Az alaszkai Moose Creek Fairbankstől délre, nagyjából 20 percnyi autóútra található, talán még falunak sem nevezhető terület. Lakossága valahol 500-600 fő közé mérhető. Az emberi világ szempontjából közigazgatásilag Fairbankshez tartozik, távolabbra eső külvárosként is lehet rá tekinteni. Saját iskolája, templomai vannak, és természetesen egy-egy kocsmázásért, éttermi vacsoráért vagy az általános bevásárlásért sem kell felautózni. Területéhez mérten azonban igen szellősen lakott. A lakóházak elszórtan, az erdős tájak mentén kiépített betonutak mellett egymástól távol, szétszórtan helyezkednek el.
Kaland: A Sereg szava Résztvevők: Egon Candvelon & Jade Anderson (NKJ Őrző, irányítja: Tupilek) Helyszín: Moose Creek, Alaszka, a helyi kocsmától Jade házáig vezető úton terjedő területen bárhol Időpont: 2023. április vége
Az NJK ismertetése, lényegi információk:
Jade Anderson
Őrző - Harcos
last (wo)man standing
● Alapadatok
TELJES NÉV:Jade Anderson FAJ: Őrző NEM: Nő KOR: 53 év SZÜLETÉSI HELY, IDŐ: 1969. december 28., Vancouver, Canada MÁGIAÉRZÉKENYSÉG: Van
173 centi magas, vékony testalkatú nő, ami elsőre megtévesztően gyengének és törékenynek mutathatja. Azt egy idegen már nem lenne képes megmondani, hogy Jade neveltetése végett sokkal többel elbír, mint egy megtermettebb férfi, de a meglepetés ereje sok helyzetből mentette már ki. Bőre hófehér, amilyen az északi táj, szemei kéken tekintenek a körülötte lévő világra, sötétbarna haját változó hosszúsággal hordta élete során. A zord hideg éghajlatban felnőve mindennapi viseletéből inkább praktikussági kérdést csinál, a divat és a nőiesség mindig másodlagosak számára. Testét, fedhető helyeken az Őrzők tetoválásai díszítik.
Jellem
Nem kifejezetten szociális típus, már gyerekkorától kezdve szerette a saját akaratát érvényesíteni, mert tudta, hogy jobb másoknál. Ez a mai napig így van, és ha ebben valaki megkérdőjelezi, annál inkább kedvére való teljesíteni a teljesíthetetlent. Éppen ezért nem csak eltökélt, de jobban szeret a saját útján járni, a csapatmunka, mások közvetlen követése mindig is kicsit nehezére esett. Útmutatást csakis azoktól fogad el, akikről úgy érzi, hogy valóban megérdemlik a figyelmét. Saját véleménye szerint minden problémát és helyzetet a lehetőségekhez képest legjobban tud kezelni, és közben retteg attól, hogy egy nap esetleg elbukik.
Rövid Háttér
Szülei a vancouveri Protektorátus tagjaiként adtak neki életet, így már viszonylag fiatalon megismerkedhetett a világ eltitkolt oldalával. Beavatott emberből tizenhat éves korára Tanonc lett, az Őrző-létben megtalált szenvedélye miatt az egyetemi tanulmányait is háttérbe szorította. Karakán jelleme miatt elég hamar világossá vált, hogy képességeit és tehetségét a Harcosok útján lesz képes a legjobban kamatoztatni. Szülei büszkeségére már több vészhelyzetet is túl tudott élni, jól tudott kezelni és helyt állt olyan helyzetekben is, ami még őt is meglepetésként érte.
Az Alaszkában történő, egész államra kiterjedő, februári Vörös Hold okán 4 hónapra az alaszkai Moose Creekbe rendelték ki állomásozni, mivel a kanadai Protektorátus létszáma jóval meghaladta az alaszkai állományt, és az ilyen Isten háta mögötti helyeken egyébként sem igazán történt semmi. De a szemei és a fülei rajta voltak minden arra járó farkason, átutazón, amiről jelenteni kellett, és ha adott esetben valami probléma lenne, Fairbanksből hívnia erősítést és tartani a frontot, amíg az meg nem érkezik. Mivel sokkal jobban szeretett egyedül dolgozni, mint csapatban, így ez az izoláció nem rengette meg, sőt. Lelkesen indult neki a feladatnak, és örült annak, hogy kicsit nyugton hagyják. Azzal persze nem számolt, hogy egy szőke hím csábítását fogja kinevetni, miszerint minden tehetségét ajánlja fel a Holdistennek, hogy az elutasítása után felkerül a Listára, és hogy egy megszokottan unalmas napon egy Katona eljön, hogy megfizettesse vele az "árulását".
Jade már sötétedés után nem sokkal megkezdte a "műszakot". Tanulmányaiból és az eddigi életében tapasztaltak alapján a legtöbb probléma és észlelés az este folyamán történt meg, és ez a berögződés eddig sem csalatkozott. Mióta Moose Creekben van kiküldetésen, két farkassal is sikerült összetalálkoznia. Az egyikkel az erdő melletti betonúton sétálva, a másikkal pedig a hely egyetlen és legnépszerűbb kocsmájában. Ezen a két alkalmon kívül igencsak rutinszerűen és unalmasan teltek a napjai. De nem panaszkodott, élvezte, hogy úgy érezheti, saját kis birodalma van, amiben övé a teljes kontroll és minden felelősség. Természetesen sok dolga nem volt, de úgy érezte, hogy korához és erejéhez képest már ez is eredmény volt.
Aznap este is tette, amit szokott. Sötétedéskor összekészült a szerény, átmenti lakásában, összefogta a haját és az évszaknak megfelelően beöltözve elsétált a kocsmáig, hallgatva a nagy semmit, amit csak egy-egy autó zavart fel, ami elhajtott mellette. Egy üveg ciderrel vonult el a kedvenc, távoli asztalához, és ezt az adagot, ha kellett, órákig képes volt beosztani, miközben a táskájából kipakolt könyvkupac mellett figyelte a környezetét. Úgy ismerték itt őt errefelé, mint egy egytemistát, aki kutatást végez - biológiából. Azt nem magyarázta el senkinek, hogy pontosan mifélét. Egyrészt, mert neki sem volt róla fogalma, és még ha lett volna is, másfelől kételkedett abban, hogy a helyiek egyáltalán felfognák, miről is hadovál.
Látszólagos nyugalommal szedte össze a dolgait az asztalról, bele a táskájába, ahogy lassan kiürült a hely, és a kocsmából kilépve a fagyos éjszakába, lábai automatikusan hazafelé vitték. Csak egy bizsergető érzés jelezte a tarkóján, hogy talán megvan a bűvös hármas, hogy valaki megtisztelte azzal, hogy újabb értelmet adott a feladatának.
Egon megkapta a feladatot. A bájgúnár adta. Hívta, és megkapta. Hogy rohadna meg, miért nem saját maga végzi el a mocskos feladatokat? Sokkal erősebb mindenkinél, miért kell neki bemocskolnia a mancsait egy őrző legyilkolásával. Az akta a kezében, ha minden igaz, valahol meg is van, hacsak nem az egész egy álom volt, mert kinézi Alexanderből, hogy őrző mágiás illúziót bocsájt rá, aztán nem is találkoztak. A fene sem érti az egészet, Egon biztos nem, de a lényeget leszűrte. Ki kell nyírnia egy őrzőt, egy közeli településen. Moose Creek. Jade Anderson. Idősebb Rebeccánál, talán, de fene tudja a fényképről megállapítani, hogy mennyi lehet, mert ők is lassabban öregszenek. Egon vakargatja a fejét, miközben az adatokat járatja elméjében, merthogy a fizikai akta… valahol elhagyódott. Talán megette mérgében? Nem rémlik neki, de az biztos, hogy tudja ki a célpontja. Nem tetszik neki, de ha nem akarja, hogy Rebeccának, meg persze saját magának baja essen, hát kénytelen lesz megtenni, amit meg kell tenni. Ölt már embert, evett gyereket, de őrzőt még nem ölt, mert több esze van annál, mintsem, hogy ilyet csináljon. Egyébként meg amióta Fairbanksban van, feddhetetlen. Nem csinált semmi rosszat. Most pedig fog. Fog, mert különben vége a dalnak. Kényszerhelyzetben van. Igen… nem is… nem is az ő hibája lesz, hanem Alignaké. Egyébként is, van szellemvilág, szóval Jade majd ott ellébecolhat. Lényegében, nem is fogja megölni, hanem csak… esélyt ad neki, hogy őrzői szellemként járhassa a világot. Lényegében, meg is köszönhetné (ha tudná), hogy megszabadítja a fizikai világ minden nyűgjétől. Egon ezt persze nem fél perc alatt vezette le, hanem három üveg whisky elfogyasztása közepette jutott eme nagyszerű, és minden bizonnyal felmentő következtetésre. Na meg ott van még az egyensúly is. Igaz, már évtizedek óta nem foglalkozott az Egyensúllyal. Nagybetűvel, mert így jár ki neki, de… mostanában mentett meg embereket? Legutóbb azt a gyereket mentette, meg… akit saját maga ütött el, de az is inkább a csúszós jég miatt volt, szóval számít. Hogyne számítana? Életet mentett, így hát joga van elvenni. Így van! Tiszta sor! Az autó motorja már hideg, Egon pedig még mindig a volánnál van. Néz ki a fejéből, miközben a sötétben dobol ujjaival a kormányon. Meg tudja tenni, hogyne tudná megtenni, de kell-e? Lehet, hogy… áh, nem, Alexander mindent lát, mindent hall, és mindenbe beleüti a ronda képét. Dögölne meg! Kiszáll a kocsiból, majd megindul. Nem olyan hülye, hogy a városban parkolja le a kocsiját. Az őrzők fifikás lények tudnak, mindenféle trükkel múltat lesni. Nem akarja, hogy a kocsiját, vagy az arcát lássák. Nem bizony. Odamegy, megöli farkasalakban, aztán távozik. Tiszta munka, kivéve, hogy tiszta vér lesz a föld. A fagyos föld. Mit csináljon a tetemmel? Egye meg? Megehetné… de Rebecca nem fogja belőle kiérezni az őrzős dolgokat? Eh… nem eszi meg. Elássa. Az a biztos. Egon így hát át is változik. Nem vérfarkas alakot ölt, hanem farkasalakot egyelőre. Erdős részen vannak, egy kósza farkas nem annyira feltűnő, bár egy őrzőnek tiszta lesz, hogy vérfarkassal van dolga. Sebaj. Egon levette természetesen a ruháit, mielőtt átváltozott, hogy azokat gondosan betegye a kocsi anyósülésére. Egon megindul. Tudja, merre kell menni, épp csak azt nem, hogy hol találja a lányt. Otthon, vagy máshol? Mindegy is. Ha ma csak figyel, és nem jut eredményre, az is jó. A gyilkossághoz fontos, ha kiismeri az áldozatát. Majd Alexandrenek ezt mondja. Jó munkához idő kell. A magányos farkas érzi az emberek szagát, a város bűzét, de persze Jade szagát nem ismeri, így ezzel most nem egy sokra ám látni lát, és tudja, hogy hol a háza. Először annak közelébe kushad, majd feszülten figyel. Fények, szagok, szívdobogások zaját kutatja. Semmi. Nincs otthon. Így hát vár. Ha nincs otthon, akkor az azt jelenti, hogy valahol van. Talán vásárol, valami éjjel nappaliban, vagy kocsmában tengeti az estét. Akárhogy is, Egon türelmesen vár. Végül léptek zajára lesz figyelmes. Egy fa mögé kushad, majd csöndesen várakozik. Jade lesz az. Nem várja meg, hogy a házáig elérjen, közelebb lopódzik, takarásban, ha lehet. Lesből kíván támadni, de hogy a másik észreveszi-e, azt nem tudja, mindenesetre egyszerű farkasként kezdi meg a rohamot, hangtalanul ront előre. Talán meglepi áldozatát, talán nem, a sötétséget nyilván lámpák sora is megtöri, így a teljes lesből támadást csak az segíti, hogy a háta mögül, és oldalról közelíti meg. Nincs visszaút! Egon fejében csak ez zakatol. Nincs visszaút!
Jade csak az utat fürkészi, ahogy a rossz érzés egyre jobban kaparja a tarkóját hazafelé menet. Megszokásból elmormolja a Páncél varázslatot magára, és miközben a környezetét fürkészi, jobb keze az övére csatolt ezüst kés markolatát szorítja. Már csak a biztonság kedvéért is. Megeshetett, hogy téved, akkor legfeljebb holnap kicsit tovább fog aludni. Ez volt a legkevesebb, amit a saját védelme érdekében megtehetett. Már majdnem ostobaságnak gondolja a saját előrelátását és ijedtségét, hiszen csak hazaért, már látta a házat annak teljes közelségében. Biztosan hiba volt a szellemek gépezetében - előfordult már ezelőtt is párszor, hogy bizonyos helyzeteket túlreagált. Ezt is készen állt betenni a "volt már" fiókba.
Mancsok zaja, talán némi lihegés a háta mögül-oldalról térítik mégis csak észhez, és hiába tűnhetett paranoiásnak, mégis megfordult, és igyekezett volna kirántani a kést annak oldalán fityegő tokjából. Először mégis csak rúgni próbál, hogy minél távolabb kerülhessen a felé futó farkastól. Nem azért van itt, hogy öljön, hanem hogy jelentsen. Az pedig külön probléma volt, hogy eddig nagyon úgy tűnt, hogy ez a farkas vért ontani jött, mégpedig az övét, de inkább ez legyen, mintsem egy civilt zabáljon fel mindenféle védelem nélkül. A hím lendülete a vártnál sokkal erőteljesebben tarolja le, így nincs ideje még időben kést rántani. Ha a farkas ráveti magát, tehetetlenül esik hanyatt a földön, de ez nem jelenti azt koránt sem, hogy feladja, hogy megadja magát. Baljával az állat pofáját próbálja eltolni magától, miközben a jobbjával továbbra is a kést próbálja annak tokjából előrángatni. Makacs hangon préseli ki magából a szavakat. - Engedj, és beszéljük meg! Nem könyörgött, de egy "lakatlan" területen ez a mondat és felkiáltás hathatott leginkább, kivéve, ha olyan vérengző bestiával volt dolga, aki sportból ölt. És aki az eddigiek alapján szemmel láthatóan erősebb volt nála. A Páncél miatt minden támadás, harapás és karmolás majdhogynem felesleges volt, de Jade tisztában volt azzal, hogy ilyen iramban nagyon gyorsan, akár percek alatt elmúlhat a védettsége. Még ha tudta is, hogy a farkas erősebb nála, akkor is tette azt, amit a neveltetése és az ösztönei diktáltak. Kíméletlenül püfölni kezdte a gyengébb baljával a fölötte tornyosuló farkas orrát és pofáját, a legfájóbb pontokat, hogyha legyőzni ezzel nem is fogja, de legalább a vérét fakassza és kicsit meg tudja tántorítani, hogy levegőhöz, némi időhöz juthasson.
Egon sikeresen becserkészi a vadat, vagyis az őrzőt, ami jelen pillanatban élete egyik legrosszabb döntése, mert ha a nyomára bukkannak, akkor fel is út, le is út. A zavaró tényezőket azonban kizárja elméjéből, nem szükséges, hogy a harc közben megbolondítsák ítélőképességét. Merthogy harc lesz. Egon gyilkosságnak gondolta kezdetben, ám ez küzdelem, az őrző visszatámad, és ahogy a lány rúg, a hím ráharap a lábra, de a vér és kellemes, zamatos hús helyett, csak valami öklendezni való keménységet ragad meg, így Egon el is ereszti azt a lábat, majd fejét csóválja idegesen, utána pedig ismét támad. Közönséges farkasként nem a legerősebb, de nem feltétlen akar lakott környezetben vérfarkas alakot felvenni, hiszen a lebukást a falka sem tolerálja igazán. Akárhogy is, a hím újra lendül, hirtelen mozdul, felfelé ugrik, hogy a lány nyakát igyekszik eltrafálni. Egon nem a legjártasabb az őrző mágia terén, így nem tudja, hogy miféle varázslat védi a lányt, de egy biztos, nem feltörhetetlen. Legalábbis reméli! Elrugaszkodik hát, de a lány ügyesen, vagy ügyetlenül, de eléri, hogy Egon fogai ne marjanak rá a torkára, és a hím két emberi lépéssel arrébb ér földet, és már fordul is vissza, miközben meghallja a lány beszédét. - Alignak! – üvölti az őrző elméjébe, dühösen és frusztráltan, hiszen valójában nem akarja megölni őt, de kénytelen. Kénytelen, mert valakinek halnia kell. Vagy a lánynak, vagy neki. Ez pedig olyan, amit nem kockáztathat meg. Ha a lány hagy időt, Egon hirtelen változni kezd. A humanoid farkas alakot kívánja felölteni, mert abban a formában jobban lehet ölni, szaggatni és egyébként úgy általában vért ontani. Ha nem hagy, Egon akkor is változni kezd, igaz egy-két sérülést el fog szenvedni, de ez már csak ilyen farkaséknál. Mártírként hozzá van szokva a fájdalomhoz.
Jade rúgása a farkas felé ugyan nem járt sikerrel, és hanyatt is vágódott tőle, de legalább azért hálás volt, hogy a támadója nem tudott a húsába marni. De ettől még az erős szorítást ugyanúgy megérezte a lábfején, ahogy mondjuk a vádlija helyett a téli bakancsának gumitalpa landolt támadója agyarai közt. Erőteljesen rángatja a fogva tartott lábát, mire valahogy sikerül lerugdossa magáról a vadat, aki bosszús fejrázással készül neki az újabb támadásnak. Jade kapkodva kutat a kése után, miközben könyökeire támaszkodva igyekezne jobban elhátrálni az ugrásra kész farkas előle - hiába. Annyira eltökélt és intenzív marások kapnak a nyaka felé, amit még a Páncél sem bírna sokáig, hogy még a kés után kutató kezét is beveti, csak hogy távol tartsa a halálos csapástól a kíméletlen agyarakat. Két kézzel püföli a másik orrát, tolja odébb a pofáját, egy pillanatban még a fülét is meghúzza, emberi körmeivel az állat szemeit igyekezne kikaparni. És ha ez a végső győzelemhez nem is segítette hozzá, de ahhoz igen, hogy kicsit meghátrálásra késztesse a támadót, bárki is legyen az, szavaival pedig megpróbálja jobb belátásra bírni őt. Ahogy a farkas eltávolodik, Jade kezében már ott az ezüstözött kés, és amíg torkában dobogó szívvel figyeli a humanoid alakba történő váltást, elmormol egy Ezüstkarom varázslatot is. Alignak nevének zengésére az elméjében mindenféle gyors gondolat fut át. Talán ez is valamiféle Vörös Hold esemény lenne úgy is, hogy az égen nem látszik? - Alignak mi? - kiabál a farkasra - Beszéljük meg! Jade még megpróbálkozik, és közben az is eszébe jut, hogy talán telefonálnia kellene, vagy legalább egy hívást elindítania a fairbanksiek felé, de a hatalmas teremtmény miatt kissé leblokkol, és csak a túlélésére fókuszál. Talán meg tudja sebezni annyira a másikat, hogy tényleg lehessen ideje, alkalma tárcsázni. Mivel a hím (az elméjében dörrenő hang miatt már tudta, hogy az) nem tűnt tárgyalóképesnek, így csak erőt vett magán, és amíg lehetett, megpróbálta kihasználni a helyzetet: két oldalról a bestia oldalát szántani: egyik oldalról az ezüstözött tőrrel, a másikról mágikus kamraival. Talán a változás némileg fejbe verte a farkast, talán nem szokott ilyen helyzetekhez, de Jade mindkét oldalról felsérti a farkast, és a mozdulattal olyan mértékű kárt igyekszik okozni, amekkorát csak lehet... Erőteljesen felsikolt, ahogy sikeresen betalál, és még mindig inkább csak megoldaná a helyzetet, mintsem tovább fokozná... - Ennek nem kell így történnie! Mit tett veled Alignak? Ha van ideje, még ezzel biztosítaná a másikat arról, hogy még mindig tárgyalóképes, bár Alignak felemlegetése nem sok jóval kecsegtetett... Minden esetre nem támadott újra, de igyekezett készen állni a következő csapásra, ha ellenfele nem térne még ezek után sem észhez.
//Javítok pontokban, mert mindent is rosszul számoltam xD Tehát előzőleg: Kezdés: 30 pont Páncél (mesterszó) -1,5 pont - marad 28,5 pont Ezüstkarom (mesterszó): -5 pont - marad 23,5 pont Bocsi <3//
Egon megtámadja a célpontját, de nem egészen úgy megy minden, ahogy szeretné, nem sikerül meglepnie teljes mértékben, de azt legalább el tudja érni, hogy a tőre, avagy kése ne kerüljön a kezébe. Az már persze nem tetszik a hímnek, hogy nem húst és csontot érnek a fogai, így a kellemesen extázisba borító élvezetet nem érezheti, helyette valami kemény és furcsa mágikus, hányingerkeltő íz jut a szájába, amitől nem lesz túl boldog, na meg attól sem, hogy a fülét próbálja cibálni, meg a szemeit kiszúrni. El is hátrál áldozatától, miután nem sikerül rendesen torokra marnia, és gyorsan meg is kezdi a humanoid farkasalakot felvenni, hogy jobban tudjon a harcban érvényesülni, és ez természetesen ad némi időt ellenfelének. A csontok törnek, forrnak, mozognak és ropognak, Egon pedig érzi a kellemetlenül kellemes változás érzését. Szemeiben mohó vágy csillan, pofáját közben végig is nyalja, friss húsra éhes bestiája kezd felébredni. - Nem lehet! – üvölti a másik elméjébe Egon, miután ismét a megbeszélésre akar kilyukadni áldozata. Egyértelmű, hogy a hím is ezzel próbálkozna, ha hasonló helyzetbe kerülne, de az a helyzet, hogy akár tetszik, akár nem, Egon immáron Alignak bábja. Hogy ez valaha felmenti-e őt? Aligha. Amúgy is van elég gyilkosság a háta mögött, hogy egy már igazán nem osszon, avagy szorozzon. A nő amúgy is megtér a szellemvilágba, mit számít hát? Úgy van! Semmit! Egon az önámítás mestere, lényegében tökélyre fejlesztette azt, hogy ne kelljen a tetteiért igazán felelősséget vállalnia. A változás nem a leggyorsabb, de nem is túl lassú, az őrző viszont méltó ellenfél, és máris ezüstkarommal, meg ezüsttőrrel támad. Egon oldalában éles fájdalom hasít, igazából mind a kettőbe, de a karom jobban faj, így adrenalintól felfokozott elméje csak a nagyobb kínt fogadja be. - Szutykos szajha! – acsarogja a másik elméjébe fájdalmasan, miközben hátrább próbál lépni, de persze a reflex késik, a találat már megtörtént, ellenben amikor erre rájön, hát bal mancsának erőteljes karmaival csap le a lányra. Fejre megy, de ha véletlen mellkast, vagy torkot ér, az sem lehet igazán probléma, ám talán az oldalainak fájdalma miatt, lassabban csap, vagy csak túlságosan előreláthatóan, így hát nem sikerül a lány testét megkarmolnia. Kellemetlen, de hát ez van. Felmorranva igyekszik a feléje érkező támadásokat védeni, elvégre bizonyára ismételten használni akarja a nyomorult fegyvereit az őrzőcske. Az újbóli felszólításra már nem mondd semmit. A háborúban nincs helye a beszédnek, mert még a végén eltántorítja a tettől. ez pedig végzetes lehet számára.
Jade nem igazán érti, hogy mit ne lehetne megbeszélni, hiszen szerinte, ha már ennyire méltatta a másik, akkor igen is lett volna mit. Süket fülekre talált, rossz érzés volt, de egyáltalán nem ért rá ilyesmiken gondolkodni, mikor végre először volt alkalma egy kicsivel jobban felkészülni és támadni. Megmutatni, hogy nem egy átlagos ember volt, és még a pánik kellős közepén is ura a helyzetnek. Legalább is próbált nagyon úgy tűnni. Amíg a farkas úgy döntött, hogy a potenciálisan halál-hozó alakját veszi fel, addig ő minden erejét összeszedve tőrrel és mágiával támad a hajthatatlannak tűnő másikra. A két oldalról érkező, a farkas oldalait sértő támadás célba ér. Hiába sebzi fel, a másik erősebb nála, így talán az egyetlen esélye, hogy a szidalmazást figyelmen kívül hagyva mindkét kezével: a karmokkal és a tőrrel igyekszik minél jobban megsebezni a támadóját, amennyire csak erejéből telik. Hiába kapálózik, hiába próbálja az edzések alatti tudását összeszedni, nem sikerül újra nyerő helyzetbe kerüljön. Már tényleg őszintén sajnálja, hogy nem indított segélykérő hívást, mert tudta, hogyha ő itt is és most meg is hal, Moose Creek nem ért annyit, hogy hetente egyszernél többször bárki megpróbáljon bejelentkezni, és a szüleivel sem tartotta napi szinten a kapcsolatot. A sorozatos támadások, és a fizikai fölény miatt a Pajzsa is darabokra hullott, Jade pedig csak tovább harcolva viselte tovább az őt ért támadásokat, még akkor is, amikor már húsában és csontjában érezte a Bestia éhségét. Ha megint olyan heves támadásoknak volt kitéve, hát újra csak hanyatt vágódott, de nem volt biztos abban, hogy a rátelepedő erő miatt egyáltalán még van-e értelme a karmokkal és a tőrrel próbálkozzon. A hím sokkal nagyobb volt nála, Jade pedig csak értelmetlenül kapálózott a farkas teste és súlya alatt... Már arra sem volt képes, hogy egy újabb varázslatot elmondjon, hiszen megsérült, és farkasnak sem kellett lenni ahhoz, hogy a saját vére fémes szaga betelítse az orrát... Meg fog halni. Tudta. - Miért, miért, MIÉRT?! Elsírta magát, üvöltött, miközben szerencsétlenül védekezett, csapkodott, és ott, az átmeneti otthona előtti betonon lassan megadta magát a Szellemek akaratának...
Egon változása gyengepontot eredményezett nála, amit a ravasz és minden bizonnyal gonosz őrző, ki is használt. Ezüsttel támad, ráadásul varázsezüsttel, ami határozottan komiszabb élmény, mint egy egyszerű ezüstbicska. Felhördül fájdalmában, majd támad, de a lány kitér bal mancsának karmai elől, így Egon mérgesen morog, majd előrelendülve maga alá gyűri az őrzőt, aki persze még élhetett volna, de hát amúgy is bizonyára élt már eleget. Az őrzők, a farkasokhoz hasonlóan lassabban öregszenek. A farkasok azért, mert csodálatosak, az őrzők pedig azért, mert gusztustalan mágiával kitolják az életüket. Ahogy maga alá gyűri a lányt, állkapcsát nagyra nyitja, majd az ismételt kérdésekkel nem törődve torokra megy, és ha minden rendben lesz, akkor el is fogja hallgattatni az őrzőt. Talán rögvest meghal, talán később vérzik el, mindenesetre Egonnak csak az számít, hogy ne sikoltozzon, meg sírjon. Ha bevégeztetett, aminek meg kellett lennie, akkor a hím körbekémlel, friss húst várva, de talán nincs itt senki. Remélhetőleg elég nagy a távolság, hogy a sikolyok és sírás ne hozhassa elő a szomszédságot. Persze, ha az őrző még védekezne, és a leterítés nem lett volna meg, akkor másképp alakul minden, de ha mégis sikeres volt a vadászat, akkor Egon óvatosan ráharap a lány kezére, aztán szépen lassan, elkezdi behúzni őt az erdő sűrűjébe. Az egyik fa mögé húzza, majd visszalopódzik a tett helyszínére, és megvizsgálja a területet. Mancsaival a közeli földes területről mocskot hoz, majd azzal teríti be a vérfoltokat. Ideiglenes megoldás, de arra jó, hogy nehezebben vegyék észre, hogy bármi történt, na meg messziről talán ki sem szúrják. Ahogy ezzel megvan, visszasomfordál áldozatához, majd tovább húzza a lány, talán holttestét, végül pedig az erdőben egy szép nagy fa közelében, egy kisebb tisztáson elkezd ásni. Nem akarj megenni az őrzőt, még ha bestiája hülyének is nézi miatta, így a legjobb, ha eltünteti a holttestet. Sokáig dolgozik, a talaj elég kemény még, de végül, ha minden sikeres, akkor nagyjából az egy méter mélységű sírba vonszolja a lányt, aztán pedig elkezdi ismét a földmunkákat. Fárasztó, de mégis meg kell tennie. Minél később tudják meg, hogy gyilkosság történt, annál inkább kihűlnek a nyomok. Ha minden jól megy, akkor végül visszaindul. De, ha nem, akkor természetesen másképp is alakulhatott minden.
Jade maga szerint mindent megtett. Az egyetlen, amit tényleg sajnál, hogy az az, hogy sokkal inkább volt harcias, mintsem körültekintő. Nem indított hívást, nem jelzett haza semmilyen formában, és saját magát, a szüleit, a helyszínt megismerve hetekbe telhet, hogy bárki is rátaláljon. Sírt. Sírt, mert még a varázslatos életéből sem élt le annyit, hogy ne féljen attól, ami a halál után várt rá, és sírt azért, mert mindig a legjobbnak gondolta magát, ám most élete legnagyobb hibájával fog a halálba lépni. Miért... miért, miért... A szorítás a torkán végzetes, a Páncél is tovatűnt, az eddigi, hasztalan kapkodásai pedig semmit sem lassítottak a farkason. Azt hitte, hogy bárkit legyőz, és lám, ezúttal Ő maga feküdt kiterülve a betonon, az út szélén, mint egy darab szemét. Lassan vérzett, alig kapott levegőt, a sírós köhögései vért fröcsköltek szerteszét. Csak a farkas felé próbálta fordítani a fejét. És még képes volt a vég előtt elhalóan megszólalni. - Légy... légy... átkozott... - suttogta elhalóan, miközben a nyakából kivérzett - Anya... Apa... Sajnálom... Igazatok volt... Már csak a csillagok maradtak neki, és lassan égre rajzolódó Aurora egy darabja. Ezeket látta utoljára a világból, mielőtt a kezéből kifordult a tőr, mielőtt a másik kezéről eltűntek a mágikus karmok. Mielőtt kábán, lassan elvérzett az út szélén. Szerette volna azt gondolni, hogy Harcosként távozott, de az éltének megítélésétől már csak pillanatokra volt... Egon ezek után azt tett a tetemével amit csak akart. Meg is ehette volna, el is temethette... a lánynak ebbe már semmi beleszólása sem volt. Egon elvégezte a feladatát. És mivel ilyen félreeső, ilyen jelentéktelen helyen csapott le az áldozatára, jó két hétbe bele is telt, mire feltűnt, hogy egy katona elesett. Mivel semmiféle Vörös Holdról nem volt szó az időszakban, végezetül egy arra járó kóbor kedvtelését vélték a gyilkosság mögött. Darab-darab. És mivel a kis településen más mászárlásnak nem volt nyoma, így úgy vettek búcsút a Harcostól, ahogy a többitől is szoktak. Szolgálat közben esett el. És ahogy kell, a váltás megérkezett a helyére.
//Kész vagyunk, belsőbe mehet egy jelentés a teljesítésről, hogy ott is legyen nyoma Köszöntem szépen, bár azt sajnáltam, hogy nem etted meg //
Egon bevégezte, amit elkezdett, ám sem a farkas, sem ő maga nem érzett elégedettséget. Az a fajta tett ez, aminek meg kell lennie, ám élvezet nincs benne. Nem önszántából ölt, hanem parancsra, és emiatt, utálta magát. Gyűlölte a dolgot, de ha életben akar maradni, na meg Rebeccát is életben akarja tudni, akkor nincs más megoldás. A harapás végzetesnek bizonyul, és a lány már csak az utolsó szavaira képes. Ezen a ponton Egonnak felmerül az elméjében, hogy használja a képességét, a mártírok adta jogán, és megmenti az életét, de ezt Alexander tudná, és nem valószínű, hogy kiskapuzhat azzal, hogy de hát meghalt volna. Sajnos ezt el kell eresztenie, és a lány utolsó szavaira, még a halódó elméjébe küld néhány szót. - Már az vagyok. Sajnálom, nem volt más út – gondolja a másik fejébe, persze nem valószínű, hogy a valaha Jadenek nevezett őrző megbocsát neki a túlvilágon, és ha Egonnak szörnyű pechje van, akkor még akár szellemként riogathatja is további életében. Az őrzők minden praktikát bevetnek, hogy megkeserítsék a farkasok életét. Amikor végül a lány már nem mozdul többé, Egon elviszi az erdőbe, majd eltemeti. Megehetné, de nem kíván őrzőt enni. Túlságosan… rossz lehet az ízűk a mágia miatt. Sokáig ássa a sírt, majd pedig hasonlóan sok idő, míg el is földeli, ezután pedig egy kósza, keserű vonyítást hallat. Még csajtat az erdőben, aztán kerülő úton indul meg a kocsija felé. Félúton visszaváltozik emberi alakba, aztán pedig már gyalogosan, meztelenül teszi meg az utat a kocsiig. Amikor odaér, felöltözik, majd beülve a gépjárműbe, mélyet sóhajt, gondolatai között pedig Alignak átkozása sűrűn megfogalmazódik.
//Köszönöm a játékot! Sajnos a mágia megmérgezi a húst, nem finom! //
Kezdőlap
Tehát előzőleg:
//
//
