Vállat vonok, bizony, ez is meglehet. Én se kötnék a fehérnépek orrára ilyesmit... Hogy esetleg csalódást okozott volna, azt sem mutatom - egyszerűen azért, mert nincs így. Persze, kihallom a gunyoros élt szavaiból, az őszintétlen parázst, melyért más helyzetben a legkevesebb, hogy visszakézből képen törölném, most mégis türtőztetem magam. A cél szentesíti az eszközt, ahogy mondani szokták. Meg van valami olyasmi is, hogy ami késik, az nem múlik. Nem vagy te több, kislány, egy mezei katonánál a táblán. Feláldozható vagy. - Akármikor, akárhogyan. - Nem viccnek szántam, de örvendetes, hogy így látja. - Ciccenek, képemen félmosolyra szalad a szám. Tényleg könnyebb lenne megmaradni ennél a békés dobálózásnál a csajjal, de azt hiszem, ez túl egyszerű volna, hogy igaz legyen. Szinte már gyanús... Meg a faszom, egyszerűen csak rohadtul unalmas! Bemutatkozására biccentek, ahogy szépen lassan látható - és hallható - közelségbe kerülnek előttünk a turisták is. - Épp elég ideje ahhoz, hogy értesülhessek a dolgokról. - Adom meg a kicsavartan őszinte választ. Magam se tudom, mióta evett bennünket erre a fene. Közel egy éve, de napra pontosan akkor se tudnám megmondani, ha kánkánt járnának a farkamon. - Nem, valóban nem! - Nevetésem amilyen gyorsan feléled, úgy hal is el, kissé széttárt karom megadó. "Lebuktam." - Nem is értem, miért nem kérdezett rá a nyilvánvalóra előbb, Miss Watson... - A maga részéről mindössze az együttműködés minden kívánságom. Mit gondol menni fog? El tud intézni egy négyszemközti találkozót az alfájával anélkül, hogy bárki másnak említenie kellene a dolgot? - Nem tudom, hol áll a falkában a csaj, így értelemszerűen abban sem lehetek biztos, hogy egyáltalán beszélt már Castorral személyesen. Megspórolna pár macerás kört, ha így lenne, de az élet nem habostorta. Mi meg barlangos rendszerbe érünk - rohadt hangulatos lenne, ha nem visszhangozna az emberek neszezése és a gyerek(ek?) sikongatása a falakról, oldalsó járatokból a félhomályban.
Csodás, akkor mindenki örül. Nem tervezem feszegetni a határaimat, de kevésbé önmagam sem szeretnék lenni, csak mert esetleg megüthetem a bokám. Csak idő kérdése, hogy mikor, s ki által történik meg, mert meg fog, ez bizonyos, ám talán nem jelen pillanatok folyománya lesz, nem emiatt a magányos miatt. - Akkor nyilván nem jár kellőképp nyitott szemmel. Finom, apró vállrándítás, nyilván nincs így, de nem fogom ennél érzékletesebben körülírni, hogy haver, bizony kibaszott sok magányos kószál errefelé manapság, tudja ő is, ez teljesen biztos, lévén értesültnek vallja magát. A szög meg a zsák, ugyebár, noha azt hiszem, még mindig kényelmesebb eddig eme kása kerülgetés, mint a legutóbbi a mexikóival, nem vágyom olyasmire még egyszer kifejezetten, különösképpen a következményei nem hiányoznak a mostanság kissé túlzottan is igénybevett lelkivilágomnak. - Szerintem megoldom, már ha a maga részéről is várhatok némi együttműködést, és elárulja, hogy mi célból van szüksége erre a találkozóra, illetve epekedve várom a teljes nevét is, egy keresztnév igen karcsú, ha valaki be akar kerülni az Alfánk táncrendjébe. Ebbe egész szépen beletenyerelt, mert az holt biztos, hogy könnyedén meg tudom pendíteni Castornak a dolgot, az pedig már csak rajta múlik, mihez kezd vele. Konkrétan azonban nem áll szándékomban kiadni azt az infót, hogy mennyire is állok közel az Alfámhoz, kész szerencse, hogy a szagát nem ismeri, így nem is tudhatja, hogy az köszön vissza a pórusaimból. - Valamint az elérhetőségére is szükségem lenne.
Akaratlanul is kiszélesedik mosolyom a másik szavait hallva. Hát ha csak ezen múlik babám... - Mondanám, hogy megtűrt státuszt, de tekintve, hogy nélküle is veszettül remekül megvagyok a területen már jó ideje, így inkább maradjunk a mezei pofavizitnél. Mégiscsak úgy illik, nem? - Tárom szét karjaimat megadóan, s ezzel együtt pajzsomat is lejjebb engedem, kétszáz körüli kort láttatva éveim számából. - A többit pedig, ha ön is hajlandó nyílt lapokkal játszani... - Érezni akarom az energiáiban is, hogy nincs kétes szándék, hazugság a bájos arc, a szép ívű női ajkak csalfa szavai mögött. A kezdő lépést én már megtettem, innét rajta áll a folytatás. Amennyiben enged pajzsán, úgy megkapja a Lucas Donovan nevet, illetve egy telefonszámot, minden mellékes flanc nélkül. - Ha találunk magunknál papírfecnit, akkor arra, de egyébként nem esek kétségbe, gond nélkül írom én fel a tenyerére is, ha azon múlik. Ugyanakkor együttműködés hiányában valószínűleg én se leszek ily kezes bárány és kétszer sem kérdezek semmit...
- Illik, igen, mondjuk mikor megérkezik valaki egy idegen falka lakta városba. Megvonom a vállam könnyedén, én így tettem, szóval nem csak bort iszok, s vizet prédikálok. Más kérdés, hogy csupán véletlenül tenyereltem bele a szállodába ilyen téren, de ha nem így történt volna, akkor is megkerestem volna a Betolakodókat. - Én nyílt lapokkal játszom. Többnyire, azóta pláne próbálom kerülni a bajt, hogy a mexikóival annyira mellényúltam. Legyen hát, leeresztem a pajzsom, nem teljesen, de attól még vélhetőleg mindent észlelhet, amire kíváncsi, nem fogom feszegetni a határaimat, mert tényleg nem vágyom arra, hogy megint szétszedjen valaki. Akár lelkileg, akár testileg. Ahogy megteszem, már tudom, hogy idősebb nálam, és talán ez még csak a jéghegy csúcsa, manapság, mikor Vérvonal alapítók mászkálnak a városban, egyszerűen sosem lehet tudni. Van nálam papír, úgyhogy könnyedén firkálom fel a nevét és a számát, utána fogok nézni, mielőtt lejelentem Castornak, egyrészt, mert túl sok infót nem sikerült megtudnom róla, másrészt pedig szeretek a lehető legalaposabb lenni. Noha még így sem fogok az esténél tovább ülni a dolgon. - Nagyszerű! Az Alfám értesíteni fogja, mikor keríthetnek sort a találkozóra. Nem volt kétségem afelől, hogy így lesz, elvégre, a szavai szerint már jó ideje itt van, szóval vagy nem tud róla Castor, vagy igen, csak képtelen mit kezdeni vele, és nem tartozik mindenkire az ügy. Engem ez a része nem érdekel, de abban biztos voltam, hogy Castort fogja. Kész szerencse, hogy mire beérjük a többieket, már az utolsó helyiségről beszél a kedves túravezető hölgyike, így nem marad más hátra, mint a könnyes búcsú. Igazság szerint, nem bánom, van a hímben valami, ami túlságosan is ingerli a farkasomat, de még engem is. - Örvendtem, Mr. Donovan! Búcsúzom, amint tehetem, és sietek vissza az irodámba, röpke egy óra alatt meghatványozódott az estig megejteni szükséges teendőim száma.
Nagyjából tudtam, hogy meddig terjed a falka területe, így azokra a részekre nagyon sűrűn nem mentem. Hiába volt gyakorlatilag az egész város az övék, ahol laktam, mégis, a külsőbb területeken azt hiszem, hogy nem néztek volna jó szemmel. Mondjuk úgy, hogy egy kicsit meg tudtam érteni őket emiatt, ugyanakkor egyáltalán nem szerettem, ha bármilyen formában le akartak engem korlátozni. Nem viseltem jól soha. Feszegetni a határokat azonban már sokkal jobban tetszett, így aztán a mai alkalommal úgy döntöttem, megnézem magamnak a városban emlegetett bányát. Sejtettem, hogy valamiféle érdekeltségük van benne a bundás barátaimnak, talán ezért is keltette fel az érdeklődésemet. Valahogy mindig kedveltem azt az időszakot, amikor új helyet kellett felfedezni, feltérképezni mindenféle szempontból. Itt lakók, természeti adottságok, és még lehetne sorolni. Óvatosan léptem át egy kidőlt fatörzset, hogy aztán felfelé induljak egy nagyobb emelkedőn. Úgy sejtettem, hogy már sikerült elérnem a bánya területét, csak éppen a bejáratát nem leltem, ugyanis nem azon az úton jöttem, ahol a többség tenné. Én a vadon felől szerettem volna megközelíteni, tesztelve a tájékozódási képességeimet, és az eddig magamba szívott ismereteim helyességét. Ha tudtam volna előre, hogy ez megint mennyire rossz ötlet, akkor valószínűleg megyek a hagyományos úton. De nem, nekem szükségem volt az adrenalin löketre most is, csak tudnám, hogy mi a fenéért! Egyetlen rossz, előre nem látott mozdulat volt csupán, ahogy egy ingoványosabb területre sikerült lépnem. Abban a pillanatban szó szerint is kifutott a föld a lábam alól, de hát nem vagyok jós, hogy előre lássam. Azt sem tudtam, hogy ennyire veszélyes feljönni ide a bánya feletti részre. Ahogy ránehezedtem az előre rakott, tapogatózó lábamra, máris zuhantam lefelé. Egyik pillanatban még fent voltam, a következőben pedig már csak a felettem díszelgő lyukat láttam, és a lent elterülő sötétséget. Természetesen a szintváltásomhoz némi kiabálás is társult, főleg, hogy a bordáim még mindig nem voltak a legutóbbi kalandom óta száz százalékosak. Eleve nehezebben vettem a levegőt, ami most még inkább kifutott a tüdőmből, amint a hátam hatalmas puffanással kötött közelebbi ismeretséget a kemény földdel. Máris sajgott a gerincem, és néhány pillanatig inkább meg sem kíséreltem megmozdulni. Csak pislogtam felfelé, és igyekeztem megszokni a sötétséget, hátha valamelyest látok majd. Azért a vérvonalam miatt fejlettebb volt a látásom, de ez még nekem is feladta a leckét. Ijesztő, mit ne mondjak! Nincs más, csak én, a vak sötétség, és... és valaki más! Nagyon halványan éreztem ugyan, bizonyára jóval távolabb esett tőlem az illető, de nem voltam egyedül. Erre a nyakamat mertem volna tenni. Senki nem láthatta, de kelletlenül forgattam a szemeimet, hogy aztán nagyon lassan megpróbáljak felülni. Némi recsegés-ropogás kísérte a mozdulatsort, aztán megmozgattam a lábaimat. Remek, úgy tűnt, hogy nem tört el semmim, csak borzasztóan fájt minden egyes porcikám. Ráadásul én lehetek csak olyan szerencsétlen, hogy ne egyedül legyek idelent. Igazából nem tudtam, hogy ezen sírjak, vagy nevessek inkább. Lehetett jó is, hiszen segíthet kijutni, ha ő szándékosan van lent, vagy ketten együtt sem megyünk semmire, de legalább akkor is lesz kihez beszélni. Csak azt reméltem, hogy nem megint a szöszi lányba botlok bele, mert azt nem bírnám most elviselni. Az energiák alapján talán szerencsém lesz, de egyelőre még nagyon halványan, pislákolva éreztem csupán. Meg is indultam hát abba az irányba, lassan csoszogva, a falon húzva végig a kezeimet. Valami megsérthette a tenyeremet, de a sötét miatt nem láttam a vért. Csak a szagát éreztem, de azt nagyon. A másik farkas pedig egyre közelebb került, minden egyes lépéssel.
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
Nem akartam Kristinnel veszekedni, se ráförmedni úgy és hiába kértem bocsánatot, attól még mindig rosszul éreztem magam. Lehet, hogy korábban is volt olyan, ami nem tetszett, de könnyedén el tudtam siklani felette, illetve ha olyanról volt szó, akkor emberi hangerőben megbeszélni a dolgot az illetővel. Sose szerettem veszekedni, se kiabálni, de amióta volt az az álom és magunkhoz tértünk, azóta én is megváltoztam. Sokkal könnyebben elveszítettem a fejemet és sokkal többször forrongott a farkasom is. Emiatt pedig még inkább óvatosabbnak kellett lennem. Kölykök közelébe se mentem, meg kerültem minden konfliktust, amennyire lehetséges volt. Beszélnem kellene Ryderrel is, hogy beavatta-e már a lányát, ha nem, akkor pedig tegye meg, hogy van egy nővére, mert sokáig ez így nem mehet tovább. S Kristinnek vélhetően eléggé rosszul esne az, ha nem az apja mondaná el azt, hogy Maeve a nővére, hanem mástól tudná meg. Kristinnel is beszélnem kell, mert újra azt hiszem bocsánatot kell kérnem, vagy magam sem tudom, hogy mi lenne a jó, de majd akkor talán tudni fogom. Lassan haladtam az erdőben, mivel tudtam, hogy ingoványos terep felé közeledek, de most úgy éreztem, hogy muszáj a régi bánya felé vennem az irányt. Ott talán senkibe se botlok bele, míg az erdőben elég nagy volt az esélye ennek. Össze kell szednem magam, mert ha ez így megy tovább, akkor a következő évek eléggé pokoliak lesznek. Régebben se volt könnyű a farkasommal, amíg kölyök voltam, de megtanultam azt is kezelni, így most se lesz baj. Csak idő kell és akkor jobban fogom kezelni a forróbb fejű változatát is, vagyis nagyon remélem. Illetve beszélnem kellene Victoriával is, a lányommal, de magam sem tudom még, hogy miként. De mielőtt még túlzottan elmerülhetnék a gondolataimban, vagy abban, hogy mi is legyen a következő lépésem, azelőtt a talaj megmozdul a lábaim alatt és mire észbe kaphatnék, addigra már zuhanni is kezdek. Jó párszor beütöm magam, majd végül egy hatalmas puffanással érek földet. Remek, már csak ez hiányzott. Pár perc erejéig talán még sötét is lesz a kép, amikor sikerül észhez térnem, akkor látom azt, hogy valami beleáll a karomba, amit sietve vizsgálok meg. Szerencsére nem ért semmi komolyabb eret, vagy bármit, így inkább kirántom magamból a fadarabot, majd pedig leszakítok egy darabog a felsőmből és betekerem vele. Ez pont jó lesz addig, amíg be nem forr a sebem. Szerencsére elég hamar meg fog történni ennyi idős fejjel. Lassan pillantok körbe, amikor is megérzem egy másik farkas energiáit is, illetve szagát. Nem falkatag, ez tuti. Kíváncsian vártam, hiszen nincs kedvem belemenni, hogy vajon mit kereshet falkaterületen egy idegen, míg végül tettem pár lépést és hamarosan fel is derengett előttem egy női körvonal, illetve vérének az illata is könnyedén megcsapott. - Minden rendben van? – érdeklődtem egyből, hiszen lehet, hogy el kellene látni a sebét. Vélhetően fiatalabb nálam, s így lassabban is gyógyulhat, majd sietve pillantottam körbe, hogy merre is kellene menni. - Te is beszakadtál, vagy csak túl bátor vagy? – tettem fel a leglogikusabb kérdést, hiszen akadnak olyan kóborok is, akik szeretik kockáztatni az életüket. Majd amikor megpillantottam az arcát, akkor már beugrott az, hogy tudnak róla, de kóbor továbbra is…
Szerencsére egészen tűrhetően hozzászokott a szemem az erőteljes félhomályhoz. A botladozásom inkább csak annak szólt, hogy valahogy nagyon szerencsétlenül sikerült ráesni a lábaimra, már megint. Alig gyógyult be a legutóbbi eset óta, most ismét történt vele valami, de nem fecséreltem az időt arra, hogy vizsgálgassam. Ha súlyosabb is, pár nap elég lesz ahhoz, hogy szinte nyoma se legyen már. Azért majdnem három évszázaddal a hátam mögött már nem volt szükséges a kisebb problémák miatt aggódnom. Ha mondjuk leszakadt volna, az már teljesen más lapra tartozna. Az, hogy megcéloztam a másik farkast, még mindig sok kérdést felvetett bennem, és nem voltam teljesen meggyőződve arról, hogy jó ötlet volt. Kettesben azonban még mindig jobb, mint egyedül, és ha ellenséges lenne velem, akkor is meg tudtam védeni magam, aztán meg remekül elfutni, hogy előnyre tegyek szert. A jobb érzékszervek előnyeit mindig alaposan kihasználtam, bármiről volt is szó. Szerintem néhány perc azért szükséges volt ahhoz, hogy olyan közel érjek hozzá, hogy biztosan tudjam a jó irányt, még így szinte vakon is. Nem sokkal később már a léptei zaját is ki tudtam szűrni ebben a csendben, valószínűleg ő is kiszúrhatott engem, ha elindult felém. Persze előbb láttam a sziluettjét, mint ahogyan megszólított volna, de jobb volt így. Én úgysem tudtam eldönteni, miként elegyedjek vele szóba, úgyhogy a legjobb, amit tehetett, hogy ő szólt előre nekem. Már most tudtam, hogy falkatag az illető, elég árulkodó volt a falkaszag, ami felőle áradt. - Ha beletartozik a rendben fogalmába az, hogy egy elhagyatott, sötét járatban vagyunk, ami felérne akár az ördög seggével is, akkor igen. Minden rendben! - válaszoltam kissé bosszúsan, mert valahogy nem volt kedvem egyből megjátszani azt, hogy mennyire örülök neki. Úgysem sokáig tudnám a bajba jutott nőt előadni, bár talán jobb lesz, ha moderálom magam, hogy ne vegyék rossz néven a városban tartózkodásomat. Az valahogy nagyon nem hiányzott volna, és ugyebár azt sem akartam, hogy veszélyes tényezőként kezeljenek. Jobb, ha nem tudnak rólam annyit, mint amennyit tudhatnának, ha magamat adnám teljesen. - Nem szoktam szabadidőmben ilyen helyekre bemenni fényforrás nélkül. Ennyire még bennem sem buzog túl a kalandvágy. De ezek szerint akkor te sem egy kellemes esti sétára jöttél be... - állapítottam meg abból a bizonyos is szócskából, amit elejtett. - Pedig reménykedtem, hogy ki tudsz vezetni, és csak kedvtelésből vagy itt. Nem tudtam, hogy ennyire könnyen be lehet szakadni... - böktem kezemmel a fenti irányba. - Elég szerencsétlenül estem, ami azt illeti, de megmaradok. - tettem még hozzá, mert tudtam ám, hogy az első kérdése valószínűleg erre vonatkozott. - Tudod, hogy merre kell menni? Vagy nincs itt valami lámpa, vagy fáklya, vagy akármi? - közben körbe is fordultam, hátha meglátok valamit. A bányákban a járatok falán szoktak lenni efféle szerkezetek, talán itt is van, csak arrébb egy kicsit.
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
Kíváncsian fordultam az illető felé, de túl sok lépést nem tettem felé, így ilyen fajta zajt nagyon nem csaphattam. Inkább csak vártam, hogy ő érjen közel hozzám, hiszen néha jobb egy helyben maradni. Másrészt meg azért kellett egy kis idő, amíg hozzászokik a szemem a sötéthez. Farkasok vagyunk, így a sötétben is egész jól láttunk, így emiatt nem túlzottan aggódtam, hogy nem fogom látni a dolgokat, vagy azt, hogy merre is kell menni. Lehet, hogy egy kis fényáradat jobb lett volna, de most erre nem volt lehetőség, így be kellett érnem ennyivel is. Meg nem először járok itt, így valamennyire tudom is, hogy merre kell menni, de ha már más is itt van, akkor gondoltam leszek kedves és bevárom, hátha ő nem tudja vagy esetleg sérült, de ahogyan megszólalt és amilyen stílusban, akkor már bántam, hogy így tettem, hiszen a farkasom megmoccant a stílusának köszönhetően. Érezhető volt, hogy idősebb is vagyok nála, ergo a farkasom több tiszteletet is várt és lehet, hogy bosszús volt, ami valamennyire érthető is, de másrészt nem, mivel csak kedves akartam lenni, de szemmel láthatóan az illemet nem túlzottan tanították meg neki. Ahogyan azt se, ha ilyenen kiakad, attól még nem fog változni ez a része se a dolgoknak. Beestünk ide, ez van, viszont azt is tudtam jól, hogy ha esetleg továbbra is úgy fog menni, ami nagyon nem tetszik a farkasomnak, akkor a nőstény nem fog jól járni, hiszen a tőr nem tett éppen békéssé és az az egy fiola ellenszer, ami rövid ideig hat, azt inkább használnám akkor, amikor a lányommal találkozom, mintsem akkor, amikor egy idegen nősténnyel hoz össze a sors és esetleg rossz irányt vesz a dolog... Még akkor is, ha a falkából másoknak is van köze hozzá. Nem kellene itt lennie. - Lehetnél szarabb helyzetben is. Például átszúrva éppen a véredben fürdőzve, vagy agyon törve, mert nem hiszem, hogy a sötétség lenne a legnagyobb bajod. Farkas vagy. – utaltam arra, hogy annyira szarul nem láthat ebben a sötétségben se. S a szavaim pontosan annyira voltak kedvesek, mint esetleg az ő szavai irányomba. Nem fogok azzal fáradozni, hogy továbbra is a kedves arcomat hozzam, ha meg se érdemli, pedig általában a kedvesség mintaszobra vagyok, de jobb, ha rájön arra, hogy mindenkinek jobb lesz, ha nem lesz semmiféle hiszti jelenleg amiatt, hogy hol is vagyunk, vagy éppen milyen sötét van. - Nem teljesen erre utaltam. Eleve nem kellene ezen a területen lenned, mivel falkaterület és kóbor vagy, másrészt meg elég régi ahhoz, hogy beszakadhasson, ha terhelés éri... – a stílusát meg inkább meg se említettem neki, hogy jobban jár, ha visszavesz, mivel én se vagyok éppen jelenleg birkatűrésű, ahogyan sokan mások se azok a falkán belül. – Amúgy se nézném ki belőled, hogy valaha betennéd ilyen helyre a lábadat, ha csak nem az érdeket kívánja így. – tettem még hozzá minden habozás nélkül, s valahogyan most nem izgatott az se, ha ez nem tetszik neki. Nem tűnt ostobának, hogy nekem támadjon. – Szerintem nem mondtam azt, hogy nem ismerem a járást. – pillantottam rá most már kicsit szelídebben, miután háromig elszámoltam magamban. Egy aprót biccentettem, majd a nőstényt próbáltam szemügyre venni. – Hol sérültél meg? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen az se kizárt, hogy olyan helyen, amivel nem kellene túlzottan mocorognia. Akkor pedig eléggé balszerencsések leszünk. - Arrébb még talán vannak működő lámpások, de amúgy arra kell menni. – mutattam az egyik irányba, majd lassan elindultam. – Egyébként pár hónapja vagy még csak itt, ugye? S mi járatban voltál pont erre felé? – kérdeztem meg tőle kíváncsian, hiszen Tarként a legtöbb idegenről tudok, s miért se ismerhetném meg az egyiket, ha már a sors így összehozott minket. Hazudni meg elég nehéz nekem, mivel nem sok nálam idősebb tartózkodik ezen a vidéken, így attól nem kell tartanom, hogy valaki átverne.
Nem nagyon érdekelt, hogy a farkasa pattog egy kicsit, vagy nemtetszését fejezi ki. Az enyém elég nemtörődöm típus volt ilyen téren, ahogyan én is. Gyakran követték már el azt a hibát, hogy alábecsültek engem, holott nem szabadna, mert elég jól elboldogultam akkor is, ha nem volt éppen kiegyenlített a helyzet az ellenfelemmel szemben. Túlélő típus vagyok, úgyhogy nem adnám könnyen magam, a korkülönbség ellenére sem, noha nem terveztem nekimenni. Csak abban az esetben alkalmaznék tettlegességet, ha ő támadna rám, de azt hiszem, abból ő nem jönne ki túl jól a falka szemében, lévén, semmit nem ártottam neki. Legalábbis az anyám szavaiból erre következtettem, mert ő bizony biztosított arról, hogy önvédelem belefér a kóborok részéről is. - Tényleg? Még nem is tűnt fel eddig, köszi az infót! - utaltam itt arra, hogy farkas vagyok. Úgy sejtettem, én még nála is jobban láttam, hiszen lehet felőlem idősebb, ha az én érzékeim meg eredendően jobbak, mint egy átlagos farkasé. Nekem sem az volt a bajom, hogy nem látok, hanem egyszerűen nem rajongtam a sötétségért. - Egyébként az már a múlt héten megvolt... - legyintettem egyet, utalva itt az összetörtségre. A múltkori balesetben már beszereztem a magam sérüléseit, ahhoz képest most semmi nem volt ez az aprócska esés. - A földre odafent nincs ráírva, hogy el van vékonyodva. Azt sem tudtam, hogy az erdőből kiérve már itt van alattam egy bánya, és majd egy lépéssel később idebent landolok. - magyaráztam neki. - Egyébként a városban akármerre megyek is, mindenhol falkaterületen vagyok, elég nehéz lenne kikerülni az ilyesmit. - mutattam rá erre az apróságra, hiszen éppen ezért kellett megkaparintanom a megtűrt státuszt, mert a falka területén élek nap, mint nap. - De elméletileg megtűrtnek számítok, ha minden igaz. Amennyiben ez változott, úgy örülnék, ha kivezetnél, és már itt sem vagyok! - emeltem meg mind a két kezemet, ezúttal már eleresztve a mellettem húzódó falat. - Miből gondolod? - vontam fel a szemöldökömet, hiszen az égvilágon semmit nem tudott rólam. - Akár lehetne a hobbim a barlangászás is, semmit nem tudsz rólam. Maximum a nevemet, bár nem tudom mennyire vagy tájékoztatott falkatag... - vontam meg a vállaimat könnyedén. Nem értettem az ellenséges stílust, mivel én még egészen normális is voltam vele. Legalábbis annyira, amennyire egy sérült, kissé bosszús farkas lenne. Mutathatnám éppen az igazi arcomat is, de minek? Jobb volt ez az átmenet. - Ó, ez remek! - szusszantam egy nagyobbat, látható megkönnyebbüléssel. - Biztosan kitalálnék előbb-utóbb magam is, de annyira nem szerettem volna megnézni a bánya alját, hogy itt töltsek órákat, amíg megtalálom a kivezető utat. - túrtam bele sebtében a hajamba. Persze azt sem mondta, hogy kivezet, de reménykedtem benne, hogy annyira nem akar a falka területén látni, hogy megteszi. Remélhetőleg mindenféle harc mellőzésével. - A tenyeremet biztosan felsértette valamit, azt eddig észre sem vettem. Meg a lábam fáj, de még nem vizsgáltam meg jobban, hogy mi lett vele. Csak nemrég gyógyult be... - bosszankodtam kicsit, érezhető türelmetlenséggel. - Oké, akkor hátha találunk valamit. - nyugtáztam a hallottakat, meg a megtudott útirányt. - Igen, néhány hónapja érkeztem. - meg sem lepődtem, hogy tud róla, bár ebből arra is következtettem, hogy valami fontosabb pozíciót tölt be a falka életében. Az ilyesmit jó tudni. - Mármint a bányánál? - kérdeztem, csak a pontosítás végett, mert az is lehet, hogy magára a városra utalt. - Szeretek sétálni odakint, megismerni a környezetemet. Ezek szerint ma rossz útirányt választottam, illetve rossz helyre léptem. Egyik percben fent, a másikban meg lent... - dünnyögtem a közhelyet, jelenleg szó szerint is lehetett érteni. - Gyakran jársz idelent csak úgy? - érdeklődtem cseverésző hangnemben.
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
Szemeimet könnyedén forgattam meg arra, amit mondott. Nem túlzottan tetszett, de lenyeltem a békát. Eléggé törékeny volt a testem, így sokan nem néztek volna ki belőlem túl sokat, még a korom ellenére se, de Achillest képes voltam megkínozni, akkor ezzel a nősténnyel is megtenném, hiszen egy farkas rohadtul megvan lőve, ha nincs semmilyen érzéke se. Elég idős és jó vagyok az illúzióban, hogy meg tudjam tenni, ha úgy hozza a helyzet. Nem bántanék senkit se ok nélkül, de ha helyesek a forrásaim, akkor vélhetően ez a nőstény se az anyjára ütött, mert Lili ennél sokkal kedvesebb és rendesebb teremtés is volt. - Akkor vonzod a bajt, legalábbis valamennyire. – Ha múlt héten is baja esett – vélhetően nem a stílusa miatt-, akkor valami lehet ebben. Én szerencsére általában megúsztam a dolgokat. Az is lehet, hogy a sors azért akarta, hogy bepottyanjak én is, hogy segítsek neki kitalálni. Mintha nem lenne más dolgom. Ma még egy tárgyalásom is lesz egy eléggé nagy és régi ügyféllel, hiszen az ékszerek sose mennek ki a divatból. - Pedig van kint tábla, hogy itt bánya volt, s a legtöbben eleve tudják, hogy milyen területre tévednek. Az óvatlanoknak meg vélhetően van térkép, de az a lényeg, hogy nem lett semmi komolyabb bajod. – ha annyira el akart kóborolni, akkor lehet nem ártana néha kicsit előbb körbepillantani, vagy utána járni a dolgoknak, de ez se az én feladatom és nem is volt semmi rosszindulat a szavaimban. Sokkal inkább higgadtan mondtam, mintha csak az időjárásról beszélgetnénk. – A város szerintem eléggé más dolog, mint az erdő. – feleltem komolyan, majd ha a szabadban lettünk volna, akkor vélhetően mutattam volna neki irányt is. – Kicsit távolabb van senki földje is, a határon túl. Abban az erdőben egy kóbor is azt csinálhat, amit csak akar. – tettem még hozzá a nyomatékosság kedvéért. Én nem fogom kipenderíteni, nem csak azért mert nem lenne rá jelenleg jogom se, de okom se volt. Ez inkább csak egy tipp volt számára, mert nem mindenki ennyire békés és akad olyan is, aki vélhetően nem szereti a kóborokat. Meg mostanában elegendő egyetlen egy rossz tett vagy szó és sokan még nálam is jobban harapnak, mint én tettem az első pillanatban. – Nem mondtam, hogy ez változott volna. – emeltem rá a pillantásomat kissé érthetetlenül, mert nem állítottam, hogy nem lenne az. Inkább csak azt mondtam, hogy attól még kóbor és nem mindenki kedveli őket, akár megtűrtek, akár nem. - Hidd el, hogy elég sokat tudok. – hagytam ennyiben a dolgot, mert nem állt szándékomban semmilyen formában beavatni a falka dolgaiba, ahogyan abba se, hogy milyen pozíciót töltök be. – Másrészt meg, ahogyan indítottál nem olyannak tűnsz, aki rajongana a hasonló sötét és koszos helyekért, de javíts ki, ha tévednék. - mondtam neki barátságosan és vártam a válaszát, ha egyáltalán válaszolt rá. Igazából erre igen, vagy nemmel lehet főként felelni, így annyira kibeszélni, se hazudni nem tud róla. - Fogalmam sincs, hogy mennyire örülsz neki, de azért el kell töltened velem egy kis időt, mivel nem éppen a kijárt közelében pottyantunk le. – feleltem neki egy barátságos mosoly keretében, miközben a farkasom azért talpon volt és kíváncsian fürkészte őt. Láthatta, hogy nem színjáték részemről a kedvesség, hanem alapjáraton az lennék, csak mostanában nem mindig megy a farkasomnak hála, meg a hülye álomnak köszönhetően. – Ha szeretnéd, akkor megnézhetem, egész jól értek a sebek ellátásához. – ajánlottam fel, de nem fogok semmit se erőltetni. Lehet, hogy túl büszke ahhoz, hogy megmutassa vagy ki tudja. Nem vagyok gyógyító. Az sose tudnék lenni, de ennyi év alatt és ennyi háborút átélve azért ragadt rám jó pár dolog. - Igen, erre felé sok ilyen hely van. Nem csak a bánya területén, néha akár egy barlangba is beeshet az ember. Célszerű nem mindig egyedül sétálni, mert sokszor jól jön a segítség, ha nem ismerjük ezt a vidéket. Eléggé veszélyes tud lenni. – mondtam neki könnyedén, miközben ha engedte, akkor megnéztem a sebét, ha nem,akkor pedig lassan indultam el, hogy nehogy véletlen ismét szakadjuk, mert a magasságból ítélve a legmélyén se lehetünk. – Mostanában nem. Régebben megfordultam, mert érdekes történeteket lehet hallani, meg elég nagy volt ahhoz, hogy néha kicsit elbarangoljak itt, ha egyedül akartam lenni a gondolataimmal. De annyira nem felkapott hely. – rántottam meg a vállaimat. - S berendezkedtél már? – kérdeztem tőle kíváncsian, hiszen gyorsabban telik az idő is, ha közben beszélgetünk és szemmel láthatóan sikerült nekem is visszanyernem a normálállapotomat, amikor éppen nem akarok senkinek se neki menni az apró csetlő dolgok miatt.
- Nem jellemző… inkább pont az ellenkezője. Csak mióta idejöttem, azóta fordult a kocka. – forgattam a szemeimet, ezzel érzékeltetve, hogy mennyire nem tetszett nekem ez a fajta változás. Mondjuk úgy, hogy roppant egészségkárosító hatást gyakorolt rám, és az ilyesmi senkinek sem nyerné el a tetszését, az is biztos. – Hát, az erdő fái közé valahogy nem táblázták ki. – hívtam fel a figyelmét arra, hogy én bizony arról jöttem. Az úton talán kint van, de az állatok számára nem tartották fontosnak kiírni azt, hogy ez már bizony a bánya területe. – Igen, legalább nem állt ki a földből semmi. – akár így is lehetett nézni a helyzetet, ez igaz. - Itt sem csináltam semmit, csak sétáltam. – vontam meg a vállaimat. Én nem igazán értettem a magam részéről, hogy mitől másabb az erdő, mint a város. Mind a kettő terület ugyanúgy a falka fennhatósága alá tartozott, és nekem akkor mind a két helyen megtűrtnek kellett lennem, ha minden igaz, tehát viszonylag szabadon sétálgathattam. Ha éppen ahhoz volt kedvem, ugyebár. – Nem kevertem bajt egyszer sem. – tettem még hozzá, mert ez így igaz. Szándékosan kerültem a rázós helyzeteket, noha úgy tűnt, hogy azok valahogy most folyton a nyomomra bukkantak. Nem örültem neki. - Akkor jó! – bólintottam, legalább tényleg járhattam arra, amerre jónak éreztem. Ha elküldenek a városból, akkor biztosan tovább állok majd a környéken valahová, nem túl messze innen. Addig azonban élveztem inkább a helyiek vendégszeretetét, az ő szabályaik szerint. Bármenyire voltam is mindezek ellen, alkalmazkodni muszáj a túlélés érdekében. Márpedig ez most mindenek előtt állt. - Aha, értem! – elraktároztam magamban az információt. Nekem már ennyi is elég volt ahhoz, hogy hasznosnak ítéljem meg a mai találkozót. Ezek szerint egy rangot betöltő falkatagba botlottam. Még ha nem is árulta el, hogy milyen szerepet tölt be a falka hierarchiájában, talán így is többet mondott, mint szeretett volna. Megkérdezhetném akár valamelyik régi ismerősömtől is, hogy ki ő, de valószínűleg úgysem árulnák el nekem, így meg felesleges kör lenne az egész. Nem vágytam rá, hogy önszántamból találkozzak velük csak úgy, legalábbis most nem. - Csak meg ne lepődj… - hívtam fel rá óvatosan a figyelmét. Attól még, hogy most így jött le, még nem feltétlenül volt igaz is. – Te sem tűnsz olyannak, mégis azt mondtad, hogy egész jól kiigazodsz idelent. – fűztem még hozzá, mert tényleg nem látszott egy barlangász típusnak, pedig ezek szerint nem először járt idelent. Én a véletlen folytán csöppentem ide, de ő lehetséges, hogy direkt jött be. – Ez Pazar! – inkább a bejárat messzeségére utaltam, nem a társaságát kifogásoltam. – Jól van, semmi gond! – legyintettem végül, mert ha kikísér innen, akkor nekem a továbbiakban semmi problémám nem lesz ezzel. - Rendben, köszönöm! – biccentettem egyet. Nem akartam udvariatlan lenni, így azt is megtartottam magamnak, hogy bizony nekem is van tapasztalatom a sérülések kezelésében. – De gondolom nem gyógyító vagy… - tipp volt ez részemről, és úgy sejtettem, hogy nem is nagyon lőttem mellé. Egy gyógyítót nem tájékoztatnának szerintem annyi mindenről, mint egy komolyabb feladatokat ellátó egyedet. És hát ő maga mondta, hogy elég sokat tud, szóval adta magát a dolog. Lehet csak számomra volt logikus, de nekem aztán nagyon annak tűnt. - Nem igazán vannak itt ismerőseim, akikkel sétálgathatnék. – árultam el, de szerintem ez nem is volt túl nagy titok. Egyedül érkeztem a városba, és attól még, hogy akadt olyan, akit ismertem, még nem töltöttem velük túl sok időt. És akkor még finoman is fogalmaztam. Közben hagytam, hogy megnézze a sérüléseimet. – Na? - kérdeztem rá végül. Szinte biztos voltam abban, hogy a kezem nem túl vészes, de a lábam talán nem úszta meg annyira. – Ezen meg sem lepődöm. A többség gondolom jobban szereti a városi helyeket… - ez alól egyébként én sem voltam kivétel. – Mondhatjuk. Gondolkozom, hogy bérelnék egy házat valahol, munkám meg már van. – osztottam meg vele a nem túl lényeges információkat, mivel ezt bárki kideríthette, ha követett. – Te régóta élsz itt? – kérdeztem kíváncsian, úgy gondoltam nem árt ismerkedni kicsit a falkával.
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
- Talán csak amiatt van így, mert ismeretlen terep és eléggé másabb Alaszka, mint a legtöbb ország vidéke. – hagytam ennyiben a dolgot, mert nem akartam tovább firtatni ezt. Felesleges lenne, hiszen nem tűnt Barbie babának se, ismeretlen helyen pedig könnyedén esik baja az embernek. A táblás megjegyzésére nem feleltem semmit se, a másik dologra meg csak bólintottam. Általában igyekeztem a jobbik oldalát látni a dolgokat, hiszen nehezebb meglátni, de az embernek jobb kedve lesz akkor, mintha a sok negatívumot látná. Ezért borzasztó manapság a híreket is hallani vagy éppen elolvasni, mert csak a rosszat árasztják és semmi jó, vagy elenyésző. - Nem mondtam, hogy csináltál, de nem mindenki kedveli a kóborokat, akár engedéllyel, akár nem azzal vannak itt. Főleg mostanság jobb óvatosnak lenni. – fogalmam sem volt arról, hogy mennyit tud az álmokról, vagy éppen a Vörös Holdról. Kiselőadást, vagy felvilágosító órát nem állt szándékomban tartani róla. Inkább csak tanács volt a részemről, hogy azért vigyázzon magára, mert valaki még feleannyira se lesz barátságos vele, mint én voltam a kezdetekben, hiszen mostanra már egészen sikeredett lehiggadnom. - Sose mondtam, hogy tényleg olyan vagy, hiszen egy farkast sose szabad lebecsülni… - pillantottam rá mosolyogva, amikor arról beszélt, hogy meg ne lepődjek. Vélhetően tudna olyat mutatni vagy mondani, amivel meglepne, ahogyan én is meglepem az embereket azzal, hogy egykoron miket tettem, vagy éppen a bundásom kinézetével, hiszen ritka az, amikor kicsi termet mellé nagy bundás jár és a jóságos szív mellé pedig fekete bunda. Mondhatni ellentétek voltunk, de mégis jól megvoltunk egymással. - Ennyire ne örülj, mivel nem tudom, hogy mennyire korhadtak el a dolgok idelent az utolsó látogatásom óta, így vélhetően emiatt is lassabban fogunk haladni. – tettem még hozzá, amikor a kijárat került szóba. Eltévedni nem fogunk, inkább az a kérdés, hogy a természet mennyire fogja megnehezíteni a dolgunkat. - Nincs mit. – természetes volt számomra, hogy nem hagyok egy farkast, meg embert se szenvedni tovább, ha segíthetek, vagy enyhíthetek a fájdalmán. Viszont én mindig is úgy gondoltam, hogy a régóta élő farkasok mind értenek valamennyire a gyógyításhoz, a sebek ellátásához, de erre direktbe nála nem kérdeztem rá. Viszont az életben maradáshoz szerintem elkerülhetetlen, hogy néha saját magunkat ápoljuk le. – Számít az, hogy most mi vagyok? De igazán ügyesen tudsz puhatolódzni. – ismertem be, mert ha óvatlan lennék, akkor a visszakérdezés helyet lett volna olyan, aki kikotyogja, hogy micsoda is ő a falkán belül. Én viszont nem akartam ezt az orrára kötni. Ha megmutatta a kezét, akkor szemügyre vettem, de semmi komolyabb baja nem volt. Ezek után pedig leguggoltam és úgy kezdtem el a lábát nézni, néha kicsit meg is érintettem, hogy lássam a reakcióját. - Akkor miért nem szerzel? Barátok néha jól jönnek, ha az ember sokáig marad egyhelyben. – fogalmam sem volt arról, hogy mennyire barátkozós, vagy éppen mennyire nem. Nem is az én dolgom volt ezt megtudni, hiszen annyira nem lényeges információ. Inkább csak egy javaslat volt a részemről. – Kezednek semmi baja, viszont a lábadat lehet, hogy jobb lenne sínbe rakni, hogy ne tegyél nagyobb kárt benne, mint ami eddig történt. – álltam fel ismét, s ha belement, akkor két fával, s a ruhám egyik darabjával rögzítettem a lábát úgy, hogy menni tudjon, de teljesen megterhelni ne és ne legyen nagyobb baja annál, mint ami az esése miatt keletkezett. Arra, hogy a többség jobban szereti a várost csak bólintottam, de a farkasokban eleve nagyobb szerintem a természet utáni vágyakozás is. – Ohh, akkor a motelben laksz jelenleg? Biztosan találsz magadnak egy lakást, ha hosszabb időre tervezel. Mivel foglalkozol? – kérdeztem meg kíváncsian, miközben lassan elindultunk a kijárat felé. – Igen, eléggé régóta. Szeretem ezt a szegletét a világnak. – pillantottam rá mosolyogva és a szavaim őszintén csendültek, mert tényleg szerettem itt lenni.
- Hát, nem tudom. Nem hiszem, hogy ez igazán vidékfüggő lenne… - adtam hangot a véleményemnek, mintegy mellékesen. Meg is vontam hozzá a vállaimat, mert nem akartam túl sokáig pörögni ezen a témán. Tudtam én is, hogy voltak itt olyan történések, amikre sehol máshol nem volt még példa tudtommal, de ez csak egy dolog. Szerintem akkor sem emiatt vonzottam most a bajt, hanem egész egyszerűen hiba volt éppen ide jönnöm. De mit tehettem volna, ha a Teremtőm ezt akarta? - Értem! – biccentettem kurtán. – Azért annyira nem kell félteni, bármit mutasson is a látszat. – tettem méghozzá finoman, bár sejtettem, hogy nem rossz szándékból mondta, hanem sokkal inkább figyelmeztetésként. Majdnem háromszáz évesen azonban volt már némi fogalmam az élet dolgairól, és megvédeni is képes voltam magam. Az ügyességem mellé veszélyesség is társult, noha általában akkor léptem fel erőszakosan vagy agresszívan, ha a túlélésem volt a tét, vagy megvolt rá a komoly okom. Ezeket leszámítva nem kedveltem a durvaságot, ennél azért finomabb nőnek tartottam magam. Nem feleltem semmit arra, hogy nem jó lebecsülni a farkasokat, csupán bólintottam egyet. Mélységesen egyetértettem ezzel, meg szóvá is tettem már ugyebár. Lehettek elég kellemetlen meglepetések, így aztán már rég megtanultam, hogy ne essek bele ebbe a hibába. Azt sokkal jobban szerettem, ha más követte el ugyanezt, méghozzá velem kapcsolatban. Könnyebb dolgom volt azokban az esetekben. - Igen, elég nedves idelent a levegő. – ha érezni nem is lehetett, az én jóval érzékenyebb orrom bizony kiszagolta. Ilyenkor nem elképzelhetetlen, hogy nagyon elkorhadnak a tartógerendák, meg ki tudja még, hogy mi található idelent. Igazság szerint, nem sűrűn fordultam még meg bányákban, valahogy nem vonzottak. Maximum rejtegetésre volt alkalmas, de más miatt nem kerültek a látóterembe soha. – Csak érdeklődtem… - vontam meg a vállaimat, látszólag érdektelenül. Tisztában voltam vele, hogy jól puhatolózom, és idővel úgyis rá fogok jönni arra, amit tudni akartam. Már most tudtam, hogy nem gyógyító, és nem egyszerű falkatag. Bizonyára nem is vezető, mert tudtommal azok hímek voltak a városban. Hagytam, hogy megvizsgáljon, időnként felszisszentem egy kicsit, de ez volt minden. Jól bírtam a fájdalmat, és ha nem így lett volna, a múltkorihoz képest akkor sem volt olyan vészes a helyzet, hogy ne éljem túl. - Mert még nem vagyok biztos benne, hogy sokáig maradok. – válaszoltam meg egyszerűen a kérdést. Azt meg már csak magamban tettem hozzá, hogy egyébként sem vagyok az a barátkozós alkat. Valahogy nem nekem való, meg nem is bízok túlzottan senkiben. Ha mégis, akkor az illető nagyon sokat tett le az asztalra, ennyi bizonyos. – Meg elég sok a falkatag, és mint te is említetted, sokan nem kedvelik a kóborokat. – hoztam fel ismét a témát, ha már egyszer volt róla szó. Emberekkel meg annyira nem tudtam elképzelni magam, pedig lehet, hogy nem lett volna olyan rossz dolog. - Rendben! – sóhajtottam végül beletörődően, mert mást nem igazán tehettem. Nem ágáltam az ellen, hogy sínbe legyen téve, bár túlzottan kényelmesnek nem mondtam volna. – Köszi! – azért túlzásba sem akartam vinni a hálálkodást, de nem volt muszáj segítenie, így illett megköszönnöm. Ennyi még belém is szorult. – Még ott, igen. Nem túl kényelmes, de a célnak megfelel. – ez igaz is volt, azt meg nem tettem hozzá, hogy nagyon nem ehhez vagyok szokva. Pedig kedvem lett volna panaszkodni egy kicsit erről, de nem tartozott ez senkire. Nem akartam feltűnést kelteni. - Már akkor is mennék, ha csak pár hetet maradok. – nevettem el magam, miközben igyekeztem minden lépésnél kímélni a lábamat. – Jógaoktató vagyok, életmód tanácsokat adok, ilyesmi. – soroltam el, mert jelenleg tényleg ezt csináltam. – És nem aggódsz amiatt, hogy feltűnést keltesz az emberek számára? – érdeklődtem kíváncsian. – Én nem nagyon maradok huzamosabb ideig sehol. – vallottam be őszintén, mert nem láttam értelmét annak, hogy ezt eltitkoljam. Ebben még nincs semmi különös, voltak hozzám hasonló vándormadarak még a világunkban.
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
Éreztem, hogy nem fiatal, de vannak itt nála idősebbek is, másrészt meg a falka összetart, ahogyan azon belül a barátok is. De nekem aztán tényleg mindegy, hogy mit csinál. Nincs semmi közöm hozzá, s ha egyszer véletlen tényleg akaratlanul is olyat tesz, amit nagyon nem kellett volna és a fejét veszik, akkor se engem fog megrázni a dolog, hanem inkább azokat, akik ismerték őt. Én csak javasoltam valamit, az pedig, hogy ő képes-e megfogadni, vagy nem… Nos, az már a saját dolga, mert elég nagy ahhoz, hogy eldöntse, mit akar. Minden farkas hordoz magában egy fajta veszélyt, de azt is be kell látnia, ahogyan mindenkinek, hogy mi se vagyunk halhatatlanok, s vannak nálunk idősebbek is, akik azért jóval nagyobb meglepetést tudnak okozni, mint egyesek gondolnák. Ahogyan akadnak olyanok is, akik könnyedén hitetik el, hogy mennyire fiatalok, aztán a másik balszerencséjére kiderül, hogy még se azok. De tényleg pont nem érdekel, hogy mit fog csinálni ez a nőstény, amíg olyat nem tesz, amihez közöm lehet. - Gondolom. – pillantottam rá egy sokat sejtető pillantással, hiszen ennyi évszázaddal magam mögött megtanultam azt, hogy ki mikor próbál olyanokra fényt deríteni ártatlanul, amikhez semmi köze nem lenne. – Ne kutakodj olyan után, amihez nincs közöd. – zártam le ennyivel a dolgot, s nem volt annyira vészjósló, de a falka nem szereti azt, ha kutakodnak utánuk. S ha tettekkel nem is, de információ szerzéssel is lehet ártani egy falkának. Szóval tényleg jobb lesz, ha nem próbál meg semmi olyanhoz hozzájutni, amihez nincs köze kóborként. - Ezek szerint annyira még nem fogott meg ez a város? – kérdeztem meg kíváncsian, miközben őt vizsgáltam. Elhiszem, hogy szükségünk van álcára, de elég hamar szerzett már munkát is magának, így meglepő, hogy esetleg nem marad a vidéken, de legfeljebb még eggyel kevesebb lesz abból, aki esetleg veszélyt jelenthet a falka tagjaira. Bár azok egymásra is sokszor veszélyt jelentenek. Főleg mostanában az álmok miatt. – Lehet, hogy sok a falkatag, de nem mindenki ellenszenves a kóborokkal, ahogyan nem csak farkasok lakját ezt a vidéket. - Tény, hogy annyira jó szemmel se néznénk azt, ha valaki nagyon barátkozna kóborral, pedig akadnak olyan tagok, de nem áll fent veszély, addig valahogy jobban megtűrik a vezetők, bár ez is eléggé változó… Amikor megszólalt, akkor sietve igazítottam meg az eszkábált sínt, de a célnak megfelel. Meg eléggé idős ahhoz, hogy olyan hosszú ideig ne tartson a gyógyulása, viszont így legalább a gyógyulást segítjük elő, mintsem a kár fokozását. – Nincs mit, s remélem most már jó lesz. – pillantottam rá barátságosan, hogy utána végre el is induljunk a bejárathoz, vagyis most az a kijárat lesz számunkra. - Jól hangzik, pedig az emberek szeretnek barátkozni az ilyen emberekkel, vagy tévednék? – legalábbis sokszor hallani ilyenekről, hogy a jógaoktatóval milyen barátságok születnek és hasonlóak az utcákon. Ezért is lepett meg, hogy annyira nem barátkozott még össze senkivel se. Talán tényleg minden értelemben eléggé magányos típus, de ez csak egy tipp volt. – Nem vagyok olyan típus, aki magára vonzaná túlzottan az emberek figyelmét. Illetve ahogyan mondani szokták, az embereknek az tűnik fel, amiről azt akarjuk, hogy feltűnjön nekik és azt hiszik el, amiben nagyon hinni akarnak. – feleltem könnyedén, hiszen éltem a Lakban is már, neveltem gyermeket is, most meg üzletet vezetek, s attól még, hogy majd idővel abba kell hagynom nem jelenti azt, hogy mennem is kell innen. Láthatatlanul is lehet vezetni az üzletet, s amúgy is talán akad olyan, akinek át tudom majd adni a vezetést, én pedig majd valami másba vágok, vagy csak rövid ideig a lábamat lógatom, hogy utána térjek vissza, hogy kikopjak az emberek emlékeiből.
- Ha én bármi után kutakodni akarnék, azt nem így csinálnám! Egyébként meg, ha valaki ennyire titkol valamit, az csak felhívás keringőre. - vontam meg a vállaimat könnyedén. Tényleg bármit ki tudtam deríteni, amit csak akartam, jelen esetben meg tényleg csak érdeklődtem. Vagy majdnem tényleg. - Szóval nem kell leharapni egyből a fejem! - tettem még hozzá, felemelve megadóan mind a két kezemet. Furcsa volt a nőstény. Egyszer kedves volt, már-már elbűvölő, máskor meg undok és elutasító. Én is elég csapongó személyiség vagyok, de engem az érdekek szoktak vezetni, és egyetlen emberrel csak egyféleképpen viselkedek. Nos, ez rá láthatóan nem volt jellemző. - Eleve nem terveztem hosszútávra. - közöltem magától értetődően. Persze az első gondolatom az volt, hogy mégis ki az, akit megfog ez a hely, de nyilván akadtak olyanok. Például ő is, meg az anyám is, meg akkor már Balthazar is, ha itt tartunk. Biztos nem véletlenül éltek itt, és csatlakoztak a falkához. Általában az csatlakozik, aki hosszabb távon akar megmaradni egy helyen. Én ettől mindenféle téren igyekeztem elzárkózni, és reménykedtem abban, hogy Nina hamarosan felbukkan. Meg persze abban is, hogy nem esett semmi baja. - Emberekkel nem szívesen barátkozom. Túl sebezhetőek és múlandóak. - talán nagyzolásnak hangzott ez részemről, pedig tényleg így volt. Felesleges lett volna ragaszkodni valaki olyanhoz, aki aki bármikor eltűnhet a színről. Nem felsőbbrendűségi dumának szántam én ezt a megnyilvánulást, de a véleményem akkor is ez volt. - Egyébként az előbb pont te figyelemztettél óvatosságra a falkatagokkal szemben. Nem igazán tudlak követni... - mutattam rá az enyhe ellentmondásra. Úgyis fogok falkatagokkal találkozni, mivel elkerülhetetlen egy ilyen aprócska helyen. - De, igyekeznek ismerkedni. - bólogattam helyeslően. Az már más kérdés, hogy én meg nem nagyon akartam. - Elvagyok az órámra járókkal, de ez minden. Nem terveztem mélyebb barátságokat kötni velük, még ha sokan nyomulnak is. - azt nem szerettem, ez bizonyára kihallatszott a hangomból is. Nem láttam ugyanis értelmét annak, ha valaki a másik szimpátiájára fittyet hányva próbál baráttá avanzsálni. Minek? Jó, azért volt néhány szimpatikus egyed körülöttem, akikkel esetleg beszédbe elegyedtem az óra végén, vagy éppen elején. - Igen, ez igaz! - helyeseltem, időnként erőltetve kicsit a szemeimet, hátha megjegyzem az irányt. - Bár azt akkor sem értem, hogy nem tűnik fel nekik, hogy a szomszédjuk évtizedekig ugyanúgy néz ki... - gondolkoztam hangosan. Oké, költözéssel meg lehetett oldani, de azt sem lehet örökké csinálni. - És te mivel foglalkozol? - kérdeztem rá, ha már ő is tudta az én jelenlegi munkámat. Talán még hasznos is lehet a vele kötött ismeretség, sohasem lehet tudni. Például ügyvéd, és ha bajba kerülök, akkor hívhatom. Vagy akármi más, nem is nagyon tudtam, hogy mit nézzek ki belőle.
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
- Szerintem senki se harapta le a fejedet, de ha már ezt te annak veszed… - kezdtem bele, de inkább csak sóhajtottam egyet és legyintettem egyet, hogy inkább hagyjuk. Jobb lesz, ha a farkasomat nem éri a keleténél több olyan inger, ami miatt az így se túl higgadt fejét még inkább valami felpaprikázná. Idősebb volt, mint ez a nőstény, így érthető, hogy egy fajta normális hangnemet, stílus és hasonló dolgokat elvárt volna, de inkább próbáltam saját magamat csitítani, mielőtt baj lenne egy hülye álom és választás miatt. Fogalmam sincs arról, hogy így Kristinnel hogy fogok tudni edzeni. Talán inkább mondom neki, hogy keresse fel az apját. Ő úgyis annyira higgadt lett mostanában. Titkok meg mindenkinél vannak, lefogadom, hogy neki is megvannak a saját kis titkai. Másrészt meg nem haraptam le, de szerintem annyira érett már, hogy tudja egyetlen egy falka se szereti, ha szimatolnak utána, vagy valamelyik tagja után. De tényleg mindegy, nem fog az én fejem főni, ha ostobaságot csinál a kíváncsisága miatt. - Ezek szerint akkor csak átutazóban vagy? S körülbelül mennyi időre? – érdeklődtem utána ártatlanul. Bármelyik farkas feltenné ezt a kérdést, ha szóba jön az, hogy nem tervezett hosszabb időre. Másrészt meg az átlag se tervez hosszabb időre ezen a vidéken, aztán valahogyan mind itt ragadunk, mintha képtelenség lenne ettől a helytől elszakadni, pedig jó sok borzalmat kínál ez a vidék. - Ezzel nem értek egyet. – rántottam meg a vállaimat, amikor az emberek kerültek szóba, az újabb megszólalására csak elnevettem magam. Miért is nem sejtettem, hogy egyből valami hasonló dolog fog eszébe jutni? Magam sem tudom. – Szerintem az óvatosság és a barátkozás tökéletesen megfér egymás mellett, s ha jól rémlik, akkor azt is mondtam, hogy nem minden falkatag ellenszenves kóborokkal szemben. – villantottam rá egy féloldalas mosolyt. Ügyes próbálkozás, de nem most szalajtottak engem se, ha esetleg valaki a saját szavaimat akarná ellenem használni. Eléggé ügyelni szoktam arra, hogy ne legyen ellentmondás és most se volt, hiszen a barátkozás egyik alappillére az, hogy óvatosak vagyunk, mert nem engedünk mindenkit közel és nem lesz minden szembejövő a barátunk. Arra, hogy igyekszik barátkozni, meg az órájára járok is barátkoznának vele csak bólintottam. – Miért szeretsz ennyire távolságtartó lenni? – kérdeztem rá kíváncsian. Láthatta, hogy nem kötelező válaszolnia rá, de azért barátok is kellenek, mert ha szarba kerülünk, akkor ők fognak kimenteni minket, mert nem mindig tudjuk saját magunkat. - Szerintem egyszerű. Nem mindig ugyanott élsz. Néha nem mutatkozol annyira a tömegben, másik városba jársz át dolgozni. Bár nem hiszem, hogy pont neked kellene ezeket az apró trükköket bemutatni. – pillantottam hátra barátságosan, majd a következő pillanatban egy pillanatra megtorpantam, mintha kicsit megmozdult volna alattunk a föld. Vettem egy nagy levegőt, majd óvatosan indultam tovább, s amikor meggyőződtem, hogy biztonságos, akkor intettem, hogy kövessen. – Ékszerekkel foglakozom, vagy egy üzletem is, ahol előre gyártott ékszereket is lehet kapni, de veszünk fel egyedi rendeléseket. – avattam be, hiszen ez annyira nem volt nagy titok. Könnyedén rájöhetne, ha tudná a családnevemet, de ennyire azért nem avatnám be. Mégis csak egy idegen számomra.
- Azt még nem tudom előre. Amikor úgy döntök, hogy ideje tovább állni, akkor majd szedem a sátorfámat, és lelépek. Ezért sincs sok értelem csatlakoznom a falkához. Azt senki nem szereti, ha egy frissen csatlakozott tag hirtelen gondol egyet, és elmegy. - vontam meg a vállaimat. Egyébként tisztában voltam vele, hogy faggat, de ezt a beszélgetést már lefolytattam mással is, szóval csak ezért válaszoltam neki ilyen könnyedén. - De nem te vagy az első, aki ezt megkérdezte tőlem, úgyhogy a nagy fejesek már bizonyára tisztában vannak ezzel. - tettem hozzá, hogy tudjon róla, már minden szükséges információval elláttam azt, akinek tudnia kellett. - Nem, viszont van egy sejtésem, hogy nem nézik jó szemmel, ha túl közeli barátságba kerül valamelyik falkatag egy kóborral. Igaz? - vontam fel a szemöldökömet kérdőn. Voltam már tagja falkának, nem is egyszer. Nagyon jól tudtam, hogy mi a dörgés, hiszen legyen az ember a világnak bármelyik szegletében is, vannak dolgok, amik mindenhol jelen vannak. Ez is egy ilyen dolog volt, így meg miért törtem volna magam a barátkozás terén? Biztos voltam benne, hogy nem lenne túlzottan eredményes. - Azért, mert ha túl közel engedsz valakit magadhoz, az csak potenciális gyengepont lesz. Ha tudják, hogy fontos neked valaki, akkor annak segítségével könnyebb fogást találni rajtad. Ráadásul, én azt vallom, hogy igazán senkiben sem bízhatsz magadon kívül. Mindennek és mindenkinek megvan az ára, és ki tudja, hogy mikor kínálnak annyit az illetőnek, hogy megérje neki hátbaszúrni téged. - fejtettem ki a véleményemet. Ezt szerintem nem kellett szégyellnem, vagy titkolnom. Elég szomorú, de a világ tényleg már csak így működött, és ha nem hagytál támadási felületet, akkor könnyebben boldogulhatsz. Nincs kockázat, veszítenivaló, hogy úgy mondjam. - Én nem maradok olyan sokat egy helyen ahhoz, hogy ilyen praktikákat kelljen alkalmaznom. - vontam meg a vállaimat. Nem véletlenül kérdeztem tőle, úgyhogy bármit gondolt is rólam, hogy járatos vagyok ebben, nem voltam. Az már más kérdés, hogy adott helyen, ha nem akartam, hogy meglássanak, akkor bizony nem is tűnt fel a jelenlétem az égvilágon senkinek sem. Ahogy megtorpant, úgy én is megálltam. Nem azért, mert ő is, hanem hallottam a föld mozgását valahol mélyen alattunk. Nem voltam biztos benne, hogy ő is, de mivel enyhén érezhető volt a rengés, ezért gondoltam, hogy észrevette. - Igen, mozog valahol lentebb a föld. - jelentettem ki, fülelve a csendben. - Óvatosan! - figyelmeztettem, bár láttam, hogy próbál körültekintően tovább haladni, vigyázva egyúttal rám is. Bár nem volt semmi garancia arra, hogy ha alatta nem is szakad be a föld, az én lépteimet is kibírja. - Ó, ez jól hangzik! Érdekesebben, mint a jóga... - fűztem hozzá mosolyogva, magamban azonban szaporán átkozódtam, hogy épp egy farkasnak van ékszerüzlete. Azt a helyet még véletlenül sem szabadott megnéznem magamnak, mert egyből felismerné a szagom a mostani találkozás után. Az meg maradjunk annyiban, hogy nem lenne túl szerencsés, már ami a testi épségemet illeti. Ennyire még én sem vagyok ostoba, hogy a falka érdekeltségébe eső üzletet raboljam ki, hiába csábított a gondolat. - És merre van az üzlet? - kérdeztem kíváncsian. - Még a nevedet sem tudom, viszont te az enyémmel már biztosan tisztában vagy. - tettem hozzá. Általában nem szoktak érdekelni a nevek, de itt bandukolni úgy, hogy ő tudja az enyémet, én viszont nem vagyok tisztában az övével, egyáltalán nem tetszett.
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
Ritka az, amikor egy kóbor egyből igent mondana a csatlakozásra, amikor az illetékesek felkeresik őt. Sőt, néhányan sokszor inkább Anchoragebe vezetik a lábaik, mert közel van, de még se egy falka uralta városról van szó. Szavaira pedig csak bólintottam, hogy rendben van, az pedig, hogy már beszélt valakivel azt is tudtam jól, hiszen ritka az, hogy sokáig egy kóbor anélkül lézenghet a városban, hogy valaki ne kérdezné ki. Amúgy meg inkább kíváncsi voltam a válaszára és arra, hogy mit válaszolna. Ha faggatni akarnám, meg hasonló dolgok, akkor azt azért direktebbe csinálnám, de semmi szükség rá. Mindegy is. - Sose lehet tudni, hogy melyik falka mit néz milyen szemmel, ahogyan néha egy szokatlan barátság érdekes döntésekre sarkalhat rá bizonyos farkasokat is. – pillantottam rá komolyan és egy sejtelmes mosoly keretében. Nem reszortom arról beszélni, hogy itt mit néznek el és mit nem. Ha nagyon muszáj, akkor megteszem, de korábban már eléggé tudtomra adta, hogy jó pár dologgal tisztában van, így semmi kedvem, ha meg nincs, akkor majd tanul a saját hibáiból. Másrészt meg ha túl erős kötelék alakul ki egy falkatag és egy kóbor között, akkor sok esetben a családunk is bővül, ahogyan talán fog is az újabb chicagói farkasnak köszönhetően. Csendesen hallgatom azt, amit mond és pontosan tudom, hogy mire gondol, de valahogy fura ezt hallani, hogy valaki ennyire ezt az elvet vallja teljesen. Szerintem nem helyes örökké ilyen elvek alapján élni, meg legtöbb esetben azok vallják ezt, akiknek van is mitől tartani, mert annyi mindenkinek ártottak már. - Érdekes elmélet, amiben van igazság és nem tagadom, hogy sokszor kecsegtetőbb ezt vallani, de azt is megtanultam ennyi év alatt, hogy azok hisznek főként ebben, akik sok mindenkinek ártottak és emiatt van félnivalójuk az életben, hogy egyszer húrok szorulhat a torkuk körül. – Ohh, hogy ne tudnám, nem mindig voltam ennyire ártatlan teremtés, mint napaság. Az életem első évtizedeiről bőven tudnék mesélni, de nem sokan ismerik és nem is fogják. Pont nem egy idegen. – Másrészt, aki hisz ennyire a pénz erejében, az vélhetően nem rest pontosan ez alapján felhasználni embereket mások ellen, vagy tévednék? – nem pillantottam rá, ahogyan megvetés se volt a hangomban. Igazából költői kérdésnek is veheti, mert szerintem mind a ketten tudjuk a választ rá, hogy de. Egy „avatatlan” ember nem gondolkozik ennyire így. Arra, hogy nem marad sehol egy helyben kicsit arra emlékeztetett, aki állandóan úton van, mert vagy rettegni valója van, vagy mert valami elől menekül, amivel a lelke sose volt képes megbékélni, de igazából nem az én saram bármilyen ítéletet törni a feje felett, így inkább hallgatok. Az is lehet, hogy többet nem találkozunk, bár annyira nem is nagy a város. S valami azt súgja, hogy még egy ideig biztosan itt fog maradni. Meg az se kizárt, hogy életet él, amivel nem éppen barátokat tud szerezni, tolvajok, gyilkosok és még sok hasonló alak között lehet lelni farkasokat. Hamarabb nézném tolvajnak, mint gyilkosnak, de ennyire rosszat senkiről se illik gondolni, ahogyan nem is tettem, de azért néha kicsit jó szabadon szárnyalni a fantáziát. - Köszi! – feleltem csak ennyit arra, amikor figyelmeztetett, hiszen lehet, hogy a vérvonalam nem, de azért az évek mellettem szóltak ahhoz, hogy azért ne legyek annyira védtelen érzékek terén se. – Lehetséges, attól függ, hogy kit mi köt le. – pillantottam végül rá egy apró mosoly keretében, mert lehet, hogy valaki pont ezt nevezné unalmasnak, míg más valaki az ügyvédek munkáját és még lehetne sorolni a dolgokat, de legalább újabb ékes bizonyíték arra, hogy nem mindenki ugyanolyan. - A sétáló utca egyik szegletében. Symara vagyok, s igen tudom, hogy Skylernek hívnak. – tettem még hozzá, hiszen tényleg tisztában voltam a nevével. Meg Symként sokan ismernek, így annyira nem titok a nevem se, hogy hazudnom kellene erről és eltitkolnom róla.
- Hát, azért szerintem vannak olyan általános dolgok, amikben nagyjából minden falka megegyezik. – vontam meg a vállaimat. Ebből talán sejthette, ha elég jó volt a logikája, hogy már voltam falka tagja, talán többször is. Ezt nem titkoltam, még ha azt nem is fejtettem ki, hogy a világnak melyik csücskében. Bár Balthazar nyilván az egyiket tudta, hiszen akkor együtt éltünk, a másikról azonban neki sem volt fogalma, ahogyan Ninát leszámítva másnak sem. Ez jól is volt így, talán egyszer majd elmesélem az anyámnak, de egyelőre erre elég kevés esélyt láttam, hiszen nem voltunk olyan közeli viszonyban, hogy megosszak vele ilyesfajta emlékeket. Egy biccentéssel csak ráhagytam a fejtegetését, mert igaz, hogy én ártottam nem egy, és nem két embernek, de nem olyan értelemben, ahogyan ő esetleg hitte. Ráadásul azért sem rajongtam különösebben, amikor valaki meg akart fejteni, hiszen ez teljes mértékben lehetetlen volt. Még a hozzám közel állók sem tudták megtenni, nemhogy olyan, aki most találkozott velem először! Bár, attól még hihette azt, hogy tud rólam valamit, valójában meg csak egy töredéke mindannak, amit mutatni akartam. Arról már nem is beszélve egyébként, hogy én nem féltem másoktól, nem is menekültem igazán. Ha rajtam múlt volna, nem jövök ide, csakis Nina kérésének engedtem végül. - Vagy egyszerűen csak van már tapasztalata abban, hogy milyen az, amikor ilyen formában árulnak el… - fűztem hozzá. Oké, egyébként én felhasználtam másokat gondolkodás nélkül sokszor, de akár azért is gondolhattam így, mert jártam már pórul. Mivel nem hazudtam, így nem is jöhetett rá, hogy valójában melyik igaz rám. Még mindig nem tetszett, hogy azt hiszi, tudja milyen vagyok. Tippelgetni persze nyugodtan lehetett, de tudni már egy teljesen más dolog volt. Én pedig nem kívántam még véletlenül sem megerősíteni az elméleteit. Túl régóta mozogtam már a szélhámosság szakmájában ahhoz, hogy ilyen könnyen ejtsek szarvashibát. Azért nem most jöttem le a falvédőről, felőlem lehetett bármennyivel idősebb nálam. - Igaz. – bólintottam egyetértően. – Végül is, egész jól leköt… - ismertem be, mert ha nagyon nem tetszett volna a jógaoktatás, akkor váltottam volna. Mondjuk, még így is lehet, hogy ezt fogom tenni. – A falka érdekeltségébe tartozó helyeken mennyire alkalmaztok kóborokat? – érdeklődtem kíváncsian, olyan sose lehet tudni alapon. Lehet, hogy egyszerű még úgy fogom gondolni, hogy jó lenne valami más, és ha épp hozzájuk tartozik a hely, akkor ne csapják már rám az ajtót, pusztán a tudatlanságom miatt. - Majd lehet, egyszer arra sétálok, kedvelem az ékszereket. – gondolkoztam hangosan, de azt már most tudtam, hogy semmi esetre sem mérném fel az üzletet. Az egy dolog, hogy imádtam feszegetni a határokat és pengeélen táncolni, de teljesen még nem őrültem meg. Még csak az kéne, hogy meglopjak egy falkatagot, aztán mindenkit a nyakamba kapjak cserébe. – Nem hétköznapi név. – biccentettem, megjegyezve a nevét, valamint azt is, hogy a sejtéseim helyesek voltak. Biztos, hogy nem egyszerű falkatag, erre már most mérget vettem volna. Azt is tudnia kellett ezek után, hogy kinek a lánya vagyok, sőt, talán még azt is, hogy kinek a felesége. Vagy volt felesége, részletkérdés csupán. - És mennyire széles a választék nálad? – kíváncsiskodtam, mert jobb nem jutott eszembe. Engem az se érdekelt volna, ha csendben megyünk végig, de addig is informálódhattam egy kicsit.
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
- Igen, ebben igazad van. – pillantottam rá barátságosan és mosollyal az arcomon. Éltem már másik falkában is, aminek köszönhetően vannak jó, illetve kevésbé jó emlékeim. Pontosan tudom, hogy már régen halott lehetnék, amiért majdnem megöltem az Alfa fiát, de igazából nem gondolkoztam, inkább utólag tudatosult bennem, hogy kinek mentem neki. De szerintem megérdemelte, ne szórakozzon senki a kölykökkel azért, mert ennyire elmeroggyant egyed. Vélhetően soka számára én is az vagyok, hiszen aztán még az Alfára is rámorogtam, de még se ölt meg. Helyette inkább maga mellé vett és olyan feladatott bízott rám, ami miatt sokakban kérdés merült fel, hogy miként lehetséges ez. Én se teljesen értem, de nem is akarom, hiszen azon a napon elveszítettem egy számomra fontos személyt, hiszen tőle meg eltiltottak. Mindennek ára van… Szavaira csak egy aprót bólintottam, de nem mondtam semmit se. Sose fogom azt mondani, hogy ismerek már valakit teljesen, mert szerintem olyan nincs. Főleg nem farkasok esetében, hiszen sose lehet tudni, hogy mi lappang az állarcunk alatt. Lehet, hogy valakik előtt kevesebb álarcot viselünk, de szerintem mindig is viselünk valamennyire, akár akarjuk, akár nem. Az pedig, hogy milyen a nőstény majd eldől idővel, hiszen vélhetően nem holnap fog dobbantani, így lesz idő akár arra is, hogy a távolból megfigyeljük. Meg amúgy is a kóborokra mindenki jobban figyel, mint esetleg azt ők szeretnék. - Az a lényeg, hogy leköt és valamennyire szereted. – én például el se tudnám képzelni már azt, hogy olyannal foglalkozzak az álca kedvéért amivel nagyon nem akarok. Eléggé sok rétű a munkavilága is, meg ha egy ideig nem űztél valamit, akkor ahhoz is akár visszatérhetsz hozzá idővel. – Attól függ, hogy milyen munkára gondolsz, de ha esetleg egyszer olyanhoz lenne kedved, akkor szerintem célszerű előbb engedélyt kérni és akkor nem lehet semmi baj belőle, de ha falkának haszna van belőle, akkor nem túlzottan szoktak nemet mondani rá. – vélhetően neki is elmondták azt a három lehetőséget, ami közül választhat a megtűréshez, ami között ez is elhangzik, így nem hiszem, hogy sok újat mondtam volna számára. Főleg, ha már élt falkában és a korábbi szavai alapján sejthető, hogy megtette és nem is egyben. - Bárki előtt nyitva áll az ajtóm. – hagytam ennyiben a dolgot, hiszen ha tolvaj is, akkor se tűnt ostobának. Bár azt se tudom, hogy valaha volt-e tolvaj, csak magamból kiindulva tudom, hogy egy csinos pofi mögött is rejtőzhetnek eléggé sötét dolgok. Belőlem se nézni ki senki, hogy egykoron mennyi embernek elvettem az életét és mire lettem nevelve, tanítva kölyökként. – Valóban, de attól még annyira nem is nehéz megjegyezni. – nem állt szándékomban kifejteni, hogy mióta is viselem ezt a nevet, meg jobban szerettem a nem túl hétköznapi neveket. Legalább így kicsi volt az esélye annak, ha valaki szól, akkor többen fordulnak abba az irányba. - Eléggé nagy, meg mint mondtam saját rendeléseket is veszek fel, így azt hiszem, hogy kicsivel nagyobb, mint egy átlagos bolté. – tettem még hozzá, miközben egyre közelebb kerültünk a kijárathoz. – S szabadidőben mit szoktál csinálni? – kérdeztem meg kíváncsian, hiszen sose árthat az, ha valakiről többet megtudok. Nem fogok erről a beszélgetésről jelenti, csak ha nagyon valami extra dolog történne, de szerintem olyan nem lesz.
- Igen, de ha lesz lehetőség, még az is lehet, hogy kipróbálok valami mást is. - vontam meg a vállaimat. Erre nyilván rájött, hiszen nem véletlenül kérdeztem rá arra, hogy mi van azokkal a helyekkel, amik a falka fennhatósága alá tartoznak. Biztos voltam benne, hogy nem egy, de nem is két ilyen van a városban. Egyelőre azonban még nem sikerült mindet felfedeznem, ez még időbe fog kerülni. Most már néhányról azért tudtam, de szerintem csak töredéke lehetett a teljes vagyonuknak. - Eddig sem kevertem bajt, ezután sem tervezem. Nem hiszem, hogy bárkinek szúrná a szemét, ha mondjuk beállnék valahol a pult mögé, vagy valami más. Igazából azt sem tudom pontosan, hogy milyen lehetőségekből válogathatnék. Egyelőre csak egy kósza ötlet volt az egész, de gondoltam megkérdezem, mielőtt jobban belemerülnék... - osztottam meg vele az okot, ami miatt kérdezősködni kezdtem. Szerintem ez így tiszta, legalább nem hiszi azt már megint, hogy csak puhatolózom. Egyébként valamilyen szinten most is azt csináltam, de most tényleg származott volna hasznom is belőle. - Rendben! - bólintottam, annyira azért nem volt vevőcsalogató a reakciója, de sebaj. Úgyis meg fogom nézni az üzletet, akkor is ezt tenném, ha ellenkezést láttam volna rajta, nem pedig érdektelenséget. Valószínűleg mással sokkal kedélyesebb lett volna a témában, tőlem bizonyára tartott valamilyen szinten. Ennyiből nem volt jó a kóborok életét élni, hogy sokszor a falka leprásként volt képes kezelni, még ok nélkül is. - Ez remekül hangzik! - mondtam őszintén, nagyon szerettem az ilyen helyeket. Főleg kirabolni, de ezt ugyebár ebben az esetben most nem fogom megtenni, bármilyen csábító legyen is a gondolat. Egyszerűen nem tehettem ekkora ostobaságot, mert akkor tényleg gyorsan le kéne lépnem a városból, és ha Nina megérkezik és nem talál itt, abból nagy baj lehetne. Ki tudja, akkor hogyan találnánk meg egymást ismét. Nem, még megfontolni sem szabadott ennek a gondolatát, úgyhogy ezt mindenképpen szem előtt kellett tartanom a későbbiekben is. Inkább megveszem, ha megtetszik valami, de elvinni nem fogom. Bármennyire jobb érzés volt is számomra az, ha lopott holmit viseltem büszkén. Volt abban valami izgalmas, és felemelő, nehéz lenne megfogalmazni egy egyszerű ember számára. - Már nincs olyan sok hátra, igaz? - kérdeztem rá, a levegőbe szimatolva. Kezdett tisztább lenni, éreztem valamiféle légmozgást is, bár egyelőre csak nagyon halványan. - Szeretek sétálni a környéken, felfedezni a várost. - magyaráztam, pontosan ebből az apropóból sikerült ma összefutnunk nekünk is. - Itt nem nagyon lett még hobbim, szokom a környezetet. - még ismerőseim se nagyon akadtak, akikkel elüthettem volna az időt, de ezt ugye kifejtettem már neki. - Mit lehet itt csinálni még? - ő biztosan jobban tudja, ha már olyan régóta itt él. Mondjuk télen lehetett hódolni a sportoknak a hegyen, azt például vártam. Szívesen kipróbáltam volna, hiszen síelni szerettem már korábban is. Volt is rá példa, hogy eljártam Aspenbe.
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
- Ha sokáig maradsz, akkor biztosan lesz. – mondtam neki egy apró mosoly keretében, hiszen minél több időt tölt itt egy kóbor, annál inkább szeretné a falka is, ha csatlakozna hozzájuk, de ha nem akar, akkor meg már jobban ismerik. Legalábbis azt az énjét, amit mutat, de ahogyan mondani szokták, hogy túl hosszú ideig se lehet egy színdarabot játszani, mert előbb vagy utóbb tuti, hogy hiba csúszik a gépezetbe. - Nem is mondtam, hogy kevertél volna bajt, de sose lehet tudni, hogy esetleg kivel milyen a viszonyod, vagy éppen lesz. Ezért fogalmaztam úgy, ahogyan. – nem állt szándékomban elitélni. Ő kérdezett, én pedig csak feleltem neki. S ostoba lettem volna, ha nem hívom fel a figyelmét minden lehetőségre. – Nem hiszem, hogy bárkit is zavarna, persze ez függ attól is, hogy kinek a tulajdonában van az az üzlet, amiben szívesen dolgoznál. – hiszen ha olyan tulajdonában, aki nem csípi a kóborokat. Nos, akkor jobb messzire is elkerülni az olyan üzletet, illetve tényleg célszerű ilyen téren akár a falkával is egyeztetni, hogy esetleg tudnak-e olyan munkát adni neki, amit ő is szívesen csinálna, de közben a falka hasznára is lenne. Sose voltam az, aki állandóan az idegenek arcába tolná a saját üzletét. Meg most a kedvem se volt olyan, hiszen egy bányában voltunk, ami még sok veszélyt rejthet magában még ránk nézve is. Én mindig is azt az elvet vallottam, hogy amíg nem ad okot valaki arra, hogy ellenséges legyek, addig nem is leszek, csak mostanság nem mindig jött össze hála a legutóbbi álomnak és az ottani választásnak köszönhetően, de azért tényleg igyekszem alapjáraton maradni és nem neki menni senkinek se. A kölyköket pedig okkal kerülöm jelenleg. Kristinnel is kellene edzeni, de még mindig félek attól, hogy esetleg rossz vége lenne. - Igen, a városban lakók is szeretik szerencsére, illetve az egyetemről is akad utánpótlás, így talán idővel lesz kire bíznom az üzletet, amikor én már nem lehetek szem előtt, de még mindig ezen a vidéken élnék. – mosolyodtam el, hiszen Helena tényleg nagyon ügyes volt, s jól is ment neki az értékesítés. – Ezek szerint szereted az ékszereket? – kérdeztem meg barátságosan, hiszen vélhetően emiatt mondta azt, amit. Igazából bármikor bárki szívesen kiszolgálja és szívesen látott vendég, amíg nem adnak rá más okot. Lehet, hogy néha túl kedves és könnyedén adok esélyt mindenkinek, de ahogyan mondani szokták, hogy elég egyetlen rossz tett, s nem biztos, hogy utána újabb esélyt adnék bárkinek is. - Nincs, vagyis nagyon remélem, hiszen ki tudja, hogy a természet mit alkotott. – hiszen volt nem régen az a Vulkánkitörés is. Jó, nem itt egyből, de annyira szakértő se vagyok, hogy tudjam a földben milyen károkat tehetett és mennyire messze. Illetve, ha mi ilyen könnyedén beszakadtunk, akkor máshol is lehetett omlás. – Szerintem hamar meg fogod szokni, vagyis attól függ, hogy mennyire szereted a telet. – mivel hamarosan be fog köszönteni és eléggé sok ideig tart itt, így ha annyira nem rajong a hóért, akkor nem fogja megszeretni, se megszokni könnyedén. – Lehet hegyet mászni, síelni, deszkázni és még rengetek lehetőség van. Van táncolási lehetőség is, meg különféle túrákat is szoktak szervezni. – mesélem neki, miközben érzem, hogy a talpam alatt megremeg a talaj, nekem se kell több sietve fordulok meg. – Vigyázz! – s a következő pillanatban lökök a nőstényen egy nagyot, én pedig ugrok a falhoz közel, s hamarosan ahol előbb álltunk ott már minden van, csak talaj nem. Egy sóhaj hagyja el az ajkaimat, miközben az egyik deszkát ölelem. Remek lesz innen valahogy kimászni, de így jár az, aki éppen egy szakadék fölött próbál meg átjutni. – Jól vagy? – pillantottam a nőstényre, majd a helységre. – A másik irányból ki tudod kerülni a lyukat, mármint az előző leágazásnál, tarts balra és akkor találkozunk... – mondtam sietve, majd körbe pillantottam, hogy én merre is mehetnék tovább, mert lábujjhegyen állni egy vékony peremen nem éppen a legjobb és semmi kedvem lezuhanni se, mert azt szerintem farkaslétemre se élném túl.
- Előbb majd azt kell kiderítenem, hogy mely üzletek jöhetnek szóba egy kóbor számára, mint lehetséges munkahely. – egyébként félreértés ne essék, remekül elvoltam én a jógaoktatással is, de sokszor vágytam valami másra, vagy legalább egy kis kihívásra. Mindig is kerestem az újdonságokat, és túl sok ideig semminél sem ragadtam le. Sem partnernél, sem munkahelynél, de még lakhelynél sem. Egyszerűen ilyen örökmozgó, változást kedvelő típus vagyok. Vagy csak ehhez szoktam hozzá, nem tudom. - Mit gondolsz, ha valami ilyen helyen vállalnék munkát, akkor ki tudnám ezzel váltani a fizetést a maradásomért? – érdeklődtem kíváncsian. Ha már amúgy is dolgoznék, akkor miért ne köthetném össze ezzel, ha lehetséges? Felesleges lenne még pluszban fizetni is az itt tartózkodásomért. Az a pénz most kellett volna egy albérletre, ráadásul, ha minderre gondoltam, teljesen kivert a víz. Általában ahhoz voltam szokva, hogy a pénz nem akadály, elég sok volt belőle mindig. És most is volt ugyan, csak éppen nem nyúlhattam hozzá, ez pedig kis híján az őrületbe kergetett lassan. A nélkülözés határozottan nem nekem való műfaj. - És nyugodt szívvel rábíznád valakire csak úgy, amit te építettél fel? – kérdeztem csodálkozva. Lehet, hogy velem van a baj, de én képtelen lettem volna csak úgy kiadni a kezemből. Legalábbis szerintem, mert igazából fogalmam sem volt róla, nem voltam még hasonló helyzetben soha. Lehet, hogy ha rákényszerülnék valami miatt, akkor én is ezt a lépést tenném meg az ügyem érdekében. – Igen, kedvelem őket! – vallottam be őszintén, mert az ilyesmit miért tagadnám le? Nem volt titok, szerintem a nők többsége hasonló cipőben járt. - Egy-egy szépen elkészített darab igazán le tud nyűgözni, ezért is gondoltam, hogy majd benézek hozzád, ha már az egyedi tervezéseket emlegetted! – vontam mega vállaimat könnyedén, közben óvatosan haladva előre a sötétben. Még szerencse, hogy azért volt némi fogalma egyikünknek arról, hogy merre kell menni. Mondjuk, most már nekem is lesz, mivel mindent igyekeztem megjegyezni és elraktározni az emlékeim között. Szagokat, benyomásokat, mindent! - Remélem semmi váratlant, az mára bőven kijutott! – húztam el a számat kelletlenül. – Bevallom, nem igazán rajongok a hidegért, ráadásul télen nem voltam még itt. Majd most kiderül, hogy mennyire bírom hosszabb távon, mint néhány hét. – annyikat ugyanis voltam már fent északon, munkaügyben. De ilyen környezetben élni már teljesen más lapra tartozik szerintem. Tartottam is tőle, hogy majd tovább akarok állni, pedig Nináról még mindig nem volt semmi hír. Ez bosszantott is, hiszen hetek teltek el. Csak remélni mertem, hogy minden rendben van vele, és hamarosan jelentkezni fog. - Ezek érdekesen hangzanak. Vannak társasági események is? – érdeklődtem tovább, mert én ugyan szerettem sportolni, de az estélyek jobban kikapcsoltak. Tudom, hogy sokan ki nem állhatták az ilyesmit, de az utóbbi évtizedben ehhez szoktam hozzá. Hát, most majd máshoz leszek kénytelen. – Francba! – én is megéreztem, hogy mozdult a talaj, és mivel túlságosan váratlanul ért a lökése, el is veszítettem az egyensúlyom. Valahogy a falba támaszkodva tudtam végül visszanyerni, mielőtt még keményen fenékre ültem volna. - Én megvagyok! És te? – kérdeztem vissza, mert nem tűnt túl jónak a helyzetünk. – Vagy legyen az, hogy kimegyek a szélére, és megpróbállak elkapni. – nem szívesen hagytam volna itt csak így, ha már eddig vezetett lelkiismeretesen. – Ha el tudod érni a kezemet, akkor meg tudlak tartani. – elég jó erőben voltam azért, egy embernek már sokkal kellemetlenebb lett volna. – És akkor majd együtt kikerüljük a lyukat. – indítványoztam az ötletet, mivel jobb tervem egyelőre nem akadt. Ha neki igen, hát nyugodtan mondhatta.
Symara Dotty Thibodeau
Renegát
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 390
◯ HSZ : 295
◯ IC REAG : 253
◯ Lakhely : Fairbanks >> Anchorage
◯ Feltűnést kelthet : Törékeny és pici alkata, fekete bundása
Csak bólintottam arra, amit mondott. Bár szerintem senki se fogja megenni, ha esetleg lát egy hirdetést és elmegy az interjúra. Még akkor se, ha kiderül, hogy az is falkáshoz tartozik a hely. Szerintem legtöbb helyen ilyenből nincs gond, ha az üzletben alkalmaznak egy kóbort, így legalább még inkább szemmel lehet tartani, ami falkára nézve azért nem mellékes, hiszen eleve jobban figyelünk azokra a tagokra, akik nem csatlakoznak hozzánk, hanem csak a megtűrt státusszal élnek itt. - Ha falkának hasznos munkát végzel, akkor a vezetők dönthetnek úgy, hogy a szolgálataidért cserébe már nem kell fizetned, de azt nem tudom, hogy jelenleg esetleg akad-e ilyen lehetőség a városban, vagy nem. – nem volt ez titok, nem én fogok arról dönteni, hogy akkor kell-e fizetnie, vagy nem, de akad más is, aki inkább olyan munkát végez, ami ránk nézve is hasznos lehet, így a fizetség nincs. Igazából a fizetség is több féle lehet, hiszen lehet munkával és pénzzel is, de annyira ebben nem merültem el sose. Főleg, hogy amióta ezen a vidéken vagyok, azóta falkatag vagyok. Hosszú idő telt le azóta is, ahogyan sok minden változott is, de vagy megszokjuk, esetleg valamennyire elfogadjuk a változásokat, vagy megszökünk. Én azt hiszem inkább az előbbivel próbálkoztam. - Nem bárkire, de olyanra igen, akinél tudom, hogy jó helyen van. Ez talán kicsit olyan, mint amikor kölyköd van. Örökre nem tarthatod magad mellett, örökké nem mondhatod meg neki, hogy mit tegyen és mit ne. Hibáikból tanul mindenki, ahogyan egy üzletbe is sok időt és energiát fektetsz, de idővel meg kell tanulni azt is elengedni és valami újba kezdeni. – fejtetem ki a véleményemet, hiszen nem egyszer foglalkoztam már kölykökkel. Olyanokkal is, akiknek nem én voltam a Teremtője, de a teremtőjük magukra hagyta őket és én nevelgettem őket. Lehet, hogy nem sajátjaim voltam, de mégis úgy szerettem őket. Árvák voltak és felnéztek rám, remek érzés volt, de azt is tudtam, hogy örökre nem foghatom a kezüket. Az elválás mindig fáj, nehéz, de nem képtelenség. Legalábbis én mindig vágytam arra, hogy a kölykök idővel elkezdjenek élni és ne mások szoknyája, vagy éppen kínja és kedve szerint éljenek csak. Az üzlet is hasonló, hiszen más ember vezetné, akkor lehet még jobb. Másabb látás mód, esetleg fiatalabb személy, aki még közelebb tudja vinni az egészet az emberekhez. Én örülnék neki, ha virágozna más által is, mint esetleg be kellene zárni. - Remélem, hogy találni fogsz kedvedre valót, ha én nem is vagyok ott, akkor más is könnyedén segíthet neked. – mosolyodtam el, hiszen az üzletem mások előtt is nyitva van. Sőt, a legtöbb ékszert amúgy is csak kesztyűben lehet megfogni. Valójában az ezüst miatt van így, de persze az van mondva, hogy azért, hogy ne koszolódjanak az ékszerek, amit a vevők is totálisan megértenek. Ők is szeretnek a kövek ragyogásában elveszni. - Azért annyira vészes nem lehet. A legtöbb bundás inkább örülni szokott a hidegnek, meg a hónak. Sokan meg még könnyebben tudnak elrejtőzni is. - Fogalmam nem volt arról, hogy milyen a bundája, de én például a nagy fehérségből eléggé kitűnök a fekete bundámmal. Nem is kisdarab, mint én, meg hát a színe is eléggé feltűnő olyankor. - Persze, szoktak versenyek lenni, meg koncertek is, ahogyan fesztivál is szokott lenni. Lehet, hogy nem olyan nagy, mint mondjuk valami híresebb és nagyobb városban, de a helyiek és a turisták szeretik. – avattam be, nem tudtam, hogy milyen társasági eseményre gondol, de így legalább mindegyikkel kapcsolatban választ kapott. Hamarosan viszont bebizonyítja az anyatermészet, hogy még mindig ő a legnagyobb úr és nem mi, hiszen amikor a szakadék felett akarunk átmenni, akkor könnyedén adja meg magát, de még időben kapcsolok ahhoz, hogy ellökjem őt és ezzel megakadályozzam azt, hogy bármelyikünk is zuhanni kezdjen. - Én is megvagyok, de voltam már jobb helyzetben is. – szólaltam meg egy apró sóhaj közepette. Már csak tényleg ez hiányzott. – Öhmm, nem tudom… - pillantottam a szakadékra majd rá. Ha nem sikerül jól az ugrás, akkor széttöröm magam, majd inkább a másik irányba is elnéztem. – Szerintem az közelebb van, elsétálok a szélén és ott találkozunk? – nem azért, mert nem bíztam benne, hanem ha az a része ennyire beszakadt, akkor lehet egy lépést teszek a peremen arrafelé és máris szakadni fog, de még akkor is elég messze leszek. – Félek, hogy beszakadna ez a gerenda is arra felé. – avattam be végül, majd ha belement, akkor óvatosan, szinte lábujj hegyen elindultam a másik irányba, mintha csak valami artista lennék. Jobb ötletem nem volt, majd amikor biztos távolságba kerülte, akkor ugrottam egyet és talán pont ez volt a szerencsém, mert a következő pillanatban az egész beszakadt. Már az a vékony gerenda se ívelte át a szakadékot. Sietve kapkodtam a levegőt, ahogyan azon se igyekeztem, hogy felálljak a koszból. Inkább csak örültem annak, hogy biztos talaj van a lábaim alatt. Remélem ő is ide fog találni, ha nem akkor még őt is meg kell keresnem előbb…
Kezdőlap
