Valamiért kellemesebb időtöltésnek tűnik ezzel a nővel társalogni, mint a húgommal és annak elfuserált barátaival, kikkel nem lenne egyáltalán semmi gondom, csak az a baj, hogy úgy viselkednek még harminc éves létükre is, mint egy-egy tizenéves kölyök. Az ember igazán tisztában lehetne néha a korával. No sebaj, nem az én problémám. Amint elregélem neki, hogy mivel is foglalkozok - ha már kérdezett felőle - rögtön kapok egy őszinte megjegyzést, mire biccentek. - Valóban az, csak ez is olyan szolga munka, mintha tűzoltó vagy rendőr lennék. Ha éppen a kijáró szabadidőmet tölteném valahol fenn a hegyekben túrázva, vagy csak otthon ülnék és filmet néznék, akkor is jön a telefon, hogy fogjam magam és húzzak befelé. És ez jobbára esténként van így, mikor már egy normális ember lefeküdni készülne. Szóval tény, hogy vannak benne érdekes dolgok, többek között kideríteni, hogy egy kislány mit keres fent Alaszka legnagyobb és legidősebb fájának tetején, de ha választanom kellene, ha újra felajánlanak egy munkát ezzel együtt, minden szó nélkül a másikat választom. Vallom be, és ez még csak véletlenül se azt jelenti, hogy nincs meg a kellő akaratom ahhoz, hogy kikecmeregjek az ágyamból és újult erővel vágjak neki az éjszakának, hogy segítsek a kislányon. Sokkal inkább az gátol meg, hogy ott van a falka. A falka, akik jelenleg az első az életemben, nem kerülhet a második helyre. Lassan beszélnem kellene Jennyvel, hogy csökkentse a munkaidőmet, mert vannak jelenleg fontosabb dolgaim is annál mint, hogy minden nap szaladjak és keressem az eltévedt turistákat. - A helyiekre csak nagyon ritkán jellemző, viszont a turisták előszeretettel tévednek el, és jön a bejelentés, hogy mit tudom én, már második napja a nyomukat se látták. Egy héten kettő biztosan van - húzom el a szám. Mikor elkezd rezegni a telefonom, először bocsánatkérően pillantok Sarahra, majd ismét szemügyre veszem a kijelzőt, hogy aztán fel is morranhassak. - Az ő részéről nyilván jót csak, mert látja, hogy van partnerem akivel beszélhetek és akivel tényleg szóba is állok, nem hagyom itt vagy hessegetem el - pillantok a telefonról Sarahra, miután már teszem is vissza a helyére a készüléket. - Bocsánat, nem szokásom társaságban a telefonnal foglalkozni... - veszem készhez az italomat, hogy egy húzással eltűntethessem. Félek, ha sokáig cicózok vele, akkor itt marad. - Mi lenne, ha lelépnénk? Kezdem kényelmetlenül érezni magam a vonagló népek között - intek a parkett felé, hol úgy tapadnak egymáshoz még azonos nemű egyedek is, mintha legalábbis az életük múlna ezen. Ha nemet mond rá, elvégre nem kötelező velem jönnie, maradhat, ameddig akar, én akkor is elhúzom a csíkot. Semmi kedvem tovább szagolni az izzadó remetéket.
Kicsiny megjegyzésemre egészen hosszú választ kapok, mely igencsak meglep. Mindenesetre figyelmesen hallgatom, valamiért érdekel a mondandó és furcsa mód a másik is. Nem tudom elmondani, hogy miért, talán közrejátszik benne az a furcsa érzés, mely ott legbelül motoszkál. Nem tudom, inkább nem foglalkozom vele, csak hallgatom, amit mond. Kicsiny kis kacaj szökik ajkaimról, ahogyan a leányos-fás sztorit hallom. Régen nevettem már és igaz, ez sem szívből jövő hahota, mindenesetre jól esik és hatalmas plusz pont Dylannek, még ha nem is viccnek szánta a dolgot. - Ezek a szolga munkák nekem is ismerősek, bár ahol eddig dolgoztam, az egy teljesen más világ. Vallom be magam is. A pultos élet, illetve a pincérkedés is hasonló, ugráltatják rendesen az embert és nem egyszer éreztetik, hogy sokkal lejjebb valóak a vendégeknél. Ilyen az élet, bár sosem voltam szenvedő alany. Olykor kézzel is ütöttem, bár leginkább csak visszaszólogattam nekik. Ilyen a természetem, nem egyszer rúgtak már ki emiatt. - Akkor ez egy elég vonzó hely a turistáknak. Jegyzem meg, hiszen nem ismerem még Fairbanks-t, és talán kapok helyeslést a válaszomra. Noha a turisták most nem igazán érdekelnek. Csörren a telefon, érkezik gondolom a kis üzenet. - Ó, ez igazán megtisztelő számomra. Mosolyodom el a szavakat hallva. Szóval alapjáraton nem olyan beszédes és társaságkedvelő alakot választottam magamnak, de úgy tűnik akkor jól teljesítettem, ha nem lettem lekoppintva. Nagyszerű érzés. - Ugyan, csak nyugodtan. Tényleg nem zavar a dolog, ha zavarna, minden bizonnyal szóvá tenném, de most könnyedén elsiklom a dolog felett. A kérdést hallva elmosolyodom. Bennem is megfordult már, hogy indulni kellene, táncolni már úgysem fogok és kellőképpen kikapcsolódtam a beszélgetés során. - Rendben, menjünk. Úgyis kezd kissé hangos lenni ez a disco-zene. Lehajtom az innivalót, egyszerre, majd magam is feltápászkodom és akkor indulhatunk is. Hogy együtt, avagy mindenki a maga útján, szerintem odakint úgyis kiderül.
Igazság szerint sikerül realizálnom magamban, hogy eddig csak a probléma első felével tudtunk foglalkozni. Azzal, hogy mi van akkor, ha valaki erőszakkal akarja elvenni Noritól azt, amit egyébként csak az általa HÍMnek tartott egyedekkel osztana meg. Hízelgőnek kellene lennie, hogy az én nevem is szerepel ebben a listában, de amennyire esetleg ő férfiként tekint rám, én annyira nem tartom őt nőnek. Amikor utoljára merő szórakozásból fiatal kölykökkel odáztam el az időmet, annak is vérfürdő lett a vége. Talán sok társammal ellentétben én nem vagyok az a fajta, aki körbekúrja az egész falkáját, ezzel tartva fenn a jogot a nőstényekre. Ha valaki kell, azt elveszem,legyen az farkas, kölyök vagy éppen halandó prostituált, oly mindegy. Na de visszatérve az eredeti témára, azért be kell ismerni, hogy az emberek közt is akadnak olyan típusok, mint amilyenek mi vagyunk, pusztán nem képesek farkassá változni. De markánsak, dominánsak, kemény kezűek, valódi férfiak, akikben én elsőre inkább a katonát látom. Aztán persze sose lehet tudni, hogy Nori mikor fut bele egy ilyenbe. Tök jó, hogy vannak elhatározásai az igényeit illetően, de ha még nem érezte, milyen az az állapot, akkor hiba lenne előre leszögezni, hogy az majd őt jól hidegen fogja hagyni. Vagy éppen a farkasát. - Szerintem nem szerettél volna minket fiatalabb korunkban ismerni. Ennyit teszek hozzá a dologhoz, de nem kezdem el ragozni, hogy milyenek voltunk és meddig mentünk el akkoriban, amikor ugyanekkora erőhöz fele ennyi ész és kontroll társult. Azt persze már eleve feltételeztem, hogy van rajta bugyi, csak jó volt kicsit heccelni a gyereket, ha már így együtt vagyunk és mert megtehetem. De azrt vigyorgok, főleg azon, ahogy Bradley-ről sztorizgat. Valahol remélem, hogy tíz éven belül azért túl tudunk majd lépni a folyamatos felemlegetésén.
Az Audi lustán berregő motorral gurul be az Upper előtti parkoló részbe, és amikor leállítom, egy szó nélkül lépek ki és csapom be magam mögött az ajtót. Meg is indulok befelé, gyanítom, hogy Nori a sarkamban lesz. Több szempontból is érdekes lesz a ma este, már ahogy érzem, sokan vannak itt, érdekel, hogy a gyerek miként fogja kezelni a fülledt tömeget. Első körben a pulthoz sétálok,kikérek magamnak egy üveg whiskyt, persze közben folyamatosan ellenőrzöm Nori farkasának rezdüléseit. - Te mit kérsz? Ha te is a narancslével jössz, mint Duncan, azonnal hazamegyünk. Kicsit azért fel kell emelnem a hangom ebben a hangzavarban, de nem zavar túlságosan. Ha megkaptuk az italokat, kisajátítok magunknak egy asztalt, és persze közben szemtanúja vagyok annak, hogy hányan szemtanúi Nori ruhájának és testének. Meg persze engem is megnéznek, és nem tudom, hogy vajon az apjának vagy a túlkoros pasijának tippelnek-e hirtelen, de a lány szempontjából igazából mindkettő necces. - Nem tudom, hogy mit értesz a "buli" fogalma alatt, de ne érezd magad hozzám láncolva, elvagyok én csendes megfigyelőként is. Vetem fel, ha már sikerül leülnünk és megbontani a piát - legalább is részemről. Nem bánnám, ha Nori is elkapatná magát egy kicsit, a tanulás nem csak karletépésekből és edzésekből kell, hogy álljon.
Végül is olyan dologról beszélgetnek, aminek semmi alapja nincs, hiszen még sosem volt hím az életében, mert lehet, Samuel próbálkozott volna, de na, ő nem is hím, csak egy kölyök. Ezen felül naná, hogy vannak igényei, még szép, melyik nősténynek nincsenek, és az, hogy magasra tette a mércét, persze, mert nem egy tökkelütött marhával akar összejönni. Nem, nem kerget nagy álmokat, szerelmet és ilyesmit, csak akkor már legyen olyan a választott egyed, akire azt tudja mondani, megérte. Most még kicsi, mert hiába kezd nőisedeni, hiába fejlődik itt-ott amott még mindig, akkor is kölyök, akkor is gyerek, akit a nagy hímek aztán olyan szinten nem vesznek komolyan, ahogyan azt kell. Semmi szüksége nincs arra, hogy most emberrel kezdjen, aki ha felidegesíti, akkor széttépi, más sem hiányzik, mint az, hogy élete első numeráját vérfürdővel zárja, pedig benne van a pakliban, mert valamire való HÍM az vele nem foglalkozik., csak legyint rá. -Miért? Van sejtésem róla, még őrültebbek, még agresszívebbek voltatok, akik nem gondolkodtak, csak mentek és zúztak, ugye? Jó, hát az a Bognár még mindig itt tart, azt hiszem. Ész az nuku, de megy. Ahogy a jelenlegi felállást nézi, ezt tudja elképzelni, elég csak arra a Corvinra ránézni, az is balhézik mindig, ha kell, ha nem. Övék volt a világ, és nem nagyon foglalkoztak mással, ha jól sejti. Most is így van, csak mintha megfontoltabbak lennének, kivéve a Balázst, mert ő valahol szerinte lemaradt. Ez a véleménye, ez van, és ki is szokta mondani, ha még egy pofon is rá a válasz, akkor is. Jesse is ilyen volt, lehet, ez a belépő? A másik falka Alfája az meg érdekes tag, az a Darren. Ő kevésbé tűnik véres kezűnek, és vele lehet játszani, mint a temetésen is, amikor szegény Ria majdnem infarktust kapott, mert olyan lazán csókolta vissza a hímet, hogy csak na. Két végén égeti a gyertyát, van ez így. A volt apját meg ideje elfelejtenie, ha fontos lett volna neki, akkor nem akar elmenni 4 hónap után, hanem vele marad, de nem, tehát erről ennyit. Ideje bulizni.
Az audi jó márka, ezt tudja, a németek sem hülyék, de inkább a luxus kategória, és nem nevezhető sportos vezetésre ideálisnak. Egy szót sem szól, csak Bradet heccelte mindig azzal, hogy nem megy a kocsija, lassú, most viszont olyan mindegy, csak érjenek már oda. Utál utazni. Amint begördülnek, már kint is van, ja, hogy még nem állt meg teljesen a kocsi, az nem probléma, ezt gyakorolta eleget, Samnél is így szállt ki, amikor összeszedték a buszmegállóban. Itt még nem járt, naná, hogy az apja sarkában van, de amikor meghallja a kérdést, vigyorogni kezd. -Az a kedvencem, de ezen kívül csak mézsört ittam, így azt kérek, ha az jó. Ő és az alkohol az két különböző fogalom, a sört is Ravennel kóstolta meg először, azóta imádja. Mindegy mit kap, azt fogja inni, buli van, akkor buli van. Hallja a megjegyzéseket, látja a tekinteteket, és legszívesebben olyan szépen beintene az összesnek, ahogyan az nősténytől nem illik, mert na. Helyette bájos kis mosollyal fordul a hangadók felé, semmi közük hozzá, hogy Castor neki kicsodája. Ennyi. Inkább leül az asztalhoz, egészen addig, amíg el nem hangzik az a bizonyos mondat. -Nem azt, hogy részegre iszom magam, de ha mehetek, hát akkor megyek. Szia! Felugrik, lehajtja az italát, és kis mocsok, mert hergeli a többi figyelő szempárt azzal, hogy még egy puszit is nyom az Alfa arcára, aztán simán a táncparketten köt ki. Mehet a buli, de ha valaki hozzányúl, az kinyúl, ezt érzi, mert őt aztán ne tapizza senki, aki neki nem jön be. Nahát. Egyedül is elszórakozik, de közben alaposan körbenéz, minden kis vészkijáratot, beugrót és ilyesmit, na meg a pultnál lévőket és a tánctéren lévőket is. Sosem lehet tudni, ki kicsoda, hát nem? Lehet, a ruha kicsit merész választás volt, mert akadnak olyan egyedek, akik máris ismerkedni akarnak, ami nem baj, mert kipróbálhatja azt, mire megy a külsejével és ha gondolkodik is mellé, bár a bundásának már az sem tetszik, hogy egyre többen kerülnek a közelükbe. A feladat adott, tánc közben még a farkasával is vív, nehogy már úgy döntsön, hogy ő megjelenik. Aktuális, megfelelő hímet keres, a választék nem túl bő, a fele túl ropi és kocka, egy része túl nagyfiúnak érzi magát, egy része meg már attól is vörös, hogy ránéz, marad a maradék, szerinte. Kár, hogy a magukat marha nagyfiúnak képzelő hímek úgy értelmezik azt, hogy leszakadt Castorról, hogy az felhívás keringőre.
Rájöttem, hogy Nori nagy pofácskája csak addig a pontig idegesítő, amíg az ember hozzá nem szokik, utána már inkább csak jókat mosolygok rajta, és meglátom bennük a logikát. Jó, azt eddig sem mondtam neki soha, hogy nincs igaza, egész egyszerűen nem voltam kíváncsi a véleményére. Én is voltam annyi idős, mint Balázs, bár engem nem érdekelt tényleg a világon semmi, csak az, hogy minél jobban kiépítsük a falkát Toddal, na meg persze végül nélküle is.
Kikérem neki a mézsörét. Te jó ég, mi az, hogy a 80%-os piák korában egy tinilány mézsört iszik? Talán valóban nem akkora partiarc, mint hittem, de ha ez teszi boldoggá, hát legyen, én majd vígan elszopogatom az üveg whiskyt, és reménykedem benne, hogy nem bukkan ránk Westmoreland biztos úr, mert a végén most tényleg szét találom szedni. - Ez most kicsit kiábrándító, de tessék. - csúsztatom oda Norinak a korsóját - Ha idő közben kell még valami, írasd a főnökhöz. Azért szívesen visszakérdeznék, hogy akkor mégis hogy a bánatba szokott bulizni, de egy: gyanítom, hogy hamarosan úgy is szemtanúja leszek, kettő: tökéletesen lesokkol, hogy kapok egy puszit. De tényleg. Annyira, hogy még meg is simítom a kissé borostás arcomat, hogy tényleg megtörtént-e a dolog. Ajj, te hülye kis vakarcs...
Nézem, figyelem a gyerek minden mozdulatát, és be kell vallanom, hogy valahol megindító, amit leművel, szóval inkább egészen gyorsan el is nézek másfelé. Sőt, inkább a pulthoz sétálok, és kiszúrok magamnak egy izmosabb, aránylag normálisnak tűnő, huszonötös csávót. Kissé kreol a bőre, a haja és a szemei barnák, jól ápolt arcszőrzettel bír. Néhány mondat után megkérdezem, hogy akar-e ma a ház vendége lenni. Persze igent mond, cserébe csak annyit kérek, hogy próbáljon meg lovagiasan, de azért sokat mondóan közeledni ahhoz a nagyon-nagyon rövid ruhás, szőke lányhoz. Meg sem kérdezi, hogy nagykorú-e már vagy valami. Kezet fogunk, én visszaülök a helyemre, ő pedig a táncoló tömegbe olvad és hamarosan beáll Nori háta mögé. Nem tolakodóan, inkább szenvedélyesen csúszik be a lány mögé, és igyekszik egy ritmusra táncolni vele. Én pedig egyelőre tényleg csak csendesen figyelek és közben döntöm magamba a piát. Közbeavatkozni nem fogok, legfeljebb csak akkor, ha nagyon muszáj. Ha a srác sikerrel jár, akkor megkérdezi Norit, hogy nincs-e kedve kissé félrevonulni vele. Ha ez megtörténik, és sikerül elkapnom Nori tekintetét, csak felé emelem a poharamat, ezzel jelezve neki, hogy hát végső soron ma bulizni jött...
Az a nagy baj, hogy ami a szívén, az a száján, és nem nagyon foglalkozik azzal, ki kíváncsi arra, hogy ő mit gondol, és ki nem. Úgy adódik, akkor is kérdez, akkor is kimondja amit gondol, maximum elverik érte, de az nem számít. Ugyan még kölyök, és senkit nem érdekel, miről mit mond, de azért csak mondja, mert figyel, és levonja a konzekvenciákat. Az elmúlt 11 hónap alatt gyönyörűen kategorizálta a falkatagokat, és bizony azt is megfigyelte, kinek van esze és kinek nincs. Jesse már nem érdekes, mert elment, de ő is inkább a "megyek, mert azt mondták" típus, akárcsak Balázs. Inkább egyik se szervezzen semmit, mert akkor mindenki meghal, vagy lebukik, vagy a jó ég tudja, csak ne, ne engedjék egyiket se stratégiát kitalálni. Dylan öreg, van benne szufla, de jár a szája boldog-boldogtalannak, vagyis ő meg pont a másik véglet. Lehiggadt biztos, és ha odacsap, akkor azért annak eredménye is van, de ezek szerint ott meg már az öregkori szenilitás kezdődött el, ezt nem tudja. Caleb meg csendben van, csak üt, Ray se nem beszél, se nem üt, de katona, Dominic legalább gondolkodik és kellően őrült, Duncan az a legkisebb gödörből is krátert csinál, de nála van remény, mert azért szerinte néha, nagyon néha gondolkodik is, Brad halott, tehát ész az nem volt, Dantét nem tudja hova tenni, de úgy tűnik, a Bétába értelem is szorult, nem csak cinizmus, Castor meg Castor. A nőstényekkel nem foglalkozott sokat, igen keveset lóg velük, főleg amióta Rose is lelépett, és nem is nagyon vágyik arra, hogy bármelyikükkel is puszikat váltson, mert nőstények. Norát kedveli és Emilyt is, de így ennyi, a többiekkel meg nem is érintkezik szinte. Az út hátralévő részében hallgat, az is nagy szám, hogy nem nézte meg közelebbről az üveget, némi segítséggel. Ja, persze, az apja is félti a kocsiját, érthető.
Mézsört kért, igen, mi ezzel a baj? Ezt most tényleg nem érti, de sebaj, csak kérdő tekintettel mered Castorra. -Miért? Ez finom, nem leszel tőle matt részeg, anélkül is lehet bulizni. Egyébként meg sosem ittam töményet. Köszönöm. Hatalmasat kortyol a korsóból, és mivel mehet szabadon, egy puszival jutalmazza, és ott sincs. Na nem azért, mert annyira érdekli, hogy ki mennyire nézi az apjának vagy éppen az öreg hapsijának Castort, egyszerűen ha buli van, akkor első útja a tánctérre vezet. Egyedül táncol, nem zavarja, ő tökéletesen jól elszórakozik, a zene is egész jó, nem az a tinglitangli tuctuc, hanem még élvezhető is, és ha már itt van, akkor felméri a kínálatot is. Még azért sem szól, mert egy hím befurakodik mögé, de ha nagyon tolakodó lesz, akkor maximum megismétli azt az alsó madárfogást, amit Samuelnél is, ez nem probléma, maximum meglepő. A számnak vége, az a hím meg vigyorog és ajánlatot tesz. Na ez az a pont, amikor csípőre vágja a kezét, és ha ő csípőre vágja a kezét, az azt jelenti, hogy akkor most felháborodott. A bundásának sem tetszik a dolog, és igen nehéz féken tartani, mert az szíve szerint most nekiugrana a fiúnak, így mielőtt megszólal, hatalmas küzdelmet vív azért, hogy ne legyen baj. -Na ide figyelj. Először is, azt se tudom, hogy hívnak, és most nem arra gondolok, hogy gyere ide. Oké, hogy kicsit rövid a ruhám, ez az én döntésem volt, nem érdekel, mennyire szajhás. Azért sem rúgtalak meg, mert végig simultál, és éreztem a farkad a fenekemnél, pedig nagy kísértés volt, komolyan. De mi az, hogy mi lenne, ha félrevonulnánk kicsit? Vonuljon veled a vacogós cápa, nem vagy az esetem, nem tetszel, nem jössz be nekem, és nem kefélni jöttem, hanem bulizni. Szóval szia. Faképnél hagyja a fiút, már ha annak nincs hozzáfűznivalója a dologhoz, és arrébb vonul, ahol nem zavarják a táncolásban. Az apjának mutogatni kezd, bár nem ismeri a jelbeszédet, de abban minden benne van, ami csak lehet, aztán odarobog az asztalhoz, megissza a mézsört, és már rohan is vissza, mintha mi sem történt volna. Ha a srác nem hagyja magát, akkor azért másként áll mindenhez.
Talán különös, de kifejezetten boldog voltam. Ez annyit tett, hogy nem voltam olyan elviselhetetlen, mint az esetek túlnyomó többségében, ami annak volt köszönhető, hogy volt munkám. Még ha fizetés nélküli is és elsősorban a valódi melóm a bébicsőszködés volt. De legalább véletlenül se kellett a hotelben gubbasztanom, volt okom elhagyni azt, és habár idegzsábát kaptam az itteni zenétől, mégis felüdülés volt a hotel neszei, zajai után. Szoba- vagy hotelfogságra ugyan nem ítéltek, mégis volt egyfajta klausztrofób érzésem, aminek a legyűrésében csak ez, meg Manech műhelye segített. Nagyjából fél évig nyugton tudtam ülni a seggemen, szerintem kurva jó voltam! (Mondjuk, ahogy kitettem a lábam tisztességesebben, összeakadtam a rokonnal, majd beharaptam egy embert. Lehet tényleg jobban járna mindenki, ha szobafogságra lennék ítélve - remélem ez senkinek eszébe sem jut.) Ahogy ott posztoltunk a fal mellett a terepet pásztázva, a farkasom önkéntelenül is közelebb sompolygott a felszínhez, a kíméletlen zajszint ellenére is. Ő is az embereket figyelte, ám úgy, mint az űzésre váró vadakat, s habár pontosan azért voltunk itt, hogy a Kölyköt féken tartsuk, gondolatban mégis elkalandoztunk olyan irányba, amiről ha Sarah tudomást szerezne, kibaszott pipa lenne. Mégis... egy ekkora tömeg félelme, a bőrül alá kúszó pánik, a tülekedés és lökdösődés, ami támadhatna... Lehunytam pár másodpercre a szemem, mélyen túrtam a bestia bundájába és nyomtam le mindkettőnk torkán önnön vérszomjunkat. A Kékszeműnek épp elég nehéz lesz ez az este és még nagyon-nagyon sok a jövőben, nem hiányzik, hogy felőlünk még grátisznak ilyen jellegű ingereket kapjon. Nem telepedtem rá, annak semmi értelme nem lett volna, hagytam, hogy ő küzdjön ezzel, miközben éberen figyeltem. - Milyen? - kérdezem nem túlságosan felemelve a hangom, ő így is hallani fog, engem pedig érdekelt, miképp éli meg ezt az egészet. Ha nem érte kismillió inger, akkor egy sem, baszki. Neki ez körülbelül olyan dömping lehetett, mint amikor én akadtam össze jóval idősebb és erősebb kóborral, bár az adrenalin és az életveszély itt hiányzott. Illetve... legfeljebb mások életéért kellett aggódnia. Nem akartam, hogy így érezzen és nem azért, mert jaj ne félj, kisfiam, majd én vigyázok rád és mindenkire itt, hanem azért, mert ha elsősorban magával foglalkozik, könnyebb dolga lesz.
Dolf Danner
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 47
◯ HSZ : 90
◯ IC REAG : 71
◯ Lakhely : Fairbanks (#887e6e)
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválás az orcán, a nyakon és a kézfejeken
Riogattak mindenféle jóval és rosszal egyaránt, hogy pontosan mire is számíthatok majd, ha elkezdek itt dolgozni. Érzések, vágyak, ilyesmik. Mondjuk az elhatározásom erőteljesebb volt az esetleges aggodalmamnál, mert azért végső soron van kapaszkodóm, mentőhálóm az Ős személyében. Igazság szerint kicsit talán elszámoltam magam, mert amikor a személyzeti bejáraton bejöttünk, akkor is éreztem valamit, ami a szokottól eltérő zizegésként hatott rám, de messze nem volt rosszabb, mint a Hotelben grasszáló embercsoportok jelenléte. Felgomboltam hát a munkaruhát, és csak annyira pillantottam bele a tükörbe, hogy lássam, mégis mennyi látszik a nyakamon díszelgő sas szárnyaiból. A riogató "lényeget" szépen elfedi a gallér, a kezeimet pedig valószínűleg úgyis a hátam mögé fogom majd kulcsolni, szóval eddig jók vagyunk. A hely amúgy is kellően sötét és zavaros lesz ahhoz, hogy a szemem mellett lévő tetoválás inkább koszfoltnak tűnjön, mint bármi konkrétnak. A munkaidő eleje mondhatni kellemes dopping volt. Akkor még kevesen voltak, de ahogy teltek az órák, a tömeg is nőtt. A zene hangosabban és durvábban lüktetett a fülemben, a szagok és az érzések felerősödtek, gyakorlatilag olyan érzésem kezdett lenni, mintha valaki egyszerre tetoválná az egész testemet. Megálltam, hogy csak a legritkább esetekben fordítsam oldalra a fejem, és pillantsak az Ős néha egészen őrültnek ható arcára, miközben én hülye, a kezem ujjait tördeltem a hátam mögött. Most először hasított belém valami bizarr felismerés, hogy valóban portyázó farkasok vagyunk, legalább is esküdni mernék, hogy láttam, éreztem rajta a lesen lévő vad jelenlétét. Ebben a cseppet sem támogató hangulatban kezdtem én magam is mustrálni a tömeget. Szokták mondani, hogy a gyerek mindig utánzással tanul, hát tessék, itt az élő példa. Voltaképpen szánalmat kezdtem érezni. Szegény emberek, fogalmuk sincs róla, hogy az őket óvó pásztorok csak emberi gúnyát magukra öltő farkasok, akik egyetlen pillanat alatt torkukat szeghetnék, és megvacsorázhatnának belőlük. Megrázom a fejem, és bár nem látom, de kikacsint a szemeim mögül az állat, egy pillanat - mély levegő, hamarosan jobban leszek. Próbálom a lehető legobjektívebben kezelni a helyzetet. Folyamatosan mantrázom magamban, hogy az emberhús undorító. Az emberhús undorító. Az emberhús undorító... - Az emberhús undorító. Mi? Hirtelen eszmélek rá arra, hogy az Ős kérdezett, és kapom felé a fejem úgy, mint aki egy álomból ébredt fel. Borsónyira tágult pupillákat meresztek rá, megpróbálom visszatekerni az időt, hogy utólag megértsem, mit is kérdezett tőlem az imént, már ha egyáltalán hozzám szólt, mert őszintén szólva már abban sem vagyok egészen biztos.
Észlelhető volt a nyomás, annak növekvése, ahogy egyre jobban nehezedett a Kölyökre, engem is zavart ez-az, de bőven volt időm és alkalmam ilyen téren önkontrollt szerezni. Chicago tökéletes edzőterep ha azt nézem, jobb, mint Fairbanks - meg sok minden másban is jobbnak tartom. A hotelben érzett zsibongás semmi volt ehhez képest, az ottani emberek alapjáraton nyugodtak, nem tombol bennük annyi felgyülemlett és táncban kitombolt érzelem, mint itt. A leghúzósabb talán egy hevesen párzó házaspár lehetett, amivel dolga volt ott, itt viszont ennek a többszöröse éri. Erre teszek még rá én is a magam mustráló tekintetével. Figyel, ide-ide pillant, tudom, ám nem rendezem magam hirtelen, mint akit lefüleltek, valami becstelenen kaptak, inkább kíváncsi vagyok, hogy miképp reagál. Utánoz. Nem teszem szóvá, csak lassan visszavonulok a magam szemlélődéséből, hogy az övét kísérhessem figyelemmel. Te már nem közéjük tartozol. Sőt, ha őszinték akarunk lenni: soha nem is tartozott. Tényleg előny minden, ami az előélete volt, amit eddig megtudtam vagy sejtettem róla, legalább nem kell kiszakítanom egy kényelmes és megszokott társasági életből. Így egyszerűbb, mert olyanokhoz, egy olyan életvitelhez és tömeghez nem ragaszkodhatsz, ami sose volt a tiéd. Kizökkentem a kérdésemmel, mire elhúzom a szám. - Mantrázd csak - mondtam elsőre ennyit, majd energiáit pásztáztam kicsit, aztán újból visszafordultam a sokaság felé. - Tudod mit tettem még veled? Kiemeltelek a préda közül. - Úgy beszéltem, mintha nem munka közben egy zsúfolt diszkó beleket rezegtető hangorkánjában állnánk. - Gyere, körüljárunk - paskoltam vállon egyszer némi noszogatás, ösztönzés gyanánt, hogy aztán a kényelmes partvonalat elhagyva a sűrűjébe induljak. Rühelltem amúgy a tömeget, de marhára huszadrangú volt ez most. ~ Kit kapnál el? ~ kérdeztem gondolatban, vállam fölött pedig hátra pillantottam, enyhén felvont szemöldökkel. Éreztem, hogy hol van hozzám képest, nem ellenőrzésre kellett mindez, de mivel a gondolati kommunikáció elég nagy bravúr lenne tőle ilyen helyzetben, főleg úgy, hogy nyugisan se megy igazából, így egyszerűbb volt a gesztusait megfejteni. Vagy egy-egy pillantást, beálló változást. Test préselődött testnek, az egész tömeg hullámzott, zihált és pulzált teljes önkívületben. Sokkal jobban figyeltem itt rá, mint a szélén, mert bár azt kérdeztem, amit, nem akarok élből katasztrófával indítani. Különben meg kíváncsi voltam, még mindig. Rá, a döntéseire, a reakcióira, a folyamatokra, amik lezajlanak benne és átzúgnak energiái folyamán. Bármiben le merném fogadni egyébként, hogy Sarah vagy Yvonne rajtunk tartja a szemét valamilyen módon. Nekik is elég nagy kockázat vagyunk, ismerve a múltam - meg a jelenem -, hozzátéve a Kölyök ittlétét. Ha így van, nem csodálom, baromság lenne vakon bízni, főleg egy ilyen helyen, ennyi ember életéért felelve.
Dolf Danner
Wagabond
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 47
◯ HSZ : 90
◯ IC REAG : 71
◯ Lakhely : Fairbanks (#887e6e)
◯ Feltűnést kelthet : Tetoválás az orcán, a nyakon és a kézfejeken
Azt hiszem, hogy értem, miről beszél. Valahogy értelmet nyert így, hogy némileg gyöngyöző homlokkal pásztázom a tömeget, a nyájat, a prédát, és bennem él a bizonyosság, hogy ha akarom, ez itt mind az enyém lehet, és büszke vagyok arra, hogy én már nem tartozom közéjük. Napokkal ezelőtt még én is ilyen tudatlan voltam, de ma már a világ felett állok. Igazság szerint megijeszt a gondolat, hogy ilyesmiket érzek, mégis ismerős a dolog, csak egy kissé más értelemben. Én harcoltam azért, hogy sose lehessek préda, megszenvedtem azért, hogy az emberi ragadozók maguk közé fogadjanak. Csak azt nem tudom még eldönteni, hogy mennyivel jobb ez most, mint akkor volt. De talán ezt nem itt és most kellene elhatároznom. Ellenben úgy döntök, hogy hagyom érvényesülni a világ még sötétebb oldalát, ami bennem él.Valamikor el kell kezdeni, és úgy érzem, úgy látom, hogy az Ős most pontosan ebbe az irányba akar ellökdösni. Megütögeti a vállamat, én pedig nagyot nyelve ocsúdom fel a gondolataimból. Mire felfogom, hogy mit mondott, már lépésekkel előttem jár, szóval eleinte némileg szélesebb léptékkel haladok utána. Hülyeség lenne hagyni, hogy messzire kerüljön tőlem, de talán nem is hagyna magamra. A számban érzem a veszély lehetőségének ízét és ez nem tetszik. Kóstoltam már elégszer ahhoz, hogy tudjam, hogy jóra még sosem vezetett az ilyesmi, de ahogy egyre beljebb és beljebb haladunk a tömegben, az egész helyzet még megfoghatatlanabbá válik. Izzadok, fel sem tűnik, hogy milyen szaporán nyelem magamba a fülledt levegőt: ahogy az sem tudatosul, hogy minél nagyobb szomjjal iszom be mindezen impulzusokat, odabent a farkas csak még inkább ki akarna törni. A huszonkettes csapdája. A légzőgyakorlatok itt már nem segítenek, sőt, csak rontanak a helyzeten. Szeretnék rákiáltani, sőt, talán még bele is lökni egyet a vállába, amiért ilyen faszságokkal traktál, de a motivációm elveszik a halva született óhajok mezején, én pedig egy eddig ismeretlen, ördögi vigyorral a képemen fürkészem a nyájat.
Válogatós vagyok. Azt hiszem, hogy engem nem érdekel, hogy milyenek a nők. Persze, nagyon sok errefelé a kívánatos vonás, de talán az ember az oka, amiért nincs étvágyam az ilyesmire. Egyébként is büdösek, ahogy összekenik magukat ezzel a sok kencével meg parfümmel. Nincs gyomrom hozzájuk, a kesernyés aroma elrontaná az egészet. Aztán ott vannak a férfiak. Egyik nevetségesebb, mint a másik, inkább valami csökevénynek nevezném őket. Langaléták, a csuklójuk a térdüket verdesi. Nem tetszenek, sem a külsejükre, sem a belsejükre nem vagyok kíváncsi. Szeretném közölni, Apával, hogy... - Elég szar a felhozatal. Nahát! Te beszélsz! Micsoda meglepetés, ilyen talán még sosem volt, de örülök, hogy mégsem vagy olyan süket, mint amilyennek eddig hittelek. Meg vagy dicsérve. Forduljunk meg egy kicsit, Apa úgyis megvár. A hátunk mögött már összezárult a tömeg, semmi értelme nem lenne arrafelé menni. Egyáltalán... Minek nézek a hátam mögé? Én nem félek. Mi nem félünk, nem kell hátrafelé kémlelnünk. Hirtelen fordítom vissza az ember testét. Aztán olyan gyorsan történik minden. Átlagos, közepes termetű férfi. Fiú. Nem tudom. Nem értem teljesen, hogy mit üvöltött az arcomba, amikor a fordulásommal sikerült egy korsó sört kilöknöm a kezéből, eláztatva ezzel mindkettőnket. De azt tudom, hogy nem tetszik, és azt is, hogy túl sok látszik a foga fehérjéből ahhoz, hogy bocsánatkérés legyen. Mintha egy hegedű húrja pattanna el a fülem mellett, idegszál a testemben, törésig csikorgatott fog, táblát kaparó körmök. Egyenesen az arcába hörgök.
Igazából, már idejét sem tudom, hogy mikor kapcsolódtam ki úgy igazán, illetve mentem el bulizni egy szórakozóhelyre. Szerintem mióta Alaszkába költöztem, még egyszer sem. Tudtam, hogy melyek azok a helyek a városban, ahol lehetett egy jót táncolni, vagy csak iszogatni egy régi baráttal, de nem kerestem fel őket túl sűrűn. Egyedül a Jacksonnal eltöltött beszélgetős, lazulással töltött este volt a kivétel, de annak is már jó ideje, hiszen valamikor a Vörös Hold éjszakája után került rá sor. Szinte már el is felejtettem, hogy milyen izgalmas tud lenni a ruhaválogatás, vagy a készülődés szertartása, egy-egy ilyen parti előtt. Corit természetesen áthívtam magamhoz, hogy együtt készülhessünk, mint a régi szép időkben. Olyan jó volt egy kicsit együtt lenni újra, ráadásul teljesen bezsongtam attól, hogy kimozdulunk. Plusz, szerintem ráfért a legjobb barátnőmre is, bármennyire ódzkodott is tőle, már kezdettől fogva. Blake meg én azonban megbeszéltük a „randit”, és nem voltam hajlandó lemondani róla. Oké, hogy egyedül is mehetnék, de az nem lenne az igazi, és Corinne-nak szerintem muszáj volt végre egy kis társadalmi életet élnie, mielőtt végképp begubózna Byron felszívódása miatt. Bár, meg tudtam érteni, velem is történt már ilyesmi sajnos, de akkor meg ő volt ott mellettem. Igazán megtehettem most ugyanezt érte is. - Te jó ég! – sóhajtottam fel, miközben kiszálltam a taxiból, és húztam magam után a barátnőmet is. – Már teljesen elszoktam ezektől a magas sarkú cipőktől! Szerintem utoljára New Yorkban volt rajtam… - utaltam a ma estére választott tűsarkú szandálomra. Most volt rajtam először a tavalyi nyár óta, és úgy éreztem, hogy igazán csinos vagyok benne. Szerettem őket, még ha általában inkább a kényelmes, praktikusabb darabokra voksoltam is. Azok sokkal jobban passzoltak a munkám során, ám az efféle estéken a csini dukált. Egyébként a ruhát nem vittem annyira túlzásba, szerintem nem volt botrányosan kihívó a megjelenésem, inkább valahol a kettő között. - Na, ne lógasd már az orrod! – karoltam bele a szőkeségbe, ahogy az Upper bejárata felé indultunk. Tudtam, hogy falka tulajdonban van a hely, de különösebben nem zavart. Corinne-nak pedig egyelőre nem árultam el, ahogyan még arról sem volt tudomása, hogy bizony Blake is a bundások táborát erősíti. Azt hiszem, hogy lesz itt meglepetés mind a kettejük részéről még a mai este folyamán. Már előre kíváncsi voltam arra, hogy mi fog kisülni abból, ha rájönnek ezekre az apróságokra. – Hidd el, hogy jó este lesz ez! – biztattam tovább, míg bejutottunk a szórakozóhelyre. – Igazán ránk fér már egy kis kikapcsolódás, hiszen olyan régen voltunk már együtt! – nógattam, ugyanazt szajkózva már, mint amit az utóbbi másfél órában. Egyébként indulás előtt még belé imádkoztam két pohár bort, a ma vásárolt palack tartalmának a felét. A másik fele természetesen már az én testemet fűtötte mostanra. - Tudod, mint a régi szép időkben! Blake, te, meg én! – most már próbáltam a bent tomboló zenét túlharsogni. Nem jöttünk túl korán, így már voltak bent néhányan és kezdett alakulni a hangulat, viszont még túlzsúfoltság sem uralkodott. Éppen ideális volt ahhoz, hogy megtaláljuk egymást. – Na, gyere! És szólj, ha meglátod őt! – közben tekintetemmel már én is a hímet kezdtem kutatni, de hát ketten többre megyünk. Kénytelenek leszünk közös erővel felvidítani Corinnet, ha jól akarjuk ma magunkat érezni. Márpedig én másra sem vágytam jelenleg.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
Régóta nem léptem már szórakozó terembe se, amióta itt voltam egyszer látogattam el táncterembe is. Szerencsére sikerült pont olyan időszakban mennem, amikor senki se volt és elérnem azt, hogy beengedjenek. Van olyan, amikor mindenki kicsit besokall és nálam is eljött a pont, mert nem csak felszívódott valaki az életemből, hanem még más dolgok is kikerültek hála Lüke Tóninak. De így legalább tudom az igazságot, a könnyek pedig nem oldanak meg semmit se, így történt az is meg, hogy végül egy üres táncteremben voltam és úgy próbáltam kiadni magamból az érzéseimet. Nem tagadom néha elestem, egy-egy ugrás nem sikeredett úgy, ahogyan kellett volna, illetve egy-egy pörgés se, de nem érdekelt, meg újra felálltam, mintha nem számítana semmi se. Nem állítom azt se, hogy mindent megoldott a tánc, de egy kicsit talán jobb volt a helyzet, ha el is fojtottam a dolgokat, akkor se teljesen. Természetesen Celt nem lehetett átverni és látta rajtam, hogy nincs minden rendben, így ennek köszönhetően kötöttem ki végül nála ismét, mint régebben, amikor bulizni készültünk. Akkor is mindig minden pasit elzavartunk, hogy hagyjanak minket együtt készülni nyugalomban. Néha mosoly kúszott az arcomra, de az ágyam még mindig csábítóbb gondolatnak tűnt, mint egy buli. Nem éreztem azt, hogy olyan jó társaság lennék. Egy kicsit jobban kivágott ruhát választottam, ami nem sokkal ért combom közepe alá, amihez egy magassarkút választottam én is. A hajamat pedig kiengedve hagytam, már annyira nem volt rövid, mint amikor ideérkeztem, nem sokkal a vállam alját súrolta, de még messze volt a fénykorától, amikor hosszú loknikban keretezte az arcomat, mint a legutolsó közös bulinkon is Celestével, amit New Yorkban töltöttünk. - Akkor talán itt volt az ideje, hogy ne csak porosodjanak. – pillantottam rá mosollyal az arcomon, miközben kicsit a szórakozóhely felé vont. Időközben azt is megtudtam, hogy Blake itt lesz, de azt nem is sejtettem, hogy esetleg ő is a bundások táborát erősíteni. Így kicsit még aggódtam amiatt is, hogy nehogy kicsit ittasan bármi olyat elkotyogjak, amit nem kellene. - Rendben, majd igyekszem, csak adj kérlek pár percet! – pillantottam kérlelően Celestére, majd ha engedte, akkor kicsit megálltam, vettem pár mély levegőt, a búskomor gondolataimat meg igyekeztem elűzni, hogy pár pillanattal később már mosoly honoljon újra az arcomon. – Nagyon remélem, vagy majd fenékbe billentelek, ha még se lenne olyan jó és elrángattál ide. – nyújtottam ki rá a nyelvemet kicsit gyerekesen, majd belékaroltam, ha hagyta, hogy úgy sétáljunk egyre beljebb és beljebb a terembe. - Biztos vagy te abban, hogy ez a hely fel van készülve a hármas fogatra? – merté n egyáltalán nem voltam. Bár az is igaz, hogy egyáltalán nem ismertem ezt a helyet, de ha már megígértem, hogy megpróbálom jól érezni magam, akkor úgyis lesz. A következő dologra bólintottam, majd megfogtam Cel kezét, hogy magammal húzzam, de mielőtt még igazán közel kerülhettünk volna hozzá egy ismerős alkatot, majd profilt vettem észre. Mire sietve vágtam át az egyre gyülekező tömegen, hogy utána könnyedén a kezem Blake szemeire csússzon, majd nyomtam egy puszit az arcára. – Meglepetés! – mosolyodtam el, majd pedig el is engedtem, ha csak addigra le nem fejtett. A kisebb szökkenéssel pedig talán annyira meg se löktem őt. S ekkor még igazán nem is tudatosult bennem a nyilvánvaló. Majd pedig Celre pillantottam mosolyogva, ha időközben ő is beért minket.
Míg a csajokra vártam, hatszor megbántam magamban, hogy ezt a helyet választottam. Én úgy tudtam, hogy ez egy kiiiisváros, akkor meg mégis honnét került ide eeeennyi ember?! De most komolyan kérdezem! A pult mögött ma este serénykedő csaj esélyesen kiszúrta, mennyire nincs kedvemre a helyzet, adott is egy remek tippet, mely boxot érdemes becélozni, ha félreesőbb, kevéssé tömegtől túltengő helyen szeretnék létezni a szórakozóhelyen belül. Oda járnak a párocskák is, ha némi privát szférára vágynak, mint megtudtam. Oltári... Persze, hősként tartottam magam, mondván, majd, ha a csajok befutnak, elvonulunk - haha, nem úgy - addig meg kikértem kezdésnek egy cidert. Mondjuk, ha hallanám Celeste "régi szép időket" emlegető mondatát, lehet, kapásból valami erősebbel indítanék. Szépek is voltak mondjuk, egészen addig, míg a védelmező-hormonoktól túltengéses apja tönkre nem tette az egészet. Hazudnék, ha azt állítanám, nem hibáztattam Cel-t annak idején, mert nagyon is, de elengedtem már egy ideje a dolgot... talán ezért is indítványoztam ezt a kis találkozót. Meg mert ahogy kivettem hangjából, ráfért Corinnera is némi négy fal közül való kimozdulás. Hirtelen sötétül el a világ, ismerős a hang, miként az energiák is, keveredve némi őrzői újdonsággal, igaz, jelenleg nem ez az első gondolatom, ahogy lefejtve a puha kis kacsókat Corinne felé fordulva elvigyorodom, hanem az, hogy nem épp egy ilyen mosolygós energiabombaként képzel el az ember egy depresszióst. - Hé! Hát szia, szöszi! Ezer éve... - Szélesedik mosolyom, s ha már ott áll, megölelem, nem másként viszonozva Celeste-et sem, ha beéri a szőkeséget. - Téged mióta vettek fel az X-menek közé? - Ráncolom kissé szemöldököm, ahogy Corinnera pillantok, tekintetem kérdőn jár a két csaj között a választ várva, de egyébként elmutatok sután a korábbiakban már említett box felé. - Amúgy foglaltam magunknak helyet! - Ez annyit tesz, hogy a bőrdzsekim ott pihen az asztal közepén.
- Igen, pontosan ide akartam kilyukadni! - bólogattam vidáman, amikor a szandáljaim porosodása került szóba. Oké, igazából a fő szempont az volt, hogy őt kimozdítsam egy kicsit otthonról, de a másik fontos tényezőnek azt is megemlítettem volna, hogy nekem is hiányzott már egy kis esti kimozdulás. Annyira nem volt mostanában ilyesmiben részem, hogy arra rágondolni is félelmetes. Pedig még harminc sem vagyok, ha már most elkezdek otthon ülő nővé válni, mi lesz velem később? Ezen gondolatokat nagyon gyorsan elűztem a fejemből, és inkább arra koncentráltam, hogy Corit felvidítsam. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű dolgom, de abban is bíztam, hogy egyrészt majd Blake a segítségemre lesz ebben, másrészt meg átragad majd a barátnőmre is a jó hangulat. Alapvetően úgyis mindig jó kedélyű a leányzó. - Persze, csak nyugodtan! - nem akartam erőszakossá sem válni, mert azzal semmire nem mennénk. Az igazság azonban az, hogy már nagyon mehetnékem volt befelé, valószínűleg az alkohol is felszabadított kicsit a gátlásaimból, már ha voltak egyáltalán. - Rendben, megbeszéltük! - úgy nyújtottam felé a kezemet, hogy fogja csak meg, áll az alku! - Ha nem érzed majd jól magad, akkor megpróbálhatod megtenni! - vigyorodtam el szélesen, miközben beléptünk a szórakozóhelyre. - Nagyon remélem! De amúgy fogalmam sincs, még sosem voltam itt, csak hallottam, hogy beszéltek már róla. Elvileg nem rossz hely! - de én azért bizakodtam, hogy felkészült az Upper ránk. Tekintetem közben folyamatosan Blake-et kereste, de úgy látszik, hogy Corinne gyorsabb volt nálam. Hagytam, hadd menjen csak előre, én pedig amennyire a tömeg engedte, követtem a fogatunk harmadik tagja felé. Ajkaimon máris megjelent egy széles mosoly, üdvözlésképpen. - Hé, hát szia! - öleltem meg jó szorosan a régen látott barátot, hogy aztán esélyt adjak neki arra is, hogy Corival váltson pár szót. Azt sejtettem, hogy ő egyből ki fogja szúrni a változást, míg a barátnőmnek időre lesz szüksége ahhoz, hogy leessen neki a tantusz. Nem lehetett emiatt hibáztatni őt, még túl sok újdonság volt ez számára, én megértettem. - Még X professzorral is alig találkozott. - utaltam Willre, bár lehet, hogy rosszul tudtam a dolgot. Mindegy, a vicc kedvéért mondtam leginkább. - Tényleg? Hát te szuper vagy! - csaptam össze lelkendezve a kezeimet. - Már most gyülekeznek, azt hittem, hogy nem lesz helyünk. - ettől a hírtől teljesen felvillanyozódtam. - Na, jó, akkor ki mit iszik? - néztem egyikükről a másikra. - Az első kört én állom, és ki is hozom nektek, ha szépen kértek! Meg persze megígéritek, hogy ez egy jó este lesz! És te is tán-col-ni fogsz! - böktem minden egyes szótagnál Blake mellkasára játékosan.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
Nem sok kedvem volt ehhez az egészhez, de ha már megígértem idefelé jövet és a séta közben Celestének, hogy megpróbálom jól érezni magam, akkor úgyis lesz. Ha valamit ígérek, akkor próbálom betartani, meg amúgy se akarom egyikük kedvét se lelombozni. Eléggé felfordult az életem mostanság és még nem is sejtettem, hogy már közeledik az újabb felforgató szellő egy farkas képében. Mosolyogni egészen könnyedén tudtam, de az is igaz, hogy általában mindig azért mosolyogtam, mert jókedvem volt. Most meg először azért, hogy Celnek egy szava se lehessen, hogy nem próbálkozom, mert igyekszem, aztán maximum, ha még se megy a felhőtlen bulizás és a többi, akkor majd bocsánatot kérek és hazamegyek, vagyis vissza az egyetemre. Legalább ők attól még tudnak majd szórakozni és nem rontom el a kedvűket. Amikor pedig megláttam Blaket, akkor könnyedén szóltam a barátnőmnek, hogy utána sietve induljak el az ismerős felé és kicsit megtréfáljam. Jó volt látni őt, hiszen régóta nem találkoztunk már. Szép lassan mindenki eltűnt New Yorkból és tisztára fura, hogy végül itt kötött ki mindenki. Mintha csak valami fura bűvereje lenne ennek a fagyos vidéknek. - Ha ezer éve, akkor azt hiszem nem lehet okom panaszra… - kezdtem el én is kicsit viccelődni, még ha nem is volt az igazi. Az ölelését pedig viszonoztam, de alig, hogy pár pillanat erejéig az ölelésében voltam valami fura érzés kerített hatalmába, amit már az első érintéskor is éreztem, de ez még mindig annyira és szokatlan, hiszen már csak a kérdésre eszmélek. Egy picit megrázom zavaromban a fejemet is, mint aki még csak most tért hirtelen vissza közéjük. – Csak nem túl régóta… - feleltem sietve, hiszen Celeste úgyis mondott még valamit. Gondolom Willre gondolt, de nem mondanám biztosra se. Annyira még nem vagyok otthon ebben a világban, de idővel majd jobb lesz. Mindenki ezt mondja, én pedig már alig várom, hogy kicsivel könnyebb legyen ez az egész és ne érezzem magam ennyire elveszettnek a sok információ miatt, ami mindig rám zúdul. – Remek, igazán előrelátó voltál. – pillantottam körbe, hiszen egyre többen és többen jönnek. Sietve indultam el a csipet csapat után, hogy végül helyet foglaljak a bokszban. A kabátomat pedig magam mellé tettem az ülésen. – Én rátok bízom magam, így döntsetek ti a piáról. – fújtam egy kisebbe visszavonulót, miközben még mindig azt próbáltam megemészteni, hogy Blake vélhetően farkas. Lassan tényleg kezdem úgy érezni, hogy nagyon kilóghattam közülük egykoron… - Te anno is… - és egy pillanatra elgondolkoztam a megfelelő szó után kutatva. - bundás voltál? - nem lehettem biztos a válaszában, de nagyon is érdekelt, hogy mi a helyzet. S amíg Celeste visszaér a piákkal, addig úgyis van időnk beszélgetni. Ha pedig igen volt a válasz, akkor máris kapott egy újabb választ. – Régóta? – lehet nem illik ilyet kérdezni, de hát az újdonság ereje képes még több kérdést szülni. Nem tehetek róla.
Nevetve fordulok és ölelem meg Corinnet, majd az utána érkező Celeste-et is, a kérdésemre kapott válaszok pedig a meglepettség és az őszinte lelkesedés fura egyvelegét öltik ábrázatomra. - Ne baz... és hogy tetszik eddig? - Firtatom, aztán legfeljebb Cel lepisszeg, ha olyasmibe kérdeznék, ami már túlmegy bizonyos határon. Szemmel láthatóan ő igencsak topon van a témában, de meg is értem, elvégre mire valók a barátnők, ha nem erre. Az én haveromat elüldözte a drága apukája a koleszból anno... de hagyjuk is ezt, ha volt érte tüske bennem a mágus irányába, már túlléptem rajta évekkel ez előtt. A hálálkodásra a helyfoglalás előrelátása kapcsán drámaian tárom szét karjaimat feléjük, kissé meg is hajolva. - Megengedem, hogy megköszönjétek egy-egy itallal a dolgot. Nem utasítom vissza, komolyan! - Nevetek, s úgy fest, Celeste nem is akar sokáig adósom maradni, mert már azt kérdezi, mit innánk. Részemről mezei sörnél maradnék így első körben, ezzel engedem útjára a lányt, azazhogy engedném, ha nem böködne játékosan incselegve. Finoman, farkasügyesen kapok csuklója után, mikor elhúzódna. - Ha meg akarsz ölni, igazán szívesen megyek veled a tömegbe... de ha jót akarsz, kiegyezünk itt a szélén valami lötyögésben. - Tekintek le rá kuncogva, talán nem kell őket emlékeztetnem, mennyire katasztrofális a Blake+sok ember egy zárt térben képlet kimenetele. Az egyetemen nem egyszer távoztam angolos pánikrohammal zsúfoltabb terekből, ami azt illeti. Ciki, de ez van. Ezzel együtt elengedtem Celeste karját, finoman, játékos szórakozottsággal perdítve "menetirányba" a pult felé, hogy én pedig letegyem magamat Corinne-nal szemközt az általam befoglalt boxba. Kabátom már ott hever mellettem a bőrhuzatos ülőn. Tekintetem jókedvről árulkodott, ahogy a másikra tekintettem. Mennyivel könnyebb már így, hogy nem kell titkolózni bakker! És Cel ezt volt képes elhallgatni előlem, mikor beszéltünk legutóbb a mai este kapcsán... ejj! - Aham. - Biccentek aprót. - Elég zsenge, mondjuk. Farkas szemmel még most se számítok vénnek. - Vonok vállat, hogy aztán csak tovább szélesedjen képemen a mosolyom következő kérdésemre, mit válaszom csal elő a szőkeségből. - Én lehetnék a szuperdögös nagyapád, maradjunk ennyiben és akkor nem sokkollak túlságosan, oké? - Legalábbis remélem, hogy nem sokkolom. A visszatérő Celeste-től meg udvariasan veszem át a poharakat, segítve lepakolni azokat az asztalra és még beljebb is húzódom, hogy oda tudjon huppanni mellém, ha szeretne. - Veled mi a helyzet, Cel? - Érdeklődöm, ne csak mi legyünk már itt ki-/megbeszélve Corival.
Láttam én, hogy Corinne kezdett valamelyest felengedni, még ha nem is ment olyan gyorsan, mint máskor szokott. Tényleg örültem volna neki, ha lesz egy jó estéje, és nem rágja magát a gondjain. Legalább addig a pár óráig szabaduljon meg tőlük, amíg itt töltjük az időt, együtt. Utána úgyis megint el fog merülni a gondolataiban, hiszen ismertem már annyira, hogy ezt tudjam. Én is ilyen voltam, csodát tenni pedig még én sem tudok sajnos. De a kicsi segítség is valami, nem? - Oké, akkor egy sör lesz, neked meg hozom azt, amit magamnak! – pillantottam a mondandóm második felénél a barátnőmre. Hagytam, hadd beszéljenek pár szót egymással, és legalább még az előtt letudom a kötelező körömet, hogy leültem volna. A következő kettőt úgyis ők szerzik majd be, nekem meg ez az ötlet határozottan megfelelőnek tűnt. Már indultam volna utamra, de Blake finoman a kezem után kapott, mire először kérdőn felvontam a szemöldököm, utána pedig szélesen elmosolyodtam. – Oké, hát persze. Maradjunk annyiban, hogy majd meglátjuk! – azzal már ott sem voltam. Szerettem volna mind a kettőjüket megtáncoltatni, és amíg erre szövögettem terveket, már oda is értem a pult mellé. Kicsit sorba kellett ugyan állnom, kicsit tolakodtam is, de végül csak sorra kerültem. Szerencsére a rendelésem mellé még egy tálcát is kaptam, arra sorakoztattam fel a két felest, ami Corinne-nak és nekem volt szánva, illetve az üveg sört Blake-nek. Gondoltam csapjunk bele egyből a lecsóba. - Na, már meg is jöttem! Remélem alaposan kibeszéltetek… - természetesen sejtettem, hogy nem rólam volt szó, de jól esett egy kicsit felengedni. – A kedves pultos lány még egy tálcával is megdobott, hogy könnyebb dolgom legyen, de ott a gyülekező tömeget kerülgetni nem volt valami könnyű feladat. – böktem a vállam felett hátra a fejemmel. – Köszi, Blake! – értékeltem én a segítséget, úgyhogy végül középre toltam a tálcát, hogy mindenki vehessen róla. Még pluszba egy kísérőt is kértem a rövidek mellé, gondoltam egy elég lesz kettőnknek. Egyelőre. - Ó, köszönöm, én remekül vagyok! – jelentettem ki, magam elé húzva a poharaimat. – Nincs semmi érdekes. Dolgozok, őrzősködök, csak a szokásos. – legyintettem egyet könnyedén. – És te, hogy állsz a hotelben lakókkal? – érdeklődtem én is cserébe. Legutóbb még úgy tudtam, hogy kóborként volt a városban. – Igazából azt sem tudom pontosan, hogy te miért éppen itt kötöttél ki… - vallottam be őszintén, ujjaim között forgatva a felest. – De mindjárt elmesélheted nekünk, amint ittunk egyet magunkra! – emeltem hát koccintásra a kezem, hogy ne csak a szám járjon már. Kíváncsi voltam a történetre, mert Corit nyilván tudtam, de róla kevesebb infóm volt, márpedig elég különös, hogy őt is pont ez a világvégi város vonzotta, nem?
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
- Eléggé vegyesen…- kezdtem bele, majd egy picit haboztam, hogy folytassam-e, mert nem akartam még őt is traktálni a kételyeimmel, de ha már őszinteségnél tartunk, akkor nem is hazudhatok, hiszen mégis csak a barátom. – Részben tetszik, de még túl nagy a káosz, viszont másrészt még nem sikerült eldöntenem, hogy tényleg jól döntöttem-e. – rántottam meg a vállaimat, mintha csak éppen azt ecsetelném, hogy jó ruhát vettem-e ma fel, vagy nem. Ennél jobban viszont nem akartam belemenni, hiszen talán normálisak még a kételyeim. Eléggé rövid ideje tartoztam közéjük, ebbe a világba, így szinte minden újdonság volt számomra. Mosolyogva figyeltem a páros másik két felét, amikor Celeste azzal jött elő, hogy táncolni kell majd, hiszen ez rá vallott, de talán tényleg jót fog tenni. Régebben is sokat táncoltam, most se árthat és lehet, hogy az se lenne gond, ha esetleg felkeresném azt a táncstúdiót. A következő pillanatban pedig már csak arra lettem figyelmes, hogy dúdolok és dobolok kicsit az asztalon a zene ritmusával, mire sietve kaptam fel a fejemet, hogy kirángassam magam végre a gondolataimból és rájuk figyeljek, hiszen ezer éve nem láttam Blake-t és jó érzés volt, hogy biztosan volt egy olyan személy még a baráti körömből, akinek nem kell hazudnom. Erre a gondolatra pedig kissé rosszallóan görcsbe rándult a gyomrom, hiszen sose szerettem hazudni, most pedig kénytelen leszek rá. Pont azoknak az embereknek, akiknek annyit köszönhetek és akik felneveltek, ennek pedig csöppet se örültem, de most jókedv és semmi más. Megígértem Celnek így tartani is fogom magam ehhez, hiszen a barátok nem hagyják egymást sose cserben. - Nem számítasz vénnek, de nem is kezdő vagy. Akkor tuti nem lehetsz fiatal… - kezdtem bele a morfondírozásba. Bakker, ő is, ahogyan a többiek is hazudtak. Ha nekik ennyire jól ment, akkor talán én se leszek túlzottan reménytelen ilyen téren. - Jesszusom, neeee! – szólaltam meg sietve és játékosan kicsit még a fejemet is megráztam, miközben úgy csináltam, mint aki most akarná kiverni ezt a képet a fejéből. – Bocsi, de ezzel már elkéstél. Sikerült sokkolnod, de ha nem gond, akkor inkább ezt ne is emlegessük többet, mert nem akarlak elképzelni úgy, mint a szuperdögös nagyapám. Elég csak barátként, aki túl vén a kinézetéhez. – kuncogtam el kissé a dolgot, hiszen basszus, ha a nagyapám lehetne, akkor mennyi? 60-70 éves lehet? Jesszusom, és még mindig úgy néz ki, mint egy 27-30 év közötti pasi, akire szerintem bármelyik csaj könnyedén lecsapna, ha tehetné. Miközben pedig ezen elméletemet futattam végig, addig még képes voltam körbe is pillantani potenciális jelöltek után. Na jó, én se vagyok normális, de talán nem meglepő, hiszen nem minden nap derülnek ki ilyen dolgok az ember barátjáról. - Köszi! – szólaltam meg mosolyogva, amikor letette a tálcát az asztalra, majd el is vettem a felest, amikor a többiek is az italukért nyúlt. Most se lacafacázott a barátnőm, hiszen egyből kissé ütős italt hozott. Csak meg ne ártson. Amíg ők beszélgettek, én addig a helyet pásztáztam, illetve az egyre gyülekező tömeget is. - Akkor a hármasfogatra! – emeltem fel a poharamat koccintásra, hogy utána le is húzzam, majd kíváncsian pillantottam Blake-re, hiszen engem is nagyon érdekelt, hogy mi van vele és ő pontosan mit is csinál ezen a helyen. Fura, hogy idővel mind a hármunkat erre a vidékre sodort az élet szellője.
Corinne habozását figyelve egyre csak szélesedett képemen a mosoly. Vajon mind így kezdjük? Bizonytalanul lépdelve ebben az új, veszélyesen izgalmas világban? Minden bizonnyal. Az én válaszom ugyanakkor nem is lehetne más számára, minthogy: - Szerintem nem fogod megbánni! - Kacsintottam felé cinkosan, majd volt egy köröm a táncolás kapcsán Celeste-el, aki igencsak gyorsan lerázott a téma kapcsán. Persze, megértem én, másnak nem olyan kardinális probléma az egymás izzadtságában mozgó, egymásveséjébekönyökölős tömeg... Sőt, talán még viccesnek is tartják fóbiámat, holott számomra rohadtul nem az! De megszoktam már az efféle reakciót, hát elengedem a dolgot, s inkább helyet foglaltam Corinne-al szemközt, míg Miss Hagenre és az italainkra vártunk. Hangos kacajom tölti be a köröttünk levő teret a szőkeség reakciójára, ami életkoromat illeti. A fenébe is, hát ő kérdezte! - Szórakoztat meglepett zavara, de ugyanakkor kicsit szemétnek is érzem magam, amiért nem vagyok egyenes feléje. Majd hozzászokik, hogy a világ valójában nem is olyan, mint amilyennek az átlag civil ismeri. - Oké-oké, nem hozom fel többet, ígérem! - Emeltem fel tenyereimet megadóan. - Különben meg mindenki annyi, amennyinek érzi magát, nem? - Enyhe Pán Péter szindróma befigyel, de kit érdekel, ha már egyszer adott a hosszan tartó fiatalság esélye, nem igaz? Évek múltán talán majd ő is ekképpen lesz, hozzászokik. Most még furcsa lehet, belátom. És nem is hibáztatom érte, ami azt illeti. Helyette arrébb húzódom, helyet adva Celeste-nek magam mellett, segítve az italokkal is, mert engem már csak ily jól neveltek. - Igen, jóóó alaposan kidumáltunk! Na tedd le azt a formás hátsódat. - Kaccantam, s emelve a sörömet koccoltam le a feleseikkel annak üvegét, tekintetüket keresve, mert manapság a jó szexet se bízzuk a véletlenre ugyebár. - Lényegében totál semlegesek, ami azt illeti. Kis hal vagyok én és nem is vágyok többre. De úgy néz ki, egy ideig maradok a városban még. A második könyvemmel baszakszok egy ideje, ahhoz kell némi ihlet északon. Meg akkor már felkerestem az ismerős arcokat is. Nem gondoltam volna, hogy ennyi - mutattam egyikre majd másikra a sörösüveg nyakával - akad belőlük errefelé, elhihetitek! Igazából azon is agyaltam, beiratkozok keresztfélévben az egyetemre megint. Ti mi jóval foglalkoztok épp? Meg... áruljátok már el nekem, hogyan lehet megszokni ezt az istenverte hideget?! Komolyan alig dugom ki a lábamat a lakásból, máris jégkockává fagyok.
Miután visszaértem az asztalhoz, igyekeztem felvenni a beszélgetés fonalát. Nem volt olyan könnyű így, hogy percekre eltűntem, de valószínűleg semmi lényegesről sem maradtam le. Hiába ültem le, fél szememet azért még így is Corin tartottam, olyan biztos, ami biztos alapon. Elkalandozott a tekintete, és úgy tűnt, hogy lassacskán kezdett feloldódni is. Ennek nagyon örültem, ha már eljött ma este ide, nem szerettem volna, hogy megbánja. - Tudtam én! – csaptam le egyből arra, hogy biztosan rólam pletykálkodtak. Egyébként nem sokat tudtak volna, velem annyira rettentő dolgok nem történtek. Corinne élete vált most izgalmassá, Blake-ről meg ugye egyelőre nem sok derült ki. Az volt a célom, hogy ezen most szépen változtassunk, ezért is érdeklődtem lelkesen a hogyléte felől, meg a falkához fűződő viszonyáról. Az őrzők között már biztosan tudtak róla valamennyit, de én ugyebár nem vagyok informátor, hogy nagyon képben lehessek. - Tényleg? Te is? – kérdeztem vissza meglepetten. – Azt hittem, csak átmenetileg vagy itt. De jó! – le sem tagadhattam volna, hogy örömmel fogadtam a hírt, miszerint huzamosabb ideig marad Fairbanksben. Kedveltem a régi ismerősöket, és voltak is bőven, mint arra rá kellett jönnöm a hónapok során, amióta itt éltem. – Segítsek? – vigyorogtam rá, játékosan bökve meg az oldalát a vállammal. – Akár még ajánlhatnád is nekem a könyved, mint múzsádnak. – közben gesztikuláltam is, mintha máris látnám az ajánlást a könyv elején, vagy a szalagcímeket az újságokban. - Ugye? Nekem még soha nem látott családtagok is felbukkantak, nemhogy ismerősök! – árulkodtam kicsit. – Újra beülnél az iskolapadba? – csak a fejemet ráztam meg erre a hírre. – Hát, szép! Nekem szerintem nem menne már, még túl friss az élmény. Talán majd pár évtized múlva, ha megérem. És mit tanulnál? – záporoztak tovább a kérdéseim, amik talán Corit is érdekelhették, ezért beszéd közben hol őt, hol a mellettem ücsörgőt néztem. Ahogyan azt társaságban illik ugyebár, próbáltam tartani a szemkontaktust. - Én idegenvezető vagyok, meg a város által megbízott hivatásos pilóta. – büszkélkedtem, kihúzva magam ültömben. Amíg a barátnőm is válaszolt, addig csendben maradtam, hogy ne vegyem el előle a szót. Csendesen kortyoltam egyet a kísérőnek hozott üdítőből, kis híján félre is nyelve azt, amikor elnevettem magam Blake kérdése hallatán. – Mi lesz veled akkor télen? – ingattam a fejemet. – Egyébként én is nagyon félek tőle, és nem is nagyon biztattak mások, amikor ugyanezt kérdeztem az itteniektől. – már a gondolatba is beleborzongtam, fázósan dörzsölve meg a karomat. Oké, kicsit talán túljátszottam a dolgot. - De ne aggódj, majd mi ketten felkerekedünk, hogy kiolvasszunk, ha baj van! Te meg cserébe segíthetsz majd havat lapátolni! – nézegettem a bicepszét, mintha azt latolgatnám, hogy elég erős-e ehhez a művelethez. Reméltem, hogy igen.
Corinne June Mouser
I. Tanonc
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 200
◯ IC REAG : 193
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : angyali mosolya és csillogó szempár
Csak elmosolyodtam arra, hogy milyen határozottan jelentette ki Blake és bólintottam egyet. Vajon ő ennyire határozott volt már kezdetektől fogva, amikor farkassá vált? Biztosan az se lehetett könnyű, de néha megfordul a fejemben az is, hogy vajon mi lett volna, ha inkább az az a bizonyos személy, akivel egykoron összeakadtam az sikerrel jár olyan értelemben. Akkor vajon most mi lenne? Mennyire látnám másképpen a világot? Fogalmam sem volt erről, hiszen még így is eléggé szokatlan és újdonsággal teli volt. Néha azon kaptam magam, hogy ülök egy padok és azt latolgatom, hogy vajon egy-két személy tényleg csak ember-e, vagy annál több. Tiszta bizarr, mintha hirtelen csak kicsit kiforgatták volna a világomat, de remélhetőleg idővel minden kicsit könnyebb lesz és ugyanúgy fogok vélekedni erről az egészről, mint Blake. Amikor elneveti magát, akkor csak megrázom a fejemet egy kisebb sóhaj keretében. Fura belegondolni abba, hogy igazából egy egyszerű emberbarátom se volt szinte, mármint a legjobb barátaim közül. Ő farkas, Celeste és Jackson meg őrzők voltak és akkor még hozzájött az is, hogy az egykori párom is őrző volt. Vajon számukra természetes volt már a hazugság, vagy azért néha szarul érezték magukat, amiért hazudniuk kellett? Szerintem erre túlzottan sose fogok rájönni és hamarosan nekem is neki kell állni hazudni azoknak, akiket legjobban szeretek. - Helyes! – mosolyodtam el ismét, majd szőke tincseimbe túrtam, amikor viszont meghallottam az újabb szavait, akkor most én nevettem el magam. – Csak nem szerény személyedben Pán Pétert köszönthetjük a köreinkben. – szavaim játékosan csendültek, hiszen nem gondoltam én se komolyan azt, amit mondtam. Másrészt meg ebben nagyon is igaza volt. Mindenki annyi valójában, amennyinek érzi magát. Attól még, hogy valaki idős, nem kell mindig annyinak lennie, amennyi a kora. Sőt, sokszor egy-egy idősebb is ráver a mai fiatalokra sok mindenben. Mielőtt viszont túlzottan elmerülhettem volna ismét a gondolataimba, addigra már Cel vissza is tért az italokra. Segítettem én is abban, hogy nehogy most boruljanak fel. Kíváncsian hallgattam azt, amit Blake mesélt, de Celeste megelőzött a kérdésekkel is, meg szemmel láthatóan ő könnyebben is feloldódott ezen a helyen. Én még sokszor teljesen máshol jártam fejben, de azért igyekeztem nem elveszíteni a fonalat, hogy pontosan miről is van szó. Még akkor is, ha kicsit inkább csöndesebb voltam a kelleténél. - Azt hallottam, hogy az itteni egyetem egészen jó és szerintem tök jó ötlet. Néha nekem is megfordul a fejemben, hogy akár tanulhatnék, legalább kicsit elterelné a figyelmemet. – csatlakoztam be kicsit a beszélgetésbe. – Miről fog szólni a legújabb könyved? – kíváncsiskodtam tovább, hamarosan pedig az időjárásra is terelődődött a szó és azért átéreztem azt az érzést, hogy kilépsz és megfagysz dolgot. - Sok réteg ruha életet tud menteni, legalábbis egyelőre én ezzel vészelem túl a hideget, amíg nem sikerül kicsit jobban megszoknom. – avatom be őt, hiszen eléggé fagyos szent tudtam lenni odahaza is, és ez mostanra se változott. Nem véletlen kívánom néha azt, hogy inkább mehettek volna valami melegebb éghajlatra is Celestéék. – Bébiszitter vagyok az egyik farmon, meg mellette néha még látogatom az egyik tánctermet. Igazán kedves család, illetve természetesen még mellette igyekszem megszokni a sok újdonságot. – utaltam itt az őrzőségre és a farkasok létezésére. Még se akartam kiejteni, mert a végén olyan hallja meg, akinek nem szabad. Tudtam jól, hogy az óvatosság mindenek előtt fontos.
Fel kell nevessek a Pán Péteres megjegyzésére Corinne-nak, de hozzá kell tegyem a lányok felé, kétlem, hogy kényelmes az a zöld harisnya, amit visel, szóval kihagynám a szerepet. Meg különben is, koccintsunk már, porzik a vesém, s ide hallom - igen, hallom! Farkas vagyok, szuper hallásom van, főleg veseporzásra... - na szóval, ide hallom, hogy az övéké is. A társalgás pár korty alkohol elfogyasztása után is nyugodtan csoroghat tovább a medrében, példának okáért arról, kivel mi is a helyzet jelenleg, merre tart ebben a városban. Mindig is szerettem, hogy annyira egyéni, önálló individuumok vagyunk... mindenki járja a maga útját, közben meg azért, ha támasz vagy segítség kell, esetleg csak egy váll amin ríhat az ember lánya-fia, akkor ott vagyunk egymásnak. Oké... leszámítva egykori szobatársamat, de ezt meg inkább engedjük el, mert senkinek nem jó a múlt fájó pontján rágódnia. Inkább beszéljünk tényleg a jövőről! - Úgy indult, hogy átmenetileg leszek csak, igen. De sikerült helyi szerkesztőséget találnom, akik kiadnák a könyvet, szóval... - Vállvonást követően tárom szét karjaimat széles mosollyal, majd rogyok vissza a box kényelmesen párnázott háttámlájára. Határozottan helyén van a szénám ránézésre is, s még a tömeg sem feszélyez annyira így, tisztes távolságban helyet foglalva a táncolóktól. Talán az élet mégsem olyan reménytelen, mint amilyennek sokszor hajlamos voltam mostanában lefesteni. - Haha, hogyne! Az első részt olvastad már egyáltalán? - Cukkoltam kicsit vissza Cel-t a múzsaság kapcsán. Az őrzők el is páholnának szerintem, ha olyasmit írnék le, aminek nagyon nem kellene civilek számára kikerülnie. Csodálom így, hogy egyik-másik része a könyvnek milyen simán átment a rostán, pedig... és akkor titkon már érzem, körvonalazódik a következő könyv is bennem, csak még össze kell rakjam az apróbb részeket, kidolgozni őket, hát ahhoz várom az ihletet fentről. - Új családtagok? Mesélj már, lehet mégiscsak lesz belőled abban a könyvben... - Szélesedik vigyorom, ahogy Cel felé pillantok, majd a könyvön túl a további tervek is terítékre kerülnek. Kezdem olybá érezni, kicsit egyoldalú ez a háromszög, nem mintha baj lenne, szeretek beszélni én, magamról, vagy csak úgy, de azért tényleg érdekelnének a csajszik is. Cori felvetése például nem is elvetendő ötlet. Szerintem legalábbis, aztán lehet, majd letol érte. - Én is csupa jót hallottam róla. Nem jössz keresztfélévben februártól? Mehetnénk együtt, tökre jó lenne! Én amúgy, hogy erre is válaszoljak, irodalmat tanulnék, pedagógiával megspékelve kicsit. Abban azt néztem kerettanterv alapján, minden van, ami kicsit érdekel... pszichológia, filozófia, módszertan, ilyesmik. - Vonok vállat, tekintetem pedig a feketéről a szőkeségre vándorol finom jelzéssel, mely szerint gondolja meg, én roppantul rajta vagyok a témán és hát mondják, hogy "minél többen, annál jobb"... legalább már az első naptól lenne egy ismerőse, ha nem is pont ugyan azon a szakon. A szőke lány kérdésére könyvem kapcsán kissé félre nyeltem a sörömet, s köhögve igyekszem összeszedni magamat - illetve vele együtt a választ is. Kényes téma, szegénynek fogalma sincsen szerintem, mennyire. - Van egy sajátos természeti jelentség, aminek igen sajátos mitológiája van errefelé, az köré építem majd a fő szálat, az első rész folyatásaként, ugyan azokkal a szereplőkkel. - Adom meg a politikailag korrekt választ, gyorsan terelve tovább az időjárásra a témát, mint errefelé nem csupán a beszélgetés közti szüneteket kitöltő témára. Ez igenis élet-halál kérdéskör északon! - Hát... egyik biztatóbb kilátás, mint a másik. - Jár tekintetem a lányok között, felnevetve Celeste megjegyzésére kissé, s ha már karom után nyúl, befeszítek - hát nem vagyok egy gyúrós alkat, de a farkasként futkorászásnak megvan a nyoma szerencsére, így szégyenben nem maradok - majd kacagva vetem át vállán karomat, közelebb húzva magamhoz. - És ha az sem működik, még mindig összebújhatunk egymás testhőjével menteni meg magunkat a fagyhaláltól, hangozzék bármilyen perverzül is ez.
Kezdőlap
