Az ősök éjszakájára a múzeum különleges tárlattal készült, melyhez az épület pincehelyiségeit használta fel. A tárlatot egyutas bejárásúnak tervezték meg, melyre az egyik lépcsőn lehet lejutni, a másikon pedig fel, közötte több kisebb szobán áthaladó kanyargós út vezet. A belépőket azonnal autentikus, eszkimó népzene fogadja, amint leérnek a lépcsőn a tárlat helyére. A helységek ugyan kicsik, de úgy vannak most berendezve, mintha a szabadban járnánk. A padlót műhó borítja, és éjszaka van, a plafonon a csillagos ég, a tárgyak élethű környezetbe kiállítva láthatók, a múzeum dolgozói a régi használati tárgyakat, ruhákat bábukra aggatták, és életképeket állítottak be. A helységek falai vagy sötétségbe burkolóznak, vagy kinagyított fotókkal zárják le a látványt. Egy eszkimó településen járunk, végigsétálhatunk a jégkunyhók között, ahol családok élnek, a férfiak éppen vadászatról térnek vissza, hozzák a zsákmányt, az asszonyok vacsorát főznek, vagy éppen bőrt készítenek ki, a gyerekek vagy segítenek, vagy bámészkodnak. A szervezők sok mindenre gondoltak. Minden belépő kap a vállára egy indián takarót (ez nem múzeumi darab, hanem vadonat új), ami jól jön, mivel a helységeket, amik amúgy sem voltak nagyon fűtve eddig sem, a tárlat idejére tovább hűtik, és bőven fagypont alatt van a hőmérséklet. (A tájékoztató szerint a takarókat a kijáratnál vissza kell adni, de igény esetén megvásárolhatók.)
Ash Igazából a múzeum is érdekel valamelyest, meg a biztonsági rendszer is (vajon ők hogyan oldották meg?), és a technikai kivitelezés. A tárlat csak pár napig van nyitva, és a szórólap szerint különleges technikai megoldásokkal teszik élethűvé a bemutatót. Úgy véled, érdemes rá időt szánni. Sem a zene, sem a légkör nincs rád különösebb hatással, és a technikai hatásokból is láttál már jobbat, de azért érdekes az egész. Ha figyeled a többi látogatót, akkor azt veheted észre, hogy páran néha hosszabb időre elbambulnak, kikapcsolnak, mintha nem is lennének ott, majd 10-20 másodperc mozdulatlanság után továbbmennek, mintha mi sem történt volna. A negyedik teremben aztán neked is kikapcsol az idő egy jó pár pillanatra. Jelenleg a negyedik helységben várakozol, írd be magad odáig legy szíves!
Sedna, Mara Ti azonnal borzongani kezdtek, amint leértek a pincébe, és meghalljátok a zenét. Bár ebben biztosan része van a hidegnek is, de mindkettőtökben felmerül a kérdés, hogy vajon tényleg csak erről van szó?
Sedna Amint belépsz a második szobába, azonnal megakad a szemed az egyik vadász nyakában lógó amuleten, ami egy farkas ábrázol, de láthatóan nem egy hétköznapi példányt. Az alak stilizált, és a két hátsó lábán áll. Úgy érzed, meg kell érintened az a tárgyat, de folyton jönnek a látogatók, és tudod, hogy ez tilos. De talán lesz egy kis szünet, amikor nem jön arra senki ... Jelenleg a második helységben várakozol, írd be magad odáig legy szíves!
Mara Te sokkal előbb elakadsz, mert a zene maga már elbűvöl, megállsz az első helységben, és hallgatod. Maga a sámánének van rád ilyen hatással. Abban sem vagy biztos, hogy valós nyelven énekel, vagy csak halandzsázik, mégis úgy érzed, hogy ha csak még egy kicsit hallgatod az éneket, akkor meg fogod érteni. Jelenleg az első helységben várakozol, írd be magad odáig legy szíves!
Sedna megpróbálja nem magára venni a megszégyenítést, és a másik kettő sem meri szemére vetni, amit művelt. Mondjuk, az erőviszonyok ezt nem is teszik lehetővé. Ash kicsit szövegel, de Mara mélyen hallgat. Üvöltő farkas megtapsolja a kölyköt, amikor megmutatja melyika keze és a lába. - Nagyon jó, ügyes kutyus! A hanglejtés gúnyos, és taps minden csattanása a szoba másik sarkából hallatszik, véletlenszerűen lüktetve ide-oda. Aztán Ash javaslata hangos nevetést vált ki a szellemből. - Indulni? Hova? A világítás újra kihuny egy időre, aztán megint működni kezd. - És ha csak egy juthat ki? - érkezik a vészt jósló suttogás valahonnan a semmiből.
Nyugodt türelemmel konstatálom, hogy a titokzatos szellemhang arra semmit nem reagál, amit én vágtam vissza neki. ~ Szép, tehát ezt a tolvajos dolgot meg is beszéltük. ~ Nem tudom miért, de mostmár csak azért sincsen kedvem visszaadni az amulettet. Mintha valamiféle ellenálló szimbolummá vált volna. A jelévé annak, hogy hagyjanak békén az őrült erők, én akkor is megtartom, ha fene fenét eszik... Nah persze amíg erőmből kitart. Soha életemben nem voltam öntelt és eszem ágában sem volt azt hinni, hogy én legyőzhetetlen lennék. A nagyképűség mindig is távol állt tőlem. Tökéletesen tisztában voltam az értékeimmel és a hátrányaimmal, ez voltam én. Ismét végignéztem a termen a mindenhonnét felhangzó tapsra. Még mindig nem tudtam bemérni a hangot, ami csak enyhén idegesített, habár ezt nem mutattam ki. Végül kicsit megkésve reagáltam a fiatal farkas kérdésére. - De, talán ideje indulnunk. Szellemes barátunknak, ha nincs komoly mondanivalója, akkor nem érdemes figyelemre. De mi különben sem vagyunk méltók hozzá... - mondtam hűvösen enyhe gúnnyal fűszerezve. A másik farkashoz beszéltem de a szavaim a szellemnek is szóltam. Aztán amikor kialudt a fény és a láthatatlan valaki úgy döntött játszunk horrorkastélyt, muszáj volt fölkacagnom. Abszurd volt az egész, és képtelen voltam komolyan venni a figyelmeztetést. Még csak válaszra sem méltattam. Persze szívesen elbántam volna a betolakodó farkassal magam is, de ez most más helyzet volt. Most egymásra voltunk utalva, így amíg nem változik a szituáció, nem állt szándékomban bántani. - Nos akkor induljunk. Mondjuk nézzük meg az ajtót először. - mondtam rövid tünődés után és meg is indultam abba az irányba, habár a figyelmem egy percre sem lankadt, csapára, veszélyre, vagy ellenségre számítottam.
A kölyök összevonja mind a két szemöldökét. Nem tetszik neki, hogy ez a láthatatlan "izé" ilyen hangon beszél vele. A szarkazmus és a gúnyos taps sem éppen hozza hozzá közelebb. A hangot ő sem képes bemérni. De nála még az is rátesz egy lapáttal, hogy még csak semmi spirituális érzéke nincs. Visszafogja magát és most azért sem válaszol a teremtmény noszogatására. Sedna szavaira azonban hallat egy mélyről jövő, ám teljesen örömteli kis kuncogás félét. Valóban...ez a szellem-valami azt hiszi, hogy kénye-kedve szerint játszhat velük. Lehet, hogy ez fedi is a valóságot, de ebben a helyzetben nem lenne ildomos feladni. Főleg nem a másik falka vezetője előtt nem. Kialszanak a fények. Csak a zöld érzékelők derengése látszik. Ash megfeszül. A félelem egyre jobban a hatalmába keríti. Jelenleg elég nagy erőket kell megmozgatnia, hogy a benne szunnyadó bestia elő ne törjön és ne kezdjen valami őrjöngő menetelésbe. -Rossz próbálkozás, hogy egymás ellen fordíts minket. Jelenti ki. Egyáltalán nem rejtegeti az idegességét, hangjából és arcáról minden egyes benne zajló rezdülést ki lehet olvasni. Odafordul az idősebb alakváltóhoz. -Rendben. Nincsen kedve ellenkezni. Bár valóban, ez a legegyszerűbb megoldás, de van egy olyan érzése, hogy újdonsült ismerősük gondoskodott arról, hogy ott ne legyen esélyük. Hagyja, hogy a nő átvegye a vezetést. Nem mint, ha ő maga, annyira szeretné a kezében tudni a gyeplőt. Még visszapillant Marára. Majd elindul.
Míg Sedna és Ash elindulnak az ajtó felé, Mara a kicsit elbambul. Egy halvány fényszálat néz a falon. Olyan, mintha egy kis fényzsinórt akasztottak volna a falra, egy fénycérnaszálat. Odalép, és hozzáér, az ujjai rést érzékelnek. Itt lenne egy rejtekajtó? Ahogy a kezével valami rejtett kapcsoló után kezd tapogatózni, meg is találja azt. a kattanásra a másik kettő is megfordul. Azt látják, hogy a fal Marával együtt megpördül. Egy pillanatra belátnak a másik helységbe, ami egy raktárnak tűnik. Üres kiállítási paravánok, kukák, ruhafogasok vannak bent sűrűn egymásra pakolva. De ez csak egy villanás, mert a rejtekajtó gyorsan pördül. Mara szinte berepül a másik helységbe a rengeteg holmi közé, és a fal már 180 fokos fordulatot megtéve el is zárja előlük a látványt, s csak egy hatalmas robaj hallatszik a másik oldalról, aztán néma csend.
Sajnos gyanús, hogy nem fogok tudni egyszerűen kisétálni az ajtón, mégis felveti bennem gonosz kis fejét a remény, így a lábaim autómatikusan a kijárat felé visznek, és csak reménykedem benne, hogy az valóban kijárat is lesz... A fiatalabb farkas felvetésére biccentek és úgy gondolom megérdemli az őszinteséget. - Alapesetben nem így állna a helyzet, ugyanis azzal jobb, ha tisztában vagy, hogy nagyon nem kedvellek titeket nyamvadt földbirtolókat, de ebbe most ne menjünk bele... A lényeg annyi, hogy most társak vagyunk és én társra nem támadok, még akkor sem, ha valójában az ellenségem.. - villant a szemem. Lehet más ezt fölöslegesnek ítélte, de nekem fontos volt, tudatni akartam vele, hogy nem leszünk ezentúl puszipajtások, ugyanúgy gyűlölöm a betolakodókat, ez csak afféle macskaegér barátság most... És persze én vagyok a macska. Felszegett fejjel büszkén haladtam, engem nem fog megrémiszteni egy szellem, hogy magamat összecsinálva vinnyogva kuporodjak le egy sarokba.... Én vezető vagyok és úgy is fogok viselkedni. A különös hangokra kapom csak hátra a fejem... ~ Mi a franc ez??? ~ Amikor az őrző lány valami titkos átjárón eltűnik, majd meghallom a hatalmas robajt, minden egyes porcikám acélrostként feszül meg... - Nem tetszik ez nekem... - motyogtam csak úgy magamnak, majd megszaporáztam a lépteim a kijárat felé. Ha elérem az ajtót, megpróbálom valahogy kinyitni, vagy próbálok keresni valami rést, vagy kijáratot, esetleg szellőzőbeendezést, akármit, amibe beférek, vagy ami elvezet ebből a "szellemes" pokolból. ~ Csak jussak ki innen, azt hiszem többet nem megyek múzeumba! ~
Valóban. Igen őszinte ez az "átkozott" nőszemély. Ash arcán egy furcsa, inkább már fancsalinak mondható mosoly-szerűség jelenik meg. A helyzetükre való tekintettel ez kifejezetten groteszkül hathat. Főleg, hogy a helyiséget még mindig derengőssé teszik a zölden pislákoló fénycsíkok. -Azt teljesen megértem, hogy hogy viszonyul a falkánkhoz. Valamilyen szinten azt is, hogy velem sem szimpatizál. De azt el kell, hogy mondjam: maga nem az én ellenségem. Nem csak a hatalmunk közötti különbségekre célzom ezzel. Én mindig is a békés együttélés pártján voltam. De azt, hogy a falkáknak mit kéne tenniük...nos, nem az én tisztem eldönteni. A fiatal kölyök befejezi a mondókáját. A végére már teljesen megváltozik az arca. Őszinte, barátságos mosollyal néz szembe a nővel. Hát igen, megint kiment a fejéből, hogy mi is történik épp most velük. Azt azonban megértette, hogy most milyen viszonyban is áll az Atanerkkel. Eddig sem gondolta azt, hogy ezek után együtt mennek majd cuki kis teapartikra, de most már teljesen világos neki, hogy ha legközelebb összefutnak nagy bajban lesz. Amint meghallja a Mara felől érkező hangokat megpördül. Látja, hogy a lány valami égbe kiáltóan nagy bajba sodorta önmagát. Már épp odaugrana, de a rejtekajtó megfordul és bedobja az Őrzőt egy másik helyiségbe. Ash félig visszafordul az idősebb farkas felé és odakiált neki. -Segítenünk kell rajta! Ha egyedül marad még baja esik! Lehet, hogy ez az Őslakosok vezetője előtt gyengeségnek tűnhet, de a srác senkit nem akarnak ilyen szituációban egyedül hagyni. Nem lenne túl tisztességes. Azonban, ha a nő nem tér vissza hozzá, fellángol benne a saját bőrének féltése és utána iramodik.
Ash és Sedna is érezheti, hogy Mara ott van a fal túloldalán. Zaj nem hallatszik onnan, már fény se szűrődik át a kis nyíláson. A lány életben van, de feltehetőleg elájult, mivel igen semleges a kisugárzása, se nem fél, se nem dühös ... A kiállítótermekben is teljes a csend most. Az éjszakai szükségvilágítás működik, a bábuk mozdulatlanok. Senki nem gondolná, hogy bármi gond lenne azon kívül, hogy itt ragadtak. Annak a testetlen hangnak semmi nyoma. Viszont hideg van. Őket ez kevésbé érinti, de Mara a túloldalon nem ennyire védett. Igaz, a vérfarkasok is megfagyhatnak, de azért valamivel nehezebben. Annyira talán még nincs itt hideg.
Mivel úgy tűnik az ajtó nem reagál semmit intenzív győzködésemre, miszerint nyiljon ki és engedjen utamra, és mivel valóban nem kéne otthagyni az őrző lányt, megfordulok én is. Nem vagyok kőszívű, és mivel úgy tűnik, nem az ajtó lesz a legjobb kiút, amit sajnos már sejtettetem, de azért meg kellett próbálnom, mert amilyen balszerencsénk van nyitva lett volna, ha nem vizsgálom meg. Tehát amint feladtam meddő küzdelmem az ajtóval, ami mellesleg nem volt egy túl hosszú harc lesiettem, vissza a fiatal farkashoz. Amit a békés együttélésről mondott, arra inkább nem is reagáltam semmit. Nem mi voltunk azok, akik elfoglaltuk mások földjét, akik betelepültünk az idegenek területére. Én abszolút a békés megoldások embere, illetve farkasa voltam, de voltak olyan állapotok, amikor a békés megoldás már nem volt lehetőség. Nem tudok békét kötni olyanokkal, akik nem akarnak békében élni. Sóhajtva zárkóztam tehát fel a másik farkas mellé és próbáltam szerencsétlen sorstársunkon segíteni. Kezdett egyre hidegebb lenni, ami nem túl jó jel, mert az őrző lány szerintem nem bírja addig a hideget, főleg, ha elájult, ami a zajokból, meg abból, hogy nem nagyon mocorog szerintem következik. - Persze, hogy segítenünk kell rajta... de mégis hogyan? - tettem fel az egymillió dolláros kérdést. Aztán, mivel jobb ötletem nem volt megpróbáltam keresni valami kapcsolót, kiszögellést, vagy bármit, ami nyitószerkezetre, vagy átjárási lehetőségre utalna. Fogalmam sem volt, hogyan fogjuk tudni kinyitni, ha egyáltalán ki tudjuk majd nyitni, akkor pedig mit találunk a túl oldalon, ennek ellenére segíteni akartam én is, csak fogalmam sem volt, hogyan tegyem ezt. ~ Remélem mind épségben kijutunk innen. ~
A kölyökből feltör egy sóhaj, amikor látja, hogy a nő visszafelé tart az ajtótól. Arcára kiül a pillanatnyi megkönnyebbülés. Bár, az visszább veti a lendületét, hogy az ajtó nem volt éppen kompatibilis a nő akaratával. Igaz, nem is számított túlzottan erre az egérútra, de a remény benne is pislákolt, valami halovány kis gyertya tüzével. Ash érzi a belőle áradó feszültséget. És ez nem csak a szorult helyzetüknek szól. Úgy gondolja, hogy az Atanerknek vissza kell fognia magát vele szemben. Igaz, nagyjából egy pöccintéssel képes lenne padlóra vinni. Talán magához képest egy kicsit szerényen válaszol a kérdésre. -Hát...én valamelyest értek ezekhez a szerkezetekhez. Bár, ilyen csapóajtóval még nem találkoztam, de ha valaminek be kellett indítania. Vigyázzon, mert ha ez itt van, akkor lehetnek még mások is. Veszélyesebbek. Meg kéne találnunk, hogy mi hozta működésbe. Ha az megvan, akkor talán meg tudom bütykölni. Most valóban csak feltételezésekben mer nyilatkozni. Nem tudhatja, hogy milyen régi a szerkezet, amivel megoldották ezt az egészet. Minél modernebb, annál nagyobb esélye van a "feltörésére". Kissé közelebb lép a már eddig is szemmel tartott részhez. Fülel, hogy meghallja e Marát, de semmi. Csak a lány egyenletes, de egyre lassuló lélegzése tölti be a csendet. Észre sem veszi, hogy egyre hűl a levegő, túlzottan fel van fokozva az ilyen apróságokhoz.
A fal most a másik felét mutatja errefelé elé, amin Mara tapogatott, az ugye most befordult a raktárba a lánnyal együtt. Ash végigtapogatja a falat és a környékét, de nem talál semmit, ami kapcsoló lehetne. Egyszer csak egy kattanó hang hallatszik, és aztán egy halk motor felbúgása, ahogy egyre nagyobb fordulatszámra kapcsol. Hamarosan érzik az enyhe, ám annál hűvösebb légáramlatot. Feltehetőleg valami szellőző kapcsolt be, ami a kinti levegőt cirkuláltatja be. Na de odakinn most van vagy -30 fok, így február közepén éjjel. Ez így már a farkasoknak sem lesz túl kellemes. Mara a túloldalon nem mozdul továbbra sem, és ha így hűl a környezet, akkor mire magához térne az ájulásból, már késő lehet.
Nos most kezdtem berágni. Igen ritkán kapom fel a vizet, de most nagyon, de nagyon közel álltam hozzá, hogy tombolni kezdjek. Vettem egy mély levegőt, amikor se én se a kölyök nem találtunk semmi alternatívát. Úgy döntöttem, főleg, amikor meghallottam a berregést, majd a beárímló jeges levegőt, hogy itt volt elég. Először szorosabbra húztam magamon a takarót és vártam még egy kicsit, hátha majd enged a fal szép szóval, de a kis buta nem engedett... Tehát úgy döntöttem ennyi volt. Se kapcsoló, se kijárat, csak pofátlan szellemek... Mondhatom szép kilátások. - Egy pillanat és itt vagyok. - hoztam a kölyök tudomására. - Ha bármi baj van, sikíts és itt vagyok. Akkor is szólj, ha találsz valami kapcsolót. Nem akartam messzire menni, a legjobb az volt, amíg még látom az egy megmaradt sorstársam. Viszont találnom kellett valamit... Pontosabban egy fegyvert. Hogy mi volt a terv? Úgy döntöttem, szétverem ezt az egész kocerájt. Ha olyan vékony a fal, hogy tud mozogni, hát akkor had mozogjon... Lehetőleg látótávolságon belül maradtam és fogtam egy lándzsát, egy próbabbabát, vagy akár egy sátortartórudat... Nem számított mit, csak minél nagyobb kárt lehessen vele okozni. Aztán visszatértem, és nekiálltam olyan Hübelebalázs módjára falat bontani. Ha nincs kapcsoló, hát csinálunk... Szóval lehetőleg ott, ahol a belső fal és a külső határa volt, nekiálltam szétverni a falat, de olyan teljes farkaserővel. Legalább fázni nem fogok így.
Ash érzi a nő felől áradó, egyre nagyobb feszültséget. Ha most elveszíti a fejét, akkor a kölyök még az eddigieknél is nagyobb bajban lesz. De ebben az esetben teljesen egyedül kell szembenéznie vele. A betolakodó érzi, hogy a farkas nekiront az őt kordában tartó mezőnek. Erősebben mint eddig. Mostanáig elég volt csak egy kicsit odakoncentrálnia és képes volt visszalökni. De jelenleg ez nem lesz elég. Egy pillanatra abbahagyja a kutatást és leheletnyivel több figyelmet szentel magának. Jó, hamar sikerül helyre tennie a bestiát. Szerencsére most még csak mormogni sem mormog semmit, túlságosan el van foglalva a környezetével. -Rendben. Nyögi oda az Atanerknek. Egyre kisebb önbizalommal kutat tovább, hátha talál valamit. Közben hegyezi a fülét, hogy mi lehet Marával. Ekkor hallja meg a ventilátor kattogását. Ez nagyon nem jó. Egy kicsit összevonja magán a takarót. Ismét hallgatózik, a lány lélegzése egyre lassabb. A hipotermia egyik tünete. -Sedna, sietnünk kell! Nincs már sok időnk. Ahogy számolom már csak tizen-percünk van. Ha nem melegítjük fel valahogy akkor meg fog halni. Nem sürgetésként mondja, csak szimplán ki kell mondania. Amint felfogja, hogy mit csinál a nő, inkább eláll az útból. És elkezd gondolkodni, hogy mit lehetne még csinálni. Végül is...van még egy lehetőség. A szellem-alak. Tőle is segítséget kérhetnének...persze, nagy valószínűséggel ő csinálta ezt is velük. De meg kell ragadni mindent, hogy megmentsék az Őrzőt. Ha a nő ráfigyel egy pillanatra akkor megköszörüli a torkát és kissé kelletlenül megszólal. -És mi lenne ha? Fejével a levegőbe int, arcán megjelenek egy "csak a legvégső esetben" tekintet.
A fal, ha lassan is, de enged az erőszaknak. Először a vakolat hullik le, aztán repedések keletkeznek, hatalmas por szállong már a teremben. Ha van valaki a közelben, valószínűleg még az utcán is azon gondolkodik, hogy vajon az őslénygyűjtemény kelt életre és szabadult el, vagy gólemek keltek életre odalenn. Aztán úgy hét-nyolc percnyi tömény erőszak után a fal behorpad, majd berogy, és végre szabad az átjárás a másik oldalra. A falból kiesett terméskövek egy része viszont Marán landolt, valószínűleg nem javítva az állapotát. De csak a lábára estek, a feje elég messze volt a faltól. Eddigre a szellőzőkön keresztül az utcáról behallatszik egy rendőrautó szirénája, amint közeledik, majd a közelben megáll.
Nos aki még nem próbált kibontani egy falat, annak nem is igen tudom elmondani milyen... Aki meg már próbálkozott vele? Nos annak nem mondok semmit, mert hülyékkel nem beszélek... Szóval a vakolat pergett le először, aztán szépen lassan az egész alkotmány megadta magát. Vettem egy mély levegőt és leengedtem a kezeimet. Végre sikerült. Talán nem ez volt a legokosabb és legjobb megoldás, de mivel más nem jutott az eszembe, így maradt a nyers erőszak. Csak amikor már leomlott a fal, akkor fordultam vissza a kölyök felé. - Nem, nem fogunk segítséget kérni attól a szellemtől, akinek az lenne a legnagyobb öröme, hogyha levadásznánk egymást, mint valami rossz tizedrangú horrorfilmben... - mondtam ingerült hangon. Aztán az egyre hűlő levegőben átsiettem a fal maradékán és reménykedtem, hogy az Őrzőlánynak nem lett túl nagy baja. Szerencsére úgy néztem, hogy csak a lábára estek a kövek. Mondjuk persze ez sem tett neki túlságosan jót, de jobb volt, mintha itt fagyott volna meg a fal túloldalán, alig egy karnyújtásnyira tőlünk. Az előbb ledobott, majd iderángatott takarómat a vállára terítettem, az anyag még őrizte az én testem melegét. Aztán a kölyökhöz fordultam. - Szájtátás helyett inkább gyere ide és segíts a lánynak! Elvégre ezt akartad, nem? - egyenesedtem föl. Majd oldalra biccentettem a fejem, ahogy füleltem. A távolból mintha szirénázás szállt volna felénk... Aztán megállt a kocsi. ~ A rendőrség! Nah végre valaki jön! ~ - Hallod ezt? Talán végre megjelenik valaki! Meg kell próbálnunk felhívni magunkra a figyelmet! Próbáld melegen tartani a lányt, addig megpróbálom, hátha észrevesznek minket. - adtam ki a további utasításokat is, majd villámgyorsan az ajtóhoz futottam. Kezdtem mérgezett egérnek érezni magam, a sok futkározással, meg dörömbölésnek, de ez volt a helyzet, nem volt mit tenni.... Verni kezdtem tehát a bejárati ajtót is, ezt nem olyan brutálisan, de reméltem meghallja az, aki erre jár. remélhetőleg bekapcsolt valami riasztó, vagy ilyesmi... - Valaki! Segítség! Bent ragadtunk és egy lány veszélyesen megsérült! - kiabáltam többször is, remélve, hogy a rendőrök, tűzoltók, vagy akárkik meghallják a szavaimat.
A kölyök végignézi a nő "ámokfutását". Nem kis erőről árulkodik, hogy képes a puszta erejével és egy ehhez hasonló célszerszámmal kibontani a falat. Valóban rászolgálhatott a vezetői tisztségre. Ash egy pillanatra még azon is elgondolkodik, hogy a lándzsa miért is nem adta meg magát Sedna hihetetlen erejének. De végül inkább visszatér a jelen helyzethez. -Rendben...csak egy ötlet volt. A legvégső esetre. Mondja a lehető legérzelemmentesebb hangon. Egyre antipatikusabb neki ez a nő. Csak azért, mert nem élt meg annyi mindent mint ő, még nem kell ilyen lekezelően bánnia vele. Persze...ez az idősebb farkasokra mindig is jellemző volt. Amikor az utolsó faldarab is lehullik, közelebb lép. Az Atanerk be is lép az általa képzett lyukba. Csak, amikor ismét ráförmed, akkor merészkedik be utána. -Természetesen. Ismét csak az a monoton hang. A fiatal farkasnak már a megszokottnál jobban kell magára figyelnie. Megpróbálja teljesen elhatárolni a tudatát az Őslakostól. Nem szeretné, ha megérezné az iránta érzett...feszültségét. Pontosabban, amit a farkasa táplál iránta. A távolról jövő hangokra ő is felkapja a fejét. Ez valóban jó hír. Elég nagy zajt csaptak. Hátha valaki bejelentést tett és akkor a rendőrség kiszabadíthatja őket innen. Amíg Sedna megpróbálja felhívni magukra még jobban a figyelmet, Ash megvizsgálja a lányt. Nem lát rajta semmilyen életveszélyes sérülést. Ő is leveszi magáról a takarót és belebugyolálja Marát. Megtisztítja őt a törmeléktől és gyengéden felnyalábolja. Megborzong a levegő hidegségétől és kilép ő is rejtett helyiségből. Közelebb megy a bejárati ajtóhoz, közben jobban megvizsgálja a környezetét, hogy mivel csaphatna nagyobb zajt. Mi lenne ha beindítanák a riasztót. Ha persze valami némára van állítva, akkor lehet hogy már eddig ez vonzotta ide a rendőrséget. Azért biztonság alapon odaszól társának... -Öhmm...Atanerk hölgy...a riasztó. Reméli, hogy ennyiből is megérti, amire utalni akar. Karjaival amennyire csak lehet magához szorítja Marát.
Sedna rövidesen azt is érzékeli, hogy van a közelben egy vérfarkas rajtuk kívül. Még nem tudja ki az, mert messze van, a jelenléte keveredik Ash-éval, és valamilyen szinten Maráéval is, valamit egy csomó emberével. Egyre többen gyülekeznek a múzeum körül. Hallják, ahogy nyílik a bejárati kapu, és már lépések visszhangzanak az előcsarnokban. Kétségtelenül értük jönnek. Izgatott hangfoszlányok szűrődnek le, s még két sziréna közeledő vijjogása ér el hozzájuk. Úgy tűnik elég magas készültségi szintet rendeltek el. Ez az éjszaka úgy tűnik felforgatta Fairbanks nyugalmát, a jó ég tudja, meddig gyűrűzik majd az ügy. Rövidesen nyílik a pincébe levezető lépcsősor végén az ajtó, és a három "fogoly" elhagyhatja a helységet. Odafenn rendőrök várakoznak, és egy civil ruhás férfi. Egy kicsivel távolabb Sedna végre érzékeli, és megismeri a vérfarkast is: Rowen az. Már azt is tudja, mért volt olyan bizonytalan a férfi jele: alig van magánál, minden bizonnyal megint belőtte magát, a farkasa kaján, és nyugtalan, kifejezetten balhés hangulatban van. De rendőrként ő az, aki most kihúzhatja őket a bakból. Csak vajon képes és hajlandó-e rá?
Nem koncentrálok túlságosan a kölyökre, mostmár nem érdekel a betolakodó, csak az számít, hogy kijussunk végre innen, erről a nyomasztó, őrült helyről, ahol minden ellenünk van, ahol szellemek szórakoznak velünk és titkos ajtók állják az ember útját. És a legszörnyűbb az volt,hogy szinte tehetetlen voltam, ez volt az,amit a legjobban utáltam.Amikor csak szemlélője,szerencsétlen átélője voltam a dolgoknak és nem tudtam őket befolyásolni. Már messzebbről éreztem a közeledő farkast, de talán a szerencsétlen betolakodó miatt, vagy ki tudja miért, de képtelen voltam beazonosítani ki az. Aztán amikor észrevettem, hogy Rowen az, nem tudtam,hogy sírjak,vagy nevessek...Valaki az én falkámból volt, valaki, akire elvileg számíthattam volna, de az energiája alapján körülbelül annyira volt beszámítható, mint egy feltöltetlen Duracell nyuszi. Végül úgy döntöttem, az első,hogy kijussunk, a második,hogy Marát biztonságba helyezzünk, aztán az, hogy valami ésszerű magyarázatot adjunk a rendőröknek. Első blikkre a farkasoknak üzentem gondolatban, reméltem Rowenre valamilyen szinten tudok építeni. ~ Ash, valaki leütött minket, elájultunk és zárás után tértünk magunkhoz... Marát a már lebontott fal mögött találtuk úgy nem olyan rég,amikor magunkhoz tértünk. Ha van más javaslatod, várom. ~ Közben a hatóságokhoz is szóltam, ha kihoztak, vagy, ha ők jöttek be. - Hála az égnek, hogy itt vannak! Van egy sebesült lent,akit mielőbb orvoshoz kne vinni! Jöjjenek velem! És ha követnek elvezetem őket Marához. Közben Rowennek is próbálom felvenni a kapcsolatot. ~ Mi történt Rowen? Magadnál vagy annyira, hogy beszámolj róla, mit tud a rendőrség,vagy miért jöttek végül ki? ~
Ash kissé bosszankodva megrázza a fejét. Nem tetszik neki, hogy a nő még az esetleges értékelhető ötleteire sem figyel. De hamar megérti, hogy miért. A rendőrség egyre közelebb ér hozzájuk. Hallja ahogy az autók megállnak a múzeum közvetlen közelében és bemasíroznak az épületbe. A srácból felszakad egy megkönnyebbült sóhaj. Csak utána gondol bele, hogy fogják megmagyarázni ezt az egészet. Lenéz a karjaiban fekvő lányra. Valamit ki kell találniuk. Nem kell sokáig ezen törnie a fejét, meghallja fejében Sedna szavait. Helyeslően bólint egyet. ~Értem. A rendőröknek nem is mondhatnánk többet. De az Őrzőknek is be kellene számolnunk. El kell mondanunk, hogy mi történt a társukkal. És még erről a szellemről is jelentést kéne tennünk. Közli felé saját gondolatait. Feltárul az ajtó és végre kijutnak a szabadba. Az Atanerk megy a rendőrök elébe. Ash két méterrel mögötte sétál fel a lépcsőkön. Ha a nő visszavezetné az embereket Marához azonnal szemben találják magukat vele és a fiatal lánnyal. -Itt vagyunk. Nem tudjuk mi történt vele. Egy leomlott fal alatt találtunk rá. Teljesen átfagyott. És mi tagadás, mi sem sértődnénk meg ha kapnánk valami takarót. Int fejével Sedna felé is. Megborzong, talán egy kissé túl is játssza. Bár, igaz ami igaz ha a zsaruk késlekednek, akkor valóban gond lehetett volna a hideg miatt. Ha bárki a segítségére siet azonnal átadja neki az Őrzőt. Csak miután egy kissé lenyugszik a kedélye, akkor tudatosodik benne a másik farkas jelenléte. Körbenéz és megpillantja Rowent. Nagyon zavarosak a felőle érkező jelek, de nem tudja eldönteni, hogy mi lehet vele. Kissé furcsa érzés veszi az uralma alá. Találkozott már ezzel a fickóval, elég nyers és öntörvényű volt. Viszont nem bántotta őt, sőt...még ha lehet ezt mondani, valamilyen szintű szimpátia is összekötötte őket. Persze...ezt egyikük sem vallaná be. Jelenleg bárhol máshol jobban érezné magát. De tisztában van vele, hogy még jön a faggatózás is.
Elég nagy a sürgés forgás, értetlenkedés, a riasztás jellege eléggé szokatlan. Ketten Marát veszik ápolás alá, mások intézkednek, hogy az esti műszakos teremőröket híják be kihallgatásra. A civil ruhásról kiderül, hogy a múzeum igazgatója. Ő bocsátja a rendőrök rendelkezésére a munkatársak telefonszámait. ~ Bízd csak rám. Rowen csupán ennyit üzen Sednának, de aztán elkezdi igazgatni a kollégákat, egy-egy megjegyzéssel, kérdéssel ráveszi, hogy elfoglalják magukat, akinek teheti, annak parancsot oszt. Érezhetően valami nagyon motiválja, a farkasa izgatott. A kábszer eléggé gyorsan bomlik benne, egyre határozottabb a jelenléte. Takarókat hozat, és forró teát az italgépből, és hamarosan mindenki neki sürög-forog, úgy, hogy gyakorlatilag észre sem veszik. Aztán vagy fél óra toszorgás után odáig jut, hogy a rendőrök közül mindenkinek van valami feladata: helyszínelés, fényképezés, az őrök és az igazgató kihallgatása, ő pedig kiosztja magára a Sedna és Ash kihallgatását, majd kijelenti, hogy erről jegyzőkönyvet kell felvenni, és be kell menniük a kapitányságra. Nagyjából húsz perc telt el a rendőrök megérkezésétől számítva, és Rowen kifelé tereli Sednát és Asht a múzeumból, majd beülteti egy rendőrautóba. Közben Marát már elvitte egy mentőautó.
Rowen tehát beülteti Asht és Sednát a rendőrautó hátuljába, ő maga előre ül a volánhoz, és már mikor becsukja maga mögött az ajtót egy eléggé sátáni vigyor ül ki az arcára. Egy gombnyomás, és a hátsó ajtókat csak kívülről lehet kinyitni. A férfi indít, és kihajt az úttestre. - Ugye kinyírjuk, Sedna! Mondd, hogy kinyírhatom! Hadd játsszak vele egy kicsit! A hangja olyan, mintha egy kisgyerek cukorkáért könyörögne. Megindultok a városi főúton, teljesen normális sebességgel. - Majd az lesz a jelentésben, hogy ő volt a támadó, aki egy veszélyes műkincstolvaj, és megszökött. Soha nem fogják megtalálni a holttestét. Na? Megoldom, csak hadd nyírjam ki! A szeme csillog, a farkasán szinte érezni, ahogy nyalogatja a száját és csöpög a nyála.
Úgy tűnt minden rendben lesz. Rowen egészen beszámíthatónak tűnt. Úgy tűnt szerencsére nem lőtte magát teljesen használhatatlanra. Beültünk tehát a kocsiba, jött velünk a kölyök is,akitől már legszívesebben megszabadultam volna. Aztán hallom a zárak kattanását, majd Rowen izgatott hangját.Mint az elsőbálozók, akik a tornaterem mögötti bokrok felé tartanak... Belenéztem azokba a szinte őrülettől csillogó szemekbe és éreztem, hogy kristályosodik ki bennem egy terv. Éreztem, hogy állnak össze a kicsi puzzlek egy nagyobb egésszé.Hogyan lesz a részletekből egy terv. Hosszú ideje már csak úsztam az eseményekkel, amik ide-oda sodortak. Ez most másként lesz,most én veszem kezembe az irányítást. Én szeretem a falkám, azonban ez nem elég.Az a nyavalyás Castor ebből a szóból nem ért, ide durvább dolog kell. Eszembe jutott valami buta dal szövege, amit nem is tudom már mikor hallottam...
Úgy rád lő Hogy nem üzen hadat Csípőből egy mérgezett nyilat Nem kímél Ujja köré csavar Láncba fűz a végzet asszonya
Ágyára dobva véres korona A katonák szíve koldus garasa A végzet asszonya nem hal meg szűzen A végzet asszonya érted is üzen
Úgy hat ránk Ahogy az atomvillanás A hét után A nyolcadik csapás Semmi se véd Ha kárhozatba ránt Így kívánd A végzet asszonyát
Szép szemein A sátán les ki ránk Így bukik el a csavargó és a király Kér s követel És mindig mást kíván Lábainál Egy bezsongott világ
- Nem Rowen, nem öljük meg. Hagytam, hogy a szavaim leülepedjenek a kocsiban. Egészen addig vártam, amíg nem hallottam a kölyök reakcióját. A megkönnyebbülés sóhaját, vagy a nyugodtabb szívverést. Addig nem törődtem semelyikükkel. Aztán, amikor bármi reakciót adott a kölyök a tekintetem az övébe fúrtam és úgy folytattam, habár a szavaim Rowennek szóltak. - Nem fogjuk megölni, de úgy megkínozzuk, hogy az anyja sem ismer rá többé. Castor megverte az egyik farkasom, betört a területünkre és képtelen arra,hogy értsen a szép szóból, hát küldök neki egy olyan ajándékot,amit ő is megért... Majd amikor a saját kölyke roncsait kanalazza össze, akkor megtudja milyen érzés,ha egy idegen farkas megmarja az ő bárányait is. Éppen itt az ideje, hogy megmutassuk a betolakodóknak, hogyha őket nem kötik szabályok, akkor minket sem... Én nem vagyok egy plüssnyúl, aki eltűri, hogy szadizzák. Amit Castor tesz az enyéimmel, az tízszeresen verem le az övéin. Quod dixi, dixi; quod sripsi, scripsi. - mondtam halálos nyugalommal. A halovány szemeimből a tél jeges hidege sütött. Már nem fogom visszavonni a szavaim. A kölyök bűnhődni fog a vezére bűneiért, aki gyáván engem sároz, aki mások földjét lopja el, mert gyenge megtartani a sajátját... a vezére bűneiért, aki a gyengébbeken mutatja ki, milyen erős, és aki a kölykökkel kezd, ahelyett, hogy szemtől szembe hozzám jönne el. - Tehát Rowen, megértetted? - fordultam végre az én farkasom felé. Az én tekintetem olyan hideg és eltökélt volt, amilyen izgatott és mohó az övé.
Jönnek mennek az emberek. Nagy a nyüzsgés. Marát végre valahára kezeléseb veszi néhány hozzá értő személy, így Ash is képes egy kicsit felszabadultabban mozogni. Néhány rendfenntartó odalép hozzá és lekérdezi az alap adatait. Rowen jelenléte egyre jobban érzékelhető. A kölyök megpróbál felé küldeni néhány gondolatot, de a kesze-kuszaság még mindig túl nő a képességein. Egy igen csinos, fiatal nő megajándékozza valami teával és meleg takaróval. Hálásan köszöni meg és tekeri magára a gyapjú anyagot. Úgy jó húsz perc után a másik farkas odalép hozzá és az egyik rendőrautó felé kezdi el terelgetni. Lehet naivságnak hívni, de a kölyök önszántából követi. Beszáll a vezető oldali ülés mögé. Hallja, ahogy lekattan a zár és felbődül a motor. Néhány pillanat múlva már a szelik is az úttestet. Épp megköszönné a segítséget, de ekkor Rowen belekezd ecsetelni a kis vágyait. Ash szeme elkerekedik a rettenettől. Megpróbálja feltépni az ajtót, de nincs elég nagy ereje rajta. Ha valahogy sikerülne kijutnia a kocsiból, valószínűleg megsérülne, de képes lenne visszajutni a falkája területére. Amikor viszont Sedna a védelmébe veszi, kissé nyugodtabban felsóhajt és abbahagyja a fészkelődést. Szemrehányóan néz előre a férfire. Úgy tűnik nagyon félreismerte pár hónappal ezelőtt. Azonban újdonsült nyugalma csak pár pillanatig tarthat. Az Atanerk annyira nem lepi meg, viszont nem számított erre a mellékes árulásra. Úgy tűnik a kényszerszövetségnek itt vége is szakad. A szemében csak a hideg elszántságot látja. Most már nem kezd el kapálózni, tudja, hogy nincs értelme. Csak összeráncolja a homlokát. -Amit mondtam megmondtam, amit írtam megírtam. Ha már Pontius Pilatustól idéz, akkor szerintem sokkal helyzethez illőbb lenne a "Mosom kezeimet" kifejezés. Ha érti mire gondolok... Jelenti ki egy kis éllel a hangjában. A tehetetlenség ezt hozza ki belőle. A legszívesebben csak futna. Belegondol, hogy mi lenne ha neki feszülne a kocsi ajtajának. Ha minden erejét beleadja, akkor talán sikerül kifeszítenie. Megveti a lábát, a kemény talajon és hátával nekitámaszkodik az ajtónak.
Rowen és Sedna semmit nem észlelnek abból, ami Ash fejében megszólal. A testetlen hang az, ezt könnyedén felismeri a kölyök. - Én segíthetek neked. De van egy feltételem. Elfogadod a segítséget? Csak ennyit kérdez, és nem árulja el, mit is szeretne. Feltehetőleg azt akarja, hogy Ash így egyezzen bele a segítségbe, anélkül, hogy tudná, mi az ára.
Néhány másodpercnyi kétségbeesett csend után Ash gondolatai között egy nyugtalanítóan ismerős hang harsan fel. Csupán egy pillantásnyi időbe telik, hogy rájöjjön ki az. Az épületben hallott szellem alak. Még a levegő is megfagy benne. Vet egy oldalpillantást Rowenre, mivel Sednával jelenleg közvetlenül szemben ül így őt nem kell különösebben megfigyelnie. Senki más nem hallotta csak és kizárólag ő. Befejezi az ajtó feszítését. ~Mi lenne a feltétel? Kérdez vissza. De nem érkezik semmiféle válasz. Ismét kezd rajta úrrá lenni a hihetetlen pánik. Mi van, ha ez az egyetlen esélye a kijutásra. Mi van ha Sedna meggondolja magát és még is csak megölné őt. Viszont, látatlanba belemenni egy ilyen üzletbe, főleg egy szellem ellenében. Nem túl jó ötlet. És lehet, hogy egy kiadós verést jobb kockáztatni, mint ebben az egészben részt venni. Még néhányszor megforgatja a szemeit és határozásra jut. ~Rendben. Belemegyek. Csak ennyit gondol. Végül is, ha olyan elképzelhetetlent kérne tőle ez az jelentét, akkor még mindig fordulhat segítségért az Alfájához. Most viszont nem.
Sedna számára úgy tűnik, hogy Ash nem tud megbirkózni az ajtóval, és a kölyök feladja szökési próbálkozását. Viszont azt érzékeli, hogy Rowen kissé kezd összezavarodni ott elöl, ami nem jó hír, lévén vezetnie kéne. Mintha a kocsi úttartásával is lenne némi probléma, bár még az úttesten vannak, de ő az utolsó kanyart nem egészen így vette volna.
Rowen figyelmét pedig eltereli az autó, ami kissé mintha furcsán viselkedne. A műszerfalon mindenféle hibajelzések villannak fel, majd kialszanak. Az egyik pillanatban azt jelzi, hogy nincsen benzin, a másikban azt, hogy nem jó a fék, vagy éppen indexel kettőt balra. De az is lehet, hogy ez még a drog hatás, akkor viszont mennyire biztos az, hogy arra van az úttest, amerre menni akar?
Ash egy pár pillanatig semmit nem érzékel, mintha az ajánlat soha nem is hangzott volna el. Aztán egyetlen sugallat érkezik újra: "figyelj az ajtóra!". S ha arra felé sandít, akkor látja, hogy az ajtózárást jelentő pöcök lassan helyzetet vált, de most kattanás nélkül, roppant nagy csendben. Elképzelhető, hogy szabad az út?
Kezdőlap
