erre is. Tudod, jó felmérni előre a terepet. Arcomról azt a pimasz mosolyt nem igazán fogja tudni lemosni. Egyelőre semmiképpen, míg ilyen témákat boncolgatunk. - Hm… rendeljünk! Milyen helyeket ismersz a városban? Hallgatom az ajánlatokat! Sokféleképpen kitölthetjük azt az időt, míg a friss kaja kiérkezik. Megeszem én a mirelit kaját is, ha nagyon úgy áll a dolog, de ha már felajánlotta, hogy rendelhetünk, akkor mi a rákért ne?! - Azért szívesen megkóstolnám a főztödet is, de úgy néz ki, erre még várnom kell. Igazság szerint fogalmam sincs, milyen gyakran szokott főzni, vagy hogy egyáltalán szokott-e, szóval ez a kijelentés egyben egy burkolt kérdés is volt.
Kezdőlap
és bármikor benne vagyok a folytatásban *-* 
//
//
