- Akkor a seggedre nő a kocsi, mi? - vigyorgok rá. Mint mikor én feljöttem Anchorage-ból. El kellett passzolni az árut, a kecót, az egész boltot. Csak én lovon jöttem-mentem. Féloldalasan bólintok, hogy kösz. Észre szokták venni. - Már most az. Gyorsan fejlődik a kiscsaj. Daniela érezheti a büszkeséget. Jó hallani, hogy más is látja, amit én és hogy támogatnak. Ez a nőstény érti, mit csinálok. Nem fintorog, nem szörnyülködik, pedig már tíz perces ismeretség alapján is megtehetné. Ez a visszaválasz bejön nekem, felhúzott szemöldökkel vigyorgok vissza. Szeretem az erős nőket. Izgalmasak. Ő nagyon is az, mert még rejtélyes is egy kicsit. Vidám társaságról hadováltam. Most is megvan. Sztorizok, amíg borért megyünk. A nőstény megfordul, nem nagyon figyelek rá, mert ez az akármi bemászott elém. - Mi a kurva anyja? - kérdezek magam elé, kezemet ökölbe szorítva. Valaki ledobta az öltönyt. Vagy illúziókkal dobálózik és én nem szeretem, mikor az agyammal játszanak. A farkasom máris négy lábra áll és idegesen jár körbe-körbe. Odaszagol a nőstényhez is és elkóborol, ellenőrzi, mi van a kölyökkel. Para ez a szar, végigöntötte a gerincemet kibaszott jégkockákkal. Igyekszem figyelni, mert társaságom is van és ennyi farkas között nyilván nem csak én látom ezt az egészet. Láttam. Ehh... - Nagyon sokat. Nem szeretek felejteni. Az az ember vagy, akivé a múlt tett. A rabszolgák között is elveszett volt, aki megtagadta az őseit. Ragaszkodnunk kellett a hagyományokhoz. Sóhajtok, ahogy az őrületről beszél. Már hallott róla, jól van. - Remélem, nem kell a bőrödön tapasztalnod... Ideges vagyok, egyre idegesebb. Körülnézek, keresem, amit az előbb láttam. Már sehol sincs. - Jó balhés helyre vitt a női szeszély! Ez itt nyugisabb, de azért... Most vigyorognék, jelezve, hogy teszünk mi az unalom ellen, de hát nem jön. Megiszom a boromat, a második korttyal kiürül a pohár. Morogni kezdek inkább. Leszarom, kimondom, bassza meg magát a buli! - Te, Daniela! Nem éreztél valami rémeset? Én egy nagy böszme farkast láttam, úszott a vörösségben, aztán eltűnt. Mint egy kicseszett árnyék. Keresem a szemeimmel, hogy van-e itt illuzionista. Őrzők vannak, ott basszák a rezet egy csoportban. A két paliból kinézem, hogy így mulatnak. - Ha megtudom, melyik volt, mehet fogorvoshoz... -fröcsögöm magam elé, figyelve Bessie-t és Mike-ot, ahogy egymásba karolnak. - Hé! - kiabálok oda nekik. - Mi van? A gyerek estéjét ne rontsa el senki!
- Ha csak unatkozott, akkor is idejött, hogy szórakoztasson, nem? – mosolyogtam rá Emmettre elbűvölően, félig-meddig elengedve a fülem mellett Jagger megjegyzését. Azzal is megpróbálkoztam, hogy ne vegyem észre a stírölést, de elég jó megfigyelő voltam ahhoz, hogy végül mégse kerülje el a figyelmem, így aztán a kérdése hallatán már kénytelen is voltam felé fordulni. - Ez igazán kedves tőled! – sugárzó mosolyt küldtem a Harcos felé a bókjára reagálva. – De mi van akkor, ha nekem van szükségem piára mellettetek? – kontráztam vissza szórakozottan, de hogy elvegyem a szavaim élét, és ne vegye komolyan egy pillanatra se, még szélesebben vigyorogtam. Természetesen tartottam a szemkontaktust, és én sem voltam rest végignézni rajta. Nem volt senkim, úgyhogy miért ne tehettem volna meg lelkiismeret-furdalás nélkül? Bár kicsit furcsa volt, hogy a tulajdon nagyapám ücsörgött mellettem, de talán annyira azért nem estem túlzásba. Talán mondtam volna még valamit, de néhány farkas ment el mellettünk, mire rossz érzés kerített hatalmába. Nyugtalanság, amit eddig nem tapasztaltam a közelükben még sohasem. Elmélázva néztem utánuk, és valószínűleg olyan arcot vágtam, mintha azt latolgatnám, hogy mennyire veszélyesek rám nézve. Nem volt meg a szokásos magabiztosságom, és biztonságérzetem velük kapcsolatban, holott soha semmi bajom nem volt még velük. - Rendben, én benne vagyok! – bólintottam végül, visszatérve a valóságba, és igyekezve összeszedni magam. Nem akartam, hogy bármelyikük is meglássa rajtam, hogy valami megbillent bennem néhány pillanat erejéig, és most sem múlt el teljesen. Szívesen megkérdeztem volna, hogy ők nem érzik-e furcsán magukat, de valószínűleg hülyének néztek volna, azt pedig most nem akartam. Azt sem, hogy Emmett esetleg aggódjon miattam. – Hozzak? Mit innál? – ajánlkoztam segítőkészen, már csak azért is, hogy rendezni tudjam a gondolataimat, amíg hozok valamit. Jagger látszólagos lelkesedésére csak felé fordítottam a fejemet, és felvontam a szemöldökömet. Egészen biztos, hogy a másik mellettem ülő invitálása csak nekem szólt, de nem is lepődtem meg azon, hogy velünk akart tartani. - Talán nem érzed jól magad? – érdeklődtem, mert éreztem némi iróniát a szavaiból. Közben én a magam részéről felkászálódtam a kanapéról, a tőlem telhető legnőiesebb mozdulatsorral. Lesimogattam a ruhám esetleges ráncait, aztán a két férfi felé fordultam, arcomon kérdő kifejezés ült meg. Most akkor hogyan tovább? Ki jön, és ki marad? És mit szeretnének? Közben lopva körülnéztem, aggodalommal telve, mintha veszélytől tartanék.
- Kétlem, hogy az én szórakoztatásom végett érkezett - egyrészről inkább ő szórakozik rajtam és a mesterien durrogtatott poénjain, másrészről az érkező Celeste is olybá tűnik, elég hamar felkelti az érdeklődését. - Ó te jó ég... - sóhajtottam aprót, mert igen, engem igenis zavart, hogy tulajdonképpen az unokámat igyekszik felszedni, Cel pedig ilyen könnyen veszi az egészet. Mondjuk még mindig jobb, mintha pirulgatni kezdene a szavak hallatán. - Megtennéd, hogy nem előttem csinálod? Kiesnek a szemeid, ha így folytatod - pillantottam a másik Harcosra, mielőtt lehajtottam volna a kezembe nyomott italát. Engem aztán tényleg nem zavar, ki kivel fekszik össze és Celeste is felnőtt nő, nem szorul a pátyolgatásomra és a védelmemre, de legalább ne előttem csinálják, ennyi kérek. Amúgy is úgy vélem, nem nagyon lenne jogom beleszólni a dolgaiba, hiszen nem olyan régen csöppentem bele az életébe, de mivel ez fordítva is igaz, még mindig új a dolog. Annyit azonban határozottan érzek, hogy roppant mód kellemetlen a dolog. Nem csak ennek tudom be azt a borzasztó érzést, ami a gyomromba telepedik, de minden bizonnyal ez is hozzáad egy lapáttal. Az ital és a tetőterasz felfedezése tökéletes menekülőútnak tűnik, hátha egy kis levegő helyretesz és elmúlik az a kellemetlen, feszítő érzés, ki tudja, talán még nevetni is fogok ma este. Csak az nem mindegy, hogy min, ugyebár... - Kedves tőled, de megyek én is. Mintha bort láttam volna az előbb valaki kezében - inkább boros vagyok, mint sörös és amennyire puccos ez az egész este, valószínűleg nem csak egyféle van a borból, úgyhogy megnézném magamnak őket. - Juhé, csapassuk! - roppant őszinte a lelkesedésem, amivel Jagger harsány hangjára reagálok. Képzelem, mennyire élvezi a bulit itt a farkasfészek kellős közepén. Én meg élvezem, hogy megkaptuk a nyakunkba a két lábon járó poénzsákot. - De, de, minden rendben, csak szimplán jól esne egy kis friss levegő - még egy halvány, biztató mosolyt is megejtettem Celeste felé. Nem állt szándékomban pánikot kelteni, amúgy is betudtam a sokaságnak a kellemetlen érzésemet és tényleg bíztam benne, hogy egy kis nyugi majd segít. Szóval amint martunk magunknak valami piát, indulhattunk is a tetőtér felé vezető kijárathoz.
Csak a zene ütemes lüktetése, mi a helyiséget uralja. Egy kicsit talán idegesítővé is válik repetitív ritmusa idővel, hiszen... sehol semmi. Mi volt ez? Mindenki látta volna? - Nem úgy tűnik, akadnak még rajtatok kívül békésen táncolók, beszélgetők.
// Dobást kérnék a továbbiakhoz az elsőtől, aki ír közületek. //
[Jagger, Celeste & Emmett || tetőterasz felé vezető lépcső - 22:08]
A tetőteraszhoz vezető lépcsőt elérve kellemetlen érzés ül meg rajtatok, mintha minden egyes lépcsőfokkal előre haladva egyre jobban nehezedne mellkasotokra, vállaitokra. Idővel az is feltűnik, mi olyan fura a közegben: nem ég a fenti lámpa, egyedül a kintről érkező fény az, mi félhomályt ad a lépcsőszakaszon.
// Szintén dobást kérnék az elsőtől, aki ír közületek, hogy mi akad még a sötétben, mielőtt felérnétek teljesen. :3 //
Valami gyújtóst dobott a parázsra, legalábbis ilyennek tűnik az egész. A hím - nem meglepő módon - látványosabban reagál nálam, ám ezek szerint nem csak én éreztem az imént azt a különös... valamit. Jó tudni, hogy nem én őrültem meg, esetleg lettem ijedős. Arra már csak felszínesen biccentettem, mit tesz velünk a múlt, bár igazán át se gondoltam, figyelmem fókusza kezdett másra terelődni. Arra, amit képtelen voltam egyelőre körülírni, s csupán rossz érzésként lengett körül bennünket, apránként növelve a feszültséget. Szinte felüdülés, mikor a medrében erőszakkal megzavart beszélgetésből kilép a hím. Mintha fátylat lebbentene fel, bár így sem leszünk okosabbak. Finoman biccentettem, szememből kiveszett a kellemes partikra tartogatott bájos fény, a ragadozó pillantása előtérbe lopakodott, bár sötét íriszemet nem törték meg borostyán-szín szálak. - Mintha valaki figyelne, akár a farkas az őzet - mondtam, szinte csak suttogva, tekintetemet megfontolt alapossággal víve körbe a jelenlévőkön. - De senkit sem látok... - Ez pedig zavart. Hamar ki szoktam szúrni a különcöket, akik próbálnak rejtőzni, de képtelenek, most azonban semmi. - Próbálj... - mit? Higgadt maradni? Annak két másodpercen belül búcsút inthetünk, ahogy elnéztem, nyugtatgatásom pedig olaj lenne a tűzre. -, minél közelebbi kijáratot találni - fejeztem be végül ekképp a mondatot. - A biztonság kedvéért. - Kihagytam, hogy "Bessie kedvéért", mert nem kell még jobban előcitálni az apa-farkast, jön magától is, ahogy elnéztem, az viszont aligha hiányzott bárkinek, hogy koordinálatlanul előrobbanjon. Akármennyire is legyen idős, tapasztalt farkas, az indulat attól még ugyanúgy indulat marad, a védelmező ösztönről nem is beszélve.
Dumálok itt, mert látom, hogy van hallgatóság. Szó szerint hallgatóság. Rá is nézek a nőre, hogy most meg mi baja van. Ha ő is látta, amit én, akkor vágom a szitut és tisztelem a hidegvérét. - Mindjárt földhöz vágom azt a kibaszott magnót... Az ilyen zenéknek megvan az ereje, elkapnak, nem engednek, visznek magukkal, kirángatnak önmagadból, de most csak annyira elég mindez, hogy kurvára felbassza az agyamat. Daniela szemei árulkodnak, a szavai is. Engem is ez zavar, hogy csak minket tisztelt meg valami balfasz a szórakozással. A nőstény rájön, hogy amit mondani akart, azt nekem hiába mondja. - Ha ez az, amire gondolok, akkor kint csak nagyobb baj lenne. Bűvészt nem látok, Mike meg nem baromkodik ilyenekkel. Ajtó, ablak, fal, nekem mindegy amúgy, ha menni kell, kiütöm, de ez itt nem játszik. Odalépek Mike-ékhoz és feszült, dühödt fejjel nézek a kölykömre. Jó hangosan, a zenét talán túlságosan is felülüvöltve szólok a bétához, haverhoz, Bessie ma esti partneréhez...és Daniela fasztudjamijéhez. - Szellemet láttam, ő meg érzi, hogy les - mutatok Daniela-ra. - Ti lófaszt se éreztek? A legjobban az dühít, hogy ezt nem tudom pofán verni. Nem üthetem ki. Utálom a tehetetlenséget. Kivárni, hogy vége legyen? Az őrzők, akiket az előbb néztem, lelépnek. Morogni kezdek, ökölbe szorul a kezem és úgy is marad. Vicsorgok, szinte magam sem tudom, mire vagy kire. Kiben van? Kit üssek le a gecibe? Itt akarok lenni Bessie mellett. Madi, basszus, most először örülök, hogy ő nincs itt. Ez nem neki való.
Lassan dereng fel a farkasárny a folyosót a közös terektől leválasztó falon, halovány derengés elébb, majd szépen lassan körvonalazódik szemeitek előtt - igen, mindenki látja, ahogy egyre csak nő és nő, fölétek magasodva a teremben. Achilles megérzése nem csalta meg, az árnyalak valóban úgy fest, mintha áldozatát keresné. Mintha csak azt latolgatná, ki lesz a megfelelő. Ecc... pec... - A karmok Daniela felé nyúlnak ki, szinte érzi a csontjaiba markoló hideget, hiába árnyék csupán, mi kegyetlen játékot űz velük. Fojtó érzés, mi megragadja, majd egyszercsak, mintha elvágták volna; megszűnik.
A hozzászólást Alignak összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Kedd Jan. 02, 2018 10:34 pm-kor.
Ingerült fejmozdulatot tettem, ugyanakkor valóban nem bántam volna én sem a pillanatnyi csendet - bár az nagy valószínűséggel csak tovább borzolta volna a kedélyeket. A feszültség lomha kígyóként kúszott fel gerincem mentén, azt a múlni nem akaró, tarkóbizsergető érzést állandósítva, miszerint itt baj lesz. Ha egyáltalán beszélhetünk még erről jövő időben. - Fantasztikus... - fújom ki a levegőt, továbbra is jelek után cikázó szemmel. Achilles után lépek, arcom már nem a partira öltött kellemesen szórakozó kifejezést viseli, tartásom azonban szemernyit se változott. Arról, hogy valami nincs rendben nyaktól lefelé semmi sem árulkodik. - Mike, szerintem sürgősen távoznia kéne azoknak, akik esetleg semmit se... - elakadt a szavam. Szemem elkerekedett a hirtelen jött fagyos érintéstől, a hozzá társuló, szégyenletes riadalomtól. Farkasom veszett korcs módjára vergődött, mintha ennyivel lerázható volna mindez. A környezet tompa neszekké, homályos foltokká vált körülöttem, nem éreztem bőrömön a ruha finom szövetét, zúgott, kavargott a terem, míg tehetetlenül, moccanásra képtelenül álltam... aztán ahogy jött, úgy ment. Levegő után kaptam, kezemet mellkasomra szorítottam, úgy ziháltam. Még mindig jeges libabőr futkosott rajtam. Mi a fene volt ez?
N. L. Jagger
Harcos
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 82
◯ HSZ : 89
◯ IC REAG : 69
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : heg hátán heg szinte mindenütt
Vigyorom ennél terebélyesebb aligha lehetett, tetszett a visszakérdezés, s ahogy végignézett rajtam, megvonogattam szemöldököm. Moore kérésére felröhögtem. - Ne aggódj, éjfélkor csak téged akarlak lesmacizni, senki mást. - Poénnak tűnhetett, annak is szántam, de szívbaj nélkül megteszem. Az élet túl rövid és szarban lubickoló ahhoz, hogy olykor ne kövessünk el egy-két felelősségteljesebb következmény nélkül járó vadbaromságot. Oha, tetőzni látszik a hangulat, legalábbis mi tetőzni vágyunk. Pontosabban Moore. Én másra vágyom, de üsse kavics, lehet, az est végére meg is kapom, ha most elvagyok velük. Nem teszek említést se egyéb különösebb észrevételi jelzést azt illetően, hogy miféle mozzanat, viselkedés villant be felőlük, csupán meglapogattam a Harcos vállát. - Sok itt az ázott bunda, az a baja - vigyorogtam Celeste-re, miközben fingom nincs, mi a baja, de ez a betegcsibés fej nem oké. A buli már csak a lépcsőn lesz ennél is jobb. Kétlem, hogy Moore hangulata ragadt volna át rám minden lépéssel, azért ennél jóval érzéketlenebb köcsög vagyok. A máguskisasszonynak pedig oké, hogy fasza mágiája lehet, de csak nem csapja ki a lámpát! - Ú, de romi! - búgom a félhomályban, én a troll, több ezer wattos vigyorom viszont mosollyá lanyhult, és a szórakozottság is mérsékeltebb lett hangomban. Vajon megbaszok valakit vagy engem basznak meg? - Celeste, ha csekkolni akarod a hátsóm, most szabad a tapi. - Mert kurvára nem arra fogok figyelni.
- Talán - ráncolom a homlokom, hiszen igen, a fények játékát tudnám a leginkább elképzelni, mert bármerre nézek, mindenki nyugodtan táncol, vagy beszélget, látszólag senki sem szórakozik ilyesmivel és nem tűnik úgy sem, hogy esetleg más is látta volna a dolgot. Mindenesetre farkasom is éberen figyel, ahogyan az italos pult felé indulunk, Taco kiabálására pedig egy magabiztosnak tűnő mosolyt erőltetek a képemre. - Csak megszomjaztunk - bízom benne, hogy tényleg csak ennyiről van szó, de ahogyan megindulunk lefelé a tánctérről és már nem mozgunk a zenére, furcsa mód zavarónak hat a ritmusa és az sem segít, hogy az időközben befutó Daniela és Taco is érzi ezt a.. nem is tudom mit. Furcsa és különös érzést. Míg Taco vázolja a helyzetet, hagyom, hogy Bessie válaszoljon neki, hiszen ő látta a farkast, nem én, talán egy és ugyanaz a kettő, ez pedig még inkább növeli az éledő baljós érzést a gerincem mentén. A fejem forgatom, az embereket pásztázom, de rajtunk kívül nem igazán tűnik senki sem zavartnak, ez pedig még rosszabb. Vagy csak képzelődünk mind a négyen, vagy valami rohadt nagy baj fog nem sokára történni. Alig fordítom vissza a fejem a hármas felé, amikor is felbukkan előttem is a farkasárny a folyosó falán. A nagy csodálkozásban még a szám is eltátom kissé, farkasom egyből felkapja a fejét és többiek felé mozdul, mintha csak eléjük akarna kerülni, ezzel is védelmezve őket, de mindannyian tisztában vagyunk vele, hogy minden bizonnyal semmi esélye sem lenne. Frusztrál a helyzet, hogy fölénk magasodik, akaratlan a mozdulat, amivel magam mögé terelem Bessie-t - ha Taco eddig nem tett ilyesmit vele. Látom nyúlni a karmokat, ám hiába lépek Daniela elé, mit sem ér, hallom a félbemaradt mondatát, látom és érzem, hogy valami rohadtul nincsen rendben. - Oké, Taco, azonnal induljatok Bessie-vel kifelé, Daniela, tiéd a dj, azonnal vess véget a zenének, én megkeresem Nessát - franc tudja, hogy csak velünk szórakozik-e ez az.. akármi - a világért sem akarom megszemélyesíteni azt az „akármit” -, vagy más is érzi, de a többiek felől nem érzek semmi hasonlót. Akármi is ez, a bulinak vége, pánikot azonban semmi esetre sem szeretnék kelteni. Ha Tacoék elindulnak, akkor Daniélával csak egy pillanatra találkozik a tekintetünk, kékjeimben azonban a fellobbanó lenge dühön túl sokkal erősebb az aggodalom; hogy védjem meg őket, mi lesz velünk, ha itt üt be a krach?
- Egy álmom válik valóra - epés a megjegyzésem, a szemforgatásom pedig tökéletes kísérője a szavaimnak. - Csak nehogy egész véletlenül kitépjem a nyelved a nagy smacizás hevében - nincs túl jó humorérzékem és a karót nyelt kifejezés is elég sokszor illik rám, de Jaggerből elég pár perc is, hogy az ember idomuljon hozzá, legalább egy kis mértékben. Nem számítottam arra, hogy a másik Harcos is csatlakozik hozzánk és hirtelenjében úgy érzem, én leszek a gyertyatartó kettejük között. Pompás. - Nem is tudtam, hogy ilyen jó megfigyelő lett belőled - pillantottam Jaggerre a váll lapogatását és a megjegyzését követően. Van mondjuk némi igazság a szavaiban, továbbra sem túl komfortos az érzés a farkasfészekben és Lili sincs itt, szóval duplán kellemes, odafent talán más a helyzet, ott nem szorul ennyire be az egész társaság. A lépcső aljában állok meg, amikor észreveszem, nem ég a lámpa, ám nem azért, mert megijednék az ilyesmitől. Valami nagyon nem szimpi, a megtorpanásom viszont csupán pillanatnyi, már csak az hiányzik, hogy Jagger ezen is köszörülje a nyelvét kicsit. Megindulok felfelé, ám az újabb megjegyzést hallva már közel sem tűnök olyan toleránsnak, mint eddig. - Megtennéd, hogy befogod végre a lepénylesődet? - szavaimmal egyidőben fordulok hirtelen hátra a másik férfi felé és az a kevéske beszűrődő fény talán pont elég, hogy lássa az arcomon is - ha a hangom nem lenne elég árulkodó -, hogy rohadtul nincs jó kedvem és egy cseppet sem segít a helyzeten a dumájával és azzal, hogy próbálja figyelmen kívül hagyni; valami nagyon nincsen rendben.
*Talán, talán a fények játéka…de a farkasom és a saját érzéseim is azt zengik bennem, hogy ez nem igaz, csak próbálom magam ezzel nyugtatni. Láttam amit láttam, a hideg és a csontjaim velejéig ható rossz érzést azonban nem tagadhatom le. Nem tudom mi ez, hiszen ebben a világban még ott van a tojáshéj a fenekemen, nincsenek tapasztalataim, csak a zavartság kering bennem mint egy tornádó és magával ragadja a jókedvet. Míg elérünk a táncparkettről az italos pultig, a zene is megváltozik, vagy csak én érzem így…már nincs ritmusa, csupán egy kakofón egyveleg. A baj tovább fokozódik bennem amikor Achilles mellé érve sem nyugszom meg, ráadásul ő is látta amit én, vagy valami hasonlót.* -Én is láttam. Egy farkas árnyat a falon, végigfutott az egyik oldalon aztán eltűnt, de továbbra is érzem, hogy itt van és figyel minket. Nagyon, nagyon rossz érzésünk van. *Nem véletlen a többes szám, én is érzem és a farkasom is nyugtalan, járkál ide-oda, ideges és kitörni készül. Daniela sincs oda a történtekért, de ha körülnézek a szobában, nem látom, hogy rajtunk kívül más is úgy érezne ahogy mi. Ha Achilles nem mondta volna azt amit, kezdenék kételkedni magamban, de mintha csak az én szavaimat akarná igazolni, újra feltűnik az az árny amit korábban láttam. Nagyobb, sötétebb és fenyegetőbb mint az előbb és élesebb kontúrjai vannak. Egy karmos mancs nyúl Daniela felé, én pedig Achillesbe és Mike-ba kapaszkodom.* -Mi ez? *A rettegés engem is beborít, nem kell, hogy bármi megérintsen és a diadalérzet sem tölt el; hogy lám, igazam volt. Egyre jobban nő bennem a feszültség, Mike farkasa is az enyém elé áll, Achilles is vicsorog valami felé, _a_ valami felé, de tehetetlenek vagyunk. Érzem minden porcikámban az ismeretlen, alaktalan, megfoghatatlan borzalmat, a farkasom pedig felborzolja a szőrét, vicsorog és nem sok híja van, hogy a felszínre törjön. Veszélyt érez és jobb támadni semmint fejlesunyva megvárni az első csapást. Mike utasítása már a Bétáé, én pedig két kézzel kapaszkodom Achillesbe és várom mit mond, merre menjünk és hogyan. Még egy kósza gondolat befészkeli magát a fejembe, hogy meg kell keressem a kabátomat, elvégre kint hideg van és mi oda készülünk, de szavakkal csak a tanácstalanságomnak adok hangot.* -Mi ez? Te tudod? Ugye nem az őrült ős szórakozik megint? Miért csinálja? Miért rontja el a bulit? Nem ért volna rá tavasszal? Akkor szokott jönni nem? *Muszáj beszélnem, elfoglalni az agyam a kérdések feltevésével, hogy hátráltassam a farkasomat. Szeretem ezt a ruhát ami rajtam van, nem szívesen hagynám, hogy szétszaggassa, levetkőzni pedig….talán még korai lenne.*
[FELJÁRÓ A TETŐTERASZ FELÉ (Jagger, Emmett, Celeste) - 22:15]
Szépek előre, bátran utána... - Emmett megtorpanása jól jön ahhoz, hogy szemeitek kissé hozzászokjanak a félhomályhoz, melyből szépen lassan kibontakozni látszódik egy, az ajtóban heverő női test. Nagyon is él még; ziháló lélegzetvételek közepette mered tekintete riadtan valahová a fejetek fölé, a plafon sötétjébe. Fiatal farkas, alig múlt ötven - talán arról is lehet információja a helyi falkában jártasaknak, hogy feltételezhetően, 'suttogó vér' folyik az ifjú ereiben, érzékenyebb a természetfeletti világ nem e síkon időző létformáira, mint az átlag.
Ha megszólítanátok, üvegesnek tetsző tekintetébe némi értelem szökik, egyúttal vegytiszta félelemmel mered felétek. Ajkai szavakat formálnak, ám olybá remeg egész teste, lehetetlenség kivenni, mit akar közölni. Lassan emelkedik karja, ujjával pedig a legelöl haladó harcos felé mutat...
[Emmett]
A nyugtalanító, kellemetlen érzés, mely mintha csontodnak mélyére hatolna, nem ereszt. Minden egyes lépcsőfokkal egyre jobban és jobban mélyeszti beléd karmait... Igaza van a harcostársnak, elviselhetetlen a korcsok társasága; az egyetlen, aki végett meg is tenné mindezt, nincs jelen. S mégis miért? Mondvacsinált indokból - annak tűnik legalábbis visszagondolva. Dühítő a gondolat, akárcsak a helyzet megmagyarázhatatlansága. Pont most kell ilyeneknek történnie...!
Valóban megmagyarázhatatlan volna? - Szívedbe markol a felismerés, de késő már. Nem te mozdulsz, hiába a te tested. Nem te szólsz, hiába ordítanád világba megkésett figyelmeztetésed. Ne légy ostoba Emmett. Hisz ismersz, randevúztunk mi már... Annyival egyszerűbb lenne, ha nem is léteznének, nem igaz? Nem kellene "takarítani" utánuk. Nem lenne Vörös Hold, s nem kellene félelemben élni és a húgod sem rohadna a föld alatt.
Mindig is jó katona voltál. Ne okozz hát ezúttal sem csalódást.
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
A kurva nénikéjét, megint itt van! Nem csak engem idegesít minden, már Daniela is rámegy. A gyerek és Mike meg nem vágom, hogy mit csinálnak. A malguk vagy baszott jól álcáz vagy semmit se érzett. Ahogy a többség. De Bessie-t megtalálta, hogy rohadna meg a dög... - Picinyem, addig ne aggódj, amíg engem látsz! - nyugtatom meg Bessie-t, kezemet a vállára téve. Magamhoz húznám, de inkább elé állok, Mike-ot tutira megelőzve. Mint az árnyjáték, amivel a szüleim szórakoztattak a barakkban. Csak az aranyos volt, ezt meg leütném. Pokoli érzés, hogy nem tehetek semmit, hogy túlmutat rajtam ez a hatalom. Nincs jó választás. Bárkit talált volna meg, szar ügy lenne. Daniela nemrég érkezett, ezért tűnik nagyobb genyóságnak, hogy őt hálózza be. - Szar a palacsintában - válaszolok Bessie-nek tömören úgy, hogy ne ijesszem meg a kelleténél jobban. Felszegem a fejemet, nyaki ütőereim megfeszülnek. A kölyköm elkapja a szófosást, Mike meg intézkedik. Követném én a parancsot, ha nem gondolnám másképp. - Bocs, szivi... A morgós szavak és az öklöm egyszerre indulnak Daniela irányába és remélem, hogy utóbbi ér célba előbb. Mikor ez történik, mindig úgy van vége, hogy valakit kiütnek. Egyet átéltem Symara-val, a többit elmondták. Ha úgy találok, ahogy elterveztem, akkor a nőstény jól fülbe lesz baszva és nem áll meg a lábán. Talán be is ájul és nagyon remélem, hogy utána a legnagyobb bajom az lesz, hogy megmagyarázzam miért csaptam fejbe az első találkozás alkalmával. Ha meg valakinek neki kell mennie, itt vagyok. Inkább engem találjon meg, mint Bessie-t vagy bárki mást. Bepöccentett, rendezzük le!
Nem vagyok könnyedén zavarba eső fajta, főleg akkor nem, ha még ittam is, de most azért enyhén elpirultam, amikor leesett, hogy Emmett előtt talán mégsem igazán illendő így fogadnom egy férfi közeledését. Még akkor sem, ha igazából teljesen nyilvánvaló volt, hogy csak a másik Harcost akarta cukkolni, engem felhasználva. - Azt pedig inkább én hagynám ki, ha nem baj! – mosolyodtam el, feléjük emelve a poharamat. Nos, igen, azt hiszem, az lenne az utolsó dolog, amit szeretnék látni, hogy a nagyapámat éjfélkor szájon csókolja egy másik férfi. Nem vagyok én prűd, de az már az én határaimat is igencsak súrolná. – Igen, azt hiszem, hogy arrafelé láttam a tálcát! – sejtettem, hogy meg akart szabadulni Jaggertől, én meg inkább választottam volna azért a saját rokonomat, mint egy idegent így az év utolsó estéjére. Azért a rossz, gyanakvó érzés továbbra sem múlt el, hiába viselkedtem látszólag könnyeden. Nem tudtam még mindig hová tenni, mert nekem sosem okozott gondot a farkasok között lenni, és ez volt az igazán nyugtalanító az egészben. - Az talán nekem is jót tesz majd! – biccentettem egyet, a friss levegő emlegetésére, és csak reméltem, hogy majd az esetlegesen feltámadó szél a furcsa hangulatomat is elfújja majd. Nos, elég hamar rá kellett jönnöm, hogy mekkorát tévedtem. Nemhogy javult volna a helyzet, csak még rosszabb lett, ahogy felfelé baktattunk a tető irányába. Fázósan dörgöltem meg a karomat, pedig eddig nem volt semmi problémám a hőmérséklettel. - Te sem tűnsz éppen olyannak, aki kedvelné őket… - vontam le a magam következtetését, Jaggernek címezve a szavaimat. – Nekem pedig ez a sötét nem tetszik igazán. – tettem szóvá. Szerintem cseppet sem volt romantikus a helyzet, sokkal inkább nyugtalanító. – Valami nem jó. – persze leszámítva a nyilvánvaló tényt, vagyis a fény hiányát. – Köszi, de talán majd egy másik alkalommal… - hárítottam el a „kedves” felajánlást, most valahogy nem láttam jó lehetőségnek a fenéktapizást. Tudtam, hogy valószínűleg a feszültség oldása volt a cél, de most nem nevettem. - Mi a… - dünnyögtem az orrom alatt, miután a szemem már hozzászokott a gyér fényviszonyokhoz. Ezúttal én voltam az, aki megtorpant, meglátva a földön heverő testet. – Az egy… - nem fejeztem be, csak a szemeimet próbáltam erőltetni, hogy tisztábban lássak. – Nincs nálatok mobil? – kérdeztem tétován, hátha azzal teremthetünk némi fényt. – Hogy hívnak? És ki tette ezt veled? – próbáltam közelebb menni a nőstényhez, átevickélve a két Harcos között. Lehet, hogy még mindig volt bennem némi félsz a bundások felé, de győzött az empátiám és a segíteni akarásom. Akár farkas, akár nem, egyértelműen látszott rajta a rettegés és én megsajnáltam. Így kerültem hát a tulajdon nagyapám, és a nőstény közé. Nem láttam hát, hogy Emmett ismét megmozdult mögöttem a lépcsőn.
- Valami valóban nem jó - ismételtem meg Celeste szavait, mert a kellemetlen, feszítő érzés a gyomromban minden egyes lépcsőfokkal csak erősebb és elviselehtetelenebb lett. Kellett a friss levegő, mégsem voltam benne biztos, hogy okos dolog tovább menetelni, bele a sötétségbe. Megmozgattam a fejemet, oldalra billentettem, mintha csak ki akarnám roppantani a csigolyáimat, megmozgattam a vállam, mintha csak becsípődött volna egy idegszál. Nem lett tőle jobb, csak nőtt bennem a feszültség, csendben, alattomosan kúszva fel a gerincem mentén, ahogyan pedig megláttam az ajtóban heverő női testet, meghűlt a vér az ereimben. Nem vagyok egy félős alkat, hogy megijedjek egy bajba jutott személy láttán, a körülmények és a helyzet, azonban elviselhetetlenné teszik ezt az egész szituációt és csak azért nem rohanok el menten, mert úgy látszik a nő segítségre szorul. És mert Celeste közelebb lép hozzá, megszólítja, ahogyan pedig felemeli karját és rám mutat, mintha helyére kattanna minden. A rossz előérzet, a gerincem mentén felkúszó jegesség, a dühös gondolatok, az ingerültség. Fussatok! Hiába nyitnám szóra számat, hiába rántanám vissza az unokámat, hiába kérném Jaggert most rögtön üssön le, késő.
Fussatok bolondok, fussatok az életetekért, ahogyan eddig is tettétek. Kalitkába zárt préda vagytok és tudjátok jól, előlem nem tudtok elrohanni, előlem nem tudtok elbújni, elrejtőzni. Emmett, masszív a düh, mi belőled árad, mi szíved dobogtatja, mi jólesően árad végig a tagjaidban. Érzem, te is érzed, az elfeledett gyűlölet, mit irántuk érzel, nem múlt el, soha nem múlt el, soha nem is fog, hát nem érzed? Miért rejtetted el? Miért hagytad, hogy ostoba szerelemtől fűtött szíved felülkerekedjen a józan eszeden? Itt az idő helyre tenni a dolgokat... Ostoba kislány, hát nem látod, hogy nem segíthetsz? Hogy hiábavaló minden próbálkozásod? Hogy ők nem érdemelnek ilyen törődést? Korcsok csupán, kikbe többet látsz, mint kellene. - Felesleges, Celeste. Hiábavaló minden, már nem segíthetsz - érdes a férfi hangja, mégis az én szavaim, az én érzéseim fűszerezik, adnak színt nekik. Elégedettség, felfelé ívelő szájsarok. Minden további nélkül fordulok meg és ha a másik Harcos elég szemfüles, talán képes elcsípni a vörösen csillanó tekintetet. Képzelődsz? Csak a gyér fények játéka? Döntsd el te magad és lásd, érezd, tudd, mi történik, féld, mi fog történni pillanatokon belül. Ha valamilyen oknál fogva megpróbált visszatartani, egy erős és gyors, lengőbordákra mért ütéssel iktattam ki arra a néhány másodpercre, mire szükségem van. Ne állj az utamba, teljesen felesleges, úgysem tehetsz semmit. Nincs sok időm, hogy konkrét célpontot válasszak és nem is szükséges. Hiszen itt vannak mind, idejöttek, hogy tálcán kínálják nekem magukat, hát örömmel elveszem, amit már réges-régen el kellett volna. Pulzál a mágia a levegőben, a Harcos bőrének feszül, csontjaiba ivódik, kiszívom mindet a teremből. Erős, ám erejével nem sokra mennék jelen pillanatban, más taktika kell. Megmutatom az én erőmet, lásd és tudd, mire vagy képes, mire lehetünk együtt képesek, ha összefogunk. Romba dől, elpusztul, az enyészetté lesz majd, oda kerül, ahová való. Lássátok, érezzétek, hogy Őseitek elhagytak benneteket, hogy mindig is az enyémek lesztek. A lépcsőtől néhány lépésnyire, a táncparkett szélén állok meg. Érzem a zavarodottságukat, a félelmüket, a kétségbeesésüket. Mint veszett nyáj, lássátok hát a farkast! Széttárom a Harcos karjait, az elszipolyozott mágia egy szempillantás alatt, tüzesen robban ki belőle, mint vicsorgó, dühödt farkas tátja a pofáját a jelenlévők felé, hogy aztán szétrobbanjon, új alakot öltsön, mint táncra kélt árnyak. Megremegnek a falak, megmozdul a talaj; robbanásként rázkódik végig a helyiségen, az egész épületen mindaz, amit képviselek, mindaz az energia, amit a magaménak tudhatok.
Féljétek hát a farkast, ki eljött értetek, féljétek a pillanatot, hogy magammal ragadlak benneteket és rettegjetek a jövőtől, hogy újra eljövök majd!
Rongybabaként csuklik össze a káosz közepén a test, sötétség borul a megfáradt, erőtlen elmére.
Achilles csapása váratlan, ellentmond a kiadott parancsnak, így az árnyaktól megriadt nősténynek jobbára esélye sincs kitérnie, reagálnia rá – ájultan esik össze a malguk mellett. Ugyanebben a pillanatban az eddig gyanútlannak tetsző közeg mintha megtorpanna. Beáll a csend a teremben, a DJ is kinyomja az immáron csupán háttérzajként funkcionáló zenét. Mindenki érzi, mindenkinek mélyére hatol az az elemi, vegytiszta energia-dömping, ami a folyosó felé vezető kijárat felől érkezik. Vörösbe fordulnak a lámpafények egyetlen pillanat alatt, a vér színébe öltöztetve minden jelen levőt. Valahol a teremben egy fiatal, gyenge lelkű őrzőlányka alig hallhatóan elpityeredik… Ahogy felet üt az óra, az épületet alapjaiban rengés rázza meg, hangos recsegéssel, robajjal járó, egészen közelről érkező energiahullám, mely robbanás képében "ölt testet". Beleremeg az egész szoba, a fiatalabbakat, így Bessiet is földre löki az a fajta energialöket, amivel a robbanás jár. Ezzel együtt hisztérikusnak ugyan nem nevezhető, de mindenképpen pánikszerű hangulat alakul ki odabent. A falka és a protektorátus díszpintyeit sikerült kifognotok 10-15 fő személyében, úgy fest, akik a hátsó kijáratnál igyekeznek kifelé menekülni. A másik ugyanis egy az egyben beomlott, mikor a felső emelet leszakadt és súlyával magával rántotta a folyosó felőli falat is. Félholt, ájult őrzők és farkasok is akadnak a romok között, nem szólva azokról, akiket a betontenger maga alá temetett a robbanás következtében. Ami pedig gyúlékony volt a helyiségben, az most mind lángra kapott, igencsak forróvá téve a hangulatot.
[Mike – a robbanás elülte után] Az alfa üzenete eléri elmédet, jelentést kér – merre vagy, mi a helyzet ott, kik vannak körötted, tudod-e mi történhetett pontosan.
//Jagger, Celeste és Emmett --> mesélői reag a folyosón, mivel gyakorlatilag ott vagytok már. Bessie és Daniela – amennyiben valaki nem védi a földön heverő testeitek, úgy kérlek dobjatok, mennyire taposnak el a sietségben benneteket. 1-es dobás Bessie esetében ájulás, Daniela esetében agyrázkódás (mivel már ájult), 6-os dobás Bessienél sikeres kitérés, Danielánál hölgyválasz, milyen sérülést szerez. Ugyan így a többi szám is, minél kisebb a dobás, annál súlyosabb a sérülés. 5ösnél csak meghúzzák a hajad, 2-esnél már lehet a karodra lépnek teljes súllyal. - Kérdés, pontosítás esetén keressetek bátran! //
Reagálni sincs időm az emelkedő Taco keze láttán, túl gyors és váratlan, az viszont teljes mértékben egyértelmű, hogy Daniela mellettem összecsukló teste, vagy Taco ellenszegülése a kevésbé kedvemre való. Már épp nyitnám a számat, hogy mégis mi a francot képzelt, hogy megtagadva az utasításomat kezdett saját kis akcióba. Egy pillanatra csapnak csupán fel energiáim a hím körül, de azon nyomban más jelleget öltenek, amint valami megváltozik... Nyomasztó, mellkasomnak feszül, mintha egyszerre döngölne a padlóba és húzná ki a lábam alól a talajt az érzés, lebegek és megfulladok, csontomig hatol, felállnak a pihe szőrök a tarkómon, farkasom vicsorogva ugrik talpra, mint veszett vad ugrana, hogy védje a sajátjait, mert tudja, itt sok jóra már nem számíthatunk. Nem éreztem még soha a bőrömön, nem találkoztunk vele személyesen, de nem kell kérdezősködnöm, hogy egészen biztos legyek a tippemben. Vörösbe váltanak a lámpafények, Taco mellett elpillantva pedig még pont van időm elcsípni a helyiség szélénél álló, karjait szétárró fickót. Basszus. Megremeg a lábam alatt a talaj, hatalmas robaj tölti be a teret, a hatalmas energiahullám elől pedig automatikusan hajolok el, karjaimat kapva arcom-mellkasom elé, a lendülettől hátrálva egy lépést. Egy pillanatnyi csupán a csend, vajon fülem csengése zár ki mindent, vagy tényleg elült minden zaj? Nem kell sok, hogy életre keljen a méhkas, kitörjön a pánik. Riadt sikoltozás, kétségbeesett nyögések, fájdalmas hörgések, mintha a pokolba kerültem volna. Megindul a tömeg, csak felkapni van időm Danielát a földről, ne tapossa agyon a mindent hátrahagyó, menekülni vágyó tömeg. Finoman rázom meg, hátha észhez tér, minden mancs jól jönne most, ha azonban kiütve marad, jobb megoldás híján Taco-ra bízom a nőstényt. Ha észhez tér, értelemszerűen csak Bessie-re vonatkozik a megszólalásom. - Azonnal vidd ki Bessiet és őt is - ellentmondást nem tűrő a hangom, tekintetemben a farkasom íriszei villannak meg egy időre. Ne ellenkezzen, rohadtul nincs szükségem még egy olyan magánakcióra, mint amit az előbb prezentált. Ha átveszi az ájult(?) nőstényt, gyorsan mérem fel a terepet, miközben a kapott gondolatokat emésztem és adom meg rájuk a választ. ~ A tánctér maradványainak közepén állok, borzalmas a helyzet. Törmelék mindenütt, az egyik kijárat beszakadt, csak a hátsó lépcső működőképes, a tömeg pánikol és arra felé nyomul. Valószínűleg van, aki a romok alá szorult ~ elég egy törmelék alól kikandikáló láb, hogy biztos legyek benne, nem fogok a tömeggel együtt menekülni. A nagyobb darabok arrébb pakolásának állok neki, amint egy gyors felmérést követően úgy ítélem meg, nem fog rám zuhanni a plafon a munkálat közepette. ~ Jól jönne némi segítség... ~ hiszen a törmelék alól kikászálódókon kívül nem sok akad, az épségben maradtak már a hátsó lépcső felé nyomulnak - így számítson rájuk az ember! ~ Alignak ~ szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy ez történt, rohadt csúnya poén lenne valaki mástól egy ilyet megjátszani.
*Bármi is történt eddig az életemben, akárhány csontom is tört össze, gyerekjáték volt, vidám parti ahhoz képest amit a lelkemben érzek. Achilles válasza sem nyugtat meg, sőt! Inkább még idegesebb leszek tőle és ahogy ő is elém áll, már nincs kétségem afelől, hogy itt most tényleg baj van. A nálam sokkal idősebbek hátán is feláll a szőr. A kinyúlt karmú árny pedig eléggé egyértelmű már, nem csupán a fények játéka, hanem olyasvalami amit én még nem láttam, nem tapasztaltam. Ha eddig nem lettem volna meggyőződve arról, hogy jobb nekem Achilles mellett, most már semmiképp nem távolodnék el tőle, a karjába kapaszkodom, de közben a hátunk mögé is nézek, a farkasom pedig szintúgy felkészül bármire amire mi még nem tudunk felkészülni. Csak ugrunk és kész.* -Ó! *Achilles tömör és velős válasza már mindenre magyarázatot ad. Szóval idén korábban ideette a fene, vagyis idén még egyszer, hiszen az óra még nem ütötte el az éjfélt.* - Basszus!* És ez a szó most nem borzolja fel a hablelkemet, minden rossz érzésem ebben az egyetlen szóban robban ki belőlem. Már indulnék Achillesszel együtt kifelé ahogy a Béta parancsolta és ahogy én is vágyom rá, gyorsan és azonnal, de Achilles mozdul, ezzel kirántja a karját a kezeim közül, én meg ott állok és csak nézek ki a fejemből, nézem Daniela teste rongybabaként esik össze a csapástól. Na igen, ez az az ütés amiről Achilles mindig is beszélt. A váratlan és elsöprő erejű, a precízen elhelyezett. Ám egyelőre nem értem miért tette, Daniela nem vétett semmit, ráadásul őt érte a számomra felfoghatatlan támadás az árnymancs által. Sem nekem nincs időm kérdezősködni, sem Mike nem tudja kérdőre vonni Achillest, én pedig rájövök, hogy mindaz ami eddig történt, könnyed kerti parti volt. Beáll a vihar előtti csend. Szó szerint. Elhallgat a zene és mintha a zsongásként ható beszélgetés is. Van egy hosszú pillanat ami olyan mély akár a feneketlen kút, sűrű és nyúlós. Rám telepszik, körbefon, abroncsként szorít….mindent beborít a vörös fény, majd a csendbe belehasít a robbanás. A szívem vele együtt dobban akkorát, hogy majd szétveri a bordáimat, az energiahullám szinte azonnal a robbanás után elér. A levegőt is a tüdőmbe szorítja, kiesik az a néhány gyors szívdobbanásnyi idő míg álló helyzetből a földre esek. Ott találom magam a padlón hason fekve, mindenhol füst és por, lángnyelvek csapnak fel távolabb, sikoltás, kiabálás, lábdobogás hallatszik minden irányból. Nem tudok mozdulni, valami rám nehezedik, csak lassan jut el a tudatomig, hogy talán Achilles teste az. Remélem ő és nem valami más amibe most nem akarok belegondolni. Lábak rohannak el mellettünk, az enyémbe belerúg valaki, a torkomat köhögés karcolja.* ~Achilles! Achilles hol vagy?~*Remélem rajtam. Az biztos, hogy nagyon közel van, hallom Mike hangját ahogy arra utasítja, vigyen ki minket innen. Megmozdulok, minden erőmet arra használom, hogy felálljak, akkor is ha a menekülő tömeget kell szétdobálnom magam körül. Sérült, vagy teljesen mozdulatlan testeket látok, mások rajtuk taposnak. Mintha bombát dobtak volna le ránk, kész csatatér a korábban szépen feldíszített helyiség, amiből már nem tudom megállapítani, milyen volt pár pillanattal ezelőtt. A megtalált Achilles karjába kapaszkodom megint, furcsa de most megnyugszom, a farkasom a Teremtőjéhez dörgölőzik, de minden egyes izma ugrásra kész. *-Segítenünk kell!*Nem hagyhatunk itt senkit, egyetlen még élő földön fekvőt sem. Elengedem Achillest és a rábízott Daniela karja alá nyúlok. Lerúgom a szép és féltett cipőmet, a törmelék között sokkal könnyebb lesz mezítláb botorkálni mint tűsarkakon, az a csoda, hogy a lábamon maradt eddig. A harisnyámnak már úgy is annyi, a ruhám is elszakadt, sajnos nem ez a legnagyobb gondom. *
A kis fekete helyett
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Az ütésemre büszke vagyok, mert pont olyan lett, amilyennek akartam. Daniela nem tudja, milyen, mikor beleszáll a gonosz lélek és szörnyű tettekre kényszeríti. Azt akartam, hogy ne is tudja meg és hogy más se igya meg a leggecibb árnyék szórakozásának a levét. Ha egyszer rámutatott, az nekem elég volt, hogy tudjam, kit akar felhasználni. Vállalom, amit később kell, jöhet a dádá, leszarom. Mike energiáiból érzem, hogy lesz itt nemulass. Na de ez a kussolás és az áramló akármi idegesítőbb, mint eddig bármi. Vihar előtti csend és az az érzésem, hogy a lábam elé fog vágni a villám. Mikor a padló megmozdul, az a dzsungelben töltött első éveket idézi. Amikor kitört a vulkán és a föld is megmozdult, azt hittük, itt vannak az istenek. A hátamon a Teremtőm megmozdul, feláll és kitárja a karjait. Ahogy nekem is tennem kell. - Földre! - kiabálok egy nagyot és átkarolom Bessie-t, hogy ha már borulunk, akkor legyen rajta védőpajzs. Ha valakinek a hátába bele kell állni egy gerendának, az ne ő legyen. Leszek én a fal, még ha addig élek is. A kölykök az elsők, ők viszik tovább az életet. Tiszta mocsok, sitt és tököm tudja, még mi vagyunk. Bessie egy pár centivel magasabb nálam. Szeretném azt hinni, hogy most jól összegöngyöltem, hogy minden porcikáját levédtem. Ahogy csitul az omlás és meghallom a szíve dobogását, ahogy a testemen érzem, hogy él, hogy ÉL, az ad egy kis nyugalmat. Egy egész keveset. - Most húzunk a picsába, kicsikém. Ahogy mellettünk elszaladnak és valaki rálép a kezemre, kedvem lenne megbosszulni. De itt életek múlhatnak egy rossz lépésen. - Kurva életbe, ne tapossátok egymást! Mentsük, akit lehet! Dirigálok, mert egyesekre rájött a bolondóra. Dagad a mellkasom, hogy Bessie pánikbetegsége elmúlt és hogy ő is rögtön másokra gondol. A malgukkal összenézek, állom a tekintetét, de csak egy rövid pillanatig. Azt láthatja, hogy nem bántam meg, amit tettem. Majd elmondom, miért. - Tedd a jobb vállamra! Bessie, ide balra! Több karom nincs, úgyhogy így indulunk meg. Ha Daniela nem tért magához (és nagyon remélem, hogy még nem fog), akkor a derekánál fogva tartom őt a vállamon, mint egy hordár a zsákot. Bessie-t átkarolom, erősen fogom. Akárhogy is botlik meg, akárki is löki meg, nem hagyom elesni. Háborús helyzet, baszd meg. Sérültek mindenfelé, félhullák, nyöszörgők. Lesz itt meló. És ez a kurva tűz. Legszívesebben kiütném az első falat, de félő, hogy az egész épület a nyakunkba omlik. A hátsó kijárat az őrülten szaladgáló parásokkal a legszarabb választás. Ha látok ablakot, inkább arra megyek, hogy egy pillanatra letegyem a spanyol nőstényt és elengedjem Bessie-t, aztán meg kidobjam az üveget a kezembe akadó legnehezebb tárggyal. Friss levegő kell. Szökés a barakkból, bassza meg. Már megint. De meddig megy ez? Alignak nem arról híres, hogy egy csettintéssel megelégszik. Ez a robbanás kb. annyit jelenthetett neki. - Csak kerülj elém, te mocsok... - morgok magam elé.
A nőstények megússzák a robbanástól szerte szálló beton és fadarabok, valamint fémhuzalok töménytelen árját, ám az őket védelmezni kívánó hímek nem ilyen szerencsések. Jutalmul Mikenak a bal karjába váj mélyre egy felé repülő fémtárgy, míg Achillesnek az oldalát, bordáit és derekát sikerül összezúzniuk a köveknek. Az a hirtelen mozdulat sem épp a legszerencsésebb, amivel a beálló, pánikszerű csendben talpra igyekszik állni. Törés lehet a dologban, noha kívülről nyoma nincs, a farkas-gének pedig már dolgoznak a csont (helytelen) összeforrasztásán, mégsem túl kellemes így sietni bárhova is a muszklinak. Ennek ellenére nem probléma számára bedobni az ablakot az első kezébe akadó néhai székkel. A beáramló friss, északi szél némileg könnyít a levegő poros-füstös terhén, ugyanakkor a tűz lángjai is igencsak örvendenek neki, nyelveiket nagyra nyújtóztatva terjednek tovább az épület éghető részein. Talán mégsem volt olyan jó megoldás az a tapéta a falakra... A tűz felfelé terjed, lévén oldalirányt nem nagyon tud az ajtóban keletkezett betontorlasz végett. Talán ez a szerencséje a kint rekedteknek.
[Mike] A hím a 10-15 menekülőn túl legalább hat komolyabb sérültet tud beazonosítani a félhomályban. Közülük hárman kifelé evickélne a romok alól, egy egészen biztosan halott a sérüléseit látva, kettő pedig beazonosíthatatlan állapodban a kövek alatt fekszik. Nem biztos, hogy szerencsés mozgatni köröttük bármit is. - S mégis, ha megteszi a hím, hát egy-egy nagyobb kő elgördítésével ezer apró kavics, bútordarab és másegyéb indul meg. ~ Ő hát! ~ Hallatszik a kellemetlenkedő morranás a malguk elméjében. ~ Amint tudok, küldök valakiket. A tűzjelzőnek hála a tűzoltóságnál levők már biztos úton vannak. ~ Utal itt őrzőkre és falkatársakra elsősorban. ~ Leszakadt a fél emelet, egyelőre próbálom lejuttatni az ittenieket az elsőről és kideríteni, mi a helyzet a többiekkel. Maradjunk kapcsolatban és kerüljétek a felesleges hősködést. Az a fontos, hogy kijuttassunk mindenkit, akit csak lehet. ~ De ezt Mike pontosan tudta, a Nessa határozott hangjába vegyülő aggodalmas él nélkül is. Ugyanakkor volt valami vészjósló is ebben az árnyalatnyi tónusban. Valóban nagy a baj.
// mesélői dobások, Mike, ha nagyon bereborozdulnál a két kérdéses létállapotú kiszabadításába, kérlek egyeztessünk a dobásról velük kapcsán! //
A nagy robaj következtében nem is érzem a karomba vájódó fémdarabot, az energialöket és a hirtelen meginduló por, valamint épületdarabok tömkelegében elenyésző szinte, hogy még valami a testemnek csapódik. A füst és a por hamar betölti a helyiséget, orromba is csak későn kúszik a vér fémes illata. Káosz uralja a terepet, a nyelvem alá költözik a kellemetlen, kesernyés íz. A balomba nyilalló fájdalmat is csak akkor érzem meg, amikor lenyúlok, hogy felemeljem Daniela ernyedt testét a földről, ám a nősténynek sokkal nagyobb figyelmet tulajdonítok, mint a fájó lüktetésnek a karomban. Nem tér magához, hiába rázom meg kissé, így Taco gondjaira bíznám, ha már úgyis kiütötte viszi kifelé Bessiet, akkor vigye a másik nőstényt is. Feldobom a jobb vállára, nem tudom, miként sérült meg, de ha azt mondja, akkor minden bizonnyal megbirkózik a dologgal. - Őt vigyétek ki, menjetek! Bessie, itt bent nem tudsz segíteni - nézek komolyan a kis nőstényre, az arcomra tapadt porréteg alatt is tökéletesen kivehetőek a komoly vonásaim. Menjen, odakint biztonságban lesz és segíteni is tud a sebesültek ellátásában, megnyugtatásában; több haszna lesz, mint itt bent, ahol mintha aknamezőn lépkednénk. Fájón lüktet a karom, odapillantva veszem csak észre, hogy jócskán folyik a vérem és igen mélyre szaladt az a fémdarab. Ingujjam vállból tépem le, hogy gyorsan nyomókötést készítsek a sebre, egyelőre remélhetőleg megteszi. Én is bizonytalanul indulok neki a terep felmérésének és a törmelék alá szorultak felkutatásának, mert fogalmam sincs, mikor zuhan rám a plafon, vagy szakad be alattam a talaj. Biztató kilátások és akkor még abban sem vagyok biztos, hogy Alignak ámokfutása mindössze ennyi volt. A terep gyors felmérésében beazonosított sérülteké a további figyelmem, a törmelékek alól kikászálódókhoz sietek először. Élnek és mozognak, gyorsítsuk hát fel a menekülési procedúrájukat, segítek nekik kijutni a romok alól, hogy aztán, jobb ötlet híján, az egyetlen járható kijárat felé tereljem őket. ~ Pompás ~ hasonló a morranásom az Atanerk elméjében, mint az övé és a röpke érzelem kinyilvánulás magába foglalja a bizonytalanságomat azt illetően, vajon megszabadultunk-e már az őstől. Senkinek sem hiányzik, hogy még egy robbanást a nyakunkba kapjunk. ~ Egy halottat látok, ketten pedig a kövek alá szorultak, de nem tudom, segíthetek-e egyáltalán rajtuk ~ tudom jól, hogy itt nincs helye felesleges hősködésnek, szimplán csak tombol bennem az adrenalin és a segíteni akarás, legalább arról szeretnék megbizonyosodni, van-e bármi esély arra, hogy kiszabadítsam őket anélkül, hogy nagyobb kárt okoznék akár bennük, akár saját magamban. ~ Egyre nagyobb a tűz is ~ tájékoztatom erről is Nessát, hiszen nem csak az épület összedőlése fenyeget, de megégni sem túlzottan szeretnék. Hősködés vagy sem, azt ítélje meg mindenki maga a saját meglátása szerint, de amíg meg nem győződöm a saját szememmel, hogy esélytelen, addig próbálkozni fogok. Éppen ezért lépek oda az első delikvenshez, hogy óvatosan álljak neki a kövek arrébb pakolásának, nehogy nagyobb kárt okozzak, akár a pórul járton, akár magamon, vagy a közvetlen környezeten. Apró kavicsok, bútordarabok indulnak meg, de sikerül kibányásznom az illetőt. Gyorsan tapintom a pulzusát, szerencsére él még, de nincsen magánál. Nyakcsigolyát tapintok, nem-e törött, sok időm azonban nincs, úgyhogy mivel a saját meglátásaim szerint szállíthatónak ítélem, hát karjaimba kapom, hogy a hátsó lépcső felé induljak meg vele. - Vedd át és vidd ki - akad még néhány egyből menekülni kívánó, szerencsére a nyugodtabbak maradtak a végére, így minden teketóriázás nélkül nyomom az ájult farkast az egyikük kezébe, hogy után visszasiessek a másik igencsak pórul járthoz. A procedúra ugyanaz, óvatosan állok neki a kiszabadításának és már közben hallom, hogy nagyon is él még, bár nyögései arra engednek következtetni, nincsen valami túl jó állapotban. Járni aligha tud és a forrósódó helyzet végett arra sincsen időm, hogy alaposabban megnézzem, szállítható-e. Felkapom, nem ringatva olyan tévképzetekbe, hogy majd minden rendben lesz. Fáradok én is, a levegő súlyos és nehezen lélegezhető a rengeteg por és füst miatt, ráadásul a sok törmelék között sem olyan egyszerű lavírozni. Csak jussunk ki innen!
*Az első amit a földön fekve érzek, az a pánik előszele, de csak azért mert Achillest keresem. A robbanás és a ránk zúduló törmelék, a felkavarodó por miatt nem láttam, a farkasom pedig elég feszült ahhoz, hogy tisztán tudjak gondolkodni a káosz kialakulását követő pillanatokban. Valami rám nehezedik, de csak akkor vagyok biztos abban, hogy Achilles az, amikor meg is szólal. Soha eddig még nem örültem annyira vulgáris szónak mint most. Kedvem lenne megkérni, hogy folytassa, de egyrészt sokkal fontosabb dolgunk is van, másrészt, Achillest nem kell kérni, jönni fog a többi is. Ha nem lenne mellettem, minden bizonnyal szó szerint kivetkőznék magamból és a bestia elszabadulna, de a jelenléte megnyugtat, ahogy a farkasomat is a Teremtője közelsége annak ellenére, hogy körülöttünk felbolydult méhkasra változott a nem rég még remek ünnepség. Achilles fennhangon zsörtölődik, biztosan jól van. Szeretnék segíteni, mert látom, hogy a legtöbben kifelé menekülnek fejvesztve – annyit a bátor farkasokról és őrzőkről akikkel tele van a ház – de Mike nem örül neki és Achilles sem szorgalmazta az imént a maradást. Már venném a levegőt, hogy válaszoljak és megtudakoljam vele mi lesz, egyébként sem szívesen hagynám itt a csatatéren, hiszen elég jól összebarátkoztunk ahhoz, hogy aggódjak érte. Ám a komoly arc és tekintet még a vastag porréteg alól is jól kivehető és végül csak bólintok. Amúgy sem egészséges most nagy levegőt venni.* -Vigyázz magadra*Mondom mindezt úgy, hogy már Daniela karja alá nyúlok, hogy segítsek áthidalni a csekély távolságot Mike és Achilles válla között. Csak azután furakszik orromba a vér szaga, ami a jelen állapotokat tekintve nem meglepő, körülöttünk sokan megsérültek, az a csoda, hogy eddig nem éreztem töményen, de a felszálló por és a törmelék, illetve a fellobbanó tűz szaga elnyomhatta. Ahogy Mike karja emelkedik Daniela testével együtt, észreveszem a csorgó vért a karján.* -De hiszen _TE_ vérzel!*Magamnak bizonygatom, hogy nem másét éreztem hanem az övét, és ebben a pillanatban úgy érzem kettészakadok, mert Achilles felől a fájdalomhoz kapcsolt érzelmi hullámok bombáznak. Ő azonban derékon ragad és visz, csetlünk-botlunk, kerülgetjük a menekülőket, én meg nem tudom mit tegyek. Ha vonakodom, neki fáj jobban, ha megyek akkor Mike lehet rosszabbul.* -Mike megsérült. *Közlöm önmagamhoz képest kurtán és nem hagyom, hogy ő tartson engem, inkább én karolom át és a vállammal is megemelem picit, hogy könnyítsek a súlyon. Ki kell juttatni Achillest és Danielát, aztán visszajönni segíteni annak aki nem képes kimenekülni és lehet, hogy később Mike sem lesz képes.* -Pálmafák, tengerpart cseresznyés koktél, pálmafák, tengerpart cseresnyéás kotkét, pálmafák, csersznéys koktél.*Mantrázom és észre sem veszem, hogy a nyelvem is beletörik a nyelvtörőbe. Később – egy órának tűnik, valójában csupán pár perc – mikor elérünk egy ablakhoz, segítek Danielát a földre fektetni, biztos távolban azoktól akik még mindig másokat taposnak. Csodás módon a robbanás után még épségben lévő ablak üvege most csilingelve robban szét a beledobott maradék széktől, a beáradó friss és hideg levegő balzsam a tüdőmnek, ahogy a tűznek is. A fellobbanó lángok éhesen kapnak bele az éghető részekbe és gyorsabban terjednek mint a pletyka a női fodrásznál. *-Biztos, hogy jó ötlet kiugrani? Nem a földszinten vagyunk. Megsérültél. *Arról már nem is beszélve, hogy Daniela magatehetetlen. Dobjuk ki? Bízzuk a vakszerencsére? A farkasom most kezd ideges lenni, körbe-körbe rohangál, rámászik a Teremtőjére, nyüszít. A legjobbkor. Nem akar ugrani, ahogy én sem, de talán nincs más választásunk ha a tűz tovább terjed felénk. Van időm alakot váltani? Úgy talán több esélyem van arra, hogy nem sérülök meg, farkasként ügyesebben érkezhetnék meg a földre, bár messze vagyok a macskáktól. *-Én megyek elsőként.*Mondom úgy, hogy egyáltalán nem vagyok biztos a sikerben. De az is lehet, hogy mire annyit mondok „mukk” Achilles már ki is dobott.*
A kis fekete helyett
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Úúúú, a rohadt életbe! Ezt megéreztem. Az agyamat elborítja a fájdalom, még jó, hogy hozzá vagyok szokva. Harcokban se nagyon ügyelek, hogy mindent elkerüljek, így kaptam már komolyabbakat is. Most is olyan érzés, mintha hátba támadtak volna. Örülhetek, ha belső vérzésem nincs. Törés tuti. Bessie megúszta, az a lényeg. Már tudom, mitől mentettem meg. Szopás az egész, majd az orvosiban még jobban széttörnek, aztán összeraknak. Csak győzzem kivárni, hisz jártak itt szarabbul is. - Te is óvatos legyél, haver! Látom, hogy Mike se úszta meg. Attól, hogy tisztelem, még a haveromnak is tartom. Kitámogatnám, de két gyengébbel kell foglalkoznom. Zűrös ez az este. - Szerintem mindenki megsérült. Kijutunk innen, aztán nyaljuk a sebeinket. Minden lépés egy újabb harapás. sajognak a bordáim, még a csípőm is. Sántítok, mint egy igazi öregember. Daniela-t nem ejthetem el, az nem fog megtörténni és Bessie-t se engedem ki a kezeim közül. Ki kell jutnunk, baszd meg! - Ez mi? Nyugtató mondóka? - kérdezek vissza értetlenül. Mexikót élvezni fogja a kölyök, már látom. Félrebeszél, rá kell néznem a fejére. Keresztbe állnak a szemei? Nem. - Mi van? Szarul vagy? Csak koszos. Úgy látom, nem sérült meg. És nem is pánikol! Közben kibaszom az ablakot, leszarom, mit gondolnak kint, miért repült ki egy kanapé és hogyan? A tűz meg csak terjed és terjed. A füst kezdi csípni a szememet és Bessie nem mondja, de tuti, hogy az övét is. - Nem lesz nagy ugrás. Menj előre és hívj valakit, aki át tudja venni Daniela-t! Gyanút keltenél, ha csak úgy emelgetnéd. Ne egy ilyen kis törékeny pakolássza! Az ablaknál leteszem a kiütött nőstényt és először Bessie-nek segítek. Ha ő megvolt és van kinek a kezébe adni Daniela-t, akkor a spanyol bige is megmenekül. Hogy mi lesz, ha felébred, azt nem vágom. Remélem, semmi. Így is nagy a balhé. - Vigyázzatok rájuk! - szólok a kintiekhez, a pofám állásából érteniük kell. Már ha találtam valakit, akihez tudok beszélni. Én még nem mennék ki. Akármilyen szarul vagyok, pár arcot ki tudok cibálni. Vagy a tüzet oltanám, ha van mivel locsolni. Még nem végeztem. Amíg tudok menni, addig teszek az itteniekért.
Mike az első illetőt gond nélkül menekíti ki, rábízva az éppen útjába akadónak, s kellő körültekintése a másik sérült kapcsán is megtérül – igaz, nem kifejezetten van fecsegős kedvében a zúzódásokkal és nyílt töréssel is rendelkező sérült a karjai között. A levegő fülledt, portól és füstszagtól terhes. Itt-ott fentről vakolat hullik alá, s riadt energiák kavargó tömkelege teszi még elviselhetetlenebbé a közeget nem csak a malguk, de minden jelen levő számára. Mike már majdnem elérné a kijáratot, mikor egy nagyobb emelet-darab szakad le előtte, útját állva. Még épp akad idő számára megtorpanni, mielőtt nagyobb baj történne – de vajon a karjai közt levőnek mennyi ideje van még hátra?
A feszültséget szinte tapintani lehet a közegben, s ez a fiatal farkasokat viseli talán meg a leginkább. Hogy saját ereje vagy teremtője közelsége, esetleg e kettő elegye segíti Bessiet, hogy ne kívánkozzon ki minden poklok közepette a bundásabbik oldala, nem tudni. – Baj nem történik e téren, gond nélkül huppan a nedves, nyirkosan fagyos füvön odakint az épület előtt, a lakot szegélyező bokrok rejtekén. Azt könnyedén megkerülheti, odakint lézengenek már páran – ki jobb, ki kevésbé jó állapotban – akik segítségére sietnek. Míg megfutja ezt a kört, Daniela is magához tér a kintről beáramló friss levegő lágy ölén, épp csak emelné át a széles vállú hím az ablakpárkányon, kiadva az odainvitált tarknak…
// Elnézést a megváratásért és köszönöm a türelmetek! //
Kezdőlap
