Civilek nem léphetnek be, élet- és omlásveszélyes terület.
Az omlásveszély a "KEEP OUT" táblával az embereket és az illetéktelenek hivatott távol tartani. Aki a figyelmeztetés ellenére is nyakába veszi ennek a tárnának a járatait, az onnantól életveszéllyel számolhat: a farkasok ezt a járatot használják a leggyakrabban, sűrűn ellenőrzött és az első mérföld után már gondosan karban tartott járatok kanyarognak. Több zsákutca is akad félrevezetésnek, megtévesztésnek, a leggyorsabban még mindig a régóta itt élő farkasok tájékozódnak benne.
Szerző
Üzenet
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 307
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
- Ühüm, persze - húztam összébb kicsit a szemeimet, ahogyan rápillantottam - De oké, ha neked ez a lényeg, akkor oké - vontam meg a vállam egy nemtörődöm mozdulattal, mintha csak durciskodni szeretnék. Sokáig amúgy sem bírtam, mert a következő pillanatban már széles vigyor ült a képemen. Kevés olyan dolog van, amin képes lennék megsértődni, ez a kis megjegyzése pedig nem ezek közé tartozott. Csak csendben hallgattam a szavait, megálltam, amikor lelassított, nem reagáltam semmit arra, ahogyan a vállamra mart, csak ugyanúgy fogtam tovább a csuklóját, enyhén fordítva oldalra a fejemet, hogy azért rá tudjak nézni. - Nézd, azt nem fogom mondani, hogy micsoda bátor cselekedet volt az, amit tettél, de ez az egész.. kissé másmilyen megvilágításba helyezi a történteket - kezdtem bele a mondandómba, miközben végig próbáltam a szemeibe nézni. Ha elfordította a tekintetét, az arcát, akkor csak kitartóan fürkésztem a vonásait, a halántékát, az állának vonalát. - Elszökhettünk volna, persze. Ahogyan el is kaphattak volna. Nem foglak vigasztalni és a vállad veregetni, hogy milyen ügyes cselekedet volt, de azt hiszem nem csak én veszítettem azzal, hogy meghoztad a döntésed. Azt pedig, hogy helyesen cselekedtél-e, vagy sem, most már könnyű lenne megítélni - osztottam meg vele a véleményemet, mert az igenis volt. Tudja jól, hogy nem vagyok haragtartó típus, ráadásul én egészen más hitben éltem egészen eddig. Én nem gondoltam volna, hogy ilyen miatt hagyott ott, hogy ilyen miatt vert át. Nem gondoltam volna, hogy csak engem szeretne védeni ezzel. - Nézz rám! - fordultam derékból is felé és fogtam rá az állára, hogyha kell, akkor erővel fordítsam magam felé az arcát, ezzel mintegy elkerülhetetlenné téve, hogy kikerülje a pillantásomat. - Mégis honnan a fészkes fenéből veszed, hogy utállak? - ráncoltam a homlokom, az állát azonban továbbra sem eresztettem el. - Talán más lenne minden, igen. Talán már rég kinyírtak volna minket. Szóval ezt most azonnal hagyd abba, oké? - fújtattam egyet dühösen, ahogyan eleresztettem az állát és elfordultam tőle. A múlt az múlt marad, felesleges emiatt rágódnunk, felesleges emiatt elítélnie magát, főleg úgy, hogy az igazság után én egyszerűen képtelen vagyok elítélni őt. És az, hogy ő mégis ennyire marcangolja és ostorozza magát a történtek miatt, csak dühöt ébresztett bennem, fogalmam sincsen, miért, de képtelen voltam megszabadulni tőle.
Tudom, hogy nem volt bátor cselekedet. Ahogy azt is, hogy mára már ezerhatszáznyolcvankilenc féle módon elképzeltem, hogyan is lehetett volna: másként. De nem így volt, csak egyet választhattam. Talán - utólag - a legrosszabbat. Mondjuk, ez is csak nézőpont kérdése; az én szememben ez elég nagy hiba. - Könnyű lenne. - csak dünnyögtem, forgatva magamban az elhangzottakat. Talán sose fogja megérteni, hogy miért haragszom magamra, talán sose fogja úgy érezni ezt az egészet, ahogy azt én. De nem is kell, és jobb is, ha ez megmarad nekem. Kétségtelenül hirtelen ért, ahogy derékból felém fordult, majd ujjai közé kapta az államat. Elhúzódtam volna, kicsavartam volna az államat a kezéből; mégsem tettem. Helyette csak szemöldökömet összerántva fürkésztem íriszei tompa fényét, melyeket a sötétség csent el tőle. Rendíthetetlenül álltam a pillantását, és néhány másodpercig sikerült is úgy maradnom, miután elengedett. Ám ellépni nem hagytam. A csuklójára fogtam, egyetlen határozott mozdulattal rántva őt vissza, magam elé. A tekintetem komor volt - legalábbis annak tetszett. Kicsit oldalra vontam az ajkaimat, megrágva az alsóbbik felét. Nem engedtem el őt. - Amit tettem. - magyaráztam ennyivel, de végül nem hagytam a levegőben a mondatot. - Amíg nem tudtad az igazságot - legbelül - tudom, hogy megvetettél. És miden jogod meg is volt. A miért nem mentesít az utálat alól, habár még mindig jobb, mintha közömbös lennél. - közelebb húztam, csak csuklóból - Lehet meghaltunk volna. Ez megeshet. De legalább melletted lettem volna. Melletted... talán csak egy percig, vagy évekig. Mit számít? Érted már? Ezért ostorozom magam. Az idő miatt, amit elvesztettem. Belőled. - szavaim végén már csak suttogtam, apránként hajtva hozzá közelebb a fejemet. Mondhatni az arcába másztam, íriszei is jóformán elmosódott mázként tükröztek vissza a szemembe. - Bármit megtettem volna érted. Bármi lettem volna érted. Én... Meghaltam volna érted. - rágtam a szavakat, hánytam, a dühöm egyre jobban duzzasztani kezdte ereim falát. Kicsit talán rá is szorítottam Jo csuklójára, ám hamar el is engedtem a felgyülemlett adrenalint. Még mindig magamra voltam mérges, és ahogy mondatom újabb és újabb szavát ejtettem, úgy halmozódott fel bennem az érzés. Aztán elléptem, kicsúsztatva alkarját ujjaim közül. A művelet mondjuk elég ergyán hatott, hiszen az egyik lábam használhatatlansága révén csak botorkáltam, majd vállal a falnak vágódtam. Persze, csak érzéssel. - Hogy tehetem jóvá? - már, ha ezt egyáltalán lehet. - Tudom, hogy már sosem lesz ugyanaz. Tartozol valahova, ami nem én vagyok. Már nem az van, mint régen, és tisztában vagyok vele, hogy soha nem is lesz. - pedig hiányzik. Azok az idők sokkal élet telibbek voltak, mint ezek. De már mások vagyunk, más szelek fújnak, és hiába akarnám visszaforgatni a létezés kerekét; veszett ügy. Keserű sóhajt engedtem el. - HiányzolSzóval. - vettem eleinte fantasztikusan komolyra a dolgot. Még az arcjátékom is megmerevedett. - Ha még az életben kiérünk innen, beleshetek a szoknyád alá? - csapom el a bút, Alec-es szórakozottsággal emelve rá tekintetemet Joana-ra. Persze nevettem, halkan, zöngétlenül, ahogy fejemet a hideg barlangfalnak löktem. Sérült lábamat előre lógattam, a másikat behajlítva húztam fel. Leheletem nyomán foszlányos pára szőtte át a levegőt. - Kezd hűvösödni. - jegyeztem meg színtelen hangon, előbbi szórakozottságomat visszanyelve.
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 307
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
El akartam lépni tőle, szerettem volna haladni tovább, ám megállított, csuklómnál fogva rántott vissza, kitépni magam a szorításából pedig nem szerettem volna, így rövid időn belül ismét ott álltam előtte. Az arcát szemléltem, enyhén összébb húzott szemöldökkel, figyeltem a vonásait, ahogyan az alsó ajkát kezdte rágcsálni. Vártam, hogy beszélni kezdjen, mert nyilván azt szeretne. Aztán belekezdett, én pedig csendben hallgattam a szavait, a légvételem lett egy kicsivel szaporább, amikor még közelebb húzott magához. - Szerintem kettőnk közül én tudom jobban, mit érzek irántad és a gyűlölet egészen biztosan nincsen közöttük. Akkor igen, ott volt bennem, égetett, de az idő kikoptatta belőlem, az igazság tudatában pedig képtelen volnék gyűlölni téged - használtam ki a pillanatnyi szünetet, hogy megosszam vele a véleményemet a dolgot illetően. - Értem, hogy miért ostorozod magad - azt is tudom, hogy elég csökönyös ahhoz, hogy képes legyek rövid időn belül kiverni ezt a fejéből. Már ha egyáltalán lehetséges. - Igen, rengeteg időt elveszítettünk. De ha a múlt miatt ostorozod magad és hagyod, hogy az a jelenbe is beússzon, akkor csak ismét növeled az elvesztegetett időt - osztottam meg vele csendesen a véleményemet, mert az, hogy itt toporgunk - mármint képletesen -, szerintem teljesen felesleges volt. Értettem őt, nagyon is jól értettem, csak egyszerűen nem akartam elfogadni. Az újabb szavak hallva csak sóhajtva támasztottam a homlokom az övének, ha már volt olyan kedves ismét belefurakodni a képembe. Szerettem volna ismét az arcára simítani a tenyeremet, de a szabad karomat ő fogta, a másikat pedig nem igazán tudtam mozgatni, úgyhogy csak a szemem hunytam le és energiáimmal tettem meg azt, amit fizikálisan szerettem volna. - Ezzel nem tudok mit kezdeni, Alec - suttogtam halkan, leheletem az arcát cirógatta - Meghaltál volna értem, mégis a könnyebbik utat választottad. Mit mondjak erre? Hogyan reagáljak? - némi keserűség érződött a szavaimban, mert annyira nem ezt szerettem volna, annyira szerettem volna azt mondani, hogy borítsunk fátylat a múltra, de.. valahogyan nem ment. Pláne nem így. Éreztem a dühét, az enyhén megszoruló ujjakat a csuklómon, elhúztam tőle az arcomat, hogy a szemeibe tudjak nézni. Aztán ellépett tőlem, én pedig csak ugyanott álltam és néztem, ahogyan elbotorkál a falig. - Ha azt kérném, hogy ne légy dühös magadra, képes volnál megtenni? Vagy ha azt mondanám, borítsunk fátylat a múltra és kezdjünk tiszta lappal? - csendesen szöktek a szavak ajkaimról, ahogyan ott álltam előtte kevéssel, tekintetemet az arcán pihentetve. Ezt szerettem volna, mert ahogyan neki, úgy nekem is hiányzott a múlt, hiányzott a nevetése, az őszinte pillanatok.. minden, amit együtt csináltunk, amit ő jelentett nekem. A kérdésére fejcsóválva nevetek fel, nem is ő lenne, komolyan mondom, ha egy ilyen komoly témát ne ütne el egy ennyire gagyi kérdéssel. - Először is, nagyon ritkán hordok szoknyát. Másodszor meg megbeszéltük a közös zuhanyt, vagy fürdőt, ne légy telhetetlen! - görbült erősen felfelé szám sarka. Szórakozottsága magával ragadott, úgy, ahogyan akkor is, így most sem ragadtam bele abba a ragacsos bánatba, amiben az előbb toporzékoltunk. - Akkor gyere, siessünk - intettem felemelt kezemmel, lépjen közelebb és ha megtette, akkor ráfogva a kezére fontam azt ismét a nyakam köré, hogy rám támaszkodhasson. Kikívánkozott volna még valami poénnak szánt akármi, de túl színtelen volt a hangja, túl hamar visszanyelte a szórakozottságát, így inkább én is lenyeltem a kikívánkozó szavakat. Inkább támogattam, kitartóan lépdelve előre, ám ha nem szólt, én sem tettem, így pedig csendben baktattunk kifele.
Jobban tudja. Ez kétségtelen. Én pedig már elég erőtlen vagyok ahhoz, hogy ezt akár cáfoljam, vagy vitázzak rajta. Csak örülhetek, és érezhetek némi megkönnyebbülést, szavai hallatán. Lehajtottam a fejem, megkeresve sötét íriszeimmel kezét, ujjait, elidőzve rajtuk, miközben már újra beszélni kezdtem. Persze a válasza hamar megérkezett, épp, ahogy homloka is az enyémhez. Jól esett, kellett, akárcsak a nekem szánt szavak. Nem akarok több időt elvesztegetni. Nem akarok újabb perceket adni a pokolnak, ami a lelkemet égette éveken át. Mégis a gondolat, hogy már semmi nem lehet ugyanaz; elkeserít. Én tehetek róla, akármit is mondjon, ezen nehezen fogom magam túltenni. Közben megéreztem az energiáit, ahogy hozzám simultak, én pedig talán először életemben nem voltam rest ezt viszonozni. Elengedtem, hagy járja át, hagy karolja magához, forrón; őszintén. Csak néhány pillanat, mégis óráknak tűnik az egész. Az idillből mégis a szavai rángattak vissza, meg persze az enyémek, és a velük zúduló düh, amit sikerült a végére legyűrnöm. - Ne reagálj sehogy. - színtelen hangon sziszegtem, az állkapcsom erősen rándult meg. - Nincs is értelme. Elvégre tényleg a könnyebbik utat választottam. Bár, ha jobban bele gondolsz, ha én akkor meghalok érted, akkor te is meghalsz. Akkor pedig... mi értelme is lett volna? Így legalább élsz. És nekem csak ez számít. Akár érdekel, hogy mennyit jelentesz nekem, akár nem. Ez van, Jonny. - vontam meg a vállam. Gurgulázott bennem az indulat, én pedig úgy fogócskáztam vele, ahogy azt csak illet. Hol elkaptam, hol elszaladt. Rémes érzés volt... Ezért is láttam jobbnak ellépni tőle, elmenni; kicsit távolabb. A fal pedig jótékony támaszomnak bizonyult. - Idővel... - suttogtam csak, ahogy azt taglalta, mit kérne tőlem. Ám az újabb variáció hallatán csak felé fordultam, noha csak a vállam fölött kerestem meg alakját. - Tiszta lappal? - kételkedve kérdeztem vissza, erről megráncolt homlokom is árulkodott. - Félek, csak áltatnánk magunkat. Tudna ez olyan lenni, mint régen? Vagy hasonló? Tudnál rám még úgy nézni? Kétlem... Rengeteg barátod van, társad - talán... Támaszaid, akik már réges-rég többek, mint én. Vagy, ami voltam. Már, nem én lennék az, aki első számúként lenne, vagy lehetne ott melletted. - szavaimba keserűség gyűlt. Nem voltam indulatos, nem voltam dühös. Még csak arrogáns sem. Szomorú voltam. - De persze, örülnék, ha tudnánk jobb irányba lökni ezt... - mutattam rá és magamra, amolyan visszahatóan. Közben igyekeztem felülemelkedni, és csak élvezni azt, hogy együtt lehetünk. Még akkor is, ha elég elbaszott a helyzetünk. Szó szerint is. Talán ezért is löktem be az idétlenkedős oldalamat, és csaptam el ezzel a keserűséget; már amennyire ez ment. A nevetése pedig erről árulkodott, szóval akármennyire is szar volt a kérdésem, helyet talált magának! - Ó, igen. A fürdő! Azt már nem úszod meg! - vigyorogtam rá szórakozottan, miközben felé léptem, ha már a kezét nyújtotta. Bele is kapaszkodtam, visszavéve a jó előbbi pozitúrát. Ideje lesz kiérnünk, vagy legalábbis előre haladnunk, mert egy helyben álldogálva bajosan jutunk ki innen! - Mellesleg... - hajoltam a füléhez - Sokáig szeretek fürdeni. Csak szólok. - húztam az agyát, habár biztos voltam benne, hogy ezzel még egyszer visszaélek. Már csak a hecc kedvéért is. Mondjuk egyébként is kedvemre való lenne a dolog, szóval... sanszos, hogy nem menekül!
Jó pár órát elvett az életünkből a barlangászás, egy-egy ponton túl már elég meredeknek bizonyult a kijáratlan alagút szája. Másztunk, kúsztunk... olykor egymást segítettük át egy-egy kisebb résen, ahol épp, hogy átfértünk. Még most sem értem, hogy sikerült végül egy kijáratot találnunk... Igazából azt sem tudtam, hova érkeztünk meg. Esetlenül botorkáltam ki a fákkal megrakott holdvilágra. - Hiányozni fogsz. - csíptem meg az oldalát szórakozottan, hiszen a fennmaradó út már egész jókedvűen telt, leszámítva a helyzeti adottságokat. - Ami pedig az új lapot illeti... - komolyodtam el egy pillanatra - Majd megkereslek. - léptem elé, egyik kezemmel meggondolatlanul simítva meg az arcát. - Ezt veheted fenyegetésnek is! - vicceltem el végül, de ettől még tényleg úgy is gondoltam. Mármint, ami a megkeresését illeti. Lehet nem fogok jól kijönni a dologból - figyelembe véve a falkát -, de ez a része már marhára nem érdekelt. A lábam már egész jól volt, a regenerálódásnak sikerült elérnie, hogy már félig-meddig képes voltam egyedül botladozni. Szóval végül elköszöntem, ha ő is rájött időközben merre kell mennie. Egy ideig lassan hátráltam, testtel felé fordulva, míg végül óvatosan megpördülve hagytam a hátam mögött őt, és vele együtt a barlangot is...
// Ez lenne a záróm. Köszönöm a játékot, nagyon élveztem! ő.ő Mindjárt megy egy pm :3 //
Joana Lynn Palmer
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 307
◯ HSZ : 304
◯ IC REAG : 246
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : A két karját és mellkasát borító tetoválások
- Elcseszett egy Rómeó és Júlia sztori lettünk volna - húzódott keserű mosoly a képemre, hiszen ha meghal értem, vele halok, nem jártunk volna jobban, mint a jelenlegi helyzettel. Mégis felesleges a múlt miatt megkeseríteni a jelent és azon rágódni, hogy mi lett volna, ha. Ez lett és kész, ebből kell kihozni azt, amit tudunk, a lehető legjobbat, de nem fog úgy menni, ha kapaszkodik a múltba. Mindenki követ el hibákat, csakhogy egy sokat ismételt klisét is megemlítsek. - Akár elhiszed, akár nem, de igenis érdekel - jegyeztem meg halkan, tekintetem pedig a cipőm orrára irányítottam. Nagyon is érdekelt, hogy mennyit jelentek neki, éppen ezért volt nehéz számomra ez az egész helyzet, éppen ezért nem tudtam úgy viszonyulni a múltunkhoz, mint ahogyan azt az elmúlt években tettem. - Fogalmam sincsen, mennyi időt adhatok, de ha rajtam múlik, ez biztosan nem lesz akadály - jegyeztem meg csendesen, halvány, biztató mosollyal tekintve ezúttal rá. Az idei Vörös Hold után már nem merek olyanokkal dobálózni, hogy persze, időnk, mint a tenger, mert sosem lehet tudni, mit hoz a holnap. Főleg itt, Fairbanksben. - Igen, ez így igaz - bólintottam a felsorolásra, arra, hogy rengeteg barátom és támaszom van és elképzelhető, hogy már nem lehetne első számúként mellettem. - De ha csak arra törekszel, hogy te legyél az első számomra, akkor talán jobb, ha nem találkozunk többet és megpróbáljuk ezt az egészet elfelejteni. Ha viszont szeretnél ismét az életem részévé válni, egészen biztosan nem foglak ellökni - nekem ott van Kyle, ott vannak a falkatársaim, a barátaim. Nem ígérhetem neki azt, hogy minden ugyanolyan lesz, mint régen, vagy legalább hasonló. Viszont itt vagyok, megpróbálhatjuk, ismét lehetünk barátok. De, hogy annál több, hogy visszacsempészhetünk-e valamit a múltunkból, arról fogalmam sincsen. - Nem vagy ezzel egyedül - ismét halvány mosoly görbült a képemre, mert tényleg örülnék, ha sikerülne megtennünk egy lépést - előre. Mert hiányzik a múlt és ha már semmi sem lehet ugyanolyan, azért örülök, hogy itt van és örülnék neki, ha a jövőben is itt lenne. - Sejtettem - kuncogtam halkan a tényre, miszerint nem úszom meg a fürdőt. Örültem neki, hogy könnyedebb vizek felé tereltük a témát, egyszerűbb volt így lépkedni mellette, mint a keserűségben fürödve. Megfogta a kezem, átvetettem hát azt a vállamon, hogy ismét támogatni tudjam, bízva abban, hogy hamarosan megleljük a kijáratot. Nem azért, mert ne élveztem volna a társaságát, egész egyszerűen csak tényleg hűvös volt és kellemesebb lenne odakint folytatni az eszmecserét, mint idebent, újabb omlás lehetőségével a fejünk felett.
Fogalmam sincsen, hány órán keresztül kóboroltunk még a barlangban, kúsztunk és másztunk, csapatépítő tréningnek is simán elmenne egy ilyen kis akció. Végül csak meglett az a kijárat, legnagyobb örömünkre. A szavait hallva és a csípését megérezve aprót nevettem, szavaim mégis komolyan hagyták el ajkaimat. - Hát ez most tökre olyan, mintha hosszabb időre búcsúznál - nem kérdés volt, mégis feljebb szaladt a szemöldököm, mert nem igazán értettem, ez most mit is jelent. - Egyébként.. azt hiszem te is - fűztem még hozzá magam is egy zavart kis mosollyal megtűzve a szavaimat. Bólintottam, mást nem tudtam volna hozzáfűzni ahhoz, hogy majd megkeres. A fenyegetésre csak halkan nevettem ismét, hiába ütötte el viccel a végét, tudtam, hogy komolyan gondolja. Ez pedig némi nyugalommal töltött el. A hazavezető utamra hamar rábukkantam, úgyhogy csak a búcsú maradt, aztán megindultam felfelé a hegynek, bízva abban, hogy nem csinál semmi ostobaságot addig a bizonyos megkeresésig.
Tilosban járok, a szó szoros értelmében véve is, ez pedig elő fog még fordulni, igaz nem itt, hanem a déli városban. A lényeg, hogy tudok barátkozni. Írtam Rockynak, hogy mindenképp szeretnék vele beszélni, s azt is meghagytam, hogy egyáltalán nem falkát érintő dolgokról. Igazából Sarah-t is faggathatnám, de annyit nyaggattam az utóbbi időben, hogy egyszerűen nincs pofám. A nőstény türelme az enyémmel ellentétben igencsak kurta, nem szeretném azzal elüldözni, hogy mindennel a nyakára járok, mintha egy nyeretlen kölyök volnék, aki továbbra is az anyja szoknyájának ráncai közt keres választ és menedéket. Emellett persze volt más okom is, de az csakis rám tartozott. A tárnákban egyeztünk ki. Nem tartottam attól, hogy a föld alatt eltévedne, elég ideje élt már itt ahhoz, hogy ez talán ne jelentsen neki gondot. Hivatalos részről nézve az már komolyabb probléma, hogy jómagam is betéve tudom az utat. Számtalanszor megjártam már az itt élt hatvan év alatt, most mégis illemtudóan kívül maradtam. Horatio nem tudom, hol lehetett, de hűlt helyét se éreztem, ahogy farkasoknak sem. Vagy mindenütt Eska leszármazottai őrködnek, vagy nagyon megtanultak rejtőzködni, vagy én rozsdásodtam be, vagy kissé megcsappantak. Megráztam a fejem. Nem ezért jöttem, mindez pedig rég nem az én problémám, másnak adtam. Türelmesen vártam, azon agyalva, vajon mit szólna Kör általi Fivérem, ha tudná, hogy másnap az ellentétes irányba teszek kiruccanást, méghozzá azért, hogy leegyeztessem az egyik falkatag beszerzését. Kezdtem sejteni, miért necces és nem ajánlott a mifélénknek falkában lenni. A legegyszerűbb, falkától független témát is képesek megkavarni, legalábbis most az én fejemben. A sajátjaimmal kell törődnöm, a vérvonalammal, a katasztrófa megelőzésével... Ebben pedig ő nagyon sokat segíthet.
Az autó messze parkol, a frekventáltabb résznél, ahol a turisták is kolbászolnak időnként. Még most is jönnek, ami a biznisznek tökéletes. A szállodában mindig van helyük. Engem ez már inkább azért érdekel, mert a Falka anyagi javaihoz járulnak hozzá. A szakmai szempontok mások lettek. Kiadós séta volt idáig eljönni. Figyeltem rá, hogy senki ne kövessen. Farkast nem éreztem a környéken. A pajzsomat annyira azért nyitva hagytam, hogy észrevegyem, ha akad, akit érdemes. Azt is érdemes, hogy sehol senki. Most még nem szólok. Arról se szóltam, hogy itt vagyok. A jól ismert táblát úgy kerülöm ki, ahogy máskor is megtettem már. Izgalmas és nagyon praktikus hely az, amit régen én is használtam, igaz, nem itt. Minden úgy kerül vissza a helyére, hogy aki erre jár, elijedjen. Telefon a zsebemben, még egyszer megnézem, hogy van-e valami sürgős. Itt még találok térerőt, beljebb nem lesz. Sehol semmi. Oké. Visszacsúsztatom és elindulok arrafelé, amerre az értelmes járatok vezetnek. Darren. Egykor neki jelentettem. Aztán egy fajta közvetítő lett, még mindig megbecsült tag volt. Most nem tag és hivatalosan is kóbornak számít. Gyakorlatilag meg Testvérnek. Ott álltunk a Körben, ő is megkapta a tetoválást, az egyik Első darabját. Én valahogy nem érzem, hogy haladnék. Egy Árny várjon szépen a sötétben, mert egyszer eljön a fény, akkor mutatkozik meg ő is. Igaz, még akkor is alig látszik. Sorstárssal beszélni viszont nekem is jó dolog. Erre se volt túl sok alkalmam. A pajzsomat még mindig nyitva hagyom, hogy megérezzem az energiát. A szagomat nem rejtem el, nincs értelme. Ismerjük egymást. Még jobban kéne. - Hát helló. Egykedvűen köszönök be, még távolról, mikor megérzem az energiáit. Határozott léptekkel, immár célirányosan indulok felé. Úgy jöttem, ahogy ide kell, talpig feketében. Ing, bőrdzseki, farmer, cipő, minden beolvad a semmibe. Közelebb érve végigmérem, amennyire lehet. Kezet nyújtok. - Mesélj, öreg cimbora! Jól vagy? Hát az asszony? - kérdezem udvarias érdeklődéssel, különösebb vidámság nélkül. Nem nagyon hallani róluk. Ez jelenthet jót is, rosszat is. Darren igazi Szabad, bármi kitelik tőle. De nem aggódom. Csak gondolkodom, ahogy mindig. Ezt láthatja az arcomon is, ami talán kissé megviselt. Sok minden történt mostanában.
Érzem a közelségét. Mulattatna más helyzetben, hogy az Árny az, aki nem felvont pajzzsal érkezik, hanem én vagyok majdnem nyakig betakarva, ám a helyet és a helyzetünket tekintve, ez teljesen normális. Valahol, valahogy. Zavar, hogy ennyi szerep keveredik, nem örülök neki, ám ahogy annyi minden, ez is háttérbe kell, hogy szoruljon. Ahogy látótávolságon belülre ér, automatikusan jön elő belőlem mindaz, amit a világ elé tárok hasonló helyzetekben: könnyedség, közvetlenség, nyugalom. Nem sokban vagyok tarkábban öltözve, mint ő, a fekete dzseki alatt fehér póló van, a sötét farmar nálam bőr, a cipő pedig bakancs. A stílus tér el igazán, de mindez nem jelenti, hogy ne érthetnék meg egymást tökéletesen. - Üdv, Rocky - fordultam az érkező felé, mosollyal az arcomon. Nem kellett megjátszanom, tényleg örültem, hogy viszontláthattam. Elfogadtam kezét, határozott, kurta, férfi szorítással üdvözöltem a szemébe nézve. Nincs fegyver, nincs harc, a szándékom pedig - a legtöbb helyzettel ellentétben - tiszta. Sok mindent éltünk már meg együtt, sokat láttunk, sokat tudunk... van mindebben valami, ami talán a Kör nélkül is összekötne bennünket. - Téged elnézve, nálad mindenképp jobban - intettem fejemmel nyúzott arca felé. Nem sokat ér a sajnálkozás, az enyémre pedig tudom, végképp nem tartanak igényt, mégis bánom, hogy a jelek szerint húzós napok állnak mögötte, mögöttük. Megállom, hogy rákérdezzek bármire, holott ó, Tupilek, milyen nagy a kísértés! - Nincs okunk panaszra - mondtam könnyű mosollyal. A magánéletemet excentrikus jellemem ellenére is elég szemérmesen kezelem, már ha lehet ilyesmiről beszélni esetemben, de ennyit gond nélkül megosztok vele is. Érezheti a kiegyensúlyozottságot felőlem, engedem, hagyom, s azt se bánom, ha ezt továbbadja esetleg. Ésszerű, józan farkasokkal mindig könnyebben szót ért a falka, mint azokkal, akiknél valami nem stimmel. Azok a farkasok hajlamosak a közösség számára is kártékony kilengésekre. Az én kilengésem pedig még kissé odébb van, minek ijesztgessek bárkit? Felesleges. - Más téren viszont... szükségem van a segítségedre - sütöttem le egy pillanatra tekintetemet. Nem a szégyenkezés megnyilvánulása volt ez, csupán még azok után is kerestem a szavakat, hogy előzetesen megpróbáltam erre felkészülni. Azt akartam, hogy pontosan értse a problémát. - Amikor Payne eljött hozzám, nagyon megörültem neki - próbáltam pontosna felidézni mindazt, ami akkor és ott, annál a hatalmas, vénséges fánál történt -, de... nem is tudom. A farkasommal hívtam magamhoz, viszont nem úgy,mint korábban, az előtt. Követelőző volt, úgy... ragadtam meg a Kölyköm, mint soha azelőtt és fogalmam sem volt, mi ez az egész, csak azt, hogy abba kell hagynom, mert baj lesz. - Beszéd közben tekintetem képtelen volt kapaszkodóra lelni. - Te tudod, hogy mi lehetett ez? Tudod, mikre lettünk képesek a Körrel? Őt és Yettát is sokkal érzékenyebben észlelem, bár az gondolom azért van, mert abba a vérvonalba tartoznak, aminek a feje lettem, de a többi... Azt már nem tettem hozzá, hogy azóta még otthon is csak félve nyitok rést a pajzsomon. Fogalmam sincs, mennyit tudott vagy sejtett arról, Tria mikor, miképp választott ki, viszont ezzel szerintem elég sok mindent felfedtem. Kénytelen voltam. Aligha akad azoknál veszélyesebb, akik nincsenek tisztában a saját képességeikkel.
Pont amilyen volt. Alapvetően vidám, életvidám és laza gyerek. Valahol az maradt. Jó öreg gyerek. Nem kerüli el a figyelmemet, hogy nem teljes a sötétség. Mintha ő reklámozna, hogy lát fényt, én pedig nem. Pedig látok, csak nem hirdetem. A viszontlátás öröme bennem is megmozdít valamit. Nem csak feladat ez. Határozott marokkal válaszolok. Semmi erőfitogtatás, csak a szokásos. Mintha tudnánk, mi következik. Nálunk sose lehet tudni. - Az nem rossz - felelek egy félmosollyal. Panaszkodni nem fogok és azt se adom elő, hogy napfényes napokat élünk. Én a sötétségben járok és az visszanéz rám. Ezt el kell hordozni. - Ez nagy dolog azok után, amik történtek. Egy utód és egy áldozat. Mindkettő él, valahol örülni kell ennek. Amiben mesterkedtünk, az viszont nem sikerült. Jelek, rohadt jelek... - Üdvözlöm őt is, add át neki! Ennyi kijár. Alapvető udvariasság. Darren nem rossz színész. Amit most alakít, az teljesen hitelesnek látszik, így arra gondolok, tényleg jó passzban vannak. Hogy egy vagy két napja, az kérdés. Amit nem teszek fel. - Örülök, hogy nem a házaséletedben kérsz segítséget. Lassan már oldódik a feszkó, vigyorra bír a kéréssel. Meg fogom hallgatni, semmit nem utasítok el kapásból. Utána tárgyalhatunk arról, mit adna cserébe. Tudásszomj. Egy kérés sok mindent elárul. - Én akkor örültem neki nagyon, mikor szemberohant velem sírva. Mert ez jelezte, hogy nem került mindenki az örök vadászmezőkre. Tudtam, hogy mire készülünk és úgy tartottam helyesnek, hogy végig is csinálják, mégis adott egy kis megnyugvást a fiatal, nagyon is élő lány látványa. Érdekel, mi jön ki ebből. Nekik szükségük van egymásra, többszörösen összetartoznak. Még egy áldozat. Ez a specialitása. - Ő mondta, hogy a farkasod szólítását érezte? Pontosan hogy fogalmazott? Teremtő a kölykét nem szokta ilyen közvetlenül irányítani. Ez arra emlékeztet, hogy a fiatal őrzőket "megjelölik" és ha baj van, a mentoruk utánuk tud menni. Mint egy vészjelző. - Te csináltál vagy éreztél bármi különlegeset előtte? Olyasmire gondolok, hogy sokat járt volna az eszedben vagy valami nagyon nem stimmelt és nem tudtad, honnan, de valahogy biztos voltál ebben... Hasonlóság. Mint amikor szellemjárás volt a golfpályán. Egy jel a fán, erős érzelmek megörökítése, az hívta oda. Hogy Darrennél ez miért működne, fogalmam sincs. Egyelőre a tényeket akarom látni. Nem hallottam más esetről. Fontos lehet, ha létezik ilyen. - Hé. Ha jól értem, nem lett baj - szólok és a vállára teszem a kezemet. Előrehajtott fejjel fixírozom, amíg fel nem néz. El ne szontyolodjon itt nekem! A Teremtő csak nem rázza szét a kölyke fejét. Le tudott állni. Nem ért csúnya véget a történet. Értem, mit szeretne. Barátian megmarkolom a csuklyáját, aztán elengedem. - Aggasztó, mennyi mindent nem tudunk... Ha válaszolt a kérdéseimre, akkor is csak ötleteim támadnak, egzakt magyarázat nincs. - Valami félrecsúszott félre. Miért nem sikerült elüldözni az öreget? Lehet, hogy ott kéne keresgélni. Olyan erős mágiát még soha, sehol nem éreztem. Lehetnek felerősített képességek. Mellékhatások. De az áldozásnál volt gebasz és borzasztóan sajnálom, hogy nem voltam ott. Nagy a hallgatás, nagy a csend. Kevés a tudás. És túl sok Alignak. Még itt van. Ez sok. - Amiket Annakpok mondott neked, amíg mondhatott...semmi nem utalt erre? Hátha volt egy elejtett megjegyzés. Talán az első Fakír képes volt erre, igaz, nem tudom, miért lett volna így. Az ezüst elleni védelemhez semmi köze. Összefonom magam előtt a karjaimat és csücsörítve kezdem piszkálni a borostámat.
Halvány árnyék kúszott át tekintetemen, amit ezúttal nem rejtegettem. Nagy dolog, igen, s eszembe se volt ezt tagadni, vagy elbagatellizálni. - Nem győzhet - mondtam halkan, tudván: nem kell kiejtenem a nevet, hogy tisztában legyen vele, kire gondolok. Megkapta a fiamat, megkapta a lányomat. Ha még össze is tör bennünk, nagyobb diadalt arat felettem, mint korábban bármikor bárki, s azt hiszem, ezt Yetta nevében is bizton állíthatnám. Dacból sem engedhetem ezt. - Mindenképp - biccentettem halvány mosollyal az üdvözletre. Fogalmam sincs, miért, egyszerűen váratlanul ér a humor, a megjegyzés, bennem pedig óhatatlanul görcsöt old fel valahol gyomortájt, ami egy őszinte nevetés formájában bukik a világra. Az, hogy a legmélyebb pöcegödör alján is járhat nekünk, Vérvonalfőknek egymás közt olyasmi, mint a pillanatnyi jókedv, kincs. Hogy a vállunkat nyomó teher alatt is röhöghetünk egyet, egyszerre eszelős és felszabadító érzés. Erőt ad, reményt. - Azon a téren már menthetetlen vagyok - mondtam még nevetve, majd megvártam, amíg a kacagás visszhangját végleg elnyeli a végeláthatatlan tárnalabirintus. Bízom benne, hogy fogunk mi még nevetni egy szebb kor hajnalán, most azonban kénytelen voltam a problémákkal foglalkozni. Ennek megfelelően beszéltem a viszontlátásról Payne-nel. Mindent elmondtam, igyekeztem az összes fontosnak ítélt részletet elé tárni, majd figyelmesen hallgattam válaszképp adott, kutató kérdéseit. Próbáltam visszaemlékezni a szavaira, az ő reakcióira is. - Azt mondta, hogy... olyan volt, mint "akkor". Az átharapására gondolt, amikor én... kitéptem belőle Ryan Kölykét. - Nagyot nyeltem, a szám kiszáradt pár másodpercre. Homlokomat vakartam következő kérdéseire, szemöldökömet ráncoltam. - Nem. Az egyetlen furcsaság, ami mondjuk még korábban volt, az azon az éjjelen történt, amikor elrohant. Rocky, úgy találtam meg, mintha zsinóron húztak volna hozzá, pedig nem száz méteren belül tartózkodott. És nem csak ő. A többi is.[/color] - Bármennyire szerettem volna más színben feltüntetni ezt a magam számára, akkor is ijesztő volt. Nem egyszer tartottam magam szándékosan távol a hatalomtól, de most nem volt se kitérés, se tudás. Hiába rakhattam össze néhány kisebb képet, a teljestől messze álltam. Nevetséges, mennyire megnyugtató tud lenni egy vállra tett, súlyos kéz. Nevetséges, mennyire szükségünk van olykor kapaszkodókra, hiába igyekszünk minden erőnkkel összetartani egy látszat-várat. - Ő az egyetlen Kölyköm - suttogtam magam elé, majd lassan rá emeltem pillantásomat újfent, hogy a szemébe nézhessek. - És valószínűleg soha többé nem lehet másik. Muszáj tudnom, mikre vagyunk képesek, hogy én mire vagyok képes, mielőtt nagyobb kárt okozok a tudatlansággal, mint előttem bárki. - Lehet, hogy ez túl drámain hangzott, de akartam, hogy értse. Nincs veszélyesebb és kiszámíthatatlanabb a hatalommal bíró tudatlannál, s az, amit én tudok, jelen helyzetünkben vajmi kevés. - Annyit tudok, amennyit az utána lévő hetekben mondtam - ereszkedtek meg vállaim. - Annakpok fellázadt, Alignak kihasználta és nekem kellett takarítani. - Durva, nyers és méltatlan ez azokhoz, akiknek a vérét követelte a pillanatnyi nyugalomért. - Ő... nem mondott semmit. Hangom síri volt a beismerés súlya alatt. Egyetlen Testvérünk sem tudta ezt, Sarah-nak is annyit árultam el, hogy nem volt "előkészítőm", mint nekik, ám ilyen nyíltan egyikük előtt sem fedtem fel, hogy azon a hajnalon jószerével fogalmam sem volt, mire jelöltek ki. Sejtések, az általános történetek voltak mindössze és egy majdnem-apa, aki a végén szorosan magára zárta a kagylóhéjakat, hogy eredménytelenül püfölve próbáljak bejutni hozzá. - Mesélj! - Alig hallható kérés volt, szinte csak a szám mozgott, hang mintha ki se jött volna rajta.
Bólintok arra, amit mond. Olyan magabiztosan mondja, mintha ez elég lenne. Kívánom, hogy ne csalódjon. Én nem várok hasonlót, nem látom ilyen tisztának az eget és nem azért, mert per pillanat egy tárnából nézem. Panaszkodni viszont én sem fogok. A nagy röhögésen először meglepődöm, mert ennyire azért nem volt jó a poén, csak a szokásos fanyarságomat adtam elő. Mégis kijött valami, ha nem is panaszkodik, most kinevette magából a gátak egy részét. Elmosolyodom, ahogy nézem a vidám Darrent. - Csak az asszony meg ne tudja... Hasonló szint, lehet, hogy ezen is halálra röhögi magát. Házasélet. Én nem álmodom erről. Volt, nagyon régen, szép volt, a végét leszámítva. Nagyon válogatós lettem, Nia óta kevésbé bizakodom. Ginnie-vel is inkább csak ragaszkodás van és még pár meg nem nevezett valami. Nem visszük túlzásba. A Payne-idézeten elgondolkodom. Elfordítom a fejemet, mintha a fal hordozná magán a választ egy titkos, eleddig nem látott vésettel. Előhívott egy idegent, hogy megölje. És a saját vérét örökítse a lányba. Ha szegény kölyök most is azt érezte, hogy meghalni szólítják, az csúnya csapás. Átélte a halálát, aztán látta másokét és még ez is? - Ezt a Trükkmester csinálja. Semmi értelme, hogy az Alapítókhoz vagy legalább a Szabadhoz eredendően kötődjön valami ilyesmi - szólok visszanézve rá. Nekem ugyan nincs kölyköm, de amelyik utóddal beszéltem azóta, nem panaszkodott ilyenről. Kizárt, hogy más is belefutott volna. Ez annyira abnormális, hogy egyikünk fogadná el sima mellékhatásként. Teljes meggyőződéssel állítom, amit állítok. Ennyit biztosan tudunk. Kevés. - A többi áldozat? Vagy a többi fakír? Ez nem mindegy és mivel nem látom át teljesen, rákérdezek, akkor is, ha hülyeségnek hangzik. Az Áldozásnál félrement valami, ennek lehet egy ilyen utórezgése. Amiről nem kell feltétlenül tudnom, hisz ezek szerint csak Darrent érinti. Józan fejjel próbálom feltérképezni, mi történt, mi történik. Ha ezzel idegessé teszem, hát vállalom. Ismer, fogja tudni, hogy nem esek ámulatba, sem kétségbe, hanem az okokat és a megoldásokat keresem. - Erőteljes összeköttetés. Mintha kaptál volna egy nyomkövetőt, ami néha nem csak látja, hanem hívja is a célszemélyt. Nem túl diszkréten. Áldás és átok együtt? Mi haszna van abból, hogy tudja, hol vannak, ha majdnem megöli őket? Szét kéne ezeket választani. Vagy ha mennek, hát menjen a két hatás együtt. Nyugtatás. Hát igen, néha mindenkire ráfér. Felvonom a szemöldökömet, mikor a hím azt mondja, nem tervez több kölyköt. Most van a csúcson, de ha Payne nagy lesz, még akkor se esik le onnan. Van időnk. A folytatásból megértem, honnan ered a probléma. Felkapom a fejemet és nagyot sóhajtok. Elhúzom a számat. Nem tudja. Nem tudja, mire lett képes. Mi a fenéért lett odahívva, ha ezt... Na ne. Tisztelni kell az Első farkasokat, de Annakpok lázadása nagy bajokat okozott, talán visszafordíthatatlanokat. A vérében volt? A személyiségében? Megengedték a szellemek. Akkor kiút is van vagy elhordozható a teher. Mikor meghallom, mikor kimondja, szó szerint, arra nem mondok semmit. Én nem fogok pocskondiázni egy Őst olyanért, amit valaki mondott róla. Így legyen Darrennek tekintélye? Megkapta a pásztorbotot, csak nem mondták meg, hol keresse? És most nekem kell beavatnom abba, amibe lehet. - Én szerencsésebb voltam. Nos, a teljes, majdnem évezredes energiájukat nem kaptuk meg, attól nem kell tartani, hogy ez szabadulna el. Elvitték magukkal. Egymás erősségeit és gyengeségeit tudni biztos jó dolog? Én tudni akarom, de ha mindenki tudja, abból még összeesküvés is lehet. Ez a testvérieskedés nem megy egyik pillanatról a másikra és ha azt vesszük, hogy Tupilek és Alignak között hogy ment, hát... A vérvonali képességünket mi használjuk a legjobban. - Találkoztál mostanában ezüsttel? - kérdezek rá anélkül, hogy bármi konkrétumot elárulnék. - Az alku azért megvan, ugye? Úgy lett volna, hogy ezt az áldozatot a szellemek elfogadják. Tupilek két éve, mikor meghaltunk, azzal hozott vissza minket, hogy esküt tettünk hibáink kiküszöbölésére. Az Elsőktől ennél sokkal többet kért. Az életüket és azét, aki szívüknek a legkedvesebb. 13 Testvér egyetértése kellett. Őszintén szólva én azon csodálkozom, hogy bármily nemes lelkek, összefogtak, úgy, mint régen az Ellenség ellen. Mi lennénk azok, akik egy tiszta világban vihetnénk tovább a vérvonalat. Lehet, hogy ismétlünk. Közbeszólhat, ha valamit már tud. Feleslegesen én se koptatnám a számat. Denaalit szóba se hozom. Csak bonyolítana mindent. Majd egyszer. Egy gondolat viszont még fontos. - Tegyük össze a dolgokat. Annakpok fellázadt, Alignak kihasználta, ahogy mondtad. De ez nem egyszerű takarítás. Egy szeletkéjét megosztja veled és ezzel megölné a kölyködet, aki áldozat volt. Megszállja a másik áldozatot, gyilkol vele és üzenetet küld, hogy él és virul. Egy halott őrző és egy lelki sérült. Aki Alignak múltkori látogatásakor olyan sérülést szerzett, hogy még mindig nem ép. - Szerintem te itt nem takarítasz, hanem arra akar kényszeríteni, hogy nézd végig a bosszúját. Ő venné el azok életét, akiket az Elsők öltek volna meg, ha minden sikerül. Nem magyarázkodom, hogy valójában nem örülök az életben maradásuknak, satöbbi. Annak nem örülök, hogy még itt van az öreg cselszövő. Akit nem festek a falra. Más áldozatokról nincs ilyen hír, csak a két fakírról. Ez fajirtásnak tűnik. Mintha szabad kezet kapott volna, hogy a lázadókkal végezzen, kezdve azokkal, akik a legerősebbnek kedvesek. Jenny-nek viszont semmi baja. Sajnos hozzá kell tennem, hogy még... - Ha minden igaz, utoljára Yetta-ban volt. Most te mesélj, minden részlet számíthat. Az újdonsült Omegánk jó kapcsolatokat ápol Ms. Morgannel és Egon is, úgyhogy tudunk pár dolgot. Darren sokkal többet is tudhat.
Nevetésem ugyan elhalt, vigyorom azonban pár másodpercig még kitartott szavai után. Szeretem megragadni az alkalmat a jókedvre, hiába. Ettől kezdve aligha lesz ilyesmire lehetőség a felmerülő problémák tekintetében. nem veszem vallatásnak kérdezősködését. Én kerestem fel, én hívtam ide, én kértem tőle segítséget. Ha egyedül i boldogulnék mindezzel, nyilván nem állnánk most itt, ám a hiányosságaim égető gonddá váltak. - Másnál eddig nem tapasztaltam ilyet - ráztam meg fejemet. - Bár az is igaz, hogy azóta szinte állandó jelleggel teljesen felvont pajzzsal járok. - Ami átkozottul kockázatos magányos farkasként, mert az egy dolog, hogy így nehezebben szúrnak, csakhogy én is másokat. - Nem tudom, mi hozta elő, de se előtte, se után nem volt ilyen. Fejemet ingattam a nyomkövető áldás-átok hatására, mert az eddigiek alapján ilyesmi lehetett a helyzet. Így is cudar világ vár a Fakírokra, lassú halál, ha úgy tetszik, a francnak se hiányzik, hogy én még grátiszban tizedeljem őket. Sajnos, ahogy a vérvonalam, úgy a beszélgetésünk tekintetében is egyre neccesebbé válik a helyzet. Látom a hím arcán a megrökönyödések sorát, az elképedést, a hitetlenkedést, és még... némi felháborodást is. Mondana valamit, lerí róla, ám annál megfontoltabb, fegyelmezettebb, semmint engedne hirtelenségnek és meggondolatlanul vágná a másik arcába, hogy éppen mi futott át rajta. Nem is kellett. Tisztában voltam a helyzetemmel, azzal, hogy Annakpok tette milyennek tűnhetett. Sarah azt mondta, hogy szerinte bízott bennem annyira, hogy így is megoldom. Kedves vigasz, kiváltképp tőle, ám a puszta tényeken sajna mit sem változtatott. Azonban ha valóban ilyesmi vezette abban a hirtelen pillanatban, valamire ráérzett. Megkönnyebbült a kósza sóhaj, amivel az erejük magukkal vitelét nyugtázom. Az kellett volna még csak nekem, hogy a puszta, könnyednek szánt legyintésem bezúzza valaki koponyáját... Következő kérdésére viszont kevély mosolyra rándult szám sarka. - Hogyne találkoztam volna - mutattam fel gyűrűs-karkötős jobbomat, bal fülem közelébe emelve, amiben végig ott sorakoztak fülbevalóim. Pólóm nyaka éppcsak sejtetni engedte az alatta megbújó, vékony ezüstláncot. Sokan megtévesztésből fehéraranyat hordanak. Más vérvonal tagja a puszta összezavarás érdekében - találkoztam már ilyennel -, a sajátunk pedig beetetésből. Én viszont ezen a téren meglehetősen hivalkodó vagyok. - De csak ezekkel, amiket megszoktam, erősebbel nem. Az utóbbi időben elhanyagoltam a vérvonal képességem fejlesztését, valahogy, ki tudja, miért, hátrébb szorult a fontossági sorrendben. Így sem volt okom panaszra, ez tény és való, baromi jól álltam a koromhoz és a fokomhoz mérten. - Meg-meg - bólogattam szaporán. - Tudok a sajátomról és az Alapítóékról is, ahogy arról a hímről is, aki az utódlásnál és az Áldozásnál is jelen volt. - Ő a legfrissebb célpontom. Arról pedig már nem ejtek szót, hogy egyébiránt ezt az alkut is micsoda vesződségek árán tudtam kicitálni Triából. Egek, mennyire nem fűlött a foga az egészhez! Cseppet sem csodálom, hogy minek után ebbe belekényszerítették, a végén felrúgta az egészet. Én emiatt sem mertem nemet mondani a saját, Alignak által rám testált választási lehetőségekre. Bólogattam arra, amiket mondott és egyáltalán nem zavart a dolgok újbóli átrágása. Amikor visszajöttem a gyermekeim megölését követően, a színük elé álltam és majdhogynem mindent elmondtam... Az egy durva sokk volt. Nekik, nekem. Ott és akkor ráadásul lehetőségünk sem volt alaposabban átbeszélni a történteket, a további tennivalókat, amire pedig nagyon is szükség lett volna, ám abban a helyzetben nem meglepő módon inkább a szétszéledést választottuk. Hazudnék, ha azt mondanám, nem örültem neki. Túl friss volt a seb. Tupilek szerelmére, még azt se fogtam fel, hogy mik lettünk! Bár Payne esete megrémített, jelenleg mégis összeszedettebben álltam az egészhez, mint akkor. Elnyílt a szám következtetésére. - Nem. - Ez volt minden, amit ki bírtam bökni. A józan ész és logika helyett a tagadás beszélt belőlem, a mélyre rejtett félelem, hogy az áldozat, amit azért hoztam, hogy a többiek, akik azon az éjjelen a sziklán voltak, egyszerűen értelmét veszti, semmissé válik. Lehet még így. Semmi sem garantálja, hogy a következő ámokfutása során nem hal meg egy-két Áldozat. Keldronnak igaza volt, bassza meg! Elmondtam neki töviről-hegyire az egész esetet újból, frissen, felelevenítve mindent. Másodjára már könnyebben jöttek a szavak, ám így is reflexszerűen elhallgattam, hogy mi volt annak a feltétele, hogy Alignak elhagyja Yettát és ne vándoroljon tovább a többi Áldozatba ígérete szerint. Csak annyit mondtam ezúttal is, hogy "alkut ajánlott, amit teljesítettem". És még így is... a vérvonalam ki fog halni, ha nem találok valami megoldást, mert több Fakír sem be-, sem átharapásból nem születik jelen állapotok szerint. A farkas a mélyben felmordult. Elképzelhető, hogy Payne után valóban nem vállaltunk volna újabb Kölyköt, ám az a saját döntésünk lett volna. Alignak pedig megfosztott minket a választás lehetőségétől - megint. Sértett, dühített, a haragom pedig immár nem egyedül neki szólt, Tupilek és a Magas Hegy ugyanúgy részesült belőle. Világ életemben pacifista voltam, egyetlen kezemen meg tudnám számolni az ettől eltérő, kirívó eseteket. Nos, ez egy volt közülük és a középső ujjamon tartottam számon.
Nem bánom, hogy egy kis jó hangulat becsúszik. Kevés ideig tart, azt már jobban bánom. De hát nincs minden nap karácsony. - Szerintem jó, ha ezt a szokást megtartod. Én is így szoktam. Míg kerestem, rést nyitottam, most már én is zárva vagyok. A mi energiáink egy kicsit mások lettek, mióta a rituálé megtörtént és nem hiányzik, hogy ez feltűnjön valakinek. Szóval nem volt semmi erős érzelmi kilengés, semmi különös. Nem tudja, mi hozta elő. Tovább nem kérdezek, Darren elég értelmes, hogy észrevegye, ha előtte történt valami lényeges. Fogalmam sincs, mit javasolhatnék. Ha elvette volna Payne farkasát, nem maradt volna kölyke és ez eléggé padlóra küldte volna, tekintve a kilátásokat. Egy vérvonal fejével nem történhet meg ez. Azért vagyunk, hogy egymáson is segítsünk, nem csak a hozzánk tartozókhoz. Az a megkönnyebbült sóhaj nekem inkább teher. Ezt se tudta. Mindent el kell mondanom. Túl nagy dolgok forognak kockán. Veszélyes, de a hallgatás még veszélyesebb lehet. Olyasmiről van szó, amit már eleve hallania kellett volna. - Ha minden igaz, mi használjuk a legerősebben a képességet. Remélem, hogy ez nálad is működik. Próbáld ki a legtisztábbat! Ha nem találsz, szólj... Nem zavartatom magam, hogy büszke az ékszereire és a tényre, hogy neki alig árt, ami nekünk eléggé. Van ezeknél sokkal tisztább és a Falkában akad, aki simán megszerzi. Vagy elő is állítja. Darrent ismerve gyanítom, hogy rendelkezik forrással. Ettől még számíthat rám. Örömmel hallom, hogy nem teljesen beavatatlanként csinálta végig a rituálét. Azt érzem, hogy tudnom kellett volna erről. Eska tudta? Együtt laktak Annakpokkal, legalábbis egy ideig. Mindig azt érzem, hogy keveset tudok. Többet kell. Nem lehet mindent tudni, de arra kell törekednem. Végigvesszük az egészet, hogy minden tiszta legyen. Neki is, nekem is. Tartott egy nagy hegyibeszédet, igen. Szarabb a helyzet, mint ahogy akkor mondta. Nem ártana mással is beszélnem. Emma-val alig értekeztünk, Sophie-val találkoztam, de az egy igen rövid randevú volt. És így tovább és így tovább. Nagyon gyenge ez a Nem. Kegyetlenül hangozhatott, amit mondtam. Kegyetlenül tényszerű. Sajnos nincsenek ellene jó érvek. Mitől jelenthetnénk ki biztosan, hogy nem így lesz? Más vérvonalbeliekről nem volt szó, na ja. Lester akkorát kamuzott, hogy az Omega cím nagyon kijárt neki. Őt ismerve, lesz még rosszabb is. Most szórakozik, amikor eleve áradással fenyeget a pöcegödör... Végighallgatom Darrent, türelmesen, figyelmesen. Yetta-nak se lehet együtt élni mindazzal, amit átélt és amit a párja átélt. Náluk hányatottabb sorsú farkaspárt nem ismerek. A hím farkasát nem érzem, mivel bezárkóztam, de sejtem, miket érezhet. - Még egy dolog, Darren: arról tudsz, hogy farkastalaníthatsz fakírokat, ha rászolgálnak? Képes vagy rá. Nem volt valami olyan érzet, hogy elégedetlen voltál Payne-nel, haragudtál rá, méltatlannak érezted, bármi, idegen hangulat? Mint amikor egy Teremtő megbánja a Teremtést? Ez megint kemény kérdés, de tudnom kell. És neki is tudnia kellett erről az adottságról. Belém hasít egy gondolat. Na, most ül ki az arcomra az igazi aggodalom. - Emlékszel esetleg, hogy szó szerint hogy szólt az az átkozott fenyegetés? Egyáltalán nem tudtok kölyköt harapni vagy az történik, hogy megszületik és várjátok, várjátok, hogy megjelenjen a vérvonali képesség, de...üres lesz. Mert az egy új faj születését jelentené. És a Taigetosz alatti szakadék tele lesz selejtesnek bélyegzett farkasokkal. Sok ártatlan halna meg, de nem ez aggaszt igazán. Hanem az, amit az élők tennének egy pár ilyen eset után. - Beszéltél erről bárkivel? A többiekkel? Egyáltalán tudsz róluk valamit? Túl sokat nem tudtam neki mondani. Sajnálom. Szeretnék segíteni. Gondolkodom, hova fordulhatnánk. Az Anernerk és az őrzők talán benyögnek valami okosat. De legalább megint megtudtam valamit. Darren hátára teszem a kezemet és mint a legjobb barátok, úgy kezdhetünk sétálni. Az álldogálás már nem jó. Haladni kell.
Komoran biccentve értettem egyet vele pajzsomat illetően - és már most utáltam, a farkas pedig felborzolt szőrrel, éberen lesett. Most miféle láncot akarok a nyakába varrni, miután végre, annyi év után hagytam érvényesülni, kibontakozni? Ezúttal az lett a különbség, hogy mindketten gúzsban leszünk? Meddig fog ez fajulni? Mikor fogok besokallni, azt mondani, hogy elég és felborítani az asztalt? Mert ez nem én vagyok: nem szoktam felvont pajzzsal járni-kelni, más alkuja miatt a sajátjaimat ölni, őszinteségrohamokat kapva kitárulkozni, mint egy... kurva. Lenyeltem a felszín közelébe se jutott feszültséget. Röhejes, hogy a halálod után értelek meg a leginkább, Annakpok. Kénytelen vagyok vallani, de óriási szerencsémre, Rocky nem hagy cserben, s ehhez mérten minden figyelmemmel neki adózok. - Mindenképp így lesz - ígértem az ezüst kapcsán, buta, gyerekes lelkesedést érezve egy szívdobbanásnyi időre. Az egyetlen dolog volt jelenleg, ami elé várakozással tekintettem. - Szerintem meg tudom oldani, de ha mégsem, mindenképp szólni fogok, köszönöm. - Ezzel egyfelől biztosítottam, hogy annyira nem reménytelen a helyzet esetemben, nem vesztem el teljesen, ugyanakkor a felajánlott segítségért hálás voltam. Tulajdonképpen fénypont volt az is a beszélgetésünkben, kiváltképp az eddigiek után, hogy az egész áprilisa felfordulás előzményeivel tisztában voltam. Ezen a téren nagyjából közös tudásból merítettem, eltérés pedig nyilvánvalóan akadt, mivel mindketten mástól tudtuk, amit. A személyes perspektíva befolyásol és formál bizonyos részleteket, ez ellen nincs mit tenni. Ennek ellenére, ahogy láttam, nincs drasztikus eltérés, mivel nem akadtunk meg ezen a ponton. Apró sikerek. - Persze, hogy tisztában vagyok vele - hűvös, fanyar a mosoly, ami arcomra kúszik -, szűk egy hete sikerült megtudnom. - Emiatt, ha nem is mérges, de bosszús voltam, amire rátett némileg, hogy Rocky kérdése nyomán olyan tiszta lett a kép, amilyen talán még soha. Megráztam a fejem. - Nem, de jóval vehemensebben hívtam. Mint amikor megörülsz valakinek, és erősen megöleled... annyira, hogy az már fáj és mire észbe kapsz, halálra zúztad. Azt hiszem, ehhez hasonlított a leginkább, de nem lennék meglepve mindezek után, ha majdnem az lett volna - dörzsöltem meg az arcom. Nem, tényleg nem akartam belegondolni, mit csináltam volna, ha elveszem Payne farkasát. - Csak a Fakírokkal tudom ezt tenni? - Éppen elég az is, tudom én, főleg nekem. Szemöldököm ráncolva próbáltam minél pontosabban felidézni a szavakat, amiket a párom szájába adott, félretéve az azóta született értelmezést, valószerű megfejtést. Azt hittem, örök életre, halál pontosan megjegyzem és tessék... - Azt mondta, hogy a fajtám kihal. Pontosabban "a fajtátok", de mivel Annakpokkal rúgta össze a port utoljára és velem szemben voltak feltételei akkor, elsősorban a saját vérvonalamra értettem. Kihal, mint a királyi családok, akiknek nem jutott fiú utód. - Fortyogott bennem a düh, még mindig. - Ebből arra következtettem, hogy lesz utód, de tökéletlen. A fiú nélküli királyi család neve eltűnik. A vérvonal, aminek a tagjai beharapnak, de a vér nem megy tovább, kihal... Ahhoz képest, hogy valójában mekkora indulat lakozott bennem az egész kapcsán, büszke voltam magamra, hogy eleddig mindössze Keldronnal szemben fakadtam ki egyetlen egyszer. Az sem volt olyan hosszú és destruktív, mint lehetett volna, ó nem! Ezt teljesen másra, másoknak tartogattam. - A Krónikással. A helyzet eléggé el tud durvulni, ha nem megyünk elébe, de erről majd akkor akarok részletesebben beszélni, amikor többen leszünk együtt. Olyan döntést kell meghoznom, amiből nem hagyhatlak kii titeket. Illetve, de, megtehetem - húztam féloldalas, örömtelen mosolyra számat egy villanásnyi időre -, viszont azzal sokat ártanék. Még csak azt se tudjuk, képesek vagyunk-e mind egy hullámhosszra kerülni. Ha önfejűen cselekednék, őket meg se kérdezve, röpstartból csesznék el mindent. Köszönöm a lehetősége, ám nem így szeretnék maradandót alkotva bekerülni a krónikákba. - Az elvándoroltaknak az elérhetőségeit tudom, azt nem, hogy pontosan merre lehetnek, Sarah pedig velem van. - Engedem, hogy tereljen, nincs ellenemre a séta, sőt, jól esik. Sok téren egyébként is úgy érzem, mintha egy helyben toporognék, legalább a fizikai világ adja meg a haladás illúzióját. - Az biztos, hogy hamarosan összehívok mindenkit, remélem számíthatok rád - pillantottam felé. A világ nagy eséllyel hatalmas változás előtt áll, aminek most nem örültem, nem vártam.
Darrennél nem olyan egyszerű ez. Én imádok pajzs mögül nézelődni vagy csak egy kis résen át. A Szabad és a Hajnali Köd között óriási a különbség, talán a legnagyobb. De ezzel neki kell megküzdeni, tanácsot adtam, nem sok egyebet tehetek. - Remélem, felfedezel valamit. Ha nem, akkor megint lesz min gondolkodni... Az ezüstöt kitárgyaltuk. A képességnek működnie kell. Egyszerű analógiával azt kell éreznie, hogy az ez fém se ártalmasabb, mint bármi más. Lehet próbálgatni. Én is teszteltem a láthatatlanságot és még fogom is. Kölyökkoromban álmodoztam róla, Chatocly hamar szétzúzta a képzelgéseket. És íme. Érett fejjel is izgatott vagyok, még több hónap után is. Készséggé kell fejleszteni. Ha Darrennek segítség kell, kap, teljesítem az ígéretemet. - Akkor más is törődik veled, ennek örülök. Kitől tudod, ha szabad kérdeznem? Tőlem informálódik, de ezek szerint mással is tárgyalt már és az nem tudott segíteni a Payne-nel történtekben. Sokan voltunk ott, Darren szinte mindenkit ismert már előtte is. - A farkasod valahogy eszét vesztette, ha nagyon egyszerűen akarom mondani. Egy összegzésnél többre nem telik. Ami eszembe jutott, azt megcáfolta, így marad a gondolkodás. Esetleg az együtt gondolkodás. - Az Elsők csak a saját vérvonalba tartozót tudták elvenni. Mi ugyanazt örököltük. De mivel a te eseted finoman szólva speciális... Darren nyilván nem próbálgatná csak úgy, de ha megint van egy ilyen kilengése, jó vagy rossz irányba, csúnya meglepetés lehet. Alignakból kinézem, hogy képessé tette erre. Hopp, véletlenül kirántja, aztán nézhet, mint az ürge kiöntés után, hogy ez mi az isten volt? Óvatosan figyelmeztetem, ördögöt még mindig nem pingálok a falra. Ahogy pontosan felidéz mindent és aprólékosan kifejti, sajnos az jön ki, amire én is gondoltam. A királyi családokban is mindig volt fogyatékos gyerek. De ha csak olyan születik? - Ezzel nem lehet várni. Akár már élhet is vérvonal nélküli, aki nagy csalódást okoz. Vagy élt, de már meg is ölték. Nincs időnk. Jó, hogy elmondta. Bennem most tisztázódott. Ha "csak" termőképtelenné váltak volna, az is elég baj lenne. Azt hiszem, a rituálé után mindenki el volt foglalva a saját bajaival és nem gondolt bele ebbe, mikor Darren megosztotta velünk a történteket. Nem mehet így tovább. Egy célért küzdünk, nem hagyhatjuk magára a másikat, ha őt pécézte ki az öreg ősünk. Már nem mutogatok aggódást. Inkább azt látni, hogy járnak a fogaskerekek. Talán illene bocsánatot kérni, hogy eddig nem foglalkoztam, nem foglalkoztunk a témával. Nem fogok. Darren érzékeny vagy érzelmes, néha mindkettő és most a segítséget, a támogatást érzem helyesnek, nem a térden csúszást. Elindulunk, először befelé, ha a hím nem bánja. Még mélyebbre kell ásnunk. - Sarah... Valahogy megértem. Nessa-val mennyit tisztáztál le abból, hogy mentek hozzád vagy "elcsábítottál" pár farkast? A nőstény vérvonalfőként nem lenne szimpla falkatag, de még komoly titulusú sem. Nálunk nem. Sajnálom, mert kedvelem. De tényleg értem. És a falkahűség egy szempont, a feladatok teljesítése egy másik. Ha választani kell, legyen a második és ha neki így ment, áldásom rá. Nem mintha rászorulna. - Jó, egyértelmű. Megpróbálom elérni, akit még lehet közülünk. Köszönöm, hogy nem egyedül vágsz neki. Teszek még pár lépést, meghallgatom, ha válaszol. Aztán egy lehelletnyi csend után felteszek egy nehéz kérdést. - Tudod, fura, hogy Eska, a titoktartás mestere többet mondott, mint Annakpok, akinek senki nem parancsolt, max a szellemek. Azt legalább elmondta, hogy miért nem beszél? Mennyire ismerted őt? Én egyáltalán nem. Tudom, milyen jelentést írtak róla, mikor Vörös Hold volt és Eska is mondott pár szót, nem sokat. Érdekes személyiség lehetett, vadnak tűnt. Nem szoktam a múltba nézni, de ez most érdekel. Szíven ütött, hogy... Csak magamban mondom ki. Szarban hagyta Darrent és így az egész vérvonalát. A hirtelen döntésén nem csodálkozom. Hogy előre megfontoltan hallgatott, az a különös. Mindenkinek nehéz, de így? Ehh...
Én is bíztam benne! Áldás lenne legalább ezzel ötről a hatra jutni és nem hosszú köröket futni azzal kapcsolatosan, vajon miféle pluszra tettem szert vérvonal tekintetében. Adja Tupilek, hogy Rocky tippje ráhibázás is legyen! Akadtak azonban ennél nagyobb volumenű gondok is, bár ugyanúgy összefüggésben álltak tudatlanságommal. - A Krónikás árulta el. - Minek titkoljam? Ott volt ő is azon a végzetes hajnalon, alapvetően szükségünk van az őrzőkkel való szoros együttműködésre és nem fogok gátat építeni oda, ahová a hiányosság még hidat is emelhet. - Szerintem kedvelnéd, jól kijönnétek egymással. - Ez ugyan eltért a tárgytól, ám engem halvány mosolyra késztetett, s ebből ő is levehette, hogy nagyjából milyen kaliber lehet a férfi. Bólintottam arra, ami a farkasomat illette, bár a fenevad már-már kikérte magának a maga hűvös arroganciájával pajzsom mögött gubbasztva. Még hogy ő eszét veszítse... Elnéző a mosoly, amit gondolatban küldök felé, öröm viszont nem lappang bennem, mert nagyon csúnya is lehetett volna az eset vége. Arra pedig görcsbe rándul a gyomrom, hogy mit jelenthet speciális esetem a farkas elvételét tekintve. - Fasza... - nyögöm ki velős véleményem. Kurva jó lesz, ha kivételként ad hoc vérvonalak farkasait tudom elvenni, más se hiányzik... Ennél is jobb, hogy így aztán végképp nyakig-pajzsra vagyok ítélve, legalábbis addig, amíg biztosat nem tudunk. Ami ki tudja, mikor lesz. Fantasztikus. Épphogy, de megrándul arcom, ahogy felveti a vérvonal nélküliek lehetőségét. Nem vagyok Terézanyu, ugyanakkor látom magam előtt, hogyan hull porba megannyi nagy reménység, áhított Teremtő-Kölyök kapocs. Mert ha meg is hagyják az életét, sose fog úgy kötődni a beharapójához, mintha valóban a Teremtője lenne. S ha esetleg átharapják más vérvonalba, még távolabb kerül. Az sem elképzelhetetlen, hogy a teremtéssel próbálkozót is megbüntetik, megvetik, mert a kudarcot az ő számlájára írják, mintha túl gyenge volna. - Nem csak miatta és a Fakírok miatt fontos ez. Ha velünk képes volt ilyesmit eljátszani, mással is megteszi. - Fogalmam sincs, miféle erőket emészt fel egy ilyen megkötés, de biztosan nem egyszerű, különben rég folyamodhatott volna ilyesmihez. Ugyanakkor... ahhoz talán még neki sincs ereje, hogy egy az egyben megakadályozza újabb vérfarkasok születését: ha vérvonal nélküli, akkor is farkas. Jól sejtette, valóban nem a sajnálkozásra volt szükség. Már csak azért sem, mert soha egy pillanatra meg nem fordult a fejemben, hogy ilyesmit várjak tőlük. Legyenek mellettem, egymás mellett, támogassanak, harcoljanak - ennél több aligha kellhet. - Elmondtam neki előre, hogy elsősorban kiket fogok hívni. Tisztelem őt, ráadásul magamat is többre tartom annál, semmint, hogy alamuszi módon "ellopjak" tőle néhány falkatagot. Egyébként sem hiszem, hogy megleptem volna. - Ha megnézzük, kik jöttek, valahol várható volt. És még többeket is hívtam volna, ám hozzájuk nem volt pofám, vagy azért, mert fontos és egyszemélyi rangot töltött be, mint Lili, vagy mert jóval közelebb állt Nessa szívéhez, semmint azt a nőstény valaha nyíltan kimondaná. Ezért nem háborgattam Ginette-et. Sarah-ra viszont szükségem van, s ahogy haladnak az események, úgy egyre biztosabb vagyok ebben, nem pusztán azért, mert mindig is jól kijöttünk egymással és a barátom lett. Keserűen kaccantam fel Rocky hálájára. - Atanerkként beleestem hasonló hibába - ingattam nehezen fejemet. - Ráadásul ez sokkal nagyobb horderejű annál, minthogy én egyedül döntsek vagy szálljak harcba. Rátok ugyanúgy hatással lehet mindez, és egyikőtöket sem akarom megfosztani a választás, a véleménynyilvánítás lehetőségétől. - Túl sokszor kobozták el tőlem a szabad akarat adta kiváltságot, az igazi döntés lehetőségét. Legyek átkozott, ha én is így teszek. Ha pedig ez némi löketet ad ahhoz, hogy bízzunk egymásban és egyként lépjünk fel Alignak ellen, rajtam nem fog múlni. Megrándult szám sarka sétánk közben, ahogy Rocky képtelen feladni Tria miértjeinek firtatását. Nem hibáztatom érte, nem haragszom miatta. - Sokkal jobban ismertem, mint szerette volna és jóval kevésbé, mint akartam - feleltem csendesen. - Nem volt rá szükség, hogy elárulja a hallgatása okát. - Tudom, miért tette. Ugyanazért, amiért én is sok bajt elhallgattam Yetta, Jenny és Payne elől, amiért ókedv mögé zártam minden szarságomat. - Ezért nem tudok rá neheztelni, Rocky. És azért, mert bízott bennem. Abban, hogy így is helyt állok. - Őszinte volt a mosolyom, a hangomból érezhető ragaszkodás, tisztelet és szeretet nem kevéssé. Semmit se számít, mennyire készítesz fel valakit vagy sem, úgyis kevés lesz. Úgyis elbukik. Nem beszéltél, mert nem voltál hajlandó a saját halálodra készülni egy elmebeteg kénye-kedve szerint táncolva. Azért én lettem, mert azon a reggel épp így ébredtél. Igaz, Annakpok? Gyarló módon igyekeztél védeni a hallgatással mindkettőnket Yettával. Most én foglak védeni, téged és az emlékedet. Te leszel a Fakírok Atyja, aki az Áldozáskor szemen köpte Alignakot, kiállt elé, és olyat hagyott örökül, ami képes lesz őt elpusztítani. Ezt fogják rólad feljegyezni, gondoskodom róla, mert neked hála, nekem szabad.
A Krónikás. Általában titokban szokták tartani a vezetőik nevét. A Protektort nem lehet, a többit inkább. Ha az áprilisban megjelentek között kell keresgélni, akkor van tippem, de inkább majd kopogtatok az egyetemen. - Talán ismerem is. Talán nem. Ez majd kiderül. Mindenesetre jó, hogy Darren több szálon is próbálkozik. Minden követ megmozgat. Az őrzőkkel amúgy is jó kapcsolatot kell ápolnunk, azt vallom. Ha nem is falkaszinten, de Utódok szintjén igen. Ismerek párat és még többet akarok. Fanyar szájhúzással bólogatok. Hogy tévedek-e, az csak akkor derül ki, ha megint baj lesz. - Egyébként ismersz olyat, akitől szerinted el kéne venni? Csak úgy elméletben. Amíg ilyen bajok vannak, gondolom, örül, hogy még létezik Fakír. Egyébként is inkább terelgetné, mint rögtön kinyírná. Nem olyan típus. De érdekel, hogy lát-e totál reménytelen farkast. Én a Teremtőmet látom ilyennek, vén fejjel már nem fog tanulni. Ő nem. Mégse igyekszem nagyon. - Ez az egyik. Azért is közös ügy, mert ha a kölyök nélkül maradtaknál lincshangulat alakul ki, abból bármi lehet, akár világszerte. Azt nem várjuk meg. Erre nem tárhatom szét a kezemet, hogy fakírügy, oldd meg! Ha ő megszívja, az nagyon sok farkas sorsát pecsételi meg. Hogy ez bármelyik vérvonallal megtörténhet, az odébb van. Meg kell előzni, de először azzal a bajjal foglalkozzunk, ami már megvan. - Megosztod velem is, ha már beszélünk? A húga több mint valószínű. Ginnie? Szegény úgy érzi, sehova se tartozik. Ha még úgy érzi. Cseppet sem közömbös. Nehéz, nehéz. Tudnom kell, kiről van még szó. - És szerintem ezt mindegyikünk felfogja, ha elmondod. Nem vagy egyedül, Darren. Jól teszi, hogy beavat minket. Tanul a hibájából. Most nem követi el. Látom rajta, hogy nem örül a kérdésemnek. Sajnos sok ilyen kérdés van. Még lesz is. - Tudod, én szívesen megismertem volna több Alapítót mélyebben. De hát nem jöhet össze minden, igaz? Ezt a hibát pedig én nem akarom újra elkövetni. Más a mi közösségünk, mint az Elsőké. Nem olyan könnyű megismerkedni és tartani a kapcsolatot. De fontos. Annakpok hallgatott. Darren is hallgat. Védi őt. Értem. Erre már nem mondok semmit. Hallgatok. Én még mindig nem fogadom el ezt legitim indoknak, de ócsárlásba nem megyek át. Ezen már nem tudunk változtatni. Darren így is felnéz az ősére, jól teszi és nem kell kérnem, igyekszik ő. Azt hiszem, most már a kijárat felé vehetjük az irányt. A világot nem a bányában fogjuk megváltani. - És amúgy nem hiányzunk, Darren? Beszélsz néha a "régi" arcokkal? Nézegeted Fairbanks fotóit? - kérdem félmosollyal. Sokan eltűntek. A Falkából is, a környékről is. Roxanről se hallottam mostanában. Emily felszívódott és még sorolhatnám. Tartalmas volt ez a beszélgetés. Nem vidám témát dobott fel a hím, mégis hozott egy kis színt. Fütyörészni kezdek. Haladunk a fény felé.
Mosolyom semleges, kifürkészhetetlen, többet pedig nem árulok el. Keldron segített nekem, nem keveset, ami azt illeti, ennél fogva masszív szemtelenség lett volna csak úgy elkotyogni a nevét. Nem lehetett rajta érezni a mágia áldását, tökéletesen lefedte, erre emlékszem, ennek pedig biztosan volt oka. Ahogy a többi Utód kilétét sem állt szándékomban kiadni, úgy az övét sem. Aki csak teheti, maga döntse el, mennyit árul el magáról - ha már engem a körülmények újfent megfosztanak a jelek szerint egy választástól. Az újabb kérdésen alaposan eltöprengtem, száma véve mindenkit, akit csak ismertem a vérvonalból. Először a Teremtőm ugrott be, hiába volt már halott, ám be kellett látnom, hogy még tőle se venném el, ha élne. A kettőnk ügye személyes volt, az én szememben volt bűnös, nem pedig Annakpok Utódjáéban. - Nincs egyelőre - ráztam meg végül fejemet. - De tartok tőle, hogy ez változni a fog a következő években - húztam el kelletlenül számat. A krízishelyzetek a szélsőségeket hozzák elő előlünk. Vannak, akikből a legjobbat - ők vannak kevesebben -, másokból pedig a legalantasabbat. Az első eset valószínűleg ideig-óráig hatna az elrettentő példa erejével, majd rájönnének, hogy engem is meg lehet ölni, én sem tudok egyszerre mindenütt ott lenni. Nehezet sóhajtottam szavaira. - Attól tartok, igazad van. De még ha nem is, jobb készülni a legrosszabbra és remélni a legjobbat, mint tétlenül ülni, várva a következő csapást. - Főleg, ha lehetőségünk van elejét venni annak. Tudom, hogy képesek vagyunk rá. Muszáj így gondolnom, mert ha mi nem hiszünk a saját sikerünkben, más miért helyezné belénk a bizalmát? Szinte felüdülés a kis kitérő, amit a falka helyzete, az elvándoroltak, a hozzám szegődők jelentenek, ugyanakkor érzem magamban, ahogy elértünk egy határt. Szám könnyed, féloldalas mosolyra húzódik, ahogy szemem sarkából Rockyra tekintek. - Nem. - Nincs éle ennek az egyetlen szónak, de a pont, ami követi, mázsás súlyú. Pillantásom sem hordoz ellenérzést, feszültséget, amennyire a zaklatott helyzet engedi, nyugodt vagyok, neheztelés szikrája se lobban. - Talán naiv vagyok, de szeretném tisztán tartani a szerepeket. Mindketten láttuk, mit hordoz magában, ha egy vérvonal feje falkásat játszik, belefolyik a csapat dolgaiban, életébe úgy, hogy elmossa a határokat. Mint Vérvonalfő a Vérvonalfőt kerestelek fel, Rocky. - Félelmetes volt kimondani. Ez volt a legelső alkalom, hogy ekképp aposztrofáltam magam, a megnevezés pedig idegennek, távolinak tűnt. Hiszen hol vagyok még én Annakpokhoz képest? - Más minősítésben, a következő alkalommal beszélhetünk majd úgy, mint Béta a Duxszal, de nem szeretnék ez alkalommal több szót ejteni a falkáról vagy a tagjairól. - Nem zárkózom el, bolond lennék, ugyanakkor tényleg kell a határ. Sarah esetében is tisztán látom magam előtt. Ha sikerrel járok, ő pont a Vérvonalfői mivolta nem kap soha komolyabb pozíciót a csapaton belül. Elég, ha én megosztom a figyelmem, nem kell, hogy ketten is ilyen módon láncoljuk le energiáinkat, figyelmünket. Másrészről emiatt is lennék neki rettenetesen hálás, ha mellettem maradna, amíg ezt a szartengert eltakarítjuk. Hümmögve ingattam fejem a kis ismeretségre. - Valahol én is bánom - mondtam eltűnődve, ahogy lassan elértük a kijáratot -, de esetükben a több tudás egyenesen arányos volt a több fejfájással. Vegyük csak Castor esetét. Ő majdhogynem mindet ismerte és mire ment vele? Tizenhárman szedték volna tizenháromfelé. Nekem sokszor az az egy-kettő is bőség volt. - Habár nem lehetett panaszom a Jégviharra. Végig tartotta magát ahhoz, amit ígért, ezért pedig mély fejhatással adóztam neki gondolatban. Igazság szerint megkedveltem a maga hirtelen, nyers, lényegre törő stílusában. Ennek hála pedig ő a másik Annakpok mellett, akiről tőlem egyetlen rossz szót sem fognak hallani, erre bárki mérget vehet. Ez vezetett abban is, hogy úgy adjam tovább Tria döntéseit, tetteit, ahogy. Felnevettem, röviden és nem igazán örömömben. Rákfeném a ragaszkodás. - A régi idők hiányoznak, Rocky - néztem rá fanyar, nosztalgikus mosollyal. - Az évek, amikor a legnagyobb problémánk az volt, hogy néhány suhancunk heccből a város közepén változott át a szombati esti bulihullám idején. Amikor hószánokkal rendeztünk roncsderbit, hogy benne lehessünk a másnapi hírekben, mint "halálos áldozatok", aztán jót röhögtünk mind a Lak nappalijában és trófeaként tettük a vitrinbe az újabb, rólunk szóló cikket. Hiányzik, hogy sommásan, nyeretlen tinédzser módjára magyarázzam ki magamat meg a bűntársaimat az őrzők előtt, megfogadva, hogy több ilyen nem lesz - a követező alkalomig. Hiányoznak az akkori arcok, az akkori érzések, az akkori felelőtlenség. Főleg most, hogy úgy érzem, minden egyes megtett lépésünkkel százak élete felett döntünk. Nevetséges és dühít, hogy amíg akkor tényleg szabad voltam, addig most, a Szabad örökébe lépve rabbá váltam. - Rosszul viselem a nem általam választott láncokat. Nagyon rosszul. - Már nem tudok úgy leülni valakivel meginni egy pofa sört, hogy ne kelljen minden szavamra ügyelnem és ne morfondíroznék azon, hogy vajon aki velem szemben ül, vajon mit tud, miről, mennyit, mit titkol, mit rejtegethet, ami a hasznunkra lehet ebben a háborúban. Pedig világ életemben nagy simlis voltam. - Igaz, ekkora tétben még sosem játszottam. Már értem, miért. - Egyébként - torpantam meg a tárna szájában -, ezeket Eskától kaptam. - Az ezüst szemöldökpiercingemre mutattam, s elé emeltem bal kezem, amelyen a farkasfej mintás ezüstgyűrűt hordtam. A nyelvpiercing otthon pihent. - Rövid üzenetet írt mellé, de azok alapján, a maga ködbe burkolózott természetével gondoskodónak tűnt. - Legalábbis Annakpokkal törődött, ez egészen biztos. - Sajnálom, hogy csak azon a hajnalon láthattam meg őt. - Sajátos, sallangoktól mentes részvétnyilvánítás.
Valahol azért érdekes, hogy nem teregethetünk ki minden lapot egymás előtt. Én itt a Falkát is képviselem. Az őrzők pedig büszkék a titkaikra, még azok előtt is rejtik, akiktől sok mindent várnak. Krisztus koporsóját se őrizték ingyen, úgyhogy talán beváltok majd egy-két szívességet. - Egyébként te mit tapasztalsz, mennyire készségesek az őrzők az Utódokkal? Már ha ilyen minőségben beszél velük. Voltak ott tizenhárman. Azóta nem nagyon tárgyaltam velük. Sok a dolog, nagyon sok. Néma bólogatással veszem tudomásul, hogy számít a változásra. Szerintem mind fogunk változni. Jó is, ha nem ugrunk neki rögtön a farkasirtásnak. De előbb-utóbb lesz, aki ráérez és büntetni kezd. Nálam ez az utolsó lépés. Inkább finom vagy kevésbé diszkrét jelzésekkel terelgetném a hozzám tartozókat. Fura erre gondolni, mert az árnyak magányos lelkek. Nem igazán mondhatom, hogy a kötődés a specialitásunk. Nem baj. Készülni kell. Mindenre. - Tiszteletben tartom, ha így gondolod, de miben lesz más, ha legközelebb találkozunk és nem ejtünk szót a Testvérekről? Bizonyos határok megmaradnak, de mit ad ez nekünk? Halál nyugodtan érdeklődöm, oldalról figyelve a másik hímet. Kíváncsi vagyok, mire is gondol pontosan. Bonyolult a helyzet, de tulajdonképpen pont abban a cipőben járunk, mint Castor. Én nem a fej vagyok, inkább a nyak, ennek nevezném a bétát, Darren pedig Alfa akar lenni, ismét. A történelem hol ismétli önmagát, hol meglepetéseket hoz. Felsejlenek Eska szavai, a túlvilági alku, amit kötöttem a feltámadáskor. Dux a területünk környékén? Ez nem hangzik túl jól. Én érteni fogom, ha legközelebb mondja, akkor is, de Nessa és a többiek mit fognak szólni? Elszipkázza a tagjainkat és még jön is velünk tárgyalni, milyen képet fog ez festeni? Párosujjú patást, két szarvval és csúnya, szőrös farokkal. Megúszhatja az ördöggé létet? Megúszhatjuk? - Aki kíváncsi, hamar megöregszik, ugye? 300 fölött azért már sok minden relatív. A fejfájás mellé van hátfájás is, púposság, mert belehajlunk a hegyvidékek cipelésébe. Én nem fogok menekülni a tudás elől. Kint leszek az úton, hátha fel tudok kapaszkodni az ismeret teherautójára. És ha átgázol rajtam, kilapít, megtör, akkor is össze fogom szedni magam. Nekem ez az utam, biztos vagyok benne. A nevetésre nem vigyorodom el. Hallgatom, mit fog felidézni. Azt az időszakot én pont nem kedveltem annyira. Nem volt az én világom a kicsapongós partizás, minden, ami után takarítani kell. Ott is az volt a szerepem, hogy ezeket kihagyjam, de tudjak mindenről. Sokkal izgalmasabb volt. A társas undorom már eléggé lecsökkent azóta, viszont Darren nyomába sosem fogok érni. Nem is kell. - Van, hogy úgy érzed, ledobnád ezeket a kötelékeket? És csak szaladnál bele a világba? Én nem fogom bevallani, hogy néha így érzek. Tudom, az eszemmel tisztán látom, hogy így kellett lennie. A másik jelölt nem tett túl sok mindent és Eska is úgy látta, hogy én leszek alkalmasabb. Felkészített, megpróbált kiképezni, de az ő lehetőségei is végesek voltak. Átérzem, amit Darren mond. Nem kell a féktelenségre vágyni, elég az is, ha csak könnyed ejtőzést akarok, hetekig, anélkül, hogy a fél világot hordanám a vállaimon. Lehet, hogy egy nap valamelyikünk feladja és ki akar lépni? Borzongató gondolat. Én nem tehetem meg, az biztos. - Mit lehet erre mondani? Biztos, hogy sokat számítanak, akik melletted vannak. Értük, velük, a segítségükkel remélhetőleg ki fog tartani. Akkor is, mikor már lecsendesednek a dolgok és nem kell a vérvonal megmaradásáért harcolni, nem ilyen szinten. Illúzióim nincsenek, a mi életünk sose lesz könnyű. Ami most van a Fakíroknál, az viszont a másik véglet. - Ó! Szerencsés vagy - mosolyodom el a legendásnak mondható ékszerek láttán.- Létezett egy ilyen oldala is. Ha csak arra gondolok, hogy mennyi mindent elmagyarázott, milyen alaposan. Hogy Maeve-vel hogy bánt. Még halála után is megvan a sorsa, a túlvilágról is rendezgeti a kölyke létét. Vele is kellene beszélnem, újra. Összeszorítom ajkaimat. Még nekem is kevés volt az az idő, amit együtt tölthettünk Eskával. És nem tárgyak kellenek. Azokhoz nem igazán ragaszkodom. Van egy cowboy kalapom a western időkből és kb. ennyi. - A legtöbbüket csak ott láttam. És a legtöbbünket is. Jó lesz újra találkozni. Hasznos is, kellemes is. Valamelyikünk majd megpróbálja összefogni a Tizenhármakat. Darren például jó ilyenekben. Háborús időkben szerintem könnyebben megy, de utána se hagyhatjuk egymásra a Kört. Összetartozunk. Még fel sem fogtuk igazán. - És momentán hol élsz most? A két város között, ugye? Ez rémlik, de kijavíthat. - Én a Lakban. Mint a régi szép időkben. Egy időre kiköltöztem a városba, most újra bent vagyok az események közepében. Minden értelemben.
- Az eddigi tapasztalatok alapján teljes mértékig azok. Segítenek, hogy mindkét félnek a lehető leggördülékenyebben menjen ez a lecserélődés. Neki és nekünk egyformán életbevágó érdekünk. - S amit eddig láttam, az alapján tisztában vannak vele. Kicsit megint úgy érzem magam, mint évekkel ezelőtt, amikor megtudtam, ki valójában Tria. Sok volt az inger, az információ. Mindnek akad helye, tökéletesen illeszkedtek, ám ahhoz több idő kell - nekem legalábbis -, amíg érdemben megemésztem, körüljárom, a magamévá teszem és elfogadom. Hiába sürget minden körülmény, ez nem olyasmi volt, amit siettetni lehetne. Keldron fejtágítása valóban olyan volt, mintha tölcséren keresztül tolta volna agyamba a tudást. Rocky további fejtegetései, kérdései és ötletei pedig újabb ismeretlenbe vittek, újabb válaszok felkutatására indítottak. Mindezek körül egyedül egyben voltam biztos, amit a tőlem telő legegyenesebb módon hoztam tudtára: a szerepek letisztázása. - Stabilitást és bizalmat. - Szinte egyből jött a válasz, mivel tudtam, mit vártam ettől. - Így nem fogok azon elmélkedni, hogy vajon amiket Testvérként rád bízok a csapaton és a személyes terveim kapcsán, mekkora mértékben jutnak vissza Nessáékhoz. Ugyanígy én se tapogatom ki a jelenlegi gyengeségeiteket, legégetőbb problémáitokat. Nem akarom összemosni mindezt, mert akármennyire is láttuk, miképp buktak el az elődeink, mi ugyanolyan gyarlók vagyunk. Hogyan küzdjek veled, bízva abban, hogy véded a hátam, ha közben fennáll a lehetősége, hogy a falka érdekében gáncsot vetsz nekem? - Komoly volt a felvetés, vádaskodó él nélkül, ugyanis ez, minden felnőttség és szándék nélkül is benne lehetett a pakliban - mindkettőnk részéről.- Senki se tudja, miképp fog az új Kör együttműködni, nem akarom ezzel alapjaiban megrengetni a bizalmat és széthasítani azt, aminek egynek kell lennie. - Egyszerűbb odafigyelni és ketté választani ezt a két dolgot, bármennyire tűnjön első hallásra faramucinak, kivitelezhetetlennek, feleslegesnek. - Sokszor kíváncsinak se kell lenni. Kapod, amit nem is kértél... - mondtam eltűnődve. - Nem akartam tudni. Amíg lehetett, homokba dugtam a fejem. - Gyávaságnak tűnhetett ez a beismerés, mégsem tekintettem soha egyetlen percig sem annak, akkori döntésemet, kísérletemet az igazság előli menekülést. De így jártunk, ki-ki megkapta a maga személyre szabott keresztjét. Kérdésére fanyar mosolyra húztam számat, lelki szemeim előtt megjelent a végtelen, önfeledt rohanás, amivel a nyakamba vettem ezt a kontinenst, miután kikötöttem New York partjainál. Sóvárgást éreztem, visszamentem volna oda, abba a pillanatba, amelyben gyászt és minden láncot magam mögött hagyva szaladhattam szabad szívvel az ismeretlenbe, önfeledten. - Mindig azt érzem. Mindig... - Nehéz sóhaj hagyta el számat. Tisztában vagyok vele, mi az ára annak, hogy ezt megtehessem és Annakpok bocsássa meg: nem akartam megfizetni, amit a teljes szabadságért kértek. - De mostanra magánnyal és ürességgel is járna. - Hanyagul vállat vontam, mintha ugyan ez mit sem jelentene. - Így jártam. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy a láncok némelyikét nem viselem szívesen. Egyedül ezek miatt bánnám teljes szívből. - Ahogy azok is, akik rád számítanak és veled munkálkodnak - tekintettem rá, halvány mosollyal képemen. Becsültem őt, az eszét, a képességeit, azt, aki, amennyit engedett magából látni. Mind leszünk mélyponton, akkor pedig, ki tudja, mennyit segíthet a valakikhez tartozás. - Ti is sokat jelentetek. - A Kör többi tagjára értettem, és habár korai lehetett a szentimentalizmus, attól még nem szennyezi hazugság bűze szavaimat. - Nélkületek nem menne. - Ugyanígy neki, nekik sem kell magukra maradniuk a saját küzdelmeikkel. Láttam, mit művel az önkéntes elszigetelődés, csökkenteni akartam annak lehetőségét, hogy újból ilyesmi szemtanúja legyek. Onnantól ugyanis, hogy valaki elvonul, sokkal nehezebb visszarángatni, mint az útja közben visszacsalogatni. Apró intermezzó "dicsekvésem", kérkedéstől mentes, örömmel átitatott. Szavai hallatán megállom, hogy azt mondjam, neki is van ilyen oldala. Rocky csendesebb fajta, így barokkos körmondatok, heveny dicséretek, elismerés-szózatok helyett csak lapockán veregetem. Néma, kéretlen biztatás. - Másfél órányira nagyjából Fairbankstől, a territóriumon kívül - bólogattam, ennél pontosabb meghatározást viszont egyelőre nem kapott, már csak azért sem, mert hirtelen nehéz elmagyarázni, melyik csipkebokortól hány méter az annyi. - És jó is, hogy kérdezted, mert arra gondoltam, hogy ott tarthatnánk ezt az össznépi, testvéries szeánszot. Minden van, ami kell és semmi, ami felesleges. Emellett úgy gondolom, jobb, ha tudjátok, hol találtok meg, ha kell. Mit gondolsz? Kíváncsi fülek senkinek sem hiányoztak, így a kocsmák, nyílt terek kilőve. Sarah-val már nem vagyunk a falka tagjai, a többiek is kóborok, én pedig nem várom el, hogy vészhelyzet miatt Nessa kiváltságosként kezeljen bennünket, a falka pedig továbbra is tök természetesnek vegye, hogy egy rakás, erős kóbor, kedve szerint tarthat gyűléseket a városukban. Egyáltalán nem egészséges dolog, s mivel a legtöbben onnan jöttünk, szakadtunk ki, szerintem egyet fognak érteni abban, hogy nem kell még több kárt okoznunk ott. - Örülök, hogy visszaköltöztél - mondtam , szavaimat alátámasztó, szolid mosollyal, ahogy kiértünk a tárnából. Pár másodpercig hunyorognom kellett a fényváltozásnak hála. - Nem kell nevesítened, csak kíváncsiságból: nagyjából hányan tudják biztosan, hogy mi lettél?
- Én is ezt látom. Amennyire találkozom velük. Többet kell. És ez innentől elhatározás, nem csak távoli terv. Értik, miért harcoltak az őseink és hogy nekünk miért kell. - Nos, legyen, de még egyet leszögeznék. Ismerjük a mondást: a szó elszáll. Egymást is ismerjük. Amiről itt a sötétben beszéltünk, az itt is marad, a találkozóig. Tőled is ezt várom! Nem vagyok forrófejű, hogy ilyesmin megsértődjek. Darren szerintem magában nem bízik, ez az első problémája. Az én szerepem nem egyszerű, egyik sem, ráadásul mindkettő új, mert nagyjából egyszerre lettem Utód és Béta. Az utódlásra készülhettem, Eska sokat segített, de más hallgatni a leckét és élni a változás valóságában. Darren is valami újra készül. Semmi nincs kőbe vésve és talán jó is így. A kő törik, manapság pedig egyre hajlékonyabbnak kell lennünk. Bíznunk kell egymásban, el kell jutni addig. Most még nem megy. Így nem. Hogy jó úton járunk-e, azt sem tudhatjuk. - A Körnek egyként kell működnie, ez a legfontosabb. Túl sok múlik rajtunk ahhoz, hogy játszadozzunk hatalommal, hangulattal. Csillagokkal és az egész éggel. Ragyoghat egyikünk, időről időre, pislákolhat, de a sötétségnek maradnia kell. Ott zajlanak a mi játszmáink. Bólogatok, hisz én is úgy kaptam az ajándékot, hogy nem kerestem, nem kértem. Ötleteket adok itt neki, de csak azért, mert tudom, hogy ennyi nem elég a hülyeséghez. Érettebb annál, hogy ez legyen az utolsó lökés. Megrázom egy kicsit, ahogy kiszakad belőle a levegő. Sokkal jobban szeret szaladni, mint én. - Az néha barát, néha nem. A magányosság létformám volt elég sokáig. Társas magány, ahogy manapság hívják. Előtte másként éreztem, most meg valami fura elegy dolgozik bennem. Egyedül vagyok a nagy titokkal, ahogy a Testvéreim is. A Falka titkaival is egyedül vagyok, de másként. Minden titok egy külön ember és én sok külön ember is lehetnék. Voltam is. Leszek is. Az üresség viszont már kerül, szerencsére és ezek szerint Darrent is. Azt hiszem, attól még jobban fél, mint a túl sok kötöttségtől. Amikor megláttam Eska holttestét és a többiekét, akkor éreztem magam kibontott kartondoboznak, amiben nem maradt semmi. Beletelt egy időbe, mire elmúlt. - Ez az, amit soha nem szabad elfelejteni. Elismerjük egymást, ez mindkettőnk mosolyából látszik. Túlzásokba nem szeretnék esni. Egyszerűen fel kell ismerni, ki az, akiben _tényleg_ lehet bízni, aki tűzön-vízen át jön mellettünk, utánunk, előttünk vagy csak rázza a zsebkendőt és könnyezve enged utunkra, ha mennünk kell. Mert teljesen egyedül lenni nem lehet! - Ezt át is érzed? Mert jól hangzik... Kamunak nyoma sincs, de ettől még kereshetem. Kíváncsi vagyok, mit gondol valójában. Én ilyet nem mondanék ki. Nem érzek olyan nagy összetartozást. Igényt érzek, arra, ami még nincs meg. Értek a szóból, a jelekből, Darren pedig pontosan tudja, miből értek. Eska már nem jön vissza, ezt felfogtam. Ami a konyhában van, azzal főzhetek. - És szereted? Gondolom, a konkrét helyet majd később mondja el. Talán akkor, ha Duxként jön. Nevetve megrázom a fejemet, ahogy erre gondolok. Még mindig abszurd nekem. Tényleg külön embert, külön farkast játszunk. - Biztonságos távolság. Támogatom. Nekem egy kis kiruccanás lesz, amiből egyébként is szokott lenni. A szállodai munkám ezzel jár néha. Semleges területre biztos szívesen jönnek a többiek is. Kezdek izgalomba jönni. Nem mutatom, halál nyugodt vagyok még mindig. Így érünk ki a fényre, ami egész idegennek tűnik, pedig az utolsó métereken már kezdte megmutatni magát. Ha már valamennyi fény látszik, az jó jel. Nekidőlök a falnak, fütyörészni kezdek. Azért akármennyire is árny vagyok, jobb itt, mint a bányában. Karjaimat összefonom magam előtt. Ujjaimat kezdem számolni. Végigmegyek mind a tízen, szépen, lassan. Füttyszóval kísérve. - Szerintem kevesebben, mint ahányan rólad tudják. Tévednék? Elvigyorodom. Az áldozatok emlékeznek, nem lehet elfelejteni azt a napot. Rajtuk kívül? Nessa kiszagolta, ahogy Castornál is. Maeve tippelgetett, próbáltam félrevezetni, nem tudom, hogy sikerült-e. És ennyi. - Kocsival vagy amúgy? - kérdezek be így a végére. El tudom képzelni róla, hogy simán átkullogott a vidéken.
Hallgatásom kérésére pár másodpercig farkasszemet néztem vele, majd lassan, enyhén fejet hajtottam felé. - Úgy lesz. Apró lépések ezek, kezdetiek, mégis felbecsülhetetlen fontosságúak, ugyanis az alapot jelentik. Ha pedig azzal gond van, minden, amit ráépítünk ingatag kártyavár csupán. Óvatos vagyok, lehet, hogy túlságosan is és bizalmatlannak tűnhetek, aláírom. De amíg ilyen törékeny minden, amíg még mi is csak tanuljuk mindazt, amiben sokkal nagyobb szerepet kaptunk hirtelen, addig jobb így. Kevesebb a kockázat talán. - Egyetértek veled - bólintottam. - Nekünk, tieznhármunknak mindig a nagyobb képet kell szem előtt tartanunk, e szerint együttműködnünk, máskülönben ugyanúgy elbukunk. - Nevetséges a kis hang a fejemben, amely csalfán firtatja, hogy de azért kiskapuk itt is vannak, igaz? Ahogy mindig, mindenütt, mindenben. Szeretném méltóságteljes meggyőződéssel visszaugatni neki, hogy nincsenek, ám ismerem magam és a farkasomat, túlságosan is. Ezért kell kétszer olyan megfontoltnak lennem, mint egyébként. Beszélünk, talán nyíltabban és közvetlenül, többet, mint valaha, amióta ismerjük egymást. Nem csoda. Hiába voltunk évtizedeken át ugyanannak a falkának a tagjai, más körökben mozogtunk, más életvitelt folytattunk. Multságos, hogy mindennek ellenére, vagy talán épp ezért, milyen könnyen szót értünk kardinális kérdésekben. Ha nem is feltétlen vagyunk egy véleményen. Ráncoltam kissé a homlokomat, miközben azt vizsgáltam kérdése nyomán, hogy átérzem-e, amit mondtam. Felidéztem az arcokat arról a hajnalról, az ismerősöket és az ismeretleneket, akiknek a vonásai még nem olyan élesek emlékezetemben. Az ösztönlény és az ember elemi reakcióit kutattam, hogy a valóságot tudjam adni a hímnek. - Azt érzem át, hogy a sors összekötött minket. Összetartozunk, akár tetszik, akár nem. És ha már így lett, ugyanúgy ki fogok állni értetek, mint azokért, akiket magam mellé hívtam, ugyanúgy törődni fogok veletek, ugyanúgy az "enyéim" lesztek. Nyilván nem abban az értelemben. - Halvány, de őszinte mosolyra kúszott szám. - Igen, Rocky, átérzem. Ezért karom felfedni előttetek a pontos tartózkodási helyem, azt, amit áprilisban tettem, azt, ami szerintem tennünk kéne. És ezért sem döntök nélkületek. Fogalmam sincs, Tria mit vár, avgy várna tőlem, ha ugyan vannak elvárásai. De meggyőződésem, hogy az én szabadságom nem a magányban lapul, az én dacom másképp szól, az én büszkeségem másképp nyilvánul meg. Én nem bújok a négy fal közé senki elől. - Igen, kellemes ott, bár csendesebb, mint ami igazán ínyemre van, de most jobb ez - mondtam otthonunk kapcsán, tovább azonban nem ecseteltem. Ha minden jól megy, hamarosan személyesen is látni fogja. - Ki tudja - somolyogtam félsódérosan -, remekül tudok titkolózni - terebélyesedett vigyorrá a mosoly az övével párhuzamosan. Kiérve nagyot nyújtózkodtam. Hiába, a tágas terek embere, farkasa vagyok, a szűkösség nem barátom, holott cseppet sem vagyok klausztrofóbiás. Ez puszta kényelmi kérdés. - Dehogy! - legyintettem a kocsit illetően. - Vétek ilyen szép időben autózni, főleg a téllel a nyakunkban. - Pár hét, vagy csak egy-két nap és már havazni fog, a tény pedig felvillanyozott, így aligha hagyhattam ki egy egészséges kocogást farkas alakban. - Köszönöm, hogy jöttél - nyújtottam kezet neki a búcsút felvezetve. - Hamarosan jelentkezni fogok a megbeszélést illetően, de addig is, ha bármiben tudok segíteni, mindenképp szólj. Nem pusztán udvariaskodtam, ezt érezhette is. Díszből soha semmit nem ajánlok fel. Ha nem akadt részéről sem egyéb mondani avgy megvitatnivaló ebben a pillanatban, úgy elköszöntem tőle. Megerősítve éreztem magam a találkozónknak hála, legalábbis jóval összeszedettebbnek. Tényleg jól döntöttem, hogy felkerestem.
//Ha neked sincs más, akkor részemről ez lenne a záró. o.o Nagyon-nagyon köszönöm a játékot, nagyon élveztem! //
A bizalom is változik. Megszületik, eltűnik, visszajön. Összetöpörödik, hegynyivé válik. Közöttünk is elég képlékeny, ahogy nézem. A tettek mutatják majd meg, hogy mekkora lett. Nem eshetünk abba a hibába, mint Alignak. Nem fordulhatunk a testvérünk ellen, nem vakíthat el sem a hatalom, sem a gyűlölet. Vége lenne a világnak. Ebben egyetértünk, ez hangzik el. Bólogatok is, hisz nincs mit ragozni. Remélem, úgy történik, ahogy mondjuk. Csakhogy sokan vagyunk és az ősök majdnem ezeréves tapasztalatával sem ment minden gördülékenyen. Magunkat győzködjük, érzem. Azt hiszem, mélyült a kapcsolatunk. Lesz pár beszélgetésem a többiekkel. Sokukkal még egyáltalán meg kell születnie a kapcsolatnak. Darrennel nem ma kezdtük az ipart, ismerjük egymást, de kellett ez. Mégsem érzem, hogy olyan sokat segítettem volna. Majd ha gyakorlati haszna is lesz. Várom. Várom a fejleményeket. - Egy fajta kötődést én is érzek. Ahogy azt is, hogy még az elején járunk. Valahogy úgy, mint a testvérek a szülőszobán. Csak kapisgáljuk, mi történik, ismerősnek és közelinek tűnik a másik. Évek kellenek, hogy ez kiforrjon! Darren szavai komolyan hangzanak. Én nem teszek ilyen kijelentéseket. Ugyanezt gondolom, csak épp nem mondok ki mindent. Majd ha többet érzek. Esetleg akkor. A másik hímben nagyon benne van a dolgok kézben tartása. Jó, ha van ilyen a csapatban, csak fölénk ne emelkedjen, mert abból bajok lesznek. Vajon megkörnyékezi őt ez a gondolat? Kicsit úgy beszél. Ebben is segítenünk kell. - Ha beindul, akkor nem lesz olyan csendes. És ha a Falkával nem lesz igazán összhang, akkor főleg nem. Nyugtalanít, hogy mi lehet ebből. Az egyensúlyt kell megtalálni. A farkas is lakjon jól és a világ is maradjon egyben. Nem nyelhetjük le a Holdat, amire vonyítunk. A búcsúvigyorgás nagyon vicces. Már ez a mondat is alátámasztja, mennyire is tud titkot tartani a hím. Ahogy én is. Meglátjuk. - Márpedig én bűnözök. Igaz, innen jó messze álltam meg. A hűvös kinti levegő majd elrendezi a dolgokat. Séta közben nagyon produktív gondolatokat tud adni a természet. Akár hóval, akár anélkül. - Nagyon örültem a találkozásnak! A következőnek is fogok. Darren, ha közben te szorulsz segítségre, szintén keress nyugodtan! Meglátom, mit tehetek. Szándék van. Érdek is van. Egy csapatban játszunk. Meg két másikban is. Nem egyszerű, de annyit azért tudok, hogy nem fogok szögcsapdát szórni a kocsija elé, bármerre is vezessen a Szabad útja. Úgy érzem, felszabadult egy kicsit, jobb kedve lett. Hogy a friss levegő teszi vagy tényleg ennyit számított a találkozásunk, azt nem tudom. Én is kellemesebb szájízzel távozom. Beleláttam kicsit a nagy dolgokba. Hiányzott. Már csak egy kézfogás van hátra. És pár kilométer gyaloglás. Aztán mehet a bűnös pöfögés. Vissza a "helyemre", ahol hallgatok, mint a sír.
Kezdőlap
Mindjárt megy egy pm :3 //
//
