A szórólap elsőre nem ragadta meg a képzeletemet, de utána úgy döntöttem, hogy talán érdemes lenne megpróbálkozni vele. Egyrészt még úgysem néztem körül a Síparadicsomban, másrészt pont én papolok egy kis lazításról, harmadrészt pedig talán megtudok valamit a helyi falkáról, és a korábbi balesetekről.
A lényeg az, hogy megbeszéltem a rendőrfőnökkel, aki rábólintott, én pedig összecsomagoltam, elpakoltam a szükséges dossziékat, az őrzőktől is elkértem a témához vágó feljegyzéseket, és így felszerelkezve érkeztem meg a parkolóba. Egy sporttáskába befért az egész hétvégi cuccom, és bár a titokzatoskodás nem teszik a programmal kapcsolatban, ha már belevágtam, nem fordulok vissza. A recepción fogadom a lelkes és udvarias köszöntést, valamint a tájékoztatót, és csalódottan veszem tudomásul, hogy a faházat nem lehet csak úgy elhagyni. Bonyolultabb lesz ez a körülszimatolás, mint gondoltam. Mindenesetre sóhajtok egyet, elveszem a kulcsot, felkapom a táskám, és megkeresem a faházat. Bent az első dolgom körülnézni, és megállapítani, hogy jó drága hely lehet ez, mikor épp nincs ingyenes hétvégéjük. Minden Pazar, sőt fényűző, eszméletlen kényelmesnek látszik, és mostmár tuti maradnom kell, mert egy évi fizetésem rámenne, ha ezt a nyakamba számláznák… Miután felületesen átfutottam a terepet, kerítek egy törölközőt, a fegyvereimet elpakolom szem elől, és nekivetkőzöm a fürdésnek. Ha már nem mehetek sehová, akkor egy forró zuhannyal kezdek, arra úgysincs túl sokszor időm, legfeljebb egy gyors tisztálkodásra az inkább langyos víz alatt. A fürdőszoba is káprázatos, bár sokkal meggyőzőbb a zuhanyrózsából gőzölögve ömlő víz. És mivel a világ minden ideje az enyém lett így hirtelenjében, kihasználom a lehetőséget, és hagyom, hogy szinte leforrázza rólam a bőrt a víz. Nem sokat látok vagy hallok a zubogó, gőzbe burkolózó fürdőben, de most nem is kell. Jó húsz perc után zárom csak el a vizet, ha addig nem zavart meg senki, és miután nagyjából megtörölköztem, a derekamra csavart törölközőben célzom be a konyhát, hátha tartanak whiskyt a várakozás idejére.
Ha őszinte akarok lenni, akkor nyugodtan bevallhatom, hogy soha nem rajongtam a Valentin napért különösebben. Igazából nincsen vele semmi komolyabb problémám, csupán annyi, hogy soha nem akadt még olyan alkalom, amikor valakivel együtt tölthettem volna, ebből kifolyólag pedig, számomra csak egy átlagos nap volt. Az, hogy ennek ellenére képes voltam elolvasni a szórólapot, már határozottan haladásként könyvelhető el, arról már nem is beszélve, hogy még el is jöttem ide, a Síparadicsom területére. Furcsa volt az egész ügy, de úgy voltam vele, hogy talán megéri, és egy kis lazítás mindenkinek jól jön. Tisztában voltam vele, hogy micsoda luxus fog ott várni rám, talán ezért is volt olyan csábító az, hogy ingyen lesz az egész hétvége. Amennyit az utóbbi időben dolgoztam, tényleg rám fért már egy, esetleg kettő olyan nap, amikor csakis magammal foglalkozom, és senki, vagy semmi mással nem. A mai napon ugyan még volt egy kis munkám, de direkt úgy számítottam, hogy olyan négy óra körül már ott lehessek. Igaz, hogy nem volt vészes az idő, de soha nem lehet tudni, hogy mikor jön egy újabb vihar, ahhoz pedig valahogy nem volt kedvem, hogy ítéletidőben kocsiba üljek, és felvezessek a hegyre. Leparkoltam, a vendégek számára fenntartott helyen, majd kiügyeskedtem a bőröndömet, és magam után húzva, a szabad kezemmel előkotortam a szórólapot, amit magammal kellett ide hoznom. Szerencsére, mire beértem a Központi épületbe, már ott virított a kissé elgémberedett ujjaim között, de ennek ellenére gondolkodás nélkül viszonoztam a kedves mosolyt, miközben átadtam a hostessnek. Tényleg túlontúl kedvesek voltak velem, és míg az utasításoknak megfelelően elindultam a saját faházam felé, azon gondolkoztam, hogy hol lehet ebben az egészben a buktató. Nem mintha olyan gyanakvó lennék, de mostanában tényleg rám tört a paranoia, ami nem könnyítette meg a mostani helyzetemet sem. Mire elértem a házhoz, szerencsére azért sikerült meggyőznöm magamat arról, hogy jó helyen leszek itt, valamint arról is, hogy csak a munkáját végezte mindenki, és azért voltak ilyen udvariasak, mert ez a dolguk. Valójában tényleg így kellene lennie mindenhol, de egy magamfajtában már gyanút kelt az ilyesmi, főleg ezen a területen… Némi szerencsétlenkedés árán, sikerült kinyitnom a ház ajtaját, és behúzni a bőröndöt is. Itt valahogy már sokkal kellemesebb volt az idő, és a berendezés is lenyűgözött, már első pillantásra. Ajkaimon fáradt mosoly jelent meg, ahogy nyugtáztam magamban, hogy mégsem volt olyan rossz ötlet feljönni ide, mint ahogyan sejtettem a korábbiakban. Már éppen ott tartottam, hogy felfedezem a ház többi részét is, amikor a szemem sarkából, némi mozgásra, pár másodpercen belül pedig már hangokra lettem figyelmes, a konyha irányából. Először megdermedtem, majd zavarba jöttem, hogy talán mégis rossz helyre jöttem be, és valaki már van itt. Nem akartam megijeszteni a másik embert, de ha rám akartak törni, akkor mégiscsak meg kellett, hogy védjem magam, nem? Halkan, lábujjhegyen osontam oda a fal mentén, hogy a cipőm sarkai ne verjenek nagyobb zajt, mint amennyit muszáj, utána pedig belestem az ajtón. Nagy meglepetésemre, egy szál törölközőben tüsténkedő férfi látványa tárult a szemeim elé, de mivel háttal állt nekem, még nem tudtam megállapítani, hogy ki az. Hirtelen földbe gyökerezett lábakkal, megrökönyödve álltam meg, immár lelépve a fal mellől, és behatolva az előbb említett helyiségbe. Úgy sejtettem, hogyha megfordul, legalább annyira meg fog ijedni, vagy legalábbis megilletődni, mint én az előbb. Ez azért némi elégtételt jelentett volna számomra, ez tagadhatatlan. Ha már én megijedtem, ijedjen meg más is alapon…
A konyhában javában élvezem, ahogy a bőrömről gőz formájában száll fel a forró pára, és a zuhanyéhoz képest hideg levegő megborzongat, miközben válogatok az italok között. Éppen sikerül megtalálnom a whiskyt, mikor meghallom az ajtónyitást. Elsőre – de csak egy pillanatig – arra gondolok, hogy biztos a személyzet egyik tagja jött feloldani a ház elhagyására vonatkozó tilalmat, csak épp illemórákról hiányzott, hogy elfelejtett kopogni, de ez a gondolat amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnik. Még nem fordulok meg, de az üveget leteszem a konyhapultra, és fülelek. Nincs nálam a fegyverem, sőt tulajdonképpen semmi, ami önvédelemre alkalmas lenne az öklömön kívül, úgyhogy egyelőre kivárok. A lopakodó léptek apró neszeit sikerül elcsípnem, ahogy azt is, hogy a konyhánál halnak el a neszek. És mivel innen már semmi zaj nem töri meg a csendet hosszú másodperceken át, inkább megfordulok, felkészülve bármire. Na jó, majdnem bármire, ugyanis amit látok, arra egyáltalán nem számítottam. A meglepetés nyilvánvalóan kiül az arcomra, de aztán sikerül ellazulnom, és nem fenyegeti már a veszély a nőt sem, hogy nekiugrok, támadásra számítva. Persze most más miatt érzem kényelmetlenül magam. Például mert egyáltalán nem vagyok felöltözve, és a derekamra csavart törölköző rögzítését hirtelen kezdem fenyegetően instabilnak érezni, pedig egyáltalán nem akar lecsúszni. - Ana? Maga hogy kerül ide? Hát igen, ha az ember meglepődik, a frappáns mondatok valahogy nem születnek maguktól. Majd később verem a fejem a falba, mert még köszönni is elfelejtettem.
Sajnos a dolgok nem pont úgy sültek el, ahogyan én azt korábban terveztem, ugyanis nem egy idegennel kerültem szembe, miután megfordult a férfi, hanem egy olyan férfival, akivel már korábban is találkoztam. Ettől én magam még egyszer zavarba jöttem, az pedig csak rátett egy lapáttal, hogy éppen az izmos hátat csodáltam, míg nem fordult meg. Ha lehetett volna, a föld alá süllyedek szégyenemben, ehelyett könnyed mosolyt varázsoltam az arcomra, és még véletlenül sem fordítottam el róla a tekintetem. Biztosra vettem, hogy ő még kényelmetlenebbül érzi magát, hiszen kettőnk közül rajta volt kevesebb ruha. Nem mintha nekem ezzel bármi problémám lett volna… Nem vagyok fából, hatással van rám egy meztelen férfitest látványa, főleg akkor, ha nem láttam már egyet sem, kitudja, hogy mennyi ideje. Túl sok időmet veszi el a munka, a tanulás, és az, hogy hétköznapi dolgokat próbáljak beiktatni az életembe… - Ezt én is kérdezhetném, Jake… - mutattam rá arra a tényre, hogy hozzá hasonlóan én sem sejtettem, hogy rajtam kívül lesz itt még más is. Ezt nem is felejtettem el közölni vele, csak úgy a mihez tartás végett. – Nem számítottam rá, hogy itt lesz még valaki. Azt hittem, hogy ez a ház csak az enyém. Egyáltalán biztos, hogy jó helyen járok? – tanácstalanul néztem körbe, míg próbáltam rájönni, hogy mi ez az egész. Az is eszembe jutott, hogy Valentin nap alkalmából talán így akartak összeboronálni valakivel. Annyira pedig azért nem vagyok paranoiás én sem, hogy azt higgyem, hogy szándékosan tettek olyan mellé, akit ismerek, még ha csak futólag is. - Azt hiszem, hogy amíg ezt kiderítjük, nyugodtan tölthetne nekem is egy pohár whiskyt – oldalra billentettem a fejemet, és kérlelő pillantást küldtem felé, még az előtt, hogy sarkon fordultam volna, hogy levehessem a kabátomat. – Egyébként igazán járhatna többször is törölközőben – szélesen elvigyorodtam, hiszen ezt már nem láthatta. Egyszerűen nem bírtam kihagyni, muszáj volt szóvá tennem.
Egy idegen – mondjuk egy viperával vagy egy baseball-ütővel – engem is kevésbé lepett volna meg, mint Ana megjelenése. Arról senki nem szólt egy szót sem, hogy nem leszek egyedül. Már ha a lány nem tévesztette el a házat. Igazából most tudnék neki örülni, ha nem lenne ilyen széles a vállam, és némileg jelentéktelenebbnek tudnék tűnni, vagy például csak gondolnom kellene rá, és máris fel lennék öltözve. Szégyellnem ugyan nincs mit, de nem szeretek illetlenül alulöltözötten mutatkozni szinte ismeretlen nők előtt. A labda visszadobása volt, ami beindította a zsarulogikát, és átlendített a zavaromon meg a holtponton. - Na igen. Bocsánat. Örülök, hogy újra találkozunk, Ana. A hétvégére jöttem, ehhez a házhoz kaptam kulcsot, és szigorú utasítást, hogy engedély nélkül ki se lépjek az ajtón. Én sem gondoltam, hogy ez nem egyszemélyes akció… A krédésére ösztönösen indulok el felé, és nyújtom a kezem a kulcsáért. - Nem tudom. Szabad a kulcsát? A kis kulcstartón úgyis rajta a szám, bár ha kinyílt az ajtó, akkor sanszos, hogy jó helyen van. Azért megnézem. És ha igen, később még mindig rákérdezhetünk a személyzetnél, hogy hogy is van ez tulajdonképpen. Ha megkapom a kulcsot, pillanatok alatt megállapítom, hogy jó helyen van, így aztán nincs más választásunk, mint egy darabig együtt élni ezzel a helyzettel. - Jó helyen jár… Amíg kiderül, hogy tévedés volt, vagy sem, helyezze magát kényelembe, és hozom a whiskyt… ~Aztán rohadt gyorsan felöltözöm… ~ A megjegyzésére megrezzenek, és a pohár talpa erősebben koccan a pulthoz, mint terveztem. Még jó, hogy a whiskys talpa ilyen vastag, nem töröm ripityára. Azért összeszedem magam hamar. - Fairbanks időjárása nem kedvez ennek a viseletnek. De mindjárt felöltözöm. Ha tudom, hogy jön, már korábban megtettem volna… Parancsoljon, az itala. A kezébe adom a poharat, még a sajátomat sem teszem le, mert szükségem van egy italra erre a helyzetre a lélekjelenlétem kedvéért…
Szinte sajnáltam, hogy olyan hamar sikerült összeszednie magát, pedig valahol titkon jól esett, hogy zavarban van valaki miattam. Valószínűleg másokat is képes lettem volna olyan helyzetbe hozni, hogy megilletődjenek, de ha nem volt muszáj, akkor nem űztem belőle sportot inkább. Ez alkalommal azonban hiba lett volna kihagyni, mert ez a lehetőség bizony tálcán volt kínálva. Más nő sem lett volna képes elsiklani a tény felett, hogy egy majdnem meztelen férfival kell eltöltenie az időt. Ennél már csak az lett volna szebb, ha kiderül, hogy Jake mellékállásban táncos, és elkezdi nekem itt mindjárt rázni. A gondolatra kis híján felnevettem ugyan, de még éppen időben kapcsoltam ahhoz, hogy ne adjak hangot a jó kedvemnek. Valószínűnek tartottam, hogy már így is lerítt rólam, milyen jól szórakozok, méghozzá az ő kárára. - Én is valami ilyesmi utasítást kaptam, de nem mondhatnám, hogy különösebben tetszik nekem a dolog. Szeretek a négy fal között lenni esténként, főleg, amikor hideg is van kint, de valahogy, amikor meg van szabva, hogy nem tehetem ki a lábam, ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy megtegyem az ellenkezőjét – magyaráztam nagy beleéléssel, most már abszolút nem érintett kellemetlenül, hogy ilyen hiányosan van felöltözve. Nagylány vagyok már, így nehéz kibillenteni az egyensúlyomból, de persze nem lehetetlen. Amikor elindult felém, egy pillanatra ugyan meglepődtem, de mivel a kulcsom felé nyúlt, nem értelmeztem félre a cselekedetét. Nem mintha nem lettem volna képes arra, hogy megvédjem magam, de vele szemben nem biztos, hogy bepróbálkoztam volna. Elég nagydarab volt hozzám képest ahhoz, hogy majdnem esélytelen legyek. Persze semmi nem lehetetlen, legfeljebb csak nehezebb, mint az átlagos apróságok. - Persze, tessék… - átnyújtottam közben a kulcsokat, majd élve a felajánlásával, leültem az egyik fotelbe, és kényelmesen elhelyezkedtem rajta, hosszasan előrenyújtva a lábaimat, aztán a bokáimnál keresztezve. – Nos, egyezik? – érdeklődtem, körülbelül fél perccel később. Még a szemöldököm is magasra szaladt, főleg akkor, mikor közölte, hogy nem tévedtem el. Szóval ezek szerint vagy rossz helyre navigáltak engem, vagy őt, vagy pedig tényleg egymás mellett kellett kikötnünk. Nos, nem mintha engem zavart volna, csak egyszerűen meg kellett változtatni az elképzeléseimet a hétvégével kapcsolatban. - Köszönöm – ritkán szoktam inni, félő is volt, hogy hamar a fejembe fog szállni, de most úgy éreztem, hogy szükségem van rá. Néha én is elengedhetem magamat, és ez most pont egy olyan alkalom volt, legalábbis én meggyőztem magam erről. A figyelmemet nem kerülte el, hogy hangosabban koccant oda az a pohár a pult felületéhez, és ez alkalommal már nem voltam képes véka alá rejteni, hogy milyen jól szórakozok. Halkan kuncogni kezdtem, de volt egy sanda gyanúm arról, hogy még így is hallotta, hiába fogtam vissza magam. Azért olyan nagy távolság nem volt ám közöttünk még most sem. Nagy sajnálatomra viszont hamar kapcsolt, és vette is a lapot. - Köszönöm az italt. Egyébként miattam igazán nem szükséges, érezze csak otthon magát – kezemben a pohárral, széttártam a két karomat, ezzel mutatva körbe a helyiségen. – Engem egyáltalán nem zavar… - a levegőben ott lebegett ám a „sőt” szócska, de hangosan inkább már nem tettem hozzá, talán így is kezdett tele lenni a hócipője ezzel a szituációval, bármennyire is találtam én mulatságosnak.
Hát hogyne lennék zavarban, mikor én is annyira el vagyok havazva a munkámmal, hogy semmi másra nincs időm, így aztán merőben szokatlan az ilyen helyzet. Az utolsó komolyabb kapcsolatom még Anchorage-ben véget ért, már az első ott töltött évem felénél… Azóta nem igazán randiztam, ebből következően meglehetősen ritkán fordul elő, hogy alulöltözötten lásson nő. Persze azért valahol nekem is imponál, hogy így néz rám… Még jó, hogy az egész táncos ötletéről nem tudok, mert akkor aztán tuti azonnal elhúznék rendes ruhát húzni… Persze azt látom, hogy valami roppant mókás, de róhatom fel neki, mikor egy szál törölközőben töltöm neki a whiskyt, és amikor csak úgy akarja, zavarba jövök, mint egy tizenéves suhanc. Megmosolyogtat a dac, ami amolyan csakazértis-ként ébred benne, hogyha korlátozni próbálják. - Megértem az érzést, de én hozzászoktam a szabályokhoz, úgyhogy ezzel is elvagyok egy darabig. Azért remélem reggel már kimozdulhatunk. Higgye el, amilyen vihar lesz hamarosan, még hálás is lesz amiért bent lehetünk. És van jacuzzi… Hátha a lehetőség lecsillapítja kicsit a lázadó kedvét… Direkt lassan indultam felé, és a lehető legtermészetesebben, legkevésbé félreérthetően próbáltam viselkedni, bár számomra elég egyértelmű volt, hogy – mivel nem farkas, ezt a fejfájásom biztosan jelezte volna már – esélye sem lenne ellenem. Persze bántani nem akarom, de hét évnyi szakadatlan képzés, továbbképzés, gyakorlás és edzés és tereprutin mellett már igazán kutya kötelességem jobbnak lenni egy nőnél, aki jó eséllyel legfeljebb fele annyit nyom, mint én. Átveszem a kulcsot, és gyorsan megállapítom, hogy részünkről nincs tévedés, a kulcsaink ide szólnak. Ha a recepción nem tévedtek, akkor a hétvégét együtt fogjuk tölteni. - Nem kell aggódnia. Majd ha előkerül valaki a személyzetből, megkérdezem, hogy félreértés-e, egyébként pedig igyekszem nem zavarni magát. De legalábbis nem leszek láb alatt, és nem fogom beszélgetéssel zaklatni, ha nincs kedve hozzá. Ami pedig az éjszakát illeti, majd megoldjuk, ha addig nem történik semmi. A kuncogásától igyekszem nem zavarba jönni, inkább elengedem a fülem mellett, és koccintásra emelem a poharam. - Egészségére! Ha a poharak összecsendültek, egy nekifutásra le is húzom az italt, és ez segít benne, hogy a következő megjegyzésre ne jöjjek túlságosan zavarba. - Kedves magától, de ez nem hosszútávon kényelmes viselet… ~Még csak az hiányzik, hogy elveszítsem valahol…~ A sőt szócskát igyekeztem nem kihallani a hangjából. - Ha megbocsát, egy pillanat, és jövök. És hacsak nem mondja, hogy de, maradjak, és pont, akkor a dohányzóasztalra teszem a poharam, és elmegyek felöltözni. Túlzásba azért nem viszem, bár amekkora zavarban voltam, legszívesebben a nagykabátot is nyakig begombolnám magamon, de az annyira gyerekes lenne, hogy leteszek róla, és alsónadrágot, farmert húzok – hacsak közben nem történik semmi -, aztán felveszem a szürke ingem, csak nem gombolom be… Így már sokkal inkább szalonképesnek érzem magam, és valahol talán még Ana kívánságát is figyelembe vettem. Vagyis remélem nem értettem félre a hangsúlyt. Ezek után már sokkal nyugodtabban sétálok vissza a nappaliba Anához. Ahogy a whisky-s üvegre téved a pillantásom, eszembe jut valami más. - Nem éhes? Főzni nem tudok, de van a hűtőben van előre elkészített vacsora. Én a saját részemről ebédeltem, úgyhogy teljes lelki nyugalommal italozgathatok, de hátha ő enne előtte valamit. Egyáltalán vajon szereti a whiskyt, vagy csak nem tudja, hogy legalább tízféle más ital is van a bárszekrényben?
- A szabályokhoz én is hozzá vagyok szokva, végtére is, valamilyen szinten mindenki azok szerint éli az életét, vagy nem? – oldalra billentettem a fejemet egy kicsit, mint mindig, amikor elgondolkozom valamin. Végül is, én az államnak dolgoztam, ha úgy vesszük, ráadásul Őrző is volnék, vagy mi a szösz, ami azt jelenti, hogy engedelmeskednem kell a parancsnak, ha megkapom azt. Szóval, bármennyire is hihetetlen, én is kénytelen vagyok szabályoknak engedelmeskedni, még akkor is, ha nagyon, de nagyon nem szeretek így tenni. Jobban kedveltem mindig is azokat a helyzeteket, amikor én dönthettem a sorsomról, és arról, hogy mit szeretnék csinálni. Hát, azok az idők úgy látszik, hogy már rég elmúltak. Lassan egy évtizede… te jó ég, hogy telik az idő! - Komolyan? – hirtelen kaptam fel a tekintetem, amint eljutott a tudatomig, hogy mit mondott. – Tényleg van jacuzzi? – az arcom szinte felragyogott már a gondolattól is. Alig vártam, hogy beleereszkedjek a vízbe, és kellemesen ellazítson. Az embernek nincs is másra szüksége egy viharos éjszakán, az pedig már csak hab a tortán, ha jár mellé egy pohár bor, vagy esetleg pezsgő. Megengedhettem magamnak a fényűzést, legalább erre a pár napra, hiszen lényegében nekem semmibe nem került ez a kis mulatság. - Ne aggódjon, egyáltalán nem zavar engem – legyintettem egyet, nemtörődöm mozdulattal. – Elég alkalmazkodó tudok lenni, ha arról van szó, most pedig, ahogy elnézem, nincsen más választásunk. A kérdés csak az, hogy én nem zavarom e magát… - ajkaimon megjelent egy halvány mosoly, miközben felnéztem rá kíváncsian, hogy vajon mi a véleménye a dologról. Tényleg nem erre számítottam, ezt el kellett, hogy ismerjem, viszont, ha már ebbe a szituációba csöppentünk mind a ketten, akár a legjobbat is kihozhatjuk belőle. Én semmiképpen sem szerettem volna, ha azt hiszi, hogy zavar engem. Automatikusan koccintottam a poharamat az övéhez, és biccentettem egyet, hogy ezzel jelezzem én is, hogy egészségére. - Pedig, ha bele akar majd ülni később a jacuzziba, akkor ennél nincs is kényelmesebb viselet. Sőt, azt hiszem, hogy még ez is soknak fog bizonyulni – ebben már semmi kétértelműség, vagy viccelődés nem volt, csupán a tényeket közöltem. Valójában nagyon mulatságosnak találtam a helyzetünket, mert biztos voltam benne, hogy nem csak engem ért váratlanul, ami némiképp vigasztalóan hatott rám. Még ha egy egészen kicsit is… - Csak nyugodtan – amint eltűnt, én lerúgtam a magas sarkú cipőimet, és még kényelmesebben elhelyezkedtem a fotelban. Arra azért kíváncsi lettem volna, hogy ágyból is kettő van-e, mint az előbb említett ülőalkalmatosságból, de valami azt súgta, hogy azzal már nem lesz olyan szerencsénk. Természetesen nem vártam el, hogy a földön aludjon, bár amilyen udvariasnak eddig megismertem az újdonsült lakótársamat, biztos, hogy fel fogja ajánlani. Túl rég volt már, hogy össze voltam zárva egy férfival, arról már nem is beszélve, hogy mikor aludtam bármelyikkel is egy ágyban. - Azt hiszem, hogy az remek lesz, de csak később. Egyelőre megelégednék még egy pohár itallal is – fordultam mosolyogva, az éppen belépő férfi felé, és még a poharamat is meglengettem, hogy lássa, kiittam az egész tartalmát. – Egyébként Jake, ha már majdnem láttalak meztelenül, szerintem nyugodtan tegeződhetnénk – ajánlottam fel szórakozottan, miközben felálltam a fotelből, leraktam az előbb kezemben tartott tárgyat egy kis asztalra, és az ablakhoz sétáltam. – Valami nem tetszik itt nekem… - jegyeztem meg elgondolkozva, és, habár ő nem láthatta, a homlokom erősen ráncba szaladt. – Ugye jól sejtem, hogy csak egy ágy van? – érdeklődtem tőle, hátrapillantva a vállam felett.
- Igen, azt hiszem, mindenki. Csak van, akit jobban kötnek, van akit kevésbé. Elvégre van aki otthon dolgozik, vagy éppen kötetlen munkaidőben, sokan csinálhatnak szinte bármit, hogy megkapjanak egy projektet, vagy egy felkérést, míg mások szolgálati szabályzat, vagy biztonsági előírások mentén végezhetik csak a munkájukat. Ha tudnám, hogy őrző, sokkal egyszerűbb is lehetne egymással a dolgunk, de az élet nem kívánságműsor, én pedig még gyanútlan vagyok. Megmosolyogtat a szemében fellobbanó lelkesedés, és bólintok. - Igen, van. Jó nagy. És a vizet is melegen tartja. Tulajdonképpen jó, hogy így tud lelkesedni egy olyan nem is igazán jelentős dologért, mint egy pezsgőfürdő. Jó, drágának drága, és ha lesz rá időm, talán én is kipróbálom, de ha kéne mondanom öt dolgot, ami hiányzik az életemből, tuti nem szerepelne benne ilyesmi. - Egyáltalán nem zavar, Ana. Szeretem, ha van társaságom. Miattam nem kell visszafognia magát. Ha szeretne, nyugodtan mehet pezsgőfürdőzni is… A pucéran jacuzziban ázás gondolatát egyelőre elvetem. Ha nem vagyok egyedül, akkor biztos, hogy nem mászkálok meztelenül, és pezsgőfürdőt sem úgy fogok venni, már ha egyáltalán. - Azt hiszem azért ennyi kényelmetlenséget vállalok. Egy félmosolyt megér a megjegyzés, amit a jacuzzira és a törölközőre tett. Most szerencsére nem jövök zavarba. A válaszára aztán bólintok. - Whisky-t töltsek, vagy valami mást? Elég széles a választék… A nők általában nem szeretik a whiskyt. Én nem értem miért, mert szerintem ez az igazi alkohol, de hát ízlés dolga. Mindenesetre a válasza szerint töltök neki italt, aztán magamnak még egy whiskyt, és leülök a másik fotelba. A felajánlására csak belül sóhajtok egyet. Ebben a városban ez valami mánia? Na mindegy, majdcsak beleszokok, hogy mindenki mindenkivel tegeződik. - Rendben. Ahogy szeretné… - későn kapok észbe, de azért még kiegésztem - …d, Ana. Valami nem tetszik itt neki? Nem tudom, én veszélyesnek nem találom a helyzetet, inkább úgy tűnik, hogy nem egy lazítós hétvégére, hanem egy játékba jöttünk. Igyekszem nem paranoid lenni. A kérdésére bólintok, bár nem valószínű, hogy látja, mivel háttal áll. Persze csuklóból, gondolkodás nélkül hozom az elvárást. - Igen, csak egy. Viszont az akkora, mint a fél nappali. De nem kell aggódnod, aludhatsz egyedül a hálószobában… Persze én sem úgy terveztem, hogy a padlón fogok aludni (annál még otthon is kényelmesebb), de hát ez van, így alakult…
- Azt hiszem, hogy tényleg élni fogok a lehetőséggel. Már gondolkoztam azon, hogy nekem is be kellene egyet szerezni, de ahhoz némi átalakításra lenne szükség, és ezt egyelőre még nem engedhetem meg magamnak… - igen, megint kicsit többet magyaráztam magamról, mint kellett volna. Sohasem voltam az a tartózkodó, vagy titkolózó fajta, éppen ezért ez nem is olyan meglepő dolog, bár jobban belegondolva lehet, hogy Jake nincs ehhez hozzászokva. Az pedig majdnem teljesen biztos, hogy cseppet sem érdekelte ez az apró információ rólam. - Egyébként nyugodtan csatlakozhat majd hozzám, igazán örülnék neki, ugyanis én is szeretem, ha van társaságom – mosolyogtam rá vidáman, hátha ezzel még inkább hajlandó lesz arra, hogy beüljön velem a kellemesen meleg vízbe. Már attól is elfogott a vágyakozás iránta, hogy csak elképzeltem, milyen lesz majd beleereszkedni, és élvezni a pezsgőfürdő adta előnyöket. Van egyáltalán ember, aki ezt nem szereti? Ha igen, annál nagyon nem stimmel valami… - Ha van egy kis pezsgő, akkor annak is örülnék. Nincs bajom a whiskyvel, de hamarabb a fejembe száll, és ma még nem ettem túl sokat. Valószínűleg nem lenne szép, ha vigyázni kellene rám – természetesen csak viccnek szántam, ugyanis soha nem volt szokásom túllőni a célon. Na, jó, talán olykor-olykor mégis, de nem ez volt az általános nálam. Inkább a mértéktartást lebegett a szemeim előtt, valahányszor arra szántam el magam, hogy iszok némi alkoholt. Mikor felajánlottam, hogy tegeződjünk, mintha valami átsuhant volna az arcán, de azt már nem voltam képes megállapítani, hogy mégis micsoda. Csak nem lehetett vele komolyabb baja, igaz? Vagy olyan borzalmas lenne az, hogy ennyi lazaságot szeretnék kérni, ha már egy ágyban fogunk aludni nagy valószínűség szerint? Nem, biztosan nem! - Köszönöm Jake – nyugtáztam abban a pillanatban, ahogy végre átkapcsolt tegeződésre. Tudom, hogy a megszokást olykor nehéz levetkőzni, de én türelmes ember vagyok – legalábbis a legtöbb esetben -, és képes vagyok tolerálni, ha ez nem megy egyből. A magázódás viszont rövid időn belül feszélyezni kezd, és hivatalos ügyre emlékeztet, holott, ha úgy volna, biztosan nem találkoznék vele úgy, hogy semmi más nem takarja, csak egy törölköző. - Ne hülyéskedj, nem fogok egyedül aludni egy akkora ágyban. Engem egyáltalán nem zavarsz, úgyhogy te is ott fogsz aludni. Ragaszkodom hozzá! – jelentettem ki, szinte ellentmondást nem tűrő hangon. – Felfedezted már a házat? Mert akkor megmutathatnád nekem, hogy mit hol találok, és talán a bőröndömet is bevihetném a szobába, ugyanis szükségem lesz fürdőruhára – inkább kihagytam a félreérthető gondolatot, ami most a fejemben megfogalmazódott, és helyette visszaültem a fotelbe, vele szembe. Poharamat az övéhez érintettem, és egy mosoly után már bele is ittam.
- Helyes. Elvégre, gondolom lazítani jött a hétvégére… Ez csak felvetés, de valószínűleg nem tévedek. - Ez nekem túl drága mulatság lenne, különben sincsen saját házam, vagy lakásom, ahová beszereltethetném… Megmosolyogtat a gondolata is, hogy nézne ki a házam, ha lenne. Főleg egy nagy és drága ház. A jacuzzin például biztos vastagon állna a por. Nagy valószínűséggel használnék egy szobát, a fürdőt, meg a garázst… Mindenesetre Ana téved, ha azt hiszi, nem figyelek rá, és akkor is, ha úgy gondolja, nem érdekel amit mond. Ugyanis érdekel, és nagyon is figyelek. Magamtól nem kérdeznék ilyesmit, de ha elmondja, én vagyok a tökéletes hallgatóság. Rajtam biztos nem lát sem unalmat, sem pedig érdektelenséget. A felajánlásra buzgón elkezdek fohászkodni, hogy a pezsgőfürdőben lazázást Ana még véletlenül se meztelenül képzelje el, mert akkor aztán hat lóval sem fognak tudni berángatni mellé. Úriember is vagyok, meg lovagias is, de egy ilyen helyzetben már biztos nem tudnám megállni az illetlen bámulást, ezt pedig ha egy mód van rá, szeretném elkerülni. Nagyon… - Persze. Ha szeretné, akkor be is vihetem a pezsgőt… Mert igen, összekötöttem a két témát, és határozottan van pezsgő. Sőt, biztosan láttam karcsú pezsgőspoharakat is a szekrényben, mikor a saját italomhoz kerestem poharat. - Nem kell aggódnia. Ha kell, akkor vigyázok magára. Na igen. Én már csak ilyen vagyok. Eddig is megtettem, ha kellett, csalódást valószínűleg ezután sem fogok okozni. Legalábbis igyekezni fogok, hogy ne történjen ilyesmi. Én néha túllövök a célon, bár annak többnyire oka van, ha pocsolyarészegre iszom magam. Akkor nagyon nem akarok tudni a világról. - Igazán nincs mit. Csak nehéz megszoknom az itteni közvetlenséget. És valóban ennyi az egész. A rendreutasításra védekezőn felemelem a kezem, de azért egy mosolyra futja. - Jójó, ahogy akarod. Csak felajánlottam, mert az is teljesen érthető, ha nem szeretnél majdnem vadidegennel egy ágyban aludni. A koccintás után én is belekortyolok az italba, csak azután kelek fel. - Megmutatom a hálót, ezt pedig majd viszem én. Valószínűleg gyorsabb vagyok nála, és fel tudom kapni a bőröndjét. - A konyhát már láttad, arra jobb kézre a hálószoba, a mellette lévő ajtó pedig a jacuzzinak fenntartott szoba. Balra tőle pedig a fürdő… Bent a hálóban leteszem a csomagját az ágy lábához.
- Ó, az nagyszerű lenne! – jelentettem ki jókedvűen, ahogyan elképzeltem, hogy milyen kellemes lesz majd lazítani a meleg vízben, egy pohár finom pezsgővel a kezemben. Ezt nevezném én igazi luxusnak, úgy pedig pláne jó, hogy nem kell érte egy centet sem fizetnem, legalábbis, ha minden igaz. Igyekszem betartani a szabályokat, és akkor talán van esélyem arra, hogy ne fizettessék meg velem az itteni ellátásomat, különben rámenne a spórolt pénzem, vagy legalábbis a fizetésem mindenképpen. - Igazán kedves vagy, de remélem erre nem lesz szükség – mondtam neki mosolyogva, megköszönve a lovagias felajánlást, miszerint megvéd engem. Azt természetesen már nem szerettem volna hozzátenni, hogy én is meg tudom védeni magam, ha nagyon muszáj. Persze, ha lehet, akkor kerülöm a feltűnést, mert a végén még lebuknék, hogy nem egyszerű, hétköznapi nő vagyok, mint aminek egyébként látszom. A fegyvert sem véletlenül hoztam magammal, bár ezt határozottan nem szándékoztam elmondani Jakenek. Még csak az kéne! - Nem az a fajta nő vagyok, akit zavar az ilyesmi. Mármint nem szeretném azt mondani, hogy mindenféle idegennel összefekszek, csak nem okoz kellemetlenséget… - kicsit sikerült zavarba hoznom magam azzal, hogy félreérthetően fogalmaztam, de miután kimagyaráztam a helyzetet, máris elégedettebbnek éreztem magamat. Jóízűen kortyoltam bele a pezsgőmbe, és a pohár pereme felett figyeltem, a tőlem nem messze lévő férfit. Míg nem pont engem nézett, addig kíváncsian tanulmányoztam a vonásait így, hogy rendesen láthattam őt, úgymond egészen közelről. Elraktároztam apró, szinte jelentéktelennek tűnő információkat is, - Köszönöm, bár én is be tudtam volna vinni – mondtam kicsit megrovóan, bár titokban azért élveztem, hogy ennyire ki vagyok szolgálva, és hogy van, aki odafigyel rám. Régen volt már ehhez hasonló élményem, sőt, talán már nem is emlékeztem rá, hogy milyen ez, egészen eddig a pillanatig. Közben én is felálltam a fotelből, és miután leraktam a poharamat, elindultam Jake felé. Automatikusan néztem mindig abba az irányba, amit éppen mondott, egészen addig, míg be nem értünk a hálóban. Amikor megláttam az ágyat, elégedetten füttyentettem egyet, ajkaimon pedig halk nevetés szökött ki. - Ez aztán tényleg nagy. Még egyszer köszönöm, hogy behoztad a cuccomat – böktem fejemmel a bőrönd felé, amit éppen akkor tett le az ágy mellé. Óvatosan elsétáltam a férfi mellett, nehogy meglökjem véletlenül, és közben igyekeztem elvonatkoztatni arról, hogy az inge még mindig nem volt begombolva, ami igazán kellemes látványban részesített engem. Helyette felküzdöttem az ágyra a bőröndömet, és elkezdtem kicipzárazni, hogy előkotorhassam a fürdőruhát. - Remélem, te is csatlakozol majd hozzám – reménykedve pillantottam fel, semmi kedvem nem volt ugyanis ahhoz, hogy egyedül ücsörögjek, mikor tudom, hogy nem messze tőlem van egy férfi is a házban, és lehetnék vele is, a magány helyett.
- Én is így gondoltam… Visszamosolygok, mert nagyon is megértem a lelkesedést. Mikor van időm, akkor én is el tudnék néha lazulni egy pohár itallal valami kényelmes helyen, legyen az akár kényelmes kanapé, vagy egy jacuzzi. A következőre csak bólintok. Én is remélem, hogy nem kell majd megvédenem. Nem azért, mert nem szívesen tenném, hanem mert jó lenne, ha nem volna szükség rá. Először felvonom a szemöldököm, mikor meghallom, hogy nem olyan fajta nő, akit zavarna az ilyesmi, de a magyarázat elég hozzá, hogy ne furcsálljam annyira a dolgot. Persze azt is látom rajta, hogy zavarba jött, de inkább nem fűzök hozzá semmit, mert még a végén valami olyasmit találnék mondani, ami még komolyabban zavarba hozza. A bőröndje annyira nem nehéz, tisztában vagyok vele én is, hogy ő is elbírná, de nekem még annyira sem megterhelő, mint Anának lenne. - Tudom, ha megtehetem, miért ne vinném én? Kap mellé egy mosolyt is, hogy biztos lehessen benne, hogy számomra ez egyáltalán nem probléma. Az ágyra tett megjegyzése tökéletesen helytálló. Szerintem még tollaslabda-pályának is elmenne… legalábbis a méretei alapján alkalmas lehetne rá. A kérdésére bólintok. - Persze, ha szeretnéd, vagy inkább úgy mondom, hogyha nem zavarlak… Lehet, hogy hozzáfűztem volna még valamit, de a mobilom ezt a pillanatot választja, hogy az ágy fejénél heverő sporttáskámban csipogni kezdjen. - Bocsánat, mindjárt kimegyek, csak megnézem, hátha valami fontos… Nem gyakran kapok üzenetet, ha pedig mégis, annak többnyire oka van. Odalépek a táskámhoz, és lehajolok, hogy szinte könyékig belekotorhassak. Nem számítottam hívásra a hétvégén, elvégre a főnököm tudja, hogy a hétvégén nem nagyon leszek mobilizálható, ezért csak beledobtam a táskámba. Ahogy sajnos mást is, és sajnos sikerül is belenyúlnom az ezüst késbe, ami ki tudja, hogyan csúszott ki a tokjából. Mindenesetre a jobb kézfejemmel sikerül hozzáérnem, és ahogy a borotvaéles penge – miből van a farkasok bőre? Rinocéroszbőrből? – belevág a bőrömbe, a lehető legrosszabban reagálok rá, vagyis kirántom a kezem a táskából, még jobban elvágva a kezem. - A francba! És ahogy kirántom a kezem, jópár csepp vért fröcskölök szét a mozdulattal a szobában. Persze amilyen szerencsém van, a párnára… A mobilom meg bánatosan nagyot koppan a földön. A további káromkodásomat alkalmilag elfojtja, hogy a kézfejemet a számhoz kapom, hogy a kicsorduló vért lenyaljam. Sajnos annál jobban vérzik, hogy ennyivel letudjam így szinte azonnal fel is hagyok a kísérletezéssel, és inkább a bal tenyeremet szorítom rá. - Nem vészes… - első nem káromkdós gondolatom, hogy megnyugtassam Anát - Segítenél? Megyek, megkeresem az elsősegély készletet, te addig lehúznád a huzatot mielőtt a párna is összevéreződne? Majd később teszünk rá másikat… Ebből ha rajtam múlik, nem engedek, mert elvérezni ennyitől nem fogok, viszont egyáltalán nem szeretek nem tiszta ágyneműben aludni. Akkor sem, ha a huzat tiszta, de a párna teszem azt véres… Ana különben sem látszik annyira szívbajosnak, hogy sokat ellenkezzen, egy percet sem veszítünk ennyivel, a dobozt úgyis meg kell keresni, bár szinte biztos, hogy a fürdőben van, utána pedig még mindig segíthet lefertőtleníteni a vágást, ha szeretne…
Természetesen próbálsz segíteni a drága, sebesült Jake-en, és máris odaveted magad a párnához. Annyira igyekszel segíteni, hogy észre sem veszed, hogy kiesett a huzat alól egy rózsaszín boríték. Csak azután veszed észre, hogy sikerrel bekötöztétek a sebet. A reag végén tehát közzéteheted a levél tartalmát!
- Jól van, jól van – mosolyogtam rá, és védekezően felemeltem a kezeimet. – Vidd csak nyugodtan, ha annyira szeretnéd. Ki vagyok én, hogy megakadályozzalak benne? – kérdeztem még mindig jókedvűen, könnyed léptekkel ballagva utána, egyenesen a hálószobába. Ami azt illeti, itt aztán tényleg minden igazi luxus, nem meglepő, hogy olyan jól mennek a falka pénzügyei. Ez sem volt ostoba húzás tőlük, bár azt még mindig nem sikerült megfejtenem, hogy miféle haszonra tesznek ebből szert. - Na, ide figyelj… - kezdtem bele, fenyegetően rázva felé az ujjamat, amíg ő a telefonhoz ment. – Ha még egyszer előhozakodsz ezzel a marhasággal, hogyha nem zavarsz, és ehhez hasonlók… - én nem zavartattam magam vele ellentétben, egyetlen percig sem. Én még akkor is beszéltem hozzá, mikor ő már nem figyelt rám, és ráadásként még ő is igyekezett kommunikálni velem, természetesen nem sok sikerrel. Én ilyenkor csakis arra szoktam figyelni rendszerint, hogy a saját gondolataimat elmondhassam, mielőtt még bennem ragadna az információmennyiség. Az én mondom, még veszélyes is lehet, muszáj kiadnia az embernek magából! Már éppen azon voltam, hogy itt hagyjam őt, hadd beszélje meg nyugodt körülmények között a dolgait, amikor egészen váratlan dolog történt. Egy pillanatra teljesen ledermedtem a vér látványától, és kissé tanácstalanná váltam, hogy mégis, hogyan sikerülhetett ennyire megvágnia a kezét. A bámészkodásnak azonban nem most volt itt az ideje, ez egészen biztos. - Jézusom! – adok most már hangot a meglepettségemnek, és mivel elég jó lélekjelenléttel rendelkezem, így nem telik bele sok idő, hogy összeszedjem magamat. – Persze, mit segítsek? – kérdeztem egyből, és máris arrébb löktem a táskámat, amiben egyébként az előbb már elkezdtem kotorászni, annak reményében, hogy meglelhetem a fürdőruhámat. Hát, annyi biztos, hogy ezt most kénytelen leszek egy kicsit későbbre halasztani, hiszen a kezének ellátása sokkal égetőbb probléma volt, mint a holmim. - Rendben, de remélem, tudod, hogyha most alkalmas lennél egy kis vitára, akkor nem te mászkálnál az elsősegélydoboz után – vetettem oda megrovóan, de ettől függetlenül eleget tettem a kérésének, és lehúztam a párnáról a huzatot. A nagy kapkodásban viszont nem tűnt fel, hogy ezzel együtt valamiféle boríték is lepottyant az ágyra, mert mire befejeztem, Jake feltűnésével, magára vonta a figyelmemet. - Hozd ide azt a dobozt, és ülj le az ágy szélére, ide! – mutattam magam elé határozottan, mintha csak egy gyerekkel beszélnék. Engem aztán nem érdekel, hogy egy nálam kétszer nagyobb férfival beszélek éppen, mert ha sérülést látok, akkor sajnálatos módon nálam automatikusan beindulnak az anyai ösztönök, mint egyébként a legtöbb nőnél. Ha engedelmeskedik az utasításomnak, akkor a tőlem telhető legszakszerűbb mozdulatokkal igyekszem fertőtleníteni a sebét. Hiába figyelmeztetem előre, hogy csípni fog, tudom jól, hogy ezzel sem segítek sokat, így amikor hozzáérintem a bőréhez a gézt, én is felszisszenek, akaratlanul is. Igyekszem a tőlem telhető leggyorsabban dolgozni, hogy ne okozzak neki nagyobb fájdalmat, mint amennyit mindenképpen muszáj. Amint elkészülök, elégedetten szemlélem a művemet, és miután visszapakolok a dobozba, és lezárom a tetejét, végre a szemem sarkából a rózsaszín borítékot is sikerül meglátnom. - Hát ez meg micsoda? A tiéd? – kérdeztem kíváncsian, de már nyúltam is utána, hogy kibonthassam. Lehet, hogy nem vagyok valami tapintatos, de hát elkezdte izgatni a fantáziámat, hogy vajon mit rejthet egy ilyesfajta holmi. Abban a pillanatban, ahogyan szétnyitottam a benne lévő lapot, máris elkezdtem hangosan felolvasni neki, hiszen rájöttem, hogy a szálloda alkalmazottai csempészték ide, a számunkra.
Idézet :
Gratulálunk!
A kapcsolatokban fontos szerepet játszik a csapatmunka, melyből - ha ezt a levelet olvassák - minden bizonnyal jelesre vizsgáztak! A hétvége szabályai: vasárnapig nem hagyhatják el a területet. Ha mégis, akkor a komplexum tulajdonosának jogában áll az igénybe vett szolgáltatások árát felszámolni! Amennyiben teljesítik a hétvégét, negyedéves bérletet kapnak egy szabadon választott szolgáltatásunk keretein belül (sípályahasználat, stb...).
Programok: > Péntek este: Közös vacsora az Étkező és Bisztró helyszínen. Az estére a szekrényben található öltözéket vegyétek fel! Az úriember ne felejtsen el benyúlni a nadrágja zsebébe, mert fontos kelléket találhat benne.
> Szombat: Fedezzétek fel a Hegyidéki erdőséget! Találjátok meg a vadászlest. Aki előbb érinti meg az építményt, az nyer! A vesztesnek bekötött szemmel, a partnerében bízva kell hazáig sétálnia. Az esti program szabadon a tiétek!
Megmosolygom a nagylelkű gesztust, amivel Ana beletörődik, hogy én cipelem a csomagját. Egyébként nagyon helyesen teszi. Nem szeretem, mikor az ilyen apró előzékenységeket is visszautasítják. Lehet, hogy maradi és szexista hozzáállás, de mindig jobban kedveltem azokat a nőket, akik nem akarnak mindenben teljesen egyenrangúak lenni a férfiakkal. Én szívesen nyitom ki előttük az ajtót, vagy viszem a csomagjukat, és így tovább… A játékos fenyegetésre csak sóhajtok egyet. - Mégiscsak illik megkérdezni… Addig még mosolygok, míg kotorászás közben felnézek, hogy lássam a reakcióját a válaszomra, de a vágás miatt hamar lefagy a mosolyom. Pedig egyébként tényleg nem veszélyes a seb… Ana ijedtsége kicsit talán túlzás is, de ezt nem róhatom fel neki, ő végülis csak a vért látja, azt nem, mennyire komoly a dolog. - Semmi baj, nem olyan komoly… Egyelőre csak röviden mentegetőzöm, mielőtt eltűnnék a fürdő irányában. - Tényleg nem vészes… Ennél szinte csak rosszabb volt… Most már futja egy nyugtató mosolyra is. Az elsősegélydobozt valóban hamar megtalálom, kiveszem az egyik géztekercset, és miután leöblítettem az eddig szétmaszatolódott vért, aztán rászorítom a tekercset a sebre, és visszasétálok a dobozzal együtt a szobába. Bár én magam is be tudnám kötni – igaz jóval tovább tartana, és sokkal sutább lenne a dolog -, mégis szó nélkül leülök ahová Ana utasít, és hagyom, hogy lefertőtlenítse, bekösse a vágást a kezemen. A fertőtlenítő valóban csíp, de én férfiasan viselem a tortúrát, nem sziszegek, és nem is próbálom elhúzni a kezem. - Csak nyugodtan… és köszönöm a segítséget… Mikor elengedi a kezemet, kipróbálom a kezem, és bár fáj, ahogy ökölbe szorítom, majd kiengedem, egyáltalán nem elviselhetetlen. Mivel ezzel foglalkozom, lecsúszok a pillanatról, mikor felfedezi a borítékot, és lassan reagálok. - Nem, nem az enyém… De mire kimondom, ő már fel is bontotta, és éppen hajtogatja szét a papírt. Mivel én is felettébb kíváncsi vagyok, nem vágok közbe, míg be nem fejezi az olvasást. A program ellen nem lehet kifogásom, egyáltalán nem tűnik vészesnek, csak épp az időt nyirbálják meg, amit megfigyelésekre terveztem fordítani. - Szerintem jól hangzik… Úgyhogy, ha megengeded, elviszlek vacsorázni… De a vacsoráig még van időnk a jacuzzira is, elvégre még csak öt óra, vacsorázni pedig akár nyolckor is bőven ráérünk. - Ha még van hozzá kedved, azért a vacsora előtt belefér a jacuzzi is a pezsgővel… És ha Ana rábólint, akkor felveszem a telefonom, zsebrevágom, előrángatom a fürdőnadrágom a táskából, felmarkolom a dobozt, a lehúzott párnahuzatot, és a használt gézt, egyebeket, aztán távozom is a szobából, hogy nyugodtan öltözhessen. Én addig kidobom a szemetet, elteszem a dobozt, és beáztatom az összevérezett anyagot, mert ha beleszárad, sosem fog kijönni belőle. És ha mindezzel megvagyok, akkor én is átöltözöm. Hacsak Ana nem kifejezetten lassú, akkor nagyjából egyszerre leszünk kész. Azért ha már rákészülünk, akkor két törölközőt a vállamra dobok, és elindulok vissza a szobába. Persze be csak akkor megyek, ha a kopogásomra engedélyt kapok rá. Az első – minden kíváncsiságom ellenére – az, hogy Anára nézzek, mert egy fürdőruha mindenképpen igen keveset takar, én pedig… annyira azért vagyok tapintatlan, hogy legalább egy kicsit megnézzem magamnak a lányt, és csak utána vessem fel az ötletem. - Mielőtt pezsgőzünk… mit szólnál, ha megnéznénk, hogy milyen ruhát kell felvennünk? Sőt, hacsak Ana nem tiltja meg a leskelődést, akkor én bizony a nekem szánt holmi zsebéből kipecázom az odakészített kelléket is. A kíváncsiság már csak emberi tulajdonság…
A levél tehát meg van... A programsorozat ma este veszi kezdetét, tehát lehet, hogy nem ártana felkészülni. Ha egészen biztosak vagytok abban, hogy Jake már nem fog összevérezni semmit, a hálószobában található ruhásszekrény tartalmát is megvizsgálhatjátok. A következő két ruha található odabent:
ANA ruhája JAKE ruhája
Ana: :ana: A ruha pompás, nagyon elnyeri a tetszésedet. Úgy véled, hogy a vacsorához tökéletesen megfelel, bár a hegyi körülményekhez eléggé elegánsnak érzed. De a gondolat elillan, amikor Jake ruhájával is szembesülsz. Kissé ki is nevetheted, mert nehéz rajta elképzelni ilyesfajta ruhát, ráadásul hófehér színben. Na meg persze anélkül még jobban néz ki, ezt már volt alkalmad megtapasztalni ugyebár...
Jake: :jake: Úr Isten! Ki a francnak lehet ennyire kritikán aluli, sz*r humora?! De tekintettel arra, hogy hajt az igazságérzeted és a kopószimatod, ha csak nem akarod feladni a lehetőséget, akkor fel kell vállalnod ezt a bohóckodást. Ráadásul, ahogy látod, Anának tetszik a dolog, és nem akarod megsérteni, hogy esetleg nem kívánsz vele szórakozni, vacsorázni. De megáll a vér az ereidben, hogy mi lehet a nadrág zsebében. Úgy döntesz, hogy nem fogod megmutatni Anának, akármi is legyen, csak ha muszáj, és nagyon reméled, hogy nem egy olcsó műanyag eljegyzési gyűrű lesz... //Hogy mit is rejt a nadrágzseb, privát üzenetben kapod meg!//
Örültem neki, hogy engedelmeskedett nekem, ahelyett, hogy vitába bonyolódtunk volna. Van egy olyan érzésem, hogy az egyből megölte volna a hangulatot, és az estét, ami egyébként még el sem kezdődött. Akkor nem tudom, hogyan bírnám ki itt velem, de az biztos, hogy nem volna egyszerű a dolog. Én tudok alkalmazkodni, az tény, de hogy vele mi a helyzet, arról sajnos halványlila gőzöm sincs. Egyébként sem éltem még együtt senkivel, aki az ellenkező nembe tartozna, még úgy sem, hogy csak két napról van szó. Azért reménykedtem benne, hogy jó lesz. Miután megtaláltam a levelet, és fel is olvastam neki, elgondolkoztam ezen az egészen. Az biztos, hogy nem apróztak el semmit, és minden alaposan meg lett tervezve, és kidolgozva. Belegondolva tényleg nem hangzott rosszul, sőt, igencsak tetszetősnek találtam a programot, afféle igazi Valentin-napi dolog volt, még akkor is, ha nem pont a napján lett tartva. Olyan, mintha különböző szerelmespárok utaztak volna fel ide pihenni. Aki annak reményében érkezett, hogy összejöhet valakivel, akkor az csakis jól járhatott, mert ilyen körülmények között szinte lehetetlen nem egymásra hangolódni, már ha fele olyan helyes partnert kaptak hozzá, mint én. Igaz, hogy Jake nem volt a legnyíltabb férfi, akivel valaha találkoztam, de az idő elteltével határozottan fejlődőképesnek bizonyult. - Tényleg? – kérdeztem leplezetlen döbbenettel, hiszen nem gondoltam volna, hogy rá lehet venni ilyesmire. A férfiak ilyenkor mindig húzzák a szájukat, amennyire én tudom, a nők pedig oda, meg vissza vannak a gondolatától is, ahogyan azt az én példám is mutatta. – Nos, ezt örömmel hallom, akkor azt hiszem, hagyom, hogy elvigyél vacsorázni – jelentettem ki immár mosolyogva. – És az is jól hangzik, hogy előtte még pezsgőzzünk egyet – bólogattam elgondolkozva. Úgy tűnik, hogy ez egyre jobb, és jobb lesz, bár arra azért nagyon kíváncsi lettem volna, hogy miféle ruhákat tettek be nekünk a szekrénybe, és hogy egyáltalán honnan tudták előre, hogy mi a méretünk. Ha mégsem lenne jó, azért én felkészült nőszemély vagyok, van ám a bőröndömben vacsorához illő öltözék. Figyeltem, ahogyan ide-oda pakolászott, és felnyalábolta a feleslegessé vált cuccokat a szobából, majd kifelé vette az irányt. Meg sem lepődtem, hogy ennyire tapintatot, ugyanis eddig is elég udvariasnak látszott ahhoz, hogy ne leskelődjön itt titokban, amíg átvedlek a fürdőruhámba. Ám mielőtt ezt megtenném, képtelen vagyok ellenállni a kísértésnek, hogy ne lessek bele fél szemmel a táskájába, ha már ott állok mellette. Kíváncsi voltam, hogy mi sebezte meg őt ennyire. Nem volt nehéz kitalálni, mert amint megláttam a fémes csillogást, máris tudtam, hogy mit rejt a táska. A szemeim nagyra nyílnak, és hirtelen minden kattan. - Ezt nem hiszem el… - suttogom magam elé, miközben a hajamba túrok, de mivel hamar észbe kapok, már veszem is lefelé a ruháimat, hogy felvehessem a fehér színű bikinit. Mikor a füleimet megcsapja a kopogás hangja, már készen állok arra, hogy beüljünk a vízbe. - Gyere nyugodtan! – szóltam ki hangosan, miközben elpakolásztam a levett darabokat. A szemem sarkából azért láttam, hogy végigmért, mire széles mosoly terült szét az arcomon. – Mi az? – kérdeztem vidáman, mert egyszerűen nem tudtam kihagyni a kínálkozó alkalmat. Bele kellett kötnöm. - Remek ötlet, már én is meg akartam nézni, de még most öltöztem át az előbb – közben odasétáltam én is a szekrényhez, és lábujjhegyre állva, Jake válla felett belestem. Mivel késve mentem oda, így nem láttam, hogy valamit kivett a zsebből, már csak a ruhámat csodáltam meg. - Hát ez gyönyörű! – kiáltottam fel boldogan. – Mit gondolsz, jól fog állni? – érdeklődtem izgatottan, aztán a tekintetem tovább siklott Jake holmijára, és halkan kuncogni kezdtem. – Hát ezt egyáltalán nem tudom rajtad elképzelni… de ugye felveszed? – kérdeztem reménykedve, mert nagyon kíváncsi voltam rá, hogyan áll neki egy elegáns öltözék. - Na, mehetünk? – kérdeztem végül, futólag megérintve a meztelen hátát, aztán könnyed léptekkel kisétáltam a konyhába, felmarkoltam a két karcsú poharat, meg az üveg pezsgőt, és visszasétáltam a háló ajtajába, ahol meglengettem a kezemben tartott cuccokat.
Nem volt okom ellenkezni Anával, ezért meg sem próbáltam. Minek rontsam el a hangulatot? Ha egy mód van rá, nem szeretném, ha megharagudna rám. Különben roppant alkalmazkodó tudok lenni, főleg, ha nőkről van szó. Velük általában az átlagosnál is udvariasabb vagyok, főleg ha nem harsányak és agresszívak. A hétvégére kapott partneremről pedig egyiket sem lehet elmondani. Mivel Ana ízig-vérig nő, meg is érdemli, hogy ennek megfelelően viselkedjek vele. A meglepett kérdésre elmosolyodom. - Miért olyan furcsa ez? Szívesen elviszlek vacsorázni. Bár, ha rajtam múlna, ilyen alkalomból elegánsabb helyre mennénk… Én aztán biztos nem húzom a számít. Nem is értem, miért kellene… Elvégre ki nem szeret étterembe járni? Mikor elhagyom a szobát, eszembe sem jut, hogy Ana belenyúlna a táskámba, így aztán nem is bajlódtam vele, hogy becsukjam. Így nem is nehéz benne megtalálni a tokjából kicsúszott ezüst kést… Nekem eszembe sem jutna belenézni a holmijába. Ha nem nyúl igazából semmihez, akkor a pisztolyokat meg sem találja. A levetett ruháimat összehajtva dobom a sporttáska tetejére, és meg kell állapítanom, hogy Ana káprázatosan néz ki. A rákérdezés ezúttal nem hoz zavarba, kész vagyok a válasszal. - Igazán csinos vagy. És úgy tűnik szerencsém van, ő is partner a kíváncsiskodásban. Kinyitom a szekrényt, de ahogy a rengeteg fehérséget meglátom, azonnal visszahúzom a jobb kezem, és csak a ballal vizsgálom meg a holmikat. Elképedek, kis híja, hogy az állam is leessen. Soha életemben nem hordtam ennyi fehéret, legfejebb ingből veszek fel ennyire kényes színt. Ezen a cuccon még az is meglátszik, ha rátüsszentek! Komolyan még viccnek is rossz! Mozdulni sem fogok merni benne… Még jó, hogy odakint fagy… És mennyire elegáns a cucc! - Mostmár biztos, hogy elegánsabb helyre kellene, hogy vigyelek... Dehát nem hagyhatjuk el a helyet... Mire Ana lábujjhegyen átkukucskál a vállam felett, a papír már újra a nadrág zsebében van. Csak az első két sort olvastam, de szerintem egyből öregedtem tőle tíz évet. Kínos pillanatoknak nézek elébe azt hiszem… A kérdésre aztán őszintén bólintok. - Ha csak fele olyan jól áll, mint ez a fürdőruha, már akkor is mindenki engem fog irigyelni… A kuncogásra elhúzom a számat, de szerencsére ezt Ana nem látja. Olyan lelkes, nem akarom lelombozni. - A nagyobb baj, hogy én sem tudom magamon elképzelni… Szabad ilyenben egyáltalán mozogni? Azért a kérlelésnek is beillő kérdésre bólintok. - Persze… Fel fogom venni. Elvégre megközelítőleg sincs egyéb cuccom, amit felvehetnék úgy a vacsorához, hogy ne tűnjek szakadt csövesnek mellette, mikor felveszi ezt a vakítóan fehér, és lenyűgözően elegáns ruhát. - Persze, mehetünk… Mondjuk jelentős fáziskéséssel válaszolok, mert még mindig le vagyok döbbenve. A hátamat érő puha érintésre a bőröm megremeg az ujjai alatt, mint a lovaké ha éppen csak hozzájuk érünk, vagy légy száll rájuk. Kellemes, puha és meleg az érintése, és bár meglepett, azért tagadhatatlanul jól esik. Mire elérem az ajtót, persze már nála van a pezsgő, és a poharak is, így nincs más dolgom, mint követni a jacuzzihoz. Bent ledobom a törölközőket a korlátra, és nyújtom a kezem az üvegért, meg a poharakért. Utóbbiakat a jacuzzi szélére állítom, az üveget pedig kinyitom. Szerencsénk van, nem lett felrázva, így nem fröcsköl mindenfelé, mikor a dugó egy éles pukkanással kipattan az üveg nyakából. Már nincs is más dolgom, csak töltök, leállítom az üveget is a medence szélére, és én is belépek a kellemesen meleg vízbe. Egy gombnyomás is elég, hogy működésbe hozzam a pezsgőfürdőt, és miután kényelmesen elhelyezkedtem, csak akkor nyúlok a poharamért.
- Tényleg? – oké, tényleg meg voltam lepődve egy kicsit, mert Jake első pillantásra nem tűnt olyannak, akit rá lehetne venni ilyesmikre, arra pedig főleg nem számítottam, hogy ennyire igényesen választana helyszínt. Bár igazából nem is értem, hogy miért lep meg annyira, hiszen nagyon udvarias a nőkkel, amit már észrevettem én is, ezért szinte evidens, hogy elegáns helyre is szívesen elviszi azt, akivel találkozik. Biztosan rá kell szánnia magát, mint mindenki másnak, de ha megteszi, kizárt, hogy egy hozzám hasonló nő rosszul érezze magát a társaságában. A bókja hallatán szélesen elmosolyodtam, és játékosan meg is pördültem, hogy megmutassam neki magamat, mintha csak valamiféle divatbemutató lenne, és én lennék a modell. Azért titkon örültem neki, hogy elnyertem a tetszését. Szerettem a pozitív visszajelzéseket, mert ennek köszönhetően biztos lehettem abban, hogy még mindig jól nézek ki, akkor is, ha nem találkozgatok mindenféle férfival. Előfordul, nem tagadom, de nem olyan jellemző dolog. - Köszönöm szépen – adtam végül hangot a tetszésemnek. Még mindig vigyorogtam, akkor is, mikor ő a száját húzta a ruha miatt. A halk megjegyzése hallatán pedig képtelen voltam visszafojtani az újabb nevetésemet. Nem tehetek róla, én ilyen jó kedélyű nő vagyok, és imádok nevetni, amikor csak lehet, vagy van min. Most pedig határozottan volt. - Legyen igazad! – azért, ahogy elképzeltem a jelenetet, hogy irigykedő pillantások kísérik minden léptünket, valahol jó érzés töltött el. Nem tehetek róla, bennem is van egy kis büszkeség, és az ilyen esetekben sikerül némi önbizalmat is magamba csöpögtetni, ami kifejezetten jót tesz a lelki egyensúlyomnak. - Naná, hogy szabad, ne viccelj már! – próbáltam megdorgálni, de természetesen nem bírtam sokáig magamra erőltetni a komoly arcot, mert hamar kibukott belőlem egy újabb vidám kuncogás. – Egyébként is, gondolj bele, nyugodtan összekoszolhatod, hiszen nem a tiéd… - vontam meg a vállaimat. – Ha attól jobban érzed magad, miután visszajöttünk, meg is dobállak valami kajával – vetettem fel az ötletet. – Bár a sajátomat azért nagyon sajnálnám… szerinted megtarthatom? – kérdeztem kíváncsian, miközben a szemeim elégedetten csillogtak, annak köszönhetően, hogy beleegyezett abba, hogy felveszi. Volt egy olyan érzésem, hogy főként az én kedvemért, ami nagyon kedves gesztus volt tőle. Komolyan! Miután mindent megbeszéltünk, és én önállósítva magamat, meghoztam a pezsgőt, ő is csatlakozott hozzám. Ketten együtt ballagtunk oda a következő ajtóhoz, ami mögött végre számomra is feltárult a jacuzzi látványa. Most először vethette rá pillantást, hiszen első utunk a hálószobába vezetett, és ott is ragadtunk, egészen eddig. Míg ő a pezsgő kibontásán fáradozott, én óvatosan beleereszkedtem a kellemesen langyos vízbe, és leültem a belül kialakított helyre. Jól éreztem magamat, és hiába nem indult még el a pezsgőfürdő, attól még én elkezdtem ellazulni, az első pillanattól kezdve. Csak most tudatosult bennem, hogy milyen nagy szükségem volt rá. A nagy lazítás közepette, még a szemeimet is becsuktam, és hátrahajtottam a fejemet. Csak akkor pillantottam fel, amikor éreztem, hogy Jake is beszállt mellém, és megmozdult a víz egy kicsit. Rámosolyogtam, majd kinyúlva mellette, a poharamért nyúltam, és koccintásra emeltem. - Tudod, mi kellene még mellé? – kérdeztem csak úgy mellékesen. – Egy kis eper – vigyorodtam el. – Még akkor is, ha nagyon klisés lenne… - vontam meg a vállaimat, és cska most koccintottam hozzá a kristálypoharat az övéhez. – Egészségünkre! – aztán az ajkamhoz emeltem, és óvatosan beleittam. Halk hümmögéssel jeleztem neki, hogy finomnak találom, majd óvatosan letettem, mielőtt kiborítottam volna. Sajnos tőlem minden kitelik ám… - Mondd csak Jake… - kezdtem bele. Még halogatni akartam, de jobb az ilyesmin, hamar túllenni, nem? – Miért hordasz te a táskádban kést? – kérdeztem úgy, mintha egyáltalán nem értenék hozzá. Azután persze muszáj volt, hogy még hozzátegyek valamit. – Méghozzá ezüstből… - ajkaimra mosoly kúszott, ahogy felé pillantottam, várva a válaszát. Reméltem, hogy ezzel nem ölöm meg a hangulatot, de jobb, ha tudja, hogy nem vagyok én olyan védtelen, mint amilyennek kinézek. Bár valami azt súgta, hogy ettől függetlenül is felelősséget érezne a biztonságom iránt.
Az újabb visszakérdezésre komolyan bólintok. Igen, tényleg szívesen viszem el vacsorázni. Persze ezt a számomra túl fehér, és túl drága, túl puccos öltönyt már sokkal kevésbé szívesen veszem fel. Úgy tűnik az őszinte bókok kifejezetten jót tesznek Ana önbizalmának, bár mikor körbefordul előttem, hogy még jobban meg tudjam nézni, annak ellenére, hogy kifejezetten tetszik, amit látok, halványan elkezd bennem motoszkálni a késztetés, hogy el kellene fordulnom, elvégre nem illik így bámulni… Hogy ennyire jókedvű, az rám is átragad, ismét kifejezetten jó a kedvem, bár a ruha miatt korábban kicsit megcsappant a kellemes lazulás és kikapcsolódás illúziója. Persze eredetileg dolgozni jöttem, de mióta Anával összefutottam, nem sok időm volt munkával foglalkozni. Egy ilyen vidám lány mellett pedig tulajdonképpen túl könnyű megfeledkezni róla, hogy most sem kikapcsolódni jöttem. Én mindenesetre biztos vagyok benne, hogy Ana után nagyon sokan meg fognak fordulni ma este. Az okfejtésére sóhajtok egyet. - Pont ezért… Nem hiszem, hogy szeretném kifizetni. De legalább fagy odakint, valószínűleg nem leszek koszos… A kérdésére tanácstalanul vállat vonok. - Nem tudom. Ha szeretnéd, holnap megkérdezhetjük a recepción… Úgyis ki kell majd mennünk a sípálya melletti erdőbe. Aztán mivel Ana olyan kényelmesen elhelyezkedik a jacuzziban, szinte sajnálok belépni mellé a vízbe, mert tudom jól, hogy az enyhe hullámzás is ki fogja billenteni a kellemes lazításból. Persze igazam van, de úgy tűnik, nem bánja. Mikor a pezsgőfürdő beindul már pár pillanat után meg kell állapítanom, hogy nem csoda, hogy Ana otthonra is szeretne egy ilyen medencét. Mint egy alapos masszázs. Nem is gondoltam volna, hogy mennyire feszült vagyok… A poharamat mindenesetre finoman az övéhez koccintom. - Egészségedre… Az első korty után a kérdésére felpillantok, és leteszem a poharam. - Szeretnéd, hogy megnézzem a hűtőben? Amilyen felkészültek, az ilyen… hogy is mondtad? Klisés dolgok készletezése szinte kötelező… Ha nem tiltakozik, akkor valóban meg is nézem, hogy a hűtőben hagytak-e epret is. Annyira nem zavar, hogy vizes lábnyomokat hagyok az egész házban, elvégre egyszer már úgyis megtettem. És ha eljutok a hűtőig, akkor meg is találom az epret. Jó kis romantikus hétvégét készítettek itt elő. Nem tart sokáig megmosni az eperszemeket, egy megfelelő tálat pedig már a második szekrényben tudok találni. Ha csokiszószhoz való alapanyag is akad, azt egyrészt tuti nem ismerném fel, másrészt nem tudnám megfelelően előkészíteni sem, így Anának most be kell érnie a gyümölccsel. Mindenesetre visszaérek a jacuzzihoz, Ana keze ügyébe teszem az epres tálat, csak utána lépek bele újra a vízbe, és helyezkedem el a pohárral a kezemben. A kérdése váratlanul ér, hiszen nem számítottam rá, hogy belenyúl a holmimba, de a meglepetés nem látszik rajtam. Ha pedig szükséges, akkor tudok hazudni. Persze ez csak részleges hazugság… - Harcművészetet is tanulok. Egyformán jónak kell lennem pusztakézzel, szúró- és vágó-, valamint lőfegyverekkel. Nem számítottam társaságra, gondoltam majd itt fent is gyakorolok… És ha már a finom számonkéréseknél tartunk… (hátha nem forszírozza az ezüst-témát tovább, még akkor sem, ha már nekem is gyanús, hogy a kés anyaga felkeltette az érdeklődését.) - Honnan tudod, hogy kés van nálam? Szemmel láthatóan sem dühös, sem ideges nem vagyok, amiért felfedezte. Gyorsan átgondolom az eddigieket, és megállapítom, hogy farkas nem lehet, mert a fejem sosem fájt a közelében, a bevillanó képek pedig… Hát maradjunk annyiban, hogy farkasokhoz semmi közük nem volt…
- Tudod… - kezdtem bele komoly arccal, de végül mégiscsak elmosolyodtam. – Nagyon szeretném azt mondani most, hogy ugyan, ne is fáradj – hozzá még mellékeltem egy legyintést is, csak hogy tökéletes legyen a látszat. – De bevallom, hogy nagyon élvezem, ha kiszolgálnak, vagy odafigyelnek rám. Szóval, ha nem okoz túl nagy gondot, és nem baj, hogy neked kell kimenned, akkor megnéznéd nekem? – nagyokat pislogtam rá, a tipikus női fortélyt bevetve, hogy elérhessem a célomat. Nem mintha azt gondoltam volna, hogy enélkül nem megy ki, de biztos, ami biztos alapon még ezzel is megpróbálkoztam, csak a móka kedvéért. Ahogy elnéztem, hatott is a dolog, már csak azt nem tudtam, hogy miként hozzam fel a kés témát. Azt sejtettem, hogy nem fogja bevallani azt, amit már egyébként tudok, de valószínűleg nem lesznek a legönfeledtebb percek azok, amik ránk vártak. Attól még kötelességemnek éreztem, hogy tisztázzuk ezt a dolgot, és felfedjem előtte, hogy ki, vagy inkább mi vagyok. Valószínűleg, mivel ő újonc volt, még nem nagyon tudta mindenkiről, hogy Őrzőként tengeti a napjait. Én is napokat szántam a merengésre azután, hogy találkoztunk, de nem fejtettem meg, hogy miért olyan ismerős a neve, egészen addig a pillanatig, míg meg nem láttam a kést. Akkor aztán minden helyre billent, mintha a kirakós utolsó darabját is beillesztették volna, a megfelelő helyre. - Köszönöm szépen – gondolataim egyből elillantak, amikor Jake ismét feltűnt az ajtóban, kezében egy tál eperrel. Mosolyogva néztem fel rá, és immár a gyümölcsök kötötték le minden figyelmemet, valamint az, hogy újra végigmértem a férfit, tetőtől-talpig. Miért is ne tettem volna, hiszen ott állt kint, közvetlenül előttem. Hiba lett volna részemről, ha kihagyom ezt a kínálkozó lehetőséget, hogy úgy mondjam. Én pedig szoktam élni, mindenféle hasonló dologgal, ha tehetem. Most pedig tehettem, hiszen pihenni jöttem ide, és kikapcsolódni. Míg előhozakodtam a kellemetlennek számító témával, addig bekaptam egy epret, és jóízűen hümmögtem egyet, hogy kifejezzem a tetszésemet. Tényleg nagyon finom volt, igazából nem is nagyon értem, hogy honnan tudtak szerezni ebben az időszakban ennyire érett epreket. Valami nagyon ügyes embernek kellett lennie a szállítónak, az tény, én pedig éppen hálát adtam az égnek azért, hogy ilyen embert vettek fel, arra az állásra. - Muszáj megkóstolnod a pezsgővel, nagyon finom… - közben felé nyújtottam egy szemet, mit sem törődve ezzel, hogy az illem úgy kívánja, hogy az egész tálat nyújtsam felé. Mivel én felszabadult voltam, elvártam, hogy ő is legyen az, és ne finnyáskodjon nekem. Nem mintha eddig azt tette volna, de hát sohasem lehet tudni, igaz? Míg a témát boncolgattam, fesztelenül viselkedtem végig, hiába dobogott a szívem egyébként gyorsabban, mint a normális. Tovább eszegettem az epret, és iszogattam a pezsgőmet, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk éppen, nem pedig fegyverekről, és egyéb remek dolgokról. - Azt elhiszem, hogy tanulsz harcművészetet… - kezdtem bele, és ugyan mosolyogtam, a tekintetem komoly volt, mikor próbáltam felvenni vele a szemkontaktust. – Azt viszont remélem, nem várod el, hogy bevegyem azt is, hogy itt akarsz gyakorolni, és ezért hoztál magaddal egy cseppet sem hagyományosnak számító fegyvert – felvontam az egyik szemöldökömet, de ez volt minden. Természetesen nem óhajtottam erőszakkal megszerezni az általam áhított információt, nem is lett volna ellene esélyem valószínűleg, de a kíváncsiság attól még nagy úr. Nagyon nagy… - Ne haragudj, nem szokásom kutakodni. Most sem tettem, de ott álltam a táska mellett, és a lámpa fénye megcsillant az ezüstön. Önkéntelenül is belepillantottam – megvontam a vállaimat, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy az ember táskájában veszélyes késekre bukkanok. - Ha most azon gondolkozol, hogy a falkához tartozom-e, ki kell, hogy ábrándítsalak… - ezúttal már szívből jövő mosollyal ajándékoztam meg, mielőtt belekortyoltam a pohárba. – Nem vagyok farkas – suttogtam, miközben a kristályperem felett, folyamatosan őt néztem.
- Egyáltalán nem gond. És valóban nem az. Bár a pezsgőfürdő nagyon kényelmes, már hozzászoktam, hogy szinte állandóan mozgásban vagyok, és nem ejtőzöm, úgyhogy a pihenésből pár percre kiszakadni nekem egyáltalán nem nehézség, vagy különösebben kellemetlen. Ellentétben a bizalmas gesztusokkal, vagy az enyhén romantikus beütésű dolgokkal. Azok túl idegenek nekem, és nehezen kezelem őket… - Szívesen. Amiatt most nem érzem magam zavarban, hogy ő is megnéz magának. Éppen válaszolnék a kínálásra, mikor a mozdulata belém fojtja a szót. Na most vagyok kellemetlen helyzetben… Nem igazán tudom, hogy mi lenne a helyes válaszmozdulat. Igazából két verzió van, de azt hiszem a sutább megoldásnál maradok, és a kezemet nyújtom a nekem kínált gyümölcsért. Miután megkóstolom, meg tudom érteni, miért ízlik annyira Anának. Valóban meglepően érett. - Tényleg nagyon finom… A zavarom eltüntetésének talán a legjobb módja, hogy áttérünk a kés témájára. Ana tekintetéből arra következtetek, hogy vagy tud valamit, vagy gyanakszik valamire, aminek köze sincs a valósághoz. Mindenesetre egyelőre ragaszkodom hozzá, hogy nem mondok többet, mint amennyit lehet. - Pedig nem hazudtam. Nem szeretem a késeket, ebből következően késsel vagyok a leggyengébb, és sajnos kötelezően fejlesztenem kell a tudásomat ebben a témában is. Probléma esetére pisztoly van nálam… Azt nem teszem hozzá, hogy mindjárt kettő, az egyikben egy tárnyi ezüst tölténnyel. Akár hiszi, akár nem, munkaalkoholista vagyok, így valóban gyakoroltam volna a munka mellett. Csak épp nem feltétlenül a rendőrség miatt. A szemkontaktus elől sem térek ki. - Értem… Nem gond… Végülis tulajdonképpen mindegy. Nem haragszom, amiért belenézett a táskámba, legfeljebb egy cseppet csalódtam, mert ezt nem vártam volna tőle. Na, a következő mondata meglep, és mostmár szinte biztos vagyok benne, hogy az Őrzők közé tartozik. Ez nem lehetetlen, mert a tanárokon kívül egy őrzővel sem találkoztam a feszített napirendem miatt. - Ebben biztos voltam. A farkasok közelében mindig szörnyen fáj a fejem… A maradék feszültség is elillan belőlem. Mostmár nem kell aggódnom, amiért feszegeti az ezüst témát.
- Szinte sejtettem, hogy az is van nálad. Ezüst töltények vannak abban is, igaz? – érdeklődtem szinte már vidáman, ami cseppet sem illett a téma komolyságához. Valahogy úgy éreztem, hogy ezzel oldhatom leginkább a feszültséget, ami esetleg kialakulhat, mert azt gyanítottam, hogy egy nővel nem bánna méltatlanul. Én pedig ártatlannak tűntem, a szó legszorosabb értelmében is, ráadásul a mosolygás sem okozott problémát, mint ahogyan az este folyamán egyszer sem. - Egyébként én sem rajongok a késekért, ugyanis hajlamos vagyok egy kicsit bénázni, és félő, hogy megvágnám magam, éppen úgy, ahogyan te – fejemmel a kötése felé böktem. – Nagyon fáj? – kérdeztem hirtelen, ahogy eszembe jutott, hogy valószínűleg nekem elég kellemetlen érzés lenne, és akkor még finoman is fogalmaztam. - Azt hiszem, hogy ez nálunk afféle munkaártalom – vontam meg a vállaimat. – Nálam is van fegyver – rámosolyogtam, miközben egy epret kezdtem el enni, minden koncentrációmat ráfordítva. – És ne aggódj, van rá engedélyem is. Azzal legalább biztos, hogy tudok bánni – nevettem fel most már teljesen feloldódva. Ezt a témát viszont akkor is muszáj volt tisztázni, mert előbb-utóbb kiderült volna, és a végén még azt hinné, hogy szándékosan nem árultam el neki, mert ráküldtek a többiek, hogy ellenőrizzem, vagy figyeljek rá. Erről persze szó sem volt, hiszen csak most jöttem rá, hogy közénk tartozik… vagy legalábbis hamarosan közénk fog teljesen. - Tényleg? Hm… - elgondolkozva bámultam a bugyogó vizet, miközben kortyoltam egy nagyot a pezsgőmből. – Így jelentkezett nálad a mágiaérzékenység? – érdeklődtem kíváncsian, teljesen a témára koncentrálva. – Előbb-utóbb rá fogsz jönni úgyis, de inkább elárulom most, ha már a témánál vagyunk. Én vagyok a felelős az Őrzők utánpótlásáért, valószínűleg ezért nem találkoztunk még. Én is folyamatosan tanulok még a munkám mellett, bár én már hosszú évek óta élek így – magyaráztam neki, közben pedig még a kezemmel is mutogattam hozzá, szokásomhoz híven. - Ha gondolod, nyugodtan hagyhatjuk a témát, úgyis kikapcsolódni jöttünk, vagy nem? – kérdeztem mosolyogva, és a kiürült poharamat meglengettem felé. – Töltenél még nekem egy kicsit? – kértem őt szépen. Ugyan kezdtem érezni az alkohol hatását, még nem volt olyan vészes, és azt már most elhatároztam, hogy a vacsoráig ez lesz az utolsó pohár. Egy olyan szép ruhában nem jelenhetek meg ittas állapotban, igaz? Tönkretenné az összképet, azt pedig nem hagyhattam. Sokan így is tudták a városban, hogy ki vagyok, rossz fényt vetne rám a dolog.
Kezdőlap
