Anchorage... Chh. Ez a legtöbb fairbanksi lakos reakciója a délen fekvő városra, csak mert azt gondolják, hogy ők mindenben az egész állam felett állnak - de itt a lehetőség megmutatni, hogy minden hírverés ellenére nagyot tévednek. Ők olyan... Hivatalosak. Sokat számít a protokoll. De itt északabbra a befutó és megpihenő szánosok a lehető legjobb fogadtatásban fognak részesülni - legyen szó a pihenésükről vagy a szórakoztatásukról. Mert hát, hiába lesz még legalább másfél nap, míg befutnak, Fairbanks készen áll. Akad épp elég ember így vagy úgy a pihenőket szórakoztatni. Akad rengeteg helyi üzlet, akik bódékból árulják a friss, forró ételeket versenyzőnek és betérőnek egyaránt. A főtéren felállított színpad kivetítőjén megállás nélkül mutatják a lehető legélőbb közvetítést, már amikor nem élő zenés koncertek vannak terítéken. Ahogy jönnek a hírek, hogy a versenyzők közelednek: a főutat itt is szigorúan zárják. A járdát kordonok választják el az úttesttől, jelen van a rendőrség, a mentők, a tűzoltóság. Ahogy annak lennie kell, de még erőteljesebben van jelen a két, városi frakció képviselete. Igaz, mindkettőre ráfér az önfeledt szórakozás, de sajnos egyikük részéről sem feltétlenül a szórakozás volt a cél. A déliek a világ szemében rangosabbak lehetnek, a háttérben jóval alulmaradtak a védelmezésben. Ez nem az Ő hibájuk, Ők akartak függetlenek, és nem számon kérhetők lenni évszázdok óta. De nem baj, Fairbanks még mindig áll, és a Szellemek segedelmével állni is fog. Apropó Szellemek: ugye itt sem fogadtál két pohár közt valami ballonkabátos alakkal, bárki is legyél? Mert attól a város nem fog tudni megvédeni, még akkor sem, ha minden másban igyekszik. Várj csak! Látom a befutót... Látom a kutyákat és a szánt, de... Mintha valami furcsa lenne. Mintha valami lassan eltérne a normálistól. Tévedek? Talán. Talán nem. Hamarosan kiderül.
Annak idején, amikor Chicagóból ide jöttünk, ez a koszfészek nem tűnt többnek.. nos, egy koszfészeknél. Cantwell után némileg felértékelődött, de azért a nagyvárosi nyüzsgés érzése még a bódék környékén se kapott el. Ha a falkából régebbi arcok láttak, felőlem feltételezhették, hogy valami félreértelmezett nosztalgia fújt erre, ám ennél sokkal földhözragadtabb okaim voltak. A végtagnyújtóztatás, kis kiruccanás az egyik. Természetesen szigorúan felfegyverkezve, mert ebben a tetves államban a fene se tudhatja - hát még én -, hogy mikor üt be a túlvilági szar. Ami ellen esélyesen nem sokat érnek a pisztolyaim meg a tőrjeim, de mindenki más ellen tökéletesen megfelelnek, köszönöm. Küldtem egy képet az "Absolutely Cantwell" WhatsApp csoportba Emsnek és Dolfnak (ha jöttek, szabadfoglalkozás, ha nem, akkor meg azért), amitől egyszerre éreztem magam baromi öregnek és kényelmetlenül fiatalnak. Mennyivel jobb buli volt a szesztilalom! Ennek emlékére vettem egy korsó sört, a szemem sarkából vetve egy pillantást a bódék közti ad hoc sikátorban folyó seftelésre - hús, drog, egyre ment -, majd érdektelen odább álltam. A pajzsomat háromnegydrészt felhúztam és látszatra leginkább nézelődtem, lézengtem. - Hé! - hördültem, amikor valaki hátulról vállal belém jött, mert bár volt némi tumultus, de nem kell vaknak lenni. Hozzám érni pedig pláne nem. Belátom, nem volt a bűnlajstromom a homlokomra - vagy épp a hátamra írva -, és ezt nem egyszer sajnáltam. Akkor eljátszanom se kellett volna a viszonylag rendes állampolgárt vagy farkast, aki nem báránybőrbe, hanem épp fekete, térdig érő szövetkabátba bújt.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Néha úgy pörögnek az események, hogy ember legyen a talpán, aki képes követni, máskor meg… nos, csend és hullaszag. Vihar előtti csend. Vagy valami hasonló. Ebben a mostani, monotonabb időszakban nem sok minden vitt színt a mindennapokba, de a mostani kis verseny mondhatni, olyasmi volt. Azért valahol különös érzés volt ezúttal úgy meglátogatni, hogy nem a tűzoltók sorai között feszítettem, mindenesetre ha kiszúrtam a tömegben egy-egy régi kollégám arcát, odamentem hozzá, hogy váltsunk néhány szót. Amúgy különösebb oka nem volt annak, hogy itt vagyok, egyszerűen annyit voltam mostanában egyedül, hogy jól esik a társaság, a nyüzsgés, még ha kicsit a tömegben is kívülállóként létezem. Hogy is hívják ezt a relatíve új jelenséget? Társas magány? Még csak a szomszédaimmal sem váltottam soha 3 mondatnál többet egyszerre. Gondolom, ennyi idő után a falka számára sem titok, hogy visszatértem, még ha nem is jelentkeztem le náluk, ettól függetlenül nem rejtőzködöm előlük. S talán pont ezért ül az a bizonyos kisördög a vállamra, amikor a farkasom egy régi, ismerős energiára kapja fel a fejét odabent. Mi a szösz? Nekem sem kell, megindulok keresztül a tömegen, ha kell, utat törve magamnak, hogy aztán hátulról jelezzem érkezésem, amennyire lehet, váratlanul, hála egészen felhúzott pajzsomnak. - Ne morogj, majd elmegyek szemészhez. -tettem egy fél fordulatot, majd két lépés távolságban, a hímmel szemben álltam meg, végigfuttatva rajta a tekintetem, változott valamit? Vagy legalább landolt rajta némi sör? - Úgy sem hiszek a szememnek... Hát te, itt? Összefújta a szél a szemetet? Ráadásul sörrel a kezedben? Ki vagy te, és mit csináltál Corvinnal? - mondjuk őt ismerve azon se lepődnék meg, ha csak valami alkoholmentes szutyok lenne. Azt már meg se kérdezem, én hiányoztam-e neki. Költői kérdés.
A lökés előbb ért, a méltatlankodó mordulás hamarabb szökött ki a számon, mint ahogy felfogtam volna, hogy ki jött nekem és ki miatt löttyent a kabátomra néhány kortynyi sör. Kurva jó, mindig is arra vágytam, hogy sörszagos legyek. Majdnem annyira, mint összefutni Mishával. - Ennyi idősen? Nem mindegy már? - fordultam felé a szemöldökömet felvonva és ittam egy kortyot, hogy végre belém is kerüljön az italból ne csak rám. Elhúztam a szám a nagy csodálkozásra és az egymás után sorjázó négy kérdésre. Könnyekig meghatott az érdeklődése. - Jaj, Tedrow, tudod hogy van ez - kezdtem, már-már csevegő hangon, de mellé faarccal -, sokat ront a narancslé iránti szenvedélyen, ha kivégzik az ember tízéves lányát. Még megvolt a bélelt doboz, benne a fekete selyemszalaggal átkötött, szőke tinccsel. - Jöttél szánt húzni? - Senki ne vethesse a szememre, hogy nem vagyok érdeklődő a volt társak iránt, közben pedig nézelődtem kicsit, mintha érdekelt volna, hogy vajon honnan hiányzott egy csahos.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
- Végül is, amilyen időket élünk… az újság előfizetésemet is lemondtam a múltkor. - vontam vállat, nem épp a békés hétköznapok voltak a jellemzőek manapság. S bár sok mindenben hülyeség lett volna előre tervezni, azt nem kötöttem a másik orrára, hogy én egy kicsit más szabályok szerint játszottam. - Nem, hála az égnek nem tudom, valahogy sosem vonzott a gyereknevelés. Az mennyivel rosszabb, mint még meg nem született magzatot kivágni az anyja hasából? Vagy testvért ölni? - kérdeztem vissza töprengő tekintettel. Hogy tudtam-e az évekkel ezelőtti húzásáról? Vagy ezt is kipipálhattam a listámon? Esetleg szimplán elméleti volt a kérdés? Nem fogom különösebben az orrára kötni. - Nem, azt meghagyom másoknak. Keresek valakit. - feleltem nemes egyszerűséggel, mint ha az előbb még nem a különféle gyilkosságokról nosztalgiáztunk volna. - Hart is itt van, vagy egyedül jöttél? - nem tudom, a fiatal nőstény beavatta-e a dolgainkba a falka mindent túlélő kis kabalacsótányát, mindenesetre az tény, hogy miután átvettük őseinktől a stafétát, ők is együtt hagyták el ezt a vidéket. Persze, nem jelenti azt, hogy azóta is együtt mozognak, de ismerve Corvint, azért mernék rá fogadni.
- Mi lesz így a horoszkóp megbízható jóslataival? - ingattam a fejem, választ nem várva, mert magasról tettem az ilyesmire. Egyébként is az italfogyasztási szokásaim sokkal izgalmasabb témának bizonyultak, főleg, hogy a falkás éveim alatt hírhedten absztinens voltam. Most se jutottam tivornyáig, jobb szerettem élesen az érzékeimet, mert ahogy a Bölcs Asszony is megmondta: amilyen időket élünk... Misha visszakérdezésére a Bestia vérvöröse egy pillanatra átfutott a tekintetemet, a szám sarka pedig megrándult, hogy mosolyra, vagy vicsorra, sose derül ki. A tetteimet második bőrként viseltem se szégyen, se megbánás, egyikkel se mentem volna semmire. Anne teljesen más lapra tartozott, mint a felemlegetettek. - Az ilyesmi rossz? - billentettem oldalra a fejem, szinte gyermeteg értetlenséggel. - Vagy neked esett rosszul asszisztálni? - Elvégre Daniel az ő segítségével lett meg és ő is kísért el hozzá. - A végén még kiderül, hogy érző szíved van, bár még egy anomália ennek a szaros vidéknek azt hiszem, nem számít. Nem, még udvariasságból sem szépítettem volna. - Kit keresel? - vontam fel a szemöldököm, most először igazi érdeklődéssel, félretolva minden korábbi asszót. Emily említésére elhúztam a szám, ami akár még mosolynak is elment. - Akarsz tőle valamit? - Nem volt ellenséges él a hangomban, legfeljebb némi fokozott éberség.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
- Ki vagyok én, hogy ilyenekben döntsek? Mindenesetre nincs különösebb gondom az alvással, ha arra vagy kíváncsi. - vontam vállat a hím kérdésére, különösebben nem zavarta a lelkiismeretemet egyik eset sem. Kicsit idősebb vagyok, mint ő, volt részem már bőven mindenféle szarságban, amik között bőven akadtak durvább dolgok, mint asszisztálni egy testvérgyilkossághoz, vagy elvenni egy gyerek életét. Mondhatnánk, hogy szarul játszottak, ne lepődjenek meg, ha ilyen leosztást kaptak a végén, de már úgy is mindegy, nem igaz? - Csak néhány régi falkatársam. - feleltem szűkszavúan, mert azt is kérdezhetném inkább, hogy kit nem? Elvégre nem tudhattam, mennyire van beavatva a történtekbe, névlistát meg csak nem vágok már hozzá… Ha érti, úgy is érti, ha meg nem, nem én fogom felvilágosítani, az egyszer biztos. - Most volt a születésnapja nemrégiben, ha jól tudom, gondoltam összefuthatnánk megünnepelni valamikor. Bírtam, amíg falkatársak voltunk. - azt meg már csak gondolatban teszem hozzá, hogy tényleg ideje lenne a többi újdonsült vérvonalfő-kollégát is sorra látogatnom, hogy tudjam, hányadán állunk. Ha pedig így van, miért ne köthetnénk össze a kellemeset a hasznossal? Northlake-et is a születésnapja miatt kerestem fel, részben… jópofa kis hagyomány lenne, kellenek az apró örömök az életben. Ki is lesz a következő?
Az egyik NJK Mentor felügyelete alatt lejöhettem végre a hegyről! Heuréka! Bár a hátam közepére se kívántam a babysitterem, én úgy tudtam, kinőttem már ebből, de persze az évszázados vén csontok máshogy látták. Jó, akkor jöttem így, legalább a kezét nem kellett fognom, és abban reménykedtem, hogy a sokaság eltereli róla a figyelmem. Elterelhette volna, ha nem éreztem volna állandó jelleggel a felügyelő energiáit a Windigo körül, akinek ez még kevésbé tetszett, mint nekem. Folyamatosan ficánkont és leste az alkalmat, hogy kibújjon a szorításból. Az egész herce-hurca fárasztó volt, én csak jól akartam érezni magam, egy kicsit huszonévesnek lenni, de nem, nem lehetett - ezt sem. Frusztráltan, a folyamatos dacolástól fáradtan ültem le az egyik kajás bódé közelében lévő padra. A Mentor kicsit odébb volt, de az én figyelmem épp végre más kötötte le: a sültkolbász ínycsiklandó illata, amitől összefutott a nyál a számban. A felügyeletem felé fordultam - nem hoztam magammal pénzt, mert bébicsősszel (ATM-mel) jöttem -, természetesen valaki odalépett hozzá valaki eddigre és bár energiákkal nem eresztett, úgy tett, mintha észre se venne. Fintorogtam a kicsinyes bosszúra és morcos képpel nyújtottam ki hirtelen a lábam, a hóba vájva bakancsos sarkam. Ha a váratlan mozdulattal valakit elgáncsoltam az ciki, de legalább történne valami. Ki voltam éhezve némi ingerre akkor is, ha a másiknak ez nem tett volna jót.
- Örülök, fájt volna a napot csalódással kezdeni. - Nem. Elismerem, talán megérintett volna, ha kiderül, hogy az elmúlt években Misha érzelmes és érzékeny Teréz Anyuvá vált, de a jelek szerint ilyen nem történt. Különben biztos másképp is a fejemre olvasta volna a múltamat, nem mintha azzal bármire is ment volna. A keresést illető válaszára pár másodpercig eltűnődve fürkésztem a vonásait. A gerincem mentén bizsergető érzés kúszott fel és mintegy próbaképp hagytam, hogy a szavak elhagyják a szám: - Egy csónakban Harttal? Nem ragoztam, hogy hogyan, milyen értelemben, még csak célzatos pillantást sem vetettem rá - az ilyen szemezgetések amúgy sem az én asztalom -, csak ittam egy újabb kortyot, senkitől és semmitől sem zavartatva. Egyedül akkor lettem kissé élesebb, amikor egyenesen Ems itt-léte, nem-léte felől érdeklődött. Nem váltam házőrző vérebbé - a Bestia hátán a puszta gondolattól is felborzolódott a szőr -, de szerettem tudni, hogy... kis hármasunkból melyikünk iránt épp miért érdeklődnek. Van a miénken kívül más visszatért segg is, ami körül lehetett szaglászni, - Ha elkerülnétek egymást, majd szólok neki, hogy csajos-napot tartanál vele. - Ennyit megtehettem, aztán Ems eldönti, mihez, hol és mennyire van kedve. Házhoz invitálni nem fogom. - De előtte áruld már el, mekkora kockázat vagy. Tudod, egészségügyi, meg ilyenek... Hallottam valami rondát vele, pontosabban a vérvonallal kapcsolatban, és hát kurva kíváncsi tudtam lenni.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
- Csónak, csónak… de milyen léptékből nézzük a dolgokat? - felelem a fiatal hím szavaira. Ugyanazon a tavon vagyunk egyáltalán? Vagy legalább ugyanabban az országban?! Hirtelen magam sem voltam biztos benne, mennyire van beavatva, illetve mennyi mindent tud. Akárhogy is, ha már egy ilyen kérdést feltett, valószínűleg van némi rálátása a dolgokra, és mondanám, hogy ennyi erővel Emilyt is megkérdezheti a dolgokról – de abból kiindulva, hogy egyáltalán megszületett ez a kérdés, azt bizonyítja, hogy mindent vele sem osztott meg a nőstény. Akár okkal, vagy csak így alakult, mindenesetre egy pirospont járt neki. Mármint Hartnak, nem ennek a túlélőművésznek. - Köszi, bőven jó. - nem akartam tovább ragozni a dolgot, hogy csak idő kérdése, aztán a föld alól is előkeríteném, de na, ha van egyszerűbb megoldás, szeretek élni vele. Amikor viszont meghallom Duncan következő kérdését, akaratlanul is elnevetem magam. - Az attól függ, Corvin, az attól függ. - például, hogy egy csónakban evezünk-e Harttal, vagy sem – Mondanám, hogy csak annyira kell tartani tőlem, mint egy darab kőtől… amíg nem piszkálják, nincs sok gond vele, de ha megbotlasz, eltaknyolsz és betöröd az orrod, azt azért megérzed. - vagy ha valaki a képedbe vágja, részletkérdés – De alapvetően csak beszélni szeretnék vele, nem orosz rulettezni, szóval ne stresszeld túl a dolgot. - mondanám, hogy árt az egészségének, de ettől azért már keményebb motoros. - Élmény volt veled cseverészni, mint mindig, most viszont mennem kell. Ha a környéken leszel, úgy is látjuk még egymást. - zártam rövidre a beszélgetést, majd ha nem volt más mondandója, akkor néhány pillanattal később el is vesztem a tömegben.
A hozzászólást Michelle Tedrow összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. Márc. 03, 2024 2:06 pm-kor.
- Nem kell ezt túlbonyolítani. Lépték, nem lépték, valakivel vagy egy lélekvesztőben rohadsz, vagy nem, részemről ez ennyire egyszerű volt, hiába nem fekete-fehér a világ. Szövetséges, ellenség vagy érdektelen, a többi elkent körülményeskedést hagyjuk, a dolgok veleje úgyis mindig ennyi. Biccentette a "bőven jó"-ra. Ha nem lenne se kapna többet ennyinél, nem voltam sem Emily, sem más titkára, de ezt a régre nyúló ismeretség jegyében megtehettem. Meg mert kíváncsi voltam, hogy az éppen nagy lendülettel kulmináló szarban Misha merre tendált. Nem kellettek konkrét válaszok, elejtett dolgokból is jól tudtam dolgozni. A következő kérdésemre adott válaszát kissé összehúzott szemmel hallgattam, finoman ráncolva a szemöldököm. Ez a körülményeskedés... De értettem. A végére pedig nyers, örömtelen mosolyra húztam a számat. - A stressz-forrásokat hatékonyan és végérvényesen szoktam elintézni Misha, ne aggódj - néztem a szemébe szinte kedvesen. - De ezt te is tudod - tettem hozzá halkan, és bár nem volt fenyegetés sem a hangomban, sem energiáimban, sem a testtartásomban, az ígéret ott ólálkodott a sorok között, és olyan önéletrajzzal, mint az enyém, ezt bizonygatni se kellett. - Ha már úgyis mész, vegyél valamit a kontómra - mondtam a búcsúzkodására. - A régi idők emlékére. Nem lettem szentimentális, ez ugyanolyan... jelzés volt, mint a korábbi, csak az ellentétes oldalon. Rajta állt a folytatás, én tudtam, hol álltam.
Lejöttem a hegyről. Még nem voltam benne biztos, hogy ez így is marad, vagy még visszatérek hosszabb időre Denaalihoz, de a verseny lecsalogatott. Egy falatnyi múlt, egy kis hétköznapi... És talán pár ismerős energia. Ez utóbbi miatt vonakodtam, mert bár jól esett az utóbbi hetekben az elmúlt éveken és a döntéseimen lamentálni, szembenézni velük annyira még nem feltétlen. Vagy de, csak nem akartam magamnak beismerni. Figyeltem pár elsuhanó szánt, az út kétoldalán tolongó emberek közt és beugrott, amikor évekkel ezelőtt még falkásként azzal is múlattuk az időt, hogy a kutyákat piszkáltuk energiáinkkal. Nem volt mögöttes rossz szándék, csak hecc. Egyedüli falkaként a területen akkor még, megtehettük. Mintha egy élettel ezelőtt lett volna. A mostani életemben pedig az jelentette a felbolydulást, hogy a sokaság fölött eltekintve kiszúrtam, majd a fenevaddal is megéreztem Misha jelenlétét. ~ Bú! ~ "köszöntem" rá gondolatban, és ahogy megtalált a tekintetével, akaratlanul is elégedett, ki tudja, mióta először őszinte mosolyra szaladt a szám. (Hogy ő esetleg máshogy érzett, nos... érthető.) - Üdv az átkozottak csapatában! - köszöntöttem immár hallhatóan is, kifejezetten kedélyesen, és haraptam egyet a korábban zsákmányolt, gőzölgő hot-dogomból - ha nem verte ki a kezemből, kevert le egyből egy pofont, vagy tudomisén. - Volt már kísérlet vagy halálos fenyegetés? - érdeklődtem csevegő hangon, egy pillanatra se zavartatva magamat a körülöttünk lévőktől. Tömegben könnyeben elveszik és keveredik a hang.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
Igaz, hogy Corvinnak azt mondtam, egykori falkatársakat keresek, de a fene se gondolta volna akkor, hogy pont Northlake lesz a következő ismerős, aki felbukkan a tömegben. Hát tényleg összefújja Alignak szele azt a bizonyos szemetet… ~ Hát te? ~ üzentem vissza neki gondolatbna, majd lábujjhegyre állva, néhány pillanattal később a tömegben is sikerült kiszúrnom, meg is indultam felé minden gond nélkül. Tudom, nem szabad a feltételezésekben megbízni, de kizártnak tartottam, hogy most akarna jelenetet, vagy vérfürdőt rendezni, mert… na. Egykoron mégiscsak egy falkát vezetett, ettől azért több felelősség szorult belé, és nem hinném, hogy pont ezt a szívének oly kedves helyet vágná tönkre. - Mit is mondhatnék erre… köszi? - elvégre mégis az ő érdeme volt, hogy mindenki imádott Alexandere engem is felkeresett, ha nem próbált meg volna beszervezni, akkor most nem tartanánk itt. Vagy de, mert sejtem, előbb vagy utóbb, amúgy is sorra kerültem volna, Darren csak kicsit megsürgette az ügyet. - Kísérlet is, fenyegetés is, most épp jobb híján a centiket vágom. És téged mi szél fújt erre? Megint te vagy a megbízott marketinges, vagy csak ennyire tetszett a Valentin napos üzenetem? - kérdeztem vissza félig-meddig komolytalanul, mert komolyan, lassan rosszabbak lesznek mint valami call-center cég. Annyi a különbség, hogy azokat telefonon le lehet tiltani, aztán maximum más számról boldogítanak tovább – Hányszor kell még nemet mondani nektek, mire tanultok a szép szóból? - mondanám, hogy a következő után az ügyvédemmel tárgyaljanak, de pech, hogy ez itt nem játszik.
Teljes nyugalomban vártam, hogy odaérjen hozzám, a fenevad is a megszokott közönyébe burkolózva lustálkodott. Mindkettőnknek jót tett ez a meg-nem-érdemelt, de kivett "szabadság". Ezért tudtam némi öniróniával köszönteni, elhagyva az októberi keserűséget. - Úgy hallottam, segítenek neked vágni. Vagy inkább metszegetni, gazolni, susnyást irtani... naphosszat ellennék a hasonlatokkal, válassz kedvedre. De talán a tollfosztás a legjobb. - A végére komolyabb lettem, mert ez a helyzet minden volt, csak mulatságos nem. - Teljesen nyíltan ki lett adva az erdőirtás, sőt, néhányunktól egyenesen elvárt a közreműködés. - Haraptam egy nagyobb falatot, közben pedig jött a Valentin-nap, mire csak a homlokom ráncoltam. - Üzenet? - nyammogtam teli szájjal, aztán nyeltem és megráztam a fejem. - November óta alig vagyok lakott területen. A te ügyedről is azért tudok, mert hát... szorosan érintett vagyok - húztam el a számat. - Miért, talán megvallottad végre nehezen titkolt szerelmedet irántam? Biztos voltam benne, hogy nem, de úgy kellett most ez a kis könnyedség, amivel a problémákat elfedtem, egy korty víz a sivatag közepén. Ha csak néhány órára is, talán lehettem csak én. - Hé, nyugi, nem akarlak én semmiféle MLM-be beszervezni - emeltem fel a kezem védekezőn. - És mi az, hogy hányszor? Egyszer. Megpróbáltam - elismerem, nem erőltettem meg magam -, passzolta, vége a sztorinak. Pocsék érzés, hogy emiatt minden Fürkészre rászálltak, belátom, ezzel a legvadabb álmomban sem számoltam. - Mentségemre legyen mondva, nem hittem, hogy azért, mert nemet mondtál nekem, mindenki más is szakadékba lesz lökve. Kizárólag téged akartalak bebiztosítani. - Lejjebb eresztettem a pajzsom, hogy ne maradhasson kétsége az őszinteségemet illetően.
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
- Tudom, ne panaszkodjak, meg vagyok áldva velük, ennyi segítőkész embert… - van az a mondás, hogy nincs is „szebb”, mint amikor a hülyeség a szorgalommal párosul… nos, valami hasonlót éreztem itt is. Mikre lennénk képesek, ha nem egymás ellen fordítanánk ezt a fene nagy összefogást, te jó ég! Másfelőle viszont, valahol számítottam rá, hogy nem Alexander fog naponta személyesen felkeresni mindig más-más fürkészt, hogy betartsa a szavát. - Hát… bocsi? - vagy nem tudom, vár-e tőlem bármilyen reakciót a dologra, mondanám, hogy részben magának köszönheti, hisz ő szabadította rám, de igazából már olyan szinten összefonódtak történetünk különböző szálai, hogy kár lett volna fejtegetni, kinek milyen tette, milyen következménnyel volt a történtekre. Tiszta pillangó effektus. Ha most lesmárolnám a másikat, ki tudja, lehet, hogy egy hónap múlva meg Zsizsik fejek hullanának miatta. Én már azon se csodálkoznék, komolyan! - Ahh, vagy úgy! Nem, de akkor úgy is mindegy. Így fáradjon miattad az ember… - csóváltam a fejem, mielőtt még rátérnék arra, hogy minek köszönhetem a látogatását, ha már Robinson Crusoe módjára a civilizációtól távol talált rá a beteljesülésére. Amikor megemlíti, hogy „egyszer”, csak látványosan fentebb vonom a szemöldökömet, de nem szólalok meg, hallgatok. Szóval egyszer… Kínomban még fel is nevetek, mert akkor mégis csak beigazolódott a sejtésem Alexanderrel kapcsolatban, még ha nem is hazudik senkinek, azt sem mondhatnánk, hogy nyílt lapokkal játszik, ezekkel az elhallgatott félinformációkkal pedig nagyszerűen lehet manipulálni a népet. - Nem is azért, mert neked mondtam nemet. Alexander már a lakásom előtt várt, mire hazaértem. - adom a tudtára, még ha ebből sok minden nem is derül ki. Egy pillanatra elbizonytalanodok, hogy folytassam-e, de igazából már nem igazán van mit veszítenem, szóval miért is ne? Végtére is mostanában elég szorosan összefonódtak történetünk szálai, tetszik vagy sem, meg amúgy sem sok értelme lenne a titkolózásnak. Pláne annak fényében, hogy a szőke sem volt egészen őszinte velük, ezek szerint, így magam is lentebb engedtem a magam pajzsát, ha lennének kétségei a szavaim hallatán, hát ne legyenek – Nem várta el, hogy csatlakozzak, helyette kispadra szeretett volna ültetni. Bármelyik kérdésemre választ kaphatok, amit szeretnék, de senkinek sem adhatom tovább, senkinek sem segíthetek. Teljesen független kívülállóként, pusztán hírvivőként, úgy, hogy minden „hozzátartozóm” békén hagyják. A válaszomat meg gondolom a történtek fényében kitalálod. - vontam vállat. A többit meg már úgy is tudja.
*Másról sem beszéltem napok óta, mint erről a nagy kirándulásról a városba, az ünnepségről, a kutyaszánhúzó versenyről és mindenről amit beleképzeltem ebbe a különleges eseménybe. Achillesnek már csak egy idegszála maradt amin táncoltam, annyit rágtam a fülét….volt amikor szó szerint, kint az erdőben egy vadászat során, végül csak rábólintott, hogy velem jön. Vagyis én megyek vele, hogy pontosabban fogalmazzak. Majd` kiugrottam a bőrömből, azt is szó szerint, de mivel ez a része a dolgoknak már sikeresen megy, nem történt meg. Achillesszel érkeztem meg, de mert megtudtam, hogy Lynx is kint lesz, csak épp nem nézelődés szintjén, hanem a csodás ékszereit áruba bocsátani, hamarosan „elengedtem” atyámat, hátha becsajozik és csatlakoztam a vadmacskához. Felajánlottam a segítségemet a kipakoláshoz, de nem volt bennem köszönet. Minden egyes darabot percekig csodáltam, ódákat zengtem a szépségükről, magamhoz próbáltam a kis tükörben, aminek pont ez volt a célja és szívem szerint mind meg is vettem volna. Lynx keze gyorsabban járt, de még azt is felkapkodtam amit már kirakott. * -Ezek csodásak, tényleg, mind imádom. Olyan ügyes vagy! *És ez így ment nagyon sokáig, közben ajánlottam az arra járóknak is, magamon mutatva milyen pompásak az ékszerek és sikerült is eladni ilyen módon néhányat. Roppant büszke voltam magamra. Tulajdonképpen nem sok munkáját láttam, csak egyet igazán ami nem ékszer volt és most ott lógott a nyakamban a ruhám alatt. Eszembe nem jutott most, hogy bagoly üzenet után leskelődjek, de ha esetleg valamilyen formában felbukkanna, rögtön észrevenném. Hittem én. A sok csicsergés, a lelkes közreműködés és az ünnepség, a zsibongás, az illatok azonban hamarosan vészharangot húztak a gyomromban. Bár bőségesen reggeliztem és azóta már magamhoz vettem egy fánkot, két forró csokit, három krémes süteményt, éreztem, hogy meg tudnék enni egy egész szarvast. Mivel azt most nem lehetett, a sütödés bódék felé kacsintgattam.* -Hozok valamit enni. Éhes vagyok. Hozzak neked is? Egy kis kolbászt, vagy sokat? Mit kérsz? *Bármit, amit csak kér, hozok neki. Lelkesen el is tipegtem a tűsarkaimon, gyakorlott voltam már, nem zavart a hó, a latyak, vagy épp az egyenetlen járda. Menet közben nem kevés ismerős arc bukkant fel, voltaképp egyedül is jöhettem volna, a farkasok egy emberre jutó száma jóval meghaladta a korábbi statisztikákat, mintha mindenki ide gyűlt volna. Achillest is a közelben éreztem, majd meg is láttam ahogy éppen forralt bort iszik és cseveg valakivel….utóbbit még hallottam is, mert jóval hangosabb volt mindenkinél, jelentős decibellel bírt, ami nála a hétköznapi hangerő. Elmosolyodtam, majd amikor végre sorra kerültem, felpakoltam egy nagy adag kajával. A sütödés csak nézett rám elkerekedett szemekkel amikor soroltam mennyi kolbászt kérek, hozzá kenyeret, és még egy kis húst, meg még egy kicsit és ha már itt vagyok, abból a tocsogós izéből is adjon már. Feltételezem az is hús volt, csak fűszeresebb és szószosabb, mint a többi. Dobozokba csomagolva, amiket egy szatyorba rakott a kedvesen mosolygó, elhűlt árus. El is dobtam volna, ha nem veszem észre magam előtt a kirakott méretes, bakancsba bújtatott lábakat. Megtorpantam, a bakancs gazdájára néztem. Nyilván egy renitensbe botlottam volna, vérvonalbeli szépfiú, aki épp halálra unta magát. Lehet, hogy nem éppen arra várt, hogy valaki magával rántsa, de akkor pechje van. Robbanásig feszülő jókedvemben hajoltam le érte, hogy elmarjam Dash ruháját és felrántsam a halálos unalomba süppedés mocsarából.* -Helló! Gyere velem, ne unatkozz. Nem vagy éhes? *Ha sikerült felrántanom, akkor elengedtem és rábíztam velem jön-e vagy sem. Ha nem sikerült felrántani, mert ellentartott, akkor csak megcibáltam a ruháját, épp csak annyira, hogy figyelemfelkeltő legyen, de ne tegyek benne kárt. Aztán elindultam azonmód kopogósan a csizmámban tipegve Lynx kirakodóvásárához. * -Meghoztam a fincsi ebédet. *Az nem számított, hogy technikailag ebédidő volt vagy sem. Lepakoltam a szatyros dobozokat, majd magam mögé nézve ellenőriztem, hogy Dash követte-e a dobozokból kisettenkedő finom illatokat, vagy ott maradt csendes magányában a padon és folytatta mások gáncsolásával járó, gyerekes ténykedését. Én mindenesetre magamhoz vettem az egyik dobozt, egy másikat Lynx-nek nyújtottam, fogalmam sem volt melyikben mi van.* -Zsákbamacska. *Nevettem fel halkan a saját viccemen, utalva arra, hogy ne is kérdezze mit hoztam, mert nem tudom. *
Olyan magasra szaladt a szemöldököm, amikor megemlítette, hogy a Postás is várt rá a lakása előtt, hogy majdnem eltűnt a hajam alatt. Pislogtam kettőt, majd megráztam a fejem és ezúttal nem védekezésből, de felemeltem az egyik kezem. Lassan a lovakkal! - Álljunk meg egy percre. Ez az után volt, hogy meglátogattál? Az időzítés fontos dolog, meg egyébként is, most már szerettem volna teljesen tisztán látni. Először bő egy éve fejest ugrottam a szarba, aztán szűk fél éve kisujjal megkavargattam, mert híg fost vált belőle, de érdekelt, hogy mindebbe a maszlagba még milyen kanalak és merre tekeregtek. Éreztem, hogy Misha részéről is lejjebb csúszott a pajzs, a folytatást hallva pedig... hát, leginkább merőn bámultam rá, miközben minden szava egy-egy súlyos kőként koppant bennem, felpiszkálta a fenevadat és mit sem törődve azzal, hogy hol voltunk, mekkora sokaság közepén, a szemem több árnyalatot fakult, majd lassan okkersárgába váltott. Az alaszkai levegő még hidegebb lett körülöttem. - Kívülálló - susogtam, fagyosan ismételve a szót, pedig legszívesebben köptem volna, mint egy ocsmány szitkot. Megnyaltam a szám és a közeli kukába vágtam a hot-dogom maradékát. Elment az átvágyam. - Kezdem az hinni, hogy Triának volt igaza, amikor nem hitt az alkuban - mondtam, újra Mishára fordítva a tekintetem. - Vagy csatlakozol, vagy célponttá válsz, ennyi, innen indultunk, csak hogy tudd. - És értsd, mi ez a lavinaként hömpölygő indulat épp bennem, kelletlenül ciccentettem. - Örülök, hogy ilyen... flexibilissé tették Alignakot az elmúlt évek. Majdnem megkérdeztem, hogy mik a további tervei, de inkább visszanyeltem a kikívánkozó szavakat. Helyette előhúztam egy ledugaszolt fiolát a dzsekim zsebéből. Nem volt benne biztos, amikor lecsapoltam némi vért a félig átalakított kezemből, hogy mi lesz a sorsa. Most már nem volt kérdéses: Misha felé nyújtottam. - Kérlek, add át Williamnek, ha találkoztok. Úgy sejtem, továbbra se vagyok szívesen látott az egyetem környékén és ez így van jól - szögeztem le gyorsan, és gondoltam ebben teljesen egyetértettünk. - És csak, hogy tudd... nem fogok neki vagy érte Fürkészt ölni. Azt hiszem, elértük a határaimat. Sőt, biztosnak tűnt, de hogy innen hova lehet a "tovább" nekem... idővel biztos kiderül.
Elvoltam magamnak meg a gondolataimnak, mert hát minek foglalkozzak különösebben a világgal, amikor folyatamosan járt valaki a sarkamban, aki ezt megtegye. Hányaveti módon nyújtottam ki a lábam, csak mert épp így volt kényelmes, senkivel és semmivel se törődve, amíg meg nem rángattak a kabátomnál fogva. - Na! - kiáltottam reflexből, mert hát nem vagyok egy darab rongy, hanem Alaszka jövőbeni kormányzója, és így is eléggé éreztették velem, hogy a világon semmit sem érek falka szinten, nem kellett még rángatni is. A reccsenést hallva előbb megnéztem magamon a kabátot, de nem volt rajta látványos szakadás. - Ezt még a nagymamámtól kaptam - mondtam kissé duzzogva, amit szinte egyből felülírt Bessie következő kérdése. Nagyot nyeltem. - De - vallottam be picit kelletlenül, és mint valami tacskó a felfedezett nővére után, úgy szegődtem a nő nyomába. A Mentor hagyott, nyilván. Nagyobb kölyökkel, még nagyobb Mentor felé tartottam, aki ráadásul kollégája a Teremtőmnek. Fantasztikus. - Cső! - köszöntem Hunternek, óvatos pillantást vetve rá, a Windigo pedig ösztönösen kushadt. Legalább ez. Leültem az egyik közeli padra és a jobb térdem felhúzva rátámasztottam az állam. - Hallottátok, hogy pár napja a rajtnál idén is tüntettek?
Michelle Tedrow
Vérvonalfő
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 355
◯ HSZ : 261
◯ IC REAG : 225
◯ Lakhely : Holiday Inn Express
◯ Feltűnést kelthet : égési sérülésből származó heg a háton
- Akkor. Kocsiba ültem, hazamentem, erre a küszöbön várt, mint valami elárvult kölyökkutya. - konkretizáltam a dolgot, de nem tagadom, kivételesen egy kiskutyának jobban örültem volna, mást nem mást nap beadom a menhelyre, fájjon más feje miatta. Úgy hiányzik egy újabb elköteleződés az életembe mint mókusnak az erdőtűz. - Vagy pont akkor tehettek volna pontot az ügy végére. Ezt már sosem fogjuk megtudni. - nem vádaskodtam, szimpla ténymegállapítás, ha meg is volt az esély a békére, elúszott, visszacsinálni nem lehet, szóval most abból a szarból kell várat építenünk, amit itt hagytak nekünk az őseink. Yay! - Én is arra számítottam a kis szülinapi „partid” után. - vallottam be – Nézd… vagy lehet, pont mi tettük ilyen flexibilissé az öreget. A végén még kiderül, hogy képes lépést tartani a korral. - azt mondjuk nem tudom, hogy ennek most örüljek, vagy sem, de na! Érzékelem a hím hangulatváltozását, és nem mondom, hogy nem értem meg a reakcióját, pláne, ha őket is az orruknál fogva vezette, vagy legalábbis félinformációkkal megtévesztette. Amikor előkerül a fiola, először felvont szemöldökkel és némi értetlenséggel nyújtom a kezem, némi magyarázatot várva, ám amikor megszólal, minden világossá válik. - Mondanám, hogy nem vagyok senki postása, de azt hiszem, ez esetben kivételt tehetek. - markoltam rá a fiolára, majd tüntettem el a saját zsebemben, biztosra veheti, hogy kézbesíteni fogom a küldeményét. - Köszönöm, értékelem. Ezt is. - fordultam felé, értve a fürkészekkel kapcsolatos kijelentésére, és a korábbira is, miszerint csak „bebiztosítani” próbált. Nem sikerül, de mégis… valahol bebizonyosodott a megérzésem, hogy még nem kell teljesen lemondani róla. Ami pedig a vérvonalamat illeti, még ha a nagy számok szempontjából talán sokat nem is számított egyetlen ember, ki tudja? A nagy változások is egy kis lépéssel kezdődnek… a nap legjobb hírei között mindenesetre csont nélkül dobogón végzett. - És Darren! - fordultam felé ismét – Tudom, hogy szar a helyzet, de próbálj meg kicsit eltávolodni, és más szemszögből figyelni a dolgokat. Sokszor olyan dolgokat vehetsz észre, ami addig szinte kiszúrta a szemed, mégsem láttad… - nem csak a képzőművészeti alkotásokra, vagy épp magára az alkotásra igaz, számos élethelyzetben is érvényes és hasznos gondolat. Sokszor tényleg nem kell más, mint más megvilágításból szemlélni a dolgokat, és ki tudja? Néha elég egy pillanat, hogy a hátrányokból előnyt kovácsoljon az ember. Nem tudom, volt-e még bármi mondandója számomra, ha igen, akkor természetesen meghallgattam, ha viszont semmi különös, úgy újfent belevetettem magam a tömegbe. Lehet, maradnom kéne még, de úgy érzem, ennyi szockodás bőven elég volt a mai napra, inkább kicsit távolabbról követném az eseményeket, nem a sűrűjéből.
Az egy dolog volt, hogy a saját magam nevében kivonulok és kaptam egy bódét az ékszereimnek (nem béreltem, kaptam), de ennél sokkal fontosabb volt, hogy a helyi őslakos szervezet tagja vagyok, és részt vettem az események és a program szervezésében is az elmúlt hetekben. Ezért kaptam a bódét és éltem is vele, ha már volt. Pakolás közben befutott Bessie is, nem bántam, hogy segíteni szeretett volna: hadd foglalja el magát a saját választása szerint. A bókjaira csak (szinte) zavarban nevettem, és már mondtam is volna, hogy ne piszkálja azokat, amiket már elrendeztem, de... A szerintem túlzott lelkesedése jóval több üzletet hozott, mint amire számítottam, és ez nem csak elismerést, hanem több pénzt is jelentett. Ugyanis, egyik portékámon sem volt kint árcédula: annyirért adtam, amennyit felkínáltak a vevők, és hát... Egy-két darabnál jóval felülértékelték a tehetségemet - szerintem. - Biztos, hogy könyvelőnek kell lenned? - kérdeztem nevetve a kis nőstényt, ezzel dicsérve is a képességeit - Jobb a békesség, inkább hozz sokat, tessék! Egy ötvenest nyújtottam felé, mielőtt távozásnak indult volna, de ha a vére táplálta büszkesége okán nem fogadta el, nem kezdtem el vitatkozni vele. Mindannyiunknak megvan a saját hóbortunk. Arra viszont nem számítottam, hogy ennivalón kívül mást is hoz magával. De örültem a Farkasommal együtt a másik kölyök jelenlétének is. - Azért remélem, nem a kínaitól hoztál enni... - néztem félkomoly mosoly kíséretében Bessie-re a zsákbamacskás poén után, aztán Dash-t üdvötöltem - Szia Dash, jó látni. - tényleg jó volt, az aranyszemű fekete is kedvesen kavirnyázott a kushadó kis Muszkli körül - Minden évben tüntetnek, nem akkora újdonság. - rántottam vállat, miközben kicsomagoltam a "zsákbamacska" zacskóban megbúvó, nem macska kolbászokat - Mintha tudnák, mire van szüksége a vadnak... - csóváltam meg a fejem, hiszen mi tudtuk, mi megértettük a küzdeni akarás szándékát, és akár... egy emberhez is létező olyan kapcsolatot, amiért a végletekig is elmennénk, amíg erőnkből telik - Na, vegyetek, egyetek, aztán legalább próbáljatok meg úgy tenni, mintha élveznétek az életet. Hallod, Dash? - Bessie felől nem volt kétségem, ő már azt is élvezte, ahogy sikeresen mozgott az utcán a kimondottan nem praktikus cipőiben - Komolyan mondom, a Szellemek tudják, mikor lesztek ennyire szabad pórázon! Mert tagadhatatlanul pórázon volt mindkét Muszkli, de korukat és a világ körülményeit figyelembe véve nem tudom, hogy mikor lesz esélyük egy kicsit... A régi, vágyott önmaguknak lenni.
Mindig szerettem a szánhúzó versenyt, és minden Fairbanks-i eseményre kijárok élvezni a vásári hangulatot, forgatagot. Meg a hotdogot, természetesen, és a karamellás almát. Halloween mellett ez az az alkalom amikor megengedem magamnak a karamellás almát, egyébként igyekszem kerülni az ilyesfajta tömény cukrokat. Tavaly és idén már kicsit más, dolgozom is, amikor én vagyok beosztva ezeken a rendezvényeken, mivel a rádiónak mindig van kitelepülése. Szerencsére még csak jónéhány óra múlva lesz, hogy dolgoznom kell, most a színpad környékén van a rádiónak is egy kisebb kitelepülése, illetve a különböző koncertek közt a versenyről a helyzet jelentéseket és a hangulatképeket is valamelyik kolléga konferálja fel. A rádió logójával díszített bódénál van szerencsekerék meg mindenféle kvíz és egyebek, és bár jó mókának tűnik, engem mindig alaposan leszív amikor rengeteg felnőttel-gyerekkel kell néhány órán belül beszélgetni, mosolyogni. Inkább teszek egy kört a bódék közt, mielőtt elkezdődne a műszakom. A helyi cserkészeknél veszek is egy doboz kókuszos sütit, meg egy mesekönyvet a környező erdők élővilágáról, aminek az elején egy cserkész ruhás vidra van. Ez utóbbit a Mentoromnak szánom, hátha érdekli szakmailag vagy magánéleti célokból. (Szóval tulajdonképpen Aidának vettem.) Miközben egy fánkot majszolok, tovább sétálok. Van itt minden ami csak érdekes, és ráadásnak még rengeteg járókelő is. Figyelmeztettek is rá, hogy járjunk nyitott szemmel, és kis szerencsével nemsokára megtalálok néhány ismerős arcot. Vagy kevésbé ismerődet, lényeg, hogy a csoportom tagjait is keresem a tekintetemmel. Tudom, hogy ilyenkor sem árt résen lenni, elvégre ebben a forgatagban sokféle ember megfordulhat, de azért bízom benne, hogy az általános, városban uralkodó körülmények ellenére sem lesz semmi zűr. Érzékelem is olykor, hogy tényleg úgymond sokfélék vagyunk itt most, de próbálok nem tulajdonítani neki különösebb jelentőséget amíg minden úgy zajlik ahogy egy átlagos, városi szabadtéri eseménynek kell. Amikor elfogy a fánk, elgondolkodok, hogy merre tovább. Vissza a színpadhoz és a rádió kitelepüléséhez, vagy elsétálok a közelbe, amerre a szánhúzó versennyel kapcsolatos szuvenírek is vannak. Inkább arra indulok, mert még szeretnék beszerezni egy pólót. Minden városi eseményen veszek egyet, ez a dilim ha úgy tetszik. Az idő közben kissé felerősödő szél ellen megigazítom a sapkámat, de közben elrepül a kezemben tartott kis térkép amin a vásár főbb helyszínei vannak. Mivel sem szemetelni nem akarok, és szeretném még használni, utána sietek.
Annyira semmi nem történt ebben az isten háta mögötti porfészekben – legalábbis New Yorkhoz képest – hogy amikor szóba került, ki vállalna „ügyeletet” az idei Iditarod Trailen, szinte gondolkozás nélkül éltem az ajánlattal. Igaz, azóta már visszapuncsoltam magam az egyetemre a korábbi tesitanári posztomba, meg mint jéghoki edző, de lévén most nem egyedül tartottam a frontot, még így is relatíve sok szabadidőm volt. Annyira, hogy valamelyik, éppen ráérő őrző kolleginával (valaki?) még a hajamat is visszafestettem nagyjából az eredeti színére, ehelyett az undormány hidrogénszőke helyett, mert bár az ország túlfelén egyáltalán nem okozott feltűnést, annyi csodabogár kószált az utcákon, de itt kezdtem unni, hogy minden nyugdíjas öregasszony megbámult… Kapóra jött ez a verseny, na, legalább végre történik valami! Azt nem is jegyeztem meg, végül hányan jeleztek, hogy jönnek.. mióta egyszer Kyle társaságában végigjártuk a terepet, Abigailt és a kislányát már kiszúrtuk a kézműves bódék környékén agyagfigurákkal gyurmázni, az informátor kolléga egyik unokáját, talán az egyetemi barátnői társaságában, és még fél órája sem vagyunk itt, szóval biztos vagyunk többen is, csak jól titkoljuk. - Mindjárt jövök, csak hozok valami innivalót. Te kérsz valamit? Sör? Forralt bor? Málnaszörp? - intettem az italos bódék felé, majd ha Kyle nyilatkozott az ügyben, akkor el is indultam, hogy átverekedjem magam a tömegen, meg ha fél órát nem is, de azért egy darabig várja, mire sorra kerülök a pultnál… Visszafelé még érdekesebbnek ígérkezett a mutatvány, így, hogy igyekeztem nem kiborítani az italokat, minden elismerésem az Oktoberfestes csajoknak akik egyszerre lazán 10-15 Maß-sal balettoznak az asztalok között. Baszki, az azért edzésnek se gyenge… - Hé Bia, te vagy az? - szúrok ki egy újabb ismerős arcot – Összetörted a szívemet, üzenetet is hagytam neked az újságban Valentin-napon, aztán annyit sem reagáltál rá, hogy „bú”. Van kedved bandázni velünk egy kicsit, vagy már akadt valami jobb programod? - dobok be egy rögtönzött invitálást, aztán vagy él vele, vagy nem, semmi harag vagy erőszak. Maximum akkor majd máskor elcsípem egy ismerkedős csevegésre.
*Élveztem ezt az új dolgot, hogy sok emberrel beszélgethetek, még ha csak Lynx portékájáról is folyt a szó. Nem is tulajdonítottam nagy jelentőséget a személyemnek az eladáskor, minden Lynx ügyes kezének volt tulajdonítható. Fel is kaccantottam a kérdésre és röpke két pillanatig elgondolkodtam rajta. * -Lehet, hogy szakmát váltok. *Kellő derűvel jegyeztem meg ami akár azt is jelenthette, hogy valóban fontolgatom és azt is, hogy csak viccnek szántam. Arra viszont már lelkesen és őszintén együttértően bólintottam, hogy mindenből hozzak jó sokat. A pénzt viszont visszautasítottam. Komolyan, akárhányszor elmentem valakivel, mert muszáj volt kísérőt is vinnem magammal, mindig ő fizetett, kezdve Henryvel egészen Lynx-ig. Achilles más volt, ő a drága atyám, ha nem is biológiailag….bár a bennem élő farkast tekintetbe véve még ezen is elvitatkozhattunk volna. * -A vidámparkba te hívtál meg, most én hívlak meg. *Annál is inkább, mert szerintem én fogom megenni a nagy részét. Talán a levegőben volt valami, vagy a túlzott izgatottság az első kutyaszánhúzó verseny miatt, amit láthattam, szó szerint farkaséhes voltam. Útközben visszafelé nem csak a kaját vittem, hanem Dash-t is. Mert majdnem belebotlottam. Lendületből rántottam magammal nem túl nőiesen, reccsent is a ruhája, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mivel nem maradt a kezemben egy picike darab sem. * -Majd megvarrom, nyugodj meg! *Farkasnak kaját ajánlani olyan, mintha konkrétan elhúznám az orra alatt a nyers húst. Sejtettem, hogy nem tud majd nemet mondani, legfeljebb dacból. Azonban Dash nem dacolt és jött velem, így már hárman –hatan- álltunk a bódéban. * -Egyiket sem. Unatkozott. *Viccesen Dash-t is a kajához soroltam, elvégre őt is magammal hoztam. Mivel Lynx-szel volt már néhány találkozásunk és élményünk – jó, rossz és elgondolkodtató – az én drágám nem kushadt le a sarokba hanem hozzám hasonlóan kitörő örömmel és némi hiperaktivitással „küzdve” kavargott a másik kettő körül, mint egy forgószél. Addig nem baj, amíg mindezt „odabent” csinálja. A tüntetésre elhúztam a szám, miközben csomagoltam ki a magamnak szánt doboz tartalmát, helyet hagyva Dash-nek, hogy elvegye a magáét.* -Komolyan nem értem az embereket. Azért tüntetnek, hogy ne használják ki az állatokat, ne legyenek rabszolgák, miközben meg fel vannak háborodva ha valaki póráz nélkül sétáltatja a kutyáját. *Az első falat landolt a számban és élvezettel nyammogtam rajta, de jelentőségteljesen néztem Lynx-re, mert tulajdonképpen rajtam is az volt. Láthatatlan póráz és Dash sem volt mentes tőle. * -Én élvezem. *Szóltam közbe értetlenül, majd a másik muszklira tekintettem. Elég savanyú volt a képe. * -Limonádét lehetne csinálni belőled. Mosolyogj! *S mutattam hogyan kell mosolyogni, s ezzel a lendülettel fordultam a Hiúz felé, kérdőn felhúzva a szemöldökeimet. Mert persze tudtam én mire gondol, de nem tudtam kihagyni a lehetőséget.* -Mikor? Ez egy jó kérdés. Mikor leszünk póráz nélkül? *Sejtettem, hogy az évek száma három jegyű lesz.*
Megjelenés
Rebecca Morgan
I. Informátor
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 36
◯ HSZ : 1060
◯ IC REAG : 965
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : Bal kézfején és ujjain tetoválás. Tollak háttérben farkasfej, nyílhegy és telihold.
*A hosszú tél után jól jött már egy kis vidámság és az Iditarod Trailen minden évben megadta ezt. Idén azért is igyekeztem kint lenni, mert reméltem, hogy találkozom Egonnal. Másrészt, nagyon muszáj volt kimozdulnom egy olyan helyre és eseményre, ami távol áll az egyetemtől és az antikváriumtól. Jobbára e kettő között ingáztam és úgy éreztem ha még egy hétig csak ezt csinálom, be fogok csavarodni. Néhány őrzőtársammal indultam el, Dimitrist is győzködtem, hogy jöjjön velünk, de szomorúan közölte, hogy dolga van. Úgy sejtem a Szellemekkel. Nem sokára aztán cserélődött a társaság, mindenki megtalálta azt akit keresett, vagy éppenséggel egy rég látott cimborájába botlott bele. Nem volt nehéz társaságban maradni, ha akartam volna sem lett volna lehetőségem egyedül lenni, mert minden sarkon őrzőbe botlottam. Mintha megszálltuk volna a várost. Zsebre tett kezekkel sétáltam és néztem a kirakodóvásárt, a sütödéket, jóllehet nem volt most étvágyam semmire, csak az illatok, azok nagyon jók voltak. Az utóbbi időben az egyetlen kalandom az volt, hogy átfestettem Jackson haját, noha még soha nem csináltam ilyet, a dobozon lévő utasítás sikeresen átsegített ezen a feladaton is. Kérdeztem tőle miért nem profi fodrászhoz megy, ahelyett, hogy „jóleszazígyis”, de végül egészen jól szórakoztam. Utána visszamásztam a könyvtárba és minden kezembe kerülő könyvet elolvastam. Szerettem, érdekelt, kíváncsi voltam, de egy idő után azért minden jóból megárt a sok és túl tömény volt már a sok információ. Ki kellett szellőztetni a fejem, ez az esemény pedig tökéletes volt erre. Időről-időre lecseréltem én is a társaságomat másra, csatlakoztam Abie-hez és a lányához, majd Helenához és a barátaihoz, de onnan is hamar leléptem. Volt aki dolgozni jött ide a civil munkájából kifolyólag és volt olyan, mint én, aki csak szórakozni szeretett volna. Bianca az előbbi csoportba tartozott, nem rég mesélt róla, hogy itt lesz, kvázi kötelező jelleggel és amikor megpillantottam, gondoltam talán szünetet tart és egy kicsit összejöhetnénk. Épp elcsíptem amikor a szél kikapta a kezéből a papírdarabot, fogalmam sem volt, hgy mi az és mennyire fontos, de gondoltam odaviszem neki. Mikor újra felegyenesedtem, már nem volt egyedül, Jackson a szép új frizurájával lecsapta a kezemről….a sajátjai ugyanis foglaltak voltak. Annyit hallottam, hogy bandázni hívja és abban én is benne lettem volna, jóllehet nem tudtam, hogy Jacksonnál mit jelent pontosan a bandázás, de biztosan jobb, mintha csak itt téblábolok.* -Helló! Két lépést sem tudok úgy tenni, hogy ne botoljak bele valakibe közülünk. Ezt elhagytad. *Nyújtottam oda a végén Biancának a térképet, mint kiderült mikor megnéztem, majd Jacksonhoz fordultam.* -Bandázást emlegettél? Én szívesen…segítsek? Ígérem nem iszom meg. *Felajánlottam, hogy fogom az egyik-másik poharat ha nem boldogulna, eléggé bizonytalan volt, és úgy sejtettem nem ő egyedül fogja meginni mindet. Szóval volt még valaki aki benne volt a bandában, de nem fogadtam volna a személyére. Mindegy, csak társaság legyen.*
Elhúztam a szám arra, hogy Alignak képes lenne haladni a korral. - Inkább egyre szeszélyesebb. - Ami nekünk katasztrofális hír, ha tényleg így van. Ezen változtatni nem fogunk tudni, ez is biztos, ugyanakkor talán még voltak lehetőségek, és ennek reményében adtam át a fiolázott véremet a nősténynek, egy kéréssel karöltve. Nem, továbbra sem terveztem az úgynevezett adósságomat kamatostól megfizetni, de a gesztus érték reméltem, hogy így is átmegy majd a címzettnek. - Tudom - húztam halvány mosolyra a szám a nem-postás mivoltát illetően -, elég keményen fizetsz érte. Ezért is biztosítottam róla, hogy részemről ilyesmi miatt nem kellett aggódnia. Nem fogok népirtásban segédkezni, teljesen mindegy, melyik vérvonalról van szó. A hálájára egyszerre biccentettem és legyintettem, a vonásaimban megint megült némi kelletlenség. - Elszámoltam magam - ismertem be, bár a végeredményt tekintve már mindegy volt. Figyelmesen hallgattam a szavait, a szám sarka finoman megrándult, és egy darabig némán bólogattam. Igaza volt, nem is tagadtam vagy szálltam volna vitába vele, csupán ennyit tettem hozzá: - Hidd el, azon vagyok. - Yetta elhagyása és a Denaalinál töltött hetek is... nos, ha nem is csak eltávolodásról, de mindenképp útkeresésről is szóltak. - Légy óvatos. Erőt próbáló és viharos idők ezek - mondtam, szinte azt ismételve, amit legutóbbi találkozásunk végén, és mivel minden atomot ledobtunk egymás kifejezetten pragmatikusak voltunk, nem is volt további szószaporítás. Az óra ketyegett, az átok él, a Fürkészek hullottak. Pár percre megálltunk, de ennyi jutott. Ő erre, én arra, úgyis találkozunk még remélhetőleg.
[Lynx]
Sokkal élesebben észleltem, mint bárki mást, de az elmúlt évek alatt megszoktam, hogy a Fakírok fáklyákként világítottak nekem a vérfarkasok között. Eszembe jutott a 10 éves falkás bulija, az együtt töltött idő, és hogy mi minden változott, mióta utoljára beszéltünk. Most se léptem oda hozzá, energiáim épphogy érintették övéit, és amikor felnézett a két kölyök istápolásából, csak röviden biccentettem neki. A mosolyom halvány volt, de őszinte - örültem, hogy nem hoztam el neki a mérget, amiről nem is tudott, hogy hordozom. Kis szerencsével egyszer talán jó hírt hozhatok neki, az elhallgatott igazsággal együtt. Megtiszteltetés lesz.
Kezdőlap
]
]
