Orca Island Cabins egyedülálló jurta szállást kínál az Alaszkára látogatóknak. 9 mérföldre délkeletre fekszik Sewardtól, a település pedig csak egy rövid autóútra van Anchorage-től délre. Tulajdonosa és üzemeltetője az ízig-vérig alaszkai Jonah Swiderski és felesége, Yen Ly. Bálnafigyelés, kajakozás, halászato és túrázás várja a kalandvágyókat, de az sem utolsó, ha csak hátra dőlsz, pihensz és elmerülsz a kilátásban.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Előkészültem. Legalábbis mertem remélni, hogy mindenre gondoltam, amire kellett. Előre szóltam Henrynek, hogy erre a hétvégére semmit se tervezzen, már csak azért is, mert magunkból kiindulva: tuti neki is eszébe jutott a féléves alkalom, de most stip-stop, én szerveztem! Minden szabad percem – főleg, amikor nem volt otthon – ezzel töltöttem, mert na… legyen fasza. Éttermeket bújtam, megtudtam, hogy a Captain Cook Hotel tetején van a Crow’s Nest, ami elég jó helynek tűnt, a kajaképek meg gusztának, de… nem tudom, valami mást akartam. Mármint Valentin-nap óta majdnem minden ünneplés a full pucc jegyében telt, és szó se róla, Henry kurva szexi kiöltözve, meg nyilván mindenhogyan és mindenben is, de gondoltam, most picit változtassunk a formulán. Nehogy már idő előtt rutinba savanyodott páros legyünk! Új-Mexikó után egyébként is támadt egy kósza gondolatom a prérin töltött estének hála, és talán nem lövök – nagyon – mellé. Majd elválik. Minden esetre mielőtt délután a loftból kiléptem volna, azért még visszanéztem, hogy elé egyértelmű-e a dolog. Mármint: Henrys-pasis fejjem. A műszak után, ha benyit, egyből piásüvegekkel kirakott „leszállópályán” mehetett végig a nappali közepére húzott fotelhez, benne, a giga macival, a mancsai közt a borítékkal. Hát baszki, csak nem téveszti el! Mondjuk lehet az kéne, hogy egy sáv még ki is gyulladjon a padlón a biztos siker érdekében… Na majd kiderül. Legrosszabb esetben óriási blama lesz az egész és vasárnap még így is betegre fogom röhögni magam, hogy tényleg reménytelenül vaksi pasi. Felhívhatna, nyilván, de úgy, hogy hamarosan nulla térerőm lesz, sok sikert. Előtte azért még írtam egy szűkszavú „várlak” üzenetet, csókos szájjal, de ennél többet nem kapott előre. A borítékban úgyis benne volt minden.
A boríték tartalma:
Foglalási igazolás az este induló privát gépre, Dakota munkahelyéről időponttal, a kapitány nevével, elérhetőségével, a célállomás viszont nincs rajta. Rövid üzenet is hozzá gémkapcsoztak, mintha a hátrahagyója félt volna, hogy amúgy elkallódik egyik vagy másik és Henrynek nem tűnik fel…
„Ne aggódj, querido, nem rabolt el senki-semmi, téged fognak, ha hagyod, de ne fossál, jó helyre. Dress-code nincs, ha egyből egyenben szaladsz, ugyanúgy elviselem, mint a csinit, a szakadtat vagy a semmit – csak ne csukasd le magad… Ne csomagolj. Semmit se kell hoznod, csak magadat. Dakotád”
Az egyik kollégámmal röptettem el magam, plusz a mindenféle hétvégi hozzávalót. Jó, technikailag nem lehetne repülővel megközelíteni a házakat, mert vadvilág, természet, csend-rend-fegyelem, de a plusz pénz és a bekamuzott házassági évforduló azért csak-csak megnyitotta a lehetőséget, hogy a vész esetére fenntartott vízen landolással éljünk. Vétek lett volna nem kihasználni így is a dokkot ugye. A kolléga segített kipakolni, egyrészt udvariasságból, másrészt így nyilván gyorsabb volt, egyébként se hoztam magammal fél Anchorage-et vagy egy komplett plázát, szóval jók voltunk. Mondjuk egy idő után nem esett olyan jól a fel-le lépcsőzgetés a dokktól a kabinig, de egye bassza. Miután elberregett a repcsi, kiszedtem az estére szánt göncöm a váltásruhákat is rejtő táskából és az ágyra terítve, a számat beharapva nézegettem egy darabig. Próbáltam elképzelni Henry arckifejezés, és már előre buta mosolyra szaladt a szám. De mire mindez tényleg megtörténik, még van pár óra, szóval… hozzáfogtam a teraszon felállított asztal megterítéséhez – a kaját nyilván nem raktam ki! – valamivel később meg a gyújtogatásnak. Gyertyafényes vacsink még úgyse volt, bár a kettőnk szerencsétlenkedési hajlamait figyelembe véve, lehet nem kéne kísérteni a sorsot. Meg az erdőt egy felgyújtással. Na mindegy, max tagadunk mindent. Félelmetesen sok időt öltem a magam „elkészítésébe”. Mármint magamhoz képest. Jó, meg amúgy is. Tusolás után a kibontott, hullámos hajamat igazgattam, úgy simítottam le magamon a ruhát, mintha valaha is bármelyikünket érdekelte volna bármiféle ránc vagy gyűrődés, kicsit feljebb húztam a combfixet és úgy méregettem a vádlim a piros talpú tűsarkúba bújva, mintha vádli-szépségversenyt akarnék nyerni. Parfümöt nem tette, egy hím farkas esetében egyébként is sokkal nyerőbb a természetes szag - Henryében meg pláne.
Az érkezési idő közeledtével a hidegtálat is kitettem mindenféle füstölt húsokkal (főleg borjú és marha), sajtokkal... A négy üveg pezsgő már a jeges vödörben vacogott, a teamécsesek - körbe a korláton, meg le a lépcsőn, minden fokon egy-egy kétoldalt - meggyújtva, én pedig némi lámpalázzal mászkáltam fel-alá az asztal mellett, mert igen, esélyesen túltoltam, de bassza meg! Azt akartam, hogy elájuljon. Jó, ne... csak egy kicsit. Közben meg azon is pörögtem - nyilván! -, hogy mi lesz, ha nem tetszik neki? Ha húzza a száját, ha erőltetettnek fogja gondolni, vagy közli, hogy inkább menjünk haza, ugorjunk be a mekibe és kész, ha mindenáron itt fél évet akarok ünnepelgetni. Oké, ilyet talán nem mondana. Minden esetre meghagytam Jerrynek, a pilótájának, hogy mielőtt felszállna, hogy csak vasárnap lássuk újra, azért várja meg, hogy... nem tudom, elkezdünk-e veszekedni, vagy a párom sarkon fordul, ilyesmi. Igen, bizonytalan voltam, mert idejét se tudom, mikor műveltem ilyesmi utoljára, ha ugyan csináltam-e valaha. Felkaptam a fejem, amikor meghallottam a gépet, a nőstény is izgatott idegességgel mászkált, és szívem szerint lecsörtettem volna a lépcső aljától a dokk végéig, ami egy jó száz méteres séta lett volna, de féltem, hogy ebben a kurva platformos, tűsarkas cipőben megbotlok és lezúgok. Szóval csak álltam a legfelső fokon a korlátba kapaszkodva, és figyeltem, ahogy Henry kiszáll, majd elindult felém. Amikor közelebb ért, félszegen felhúztam a vállam. - Meglepetés! - Kérdőjel? Igen, határozottan ott volt az a kérdőjel a hangomban, és egy pillanatra szinte hülyén éreztem magam a fekete, sokat sejtető csipke miniben.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 165
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Ja, megbeszéltük, hogy ezen a hétvégén lesz valami program, haa lehet, ne is melózzak, hát... Jó. Ezen nem múlt a dolog, főleg, hogy az ismerkedős időszakomat hétfő-péntek töltöttem a kollégákkal, szóval ebből nem volt gond. Amikor pedig azt próbáltam kideríteni, mi jár a fejében, nem igazán kaptam rá konkrét választ, szóval annyiban hagytam. Tetszett, hogy voltak tervei. Hogy velem közös tervei voltak. Még azon a szinten is, ha az csak egy hétvégéről szólt. És amikor nem sokkal a műszak vége előtt megjött az üzenete, szinte teljesen bepörögve vártam arra, hogy végre leléphessek, hogy mindenféle sebességhatárt áthágva (most már nagy pofával, nyilván) siessek haza, mert Dakota vár rám. De ahogy felértem a lofthoz, és a zárral szenvedtem, nem éreztem... Semmit. Nem éreztem őt. - Mi amor? Beléptem a sötétbe, de még a hívószavamra sem kaptam választ. Aztán a villanyt felgyújtva és befordulva majdnem elborultam a nappali felé vezető piásüvegekben. De megtámaszkodtam a falon, és csak egy halk anyázással álltam megint egyenesbe, megpróbálva felmérni, hogy most mégis mi a fasz van. Sebesen vonultam be a nappaliba - Dakotának még mindig semmi nyoma és ez frusztrálni kezdett, hiszen várt... - és talán az segített egy kicsit egyből a foteles gigamacihoz, hogy még egy kicsit mindig "műszakban" voltam. Megnyaltam a szám, és nagyot szusszantam, ahogy a plüss ölében lévő borítékot téptem fel, és olvastam el, ami rajta állt. Minden egyes sorral szélesedett a vigyor az arcomon. - Te picsa... Nevetve motyogtam az orrom alatt, amiért szinte rám hozta a frászt eddig. Nem akartam egyenben menni, mert szerettem volna megszabadulni a kötelező gönctől, meg aztán az indulási időbe is belefért, hogy még gyorsan civilbe öltözzek - persze az egyent a háló közepére dobáltam le. Egy piros rövidujjú, fekete farmer, bakancs. Megteszi. Hevesen dobogó szívvel ültem motorra és nem vittem magammal semmit, mert hát... Dakota azt mondta, hogy nem kell. A melóhelyéhez érve lepacsiztam a leendő pilótámmal, aki menet közben igyekezett jófej lenni és rólam, Dakotáról és rólunk érdeklődni, de nem voltam túl nyílt partner a válaszadásban. Gecire nem tartozott se rá, se senkire. De kimondottan bunkó sem akartam lenni, mert hát, mégis kollégák meg minden, de addig-addig untattam az egyszavas válaszaimmal, amíg felhagyott a dologgal. Amúgy is azon kattogtam a tájat nézve, hogy vajon hova megyünk, hova tartunk, hol vár rám csókos emojival ez a kis szar, és hogy úgy egyáltalán: mi történik?
Ez a vízen landolás valami egészen másvilági: nem tagadom, nem tetszett annyira, mint gondoltam, hogy fog. Még frászt is kaptam hirtelen, hogy haver, baszki, nem látom a leszállópályát, Jerry pedig csak jóízűen nevetve rakott helyre, hogy hát, ez az egész a leszállópálya, mármint a tó. Ha vallásos lennék, vetettem volna egy keresztet, de ennek hiányában csak a combjaimra markolva éltem túl nagy nehezen a landolást. Mivel magamon kívül nem volt nálam más, csak kiugrottam a dokkra, aztán azért kezet fogtam még a pilótámmal, mielőtt az egyetlen járható út felé fordulva, nagyon fújtatva megindultam. Valaki megmondaná, hogy mégis hol a faszban vagyok? Köszi. Mert hát emiatt a pajzsom is magamra zártam, ki tudja Anchorage után, hogy ki és honnan ugrik majd elő és rám valamelyik bokorból itt, a senki igencsak mutatós földjén. Éppen ezért Dakotától is teljesen elzártam magam, a szürke is készenlétben volt, amíg a dokktól felvezető lépcső tetejére nem értem. Ahol ott volt Ő, és tényleg rám várt, a kabinhoz tovább vivő lépcsősor tetején. Ahogy ígérte. A szellő felém hozta az illatát, és amint felfogtam, hogy itt van, azonnal engedtem a pajzsomon is. Aztán szinte egyszerre több dolog is történt. Egyrészt, mi a fasz? Másrészt: hogy néz ki? Harmadrészt: mécsesek és gyertyafény? Negyedrészt: kajaszag? Ötödrészt: meglepetés? A lépcső alján a korlátra szorítottam, ahogy eltátott szájjal próbáltam mindent befogadni, felfogni, és egyszerűen... Leblokkoltam. - Szia... Szinte suttogva feleltem neki, és tényleg szemmel láthatóan nem tudtam hirtelen mit kezdeni az egésszel. Arról volt szó, hogy kapja be a romantika, lefossuk magasról, de közben meg valahol mégsem, a csini oké, de a gyertyák meg az egész tálalás... Velem még sosem történt ilyen. Sosem gondoltam, hogy én ilyesmit adnék vagy adni tudnék neki. Vagy akár csak kapnék. És azt sem tudtam, hogyan kell mindezt elfogadni. Az lófasz, hogy én csinit vettem néha, de így és ennyire előkészülni valamire... Nem éreztem magaménak a dolgot. Éppen ezért kissé lassabb, bizonytalan léptekkel indultam meg felfelé, igyekezve nem felrúgni egyetlen mécsest sem, és továbbra is úgy kapaszkodva a korlátba, mintha az életem múlna rajta. Közben pedig megszületett bennem a félsz, hogy már így, ezzel és most előre elbasztam az egészet. Pedig nem akartam. Ahogy felértem hozzá, rögtön megcsókoltam, mert az biztos volt, azt tudtam, hogy kell jól csinálni. Aztán egy lépcsőfokot visszaestem fél lábbal, de a balom még mindig a derekán volt, aztán lassan lefelé simítottam a fenekére, majd a combjára: a csipkés anyag ingerelte a tenyerem. Megint végig néztem rajta tetőtől talpig, az ölem megfeszült a látványra és igen, ebbe is tudtam kapaszkodni. Meg is tettem. - Kibaszott jól nézel ki... Hagytam, hogy elöntsön a vágy, főleg egy átdolgozott hét után, megleptésből, az istenek háta mögött, a gyertyafényes... nem, nem. Fekete csipke. Combfix. Piros talpú tűsarkú... Rászorítottam a combja húsára és megnyaltam a szám. Bár ennek ellenére még mindig nem értettem semmit. Onnantól kezdve, hogy otthon felrúgtam az első üveget, egészen idáig. - Mi ez az egész? Előre hoztad a szülinapom, he? - úgy döntöttem, hogy minden lappangó félelmemet a háttérbe szorítom, hogy mégis vissza lépek a terasz tetejére és a korlátnak döntöm Dakotát, apró csókot adva a szájára, a homlokomat és az ölemet az övének támasztva - Vagy csak simán kóboros szériatartozék? Elmosolyodtam és megint megcsókoltam, mielőtt válaszolhatott volna. Bár ezen a ponton tényleg nem tudtam arról, hogy különleges alkalomról van szó, mégis reméltem, hogy valami van. Lennie kell. Máskülönben tényleg valami olyan romantikus nyáltengerben találom majd magam, amiben nem biztos, hogy a felszínen tudok maradni hosszú távon. És csak kurvára reméltem, hogy Dakota sem ezt várta el tőlem.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Végig félig le volt engedve a pajzsom, de Henry nem tett így, ami érthető is volt, a semmi közepének is a közepére hozattam jószerével, ő meg teljes bizalommal jött. A nősténynek kicsit lekonyult a füle, mert hát mi ez a módi, hogy nem érezheti a szürkéjét? Óvatosság, az, amit totál megértettem, és fordított helyzetben ugyanígy közelítettem volna. Egészen addig kicsit gyanakvón, amíg meg nem érzem a párom. Ahogy Henry is tette. Üdvözölve, szeretve cirógattam energiáit, amikor végre engedett a pajzsán, a helyemről viszont nem bírtam moccanni, mert ja, egyre jobban izgultam. A szíve Henry minden lépésével hevesebben vert, és bár nem volt ebben semmi meglepő, de kurva jól nézett ki vörös-feketében. Az idegességemet próbáltam valamelyest kontrollálni azzal, hogy megszólaltam, remélve, hogy Henry mond vagy csinál valamit, esetleg minkettő. Úgy figyeltem minden rezdülését, mintha szarvas lennék a reflektorfényben és valamiféle becsapódást várnék. Helyette egyelőre halk "szia" lett a jussom, meg az értetlenséggel vegyülő ámulata. Elmosolyodtam látva, hogy ő pont azzal az esetlenséggel botorkált fölfelé, amivel én a lépcső tetején vártam. Akkor engedtem el a fát, amikor végre felért hozzám a párom, a csókja pedig pont olyan természetesen jött, mint mindig, akárcsak az én kapaszkodásom a tarkójába. Az aggodalmaimat némileg háttérbe szorította, hogy újra velem volt, a hétvége pedig a miénk - akár itt, akár otthon. Kellemesen megborzongtam a deréktól combig tartó simításában, kicsit mélyebben vettem a levegőt. A bókjára kamaszlányos vigyor terült el az arcomon. - Te is - mondtam őszintén, a hajába túrva, amikor megmarkolta a combom. - Jól áll a vörös. A vágya - még - halvány illata finoman kúszott az orromba. Eszembe se volt tiltakozni, amikor feljebb lépett és egy újabb csók közben a korlátnak szorított. A mozdulatai pár másodpercre elfeledtették velem a kérdéseit, azzal pedig nem segített, hogy nem csak a homlokát, hanem az ölét is az enyémnek nyomta. Ó igen, kibaszott jól néztem ki, kétségtelen. Még néhány perc így és már "csak" baszott jól fogok kinézni, előtte viszont választ várt tőlem, mire is? Ja igen... Alig nyitottam ki a szám, újból megcsókolt. A szájába mordultam, dereka oldalába kapaszkodva húztam még közelebb és lassan teljesen leengedtem a pajzsom. Fogalmam sincs, hogyan tudtam elszakadni tőle, talán a tanácstalansága segítette, passz-piros. Azért is kurva nagy jutalmat érdemeltem volna amúgy, hogy meg bírtam állni, hogy azonnal a póló alá nyúljak. Azt viszont már nem, hogy kicsit hozzádörgölőzzek az ölemmel. A korábbi szavai erőlködve vánszorogtak hozzám, a jelentésükkel együtt. Évődő rekedtséggel nevettem halkan, röviden arra, hogy ez szériatartozék lenne. - Lófaszt tartozék. - Beharaptam megint a szám, Henry szeméről inkább a vállára pillantottam, próbálva legalább egy szemernyit gondolkodni. - Jó, egy hangyafasznyit lehet elkapattam magam, meg hát ez mégsem olyan nagy cucc, vagyis valahol azért az. Mert hát egyikünk sem ilyen és dugtunk héthatárra korábban, aztán hirtelen már nem, meg a feleséged is lettem... Kibújtam a korlát és Henry teste közül. Nem azért, mert rossz helyem lett volna, hanem mert megint elkapott a korábbi idegesség, amit csak nagy kopogás közepette, fel-alá járkálva tudtam némileg levezetni. - Oké, a gyertyák kicsit túlzás, na, elismerem - mutattam nagy karmozdulattal a mécsesek felé -, meg lehet elég lett volna egy sima vacsi mondjuk a Crow's Nestben, vagy a Burgerben, csak fél évvel ezelőtt még meg mertem volna rá esküdni, hogy nemhogy együtt nem leszünk, hanem egy országban, vagy akár kontinensem sem, de aztán mégis, szóval hűtöttem be pezsgőt - intettem a pia felé -, de van whisky is, meg egy rakás cucc, mert egyébként fogalmam sincs, hogyan kell ezt. - Húztam fel a vállam, picit elesetten pislogva Henryre. - Amúgy azt hiszem, megszopattam magamat, mert ezek után faszom se tudja, hogy mivel fogok majd az évfordulóra előrukkolni, csak úgy megörültem, hogy valami csoda folytán nem basztam el az első fél évet, hogy gondoltam... - megint körbemutattam -, kicsit gratulálok magunknak. Még mindig Henryn tartva a pillantásom odahajoltam a korláthoz és két mécsest elfújtam, mintha ez "javítana" az összképen. - Oké, a kicsinél talán jobban - túrtam a hajamba és a másik oldalra dobtam a választékot. - Nevezhetjük öhm... boldogság-sztrók kisülésnek? A kezemmel legyezve eloltottam még egy mécsest, miközben Henryre pislogtam, részben megszeppenten, részben meg mint valami szerelmes kamasz, akit rajta kaptak, hogy a bálványozottja poszterét csókolgatja. Mondjuk ennyire nem vészes a helyzet: én nem posztert csókolgatok, és még ha most nem is teljesen úgy tűnt, a kamaszkor is jócskán mögöttem volt.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 165
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Remek volt a helyzet. Én azt sem tudtam igazából, merre vagyok arccal, életem nősténye kábé szintén... Azt is időbe telt felfognom, hogy Dakota is pontosan annyira szét van, amennyire én, még úgy is, hogy Ő tervezte el az egészet. Bár nyilván, a konkrét okát nem tudtam, nem sejtettem, de attól még... ott volt. És az egész fergetegben egy kicsit megint otthon éreztem magam, ahogy a hajamba túrt, ahogy Ő is dicsért és csókolt, mert hát... Ez volt a kezelhető, stabil talaj. Az ajkai közé mordultam, mert hát, nyilván jól áll a vörös. Te vagy a vörös, baszki. Te vagy bennem, nekem, rajtam minden vörös. Már igazán tudhatnád. Onnantól kezdve, hogy a korlátnak lökve csókoltam és kérdeztem, két lehetőségünk volt. Vagy nem foglalkozni az egésszel és csipkés ruhát tépni, vagy úgy elkezdeni beszélgetni, hogy talán... remélhetőleg eltesszük az egészet talonba. Aztán megfejtjük, hogy pontosan miért és miről is van szó most éppen. Ahogy mozdult, engedtem - még mindig nem voltam képes Őt bármiben visszafogni vagy korlátozni. A szavai és a tettei alatt csak a korlátnak dőlve figyeltem és hallgattam - egyre jobban megnyugodva, ahogy felfogtam, hogy Ő sem igazán volt képben azzal, hogy mit és miért csinál. Legalább is, elsőre úgy tűnt. Mert felhozta a régi, egymás nélküli életünket, meg a legyet is röptében életstílust, én pedig csak... Kibaszott szerelmes pofával néztem, ahogy tűzoltott közben. Tényleg egyikünk sem tudta, hogy mi és hogy van. Ez megnyugtatott. Nem volt mögötte elvárás. Csak próbálkozás azért, hogy a kedvemre tegyen. Aztán jött a fél év emlegetése. Eltoltam magam a korláttól, és szinte aggódva figyeltem tovább, belepofázva a monológjába. - Mi amor, héj, várjál már... Fél év? Ezért van ez az egész... - cirkusz - dolog? Oké. Megkaptam az okomat - február tizennégy, augusztus tizen... nem tudom, de na. Tényleg lassan fél év. Basszameg megint. A bűntudat megint haraphatóan elöntött, mert én komolyan bele sem gondoltam, hogy egy kapcsolatban a fél évnek is van ünneplendő súlya, plusz... Azt sem tudtam, hogy neki ennyit jelent. Én már a kert óta képtelen lettem volna lemondani róla, még úgy is, hogy utána is a lelépéssel fenyegetett. Mosolyogva léptem felé, és a hajába túró keze után kapva húztam újra vissza magamhoz. Megkönnyebbültem. Felszabadultam és boldog voltam, holott én eddig bele sem gondoltam, hogy a felet is meg kéne ünnepelni. - Héj, shh... - megint rátaláltam a csipkés ruhával dekorált derekára és a maradék gyertyafényben magamhoz húztam újra - Egy egyetemes fasz vagyok, nekem ez eszembe sem jutott. Én még soha nem voltam együtt addig senkivel, hogy erre gondolnom kelljen. - lassan-lassan még mindig felajzott békére lelve dörgöltem a halántékom az övéhez, a mécsesek meg ezek után kurvára nem számítottak - Együtt vagyunk. Nem léptél le fél év múlva. Intéztél kaját-piát. Hát kell ennél több? - nekem fixre nem, de azért kicsit felnevettem - Oké, a gyertyázás kiakasztott, de csak mert nem hittem, hogy valaha is kapok ilyesmit. Sosem kaptam. Nem vagyok Titanicos Jack, nem értek az ilyesmihez.... Az orrom megint az övének dörzsöltem, és felszabadulva csókoltam meg megint. Szeretve, hálásan azért, amit a maga kétségeivel adni akart, azért, amit ezeken kívül is jelentett nekem. A kioltott mécsesek pont annyira érdekeltek, mint a még égők, vagy a kaja az asztalon. Csak a bal combja alá nyúltam a jobbommal, felhúztam a csípőmhöz, és toltam magam hozzá - mert más irányom rajta kívül már nem volt. Aztán csak a szájába morogva vallottam szerelmet megint. - Tökéletesek vagyunk. Még ma is. Mindig. - az összes hibánkkal együtt - Fél év, egy év, tíz év, száz... Amíg te ébredsz fel mellettem, más nem kell. És köszönöm. Az egészet... Az üvegeket, a borítékot, a szervezést... Aztán, ha oda jutunk, majd mondd már meg, hogy hol a picsában vagyunk egyébként... Belenevettem a végül adott csókba, és leszartam a piát, a kaját, a mindent. A korlátnak nyomtam megint és ha csak nem állított meg, a ruhán keresztül kalandozva rajta eljutottam a vélhetőleg tangához, amit egy mozdulattal téptem le, a combfix is pattant, aztán magamat kicsomagolva a szavakon túl is kifejeztem, hogy mennyire imádom és értékelem mindent, ami Ő, amit adni akart. Sem a kikészített kaja, sem semmi nem érdekelt jobban ennél, főleg nem ebben a kurva csipkében.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Jó volt fogódzkodót találni benne, a csókban, az éledező vágyban, de persze mindezek sem gátolhattak meg abban, hogy pillanatokon belül fosni kezdjem a szót. Szinte összefüggéstelenül, hosszú, barokkos mondatokban, a bizonytalanságom és a kétségeim minden kis hülyeségét belesűrítve, miközben fél-suttyomban eloltottam pár gyertyát, mintha ez bármit is segített volna. Láttam Henryn, hogy az elején nem értette, minek mi köze a mosthoz, nem is hibáztattam érte, eléggé messziről indítottam, de mint az kiderült: minden szándékom ellenére se igazán tudtam, hogy mi a fészkes faszt csinálok. Azon túl, hogy próbálkoztam meg boldog vagyok, ez a kettő pedig, amikor találkozott, kaotikus végeredményt tudott produkálni. Azt hiszem, én nem a menő piff-puff, dirr-durr ágára estem a vérvonalamnak, sokkal inkábba az "ehh, lökjük fel az asztalt, aztán meglátjuk, mi lesz" viharos oldalra. A zagyválásom is inkább volt egy tornádó által összehordott léchalmaz, mint strukturált kunyhó, de hála a jó égnek, hogy Henry képes volt belőle kiragadni a lényeget! - Ja, ezért a cirkusz - bólintottam szórakozottan, aztán mintha mi se történt volna, folytattam a rögtönzött nagymonológom. Közben meg örültem, hogy nem hülyének nézett, hanem még olyan szerelmes pillantásokat vetett rám, amiktől majdnem én gyulladtam ki, nem az eloltott mécsesek. Azért pedig kifejezetten hálát adtam, hogy a fellobbanó bűntudata hamar eloldalgott, mert ha valamit, hát azt végképp nem akartam benne ébreszteni! De legalább kiderült, hogy van, amiben nem kapcsolt instant a telepátia, ami jól esett, mert így volt értelme továbbra is beszélgetnünk. Akkor csillapodtam, amikor Henry odalépett hozzám és megfogta a kezem, amivel a hajamat baszkuráltam. Most rajtam volt az akaratlan kiskutyaszemezés sora, úgy pislogtam fel rá. Nagyot sóhajtottam, ahogy a derekamnál fogva megához húzott, hozzám simult, halántéka az enyémet érte. - Nem vagy fasz. - Ezt fontosnak láttam leszögezni, majd hallgattam a folytatást, azon pedig kuncogtam, hogy ő nem Titanicos Jack. - Mert én úgy nézek ki, mint aki ért hozzá? Segítek, kurvára nem. Csak beugrott, és akartam adni valamit, csak elkapattam magam és... Megcsókolt megint, és tök igaza volt, ez sokkal értelmesebb dolog, mint amit zagyváltam. Lassan enyhült az az ideges izgalom, ami eddig túltolta bennem az adrenalint, és már akkor mosolyogtam, amikor a combomat megemelve közelebb nyomult hozzám, hogy még jobban érezhessen, minden értetlenkedés mellett is tetszett, amit látott, amivel vártam magamon. A vállába kapaszkodtam, a tarkójánál a haját piszkáltam, és mialatt beszélt, a mosolyom vigyorrá terebélyesedett. Vele együtt nevettem az utolsó mondatot hallva. Onnantól kezdve viszont, hogy a keze felfedezőútra indult, már semmi sem érdekelt, még az is jól esett, hogy a korlát a derekamat nyomta. Éhesen kaptam az ajkai után, halkan felszisszentem, amikor letépte rólam a(z igen, fekete csipke tangát), és egy mordulással jeleztem, hogy nagyon-nagyon tetszett, amerre a dolgokat vitte. Éppcsak annyi időm volt, hogy egyszer megsimítsam, miután előkerült a legenda, aztán sietve elmerült bennem. Hangosan felnyögtem elégedettségemben, sürgetőn dörgölőztem hozzá, miközben a pólóját gyűrve kapaszkodtam. Energiáim lelkesen táncoltak minket körbe, az öröm és a vágy elegye szemtelenül pajkossá tették a nőstényt is, minden kis szikrával, érintéssel és kiadott hanggal annak adózva, amit Henry velem művelt. Most, mindig, egyfolytában... Homorítottam, amikor utolért a gyors megkönnyebbülés és enyhült a feszítő sürgetés. A nyakába fúrtam az arcom, zihálva vártam be Őt, hogy aztán kimelegedve pihegjek. Kicsit visszafogtam még, amikor először ki akart húzódni, a felemelt bal lábbal húztam még oda, marasztaltam néhány másodpercre. Az illata, a morgása, az érintései úgy ültek meg rajtam, mint egy puha takaró, minden egyes alkalommal, ezért volt külön kihívás elengedni, hiába élünk már együtt és nem csak a hétvégéink voltak közösek. Igen, még mindig szükségem volt némi szoktatáshoz, hogy ne akadjak fenn ezen időről-időre. A nyaka oldalára tettem a kezem, finoman cirógattam a hüvelykujjammal, aztán ahogy sikerült rávennem magam, hogy elhúzódjak, a lábammal való szorítás is enyhült majd elmúlt. Csendes békével mosolyogtam rá. - Kibaszottul tökéletesek. - Kapott még egy puszit a szájára, amit újból a szakállával "megküzdve" kellett elérnem, és amit menthetetlenül imádtam. - Amúgy Orca Island Cabins a hely becsületes neve. A becstelen meg: Majdnem Friss Házasok Hétvégi Kéjlakja. Röviden MFHHK - magyaráztam hót komolyan, majd az arcára tettem mindkét kezem és egyszerűen csak élveztem a szakállas érintést. - Jó volt múltkor a prérin és arra gondoltam, a városi látkép, a viszonylagos nyüzsi meg a teherhajók helyett lehetne valami... elszigeteltebb és kevésbé puccos. - Röviden felnevette. - Ezen kívül - mutattam végig magamon. - Pucér kávé-cigi reggel, van tűzrakó hely, valami csónakkal megkockáztathajuk, hogy vízbe esünk, esetleg túra címszó alatt eltévedhetünk az erdőben, plusz ha már így alakult, akár szellemet is idézhetőnk, mécses van bőven. Vagy kipattogtathatom neked fölöttük szemenként a popcont. De az egész napos lustálkodás is kurva jó melletted. Amit csak akart, amihez csak kedve volt. Mert igen, jól gondolta és érezte, hogy ez itt rohadtul nem valami elváráshegyhez vezető beléptetőkapu, sokkal inkább annak a nagyívűbb kifejezése, amit a "bilvuluzczkvlzblivj + szív" üzenetekkel szoktam kifejezni. Emiatt sem érintett egy tized másodpercig se rosszul, hogy neki eszébe se jutott a féléves dolog. - Aaaaz egyetlen bibi, hogy mivel nincs térerő se semmi, így technikailag itt ragadtunk hétvégre, vasárnap délután jön erre Jerry. Gyakorlatilag, ha nagyon úgy van, akkor meg ki lehet szőrösödni és elszaladni. - Kicsit forgattam a fejem, aztán féltalálomra egy irányba böktem. - Arra van Áncsi.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 165
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Nem akartam én kimondani a "cirkuszt", de aztán végül mégis elhangzott, csak Dakota szájából. Mert igazából az volt. Sok hűhó a látszólag semmiért, de ahogy Dakotából tovább dőltek a szavak, úgy jöttem rá, hogy igazából miről van szó. És így, hogy megnyugodhattam, hogy ez nem valami tök más stílusú élet előszobája, amit eddig nem mondott el, és hogy Ő még nálam is kevésbé tudta, hogy merre van arccal, nem maradt más, csak az öröm és a tény, hogy kibaszottul szeretem. Az összes idióta faszságával együtt. És mert értem, nekem próbálkozott valami teljesen új dologgal. Nem akartam, hogy a nagy pánik közepén az összes mécsest eloltsa, mert egyébként a tálalást leszámítva tényleg hangulatos volt, plusz... Azt sem akartam, hogy hirtelen felindulásból semmissé tegye a saját munkáját és lelkesedését. Úgyhogy ebben is, meg a zavart pánikban is azzal próbáltam megállítani, amihez a legjobban értek: a közelségemmel. Meg persze azzal, hogy elmagyarázom neki ezt az egészet a saját oldalamról is. Jól esett, hogy nem tart fasznak. Igazából én is csak azért vállaltam be annak lenni, mert nekem "látszólag" nem jelentett annyit ez az alkalom, mint neki, holott igaság szerint, nekem minden nap ennyit jelentett. Aztán persze még mondta volna tovább, úgyhogy csak röviden felröhögtem. - Kussoljál már el... Inkább megcsókoltam, mert ideje volt, hogy elkezdjem tényleg kiélvezni az "ajándékomat", hogy a zűrzavar helyett inkább a fekete csipkeruhába rejtett testével foglalkozzak. Csak akkor tettem egy kísérletet a téma végső lezárására, amikor már a korlátnak nyomva erősebben éreztem felőle a felpiszkált vágyat, mint az elmúlt pár perc utózöngéjét. Onnantól kezdve, hogy a combján végig simítva a ruha alá nyúlva letéptem róla a fekete csipketangát, már egy fikarcnyi "romantika" sem maradt hátra. Mindketten éhesek voltunk, talán őt pluszban még az adrenalin hajtotta, engem viszont nyilvánvalóan az, ahogy kinézett. Nem téptem le, nem vettem le róla a ruhát, még úgy sem, hogy emiatt más jellegű előnyökről kellett lemondanom. Csak magamat szabadítottam ki, a csipkét pedig annyira gyűrtem fel, hogy otthonosan tudjak mozogni benne. Más volt így, és még az is furcsa volt, hogy ki tudja, hány centivel magasabb volt a cipő miatt. Ha nem töltötte volna ki az illata az orrom, ha nem éreztem volna az energiáit a bőrömön, szinte olyan lett volna, mintha mással csinálnám. Ez pedig a maga módján nagyon hajtott, de csak azért, mert közben tudtam, hogy Ő az. Nem is bírtuk sokáig. Határozott mozdulatokkal mozogtam, miközben zihálva csókoltam, haraptam az ajkait, a kezeimmel pedig képtelen voltam elszakadni a derekától, az oldalától, a melleitől... Tetszett az érzés, ahogy az érdes anyag súrlódott a tenyerem alatt, alatta Dakota forró testével. Dübörgő mellkassal feszültem neki, szinte hálásan cirógattam az oldalát, ahogy a háta mögötti sötét tájra bambultam. Elégedetten felmorrantam, amikor marasztalt, az energiáim a szürkével együtt szeretve, megpihenve vették körül. Ahogy végül helyezkedni kezdett, úgy mozdultam vele együtt én is, de nem távolodtam el. Csak viszonoztam a puszit, aztán figyelmesen hallgattam és csendben elmerültem az érintéseiben, a szavaival együtt. - Aha, szóval nem jöhetünk vissza többet? Jó, muszáj voltam húzni, mert hát, ez vagyok én, plusz... mi lesz, ha már nem leszünk majdnem Friss házasok? Egyébként meg nevettem a hülye rövidítésén. Ezt leszámítva fingom nem volt róla, hogy hol a picsában vagyunk, még továbbra sem, de legalább nevet kapott az isten háta mögötti mini-paradicsom. - Imádom. - feleltem kuncogva. Az egészet. Meg azt, hogy ilyen tervei voltak, és hogy tényleg a semmi közepén lehettünk megint. Bár, ebből még nem sokat sikerült felfognom, majd talán reggel. A füle mögé tűrtem a haját. - Biztos, hogy nem fogunk egész nap tespedni, hát hülye vagy? Menjünk vadászni is... - kértem olyan fejjel, amire biztos, hogy nem tudott nemet mondani, a szürke pedig nagy egyetértésben csóvált - Eh, inkább rakjunk ki belőlük egy giga-faszt. Nem biztos, hogy feldobna, ha véletlenül megjelenne a Guta, ki tudja, talán csak erre az alkalomra vár, hogy megjelenhessen és szétszívhassa a véremet megint. Mondjuk kétlem, hogy a Távolban úszva pont arra várna, hogy mikor láthat megint, csak... talán én reménykedtem valahol abban már évek óta, hogy nem a halála előtt beszéltünk utoljára. Ez van. Hiányzik néha. Na, mindegy. Viszont volt valami egészen más, ami már nem volt ennyire mindegy. - Hogymicsoda???? - kiáltottam fel műsápadtan, egy fél lépést még el is hátráltam - Mi az, hogy nincs térerő?! Akkor net sincs! Menjünk haza... Nem tudtam túl sokáig kitartani a hót komoly pofát, hamar elröhögtem magam, bár, attól még nem mondom, hogy nem lesz fura egy egész hétvége a világ nélkül, de szerintem le fogjuk magunkat foglalni. Csak a pillanatnyi pótcselekvéseim fognak hiányozni. Jó, talán függő vagyok. - Csak szívatlak, ne fossál. Tudod, hogy veled a világ végén is ott rekednék. - gyorsan megpusziltam a homlokát, aztán végre kicsit magamhoz térve visszapakoltam magamra rendesen a farmert, a fejemmel pedig az asztal felé böktem - És az ott mi? Ha még a menüt is pontosan nekiállt felsorolni, csak röhögtem lelkesedésén, mert hát... Nyilván felismertem, hogy mi micsoda, csak hát... annyira lelkesen magyarázott, hogy muszáj voltam még "faggatni". Egy heves mozdulattal vágódtam le a hozzám legközelebb eső székre, és az első, kezem ügyébe akadó falat felvágottat begyűrtem a számba. Ha Dakota is le akart ülni, csak szigorúan felcsattantam. - Heló! Te mégis mit gondolsz, hová mész? Meglapogattam a jobb combomat, mert hát kizárt, hogy ne az ölembe ültessem a parasztos zabánk ideje alatt, főleg nem ebben a ruhában, amit még ezek után is tapizni akartam fél kézzel. A másikkal meg vacsorázni. Valahogy. Majd összehozom. Aztán amint megtalálta a helyét rajtam, az ő szájába is begyűrtem egy szelet füstölt... valamit. Így esett jól nyammogni a legjobban. Aztán a vége felé pezsgőért ugrasztottam, hát meg ne melegedjen, és amikor felkelt az ölemből és megindult, azért még rácsaptam egyet a seggére. A dugót kilőttem a picsába (nesze neked, természetvédelem), aztán töltöttem. - Azért, ha jobban belegondolok... Kibaszott kemény, hogy mennyi mindenen mentünk át fél év alatt. Nem? - felé toltam a poharat, a másikat megemeltem - Éljünk sokáig! Mondjuk... Az örökké hogy tetszik? - szélesen elvigyorodtam, bár ezt már amúgy is megbeszéltük ABQ-ban, aztán miután lehajtottam, kitúrtam a cigit a zsebemből, és gyújtottam két szálat - De most komolyan. Emlékszel, hogy befostál, amikor megbilicseltek? Meg amikor a nem-randi randin elgyepáltál ötven szál rózsával? Istenem, a fejed... - nosztalgikus boldogsággal nevettem el magam és miután kifújtam a saját füstömet, lelkes, boldog csókra húztam - Meg-meg... Ahogy Pat sütötte a szív alakú tükörtojásokat? - jó, ezen már nevettem és megint töltöttem - Ja! Meg amikor a tóparton azt mondtad, hogy lassítsunk, erre órákkal később nekem adtad a kecó kulcsát! Arra gondoltam, baszki, mi lett volna akkor, ha nem akarsz lassítani? Már aznap tetováltatunk? Teljesen elfelejtettem már a korábbi bakit, borzasztó jó hangulatban, szinte hadarva magyaráztam és emlegettem fel az elmúlt hónapok sarkalatos pontjait. Dakota talán annak örült a legjobban, hogy eddig nem baszta el, én pedig annak, hogy ilyen emlékeink voltak. Pontosan annyira lehetetlenül elbaszottak voltak, mint mi. És ha mást nem is, hát ezt tényleg megérte megünnepelni. - Van kedvenced? Már leszámítva mondjuk a szalont... Meg az ilyen nagyobb volumenű dolgokat. Kíváncsi voltam, mi ragadt meg benne a leginkább. Mondjuk lehet, hogyha visszakérdez, nekem sem lenne konkrét válaszom, de érdekelt, hogy neki mik jutnak először az eszébe. Csipegettem még a maradékból, de lassan inkább ittam már, mint ettem. Ha már egyszer ekkora piamennyiséggel készült...
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Pillanatok alatt nyilvánvalóvá tettem, hogy alapvetően nem sok lövésem volt a helyzetről, amibe beágyazta magunkat, sem arról, hogy oké, innentől hogyan a faszban kéne kezelnem, meg mit kéne vele kezdenem, merre tovább vinnem. Hiába voltam kettőnk közül én házas évekig, azért akkoriban nyilván más volt minden. Nem olyan hamar, mint Henryvel, de egy-két éven belül házasodtam Aidennel is, addig meg a legtöbbször társaságban találkoztunk, és ha félre is vonultunk, az nem a mai mércével mért randi vagy kiruccanás volt. Mondjuk nem is erőlködtem ilyesmin, nem akartam azt az engedélyt kockáztatni... Szóval lehet, hogy voltak dolgok, amikben elég jól meg tudtam vetni a lábam, de legalább ennyi fronton vakon voltam. Ezt pedig már csak azért sem féltem megosztani vele, mert hát... ő Herny. Billy. A szürkém. Sose esett nehezemre elismerni neki a hiányosságaimat. Ráadásul így legalább akaratlanul is megállítottam az Ő kezdődő bűntudatát. A saját szófosásomnak pedig nyilván nem tudtam egyedül gátat vetni, de hát ezért is van párja a farkas lányának, nem igaz? A nevetésére megakadtam, és éppcsak egy kis mordulásra futotta még tőlem, mielőtt a kussoltatátást követően megcsókolt. És hozzám látott. Ha olyan fából faragtak volna, amilyenből nem, biztos, hogy méltatlankodtam volna egy sort a drága fehérnemű halála fölött, így csak jól eső vágyakozással nyögtem és semmi más nem érdekelt, minthogy mielőbb magamban érezhessem a párom. Pillanatokon belül hangosan nyögdécselni kezdtem, a cipő sarka karcosan meg-megcsúszott a fán, miközben a másik lábammal Henry derekába kapaszkodtam. Homorítottam, a mozdulataiba simultam, a csípőm a ritmusához igazodva mozdult. Minden simítása szinte dörzsölt a ruha anyagának hála, de az a mohóság, amivel hozzám ért, őrjítővé tette ezt. Utána is marasztaltam még egy kicsit, mert jól esett, mert hiába voltunk olyan sokszor együtt, sose lett könnyebb az elválás, inkább mintha rosszabbodott volna a helyzet. Igen, február óta határozottan rosszabb lett azzal, hogy nőtt a ragaszkodásom. És ebben a helyzetben is tökéletesen tudtam arról csicseregni, hogy hova is hoztam, hozattam. - Hát nem. Ez ilyen egyszer használatos biznisz - biggyesztettem le a szám megjátszott szomorúsággal. Arra már ezerwattos vigyorra szaladt a szám, hogy imádja. Imádja! Energiáim diadalittas örömmel ragyogtak fel, hogy azért mégsem lett teljesen elbaszott az egész. Ezzel viszont nem tudtam sokat foglalkozni, mert a felsorolt programajánlóból egyből kilőtte a tespedést és megint úgy nézett rám, hogy attól képes lettem volna Holdra szállni, hogy hozzak neki onnan kőzetet. - Lesz vadászat - bólogattam. - Amire csak szeretnél, macira, Bambira, Willyre, bár ahhoz nem hoztam szigonyt, de van bicskám, faraghatunk... amit akarsz. Anguta említésére picit görcsbe rándult a gyomrom, mert ja, erre spec én se vágytam, még kevésbé, mint Henry. - Jogos, nincs szeánsz, marad a kukorica pattogtatás. Főleg azok után, hogy a térerőtől és ezzel az internettől is el lettünk vágva, bizony. Nagy sommásan mosolyogva paskoltam meg a vállát, hitvesi támogatásomról biztosítva. - Ne aggódj, hoztam sudokut is, ha nagyon nem bírnál magaddal. - Ez most biztos kurvára megvigasztalta. - Vagy majd segítek, hogy ne legyen akkora hiányod - biccentettem kissé oldalra a fejem, hamiskás fénnyel a szememben. Elhúzódott tőlem, és mialatt visszacsomagolta magát, én is eligazgattam a ruhám alját, ami egészen hihetetlen módon nem végezte cafatokban - még. Aztán persze a vérszívásomra kis mordulással megharaptam bosszúból a száját, nem sejtve, hogy volt még ellenem némi merénylete. A kérdésére, hogy az asztalon mik vártak ránk, lányos zavaromban meg izgalmamban igen, elkezdtem sorolni. - Kaszinótojás, francia saláta, felvágottak... - Felnevetett! Kinevetett! - Ó, te szemét kis... - csapkodtam meg a vállát. - Rohadék. Persze nem hatottam meg csak röhögött és levágódott az asztalhoz. Még fenntartottam a sértettség látszatát, úgy vonultam el mellette, hogy a másik székre üljek, miután kikopogtam magam - legalábbis ez volt a terv. De még pucsítani se volt időm, amikor rám szólt, én meg őszinte értetlenséggel pislogtam rá, hogy most mégis a baj? Jó, nem terveztem az asztal túloldalán ülni, mellé, a közelébe akartam húzni a székem, de a jelek szerint Henry ennél is közelebbire gondolt. Nem kellett kétszer mondania. A combjára ültem és egy kicsit mocorogtam, ahogy helyezkedtem. - Nem olyan kényelmes - húztam el a szám, miközben átkaroltam a nyakát -, de valahogy túlélem - sóhajtottam teátrálisan, majd bekaptam, amivel kínált. Evés közben végig a tarkóját piszkáltam, a kajára ügyet se vetettem igazából, azzal etetett, amivel csak akart, főleg, hogy közben a másik kezét folyton rajtam tartotta és cirógatott. Amikor magát tömte, a füléhez hajolva finoman a cimpájába haraptam és igazából csak azért tettem keresztbe a lábam, hogy picit feljebb csússzon a ruha. - Szobalány szerelésben kellett volna várnom rád - dugtam ki rá nyelvem, amikor pezsgőért ugrasztott. De legalább rácsapott a seggemre, mire a szemem egy pillanatra vörösen villant. Visszaülve megadtam neki a bontás lehetőségét, ha már ő szokott eldurranni, testhezálló feladat volt, meg hát... amennyire szeretett hangoskodni... - Á, gőzöm nincs mire gondolsz - nevettem fel, mert ja, finoman szólva is sok minden történt. - Fél évvel ezelőtt is pont így feszíttetem, ilyen szerkóban rajtad - pimaszkodtam, majd felvettem a poharam. - Nélküled ijesztő lenne az örökké, veled kurva jó lesz - hajtottam fel a saját italom, majd átvettem a felém gyújtott szálat és nagy slukkot szívtam. Azt hiszem, most nyugodtam meg tényleg az egész napos pörgés, meg a korábbi hetek készülődése után, így most engedélyeztem magamnak, hogy Henrynek dőlve leeresszek. Rekedtesen nevettem fel az első találkozásunk felidézésére. - Hogyne fostam volna be? Majd lefagyott a lábam, hideg volt, nem vettél meg nekem semmit a sok szarból, amit odapakoltam és a félcsizmányi szajrémat is ott hagyattad velem, plusz őrzőket emlegettél. És már akkor kurva jól szórakoztál rajtam... - kuncogtam a fejem rázva, ez pedig hamarosan hahotába ment át, amikor a rózsás eset jött. - Jó hát baszki... - felidéztem az akkori megjelenését, a kivagyi vonulását, és eskü melegem lett. - Előtte is tetszettél, de az ott kegyetlen volt. És nem csak a kinézet miatt, és ha nem is fogtam fel, de azt hiszem, ott valamennyire rájöttem, hogy amúgy lehet bajban leszek előbb-utóbb. Felvihogtam Pat szív alakú tükörtojásaira. - Kurva kevésen múlt, hogy nem ugrottam ki az ablakon - mondtam, és megamhoz vettem az újabb kört, hogy kortyoljak egyet. - Az a te hibád volt, minek akartál szuvenírt. De nem ez volt a te nagy dobásod aznap este, ne szépítsünk - csaptam az asztalra ugyanolyan jókedvűen, miután letettem a poharam. - Bazmeg, a plüssmacis "hát persze" húzásod temette el a lassítást - szinte vádlón néztem rá, de rontotta az összhatást, hogy a szám sarkában mosoly bujkált és a szemem is úgy csillogott, aminek semmi köze nem volt a pezsgőhöz. Az álla alá nyúltam és megcsókoltam. - Esélyt se hagytál a tagadásomnak. És azóta megállíthatatlanul robogtunk. - Olyan, mintha évek óta ismernélek - suttogtam a szájába, majd elhajoltam egy újabb slukkra, továbbra is a querido tarkóját birizgálva. Azt hittem... mert hát alapvetően úgy indultunk, hogy nem leszünk exkluzívak, de előkelő helyen leszünk a másiknál. Aztán ha nagyon ránk tör a dughatnék, vagy épp esély kínálkozik, nyilván más is szóba jöhet, nincs belőle semmi, mert nem komoly, amit művelünk. Eleinte semmiképp - és ezt az eleintét én minimum fél évre tettem volna. Az mindig benne volt a pakliban, hogy jobban megkedvelem, letagadhatatlan volt az összhang, a játszi könnyed egymásra hangolódás, és akkor a nőstény érdeklődését még be se hoztam. A világ egyik legtermészetesebb dolga volt, ahogy energiáimmal az övéi közé simultam, mintha egy nagy gubancot akartam volna alkotni vele. Az egyenesen nevetséges volt, hogy milyen könnyen, otthonosan éreztem magam vele. A kedvencemen elsőre elgondolkodtam, lepöcköltem a hamut a cigimről, aztán némi alsóajak rágcsálás után elvigyorodtam el felnevettem az emléktől. - A hóba rajzolt szív! Az bazmeg... a kialakult "mi" esszenciája: ittasan, egy lezárt vidámparkban, télen, a faszodba kapaszkodva szívet rajzolunk a golden showereddel. - Újra elnevettem magam. - Minden benne: szórakozás, bizalom, szerelem... mi több kellhet? Ott el kellett fogadnom, hogy menthetetlenül passzolunk. Lassan kissé lejjebb olvadt a mosolyom, majd ittam egy nagyobb kortyot és visszafordultam Henryhez, hogy a szemébe nézzek. - A Rodriguezes megbeszélés van még emellett. - Megcirógattam az arcát. - A világot jelentette, hogy ott voltál a végén is. Minden más is, amit értem tettél előtte meg azóta is, de... az ott nekem azt hiszem, minden volt. Nem lett rosszabb a hangulatom, miért lett volna? Tényleg olyan volt a második eset is, amit felemlegettem, ami még közelebb hozott hozzá, ami még erősebbé tette a belé vetett bizalmam. Eleinte főleg a hasonlóságaink és a megértés miatt tudtam elhinni, hogy nem lesz bajom mellette. Utána minden ilyennel bebetonozta a biztonságérzetem, hogy amikor megfogom a kezét, nem feszülök, nem aggódok, amikor eldönti és mondja, hogy augusztustól újból felveszi az egyent, nem kételkedek. Amikor lenyom a matracra vagy letérdelek elé tudom, hogy ha bármi miatt közben megállnék, egy szavamba kerülne, sőt, lehet annyi se kéne. És így fáradság nélkül voltam képes adni neki mindent, ami csak tőlem telt. A homlokomat kicsit a halántékának döntöttem és sóhajtottam egyet. - Neked? Kedvenc?
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 165
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
- Eh, akkor jól ki kell használnunk a hétvégét... Mentem vele a felvett, szinte szomorú szerepben, és gyorsan el is vetettem a tespedést, mint opciót és még a vadászatot is behoztam mellé. Egyébként meg, pont leszartam. Ha annyira jó lesz a hangulat, akkor is jönnénk újra, ha tényleg csak friss házasoknak lenne megengedett. Egyikünket sem olyan fából faragták, hogy pár hülye, simán kiforgatható szabály megállítson. Akár még az is lehet, hogy ez lesz majd a rendszeres menedékünk a vadonban. Mit tudom én. Főleg így, hogy szinte állcsúcson vert a lelkendező energiáival. Csak hümmögve és mosolyogva örültem annak, hogy vadászni fogunk, azon pedig nem problémáztam, hogy Willy esetleg kihívás lenne szigony nélkül, nem is vágytam rá, de... ettől függetlenül szívesen csobbantam volna az óceánban, ha már kivételesen nem fedte kurva jég az egészet. Egy újabb, gyors homlokpuszival próbáltam a hirtelen gyomorgörcsét elhessegetni, na meg egy újabb faszsággal. - Ha tényleg szemenként állsz neki, regelek egy csatornát az "ALegőrültebbFeleség" néven, és az lesz a debütáló videónk. Aztán influenszerek leszünk és mindketten visszavonulhatunk. Aha, ja. Szép is lett volna idővel kollagénes arckrémet és steak ízű protein shake-et reklámozni, hogy kifizethessük a villanyszámlát. Meg a faszomat. Vannak pillanatok, amik csak ránk tartoznak. - Gondolod, hogy nem adnám fel úgy... tizenkét másodperc után? - felröhögtem - Inkább segíts mással, azt tutira tovább bírom. Mondtam mindezt szemérmetlenül, mintha nem lennénk még mindig éppen egymáshoz tapadva... De ami tény, az tény. Vannak dolgok, amik egy idő után unalmasak, aztán... ott van Dakota. Lehet, erről a nászutas ködről beszélt Blondie a múltkorában. Tényleg kiröhögtem, ahogy nagy lelkesen nekiállt felsorolni mindent, amit az asztalra tett, és ahogy kiakadt és csapkodni kezdett hát... Még jobban, teltebben és hangosabban nevettem. Pontosan úgy, mint amikor a csokorral kezdett el püfölni. Vannak dolgok, amik nem változnak, és ha arról volt szó, hogy mennyire élveztem, amikor az agyára mehettem, ha csak lehetett inkább csak még jobban adtam alá a lovat. De sértődés helyett csak leült volna, aztán amikor az ölembe hívtam, szemmel láthatóan lefagyott egy pillanatra, de aztán jött, én pedig egyből magamhoz húztam, amennyire csak lehetett, a kezem pedig rögtön utat talált magának a csipkeruhával fedett testén. Az elégedetlenkedésére csak szemöldök ráncolva, röviden morrantam fel. - Jó, hát, akkor üljél át. - feleltem, mint akit nem érdekel, de azért a szájába tömtem egy szelet húst - Meg perelj be, hogy érezni akarlak. Persze hamar kiderült, hogy annyira azért mégsem lehetett rossz. Elégedetten rezegtette hosszabb morgás a torkomat, ahogy a keze megtalálta a tarkómat, utána pedig csak élveztem az érintését, azt, ahogy a fülemre harapott néha a falatok helyett. Az ízek élvezete összekeveredett a közelségének örömével, ahogy én is szüntelenül simítottam vagy néztem rajta végig, igen, akkor is, amikor keresztbe tette a lábait. Csak futólag nyaltam meg a szám, egyszer-egyszer pedig nyammogás közben a mellkasához dörgöltem az arcom a szürkével együtt. Tényleg ünneplendő pillanatok voltak. - A lófaszt! - csattantam fel nevetősen az ötletén, ahogy kidugta a nyelvét, aztán ahogy felállt, rácsaptam a seggére - Nem a csicskám vagy, te picsa, csak a férjéről gondoskodó feleség. Hát baszki! Sosem szoktam ugráltatni. Legfeljebb szívni a vérét, és különben is, legtöbbször kérdés nélkül is ugrottunk egymásnak, ha a másiknak kellett valami. Egyikünk se lesz soha a barokk körmondatos, túludvariaskodós "kérlek szépen" típus, ezt mindketten tudtuk és ez így volt jó. Teljesen mindegy, milyen szavakat használtunk, az érzés mindig ott volt mögöttük. Kibontottam a pezsgőt, töltöttem és ezzel együtt kicsit elragadtattam magam, ahogy elkezdtem felemlegetni az elmúlt hónapok őrületes tempóját és hullámvasútját. Boldogan. Most már (szinte) minden tehertől szabadon tekinthettem vissza úgy igazán arra az útra, ami ide vezette mindkettőnket. - Hát, ha ez így lett volna, lehet, hogy nem csak jófejségből viszlek haza, és akkor az is lehet, hogy ma nem ülünk itt. - akkor biztosan azért vittem volna haza, hogy megdugjam, és magamat ismerve lettem volna akkora fasz, hogy még csak a dolgok mögé sem nézek - Akkor egy kurva jó örökkére... Én nélküle is örökké akartam élni, mert mindig is rettegtem a haláltól. Hiszen, ezért is futottam annyit. Tudja már Dakota is. De amióta velem van, azóta a legjobban attól rettegek, hogy egyszer csak nélküle kell majd élnem, és kiütéses győzelemmel nyert volna inkább a halál, mintsem mindaz, amit az élet nélküle nyújthatott volna. Összeborultunk, mint két pezsgőző, bagózó bicikli. Képes voltam elszakadni a ruha anyagától, inkább átkaroltam, magamhoz húztam és a karja csupasz bőrén futtattam fel-le az ujjaimat, miközben beszéltünk, régi dolgokon vigyorogtunk és nevetgéltünk. És olyan kurva jól esett! - Már miért vettem meg volna bármit is? Vagy ne szórakoztam volna rajtad? - nevettem én is - Megmondtam, hogy a két szép szemed nem fog működni... Az... csak akkor kezdett, amikor behívtál a fürdőbe. - vak akkor sem voltam, de hát baszki, azért a prioritások, meg minden... Amikor pedig jobban kifejtette a Valinapos nyitányomat, nem csak az arcomra ült ki a pökhendi elégedettség, hanem az energiáimba is. - Ó, akkor én már bőven tudtam, hogy valami kurvára nem kerek. Csak azt nem tudtam, hogy mi. Mert azt sosem ismertem volna be, hogy szerelmes vagyok, csak meg akartam érteni, hogy mégis mi ez az egész, meg egyáltalán az, hogy már attól oda meg vissza voltam, hogy előtte Ő írta nekem, hogy találkozzunk. - Tudom... Pont időben értem fel... - nevettem én is, ahogy kifújtam egy újabb adag füstöt - De ne hidd azt, hogy nem rohantam volna utánad, ha sikerül meglógnod! Gyors vagy, de... még egy darabig nem fogsz tudni csak úgy lefutni. Szóval kiélvezem, amíg tart. - még pár év és ha rendesen fog edzeni, nem fogom tudni nem hogy lefutni, de utolérni sem - Mert te meg a pulcsimat akartad?! - drámaian vontam kérdőre, mert hát, baszki... ha neki járt valami, akkor nekem is, nyilván - Komolyan? Szinte azonnal kibukott belőlem a kérdés a macis viselt dolgaim hallatán, de befogtam, ahogy az állam alá nyúlva megcsókolt. Az az egész nap maga volt az őskáosz, mert a kvázi végleges "szakítás" után valahogy eljutottunk odáig, hogy lakáskulcsom volt és mindketten kimondtuk, hogy szeretjük a másikat. És mindketten kendőzetlenül mertük érezni és éreztetni a másikkal. Akkor először. Én pedig azt hittem, hogy nála ez az egész a nagy egész túlcsordulása volt, nem pedig egy konkrét pillanat. Főleg nem a macis cucc. Kurva jó vétel volt, basszameg. - Sokkal jobban ismersz, mint akik tényleg évek óta. Ez az igazság. Már csak azt leszámítva, amit szándékosan osztottam meg vele, neki valami... ne tudom, monyója van hozzám, és tudom, hogy néha meg sem kell szólalnom, pontosan tudja, hogy mit gondolok vagy hogy mit érzek. Benne megbízom. És tudom, hogy bármit elmesélhetek, megmutathatok neki, sosem fog vele visszaélni, felhánytorgatni a múltam vagy esetleg jogos/nem jogos elvárásokat támasztani miattuk. Ezt a fajta nyíltságot pedig még Pat is csak nagyon lassan csepegtetve tudta tőlem megkapni. Kicsit kidőltem oldalra, ahogy a gondolkodó arcát fürkésztem, aztán szélesen elvigyorodtam, hogy elsőnek a brunyaszívet hozta fel, el is nevettem magam. Nem tudtam vitatkozni vele, de nem is igazán akartam. - Ha tudnád, mennyire kibaszottul örülök, hogy nem kezdtél el fújolni meg visítva csapkodni már az ötlettől is... - közelebb húztam és egy hatalmas puszit nyomtam az arcára - Nekem ott azt kellett elfogadnom, hogy semmit sem kell előtted filtereznem. Nem mintha előtte tettem volna ilyesmit, de akkor is. Azóta úgy érzem, hogy semmit sem kell elrejtenem vagy megjátszanom előtte, csak az lehetek, aki tényleg vagyok, aztán erre a június még sok-sok lapáttal rátett. Ezért is volt nagyon fura az egész gyertyás-mindenes tálalás. De ezen már túl vagyunk. A Dariós alkalomra az én hangulatom sem lett rosszabb, belenyomtam a fejem a cirógatásába, mert hát... Na. - Megígértem, hogy veled leszek. - feleltem halkan, hiába volt még mindig élesen friss a gyomorgörcs, és a pillanat, ahogy az egykori Rangidősöm belebaszta a fejem a bárpultba - Tudom-értem, hogy ez neked miért volt fura... De ennél sokkal-sokkal messzebbre is elmentem volna érted. A mai napig. Újabb sorozat ezüstgolyó, egy istenes verés, pár végtag... Tök mindegy. A kurva hősködésen felül egyébként is nálam volt... van még talán mindig a többlet tudás, hogy mire számíthatok másoktól, főleg azoktól, akikkel éveket töltöttem együtt. Így utólag csak az fájt egy kicsit, hogy igazából tök felesleges volt majdhogynem az egész. Bár így, hogy Dakotának ennyit jelentett, talán mégis megvolt az igazi értelme. Egy kicsit lehunytam a szemem, ahogy a halántékomnak nyomta a homlokát, aztán szívtam egy utolsó slukkot, a csikket pedig elpöccintettem, ahogy a pezsgősdugó is elszállt a faszba világgá. Elmosolyodtam, és a felszabadult kezemmel a hajához nyúltam és szinte nosztalgikusan kezdtem játszani a kósza kis kiálló tincseivel. - Amikor első este bekómáltál rajtam a kanapén, és ahelyett, hogy lepakoltalak volna magamról, mint addig bármelyik picsát, a hajadat piszkáltam, és hagytalak aludni, amíg fel nem ébredtél. - apróság volt, de olyan hangosan ordított belőle a több és a más, hogy talán tényleg meg kellett volna ijednem ott és akkor - Amikor először mondtam ki hangosan, hogy szeretlek. Már aludtál. A Kert után volt. - egy kicsit zavartan pillantottam félre, mert hát, utána sem volt annyira sima ügy eljutni az "igazi" kimondásig. Elengedtem az éppen ujjaim közt tartott tincset, aztán a kezéhez nyúltam, és a számhoz húztam, hogy az ujjai közé morogjak - Meg amikor Taco sebeit tisztogattad az arcomon, a kanapén. Még sosem törődött velem úgy senki, mint te akkor. Sem azt nem hittem el, hogy megérdemlem, sem azt, hogy tényleg megtörténik. Persze, utána ennél sokkal, de sokkal komolyabb dolgok is történtek, de én kértem, hogy ne a tök egyértelmű dolgokat hozzuk fel. Mélyet lélegeztem, és megcsókoltam az ujjait, aztán, mint valami jól lakott napközis, Dakota szemeibe bambulva élveztem azt, hogy élek: hogy együtt élünk. Megköszörültem a torkom. - Örülök, hogy a végén mégsem bántad meg. Ugye? Ugye nem bántad meg? Annyi kört futottunk a kérdés körül, és annyiféle válasz volt rá az út alatt, és... hiába tudtam, hogy ma már egész biztos nemet fog mondani rá, de jólesett volna hallani. Hogy már túl vagyunk azon, hogy esetleg megbánta. Hogy talán még benne van a pakliban, hogy meg fogja bánni. Hogy majd akkor megbánja, ha az egész elbaszódik. Egyrészt, nem fogom hagyni, hogy elbaszódjon. Másrészt... Még ha el is baszódna valamiért, Ő nekem olyasmit adott már eddig is, amit sosem tudtam volna megbánni és nem cseréltem volna el semmi másra.
Dakota Miles
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 114
◯ HSZ : 582
◯ IC REAG : 527
◯ Lakhely : Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Felnevettem a csatorna ötletére. - Oké, de akkor produkálj hozzá valami természetfilmes alámondást. Mittudomén... - Bemélyítettem a hangom. - Az ős asszony felfedezte a tüzet és most az új eszközt próbálgatva igyekszik kitapasztalni, hogyan járulhat hozzá a maga módján a családi éléskamra gyarapításához. Tudtam - gondoltam -, hogy nem tenné meg, mert minden polgárpukkasztásunk és nagypofájú megnyilvánulásunk ellenére kurvára privát alak volt mindkettőnk. Főleg, ha a közös magánéletünkről volt szó, akármennyire kicsi dolgot is takart az. Jó, ez a pattogtatás mondjuk pont nem volt államtitok, de nem tudtam elképzelni, hogy kitegyük magunkat a nagy nyilvánosságnak. A sudoku szemérmetlen és egyértelmű elutasítására megcsókoltam, mert hát persze, hogy segítek, én már csak ilyen kis segítőkész vagyok. Annyira, hogy elkezdtem sorolni, mi minden volt az asztalon, amivel mint kiderült nem kisegített, hanem szórakoztattam. A szivatásért cserébe elkezdem csapkodtam, amitől még jobban nevetett, és én se bírtam vigyorgás nélkül. - Borasztó vagy - mormoltam szeretetteljesen, majd mentem leülni. Naivan egy székre gondoltam, de Henrynek jobb ötlete támadt, és hát nyilván nem hagyhattam ki az előbbiek után, hogy ne panaszkodjak mondvacsináltan a kényelemre. - Úgyse hagynád - mondtam az átülése felvetésére -, mert úgyse akarok - azzal bekaptam a felkínált husit és jót kuncogtam a rögtönzött drámakirálynős előadásán. A nyelvem hegye futólag az ujjához ért. Tényleg hülye lettem volna máshova ülni. Hozzá hasonlóan élveztem a helyzetet, rövid kincseit az ujjaim között, meleg tenyerét, a pillanatokat, amikor megnyal a száját vagy újból végig futtatta rajtam a tekintetét, különösen azok után, hogy keresztbe tettem a lábát. Szerettem ilyenekkel egyszerre húzni és kedveskedni neki. Amikor a mellkasomhoz dörgölőzött, a hajába temettem az arcom. Szerintem soha senkinek az érintéseit, a folytonos tapizását nem igényeltem ennyire, az pedig óriási szerencsém volt, hogy Henry ugyanígy volt ezzel. A szobalányos megjegyzést nem gondoltam komolyan - és ha beöltözősed játszanánk, inkább lennék nővérke -, azt a nyelvnyújtással is jeleztem, a fenekemre csapáson felnevettem, aztán... egy másodpercig csak néztem Henryt, amikor olyan magától értetődően jött ki a száján a férj-feleség. Meg fog fájdulni az arcom ennyi vigyorgástól. - Az vagyok. - És ettől megint boldogan lobbantak energiáim. Fogtam-vittem a pezsgőt, a dugó elszállt a picsába, egyikünk se foglalkozott vele, a tószt, az ital lehúzása és az, hogy újból az ölében ültem, mindkettőnket jobban lefoglalt. Arra, hogy a jelen szerelésemben az első találkozáskor valószínűleg máshogy sültek volna el a dolgok, csak megráztam a fejem. Éljen a - volt - csóróság! Ha fizikailag lehetséges lett volna, képes lettem volna belé olvadni, ahogy fél kézzel átölelt, jobban magához húzott és a felkaromat cirógatta. A mosoly állandósult az arcomon, miközben beszélt és olykor arcához simítottam az enyém pusztán azért, mert megtehettem és boldoggá tett. - Lovagiasságból? Bajba jutott hölgy megsegítése vagy valami? - Nem, egy tized másodpercig se gondoltam ezt komolyan, azonnal el is nevettem magam. - Kurva jól megágyaztunk mindennek - ingattam a fejem. Ő hazavitt, én behívtam, meg is etetett, továbbra is kívántam... és így utólag belegondolva nem mertem volna rá megesküdni, hogy csak a fellelkesült libidóm miatt, sőt, esélyesen már ott hajtott, hogy még többet érezzem, még többet érinthessem. Jól esett a közelében lenni. - Én nem tudtam! Mármint azt sejtettem, vagy inkább akkor még tartottam tőle, hogy nálad valami nincs a helyén, és szent meggyőződésem volt, hogy... - Kit akarok átverni, de komolyan? - Jó, nem - dünnyögtem szinte megadóan. - Úgy vártam a válaszod arra a "találkozzunk"-ra, mintha az életem múlt volna rajta. Kicsit berúgtam és felmentem a Hilton tetejére hesszelni, de nyilván nem segített a faszom alaszkai tél se. - Az akkori izgatottság, zsongás emléke bekúszott energiáim közé, miközben most már hatványozottan éreztem tulajdonképp mindent. Ugyanilyen könnyedén idéztük fel a Pates reggelit, a szív alakú tükörtojásokkal meg a majdnem-szökésemmel, és képtelen voltam megállni, hogy ne röhögjek fel a majdnem-kergetésemre. - Elképzeltem, ahogy a környékbeli erdőben hajkurászol, aztán a válladra kapsz, mint egy liszteszsákot és visszaviszel a szivecske-tojásokhoz. - A fél kezembe temettem az arcom. - Bazmeg. Jobb volt így, de azért megnéztem volna magunkat kívülről. A számba haraptam a visszavágóra a pulcsi kapcsán és a fejemet ingattam. - Jó, igaz, én kezdtem. - Kellett az illata a hétköznapokra is, de hiszen már tudta. És az is igaz, hogy Ő nem a loft kulcsát kérte, csak valamit, szuvenírt. Esélyesen valami kevésbé jelentőségtelje is megtette volna, de kit érdekelt addigra a lassítás? A visszakérdezésre elsőre csak csókkal feleltem, belé fojtva az esetleges további szavakat. - Komolyan. Az egész nap után az a kis plusz lökésed volt a hab a tortán. Végig mindenben a partnerem voltál és vagy a mai napig, és pontosan tudod, milyen hülyeségemet hogyan kezeld vagy fogadd. - Beszéd közben finoman masszíroztam a tarkóját, végig a szemébe nézve. Belegondolva nem volt semmi, hogy tulajdonképpen már akkor mennyire bíztunk egymásban, amikor még alig tudunk valamit a másikról. "Csak" az összhang volt, a Kert, a tagadhatatlan vonzalom, az a könnyedség, ami sose volt erőltetett. - Te is engem. Főleg úgy, hogy a korábbi életvitelem miatt egyetlen valaki mondhatta el magáról, hogy több éve ismert: Aiden. És még ő sem tudta, hogy pontosan mi volt Winnipegben Teresa körül, sem azt, hogy nem öltem, és mivel a beharapásom óta alig találkoztunk, sok minden kimaradt. Az átharapás utáni években némileg felzárkóztattuk egymást, de... voltak dolgok, amiket sose tudtam volna elmondani neki. Nem azért, mert annyira megsebeztek, hanem mert szégyelltem magam miattuk előtte. Mert neki óhatatlanul is egy szalonképesebb verziómat mutattam, hogy ne kelljen undort vagy csalódást látnom az arcán - később a nőstény miatt ez szinte felerősödött. Előtte mindig visszafogtam magamból valamit. Henryvel nem éreztem ezt. Vidáman kutattam az emlékeim közt a kedvenceimet, mondjuk ez gecire nem volt egyszerű, mert annyi kis dolog volt, amit imádtam. De aztán beugrott két fő-fő, előbb az egyik, majd kicsit utána a másik is. A puszira a nőstény a farkát csóválta. - Szeretem, hogy full önmagad vagy. Ott baszódna meg az egész, ha filterezned kéne, főleg velem. A tarkójánál benyúltam a póló nyaka alá és a meleg bőrét cirógattam, miközben előadtam a másik legkevesebb emléket, ami az apróságok közé tartozott. A másik kezemmel az arcára simítottam. Úgy tartottam így szinte a két kezem között, mintha a legnagyobb kincsem lenne, mert hát: az. Tagadhatatlanul és megmásíthatatlanul. Finom mosollyal figyeltem, ahogy fejét az érintésembe fordította még inkább. - Tudom, querido - suttogtam -, és sose fogom elfelejteni ezt neked. Ezt sem. Hogyan is felejthettem volna? Annyi mindent tett értem és a végén... én nyertem. Tudom, hogy ezt az alkohol mondatta vele, de a tényeken nem változtatott: Ő kóbor lett, Anchorage-ben, nekem nem kellett falkához idomulnom vagy ne adj ég, csatlakoznom. A halántékának döntöttem a fejem és egy kicsit elmerültem a pillanatban, a jelenlétében, a jelenünkben. Figyeltem, ahogy elpöckölte a cigijét - az enyém is nemsokára követte -, majd kíváncsian oldalra biccentettem a fejem, ahogy az egyik tincsemmel kezdett szórakozni: csavargatta, morzsolgatta az ujjai között. Ami annak idején ijesztő lett volna, arra most széles mosollyal reagáltam, és ahogy folytatta, az örömtől kipirult az arcom. Plusz eggyel kontrázott az enyémre, mert persze, hogy kellett a plusz egy, de meg se lepődtem - ez Henry, és pontosan így, ilyennek szeretem. A félrepillantásakor picit beharaptam a szám, mert édes volt a hirtelen jött zavarával, de ezt nem hoztam fel hangosan. A fellobbant pajkosságomnak pedig valami sokkal több, mélyebb és megingathatatlanabb vette át a helyét, ahogy a kezemet az ajkához vitte és felemlegette a sebtisztogatást. - Hát ha már a tettest nem intézhettem el, mert háromszázas Muszkli... - mormoltam az akkora bosszúságom emlékével a hangomban és a nőstény is mocorgott egy kicsit, de a múlt helyett hamar újra a jelennel foglalkoztam. - Amíg csak élek, minden törődésem a tiéd. Tudtam, hogy nem az volt az utolsó törött orr meg mélyre szántó ötkarmos. Kóborok voltunk, Ő ráadásnak domináns örökmozgó nagy pofával. Inkább csak örültem minden napnak, ami elodázta az esetleges következő sérülését. Az, hogy én sebesülhettem... nem, nem igazán jutott eszembe és hát nyilván jóval kevésbé foglalkoztatott, mint Henry. Főleg most, hogy így nézett rám, én pedig menthetetlenül vesztem el ismeretségünk óta sokadjára a tekintetében. A kérdésére elmosolyodtam, válasz helyett pedig elsőre csak megcsókoltam, két kezem közé véve az arcát. Erősen, határozottan, a kétség legkisebb jele nélkül. - Egyetlen pillanatra se bántam meg. - Ez volt az igazság. - Az életem kibaszottul sivár lenne nélküled és nem küzdenék azzal napi szinten, hogyan kezeljem azt a végtelen boldogságot, amit érzek. Nem erőlködnék, hogy valahogy újra és újra kifejezzem, mennyire szeretlek, és akkor se tetovált, se piercinges nem lennék. - Pimasz mosolyra húztam a szám. - Ezekért meg kár lenne. A hajába túrtam, az íriszemben vöröslő szálak tűntek fel, ahogy gyönyörködve néztem a férjem. - Sose fogom megbánni. Mert ezt, a jelen pillanatait és boldogságát, azt a mindent, amit eddig együtt megéltünk, semmire nem cserélném, semmiért el nem dobnám. Bármi vár ránk, bármi lesz a jövőben, nekem ez mindig kincs lesz. És abban is biztos voltam, hogy többé senkit se fogok úgy szeretni, mint Őt. Az arcához simítva az enyém bújtam, energiáim hasonlóképp simultak övéihez. - Van még valami a hely kapcsán. - Húzódtam el kicsit, hogy megint a szemébe tudjak nézni. - Azért sem vittelek végül étterembe, mert nyilvános helyen folyton el kell vonulnunk a budiba és nem vághatsz az asztalra, ha épp az esne jól - mondtam egyszerű, csevegő hangon. - Ez csak ilyen kis lábjegyzet, mert a Valentin-napunknál beugott a kis szemétkedésed az étteremben, aminek korsótörés lett a vége... - mondtam a végére kicsit morgósan és pont úgy néztem rá mint minden alkalommal, amikor megszopatott: "te kis geci" pillantással. Nem mintha én ne élveztem volna ezeket, könnyű volt vele nevetni és nyilván imádtam, ahogy után kiengesztelt mindenféle kis hülyeségekkel, vagy csikizéssel, bújással. Félelmetesen értett hozzám.
Henry McCarty
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 165
◯ HSZ : 632
◯ IC REAG : 550
◯ Lakhely : Anchorage (#B88438)
◯ Feltűnést kelthet : Gyűrű tetoválás a bal gyűrűsujjon
Felröhögtem, és szinte már hallottam David Attenborough hangját a fejemben, ahogy lenarrálja Dakota faszkodós kísérleteit. Minden esetre ha egy tippet adhatok, az az, hogy Dakota semmiképp se indítson főzőműsort. Sudokuval akkor sem próbálkoznék, ha fizetnének érte. Nincs abban semmi szégyen, ha az ember tudja magáról, hogy mihez hülye, úgyhogy inkább arra voksoltam, amiben mindketten brillíroztunk. Ennek előfutára pedig az a csók volt, amit az egyértelmű választásom csalt elő Dakotából. - Tudom... Széles vigyorral nyugtáztam a tényeket, és rögtön tovább is borzasztóskodtam azzal, hogy nem engedtem székre ülni a nőstényemet, és még majdnem meg is sértődtem, amikor csak úgy odavetette, hogy nem olyan kényelmes. Hát anyád. - Hát persze, hogy nem. Elégedetten nyomtam a szájába a falatot, megszorítottam kicsit a derekát, aztán egyszerre igyekeztem élvezni, hogy rajtam ül, hogy irtó szexi, hogy a kaja kurva jó. Bár Dakota így is elsőbbséget élvezett, ahogy gyakorlatilag szüntelenül simítottam, hozzá dörgölőztem. Azért azt is hozzá kell tenni, hogy pár perce kaptam meg az előételt, péntek volt, este, utaztam is egy csomót, túlpörögtem, leeresztettem, a melótól meg elszoktam, szóval összességében nyilván sokkal jobban igényeltem a "bújást" így. Jó, nem mintha amúgy nem, de akkor is. Boldogan mosolyogtam, amikor csak két szóval értett velem egyet abban, hogy ő egy férjéről gondoskodó feleség. Még mindig rohadt fura volt ezzel a "címkével" illetni, nem is nagyon tettem meg, legtöbbször csak akkor, amikor húztam valamivel. Nem tudom. Köcsög társadalmi nyomás. Azt hiszem, hogy a lelkem mélyén az a bajom, hogy ezekhez a titulusokhoz valami megfáradt és lapos kapcsolatot társítok. Korlátokat. Fásultságot. Kötelezőt. Mi pedig nagyon-nagyon nem ezt képviseltük, sőt, de azt sem akartam, hogy odáig jussunk. Oké, lehet, hogy az egész gondolatmenet totál faszság, de ki mondta, hogy nekem nincsenek faszságaim? Többségében azok voltak mindig is. Sokkal jobban esett inkább azokról a dolgokról beszélni, amik pont, hogy izgalmassá és különlegessé tették idáig a közös életünket. Mesélni róla, hallgatni, hogy mihez mit szól, miről mi jut eszébe. És amennyire másokkal nem, vele annyira szívesen merültem bele a legapróbb részletekbe is. - Faszt. - cöh, lovagiasság - Szexi csaj levarrása, kaja max azért, mert én is kajás voltam. Nem hiszem, hogy így megláttam volna benned magamat. Már aznap este tudtam, már a kurva kúton tudtam, hogy Ő más, de talán ha csak felszedem egy random kocsmában, ez nem derült volna ki. De a szakadék, félrészeg műsora, az egész helyzet nem csak megfogott, de tényleg túl is láttam azon a tényen, hogy tetszett. Felnevettem, ahogy szájféket rakott saját magára, és más irányba terelte a saját gondolatait. - Honnan az istenből sejthetted volna? Napokig nem is hívtalak. - feladtam és megpróbáltam "elengedni", és amíg nem írt, addig arról győzködtem magam, hogy csak az érdekel, él-e egy következő numerára vagy meghalt - Feladtam. Inkább elhittem és elfogadtam, hogy bajod lett a Vörös Holdkor. Egyszerűbb volt, mint azt benyelni, hogy talán megint mással vagy helyettem. - pedig hát, ez volt az én nagy bajom akkoriban, amit a végsőkig tagadtam - Amikor végre írtál... egyszerre voltam kurva pipa rád és örültem, hogy látni akarsz. Meg jó, hát, nyilván a képeddel is elvoltam utána... Ha tudnék ártatlanul pislogni, biztos azt tettem volna, de helyette csak sokat mondó pillantást vetettem a mi amorra, mert hát... Na. És ahogy az ő akkori izgatottsága felrémlett benne, úgy suhant át rajtam az akkor érzett, hiánnyal vegyes vágy egy pillanatra. - Azt hiszed, nem tettem volna meg? - kérdeztem vissza vele nevetve, főleg, hogy azóta már többször is játszottunk liszteszsákosat - Mondjuk Pat biztos jót röhögött volna, de ja. Így legalább egy darabig úgy tűnt, mintha tényleg csak stresszes felnőttek lennénk. És nem olyan hisztis kamaszok, mint később az asztalnál vagy előtte a tóparton. Ami bármilyen tragikusnak is tűnt, órákkal később annyira hihetetlenné és visszacsinálhatatlanná vált. Hála a kulcsnak - és ezek szerint a macinak is. Vagyis hát, a macinak és annak a felvázolt jedi képességemnek, hogy ösztönösen jól tudom kezelni Dakotát. Büszkén csillogó szemekkel hallgattam a kifejtését, miközben élveztem, ahogy a tarkómat masszírozta. - Nem direkt van ám. Csak úgy megtörténik. - elmosolyodtam, ezzel leleplezve magam - Lehet, hogy inkább neked kell pont az, ami nekem jön reflexből. Egy percig nem szoktam azon gondolkodni, hogy mikor, mit és hogyan csináljak vele kapcsolatban. Az pedig, hogy erre fogékony volt, csak még jobban igazolja azt, hogy egész egyszerűen... Természetünktől fogva, kompromisszumok nélkül működünk. Talán ezért is érezzük úgy, mintha évek óta ismernénk egymást. Talán ezért is csókol meg most is úgy, mintha pontosan tudná, hogy erre vágyom. Vele ellentétben én soha senkiért sem fogtam vissza magam. Képtelen voltam kendőzni, aki mindig is voltam, viselkedni, amikor kellett volna. Ez a falkában is kiütközött, és amikor visszább vettem, az mindig csak azután történt meg, hogy sokkal jobban felerősödött az életösztönöm, mint az, hogy tovább kaffogjak. Pat is pontosan tudta mindezt. Akárhogy is sült el, mindig önmagam voltam és hol jobban, hol kevésbé, de az Ő korrekciója és közbenjárása kellett ahhoz, hogy életben maradjak. Ezért is volt ekkora falat számomra nélküle létezni. De az sokat segített, hogy mindezt Dakota is látta, és hogy pont az egyik ilyen, mással soha meg nem történő élményünket húzta elő a kalapból, mint kedvencét. - Tudod, hogy nem szoktam ígérgetni, de arra mérget vehetsz, hogy sosem fogok filterezni. Képtelen lettem volna akár csak egy pillanatig is másként reagálni dolgokra, mint ahogy első blikkre kijött és ez nem csak rá volt igaz. Azért pedig külön hálás voltam, amiért ezt Dakota nem csak elviselte, hanem szerette is. Halkan sóhajtottam, ahogy becsúsztatta a kezét a pólóm alá, az arcomat a tenyerébe dörgölve élveztem, ahogy szinte szó szerint a kezei közt tart. Hát hogy a picsába ne lennék képes bárki elé, bármilyen mértékben odavetni magam, ha róla van szó? Hogy? Az pedig mélységesen megnyugtatott, hogy ezzel ő is tisztában van, hogy értékeli, hogy sokat jelent neki. Mert a sok más dolog mellett ez is olyan volt, amit rajta kívül csak egyvalaki más kapott volna meg tőlem, bármiféle hezitálás nélkül. A szürke hím pedig büszkén feszült a lelkemben miatta. Rajtam volt a sor, hogy megosszam vele, hogy nekem mik a kedvenc pillanataim. Azt hittem, hogy ki fog akadni így utólag azon, hogy már az első este ennyire belehülyültem a magam kimondatlan módján, vagy azon, hogy nem féltem kimondani a Kert után, hogy szeretem. Jó, annyira féltem, hogy a szemébe mondjam, de csak mert... Tartottam attól, ami végül lett, a FedEx csomag miatt. Hogy elijesztem. Hogy sok lesz neki. Hogy Ő ezt így nem akarja. Az ápolásom talán már könnyedebb volt, főleg talán azért, mert akkorra már ugyanazon könyv ugyanazon lapján tartottunk. Felkuncogtam, ahogy szinte zsörtölődni kezdett, meg persze, ahogy elképzeltem, ahogy elküldi Tacót a halál faszára. Csak magamhoz öleltem a szavaira, és a csipke fedte mellkasába morogtam. - Akkor jó. Nem szeretek osztozkodni. Annyi korai "tabuja", kétsége és félelme volt egy későbbi megbánással kapcsolatban, hogy ha már itt vagyunk, muszáj voltam rákérdezni, hogy ugye nem... Hogy már Ő is ezer százalékig biztosan látja és érzi, hogy bármi bárhogy is lesz ezek után, kurvára megérte, megéri az egész. Mély szusszanással fogadtam a csókját, teljesen belefeledkezve, annyira, hogy a jobbom a tarkójára csúsztattam a hajába túrva. Igazából egy kurva szót sem kellett volna mondania ezek után, de mégis megtette, mert hát... Ő már csak ilyen volt. És minden szavától úgy éreztem magam, mintha most azonnal bele tudnék olvadni a székbe, vagy felrobbannék a boldogságtól. Ez pedig sütött az energiáimból, még akkor is, ha csak a mondandója második felére voltam képes reagálni. - Óóó, de még milyen kár... - elvigyorodtam, és mindkét kezemmel a derekára fogtam, hogy a combomról teljesen átfordítsam szembe az ölemben - Amikor már azt hinném, hogy ennél jobban nem tudsz levenni a lábamról, valamit mindig kitalálsz... A vörös szálakra a Hold fénye villant, a kezem pedig akaratlanul is felcsúszott az oldalán lobogó lángokra, miközben játékosan a bal mellére haraptam egy gyorsat, amiben az újkeletű, totál meglepetés piercingje díszelgett. Bocsi piercing, de ma a csipke nyert, ígérem, hogy kárpótollak. Aztán csak bújtam én is megint, ahogy Dakota diktálta, egy pillanatnyi ellenkezés nélkül. Lehet, hogy az előbbi kis akcióm rúgta be megint a motort, nem tudom. De ahogy félredöntött fejjel hallgattam a magyarázatát, úgy lélegeztem egyre mélyebbeket, és nyaltam meg a szám egy elnyújtott pillanatra. Te kis ribanc. - Lábjegyzetnyi, mi? - vontam fel a jobb szemöldököm, és felmorranva a feneke húsába markoltam a felgyűrődött ruhán át, és közelebb húztam az ölemhez - Ezzel arra célzol, hogy elég volt a kaszinótojás? A második kérdésemet már a bőrébe morogtam bele, ahogy magamhoz húzva és közben felegyenesedve a támláról a nyakába hajoltam. Beszívtam a nőstényem illatát, imádtam, ahogy érezhetem Őt, hogy nem tett parfümöt, hogy az íze is az övé volt, ahogy finom rámenősséggel csókoltam és a fogaim közé fogtam a nyaka bőrét. Aztán, ha elég volt a kaszinótojás, csak felpattantam vele az ölemben, a combjai alatt tartva, és csak annyira engedtem el, hogy a jobb kezemmel szinte fülsértő csörrenések közepette lesodorjak mindent, amit értem. Egy kicsit sem finomkodva vágtam le Dakotát az asztalra, és már most ezüst szemekkel vettem le magamról a piros pólót, valahova ledobtam és hát... RIP, ruha. Imádtalak. Nem letéptem, csak fel, egészen a mellrészig középen, a hasa mentén. Ráhajoltam, először az ölét csókoltam kicsit hosszabban és úgy haladtam felfelé, miközben a kezeimmel feltűrtem rajta a ruha maradékát, hogy a csókomat a piercingnél megállapodva fejezhessem be. Oké, jó, eleget pihentem. Felegyenesedtem, közben megint az a kurva vetkőzés, hát minek öltöztem vissza, de komolyan? - Megőrjítesz bazmeg... - vallottam színt, miközben az övemmel szarakodtam - Minden egyes kurva nap... Egy heves, vágytól fűtött, türelmetlen mozdulattal találtam haza megint. Néhányat mozdulatam, aztán elégedetten felsóhajtva megálltam benne, a pezsgősüvegért nyúltam és csak kicsit mocorogva hajtottam le annyi kortyot, amennyit egyszerre engedtek a buborékok. Aztán Dakotát is megitattam, szemét módon mozogva közben, de azért vigyázva, hogy ne fulladjon meg. Kurva bubik. A whiskey sokkal kevesebb körültekintést igényel. - Ezt akartad, he? Szó szerint a vacsorám lenni az asztalon? A Valentin óta? Elégedetten támaszkodtam fölé, az asztalra tenyerelve, hol gyorsítva, hol lassítva a mozdulatokon, el-elmerengve a szabadon lévő testén, csókba hajolva, ha utánam kapott.