Egy egyszerű kis bódé, melynek két kiadó ablaka van. Az egyik oldalt "fogd és vidd" autósbüfé, a másik oldalán néhány kallódó székkel és asztallal a gyalogos vendégeket szolgálják ki.
A kötetlen munkaidő és a falkátlanság - vagy falka-mentesség, ha lehet így fogalmazni, tudva, hogy a testvérem és a... párom az egyik oldalt erősítik - előnye, hogy mindegy mikor és hol látok neki a megrendelések lebonyolításának. Mivel a hotel közelébe nem mehetek, így a csokoládéboltban találkoztam Jo-val, hogy egy végső egyeztetést megejtsünk, most pedig a Sunrise-nál ücsörgök a hidegben kinn az egyik két fős kis asztalnál. Előttem kávé és a dobozka csokoládéválogatás, amit "rám erőszakolt" Josephine. Na nem mintha annyira erőltetnie kellett volna, hogy elfogadjam. Kifejezetten jól esik a forró ital mellé az édesség. Ruházatom egy sötétkék szövetkabát, fehér sállal. A nadrágom világosszürke csőfarmer, s lábaimat hosszú szárú, magasított sarkú csizma emeli ki. Hajam kiengedve, pár kusza szőke tincs előre is hullik, ahogy a jegyzetfüzetem fölé hajolva próbálok rájönni, miért is van hiányérzetem. Mit felejthettem ki? Annyi pipa, nyíl, áthúzás van már a lapokon, hogy még én magam is nehezen igazodom ki rajtuk, pedig én írtam mindent, ami ott áll! - Bosszantó és ennek hangot is adok félhangosan mormogva két korty kávé között.
// Bocsánat a rövidségért, lesz ez még jobb is. :$ //
Azt mondaná normális halandó, hogy egy idősödő úriember jobb, ha otthon üldögél a kandalló előtt, és lehet, ez igaz is, viszont azt nem Alekszej Ivanovics Kirillnek hívják. Benne van a korban, nem vitás, és kifejezetten élvezi, hogy lebecsülik, nem tartanak tőle, és könnyedén elintézhetőnek tartják. Semmi baj, annál nagyobbat fog robbanni az egész, a terve, ami eddig olyan tökéletesen működik, ahogyan kell. Nikolajjal és Nataljával váltott néhány szót, aztán Victorral beszélt meg találkozót, aki az eddigi tettei alapján már elhiszi, nem ártani érkezett ide, hanem tényleg a családi köteléket felfrissíteni, rendbe hozni és úgymond vezekelni. Milyen szánalmas, a szíve fogja a sírba vinni, a hülyesége, de már csak legyint rá. A fiát szabadjára engedte, egyedül is eltalál a kávézóba, és még a Teremtőjét is megismeri, tehát magányosan érkezik ide, de nem védtelenül. Nikolaj a közelben van és figyel, mi sem természetesebb. Belép a helyiségbe, pajzsa fent van, és hogy minden szem egy pillanatra rászegeződik, az megszokott dolog, neki. Körbenéz, mielőtt a pulthoz lépne, és ismerősnek tűnő alakot fedez fel a bent lévők között. Azt a nőstényt talán, akire tökéletesen illik Natalja leírása, aki iránt elméletileg Edward gyengédebb érzelmeket táplál. Szemrevaló nőstény, meg kell hagyni, viszont a fia amekkora kujon, képes ezt is elbarmolni, hihetetlen. Csupán egy kávét kér, illetve még egy adagot abból, amit a nőstény iszik. Az italokkal együtt lép az asztalhoz és áll meg mellette. -Elfogad egy italt tőlem, vagy rám borítja?
Megadóan szusszanok és az asztallapra helyezem a könyvet, a szőke tincseket pedig egyetlen rutinos mozdulattal parancsolom hátra a vállaimról. Kissé ki is egyenesedem, távolról szemlélve a "problémát", ám így sem világosabb a kép... Lejjebb engedem a vállaimat, a tekintetemet, arcomat pedig felfelé, amikor egy idegen pohár talpa koppan az asztalon. Pillantásom nyíltan érdeklődő, ám ugyan ennyi óvatosság is felfedezhető benne azok számára, akik értenek az ilyesmihez - márpedig Kirill összefutott már hosszú élete során nyilván rengeteg féle-fajta tekintettel. - Előbb elfogadom és aztán magára borítom. Persze, előbb ki kell érdemelnie valamivel mindezt. - A mosolyom kissé kiszélesedik ajkaim szegletében a válasszal együtt, ahogy kéken csillogó tekintetem és falnak ütköző energiáim is a másikat fürkészik, de közben intek: foglaljon helyet nyugodtan. - Minek köszönhetem ezt a kis... figyelmességet? - Firtatom, mert nem igazán tudom hova tenni a dolgot. Mikor legutóbb negyvenes faszitól italt fogadtam el, az egy nyári fesztiválon volt és másnap totál kótyagos fejjel ébredtem valami vadidegen sátorban. Ezt most valahogy hanyagolnám, akármennyire is megvan a másikban az idősödő férfiak sármja. Gináról és keményebb barátnőiről meg már egy ideje leszoktam.
Meglepő lépés, meglepő ajánlat lehet a nőstény számára, hogy ennyire céltudatosan lépnek hozzá, és nem éppen azért, hogy felcsípjék, de itallal érkezve, vagy ki tudja. A rá szegeződő tekintet kíváncsi, mégis távolságtartó, ami nem furcsa, hiszen a szőkeség őt még nem ismeri, maximum hallhatott róla, ám az sem biztos. Amit első pillantásra is megállapít, az az, hogy Edwardnak van ízlése, ezt akkor is el kell ismerni, ha a viszonyuk nem nevezhető éppen barátinak. -Tökéletes válasz, ám azt elárulja nekem, hogy mivel szolgálnék rá? -az arcára mosoly telepszik, érzi, hogy a nőstény szeretne több információt róla, na de azzal nem szolgálhat, így nem. -Alekszej Ivanovics Kirill, engedelmével. Köszönöm. -hellyel kínálják, elfogadja, ám előtte egy apró biccentés keretében bemutatkozik. Az italt leteszi a nőstény elé, és csak utána pakolja le a sajátját. -Esetleg ha attól tart, hogy az ital nem tiszta, semmi baj, azonnal kérek egy másikat. Nos, emlékeztet valakire, illetve, hasonlít valakire, akiről már hallottam. -int a pulthoz, és az az ital, amit a nőstény kétkedve fogad, az előtte köt ki a kávé mellett. Azzal kezd majd, ha asztaltársa megkapja a frissen készítettet. Ő nem él ilyen módszerekkel, mint italba tett szerek, nincs rá szüksége, amit akar, azt megszerzi, bár jogos a kérdés, miért is jött ide?
- Maga kreatív embernek tűnik. Biztosan találna módot, amivel rászolgálna. - Dobom vissza a képzeletbeli labdát, noha ez a könnyed évődés egyenesen a semmibe vezet. De néha kellenek ilyenek is. Jellegtelen, semmi kis mozzanatai az életnek. Legalábbis annak tartom, nem tudva, hogy az illető, akivel összesodort a Sors az nem más, mint a kedves após kiféle, miféle. Darren nem nagyon emlegette, igaz, nem is volt rá alkalma az utóbbi időben, az orosz név kapcsán pedig legfeljebb azt tudom hozzákötni a páromhoz, hogy nem kedveli a nyelvüket. Éppen ezen tudatlanságomnak hála (?) könnyed, szinte már kedves mosollyal viszonozom a bemutatkozást. - Yetta Nacrosh, és igazán nincs mit. - Biccentek is mellé, immáron szemtől szemben tekintve a férfira, hiszen ahogy helyet foglalt, szemmagasságba került a képe, nem kell már felfelé tekintgetnem rá. - Nem tartottam ilyesmitől, egyszerűen csak... - Kissé felvont szemöldökkel és egy 'Not bad'-szerű grimasszal pillantok magam mögé, ahogy egyetlen intéssel máris kávét rendel. Ilyent én is akarok! Lehet? Meg egyetlen kézfeltartással taxit fogni! Azt is csak a filmeken lát az ember, a valóságban alig. Fél pillanat az egész, míg realizálom, hogy tényleg képes újabb kávét kikérni nekem, majd visszafordulva felé, befejezem a megkezdett mondatot. - Egyszerűen csak érdekel, mivel érdemeltem ki ezt a figyelmességet. - Zárom soraimat, s lám, választ is kapok a dologra, noha amit hallok, nem igazán oszlatja el a képzeletbeli kérdőjeleket a fejem körül. Hogy mi van? Miii?! Ismernem kéne a csókát? Kirill... Alekszej... kutya legyek egy kisgyerekes családnál három hétig, akkor sincs róla lövésem, ki lehet a fazon és ez rendkívül bosszant, noha felé nem adom jelét a dolognak. Sőt! Felnevetek halkan, gyermeteg nevetéssel a mondatra - őszintén, hiszen tényleg nem tudom hova tenni a dolgot. Lehet, csak valami olcsó csajozós szöveg az egész. Hallottam már hasonlókat. - Valóban? És mégis kinek nincs jobb elfoglaltsága, minthogy rólam osszon meg dolgokat Önnel? - Ez azért érdekelne.
-Ebben én is biztos vagyok, Kedvesem, mégis azt hiszem, nem azért jöttem, hogy a nyakamban tudhassam az italát. -halkan felnevet az ironikus megjegyzésen, ó, egy pillanat alatt képes elérni, hogy bárkit feldühítsen, ha úgy tartja kedve, ám erről szó sincs, most nem ezért lépett az asztalhoz. Victor késik, az megszokott dolog, bármennyire rühelli az ilyesmit, nem mutatja. -Akkor nem tévedtem, örvendek, kisasszony. -egy biccentés, és helyet foglal a nősténnyel szemben. Ő az, aki iránt a fia gyengéd érzelmeket táplál, aki jelenleg nincs a falkával, külön utakon jár a cél érdekében. Ahogy Yettára pillant, a tekintete nyílt, közvetlen és őszinte, az energiái is erről tanúskodnak, semmi nem utal arra, hogy esetleg nem így van, leplez valamit. -Ne titkolja, egészségesen bizalmatlan, ami a mai világban óhatatlanul fontos dolog. -elmosolyodik, érzi a bizonytalanságot a nőstényben, igen, céllal lépett hozzá, és nem is tévedett. Az ital hamar felszolgálásra kerül, szereti, ha gyors és precíz a dolog, nem várakoztatják meg a vendéget. Egy intés csupán, nem több az egész, ez neki jár, és bárhol eléri, ahol éppen szüksége van rá. Az évszázadok alatt ezt is tökélyre fejlesztette, ahogyan mást is, ám a titkát nem fedi fel senki előtt. -Nos, ha az én nevem nem is mond sokat önnek, talán a Victor és a Nathalie igen. Gondolom nem probléma, ha a család többi tagját nem sorolom fel, lévén velük sokkal kevesebbet beszélgettem ittlétem során. -Edwardot nem mondja, ő sosem említette neki Yettát, Natalja viszont mindent elmondott, amit kell, és Victorral is csevegtek róla egy pár szót. A fia őrült, itt van ez a csinos nőstény, és ahelyett, hogy fel merné vállalni az érzéseit, hülyeséget hülyeségre halmoz. Kár érte, igazán kár.
Fantasztikus, hogy ezt a kávé-kérdést is sikerült tisztáznunk, főleg, mert feleslegesen nem szokásom jelenetet rendezni nekem se. Annak mindig oka kell, hogy legyen, az egyszerű felcseszéstől a kamu-hisztiig bármi. - Hasonlóképpen, Alekszej. Szólíthatom így? - Hátha zavarja a stílus, akkor akár még visszább is veszek belőle, de nőként megvan a jogom, hogy felajánljam a tegeződést. Ő meg nyugodt szívvel mondhat rá nemet, hiszen vélhetően jóval idősebb lehet nálam. Már csak azért is mert olyan feltűnően magát meg kisasszonyoz... manapság ez kiveszett a hímekből. (Nem mintha bánnám.) - Ez esetben: magam sem mondhattam volna szebben. A kávét pedig köszönöm! - Tény, bizalmatlan vagyok, bár ez általános, nem kifejezetten a hímnek szól. Ha más lépett volna hasonlóan gyanús szavakkal és módon ide, azzal se lennék szívélyesebb. Még így is léteznek ezerszer jégcsap-típusúbb emberek nálam, szóval egészen jó vagyok, azt hiszem! Belekortyolok az ingyen kávéba, s félre is nyelem kissé, ahogy elkerekedő tekintettel kissé kihúzom magam ültemben. Pillantásom érdeklődőn vetül a hímre. - Okééé... most már kezd érdekelni, ki a fene maga és Darren miért nem említette sosem? - Fejben természetesen a lényegi információk el valának raktározva, azok kombinálgatós, okfejtős elemzése pedig azon nyomban megkezdődik, ahogy a másikra tekintek.
-Ahogy tetszik, Yetta, azonban el kell ismernem, valóban csinos, párját ritkítja. -elismerő bólintással kíséri a kijelentését, Edward őrült, ha lemond a nőstényről, és képtelen egyszer is utat engedni az érzelmeinek. Azaz enged, ahogyan hallja, csak nem akkor, amikor kellene, pedig ha jók az értesülései, még az öccse is emellett a nőstény mellett kampányol. Legalább neki van szeme és esze, csodálatos. -Egészségére! -megemeli a csészét és jóízűt kortyol belőle. Victornak van ízlése, valóban jó kávét szolgálnak fel, nem a mosogatólére jellemzőt. Annyit ismertet csak a nősténnyel, amennyi szükséges, teljesen mindegy, hogyan azonosítja be, vagy sem, vagy ezek után hogyan értesíti a fiát, összefutott az apjával, na de azt nem várja, hogy ezért valaki félrenyeljen. -Azért ne fulladjon meg, ha kérhetem. Darren ha említett is, azt hiszem nem azért, mert annyira kedvel, de érthető reakció a részéről. Ön sem lenne boldog, ha az apja nem venne részt az életében, mert a hülyeségei előbbre valóak. -kesernyés mosoly jelenik meg a szája sarkában, sajnálja, annyira sajnálja ezt az egészet, hogy az már szinte fáj. Látszólag, mert olyan hiteles az alakítása, hogy semmiféle gyanú nem fordulhat meg senkinek a fejében, nem így gondolja, hazugságon kapni lehetetlen, bár a mondandója tulajdonképpen igaz is, csak más szemszögből megközelítve.
- Nos, hát ö... köszönöm. - Söpör pár kósza, szőke tincset a füle mögé, s csak magában jegyzi meg, hogy mondták már páran ezt, noha az elejtett szavak itt sem kerülik el a figyelmét és bár megvan az esélye, hogy többet lát bele, mint amit ildomos lenne, mégis gyanakvó kis fény üti fel a fejét a másikkal szemben. - Nem terveztem. - Jegyzem meg arra, hogy nem lenne szerencsés megfulladnom. Ilyen könnyen azért nem adom magamat az Életnek, ha már túléltem százszorta rosszabb helyzeteket is. Csúnya vég lenne a kávé általi halál. - Elnézést az előbbiért, de tudja... - Jegyzem meg csendesen, az Alekszej-ezés meg menten elmarad. Még jó, hogy a helyére nem rakok be egy "Mr. Kirill"-t. Annyira azért nem neveltek túl tisztelet terén... Csak a nyakam húzom be kissé, ahogy kéken csillogó tekintetem gyanakvón-kíváncsian vetül a másikra, mintha attól tartanék, hogy szőke hajzuhatagomon, illetve át is meglátja a nyakamat, vállaimat díszítő harapásnyomokat, amiket a drága fia a napokban ejtett bőrömön. - Darren nem igazán mesélt magáról. Őszintén szólva, fogalmam se volt, hogy van egy másik apja Victor mellett! De ezek szerint meg is volt rá a maga oka. - Ahogy hallom. Arra, hogy mikor lennék boldog vagy mikor nem apámmal kapcsolatban, akaratlanul is kiszalad egy hangosabb sóhajtás belőlem, én pedig elpillantok a pasasról az utcafrontra néző ablak felé, ki a vakvilágba, noha nézek, de valójában nem látok, csak egy kósza emlék, egy futó gondolat az, ami lelki szemeim elé röppent. Kissé megrázom a fejem, miközben újfent Kirill felé fordulok. - Mit követett el? Azon túl persze, hogy nem vett részt az életében... És miért gondolta most meg mégis magát? Elvégre gondolom Darren miatt van itt, vagy tévedek? - Érdeklődő a hangom, közvetlen és kissé talán naiv is. Tényleg érdekel, vagy komolyabb dolog van a háttérben? Nem... a szimpla érdeklődés érződik felőlem kérdéseim kapcsán, s az, hogy szeretnék többet megtudni a... nevezhetem most már páromnak? A párom múltjáról.
-Ne jöjjön zavarba, aki mást mond, hazudik. Legyen tisztában a szépségével nyugodtan. -enyhe mosoly az arcán, ahogyan végignéz Yettán, hiszen formás nőstény valóban, miért is kellene ezt takargatni, vagy szemlesütve fogadni egy bókot? Egyáltalán nem azét mondta, mert bármiféle hátsó szándéka lenne ezzel, csupán megjegyezte azt, ami nyilvánvaló. -Semmi gond, mint mondtam, úgy szólít, ahogyan kedve tartja, és ha az Alekszej mellett döntött, akkor Alekszej. -mellékes dolog, ki így, ki úgy emlegeti, ez egy jelentéktelen részlet, amivel sosem foglalkozott, mert nincs miért. Amit akart, elérte, többnyire ismerik a nevét, bárhol is jár, bármerre is vesse a sors. Sosem kért a sznob megnevezésekből, bár lenne mire követelnie, mégis csak apró legyintéssel üti el a zavart. -Sejtem, én sem meséltem volna magamról, annyi szent. Victor jó apa, ebben biztos vagyok. -jobb is így, ha szinte sosem került szóba, bár arról tudna, Natalja említette volna, ha ezzel is számolnia kell. A Teremtőjére még mindig köpne szíve szerint, jó apa tényleg, aki azért marja be, mert a nemesi rangja annyira fontos. Ezt sosem bocsátja meg Victornak, pedig kedvelte, mert hazudna, ha azt mondaná, nem, viszont az örökös siránkozásból elege lett. A nőstényre pillant, ugyanolyan barátságos, őszinte mosollyal, mint eddig. -Konkrétan ez az elődleges bűnöm vele szemben. Tudja, ha gyermeket akar, fontolja meg alaposan, mert jó ötletnek tűnik elsőre, aztán kiderül, hogy nem apának vagy anyának való. Persze ha belátja a hibáit, és rájön, hogy változnia kell, mert ez így nem mehet tovább... nos, ezért vagyok itt. A családomért. -beigazolódott az, amit Victornak is mondogatott, saját nemzésből lesz az igazán jó kölyök, nem a beharapásból, az pedig most nem játszik szerepet, hogy két kölykét azért büntette így, mert szökni akartak. A szankciói erősek voltak, túlságosan is erősek, ám ha ma kellene döntenie sem tenne másként. Milyen szépen hangzik, hogy a családjáért van itt, és teljesen hiteles, mert valóban azért, csak az a nem mindegy, hogy mi a terve ezzel az egésszel. Rá kell nézni, kenyere javát megette, mégis mi mást szeretne egy öregúr, mint nyugalmat maga körül.
- Ó, én nem az miatt vagyok meglepett, bár a megerősítés mindig is jót tesz egy nő lelkének.- Akaratlanul is mosoly szalad a képemre. Ha valamivel, akkor azzal tisztában vagyok, hogy jól nézek ki (mondták már jó páran) és tudom is ezt használni, ha úgy adódik. Ezzel együtt nem kezdek minden ok nélkül fejtegetésbe, hogy mi volt az, amin szavainál megakadt kissé a figyelmem. Ha érdekli, rákérdez úgy is, akkor meg talán elmondom, de minden ok nélkül minek közöljek minden apróságot, nem igaz? Főleg, mert lehet, csak a túlbuzgó "jobb félni, mint megijedni"-életérzés az, ami felhívta rá a figyelmemet és valójában semmi jelentősége a dolognak. Puszta véletlen. Pillantásom érdeklődőn fürkészi a férfit, mikor Victorról tesz említést, de nem igazán tudok ehhez bővebben hozzászólni, tekintve, hogy azzal az öreggel sem igazán beszéltem még két mondatnál többet. Ijesztő szembesülnöm a ténnyel, hogy minden eddiginél jobban belehabarodtam egy hímbe és mégis szinte alig tudok a családjáról valamit, leszámítva azt, amit egy-két alkoholgőzös buliban Ryanről és Jennyről megtudtam. Őket mondjuk imádom, na de ez nem jelenti azt, hogy mindenkivel ki fogok jönni az idősebbek és/vagy fiatalabbak közül is. Némileg nyugodtabban kortyolok a kávéba, ajkaimra nevetős, széles mosoly kerül a gyermekvállalással kapcsolatos megjegyzés hallatán. - Már megvolt, de azért köszönöm a tippet. - Fejcsóválok kissé nevetősen. - És mi a helyzet a családjával? Már csak azért, mert nem igazán beszélt Darren magáról ugye, ebből pedig arra következtetek, nem igazán ugrott ki a bőréből a viszontlátás örömhírére... - Lehet, túlságosan nyílt szavúnak fog tartani, de az első benyomáson már akaratlanul is túl vagyunk, innentől kezdve pedig azt hiszem, teljesen mindegy, mit lát vagy nem lát, de szerencsésebb, ha az igaz valómat.
-Akkor mi váltotta ki önből? Az, hogy belépett egy idegen a kávézóba, és egyenesen idelépett, ráadásul tudván, kicsoda? -tippelt, védekezhetne ezzel, ám azért az nem volt annyira nagy tipp, 90%-os biztonsággal azonosította be a nőstényt. Mi okozta a meglepettségét, azt majd kifejti, hiszen érdekli, a testtartása is olyanná válik, mint aki valójában kíváncsi Yettára. Érdekes nőstény, Edward igazi őrült, ha hagyja veszni, és folytatja az önpusztító életet, mert még egy ilyen példányt nem fog találni, ez egészen biztos. Az igaz, hogy a kísértés erős, mert Natalja tökéletesen adja elő a szerelmes nőstényt, akinek csak és kizárólag Edward kell, bár ez már nem lényeges, ha azt veszi alapul, hogy érdekkapcsolatot köthet a fiával. Márpedig azt köt, bár a látszat szerint erre neki van nagyobb szüksége, ez mégis hatalmas tévedés. A saját kávéjába kortyol, úgy pillant a nőstényre, és amikor elhangzik, hogy már túl van a kölyökvállaláson, felnevet. -Igazán nincs mit, ha nem boldogulna, akkor gondoljon arra, amit az imént mondtam. Mire kíváncsi? Egyértelmű, hogy nem repesett, a régi sérelmeket, amiket hagynak elhúzódni, csak gyűrűznek, és azt nem lehet elfeledni. Maradjunk annyiban, hogy borzalmas apa voltam, szó szerint, és amikor erre rádöbbentem, azóta próbálom korrigálni, hogy a legfiatalabb gyermekemnél ne kövessem el a hibákat. -mosolyogva szemléli Yettát, minek titkolná azt, hogy közte és a családja között nem éppen idilli a kapcsolat, amikor tényleg nem az. Nikolaj az egyetlen, akinél valóban elérte, hogy ne tekintse ellenségnek, illetve Natalja, a többiek egy kanál vízbe belefojtanák szívük szerint, ez sem kérdés. Victor gyanakodott rá, és még most sem mondaná azt, hogy nem teszi annak ellenére, hogy sokkal közvetlenebb vele azóta, mióta befogadta a lányát, nem hagyta magára. Mintha ezzel is bizonyosságot szerzett volna arra, hogy az igazat mondja, és tényleg rendbe szeretné hozni azt, amit annak idején elszúrt. No persze.
Munkából hazafele, tipegek a magassarkú csizmában, elegáns kosztümnadrág, szövetkabátom sötét színben pompázik. Hideg van, feljebb húzom a sálamat, hogy védje a számat, a hajammal a hűvös szél játszadozik. Leheletem fehér pamacsokban tör elő a sál mögül, egyik kezemmel egy nagyobb papírköteget szorítok magamhoz, míg a szabad kezemet zsebre dugtam. Fejemben megannyi munkával kapcsolatos gondolat képez borzalmas katyvaszt, ezért is választottam a sétát. Jobban mondva egy kisebb sétát, mert az autómért vissza kell mennem az irodához, de egy kávéra szükségem van és így legalább kicsit kiszellőztethetem a fejem. Mondjuk a papírokat lerakhattam volna, vagy otthagyhattam volna, aztán visszaugrok érte, de most már mindegy. Ebből is látszik, hogy túlságosan fáradt vagyok. Beállok a sorba, hála égnek csak két ember áll előttem, bár akkor is képes lennék kivárni a sorom, ha méteres sorral találnám szemközt magam. Ha kávé kell, akkor kávé kell és itt finom, úgyhogy mindenképpen megéri. Sorra kerülvén ezúttal nem a szokásos capuccinomat kérem, hanem valami erősebbet, a lényeg, hogy hasson, mert egy kevés papírmunka még otthonra marad. Ezek mondjuk falkaügyek, az ilyet pedig jobban szeretem a hotelben csinálni, mint az irodában. Mert bár be vagyok biztosítva, de jobb az óvatosság, én pedig igyekszem mindenre figyelni. Kifizetem a kávém, kezembe fogom a papírpoharam, fordulok és indulok, ám csak a sarokig jutok, valaki nekem jön. Hogy az én hibám, vagy az övé, képtelen volnék megmondani, az viszont teljes mértékben biztos, hogy a kedves fiatal kamasz mégis nekem esik és azt mondja, figyeljek a lábam elé és nyissam már ki a szemem. Azzal ott hagy, mit sem törődve azzal, hogy tökéletesen kiverte az egész halom papírt a kezemből, a kávémról nem is beszélve, a pohár gurul a földön, a tartalma pedig természetesen kifolyik. - Remek.. - dünnyögöm az orrom alatt és máris leguggolok, hogy nekiálljak összeszedni az elhullott papírokat. A kávémmal már nem törődök, állhatok majd be újra a sorba. A papírok most fontosabbak. Hála égnek nem a fontosabb iratok áztak el, csupán a telefonvásárláshoz szükséges néhány nyomtatvány. Ezek mondjuk hála égnek csak telefontípusokat tartalmaznak, ezekkel kellett volna ma meglátogatnom Castort, hogy kiválassza, milyen telefont is akar magának, bár így tuti nem viszem elé, de nyomtathatom újra a papírokat. Nem baj, ez még mindig a kisebb rossz, én pedig most egészen pozitív hangulatomban vagyok, a fáradtság és a fellökés ellenére is, úgyhogy annyira nem puffogok emiatt. Inkább szedem a papírokat és bízom abban, hogy egyiket sem fújta olyan messzire a szél, hogy ne vegyem észre.
Kezd alakulni a hőmérséklet, bár még mindig nem érzem hidegnek, ez még bőven megfelel nekem egy őszi időjárásnak, így nem is vittem túlzásba az öltözködést, csak egy vékony pulcsit húztam fel az öltönynadrág és ing mellé. A mai napból elég volt, egy kávéval kívánom feldobni a napomat, szerencsére közel van az edzőteremhez is, így hamar átérek,de a sorral nem vagyok kibékülve. Pajzsomat teljesen felhúzom minimális rést hagyva csak, amennyire szükségem van, magamban kezdek visszaszámolni, és a lehetséges opciók között válogatni, hogy ha nem kerülök a pulthoz, melyik szerencsétlennel mit fogok tenni. A gondolattól elmosolyodok, így mire nekem szegezik a kérdést, csak azt látják, én bizony olyan barátságos vagyok, hogy az fáj. Kávét szeretnék, semmi mást, csak kávét. Kapásból kettőt veszek, élvezni akarom az ízeket, elvitelre lesznek, nem kérek zacskót, sem tartót, sem egyebet, csak végezzek már. Ma különösen ingerült vagyok, ideje kiszellőztetnem a fejemet, nem máson levezetnem, mert ha most tenném, azt hiszem valaki sérülne. Már itt ismerős energiákat érzek, így nem éppen a véletlen műve, hogy arrafelé indulok el, amerre az imént a nőstény, és szemtanúja vagyok annak a jelenetnek, amibe a fiatal kamasszal keveredik. Jobb esetben elkapnám a suhancot, és le lenne a gond a vacsoráról, most mégis figyelmen kívül hagyom, engem kizárólag ez a kis fiatal farkas érdekel, senki más. Mellé lépek, és az egyik kávét felé nyújtom, de csak annyira, hogy ha hirtelen fel találna emelkedni, akkor lehetőleg ne öntse már rám az egészet. -Remek nap, valóban, a poharat hagyja, de itt van egy másik kávé, ha elfogadja. Mivel Síva nem vagyok, így nem tudok papírokat szedni a földről, de egyet még így is "leveszek" reflexből lábbal, mielőtt távolabb fújná a szél.
Már szinte az összes papírommal végeztem, kivéve azokkal, melyeket messzebbre vitt a szél, amikor megérzem, hogy valami megáll mellettem/mögöttem, hallom a hangját, felfelé fordítom a tekintetemet, de még továbbra is a papírokkal foglalkozom. - Lehetne jobb is - forgatom meg a szemem, de mosolygok, korántsem vagyok olyan mérges a suhancra, mint rosszabb napjaim egyikén lennék, most jó a kedvem, így nincsen semmi probléma. Akkor lesz, ha elkallódnak a papírjaim. - Köszönöm! - halászom le a papírt a hím lábszáráról és még szélesebbre görbül az a mosoly, mert igencsak vicces lehet a helyzet kívülről. Mondjuk én általában segíteni szoktam, ha valaki ilyen kellemetlen helyzetbe kerül és nekem már az is hatalmas segítség, hogy ez a hím legalább egy papíromat megmentette az elkallódástól. - Egy pillanat! - kérek egy kis türelmet, a kávét nem felejtem el, de felállok és megindulok, hogy azt a két - hála égnek csak két - elszökött papírt elfogjam és visszategyem szépen a mappába. Amint ezzel megvagyok, visszamegyek a férfihoz, amennyiben még nem hagyott magamra. - Huhh, ki gondolta volna, hogy egy fiatal kamasz képes ennyire megizzasztani? - kérdezem továbbra is kedvesen mosolyogva, miközben próbálom rendezni magam, a fülem mögé tűrök egy barna tincset. Mondjuk én csak tudom, hiszen tizennyolc éven keresztül neveltem egy fiút, no de akkor is, az már elég régen volt. - Ismételten nagyon köszönöm, igazán kedves öntől! De tényleg csak akkor, ha nem gond! - Isten ments, hogy elvegyem a kávéját, ha neki még szüksége lenne rá, mondjuk nyilván nem ajánlotta volna fel, ha így volna, de mindig is szerettem biztosra menni. Amennyiben így áll a dolog, úgy elveszem és hálásan kortyolok bele. Ez életmentő, de tényleg! - Mivel hálálhatnám meg az életmentő kávét?
Komikus jelent lehet kívülálló számára amit művelünk, és számomra is az, persze, hogy mosoly költözik az arcomra. Úgy tartom a kávét, mintha valami értékes kincs lenne, az is, egy cseppjéért is kár. Fél lábon egyensúlyozva várok, míg az utódom összeszedi a papírokat, azaz azt is, amit sikerült megmentenem. -Ne legyen ilyen borúlátó. Végül is a papírjaira nem ömlött kávé, talán minden megvan, és van egy pótkávéja. Szívesen. A fiatal srác már sehol sincs, sajnos meg sem lep, hogy anélkül tűnt el, hogy bocsánatot kért volna, de majd megkapja érte a magáét. Máshol, más körülmények között. A tekintetem mosolygós, ahogy azt figyelem, a fiatal nőstény hogyan gyűjti be a maradék papírokat is, szerencsénkre nincsen szélvihar, különben lehetne utána menni a városhatárig is. -Minden pillanat tele lehet meglepetésekkel, úgy látszik, a fiatalok lemerülhetetlen akkumulátorral rendelkeznek, míg mi nem. Elnevetem magam, tetszik, hogy nem katasztrofálisan látja a helyzetet, hanem képes belőle viccet csinálni a maga módján. A kamaszkor igen érdekes, egyet tudok vele érteni, hihetetlen energiakészlet, és mérhetetlen pesszimizmus, hatalmas önbizalommal töltve. Olyan egyveleg, amit esküdni mernék, szánt szándékkal sem lehetne létrehozni, ez megy magától. -Igazán nincs mit. Mit gondol, ha annyira ragaszkodnék a kávéhoz, akkor felkínáltam volna, vagy inkább megiszom? Ne kételkedjen, ha kínálják, fogadja el nyugodtan, legalább megment a függőségtől. Az energiáit figyelem, kihez tudom kötni, és Uryenre hasonlít, de nem közvetlen leszármazottja, de nem ám. A dédunokám, és ha még nem hagy ki az emlékezetem, akkor ő Nora lesz. Egyelőre kellemes meglepetés, persze két mondat után nem ítélkezek, viszont a reakciói tetszetősek. Nem fellengzős, nem süt belőle az egoizmus, az arrogancia, igaz, nagyon fiatal, de ez jó előjel. -Mondjuk egy beszélgetéssel, és azzal, hogy megiszik velem még egy kávét, vagy üdítőt, esetleg mást, és azt valamerre ülő helyzetben? Bár ha önnek megfelel, állhatunk is az út kellős közepén, az amúgy is abszurd látvány, ámbár megszokott ebben a világban. Félre ne értsen, nincsenek hátsó szándékaim. Szándékomban áll megismerni, megtudni, vajon az első benyomás alapján érzékelt vonások megmaradnak, vagy esetleg változnak? Tisztázom a helyzetet, mielőtt ezt hinné, hogy megjelent itt egy kiéhezett vén kéjenc, szó sincs ilyesmiről.
- Reméljük, hogy a talán nem csak talán, hanem így is van - mosolyodom el, tényleg nem szeretnék egy papírt sem elhagyni és nem azért, mert újra kell nyomtatnom, hanem azért, mert ezek fontosak és nem lenne túl áldásos, ha bármiféle suhanc megkaparintaná. Szerencsémre nincsen nagy szél, így nem kell messzire rohannom utánuk és ha jól látom, akkor mindet sikerült begyűjtenem, így szusszanva állok meg a hím mellett. - Néha jó volna kicsit kölcsönkapni abból a fene nagy energiából! - nevetem el én magam is, néha tényleg áldanám az eget, ha ilyesmi lehetséges volna, egy hosszú nap után nagyon tudnék neki örülni. De hála égnek nem panaszkodhatok és nem is teszem meg, az ifjúság ismerős, hiszen én is neveltem gyerkőcöt, de ebbe inkább nem megyek bele mélyebben. Ami elmúlt, az elmúlt. - Igaz, ott a pont. Ezer hála, ez tényleg életmentő! Tudom, hogy nyilván azért adta és ha már kínálta, akkor valószínűleg nem gond, ha meg kell válnia tőle, én mindenesetre jobban érzem magam, hogy rákérdeztem. Belekortyolok az italba, jóleső érzés, mind a meleg, mind a koffein. Felteszem a kérdésem, a válasz pedig meglep, ugyanakkor kellemes is. - Ezer örömmel, a beszélgetés teljesen megfelel. Nem gondoltam volna, hogy manapság akadnak olyanok, akik beérik egy beszélgetéssel „kárpótlás” gyanánt, de ez nagyon is tetszik - mosolygok továbbra is, tényleg tetszetős a hozzáállás. Semmiféle rossz gondolat nem üti fel fejét az elmémben, nem hinném, hogy bármiféle hátsó szándéka lenne, ha akadna ilyesmi, kétlem, hogy egy beszélgetéssel indítana. Bár ki tudja, azért örülök, hogy ezt tisztáztuk. - Vagy ide ülünk le - mutatok a hely előtt lévő pár üres asztalra és székre, ahol az előbb a kávénkat vettük -, vagy pedig két sarokkal arrébb van egy kis park. Vásárolt kávéval aligha lenne szép dolog betérni egy kávézóba - húzom el a számat - Nos, mit gondol? Mire adja a voksát? Nekem mindkettő tökéletesen megfelel. Döntsön ő nyugodtan, elvégre mégiscsak tőle kaptam a kávét és ő kérte a beszélgetést, ülve pedig valóban kellemesebb, mint itt állva a járda kellős közepén.
-Fontos papírokat zárható mappába, vagy cipzározható táskába tegye, akkor aztán kiverhetik a kezéből. Jártam már így, azzal a különbséggel, hogy a fele a vízben kötött ki. Azóta nem cipelek semmit kézben, így. Addig pedig marad a lelki támasz és drukkolás, hogy tényleg mindene meglegyen, de szórakozottan figyelem két pohárral a kezemben, ahogyan az utolsó lapot is felszedi. -Ezzel egyetértek. Tudnám hasznosítani magam is. Gondoljon bele, mennek mint az őrült, felelősség még nincs, nem foglalkoznak vele... ez az igazi szabadság. Elnevetem magam, néha csodálkozom a tinédzsereken, bár én is átéltem ezt a korszakot, és ma sem mondhatom el, hogy annyira elfáradnék, na de tudom, hogy azért van különbség. A saját gyerekeim is ilyenek voltak, mire odanézett az ember, az biztos, hogy méterekkel arrébb voltak, vagy el is tűntek, éjjel éltek, nappal meg nem lehetett őket kirúgni az ágyból, mert fáradtak. Kedvelem őket. -Ne túlozzon, ezer hála nem kell, de egészségére! Nekem sem kellene rászoknom, de ízlik, ezért szívesen kortyolgatom, ha éppen úgy adódik kedvem, és tény, néha előfordul, hogy kávé nélkül nem kezdődhet a napom. Belehalnék... képletesen. -Megleptem? Ha valami másban gondolkodnék, arról tudna, és valljuk be, kinőttem én már abból a korból, hogy minden egyes alkalomnál az legyen az elsődleges szempont. Ismerem a hímek mentalitását, magam is az vagyok, voltak korszakaim, ahogy mindenkinek, de ez már nem jelent kihívást, és különben is. Miért ne lehetne csupán beszélgetni? Sejtelmesen, de azért célzok a vérvonalára is, hiszen ha figyel, és okosan használja, tudja, mi lesz a vele szemben kerülő farkas következő lépése. Róla pedig tudom, hogy figyel nem úgy mint az unokám, aki sok-sok jel mellett ment el. -A kérdés az, hogy merész, és leül itt, vagy sem? Bár igaza van, a park sokkal kellemesebb környezet, és akkor voksoltam. Elmosolyodok, tőlem nem áll távol az, hogy néha polgárpukkasztó dolgot vigyek végbe, most viszont a kis sétára és a parkra adom a szavazatomat.
- Így van, alapesetben én magam is olyanban szállítom őket, csak ma valahogy… igencsak szétszóródtam - ráncolom a homlokom, aztán halkan felnevetek, ha lenne szabad kezem, most a tarkóm vakargatnám. Nem is tudom, miért nem olyan mappában hoztam el a papírokat, valahogy tényleg szétszórt vagyok kissé - Jajj, akkor ez esetben én most igencsak szerencsésnek mondhatom magam. Már csak az kellett volna, hogy elázzanak a papírjaim, elég kellemetlen lett volna. Persze mindenből nyomtattam volna újat, de akkor ismét be kellene mennem az irodába és nem, túl fáradt vagyok én most ehhez. - Hm, felelősség az volna véleményem szerint, csak a mai fiatalok nem igazán foglalkoznak ilyesmivel. Persze tisztelet a kivételnek, de az előbbi „úriember” nem ebbe a kategóriába tartozott - nyomom meg kicsit az „úriember” szavacskát, hiszen közel sem gondolom így, hogy az előbbi fiút illetné ilyen megnevezés - De sebaj, felesleges is ezen rágódni, főjön csak a szüleinek a feje miatta - vonom meg a vállaimat és ha nem lenne tele mindkét kezem, most egészen biztosan legyintenék, hiszen felesleges ennél mélyebben beleásni magunkat a témába. Csak halovány mosollyal ajkaimon biccentek a következő szavakra, nem fogom túlragozni a dolgot, elégszer mondtam már köszönetet az elmúlt tíz percben. Kávéfüggő ugyan nem vagyok, de tényleg vannak olyan helyzetek, amikor életmentő a fekete lötty, ez pedig nagyon is ilyen most, így valóban hálás vagyok a hímnek. Főként azért, mert manapság már ritka az ilyen hozzáállás, ettől a hímtől mégis ebben részesültem, ami kifejezetten jól esik. - Igen. Azt hiszem kár volna ennek ellenkezőjét bizonygatnom, hiszen már fény derült az igazságra - halovány mosoly kúszik ismét az arcomra és habár nem csak ama konkrét gondolat fordult meg a fejemben, amit a hím felvázolt előttem, egyik sem volt túl kellemes. Sajnos manapság már máshogy működnek a dolgok, mint hajdanán. - Ha önnek úgy volna kellemesebb, semmi kifogásom nem volna az ellen, hogy itt üljünk le, habár nem kedvelem, amikor kávézás közben a képembe bámulnak. Szóval örülök, hogy a voksát inkább a parkra adja le, ez esetben induljunk - továbbra is a kedves mosoly ül ajkaimon, mindenesetre még mindig az előbbi szavakon gondolkodom. Kissé tompának érzem magam jelen pillanatban, de akkor is feltűnt, hogy mire célzott és habár egyelőre erre nem reagálok, igyekszem észben tartani a dolgot. Ráadásul ott van az a tény is, hogy a farkasom igencsak érdeklődve szemléli a hímet, hiszen érez valami.. valami egészen furcsa zizegést, mintha ismerős lenne a másik bundás, é azonban akárhogyan töröm a fejem, képtelen vagyok megállapítani. Amint csendesebb környékre érünk és megbizonyosodom róla, hogy senki nem hallja a beszélgetésünket, fel is teszem a kérdésemet. - Ne vegye tolakodásnak, de nem tudok elsiklani afölött a tény fölött, hogy a farkasom hogyan reagál az önére - minden bizonnyal nem kell részleteznem, ő az idősebb, nyilvánvalóan ő is érzi. Arról nem is beszélve, hogy valószínűleg sokkal több év és erő lapul a pajzsa mögött, mint amit érzékelek belőle. - Mivel én nekem egyáltalán nem tűnik ismerősnek és bízom benne, hogy az emlékezetem nem csal, így csak egyetlen magyarázat marad, miszerint vérvonalbeli rokonságban állunk. Kíváncsian várom a reakcióját, tekintetemmel az arcát fürkészem, energiáimmal minden apró rezgést figyelek. Közben egy csendesebb padhoz is megérkeztünk, így kényelmesen elhelyezkedem rajta, figyelmem azonban továbbra is a hímé.
Az egész délelőttöt házimunkával töltötte. Sepregetett, felmosott és ki is porszívózott. Nem lett volna persze kötelező, de jobb volt gondolatait elterelni, mint Denaaalin és az idióta követelésén rágódni. Délután pedig elindult, hogy kiszellőztesse a fejét. Korábban sokszor kódorgott a protektorátus környékén, és be is szeretett volna menni, de nem érzett magában annyi háttérinformációt, hogy felvéve valamelyik őrző alakját ne bukjon le rögtön. Több névre lett volna szüksége, és valakinek a beható ismeretére. Ha nem kell senkivel szóba elegyedni, hanem csak köszönni és általános dolgokról csevegni, akkor persze nem lenne gond, de hát pont információkat akart szerezni, ráadásul Alignakkal és az esszencia felhasználással kapcsolatban. Kérhetné a protektor segítségét is, de valahogy nem állt készen egy olyan beismerésre, amivel egyértelművé tenné szorongatott helyzetüket. Egyébként is, ha nem tudtak semmit kezdeni a szellemi varázslataikkal, hogy megfékezzék Alignakot, akkor oda lenne a reménye, és Anguta inkább kapaszkodik a bizonytalanságba, mint a kiút teljes hiányába. Talán ezért is akarja kerülő úton megtudni mire jutottak. Mindenesetre most nem az egyetem volt a célja és az alatta húzódó őrző komplexum, hanem tényleg csak fejének szellőztetése. Úgy tett, mintha a világon semmi gondja sem lenne, még csak nem is kocsival ment, bár Henryék odaadnák neki minden bizonnyal, hanem gyalog, ráérősen. Nem akarta a világuk terheit magán cipelni, és amúgy sem tudna egyedül mit tenni. Délután négy óra fele éhezett meg, ezért a legközelebbi hely felé indult, ahonnét íncsiklandó illatokat érzett. Valami süteményes lehetett, megspékelve kávézóval. Az épületet megkerülve székek és asztalok várták a vendégeket. Nem mehet túl jól a bolt, mert a hely üresen kongott. Sebaj, legalább nem kell sorba állni. Anguta a zsebébe nyúlt, előhalászott két tízdolláros bankjegyet, rendelt három csokis fánkot, amit egy papírzacskóba gyömöszöltek neki, majd az egyik asztalhoz lehuppant, és falatozni kezdett. Ismerős szag csapta meg orrát. Nem is olyan rég érezte ezt azon őrzőn, akivel Tupilek barlangjánál futott össze. Nyakát tekergetve igyekezett megpillantani, majd amikor kiszúrta próbált úgy helyezkedni, hogy Alice ne lássa meg az arcát. Nem volt épp kedves a testvérével, és ha jóban vannak, akkor egész biztosan elmondta neki Frederick mennyire őrülten viselkedett. Nem szerette volna, ha a lány rossz véleménnyel lenne róla, de gyanította, hogy ezt már akkor elcseszte, amikor azt hozta fel, hogy nyilván ezek ketten lefeküdtek egymással. Hát, honnan a fenéből tudhatta volna, hogy mostoha tesók? Nem volt a homlokukra írva, és szag alapján, csak amit magán hordott a fickó abból indulhatott ki.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Ma elég sok elintézendőm van a városban, így kikértem egy teljes napot. Papírokat kell intézni, az állatkertbe is elhívtak… Nem mintha nem örülnék neki, hogy van munkám, de azért be kell vallani néha túlzásokba esem. Ideje lenne megtanulnom nemet mondanom. Éppen a postából jövök, mikor hangosan kordul megy a gyomrom. Ma még nem is ettem. Még reggelizni sem volt időm. Legszívesebben most sem állnák meg, de a mellettem álló emberek igen fura képpel bámulnak rám, ahogy meghallják a hasam hangos panaszát. Na jó ez így nem mehet tovább, nah meg ha Benji megtudja, hogy egész nap csak rohantam és még enni sem álltam meg, akkor kapok tőle majd egy nagy fejmosást, amiből egyáltalán nem kérek. Szeretem őt, nagyon is, de ahogy ő is én is makacs vagyok és egyikünk sem viseli el túl jól a másik dorgálását. Ahogy körbenézek észre is veszek egy kis büfét. Mintha egyszer már jártam volna ott, és nem is volt olyan borzalmas. Talán valami olyan ételt is találok, amiben nincsen hús, vagy reményeim szerint lehet velük ilyennel tárgyalni. Közelebb sétálva a kis büféhez megérzek egy ismerős energiát. Először csak összeráncolom a homlokom, majd le is esik, hogy miért is olyan ismerős… Benji említette nekem, hogy még mindig megvan a farkasa. Ezek szerint Will meggyőzte őt arról, hogy ne adja még fel. Valahol örülök ennek a döntésének. Csak az a kérdés, hogy ő vajon hogy élte meg, sikerült e már elfogadni a bundást vagy sem? Odaéve a bódéhoz első körben megpróbálom őt megkeresni. Hiába van háttal nekem felismerem így is, de még nem megyek oda hozzá. Előbb sorba állok, hogy vehessek végre valami ennivalót. Csak pár percig kell várakoznom végül egy vegetáriánus szendvicset és sült krumplit veszek egy adag kávéval. A kis tálcámmal azonnal megindulok Frederick felé, így mikor megérkezem mellé egy mosolyt csalok arcomra. -Szia! Csatlakozhatom hozzád?-Oké Ben nem éppen szépeket mesélt róla, de nekem teljesen más volt a tapasztalatom. Benji sem mindig egy könnyű eset és a körülményeket nem mesélte el nekem, így még az is elképzelhető, hogy ő akasztotta ki a farkast.
Nem, ez már végleges és elkerülhetetlen. Alice meglátta őt, bár még nem mutatta jelét annak, hogy így lenne, de akár félre is dobhatná őrzői hivatását, ha nem szúrja ki három méterről. Sóhajtva ereszkedett mélyebben a műanyag székbe, közben a lehetséges magyarázatokon. agyalt. Nyilvánvalóan nem kellett volna előhozakodnia Alice tesójának a szerelmi légyott gondolatával, és talán a csuklóját sem kellett volna megroppantani. Jó, a csuklókitekerés teljesen jogos volt. Egyetlen farkas sem szereti, ha kutyaként lapogatják őket. Legalább most már Ben is megtanulja, ha esetleg eddig nem lett volna vele tisztában. Látszólag belefeledkezve a csokis fánk íz harmóniájába próbált nem tudomást venni Aliceról, hátha a lány nem akar vele beszélgetni, de nem így történt. - Szia! Persze, csak nyugodtan – mutatott az egyik üres székre. – Észre sem vettem, hogy itt vagy – hazudta könnyedén. – Mi járatban erre? Hazafelé mész? – fogalma sem volt, hogy Alice merre lakhat, de nem is igazán foglalkoztatta a dolog, csak igyekezett témát választani, mielőtt ezt a lány teszi meg, mert akkor lehetségesen Ben úrfi kerülne szóba, és az, hogy milyen csúnyán bánt vele Frederick. Arcán nem látszott semmiféle megbánás, teljesen természetesen viselkedett és a korábbi félős magatartása is a múlté volt. Egészen kiegyensúlyozottnak hathatott, ahogy békésen eszegette a fánkot. Persze minden békésnek hathat, ami nem emberek megevésével vagy megölésével kapcsolatos. Frederick, pedig tapasztalta ezt már, és Alice is tudja ezt. Meglehet lesz néhány kérdése a farkasával kapcsolatban, de az legyen az akkor problémája, amúgy is már van egy vázlat, amit Alicenak fog beadni. Kicsit bonyolítja a helyzetet, hogy Ben is érintett, de így legalább szórakoztatóbb a dolog. Nagyobb a lebukás lehetősége. - Egyébként, hogy vagy? – kérdezte, miközben elővett egy újabb fánkot és lassan azt is eszegetni kezdte. – Kérsz esetleg egyet? – már csak, hogy legyen a kajájában valami kalória is, mert azokkal a zöldségekkel nem biztos, hogy el tud jutni a céljáig. Persze a sült krumpli, azért dob valamit az energia bevitelen.
Kezdőlap
