Anchorage Alaszka legnépesebb városa (az állam lakosságának közel fele itt él), egyben önálló közigazgatási egység. Északon a Matanuska-Susitna kerülettel, délen a Kenai Peninsula kerülettel, keleten a Valdez-Cordova kerülettel szomszédos.
Egy háromszög alakú félszigeten helyezkedik el, melyet a Cook Inlet (a Csendes-óceánnak a Seward-félsziget és a szárazföld közötti keskeny öble) két nyúlványa határol: a Knik Arm (északnyugatról) és a Turnagain Arm (délnyugatról); a szárazföld felől pedig a Chugach-hegység (keletről). Valódi tengerpartja azonban nincs, az összegyűlt hordalék ugyanis szabályos sármezőket alkot. A városon kívül az önkormányzat irányítása alatt áll egy 5063 km²-nyi földterület, melynek nagy részét a Chugach-hegység teszi ki.
Nyáron az átlaghőmérséklet 13 és 23 fok között mozog, télen pedig -7 és -15 fok között (az enyhe téli időjárás a tenger közelségének köszönhető).
Jennynek mostanában sok dolga volt Anchorage-ben, s ha már úgyis annyit jár oda, nekem meg kéne pár ezüsttőr, így megpróbáltam rásózni a beszerzésüket. Meg tudta volna csinálni, ez tuti, de két hetes elvonult életmód és pár kiló mínusz után úgy gondolta, jót fog tenni nekem némi repülés és kiruccanás. Nos, az előbbi felől erős kétségeim voltak, az utóbbi viszont azt hiszem, tényleg rám fért, de szigorúan csak egy napot akartam a városon kívül tölteni. A helikopter se lett közelebbi barátom, mint a repülőgép, szóval nagyon örültem, mikor leszálltunk, s kis híja volt, hogy nem csókoltam aszfaltot örömömben. Helyette csak összecipzároztam a dzsekim és elindultam Jennyvel kocsit bérelni. Azt is ő vette, mert bár én se voltam már katasztrofális, azért na, vitathatatlanul messze magasan jobb, mint én. Ráadásul ebben a városban sokkal többet mozgott nálam, úgyhogy minden szempontból jobban jártunk így. A belvárosban aztán leparkolt, és mivel neki is, nekem is másutt volt dolgunk, így külön váltak útjaink. Még jó, hogy van mobil a világon, így nem kellett előre visszatérési időpontot megbeszélni.
A tőrök mellé szereztem még sörnyitót, nyakláncot, az ajakpiercingtől nem tudom végül mi mentett meg, de azt már nem vállaltam, öngyújtót mindenesetre vettem és szemeztem még pár ezüst cuccal, de nem akartam itt hagyni minden vagyonom... ezüst berakásos Angry Birdsös naci! Na jó, nem, nem, nem, nem... Inkább egy ezüst szegecses karpántot vettem. A vásárlásban kiélt... öhm... nem tudom mim. Ez James szakterülete, majd megkérdezem, előtte viszont sürgősen keresnem kellett egy pubot, bárt, vagy bármit, ahol ihatót adnak. Kinéztem egy pofás kis helyet és berongyoltam. Két lépés után megtorpantam és lezuhant az állam, még jó, hogy nem mászkáltak akkor éppen sokan, mert alaposan megtaposták volna. Felmertem, és próbáltam nem olyan nagy szemekkel nézni, de ez enyhén szólva is sokkolt, ugyanakkor... vicc. Ide jövök, hogy egy napra kiszellőztessem a fejem az otthoni dolgok miatt, erre ki ül a bárpultnál? Na ki? Castor de Luca! Jackpot! Cseszd meg! Hát, ha már bejöttem, nem fogok sarkon fordulni, mint hülye kis tini, aki belefut az exébe. A területünkön kívül vagyunk mindketten, "átlagos" farkasokként, emellett én még mindig nem akartam nekimenni, és ő se úgy nézett ki, mint aki annyira a falkájával van elfoglalva, szóval... akár meg is meg is kísérelhetnénk valami normálisat? Akárhogy is, nekem sör kellett, azt a pultnál kapok, szóval így is, úgy is mellé fogok kerülni, mert csak miatta nem megyek máshova. - Ilyen a világon nincs... - dünnyögtem, mikor a pulthoz értem és kértem egy korsó sört. - Múltkor valahogy jobban festettél. A hímre néztem, míg a sört csapolták.
Ez nem nagyváros. Ez nem nagy állam. Mármint nem a szó fizikai értelmében... Alaszkában, ha az ember le akar lépni, legalább 6-7 órát kell autózni ahhoz, hogy egy másik faluba, városba essen be. Velem is ez volt, miután megtaláltam a húgomat, és úgy döntöttem, ennek ellenére elhagyom a várost. Anchorage esett még így is a legközelebb. Baromi sokan élnek itt, és nem is közlekedem anélkül, hogy a pajzsom ne lenne maximálisan zárva. Én ugyan nem fogok a helyi falkánál kuncsorogni bármiféle engedélyért, hogy a területükön tartózkodom. Ettől függetlenül nem áll szándékomban halomra veretni magam. Az ötödik pohár whiskymet szopogatom éppen a pultra görnyedve, mint valami film leélt alkoholista szereplője. Nem vagyok részeg, csak kellemesen zsibbadt. Néha oda-odanézek a fejemtől jobbra levő képernyőre, amin a sportcsatorna műsora megy. Tényleg, már csak egy tálja sós mogyoró kellene rám, és egy flaneling. Helyette van szürke póló és fekete bőrkabát. Annyira azért mégse süllyedtem mélyre. Ma van a születésnapom. Gondoltam tök jó lesz egyedül, majd zavartalanul merenghetek el az elmúlt 352 esztendő történésein, feltérképezhetem az életem legfőbb állomásait és meggyőzhetem magam, hogy sikeres vagyok - függetlenül attól, hogy miképpen jutottam odáig, hogy a falkától elvonulva "ünnepelek". Nem jött össze, jobbára semmin sem gondolkozom, mert rájöttem, hogy az még soha semmiből nem rángatott ki. Sőt, csak még mélyebbre kerültem általa, amit most aztán igazán nagy luxus lenne megengedni magamnak.
Húzóra csorgatom le a szeszt a torkomon, aztán kérek még egyet. A pultos elég furcsának találja, hogy már a hatodik poharat kérem ki, de még mindig nem dülöngélek, verekszem vagy alszom el, esetleg borulok le a bárszékről. Szerencséjére nem eszi szóvá a dolgot, és szerintem mindkettőnknek jobb, ha ez így is marad. Se szagot, se energiát nem érzékelek eme bódulatomban, a fülem mellett megszólaló hangra is csak lustán emelem fel a fejemet. Nos, minden zsibbadás, ami eddig bennem volt, majdhogynem varázsütésre tűnik el - igaz csak arra az időre, amíg fel nem fogom, hogy Northlake-be sikerült belefutnom. Vagyis neki belém. Boldog szülinapot, mi? A kijelentésére felprüszkölök és rekedt, olcsó, akciós nevetéssel szólalok meg. -Hiába, az embert egy bizonyos kor után már padlóra küldi a születésnapja. Vonok vállat és újabbat kortyolok. Hogy zavar-e, hogy Darren így lát? Nem. A Bestia még mindig annyira se méltatja, hogy egyáltalán érdeklődést mutasson, az emberi felem pedig olyan magasról leszarja a világot, hogy szinte harapható. Egyébként sem tekintem ellenfélnek. És nem azért, mert annyira gyenge, hanem mert a szememben egyszer már megfutamodott. Ha tartanék tőle, az számomra lenne kellemetlen. - És te? Neked is születésnapod van? Dobom vissza a labdát, tekintve, hogy jelen állás szerint három opció létezik. Az egyik, hogy véletlen az egész. A másik, hogy követett. A harmadik pedig, hogy neki is születésnapja van, és ő is ide jött megfeledkezni róla. Na, melyik a legvalószínűbb? Hát persze, hogy a szülinap.
Dőlt belőle, felőle a piaszag, de szerencsére annyira nem volt kiütve, hogy ne fogja fel, ki huppant le mellé - mert lecsüccsent, ha már itt vagyok -, és sejtem, hogy nálam jobb társaságot is el tudna képzelni, ám most ezt dobta a gép. A nevetés jó, még ha olcsó is, és nem épp örömteli, jobb, mintha elküldene élből az édesanyámhoz, bár még megteheti. Kiprovokálni viszont nem állt szándékomban. Basszus... tényleg eléggé szétcsapottnak nézett ki, és elképzelni nem tudtam, hogy az alatt a két hét alatt, amíg én emóztam, náluk mi történhetett. Biztos nem nekünk köszönhető a változás, külsős tényező egyébként se tud ekkora ütést bevinni - átvitt értelemben. Hogy érdekelt-e? Hogy a viharba ne! Annak a falkának az Alfája ne legyen így lerobbanva, ami finoman szólva is helyzeti előnyben van. A fordított kinézetünk most reálisabban tükrözné az állást, szóval ez fix, hogy személyes. - Annyira, hogy idáig rohantál tőle? - kérdeztem vissza csendesen, mert ezt azért én se vettem be. Őt nem ismerem, csak hírből és egy futó találkozásból, csak a nagy átlagból tudok következtetni. A farkasa érdektelensége hidegen hagy, nem farokméregetni jöttem ide hozzá, és nem is azért, hogy bizonygassam, milyen f*szagyerek vagyok, bátor, meg minden ilyesmi, hogy ezért meg azért "futamodtam meg". Francokat. - Ó, nem, az még nekem odébb - húztam kicsit szélesebb mosolyra a szám. Ez a gesztus már ment, de valódi vidámság fele annyi se volt mögötte, mint régen. - Kiéltem a hajlamaimat - paskoltam meg a dzsekim, amiben ettől zizegő-csörgő hang támadt: az ezüst cuccok a zacsiban. Meg az új tőrök a törzsemre csatolva, amiket takart a fekete bőr. - De akkor... - kértem egy rövidet is a söröm mellé, s amint megkaptam, Castor poharán koccintottam - Tupilek éltessen még sokáig - azzal felhajtottam. Vicces lehetett, hogy annak kívántam ezt őszintén, akinek az egyik legnagyobb ellenségemnek kellett volna lennie. Csak hogy ne érhessen az őrület vádja: Kirillnek ezt nem tudnám még udvariasságból se mondani. - Heh, ha tippelnem kellett volna, hogy a nagy Castor de Luca hogyan fog születésnapot ünnepelni, ez - mutattam kurtán körbe a báron meg magunkon - a legvadabb álmaimban se merült volna fel. Az meg pláne nem, hogy egyáltalán elhagyod a várost és magára a falkád. Semmi számonkérés, élc, agy egyéb nem volt ebben, egyszerűen meglepődtem, s ennek adtam hangot, más kérdés, hogy azért reméltem, hogy majd elárul valamit, az meg megint más, hogy azzal mit kezdenék. A cél ott lebegett a szemem előtt, legyen elég ennyi.
A visszakérdezésétől hirtelen úgy érzem magam, mint egy gyerek, akit kérdőre vonnak, aki lebukott egy hazugsággal, vagy legalább is, mintha valamiféle régi jó barátom próbálna valamilyen módon helyretenni. Másnak talán egy morranással és valami jól megfontolt eltereléssel adnám tudtára, hogy nem tetszik a dolog, de Darren esetében pusztán egy oldalra sandító szemvillanás az, ami talán jelezheti neki, hogy oké: eltűröm, hogy egy idegen városban a szomszéd széken iszogasd a sörödet, de eddig és ne tovább. - Nem rohantam. Ami azt illeti, tényleg nem. Teljesen nyugodt tempóban vezettem le ezt a több, mint háromszáz mérföldet. Persze nyilván nem így értette, én viszont úgy értem, hogy én oda megyek, ahová csak akarok. És nem hogy neki, de még a falkatagjaimnak sem feltétlenül tartozom magyarázattal. A hajlamos megjegyzésére kissé értetlenkedve szaladnak fel a szemöldökeim, de aztán a tudtomra adja, hogy tele van pakolva fegyverekkel. Két dolog biztos. Az egyik az, hogyha meg akarna ölni (ehh, vicces egy feltételezés a történtek fényében), akkor nem közölné előre, hogy tűpárnának öltözött. A másik pedig az, hogy továbbra sem csípem azokat a háromszázas farkasokat, akik bármilyen módon fegyverhez nyúlnak. Aki ilyen és velem van, azt persze kihasználom, ha meg vagyok szorulva, de én magam sosem élnék ilyesmivel. Elmélkedésemből csak a poharak koccanása ráz fel. Mi a fasz... - Erősen kétlem, hogy Tupilek akár egy kanalat odébb tenne az érdekemben, de kösz. Nem, ennek abszolút nem szemrehányás szaga van. Ez kérem tiszta racionalitás. Amim van és amim lesz, azt csak magamnak és a farkasaimnak köszönhetem, ehhez holmi "istenségek" semmivel sem járulnak hozzá. A koccintás után hosszan kortyolok, aztán újra beleveszem az ital bronzába. A következő mondatai hallatán szinte én kívánom, hogy bár ne szólalt volna meg. A kezem lendül irányába, s kívülről ez olybá tűnhet, mintha átkarolnám egy szeretett bajtárs vállát. Holott, ha nem húzódik el, vasmarokkal szorítok rá a vállaira. - Ne... - kezdem figyelmeztetőleg, de abbamarad - Tekintettel arra, hogy farkasokat nevelek, nem pedig egy csapat bébifókát, igazán tudnak vigyázni magukra néhány napig. Némi él, némi szemrehányás, egy csipetnyi vélemény arról, mit gondolok az ő falkájáról... Bízom benne, hogy ennyi elég ahhoz, hogy vegye a lapot és még egy utolsó vállszorítás után úgy tudom elengedni, hogy felfogta, én a nagyra tartott Tupilekjétől sem viselek el semmilyen kérdőre vonást. Még akkor se, ha Darren nem annak szánta, pusztán meglepetésének adott hangot. - Ez is csak egyfajta... nevelés... Nálunk nem az a módi, hogy mindenki... Tanulják csak meg, egyedül lehúzni maguk után a wc-t... Nem azért jöttem el, mert akartam... Hanem azért, hogy megszabaduljak az ingyenélőktől. Vállat vonok és felhajtom a maradék italt. Csak betolom a pulton, szerintem már mondanom sem kell a pultosnak, hogy igen, még egy ilyet, mert már tudja. Szusszanok, és érzem, hogy egyre inkább elbódulok. De félni még mindig nem félek, s talán kellően nagy felelőtlenség ez részemről, de... Northlake nekem nem fenyegetés. Különben is, kettő-nullra vezetek. - Különben meg nem tudom, feltűnt-e, de... te sem vagy éppenséggel a... ott, a falkád seggébe'. Szal' nem tudom, szerintem egyezzünk ki egy döntetlenben. Kivételesen. Az első alkalom, hogy valamelyest elmosolyodom, persze nem egyenesen Darren arcába, hanem a pult felé. Kényelmetlen lenne állandó jelleggel oldalra nézni, a végén még beállna tőle a nyakam.
//Most erről a reagról ez a nóta jutott eszembe, főleg a második versszak, az nagyon találó ide xDDD Az én szemszögemből, persze //
Világéletemben kíváncsi voltam - meg is ütöttem párszor miatta a bokám, legutóbb két hete -, szóval igen, bosszantó szokásom kérdezni, de a másik megteheti, hogy nem felel. Ahogyan castor meg is tette, de a szavaira majdnem elmosolyodtam. Csak a szemvillanás tudatta, hogy nem lenne tanácsos, amivel nem ijesztett meg, de nem azért ültem ide, hogy felhúzzam, szóval moderáltam a mimikám. A kérdő szemöldök felvonást hamar megválaszoltam. Hát na, mindenkinek vannak perverziói, két tőr pedig nem a világ, bár ha az ezüst ékszereimet is fegyver számba vesszük nem-fakírok ellen, akkor lehet kicsit túlöltözött vagyok a piercingjeimmel, fülbevalóimmal, nyakláncommal, gyűrűimmel... Bocsesz, nekem ez a vérvonal jutott, majd ha mások se élnek az övékkel, én se az enyémmel, és addig aligha fenyegetné bármelyik apróságom Castort, míg nem akarom a torkán lenyomni. Eddig ilyesmire nem gondoltam. A kívánságom kommentálására egy leheletnyit felvontam a fél szemöldököm, de ez annyira nem volt látványos, hogyha nem figyelte célzottan, aligha tűnt fel neki. Elgondolkodtam, hogy tényleg mindig ilyen kukacoskodó, vagy ez a pia mellékhatása? Akárhogy is, "Isten éltessen"-t soha a büdös életbe nem fogok mondani senkinek, akkor már inkább inkább egy mesebeli, valaha talán élt őst emlegetek fel - vagy Törp Papát. A boldog szülinap... jah, biztos rohadt boldog, árad belőle az öröm. Puhatolóztam, bár ez neki úgy tűnt, majdnem felér egyfajta provokálással. Az "ölelésére" érdeklődve néztem közvetlen közelről a szemébe. - Jó, hogy így bízhatsz bennük és nincs okod kételkedni. Szerintem tényleg tök jó, ha ennyire megbízható egy falka, és az alfája csak úgy kiruccanhat - azt mondjuk nem tudom, mennyi időre -, én kicsit tartok tőle, hogy az enyéim mit művelhetnek. Nem, nem egy legóvár felépítésétől parázok. A bébifókát elengedtem a fülem mellett, ráérek kicsinyes lenni máskor. Elhúztam a szám. - Na, ez az, amire mi, előttetek nem igazán voltunk rászorulva - mondtam mindennemű lelkesedés nélkül és megittam a söröm maradékát, majd kértem még egy korsóval. A rövid csak a köszöntő miatt volt, nem akartam leinni magam. - Kemény kézzel irányítasz és ez látszik a falkádon. - Ez egyszerre volt magamnak feljegyzés és felé egyfajta... elismerés. Hát na, tény, attól, hogy kimondtam, még nem lesz puncs, csak tisztában vagyok a dolgokkal. Sóhajtottam. - Ne, tényleg? - kaptam rá a tekintetem, mint akinek eddig tényleg nem esett le, hogy másik városban sörözget. Egy halvány mosoly az én arcomon is átfutott a döntetlenre, mintha fociznánk, pedig ez annál sokkal rosszabb játék volt. - Ki kellett mozdulnom egy kicsit - mondtam és a mosoly eltűnt, hogy aztán szórakozottan forgassam a korsót a kezeim között. - Ez most egy kicsit személyes lesz, de nem akarok benned vájkálni, szóval - vállat vontam, amolyan "ha nem felelsz, azt full megértem" módon -... Milyen volt anno átvenned a hatalmat? Baromira érdekelt! Ha lett volna más vezető, akit erről megkérdezhettem volna - vérfarkast -, akkor megteszem, ennek hiányában viszont csak ő volt. Mert kit faggassak? Milit? Sednát? Vinc szellemét? Nem, köszönöm, semmivel se lennék előrébb. Félelemmel vegyes izgatottsággal vártam, hogy mit mond, hogy mond-e bármit. Nem attól tartottam, hogy elküld a búsba, vagy gúnyol, inkább úgy éreztem magam, mint egy kölyök az első teliholdja előtt. A pajzsom félig volt csak fent, szóval ebből egy keveset megérezhetett.
Nem, valóban nincs okom kételkedni. Azt is tudom, hogy mindenki, akire most rájött az agybaj odahaza, a távozásomnak köszönhetően megfelelőképpen mérlegelik a dolgaikat. Ismerem őket, s bár úgy jöttem el otthonról, hogy azt hittem, csalódom kell majd, ahogy teltek a napok, valamiféle nyugodt bizonyosság mégis felütötte bennem a fejét. Aztán már nincs hátra, csak szívni a fogamat, mert azért nekem sem éppen a legjobb távol lenni tőlük. De muszáj. Hogy pontot tegyünk a függőben lévő dolgokra. - Százkét éve nincs okom kételkedni bennük. És ez nem most fog megváltozni. Néha még nekem is hihetetlen, hogy ennyi idő eltelt azóta, hogy Toddot a másvilágra küldtem. Voltak rázós helyzetek azóta, az tény. Főleg egy olyan világvárosban, mint amilyen Chicago, ahol még olyan falkatagok is akadtak, akiknek pusztán a szaga alapján állíthattam biztosra, hogy velünk van. - Miért, te hogyan irányítasz? Az elődeid hogyan irányítottak? Kérdezem olyan hangszínen, ami egyértelműen Darren tudtára adhatja, hogy én igazából nem is tudok másfajta politikát elképzelni. Az egyik mancsom büntet, a másik jutalmaz. Etet, de ugyanúgy elveszi a tál ételt azok elől, akik nem szolgáltak rá. És minden szívfájdalom nélkül szabadulok meg azoktól, akik haszontalanok. Empátiát is csak azok felé érzek, akik letettek már annyit az asztalra, hogy ezt kiérdemeljék. Felfoghatatlan, hogy ezt lehet, vagy szabad másképp művelni. "Ne, tényleg?". Vicceskedünk Darren? Jól van, vicceskedjünk, ettől függetlenül ahogy én nem tartozom neki semmilyen magyarázattal, hogy éppen hol verem a csalánt, tőle sem várom el. Sőt, nem hogy nem várom el, hanem egyenesen leszarom. - Mi ez, valami falkavezetői tanácsadás? Bukik ki belőlem a röhögés, ahogy felteszi a kérdését, s ezáltal kissé hitetlenkedve rázom meg a fejemet. Szép... Eljövök ide, találkozom a másik falka vezetőjével és ilyeneket kérdez... Nevetséges, de tényleg, ettől függetlenül szeretek róla beszélni. Ha valaki így rákérdez, akkor legalább a nagyképűség vádjától mentesítve dagaszthatom a mellemet, hogy milyen fasza gyerek vagyok. - Tanulságos. - vonok vállat - Van az a pont, amikor választanod kell. Egy barát, aki felkarolt vagy... Száz támogató, akik hűséget fogadnak, de ha megtagadod őket, élve koncolnak fel. Nyilván azért a farkasom dominanciája sem tartott vissza a hatalomátvételtől, anélkül nem sikerülhetett volna, és anélkül nem élhetnék még mindig. De gondolom ez evidens és nem kell magyarázzam, hiszen valahogy... Darren is hatalomra kellett kerüljön, és csak remélni merem, hogy nem egy ötórai tea mellett írtak alá valami öt éves szerződést arra, hogy akkor mostantól ő a Jani. - Gondolom egyértelmű, melyiket választottam. - iszom - Olyan farkasokat szereztem, akik bármelyik percben meghalnának értem és egymásért, mindenféle hősködés nélkül. És velük... Velük tudtam, hogy van értelme, és hogy bármit képes vagyok elérni. Fel-felsejlik azoknak az arcképe, akik most otthon várnak rám, és akik miatt most itt vagyok. Ettől függetlenül büszke mosoly ül ki az arcomra, majd hosszasan sóhajtok, elidőzve a következő megszólalás előtt. - És éppen ezért fogtok ti is elveszni. Ez nem az erőfölényről és a taktikáról szól. Hanem a falkaszellemről. Nem, nem fenyegetőzöm. Tényeket közlök. Legalább is szubjektív tényeket, bár az a kifejezés önmagát hazudtolja meg. Én legalább is teljesen biztos vagyok abban, hogy csak egy minimális rákészültség kellene, és eltörölnénk őket a város történelméből. Mondjuk ezen a ponton jut eszembe Ray és Tyler esete, ami azért valljuk be, nem esik jól. - Nincs nekem a világon semmi bajom veletek, csak túl... Nagy a pofátok a semmire. - ha én nem én lennék, akkor gyorsan hozzátenném, hogy "már bocs". De mivel én én vagyok, ezért nem fogok udvariaskodni olyanokkal, akiknél nem indokolt - Nekem az kell, hogy az enyéim jól érezzék magukat. Sok dolgot meg kellett vonnom tőlük azért, mert ti léteztek. Mert foggal-körömmel ragaszkodtok az ősi földetekhez, amit egyébként leköptetek már azelőtt, hogy mi idejöttünk volna. Szóval vagy így, vagy úgy, de meg fogom teremteni azt az életteret magam körül, ami nekem és a falkának kényelmes. - ahol nyugodtan kefélhetnek halandókkal, meg büfiztethetik a csecsemőiket, mert nem kell attól tartani, hogy elragadják őket egy óvatlan pillanatban - Szóval... Ilyen. Ilyen volt átvenni a hatalmat. Felelősségteljes. Ezt a te figyelmedbe is ajánlom, mert hát... Vannak még rendezetlen számláink. Feltolom magam a pulttól, hogy előássam a tárcámat a farzsebemből, és a pultra hajítsak egy zöldhasút az eddigi italokért. Hanyagul, pökhendien, akkora borravalóval, amilyet a pultos szerintem még életében nem látott. Mert ugyebár én megtehetem, és rengeteg dologról hiszem azt, hogy nekem alanyi jogon jár.
- Az elődeimet hagyjuk... - Valószínűleg ha überjók lettek volna, most nem itt tartanánk, kapásból nem küldik ránk őket, mint valami kivégzőosztagot... A hangom lemondó volt. Nem is tudom, mikor volt olyan vezetője ennek a falkának, aki inkább javított, semmint rontott a helyzeten. - Nem - ráztam meg a fejem finoman mosolyogva, és érezhette, hogy őszinte vagyok. Más miatt érdekelt. Érdeklődve hallgattam végig, mert igen, pontosan ezekért volt a kérdés, azt akartam tudni, hogyan és miképp irányít, szervez, mit tart fontosnak egy falkában, mit vár, mit tart erénynek... hogyan lát minket. Bőkezű volt - nem csak a borravalóval -, többet is kaptam, mint reméltem ettől az egyszerű kérdéstől. Nem tudom, mikor kezdtem el piszkálni a bal fülemben az ezüst fülbevalót, de amint észrevettem magam, abbahagytam. - Sok dologban igazad van a falkámat illetően, de... - elhúztam a szám. Minek magyarázzak, amikor ittas, nekem pedig még Ryannel is beszélnem kell, hogy nem oltári nagy mellélövés-e az egész. - Mindegy. A lényeg, hogy, én is csak a legjobbat akarom az enyéimnek, aki pedig akarja és érdemes rá, annak meg fogom szerezni. - Most már biztos voltam a dolgomban, s ettől tényleg megnyugodtam. Már csak okosan kell csinálni és célnál is vagyunk. A szemem sarkából láttam, hogy szedelőzködött és fizetett, az már nem érdekelt, hogy mennyit és hogyan, én még úgyis maradok, Jenny pedig ha végzett, szól, hogy hol szedjük össze egymást, sóval innentől nem rohantam sehova, úgyhogy a távozása után is maradtam a seggemen.
//Köszönöm a játékot! ö.ö (És remélem, a következő szülinapod már falkabuli lesz!)//
Lassan fél hete követem bratyeszt, parancsot szegve, de ezt torony magasan leszarva, mert néha szükség törvényt bont. Mégis miből gondolta azt, hogy azért, mert lelép, ott hagyja a falkát, akkor majd mindenki a seggén ülve várja, hogy visszatérjen? És a biztonsága? Az meg smafu, mi? Mert pont úgy ismert meg, mint aki ilyen esetben nem jön utána... hát nem. Arra azért én sem gondoltam, hogy eljön a fenébe, és Anchorage lesz az úticélja, de már olyan mindegy, itt kötött ki, ahogyan én is. Tisztes távolságból követtem, ügyelve arra, ne az első percben bukjak le, ha lehet -bár van egy olyan érzésem, hogy ez kurvára nem a zsenialitásomnak köszönhető, lévén másik kocsit nem sikerült beszereznem hirtelenjében...stb.-, viszont felkészülve arra, hogy ez megtörténik, és akkor balhé lesz. Naná, hiszen nem otthon ülök és gondolkodom azon, amin nekem azt hiszem most nem kell, hanem egyszerűen fittyet hányva mindenre utána jöttem. A kocsmától kicsit távolabb parkolok le a fekete Grand Cherokee SRT8 terepjáróval, szemmel tartva a bejáratot és bratyesz kocsiját. Most vagy gyalogosan megy tovább, vagy egyszer majd kijön onnan. Azt viszont a tököm se gondolta, hogy másik farkas is itt bukkan fel, pont ennél a csehónál, egyelőre mégsem mozdulok, várok. Nyílt terep, csak nem okoznak felfordulást, az csúnya lenne. Felsóhajtok, és hátra dőlök az ülésen, azt hiszem lesz pár szabad percem, na de pont a szülinapján... mindegy, Roryék tudják, mit kell tenniük, én meg elröhögöm magam. Ez így annyira abszurd, hogy nagyon. Castor bent, én kint, a falka otthon... óriási. Beütött a kraft, azt tudom, a Kis Vöröst elkapta egy magányos, BB után szaglászva, már amennyire értekeztem erről Braddel és Balázzsal. Fasza lesz ez, eljött az apuci, és máris áll a bál, na de megoldják, okos srácok, nekem most bratyesz védelme a dolgom, nem más.
Mondhatnám, hogy finom utalásnak veszem, hogy meg fogja szerezni a legjobbat annak, aki érdemes rá. Mély levegőt veszek, és egész egyszerűen a kilégzésemmel együtt dobom le magamról a pajzsomat. A fekete Bestia legalább nem szédül, velem ellentétben. Azonban egészen udvarias finomsággal támadjuk be Darrent az energiáink lángcsóváival, körbenyalogatva őt, akár egy óriási fagylaltot. - Nem ígérhetem, hogy könnyű dolgod... - hirtelen összeráncolom a szemöldökömet, mintha valami megzavart volna - lesz. Fejezem be kissé álmatag hangon, a tekintetem a bejárati ajtó felé kapom, és halkan elmorranom magam. Ha Darren tényleg van olyan tapasztalt, mint amilyennek mondja magát, akkor tudhatja, hogy ez nem neki szól. Egyből fel is rántom a pajzsot, és csak egy résnyi kémlelőnyílást hagyok meg a külvilág felé.
[Utca]
Három háztömbnyire akad egy trafik. Én pedig igyekszem valamennyire stabil és egyenes léptekkel odatipegni, és amint ez sikerül, máris bedobálok a kosárba két palack ásványvizet, egy üveg sört, meg két műanyag dobozos szendvicset, és persze egy Mars szeletet. A kasszánál dolgozó kínai árus vastag, barna papírzacskóba pakol nekem, én pedig távozom. Visszafelé, a kocsma irányába. Andalogva megyek, a bal kezemben lógatom a papírzacskót és látszólag csak megyek, bele a világba. De nem. Pontosan tudom, hova megyek. Nem is nézek semmit és nem is foglalkozom semmivel. Ettől függetlenül mégis "látom", hova kell mennem.
Függetlenül attól, hogy észrevett-e vagy sem (nyilván igen), én azért koppantok hármat a fekete terepjáró anyósülésének ablakán, s ha ez nem lenne elég, lefelé mutatok a jobb mutatóujjammal, jelezve a hímnek, hogy húzza már le azt a kibaszott ablakot. Ha ez megtörténik, bedobom a barna zacskót az ülésre, és rátámaszkodom a kocsiajtóra. Felsóhajtok. Jobbra nézek, aztán balra fordítom a fejem, mígnem végre sikerül megállapodnom Dante arcán. Na igen, hogy is volt az, hogy ő az egyetlen, aki még tartja bennem a lelket? Idióta majom... Azt hiszi, hogy nem tudok magamra vigyázni, holott végső soron egész közös életünk során én vigyáztam őrá. Faszfej. Ettől függetlenül valahol a szívem mélyén, ahol már egyébként is melegít az alkohol, egészen büszke vagyok, s talán még hízelgőnek is nevezhetném a gesztust, hogy végig a nyomomban volt. Észre sem veszem, hogy a gondolatok közepette féloldalas mosolyra görbül a szám, és aprókat bólogatok. - Na húzzál haza a picsába. Feltolom magam az ajtótól, aztán mint egy jó lovat, úgy paskolom meg a kocsi oldalát, hogy induljon. Kaját kapott, piát kapott, hat órára ez bőven elég. Ha meg nem, hát kiugrik valahol a főútnál, leöl egy bocit és megreggelizik, mit bánom én... A paskolás után három lépést hátralépek, és a mutatóujjammal hanyagul Dante homloka felé mutatva még hozzáteszem: - Komolyan mondom. Ha választanom kellene, hogy kinek van nagyobb szüksége Dante szolgálataira, akkor egyértelmű, hogy a falka lesz a nyertes, nem pedig én. Sőt, nekem nem hogy szükségem nincs rá, egyenesen... Azért jöttem el, hogy egyedül legyek. De már úgysincs sok hátra.
//Lényegében én csak ezt a kajavásárlós-ablakra támaszkodós cuki cuccot akartam elsütni xDD Úgyhogy írj/tégy belátásod szerint, szerintem én most megyek józanodni xD//
A franc se nézi az órát, kit érdekel, hogy Castor mennyi ideig van bent, ez most mind nem számít. Mikor szándékozik hazajönni? Azt sem tudom, na de ezt tudtam akkor is, amikor bevágódtam a kocsiba, és utána indultam, tehát pont leszarom, felőlem az éjszakát is itt töltheti, elmozdulni nem fogok. Balhé szaga még nem terjed a levegőben, okom sincs arra, hogy kiszálljak, de amikor bratyesz megjelenik, és igencsak illuminált állapotban indul a trafik felé, na arra már én is felvonom a szemöldökömet. Ennek ellenére várok, csak nem tűnik el a kocsija nélkül, és nem kell csalódnom, hiszen nem sokkal később felbukkan egy zacskóval a kezében. Felém tart, tehát lebuktam, és lehet, poénból lehajolhatnék, hogy én nem látom őt, és én itt sem vagyok, tehát ő sem engem, de felesleges. Elnyomok egy vigyort amikor a kocsihoz ér, és mutogatni kezd... ha adnám a hülyét, csak felbőszíteném, de így csak lehúzom az ablakot és ránézek. -Szeva, Főnök! A zacskóra meredek, hát most el kellene olvadnom, tényleg, hiszen kaját vett nekem, hogy takarodjak haza, és míg visszaérek, se haljak éhen. Egy könnycseppet kéne elmorzsolnom, na de most nem lehet, mert tudom, hogy nem viccel. A tűzzel játszottam eddig is, tudom, parancsot szegtem, és még örülhetek is annak, hogy ennyire lazán veszi az egészet. Vállaltam a kockázatot, akkor is, ha nem szorul éppen védelemre, de nem hagyhattam magára, ki tudja, kik erednek még a nyomába. Annak idején mindig ő védett engem, ezt is tudom, ahogy azt is, ereje teljében van, nem kell félteni, de ahogy itt felbukkant egy másik farkas, bőven benne lehet a pakliban, hogy van több is. Egyedül hagyjam? Elgondolkodom rajta, mert szívem szerint nem tenném, akkor sem, ha kiszedne a kocsiból és miszlikbe aprítana. Ezen jár az agyam, és addig nem szólok egy szót sem, míg hátra nem lép, és nem mondja azt, komolyan beszél. Célzott utalás arra, hogy vagy most megyek, vagy saját kezével nyír ki, ismerem, tudom, nem kell kifejteni. A zsebemhez nyúlok, és egy csomag szivart veszek elő, ami valamennyire be van csomagolva, de nem vittem túlzásba. Ki kéne szállnom, legalább most, de olaj lenne a tűzre, így csak odadobom neki, remélem, elkapja, és bólintok. Megyek. -Boldog szülinapot! Kösz! Felsóhajtok és hátradőlök, itt kéne maradnom, ha nem is észrevétlenül -bár a tököm se tudja, mikor jött rá arra, hogy követem-, mert akármilyen erős, féltem, és ha 200 év után a nyomára bukkantam, hát nem most szeretném elveszíteni. Mégis tudom, a felszólítása burkolt fenyegetés volt, nincs sok választásom. Ha magamra hagy, a telefonom után nyúlok, bekapcsolom és két társamnak üzenetet küldök, tudatva velük, hogy hazaindulok, nagy vonalakban beszámolva a miértről. Brad ha bemér, tudja hol járok, vagyis azt is, hogy hova jöhet a váltás... bár lehet, nem kéne feszegetni a határokat. Bratyesz most elnéző volt, de az nem azt jelenti, hogy mással is az lesz. Beindítom a kocsit, megfordulok, és ezerrel a gázba lépek... nem érdekel a gyorshajtás, de minél előbb vissza kell érnem a Falkához.
//Ez arc volt, bizonyíték arra, Castor szeret. xD Értem a burkolt fenyegetést is, tehát megyek haza.xD//
A Marriott egyik tetőtéri lakosztályában szálltam meg. Kellően magasan van ahhoz, hogy távol érezzem magam a lenti világ nyűgjeitől, és van annyira tágas, hogy ha az egyik végében ledobom a zoknimat, a másikba vonulva minden rossz szag nélkül élvezhessem, hogy a hatalmas üvegablakokon keresztül bámulom az eget. Eljöttem pihenni, de ez a pihenés és semmittevés úgy telepszik rám, mint valami ócska hálóing. Nehéz és szokatlan, hogy már a sokadik nap telt el úgy, hogy senkihez sem szóltam és semmit sem dolgoztam. Az egyedüli szórakozásom kimerül abban, hogy próbálok valami értelmeset keresni abban, hogy Northlake rám talált és igyekszem fogást találni a beszélgetésünkben. Arra jutok, hogy Darren talán nem jó kedvéből állhatott a falka élére, hiszen az elkötelezettségen kívül semmi egyebet nem éreztem rajta. Megkínoztam a lányát, nyíltan kihívtam és ő ezek után még csak fel sem emelte a hangját, hanem barátian érdeklődött és azt kívánta, hogy Tupilek éltessen a születésnapom alkalmából, amikor várhatóan inkább meg kellett volna ölni így, hogy nem élvezem a falkám védelmét.
Éppen kiittam egy újabb pohárral, amikor a mobilom furcsán elkezdte nyomni az oldalam, ahogy a zsebemben pihent. Szóval kivettem és szórakozottan forgattam az ujjaim közt, azon gondolkozva, hogy fel kellene hívni valakit. De mégis kit? Nem, az öcsémre még nem állok készen. Túl fajsúlyos hírrel kellene nála bejelentkeznem, erre pedig alkalmatlan vagyok. Hezitálok, hiszen egyetlen farkast ismerek, aki nem tartozik a falkám szabályrendszere alá, mégis akadnak közös pontjaink, egész jól ki tudunk jönni, és... Vannak már közös emlékeink, még akkor is, ha éppenséggel véleményem szerint idiótát csináltam magamból. Elsőként a hotel recepcióját hívom fel, és megkérem a recepcióst, hogy keresse elő nekem bizonyos Emma Ridley elérhetőségét. Persze szabadkozott a jogokról, de meggyőztem azzal, hogy én a főnöke vagyok, és azt hiszem pontosan tudja, hogy ha én úgy akarom, holnaptól nem kell bejárjon melózni. Korrekt, nem? Miután megkaptam a telefonszámot, vagy öt percig hezitálok, elpróbálva, hogy miket fogok mondani és miket nem. A végén pedig már annyira túlgondolom az egészet, hogy inkább sms-t írok, pedig azt rohadtul utálom. Végül a következő szöveg kerül elküldésre:
"Az anchorage-i naplemente igazán festői a lakosztályomból. Talán le kellene fényképezned. C"
Üzenet elküldve, én pedig töltök még egy italt és feszülten várom, hogy megcsörren-e telefon, mielőtt belealszom a várakozásba, avagy sem.
//Talán lehetne úgy, hogy reakció és utána fejlécezve, hogy "másnap" vagy nem tudom //
Már mondhatni kihevertem az előző Telihold okozta kellemetlen élményeket, bár, ami azt illeti, nem is volt annyira kellemetlen, elvégre, jól esett némileg leamortizálódni. Ezt kivéve azonban nem nagyon zajlott az élet, maximum a stúdióm belendítésén fáradoztam, meg igyekeztem összefutni betolakodókkal. Jah igen, volt egy rendkívüli módon elcseszett születésnapom is, de hát az már mondhatni menetrendszerű nálam. Nem is értem, mit csodálkozom, ha valaki magányos farkas, akkor süthet magának tortát, aztán cső. Jó, másnap Mark szerencsére kiengesztelt, és alig vártam, hogy elutazzak vele szeptemberben, hiányzott már nagyon az a marha. Épp pár új képemet hívtam elő, amit még a régi gépemmel csináltam, jobban is szerettem, mint ezt a sok modern kütyüt, de ez már csak a saját szórakozásomat szolgálta, a megrendelőim nem kifejezetten értékelték volna. Volt köztük pár kép a Holiday tetejéről is, meg inkább a természetben lőtt pillanatok ütköztek ki hamarosan az előhívó folyadék hatására. Már zárva volt az üzlet, de én még itt szobroztam, mert mást jelenleg nem igen tudtam művelni, vagy csak kedvem nem volt semmihez, tudja a bánat. Az utolsó képet lógattam fel száradni, mikor rezgett a telefonom. Elmosolyodtam, hisz meg voltam győződve arról, hogy Mark óhajt valamivel az agyamra mászni, az meg mindig mókás, de némileg elkerekedtek a lélektükreim, mikor elolvastam az sms-t. Ezek szerint Anchoragebe lógott meg Castor, azért nem látni mostanában… Vajon van valami gebasz a falkában? A mosolyom mondjuk nem tűnt el, odabenn elégedetten kapta fel a fejét a fekete bundás farkasom, és már behízelgőn törleszkedett is a húsbörtönhöz, hogy menjüüüünk. Céda.
”Melyik szállodában is van ez a lakosztály a festői naplementével?”
Pötyögtem vissza, felhívni nem fogom, mert… mert nem. Valahogy nem akarom megadni neki azt az örömöt, hogy tudja, igencsak jól esik az invitálása. Ez olyan hülye női dolog, vagy mit tudom én. Mindenesetre gyorsan összepakolok, és nézek egy járatot holnapra, mert nem vagyok hajlandó addig autókázni, vonatozni meg pláne nem, egy szépítő alvásra meg mindenképp szükségem van.
[Másnap]
”Másfél óra múlva ott vagyok, kérek reggelit!”
Küldtem el vigyorogva a következő szösszenetet mielőtt felszállt volna a gép Fairbanksből, majd nyomtam ki a telefont, egyébként is utáltam, úgyhogy engem nem dühített, hogy repülés közben ki kell iktatni ezeket a kütyüket. Az út hamar elröppent, nem különösebben számítottam másra, egy óra az szinte semmi. Úgyhogy hamarosan már egy taxiban ücsörögtem útban a Marriott felé. Ahogy közelítettünk, meg is állapítottam, hogy valóban kellemes lehet a naplemente odafentről, mint ahogy a napfelkelte is, bár ez utóbbiról már lecsúsztam, de hát… holnap is lesz belőle… Na igen, ha már itt vagyok, nem feltétlenül szeretném nagyon kurtára szabni a kirándulást, s ehhez akkor is tartom magam, ha esetleg Castor rövid úton úgy dönt, hogy mégsem vágyik kifejezetten a társaságomra. Végül hamarosan már Castor ajtaja előtt álltam, és kopogtam be, a kezemben egy üveg whiskeyvel, mert hát, az már mondhatni állandó pajtásunk, és mivel megláttam a duty freeben, nem akartam ott hagyni. Volt nálam egy nagyobbacska táska is pár göncömnek, meg a gépemnek, de alapvetően nem gondoltam túl a kis utazást. Ha nem nyitott ajtót, mert teszem azt még aludt, akkor nemes egyszerűséggel megcsörgettem...
Nem mondanám, hogy túl sokat kellett győzködjem Emmát, elég volt csak bedobni a naplementét és a fényképezést. Pazar. Bár, hogy őszinte legyek, egy csipetnyi izgatottság azért vegyül a hangulatomba, amikor és miután a válasz sms-t elküldöm, hogy pontosan merre vagyok. De ez még mindig jobb, frissebb és élettel telibb, mint a csendes és unott magány.
[Másnap]
Nem aludtam túlságosan mélyen, egyébként sem az én stílusom. Az Alfák igenis aludjanak inkább éber álomban, felszínesen, hiszen sose lehet tudni, mikor kell felpattanni és menni. Másfél óra... Megdörzsölöm az egyébként is gyűrött arcomat, és ennek hála sikerül rájönnöm, hogy a kávém után azonnal fogat kell majd mosnom. Emmának még nem hozatok fel semmit, mert minden bizonnyal kihűlne, mire ideér. Azt hiszem, hogy kivételesen nem Alfai mivoltomban, a magam perfekcionizmusával kívánom fogadni. Így hát nem is viszem túlzásba a készülődést, bármennyire kiábrándító. Fekete farmert és fehér trikót húzok, felcsatolom a bal csuklómra a Benitótól kapott fehérarany láncot, jöhet némi parfüm és ennyi. Amikor elérkezettnek látom az időt, rendelek friss kávét, narancslevet és egy csomó francia sütit... Elegáns bagettet apró vajkockákkal, szépre szelt felvágottválogatással és némi zöldséggel. Idegesen izgatott áramlat szalad végig a gerincemen, amikor kopogást hallok és ráeszmélek, hogy Ő az. Még egy utolsó mozzanattal igazítok a zsúrkocsin, mielőtt ajtót nyitnék. Az arcomon látszik, hogy baromi nyúzott vagyok, ettől függetlenül őszinte mosoly szalad a szemeim sarkába, ami akkor szélesedik ki, amikor meglátom a whiskyt. - Reggeli, mi? - köszöntöm érces basszussal - Fáradj be. Állok félre, s az ilyenkor szokásos üdvözlőpuszi helyett csak a karját simítom meg, mire a Bestia álnok farokcsóválásba kezd és szelíden morran oda a nősténynek, üdvözölve őt. - Nem egy Holiday Inn, de megteszi. És a reggelid... - mutatok a zsúrkocsi felé - Jól utaztál? Ha behajtottam mögötte az ajtót, magam is beljebb orientálódom, és a suta egymás mellett tipegés helyett inkább célzottan indulok meg, hogy töltsek még egy kávét és helyet foglaljak az étkezőasztalnál. Bízom benne, hogy nem kell külön közölnöm Emmával, hogy ugyan érezze otthon magát és foglaljon helyet, esetleg szolgálja ki magát. Bár arra azért kíváncsi vagyok, hogy a múltkori után miképp indul meg a közös időtöltés, az meg persze más kérdés, hogy hogyan fog befejeződni...
Az a helyzet, hogy én sem estem túlzásba öltözködés terén, épp elég az, hogy szinte azonnal jöttem, nem kell még puccba is vágnom magam, hogy tetszelegjek előtte. Na jó, nem tagadom, hogy van a tarsolyomban nagyon is csinos áll leejtős ruci, de fene tudja, hogy az rám fog-e kerülni, avagy sem. Egyelőre csak egy testhezálló farmernadrág és egy ejtett vállú zöld tunika az, amiben pompázom, persze, a magas sarkúból most sem engedtem, ja és igen, a bugyit sem felejtettem el, elvégre, általában hordok, mivel nem mindennap kötök fogadást a hülye haverjaimmal. Illatozni persze illatozom, és egy-két ékszer is felkerült, de semmi extra, nem vágyom most arra, hogy bárkit is lenyűgözzek, nem akarom, hogy esetleg azt higgye, túlgondoltam a múltkori dolgot. Csak tudnám, hogy akkor mégis mit keresek itt. Úgy értem, most halál egyértelműen nem Todd miatt vagyok itt, és még csak nem is a naplemente látványa miatt. Basszus… - Reggel van, nem? Kérdezem széles mosollyal, és a kezébe nyomom a whiskeyt, így utólag belegondolva egészen jól jön arra, hogy a találkozást kicsit oldottabbá varázsolja, bár arról fogalmam sincs, mióta van nekem ilyesmire szükségem. - Mondjuk, ahogy látom, neked túlságosan is. Ilyen pocsék tán a matrac? Kérdezhetném, hogy mi baja, de sanszos, hogy nem akar a szarságokról beszélni, ha idáig jött, hogy egyedül legyen. Merthogy egyedül van, nem érzem más szagát a szobában. Talán… mondom, talán kicsit aggódom, bár a görcs tudja, mi a frász váltja ki belőlem. Jó, kedvelem, és igencsak élveztem az eddigi találkozásainkat, de ez belőlem nem szokott ilyesmit kiváltani. Egy alfa problémái nem az enyémek, legalábbis addig, amíg nem az én alfámról van szó. A simítás valahogy azt jelzi számomra, hogy talán nem tud mit kezdeni a helyzettel, vagy velem, viszont nem is bírja csak úgy hagyni, hogy szimplán elsétáljak mellette. Nem tudom eldönteni, hogy ez jó vagy sem, de inkább nem kezdem analizálni a dolgokat, elvégre, az senkinek sem hiányzik. A fekete bundásom esztelenül rohan oda, hogy se szó, s beszéd farok csóválva nyalja pofán a hímet, komolyan, néha irigylem, hogy még nálam is képes közvetlenebbül viselkedni, és gond nélkül átadni magát a könnyed lét gyönyörének. Talán nem fogja leharapni az orrát a hím cserébe, egész bíztatónak tűnt a fogadtatás. - Áhh, köszi. Farkas éhes vagyok. Jó, ez marha sablonos volt, de ha egyszer így van. Nem ácsorgok egy helyben bénán, már indulok is a zsúrkocsi felé, hogy a finom falatok közül szemezgessek, miközben valami félreesőbb helyen leteszem a motyómat, ám nem olyan helyen, hogy azt érezze a másik, készpénznek veszem, hogy itt hegyelhetek vele, amíg csak kívánom. - Remekül, bár, ilyenkor még jobb szeretem a lóbőrt húzni az ágyban, de reménykedtem benne, hogy elcsípem a napfelkeltét. Tévedtem… Mondjuk, Fairbanksban nem volt hiba a dologban, de itt már esélyem sem volt rá, amit mondjuk sejtettem, na de attól még jól hangzik, hogy ezért jöttem az első reggeli géppel. Szedek egy tányérra a bagettekből, vajkockákból, néhány szelet felvágottak, és még a zöldségekből is jut, valamint nem maradhat el a legfontosabb, a kávé sem. Így csüccsenek le hamarosan az asztalhoz, majd vonom fel a szemöldököm. - Te nem eszel? Az alvás után kimarad a kaja is? Ha esetleg még nem volt időd megtanulni, a nap legfontosabb étkezése a reggeli. Szemtelenkedek egy kicsit, de még a smaragdjaim is mosolyognak, látható nyoma nincs annak, hogy bármiféle nehézséget okozna megbirkóznom a legutóbbi találkozásunk emlékével, igyekszem a megszokott, könnyed formámat hozni…
Fáradt mosollyal biccentek. De, de, reggel van, méghozzá eléggé korán, de elég ronda dolgokat kell (megint) feltételezzek Emmáról, amiért hajnalok hajnalán itallal állít be hozzám. Ha a táskájában lett volna és későbbre hozta... Az más. De így azt kell feltételezzem, hogy le akar itatni. - Ha te azt tudnád... - talán fogod is - Sokkal több értelme lenne kiköltöznöm a kanapéra. Egyébként is a kanapén szokott rám telepedni az álom, vagy éppen a fotelben ülve, ahogy elmerülök a saját szaromban. Nem tudom, talán... Esetleg majd később mesélek neki, már ha érdekli. Óvatos akarom maradni, nem akarom, hogy azt gondolja, hogy azét hívtam ide, mert picsogni akarok. Bár, lehet benne valami, ettől függetlenül láttam én már karón varjút, és azok a kurva varjak utólag mindig kivájták a szemem. Nőkkel beszélgetni: csak körültekintően és saját felelősségre. - Ha akarsz, lepihenhetsz. Ezen a pár órán már nem múlik semmi. Ajánlom fel neki egy vállvonással, utalva arra, hogy gyakorlatilag napok óta tök egyedül vagyok, ha esetleg aludna, hát nem fogok belehalni abba, hogy várnom kell rá még egy kicsit. Már javában kávézom, mire helyet foglal. Szeretnék sóhajtani, de inkább mélyen lélegzem helyette és újat kortyolok. - Jó étvágyat. De, majd eszek én is, de félek, hogy még nem találnék bele a számba, amíg meg nem iszom ezt. Lötykölöm meg a csésze tartalmát és kissé elnevetem magam. Bunkóságnak tartanám, ha bámulnám, miközben eszik, bár valljuk be, hogy igen csak kényelmes volt a tekintetemnek eddig Emmán pihenni. És ezen nem segít a farkasának közvetlensége sem, ahogyan az sem, hogy az enyém marhára díjazza. - Meddig maradsz? - teszem fel a kérdést, pedig még csak most érkezett. De még mielőtt azt hinné, hogy már egyből ki akarom rakni, inkább folytatom - Van erre pár egészen pazar hely. Ha már idáig jöttem, jobb lenne a fejemet szellőztetni ahelyett, hogy a négy falat bámulom. Bár nem tudom, mennyire szeretsz céltalanul mászkálni egy tökéletesen idegen helyen... Nyilván meg vagyok győződve róla, hogy egész egyszerűen imádja, nem véletlenül fotós, ahogy ezt már a múltkor is kifejtette. És ugyebár fotózni elég nehéz akkor, ha az ember nem kel fel a fotelből. Lehet, csak nem biztos, hogy érdemes. Kiiszom a kávét, felkelek és egy croissant mellett döntök. Egyelőre. Tudok ám enni, de egy vacsorára feltálalt steaket jobban tudok értékelni, mint az efféle vacakokat.
- A kanapénak is megvannak a maga előnyei... Vonok vállat könnyedén, és most kivételesen nem pont a félreérthető verzióra gondolok, de legalább egy kanapén nem érzem magam olyan elcseszettül magányosnak, mint egy franciaágyban. Valahogy mostanában kezd rám telepedni ez az érzés, és kifejezetten utálom, nem, nem érzelmileg vagyok magányos, az már elég rég nem érdekel, de hiányzik a falka adta biztonság, a tudat, hogy van, akire számíthatok, és amit viszonozni is tudok. - Mi értelme visszafeküdni, ha egyszer már kiszenvedtem magam belőle? Csóválom meg a fejem, nem mintha sokáig kellene keresnem azt a bizonyos értelmet, de nem feltétlenül óhajtom azt a látszatot kelteni, hogy én mindig csak arra gondolok, mert nincs így, azaz, a legtöbb hím közelében nincs így. A szavaira felnevetek, mi tagadás, elég mókás elképzelni, hogy újra és újra rossz helyre menne egy-egy falat, amivel istenesen összemajszolná a szája környékét. Fura, annyira, de annyira nehezemre esik beleképzelni az én vagyok a helyi bigbadwolf szerepbe, pedig kaptam ízelítőt a hatalmából, és tudom, hogy ha bepöccenne rám, mikor már a falkájába tartozom, a hajam is kihullana nagyjából. A kávéba belekortyolok, aztán már pakolom is össze a mini szendvicseimet, hogy aztán jóízűen egyem meg őket nagyjából két falatból. Tényleg éhes vagyok, az tuti, hogy tegnap nem vacsoráztam, néha elfelejtem az ilyesmit, csak akkor jut eszembe, mikor már panaszosan korog a gyomrom. A kérdésre lenyelem az aktuális falatot, ami alatt ő folytatja is, elkergetve ama felmerülő kérdésemet, hogy esetleg máris unja a pofám? - Imádok céltalanul mászkálni idegen helyen. Amint megreggeliztünk, mehetünk is. Vágom rá rögtön, talán nem okozva túl nagy meglepetést ezzel, ez a négy fal téma meg nálunk valahogy nem működik, azazhogy, valamire kifejezetten jó, de hát, nem lehet minden találkozásunknak olyan pikáns vége, mint az eddigieknek. Azazhogy, tulajdonképpen, én nem bánnám, de ez még csak az eleje, s ki tudja, hol a vége. Szóval, jöjjön csak az a friss levegő. - Persze, csak akkor, ha visszaérünk arra a naplementére, azt ki nem hagynám. Kacsintok, aztán végül egy újabb falat után megválaszolom az eredeti kérdését is, mert hát, nem feltétlenül akarom ezt a részét tisztázatlanul hagyni a dolgoknak, én nem bánom, ha tovább maradok, de azért arra akarok neki esélyt hagyni, hogy kihúzhassa magát társaságom hosszas élvezete alól. - Szóval, maradok, amíg nem zavarok... Te egyébként meddig terveztél még itt időzni?
A kérdés jogos, így megadóan emelem meg kissé a szabad kezem, de közben azért belemosolygok a kávéba. Ettől függetlenül remélem értékeli, hogy ilyen roppantul udvarias és előzékeny vagyok. Nos igen, vannak dolgok, amiket a hivatal nem mindig enged meg, de mint mondottam volt korábban, szeretnék most kicsit magamra találni a tisztemtől függetlenül. Hogy utána a tisztemhez is visszatalálhassak... - Kényszeríteni nem foglak. Csak szeretném, ha minden jó lenne és kényelmes. Igen, úgy látszik, hogy nem csak Alfaként vagyok ennyire szőrszálhasogató, ha a személyes kényelem és az igények kerülnek szóba. Persze ki-ki a maga érdemei szerint részesüljön belőle, de egy dekoratív hölgy szerintem pont kiérdemli a pihenés luxusát. Egyébként sem mondtam, hogy ilyen korán jöjjön, ő sietett hozzám ekkora lelkesedéssel. Hű. - Rendben. De akkor hozd a gépedet is. És legyél velem roppantul megértő és kedves, mert még nyűgös vagyok és borzasztóan lusta. Szinte látom magam előtt, hogy Emma energiabombaként, szinte ugrálva közlekedik, ujjait az enyémekbe kulcsolva, hogy aztán ide-oda rángasson a kirakatokhoz. Három órával később a jelenet még mindig ugyan ez, azzal a különbséggel, hogy meg vagyok pakolva különféle világmárkák bolti papírzacskóival, ő pedig lelkesen kattogtatja a fényképezőjét, hogy megörökíthesse a pillanatot. Bárgyún mosolygok látszólag a semmire, aztán eldöntöm, hogy márpedig ez nem történhet meg. - Megpróbálhatjuk, bár képzeld... - hajolok hozzá kicsit közelebb, és megsúgom neki a dolgot, mintha valami államtitok lenne - ... holnap is lesz naplemente. Kész vagyok, öt perce tán, hogy megérkezett, és máris kicsit olyan, mintha az elmúlt napok nem is léteztek volna. Miért érzem, hogy ez a fagyi még borzasztóan vissza fog nyalni? Én nem teketóriázok: kulturáltan ugyan, de nagyobb falatokban kezdem meg a reggelit, és amint aktiválódik a gyomrom, úgy érzem egyre inkább, hogy kevés lesz az adag. - Nem tom'. Tényleg... Pár nap, egy hét, kettő... A gyerekek büntiben vannak, szóval majd ha úgy érzem, hogy elég volt és mennem kell, akkor megyek. Újabb falat és egy apó kiskapu. Újra felkelek, mert kell egy kis narancslé is. Ha Emma jelzi, hogy kér, akkor szervírozok neki is, mert egyszerűen arany szívem van. - Ugye nem volt lángokban a Holiday, amikor elindultál? Kicsit habozok, mielőtt felteszem ezt a kérdést, mert sajnos arra enged követeztetni, hogy igenis aggódom valamelyest. De a hanghordozásom ettől függetlenül egyszerű kérdésnek tünteti fel, de nem élek álomvilágban, mert tudom, hogy Emma elég dörzsölt ahhoz, hogy ne vegye annak.
- Ez roppant kedves tőled, de nem kell aggódni, minden jó és kényelmes, nem mellesleg még finom is. Maradjunk is ennyiben, mert azt úgy inkább hagyjuk, hogy első körben mit tartanék annak. Kész, teljesen meghülyülhettem valamikor menetközben, még szerencse, hogy nincs pofám nemes egyszerűséggel az ölébe ülni, és kijelenteni, hogy na, most már minden jó és kényelmes. Ész hová mész. - Már hogyne hoznám, ne viccelj. Egyébként meg, én mindig roppantul megértő vagyok és kedves vagyok. Vigyorgok az arcába, mert hát, egy ilyen kijelentéstől minimum plafonszakadás garantált, elvégre közel sem igaz rám az ilyesmi, vagyis, nem mindig, csak ha épp olyanom van. Szerencsés véletlen, hogy ma nem vérszívó hangulatomban vagyok. Most meg még azt is megtudhatom, hogy milyen is egy nyűgös és egy borzasztóan lusta alfahím. Mennyei. - Ööö, jó, nekem tulajdonképpen bármelyik naplemente megfelel. Jegyzem meg kissé bizonytalanul, ennek mondjuk örülhetnék is, mert a jelek szerint bírja annyira a búrám, hogy legalább két napig elviseljen, bár az már kétséges, hogy ennyi ideig képes leszek jókislány módjára viselkedni, és inkább azért tenni, hogy úgy összességében jobb kedve legyen, nem pedig tetézni a problémáit azzal, hogy képtelen vagyok magamon tartani a bugyimat, és netán újabb kellemetlen gondolatokkal kell majd emésztenie magát miatta… Pff. Hát ez rohadt jó. - Értem, hát, két hétre biztosan nincs elég ruhám, bár kötve hiszem, hogy addig bírnál cérnával. Veheti kihívásnak, tekintve hogy a pillantásom is eléggé kihívó hozzá, és még nem átallok kidugni a nyelvem is, mintha ezzel csúfot akarnék űzni belőle, bár én inkább szórakoztatónak ítélem a helyzetet. Azt jelenleg inkább nem firtatom, hogy aludni hol fogok, majd hozza a helyzet, meg amúgy is, szó esett már valami kanapéról, maximum kisajátítom azt, vagy ha minden kötél szakad, kiveszek egy kevésbé festői kilátással rendelkező szobát. A narancslére bólintok, jó lesz leöblíteni az utolsó falatokat, mert én sem szórakoztam sokat, bár nem habzsoltam, de hamar eltűnt a tányéromról, amit kiszedtem. A kérdésre félrebiccentem a fejem, mókás lenne ugratni, hogy épp a kárfelmérések zajlottak akkor, mikor elindultam, de ez nem az a helyzet, amikor helyénvaló lenne a dolog. - Nem, minden rendben volt. Pár falkatagoddal találkoztam, kicsit le voltak amortizálva, gondolom, történt egy, s más mostanában, de azonkívül nem érzékeltem semmiféle problémát. Mondhatnám, hogy ha akarja, kicsit jobban nyitva tartom a szemem az átlagosnál, de az innen nehéz lenne. Végeztem, gyorsan legurult a narancslé is, úgyhogy felkelek a székből, és elindulok a táskám felé. - Köszi a reggelit! Aztán már halászom is elő a gépemet, és ha épp nem rám figyel, gyorsan le is kapom, talán még a narancslevét szürcsöli, nem tudom. Azt sem, hogy miért teszem, Jesse sem fogadta épp jól a fényképezést, de nem tartom annyira vészes dolognak, hogy ebből patáliát csapjon, ha más nem, majd kitörlöm. - Szóval… mi a gáz? Bököm ki, aztán részemről indulhatunk is amerre a lábunk visz, nem akarom a négy fal rabságára kárhoztatni, ha már friss levegőre vágyott, noha ruhákat sem áll szándékomban vásárolni, addig nem, amíg van azokból, amiket magammal hoztam. Mosni viszont itt nem fogok, és mivel igényes nőből lennék, azt sem engedhetem meg magamnak, hogy kétszer ugyanabban lásson.
Annak örülök, hogy minden jó és kényelmes. Annak is, hogy mindig kedves és megértő, még ha ez annyira igaz rá, mint mondjuk rám. A lényeg az, hogy megértsük egymást. És lényegében teljesen mindegy, miképpen viselkedik: ha elegünk lesz egymásból, úgyis hazaküldöm. Vagy megy magától. De kár még ezen agyalni, nem? Azt viszont sajnálom, hogy a naplementés utalásom nem durrant akkorát, amekkora színházi előadást rittyentettem köré az odahajolással meg a suttogással, de ennyitől még nem fogok a kardomba dőlni. Főleg azért nem, mert pillanatokkal később már olyannyira Emmásan néz és még nyelvet is ölt hozzá, hogy akaratlanul én is viszonozom az arckifejezését, ámbár a nyelvnyújtás elmarad. - Hmm... Talán tényleg nem. Bár mostanában elég sok dologra képes voltam, amiről sose hittem, hogy megteszem. Vonom meg hetykén a vállamat. Ilyen dolog például az is, hogy leültem sörözni a hegyiek vezetőjével, meg az, hogy képes voltam lelépni a falkától. De ez most tökéletesen mindegy. Inkább némi megelégedéssel vegyes izgatottsággal figyelek Emma szavaira. Helyes. Legyenek csak leverve, érezzék a súlyát a saját és egymás hülyeséginek. Remélhetőleg mire hazaérek, olyan szépen gyónnak majd, mint az elsőáldozók. - Akkor minden a legnagyobb rendben. Nem, igazából semmi eget rengető. Csak kicsit elszállt a paci a seggük alatt, és jelenleg épp visszahúzom a gyeplőt. Nagyon félvállról és magabiztosan szólalok meg, mert hiszen ha objektíven nézzük, valóban ezt teszem. Szubjektíven nézve meg a saját bensőmet kaparom, mert hiányzik mindegyik majom. Amikor felpattan és lefényképez, először meghökkenek, aztán vágok egy grimaszt, amit ha akar, akkor nyugodtan lekaphat még, csak ne mutogassa senkinek. A végén még el is nevetem magam... A kérdése egyáltalán nem ér váratlanul. A köszönetére csak biccentek, és megspékelem egy viszonylag kedves egészségedre megszólalással. Felkel, hát én is azt teszem, és nagyot nyújtózom. Felkészítem a tagjaimat a mai napra. - Sétáljunk. Felelem félrebiccentett fejjel, majd a fotelre vetett fekete bőrdzsekibe bújva az ajtóhoz lépek, ott még felveszem a cipőmet, mielőtt ajtót nyitok. Ha most belekezdek, akkor nem megyünk a világon sehova. Előreengedem, aztán lefelé menet a karom nyújtom, hogyha óhajt, nyugodtan karoljon belém. A tengerpartra tervezek menni először. Nem nagy szám, de most érzem igazán, mennyire hiányzik a vízpart végtelensége. Ott talán majd elered a nyelvem, és talán sikerül majd néhány hajlobogtatós, szélfútta képet is elcsípni a borostás pofázmányomról.
- Ezek szerint zajlik az élet. Az mondjuk nem feltétlenül rossz, ha olyanokat teszünk, amiről nem hisszük, hogy valaha fogjuk, bár nem tudom, ő itt mire gondolhat. Jó eséllyel az itt tartózkodása is szerepel a dologban, mert valljuk be, egy Alfa nem igazán szokta ott hagyni az övéit napokra, esetleg hetekre, pláne úgy, hogy éppen egy másik falka is van az adott területen. - Értem, remélem, működni fog. Gondolom, nem lehet túl nagy baj, ha eddig még minden áll, és nem is éreztem olyan energiákat a szállodában, ami aggodalomra adhat okot. Ritka ugyan, de nem mindenki hagyja fenn állandóan a pajzsát. Én sem szeretem, olyan kamuszagúnak éreztem mindig, rejtsük el, kik vagyunk, nehogy véletlenül bárki tudatában legyen, hogy mit érzünk, milyenek vagyunk valójában. Tudom, hogy én is ezt csinálom, de ha valaki csak olyan farkasokba fut, akik nyakig fel vannak gombolkozva, nem fog erőlködni. Castor is csak két alkalommal engedte le a pajzsát, abból az egyik nem épp kellemes élményként maradt meg bennem, a másik viszont nagyon is. Bár, azt mondom, az ő esetében még megértem… Hirtelen nem is tudom, honnan jutottam el ide, miközben épp a grimaszoló hímet fényképezem, majd természetesen a nevetés sem maradhat ki, mert bár a társaságomban elég gyakran csinálja, nagy tétben mernék fogadni rá, hogy egyébként nem. - Oké. Bólintok, és felkapom a táskám, mert hát, az kell egy nőnek, nem mintha bármi értelmes lenne rajta a plusz memóriakártyán kívül. Úgy veszem, hogy a kérdést nem hallotta meg, esetleg ha mégis, majd később válaszol rá, forszírozni nem fogom, én sem szeretem, ha valaki csak úgy átsiklik ama tényen, hogy valamiről nem akarok beszélni. Hú, milyen elegáns ez a belekarolós hadművelet, de ha már nyújtják, hát nem utasítom el, kicsit régen volt részem ilyesmiben, de nem állítom, hogy nehéz lenne hozzászokni. Nem tudom, van-e valamilyen terve, én abszolút nem ismerem a várost, úgyhogy egyelőre rábízom magam, ha pedig tanácstalannak tűnne, amit őszintén kétlek, akkor majd megyünk, amerre a lábunk visz. - Tényleg... találkoztam egy másik embereddel is, bizonyos Dante. Elég… különös alak. Vigyorodom el, mert bár ott és akkor igencsak felhúzott a pacák, de mindezen egész könnyedén átsiklottam annak tudatában, hogy csupán azt akarta megtudni, nem szándékozom-e ártani Castornak. Mondjuk, régen rossz lenne, ha erre nem jönne rá az alfahím maga, de ez már egy tök más kérdés.
Jah, zajlik. Bólintok, és igazából kicsit úgy érzem, hogy ezt a témát körüljárva kicsit megrekedt a beszélgetésünk. De mivel később újra rákérdez, biztos vagyok abban, hogy talán mélyebbre is bele fogunk merülni majd a dolgokba, de... A lényeg az, hogy jobb szeretném, ha a nagy mesélések közepette a hűvös szél borzolná a hajamat. A szabadban legalább van lehetőség arra, hogy félrenézzek, mert épp kiszúrok valami érdekeset, itt pedig, nos... Legfeljebb a melleit bámulhatnám olyan fene nagy érdeklődéssel.
[Utca]
- Hát, ez mesésebben nem is alakulhatott volna... Dünnyögöm az orrom alá, amikor szóba hozza Dantét. Nem, az meg sem fordul a fejemben, hogy esetleg hiba volt beavatni Emma kilétébe. A legjobb barátom, segítőm és társam volt már kölyökként is, és most, hogy visszatért, mindezek csak felerősödtek azt hiszem. Élő példa rá, hogy még ide is utánam jött, amikor szerintem elég nyomatékosan jeleztem, hogy mindenki maradjon a pici valagán. - Ne haragudj rá. Tudod, a múltkor beszéltünk róla - kissé alkoholtól ködösen - hogy nem akarod, hogy mindenki Toddot lássa benned. Szerintem ő éppen ezt gyakorolta akkor, amikor kiérdemelte tőled ezt a... "különleges" jelzőt. A gyalogosoknak jelző zöld lámpa villogni kezd, én pedig sietős léptekkel húzom magam után a nőstényt, hogy átérhessünk és ne kelljen kivárni egy pirosat. Utálok várni, de azért bízom benne, hogy Emma tartja a tempót. Andalogni tudunk majd lent, a parton. - A helyzet az, hogy Todd megölte az első kölykét. Aztán később a közbenjárásomra megkímélte az életét és az új kölykeiét. Cserébe le kellett lépnie Chicagóból, és soha nem térhetett vissza. Gondolhatod, mit érez most veled kapcsolatban... Bár Emmát már teljességgel felesleges lenne megölnie, mert azzal nem fog tudni bosszút állni Toddon. Szerintem azt mindenki nevében megtettem én, amikor kihívtam és legyőztem, de ebbe most kár belemenni. Hamar ráfordulunk egy egyenes főútra, aminek a végén már látni a hullámzó vizet. Nem vagyunk messze, ezért is örülök baromira, hogy a Marriottban vettem ki lakosztályt. - Az egyik Vezető Testőröm apa lesz. - szalad ki a számon, ha éppen beállt valamiféle csend - Sorozatban gyűjti mindenki a megengedhetetlen gyenge pontjait. Az egyik farkasom meghalt. Megölték. Gondolhatod, hogy nem repesek az örömtől, hogy mindenki most akar önmegvalósítani. Előtte még meg kell vívnunk a harcunkat. Ezért jöttem el. Hogy átgondolják, mi a fontosabb és hogy mit képesek tenni azért, hogy egyszer béke legyen. A pofon itt már nem segít. Nézek rá sokatmondó, amolyan apás mosollyal, aki rájött, hogy a gyerekeit máshogy kell a helyes útra terelje. Mert a jelenlegivel maximum azt érné el, hogy ki kéne irtania az egész családját.
A hozzászólást Castor összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Csüt. Aug. 22, 2013 3:49 pm-kor.
A melleim mondjuk per pillanat nincsenek közszemlére téve, csupán az egyik vállam látszik ki az ejtett nyakú felsőből, amúgy nem mondhatni, hogy kihívó lenne a megjelenésem. Néha kell ilyen is. - Ühüm. Hát, sikerült elérnie, hogy elküldjem a picsába, amit azért nálam nem egyszerű. Todd képével állított be, hogy helyre akarja hozatni, és neked lesz ajándékba. Húzom el a szám, noha azt kétségkívül sikerült kiderítenie a kis akciójával, hogy nem áll szándékomban ártani Castornak, legalábbis úgy nem, ahogy bárki gondolná, viszont a többire nincs garancia, lévén nem ismerem annyira, hogy tudjam, mivel ártok, s mivel nem. Talán eddig sikerült elkerülnöm a dolgot, de ebben sem vagyok teljesen biztos. Szinte loholnom kell a nyomában, lévén nem vagyok egy magas termetű nőszemély, és még magas sarkakon is tipegek, remélem, nem akar végig ilyen tempót diktálni, mert akkor kénytelen leszek mezítláb grasszálni az utcán. Nem mintha ez különösképpen problémát okozna a számomra, de kevésbé nőies, az biztos. Mindenesetre a zöld lámpán sikerül átérnünk. - Értem, szóval oda meg vissza van értem. Remek. Sóhajtok fel, ha úgy alakul, talán meggyőzöm majd róla, hogy nem Todd vagyok kisebb kiadásban és nőben, elvégre, én ilyesmit sosem tennék. Nem vagyok egy kegyetlen állat, még ha szeretem is úgy forgatni a lapjaimat, hogy én jöjjek ki jól mindenből. - Mindegy, úgy tűnt, átmentem a vizsgáján. Rántom meg végül a vállam mosolyogva, jelezve, hogy igazából nem haragszom erre a Dantéra, egyrészt a dolgát végezte, másrészt ezen infók fényében tökéletesen érthető, hogy meg sem próbálta kultúrlény formáját felölteni előttem. Azt hiszem, én is hasonlóképpen tettem volna. Amikor meglátom a vizet, már sejtem, mi a cél, nem is baj, a homokos parton legalább lekaphatom majd a cipőimet, ott jóval természetesebb, mint az aszfalton. - Hú! Szökik ki a számon, azt hiszem, ez már önmagában is elég komoly dolog, de sejthetően más is van még. Elhúzom a számat a gyenge pontok emlegetésére, na, pontosan ez az, amiért szeretném távol tartani magam az érzésektől, ha már bezavarnak, akkor abból előbb-utóbb baj lesz. - Ez tényleg elég húzós. Nem fogom azt mondani, hogy nem az, elvégre, tudok a két falkáról, és biztosan nem egyszerű időszak áll mögöttük, hát még előttük. Azon meg tényleg nem segít, hogyha mindenki a saját kis világával van elfoglalva. Ebből a szempontból nem igazán bánom, hogy a magányos farkasok táborát erősítem, nem feltétlenül lenne jó számomra sehol sem friss tagként. - Remélem, ez segíteni fog, én mondjuk biztos magamba szállnék, ha az Alfám egy időre ott hagyna minket. Márpedig, ha még én is elgondolkodnék rajta, akkor szerintem nem lesz itt gond. Próbálok mondani valami bíztatót is, eleget éltem ahhoz falkában, hogy tudjam, ez igenis megviseli a tagokat, és az eddigiek alapján úgy tűnt, hogy bizony Castort is. Ezt viszont nem firtattam, épp elég volt, hogy megemlítettem, elég egyértelműen látszik, hogy nem aludta ki magát. - Mióta vagy távol? Na meg, mit gondolsz, mennyi idő kellene, hogy legyen foganatja a dolognak? Közben megállítom egy pillanatra, hogy mielőtt a homokos részre lépnénk, kibújjak a cipellőimből, és a szabad kezemben vigyem tovább. Majd valahol ledobom, ha látok olyan részletet, amit érdemes lenne megörökíteni, de most inkább a hímre figyelek, örülök neki, hogy ezeket megosztja velem.
Azért erre az apró kis történetre muszáj vagyok felnevetni. Todd képével? Mégis honnan a viharból szerzett ez képet Toddról? De most komolyan... A nevetést végül csak az csillapítja le, hogy abba is belegondolok, milyen lehetett Emmának szembesülni az ördögi tekintettel csak úgy, a semmiből. Én biztos rohadtul kiakadtam volna a helyében. De azt be kell látni, hogy Dante mindig tartogat meglepően frappáns ötleteket a tarsolyában. - Nem tudom. Nekem nem is mondta, hogy felkeresett. Azt viszont úgy éreztem, joga van tudni, hogy Emma kicsoda, és gyanítom, hogy egyébként is megérezte volna rajta idővel, ha esetleg úgy alakul, hogy... Nem is tudom. Még Emma is meglepődik azokon a dolgokon, amikkel előálltam, és akkor még nagy hirtelen nem is avattam be mindenbe. Címszavakban még oké, részletesen nem hiszem, hogy belemegyek, és neveket sem szándékozok mondani neki. Egyrészt, mert minden bizonnyal úgysem ismeri őket, másrészt pedig nem akarom, hogy ha egyszer úgy alakul, pletykás vénasszonynak legyek kikiáltva. - Biztosan... Szerintem egyébként is jeleznének a radarjaim, ha valami nem működne. Hülyeségnek tűnik, de szerintem ez az Alfáknál olyan, mint valami sokadik érzék. Egyébként baromira szeretem, hogy van és létezik. Nincs annál jobb érzés egy farkas életében, amikor leveti a pajzsát, és egytől egyig érzi az övéit. Ha másért nem, hát azért, mert rohadt nagy büszkeségre is okot ad. Kérdez, aztán megállunk, hogy kibújjon a cipőjéből. Nem tudom, de valamiért tetszik és megmosolyogtat a látvány, ahogy látom a meztelen lábait elővillanni, és ahogy aztán a kezébe fogja a cipőket, és hanyag könnyedséggel viszi őket a teste mellett. - Kicsit több, mint egy hete. Egyébként fogalmam sincs. De, hogy jót is mondjak... Életben találtam a húgomat. Az igazi, emberi húgomat. Ez kicsit felkavart, és azt hiszem, hogy kapóra jött a távozásom, mert magamban is több dolgot kell helyretennem így nagy hirtelen. Neked van testvéred? Kérdezek már én is, ne csak én beszéljek, bármennyire is szeretek is magamról pofázni, nem feltétlenül csak azért hívtam ide Emmát, hogy naplementét fotózzon és addig azt hallgassa, hogy mi van az én lelkemmel. Szívesen hallgatom őt, bármit mesél, és ezzel talán sikerülhet még valamivel bensőségesebb kapcsolatot kialakítani, amiről sosem lehet tudni, mikor válhat majd jövedelmezővé.
Örülök, hogy ő legalább jól mulat. De tényleg. Jó, egy frászt. A hideg is kirázott akkor, elvégre, nekem csak az emlékeim vannak Toddról, a farkassá válásom óta nem láttam, így az a kép tényleg megviselt. Ezt azonban sem akkor, sem pedig most nem engedem a felszínre kúszni. Ha már halott, akkor maradjon is ott, kár gondolni rá. Úgy tűnik, mostanság Castort sem nyaggatja. Vagy naivitásra vallana azt feltételeznem, hogy elmondaná, ha történt volna valami ezen a fronton? Nem hinném. - Gondolom, mert nem volt mit mondani róla terhelő bizonyíték híján. Jegyzem meg, az igazából nem zavar, hogy tudott rólam az említett hím, sokkal kellemetlenebb volt maga a találkozás, bár nem igazán akkor és ott, bármennyire is az idegeimre mászott a pasi, inkább utána éreztem elég ramatyul magam. - Nem tudom, szerintem nem hülyeség, legalábbis, hallottam már sokkal hajmeresztőbb dolgokat is. Mondjuk, nem tudhatom milyen Alfának lenni. Mosolyodom el, elvégre, kötve hiszem, hogy belőlem valaha az lehetne, nem is vágyom ilyesmire, én szeretek a háttérben meghúzódni és onnan segíteni, már ami a falkában betöltött szerepet illeti, nőként egész máshogy működöm, de ez már azt hiszem, elég világos lehet. - Tudom, marha sablonos kérdés… de milyen annak lenni? Nem épp most, amikor gáz van, hanem úgy általánosságban? Simontól azt hiszem, sosem kérdeztem volna meg ilyet, sőt, ha a már a falkája tagja lennék, tőle sem, noha akkor lehet, sok minden mást sem engedtem volna meg magamnak. Nem is tudom, van egy olyan érzésem, hogy teljesen másként viselkedne velem, ha úgymond a Főnököm lenne… - Akkor gondolom, majd ahogy jön. Már ez az egy hét sem kevés, hát még ha további két hét is csatlakozik az itt töltött időhöz, de ebbe én nem fogok beleszólni, ő tudja, mit miért tesz, és mi az a határ, amikor még a falka hasznára válik a távolléte, nem pedig kárt okoz vele. - Hmm… Pislogok párat, miközben visszaemlékszem az előző Teliholdamra, ahol is én találkoztam egy nősténnyel, aki valahogy nagyon is őt juttatta eszembe, és még a neve is stimmelt, de nem nagyon tudtam eldönteni, hogy valóban rokonságról van-e szó. - Vittoria? Legalábbis, most így hívják. Találkoztam vele egyszer, az erdőben, helyrepofozott egy kis hajtépés után. Szóval, azt hitted, halott? Gondolom, nem kicsit volt sokkoló a felismerés. De… ha azt mondod jó, akkor miért jött kapóra a távozásod? Mármint, persze hirtelen jöhetett a dolog, de talán segítene megbirkózni a dolgokkal, elvégre, a családod tagja. Kicsit elcsendesedek, a kérdésre megrázom a fejem, azt nem tudhatom, hogy vérvonaltestvérem van-e, jó eséllyel nincs, de abban biztos vagyok, hogy vérszerinti testvérem sosem volt, ha pedig lett volna, mostanra már több sansz lenne arra, hogy halott, minthogy farkas legyen. Iszonyat szerencsésnek tartom ezért Castort… - Nem, nekem már rég nincs élő rokonom, testvérem meg sosem volt. Még mindig halkabbak a szavaim, valahogy nem jó érzés erről beszélni, tényleg annyira egyedül vagyok, mint a kisujjam, ezzel pedig cseppet sem jó érzés szembesülni. Mutatóujjammal szórakozottan piszkálom a cipőmet, mintha az elterelhetné a figyelmemet. - Mondjuk, van valaki, aki legalább annyira közel áll hozzám, mint egy testvér, de ő Detroitban maradt. Sóhajtok fel, szeretném, ha legalább Mark velem lenne, de semmi esélyt sem látok rá, túl fontos Simonnak, nem engedné el, mert tudja jól, hogy mennyire közel áll hozzám, és talán tart attól, hogy rábeszélem, ne menjen vissza.
Kezdőlap
//
//
