*Ez a párbeszéd amit Amanda és Egon lefolytattak egymással, más helyzetben még vicces is lett volna, és adózhattam volna Amanda humora előtt, ám így…kissé kínos volt és bosszantó. Kínos, mert láthatóan Egon egyetlen őrző jelenlétében sem tudta magát elengedni, hogy velem foglalkozzon és mulasson, bosszantó, mert várhatóan az összes jó kapcsolatomat tönkre fogja tenni, ha nem képes Őrzők jelenlétében viselkedni. Helyette is én kértem elnézést, főleg azok után muszáj volt, hogy bár Amanda még mindig végtelen türelemről tanúskodott, Egon a szavait ismételve még gúnyolódott is. Magamban nyüszítettem mint egy elárvult kölyökkutya. *-Nem Egon, nem ő kezdte. *Sosem mások kezdik, kivéve ha Jay jelen van, akkor övé az első szó amire Egon kontrázhat és csak Jay jelenlétében nem tudja visszafogni magát. Ez a helyzet azonban itt nem állt fenn, és egyre inkább feltűnő volt Egon változása és a változás tartóssága. Mintha önnönmagát hergelné. A trambulinos kijelentésénél már kezdtem ásni magam alatt a földet, hogy alkalomadtán el tudjak süllyedni és ez a hangulat csak fokozódott és egyre inkább sürgetőbbé vált, hogy eltűnjek szem elől. Bár ezzel nem oldottam volna meg semmit, csupán a strucc szindróma hatalmasodott el rajtam. Helyettem azonban Egon lépett le egy kis időre és nagyon reméltem, hogy nélkülem is helyre tudja tenni magát csak egy kis magányra van szüksége. Azt pedig a mosdóban elérheti, feltéve ha nem most jut eszébe minden hímnek és Őrző pasinak vizelnie. *-Nem tudom honnan van ez az Őrző ellenszenv benne. *Újabb bocsánatkérő pillantást vetek Amandára és nagyot sóhajtok. Nem jó ez így nekem, de tenni ellene sem tudok. Szeretem Egont és kész. Ha tudná Amanda mit álltam ki amikor elhívtak, igent mondtam és Egonnal közöltem, talán…nem tudom mi lenne talán, csak remélem, hogy jobban megértene. Egon bennem sem az Őrzőt szereti. Amikor visszatért, számomra ugyanolyan volt mint amikor lelépett, csak valami idétlen vigyort viselt az arcán amit szeretett volna felhőtlen, jókedvű mosolynak beállítani. Amanda, ahogy mondta nem az odébbálló típus, így minden ott folytatódott ahol félbe szakadt. *-Nem Egon, nem szólt be, csak azt mondta amit érez.*Majdnem egyszerre beszéltünk Amandával, de én megpróbáltam Egon hangulatát enyhíteni. Tudtam, hogy vele sem stimmel valami és velem sem, meg az egész hellyel sem. S ha én érzem, akkor más, nálam jóval idősebb Őrző vagy Farkas biztosan többet érez. *-Érezniük kellett, ha mi hárman is érezzük, akkor más is. *Megfogtam Egon kezét, most azonban nem azért szorítottam, hogy lecsitítsam, hanem azért mert kezdett a félelem felkúszni a gerincemen. *-Nem tudom, lehet, hogy csak vaklárma, de inkább legyen az minthogy valami felkészületlenül érjen minket. Szerintem addig jó amíg együtt vagyunk mind. *Körülnéztem a folyosón lévőkön, aztán anélkül, hogy elengedtem volna Egon kezét tettem pár lépést a nappali felé, ahol táncoltak. Zavartságot, tanácstalanságot kerestem az arcokon.* -Ha esetleg körbekérdeznél. Úgy értem feltűnés nélkül, az sokat segítene. Mondjuk megkérdezhetnéd a többi Farkast, hogy hogy érzik magukat.*Halkan mondtam, legfeljebb Amanda hallhatta vagy az a Farkas aki éppen ránk figyelt és hallgatózott. Egon pedig tudhatta, hogy most a telepatikus képességét kell bevetnie, azt a fejből-fejbe beszédet amire már én sem rezzentem össze. Addig Amandára néztem kérdőn, mint idősebb Őrzőre, mint a Mentoromra.* -Gondolod, hogy….érdemes lenne….felkészülnünk? *Természetesen Őrző mágiára gondoltam. A pajzsra, vagy valamilyen kereső varázslatra ami túlmutat a jelenlévő Farkasokon. *
Amanda legyintése Rebecca felé nem tetszett Egonnak, de persze ha örök barátságot fogadtak volna mosolyogva és tündérin vihogva, jelen pillanatban az is ellenszenvet váltott ki volna belőle. Jobban belegondolva valószínűleg egy ilyen dolog normális körülmények között is utálattal töltötte volna el, maximum nem ült volna ki arcára némi kelletlen grimasz. – Huh… legalább ismered a Harry Pottert – ja, mondjuk ez jó pont, meg az is, hogy nem görcsölt tovább a témán, hanem eleresztette egy vicces megjegyzéssel. Egonban fel is merült egy pillanatra, hogy visszavonulót fúj, de aztán az őrző mégis tovább ütötte azt a bizonyos vasat, ráadásul Egon teljesen jogos kijelentését, melynek igazságtartalmára az összes létező isten előtt megesküdött volna, mindketten leszólták. Amanda riposztjára nem igazán reagált volna egy „ja, persze” mosolynál többet, de amikor Rebecca védelmébe vette a nőt, hát kénytelen volt értetlenségében tátott szájjal a barátnőjére nézni, mutatóujját megemelni, párszor tátogni, aztán durcás képet vágva visszanézni Amandára, majd megint barátnőjére. – Jó – közölte végül, amikor felháborodása olyan szintre ért, ahol már képes volt megszólalni – de folytatta – bökött ujjával Amandára. – Egyébként is szövetkeztetek? – kérdezte indulatosan. – Az előbb Jaggerrel, most meg vele? – kérdőn figyelte Rebeccát, hátha tud valami értelmes magyarázatot adni, hogy miért nem áll ki mellette, és miért hagyja, hogy Amanda logikátlan kijelentései ellenére neki legyen igaza. Aztán persze az idősebb őrző folytatta a magáét. Egon kelletlen képpel fordult felé, szemeiből a nyugtalansággal egybekötött fáradtság sugárzott. - Nem, valóban nincs – sóhajtotta fáradtan, és már majdnem elkezdte magyarázni, hogy épp az előbb mondta, nem kell mindenkinek itt lennie, mert eljuttatja a hírt, de akkor Amanda folytatta és Egonban némi derű lobbant. Csak felfogta, nyilván eddig direkt szívatta, és a gondolat miatt a derű elszállt, mint hibás hullámvasút a kanyarban. – A szomszédunknak bármit – arcát türtőztette, hogy érzelmei ne ütközzenek ki rajta, de egyre inkább olyan érzése támadt, hogy Amanda direkt provokálja. Aztán jött a mérges kirohanása az őrzők és személyesen Amanda megjelenése kapcsán, és rájött, hogy ez már túl sok. Ez valódi harag volt, a többi csak epés megjegyzés sorozata, így muszáj volt valamit tennie magával, mielőtt a bestia kiszabadul és Jagger után veti magát. Amandára a világért sem támadna, még a fenevad sem, elvégre a maga becsípett módján szórakoztató volt, és Egon úgy érezte, hogy elég jól ki is tudnának jönni, ha az a félkegyelmű birkabaszó Jagger nem rontotta volna el az estéjét, már a kezdéskor. Talán majd kiengeszteli az őrzőt valamivel. Ad neki egy golfütőt vagy valamit. Jó, ez hülye ötlet, nyilván nem golfozik. Majd otthon megkérdezi Rebeccát, hogy Amanda mit szeret. Egyébként is ez huszadrangú kérdés most. A mosdó tükrében, saját arcát vizslatva viszont a gondolat, ami kezdetben parányi hangyaként motoszkált, új erőre kapva kezdte behálózni Egon elméjét. Vajon mit beszélnek róla ki, amíg távol van? Rebecca nyilván Amanda oldalára állt, ez kétségtelen. A kezdeti megnyilvánulás ellenére végig az ő pártját fogta. Biztos most dumálják ki, hogy milyen kérdésben fogják megint ketten együtt támadni. Bizonyára. Logikus lenne. A vigyor az arcán széles és erőltetett, lejjebb vette, és amikor megfelelően szórakozottnak és Egonosnak mutatkozott, akkor kijött a vécéből. Gondolhatta volna, hogy Rebeccát nem tudja átverni. A visszatérés nem hozott megnyugvást. A rossz közérzet ott lappangott, és Amanda is beszólt neki, de nyilván mégsem. Ja, hát persze, hogy Rebecca meg Amanda egy követ fúj. Ezt szépen megbeszélték, amíg a mosdóban próbálta összeszedni magát. Ennek ellenére Rebeccára nem tudott haragudni, és Amanda felé sem töltötte el indulat igazán, csak szomorú volt és szarul érezte magát, hogy a barátnője az őrzőtársával van a sarkalatos kérdésekben, mint például abban, hogy beszólt-e megint, vagy sem. – És most megint… Rebecca – nézett a lányra kedvesen. – Szerinted ez mi volt, ha nem fenyegetéssel egybekötött beszólás? – tekintetét visszafordította Amandára, közben idegesen előhalászta a laposüveget és megint az a fránya gondolat kúszott elméjébe, hogy mi a francért a saját piáját issza. – Mi lesz? Békává változtatsz, ahogy a banyák szokták? – kérdezte kedvesen. Jelen pillanatban amúgy a békává válás nem is lenne rossz, ha beletennék egy alkohollal teli edénybe, hogy ott leginkább eszméletlenre ihassa magát és elfelejtse ezt a rémes estét. Hanghordozása egyértelművé tette, hogy nem fél Amandától egy cseppet sem, ha valami fura őrző mizériát hajt végre rajta, hát akkor így járt. Remélte van valami eszméletlenség varázslat, hogy végre be tudja fogni a száját, és ne akarjon mindig igazat adni magának, mert valóban feltűnt kifordult lelkiállapota, a probléma csak az volt, hogy képtelen türtőztetni magát. – Áh, remek. Akkor ássunk sírokat és feküdjünk bele. Mit szólt drágám? – kérdezte mosolyt erőltetve arcára, miközben barátnőjét vizslatta. Nyilván egyértelmű, vagy nem, hogy az őrzők tehetetlenségén gúnyolódott, bár ez lehet túlságosan árnyalt közlés volt, hogy megértsék. Rebecca megfogta a kezét és ez mámorítóan jó volt, mégis ellent kellett mondania az ötletének. - Jó ötlet, kérdezzünk meg egy csapat részeg vérfarkast, hogy jól érzik-e magukat. Bizonyára tudod, hogy a vérfarkasok akkor is jól érzik magukat, legalábbis szóban, amikor épp leharapták valamelyik végtagjukat. Nem, inkább az őrzők felül kéne kérdezősködni, elvégre én… én nem igazán érzek… kívülről rosszat – ja, hát ez az igazság. A rossz odabent van, és Jaggernek hívják, vagy valamiféle Jagger utálatnak. – A készülést én már kezdem is – az asztalhoz lépett, kezében Rebecca kacsójával, zsebre vágta a laposüvegét és elhappolta a Johnnie Walkeres palackot, aztán jó nagyot húzott belőle. – Na, így már jobb. Szóval, mit tegyünk? – nézett a lányokra kérdőn. Nem fog hülyét csinálni magából az őrzők rossz közérzetére hivatkozva.
Ahogy Rebecca eltekint a bejárat felé, láthatja, hogy csukva annak ajtaja, s nem is igazán fest úgy, mintha bejött volna bárki is rajta. Odakint békés árnyak: a dohányzásra kijelölt helyen beszélgetők körvonalai. Mandyvel egyszerre a közös terek irányába tekintve semmi különöset nem tapasztalhat a két mágiahasználó - minden a megszokott, már amennyiben megszokottnak lehet nevezni a kifelé szűrődő zenébe keveredő beszélgetés foszlányait, s vele a kavargó természetfeletti energiák sokaságát, melyre ily tömény mértékben kapva már az őrzők is leheletnyit érzékenyebbnek tetszenek. A farkasokról nem szólva, számukra kész ringlispíl a parti e tekintetben!
Ahogy a beállt helyzetet vitatjátok meg, úgy mindannyiótok fülét sikoly hangja üti meg. Farkas vagy őrző? Ki tudja, nem is számít talán, mert bár tompa, de a hangzavarban is tisztán kivehető - az emelet, a tetőteraszta vezető lépcső felől érkezett, ezt Egon tudja igazán belőni.
[Portaszolgálat Darim, Fester (és feltételezem Skyler is) - 22:15]
Belépve az első, ami feltűnik, hogy a várttal ellentétben minden békésnek tetszik, a kifelé szűrődő zenébe beszélgetés foszlányai keverednek, s vele kavargó természetfeletti energiák sokasága türemkedik mindenfelé. Az ajtó... az viszont szinte bevágódik utánatok. Üveges felületén a beszűrődő fény néhány másodpercig mindőtök számára vöröses fényben füröszti meg az előteret. - Valamikor ekkor fut be Darim számára egy gondolati üzenet az atanerktől: sikolyt hallottak az emelet felől páran, odafelé tart, s helyzetjelentést kér a bejárat környékéről.
Szemöldökömet ráncolom a látszólagos nyugalomra, ahogy beléptünk. Nem értem, megbolondulunk mind a hárman és ugyanazt haluzzuk? Kevésen múlt, hogy lassan maximumra húzott idegszálamnak hála ne ugorjak egyet az ajtócsapódás hallatán, de még szerencse, hogy ennyire azért ura vagyok magamnak. Mindenesetre egy "kebbafaszom" pillantást küldtem a bejáratnak. Hát a pöcsömet, ha jön valami, jöjjön basszameg, ne itt szórakozzon! - Mielőtt kérdeznétek, nem, Nessa nem tervezte horror-show kiszabadulószobává változtatni a bulit. - Úgyhogy ha azzá válna, ahhoz semmi köze. Ami ránk nézve azt hiszem, kurva rossz hír momentán. Alig hagyja el számat a mondat, máris jön az üzenet az említettől. A falra festett ördög, mondhatni. ~ Most jöttünk be, egy őrző, Fester, és Skyler velem vannak. Az ajtó csapkolódik jobbra-balra, senki nem csinált még semmi szart ~ beszéd közben befelé nyomultam, hogy nagyobb rálátásom legyen a hepajra ~, de kezd para lenni az egész. Olyan... mintha jönne valami. Áprilisi deja vum van ~ böktem ki tűhegynyi gyomorral, mialatt az emeletre vezető lépcsőhöz próbáltam eljutni a sokaságban, vélhetőleg az említettekkel együtt. - Szemek-fülek legyenek nyitva, fasz se tudja, mi folyik itt már. - A belépéskor kapott vörös fény jottányit sem derített jobb kedvre. Sőt!
// Skye & Darim + női szakasz Amanda & Rebecca + Egon //
Kis túlzással olyan ez, mint egy felzaklatott haldokló állapota, ami hirtelen vált a békés megnyugvásra. Mert olyan helyre érkezik, amitől nagyon tartott és mégis a nyugalom öleli körbe. Míg nem kezdődik minden újra az örök körforgás szerint. Békés partizók, akik közelebb álltak, mint mi, mégsem hallhattak semmit, hisz ilyen sikoly után nincs ilyen kedélyes hangulatú tömeg. Ez a népség persze nem a pánikról híres. Inkább torokra megy ilyenkor, minthogy meneküljön. Hirtelen megfordulok, de már késő. A vörösség miatt körülnézek, de még mindig semmi mást nem láthatok. Elhúzom a számat. Ez nem a technika csodája, magamtól is rájöttem. - Remélem, a többi kijáratnál nem ez van. Próbálom felidézni, amit az érkezésem előtt megfigyeltem. Ha nagyon állni fog a bál, szükség lesz menekülési útvonalakra. A kezdeti vörösség elmúlik és ismét csak a nyugodt partizók úsznak be elém. Darimnak mondania sem kellene, amit mond. Katona voltam, tudom, hogy ki adhat parancsot és azt is tudom kezelni, mikor arra nem jogosult próbálkozik. A célunk egy lenne, oké, de tőlük nem tudok meg többet. A társaim mellett a helyem. - Bocsássatok meg, megyek informálódni. Egy kis rosszalló él azért jutott a búcsúmba. Akik nem avatnak be, azok mellett csak kolonc vagyok, nem partner. Persze, hogy a farkasokkal jártam így. Ha tehetem, magamra mondom a Hatodik érzék varázslatot, miközben megpróbálom megközelíteni őrzőtársaimat. Akikkel mintha lenne egy vérfarkas is. Az arckifejezésem a szokásosnál kissé aggodalmasabb, de igyekszem higgadt maradni.
- Mi a… - dünnyögtem az orrom alatt, szürke íriszeimet ide-oda kapkodva a benti békesség láttán. Kerestem a baj forrását, kerestem a veszélyt, a bajba jutottat, aki sikolyával igyekezett felhívni magára a vendégek figyelmét. Semmit nem láttam, csak a zene duruzsolt monotonon a fülemben, és az energiák öleltek ismerősen körbe. Pont úgy, ahogyan azelőtt, hogy elhagytam volna a helyiséget. Még egyszer hátranéztem az ajtóra a csapódást követően, és látva a vörös fényt, egy pillanatra megdermedtem. Lámpa villant volna odakint, vagy valami teljesen más? - Igazán megnyugtató, de valaki mégis igyekszik játékba hívni bennünket. – állapítottam meg, mellőzve mindenfajta lelkesedést a hangomból. – Az italokban volt valami, vagy tényleg nem stimmel valami? – inkább költőinek szántam a kérdést, és le is raktam a lehető leghamarabb a poharamat, amint csak tudtam. – Nyugodtan! – intettem az őrző felé, én pedig megindultam a hím után, olyan biztos, ami biztos alapon. Lehet, hogy nem vagyok Tark, viszont roppant hasznos tudtam lenni mindenféle téren, ha segítségre lett volna szükség. Ez a helyzet most határozottan nem tetszett, talán ez volt, ami cselekvésre sarkallt. - Pedig nagyon jó lenne tudni. Először mondjuk azt, hogy hová megyünk? Mi van az emeleten? – vártam némi infót, miután követtem Darimot. Nem tudtam, hogy Fester végül velünk tartott-e, vagy a tömeg elnyelte már korábban, de az biztos, hogy most nem volt ott, és utoljára az őrzőkhöz húzódott oda. Azért hátrapillantottam a vállam felett, hogy ellenőrizzem. Sosem jön rosszul egy esetleges őrzői mágiatudás, de valami azt súgta, hogy nem igazán szívlelte a fajtánkat.
- Biztos rossz tapasztalatból, nem tudom… - vontam meg a vállaimat hanyagul, hiszen nem én ismertem Egont, hanem ő. Ha valaki, hát Becca tudhatta csak és kizárólag, ha a párjának ellenérzései voltak az őrzőkkel szemben, és az miből fakadhatott. Engem annyira nem is érdekelt igazából, ha képes visszafogni magát adott szituációkban. – Az őrzők között is vannak, akik nem nézik jó szemmel, hogy farkasokkal állsz össze. Ebben biztos lehetsz. – és most nem piszkálni akartam, csupán a tényt közöltem. Sok őrző tényleg ellenséges volt a bundásokkal szemben, hiába nem voltunk jelenleg ellenségek ebben a városban. Biztosan akadtak olyan helyek, ahol küzdött a két csoport egymással. Azért az nem kerülte el a figyelmemet még kissé ittas állapotom ellenére sem, hogy Egon csak kötekedett tovább, hogy gyanakvóan méregetett, és az is meglepte, hogy Becca végül nekem adott igazat. Nem reagáltam inkább a továbbiakra, mielőtt magunkra hagyott volna minket, mert így jobb volt. Okos enged, ahogyan a mondás is tartja, én meg hiába vagyok szőke, azért megáldott az ég némi sütnivalóval. És itt most nem a krumplira gondolok. - Azt viszont látom, hogy elég paranoiásan viselkedik, aminek határozottan nem lesz jó vége. – tettem még szóvá a mentoráltamnak, mielőtt a hím visszatért volna hozzánk. Gondoltam itt arra, hogy mi ketten szövetkeztünk volna ellene. Ugyan már, szó sem volt ilyesmiről. Női szolidaritás inkább? Talán… - Nem, csak leszedállak pár órára, ha másképp nem megy! – foghegyről szóltam Egonhoz, azt pedig, hogy egy mesebeli banyához hasonlított, már inkább elengedtem a fülem mellett. Leginkább Rebecca, és a békesség kedvéért. Utóbbi sajnos elég távolinak tűnt, ha még sokan hármasban maradunk, de talán túl fogjuk élni mind, a furcsa, kellemetlen megérzéseink ellenére is. – Egy kicsit több együttműködés is jól jönne. – néztem rá úgy a férfira, mintha azon gondolkoznék, hogy mennyire ment el az esze. Most már a tulajdon párjával is kötekedni kezdett, és ez határozottan nem volt számomra jó előjel. Mi lesz a következő lépés? Nekem ront? - Rebecca, mondtam már neked, hogy mindig érdemes felkészültnek lenned. Bármikor történhet bármi, bármikor rosszra fordulhatnak a dolgok. Például most is, de én remélem, hogy még korai az aggodalmunk, és igazából nem lesz semmi baj. – persze, hogy ezt szerettem volna, hiszen sokkal jobban kedveltem a békességet. – Bravo! Ezzel aztán sokkal előrébb leszünk! – tapsoltam meg Egont, amikor visszatért az üveggel. Mielőtt további kétségeimet fejezhettem volna ki azzal kapcsolatban, hogy valóban jó ötlet-e az alkohollal megoldani a helyzetet, éles sikoly hangja hatolt a fülembe, mire rémülten megpördültem, hogy a benti tér felé kémleljek. - Oké, most már kezdhetünk aggódni! – tekintetem valahová az emelet irányába nézett, de hogy pontosan hol kellett volna kutatnom a hang forrását, azt nem tudtam volna megmondani. Figyelmemet csak az érkező őrző vonta magára. Ismerős volt, de nem tudtam pontosan a nevét. – Te is hallottad? Nem véletlenül fentről jöttél? – szólítottam meg, ha tényleg odaért hozzánk, és nem akadályozta őt közben semmi más.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Szinte megszólalásig hasonlított a kettejük közötti szóváltás arra amit Jay-vel szokott művelni, legalábbis én most is ütközőnek vagy villámhárítónak éreztem magam. Nem kartam Egont megbántani, és nem akartam ellene Amandának igazat adni, de a tények azok tények. Komolyan fárasztó volt, főleg, hogy elvileg mulatni jöttünk ide és Nessa a jóindulatát és baráti jobbot nyújtott az őrzők felé a meghívásával. Én értékeltem, azt gondoltam, hogy azok az őrzők akik eljöttek, szintén. Nem úgy nézett ki. *-Nem szövetkeztünk. Jaggerrel sem szövetkeztem. * Válaszoltam fáradtan, mert valóban sok volt már ez a téma. *-Kérlek!*Kértem. Nem mondtam ki mit szeretnék, de tudhatta. Hogy hagyja abba. Két tűz közé kerültem, persze nem volt kérdés hova állok ha választanom kell, de pont ezt szerettem volna elkerülni. Egon végül lelépett én pedig próbáltam őt védeni. Amandának igaza lehet, bár én nem tudok ilyesmiről. Biztosan van rossz tapasztalata Egonnak az őrzőkkel, legfeljebb még ő maga sem tud róla. Egyszerűen csak utálja őket, a sors fintora, hogy pont egy őrzőbe szeretett bele. Vagyis nem, csak később lettem az, mégis velem maradt és ez nekem kétszeresen is jó, hiszen biztos lehetek az érzéseiben. Ezen túl már nem igazán érdekelt hogy Amanda mit gondol, volt már vitánk egymással ebben a témában, de egyikünk sem tudta meggyőzni a másikat, szóval annyiban hagytam. A következő megjegyzése szíven ütött. Nem a tartalom, hanem az, hogy ő mondta és ahogy mondta. A megfogalmazás.* -Csak egy farkassal _álltam össze_ és rajta kívül vannak még _barátaim_ de eddig csak tőled hallottam ellenérzést. Egyébként nem érdekel.*Azt hiszem ha nem lettek volna rossz érzéseim melyek a semmiből kerültek elő és elárasztottak, akkor is ezt válaszoltam volna. Nem én voltam az egyetlen őrző aki farkast választott párjául, épp ezért fájt ez az érthetetlen rosszindulat. Egon furcsa viselkedése nekem is feltűnt, de mivel ismertem, tudtam, hogy ez még nála sem normális.* -Nem szokott így viselkedni. *Védtem Egont, mert igazam volt és éreztem, hogy valami más van a háttérben. Természetesen már eszembe jutott Alignak, annak ellenére, hogy még nem volt itt az ideje a kisded játékainak. Amikor visszatért minden folytatódott ott ahol elkezdték, nekem meg elegem lett.* -Elég volt! Hagyjátok abba! Mindketten!*És ezen a ponton nem érdekelt, hogy Amanda a mentorom. Most magánemberként voltunk itt, Amandának pont annyi vaj volt a fején mint Egonnak. Jó ötletnek tűnt, hogy megfogjam Egon kezét, ez gyakran be szokott válni, rám tereli a figyelmét és nem foglalkozik mással, ám ez most olyan volt mint halottnak a csók és Egon meg is idézte őket. Máskor, más helyzetben nevettem volna a mondatán, most nem ment. *-Hülye ötlet drágám.*Jó, akkor menjünk bele a játékába és úgy próbáljunk fordítani a dolgon. Ha látszólag nem veszem komolyan, akkor talán más stratégia után néz. Remélhetőleg Amanda nélküli után. A kérésem azonban nem figyelemelterelés gyanánt szolgált hanem valóban kíváncsi voltam, hogy más is érez-e hasonlót mint mi, de nem akartam pánikot kelteni.* -De lehet, hogy más igen. Kérlek, kérdezz körbe.*Megemeltem a szemöldököm, várakozva néztem a szemeibe. Megteszi vagy sem? Csak után kémleltem a közös helyiségek irányába, hogy magyarázatot leljek a hirtelen támadt hidegre, de arra minden ajtó csukva volt és mindenki – látszólag – jól érezte magát. De mintha minden ellenem esküdött volna ma este, hogy valamiért, bosszúból, csak azért se érezhessem jól magam.* -Éppen arra készülök, hogy felkészüljek, hogy ami történni fog ne érjen felkészületlenül.*Felkészült vagyok, amennyire csak lehetséges, de mindenre nem lehet felkészülni, pláne ha a dilis főfarkas pancsol bele a játékba. Nekem nem kell mondani, hogy bármikor, bármi megtörténhet. Engem lepett meg Alignak egy előre nem egyeztetett időpontban és tépte szét a szeme láttára Gloria torkát úgy, hogy Yetta bőrébe bújt, pedig nem is volt április. Nekem ne mondjon ilyet. A kedvem tovább zuhant és úgy is néztem Amandára, közben Egon arrébb citált és mire észbe kaptam már a kezében volt egy whiskys üveg. Először szigorú tekintettel mértem volna végig, de másképp cselekedtem, amivel Amanda újabb beszólását próbáltam enyhíteni. *-Szóval szerintem körül kellene néznünk, megkérdezni néhány farkast és őrzőt, hogy nem vettek-e észre valami furcsaságot. Csak diszkréten. *Mást egyelőre nem tehetünk. S igen, figyelmen kívül hagytam, hogy magáévá tette az üveget, de elmartam tőle és én is meghúztam. Nem adtam vissza. Egy kortyot ittam csupán, ennyi bátorság nekem is kell. Szerencse, hogy már lenyeltem a kortyot mikor sikoltás hallatszott. Éles, erős és elég hangos ahhoz, hogy a házon belül gyanakodjak. Egy pillanatra megrémültem, ösztönös ijedtség volt, rászorítottam Egon kezére, de aztán forgolódtam, hogy a hang után kutassak, befelé is néztem, hogy tudjam más is hallotta-e. A reakciókból kiderül. Valaki hozzánk csapódott, Amanda valószínűleg ismerhette de nem mondott nevet, így pedig én sem tudtam kicsoda, de az látszott rajta, hogy ő sem érez mindent rendben.* -Éreztél valami furcsát az elmúlt percekben? Rossz kedvet, hirtelen támadt hideget, ingerültséget, gyilkos kedvet?*Momentán nem érdekelt kicsoda és én is elnapoltam a bemutatkozást, sokkal fontosabb dolgunk is volt annál.*
Egon fancsali képpel vizslatta Rebeccát, amikor váltig állította fáradt beletörődéssel, hogy nem is szövetkeztek, amely nyilván állati nagy tévedés volt a lány részéről. Hazugságot nem érzett, így barátnőjének nyilván nem tűnt fel, hogy kamuzott, és más helyzetben megdicsérné a remekbeszabott füllentésért, de jelen pillanatban rosszul esett számára a lány igaz hazugsága. – Ahaaa… persze – motyogta sértődötten, talán Rebecca meg sem hallotta a háttérzaj miatt. Aztán elérkezett az idő, amikor már saját maga is érezte, hogy valami nem kerek és szüksége volt egy kis mosdószünetre, de sajnos a visszatérés sem volt sokkal üdítőbb, még ha az elején próbálta is a vidámságot megjátszani. - Áh, remek – vigyorodott Amandára pimasz képpel, közben Rebecca közbekiabált, de Egon nem volt olyan állapotban, hogy abba hagyja, de nem ám, így csak némi szünetet tartott, a barátnőjére nézett, aztán vissza Amandára és ott folytatta, ahol abbahagyta. – Szóval így viselkedtek ti őrzők. Megsérti valaki a kényes kis lelkecskéteket és máris be akarjátok nyugtatózni a szegény vérfarkast, akinek csak a szája jár, hát kérlek, tudtam, hogy egy diktatórikus szervezet vagytok, de azt nem gondoltam, hogy fajgyűlölők is. – Hanyagul megvonta a vállát, és elfordult Amandától, hogy inkább Rebeccára fordítsa a figyelmét. - Lárifári – legyintett nemtörődöm stílusban a több együttműködéses szentbeszédre, és még csak nem is nézett Amandára közben. Figyelmét inkább Rebeccára összpontosította és arra, hogy nem tetszik neki a sírásós ötlet. – De miért? Remek lenne, egy sírban az örökkévalóságig, huh? Hát nem romantikus, tökre, mint Quasimodo meg a csaja, akinek a nevére már senki sem emlékszik – legalábbis Egon már rég elfelejtette, de jelen pillanatban ez olyan lényegtelen információnak tűnt, mint az, hogy Amanda a felkészültségről papol a lánynak. Amit mondott az igaz, épp csak Egon akkor is hülyeségnek tartaná jelenleg a mondandóját, ha a kacsasült legfinomabb elkészítési módjáról értekezne. Nyilván később, amikor már nem érzi magát ennyire hülyén, és az őrzőt ellenszenvesnek, majd kikutatná az agyából a receptet, de most jelenleg képtelen lett volna nem belekötni valamibe, amit mondott, így inkább ignorálta az egészet, némi fáziskéséssel engedelmeskedve Rebecca „Elég volt! Hagyjátok abba! Mindketten!” közbe kiáltásának. Nehéz volt megállni, hogy ne szóljon közbe, igazán, de kibírta, majd némi kelletlenséggel fogadta az újabb körbeérdeklődéses felvetést. – Jó, hát… megtehetjük – közölte kelletlenül, de mivel ez már nem egyéni feladatnak, hanem csoportmunkának tűnt, így Egon nem érezte a nyomást, hogy neki most rögtön telepatikusan körbe kellene kérdezősködnie, így először is inkább ellépett egy üveg whiskyért, közben érezte a Rebecca felőli sértődöttséget, amit nyilván nem a tette, hanem Amanda szavai váltottak ki. A hím magában elmosolyodott, de nem szólt semmit, csak húzott egyet az italból, aztán visszalépett a duóhoz. Amanda tapsolása és kritikája miatt bosszús grimaszt vágott, aztán jobb kezében az üveg nyakát tartva megemelte azt, hogy középső ujját kinyújtva jelezze az idősebb őrzőnek mit gondol a beszólásáról. – Látod drágám, én hozzá sem szól… – rázta a fejét Rebeccára nézve, arcán sértődöttség és csalódás egyvelege, lelkében pedig némi harag cikázott, de a pia azért segített valamelyest, és egyébként sem Amanda az est fénypontja, hanem a rohadék Jagger. A whiskys üveg egy pillanat alatt került ki a kezéből, amely miatt nem tudta a mondandóját befejezni, de sebaj. Meglepetésére Rebecca nem visszatette a palackot, hanem húzott belőle. Huh! Mik vannak? Azért remélte, hogy visszaadja, de erre jelenleg nem volt lehetőség, mert éles sikoly hasított a levegőbe. Egon karján felállt a szőr, bőre egy pillanatra libabőrösre váltott, teste megfeszült, ösztönösen a hang irányába nézett, amely a tetőteraszos lépcső felől érkezett. Szinte észre sem vette, hogy barátnője a kezét markolja, közben forgolódik. Na, remek, még egy őrző sunnyog ide. Ennek mondjuk barátságosabb az aurája, mint Jaggeré, és a szaga is jobb valamivel. Talán nem akkora seggfej, mint az, aki elbaszta egész estére a hangulatát. A lányok egyből faggatni kezdték, Egon pedig kihasználta Rebecca pillanatnyi oda nem figyelését, és visszaszerezte a palackot. Nyilván a laposüvegéből is kortyolhatna, de jobb az ingyen pia. Miközben az őrzők társalogtak, Egon békésen iszogatta az üveg tartalmát. Esze ágában sem volt a sikoly irányába menni. Minek? Több tucat farkas és őrző indulhatott már el arra, és ha jól hallotta a lépcső felől jött a hang, ami annyit jelent, hogy valahol odafent lehet gubanc. Fel sem férnének a szűk lépcsőknél túlságosan sokan. Mellesleg vannak itt rangban sokkal magasabb vérfarkasok is, akiknek farkas kötelességebbük kivizsgálni egy szexuális kielégülés okozta kéjes sikolyt. Ja, mert mi lenne más? Nyilván valaki elmart egy nőstényt és a vágy hevében mélyebbre karmolt, mint amit még szó nélkül el tudott volna viselni a nő. Ja, nincs semmi gond, felesleges az aggodalom. És Egon húzott egy újabbat az italból.
Celeste eléri a nőstényt, ki kérdésére sem lesz kommunikatívabb, csupán felemeli karját és Emmett felé mutat riadt, már-már halálra vált tekintettel. Szája szavakat formáz lassan, remegve egész testében, ám hang nem tud kipréselődni torkán.
Emmett alig éri el a lépcsősor alját, mikor a távolban felet üt az óra. Ami pedig ez után történik, felfogni is nehéz ily rövid idő alatt… Az energiahullám hangosan kitörő robajjal rángatja ki fém tartóoszlopaikból a falakat, beborítva tárgyat és élőt egyaránt. A Celeste mellett heverő nő halott, koponyája ezer apró darabra zúzva borítja vérrel a szürke köveket, de nem kímél mást sem a felső emelet leomló padlózatának árja…
[Emmett – a robbanás elülte után] A harcos zsebében megrezzen a mobilja, a bejövő hívás hangja ugyanakkor két csörgetés után elhal. A protektor volt az, ki kereste.
// Celeste – Dobásod értékei: 1 - elájulsz, maguk alá temetnek a kövek, 2 - ébren maradsz, de maguk alá temetnek a kövek, ráadásul a halott lány közvetlen melletted ér szörnyű véget 3 – ébren maradsz, maguk alá temetnek a kövek, de a lány halála nem a szemed előtt zajlik 4-6 - maguk alá temetnek a kövek, de ha ügyes vagy, még ki tudsz egymagad is keveredni alóla. Jagger – Mivel Emmetthez közelebb vagy, dobásod értékei: 1 – elájulsz, maguk alá temetnek a kövek 2- ébren maradsz, egyedül, elzárva a külvilágtól 3- ébren maradsz, elzárva a külvilágtól az ájult Emmettel 4-5 – maguk alá temetnek a kövek, egyedül, de ki tudsz jutni, ha ügyes vagy, 6 – Emmett is ott van veled, ki tudsz jutni, ha ügyes vagy. Emmett – Habár biztosan elájulsz, kérlek, dobj, összezúznak-e a kövek. :S Dobásod értékei: 1 – végtagbénulás belső vérzéssel 2 – csonttörés belső vérzéssel 3 – csonttörés belső vérzés nélkül 4-6 erőteljesebb zúzódások, mély horzsolások test szerte.//
[Skyler & Darim, valamint Mandy, Becca, Fester & Egon - 22:30]
Fester alig válik el a farkastársaságtól, mikor felet üt mögöttetek a portán levő óra. Egyazon pillanatban hatalmas robajjal érkezik erőteljes, mellbevágó energialöket a folyosó túlsó feléről. Aki nem elég figyelmes, könnyedén ledöntheti lábáról ezt. Recsegés-ropogás zajai, valahonnét füstszag is megüti az arra érzékenyek orrát, mikor valahol Egonék felett lassú pergéssel hullik fejükre a vakolat. Majd apróbb betondarabkák követik azt, mígnem végül az emelet megadja magát… Épp csak annyi ideje van a hímnek – vagy Mandy lélekjelenlétének köszönhető inkább? – hogy ellökje maga mellől a fiatal őrzőt, mielőtt alászáll a plafon, elvágva ezzel egymástól a társaságot végleg. [Mandy – a robbanás elülte után] Az informátor zsebében megrezzen a mobilja, a bejövő hívás hangja ugyanakkor két csörgetés után elhal. A protektor volt az, ki kereste. [Darim – a robbanás elülte után] Nessa első üzenetében arról érdeklődik elméd rejteként, hogy jól vagy-e, s amennyiben megbizonyosodik erről, kéri, ments ki minél többeket, ennek ugyanis a fele sem tréfa.
// Fester és Egon – A tetőterasz lépcsőjén levő trióhoz hasonlatosan nektek is jut az aláomló plafonból, de némileg kevesebb. Dobás értékei: 1-es esetén félig maga alá temet, 2-es esetén csak egy végtagot, 3-as dobás a zúduló kövek súlyosabb sérülést okoznak, de el tudsz lépni, 4-es karcolás, 5-6-os sikeres kitérés. Mandy és Becca – Túloldalon ugyan ez, a leomló plafondarabnak hála: 1-es esetén félig maga alá temet, 2-es esetén csak egy végtagot, 3-as dobás a zúduló kövek súlyosabb sérülést okoznak, de el tudsz lépni, 4-es karcolás, 5-6-os sikeres kitérés. – Kérdés, pontosítás esetén keressetek bátran!//
N. L. Jagger
Harcos
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 69
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : heg hátán heg szinte mindenütt
A riadt bolhás és Moore szavai együtt megnyomnak bennem egy gombot de kurvára későn. Arra nem marad időm, hogy ráüvöltsek Celeste-re, tűnjön el a közelből és lehetőleg minél többekkel együtt. A gusztustalanul békés-csöpögős-baráti buli egy pillanat alatt veszti el mind a három előbb felsorolt jelzőt.
Mondanám, hogy ilyen lehet az apokalipszis, ha még a kiképzésem elején járnék, így azonban a rutin és reflex volt az úr: egyből mondtam Moore-ra egy páncélt, jómagam pedig az omlás elől minél kisebbre gömbölyödve, elsősorban fejemet védve húztam össze magam. Csak abban bízhattam, hogy ez normálisan összejött, mert ha nem, kibaszott pipa leszek, amiért a csekély varázstudásomat másra és nem magamra "költöttem". Celese-et annyiból nem féltettem ilyenképp, hogy távolabb állt tőlünk, nem benne matattak és hiába ennyivel fiatalabb nálunk, mágia terén táposabb csibe... nekem meg a magaméval választanom kellett hármunk közül. Egészen addig nem moccantam, amíg nagyjából minden elcsendesedett. Ciki lenne, ha a pattogásommal újabb gebaszt idéznék elő, bár a földszint már csak nem szakad be! Tompa neszeket, hangfoszlányokat hallottam, ám a romok alatt nem lehetett megállapítani, hogy a távolság, vagy a rám omlott törmelék miatt nem élesek és tiszták a szavak. Ej, baszdmeg, tűzoltónak vagy katasztrófaelhárításinak kellett volna mennem, kenném-vágnám a témát most! Hogyne... ugyanúgy szartam volna bele, mint a többi civil melóba. Lecsekkoltam elsőre, apró mozgásokkal, hogy mindenem megvan-e, használható állapotban. A zúzódás smafú, Sacha olykor nagyobbat akasztott le nekem. További hókuszpókuszon nem godnolkodtam, az, amit én tudok, a páncélon kívül jelen helyzetben nem sokban segít, emellett nagyon gáz lenne azért kidőlni, mert túlhajtottam magam ezzel - mikor Harcos vagyok! Óvatosan mozdultam, meg-megállva, amikor hallottam, hogy valami görögni kezdett, nem hiányzott, hogy még valami rám omoljon. Minden mozdulat után vártam, hogy vajon a neszek arra utalna, hogy ami rajtam nehezedett, az félregurult, vagy újabb törmelék jött a meglévők mellé? Gyűlöltem a lassúságot, rühelltem várni, ám itt hatványozottan igaznak éreztem, hogy lassan járj, tovább érsz. Nagy volt a kísértés, hogy amikor a kezem kijutott a "szabad" levegőre, egyből kapaszkodó után kapjak és kihúzzam magam a szarból, de türelmet erőltettem magamra. Óvatosan, lehetőleg egyesével löktem félre minden követ, úgy jöttem, mint egy kukac a föld alól... Ha sikerült, akkor elsősorban karjaim segítségével, komótan húztam ki magam a törmelék alól, s csak azt követően végeztem bárminemű aktívabb mozgást a lábaimmal is, hogy azok is kikerültek a romok alól. Ha ezzel megvoltam és nem esett rám egy hűtőszekrény, nekiláttam felmérni a terepet és azt, hogy ki-merre lehet, kit és honnan kell előásni...
Nem törődöm a nőstény beszólogatásával. Én se voltam valami kedves, viszonozta. Ők ketten titkolnak valamit, én megpróbálom a társaimtól megtudni, hátha előrébb járnak. A szőkét már láttam, Rebecca-ról meg hallottam. Őt találta meg Alignak, vele üzent, mikor az informátort megölte. Szegény híres lett. - A bejá... - kezdeném a válaszomat, de olyan történik, amire nem számítottam. Robbanás? Melyik hülye gyújtott rá a gázpalack mellett? Sajnos addig nem jutok el, hogy bárkit meg tudja óvni. Talán a Hatodik érzék, talán csak a reflexek vannak velem, de sikerül elugranom és ennyi. Egon ügyesebb volt, ellökte az egyik lányt. Alignaktól a ház szétverése merőben új, bár ha azt nézem, hogy folyhat a nyála, amiért ilyen jól összejöttünk, érthető a dolog. A szőke társam azt mondta, fent lehetett valami és a plafon is leszakadt, úgyhogy a Gonosz helye már sejthető. Mégsem mehetek utána, sokkal fontosabb, hogy mentsem, akit menthetek. Látnom kell, nem ömlik-e a víz, nincs-e szabadon a villanyvezeték, mert ez a kettő halálos kombináció lenne együtt. Ha így állunk, el kell terelni a vezetéket, annak állok neki, lehetőleg a sittből kiragadott darabokkal nyúlva a kábelek felé, hogy ne vezessem az áramot. - Lányok, megvagytok? - kiabálok, amekkorát tudok. Fel kell mérnem, hogy állnak, maguknál vannak-e. A farkasnak jobbak a túlélési esélyei, nem ő az első, akit mentenék. Csak akkor hívom segítségül, ha úgy néz ki, hogy épségben van: - Amíg kiássuk őket, elmondod, mit hallottatok? Én egy sikolyt, pedig az utcán dumáltunk Darimékkal. Még itt van az az érzés, hogy belém költözik az igazi veszély, amitől nem óv meg a páncél. A plafon leomlása csak a kezdet. A következő lépésről vannak sejtéseim, de inkább cselekszem. Ki kell szednünk onnan a lányokat és biztonságba vinni őket, erre koncentrálom az erőimet.
- Nem magamról beszéltem, Rebecca! – szűrtem fogaim között a szavakat, amikor láttam, hogy azokon mennyire megsértődött. – Az, hogy mit mondok? – kérdeztem vissza azzal kapcsolatban, hogy nem érdekli. – Pazar! – hagytam végül rá, mert semmi kedvem nem volt még vele is szóváltásba keveredni, amikor a kedves párjával már megtettem ugyanezt. Ráadásul fárasztott ez az egész, alapvetően egyáltalán nem voltam kötekedő típus, és most sem akartam ezen változtatni. Egyszerűen csak feszült lettem attól a rossz érzéstől, ami futkározott a hátamon folyamatosan. - Jézusom, állítsd már le magad, megfájdul tőled a fejem! – fújtattam egy nagyot Egon felemelő kis monológja hallatán. Még hogy fajgyűlölők, te jó isten! Hogy a fenébe jutottunk el ekkora bődületes baromságig? Nem, inkább nem is akartam tudni, csak lemondóan megráztam a fejemet. Ez egy meddő vita volt, egy olyan helyzetben, amit nyugodtan lehetett pattnak is nevezni. Már csak azért is, mert úgy tűnt, hogy nem megyünk semmire. Hiába próbáltam meg rávenni Egont, hogy segítsen, láthatóan magasról tett az egészre. Rebecca meg a sértett kis lelkével volt elfoglalva, ami szintén nem tetszett annyira. Ahogyan az sem, hogy rám szólt, kapott is egy nem túl kedves pillantást tőlem, amihez valószínűleg nem volt teljesen hozzászokva. Általában barátságos szoktam lenni, de azt nem tűrtem, hogy egy nálam jóval fiatalabb ilyen hangnemben szóljon rám. Akkor sem, ha belementem egy olyan helyzetbe, amibe nem kellett volna. Jobbnak láttam, ha nem szólalok meg többet, mert azzal valószínűleg csak még tovább rontottam volna a helyzetet. Arra sem mondtam semmit, hogy Becca is meghúzta az üveget, viszont az arcom elég beszédes volt, szerintem többet mondott jelenleg minden szónál. Rosszallóan megforgattam a szemeimet, és kicsit még el is fordultam tőlük. Ha nekik ettől jobb, hát igyák le magukat, de nekem mára valahogy végleg elment tőle a kedvem, és kijózanodnom is sikerült. Egyedül a morcosság maradt meg, az is ki tudja, hogy honnan jött pontosan. Mikor feltűnt a másik őrző, természetesen inkább felé fordítottam a figyelmemet, hátha sikerül többet megtudnunk. Csupán távoli zúgásnak tűnt az óra hangja, mégis félig felé fordultam a vállam felett, csupán egy pillantás erejéig. Aztán már vissza is fordultam, kíváncsian várva a választ, ám az soha nem hangzott el. Helyette a hatalmas energia ingatott meg az egyensúlyomban, annyi szerencsém volt csupán, hogy léptem egyet-kettőt hátra, így nem estem neki a falnak. - Mi a fene… - dünnyögtem riadtan, ahogy elült a robaj, és helyette a vakolat kezdett potyogni. Gyanakvóan vizslattam felettünk a plafont, a legrosszabbtól tartva. – Ennek nagyon nem lesz jó vége… - ráztam a fejemet, tekintetem ide-oda kapkodtam, hogy merre induljunk, mit tegyünk, mielőtt bekövetkezne a katasztrófa. Ám az gyorsabban, és nagyobb robajjal jött, mint amire számítottam. Hirtelen kezdtek potyogni a vakolat mellé most már a betondarabok is, majd leomlott az egész plafon. Épp csak annyi időm volt, hogy Beccát is arrébb lökjem, meg magamat is, ám ennek köszönhetően el lettünk vágva a másik két férfitól. Köhögtem a felszálló portól, a szívem hevesen dobogott, és gyorsan kapkodtam levegő után, de végül is rendben voltam. Nem éreztem, hogy bárhol is fájna, inkább csak az ijedtségem volt nagyobb. Amint elült valamennyire a káosz körülöttünk, Rebeccát kezdtem keresni. - Jól vagy? – kérdeztem zihálva, a portól kiszáradt torokkal. Megköszörültem kicsit, hogy visszatérjen valamelyest a hangom, közben pedig megéreztem a rezgő telefont is. Sajnos mire előszedtem, már el is némult. – Will hívott… - tájékoztattam a mentoráltamat, és miközben kikerestem újra a számot, meghallottam a túloldalról jövő kérdést. – Azt hiszem, hogy meg! – válaszoltam Fester kérdésére. – És odaát minden rendben? – kérdeztem rá a biztonság kedvéért, bár bíztam benne, hogy igen. Közben a fülemhez emeltem a telefont, és próbáltam elérni a Protektorunkat, közben közelebb lépve Beccához, támogatásképpen.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Egon nem igazán hisz nekem, nem csak látható, a hangja is sértődött és ezt már elég jól ismerem. Utálok két tűz között lenni és most megint ez a helyzet állt elő, csak a harmadik fél személye változott Jay-ről Amandára. Miért van az a gyanúm, hogy ez mindig így lesz? Muszáj beszélnem Egonnal, vagy kipróbálni egy olyan társaságot amit ő ajánl. A viselkedése ismerős volt, de furcsán sok, tömény és ha hozzáveszem a saját zaklatottságomat, a rossz érzést ami pár perce kerülget, a hideg is kiráz. Amíg Egon távol van sem őt beszéljük ki, legalábbis nem úgy ahogy ő gondolná.* -Tudom, én viszont mástól nem hallottam ilyesmit és az Egon iránti ellenszenved nem érdekel, hogy pontos legyek.*Hozzátehetném még, hogy félreértett és mindennek semmi köze ahhoz, hogy ő a mentorom, továbbra is tisztelem, de az én kedvem is valahol a pince szintjén van és ha most belemennék a fejtegetésbe, holnapig sem végeznénk. Mehetnékem van, csak távolabb mindenkitől, lehetőleg Egon társaságában és mulatni szeretnék, de nagyon úgy fest, hogy a bulit valami megölte. Jobbára Egon vitriolos szavai melyekből sajnos nem fogyott ki a mosdóban töltött idő alatt. Egymást hergelték, de nem hibáztattam Amandát, mindig ez történik. Egont meg azért nem, mert ő ilyen. Nem kedveli az őrzőket és akkor még finoman fogalmaztam, sosem tesz lakatot a szájára és persze nem is szokott rám hallgatni amikor csendesíteni próbálom. *-Én emlékszem. Esmeralda és nem tökre romantikus egy sírban feküdni.*Érzem, hogy talán túllőttem a célon mikor rájuk szólok és Amanda feddő pillantását elcsípem, de nem kérek bocsánatot. Egyszer majd elmondom neki milyen érzés két tűz között állni. Inkább arra kellene figyelnünk amit mindhárman érzünk, valami határozottan nem kerek és a baljóslatú érzés tovább kerülgetett. Egon a kérésem teljesítése helyett a tüzesvizes palackot kapta el és csak azért kortyoltam belőle én is, hogy megkaparinthassam magamnak mielőtt az egészet kiissza. Terveim között szerepelt, hogy alkalomadtán tőle távol leteszem valahol, de erre nem került sor. A sikoltás nem csak Egon kezére, hanem az üveg nyakára is rászorította az ujjaimat és el is felejtettem, hogy mit akartam vele tenni. Túl sok minden történt „véletlenül” az elmúlt percekben ahhoz, hogy Alignakra gyanakodjak függetlenül attól milyen dátumot írtunk. Hogy rohadna meg ott ahol van. Mikor a Nemtudomhogyhívják őrző megjelent, csak faggatni tudtam arról ő hogyan élte meg az utóbbi perceit, bizonyosságot akartam szerezni arról, hogy mibe csöppentünk, hogy egyáltalán csöppentünk valamibe, vagy csupán tényleg véletlenek sora játszadozik velünk. Addigra az üveg is kikerült a kezemből, választ nem kaptam, mert a sikoly után egy erőteljes robaj hallatszott valahonnan fentről azt hiszem és ezt nem csak hallottam hanem éreztem is. Mintha földrengés lett volna, épp csak sikerült megőrizni az egyensúlyomat, természetesen Egonba kapaszkodva, az egész mellbe taszított láthatatlanul, egy pillanatra a lélegzetem is elakadt. Ahogy az első vakolat darab a vállamra pottyant, megidéztem a Páncél varázslatot, és remélhetőleg Egon nem engedte el még a kezem, mert úgy terveztem, hogy mindkettőnket védjen. Arra persze nem számítottam, hogy az apró darabok után az egész mennyezet ránk szakad, egy nagyobb darab elől félreugrottam, de a következőt már nem biztos, hogy megúsztam volna ha Amanda nem lök félre. *-EGON! AMANDA!*A felszálló hatalmas porfelhőtől nem láttam semmit, csak szürkeséget, már amennyit lehetett látni belőle, sötétség vett körül minket, hiszen a mennyezettel együtt a világítás is a lábaink elé zuhant. Köhögés karcolta a torkomat, tenyeremet az orrom és a szám elé tettem de nem sokat használt, a belélegzett por távozni akart, mégpedig gyorsan. Amandával együtt köhögtünk, ott volt a közelemben, felvillant egy gyér fény amiből a telefonjára következtettem és odabotorkáltam hozzá, megfogtam a karját, nehogy elszakadjunk egymástól. *-Azt hiszem….nem fáj semmim. Te jól vagy?*hallottam amint azt mondja, hogy Will hívta, de Egon nem volt sehol, és jobban érdekelt mint egy félbeszakadt hívás, a szívem nagyot dobbant és nem is hagyta abba a tamtamot. Kiabálás hallatszott közelről és távolról, de fogalmam sem volt, hogy ki hol lehet, az biztos volt, hogy Egon a másik oldalon rekedt. Körülnéztem, hogy látok-e kettőnkön kívül valaki mást is, ekkor hangzik fel a túloldalról a kérdés.* -Jól vagyunk! Te jól vagy? Egon!? Egon jól vagy?*Egymásba kapaszkodtunk Amandával, vártam Egon hangját a túloldalról, a másik őrző válaszát és feszülten figyeltem Amanda telefonja felé is. Nem láttam Willt, nem tudom, hogy hol volt a házban, de most minden hírre szükségünk volt. *
//Mágiapontok 10. Páncél varázslat -3. Maradt 7 pont.//
Egon majdnem elröhögte magát - rossz érzései ellenére is - Amanda kifakadásán, mert az őrző kezdte a lényegtelen dolgokon való pattogást, most meg szeretné, ha Egon nem szólna semmit a fenyegetőzésére. Na persze, majd hagyja, hogy Amanda felsőbbrendűségi komplexusával megfélemlítse őt. Kizárt. Nem tett semmi rosszat, csak dumált, ráadásul az őrző kezdte a beszólogatást, meg a lényegtelen dolgokon való kattogást, így Egont semmiféle bántódás nem érheti, elvégre nem támadt rá senkire, az meg legjobb tudomása szerint nem bűn, ha visszaszól olyannak, aki beszól neki. Alkalomadtán meg megkérdi a főőrzőt, hogy ez főbenjáró bűnnek számít-e náluk. – Dettó – közölt csupán ennyit flegmán. Az ital mindig segít, de azért emlékezni Quasimodo barátnőjének a nevére nem kis teljesítmény egy olyan helyzetben, ahol ez a legkisebb gond. A legnagyobb Jagger, nyilvánvalóan, szerencsére még nem tért vissza, így nem kell Egonnak miatta is idegeskednie. Elég volt, hogy Amanda szemmel láthatóan pikkel rá, és ez nem túl szerencsés körülmény, merthogy szomszédok félig-meddig Rebecca folytán. – Aha, akkor miért így írták meg? Huh? Tuti romantikus, ha ez lett a vége – kötötte az ebet a karóhoz, és mivel egy félművelt paraszt volt, nem tudta, hogy ki írta a Notre Dame-i toronyőrt, és még abban sem volt biztos, hogy valaki megírta-e egyáltalán, vagy csak valami bugris francia népmese alapján készültek a filmek. Persze védelmére legyen mondva, rühellte világ életében a franciákat – jó angolhoz méltón – így nem sok időt fecsérelt a kultúrájuk megismerésére. A piát elragadta az asztalról, hogy aztán Rebecca ki vegye a kezéből, de ő is meghúzta, szerencsére még mielőtt a sikoly keresztülszáguldott volna a bulizók talán nem is olyan önfeledt tömegén. Egon a hang irányába tekintett, az óra elütötte a felet, aztán a kinetikus hullám végigcsapott a termeken, sokakat feldöntve, vagy épp egyensúlyvesztési állapotba kergetve. Egon felkészülten fogadta a lökéshullámot, legalábbis úgy érezte. Minden idegszála a közeledő förgeteg elleni védekezést erősítette, mégis hátrább kellett lépnie, amikor a hullám elérte őket. Rebecca kezét elengedte, hogy ne rántsa magával, de sajnos a whiskysüveg megadta magát az energiának, ahogy az elérte őket. Égetett szesz patakzott le ruháján, egy kósza pillantást vetett az asztalra, de a látvány hasonlóan szívfacsaró volt. A lökéshullám szinte minden üveget szétbarmolt. A franc essen belé, hát ilyen nincs. Mi a rohadt életet csináltak odafent? Valamelyik balfasz őrző eleresztett egy varázslatot? Csak ez lehet, vagy… vagy… de a gondolat túl abszurd volt, hogy Egon fejében körvonalakon túl is testet ölthessen. Az őrzőket sokkal könnyebb hibáztatni, mint valami ősi szellemfattyat, aki a halálát minden áprilisban megünnepelte az utóbbi években egy grandiózus bulival. A mennyezet szép lassan potyogni kezdett. Egon tekintetét először a síri csöndben beálló pattogó hang vonta magára, az újonnan érkező férfiről meg is feledkezve. A mennyezet vakolata potyogott lefelé, hogy aztán egyre nagyobb darabok zuhanjanak alá. – Egyetértek – válaszolt Amandának. Hangja azonban beleveszett a lezúduló vakolat és vasbeton tömb morajlásába, ahogy a mennyezeten lyukat ütve feléjük zuhant. Egon ösztönösen Rebeccát akarta védeni, ezért felé indult, de Amanda közelebb tántorgott hozzá a lökéshullám alatt, míg Egon észrevétlen eltávolodott, így a másik őrző jóval kedvezőbb helyzetben tudta magával rántani. Helyes, gondolta, aztán maga is - bár késve - a lehulló mennyezet elől menedéket keresett. A zaj fülsértő volt érzékeny füleinek, de egy idő után ez volt a legkisebb problémája.. A világ elsötétedett, ahogy a lehulló betondarabok beterítették. Fájdalom járta át a testét, nem tudta volna megmondani pontosan melyik részét, úgy érezte az egészet forró vassal szurkálják, aztán egy kongó hangot hallott, és utána semmi mást..
//Szerintem egy-két körre biztos ki leszek ütve, hacsak Fester nem képes hamarabb tudatomra ébreszteni.//
A benti nyugalom hamarabb ér véget, mint általában az én türelmem, a levegőben vibráló "valami jön" érzete pedig üres fenyegetésből beváltott rémálommá lesz. Fester rongyol bele a sűrűjébe, én inkább csökkenteném a használhatatlanná válásom esélyeit, és kivárok a felfordulás elültéig SKylerrel egyetemben. Megnyugtat Nessa hangja a fejemben, ezek szerint él és gondolkodni is tud. Sérülést úgyse vallana be, épp ezért egyelőre nem faggatom. Remélhetőleg nem a mosdóba szorult be a robbanásnak hála, bár talán ott végig biztonságban maradna. Nem hiányzik még egy Atanerk elvesztése a falkának, a személyes részét pedig felesleges volna hozzátennem. ~ Jobban, mint a legtöbben. A folyosón vagyok a kibaszott leomlott plafontól egy köpésre... ~ Nyöszörgések, sikítások, segélykiáltások halmaza minden, a kétségbeesett, kósza gondolatfoszlányokrüól nem is beszélve. ~ Tűnj el innen ~ parancsnak hangozhatott, valahol az is volt. Az utasítás úgy hangzott, hogy mentsek ki minél többeket, hát vele kezdtem. - A könnyebb sérülteket azonnal ki kell juttatni, akin alig van karcolás, az segítsen. Ha olyannal találkozol, aki ijedtében váltott, segítsd vissza emberi alakba. Akár hívunk külső segítséget, akár nem, ekkora vircsaftra negyed órán belül mindenki itt lesz - ha nem előbb... -, nem hiányzik, hogy emléktörlési körök is legyenek - mondtam Skynak, aki velem együtt a jelek szerint az egészet megúszta, s mint bevethető farkast, egyből munkába fogtam. Kevesen vagyunk talpon, segítség annál többeknek kell, okosabb, ha szétválunk.
[A folyosó egyik oldala - avagy Celeste, Fester & Jagger (és persze Egon & Emmett) - 22:34]
Emmett szerencsés módon hátára érkezik, ráadásul Jagger varázslata is eléri, minek következtében nem éri komolyabb, maradandóbb sérülés, miközben maguk alá temetik a kövek. A többiek sem szenvednek hiányt életösztönből a fejük felett beszakadó emeletnyi betonnal és tárgyakkal szemben. Egyedül Egonnak nem sikerül kitérnie az alázúduló, sziklányi darabok elől, miközben a kedvest mentené, lényegében teljes bal oldalát maga alá temetik a súlyos betondarabok, nem kímélve a farkast. De még él, még lélegzik a sziklakövek alatt.
Jagger óvatossága meghozza az eredményét - ő lesz a kövek alól, ki először felbukkan, ám két társát nem látja sehol.Kiszúrhatja ugyanakkor a folyosószakasz törmelékkel elzárt, leszakadt szegmensében harcostársát, Festert, amint épp igyekszik a falakból kiszakadt elektromos vezetékeket eltávolítani a padlót iszamossá tevő vizes felületektől, illetve a félig betemetett, ájult Egont.
[A folyosó másik oldala - avagy Becca, Mandy, Skye és Darim - 22:34]
Talán Egon szemfülessége, talán Mandy életösztöne, de lehet, a kettő szerencsés együttállása és Becca életrevalósága a megidézett varázslattal hozza úgy, hogy míg a farkas odaát már nem tud menekülni az aláomló kőtömegtől, addig a lányok a torlasz eme felén sikeresen hátrálnak el előle, legfeljebb a robajjal járó por bánthatha szemüket, ékelheti be magát orrlyukaikba, torkukba kellemetlenül. A fal túlsó feléről a robajok elülte után pedig egyedül Fester hangja hallatszik válaszul a két őrző kérdéseire... Míg Skyler és Darim a bejárati ajtótól alig távolodva el megúszták némi mellbevágó energialökettel a dolgot, addig többen nem voltak ilyen szerencsések. Míg a két őrzőlány megúszta, addig három fiatal farkast, közöttük egy éppen csak bemart kölyköt maguk alá temettek a romok.
Mandynek sikerül egy igencsak recsegő-ropogó hangú hívást kezdeményeznie a Protektorral. - Mandy, jelentést. - Úgy fest, a másik végen se lehet túl jó a vonal, hogy nem bocsátkozik hosszas magyarázatokba az amúgy sem bőbeszédű férfi. - A robbanástól besz-kadt az ép-let, a tetőkrrrten is maradtk... Emmett veled van? - Érdeklődik, mintegy mellékesnek tetszőn, de valójában nem szokása az ilyesmi se.
Darim mindeközben a mentális vonalon folytatott beszélgetés kurtasága közepette fáradt, keserédes kacajt kap válaszul szavaira. ~ Ahhoz a válladon kell kivinned innét...! ~ Feleli, ám még mielőtt merőben érzelgőssé válna minden mögöttes tartalom, gyors helyzetjelentést vázol fel a kölyöknek: ~ A nagyteremben Mike vezényli a távozást, én az emeleten, már ami maradt belőle. Rockyék még a tetőn vannak, remélem nem omlik tovább a kóceráj... Hamarosan itt a tűzoltók is. ~
Arra gondolok, hogy még nem menthetetlen a helyzet. A kiabálás jó jel, akik hangoskodnak, keresik az életet. Én is megteszem, amit lehet. Sajnos mindenféle veszélyből akad itt, a falak megrongálódtak, egyes kábelek lógnak és a víz is ömlik néhány helyen. Folytatom, amit elkezdtem, igyekszem a vezetékeket úgy tekergetni, hogy ne érje őket a víz. Ha módomban áll az ömlést elterelni, bárhogyan, akkor a tűz felé irányítom a vízvezeték tartalmát. Nem lenne rossz tartályokat találni, amiket kipukkasztva spriccelhetném a lángokat. Vagy legalább egy poroltó jól jönne. - Én jól. Egon ájultan fekszik a sitt alatt. Rebecca elkiabált két nevét, gondolom, azokét, akik mellette voltak. Egont most már nem is tudnám eltéveszteni, ahogy azt sem, hogy fontos neki. Lenézek a testre. - Egy csoportos áramütést kell megakadályoznom. Ha itt végzek, ő következik. Egy farkasról van szó, nem tudom, hogy jófiú vagy rosszfiú. Az egyik társamnak fontos és benne is ott lobog az élet tüze. Lehet, hogy ez a tett visz majd tovább a következő életemben. Nem hagyom sorsára Egont. De az az első, hogy ne engedjem mindenkinek nyakába a villanyáramot. Nem nagyon tudok körülnézni, mert erre figyelni kell. Ha mellényúlok, én kapom a száztíz volt áramot és most fut végig a fejemen, hogy nem tudom, mennyi védelmet nyújtana ellene a páncél. Azt nem erre találták ki. Az ujjaimat viszont kicsit elérzéketlenítette, az nem éppen előny, mikor villanyszerelőt játszom. Aztán majd a lányokat is ki kell szabadítani. - Amanda, ki tudtok jutni valamerre? Ne habozzatok! Megértem, hogy Rebecca aggódik, de aki él és mozog, annak mennie kell. A fal ezen oldalán kell megoldanunk, ami itt van. Óvatosan, óvatosan...
Hiába próbáltam meg szót érteni a földön fekvővel, egyszerűen nem sikerült. Láttam ugyan, hogy mozog a szája, közelebb is hajoltam hozzá, de hasztalannak tűnt mindenféle kísérletem arra, hogy megértsem őt. - Nem értem, hogy mit mondasz! – nem csattantam fel türelmetlenül a tehetetlenségtől, inkább csak lemondóan ráztam a fejemet. Az azonban nem kerülte el a figyelmem, hogy mennyire megrettenve nézett a mögöttem közeledőkre. Azt ugyan nem tudtam, hogy mi lehet a baja, hogy a két őrzőn kívül mit láthat, így a vállam felett pillantottam hátra. – Ne félj, ő csak… - ám abban a pillanatban az ajkamra forrtak a szavak, ahogy felfogtam Emmett mondandóját. – Hogy mondhatod… - ezt a mondatot sem tudtam befejezni, amit láttam, az engem is megrémített. Nem tudtam volna megmondani hirtelen, hogy mi nem stimmelt, de valami nagyon nem volt jó. Mielőtt bármit tehettem volna, valahol távol megszólalt az óra. Tompa zúgásként hallottam csupán, valami nagyon távoli háttérzajként. Nem is számított, hogy mennyi az idő, minden túl gyorsan, túl felfoghatatlanul történt. Egyik pillanatban még attól ijedtem meg, ami bekövetkezhet, erre a következőben valami teljesen más történt. A robaj fülsüketítő volt, és ahogy megpróbáltam elkerülni a leomló köveket, már csak egyetlen visszapillantásra volt lehetőségem. Tényleg nem tudtam már segíteni a lányon, és legszívesebben ordítottam volna kínomban, ha nem omlanak rám is a kövek. Még az utolsó pillanatban sikerült magamra mondani a Páncél varázslatot, de ennyiben ki is fújt egyelőre a tudományom. Túl lassú voltam. Talán a védőangyalom ma velem volt, vagy csak az ősök kedveztek, teljesen mindegynek éreztem. Csak az járt a fejemben, hogy ha már észnél vagyok, akkor kikászálódjak valamilyen úton-módon, méghozzá a lehető leghamarabb. Azt még láttam, hogy a nagyapám lefelé igyekezett, de semmi másról nem volt több fogalmam. A fejem zúgott, a hallásom nagyon tompa volt, de akkor is életben voltam. Próbáltam lassacskán mozgolódni, hátha sikerül megállapítanom, hogy esetlegesen mennyire sérültem meg. - Jagger, élsz még?! – próbáltam volna kiáltani, de furcsán idegenül csengett még számomra is a saját hangom. Afféle krákogás volt inkább, ahogy erőlködtem a mellkasomra nehezedő nyomás miatt. Sürgősen tennem kellett valamit, a Szellemkéz pedig elég jó kezdeti megoldásnak tűnt. Lassan kezdtem el a kisebb köveket a segítségével lepakolni magamról, már amit éppen láttam. Fájt a félig beszorult lábam, mindenhol zúzódások és karcolások borították a testem, de a fenébe, akkor is életben voltam még! Találkoztam már Alignakkal, és túléltem azt is. Most sem lesz másképp! Amint sikerült teljesen kikeveredni, köhögve kezdtem levegő után kapkodni. Tele ment a tüdőm porral, a számat meg valamikor elharaptam. A felgyülemlett vért nem túl nőiesen köptem ki oldalra, majd kutatóan néztem körül a káoszon, életjel után kutatva. - Jagger! – próbálkoztam ismét, ezúttal már jóval erősebb hangon sikerült. Négykézláb mászva próbáltam kijutni a kövek alkotta halomból, utat keresve a biztosabb talaj felé.
// 30 pont - [ 3 pont (páncél) + 10 pont (Szellemkéz) ] = 17 pont //
Volt már részem máskor is rázós helyzetekben, így teljes mértékben azért nem estem pánikba. Rendőrként szép is lenne, de azért a robbanás hangjától igencsak csengett a fülem, a lenyelt porról nem is beszélve. Nem csak a ruhámat borította el a leszakadt plafon miatt a törmelék apró darabkáinak sokasága, valamint a felhalmozódott kosz, de a szemeimet is törölgettem és erőteljesen krákogtam fel a torkomból is a lerakódásokat. Már egyáltalán nem is számított, hogy szóváltásba keveredtem Egonnal, és Beccával is némi nézeteltérésünk támadt. Csak az számított, hogy a lány jól legyen, illetve a többi partira érkezett vendég is. - Itt vagyok, itt vagyok! – nyugtatgattam Rebeccát, már amennyire tőlem telt jelenleg. – Jó, az jó! – bólogattam, amikor tájékoztatott arról, hogy minden rendben vele. Most már láttam is rajta, hogy egyben van, úgyhogy ezt ki is pipáltam a képzeletbeli listámon. – Azt hiszem, hogy mindenem megvan nekem is! Pár karcolás, igazán nem lényeges… - legyintettem látszólag könnyeden, de azért a szívem még mindig készült kiugrani a mellkasomból. Semmi nem volt jó, és ki tudja, hogy ennyiben kimerült-e, vagy csupán a kezdete volt valami még nagyobb borzalomnak. - Remek… - szusszantam egy hosszabbat, amikor megkaptuk a tájékoztatást Egon állapotáról. – Nyugodj meg! – fordultam oda Beccához, megfogva a két karját. – Attól még, hogy ott van és elájult, nem lesz semmi komolyabb baja. Farkas, rosszabbat is túlélne! – néztem mélyen a szemébe, és valóban így is hittem. – Nekünk azonban ki kell innen jutnunk. – jelentettem ki határozottan, most már kezemben a telefonommal, hogy újra megpróbáljak kapcsolatba lépni Willel. - Még nem néztem körül. Mindjárt felhívom Willt, és hátha előrébb leszünk! Becca, te nyugodtan megnézheted, hogy valahol kijutunk-e innen, vagy ki kell ásnunk magunkat! – félig kérés volt, félig utasítás. Már fel sem vettem, hogy az őrző tudta a nevem, hiszen a mentoráltam nemrég kiabálta el azt. – Téged hogyan szólíthatunk? – érdeklődtem a törmelék halom túloldalán lévő Harcostól. Nem tehetek róla, nem tudhatom mindenki nevét, még annak ellenére sem, hogy informátor lennék. Eddig nem volt fontos, ezek után azonban semmi más nem számított. - Will, szia! – amíg meg nem hallottam a férfi hangját, fel sem tűnt, hogy visszatartottam a lélegzetemet. Csak most, hogy hosszasan kifújtam. – Ránk szakadt a plafon, Egon alatta rekedt és elájult, ha minden igaz. Odaát nem tudom, hogy mi a helyzet, Rebecca meg én a törmelék miatt elváltunk az ottaniaktól. - kezdtem bele a dolgok felvázolásába. – Nem, nem láttam őt. Miért? Eltűnt? – kérdeztem értetlenül, mert Willnek tényleg nem volt szokása csak úgy kifejezetten keresni valakit, arról már nem is beszélve, hogy Emmettet egész este csak egy szemvillanásnyi időre láttam csupán. – Hogyan tovább? – kérdeztem a Protektort, közben pedig közelebb léptem Beccához is. - Keressünk kiutat! – biztattam ismét fojtott hangon, közben kék íriszeim kutatóan siklottak végig a környezetünkön.
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*Amikor még minden rendben volt sem volt tökéletes. Egon összekeverte már a szezont a fazonnal, vagy csak engem akart összezavarni, és minden békítési kísérletem kudarcba fulladt. Később szerettem volna visszaforgatni az idő kerekét, hogy megint veszekedjünk és Egon tovább taglalhassa az őrzők iránti utálatát, és még azt is vállaltam volna, hogy emiatt Amanda végleg lemond rólam mint mentoráltról és elhivatott őrzőről egyaránt. Még ez is jobb lett volna annál ami történt, kezdve a rossz érzéstől ami eluralta a lelkem, egészen az első vakolatdarabig. Már azelőtt is megfogalmazódott a gondolat a tudatom mélyén, hogy talán egy előrehozott Vörös Hold bontakozik ki, hogy ránk robbant volna az emelet, túl sok volt az egybeesés, a baljós jel. Mikor a port nyeldekeltem és a torkom már fájt a sok köhögéstől, már teljesen biztos voltam, hogy megint Alignak munkálkodik a háttérben, köszönhető ez a paranoia annak, hogy volt vele egy különleges találkozásom amit nem kívántam a hátam közepére sem, mégis szó szerint megkaptam. S ezért a paranoia miatt tűnt fel azonnal, hogy miután Egont és Amandát kerestem a még porfelhős sötétben, csak Amanda hangját hallottam, Egonét nem. A mentorom jól volt, és kezdtem már látni is valamennyit, de mivel nem tudtam mi vár még ránk, nem akartam a csekély mennyiségű energiáimat Lámpásra használni, megelégedtem annyival amennyi jutott. Abból is láttam, hogy a ház fala leomlott és jó eséllyel mindenkitől elzárt minket. Azt, hogy Egontól is, csak akkor tudtam meg, amikor vélhetően a túloldalról fojtott hang közölte velem, hogy Egon ájultan fekszik. Nem estem pánikba, de az első óriási, ijedt szívdobbanás után már éreztem az ismerős, szúró fájdalmat a szemeimben és tudtam, hogy ez most nem a por miatt van. Amanda szavait hallottam de még nem fogtam fel, fennhangon ismételtem, hogy magam is elhiggyem.* -Ha ájult, akkor él. Az jó ha él. Persze, ha leszakad, kinő.*Hányszor vesztette már el egy testrészét, véletlenül vagy szándékos büntetésként? Mégis vigyorgott a világba, most is ez lesz. Magához tér és kimegyünk innen, együtt. A legfontosabb most az, hogy kijussunk innen. *-Vigyázz rá…és magadra is. *Kiáltok át és ha már tudom kinek köszönhetem majd meg Egon megmentését – mert megmenti az biztos – akkor megjegyzem a nevét. Jelenleg azonban nem tudok mást tenni mint megnézni merre van szabad út, ha van egyáltalán. Próbáltam visszaemlékezni hol álltunk mielőtt a világ ránk szakad volna, mi volt körülöttünk, merre voltak ajtók és ablakok, hiszen én most nem otthon vagyok, ismeretlen a terep, ha nem történik semmi, jó eséllyel a mosdót sem találtam volna meg. Körülnéztem, hogy lássam mi a helyzet, mindenhol törmelék és por aminek a nagy része a szemeimben és a számban gyűlt össze, hol máshol. Még mindig nem használtam fel a Lámpást, mert akkor nem láttam volna átszűrődő fényt ami egy esetleges kiutat jelent. Biztosan mindjárt itt lesznek a tűzoltók, egy robbanás nem észrevétlen, valaki már biztosan kihívta őket. Míg én keresgéltem, Amanda a Protektorral beszélt telefonon, én meg rájöttem arra, hogy valószínűleg a folyosó végén lehetünk, talán a forduló közelében, de arra nem emlékeztem, hogy volt-e ott ablak. Amennyire tudtam a törmeléktől, körbejártam azt a helyet ahol rekedtünk, hogy fényt keressek, áramló levegőt, hűvös huzatot ami kijáratot sejtet. *-Egyelőre semmi….ki tűnt el?*Kapom fel a fejem a kérdésre ami nem is nekem szól. Valaki közülünk lehet, a Protektor nem kérdezne rá egy farkasra. Közben, ha találok valami biztatót, elkezdem pakolni a törmeléket, nagyobb vakolatdarabokat, óvatosan, nehogy egy további omlást indítsak el. Ha látok ablakkeretet valahol, akkor szabad az út, ki tudunk mászni és szólhatunk valakinek, hogy áramtalanítsa az épületet és persze a gázt is el kell zárni. Nem hiányzik még egy robbanás. *
Megjelencsi
N. L. Jagger
Harcos
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 69
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : heg hátán heg szinte mindenütt
Azon ritka esetek egyike volt ez, amikor a lassúság előbbre vitt. Kikecmeregtem a romok alól, ez alatt azt is sikerült felmérnem, hogy semmim sem sérült akkora mértékben, hogy használhatatlanná váljon. Remek, üzemképes vagyok! Sebesenmértem fel a környezetet, pillantásom az odébb "hadakozó" Rothsteint. Ezzel egyidőben hallom meg Celeste kiáltását. - Picsába... Rothstein! Tartsd mágiával, ha tudod és szedd ki azt a dögöt - mindent ellep a mocskos vére -, aztán kifelé! - A legközelebbi szabadba vezető nyíláson keresztül, de ezt már nem tettem hozzá, neki is evidens. - Celest! - fordultam vissza a halom felé, ami mögül-alól a lány hangját hallottam tompán. - Hallasz? Pofázok, oké? A hangom felé próbálj jönni, de lassan, mert betörik a csini kopányád - beszéd közben bontani kezdtem, amerről hallottam őt, minden újabb emelt darabbal azt lesve, hogy mi mozdulhat még meg pluszban, Ciki lenne, ha ráomlasztanám az egészet... - Moore! Cseszd meg a búvalbaszott fejed, válaszolj! Celeste megvolt, életben, eszméleténél, már csak ki kell ásni, de a pasas... Bassza meg, ha nem működött a varázslat, vagy hibáztam. - Hogy állsz, Rothstein? - szóltam amarra is, de közben egy pillanatra sem álltam meg a magam munkája közepette. Szedjük össze, akit lehet és pucoljunk innen mielőbb. Nem megmondtam amúgy, hogy csak rossz vége lehet annak, ha az ember bolhás korcsokkal bulizik? Mindig hallgass a rasszistákra. Vannak értelmes pillanataik. Ha a lány lassan előbukkant, akkor óvatsan kisegítettem a kövek alól, pusztán annyira csekkolva, hogy akadályozza-e bármi a mozgásban. Jelen helyzetben az is óriási segítség, ha valaki nem szorul plusz segítségre. Nos, az eddigiek alapján kövek alatt rekedt Fanyar Pofi kurva sok segítségre szorult. Hátrébb léptem a törmelékhalomtól. Bajtársat nem hagyunk hátra - harcban, csatamezőn, bevetésen. De ez katasztrófasúlytotta terület volt, és ha ő továbbra sem felelt, akkor ide szakértői segítség kell. Bármennyire is legyünk táposak, emberek vagyunk és ha olyan sérülés érte, elég egy kicsit mozdítani rajta ahhoz, hogy ne csak a pályafutása, de a kis élete is végérvényesen derékba törjön. Ugyanakkor ha a varázslatom célba találta, nem kell egy darabig nagyon aggódni. Egy darabig. Nagyon. - Menj és hozz segítséget, szólj Douglasnek. Moore-t lehet, hogy jobb lenne, ha nem mi próbálnánk kiásni - fordultam Celeste felé, ha kijutott az asszisztálásommal.
[A folyosó egyik oldala - avagy Celeste, Fester, Jagger & Egon (+ Emmett) – 23:01]
Míg Emmett hollétét legfeljebb találgatni lehet, addig Jaggert követően hamarosan a mágusról is legördülnek a kövek, s kell egy kis idő, míg összeszedi magát, felzárkózva kicsit az események közepette. Amikor viszont ez megtörténik, rá kell jönnie, hogy a leggyorsabb kijáratot az elzárt folyosószakaszról nem épp a legbiztonságosabb útvonal jelenti: a leomlott törmelékhegyen túl már a kinti világ sötétje figyel vissza, hideg széllel fújva be a fentről még lelógó-kapaszkodó törmelék és fémhuzal darabok, valamint csövek és áramvezetékek mögött. Nem túl kecsegtető a kilátás, talán akadhat más alternatíva is. De legalább az elektromos kisülés veszélye nem fenyeget senkit, hála Fester közbenjárásának. Több felől is hol riadt, hol megkönnyebbült hangfoszlányok jutnak el hozzátok, - szépen lassan férkőzve be Egon tudatába is - de ide, a robbanás kvázi epicentrumába senki nem merészkedik egyelőre. Mint egy zárt, egyik oldalán fentebb nyitott bölcső, úgy ölel körbe benneteket a romos épület.
[ A folyosó másik oldala - avagy Becca, Mandy, Skye és Darim – 23:01]
Körbe tekintve a porfelhőn túl a folyosó végén leledzik egy ablak, hívogatóan ép állapotban. Ugyanakkor szépen lassan a két őrző tudatáig eljut mindaz, amit a farkasok már jóval korábban kiszúrhattak: füstszag van. Valami, valahol ég a falon túlról érkező fájdalmas vagy épp megkönnyebbül kiabálások közepette. Rebecca tekintetét ugyanakkor nemcsak ez üti meg. Ahogy félrehúz egy nagyobb darab törmeléket, az aláomló többi mögül előkerül egy bizonyos elektromos főkapcsoló is az egyik félreesőbb zugban, a törmelékekkel és betondarabokkal keretezett, ablak felé vezető út felénél. Mandy a szakadozó vonal ellenére is összeszedi, hogy Emmettet nem sikerült elérnie a Protektornak. Ez alapvetően nem ad még pánikra okot, többeket is igyekszik hívni. A cél egyértelmű: kerülni a hősködést és kijutni mielőbb, egy darabban az épületből. – A rendőrnőre amúgy is számít odakint a harcosok vezetője, ha megérkeznek a tűzoltók. Na meg valakinek az esetelges bámészkodókkal is foglalkoznia kell.
// Elnézést a megváratásért és köszönöm a türelmetek! //
A szőke hangja higgadtabb, nagyon remélem, hogy ki tudja kísérni Rebecca-t. Az aggodalom természetes, de nem segít, ezért felül kell emelkedni rajta. Nagyban kell gondolkodni, akkor sikerülhet minél több életet megmenteni. Aki ezt tette, az sajnos nem a kövek alatt fekszik. Ennyit ért az Elsők áldozata, a nagy alku? - Fester Rothstein. Megteszem, amit csak tudok. A többit odakint megbeszéljük. Reményt akarok nekik adni. Kijutnak, egymásba kapaszkodva, egymást segítve. Én meg viszem majd Egont, ha itt végeztem. Egy őrző társamat tudva a törmelék alatt nem lennék ennyire higgadt, nehezebb volna koncentrálni. Jagger kiabál, a maga stílusában. Akármilyen is, a helyén van a szíve. Odanézek és egy bólintással jelzem, hogy teszem a dolgomat. Nem úgy, ahogy ő gondolta, kézzel oldom meg az áramproblémát. Ilyen érzékeny dolgot nem lehet csinálni ásás közben, háttal. Harcostársam még valakinek ordít. - Áramütés már nem lesz. Kiásom a farkast. Ti meglesztek? Ahogy tudom, leszedem a köveket. Nem vagyok kíméletes, sem óvatos, csak arra figyelek, hogy ne omoljon rám az egész. Hogy a farkasnak mennyire fáj, mennyire árt, az nem érdekel. Ki fogja bírni és felgyógyul, ha bele is áll egy élesebb darab. - Fester vagyok, kiviszlek innen Rebecca-hoz. Egon, szedd össze magad! Kirángatom, ha kell, a hónaljánál fogva, izomból. Beszélek, hátha magához tér. Rebecca neve plusz egy indok, hogy éledezni akarjon. Nem tartozik rám a kapcsolatuk, de ha az őrzőtársamnak fontos ez a pasas, akkor bevetem, amit tudok. - Mindjárt jobban leszel. Rámondok egy Gyógyítást, az elkel. Ha sikerült két lábra állítanom vagy legalábbis előszednem, akkor jöhet a kijáratkeresés. A buli kezdete előtt tanulmányoztam az épületet, most megpróbálom összerakni a képet. Ha megvan, akkor kiabálok teli torokból, hogy minél többen hallják: - Erre! Egont vagy támogatom vagy a hátamra veszem. Ha nekiáll támadni, megszívom, mert most arra egyáltalán nem készülök. Egy mentőakció közepén lehetetlen mindenre figyelni. A levegő szörnyű, megtelt porral, mindenfelé útakadály, sérültek, talán még halottak is, a ház pedig alig áll az alapján. Egyszerre csak egyet. Jussunk ki.
Kezdőlap
