- Mi nem rég ebédeltünk, Mr. Wrighttal. – válaszolok Stephennek. Mielőtt ledobom magam a kanapéra Wright mellé, megkérdezem az íróúrtól, hogy esetleg ő repetázna-e a csirkéből, de nemlegesen a fejét rázza. Örül a rumos golyóknak. Legnagyobb meglepetésemre másodpercek múlva kibukik belőle a sértődött, hisztis kiskölyök. Erre azért felkapom a fejem, és a tekintetem nyíl egyenesen a szemeibe döföm. - Mr. Wright, - szólok szigorú, árnyas hangnemben, a ritka alkalmak egyike. – ha nem szórakoztam volna magával, akkor most alulról szagolná az ibolyát. Capisce? Blöffölök. Nem biztos, hogy kinyírták volna tegnap éjjel, de higgye csak ezt. Nem várom el, hogy hálás legyen a segítségért, de senki ne merészelje számon kérni tőlem, főleg ne ilyen stílusban, melyik férfival szimpatizálok. Ez kizárólag rám tartozik, senki másra. Csak egy aláírást kértem tőle, nem azt, hogy vegyen feleségül. Wright olyan gyerekes. Tényleg úgy érzem magam mellette, mint egy bébicsősz. Egész eddig tutujgattam, kiszolgáltam, ugyanúgy, mint most Stephent, semmivel sem kapott kevesebb figyelmet, erre nekem támad. De legalább annyit profitáltam belőle, hogy nem kell kidumálnom, Stephen mit keres itt. Higgyen amit akar. Szerencsére hamar észbe kap, és arról beszél, amiről kell. Stephen sokkal jobb vallató, mint én. Keményebb. Arthur bácsi is tartott tőle, és ahogy elnézem, Wright se képes állni a pillantását, viszont dalolni kezd. Engem nem zavar, hogy Wright fikázza a zsarukat. Én nem vagyok az, úgyhogy simán elengedem a fülem mellett a megjegyzését. Ahogy szaporán magyaráz, megkönnyebbülök, hogy a megfelelő célszemélyeket verettem meg. Hála az égnek! Miközben azon gondolkodom, hogyan találhatnánk meg a dokit, a tekintetem Stephenen ragad és ábrándosan elréved. Ez a bordó ing. A fenébe, de jól áll neki. A legszívesebben rávetném magam, hogy letépjem róla és, és… wááá! Emberrablás után mindjárt nemi erőszak. Legalább nem amortizálom le a Jensenek imidzsét. Igyekszem normális képet vágni. Lenézek a padlóra, és érzem, hogy egyre pirosabb az arcom. Azt hiszem a bezártság kezd az agyamra menni. Ezt a bébiszittinget én nem gondoltam végig. - Kösz, én teázom. – felelek Stephennek, aki időközben kimegy a konyhába. Töltök Wrightnak is, és a kezébe adom a csészét. - Whisky nincs? – kérdezi bátortalanul, de ezt is megköszöni. Somolyogva megrázom a fejem. - A-a. – ezzel bekuporodom a kanapé sarkába, és rátámaszkodom a puha karfára. A térdeimet behúzom. Wright hatalmasat sóhajt. Ekkora sóhajt én még életemben nem hallottam. Ennyire megviseli, hogy nincs pia? - Azt mondja finomítsak a történeten? – les rám zilált hajkoronája alól. - Nem ártana, ha szereti az életét. Fogadja meg Mr. Johnson tanácsát, és nevezze át a farmot a szereplőkkel együtt, és tüntesse fel az egészet kitalációként. Így a farkasok is simán beleférnek, ha ez minden vágya. - Maga sem hisz nekem. Vagy igen? Belekortyolok a teámba, és csak megrázom a fejem. - Ne lovagoljon ezen, Mr. Wright.
Tessék. Megmentette, biztos helyre hozta, ebédet kap, kávét és mégis fél Nia-tól. Nem a Stockholm-szindrómát várom, hanem hogy felfogja, ez nem emberrablás. Azt hiszem, ha tovább cseszteti, én fogok segíteni, hogy megértse, miről van szó. Hogy meg akarja érteni, hiszen nem az értelmi képességeivel van gond. Ez egy zseniális író, tényleg. Mestere a szavaknak, mély gondolatai vannak és óriási műveltsége. Szerintem egyikünk sem ér fel hozzá, még én a több évszázados olvasottságommal sem. Egyszerűen máshogy látja a világot, mélyebben, ezért van vele nehéz dolgunk. Nia emberközeli módszere nem használt, az én nyersességem kellett. Érdekes, én pont fordítva gondoltam, de talán csak a nagy ijedelem miatt van ez. Wright kicsit megszeppen, mikor Nia rászól. Ez az „árnyas” hangnem tényleg kemény tőle. Ellentmondást nem tűrően mondta. A művész úr valóban egy nagy gyerek. Hisztizik, ha nem kapja meg, amit akar (a nőt és a piát, szerintem ezutóbbi a fontosabb), változnak a hangulatai, de megérti, ha leteremtik. Közben Nia felől erős felindultságot érzek, szexuális vágyat. Felcsigáztam és ma távolságtartóan viselkedtem vele. De mit csináljak, ha ez a szerep? Ma éjjel szívesen megdöngetném vagy akár nappal, de nem hinném, hogy jó ötlet ezt Wright előtt csinálni, az akció közepén. Akció az akcióban. Aztán lehet, hogy mindkettőnket elkap a vágy este, addig viszont az írónak mindent el kell mondania. Én nyugodtan megebédelek itt, ő meg mesébe kezd. Mikor jövök az italokkal, Wrightnak persze megint a whisky kéne. Elmagyarázhatnám neki az alkoholizmus lényegét, mert sokat tudok róla. Sok életet láttam már a nyomorba dőlni a pia miatt és értem a hatásmechanizmusát, de hagyom, hadd pusztítsa magát máskor. Meg kell érteni, hogy a tanúvédelmi programba a csirke és a tea belefér, de az alkohol nem. Nia megint ad egy jótanácsot és cserébe újabb vádaskodást kap. Leülök mellé, nem túl közel, de azért arra orientálom magam, ahova ő kuporodott. Olyan aranyos így, hogy megölelgetném. Ránézek, mielőtt megint beszélni kezdek Wrighttal és mosolygok egyet. Nia-nak jó, nekem jó, az író urat meg csak egye a sárga irigység. - Mr. Wright, szerintem térjünk át a kézzelfogható tényekre és a tennivalókra! Maga elment a rendőrségre, ezt az ügynöktől már tudom. Védelmet kért. Most épp ezt kapja, ha nem tűnt volna fel, úgyhogy örülnék, ha értékelné. Az író idegesen bólogat azzal az apró fejével. Tisztelem, mint írót, de egy csődtömeg emberként. Szerencsétlen, életképtelen. Kábé, mint egy chihuahua. Valami debellát tudnék elképzelni mellé, aki a hóna alá veszi és kedvét leli benne, mint gyerekpótlékban. Folytatom érdeklődő hangon: - Mennyi részlet hiányzik még a történetből? Ha össze fog állni, gondolom, megkeresi a kiadóját vagy egy másikat, nagyobbat. És utána? Mire számít? Azt már látom, hogy nem a kasszasiker mozgatja, hanem a valóság megírása. Ha él itt egy csapat farkasember, maga szerint mit tesznek? Biztos bosszút állnak és hiába volt a védelem, magának vége és a családjának is. De gondolja, hogy ebből bármi is igaz? A sorozatgyilkosok állatok, ezt nem vitatom, de átvitt értelemben. Ez legfeljebb egy machináció, hogy árnyakat kergessünk a valódi bűnösök helyett. Az emberek kaszákkal és vadászpuskákkal fogják járni az erdőt, egymást is gyanúsítják és biztos megölnek egy-két szőrösebb vagy furcsább polgártársat, aztán persze börtönbe kerülnek és a hatóság leállítja az egészet. Utána elül a hisztéria és bevonul az amerikai történelembe, mint a Nagy Anchorage-i Farkasvadászat. Szerintem az orvos, aki gyógyításra esküdött fel, nem ezt akarná. Ő mit akar? Elmondta egyáltalán magának? Wright csak néz és inkább tömi magába a süteményt. Egész sokat tud enni, ahhoz képest, hogy milyen vékony. Leidegeskedi vagy a piától kihányja. Ez lehet a titka. Már két gombóc is van a szájában egyszerre, de mondana valamit. Mérgesen rázza a fejét és egyre gyorsabban rág. Feszült, dühös, lenéz minket. Szerintem jól megnyomta a torkát, ahogy erőlködött és gyorsan lenyelte az édességet. Belekezd és megint kicsit ideges, a keze remeg is: - Fölösleges magukkal beszélnem. Nem tudnak elrugaszkodni a földtől. Nem értik meg, hogy van itt valami, amire fényt kell deríteni. Maga áldozatokról beszél nekem, Mr. Johnson. Tessa, maga ügynök. Mondja, mégis hány embert öltek meg Lawrence-ék? És hány fog még meghalni a többi farkas miatt? Mert nem haltak ki. Melissa-t megharapta egy, ő pedig a gyerekét. Ők ketten már halottak, ha lehet hinni a híreknek, de hol vannak azok, akik Melissa-t átváltoztatták? Miért nem tudunk róluk? Megmondom: az ilyen emberek miatt, mint maga és maga! - mutat ránk a mutatóujjaival „kőkeményen” nézve. - Farkasbérencek, maguk is árnyak! Hogy mit akar a doktor? Hát ezt. Életeket megmenteni a farkasoktól. Egy szemnyitogató művet, egy világraszóló leleplezést. Nem csak mítosz ez és mese az ember állatias oldaláról. Valódi vadállatok, akik megfigyelőket bérelnek fel, irodákban ülnek, öltönyt viselnek, borsófőzeléket esznek, házasodnak, építkeznek, de ha akarnak, vérengző ragadozókká válnak a szó legszorosabb értelmében. Hatalmasat sóhajtok és hátradőlök. Én nem is szeretem túlzottan a borsófőzeléket. Wright nagyon veszélyes számunkra. Nia-ra nézek, hogy ő mit szól ehhez? Egyetlen kérdést teszek fel és nem Wrightnak, aki most felhergelte magát. Tessa ügynökre nézek érdeklődve, majd vissza Wrightra: - És? Most mit vár tőlünk? - kérdezem széttárt karokkal, égrenéző tenyerekkel. - A laptopomat szeretném. És elnézést... Köszönöm, hogy megvédenek, de többet nem szeretnék mondani maguknak. Dolgozni szeretnék. Belegondolok, hogy a legjobb nekünk, ha itt lesz a laptopja. Simán hozzáférünk és talán le tudjuk követni az orvost. Nia Árnyékkapitánya eddig is ügyes volt. Most már csak azt kell kitalálni, hogy hozzuk el ide a laptopot anélkül, hogy betörést követnénk el vagy a ráállított megfigyelőket magunkra uszítsuk.
Stephen rohadt jól csinálja. Igazi predátor. Tanulhatnék tőle tárgyalástechnikát. Ahogy beszél Wrighttal, az az érzésem, hogy megeszi reggelire. Ez tetszik. Mármint, hogy ilyen rátermetten érvel, és ossza a drága íróurat. Fantomkép rajzolóként tök egyszerű dolgom van. Ott maguktól jönnek hozzám az emberek, és eleve ki akarnak tálalni. Ott nincs szükség alattomos taktikákra, hazugságokra, púderre. De Wright bonyolult egyén, és berág ránk. Megmakacsolja magát. Őt sem kell félteni, ahogy hallom. Próbálom megérteni, beleképzelni magam az ő helyébe. Nem csoda, hogy tüskéket növesztett. Ezzel az alakváltó-farkasos teóriával majdhogynem egyedül van az egész világ ellen, nevetség tárgya, senki nem hisz neki, mégis kitart mellette és vasakarattal küzd. Bele fog törni a bicskája úgy érzem. Én csak meg akartam védeni, hogy ne bántsák. De ahogy elnézem, ki fogja vívni, hogy kinyírják. Stephen érveinek nagyon sok alapja van, nem üres fenyegetések, mégsem hat velük Wrightra. A vicc az, hogy az íróúr nézőpontját is értem. Ijesztő, mennyire biztos a farkasemberek létezésében. Kész meghalni az igazáért, ezen felül, ha ez így megy tovább, és végül sikerül kiadni a könyvét, itt népirtás lesz. A francba. Tanácstalan vagyok. Stephen idejét is lopom. Biztosan van jobb dolga, mint egy iszákos íróval perlekedni a hegyekben. Könnyű lenne Wrightot lepasszolni Huston hadnagynak; innentől vegyék át, van elég bizonyítékunk, hogy megkapja a rendőri védelmet. De ez nem én lennék. Nem azért bajlódtam ennyit, hogy feladjam. Jól felbactam az agyamat és az a bordó ing még mindig kurva jól áll Stephenen. Wright duzzog, követeli a laptopot. Szívem szerint odaadnám neki, azzal is lefoglalná magát. Megvakarom a tarkómat, és lendületesen felugrok a helyemről. Egyenesen a konyhába viharzok. Fortyogok, mert úgy érzem, zátonyra futottam, és fogalmam sincs mi legyen. Ha Stephen érti a jelzést, remélem kijön ő is a konyhába pár szót váltani négyszemközt. Wright úgyis elhatárolódott tőlünk, nekem meg most nincs több türelmem ahhoz, hogy zárt ajtókon dörömböljek. Felpattanok a konyhaszekrényre, és idegesen lóbálom a lábam. Mögöttem az ablak. Hátra pillantok a vállam fölött és kinézek rajta. A hóborította fás tájat látom. Nagyon szép és nyugodt. Felsóhajtok. Esküszöm, mindjárt elmegyek futni egyet. Ha Stephen utánam jött, felé fordulok. - Van valami ötleted mit csináljunk? - kérdezem tőle.
Próbálkoztam a bizalomkeltéssel és valamennyire sikerült is, de aztán már keményebb módszerek kellettek. Mégsem mentem túl sokra. Mikor Wright látta, hogy nem hiszünk neki, megmakacsolta magát és bezárkózott. Sokadszorra és talán már véglegesen. A legtisztább kommunikáció tehát megakadt, jöhet a kémkedés. Nia-ban érzem, hogy elismeri, amit csinálok. Ez be is szokott válni, ha ennyire szembesítem az embereket a céljaikkal vagy azok hiányával. Sokszor így döbbennek rá, hogy nem tudják, mit akarnak. Ez az író tudja és nem is lehet eltántorítani. Már nem feltételez rólunk ártó szándékot, csak korlátoltságot. Eltökélt és véghez akarja vinni a tervét. A laptop utáni tervekről még mindig nem mondott egy árva szót sem, de nem kekeckedek tovább. Kerüljön csak ide a személyi számítógépe, aztán lehet kutakodni. Nia sajnálja, szánja, de olyan érzéseket is látok benne, hogy reménytelennek tartja, őt hibáztatja, ha mégis baj lesz. Wrightból pedig süt a megvetés, a lekicsinylés és a munkavágy. Hja, ha pia nincsen, akkor legalább pötyöghessen. Ahogy Nia dühösen kirohan a konyhába, utánanézek. Wright meg tudna ölni azzal a tekintettel. Még mindig nagyon szeretné őt, de látja, hogy nem fogja megkapni. Rá se nézek az íróra, úgy állok fel és lassan sétálok egyet a kanapé körül, majd a konyhába megyek. Becsukom az ajtót és nézem a kedvenc fantomképrajzolómat, ahogy lóbázza a lábait. Nagyon dühös. Nem tisztelték meg, csak vádolták folyamatosan és hülyének nézték. Rámosolygok és megsimítom a kezét. Aztán harapom szám jobb szélét és ráncolom a szemöldökeimet. Megvakarom az államat és ezt mondom neki: - Az tuti, hogy ide kell hoznunk a laptopot. Megőrülne a munkaeszköze nélkül, minket is megőrjítene. És tudom, hogy nem szép dolog, de ebben az ügyben amúgy is kevés szépséget lehet találni, szóval meg kéne találni, honnan küldi a doki a történeteit. Csak ehhez annak a bizonyos barátodnak a kezébe kéne vennie, ugye? De a nagyobb kérdés az, hogy csináljuk. Lehet, hogy figyelik a lakását is. Arra gondolok, hogy nekem kéne mennem. Láthatatlanná tudok válni ugyan, de az ajtót akkor is kulcs nyitja. Más meg nem jár ennél a szerencsétlennél, hogy valaki után be tudnék lopózni. Van egy ötletem, ami kockázatos, de működhet. Mi lenne, ha valamelyikünk elmenne felmosóvödörrel és hasonlókkal, mintha takarítók lennénk? Ezt nem szívesen vetném fel. Egyáltalán hol lakik? Én még nem tudom, de ha ez egy szállodai szoba, akkor persze nem így kell. Ott van takarító, aki mellett „véletlenül” besurranhatnék. Most Nia tudása kell, úgyhogy csak egy kérdést teszek fel: - Hol lakik? Szállodában vagy magánlakásban?
- Hogy tervezted a ma estédet? Itt tudsz maradni ezzel az óriáscsecsemővel egy kicsit, ha szépen megkérlek? – mosolygok Stephen szemébe, ahogy megsimogatja a kezem. Lehalkítom a hangom, ahogy beszélek. Stephen ugyan becsukta a konyhaajtót maga mögött, de nem akarom, hogy a kedves író úr füle erre járjon. Ha nem lehet vele szemtől szemben egyenesen tárgyalni, akkor majd a háta mögött fogok áskálódni. Így járt. - Egy motelban lakik. Tudom is a címét. Elmegyek én érte. Előtte felhívatom Wrighttal a recepcióst, hogy egy óra múlva számítsanak rám, és adják oda a gépét. Mielőtt visszajövök, elviszem a hackerhez. Ha kell, atomjaira bontom azt a rohadt laptopot… - dünnyögöm kissé ingerülten. Nem sok ember van ezen a bolygón, aki ki tud borítani, hát Wright közéjük tartozik. Mitch csak hat éves, és micsoda rettenetes dolgokon ment keresztül, de az a kisgyerek okosabban viselkedett a farmon és a hazafelé, mint ez az agyonművelt, sok-diplomás felnőtt férfi itt a Kánaánban. Jól berágtam rá. Kedves Tessa innentől megszűnt létezni a számára. Kemény leszek és helyre teszem. Úgy látszik csak ez működik nála. - Nem érdekel, ha figyelik a motelt. Ki fogom szúrni a tagokat. Sok választásuk nem lesz. Vagy lerázom őket, vagy megverem. – mormogom mély hangon. Stephen erre mérget vehet. Nem lesz köszönet abban, ha elkapom most őket ebben a jó hangulatban. Nagy bennem a feszültség. Kék íriszeim egészen elsötétednek a bennem dúló indulattól. És nem csak attól. Dolgoznak bennem a felkorbácsolt vágyak is. Stephen füléhez hajolok, hogy évődve beleduruzsoljak. - Csakhogy tudd… imádom ezt a bordó inget rajtad. Remélem van még pár belőle, mert legközelebb, ha meglátlak benne, letépem rólad. Az tuti. A nappaliban lévő masszív kanapé sem élné túl a merényletet.
Nia kérdésére nagy mosolyt engedek meg magamnak és így felelek: - Igen, most már szabad vagyok. Vigyázok a nagyfiúra, ha muszáj, de inkább én mennék. Tudom, hogy megvéded magad illetve még nem láttam, csak hiszek neked, de nem venném a szívedre, ha egy csapat gengszter elkapna téged. Most hogy így beúsztál az életembe. Megfogom a kezét és mélyen a szemeibe nézek, ahogy ezt mondom. Fontosnak tartom, hogy kimondjam. Igen, kezdem nagyon megszeretni Nia-t. Csak nehogy rossz vége legyen. Minden alkalommal, amikor a szívemet átjárta ez az érzés, az utána következő gondolat az volt, hogy „Mi lesz, ha ő is úgy jár, mint Justine?”. Az első igazi szerelmem, akit elvesztettem egy vérfarkas miatt. Azzal is számolok ilyenkor, hogy az emberek nem élnek olyan sokáig, én viszont még húzhatom pár évszázadig, ha ügyes vagyok. Persze van egy egyszerű megoldás, de én nem akarom ezt Nia-val megtenni. A beharapás felérne azzal, mintha megerőszakolnám. Neeem. Ha egyszer úgy alakul, hogy ő kéri, akkor igen, megteszem, minden további nélkül. Fura belegondolni, hogy ő a kölyköm lehetne. De nem rossz gondolat. Most viszont abszolút nem így állunk. Szóval a cím megvan és egy motel ez. - Aha. Jó, ez működhet. A hackert te ismered, el kell, hogy engedjelek. Nyugi, caro mio, megoldjuk ezt is! - simogatom meg az arcát, ahogy durcáskodik. Még én se húztam fel a benzinkútnál, pedig ott kapott hideget-meleget. Wright viszont elérte a makacssságával és a jogtalan vádaskodásával. Érzem, hogy milyen mérges Nia. Ha most találkozna az árnyakkal, azt hiszem, nagyobbat rúgna beléjük, mint máskor. Elnevetem magam, ahogy elképzelem verekedni, de ettől még komolyan veszem. És a szexuális vágy most már szavak formájában is megjelenik. Megfogom a nyaka hátuljánál fogva és odahúzom az arcomhoz az ő arcát. Belenézek a szemeibe, cikázok a két szépséges írisz között és így felelek neki. - Van még. Tegnap este úgy gondoltam, Wright mellett nem lenne szerencsés, csak ezért mentem külön aludni. A mai produkciója után meg fogom gondolni, hogy érdemes-e ennyire tekintettel lenni rá és megvonni egymástól azt, amit mindketten nagyon szeretnénk, ma petite chatte sauvage – mondom neki nagyon halkan, lassan és érzékekre hatóan és szerelmes mosollyal, majd miután franciául vadmacskának nevezem, megcsókolom és a nyakát ölelem át, ahogy ő tette velem a hegytetőn és az erdőben. Ha Nia-nak indulhatnékja van, egy hosszú csók akkor is belefér és most már a nyelvemet is elindítom, hogy találkozzon az övével és kergessék egymást, ahogy Wrightot az árnyak. Nehéz lesz most elengedni, nagyon nehéz.
Tenyeremet Stephen arcához érintem, miközben rámosolygok. - Nem lesz semmi gond. – duruzsolom, aztán megfogja a kezeimet és mélyen a szemembe néz. Őszinte szavai némileg meglepnek. Hihetetlen, hogy itt tartunk, de nagyon jó érzés. Valahányszor eszembe jut a legelső találkozásunk a kávézó mögött, mindig elkap a nevethetnék, de most nem nevetek, csak zsiványan somolygok az orrom alatt. A fene sem gondolta, hogy pont a bilétás pasiba fogok belehabarodni, abba, akit legelőször hajtottam volna el jó messzire. Stephen erős, határozott férfikeze megragadja a tarkómat és magához húz. Beleborzongok a hangjába, és a tekintetébe. Lényem minden kis rostjával könyörgöm, hogy csókoljon meg. Az érzékien elmormogott francia szavakra csiklandós érzés szaladgál a gerincemen, ha állnék, most a térdeim elgyengülnének tőlük. - Wrighttal ne foglalkozzunk... Ez itt a mátrix. Ő nincs is itt... - lehelem halkan. - Szörnyen felizgat a gondolat, hogy itt leszel, mire visszaérek. - döngicsélem, miközben a figyelmem Stephen szájára terelődik. A számon akarom érezni az övét. Aztán megtörténik. Annyira nincs indulhatnékom, hogy a csókot ne viszonozzam ugyanazzal a szenvedéllyel, amivel ő kezdeményezett. Nyelvünk felfedezi a másikat. Jóleső bizsergés hullámzik végig rajtam. Stephen jobban csókol az összes csóknál, amelyben valaha részem lehetett. Vágyakozón a szájába nyögök, és kitárom magam a nyelve előtt. Kihasználja a helyzetet, a nyelve gyakorlottan deríti föl az enyémet. Soha még nem csókoltak így. A nyelvem végigsimítja az övét, és lassú, erotikus táncban csatlakozik hozzá. - Jobb, ha indulok… - sóhajtom Stephen szájára kábán, lemondóan, miután elszakadok tőle, és kienged az öleléséből. Elégedetten vigyorogva siklok le a konyhapultról. - Sietek... – ezzel kimegyek a nappaliba, ahol tárcsázom a motel számát. Átadtam a telefonomat Wrightnak, hogy mondja meg nekik, hamarosan beállítok a gépéért. Pontos személyleírást adott rólam, hogy kire számítsanak. Véletlenül se más vigye el. Sosem lehet tudni. Nem mentem gyorsabban a megengedettnél, de örömmel tapostam volna tövig a gázt, hogy mielőbb letudjam a mai kört. Egy órán belül már a laptoptáskával a kezemben jöttem ki a motelből. Az út túloldalán ott leselkedett két árny egy metálfényezésű Lexusban. Akkor indultak el, amikor én is. Szorosan a nyomomban maradtak. Vesztükre. Annyira amatőr nem vagyok, hogy egy ilyet ne szúrjak ki. Megfurikáztattam őket a városban. Sokkal jobb és kényelmesebb megoldás jutott eszembe a verésnél. Az energia úgyis kell éjszakára. Amúgysem tudtam, hogyan szedhetném ki őket a kocsijukból. Én sehogy… Odacsaltam őket a kapitányság közelébe, csakhogy helyben legyenek és hamar leszerelhetőek. Néhány utcával arrébb leparkoltam, és vártam, hogy felbukkanjanak mögöttem az utca végén. Meg is jelentek hamar. Félrehúzódva felvették a várakozópozíciót. Nem szálltam ki a Roverből. Inkább telefonáltam egyet. Szóltam Huston hadnagynak, hogy Wright egykori elrablói itt dekkolnak a kapitányság mögött egy bizonyos utca végén, és már többször fogva tartották az írót. Most is őt keresik. Nem hagytam időt a hadnagynak a faggatózásra, viszont megnyugtattam, hogy minden rendben van, ne pánikoljon. Nem kellett sokat várnom, percek teltek csak el, mire begurult a rendőrautó. Megállt a Lexus mellett, és kiugrott belőle két megtermett egyenruhás fickó. A visszapillantóból figyeltem a jelenetet, ahogy a zsaruk kiszállítják a két meglepett, ellenkező pasast. Hamar a rendőrautó hátsóülésén találták magukat. Felnevettem. Még csak meg sem izzadtam. Ördögi vigyorral a képemen hajtottam el a tett helyszínéről. Árnyékkapitány titkos búvóhelyéig meg sem álltam. Neki gyerekjáték volt feltörni Wright felhasználónevét a hozzá tartozó jelszóval. Nem tartott semeddig. Az alternatív emailjét is megtalálta, amin keresztül az informátorával tartotta a kapcsolatot. Számunkra ez lett volna igazán érdekes, de a postafiók totál üres volt. Valaki kitakarította, és rohadt profi munkát végzett, mert Árnyékkapitány sehogy sem tudta visszacsalogatni a törölt üzeneteket. Mintha az éterből is eltüntették volna őket. Kizártnak tartom, hogy Wright ennyire értene az informatikához. Valaki más volt, és megelőzött. Úgy fest, a színfalak mögött sokakat megérintett Wright új regénye. De kiket? Talán az imént elkapott két jómadár majd csicsereg, hogy ki a megbízójuk. Késő este értem vissza a hegyekbe. Megvártam, míg Stephen kinyitja belülről az ajtót és beenged. - Az árnyak a rendőrségen. – heherésztem halkan, ahogy tömören helyzetjelentettem. – Az emailek viszont eltűntek… - tettem hozzá nagyon halkan, még mielőtt Wright lecsapott volna rám. Ahogy beléptem a házba a laptoptáskával, az író egyből felélénkült. Felugrott a kanapéról, és odarobogott hozzám, szinte repült, hogy kikapja a kezemből a gépét. Meg sem várta, hogy beérjek a nappaliba vele. Függő. Engedtem, ha megnyerte, hadd vigye. Csodálatos módon megköszönte. Azt hittem, rosszul hallok. - Szívesen. – mosolyogtam rá, aztán lerúgtam a cipőmet az előszobában. A kabátomat felakasztottam a fogasra. - Whiskyt nem hozott? – tudakolta. Megrökönyödve meredtem rá. Ez most komoly? „De, de, Mr. Wright. Pont úgy nézek ki, mint aki lezavart egy nagybevásárlást a Tescoban.” Na, ezt a tapló odaszólást lenyeltem. Helyette csak kedvesen rámosolyogtam, és megráztam a fejem. - Nem hoztam. – válaszoltam. Nagyot fújva dobtam le magam a kanapéra. Egészen belesüppedtem. Figyeltem Wright mit művel. Az íróúr kirámolt a táskából és az asztalon összerakta a gépét. Arra voltam kíváncsi, vajon hogy reagál, ha meglátja; le van nullázva a levelezése. De azt nem nézte meg egyelőre. Lehet azért, mert mi is ott voltunk Stephennel, és nem akarta előttünk, nehogy kilessünk bármit. Hát ezt benézte a jóember. Már rég tudok a semmiről. Kedvem lett volna megkérdezni Stephentől, hogy Wright viselkedett-e a távollétemben, de nem vagyok bunkó. Tisztelem ennyire az íróurat, hogy ne hozzam kellemetlen, lealacsonyító helyzetbe, hiába nehéz a természete.
Nia-ban keveredik a vágy, az indulat és a meglepettség, plusz valami szórakozottság. Mintha mulattatná is a szituáció. Pedig nem arról van szó, hogy ki akarna nevetni egy szánalmasan prübálkozó udvarlót. Legfeljebb az aggódásomat érezheti túlzottnak. Vagy még mindig a kapcsolatunk kezdetére, az első két találkozásunkra gondol? Azon már rég túlléptünk. Talán neki nehezebben megy, bár nem ezt mutatja. Érzem, hogy jól döntöttem. Már attól beindul, ahogy megfogom a nyakát és egyre inkább elérzékenyül. Végigvigyorgom a válaszát. Megvan a konszenzus, Wrightot le se szarjuk most és éjjel sem fogjuk. Hahh, de szuper lesz! Hirtelen el sem tudom dönteni, melyikünk várja jobban. A nyelveink köröznek, mint macskák a tejesfazék körül és egyre inkább egymásba gabalyodunk. Menni kell. Tudom, hogy menni kell, de Nia kapott egy csodálatos útravalót, én pedig az őrködéshez egy kis plusz energiát. - Várni foglak, drága – mondom neki, ahogy elslisszol. Csak nézem, ahogy kimegy és lassan követem a nappaliba. Telefonon az író már odaszólt, hogy Tessa Greenberg fog menni a laptopért. Zárom Nia után az ajtót és az ablakból még nézem, ahogy beszáll és elhajt. Ahogy Wrightra visszafordítom a tekintetemet, mindent megtesz, hogy a fantasztikus pillanatokat elrontsa. Ott ül a kanapén durcás arccal, összefont karokkal, keresztbetett lábakkal. Már a sütemény sem kell neki. Irigykedik, csak úgy sugárzik belőle. Megpróbálom lefoglalni, amíg Nia visszaér. Beszélgetek vele a regényeiről és lassan kezd feloldódni. Elmeséli, miket élt át, amik alapot szolgáltattak az írásaihoz. Fél óra után már egészen felüdül és újra a süteményekhez nyúl. Megint megpróbálkozik, hogy hátha kap piát, de nem adok neki. Egész estig beszélgetünk és azt mondja, olyan ez, mintha interjút adna, a világ leghosszabb interjúját. Én is megtoldom mindenféle történetekkel, hozzászólásokkal, hol a regényeivel kapcsolatban, hol más témában. Ezeknek a fele sem igaz, de úgy adom elő, hogy mindent elhigyjen. A filmjeimről nem kérdez, sőt szinte egyáltalán nem kérdez, csak beszél. Igaz is, ha már interjú, akkor az alany dolga válaszolgatni. Megmelegítem neki a vacsorát, megeszik egy nagy adagot és kicsit be is alszik, ott a kanapén. Én megnézem a telefonomat, mert nincs semmi jelzés. Remélem, minden rendben megy. Nem csörgök rá, mert ha a legrosszabbkor keresem, még pont a csörgéssel hívom fel az árnyak figyelmét. Mikor hallom, hogy megjött a kocsi, kinézek és nagyon megnyugszom. Már megyek is az ajtóhoz vidáman. Nia elmondja a fejleményeket, amik nem túl jók. A gengszterek nem érdekelnek. Attól nem tartok, hogy a zsaruk eljutnának az anchorage-i farkasokig. Nem szeretem őket, de tudom, hogy nem hülyék. Az Őrzők amúgy is figyelik az ügyet, ahogy az előzőt is figyelték. Szerintem az ő kezük van a dologban. Vannak hackereik és valahogy már előttünk megtalálták a fiókot, biztos a dokit is. Ahogy ismerem őket, meg tudták győzni, hogy hallgasson mindörökre és ne keresse többet Wrightot. Végső esetben eltették láb alól. Ezt majd megkérdezem tőlük, de szinte biztos, hogy oké a dolog. Az író úr lecsapott a gépére, ahogy házikutya a jutalomfalatra. Még meg is köszönte. A laptop pozitív hatással van rá. A whisky miatt még lesz egy kis hiányérzete, de ahogy összerakja, már meg is nyitja regényt rejtő file-t és kezd pötyögni. Nem örülnék, ha mindenfelé e-maileket küldözgetne, hogy hol van, kik vannak vele, stb. - Mr. Wright, ha nem haragszik, akkor most magára hagyjuk. Biztos jobban szeret úgy dolgozni. Az író fel se néz, csak a baljával hadonászik kissé zavartan. Nem itt jár, még irigykedés sincs benne. Már a regényébe mélyed bele. Mintha csak félig értené, ki is beszél hozzá, így hesseget minket: - Menjenek, menjenek! Mit bánom én... Nia-ra nézek és elmosolyodom. Intek a konyha felé, hogy melegítsünk vacsorát, aztán ő is ehet. Így is teszek, elkészítem neki a dolgokat. Láthatja, hogy a konyhában sem vagyok egy elveszett ember. Én nem a kenyér megkenésétől is megrettenő, pizzarendelő típusú agglegény vagyok. Ha finomat akarok enni - márpedig akarok - , akkor megcsinálom. Otthonosan mozgok, ahogy az ételt melegítem és közben beszélgethetünk. Persze egy puszival kezdem, zárt ajtók mögött már lehet. Utána viszont foglalkozni kell az üggyel. - Jól viselkedett a nagyfiú, végigbeszélgettük a napot. Kissé gyerekes, zavart és ugye imádja a whisky-t, de amúgy egy zseni. Sokoldalú, tájékozott, mélyenszántó, magvas gondolatai vannak, úgyhogy nem unatkoztam. Mesélj, hogy ment? Kaptak pár rúgást? De hogy ürülhetett ki az a fiók? Én csak annyira jutottam reggel, amit már tudtunk. A család se sejti, hol van Dohner doktor, azt sem, mikor megy haza. Felhívtam őket valami kamu indokkal és a felesége egész közlékeny volt. Most már az összes gengsztert elkaptátok? A megbízójukkal még lehet gond, úgyhogy csak meg kéne találni a dokit, még mielőtt újabb embereket állít rá. Szívesen romantikáznék, de az ügynek még nincs vége. Utána lesz időnk. Ahogy kész a vacsora, tálalok és magamnak is keresek valamit a hűtőből. Csak egy kis könnyű salátát és utána édességet. A vacsorán már túl vagyok, úgyhogy az apróságokat falatozva nézem, ahogy Nia nekikezd.
Követem Stephent a konyhába. Amíg ügyesen előkészíti a vacsit, felcsüccsenek a konyhapultra, és a tekintetemmel követem mit csinál. - Könnyen ment. Ketten követtek a moteltől egy kocsival. Nem vertem meg őket. – lemondóan felsóhajtok. – Másra tartalékolom az energiám... Inkább a könnyebb utat választottam, és odacsaltam őket a rendőrség közelébe, ahol rájuk állítottam a zsarukat. Ahogy leszerelték őket, én eljöttem… Az árnyak elrendezve. Hm. A fiók számomra rejtély. Valaki belenyúlt, és nem Wright volt az. Ha meglátja, hogy lenullázták a levelezéseit, és az egész forrásanyag elveszett, ki fog akadni. Idő kérdése, és szerintem belenéz a postafiókjába. Nem vagyok kárörvendő, inkább sajnálom, hogy valaki, vagy valakik megfúrják a munkáját, amivel annyit bajlódott. Én sem örülnék neki, ha én így járnék. A regénye viszont még megvan, most is azon dolgozik a nappaliban. Úgy belemerült, hogy minket észre sem vesz szinte. Nem mintha hiányozna a figyelme. - Te felhívtad őket? Csak nem valami telefonos ügynöknek adtad ki magad? – vigyorodok el. - Elég, ha magamból indulok ki. Ha valakit le akarok rázni, én is közlékeny kamuzó vagyok… Az sem lepne meg, ha a feleség a pincében rejtegetné a dokit. Nekem tökéletes a maradék csirkemell filé krumplival. Megköszönöm Stephennek a kiszolgálást, és a pulton ülve fogyasztom el szép lassan a vacsorát. - Szólnom kéne Huston hadnagynak, hogy figyeljék meg a nőt meg a házat, hátha veszélyben van? – kérdezem Stephentől. Felszúrok egy darabka sült húscsíkot meg zöldséget a villámra a tányérról, aztán bekapom, hogy jó alaposan elnyámmogjak rajta. Ha Stephen is úgy gondolja, hogy jó lenne kiküldeni a zsarukat; lessék ki mi történik a ház körül, akkor azonnal így teszek, nem vitás. Ez esetben félreteszem a tányért és előveszem a mobilt, hogy hívjam a hadnagyot. Többet én már úgysem tehetek ebben az ügyben. Úgy érzem minden követ megmozgattam, és minden tőlem telhetőt megtettem Wrightért. A hadnagy már megszokta a sajátos stílusomat, azt, hogy kész tények elé állítom. Tudja, hogy nem szoktam ugratni. Röviden elmondom neki, mi az ábra; egy orvos eltűnt, bujkál, valószínűleg meg akarják ölni. A hadnagy mindig komolyan veszi, ha figyelmeztetem, vagy segítséget kérek tőle. Így biztos vagyok abban, hogy nem sokára egy „civil” autó fog parkolni a doki feleségének az otthona közelében. Amint eltüntetem a tányérról a csirkét, lesiklok a pultról. A hűtőhöz lépve kiveszem a narancslevet. Stephenre pillantok kérdőn, miközben felmutatom a dobozt. Ha kér, neki is töltök, nem csak magamnak.
Nia megint megmutatta, milyen okos, hogy okosabb az üldözőinél. Gondolom, megmondta, hogy emberrablással is lehet ezeket gyanúsítani. Szóval már a kapitányságon is tudnak mindent arról, hogy Wright „árnyai” kicsodák és biztos meglesznek a rablás részletei is. Rólam egyikük se nagyon számolhat be. Láthattak a klubban, de Wright már sok emberrel beszélt ott. Sok embert riogatott. Ezzel mégsem vagyunk sokkal előrébb. Örülök, hogy Nia épségben ideért, de a gengszterek cseppet sem érdekelnek ezen túlmenően. Bólogatok, hogy az író idegrohamot fog kapni, ha azt látja, hogy üres a fiók. Aztán betekintést nyújtok, hogy hogyan is csináltam. - De, pontosan. Megdöbbentő, hogy egyes emberek milyen könnyen elmondanak mindent az ügynököknek. Velem általában nehéz dolguk van, hamar lerázom őket. Annyit tudtam, meg hogy Theresa a feleség, Barry a gyerek, van kutyájuk. És tévéjük, mert bömbölt a háttérben. Ez nem sok. Pince? Hmmm... - mondom morfondírozva. Megvakarom az államat, ahogy belenézek a tányér közepébe. - A feleség egész vidámnak tűnt. Nevetve mondta el a dolgokat. Nem volt kétségbeesve a férje eltűnése miatt. Vagy rendszeresen csinál ilyet a doktor vagy... A feleség tényleg tudja, hol bujkál. Zseni vagy! Nekem ez nem jutott eszembe. Igen, szerintem jó lenne, ha őrizetet kapnának. Esetleg a szomszédokkal lehetne beszélni, hátha láttak valamit. Basszus, nem lehettem ilyen amatőr, hogy erre nem gondoltam. Ha az Őrzők intézkedtek, az lesz az eredmény, hogy a zsaruk hűlt helyét találják a családnak. Ha semmi nyom nem marad, akkor megnyugodhatok, mert tuti ők voltak. Finom munkát szoktak végezni. Elfogadom a narancslevet és kortyolgatom is, miután Nia lezavarta a telefont. Kintről éktelen szitkozódást hallok Wright remegő hangján. Azonnal leteszem a poharat és kinyitom a konyhaajtót. Az író ott áll az asztal mellett és úgy néz a laptopra, mint hidrofóbiás a Genfi-tóra. Meglát és rámutat a gépre. - Üres a fiókom! A doktor összes levele kitörlődött, az is, amit én küldtem és a csatolmánnyal mentett piszkozatok is. Több hetes munka veszett így kárba! És most vártam volna, hogy Dohner leírja, mit csinált a laborban... Felszaladnak a szemöldökeim és kérdően bólintok előre: - Labor? Milyen labor? Wright rámnéz és vádaskodóan mutogat a remegő kezével: - Ez a fontos, ugye? Nem az, hogy minden eltűnt. Figyelmeztetem, ha ellopja az ötleteimet és megrendezi, mindenki fel lesz jelentve magával kezdve az operatőrön át az utolsó kellékesig! Védően magam mellé emelem a kezeimet tenyérrel kifelé és félrefordított fejjel bólintok, majd elmosolyodva mondom: - Eszem ágában sincs, Mr. Wright. Van nekem elég ötletem, hogy ne kelljen más tollával ékeskednem. Az író bólogatni kezd, majd visszaül. - Igen, igen, ezt ma tapasztaltam, hogy maga gazdag lelkivilággal rendelkezik. Elnézést... De ez egy tragédia! Emlékszem a fontosabb részletekre, de Dohner annyira alapos volt... A laborban a vérfarkasok elpusztítását kutatta. Emlékszik Melissa-ra, ugye? Bólintok és érdeklődéssel figyelem. Ez egyre érdekesebb. A napló szerint egy erősebb farkas ölte meg a nőt, de összesen ennyit tudunk róla. A doktor laborjáról pedig eddig nem volt szó. Én nem tudom, lehetséges-e ellenünk szert kifejleszteni, de nem tartom kizártnak. Ahhoz viszont komoly erőket kell megmozgatni. Wright folytatja, ahogy a könyökére támaszkodva az asztalra dől. - A doktor megtalálta az erdőben a holttestét és abból akarta kikísérletezni a szert, ami kiirtja a vérfarkasokat. Többet nem tudok. Arról volt szó, hogy ez lesz a következő, amit feltölt ide a fiókba. Most meg üres az egész. Félbemarad a történet, a rohadt életbe! Elhúzom a számat és hunyorogva dörzsölöm meg a szemöldökömet jelezve Nia-nak, aki biztos hallotta az egész párbeszédet. A pincés ötlet egyre életszerűbbnek tűnik. Dohner berendezhetett ott egy labort. Elcipelte Melissa holttestét? Az a lehető legjobb, mert vakvágányon járt. Halott vérfarkasból még a világ vezető tudósai sem mondanák meg, hogy mi volt életében. A sztori már itt megbukik. Én nagyon elégedett vagyok ezzel. Azt hiszem, a zsaruk vizsgálódásának az lesz az eredménye, hogy találnak egy üres lakást és egy pincelabort, ahol a feljegyzések megmaradtak. Szerintem az Őrzők ezt a nyomot nem tüntetnék el, már csak azért sem, mert tökéletesen tükrözi a hiedelmek működését. Pánik, hajcihő, megdöbbentő állítások és több évi vizsgálódás után sincs eredmény. Nem sikerült bizonyítani, hogy Dohner látott vérfarkast. Ha még Melissa szövetmintáját is megtalálják, az pedig a lehető legjobb. Azt hiszem, Wright ettől meg fogja írni a regényét és nagy durranás is lehet belőle, de nekünk már nem árthat. Nia-ra nézek, aztán vissza az íróra. - Mr. Wright, azt hiszem, elmondhatom, hogy az üldözőit, akik figyelték a night clubban és akik elrabolták, már bevitték a rendőrök. Biztos, hogy hamarosan azt is megtalálják, aki őket felbérelte. Azt hiszem, sem Ön, sem Dohner doktor nem lesz már veszélyben. Az író rámnéz, de nem mond semmit, csak visszafordul és nézi a gépét mozdulatlanul. Érzem benne a megvetést. Hát persze, a farkasokat kellene elkapni, szerinte az nem ilyen egyszerű és persze még mindig mi vagyunk a földhözragadtak. Nekem ez tökéletes így. A zsaruk válaszát még meg kell várni, hogy biztos legyek a dolgomban, de azt hiszem, teljes lesz a siker. A nyerő páros ismét elintézte a dolgokat.
- Hát… ha még vidám is volt… - vonom fel a fél szemöldökömet az italom fölött, ahogy belekortyolok. – Engem szétenne az ideg, ha a férjem eltűnne, és nem tudnék róla semmit. Úgyhogy a kedves feleség biztosan sejti merre jár a doki. – teszem le ezzel a poharat. Egész kellemes így Wright nélkül. Már kezdtem magam jól érezni, amikor a nappaliból beszűrődik a mérgelődése. Felsóhajtok. - Most meg mi baj lehet megint? Erre Stephen kinyitja a konyhaajtót. Mindketten kérdőn meredünk a kanapén zsörtölődő íróra. Wright arcán hatalmas döbbenet ül, a szemei egészen kikerekednek, ahogy a monitort bámulja. Hitetlenkedik és vadul rázza a fejét. Az üres fiókkal nem mond újat. Hanem a laborral. Labor? Pislogok oldalvást Stephenre, majd vissza Wrightra. Úgy érzem, kicsit elszaladt a dokival is a ló. Nagyon jó párost alkotnak így Wrighttal. Szépen egymásra találtak. Mindketten fanatikus összeesküvés-elmélet hívők. Ráadásul a doki saját labort rendezett be, mert talált az erdőben egy halott nőt? Egek! Egyesek mire nem képesek! És még engem szokott osztani a hadnagy, amiért beleütöm mindenbe az orrom. Mikor az író megfenyegeti Stephent, hogy beperli a stábjával együtt, visszatartom a nevetésem. Oké, sajnálom, hogy elveszett a munkája, de nem véletlen. - Mr. Wright, vegye ezt intő jelnek. Örüljön, amíg csak ezek a levelek tűntek el, és nem maga. – mondom neki Stephen mellől, erre rám lövell egy gyilkos pillantást. Nem tudom mi bújik meg a háttérben, és ki tüntette el az anyagokat, de úgy érzem sokkal nagyobb nálunk. FBI? CIA? MIB? Az sem kizárt. Nekik is érdekük megelőzni az esztelen népirtást, amit Wright és a doki műve esetleg kirobbantana. Látom, mennyire megviseli Wrightot, hogy Stephennel nem vagyunk partnerek ebben a farkas-őrületben. Írja meg a regényét és örüljön, hogy életben van. Nekem ez a legfontosabb. Többet már nem tehetek Wrightért. Ekkor megcsörren a mobilom. Előhúzom a farzsebemből. A kijelzőn a hadnagy neve világít. - Egy pillanat. – szólok oda Stephennek, és ellépek mellőle, hogy beljebb menjek vissza a konyhába. Most a háta mögött beszélgetek a főnökkel, aki tömören elmondja, hogy igazam volt. A két fickó, akit lekapcsoltak, a dokit akarta elrabolni. Bevallották azt is, hogy párszor elvitték Wrightot is és megfenyegették. De arról a személyről semmit nem tudnak, aki felbérelte őket. Teljes homály fedi az illető kilétét. Mivel nagy volt a sötétség és a csend az orvos házában, a rendőrök bementek. Senkit nem találtak ott. A bútorok ott maradtak, csak a ruháik hiányoztak a szekrényekből. A szomszédok nem látták a család mikor mehetett el. És ami a legbizarabb az egészben, az a pince. Dohner valamiféle kísérleti labort rendezett be ott. Végezetül megkérdezte, hol a fenében vagyok és mit csinálok? Gonoszdin elvigyorodtam. - Kösz hadnagy az infót. Épp kirándulok, ééés…. nemsokára megyek aludni. - Hétfőn látjuk egymást, kisasszony! - Jó éjt! – mondom bele a telefonba, aztán bontom a vonalat. Hatalmas lélegzetet veszek. Ez az ügy is lezárult. Nem hittem volna, hogy ekkora bonyodalmak szövődnek közben, de megoldottuk Stephennel, mint már eddig is sok mást. Odasurranok hozzá, és hátulról, kaján vigyorral az arcomon a fülébe súgom. - A labor tényleg ott van a pincében, de a doki most családostul párolgott el és senki nem tudja hova… Jók vagyunk. Ezt is kipipálhatjuk. Na, igen. várható volt, hogy a doki nem sokáig marad egy helyben, ha már az "árnyak" rábukkantak Fairbanksben. Még időben továbbállt. Remélem van esze, és felhagy ezzel az őrültséggel, amit Wrighttal művelnek kéz a kézben.
Nia-n is érzem a megdöbbenést, mikor a laborról van szó. Hát igen, eltökélt mindkettő. Dohner is és Wright is. Szerintem a doki azért sokkal szolidabb kiadás lehet. Van felesége, gyereke és komoly szakember, aki meg tudott szervezni egy ilyen akciót. Wright nagy művész, de erre képtelen lenne. Valamilyen részleten elcsúszna. Dohner alapos, ahogy ő is mondta. Érzem, hogy Nia-t mulattatja a szituáció, amiből nekem az a lényeg, hogy tökéletesen alakítottam a szerepemet. Ha kiderülne, hogy szállodai tanácsadó vagyok, Wright nem hinné el. Meggyőztem, hogy egy hozzá némileg hasonló művészlélek ült vele szemben egész nap. Nia még adja alá a lovat, ezt egy kis bosszúállásnak érzem. Wright biztos nem nyugszik meg attól, hogy emlékeztetjük, mekkora veszélyben volt az élete. Nekem mindegy, csak Nia olyan jószívű. Meglepő ez tőle, bár az író viselkedése láttán értem az indítékát. Pipa rá, de nagyon. Ahogy elmegy telefonálni, én hallok mindent. Nem megyek utána, csak állok itt, hátha az író csinál valami őrültséget. Elkezd gépelni. A munkába temetkezik. Érzem rajta, hogy megint beleolvad az írásába és rólunk szinte tudomást sem vesz. A beszélgetésből az derül ki számomra, hogy az Őrzők intézték el a dolgot. Dulakodásnak nincs nyoma, szerintem meggyőzték valamivel Dohnert. Ajánlottak neki valami visszautasíthatatlan juttatást, egy komoly nyugdíjkiegészítést és elrejtették, hogy biztonságban legyen ő és az egész családja. Emberséges eljárás. Én csak szétvágtam volna, de ők máshogy gondolkoznak. És meglett a kísérleti labor is. Nia-n érzem a lüktetést, mikor kiemeli, hogy aludni készül. Igen, azt is fogunk, de előtte valami sokkal kellemesebb következik. Szerintem Wright nem tud majd aludni a „nagy tragédia” miatt és főleg whisky nélkül. Fel se tűnt neki, hogy mennyire ki volt ütve tegnap. Gondolom, gyakran szétcsapja magát. Nia ragyogó arccal és megnyugodott lélekkel jön, hogy a tudtomra adja, minden rendben. Megfordulok és mosolyogva ránézek. Halkan beszélek, nehogy az író meghallja fél füllel alkotás közben. - Szép munka, Tessa ügynök! Kíváncsi vagyok, mit találhatnak ott. Azt hiszem, a doktor írásai, ha maradtak ilyenek, szintén bestsellerek lennének, csak nem a tudományos, hanem a fantasy kategóriában. Biztos vagy abban, hogy ennyi volt? Oké, hogy az „árnyak” le vannak kapcsolva, de mi van, ha a főnökük tovább ügyködik? Erről semmit nem tudunk. Persze csak játszom a precíz embert, aki nem akar félmunkát végezni. Én kész vagyok. Ha Wrightot megtalálják, nem fogom sajnálni. A Falka nem lesz veszélyben, akkor sem, ha megjelenik a nagy mű. Mese lesz, félig hihető, de akkor is szürreális történet, szenzációs állításokkal, de bizonyítékok nélkül. Ha van esze a kiadónak, akkor ezt a kártyát ki is játsza és olyan szlogenekkel dobja piacra, mintha igaz történet lenne. Wright és a farkas, a nagymama az erdőben meg a vadász. És persze az „árnyak”. Ha Wright lesz olyan nagylelkű és küld egy tiszteletpéldányt a kapitányságra, akkor bizonyosan elkérem majd Nia-tól és elolvasom. Ha fukarkodik és elfelejti, hogy megmentettük, akkor is megszerzem majd a könyvet, mert erre kíváncsi leszek. A végén még belekerülünk mi is, aminek nem örülnék nagyon, még akkor sem, ha csak egy mese részesei lennénk. Az ügynöknő, aki felizgatta az autogramkéréssel és a rendező, aki véletlenül belekeveredett az ügybe. Abban biztos vagyok, hogy nem fogja keresni Pete Johnsont a megfilmesítéssel. Nem lettünk jóban és ez tökéletesen meg is felel így. Annyi pedig biztos, hogy Nia-val ma lesz egy remek éjszakánk és ha tényleg lezártnak tekinti az ügyet, akkor Wrightot kipateroljuk innen és a maradék időt együtt töltjük kirándulással, beszélgetéssel, csókkal és mindennel, ami azon túl van. Készültem erre is, megvan a felszerelés. És utána sem tűnök el. Meglesz a vacsora is és ha időnk engedi, úgy szervezem az életemet, hogy Nia része legyen annak. Hosszú idő után találtam valakit, akit méltónak látok erre.
Stephen jó kérdéseket vet fel, mint mindig. - Ha a doki végleg felszívódott ebből a városból, ráadásul családostul, van egy olyan érzésem, hogy nem fogja többet keresni Wrightot. Okos ember, a szerettei életét fontosabbnak tartja egy könyvnél. – súgom oda halkan Stephennek, hogy Wright meg ne hallja. Bár ő úgy kalimpírozik a billentyűkön, mint Clayderman a zongorán. A pötyögés betölti a nappalit. - Az ő helyében ezt tenném… Az anyagokat talán eltüntette. A főnökök meg… Tehetnek egy szívességet, Mr. Johnson. – mosolygok pimaszul a fagykék férfiúi szempárba. – Ma éjjel nem velük akarok foglalkozni. Inkább beváltanám az ígéretemet, amit az ingedről mondtam. Duruzsolom gonoszan, kék szemeimben vad szenvedély tüze ég, ahogy felnézek Stephenre. - Wright megkapja a lenti szobát. Holnap pedig visszafuvarozom a motelhez. Ééés… legyen egy kis vigaszdíja; szívesen bemutatom az egyik barátnőmnek, Amandának. Már láttad a klubban. Pincérnő, szőke, és nagyon bírja Wrightot. Még farkasbundája is van… ha ez az íróúr fétise… - heherészek. Egész testemben lüktetek a vágytól, legszívesebben már itt a konyhában nekiesnék Stephennek. Ellépek mellőle, és átmasírozok a nappalin. Megkerülöm a kanapét, amin Wright ücsörög. Bemegyek a lenti hálóba, és kihozom a sporttáskámat. Ledobom a lépcsőfeljáró tövében. Most úgysem kell. Kibírja itt reggelig. - Mr. Wright, - szólítom meg a gépelő írót, de rám sem hederít. – ez lesz a szobája. - célzok arra helyiségre, ahonnan kijöttem. - Jó, jó! – magyarázza úgy, hogy közben fel sem pillant a gépről, csak nyüstöli a billentyűzetet. Szerintem minket is belesző a történetébe Stephennel. Gondolom, még a night clubos percek is megihlették és elevenen élnek benne az emlékek. Az autogram már lekopott a bőrömről. A tegnap esti zuhany lemosta a tintát. Szép is lenne egy olyan felirat a mellem fölött, hogy „Itt járt Allen Wright”. Nem tudom Stephen mint szólna. Stephen még a konyhaajtóban áll. Érdeklődőn pislogok rá, aztán felfelé tekintgetek az emeltre, majd vissza rá. - Na? – tátogom el némán, és szélesen elvigyorodom, miközben beharapom az alsó ajkamat. Remélem nem akar sokáig megváratni.
/ Köszönöm a játékot! /
A hozzászólást Nia Jensen összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jún. 04, 2014 6:54 pm-kor.
Nia érvelését elfogadom, nem aggodalmaskodom tovább. Pontosabban nem játszom a szerepemet. Bólogatok, a számat összeszorítom. Dohner okos ember, így igaz. Ezért tudtak vele megegyezni az Őrzők, látatlanban is megmondom. Nem olyan erős benne a küldetéstudat és a vakhit, mint Wrightban. Tudós és racionális elvek szerint él. Ha érzi, hogy az egész család veszélybe kerülne, de van egy megoldás, ami még kellemes is, akkor elfelejti azt a dilinyós farmerbagázst és nyugalomba vonul. Talán titkon még bízik benne, hogy amit elhintett, annak lesz egyszer foganatja és Wright műve meg fog mozgatni bizonyos elméket, hogy utánajárjanak a történteknek. Semmit nem fognak találni. Lélekben össze is dörgölném a kezem, hogy készen vagyunk. A háttérben tényleg komponál a művész úr és szerintem a laptopja fölött fog elaludni, ha már nagyon fáradt lesz. - Világos és megint igazad van, ma chérie! Az ingemet pedig rituálisan feláldozzuk ma éjjel – mondom kis nevetéssel. Nem fogok ellenállni, ha tényleg vad szexet akar. Én is szeretem az olyat. Érzem, hogy Nia lángjai egyre erősödnek és most már bizony rendesen be fogjuk lobbantani azt az éledező tüzet. Elnevetem magam, ahogy a farkasbundáról esik szó. - Ez jó. Igazi hepiendet varázsolsz neki. Elképzelem Wright tejbetök vigyorát, ahogy lecsap rá a pincérnő. Tudod mit? Minden rigolyája ellenére megérdemli. Talán nem lesz olyan szúrós, ha végre nem lesz egyedül – teszek egy célzást, ami ránk is igaz félig-meddig. Nia alapvetően nem tüskés, de emlékszem arra az arcára is a benzinkútról és a parkolóból. Ő csak boldogabb lesz. Én az emberekkel maradok olyan, amilyen vagyok. Nem fognak jobban érdekelni attól, hogy szerelmes vagyok. Az én biztonságos életem, a Falka és Nia, meg a szállodai ügyek, de igazából azokat is a Falkához lehet sorolni. Ezek számítanak. Minden és mindenki más csak töltelék, szabadon felhasználható és nélkülözhető. Az is biztos viszont, hogy vidám idők elé nézek és mindezekkel úgy fogok foglalkozni, hogy valaki közben megdobogtatja a szívemet, ahogy rá gondolok. Elindulok ezen az úton, megint. Talán nem úgy fog végetérni, mint a románcom Justine-nel. Nia még kiadja az új házirendet, hogy Wrighté az alsó szoba és már kacsintgat felfelé. Kedvem lenne idegesíteni egy kicsit a fószert, kiemelni, hogy mi mit fogunk csinálni odafent, de most nem figyel. Éjjel majd úgyis fogja hallani és lehet, hogy meg is ihletjük. Remélem, nem olyan szagokra kell majd reggel lejönnöm... Ahogy Nia kimondja a hívószót, odamegyek hozzá, átölelem, megcsókolom, majd a szemébe nézek, lovagiasan átveszem a sporttáskát tőle, majd kifeszített ujjakkal mutatok az emeletre és így szólok szerelmes hangon: - Allons-y! A „Menjünk” francia megfelelőjével el is indulok és az éjszaka során Nia megkaphat mindent. Szétszabhatja az ingemet apró darabokra, ahogy én tettem Daniel Lawrence-szel és 314 év minden szexuális tapasztalatával megajándékozom. Figyelek rá, a testbeszédére, az érzéseire, hogy mindkettőnknek jó legyen. Fojtogatást nem kap, csak ha igényli, akkor is óvatosan. Hosszasan elnyújtom, amíg csak élvezni tudjuk hangokkal, szagokkal, simításokkal, csókokkal és minden egyébbel. Utána pedig kialusszuk a fáradalmakat, a rohangászást, az ügyintézést és a beteljesülést. Másnap reggel alig akarom elengedni Nia-t. Ahogy kimászna az ágyból, még megmarkolom a kezét és rövid szorítás után eresztem csak el. Összekészülök és mikor lemegyek, azt látom, hogy ébresztgeti a kómás írót. A laptopon a szövegszerkesztőben az „Epilógus” fejlécet látom egy rövid szöveggel arról, hogy a történetet az élet szülte és nem tudhatjuk, mennyi igaz belőle és mennyi nem. Egy figyelmeztetést is belerakott: „Ha eljő ama nap, melyen igazi fény villan és a sötétség teremtményei nyíltan megmutatkoznak, emlékezzenek a Clarence család történetére...” Szóval belátta, hogy jobb lesz ez kis ferdítésekkel, csúsztatásokkal. Nia hamarosan visszaviszi Wrightot a motelbe, az író átalussza az utat. Legalább nem idegesíti a páromat. Mire a kedvenc fantomképrajzolóm visszajön, én rendet teszek, kitakarítok és megmelegített étellel várom. Itt töltjük a hétvégét jobbnál jobb tevékenységekkel. Teázunk a tó mellett, bejárjuk a hegyet vagy csak egymással vagyunk a fűtött szobában és este mindig megkoronázzuk a napot odafent. Pár hét múlva érkezett a kapitányságra egy névtelen csomag. Gyanakodva bontották ki, még a tűzszerészeket is riasztották, de csak Wright köszönetmondását tartalmazta egy könyvvel. Személy szerint egy segítőt sem emelt ki a levélben, sem Tessa Greenberg ügynököt, sem Pete Johnson rendezőt. Egyszerűen leírta, hogy nagyon hálás, amiért eltüntették az árnyakat és megmentették az ő életét és a doktorét is. Azért beleszőtte, hogy ne felejtsék el, a regénye igaz történeten alapszik, még ha nehéz is ezt feldolgozni. Nia elhozta nekem és egymás után olvastuk, néha nagy kacagások között, ahogy felismertük benne a megtörtént vagy elképzelt eseteket és láttuk, miként élte meg Wright az esetet. Szerintem újabb remekmű lett az író tollából, nyugodtan odatehet a többi mellé a bibliográfiájába. A regény „A farkasok hallgatnak” címet kapta, nyilván A bárányok hallgatnak után. Nagyon jó kritikákkal illették, mindenki úgy vette, hogy a történet a képzelet szüleménye, így nem történtek nemkívánatos társadalmi megmozdulások. A kaszák a szerszámosházakban, a puskák a szögeken maradtak. Markáns állásfoglalásnak, kidolgozott marketingstratégiának tekintették, hogy Wright minden interjúban azt bizonygatta, valós dolgokat írt meg. Néhányan felrótták neki, hogy miért kell ilyen gagyi bulvárkörítés egy zseniális írónak. Wright hamarosan eltűnt a nagy nyilvánosság elől. A kiadóján keresztül lehetett csak kapcsolatba lépni vele és a hírek szerint összejött egy pincérlánnyal. Mondanom sem kell, se Amanda-t, se az írót nem látták többet a Reflections night clubban. Megállapodott. A Lawrence család körüli mizériák ezzel teljes mértékben lezárultak, Nia és én pedig vidám heteken voltunk túl és hasonlók elébe néztünk propolisszal, nutellával, francia borokkal és a természet lágy ölével. Ő is végezte közben a munkáját és én is az enyémet, a farkasok pedig valóban hallgattak.
Bár igaz örültem Velkan kis ötletének, miszerint a hétvégére kicsit elszabadulunk a munka és tanulás elől mégsem tudok felhőtlenül örülni neki. Valami nem hagy nyugodni. Az a telefonbeszélgetés túl hamar ért végett és túl sok megválaszolatlan kérdést hagyott maga után. Ennek ellenére próbálok mindent félre tenni és csak élvezni a hétvégét, bármit is tervezzen Velkan. Bár azt mondta semmit nem kell csomagolnom mégis megpakolok egy kisebb hátizsákot. Hálóing, póló, pulcsi, zokni, és minden más. Nem tudom hova megyünk és mire lesz szükségem, így inkább legyen több minden nálam, mint semmi. De ami a legfontosabb az a fényképezőgépem. Remélem nem hiszi azt, hogy nem fogok aktívan kattogtatni. Alig van róla képem, pedig lassan már egy éve, hogy elhívott az első randinkra. Nah meg azért persze egy kis finomság is kap helyet a táskámban és egy termosz meleg teával. Még bőven van időm Velkan érkezéséig, így még írok egy gyors üzenetet Adamnek az állatokkal kapcsolatban. Nagyon kedves tőle, hogy bevállalta a kis édeseimet, de főleg Csokit. Bár szerencsére nincs túl nagy gond vele, főleg nem ilyen hidegben. A papírt az egyik asztalra helyezem, majd még egyszer megdögönyözöm az állatokat és csak az után veszem fel a cipőm, sálam, sapkám, kabátom és végül a kesztyűm. Táskámmal a hátamon indulok ki az egyetem elé, hogy ott találkozzam vele. Azért bevallom őszintén izgulok kissé, hiszen semmit sem tudok. Mit tervez, hová visz. Igaz szeretem a meglepetéseket, de közben mégis rossz, hogy nem tud az ember semmit és csak vár és vár...De biztos vagyok benne, hogy remek helyet nézett ki, csak nehogy valamivel elrontsam az egészet.
Fütyörészve, hátamon egy megpakolt háti zsákkal ropogott a hó a lábam alatt. Bakancs, meleg kabát, kesztyű, s az a kendő fedi arcom, amit Alicetól kaptam ajándékba. Semmi káros anyagú cigaretta szerűséget nem hoztam magammal, pedig igen csak elgondolkodtam rajta, hogy kéne, de végül nem hoztam. Még rá se gyújtottam ma, szóval igazán kitettem magamért. Ajándék meg van, néhány utolsó telefon hívás, és már mehettem is. Dúdolgatok, s mikor megpillantom, egyik kezemet felemelem, s integetek, miközben közelítek felé, de másik kezem még mindig a hátam mögött tartom. Végül megállva előtte hajolok közel arcához, lehúzom kissé arcomat fedő sálamat, s ha engedi, csókot lehelek ajkaira. Hosszan, szorosan ölelem magamhoz szabad kezemmel. S mikor elengedjük egymás, mosolyogva lépek kissé odébb, hogy rálásson a kis mélyített szánkóra, amit eddig eltakartam. - Hölgyem! A hintója előállt! Két személyre van szabva, kényelmesen lehet benne ülni, s szép piros színű. Leveszem Alice hátáról a táskát. Nem is lenne ő, ha nem csomagolt volna, annak ellenére, hogy mondtam, ne készüljön. De nem is baj. Mosolyogva segítek neki beülni a szánkóba, ha engedi. Azután húzni kezdem. Könnyű, bírom amúgy is, és a táskák sem okoznak gondot. - Köszönjük, hogy a Bouver utazási irodát választották kedves utasaink. - szólalok meg, dallamos hangot utánozva - Kérem kapcsolják be biztonsági öveiket, s az oldalsó kis reteszekbe dugott cukorkákat fogyasszák egészséggel. Ha jobbra pillantanak, láthatják az egyetemi park csodás téli tájba burkolt fehérségét. Húzom tovább, közben fütyörészek, majd kis idő múlva ismét megszólalok. - Most kérem, tekintsenek balra, csodálatos ezüst fenyők, hóba, s égőkbe bugyolált tarkaságát csodálhatják meg. Tovább baktatunk, majd mielőtt végleg elhagynánk a város szélét, s fordulnánk a hegyi útra, megállok kis pillanatra. - Kérem kedves utasainkat, vegyenek búcsút a gondoknak, s köszöntsék a nyaralás üde szabadságát. Oh! Majd elfelejtettem. - leveszem a táskámat hátamról, kinyitom, kicsit turkálok benne, majd végül egy Plüssoroszlán kerül elő segítségemmel. Alice mellé guggolok, s mosolyogva nyújtom át neki a kis bolyhost. Nézem, mit szól ajándékához, majd csókot adok ajkaira. Hisz azt szeretném, hogy boldog legyen, nevessen. Semmi más nem érdekel. Ezért szeretném, ha ez a hétvége tökéletes lenne. - Nos, ha magunk mögé dobtuk gondjainkat, kételyeinket, félelmeinket, folytathatjuk utunkat. - kézbe veszem a szánkó kötelét, s újra húzni kezdem az ösvényen felfelé, be az erdő mélyére. Természetesen turista úton haladunk, amit a síelők is gyakorta használnak, így kiscsaládosokkal, párokkal, idősebbekkel is összefutunk, s mindenki mosolyogva nézi párosunkat. Én csak tovább dúdolok, s húzom a kis szánkót. Végül az út több felé ágazik, én pedig a sűrűbb fákkal körbevett ösvényen indulok tovább, amíg ki nem érünk végül egy nagyobb tisztásra, aminek a másik végében egy szép kis fa házikó álldogál. Megállok a tisztás szélén, s kissé arrébb lépek, hogy Alice is lássa a házikót. Leguggolok hozzá ismét, s kezembe veszem kezeit. - Kedvesem. Köszöntelek a mi kis hétvégi lakunkban. - mosolyogva nézek rá. - Ez az én kis meglepetésem.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Ahogy megpillantom őt egy mosoly kúszik az arcomra. Már messziről felismerem azt a bizonyos kendőt és örömmel tölt el, hogy hordja. Bár nem nagy ajándék, de nem is az a lényeg. Az integetést viszonozom, bár sokkal szerényebben, mint ahogy ő csinálja. Pár lépést én is előrébb megyek ezzel is csökkentve azt a "hatalmas" távolságot közöttünk. Ahogy átkarol azonnal hozzá bújok, kezemet a mellkasára helyezem és úgy viszonozom a csókját. Most nem érzem azt,mint legutóbb. Nem érzem a cigarettát, ami még nagyobb örömmel tölt el engem. A csók végén mosolyom kiszélesedik a szánkót látva. Nah sok mindenre gondoltam, de erre nem igazán. -Ez most komoly?-Teszem fel a kérdést meglepettségemben. Az már leesett, hogy mi lesz a mai program, de gondolom nem itt az egyetem területén szeretne leállni szánkózni. A táskám lekerül a hátamról és ő már nyújtja is a kezét, hogy segítsen a leülésben. Akkor ezek szerint nagyon is komolyan gondolja...Én meg semmi élrontója nem akarok lenni, így belemegyek a kis játékba. -Köszönöm Uram a segítségét!-A régebbi rossz érzésem, most seperc alatt eltűnt és csak a boldogság lépett a helyére. Tényleg jól érzem magam pedig még csak pár perce, hogy találkoztunk. Most tényleg kitett magáért Vel. De mégis mivel érdemeltem ezt ki? Vigyorogva hallgatom Velkant és mikor szol, hogy fordítsam el a tekintetem én jó utashoz méltóan meg is teszem és szemügyre veszem a már jól ismert épületet és a szépen kidíszített fát. Amíg meg nem lát minket így az első ember végtelenül boldog vagyok, de utána egy kis zavarodottság is vegyül vele. Már nem vagyok kislány, akit húzni kelljen a szánkon...De mindenki megérdemel egy kis szórakozást nem? -Mégis milyen messzire megyünk?-Igen nagyon is érdekel és kicsit sajnálom is őt. Oké, hogy harcosnak készül és erős, de én sosem bírtam könnyen azt, ha valaki dolgozik mellettem miközben én csak ülök és nem csinálok semmit. Közben elérjük az erdő szélét is, ahol ismét megállunk. A kérésének megpróbálok eleget tenni, így pillanatra behunyva a szemem igyekszem kiüríteni a fejem, hogy tényleg csak a lazításra koncentráljak. Mikor kinyitom szemeimet egy plüss oroszlánnal nézek farkasszemet. Felkacagva veszem át Velkantól, hogy utána egy hosszú csókkal köszönhessem meg ezt a kedves kis ajándékot. -Nagyon aranyos Vel, de igazán nem kellett volna...Viszont így már ketten vagyunk. Neked nem marad hely!-Szélesedik ki mosolyom és le is ültetem magam elé a kis oroszlánt. Még mielőtt felállna gyorsan végigsimítok az arcán mélyen a szemeibe nézve. Annyira hálás vagyok neki. Ez már tényleg rám fért és ki tudja, hogy még mi jön ezek után. Hétvége van és gyönyörű napsütés. Mégis ki ne használná ki ezt a remek időt? Ennek köszönhetően az erdőben számos emberrel találkozunk. Van akik csak kinevetnek, de a legtöbbjük arcán inkább a meghatottság ül ki. Sok kisgyerek integetni kezd nekem, amit lelkesen viszonozok is nekik. Hosszúnak tűnik az út és picit rosszul érzem magam, amiért ennyit fáradozik értem Velkan. Én nagyon is kényelmesen ülök, bár a fenekem kicsit kezd fájni, de nem panaszkodom. Kíváncsian várom, hogy mi lesz utunk célállomása. Egy szép havas tájat képzelek el egy domb tetején, ahol nincs más csak mi és ahol egész nap elszórakozhatunk. Egy hosszú lejtő után tényleg felérünk egy domb tetejére, egy gyönyörű hóval fedett tisztásra, de ezen a tisztáson van valami, amire végképp nem számítottam volna. Mikor leguggol mellém egy gyors pillantást vetek rá, majd ismét a házat kezdem el figyelni. Ezt mind megszervezte nekünk? Könnyek gyűlnek a szemeimben, de ezek nem a fájdalomtól, szomorúságtól. Egyszerűen csak teljesen meghatódtam és ilyen boldognak már rég éreztem magam. -Velkan ez...ez gyönyörű!...De én....én nem...nem érdemlem meg!-Próbálok magamhoz térni, de egy ilyen "sokk" után igen nehéz. Sok mindent hittem volna, de ezt... -Ne haragudj rám, hogy megint sírok...Csak iszonyatosan megleptél....Jaj de hülyének érzem most magam.-Kezembe is temetem arcom, hogy ne lássa már ezt a zavarodottságomat. Nyugodj már meg Alice. Nem a kezdet kérte meg! Csak eltöltötök kettesben egy hétvégét. Állatok, barátok, családtagok nélkül. Most tényleg csak mi ketten leszünk.
Durván 1 hónap állt rendelkezésemre, hogy sikerüljön leszerveznem mindent. Házat, foglalást, időpont, egyetem, Őrzőség, étel, ital... Régebben nem voltam túlzottan romantikus típus, New Yorkban a lányok, akikkel jártam, legalábbis nem kaptak ilyesfajta "törődést" tőlem. Mondjuk ők se nagyon törődtek velem. A lényeg, hogy már alig várom, hogy Alice meglássa a kis ajándékomat. Jóvá akarok tenni mindent, s ugyanakkor elfeledtetni vele a baklövéseimet. Csupán azt szeretném, hogy boldog legyen, ennyi az egész. Alice a legjobbat érdemli, s ezt éreztetni is akarom vele. Kihozott belőlem olyan dolgokat, amiket normális esetben biztosan nem tettem volna meg mással szemben. Igen... szeretem őt. Csak mosolyogva bólintok kérdésére. Bizony a lehető legkomolyabb. Figyelem mozdulatait, vonalait. Segítek neki, ha elakadna beszállásnál, s megőrzöm végig mosolyomat. Nem akarok azon gondolkodni, mi történt, mi volt, mit rontottam el. Csak Alice van, senki más. Senki más. És ezt a pillanatot őrizni akarom. Semmi pénzért nem cserélnék most senkivel. A mosolya mindent megér. Boldogon húzom a szánkót, oly könnyű, akár a lelkem. Csak ezt érzem, s néha hátra pillantva a vállam felett, úgy látom, ő is ezt érzi. - Türelem drága hercegnőm, hisz az rózsát terem. Nem vagyunk messze. - mosolygok. Az idő csodás, s kicsit meg is könnyebbülök, hogy emberekkel találkozunk. Direkt a forgalmasabb,utat választottam, hisz köztudottan a Farkasok kerülik az ilyen helyeket, ők jobban szeretnek az erdőben kóricálva mászkálni. Ajkai érintésétől forróság költözik a mellkasomba, s ott vetkőzöm le utolsó félelem szálaimat is. Minden rossz a városban marad. S csak mi maradunk. - Nevet is kell adnod neki ám. - bökök a kis oroszlán felé. Érintésére egy rövidke pillanatig megállok, lehunyom a szemem, s csak élvezem bőrének puhaságát. Finom illata van, s csak hagyom elveszni magamat a pillanatban. A hegyen fölfelé menet egyre jobban érzem magam, legalábbis fázni nem fázok, a nap is csodásan melenget, az meg még üdítőbb látvány számomra, ahogy Alice kis gyerekek üdvözlésére integet ki a szánkóból, kezében a kis plüss oroszlánnal. Egy-két apuka meg nekem mutogat, hogy lelkesítsenek a húzásban, mire nevetve biccentek, vagy épp hüvelykujjukat emelik az ég felé, így dicsérve párosunkat. A kis ház olyan, mint egy kis menedék. Mosolyogva nézem az épületet. Ide elbújhatunk. Elbújhatunk kis időre, minden elől. És megvédhetlek Alice. Itt elfelejthetsz mindent. Felé fordítom tekintetem, s csodálkozva veszem észre, hogy Alice szemeiből könnyek csorognak ki. - Baj van? - kérdezem, s hirtelen az jut eszembe, hogy valami rosszat tettem. S ekkor szólal meg, én pedig kissé felnevetek, s magamhoz ölelem. - Kis bolond Gyógyító Madaram. - kezeimbe veszem arcát, s hosszan csókolom. Szemeibe tekintek. - Na, tessék mosolyogni. Még így is van meglepetésem, szóval tessék felszárítani a könnyeket, mert különben nem mutatom meg! - s megjátszott durcás képet vágok. Majd újra felnevetek, s csókot nyomok homlokára. Aztán fogom a szánkó kötelét, s húzom, húzom egészen a ház teraszáig. Ott ismét Alicehoz lépek, s megfogva kezét segítek neki felállni a szánkóból. Utána kézen fogom, majd a bejárati ajtóhoz vezetem, s kitárom előtte az ajtót. Érzem, hogy a szívem hevesen ver, de nyugodtságot mutatok. Mosoly táncol szám sarkában. A padlót vörös rózsa szirmok borítják be, finom illatok szállnak a levegőben, meleg csábít be a helyiségbe, s halkan szólnak zongora dallamok bentről. Ha megakadna esetleg, finom lökéssel tessékelem be a házba, becsukom magam mögött az ajtót, leteszem a táskákat, s segítek levenni a kabátját, a csizmáját, s ha mindez megvolt, megfogom kezét, s körbevezetem. Mindenhol vörös rózsa szirmok a padlón, még az emeletre vezető lépcső is tele van velük szórva. A nappaliban ropog a kandallóban a tűz, az asztalon egy nagy csokor, benne egy képes kis levélke Alice nevével ellátva. A levélben pedig ez áll:
"Köszöntelek a mi kis Menedékünkön! Engedd, hogy ebben a pár napban fogjam a kezed, s a fellegekbe repítselek! Szeretlek! Velkan"
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Miért is hittem azt, hogy majd elmondja merre is megyünk? És igazából teljesen igaza van. Még ha van is egy kis rossz érzet jobb, ha meglepetés marad. Akkor sokkal nagyobb lesz az öröm, mivel van egy olyan érzésem, hogy valami olyannal készült, amire nem számítok. -Nevet? Húha az nem lesz könnyű! Majd segítesz nekem?-Nézek rá széles mosollyal. Mindig is nehezemre esett neveket választanom. A kis kedvenceimnél is több napba telt, mire kitaláltam mi is lenne a megfelelő név a számukra. Legalább ezzel közös kis kedvencünk lesz, még ha nem is élő. A szánkóban ülve a sok minket figyelő tekintettől kissé elpirulok, bár szerencsére ezt most a hidegre is rá lehet fogni. Biztosan én is csak mosolyognék egy ilyen pár láttán, mert valóban nem mindennapi, főleg a mai fiatalok körében. Az egyik nő még oldalba is böki a férjét és kissé mérgesen pillantva rá hordja le a fejét, hogy ő miért nem ilyen romantikus. Nos igen szerencsésnek mondhatom magam, hogy Velkan volt olyan dilis, hogy engem válasszon. Annyi szebb, okosabb, belevalóbb csaj van már csak az egyetemen is, de neki én kellek ... Ki érti ezt? A faház csodálatos és sikeresen el is erednek a könnyeim, amivel azonnal megijesztem Velkant, pedig nem szándékos. A kérdésre, csak megrázom a fejem, majd szóban is bocsánatot kérek tőle. -Hogy mi? Még több meglepetés? De Velkan már ez is túl sok! Én nem érdemlek meg ennyit!...-De máris folytatjuk az utunkat a ház felé, ami messziről sokkal kisebbnek tűnt. Te jó ég! Ez hatalmas...És csak a miénk? Mégis hogy tudna elintézni? Bankot rabolt? Ismét elfogadom tőle a segítséged. Egyedül nem tudnék felállni a szánkóból. Mondjuk sajnos így is elbénázom egy kicsit és ha nem tart meg visszaesek. -A fenébe...Ne haragudj!-Ooo a jó büdös francba Alice! Miért kell mindent elrontanod. Olyan tökéletes volt minden...Erre elbénázod. Te tényleg nem érdemled meg ez a sok szép csodálatos dolgot. Kézen fogva sétálok mellette egészen a bejárati ajtóig, amit lovagiasan ki is nyit nekem ezzel előreengedve engem. Csak az egyik lábamat teszem be a házba mikor észreveszem a rózsaszirmokat a földön és meghallom a kellemes zenét. Teljesen lemerevedek. Az állam már a földet érinti a meglepettségtől. Azt hiszem én most csak álmodom és ez mind nem a valóság. A kisebb lökése térit magamhoz, amitől végre beljebb sétálok a házba, de nem megyek túl messzire. Még fel sem fogtam teljesen, hogy mi is történik velem, de ő már le is veszi a kabátom és a csizmában is segíteni akar, de azt kevésbé hagyom neki. Az egy érzékeny terület. Még nem látta, nem érintette és szeretném, ha ez még így is maradni. Így maximum csak megkapaszkodom belé, mikor lehúzom lábamról a cipőt. Egyszerűen nem jutok szóhoz a megdöbbenéstől. Csak vigyorgok, mint valami sült bolond és próbálom felfogni mind ezt. Mikor megpillantom a csokrot az asztal közepén először csak Velre pillantok, majd elengedve a kezét közelebb sétálok a virágokhoz és kezembe veszem a kis kártyát. A mosolyom kiszélesedik, ahogy elolvasom az aprócska kis üzenetet, végül igen...Ismét sikerült megríkatnia. De inkább a boldogságtól sírjak, mint a fájdalomtól! A kártyát leteszem az asztalra, majd beleszagolok a csokorba. Isteni az illatuk. Csak ez után fordulok vissza hozzá, hogy végül szorosan magamhoz ölelhessem őt és egy csókkal köszönhessem meg neki mind ezt! -Én is szeretlek Velkan! És ez....-Mutatok körbe a kezeimmel. -Ez egyszerűen hihetetlen. Alig bírom felfogni, hogy ez a valóság. Annyira, de annyira... És nézd meg... Már megint sírok miattad. Szerintem te ezt direkt csinálod!-Nevetem el magam, ahogy letörlöm arcomról a könnyeimet. -Ennyi mindent nem érdemlek meg! Ez túl sok ajándék...-Kicsit komolyabb tekintetet veszek elő, de mielőtt megijedne ismét szorosan magamhoz ölelem és a fülébe suttogok. -Köszönöm!
Photograph - Segíthetek, bár nem vagyok túl jó név választó. Nekem helyből a Georg jutott eszembe, de egy plüss oroszlánnak? - nevetek, és eszembe jut, hogy feltétlen meg kell nézetnem Alice-al a Ted című filmet, azzal a plüssmackóval a főszerepben. - Mintha valami hivatali iroda reklám arca volna. A házaspár afférja nekem is feltűnik, és egy széles mosoly jelenik meg arcomon. Ki tudja, évek múlva lehet én kapok majd ilyen oldalba bökést, csak én azért, mert emlékeztetni fog rá, hogy mi is szánkóztunk így egyszer. A szava a faház előtt már nevetésre sarkall. Ajj Alice, nem is te lennél. - Na, nincs bocsánat kérés a hétvégén, tessék szépen örülni mindennek. Rendben? Épp húznám tovább, mikor utolsó szavai elhagyják ajkait, és megtorpanásra késztet. Tudom, hogy Alicenak nincs túl sok önbizalma, és már számtalanszor eszembe jutott, hogy mégis mit tegyek azért, hogy bátrabb legyen. Az a vérfarkas is elrabolt tőle mindent, és így még nehezebbé tette a feladatom. A vállam felett hátra pillantok, s mosolyogva nézek rá. - Nem az számít, hogy megérdemled-e, vagy sem. Csak az, hogy én adom neked, s szeretném, ha boldog lennél. - s már húzom is tovább a szánkót. Ahogy kisegítem a szánkóból kissé ügyetlenkedünk, de mikor megint elnézést kér, csak újra felnevetek. Némi havat veszek a kezembe, s finoman szóróm meg szőke tincseit, mintha porcukor hullna az égből. Nem kellenek a félelmek, a kételyek, és elengedtem minden rossz érzést. Remélem, Alice is így tesz majd a hétvége során. Mikor megpróbálok segíteni a cipőnél, finoman érezteti az elutasítást, amit persze megértek, így csak fogom, el ne essen, hagyom támaszkodni. Előre eső tincseit szemlélem, olyan érzés fog el, mintha haza értem volna. Kicsit a szoba közepén maradok, hogy jobban szemügyre vehessen mindent. Az arcára van írva minden, és csak ez számít. Mögé lépek, átölelem hátulról a derekát, s tincseibe fúrom arcomat. Felém fordul, körbemutat, úgy ejti ki szavait, s csak mosolyogva nézek rá, mintha mindennek így kellene lennie, mintha minden így volna tökéletes. Miket beszélek? Hiszen így tökéletes. Valahol talán megrémít. Mert ott van a világ egy másik orcája az erdőn túl, a sötét mélységekben. A fájó, kegyetlen világ, ami bármikor elragadhatja tőlem, s ez rettegéssel tölt el. Őrzők vagyunk, nem adatik meg az esélyünk arra, hogy családunk legyen. De szeretni. Szeretni senki sem tiltotta meg nekünk, hogy szeressünk. Lehet kockázattal jár. De mit számít? Homlokon csókolom, tarkójára simul kezem, s magamhoz ölelem. Utolsó szava szíven üt. Alice... Ne köszönd meg. - Tőlem, neked. - suttogom vissza, s még inkább magamhoz ölelem. Percekig tartom így, testének melege elringat, s nyugalomra inti szaporán lüktető szívemet. Végül elengedem, nem mintha ezt akarnám, de van még mit megnézni. Intek, hogy maradjon kicsit, kimegyek a konyhába, majd két boros pohárral, s egy üveg édes fehér borral térek vissza. Na ezt volt talán a legnehezebb megszereznem. - Egy nagyon érdekes bort hoztam ünnepelni. Egyenesen Magyarországról! Ott nagyon híresek a borok. A szerencsén múlt, hogy sikerült ilyet szereznem. - közben ügyesen eltávolítom a fadugót az üvegből, s töltök a poharainkba. - A vásárba mentünk néhány szaktársammal, és ott találkoztam egy idős bácsikával. Európai borokat árult, de mikor megtudta, miért kell a bor, azt mondta, jöjjek vissza egy hónap múlva. Hát, én visszamentem, és kiderült, hogy hozatott Magyarországról bort. Azt mondta, idézem: "Nincs ennél jobb varázsszer egy nő szerelmének elnyerésére." Ennyire lerí rólam, hogy Szerelmes Őrző vagyok? - nevetek, s összekoccintom poharamat Aliceval. Kissé bizonytalanul nézem a tiszta, arany színű nedűt, végül a lányra tekintek. - Öhm... lehetek őszinte? Hogy kell inni a bort? - talán kis koromban, ha ilyenhez hozzá jutottunk, de hát abból a szülők nem adtak, én meg hát amúgy se az alkohol iránti szeretetemről vagyok híres. Csak azt tudom, hogy a bort különleges alkalmakkor kell inni.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A név valóban nem a legjobb választás lenne egy plüss oroszlánnak, de értékelem a próbálkozását. Még egy széles mosoly is arcomra kerül. Bár még csak most kezdődött ez a nap, de már most elfelejtettem mindent a múltkori kis incidensünkről. Igaz sajnos nem örökre, de most csak is a boldogságra tudok gondolni. Vele lehetek, és ennél nem kell több. -Rendben!-Suttogom oda neki. Mondani nagyon is könnyű, de ígérem Velkan megpróbálok nem kérni mindenért bocsánatot, csak teljes mértékben élvezni ezt a csodálatos napot, amivel megajándékoztál engem. És én teljes mértékben boldog vagyok. Most először nem gondolok semmi rosszra, nem félek semmitől… Mert tudom, hogy ez a mai nap tökéletes lesz. Sajnos a lábammal még mindig vannak kis gondjaim, még minidig nem tudom tökéletesen használni, még mindig szembetalálkozom akadályokkal, amit próbálok magamtól megoldani, de sokszor igen is segítséget kell kérnem, mert tudom egyedül semmi esélyem . Most sem tudnék felállni Velkan segítsége nélkül… Na jó talán igen egy fél órás szenvedés után, miután sikeresen kimászom négykézláb a szánkóból, de azt úgy vélem egyikünk sem szeretné. Viszont nekem még Vel segítségével is sikerül elbénáznom a dolgot és bár nem is olyan rég megígértem neki, hogy nem fogok bocsánatot kérni mégis kicsúszik az ajkaimon. Nem tehetek róla. Ilyenné alakítottak az eddig leélt évek. Van, amiben nagyon is szeretnék változni, de nem tudom merre induljak, hogyan fogjak neki. Ehhez is segítségre lenne szükségem, de nem merek kérni. Ahogy a havat lágyan rám szórja csak mosolygok rá és őt figyelem. Én nem…nem érdemlem meg mindezt. Ne érdemlem meg őt…. Tényleg nem számítottam ekkora meglepetésre, hogy valakinek tényleg annyira fontos lehetnék, hogy mind ezt megszervezi csak nekem. Persze mondta már nekem, hogy szeret és már akkor is iszonyatosan boldog voltam és alig bírtam elhinni a dolgot, de ez… ez mindenen túltesz. Ilyen hatalmas ajándékot sosem kaptam még. De nem is az értéke a fontos, hogy mennyit költött arra, hogy mindezt megszervezze, hanem az, hogy vette a fáradtságot, hogy megcsinálja. A helyett, hogy a barátaival lógott volna, Ő elintézett nekünk egy ilyen csodálatos hétvégét. Olyan szorosan ölelem magamhoz amennyire csak tudom, de tisztában vagyok vele, hogy még így sem okozok neki fájdalmat. Nem vagyok olyan erős, de nem i akarnék, de azt sem tudom hogyan hálálhatnám meg neki mindezt. Főzhetek neki, megvehetném a legdrágább ajándékot is, de még az sem lenne elég hozzá. Az ölelésében én is teljesen megnyugszom, még a sírást is abbahagyom végre. Nem állt szándékomban megint ennyit bőgni, de igen nagyon sikerült meglepnie és nos igen sajnos könnyen elsírom magam, de ezen is próbálok dolgozni, mert már én utálom magam e miatt, hiszen nem normális, hogy mindenre csak könnyekkel reagálok. Miután elenged és jelzi felém, hogy maradjak egy helyben állva nézel utána. Nem követem őt, nem fogom elrontani a terveit, de miközben várakozom ismét körbenézek a házban és kissé úgy érzem magam, mint egy hercegnő, akit most mentett meg a szőke herceg fehér lovon a világ borzalmai elől. Pár perc múlva ez a herceg vissza is tér, de nem üres kézzel. Poharak és egy üveg bor. Bár én sem vagyok egy nagy iszákos, de a borokat még én is kedvelem. Amíg kinyitja a bort n átveszem tőle a poharakat. A nedű történetét érdeklődve hallgatom végig, amivel ismételten csak meglep engem… De nem kell félni, most nem sírom el magam, egyszerűen csak mosolygok. -Hihetetlen vagy Velkan!... De hadd áruljak el neked valamit!-Mutató ujjammal közelebb hívom őt, majd ismét füléhe hajolva suttogni kezdek. -Már rég elnyerted!-És még egy csókot is kap tőlem, hogy ezzel is megerősítsem szavaimat. a koccintás közben mindvégig a szemeibe pillantok. Már éppen kortyolnék bele a poharamba, mikor felteszi a kérdését…. Hát én hogy imádom Őt! Kedvesen felnevetek, majd egy nagy cuppanos puszit nyomok arcára. -Olyan édes vagy!... Amúgy én sem vagyok egy túl nagy szakértő, de annyit biztosan tudok, hogy a bort kis kortyokban kell inni, nem egyszerre lehúzni. Ízlelgetni kell…De mit szólnál, ha a többit inkább estére hagynánk?… Hangulatosabb lenne elfogyasztani a kandalló mellett vacsora után a karjaidban!-Érdeklődve fürkészem tekintetét, hogy vajon mit gondol erre, majd még egyszer koccintásra emelem poharam. -Erre a csodálatos hétvégére!-Mindvégig a szemét fürkészem és miután a poharak csilingelő hanggal ütköznek egymásnak bele is kortyolok a borba. -Hmm ez tényleg nagyon finom!... Lehet, hogy átpártolok rólad a borra!-Nevetem el, magam, majd csak egy puszit nyomok az ajkaira. -Nyugi! Sose tennék ilyet! Nekem nem kell más!-És tényleg nem. Lehet, hogy vannak vitáink, hogy Velben is vannak hibák, de én így szeretem őt.
Ölelése elringatja érzékeimet. Érzem, milyen szorosan fonódnak körém karjai, pés ez mosolyra fakaszt. Jól esik a törődése, a szeretete. Jól esik minden, amit ad, hisz nem gyakran kaptam ilyesfajta érzést senkitől. Annyira fájt a tudat, ami történt vele. Hogy a nyáron min átesett, s én nem voltam ott. Nem voltam vele, hogy megvédhessem. S mindezek tetejébe nem régiben még meg is bántottam. Azért jöttem vissza, hogy vele legyek, hogy tanuljak, hogy megvédhessem a kedvesem. Nem akarom elveszíteni őt. Nem akarom, hogy gyengének érezze magát. Nem akarom, hogy a fájdalom teljesen eltiporja őt belül. Azt akarom, hogy erős Gyógyítóvá váljon, s érjen el mindent, amire csak vágyik. Az én Gyönyörű Kedvesem! Bármit megadok érted Alice, bármit elérek a kedvedért, bármit megteszek, csak hogy elfelejtsd mind azt a kegyetlen, kínzó fájdalmat, amit az az átkozott korcs okozott neked. Csak légy erős! Segítek erősebbé válni! Csak nyílj meg drága Gyógyító Madaram! Nyílj meg és engedd, hogy segítsek! Szorosan tartom karjaimban, arcomat tincsei közé fúrom, s magamba zárom a pillanatot, hogy itt van velem. Csodálatos, és úgy érzem csak egy átlagos egyetemista vagyok, aki mindig is lenni akartam, egy gyönyörű barátnővel, akit csupán boldoggá akarok tenni. Hisz ennyi az egész. A bor kóstoláskor kibukik mennyire nem vagyok képben ilyen téren, de hát sajna nem a francia király leszármazottja vagyok, az viszont megnyugtat, hogy mindez Alicet mulattatja. Közelebb hajolok hozzá, ahogy magához vonzz, s suttogásától borsódzni kezd a hátam, persze jó értelemben. Csókja mézédesen kísért, s ahogy elhajol tőlem, a nyakába csókolok óvatosan. - Örülök, hogy diadalt arathattam. Viszont, inkább te érdemled a dícséretet, hisz te csavartad el a fejemet. - huncut mosoly játszik szőám sarkában, s kiegyenesedek. Férfias zavarodottságomat, melyet a bor kóstolás iránt mutatok, puszival jutalmazza, amitől egy megkönnyebbült nevetés hagyja el a számat. Hallgatom a bor ivászatról való tanácsot, és óvatosan bele is kortyolok a nedűbe, látványosan, túljátszva grimaszolok, mint valami bor mester, még hümmögök is hozzá, gurgulázok rövideket, s aztán lenyelem a kortyot. - Nyamm, nyamm, hmmm... Meg kell állapítanom, hogy ez ma el fog fogyni. Elsőnek megteszi ugye? - mosolygok Alicera, s újra összekoccintom poharamat az övével. Ajánlatára elégedettség költözik a tagjaimba, és bólintok egyet értően. Nem vagyok annyira romantikus típus, bár az is tény, hogy nem volt kin alkalmazzam, hogy az vagyok-e? Hát tessék, azt hiszem, annak vallhatom magamat. Vagy legalábbis kreatívnak e téren. - A Mi, hétvégénkre! - mosolygok, s ismét belekortyolok a borba. A szavaira azonban ismét belém bújik a kisördög. Ahogy ajkaimra tapadnak ajkai, szorosan magamhoz húzom, nem engedem el, s oly szenvedélyesen viszonzom csókját, hogy egy szempillantás alatt átforrósodik a testem, szabad kezem tincseibe simulnak, s lesiklik ujjam a tarkóján, végig a gerincén, hogy a szenvedély lecsillapodjon, csak forró érintésem hűlt helyét érezze ajkain, s bőrén, mikor újra felegyenesedek. - Csak hogy tudd, mit veszítesz, ha elpártolnál... - suttogom ajkaiba, majd kiveszem kezéből a poharat, hogy a magaméval együtt letegyem az asztalra. - Van kedved megnézni az emeletet? - kérdezem, s megfogom a kezét.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Úgy érzem magam, mint aki a fellegekben jár. Annyira jó, hogy végre ott hagyhattunk mindent magunk mögött. Lehet, hogy csak erre a két napra, de ez is iszonyatosan sokat segít. Végre nem kell foglalkoznom a sulival, a betegekkel, a tanulással. Itt vagyunk és csak élvezzük a nyugalmat, a békét, annak a társaságát, akit szeretünk, akiért mindent megtennénk. Én tényleg képes lennék rá. De ezt nem merném elárulni neki. Biztosan elővenné azt az arcát, amit legutóbb megmutatott nekem. Nem szívesen látnám viszont. -Pedig nem volt szándékos... Mikor az üvegházba mentem nem hittem volna, hogy ez lesz a vége a gyakorlásból. Igaz előtte nem nagyon ismertük egymást, de eleve szimpatikusnak tűntél... Tudod nagyon örülök annak, hogy engem hívtál gyakorolni... Sőőt annak örülök a legjobban, hogy Will elhívott és igent mondtam. Különben lehet, hogy sohasem találkoztunk volna.-Bár ha az ég is egymásnak teremtett, ha hihetünk a sorsban, akkor lehet, hogy tényleg találkoztunk volna, csak más körülmények között. De ezt nem fogjuk megtudni és amit engem illet nem is akarom. Én így vagyok boldog, még ha az életem nem is csupa szivárvány és rózsaszín felhő. Vigyorogva figyelem őt, ahogy megkóstolja a bort. Annyira édes, mint egy kis gyerek, aki először kóstol meg valamit. Hogy ne lehetne szeretni egy ilyen nagy kölyköt? Hogy lehetne rá haragudni? -Tökéletes Velkan! Ilyen finomat még nem is ittam! Igazán nem kellett volna ennyit költened rám! Nagyon jól esik, de nem akarom, hogy minden pénzed rám költsd.-Mert valljuk be őszintén ez az egész nem lehetett két fillér. Rengeteget költhetett arra, hogy mind ez megvalósuljon. Kicsit rosszul is érzem magam e miatt, de közben tényleg nagyon jól esik nekem ez az ajándék, és örülök neki, hogy most itt lehetünk kettesben.
A csókba én is teljesen elmerülök. Szabad kezemmel automatikusan karolom őt át. Ahogy keze végigcsúszik hátamon kellemes borzongás fut végig testemen és úgy érzem, hogy még szeretnék belőle kapni, de e helyett csak elszakadunk egymástól. A szavaira széles mosoly terül el arcomon. Még nem hagyom, hogy olyan nagyon eltávolodjon tőlem, így szólalok meg én is szinte suttogva. -Hát ez még nem volt elég meggyőző nekem!-Ahogy kimondom ezt teszek is gyorsan hátrafelé pár lépést nevetve. Gyorsan kezembe veszem az oroszlánt és az arcom elé teszem, mintha csak tartanék Vel haragjától. -Vigyázz! Harap!-Mondom neki teljes komolysággal, majd csak ismét elnevetem magam. A boros poharak még idő előtt az asztalra kerülnek. A végén még sikerül eltörni őket, ami nem lenne túl nagy buli. A kérdésére felpillantok a lépcsőre, majd vissza rá. -Csak ha velem jöhet a hős, bátor megmentőm!-Gondolok itt az oroszlánra. Hát ki tudja mit rejteget ott Velkan. Lehet, hogy mind ez csak egy álarc volt, így akart becsalogatni engem a csapdájába. Aztán meg ott fent megmutatja igazi énjét. Lehet, hogy Ő hasfelmetsző Jack! Így hát az oroszlán... legyen ideiglenesen Szimba, mellett nem fogok félni, mert ő biztosan megvéd ettől a gonosz, csúnya harcostól. Félve fogom meg Velkan kezét, miközben továbbra is szorongatom a másikban Szimbát. Természetesen az egész csak színjáték, de jo most kicsit eldobni a komoly felnőtt oldalamat és visszabújni a fiatalabb, gyerekesebb énembe. Hiszen ez a hétvége arról szol, hogy elengedjük magunkat, hogy boldogok legyünk.
Kezdőlap
/
/
Velkan"
