A étteremben, vacsora közben kaptam egy szórólapot a Valentin-napi kedvezményes lehetőségekről a Síparadicsomban, és mivel úgysem volt szállásom, így úgy döntöttem élek vele. Ez ugyan azt jelenti, hogy az elkövetkező egy-két napban nem fogok a házzal törődni fizikailag, nem takarítom ki, és nem fűtöm be, de ettől még vevőt találhatok rá, vagy esetleg egy álláshirdetést. És úgyis azt tanácsolta a pszichológusom, hogy szánjak időt a kikapcsolódásra is. Hát majd rajzolgatok egy keveset, sétálok az erdőben, esetleg síelek is. Ahogy jön. A boltban vett holmit kipakoltam már a házban, felhajtok hát a hegyekbe, leparkolok a közös parkolóban, kibérelem az egyik faházat. Itt ér az egyik meglepetés, miszerint lakótársam is lesz, akit nem ismerek. Ez benne a Valentin-napi különlegesség, hogy a jelentkezőket összepárosítják. Hát ez elég érdekes, és roppant bátor vállalkozás. Mert mi van, ha nem felel meg nekem a lakótárs? Vagy én neki? Ha összeveszünk, és kártérítést követelünk? Ha ... Jaj, nem kell előre az ördögöt a falra festeni! Megpróbálom élvezni, és kész. Felveszem a cuccomat, és elbotorkálok a faházig, a kapott kulccsal kinyitom, belépek, és az első gondolatom az, hogy ... - Hú, de jó, hogy ezt fűtik! Persze mért ne fűtenék? De ma már kétszer léptem be egy olyan ajtón, ami mögött a házban éppen olyan hideg volt, mint kint, szóval mindjárt jól is érzem magam. Gyorsan be is csukom az ajtót, hogy ne áradjon be a hideg, és elindulok felfedező útra.
Leparkolok, majd kiveszem a kocsimból a sporttáskám és a szórólapot. Elsőre jó ötletnek tűnt ez az egész, de bevallom kezdek elbizonytalanodni. Junior mintha csak hallotta volna a gondolataimat felvakkantott, majd leugrott az ülésről és majd hasig elmerült a hóban. Csak mosolyogtam a kölyök szerencsétlenkedésén. A többi kutyát Tatjanára hagytam, de a kicsi annyira hozzám nőtt, hogy még erre az őrületre is el akartam hozni. Az ötlet az enyém volt, de nem teljes mértékben. Befolyásolás nélkül nekem eszembe sem jutott volna pont a Valentin-napot felhasználni informávió gyűjtésre. Igazából pont Tatjanának támadt az ötlete, miszerint az emberek ilyenkor nyitotabbak... Ezen felbuzdulva szerveztem meg ezt az egészet. Remélem lesz valami haszna is, nem csak az időm és a pénzem vesztegettem. A hostess olyan vigyorral vette el a szorólapom, hogy azt hittem leesik a füle, mert leveri a szája sarka. - Üdv Főnök, a 103-asba menj. Csak biccentettem neki, kis mosollyal. Ezt a Fönökösdit még szoknom kellett. Már messziről láttam a helyes kis faházat, amiben ha minden igaz, ott van a kiszemelt első áldozatom, remélhetőleg egy potenciális falkatag... Nah nem kell aggódni, egyenlőre nem állt szándékomban átváltoztatni, előbb meglátom mire jó, meg megpróbálom egyben átvészelni a hétvégét... már az sem lesz könnyű. Benyitottam az ajtón a kellemes melegbe, leráztam a csizmámról a havat, majd miután Juniort is beengedtem körbenézte a férfit keresve. - Jó napot! - köszöntem mosolyogva, amikor megláttam, hogy ő se túl régen érkezhetett.
Még csak odáig jutottam szinte, hogy elég tágas a kégli, s csak éppen felfedeztem, hol van a fürdő, amikor már rám is nyitott valaki. A hangok alapján nőnemű, ami már kezdetnek egész jó. - Jó napot! - felelem, s megindulok vissza, az ajtó felé. Amikor megpillantom, ki is érkezett, éppen csak nem füttyentek egyet. ~ Hát nekem biztos meg fog felelni ... Huh, hajajajj! Igyekszem nem feltűnően elolvadni a látványától, de ez nem egy könnyű feladat. - Ön lesz a lakótársam? Ebben az esetben örvendek, Martin vagyok. Igyekszem elővenni a legjobb modoromat, és egy lefegyverző mosolyt melléje. - Persze, ha nem a lakótársam, csak éppen erre járt, akkor is örvendek. Hát melyik férfi nem örülne, ha csak pár percig nézhet egy ilyen nőt? Kezdem becsülni a szervezőt ezért a kezdeményezésért. Bár a szépség azért nem minden. Lehet, hogy unalmas, vagy buta, esetleg rossz modorú, hisztis ... ja, nem, az én vagyok. De csak időnként. Ha nem jönne ki jól a dolgok. De most szilárdan elhatároztam, hogy a lehető legjobb formámat hozom. Udvarias gavallér leszek, szellemes társalgó, szolgálatkész, vagy mit tudom én, majd ahogy jön. De persze azért nem fogom összetörni magam, csak úgy, hogy még én is élvezzem az ittlétet. Elvégre pihenni jöttem, orvosi utasításra.
Udvariasan elmosolyodok az ember szavaira. Junior közelebb megy hozzá, megszaglássza a cipőjét aztán visszabaktat hozzám és leül a lábam mellé. Amikor rám pislant, mintha azt üzenné kölyökszemeivel, hogy : tiszta az ürge... Azonban nem bírom megállni, félig viccelődve ezzel kezdek. - Nem, én a takarítónő vagyok... Majd megcsóválom a fejem. - Ne haragudj, de ezt nem hagyhattam ki. A nevem Sedna, és igen úgy tűnik egész hétvégén az én rossz vicceimet leszel kénytelen elviselni. - mosolyogtam kedvesen. Aztán félrebiccentett fejjel még hozzátettem. - Nem baj, ha tegezlek, ugye? ~ Hogy én milyen ennivalóan udvarias vagyok! Aztán remélem nem lesz túl nyomolus ez az elsőre jó benyomást keltő ember. Ha igen, hát helyre rakom, hogy tudja hol a helye... De remélhetőleg normális lesz, talán később még falkatag is... ~ Arra a gondolatra, hogyha csak elméletben is, de bővül a falka jobb kedvem lett. Erősödnünk kell, hogy megvédjük magunkat azoktól a nyavalyás betolakodóktól, akik intha napról napra többen lennének...
A kutyát elsőre észre se vettem, olyan kis apró, aztán amikor valami megmozdult a padlón, és felém közelít, először majdnem elrúgom reflexből, aztán még időben észlelem, hogy egy kölyökkutya. - Huhh! Bocsánat! Egy ósdi házból jövök, és hallottam a patkányok motozását a falak mögött. Mi hogy?! - jön a következő rémület, amikor közli, hogy ő csak a takarítónő. De aztán meglátom az arckifejezését, és rájövök, hogy felültetett. - Ja hogy ... Hehe ... Hello, Sedna! Na, ez az este is jól kezdődik! Vészes sebességgel igyekszem magamra találni. - Minden rossz viccet kíméletlenül meg fogok torolni egy még rosszabb viccel! - fenyegetem meg zordonan. Ezt az ígéretet legalább nem lehet alulmúlni, nem? De könnyedén előfordulhat, hogy túlteljesítem. Na, nem úgy, hogy egy rossz viccre kettővel felelek ... - Nos, akkor fáradj beljebb! Pakolj le, érezd otthon magadat! Mint előbb érkező, határozott férfiember, magamra húzom a házigazdai szerepkört, és beljebb tessékelem Sednát. - Még nem néztem körül a házban, de most már megtehetjük együtt is. Nem akarom rögtön végigcipelni a házon, megvárom amíg lepakol, szép türelmesen, vagy legalább a táskáját leteszi, bár lehet, hogy attól nem fog megszabadulni. A női retikülök rejtélyes világa az, amit egy férfi csak nehezen érthet meg, de a nők ragaszkodni szoktak hozzá. Nekünk elég a farzsebünk, de ők ... telepakolják mindenfélével, és néha még maguk sem tudják, mi minden érdekesség található benne.
Azon kis híján nevetnem kell, ahogy házias házigazdát játszik. ~ Ha tudná, hogy ez az egész hely jelenleg az enyém nagyrészt... ~ Végül csak megcsóválom a fejem, ledobom a sporttáskám a nappali egyik fotelére, meg mellé a nagykabátom. Ennél többet jelenleg nincs kedvem pakolni. Amúgy is csak akkor csinálom, ha kínoznak vele, vagy ha már a kutyák tanyát létesítettek a szétdobált ruháim között. - Persze, nyugodtan nézzünk körbe. - mondom mosolyogva. Azt hszem, ez a mosoly állandósulni fog az arcomon, úgy lesz a legkönnyebb. Igazából már szeretnék belevágni abba, ami érdekel, kérdezni az ismerőséről, meg kitapogatni mennyit tud a farkasokról, vagy mennyire lenne képes elviselni őket, de tudom mindennek időt kell hagyni. Vetek egy pillantást Juniorra, aki nem törődve velünk, megindul felfedezni magától a házat. Tudom nem kell félteni, legalább olyan élelmes kölyök, mint a szülei. Azokkal a kutyákkal együtt egyszer levadásztam egy szarvast. Nem volt jó ilyenre szoktatni őket, de néha kellett a kikapcsolódás a falka nélkül, vagy az idegeim nem bírták volna tovább. Körbenéztem, a ház így elsőre jól nézett ki. Végül úgy döntöttem a kezembe veszem az irányítást és megindultam az egyik iránya. Hamarosan a jakuzzi nézett farkasszemet velem. Elégedetten elmosolyodtam. - Nah ez már beszéd....
Sedna nem csinált nagy körítést a dolgoknak, csak ledobta a cuccait egy fotelbe, és már kész is. Én egy pillanatra elbambulok azon, ahogy a kölyök nekiindul egyedül. Ő minden bizonnyal az éléskamrát fogja megtalálni, esetleg a lábtörlőt. De arra majd ügyelnem kell, hogy a cipőmet ne zaklassa. - Hogy? - kapom oda a fejem a megjegyzésre, majd én is beállok a fürdő ajtajába. - Ó, ez tényleg nagyon jól néz ki! Ma annyit fagyoskodtam, hogy egy gejzírbe is szívesen beleülnék, csak meleg vegyen körül. De a jakuzzi az sokkal jobb. Elábrándozom egy pár pillanatig arról, hogy ha itt maradok, és lesz elég pénzem felújítani a házat, akkor milyen jó lenne beruházni egy ilyen luxuscikkre is. De hát ez a jövő zenéje. Elállok az ajtóból, és hagyom, hogy Sedna a maga érdeklődésének megfelelően fedezze fel a többi helységet, én csak követem. - Ha körbenéztünk, és kipakoltunk a táskákból, akkor találjunk ki valami közös programot, vagy mindenki lazítson magában? Én természetesen alkalmazkodom, mert nem akarom a nyakába varrni magam. - Bár ... ha egy egy különleges Valentin-napi ajánlat, akkor illik a szervezőknek gondoskodniuk további programról, nem? Nincs valami információd erről? Én csak egy szórólapot kaptam a kikötői étteremben, és aztán feljöttem ide. Hátha Sedna többet tud, mert én csak beestem ide az utolsó pillanatban ugye.
A jakuzzi valóban remekül festett. Legszívesebben hagytam volna az egész őrültséget a fnébe és csak belefeküdtem voltna a forró vízbe, hogy addig aszalódjak, amíg ropogósra át nem sülök... ~ Nah jó, azért talán annyi ideig nem maradtam volna bent...~ Végül bámultam még egy kicsit vágyakozva a kádat, aztán erőt vettem magamon, visszafordultam a férfi felé, megvontam a vállam, aztán válaszoltam neki. - Nem tudom, lehet valami közös program, de nekem az egyéni is megfelel. Aztán elgondolkoztam rajta, amit mondott. Talán nem kellett volna a részletek megvalósítását átengednem Tatjanának... A lány végtelenül romantikus volt, és olyan dolgok fordultak meg abban a szőke kobakjában, amike nem biztos, hogy végig akartam csinálni... De azt hiszem, amíg nem kell rózsaszín Cupicókat hajtogatnom ezzel a férfival megleszek. ~ Mindent a szent cél érdekében, mi? ~ - Nem tudom... nekem sem mondtak többet a programról... Én is csak a szórólapot kaptam. Kicsit elgondolkoztam, majd még megkérdeztem tőle. - Esetleg nem volt napirend az ajtóra tűzve? Vagy nem láttál valami üzenetet, amikor bejöttél? - érdeklődtem. ~ Már előre félek mit eszelt ki Tatjana... csak ne legyenek rózsaszín plüsállatok! Könyörgöm ne... Nem lehet ennyire kegyetlen az a lány! ~
Ezek szerint ő sem tudja a további programot, vagy legalábbis ugyanolyan tanácstalannak tűnik, mint én. - Ha találtam volna valami ilyesmit, biztos nem dugom el, hanem megmutatom. Csak egy egészen apró szemrehányás van a hangomban. Mert vagy csibészséget feltételez a dolog, vagy butaságot, ha találok valamit, eltüntetem, és aztán rajta keresem. Ilyesmi pedig nincs szándékomban. Legalábbis egyenlőre nincs. - Elég késő van, lehet, hogy csak holnap kezdődnek a programok, lehet van, aki mondjuk csak holnap reggel érkezik, és összevárják a népet ... nem tudom. Mindenesetre az nem fog ártani, ha elrendezkedünk. Láttam, hogy van két külön hálószoba, így lehet egyedül lenni, ha valakinek elege van a társaságból. - Nos, hölgyem, óhajtja, hogy bevigyem a táskáját a szobájába? - veszem elő a londiner modoromat, csak hogy addig is tréfálkozzunk kicsit, amíg nem találunk valami értelmesebb szórakozás. - Avagy boldogul egyedül is, nincs szüksége az izmos férfikarokra ... Még meg is mutogatom a bicepszemet, bár ez csak elméleti jelentőségű mozzanat, mivel egy vastag pulóveren át nem sok látszik belőle. Ha már az előbb felvettem a házigazdai szerepkört, akkor nem adom fel.
A válasza miatt egyszerre vagyok ingerült és boldog. Ingerült, mert Tatjana valami olyan nyakatekert hülyeséget talált ki, aminek talán a hétvégére sem fedezem fel a nyitját. Márészt boldog voltam, hogy még nem kaptuk meg a plüsspónik varrásának a feladatát. A kissé talán szemrehányó válaszára csak lefegyverzően elmosolyodok. Olyan egyszerű lelkek néha ezek a férfiak, főleg az emberek.. minden apró hülyeségen fel tudják kapni a vizet. Pedig nem rossz szánsékkal kérdeztem volna... Ha rossz szándékaim lennének, azt már észrevette volna. - Igen, lehet, hogy csak holnap lesz valami. Ha a szervezők akarnak valamit, majd csak szólnak róla, nem igaz? - kérdeztem továbbra is mosolyogva. Azon hogy izmos férfikarokra van-e szükségem, majdnem ismét kacagni kezdtem. Úgy tűnik ez a férfi hajlamos olyanokat mondani, amitól folyamatosan nevethetnékem van. De legalább nem lesz unalmas a hétvége annyi szent. Persze a férfi nem tudja, hogy minden valószínűség szerint jelentősen erősebb vagyok nála, de hogy kiengeszteljem az imént megsértett büszkeségét csak mosolyogva biccentek. Ha élvezi hogy cipeli a pehelykönnyű táskám, hát tegye. - Persze nyugodtan vidd be. Habár én szívesen elalszom a jakuzziban is, ha szeretnél te aludni a szobában. - mosolyogtam továbbra is rendületlenül. Mondjuk akkor magamra zárom és farkasként alszom, az olyan békés úgy, ráadásul a bundám melegít.
Szolgálatkészen felkapom a táskát, és igyekszem hősiesen mosolyogni, amikor Sedna kedvesen, de burkoltan közli, hogy ki leszek rúgva a hálószobából. Elgondolkodom rajta, hogy elmegyek a recepcióra, visszaadom a kulcsot, és elautózom mégis a Holiday hotelbe. Itt még kanapé sincs! - Máris viszem. Felkapom a táskát, ami valóban nem nehéz, és beballagok vele az egy szem hálóba, mintegy önként Sedna felségterületévé nyilvánítva azt. A kölyöknek viszont nem tetszik, hogy én nyúlok a gazdija holmijához, és morogva, csaholva fut felém. Én meg egy laza mozdulattal közénk engedem az ominózus táskát. Puhának ütközik így, de a táska rugalmas is, és a kis mafla szó szerint visszapattan róla. - Hát ez nem jött be, pajti. - állapítom meg egy kaján vigyorral. De ő sem adja fel, és újra felpattanva nekem akar ugrani újra. Így aztán megint közénk rakom a táskát, és ő meghátrál, majd oldalra kerülne, de én szépen követem a sánccal. Ettől olyan ideges lesz, hogy a táska sarkát kapja be, és akarja megszaggatni. - Ő ... Sedna ... - szólok. - Ha én szedem le, akkor vagy ő, vagy én, vagy a táska bánja. A legvalószínűbb szegény táska. Pedig kár lenne azért, ami benne van!
A srác láthatóan azt a részt már fel sem fogja, hogy nem tartok igényt feltétlenül a hálóra. Mint a szőke herceg azon az ominózus fehér paripán, úgy indul neki a táskámmal, hogy legyőzze a távolságot világmegvető bátorsággal, ami a nappali királyságát a hálótól elválasztja... Ekkor azonban támadt a sárkány... Fogait csattogtatva, a cipelt hercegnőt támadva... Nem, azt hiszem mégsem stimmel így a dolog. A szöszi herceg ritkán használja arra a hercegnőt, hogy megvédje magát a sárkánytól... a sárkánytól, aki mellesleg egy imádnivaló bébihuskyként öltött testet. Csak megcsóváltam a fejem, majd könnyeden odasétáltam hozzájuk. Junior többnyire békés volt, de megszokta a farkasokat és a többi kutyát, emberekkel pedig alig találkozott. Talán ezért nem komálta annyira Martint. Habár az islehet, hogy csak a táskámban elhelyezett kutyakekszre fáj a foga, amiről azt hitte a férfi most el akarja lopni tőle. - Legyél jó fiú aranyom. Fölkaptam a kölyköt, egyik kezembe fogtam, a másikkal pedig kibányásztam a táskám zsebéből a kutyanasit, mielőtt Martin bármit is mondhatott volna. Adtam egyet Juniornak, aki elégedetten rágcsálni kezdte, habár vetett még egy sanda gyanakvó pillantást a férfira. - A veszély elhárítva. Jó fiú, csak azt hitte ellopod a nasiját. - mondtam mosolyogva az "áldozatnak".
Benyúltál a táskádba a kutyakekszért, ám valamit észreveszel a táskádban, ami nem oda való. De előbb már odaadtad a kutyusnak a jutalomfalatot, ám amikor visszanézel egy kissé a táskádba, beigazolódik a gyanú. Egy halvány rózsaszín boríték van becsúsztatva a táskádba...
//Amikor te következel, bemásolhatod a levél tartalmát!//
Sedna könnyedén megoldja a helyzetet, és a kis "véreb" megszelídül. - Szóval a kaja! Én meg már azt hittem, hogy téged védelmez ilyen veszettül. Önző vagy, öregem! - szólok oda a kutyusnak. Aztán mivel a megmenekült táska már a hálóban van, mi több, Sedna kezében, így én nem kellek ide. - Hagylak kipakolni. Azzal kiballagok a nappaliba, és körbenézek, hogy hogyan is állunk. Hol fogok én aludni? Na, jó, lehet, hogy a hotelben. De ha esetleg tényleg maradnék, akkor mihez is kezdhetek? A két fotel kínálja magát, de már tudom: nem jó az éjszaka közepén két fotel között a padlóra esni. Ezt gyerekkoromban egy párszor eljátszatták velem vendégeskedéskor. Mindig is rühelltem a szükségmegoldásokat. Egyre inkább nincs kedvem ehhez az egészhez. Nagyon aranyos gondolat összeereszteni különböző nemű vadidegeneket Valentin alkalmából, de ne gondolják már, hogy öt perc után egymás nyakába omlunk, és minden megoldva, puszi-pszi, irány a franciaágy. Ez így nem megy. Ez így marhaság. Persze most anyám szól belőlem, aki garantáltan nem menne bele egy ilyen buliba. De én az apám fi is vagyok, szóval képes lennék eltekinteni bizonyos formaságoktól, de lássuk be: ezen a téren nem nálam van a labda.
Döbbenten veszem észre a rózsaszín borítékot a táskámban... ~ Mi a fene lehet ez??? Hogy kerül valami rózsaszín az ÉN táskámba? ~ Kiveszem a vékony papírkát, majd kibontom és átfutom az egészet. Azt hiszem látványosan borul el közben az arcom. Majd a másik után nézek. Nagyon beletörődően lép le a fiú, ami nagyon nem szimpatikus. Hogy lesz így ebből információ szerzés? Végül lemondóan sohajtok és gondolkodási időadva magamnak beviszem a táskám a szobába. Megnézem a hatalmas franciaágyat, aztán folytatom tovább a sóhajtozást. Esküszöm, ha még egy kicsit ez lesz, így maradok, én leszek Sóhajtó Sedna... Leraktam Juniort még pár nasi társaságában az ágy mellé aztán hangtalanul kilopakodtam. Kis ideig csak figyeltem a fiút, amint gyanakodva vizslatja a fotelokat, mint akit keresztre készülnek feszíteni. Nem úgy nézett ki, mint aki meg tudja fizetni a pénzt, amit lekapcsolunk róla, ha lelép... igen, ugyanis súlyos summát kell fizetni annak, aki a kijelölt idő előtt elhagyja a helyet. Én ki tudtam volna fizetni, de eszem ágában nem volt elmenni. Információt gyűjteni voltam itt. Aztán nem tudom honnan jött a nagy jótékonysági roham, de nem akartam teljesen megkopasztani a srácot azzal, hogy elüldözöm innen. Ráadásul nagyon úgy tűnt, hogy nem érdekli már semmi, megy anyuci szoknyája mögé vissza, lesz ami lesz. Nem szerettem az olyan férfiakat, akik ennyire könnyen feladták... de sebaj, most úgysem párt találni jöttem ide. Mikor eluntam az ácsorgást a néma megfigyelést megszólaltam. Tudtam, abba a nagy lovagiassága miatt úgyse menne bele, hogy én aludjak kint, így egy alternatíva maradt. - Nem néz ki túl jól az a fotel. Figyelj, én nem vagyok prűd a franciaágy pedig egy családra lett méretezve,szóval ha maradsz a saját feleden szerintem elférünk benne ketten is. ~ Ha meg nem maradsz ott megráglak, mint Junior a nasiját... ~ Aztán még ott volt a másik meglepetés is. Amikor már biztos voltam benne, hogy rám figyel, meglebegtettem a rózsaszín borítékot is, majd elővettem a levélkét és megmutattam neki.
Idézet :
Gratulálunk!
A kapcsolatokban fontos szerepet játszik a csapatmunka, melyből - ha ezt a levelet olvassák - minden bizonnyal jelesre vizsgáztak! A hétvége szabályai: vasárnapig nem hagyhatják el a területet. Ha mégis, akkor a komplexum tulajdonosának jogában áll az igénybe vett szolgáltatások árát felszámolni! Amennyiben teljesítik a hétvégét, negyedéves bérletet kapnak egy szabadon választott szolgáltatásunk keretein belül (sípályahasználat, stb...).
Programok: > Péntek este: A ház mögött található néhány farönk. Menjetek ki, vágjatok fát estére a kandallóhoz! Mindkettőtöknek szerepet kell vállalnia, legyen munkamegosztás! Ha készen vagytok, tápláljátok a tüzet, üljetek a kandallóhoz egy kis itallal, majd szórakoztassátok el a másikat! A cél: a felszabadult nevetés.
> Szombat: Irány a sípálya! Bármelyik tetszőleges nehézségű pályát választhatjátok, de a sífelvonó használata az első lecsúszás előtt tilos! Akkor végeztetek, ha le tudtok úgy csúszni valahol, hogy végig fogjátok egymás kezét! Aki kevesebbszer esik el, az dönti el az esti szabad programot!
- Ezt a táskámban találtam... fogalmam sincs, ki rakhatta oda.
Már éppen belemerültem a "gyászoljuk magunkat" mély, és bűzös posványába, amikor Sedna úgy tűnt hajlandó kegyelmet gyakorolni. Szóval alhatok mégis ágyban? Határozott haladás a mai nap! Már nem fogok éjjel megfagyni, és bejutok egy ágyba. De ... de csak miután fát vágtam? Mivan?! Kétszer is elolvasom a levelet, amit Sedna a kezembe nyom. Aztán még egyszer. - Hát ez szép! Leeresztem a papírt, és bambán meredek magam elé. - Hát ez szép! - ismétlen meg újra. - Ha most fogom magam, és elhúzok innen a búsba, akkor velem ugyan semmit nem fognak megfizettetni! Nem vettem igénybe semmit a fene egye meg! És mit kezdjek és egy negyedéves bérlettel? Anchorage-ban lakom! Ezt a ... pénzéhes marketingfogást! És még én vágjam fel a saját tűzifámat?! Nem, nálam nem igazán jön be az öltet elsőre. Még egy ideig csóválom a fejem. Ez kész. Ez totál kész. Aztán azért lassan higgadok. - Félre ne érts Sedna, köszönöm a felajánlást az ággyal, és igazából a program is tetszik, és szívesen vágok fát veled, meg beszélgetek egy pohár ital mellett, és síelni is szeretek. Ha nem lenne ez a kitétel a fizetésről, az ég világon nem lenne semmi bajom az egész programmal, de ennek így erősen lenyúlás szaga van. Te mit szólsz hozzá? Még az ő véleményét nem ismerem, de nem tapsikolva, és sikongatva hozta ide a levelet, szóval a jó ég tudja, hogy mit gondol erről az egészről. Ha ő sem lelkesedik, én megértem, és akár most rögtön húzhatunk is innen, ki merre lát.
Nos jó, azt hiszem nekem most lett sok. Én igazán alkalmazkodó és kedves vagyok, de azért egy idő után nekem is sok a nyafogás... Nah nem mintha bármi bajom lenne emiatt Martinnal, de én abban a korban születtem, amikor nem hogy a fánkat mi vágtuk, de a házunkat is mi építettük fel... amikor hideg teleken át csak nyers húst tudtunk enni és egyéb finomságok. A ilyen pillanatokban éreztem igazán, hogy mennyire messze is vagyok az emberektől, hogy mennyire más világ a miénk. Amikor végzett a kitörési rohamával csak csendben álltam egy darabig, emésztettem amgamban a dolgot. Jah mellesleg éppen a jelenleg saját cégemet kritizálta... Nos igen. Vettem egy mély levegőt mielőtt megszólaltam volna. A hangom továbbra is kedélyes és kedves volt, de belül kezdett elegem lenni. - Nekem igazából mindegy. Nem értem miért más, hogyha fizetned kell, ha elmész, mint ha nem? Abban az esetben, ha nem akarsz elmenni. De ahogy gondolod. Ha nem szeretnél maradni megértem. Csak ennyit mondtam és komolyan néztem rá. Az arcomon továbbra is ott ült a mosoly, ellenben a szemem már nem mosolygott, hűvös volt és komoly. Most kell eldöntenie hogy marad-e, vagy nyafog és elmegy. ~ Néha a kutyákkal tényleg egyszerűbb, mint az emberekkel... sokkal sokkal egyszerűbb... ~ Sóhajtozni lett volna kedvem, de csak figyeltem mit reagál az ember.
Hátradőlök a fotelben és lehunyt szemmel szusszanok egyet. - Bocsánat! Ingerült lettem. Ma dolgoztam, aztán munka után kocsiba vágtam magam, és autóztam egy jót, és amikor megérkeztem akkor döbbentem rá, hogy nincs mit ennem, és nincs hol aludnom, mert a ház, amibe megérkeztem nem alkalmas a használatra jelenleg. Elmentem vacsorázni, és akkor kaptam ezt a szórólapot. Gondoltam, de jó! Végre van hol aludnom. És akkor feljöttem ide, és nem igazán erre számítottam. Bár persze ez egy meglepetés program, szóval az ember nem számít semmire. Egyszerűen csak fáradt vagyok, más baj nincs. Ha Sedna nem akad ki azon, hogy abban az esetben akarnak pénzt kihúzni a zsebéből, ha nem marad, akkor én hiába magyarázom, mi ebben a fura, és némileg etikátlan. De nem akartam, s nem is akarom őt megbántani. - Szóval nem vágytam mára már semmi eget verő kalandra, csak nyugalomra. A felajánlott fél ággyal az életemet mented meg, és ígérem, nagyon jól nevelt leszek. Holnapra meg kipihenem magam, és majd rám sem ismersz, remélem. - pillantok fel, már mosolyogva, bár még azért elég viharvert az a mosoly. - Akkor ... - veszek egy nagy levegőt, és felkelek a fotelből - ... menjünk fát vágni! Ez enni fog. Jól bánok a baltával, az apám fafaragó volt, engem is sok mindenre megtanított. Fizikailag nem vagyok fáradt, sem a könyvelői ülőmunka, sem a kocsiban a volán mögött tespedés nem fárasztott le ilyen szempontból. Másféle fáradtság ül rajtam.
Amikor végighallgatom a magyarázatát kissé megnyugszom. ~ Talán mégsem olyan reménytelen ez a helyzet.... ~ Nagyon meglepődtem azokon, amiket mondott. Persze én is voltam szegény, aludtam az orosz fagyban egyszál ingben, de az már jó régen volt. Rossz volt belegondolni, hogy vannak olyan emberek, akik ebben az időben egy hideg házba térnek haza. Azt hiszem az este folyamán először éreztem jó ötletnk az egészet. Már láttam valami értelmét. Nem hiszem hogy óriási szerelembe esnék ezzel a férfival, de kíváncsi voltam rá mi történt vele, az információgyűjtésen kívül is. Nem tehettem róla, de talán mert velem nem nagyon törődtek a szüleim, így hajlamos voltam anyáskodni mindenkivel. - Megértem, hogy fáradt vagy, teljesen érthető. - mondtam immár őszinte mosollyal. Arra, hogy mennyire örül az ágynak csak mosolyogni tudtam. Olyan volt, mint egy fáradt kisgyerek. segíteni akartam neki. - Amúgy életmentő a második nevem. - mosolyogtam cinkosan. - És ha befejeztük csinálok valami vacsorát, ha van hozzávalónk, hidd el, az segít megnyugodni, ha nem üres az ember hasa. Nah de most valóban idegeje mennünk, jobb minél előbb túl lenni a munkán. - vettem fel a kabátom és vártam rá. Bármit mond látszott rajta a fáradság és még a macsóságára sem hivatkozhat, mert a papírkán is az volt, hogy együtt kell fát vágnunk. ~ Következtetés: Segíteni fogok, bárhogy morog is a férfi benne... ~
- Kedves vagy, de már vacsoráztam. Degeszre ettem magam az étteremben. - felelem, aztán megindulok kifelé, csak úgy, pulóverben. Helyi gyerek bírja a hideget, és a favágástól úgyis kimelegszem. A ház mögött tényleg minden ott van, ami kell: tuskó, balta beleállítva, s jó pár farönk. Kirántom a baltát a tuskóból, és megszemlélem a nyelét. Éles, ezzel minden rendben van. - Megtennéd, hogy odaállítgatod őket szépen? Régi szép idők, nosztalgia, amikor apám tanítgatott, és én hihetetlenül büszke voltam, amikor az első rönköket végre takaros kis hasábokra tudtam aprítani. Apám megdicsért, anyám csak sápítozott, hogy mi van, ha megsérülök, és hogy az élénk fantáziámmal nem kéne fegyvert adni a kezembe. Ha Sedna odaállítja az első rönköt, akkor némi koncentrálás után akkurátusan kettőbe hasítom, aztán négybe, és így tovább. A testmozgás kifejezetten jól esik. - Tudsz síelni, Sedna? - kérdem közben, már a holnapra gondolva. Nem tudom, idevalósi-e. Ha igen, akkor szinte biztos, hogy tud, nekünk az iskolában is volt kötelező síoktatás, de volt, aki már oda úgy jött, hogy profin síelt.
- Rendben, ahogy gondolod. Én sem voltam még túlságosan éhes, szóval annyira nem vonzott a nagy főzöcskézés, habár alkalomadtán kedvem támadt egy kis szakácskodáshoz, de főleg akkor ha nem volt jobb dologom... Ilyen az utóbbi időben nem nagyon volt. Amikor kiment, csak úgy pulcsiban könnyeden vállat vontam és követtem. Habár előtte még ránéztem Juniorra és megparancsoltam neki, hogy maradjon a helyén, de olyan jól elvolt a nasival szerintem, hogyha nem szólok, akkor is ott marad. Amikor megkaptam a feladatköröm, nekiálltam pakolni. Igazából nem esett nehezemre a dolog, ennél sokkal durvábbakat is csináltam már. Olyan igazi kis kikapcsolódás volt az egész. ~ Talán nem is volt olyan rossz Tatjana ötlete... ~ A kérdésére felkapom a fejem, visszatérek a jelenben a gondolataimból. - Igen, tudok. És te hogy vagy vele? - fordítottam vissza a kérdést. egyrészt valóban kíváncsi voltam, másrészt így volt illendő. ~ Hogy én milyen jól nevelt vagyok... Wali jót kacagna rajta! ~
A munka szépen haladt, és biztos voltam benne, hogy amilyen lendületbe jöttem, az egész hétvégére elegendő fát fogok itten felaprítgatni. - Ó, én is tudok. Itt nőttem fel. Püff, egy vágás. - Aztén 14 éves koromban csatlakoztam minden második alaszkaihoz, és leköltöztem a partra, Anchorage-ba. Püff, még egy vágás. - Azóta nem sokszor volt léc a lábamon, de szerintem ezt nem lehet elfelejteni. Püff, még egy vágás. Most kicsit befogom a számat, mert rájöttem, hogy azért az ember vagy folyamatosan beszél, vagy folyamatosan fát vág, mert a kettőhöz együtt nincs elég levegője. Szóval a következő pár farönk kísérőszöveg nélkül hasad darabjaira. - Lehet, hogy ez után azért mégis tudok még enni egy keveset ... - jegyzem meg aztán. Nekem úgy tűnik, hogy lassan elég fát vágtunk, és minden testmozgás és kimelegedés ellenére a hidegnek éles foga van. Így a baltát bevágom a tuskóba újra, és a szintén odakészített fás kosárba kezdem belehajigálni a hasábokat. - Akkor úgy tűnik, a feladatok teljesítése nem lesz túl nehéz nekünk.
A fákat már felaprítottátok, nem volt túl nagy feladat. Elkezditek kosárba pakolni a felvágott tüzelőt, ám Martin ragaszkodik hozzá, hogy ő maga cipelje be a házba a kosarat. Persze Sedna számára ez a feladat annyira nem lenne megterhelő, hogy talán még túl gyanús is lenne, ha csak felkapná, mint egy tollpárnát, így nem aggódik túlzottan, hanem megadja magát Martin lovagiasságának.
Ám a férfi nem figyel oda, túlságosan is leköti a társalgás Sednával, hogy rosszul mozdul, és a fás kosár felemelését bizony a dereka bánja meg. Ennek fényében folytassátok, és készüljetek a holnapi síelésre.
~ Ezek a makacs ember férfiak... egyszerűen nevetséges! ~ Nem tudtam, hogy bosszankodjak, vagy nevessek a dolgon. Martin ott hősködött, hogy ragaszkodik hozzá, hogy ő hozza be a fákat... ~ Nehogy egy magamfajta gyenge nő dolgozzon, mi? ~ Erre sikeresen megrántotta a derekát. Már sikeresen beértünk azóta, és mostmár ténylegesen átvéve a szevező szerepén, letuszkoltam egy fotelba a férfit, majd raktam a tűzre pár hasáb fát, amiért így megszenvedett már a másik. Majd amikor már barátságos kis tűz pislákolt a kandallóban beültem a másik székbe, az ölembe vettem az itt tébláboló Juniort és egyszerre kíváncsian és aggodalmasan néztem a férfira. - Mennyire vagy szarul? Gyűlöltem, amikor valaki ilyen helyzetbe megkérdezi, hogy: Jól vagy? Elvégre hiábavaló a kérdés, hogyha a másik baromira nincs jól... A kölyökkutya közben kényelmesen elhelyezkedett az ölemben és szerintem ő teli pocival már nagyon közel volt ahhoz, hogy elaludjon. - Nos azt hiszem jól indul a dolog... először a kutyám, most pedig a fás kosár támad rád... talán valamivel feldühítetted a sorsot? - probáltam vicces oldalát kidomborítani a helyzet tragikomikumának.
Kezdőlap
