- Hát… ha még vidám is volt… - vonom fel a fél szemöldökömet az italom fölött, ahogy belekortyolok. – Engem szétenne az ideg, ha a férjem eltűnne, és nem tudnék róla semmit. Úgyhogy a kedves feleség biztosan sejti merre jár a doki. – teszem le ezzel a poharat. Egész kellemes így Wright nélkül. Már kezdtem magam jól érezni, amikor a nappaliból beszűrődik a mérgelődése. Felsóhajtok. - Most meg mi baj lehet megint? Erre Stephen kinyitja a konyhaajtót. Mindketten kérdőn meredünk a kanapén zsörtölődő íróra. Wright arcán hatalmas döbbenet ül, a szemei egészen kikerekednek, ahogy a monitort bámulja. Hitetlenkedik és vadul rázza a fejét. Az üres fiókkal nem mond újat. Hanem a laborral. Labor? Pislogok oldalvást Stephenre, majd vissza Wrightra. Úgy érzem, kicsit elszaladt a dokival is a ló. Nagyon jó párost alkotnak így Wrighttal. Szépen egymásra találtak. Mindketten fanatikus összeesküvés-elmélet hívők. Ráadásul a doki saját labort rendezett be, mert talált az erdőben egy halott nőt? Egek! Egyesek mire nem képesek! És még engem szokott osztani a hadnagy, amiért beleütöm mindenbe az orrom. Mikor az író megfenyegeti Stephent, hogy beperli a stábjával együtt, visszatartom a nevetésem. Oké, sajnálom, hogy elveszett a munkája, de nem véletlen. - Mr. Wright, vegye ezt intő jelnek. Örüljön, amíg csak ezek a levelek tűntek el, és nem maga. – mondom neki Stephen mellől, erre rám lövell egy gyilkos pillantást. Nem tudom mi bújik meg a háttérben, és ki tüntette el az anyagokat, de úgy érzem sokkal nagyobb nálunk. FBI? CIA? MIB? Az sem kizárt. Nekik is érdekük megelőzni az esztelen népirtást, amit Wright és a doki műve esetleg kirobbantana. Látom, mennyire megviseli Wrightot, hogy Stephennel nem vagyunk partnerek ebben a farkas-őrületben. Írja meg a regényét és örüljön, hogy életben van. Nekem ez a legfontosabb. Többet már nem tehetek Wrightért. Ekkor megcsörren a mobilom. Előhúzom a farzsebemből. A kijelzőn a hadnagy neve világít. - Egy pillanat. – szólok oda Stephennek, és ellépek mellőle, hogy beljebb menjek vissza a konyhába. Most a háta mögött beszélgetek a főnökkel, aki tömören elmondja, hogy igazam volt. A két fickó, akit lekapcsoltak, a dokit akarta elrabolni. Bevallották azt is, hogy párszor elvitték Wrightot is és megfenyegették. De arról a személyről semmit nem tudnak, aki felbérelte őket. Teljes homály fedi az illető kilétét. Mivel nagy volt a sötétség és a csend az orvos házában, a rendőrök bementek. Senkit nem találtak ott. A bútorok ott maradtak, csak a ruháik hiányoztak a szekrényekből. A szomszédok nem látták a család mikor mehetett el. És ami a legbizarabb az egészben, az a pince. Dohner valamiféle kísérleti labort rendezett be ott. Végezetül megkérdezte, hol a fenében vagyok és mit csinálok? Gonoszdin elvigyorodtam. - Kösz hadnagy az infót. Épp kirándulok, ééés…. nemsokára megyek aludni. - Hétfőn látjuk egymást, kisasszony! - Jó éjt! – mondom bele a telefonba, aztán bontom a vonalat. Hatalmas lélegzetet veszek. Ez az ügy is lezárult. Nem hittem volna, hogy ekkora bonyodalmak szövődnek közben, de megoldottuk Stephennel, mint már eddig is sok mást. Odasurranok hozzá, és hátulról, kaján vigyorral az arcomon a fülébe súgom. - A labor tényleg ott van a pincében, de a doki most családostul párolgott el és senki nem tudja hova… Jók vagyunk. Ezt is kipipálhatjuk. Na, igen. várható volt, hogy a doki nem sokáig marad egy helyben, ha már az "árnyak" rábukkantak Fairbanksben. Még időben továbbállt. Remélem van esze, és felhagy ezzel az őrültséggel, amit Wrighttal művelnek kéz a kézben.
Nia-n is érzem a megdöbbenést, mikor a laborról van szó. Hát igen, eltökélt mindkettő. Dohner is és Wright is. Szerintem a doki azért sokkal szolidabb kiadás lehet. Van felesége, gyereke és komoly szakember, aki meg tudott szervezni egy ilyen akciót. Wright nagy művész, de erre képtelen lenne. Valamilyen részleten elcsúszna. Dohner alapos, ahogy ő is mondta. Érzem, hogy Nia-t mulattatja a szituáció, amiből nekem az a lényeg, hogy tökéletesen alakítottam a szerepemet. Ha kiderülne, hogy szállodai tanácsadó vagyok, Wright nem hinné el. Meggyőztem, hogy egy hozzá némileg hasonló művészlélek ült vele szemben egész nap. Nia még adja alá a lovat, ezt egy kis bosszúállásnak érzem. Wright biztos nem nyugszik meg attól, hogy emlékeztetjük, mekkora veszélyben volt az élete. Nekem mindegy, csak Nia olyan jószívű. Meglepő ez tőle, bár az író viselkedése láttán értem az indítékát. Pipa rá, de nagyon. Ahogy elmegy telefonálni, én hallok mindent. Nem megyek utána, csak állok itt, hátha az író csinál valami őrültséget. Elkezd gépelni. A munkába temetkezik. Érzem rajta, hogy megint beleolvad az írásába és rólunk szinte tudomást sem vesz. A beszélgetésből az derül ki számomra, hogy az Őrzők intézték el a dolgot. Dulakodásnak nincs nyoma, szerintem meggyőzték valamivel Dohnert. Ajánlottak neki valami visszautasíthatatlan juttatást, egy komoly nyugdíjkiegészítést és elrejtették, hogy biztonságban legyen ő és az egész családja. Emberséges eljárás. Én csak szétvágtam volna, de ők máshogy gondolkoznak. És meglett a kísérleti labor is. Nia-n érzem a lüktetést, mikor kiemeli, hogy aludni készül. Igen, azt is fogunk, de előtte valami sokkal kellemesebb következik. Szerintem Wright nem tud majd aludni a „nagy tragédia” miatt és főleg whisky nélkül. Fel se tűnt neki, hogy mennyire ki volt ütve tegnap. Gondolom, gyakran szétcsapja magát. Nia ragyogó arccal és megnyugodott lélekkel jön, hogy a tudtomra adja, minden rendben. Megfordulok és mosolyogva ránézek. Halkan beszélek, nehogy az író meghallja fél füllel alkotás közben. - Szép munka, Tessa ügynök! Kíváncsi vagyok, mit találhatnak ott. Azt hiszem, a doktor írásai, ha maradtak ilyenek, szintén bestsellerek lennének, csak nem a tudományos, hanem a fantasy kategóriában. Biztos vagy abban, hogy ennyi volt? Oké, hogy az „árnyak” le vannak kapcsolva, de mi van, ha a főnökük tovább ügyködik? Erről semmit nem tudunk. Persze csak játszom a precíz embert, aki nem akar félmunkát végezni. Én kész vagyok. Ha Wrightot megtalálják, nem fogom sajnálni. A Falka nem lesz veszélyben, akkor sem, ha megjelenik a nagy mű. Mese lesz, félig hihető, de akkor is szürreális történet, szenzációs állításokkal, de bizonyítékok nélkül. Ha van esze a kiadónak, akkor ezt a kártyát ki is játsza és olyan szlogenekkel dobja piacra, mintha igaz történet lenne. Wright és a farkas, a nagymama az erdőben meg a vadász. És persze az „árnyak”. Ha Wright lesz olyan nagylelkű és küld egy tiszteletpéldányt a kapitányságra, akkor bizonyosan elkérem majd Nia-tól és elolvasom. Ha fukarkodik és elfelejti, hogy megmentettük, akkor is megszerzem majd a könyvet, mert erre kíváncsi leszek. A végén még belekerülünk mi is, aminek nem örülnék nagyon, még akkor sem, ha csak egy mese részesei lennénk. Az ügynöknő, aki felizgatta az autogramkéréssel és a rendező, aki véletlenül belekeveredett az ügybe. Abban biztos vagyok, hogy nem fogja keresni Pete Johnsont a megfilmesítéssel. Nem lettünk jóban és ez tökéletesen meg is felel így. Annyi pedig biztos, hogy Nia-val ma lesz egy remek éjszakánk és ha tényleg lezártnak tekinti az ügyet, akkor Wrightot kipateroljuk innen és a maradék időt együtt töltjük kirándulással, beszélgetéssel, csókkal és mindennel, ami azon túl van. Készültem erre is, megvan a felszerelés. És utána sem tűnök el. Meglesz a vacsora is és ha időnk engedi, úgy szervezem az életemet, hogy Nia része legyen annak. Hosszú idő után találtam valakit, akit méltónak látok erre.
Stephen jó kérdéseket vet fel, mint mindig. - Ha a doki végleg felszívódott ebből a városból, ráadásul családostul, van egy olyan érzésem, hogy nem fogja többet keresni Wrightot. Okos ember, a szerettei életét fontosabbnak tartja egy könyvnél. – súgom oda halkan Stephennek, hogy Wright meg ne hallja. Bár ő úgy kalimpírozik a billentyűkön, mint Clayderman a zongorán. A pötyögés betölti a nappalit. - Az ő helyében ezt tenném… Az anyagokat talán eltüntette. A főnökök meg… Tehetnek egy szívességet, Mr. Johnson. – mosolygok pimaszul a fagykék férfiúi szempárba. – Ma éjjel nem velük akarok foglalkozni. Inkább beváltanám az ígéretemet, amit az ingedről mondtam. Duruzsolom gonoszan, kék szemeimben vad szenvedély tüze ég, ahogy felnézek Stephenre. - Wright megkapja a lenti szobát. Holnap pedig visszafuvarozom a motelhez. Ééés… legyen egy kis vigaszdíja; szívesen bemutatom az egyik barátnőmnek, Amandának. Már láttad a klubban. Pincérnő, szőke, és nagyon bírja Wrightot. Még farkasbundája is van… ha ez az íróúr fétise… - heherészek. Egész testemben lüktetek a vágytól, legszívesebben már itt a konyhában nekiesnék Stephennek. Ellépek mellőle, és átmasírozok a nappalin. Megkerülöm a kanapét, amin Wright ücsörög. Bemegyek a lenti hálóba, és kihozom a sporttáskámat. Ledobom a lépcsőfeljáró tövében. Most úgysem kell. Kibírja itt reggelig. - Mr. Wright, - szólítom meg a gépelő írót, de rám sem hederít. – ez lesz a szobája. - célzok arra helyiségre, ahonnan kijöttem. - Jó, jó! – magyarázza úgy, hogy közben fel sem pillant a gépről, csak nyüstöli a billentyűzetet. Szerintem minket is belesző a történetébe Stephennel. Gondolom, még a night clubos percek is megihlették és elevenen élnek benne az emlékek. Az autogram már lekopott a bőrömről. A tegnap esti zuhany lemosta a tintát. Szép is lenne egy olyan felirat a mellem fölött, hogy „Itt járt Allen Wright”. Nem tudom Stephen mint szólna. Stephen még a konyhaajtóban áll. Érdeklődőn pislogok rá, aztán felfelé tekintgetek az emeltre, majd vissza rá. - Na? – tátogom el némán, és szélesen elvigyorodom, miközben beharapom az alsó ajkamat. Remélem nem akar sokáig megváratni.
/ Köszönöm a játékot! /
A hozzászólást Nia Jensen összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szer. Jún. 04, 2014 6:54 pm-kor.
Nia érvelését elfogadom, nem aggodalmaskodom tovább. Pontosabban nem játszom a szerepemet. Bólogatok, a számat összeszorítom. Dohner okos ember, így igaz. Ezért tudtak vele megegyezni az Őrzők, látatlanban is megmondom. Nem olyan erős benne a küldetéstudat és a vakhit, mint Wrightban. Tudós és racionális elvek szerint él. Ha érzi, hogy az egész család veszélybe kerülne, de van egy megoldás, ami még kellemes is, akkor elfelejti azt a dilinyós farmerbagázst és nyugalomba vonul. Talán titkon még bízik benne, hogy amit elhintett, annak lesz egyszer foganatja és Wright műve meg fog mozgatni bizonyos elméket, hogy utánajárjanak a történteknek. Semmit nem fognak találni. Lélekben össze is dörgölném a kezem, hogy készen vagyunk. A háttérben tényleg komponál a művész úr és szerintem a laptopja fölött fog elaludni, ha már nagyon fáradt lesz. - Világos és megint igazad van, ma chérie! Az ingemet pedig rituálisan feláldozzuk ma éjjel – mondom kis nevetéssel. Nem fogok ellenállni, ha tényleg vad szexet akar. Én is szeretem az olyat. Érzem, hogy Nia lángjai egyre erősödnek és most már bizony rendesen be fogjuk lobbantani azt az éledező tüzet. Elnevetem magam, ahogy a farkasbundáról esik szó. - Ez jó. Igazi hepiendet varázsolsz neki. Elképzelem Wright tejbetök vigyorát, ahogy lecsap rá a pincérnő. Tudod mit? Minden rigolyája ellenére megérdemli. Talán nem lesz olyan szúrós, ha végre nem lesz egyedül – teszek egy célzást, ami ránk is igaz félig-meddig. Nia alapvetően nem tüskés, de emlékszem arra az arcára is a benzinkútról és a parkolóból. Ő csak boldogabb lesz. Én az emberekkel maradok olyan, amilyen vagyok. Nem fognak jobban érdekelni attól, hogy szerelmes vagyok. Az én biztonságos életem, a Falka és Nia, meg a szállodai ügyek, de igazából azokat is a Falkához lehet sorolni. Ezek számítanak. Minden és mindenki más csak töltelék, szabadon felhasználható és nélkülözhető. Az is biztos viszont, hogy vidám idők elé nézek és mindezekkel úgy fogok foglalkozni, hogy valaki közben megdobogtatja a szívemet, ahogy rá gondolok. Elindulok ezen az úton, megint. Talán nem úgy fog végetérni, mint a románcom Justine-nel. Nia még kiadja az új házirendet, hogy Wrighté az alsó szoba és már kacsintgat felfelé. Kedvem lenne idegesíteni egy kicsit a fószert, kiemelni, hogy mi mit fogunk csinálni odafent, de most nem figyel. Éjjel majd úgyis fogja hallani és lehet, hogy meg is ihletjük. Remélem, nem olyan szagokra kell majd reggel lejönnöm... Ahogy Nia kimondja a hívószót, odamegyek hozzá, átölelem, megcsókolom, majd a szemébe nézek, lovagiasan átveszem a sporttáskát tőle, majd kifeszített ujjakkal mutatok az emeletre és így szólok szerelmes hangon: - Allons-y! A „Menjünk” francia megfelelőjével el is indulok és az éjszaka során Nia megkaphat mindent. Szétszabhatja az ingemet apró darabokra, ahogy én tettem Daniel Lawrence-szel és 314 év minden szexuális tapasztalatával megajándékozom. Figyelek rá, a testbeszédére, az érzéseire, hogy mindkettőnknek jó legyen. Fojtogatást nem kap, csak ha igényli, akkor is óvatosan. Hosszasan elnyújtom, amíg csak élvezni tudjuk hangokkal, szagokkal, simításokkal, csókokkal és minden egyébbel. Utána pedig kialusszuk a fáradalmakat, a rohangászást, az ügyintézést és a beteljesülést. Másnap reggel alig akarom elengedni Nia-t. Ahogy kimászna az ágyból, még megmarkolom a kezét és rövid szorítás után eresztem csak el. Összekészülök és mikor lemegyek, azt látom, hogy ébresztgeti a kómás írót. A laptopon a szövegszerkesztőben az „Epilógus” fejlécet látom egy rövid szöveggel arról, hogy a történetet az élet szülte és nem tudhatjuk, mennyi igaz belőle és mennyi nem. Egy figyelmeztetést is belerakott: „Ha eljő ama nap, melyen igazi fény villan és a sötétség teremtményei nyíltan megmutatkoznak, emlékezzenek a Clarence család történetére...” Szóval belátta, hogy jobb lesz ez kis ferdítésekkel, csúsztatásokkal. Nia hamarosan visszaviszi Wrightot a motelbe, az író átalussza az utat. Legalább nem idegesíti a páromat. Mire a kedvenc fantomképrajzolóm visszajön, én rendet teszek, kitakarítok és megmelegített étellel várom. Itt töltjük a hétvégét jobbnál jobb tevékenységekkel. Teázunk a tó mellett, bejárjuk a hegyet vagy csak egymással vagyunk a fűtött szobában és este mindig megkoronázzuk a napot odafent. Pár hét múlva érkezett a kapitányságra egy névtelen csomag. Gyanakodva bontották ki, még a tűzszerészeket is riasztották, de csak Wright köszönetmondását tartalmazta egy könyvvel. Személy szerint egy segítőt sem emelt ki a levélben, sem Tessa Greenberg ügynököt, sem Pete Johnson rendezőt. Egyszerűen leírta, hogy nagyon hálás, amiért eltüntették az árnyakat és megmentették az ő életét és a doktorét is. Azért beleszőtte, hogy ne felejtsék el, a regénye igaz történeten alapszik, még ha nehéz is ezt feldolgozni. Nia elhozta nekem és egymás után olvastuk, néha nagy kacagások között, ahogy felismertük benne a megtörtént vagy elképzelt eseteket és láttuk, miként élte meg Wright az esetet. Szerintem újabb remekmű lett az író tollából, nyugodtan odatehet a többi mellé a bibliográfiájába. A regény „A farkasok hallgatnak” címet kapta, nyilván A bárányok hallgatnak után. Nagyon jó kritikákkal illették, mindenki úgy vette, hogy a történet a képzelet szüleménye, így nem történtek nemkívánatos társadalmi megmozdulások. A kaszák a szerszámosházakban, a puskák a szögeken maradtak. Markáns állásfoglalásnak, kidolgozott marketingstratégiának tekintették, hogy Wright minden interjúban azt bizonygatta, valós dolgokat írt meg. Néhányan felrótták neki, hogy miért kell ilyen gagyi bulvárkörítés egy zseniális írónak. Wright hamarosan eltűnt a nagy nyilvánosság elől. A kiadóján keresztül lehetett csak kapcsolatba lépni vele és a hírek szerint összejött egy pincérlánnyal. Mondanom sem kell, se Amanda-t, se az írót nem látták többet a Reflections night clubban. Megállapodott. A Lawrence család körüli mizériák ezzel teljes mértékben lezárultak, Nia és én pedig vidám heteken voltunk túl és hasonlók elébe néztünk propolisszal, nutellával, francia borokkal és a természet lágy ölével. Ő is végezte közben a munkáját és én is az enyémet, a farkasok pedig valóban hallgattak.
Bár igaz örültem Velkan kis ötletének, miszerint a hétvégére kicsit elszabadulunk a munka és tanulás elől mégsem tudok felhőtlenül örülni neki. Valami nem hagy nyugodni. Az a telefonbeszélgetés túl hamar ért végett és túl sok megválaszolatlan kérdést hagyott maga után. Ennek ellenére próbálok mindent félre tenni és csak élvezni a hétvégét, bármit is tervezzen Velkan. Bár azt mondta semmit nem kell csomagolnom mégis megpakolok egy kisebb hátizsákot. Hálóing, póló, pulcsi, zokni, és minden más. Nem tudom hova megyünk és mire lesz szükségem, így inkább legyen több minden nálam, mint semmi. De ami a legfontosabb az a fényképezőgépem. Remélem nem hiszi azt, hogy nem fogok aktívan kattogtatni. Alig van róla képem, pedig lassan már egy éve, hogy elhívott az első randinkra. Nah meg azért persze egy kis finomság is kap helyet a táskámban és egy termosz meleg teával. Még bőven van időm Velkan érkezéséig, így még írok egy gyors üzenetet Adamnek az állatokkal kapcsolatban. Nagyon kedves tőle, hogy bevállalta a kis édeseimet, de főleg Csokit. Bár szerencsére nincs túl nagy gond vele, főleg nem ilyen hidegben. A papírt az egyik asztalra helyezem, majd még egyszer megdögönyözöm az állatokat és csak az után veszem fel a cipőm, sálam, sapkám, kabátom és végül a kesztyűm. Táskámmal a hátamon indulok ki az egyetem elé, hogy ott találkozzam vele. Azért bevallom őszintén izgulok kissé, hiszen semmit sem tudok. Mit tervez, hová visz. Igaz szeretem a meglepetéseket, de közben mégis rossz, hogy nem tud az ember semmit és csak vár és vár...De biztos vagyok benne, hogy remek helyet nézett ki, csak nehogy valamivel elrontsam az egészet.
Fütyörészve, hátamon egy megpakolt háti zsákkal ropogott a hó a lábam alatt. Bakancs, meleg kabát, kesztyű, s az a kendő fedi arcom, amit Alicetól kaptam ajándékba. Semmi káros anyagú cigaretta szerűséget nem hoztam magammal, pedig igen csak elgondolkodtam rajta, hogy kéne, de végül nem hoztam. Még rá se gyújtottam ma, szóval igazán kitettem magamért. Ajándék meg van, néhány utolsó telefon hívás, és már mehettem is. Dúdolgatok, s mikor megpillantom, egyik kezemet felemelem, s integetek, miközben közelítek felé, de másik kezem még mindig a hátam mögött tartom. Végül megállva előtte hajolok közel arcához, lehúzom kissé arcomat fedő sálamat, s ha engedi, csókot lehelek ajkaira. Hosszan, szorosan ölelem magamhoz szabad kezemmel. S mikor elengedjük egymás, mosolyogva lépek kissé odébb, hogy rálásson a kis mélyített szánkóra, amit eddig eltakartam. - Hölgyem! A hintója előállt! Két személyre van szabva, kényelmesen lehet benne ülni, s szép piros színű. Leveszem Alice hátáról a táskát. Nem is lenne ő, ha nem csomagolt volna, annak ellenére, hogy mondtam, ne készüljön. De nem is baj. Mosolyogva segítek neki beülni a szánkóba, ha engedi. Azután húzni kezdem. Könnyű, bírom amúgy is, és a táskák sem okoznak gondot. - Köszönjük, hogy a Bouver utazási irodát választották kedves utasaink. - szólalok meg, dallamos hangot utánozva - Kérem kapcsolják be biztonsági öveiket, s az oldalsó kis reteszekbe dugott cukorkákat fogyasszák egészséggel. Ha jobbra pillantanak, láthatják az egyetemi park csodás téli tájba burkolt fehérségét. Húzom tovább, közben fütyörészek, majd kis idő múlva ismét megszólalok. - Most kérem, tekintsenek balra, csodálatos ezüst fenyők, hóba, s égőkbe bugyolált tarkaságát csodálhatják meg. Tovább baktatunk, majd mielőtt végleg elhagynánk a város szélét, s fordulnánk a hegyi útra, megállok kis pillanatra. - Kérem kedves utasainkat, vegyenek búcsút a gondoknak, s köszöntsék a nyaralás üde szabadságát. Oh! Majd elfelejtettem. - leveszem a táskámat hátamról, kinyitom, kicsit turkálok benne, majd végül egy Plüssoroszlán kerül elő segítségemmel. Alice mellé guggolok, s mosolyogva nyújtom át neki a kis bolyhost. Nézem, mit szól ajándékához, majd csókot adok ajkaira. Hisz azt szeretném, hogy boldog legyen, nevessen. Semmi más nem érdekel. Ezért szeretném, ha ez a hétvége tökéletes lenne. - Nos, ha magunk mögé dobtuk gondjainkat, kételyeinket, félelmeinket, folytathatjuk utunkat. - kézbe veszem a szánkó kötelét, s újra húzni kezdem az ösvényen felfelé, be az erdő mélyére. Természetesen turista úton haladunk, amit a síelők is gyakorta használnak, így kiscsaládosokkal, párokkal, idősebbekkel is összefutunk, s mindenki mosolyogva nézi párosunkat. Én csak tovább dúdolok, s húzom a kis szánkót. Végül az út több felé ágazik, én pedig a sűrűbb fákkal körbevett ösvényen indulok tovább, amíg ki nem érünk végül egy nagyobb tisztásra, aminek a másik végében egy szép kis fa házikó álldogál. Megállok a tisztás szélén, s kissé arrébb lépek, hogy Alice is lássa a házikót. Leguggolok hozzá ismét, s kezembe veszem kezeit. - Kedvesem. Köszöntelek a mi kis hétvégi lakunkban. - mosolyogva nézek rá. - Ez az én kis meglepetésem.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Ahogy megpillantom őt egy mosoly kúszik az arcomra. Már messziről felismerem azt a bizonyos kendőt és örömmel tölt el, hogy hordja. Bár nem nagy ajándék, de nem is az a lényeg. Az integetést viszonozom, bár sokkal szerényebben, mint ahogy ő csinálja. Pár lépést én is előrébb megyek ezzel is csökkentve azt a "hatalmas" távolságot közöttünk. Ahogy átkarol azonnal hozzá bújok, kezemet a mellkasára helyezem és úgy viszonozom a csókját. Most nem érzem azt,mint legutóbb. Nem érzem a cigarettát, ami még nagyobb örömmel tölt el engem. A csók végén mosolyom kiszélesedik a szánkót látva. Nah sok mindenre gondoltam, de erre nem igazán. -Ez most komoly?-Teszem fel a kérdést meglepettségemben. Az már leesett, hogy mi lesz a mai program, de gondolom nem itt az egyetem területén szeretne leállni szánkózni. A táskám lekerül a hátamról és ő már nyújtja is a kezét, hogy segítsen a leülésben. Akkor ezek szerint nagyon is komolyan gondolja...Én meg semmi élrontója nem akarok lenni, így belemegyek a kis játékba. -Köszönöm Uram a segítségét!-A régebbi rossz érzésem, most seperc alatt eltűnt és csak a boldogság lépett a helyére. Tényleg jól érzem magam pedig még csak pár perce, hogy találkoztunk. Most tényleg kitett magáért Vel. De mégis mivel érdemeltem ezt ki? Vigyorogva hallgatom Velkant és mikor szol, hogy fordítsam el a tekintetem én jó utashoz méltóan meg is teszem és szemügyre veszem a már jól ismert épületet és a szépen kidíszített fát. Amíg meg nem lát minket így az első ember végtelenül boldog vagyok, de utána egy kis zavarodottság is vegyül vele. Már nem vagyok kislány, akit húzni kelljen a szánkon...De mindenki megérdemel egy kis szórakozást nem? -Mégis milyen messzire megyünk?-Igen nagyon is érdekel és kicsit sajnálom is őt. Oké, hogy harcosnak készül és erős, de én sosem bírtam könnyen azt, ha valaki dolgozik mellettem miközben én csak ülök és nem csinálok semmit. Közben elérjük az erdő szélét is, ahol ismét megállunk. A kérésének megpróbálok eleget tenni, így pillanatra behunyva a szemem igyekszem kiüríteni a fejem, hogy tényleg csak a lazításra koncentráljak. Mikor kinyitom szemeimet egy plüss oroszlánnal nézek farkasszemet. Felkacagva veszem át Velkantól, hogy utána egy hosszú csókkal köszönhessem meg ezt a kedves kis ajándékot. -Nagyon aranyos Vel, de igazán nem kellett volna...Viszont így már ketten vagyunk. Neked nem marad hely!-Szélesedik ki mosolyom és le is ültetem magam elé a kis oroszlánt. Még mielőtt felállna gyorsan végigsimítok az arcán mélyen a szemeibe nézve. Annyira hálás vagyok neki. Ez már tényleg rám fért és ki tudja, hogy még mi jön ezek után. Hétvége van és gyönyörű napsütés. Mégis ki ne használná ki ezt a remek időt? Ennek köszönhetően az erdőben számos emberrel találkozunk. Van akik csak kinevetnek, de a legtöbbjük arcán inkább a meghatottság ül ki. Sok kisgyerek integetni kezd nekem, amit lelkesen viszonozok is nekik. Hosszúnak tűnik az út és picit rosszul érzem magam, amiért ennyit fáradozik értem Velkan. Én nagyon is kényelmesen ülök, bár a fenekem kicsit kezd fájni, de nem panaszkodom. Kíváncsian várom, hogy mi lesz utunk célállomása. Egy szép havas tájat képzelek el egy domb tetején, ahol nincs más csak mi és ahol egész nap elszórakozhatunk. Egy hosszú lejtő után tényleg felérünk egy domb tetejére, egy gyönyörű hóval fedett tisztásra, de ezen a tisztáson van valami, amire végképp nem számítottam volna. Mikor leguggol mellém egy gyors pillantást vetek rá, majd ismét a házat kezdem el figyelni. Ezt mind megszervezte nekünk? Könnyek gyűlnek a szemeimben, de ezek nem a fájdalomtól, szomorúságtól. Egyszerűen csak teljesen meghatódtam és ilyen boldognak már rég éreztem magam. -Velkan ez...ez gyönyörű!...De én....én nem...nem érdemlem meg!-Próbálok magamhoz térni, de egy ilyen "sokk" után igen nehéz. Sok mindent hittem volna, de ezt... -Ne haragudj rám, hogy megint sírok...Csak iszonyatosan megleptél....Jaj de hülyének érzem most magam.-Kezembe is temetem arcom, hogy ne lássa már ezt a zavarodottságomat. Nyugodj már meg Alice. Nem a kezdet kérte meg! Csak eltöltötök kettesben egy hétvégét. Állatok, barátok, családtagok nélkül. Most tényleg csak mi ketten leszünk.
Durván 1 hónap állt rendelkezésemre, hogy sikerüljön leszerveznem mindent. Házat, foglalást, időpont, egyetem, Őrzőség, étel, ital... Régebben nem voltam túlzottan romantikus típus, New Yorkban a lányok, akikkel jártam, legalábbis nem kaptak ilyesfajta "törődést" tőlem. Mondjuk ők se nagyon törődtek velem. A lényeg, hogy már alig várom, hogy Alice meglássa a kis ajándékomat. Jóvá akarok tenni mindent, s ugyanakkor elfeledtetni vele a baklövéseimet. Csupán azt szeretném, hogy boldog legyen, ennyi az egész. Alice a legjobbat érdemli, s ezt éreztetni is akarom vele. Kihozott belőlem olyan dolgokat, amiket normális esetben biztosan nem tettem volna meg mással szemben. Igen... szeretem őt. Csak mosolyogva bólintok kérdésére. Bizony a lehető legkomolyabb. Figyelem mozdulatait, vonalait. Segítek neki, ha elakadna beszállásnál, s megőrzöm végig mosolyomat. Nem akarok azon gondolkodni, mi történt, mi volt, mit rontottam el. Csak Alice van, senki más. Senki más. És ezt a pillanatot őrizni akarom. Semmi pénzért nem cserélnék most senkivel. A mosolya mindent megér. Boldogon húzom a szánkót, oly könnyű, akár a lelkem. Csak ezt érzem, s néha hátra pillantva a vállam felett, úgy látom, ő is ezt érzi. - Türelem drága hercegnőm, hisz az rózsát terem. Nem vagyunk messze. - mosolygok. Az idő csodás, s kicsit meg is könnyebbülök, hogy emberekkel találkozunk. Direkt a forgalmasabb,utat választottam, hisz köztudottan a Farkasok kerülik az ilyen helyeket, ők jobban szeretnek az erdőben kóricálva mászkálni. Ajkai érintésétől forróság költözik a mellkasomba, s ott vetkőzöm le utolsó félelem szálaimat is. Minden rossz a városban marad. S csak mi maradunk. - Nevet is kell adnod neki ám. - bökök a kis oroszlán felé. Érintésére egy rövidke pillanatig megállok, lehunyom a szemem, s csak élvezem bőrének puhaságát. Finom illata van, s csak hagyom elveszni magamat a pillanatban. A hegyen fölfelé menet egyre jobban érzem magam, legalábbis fázni nem fázok, a nap is csodásan melenget, az meg még üdítőbb látvány számomra, ahogy Alice kis gyerekek üdvözlésére integet ki a szánkóból, kezében a kis plüss oroszlánnal. Egy-két apuka meg nekem mutogat, hogy lelkesítsenek a húzásban, mire nevetve biccentek, vagy épp hüvelykujjukat emelik az ég felé, így dicsérve párosunkat. A kis ház olyan, mint egy kis menedék. Mosolyogva nézem az épületet. Ide elbújhatunk. Elbújhatunk kis időre, minden elől. És megvédhetlek Alice. Itt elfelejthetsz mindent. Felé fordítom tekintetem, s csodálkozva veszem észre, hogy Alice szemeiből könnyek csorognak ki. - Baj van? - kérdezem, s hirtelen az jut eszembe, hogy valami rosszat tettem. S ekkor szólal meg, én pedig kissé felnevetek, s magamhoz ölelem. - Kis bolond Gyógyító Madaram. - kezeimbe veszem arcát, s hosszan csókolom. Szemeibe tekintek. - Na, tessék mosolyogni. Még így is van meglepetésem, szóval tessék felszárítani a könnyeket, mert különben nem mutatom meg! - s megjátszott durcás képet vágok. Majd újra felnevetek, s csókot nyomok homlokára. Aztán fogom a szánkó kötelét, s húzom, húzom egészen a ház teraszáig. Ott ismét Alicehoz lépek, s megfogva kezét segítek neki felállni a szánkóból. Utána kézen fogom, majd a bejárati ajtóhoz vezetem, s kitárom előtte az ajtót. Érzem, hogy a szívem hevesen ver, de nyugodtságot mutatok. Mosoly táncol szám sarkában. A padlót vörös rózsa szirmok borítják be, finom illatok szállnak a levegőben, meleg csábít be a helyiségbe, s halkan szólnak zongora dallamok bentről. Ha megakadna esetleg, finom lökéssel tessékelem be a házba, becsukom magam mögött az ajtót, leteszem a táskákat, s segítek levenni a kabátját, a csizmáját, s ha mindez megvolt, megfogom kezét, s körbevezetem. Mindenhol vörös rózsa szirmok a padlón, még az emeletre vezető lépcső is tele van velük szórva. A nappaliban ropog a kandallóban a tűz, az asztalon egy nagy csokor, benne egy képes kis levélke Alice nevével ellátva. A levélben pedig ez áll:
"Köszöntelek a mi kis Menedékünkön! Engedd, hogy ebben a pár napban fogjam a kezed, s a fellegekbe repítselek! Szeretlek! Velkan"
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Miért is hittem azt, hogy majd elmondja merre is megyünk? És igazából teljesen igaza van. Még ha van is egy kis rossz érzet jobb, ha meglepetés marad. Akkor sokkal nagyobb lesz az öröm, mivel van egy olyan érzésem, hogy valami olyannal készült, amire nem számítok. -Nevet? Húha az nem lesz könnyű! Majd segítesz nekem?-Nézek rá széles mosollyal. Mindig is nehezemre esett neveket választanom. A kis kedvenceimnél is több napba telt, mire kitaláltam mi is lenne a megfelelő név a számukra. Legalább ezzel közös kis kedvencünk lesz, még ha nem is élő. A szánkóban ülve a sok minket figyelő tekintettől kissé elpirulok, bár szerencsére ezt most a hidegre is rá lehet fogni. Biztosan én is csak mosolyognék egy ilyen pár láttán, mert valóban nem mindennapi, főleg a mai fiatalok körében. Az egyik nő még oldalba is böki a férjét és kissé mérgesen pillantva rá hordja le a fejét, hogy ő miért nem ilyen romantikus. Nos igen szerencsésnek mondhatom magam, hogy Velkan volt olyan dilis, hogy engem válasszon. Annyi szebb, okosabb, belevalóbb csaj van már csak az egyetemen is, de neki én kellek ... Ki érti ezt? A faház csodálatos és sikeresen el is erednek a könnyeim, amivel azonnal megijesztem Velkant, pedig nem szándékos. A kérdésre, csak megrázom a fejem, majd szóban is bocsánatot kérek tőle. -Hogy mi? Még több meglepetés? De Velkan már ez is túl sok! Én nem érdemlek meg ennyit!...-De máris folytatjuk az utunkat a ház felé, ami messziről sokkal kisebbnek tűnt. Te jó ég! Ez hatalmas...És csak a miénk? Mégis hogy tudna elintézni? Bankot rabolt? Ismét elfogadom tőle a segítséged. Egyedül nem tudnék felállni a szánkóból. Mondjuk sajnos így is elbénázom egy kicsit és ha nem tart meg visszaesek. -A fenébe...Ne haragudj!-Ooo a jó büdös francba Alice! Miért kell mindent elrontanod. Olyan tökéletes volt minden...Erre elbénázod. Te tényleg nem érdemled meg ez a sok szép csodálatos dolgot. Kézen fogva sétálok mellette egészen a bejárati ajtóig, amit lovagiasan ki is nyit nekem ezzel előreengedve engem. Csak az egyik lábamat teszem be a házba mikor észreveszem a rózsaszirmokat a földön és meghallom a kellemes zenét. Teljesen lemerevedek. Az állam már a földet érinti a meglepettségtől. Azt hiszem én most csak álmodom és ez mind nem a valóság. A kisebb lökése térit magamhoz, amitől végre beljebb sétálok a házba, de nem megyek túl messzire. Még fel sem fogtam teljesen, hogy mi is történik velem, de ő már le is veszi a kabátom és a csizmában is segíteni akar, de azt kevésbé hagyom neki. Az egy érzékeny terület. Még nem látta, nem érintette és szeretném, ha ez még így is maradni. Így maximum csak megkapaszkodom belé, mikor lehúzom lábamról a cipőt. Egyszerűen nem jutok szóhoz a megdöbbenéstől. Csak vigyorgok, mint valami sült bolond és próbálom felfogni mind ezt. Mikor megpillantom a csokrot az asztal közepén először csak Velre pillantok, majd elengedve a kezét közelebb sétálok a virágokhoz és kezembe veszem a kis kártyát. A mosolyom kiszélesedik, ahogy elolvasom az aprócska kis üzenetet, végül igen...Ismét sikerült megríkatnia. De inkább a boldogságtól sírjak, mint a fájdalomtól! A kártyát leteszem az asztalra, majd beleszagolok a csokorba. Isteni az illatuk. Csak ez után fordulok vissza hozzá, hogy végül szorosan magamhoz ölelhessem őt és egy csókkal köszönhessem meg neki mind ezt! -Én is szeretlek Velkan! És ez....-Mutatok körbe a kezeimmel. -Ez egyszerűen hihetetlen. Alig bírom felfogni, hogy ez a valóság. Annyira, de annyira... És nézd meg... Már megint sírok miattad. Szerintem te ezt direkt csinálod!-Nevetem el magam, ahogy letörlöm arcomról a könnyeimet. -Ennyi mindent nem érdemlek meg! Ez túl sok ajándék...-Kicsit komolyabb tekintetet veszek elő, de mielőtt megijedne ismét szorosan magamhoz ölelem és a fülébe suttogok. -Köszönöm!
Photograph - Segíthetek, bár nem vagyok túl jó név választó. Nekem helyből a Georg jutott eszembe, de egy plüss oroszlánnak? - nevetek, és eszembe jut, hogy feltétlen meg kell nézetnem Alice-al a Ted című filmet, azzal a plüssmackóval a főszerepben. - Mintha valami hivatali iroda reklám arca volna. A házaspár afférja nekem is feltűnik, és egy széles mosoly jelenik meg arcomon. Ki tudja, évek múlva lehet én kapok majd ilyen oldalba bökést, csak én azért, mert emlékeztetni fog rá, hogy mi is szánkóztunk így egyszer. A szava a faház előtt már nevetésre sarkall. Ajj Alice, nem is te lennél. - Na, nincs bocsánat kérés a hétvégén, tessék szépen örülni mindennek. Rendben? Épp húznám tovább, mikor utolsó szavai elhagyják ajkait, és megtorpanásra késztet. Tudom, hogy Alicenak nincs túl sok önbizalma, és már számtalanszor eszembe jutott, hogy mégis mit tegyek azért, hogy bátrabb legyen. Az a vérfarkas is elrabolt tőle mindent, és így még nehezebbé tette a feladatom. A vállam felett hátra pillantok, s mosolyogva nézek rá. - Nem az számít, hogy megérdemled-e, vagy sem. Csak az, hogy én adom neked, s szeretném, ha boldog lennél. - s már húzom is tovább a szánkót. Ahogy kisegítem a szánkóból kissé ügyetlenkedünk, de mikor megint elnézést kér, csak újra felnevetek. Némi havat veszek a kezembe, s finoman szóróm meg szőke tincseit, mintha porcukor hullna az égből. Nem kellenek a félelmek, a kételyek, és elengedtem minden rossz érzést. Remélem, Alice is így tesz majd a hétvége során. Mikor megpróbálok segíteni a cipőnél, finoman érezteti az elutasítást, amit persze megértek, így csak fogom, el ne essen, hagyom támaszkodni. Előre eső tincseit szemlélem, olyan érzés fog el, mintha haza értem volna. Kicsit a szoba közepén maradok, hogy jobban szemügyre vehessen mindent. Az arcára van írva minden, és csak ez számít. Mögé lépek, átölelem hátulról a derekát, s tincseibe fúrom arcomat. Felém fordul, körbemutat, úgy ejti ki szavait, s csak mosolyogva nézek rá, mintha mindennek így kellene lennie, mintha minden így volna tökéletes. Miket beszélek? Hiszen így tökéletes. Valahol talán megrémít. Mert ott van a világ egy másik orcája az erdőn túl, a sötét mélységekben. A fájó, kegyetlen világ, ami bármikor elragadhatja tőlem, s ez rettegéssel tölt el. Őrzők vagyunk, nem adatik meg az esélyünk arra, hogy családunk legyen. De szeretni. Szeretni senki sem tiltotta meg nekünk, hogy szeressünk. Lehet kockázattal jár. De mit számít? Homlokon csókolom, tarkójára simul kezem, s magamhoz ölelem. Utolsó szava szíven üt. Alice... Ne köszönd meg. - Tőlem, neked. - suttogom vissza, s még inkább magamhoz ölelem. Percekig tartom így, testének melege elringat, s nyugalomra inti szaporán lüktető szívemet. Végül elengedem, nem mintha ezt akarnám, de van még mit megnézni. Intek, hogy maradjon kicsit, kimegyek a konyhába, majd két boros pohárral, s egy üveg édes fehér borral térek vissza. Na ezt volt talán a legnehezebb megszereznem. - Egy nagyon érdekes bort hoztam ünnepelni. Egyenesen Magyarországról! Ott nagyon híresek a borok. A szerencsén múlt, hogy sikerült ilyet szereznem. - közben ügyesen eltávolítom a fadugót az üvegből, s töltök a poharainkba. - A vásárba mentünk néhány szaktársammal, és ott találkoztam egy idős bácsikával. Európai borokat árult, de mikor megtudta, miért kell a bor, azt mondta, jöjjek vissza egy hónap múlva. Hát, én visszamentem, és kiderült, hogy hozatott Magyarországról bort. Azt mondta, idézem: "Nincs ennél jobb varázsszer egy nő szerelmének elnyerésére." Ennyire lerí rólam, hogy Szerelmes Őrző vagyok? - nevetek, s összekoccintom poharamat Aliceval. Kissé bizonytalanul nézem a tiszta, arany színű nedűt, végül a lányra tekintek. - Öhm... lehetek őszinte? Hogy kell inni a bort? - talán kis koromban, ha ilyenhez hozzá jutottunk, de hát abból a szülők nem adtak, én meg hát amúgy se az alkohol iránti szeretetemről vagyok híres. Csak azt tudom, hogy a bort különleges alkalmakkor kell inni.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A név valóban nem a legjobb választás lenne egy plüss oroszlánnak, de értékelem a próbálkozását. Még egy széles mosoly is arcomra kerül. Bár még csak most kezdődött ez a nap, de már most elfelejtettem mindent a múltkori kis incidensünkről. Igaz sajnos nem örökre, de most csak is a boldogságra tudok gondolni. Vele lehetek, és ennél nem kell több. -Rendben!-Suttogom oda neki. Mondani nagyon is könnyű, de ígérem Velkan megpróbálok nem kérni mindenért bocsánatot, csak teljes mértékben élvezni ezt a csodálatos napot, amivel megajándékoztál engem. És én teljes mértékben boldog vagyok. Most először nem gondolok semmi rosszra, nem félek semmitől… Mert tudom, hogy ez a mai nap tökéletes lesz. Sajnos a lábammal még mindig vannak kis gondjaim, még minidig nem tudom tökéletesen használni, még mindig szembetalálkozom akadályokkal, amit próbálok magamtól megoldani, de sokszor igen is segítséget kell kérnem, mert tudom egyedül semmi esélyem . Most sem tudnék felállni Velkan segítsége nélkül… Na jó talán igen egy fél órás szenvedés után, miután sikeresen kimászom négykézláb a szánkóból, de azt úgy vélem egyikünk sem szeretné. Viszont nekem még Vel segítségével is sikerül elbénáznom a dolgot és bár nem is olyan rég megígértem neki, hogy nem fogok bocsánatot kérni mégis kicsúszik az ajkaimon. Nem tehetek róla. Ilyenné alakítottak az eddig leélt évek. Van, amiben nagyon is szeretnék változni, de nem tudom merre induljak, hogyan fogjak neki. Ehhez is segítségre lenne szükségem, de nem merek kérni. Ahogy a havat lágyan rám szórja csak mosolygok rá és őt figyelem. Én nem…nem érdemlem meg mindezt. Ne érdemlem meg őt…. Tényleg nem számítottam ekkora meglepetésre, hogy valakinek tényleg annyira fontos lehetnék, hogy mind ezt megszervezi csak nekem. Persze mondta már nekem, hogy szeret és már akkor is iszonyatosan boldog voltam és alig bírtam elhinni a dolgot, de ez… ez mindenen túltesz. Ilyen hatalmas ajándékot sosem kaptam még. De nem is az értéke a fontos, hogy mennyit költött arra, hogy mindezt megszervezze, hanem az, hogy vette a fáradtságot, hogy megcsinálja. A helyett, hogy a barátaival lógott volna, Ő elintézett nekünk egy ilyen csodálatos hétvégét. Olyan szorosan ölelem magamhoz amennyire csak tudom, de tisztában vagyok vele, hogy még így sem okozok neki fájdalmat. Nem vagyok olyan erős, de nem i akarnék, de azt sem tudom hogyan hálálhatnám meg neki mindezt. Főzhetek neki, megvehetném a legdrágább ajándékot is, de még az sem lenne elég hozzá. Az ölelésében én is teljesen megnyugszom, még a sírást is abbahagyom végre. Nem állt szándékomban megint ennyit bőgni, de igen nagyon sikerült meglepnie és nos igen sajnos könnyen elsírom magam, de ezen is próbálok dolgozni, mert már én utálom magam e miatt, hiszen nem normális, hogy mindenre csak könnyekkel reagálok. Miután elenged és jelzi felém, hogy maradjak egy helyben állva nézel utána. Nem követem őt, nem fogom elrontani a terveit, de miközben várakozom ismét körbenézek a házban és kissé úgy érzem magam, mint egy hercegnő, akit most mentett meg a szőke herceg fehér lovon a világ borzalmai elől. Pár perc múlva ez a herceg vissza is tér, de nem üres kézzel. Poharak és egy üveg bor. Bár én sem vagyok egy nagy iszákos, de a borokat még én is kedvelem. Amíg kinyitja a bort n átveszem tőle a poharakat. A nedű történetét érdeklődve hallgatom végig, amivel ismételten csak meglep engem… De nem kell félni, most nem sírom el magam, egyszerűen csak mosolygok. -Hihetetlen vagy Velkan!... De hadd áruljak el neked valamit!-Mutató ujjammal közelebb hívom őt, majd ismét füléhe hajolva suttogni kezdek. -Már rég elnyerted!-És még egy csókot is kap tőlem, hogy ezzel is megerősítsem szavaimat. a koccintás közben mindvégig a szemeibe pillantok. Már éppen kortyolnék bele a poharamba, mikor felteszi a kérdését…. Hát én hogy imádom Őt! Kedvesen felnevetek, majd egy nagy cuppanos puszit nyomok arcára. -Olyan édes vagy!... Amúgy én sem vagyok egy túl nagy szakértő, de annyit biztosan tudok, hogy a bort kis kortyokban kell inni, nem egyszerre lehúzni. Ízlelgetni kell…De mit szólnál, ha a többit inkább estére hagynánk?… Hangulatosabb lenne elfogyasztani a kandalló mellett vacsora után a karjaidban!-Érdeklődve fürkészem tekintetét, hogy vajon mit gondol erre, majd még egyszer koccintásra emelem poharam. -Erre a csodálatos hétvégére!-Mindvégig a szemét fürkészem és miután a poharak csilingelő hanggal ütköznek egymásnak bele is kortyolok a borba. -Hmm ez tényleg nagyon finom!... Lehet, hogy átpártolok rólad a borra!-Nevetem el, magam, majd csak egy puszit nyomok az ajkaira. -Nyugi! Sose tennék ilyet! Nekem nem kell más!-És tényleg nem. Lehet, hogy vannak vitáink, hogy Velben is vannak hibák, de én így szeretem őt.
Ölelése elringatja érzékeimet. Érzem, milyen szorosan fonódnak körém karjai, pés ez mosolyra fakaszt. Jól esik a törődése, a szeretete. Jól esik minden, amit ad, hisz nem gyakran kaptam ilyesfajta érzést senkitől. Annyira fájt a tudat, ami történt vele. Hogy a nyáron min átesett, s én nem voltam ott. Nem voltam vele, hogy megvédhessem. S mindezek tetejébe nem régiben még meg is bántottam. Azért jöttem vissza, hogy vele legyek, hogy tanuljak, hogy megvédhessem a kedvesem. Nem akarom elveszíteni őt. Nem akarom, hogy gyengének érezze magát. Nem akarom, hogy a fájdalom teljesen eltiporja őt belül. Azt akarom, hogy erős Gyógyítóvá váljon, s érjen el mindent, amire csak vágyik. Az én Gyönyörű Kedvesem! Bármit megadok érted Alice, bármit elérek a kedvedért, bármit megteszek, csak hogy elfelejtsd mind azt a kegyetlen, kínzó fájdalmat, amit az az átkozott korcs okozott neked. Csak légy erős! Segítek erősebbé válni! Csak nyílj meg drága Gyógyító Madaram! Nyílj meg és engedd, hogy segítsek! Szorosan tartom karjaimban, arcomat tincsei közé fúrom, s magamba zárom a pillanatot, hogy itt van velem. Csodálatos, és úgy érzem csak egy átlagos egyetemista vagyok, aki mindig is lenni akartam, egy gyönyörű barátnővel, akit csupán boldoggá akarok tenni. Hisz ennyi az egész. A bor kóstoláskor kibukik mennyire nem vagyok képben ilyen téren, de hát sajna nem a francia király leszármazottja vagyok, az viszont megnyugtat, hogy mindez Alicet mulattatja. Közelebb hajolok hozzá, ahogy magához vonzz, s suttogásától borsódzni kezd a hátam, persze jó értelemben. Csókja mézédesen kísért, s ahogy elhajol tőlem, a nyakába csókolok óvatosan. - Örülök, hogy diadalt arathattam. Viszont, inkább te érdemled a dícséretet, hisz te csavartad el a fejemet. - huncut mosoly játszik szőám sarkában, s kiegyenesedek. Férfias zavarodottságomat, melyet a bor kóstolás iránt mutatok, puszival jutalmazza, amitől egy megkönnyebbült nevetés hagyja el a számat. Hallgatom a bor ivászatról való tanácsot, és óvatosan bele is kortyolok a nedűbe, látványosan, túljátszva grimaszolok, mint valami bor mester, még hümmögök is hozzá, gurgulázok rövideket, s aztán lenyelem a kortyot. - Nyamm, nyamm, hmmm... Meg kell állapítanom, hogy ez ma el fog fogyni. Elsőnek megteszi ugye? - mosolygok Alicera, s újra összekoccintom poharamat az övével. Ajánlatára elégedettség költözik a tagjaimba, és bólintok egyet értően. Nem vagyok annyira romantikus típus, bár az is tény, hogy nem volt kin alkalmazzam, hogy az vagyok-e? Hát tessék, azt hiszem, annak vallhatom magamat. Vagy legalábbis kreatívnak e téren. - A Mi, hétvégénkre! - mosolygok, s ismét belekortyolok a borba. A szavaira azonban ismét belém bújik a kisördög. Ahogy ajkaimra tapadnak ajkai, szorosan magamhoz húzom, nem engedem el, s oly szenvedélyesen viszonzom csókját, hogy egy szempillantás alatt átforrósodik a testem, szabad kezem tincseibe simulnak, s lesiklik ujjam a tarkóján, végig a gerincén, hogy a szenvedély lecsillapodjon, csak forró érintésem hűlt helyét érezze ajkain, s bőrén, mikor újra felegyenesedek. - Csak hogy tudd, mit veszítesz, ha elpártolnál... - suttogom ajkaiba, majd kiveszem kezéből a poharat, hogy a magaméval együtt letegyem az asztalra. - Van kedved megnézni az emeletet? - kérdezem, s megfogom a kezét.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Úgy érzem magam, mint aki a fellegekben jár. Annyira jó, hogy végre ott hagyhattunk mindent magunk mögött. Lehet, hogy csak erre a két napra, de ez is iszonyatosan sokat segít. Végre nem kell foglalkoznom a sulival, a betegekkel, a tanulással. Itt vagyunk és csak élvezzük a nyugalmat, a békét, annak a társaságát, akit szeretünk, akiért mindent megtennénk. Én tényleg képes lennék rá. De ezt nem merném elárulni neki. Biztosan elővenné azt az arcát, amit legutóbb megmutatott nekem. Nem szívesen látnám viszont. -Pedig nem volt szándékos... Mikor az üvegházba mentem nem hittem volna, hogy ez lesz a vége a gyakorlásból. Igaz előtte nem nagyon ismertük egymást, de eleve szimpatikusnak tűntél... Tudod nagyon örülök annak, hogy engem hívtál gyakorolni... Sőőt annak örülök a legjobban, hogy Will elhívott és igent mondtam. Különben lehet, hogy sohasem találkoztunk volna.-Bár ha az ég is egymásnak teremtett, ha hihetünk a sorsban, akkor lehet, hogy tényleg találkoztunk volna, csak más körülmények között. De ezt nem fogjuk megtudni és amit engem illet nem is akarom. Én így vagyok boldog, még ha az életem nem is csupa szivárvány és rózsaszín felhő. Vigyorogva figyelem őt, ahogy megkóstolja a bort. Annyira édes, mint egy kis gyerek, aki először kóstol meg valamit. Hogy ne lehetne szeretni egy ilyen nagy kölyköt? Hogy lehetne rá haragudni? -Tökéletes Velkan! Ilyen finomat még nem is ittam! Igazán nem kellett volna ennyit költened rám! Nagyon jól esik, de nem akarom, hogy minden pénzed rám költsd.-Mert valljuk be őszintén ez az egész nem lehetett két fillér. Rengeteget költhetett arra, hogy mind ez megvalósuljon. Kicsit rosszul is érzem magam e miatt, de közben tényleg nagyon jól esik nekem ez az ajándék, és örülök neki, hogy most itt lehetünk kettesben.
A csókba én is teljesen elmerülök. Szabad kezemmel automatikusan karolom őt át. Ahogy keze végigcsúszik hátamon kellemes borzongás fut végig testemen és úgy érzem, hogy még szeretnék belőle kapni, de e helyett csak elszakadunk egymástól. A szavaira széles mosoly terül el arcomon. Még nem hagyom, hogy olyan nagyon eltávolodjon tőlem, így szólalok meg én is szinte suttogva. -Hát ez még nem volt elég meggyőző nekem!-Ahogy kimondom ezt teszek is gyorsan hátrafelé pár lépést nevetve. Gyorsan kezembe veszem az oroszlánt és az arcom elé teszem, mintha csak tartanék Vel haragjától. -Vigyázz! Harap!-Mondom neki teljes komolysággal, majd csak ismét elnevetem magam. A boros poharak még idő előtt az asztalra kerülnek. A végén még sikerül eltörni őket, ami nem lenne túl nagy buli. A kérdésére felpillantok a lépcsőre, majd vissza rá. -Csak ha velem jöhet a hős, bátor megmentőm!-Gondolok itt az oroszlánra. Hát ki tudja mit rejteget ott Velkan. Lehet, hogy mind ez csak egy álarc volt, így akart becsalogatni engem a csapdájába. Aztán meg ott fent megmutatja igazi énjét. Lehet, hogy Ő hasfelmetsző Jack! Így hát az oroszlán... legyen ideiglenesen Szimba, mellett nem fogok félni, mert ő biztosan megvéd ettől a gonosz, csúnya harcostól. Félve fogom meg Velkan kezét, miközben továbbra is szorongatom a másikban Szimbát. Természetesen az egész csak színjáték, de jo most kicsit eldobni a komoly felnőtt oldalamat és visszabújni a fiatalabb, gyerekesebb énembe. Hiszen ez a hétvége arról szol, hogy elengedjük magunkat, hogy boldogok legyünk.
Kezdőlap
/
/
Velkan"
