A nyáron még zöldellő virágosládákat már beborította a hó, mégis szép, rendezett a tetőterasz. Az ülőalkalmatosságokról és a járófelületről eltakarították a napközben frissen hullott havat és a jó néhány kihelyezett melegítő gondoskodik arról, hogy az idetévedők se fagyjanak halálra. Szilveszteri dekoráció díszíti a falakat, kis asztalon pedig nagy termoszból forralt bort tölthet magának, ki némi kis nyugalomra vágyik. A hangszórókból halkan szól a zene, a csillagos égbolt és a kivilágított város látványa pedig minden bizonnyal magával ragadja a bámészkodni vágyót. Kis nyugalom szigete a nagy szilveszteri forgatagban.
Mindig is farkas-szimpatizáns voltam a magam módján, apám arra nevelt, hogy társaink az erdei nagyvadak ebben a világban, s a falkával való baráti kapcsolatom is korábbra nyúlik vissza, mint kapcsolatunk a kedvessel. Mégis elsősorban ő az, akinek a kedvéért jövök, még azt is eltűrve neki, hogy beleborzoljon rövidre nyírt, az alkalom végett gondosan beállított hajamba, mikor a tükör előtt igazítom meg nyakkendőmet, hogy ne legyen túlságosan is karótnyelten szoros az. Ami Emmettet illeti, nem nagyon hagytam neki választást ama kérdésben, hogy jön-e. Jót fog tenni egy kis kimozdulás neki, s még a közeg sem lesz totálisan idegen számára, így ez sem lehetett kifogás a hepaj kapcsán. Odabent nagy a sürgés-forgás, valahol elveszítem szem elől a harcost is a köszöntő után, de nem bánom mindezt, míg nem hazafelé igyekszik. Jo-t elcsalták a falkatársak így kezemben valami lightosabb italt melengetve lépek ki a hűvös északi hidegbe. Ha előbb szólnak, hogy szabad térre is terveznek a bundások, talán levédhettük volna mágiával az időjárás viszontagságai ellen a területet itt a tetőteraszon. Így marad a közelebb húzódás az egyik melegítőhöz.
Sosem voltam az a fajta ember, aki ódzkodik a társas összejövetelektől, márcsak szakmai ártalomként se - legyen szó akár egy ilyen aprobóból, egy ilyen helyen. Nem mintha a bárminemű semlegességem indokoltá tenné, hogy az ünnep miatt elhagyjak akármit is a mindennapos rutinjaim közül. Legfeljebb kissé alaposabban válogatok a gardróbom tartalmából, ahogy a meditációba is mélyebben, hosszabban térek meg és kiélezettebbb az a Hatodik érzék is, amit a - szerintem - tökéletesen egészséges paranoiának hála már évek óta úgy foglalja el a helyét a napi rutinomban, mint a borotválkozás és a fogmosás között a reggeli tea. Ebből a rutinból nyilván kitüremkedik, hogy annak rendje és módja szerint a máskor vállalhatatlanul puccos pezsgő még jóval éjfél előtt kerül a kezeim közé. Vállalhatatlan, mert túl nőiesen karcsú a pohár, és túl gyöngyözően, giccsesen felvágós az egész borostyán szesz ahhoz, hogy bármilyen koraesti italozáshoz előkerüljön... azért is való ebbe az enteriőrbe. Az indokolatlanul korai zsákmány csak a kezdő szavak után varázsolódik az ujjaim közé, mert ahogy a tömeg - hol szolidan, hol kevésbé - szétoszlik, egy lélegzetvételnyi szünetet iktatnék be, felfelé törekedve. Bár nyilván kötve hiszem, hogy az épület bármelyik részén csendes magányomban maradhatnék. Elvégre ez nem is ez a szándék. A tetőteraszra érkezve leginkább pedig - azon felül, hogy regisztrálom egy pillantással, hogy valóban nem csak nekem támadt ilyen remek ötletem - egy pillanat alatt hasonló gondolataim támadnak, mint a kollegának. Sajnos még mindig nem az alaszkai december a legjobb környezet az öltönyzakónak, így talán kicsit túl gyorsan is szedem a lpteimet a meleget árasztó fémgomba alá. In medias res közölnöm is kell: - Nem teljesen értem miért... de valamilyen okból kifolyólag ez odabent még jó ötletnek tűnt. Már csak a rend kedvéért se maradjon el a kötelező időjárásjelentés.
Mindenre időt kell szánni, még arra is, amire nem. Ez lett a mottóm az elmúlt hónapokban, s ennek megfelelően most a készülődés sem két perc alatt jött össze nálam. Feladataim nem lévén - ez jár azzal, ha valaki nagy célokra tör, majd nagyot bukik bele de hát egyszer élünk, nem? Majd jön még kutyákra úthenger vagy Apps - kihasználtam az egész napot arra, hogy kiválasszam a ruhát, megcsináljam a hajamat és a sminkemet miután órákat áztattam magam a kádban. Az összképpel mindig elégedett vagyok, ez nem volt kérdés nálam soha, szóval most is csak egy gyors pillantást vetettem még a tükörben indulás előtt az ezüstös-pezsgőszínű, kicsit sem visszafogott ruhába bújtatott sziluettemre ellenőrizendő, hogy nem szakadt-e ki rajtam már most az üvegszálas harisnya, melyet futóműveimre húztam - mondjuk jó drága darab volt, igencsak leharapnám az eladó fejét, hogyha egy felszaladt szem miatt kellene megszabaduljak tőle az est folyamán (más okból kifolyólag persze semmi kifogásom ellene) - és már indulok is a nagy party helyszínére. Nem feszélyez semmi. Se a társaság, se a státuszom, se a falka helyzete. Mostanság úgy vagyok, hogy jól vagyok, laza lázadó és ereszd el a hajamat korszakomat élem, így amint lehet, kerítek magamnak egy italt, s a pezsgőspohárral felszerelkezve - ha leltem ilyet legalábbis - indulok meg találomra a tetőterasz felé. Kedvemre való a friss levegő, s hát valahol el kell kezdeni ugyebár. A két férfi közelébe orientálódva billentem meg Kyle és Peter felé a poharamat, üdvözlésem jeléül. - Azt mondják, hogy az alkohol felmelegít. Itt aztán van alkalmunk tesztelni ennek az állításnak a valóságalapját. - csapok én is a lovak közé, ezzel kezdve, s nem a nevemet peregtetve lábaik elé. Tove meg is fedd érte, de ignorálom zavaró jelenlétét, az udvariassága jelenleg nem fogamra való. - Egészségére az uraknak! Közben szemem sarkából kiszúrom az érkező Rockyt is, kecsesen intek felé poharat nem fogó kezemmel, jelezve ezzel, hogy kedvemre volna, ha csatlakozna hozzám.. khm.. hozzánk. Szeretem halmozni az élvezeteket, s ez a férfitársaságra is így igaz.
Ismeretszerzésre kitűnő alkalom egy ilyen össznépi parti. Mindkét oldalról jönnek, ezt tudtam, a kérdés az volt, hányan és kik? A Falkában még mindig játszom az örökké jól értesült szerepét, mindenről szeretnék tudni, bár már nem kangunart vagyok. Amúgy meg sokkal jelentősebb dolgokat kéne megoldanunk, fejben nem igazán vagyok itt. Kábé kötelezettségből jöttem el, mert a Béta nem hagyhat ki egy ilyet. Nem vittem sok fantáziát az öltözködésbe, az is a szolid beolvadást szolgálja. Fekete öltöny, fehér ing, fekete nyakkendő kényelmes, széles kötéssel, a legfelső gombot kihagyva. Kedvelem a hanyag eleganciát. Meg a teljesen felhúzott pajzsot. Nessa beszédét egy kicsit távolabb állva hallgattam meg. Nem hittem volna, hogy említést tesz rólunk, bár végülis logikus, mert voltak változások és a mi kinevezésünk is bele tartozik. Diszkréten mosolyodtam el a méltatásra és rögvest nekiálltam keresni valami jó fajta bort. Franciát, otthonit. Találtam is egy finom vöröset, egy korty után úgy döntöttem, elindulok vele. A legnagyobb tömeg bent van, ott lehet igazán elveszni, de engem azok is érdekelnek, akik pont így gondolkodnak. Pár köszönés és jó szó kiosztása után kiérek a tetőre. A levegő friss, szinte ropogós, nem is csoda, hogy a hőre megyünk, mint a szúnyogok. Engedek a hívásnak. - Van még egy hely a belvárosi melegedőben? - kérek helyet, mint a hajléktalanok, csak sokkal szélesebb vigyorral. Prescottot ismerem, boltoltunk már, hogy mi jelenjen meg az újságban. Az Upperben történtekről olyan csekély említést tett, hogy azóta is adósa vagyok neki. Apple felépült, először testben, már lélekben is, ennek tudom be a jelenlétét. Biccentéssel köszönök nekik, az ismeretlen őrzőnek pedig kezemet nyújtom. - Még nem találkoztunk. Stephen Chesterton. És már emelem is a poharamat koccintásra, a nősténnyel kezdve, az urakkal folytatva, kor szerint emelkedő sorrendben. A szemekbe nézve. Úgy az igazi az üveg hangja. Egy kis szaglászás és már tudom is, ki mit iszik.
Lehet, inkább a forralt bort kellett volna választanom, esetleg egy félreesően romantikus zugot odalent, míg kicsit rendeződnek a dolgok és beindul a parti. Mert amúgy nem vagyok én anti-partiarc ám! Csak az eleje mindig ilyen nyögve-nyelős, egy bizonyos (farkasoknál ez a mérték a "SOK") alkoholmennyiség után oldódik a társaság úgy igazán. A mellém lépő felé fordulva már be is tudom azonosítani a lépteivel együtt érkező hang tulajdonosát is. - Becsapós, mert nincs akkora tömeg. Idekint meg már megérted, miért. - Szélesedik képemre mosoly, nem tartva tőle, hogy esetleg oda is fagyhat, hiáb húzom fel mindeközben vállaimat is fázósan, kezeimet nadrágzsebembe bújtatva, miután felhajtva az italt megszabadulok a pohártól egy arra kihelyezett asztalnak hála. Mégiscsak kényelmesebb így, még ha arról nem is álmodok, hogy esetleg belülről melegít a lötty. Ahhoz kicsit erősebbhez kellene nyúlni, de jobb nem kockáztatni. A hölgytársaság érkeztét leplezetlen pillantással konstatálom, lévén egy egészséges párkapcsolat sem teszi vakká az embert, no meg... minden jó érzésű embert kirázná a hideg az öltözék hiányos volta láttán. Hát nem volt neki anyja, hogy rászóljon, lefagy a veséje ilyen hidegben?! Oh, wait... - Azt is mondják, hogy egy farkasnak jóval több kell, hogy akár csak megérezze, amint beüt az alkohol, szóval ha ilyesmiben utazik Miss, akkor javaslom, hagyjon fel a poharazgatással. - Az iménti kiszélesedő mosoly ugyan tényleg nem ragadt ott képemen, ám hangomban jóízű derűvel "köszöntöm" a nőszemélyt. Nincs egyedül, legalábbis a közeledő Ő-Malguksága felénk irányuló lépteiből ezt a gyors és merőben megalapozatlan következtetést vonom le. - Az attól függ, milyen szél hozott...! - Kezelek le az érkezővel, mert akárhogy is, csak szorítunk még helyet neki is köreinkben. Koccintgatni mondjuk velem nem igazán lehet, épp az imént szabadultam meg a poharamtól, de ha nagyon győzködnek, elkacsmarok egyet a forraltboros szekcióból. Az talán ideig óráig át is melenget, míg elkortyolgatom.
A korábban általad beiktatott varázslat a farkasok érkeztével bajsejtelmet hoz magával, mélyről fakadó kellemetlen érzést. Mintha ott lakozott volna eddig is benned, mindig gazdája voltál. Elemi szintű... ősi. Messzebb mutathat ez a jelen lévő bundásoknál, akárcsak az a hosszan elnyúló vöröses fénysugár, mit a malguk borospoharán megtörő holfény vet zakódra.
[Rocky - 21:59]
Alig lépsz a kis társaság körébe, a meleg fullasztóan csap arcon. Éles váltás az északi, fagyos hideg után ez a közeg, megérzi még a farkas-szervezet is. Kellemesen csendül pohár a pohárral, üdvözlő szavak közepette, ám ahogy a hármas utolsójának tekintetét keresed, vöröslő a szempár, mivel szemközt találod magad. El se hiszed meglehet, két pislogás, s volt-nincs. Ott se volt talán soha, csupán a bor kezd beütni.
Egyálalán akad most olyan helyszín ebben az épületben, ahol legjobb esetben is csak társas magányra találhat az ember? Kötve hiszem. Láthatóan nem is, hiszen, ahogy én tettem Kyle esetében, úgy sorjázik be a farkastársaság is a kellemes hőbuborékunkba. Amit egyébként hasonló udvariassággal fogadnék, mint bármilyen más mezei halandó esetében, akikkel egy hasonló estén összeakadhatnék. S bár a bemutatkozás – avagy annak hiánya – megesik, hála egy másik aspektusból élvezett szakmai ártalomnak az apró kis dobozok, amik a passzív, lexikális tudásomat tartalmazzák, szépen előtérbe tolódnak. Bárminemű információ a jelenleg verbuválódott társaságról szépen behívódna a megfelelő memóriacellából, hogy, akár egy optimálisan működő program adjanak friss támpontot a személyükkel kapcsolatban. (A nyilvánvalón túl, amit álmomból felkelve is tudnom illene.) A programkódban azonban egy bug jelentkezik, ami tökéletesen félreviszi az output eredményt. Ez a kellemetlenül baljós érzet akár nyilvánvaló is lehetne, hacsak egy kicsivel is előítéletesebb volnék: a farkasok nagy tömegben mást sem jelentenek, mint bajt. Ám, mint általában, most is legfeljebb a helyzetbe illő, aprón felemelt szemöldök jár a külvilágnak a belső balsejtelmemről. Elvégre messze vagyok attól a habitustól, aki rögvest, minden átmenet nélkül nyúlcipőt venne… (annak meg kell adni a társadalmilag elfogadott, és kevésbé feltűnő módját) Helyette inkább a mostanra csak nyomokban brites áthallású szavaimat már mindenki élvezheti… természetesen protokolláris sorrendben, a hölgytársasággal kezdve. - Azért óvatosan. Égve minden alkohol bizonyítottan meleg… Talán a hirtelen érkezett diszkomfortomnak is köszönhető, hogy képes vagyok elsőkörben megcsillogtatni az enyhe szarkazmust. Éppcsak felfelé görbítem udvarias ízzel vékony ajkaim szélét, ahogy kezet cserélek, miután megemeltem a poharat, és fogadom a malguk üdvözlésre nyújtott tenyerét is. A kézfogás rövid és felejthető – amilyen én is szeretek lenni. - Ahogy a szerkesztő úr mondja – értem ezt a csatlakozás feltételeire – És valóban nem, de legalább elmondhatja magáról, hogy szerencsés: nem volt szüksége eddig jó ügyvédre. Peter Mansfield. A megengedett szerénytelenség mellett, bár a gesztust nem ismétlem meg Apple felé, egy felé tűzött pillantással is éreztetem, hogy úgyszintén örülök… bármennyire is erős ez a jelző a pillanatnyi állapotom tekintve.
Kapok helyet. És majdnem hőgutát is, mert elég hirtelen talál meg a fűtés. Az ilyen ingadozást nem kedvelem, én nem az a fajta vagyok, aki a hűtőház és a kemence között szaladgál. - Forgószél biztos nem, annyit nem terveztem inni - válaszolok vigyorogva. Ez az egy pohár ki fog tartani vagy fél óráig. Hajnalban - ha egyáltalán maradok addig - úgy megyek haza, hogy legfeljebb három másikat ürítettem ki. Ehhez persze megfelelő kínálat is kell. - Szükségem már volt, többször is. Mi a szakterülete, Dr. Mansfield? Előnévvel szólítom meg, ha már ilyen szerény volt. Háromszáz felett azért a farkas maga mögött tudhat néhány dolgot, házeladást, kereskedelmi szerződéseket, stb., amikhez ügyvéd kellett. Ha már összesodródtunk, érdekel, hogy ez az őrző, aki energiái rejtéséből ítélve informátor lehet, miben tehetséges igazán. Jól látok? Az előbb mintha nem ilyen rőt kontaktlencsék néztek volna szembe velem. Megdörzsölöm a szemeimet. - Bocsánat, azt hiszem, megtalált egy muslica. Biztos a vörös vonzotta ide. Apps, hogy érzed magad? Milyen illattal írnád le a mai estét? Próbálom kedvenc parfümösünket is szóval tartani. Kitett magáért, hangsúlyoz, gyönyörködtet és a szövege is a régi, amit örömmel hallok. A jelek nem mutatják, hogy neheztelne rám, amiért nekem sikerült előrelépnem, neki nem. Most a nőstény szemeit keresem, a perifériáról csekkolom Mansfieldet. Nem ittam én ennyit. A város fényei játszhattak velem. Vagy melegben nagyobbat üt a bor. - Ki tud egy jó viccet? - teszem fel a kérdést, körbenézve a vidám társaságon.
Rocky kérdésére az estét leíró illat kapcsán a melegedők szenes-füstös aromája, mi először elmédbe szökik. De nem ám a melengető, biztonságot és fényt adó valójában. Kellemetlen érzés társul hozzá, hisz tudod jól - amilyen áldás, éppoly pusztító is tud lenni lángja.
Ám mielőtt igazán belekezdhetnél a benned megfogalmazódó érzés körülírásába, egy erősebb szélförgeteg rázza meg az bejárati ajtót. Ha nem kifelé nyílna az, talán ki is vágódna, olybá remegteti a fagyos északi szél a deszkáját.
Peter szarkasztikus megjegyzésére futó kacaj érkezik felőlem. Értékelem az effélle intelligens humort, ha nincs mögötte direktben bántó szándék. Legalábbis merem róla feltételezni nem túl mélyreható ismeretségünk alapján, hogy nem kíván csuklóból effélével élni egyik bundás jövevény felé sem. - Ilyen alkalmakkor egy-két pohárka belefér. - Szélesedik ki kissé mosolyom a csatlakozó hím felé, noha magam sem vagyok múltamból fakadóan a mértéktelen ivászat híve. A feszültség oldás sosem árt, márpedig biztos akadnak itt mind a két - falka és protektorátus - oldalról olyanok, akik tűvel a seggükben érkeztek, tartva attól, hogy balhé kerekedhet a sok mágiahasználó plusz alakváltó képletéből. Jagger lefogadom kifejezetten várja ezt a pillanatot. Például. Talán a hideg teszi, vagy az újabb italospohár beszerzésének művelete, hogy csendesebb vagyok a szokásosnál (addig örüljenek itt a népek közöttem), hagyva érvényesülni a hölgyet társaságunkban, mikor őt kérdezik a mai estéről. Valamikor a "Ki tud egy jó viccet?" kérdésnél fordulok a poharammal a társaság felé, s csuklóból bukik ki belőlem találomra egy a sokból: - Hogyan jön le az oroszlán a fáról? - Alaszkában leginkább sehogy, mondanánk, kérdésemre pedig majdhogynem válaszul remeg meg a bejárati ajtó eddig számomra masszívnak tetsző (farkaslakta épületben mi más lenne?) fája, kellemetlen hanghatás keretében. - 'sztarohadt, de jó időnk van...!
Egy bólintás elég arra, hogy pontosan ugyanígy gondolom. Egy-két pohárka. Ha igazán ínyenc kedvemben leszek, akkor valami kiegészítőt, ízoldót fogyasztok még, hogy utána újabb borokat kóstolhassak teljes valójukban. De lehet, hogy lazulok és még egy kis bólé is lecsúszik. Nem leszek tolakodó, inkább csak segítek beindítani a beszélgetést. Ha beindul, ha nem, maradok a társasággal. Élmény olyanokkal szilveszterezni, akikkel egész évben alig érintkezem. A nőstényt se sürgetem, hagyok neki időt, hadd lője be, milyen anyagokat vegyítene, milyen illatot rakna össze. No de az újságíró vicce! - Ez csattanónak kitűnő lett volna... Az ajtóra nézek, aztán az ügyvéd úrra, akinek az előbb furcsán csillogtak a szemei. - ...de ilyen szelek nem támadnak a semmiből. Ügyvéd úr, maga mit gondol? Kérdő tekintettel figyelem Mansfieldet. Még nem nagyon járt nálunk, úgy tudom. Egyre különösebb. Pajzsomat lejjebb engedem, derékig és energiáimat útjunkra indítom, hogy kutakodjanak. Ha Apple kitesz magáért és megpróbál az érzéseimbe pillantani, akkor erős kíváncsiságot és gyanakvást észlelhet. Nem rejtem el. Így jelzek neki, anélkül, hogy konkrétan rákennék valamit az őrzőre. Remélem, csak négyen vagyunk itt. Egy ötödik, AZ az ötödik elem nagyon nem hiányzik.
Néhány percig az erősen süvítő szélen túl semmi különös nem történik, mégis idegörlő a csend. Mintha mindannyiótok vállára telepedne ólomszűárnyaival - s nemcsak rátok, a befelé vezető ajtót ezer vasmarok szorítja tokjába, ha megpróbálnátok esetleg bejutni.
Különösebben nem volt kedvem sose rejtegetni a bájaimat, éppen ezért nagyon hasznos az, hogy farkassá váltam, ezt már a legelején megállapítottam. Mondjuk az is tény, hogy mikor Castor vezényletével Alaszkába evett minket a fene, azért még én magam is elnyomtam egy-két kóbor anyádpicsájátot az időjárásra. Azóta megszoktam, mint ahogy a vodka íze is lassan kezd már nekem olyan lenni, mint az éltető vízé. Lényeg a lényeg, hogy nem zavartatom amiatt, mert rájöttek egyből, mindenféle kutakodás nélkül, hogy melyik faj táborát erősítem. - Füstszaggal. - jegyzem Rocky kérdésére és bár iróniának is fel lehetne fogni, tekintve, hogy jelenthetné azt is, hogy valakinek a viselkedését égőnek találom (ami tőlem nem áll messze egyébként, de most szó sincs ilyesmiről) és még el is fintorodom mellé, mintha csakugyan csípné az orrjárataimat belülről az emlegetett illat. - Kérdeztél volna inkább italt, arra kellemesebb választ adhatnék. - fejezem be az időjárás szeszélyei között mondatom. Kyle felé fordulok amikor viccet kezd mesélni, de a nevetésem, mely felcsendül nem annyira a csattanónak szól, sokkal inkább annak, amilyen szavakkal az időjárást illeti. - És lám, mégis vannak olyan hülyék, akik képesek ezen a környéken élni. - célzok mindannyiunkra, mint a megjelentekre. Nem ereszt a balsejtelem, de kifelé könnyed lazasággal kezelem az egész helyzetet. Mert hát ha valamit a szőnyeg alá seprünk az ott is marad, nem igaz? Nem igaz. - Esetleg bemehetnénk. Tán ott kellemesebben folytathatnánk a megkezdett beszélgetést. - bontok ezzel "asztalt", s indulok meg a teraszról befelé vezető ajtó irányába. Amint ujjaimat a kilincsre fonom, s az nem moccan, leomló pajzsomon kinyúlva Rockyé felé kapok, amolyan basszameg színezettel. Értetlenségemen bosszankodásom is átsüt. Bulizni akartam, az ég szerelmére! De nem ilyesmi volt a terv. - Talán mégis szebb az éj idekint.. - fordítok hátat az ajtónak - még mindig nem eresztve a kilincsét, magam mögött fogva azt. Kérdőn nézek Rockyra. ~ Bezúzzuk, vagy hagyjuk a francba mondván majdcsak kinyílik? Koránt sem vagyok biztos abban, hogy sikerülne a fent említett cselekvés, de muszáj voltam elméjébe duruzsolni a kérdésemet.
Van, amikor a túl sok élmény, a folyamatos zajongás cincál szét, most meg pont a nagy hallgatás az idegesítő. Hallgatok én is és figyelek, de az égvilágon semmi nem történik. Olyan se, amit várnék, ha túl komolyan venném az előző bevillanást. - Akkor legyen ital... Meg se kérdeztük, hogy dohányzik-e. Tudtommal nem, de nálam is hirtelen jött, úgyhogy akár rászokhatott, mióta nem beszéltünk. Elvigyorodom a nőstény szavaira. Van egy pár ilyen hülye, igen. Kedvelem ezt a csípős, mégsem sértő stílust. Ahogy befelé invitálja a népet, az őrzőket figyelem. Eldobják a cigit és jönnek vagy más a terv? Az energiáimat is kiengedem kicsit, hadd menjenek kutakodni. Először a varázsló barátaink felé, utána tovább, az ajtón túlra. Apple feldúltsága kizökkent és oda kell néznem. ~Apple, egy pillanatra láttam valami vörös fényt az ügyvéd szemében. Aztán a szél becsapja az ajtót és a te erőd sem nyitja, ez így nagyon rossz ómen. Nem hagyhatjuk őrizetlenül~hadarom el mondandómat, aminek lényege az utolsó mondat. A csipogóhoz nyúlok, mert értesíteni akarok valakit bentről. Közben próbálom kitalálni, mi is zajlik. Alignak legutóbb az áldozatokra vadászott, a fakírokat meg gyakorlatilag kiherélte. De ez most mi? Semmi korábban látottra nem hasonlít. Ha tudok telefonálni, akkor Nessa-t csörgetem és fülemen a kagylóval szólok a két férfi szemébe nézve. - Ez most már komoly. Meg kell kérdeznem, ki látott egyéb szokatlant az ajtós mizérián kívül?
Legfeljebb udvarias voltam és legfeljebb most kiegészítem magam, ha már úgy látszik már csak a szakmám felemlítése nem készteti a hímet valami jobb téma után nézni. Éppcsak megemelem a poharamat felé, mintegy felcsapásként a válaszom előtt. - Alapvetően védőügyvéd, de mintha az elmúlt időpszakban a polgári jogi dolgokban érthetően többször megtalálnak. Nem mintha nem lenne perpatvar pár örökösödési ügy körül. Izgalmas az életem: irónia. Legfeljebb ez sugallja minden körülöttem, ami egyébként épp képes egy kis felhőbenben megülni az aurámban. Hagyom is, abból bajom még nem volt ... de legalább a maradék fél pohár pezsgőt is felhajtom a magasröptű eszmecserére...
Meglehet jól is teszem, mert talán kilögyböltem volna a hirtelen támadt süvítésben... Hiszen ez még véletlen sem a lényegében valahogy elcsattant Kyle-féle viccnek az eredménye. A többiekkel egyetértésben kell összébb húzott szemmel az ajtó felé pillantanom és a túl csendes, a környezethez mérten pedig főként túl süket másodpercek leginkább újfent a balsejtelmem mérlegét nyomják meg bennem. Egyenlőre mindent megtartok magamnak, legfeljebb a legbizalmasabb jóbarátommal vitatva meg némán - a fejemben, magammal. S úgy látszik, mint az élet több területén, most sem én leszek az, aki a csendes vizsgálódásból előbb lép. Nem mintha bánnám, hogy farkas teszi mindezt: egyelőre nem vagyok abban a hiszemben, hogy bármi olyan kellhet annak az ajtónak, ami nem az erő, és amit én tudok biztosítani. Bár nekem nincs mit eldobnom a kezemből, és az irány sem az, amit Rocky várhatna, de körülbelül amikor ő nyúl a telefonhoz, én úgy fordulok a szomszédos, minket a mélységtől elválasztó mellvéd felé. - Szokatlant, ezen kívül? Nem mondanám. - és voltaképpen nem hazudok... de az is tény, hogy a válaszra koncentrálás helyett sokkalinkább esetleges tűzlétrák, vagy egy emelettel lejjebbi erkélyek után pillantanék ki és le a síkunkból. Valahogy ez az egérút jobban izgatna, mint az ital.
Az ajtó nem enged sem szép szónak, sem nekifeszülő farkas izmoknak, még azután sem, hogy úgy tűnik, csendesedni látszik a fagyos északi szél a tetőteraszon. Rocky telefonja elsőre kicseng, ám gyorsan sípszóba torkollik a hívás. Elvéve a fülétől a készüléket ennek okára is könnyedén rájöhet: hol van térerő, hol nincs. Abnormális az egész. Persze megpróbálkozhat újabb hívással, na de érdemes? Peter gyakorlatias kutakodása ugyanakkor eredményesen zárul. - Akad lentebb erkély, igaz, csak francia és... bizony, tűzlétra is az épület kevéssé impozáns, hátsó kis mellékutca felőli szegmensén.
A poén csattanója sajnálatos módon lemarad a kisebb orkánnal felérő szélrohamnak hála, bár sejtem, a társaság ezt annyira nem bánja. Percekig csak lesek, mint nyúl a bokorban télvíz idején, várva a folytatás, ugyanakkor... semmi. Rohadtul nem történik semmi, azt leszámítva, hogy Rocky szemmel láthatóan kissé idegesebb lesz, pedig őt állítólag nem egyszerű kihozni a sodrából. Valakinek vagy valaminek mégis sikerül. Lát talán valamit farkasként, amit mi nem veszünk észre? - Támogatom az ötletet. - Biccentek kissé összébb húzott vállakkal a nőstény javaslatára, ám amikor történetesen megáll a kilincs a kezében és nem azért, mert tokkal-vonóval együtt emelte ki az ajtót a helyéről... akkor azért kissé feljebb szalad szemöldökömmel együtt a vérnyomásom nekem is. Mi a pi....?! A béta kisebb kifakadására még a tenyereimet is feltartom egy pillanatra megadóan, én a gyáva oroszlán. - Téged idegesnek látni elég szokatlan, de ezen kívül nem. - Magam is telefonért nyúlok, érdeklődnék a lentiek felől, ott mi a stájsz. Közben elpillantva Peter felé konstatálom, hogy nem csak bennem fordult meg az angolos távozás opciója. Csodálatos, komolyan. Mind itt fogunk megfagyni, ha nem találunk valami egyéb opciót a tetőterasz elhagyására. - Találtál valami használhatót? - Firtatom az őrzőtárs hátától.
Nem kell kifinomult érzékelésemnek lennie - sajnos van olyan kellemetlen hangerő a nem kapcsolható vonal sípolásában, amit sokszor még a szomszéd is hall. Van egy sejtésem, hogy ez történt Rocky esetében is, bár kénytelen vagyok megerőltetve magamat ellenállni az ingernek hogy a saját, biztosan megbízhatóbb készülékem felé nyúljak. Van egy olyan érzésem, hogy nem ez lesz a helyzet kulcsa. Helyette ugyebár sikerült felmérnem a kicsit lejjebbi terepet, de még reménykedem benne, hogy nem kell ezzel a hirtelenséggel neki is állni a parkournak. Nem lennék teljesen tehetetlen, de vannak aggályaim. - Van létránk a hátsó utcára és egy potenciális bejárat az alsóbb emeletre. Csak az a kérdés ki érzi magát elég tőkesúlyúnak ahhoz, bevállalja az előbbi széllökés után. - Válaszolom is meg Kylenak a kérdését és igazából, ha a gesztusaimon nem is, a szavak között nyilvánvaló, hogy talán ne én legyek ez a vállalkozó papírhuszár... Tizede nem vagyok annak az erőnek, amivel az ajtót becsapta a szél az imént... Egyébként zárójelesen, a tényszerű megjegyzés és a létra idenyúló tetejének a megközelítése között igyekszem nem afelé terelni a gondolatomat, hogy még a végén komolyan is kell venni itt a fagyhalált. (Jellemzően kilépve a melegítőgomba karimája alól most érzem meg, hogy... de) - Fffff... - közlöm halkan, szinte magamnak, üdvözölve Alaszkát a zakóm alatt, de legalább prezentálni tudom a többieknek, befelé fordulva a mellvédről a tűzlétra tetejétől, merre a lefelé.
Elraktározom az információkat. Nem árt tudni, kik állnak az őrzők soraiban. Egy védőügyvéd is segíthet még, kapóra jöhet, főleg ha valahogy az adósommá teszem. Erre mondjuk nem feltétlenül egy szilveszteri buli a legalkalmasabb, de hát sose tudni. Azt észreveszem, hogy Apple az első, aki be akar menni. Mind önszántunkból jöttünk ki. Ugye? Ha nem így vágódik be az ajtó, akkor talán nem áhítozunk annyira a benti levegőre. Fűtött részen állunk, nem fagyunk meg. ~Most épült, ennyire rossz nem lehet a lefedettség. A tetőről bentre már csak lehessen telefonálni...~ Ezt kizárólag Apps-szel osztom meg, az őrzőkre nem tartozik. Egy szót sem szólok, csak elteszem a telefont. Nyugtalan vagyok, de ezt mélyre tuszkolom, inkább próbálok rájönni, mi történik és mit tehetek? - Engem még nem láttál idegesnek, maradjunk annyiban... - válaszolok higgadtan az őrzőnek, akinek arca őszinte megdöbbenést mutat. Hát igen, ahogy Kyle nem látott engem igazán ingerültnek vagy rémültnek, úgy én se láttam még ajtót, amit Apple nem tudott kinyitni. Miért kell nekünk kint rekednünk? A szél jött és ment. - Szárnyunk nincs, úgyhogy senki ne ugráljon - szólok ismét belül már felbolydult, de kívülről még láttatható nyugalommal. A létra még jó lehet, de biztos ki kell mennünk az utcára? Megnézem, találok-e másik lejáratot innen a tetőről, másik ajtót, egy befelé néző ablakot vagy legalább valami vékonyabb falrészt, amit diszkrétebben ki lehet ütni, mint ahogy egy ajtót kitéphetnénk. És bárhogy is lesz: - Elnézést, egy dolgot meg kell tennem. Mert mindig van nálam egy toll és egy jegyzettömbről letépett papír. A mellényzsebemből előveszem ezeket. Ha senki és semmi nem akadályoz meg, akkor nagy betűs feliratot gyártok ("NEM NYÍLIK!") és megpróbálom becsúsztatni az ajtó alatt. Az se kizárt, hogy csak egyeseknek marad zárva az ajtó...
Másik ajtó nincs, nem lévén oly hatalmas az alapvetően kikapcsolódásra, nézelődésre és a gyér nyári napfényben fürdőzésre tervezett tetőterasz, hogy igényeljen még egy feljáratot. Ablakot pedig nem vájtak a tetőbe, ellenben a malguk papirosa amily nagyszerű ötletnek tűnik, oly egyszerűen siklik át az ajtó alatt. Rocky ahogy lejjebb ereszkedik, hogy átjuttassa a feliratot láthatja, hogy mintha vöröses fény szűrődne ki az ajtórésen át, haloványan, alig kivehetően - de határozottan ott van, nem a szeme káprázik.
Nemcsak a farkasok, de az őrzők és érezhetik már a bentről jövő, vegytiszta energia-dömpinget, mely egyre csak gyűlik és gyűlik... És ebben a pillanatban eléri a felet az órák mutatólapja. Az épületet alapjaiban rengés rázza meg, hangos recsegéssel, robajjal járó, bentről érkező energiahullám, mely robbanás képében "ölt testet". Megremeg a padló alattatok, de be nem omlik - nem úgy a feljárat folyosója, az egyetlen társasházba vezető ajtó körötti falrész, ezzel lényegében elzárva titeket a bent rekedtektől.
[Peter – a robbanás elülte után] Az informátor zsebében megrezzen a mobilja, a bejövő hívás hangja ugyanakkor két csörgetés után elhal. A protektor volt az, ki kereste.
[Rocky – a robbanás elülte után] Az alfa üzenete eléri elmédet, jelentést kér – merre vagy, mi a helyzet ott, kik vannak körötted, tudod-e mi történhetett pontosan.
// Mivel az energialöket kifelé haladó irányú, így a beomló falakból az ajtóhoz közel állóknak is jut - szeretnék dobást kérni Rockytól és Appstől elsősorban, hisz ők állnak közelebb. Dobás értékei: 1-es esetén maga alá temet, 2-es esetén félig, 3-as esetén csak egy végtagot, 4-es dobás a zúduló kövek súlyosabb sérülést okoznak, de el tudsz lépni, 5-ös karcolás, 6-os sikeres kitérés. – Kérdés, pontosítás esetén keressetek bátran! //
Még véletlen sem szeretnék repülni segédeszköz nélkül, ebben igazat adok a hímnek, ezért is állok a létra tőszomszétságában és bizonyára emiatt is a nyom nélküli hezitálás, amit egyébként a remek egérút irányában tanúsítok. És ha lenne érkezésem arra, hogy felismerjem ezt a nemdöntést hasznosnak - hát milyen jó, hogy hezitáltam. Az energialöket oldalról kezdi meg az arcomat, majdnemhogy cirógat, így a fűtőtest alól kilépve még kellemes is volna, ha a másodperc töredéke alatt nem hatványozódna és durrantaná be az ajtó felőli területet. Az ösztönöket pedig most talán hasznosabbnak is tartanám, mint a mesterségesen magamra húzott érzéket: Hiába nem én vagyok a legközelebb a löket pereméhez, a mellvéd széléhez annál inkább. Önkénytelenül akasztom rá a karom, ahogy aláfestőzeneként az épület alapjaiban remeg meg. Ennyi idő még arra sem elég, hogy felmérjem, a farkasokat talán (?) jobban beérő robbanás mennyire vezeti el a féktelenségét a mi peremünkre, csak azon veszem észre magam, hogy az arcomat gondolkodás nélkül szabad karom könyökhajlatába temetem és az öltöny anyagán keresztül lélegzem. Jópár, terhes másodperc, míg a tégla, beton és a faanyagok utolsó csörömpölős hangjai után még egy kis finom por is hanggal száll a levegőben. Az adrenalinlöket kicsit megkésve pumpálja meg a szívemet, és csak azután pillantok el a robbanás epicentruma felé, ellesve a karom fölött, amikor feltűnően csak a saját, felgyorsult lélegzetvételemet hallom.... és kis híján egy második szívrohamot is kapok, ahogy az eddig csendben lapuló harapottalmás készülékem most hirtelen fog bizzegésre. Akárki is a remek időzítő, várnia kell. Legalább míg helyrebillentem a helyzetem. Kyle itt van nem messze tőlem. A hím alakját talpon látom, ami most épp elég arra, hogy moccanjak. - Jó lesz az utca. - közlöm testetlenül-félhanggal, és ha a tűzlétra maradt intakt (a folyosófali lejárattal ellentétben) akkor az iménti hezitálásomon egyszerűen egy korlát fölött átvetett lábbal lépek túl, és bizony másznék is lefelé. Közben egyetlen szerelmemet, Sirit szólítom meg, hogy hangosítsa ki magát, és tárcsázza a legutóbbi, nem fogadott híváshoz tartozó számot. Kicsit káoszos lesz a hangsáv a zakózseben keresztül, ha sikerül, de szerintem mindenkinek kisebb gondja is nagyobb ennél. A robbanásból kiindulva, ha az épület megroggyan, a legrosszabb helyen is lehettünk volna - nem is beszélve az alsóbb emelet(ek)en tartózkodókról.
//Nyilván, ha Apps rosszabbul járt, akkor kicsit csúsznak a dolgok, de erre mozdulnék.//
Keresek én, kutatok, de egy árva gyenge pontot sem találok. Kizártak minket, az egyetlen út, ami odabentre vezetne, olyan erővel van eltorlaszolva, amihez kevesek vagyunk. Kétlem, hogy ha a nőstény egyedül nem bír vele, négyen együtt meg tudnák oldani. Egy ilyen szép helyet és egy ilyen szép estét így elrontani. Sajnos nem meglepő... Az üzenetet könnyedén be tudom lökni az ajtó alatt. - Tömény vörösség - mondom ki, amit látok. Hiába indult el az előbb az energiám, semmit, senkit nem talált. Most is szabadjára eresztem, a pajzsomat alig tartom fent. Apps talán sose érezhetett belőlem ennyit, se vadászaton, se máshol. Ahogy megérzem a közelgőt, az olyan érzés, mint amikor az ember áll a tengerparton és csak arra vár, hogy a nyakába zúduljon az árhullám. Szerencsére ilyet nem éltem át, csak filmen láttam. Most átérzem, mi mehet ilyenkor az emberben. Próbálom a nőstényt védeni, ha tehetem. Nem számít, hogy rangban én állok feljebb, most a férfi áll a nő elé, ha teheti. Egy vezető feladata többek között az, hogy az alatta levők biztonságáról is gondoskodjon. Szerintem Eska is így tenne, éles helyzetben is eljátszaná, hogy ő bizony az, akinek mondja magát, nem más, nem több. Ahogy bekövetkezik, ami készült, azt mondhatom, hogy mázlista vagyok. Sikerül elseggelnem, hogy egyedül vagy társaságban, azt még nem tudom. Igyekszem felállni és Apps-re is figyelek, segítem, ahogy tehetem. A leomló falak pora az arcomba tolul, köhécselek egy kicsit és nagyokat pislogok. Az öltönyöm kuka, a nadrágom kiszakadt pár helyen és érzem a vádlimon, hogy felszántotta kicsit a vakolat. Biztos, hogy úgy nézek ki, mint egy katona a bevetés után, bár egyáltalán nem súlyos a helyzet. Vetek egy pillantást az őrzőkre. Távolabb álltak, ahogy látom, egész tűrhetően megúszták. Ez az ügyvéd nem egy ijedős. Aki ennyire kötélidegzetű, arra érdemes odafigyelni. Később. Szeretnék az eddigieken gondolkodni, hogy hogy előzhettem volna meg, mit tehettem volna. Van sürgősebb. El kell érnem a többieket. Ha Alignak ki akart minket zárni, akkor egyértelmű, hogy be kell mennünk. Nessa már szólít is, nagyon örülök, hogy végre hallok valakit bentről. ~A tetőn jól vagyunk, értsd még Apple-t és két őrzőt, Kyle Prescottot és Peter Mansfieldet. Vörös fényt láttam, mielőtt túláradtak az energiák, bentről és a lejárat beomlott. Marad a tűzlétra. Te mit tudsz?~ A tényekre szorítkozom, hadarok is, pedig nem szoktam. Sürgető késztetést érzek, hogy azonnal induljak, akár a terasz átütésével is. Háromig számolok és végül nem kapkodom el. A robaj, a nagy hatású történés miatt ilyenkor mindenki megindul, ha kell, ha nem. Bólintok az ügyvédnek, hogy menjen nyugodtan. Akin tudok segíteni, az Apple. Nem hagyom magára, ahogy ő se tenné velem. Feltételezem, hogy ennyire azért nem vette a szívére a vereségét. Csak akkor indulok el Mansfield után, ha látom, hogy a nőstény is mászóképes. Egyébiránt őrizni fogom itt, nehogy még nagyobb baj legyen. Sérülten nem kell létrázni és ájult nőt nem cipelünk úgy, hogy majdnem leesünk. Akkor inkább kivárok itt. Pedig mennék. A fejemben csendes vihar tör ki, számtalan gondolat záporozik halk, de fájdalmas cseppekkel. Gyűlnek, csak gyűlnek a sötét fellegek. Vannak megszállások? Mi lehet a többiekkel? Mit jelent ez az egész nekünk? Jó vagy rossz, hogy az Utódok közül csak én vagyok itt? Ezek egy részére kaphatok választ, a többi kérdés viszont itt fog kínozni. Késszúrások a húsban, jó mélyre, csontig. A nagyiék áldozata nem lehet hiábavaló. Mindig van remény, erre gondolok, bárhol is tartok.
A létrás dolog fel sem merül bennem, de meg kell hagyni, hogy kezd nagyot nőni a szememben az őrző, aki a kezébe vette ilyetén az irányítást. Nem, mintha eddig bármikor úgy hittem volna, hogy nincs eszük egy csepp se, de volt azért idő az életben, amikor meggondoltam kétszer is, hogy eszesnek nevezzem a fajtájukat. - Egy mászik és egy másik súlyként ellent tart? Nem vagyok abban sem biztos, hogy az a létra olyan masszívan van odatákolva. - jegyzem meg szándékosan olyan hangosan, hogy Peter is hallhassa a hangomat. Oké, semmi alapom megjegyzést tenni a Farkaslak építészeti remekére, de a pikírtség még ebben a helyzetben is elő tud jönni belőlem és hát mindig lételemem volt az, hogy kritizáljak másokat. ~ Elég nagy szar van a palacsintában, ha nem lehet. Még szerencse, hogy nekünk vannak másféle csatornáink is. - közlöm Rockyval, s ötletemet bizonyítandó ledobom pajzsomat, hogy annak pőreségében nyúljak energiák után, hátha megérzem valakiét, aki beeresztene az övé alá. Kommunikációs formának ez sem rossz, terveim szerint legalább megtudhatjuk, hogy bent van-e őrület, vagy se. De addig persze nem pofázok, amíg ki nem derül, hogy érez-e valaki vagy sem. - Arrébb megyek, hogy tered legyen. Mégse a lábam között benyúlva kelljen üzengess. - kacsintok Rockyra, kihasználva az alkalmat egy kis feszültséglevezető pimaszságra. Hiába, nem is én volnék, ha ezt itt és most nem lőném el. Tűsarkaimon lépek tova, hogy ne álljak teljesen az ajtóban, így eresztve el a kilincset is. Talán épp ez amázlim abban, ami elkövetkezik. A robbanás, melynek energiái végighullámoznak zsigereimen elér ugyan, de nem temet annyira maga alá a fal, hogy moccanni se tudjak. Érzem, hogy felkarcol a törmelék itt-ott, s saját, kibuggyanó vérem szaga is orrlikaimba kúszik, de legalább nem a létet lehelem ki magamból ezen a szent helyen, hanem csak egy kurvaélet-et, mielőtt tovamoccannék. Egyenesen Peter után, Rocky segédletével. Köszönetteljesen szorítok rá a hím felkarjára, miközben haladunk. - Ez egy remek ötlet. Anélkül, hogy elővenném magamból a soha nem volt vészmadarat, kerek perec megkérdezem ismerve ezen hely hülye történelmét: mindenki önmagának érzi magát, vagy van valaki más is a fejetekben, aki betolakodó? Nyilván hülyeség, ha volna akkor nem mondanák, de a kérdésem lényege nem is ez. Egyrészt beszéltetni akarom őket - klisésen hangelváltozással is járhatna egy megszállás - másrészt meg beszélni van kedvem. A létrán mászás közben jobb ez így. Egyébként meg mélyen remélem, hogy nem szakad le ez a szar alattunk, de komolyan.
Kezdőlap
