A korábbi események fényében eldöntöttem, hogyha túléltem Castort – megint -, és Rowennel a helyszínelést, elolvastam két könyvet, Eve úgy összerakott, hogy még kipihentnek is érezhetem magam, és annyira felborult az egész eddigi életem, mint sosem hittem volna, akkor soron kívül megengedhetek magamnak egy szabad estét, különben tuti meg fogok háborodni. Olyan helyet kellett találnom, ahol eddig nem nagyon volt balhé, és nem várható, hogy belefutok de Luca-ékba. És a disco erre épp megfelelőnek tűnik. Nem nézem ki az alfából, hogy túlságosan bulizós kedvében lenne mostanság. És mivel a szabadnapomról van szó, nem húzhattam egyenruhát, így maradtam a sötétkék farmernél, és a másik (utolsó) fehér ingemnél. Egyszerűen vagyok felöltözve, de mondjuk valószínűleg az egész ruhatáram nem ér annyit, mint de Luca egyik-másik öltönye. Most is nálam van a pisztolyom, a derékszíjamra csatolt tokban hordom. Míg a kocsitól elsétálok a bejáratig, addig takarja a kabátom, de később már nem tudom elrejteni, ha akarom sem. Nem is számít, nagyjából már úgyis mindenki tudja, hogy ki vagyok, így aligha okozok vele fennakadást. A bárpultnál helyezem magam kényelembe, és nyitásként whisky-t rendelek. Mikor az embert leterhelik túl sok információval, amit már nem tud csak úgy egyszerűen feldolgozni, akkor a legjobban teszi, ha a hobbijával kapcsolódik ki. És én éppen ezt teszem, mivel a kocsin nincs bütykölnivaló.
Megveszem ezt a helyet. Nincs más választásom. Muszáj lesz megvennem, hogy felrakhassak ide egy színpadot, vagy valamit. Hisz már napok óta ezen gyötrődök. A táncon. Bezzeg Chicago-ban rögtön találtam ilyen helyeket, itt meg agyon kell tőrnöm magamat ezen. Szóval már csak a pénzt kéne összekapargatnom rá, és minden tökéletes lesz. A kérdés az: mégis honnan szerezzek annyi pénzt? Folyton csak költekezek, bár talán a hitelkártyámról levehetnék néhányat, úgyis annyit spóroltam vele, hogy simán kijönne ennek a helynek az ára. Vagy nem... fogalmam sincs. A nagy gondolkozásomban pedig már nem tudom hanyadik whisky-met iszom. A zene pedig megőrjít. Hogy nincsen itt egy hely, ahol csak én adhatok elő valamit. Már nem hallottam szinte semmit, csak azt vettem észre, hogy hirtelen elkezdek táncolni Az alkohol folyamatosan folyik le a torkomon, és már a saját nevemre sem emlékszek. Ráadásul egyszerre három pasi nyomul rám, és kezd előjönni az eddig ismeretlen fóbiám. Ki akarok tőrni innen. Nem szeretem, ha ennyien körül lengenek. Nyomasztó érzés. Ezért eloszlattam a tömeget, s leültem egy székre. Közben jött egy sms is, mi szerint valamikor castingom lesz. És mivel nem sokat értettem a szövegből - , nem is akartam érteni - ezért elraktam a telefonomat a táskámba. Lehúztam a fekete bőrdzsekim cipzárját, majd a mellettem üldögélő emberre néztem. - Hello! - köszöntem, és a tekintetem a pisztolyára esett, amitől ugrottam egy picit. - No várjunk csak... azt ugye nem akarod használni? Van öklöm és nem félem használni. - mondtam nagy meggyőzősédessel. - Ismerős a fejed tudod. Új vagyok a városban még, és nem akarok pszichopata gyilkosokkal összefutni, ha pedig meg akarsz... erőszakolni, előre szólok, hogy harapok mint az állat. De halálosan. - magyaráztam neki, bár még magam sem értettem, hogy mit hordok itt össze-vissza. Kértem mégegy italt, és abból iszogattam. - Személyit! - kérte a pultos. Kicsit furcsán néztem rá, majd legyintettem és tovább ittam. Reméltem, hogy erről a fickórol nem fog kiderülni, hogy vérfarkas, idősebb nálam és szereti a másikat ler*bancozni. Bár mondjuk, most nem úgy viselkedek? Mert szerintem igen. A pultos tovább erőszakoskodott közben, de róla tudomást sem vettem. Egyik fülemen be, a másikon ki.
Tulajdonképpen teljesen nyugodtan bámészkodom. Figyelem a tömeget, ahogy hullámzik a tánctéren, vagy az embereket, ahogy jönnek-mennek. Végre egy kis nyugi. Hülyén hangozhat egy ilyen zsúfolt, nyüzsgő helyen, de se farkasok, se varázslat, se őrzők, se gyilkosság, se őrült kollégák. Ez nekem már felüdülés. Persze kikapcsolni most sem tudok. Kiszúrom azt is, hogy a meglehetősen kapatosnak tűnő szőke bombázót több pasas is megkörnyékezi, de amíg nem erőszakoskodnak vele, addig eszemben sincs megmozdulni, inkább maradok a whiskynél. Civilben nem szívesen ugrálok, mert a főnökök szeretnek letolni az ilyesmiért. De amikor sikerül leráznia a fickókat, elkönyvelem, hogy a béke megmarad, és elfordítom róla a figyelmem, helyette rendelek még egy italt. A köszönésre oldalra fordulok, és megállapítom, hogy engem ér a megtiszteltetés, rám figyel a szőke cica. - Jó estét! Nyugodjon meg, nem akarom használni a fegyvert. – Azért elmosolyodom a gyilkosos megjegyzésen. – Nem kell aggódnia. A helyi újságból lehetek ismerős. Írtak rólam egy rövid cikket, mikor megérkeztem. Jake Westmoreland Rendőrfőnök-helyettes vagyok… Még kezet is nyújtok – a lehető legkevésbé félreérthető mozdulattal – remélve, hogy ez eloszlatja a gyanúját a szándékaimat illetően. A pultos első felszólítására igyekszem nem reagálni. Nem akarok igazoltatni! Ha egy mód van rá, akkor soha többé szolgálaton kívül, mikor már ittam is. Bár nem értem, mi ez a hirtelen kíváncsiság az életkorával kapcsolatban, mert ahogy elnézem, nem egy italon van már túl a szőkeség. Ha eddig mindegy volt… Végül megunom az egyoldalú társalgást, amit a pultos erőltet, és leintem. - Hagyja csak, a hölgy már amúgy is eleget ivott ma estére. Ha eddig kiszolgálták, akkor mostmár ne zaklassa...
Megnyugodtam. Annyit ittam, hogy már attól megnyugodtam, amit mondott. De azért furcsa, alig pár napja vagyok itt, és máris összefutok egy rendőrfőnök-helyettessel. De annak örülök, hogy ő legalább nem sértődött meg azon, hogy gyakorlatilag egy pszichopata gyilkosnak neveztem. Viszont, ha kiderül, hogy csak azért, mert ő is hülyének néz... akkor valakinek a fejére fogom borítani az italomat, de gyorsan. - Oh, értem. - mondtam a nem túl értelmes mondatot. - Sz*r lehet, csak helyettesnek lenni. Mintha te lennál az utánfuti, aki csak beugorhat a másik helyét betölteni, de sosem lesz az. - jegyeztem meg a nem túl lelkesítő dolgot. Persze nem akartam elvenni a kedvét ettől az egésztől, csak a szavak túl könnyen elhagyják a számat. - Kivéve persze, ha a rendőrfőnök megőrül, és elmegyógyintézetbe kerül. - tettem még hozzá. A kézre nyújtásra, kezet rázok vele. Viszont nem tudom eldönteni, hogy melyik nevemet mondjam. Ugyanis a modell karrieremnél a Susy-t használom, a táncolásnál meg még nem döntöttem el. De gondolom nem fog oly nagyon ártani, ha az igazi nevemet mondom. - Susy O'Pry. - mutatkoztam be. - De a másik nevem Kimberly, döntsd el te, hogy hogy hívsz, nekem nyolc. - mondtam és a kézrázás után a mancsaim ismét a pohárra tévedtek, amibe bele is kortyoltam. A pultos pedig nem hagyott fel a személyim kérésével, ezért Jake "megvédett" és rászólt az emberkére, hogy hagyjon békén. Ki hitte volna, hogy ilyenek a rendőrök? Lehetséges, hogy én is elítélő voltam egy picit, de most már nem vagyok az. - Mindegy. - mondtam és elővettem a névjegy kártyámat, és megmutattam annak az embernek, aki csak nagy szemekkel nézte mi van oda írva. Ugyanis mind a három munkám bele volt vésve. Ezzel elraktam a kártyát. - De mért nem táncol? Vagy talán valamilyen nagy bánat érte, és jött felejteni? - kérdeztem kortyolgatva az italomat. - Esetleg azért vagy itt, hogy megfigyeld, nehogy drogozzanak az emberek? - húztam föl a szemöldökömet. - Mert Chicago-ban elég sokan drogoztak. - tettem még hozzá, és megittam az utolsó korty italomat is. - Szóval táncolunk, vagy keressük az embereket? Mert hidd el, nagyon ügyesen ki tudom szimatolni a bűnöző lángelméket. - magyaráztam, és ez még igaz is volt egyrészt. Hiszen bűnüzők neveltek egy ideig, és mindenféle dologra megtanítottak. Alap, hogy én is értsek ehhez egy kicsit.
Úgy tűnik elég volt a válaszom, hogy lecsillapítsa a szőkeséget, és már nem feltételezi rólam, hogy meg akarom erőszakolni, ölni, vagy esetleg mindkettőt tetszőleges sorrendben. Na, még úgysem nézett soha senki kéjgyilkosnak. Már ezt is kipipálhatom. Hülyének éppen nem nézem - főleg nem a hajszíne alapján -, csak tökrészegnek, és mint olyan, beszámíthatatlannak. A megjegyzésen nem sértődöm meg, sőt még el is mosolyodom. - Ennyi idősen már helyettesnek lenni is szép eredmény, ami meg a munkát illeti, így sem nagyon látszom ki belőle. És még simán lehetek rendőrfőnök, ebben biztos vagyok. Csak az öregnek kell nyugdíjba mennie. Azt nem feltételezem, hogy elmegyógyintézetbe kerülne. Persze sokkal egyszerűbb lenne az életem, ha nem kellene neki jelentenem, és követnem a parancsait, viszont ha ő nem lenne, mindent, de konkrétan mindent nekem kellene szerveznem és intéznem, ami a jelen helyzetben nem lenne szerencsés. - Örülök, hogy megismertem, Ms. O’Pry. Én nem szoktam tegeződni, így aztán nagyjából esélytelen, hogy Susy-nak, vagy Kim-nek szólítsam. A pultost meg csak azért szereltem le, mert ha eddig nem akadékoskodtak, akkor nem most kell elkezdeni a rendőri jelenlét miatt. Majd holnap a körmükre nézek, de ma nem vagyok szolgálatban Én nem is próbáltam megnézni a kártyát, amit a pultos orra alá tolt. Helyette a kérdésre válaszolok. - Nem próbálok felejteni, bánatom sincs. Egyszerűen nem szoktam táncolni. Utoljára talán öt éve próbálkoztam vele… Hát igen. Aki nem szokott randizni, és mindig dolgozik, annak nem sok lehetősége van táncolni. - Ma nem vagyok szolgálatban, úgyhogy dílereket sem keresek. Boston is tele van drogosokkal… Az akcentusom úgyis egyértelműen árulkodik róla, hogy onnan jöttem. Mostanában kezdem úgy érezni, túl sokat hallok Chicago-ról. Onnan eddig csak baj jött… - Nem kell bűnöző lángelméket keresnie. Ma este nem szeretnék találkozni eggyel sem… A tánc kérdését nagyon rutinosan elfelejtem megválaszolni. Ha van egy kis szerencsém, akkor úgyis elfelejti, mert elég részeg hozzá. Ha pedig nem, úgyis kirángat…
Azért szép, hogy így örül ennek, de én kevésbé örülnék. Hisz nem jobb főnöknek lenni, mint annak a helyettesének? Az ember vagy a legerősebb legyen, vagy a leggyengébb, nem pedig a legerősebb helyettese. Én például fogalmam sincs melyik csoportba tartozok. Gondolom azért, mert nem szeretem felmérni az erőmet. Ezzel egyenlőek leszünk, és nem fog érdekelni ki hány éves. - Ha te mondod. - hagytam rá az egészet. A kishitűek úgy beszélnek, mint ő, vagy az optimisták. De én inkább kishitűnek nevezném. Mindenki a legerősebb akar lenni, hiába tagadja. Végül bemutatkoztam Jake-nek, és furcsa tekintettel néztem rá. - Ez leöregít. - jegyeztem meg csakúgy mellékesen. Igaz, hogy a Mrs. még jobban öregít, de ezért nem is akarok soha házas lenni. Úgy még borzalmasabb lenne. Jobban szeretem, ha a keresztnevemen hívnak. Ám mégis csak rá hagytam, hogy hogyan szólít, így nem is szóltam rá. - Épp ezért kéne ismét megpróbálni. - kortyolgattam a maradék italomat. Majdnem elmosolyodtam, ami furcsa. Nem szoktam mosolyogni, bár mondjuk amennyi alkohol lement a torkomon. Már azon sem lepődnék meg, ha megtámadnék valakit ki tudja milyen okból. De szerencsére nem tettem, és sosem voltam az erőszak híve, hiába tűnik ez egy nagy hazugságnak. Csak hát arról sem tehetek, hogy néha előbb cselekszek, mint gondolkodok. - Akkor táncoljunk! - szögeztem le a követelésemet - mert úgy tűnik csak azt tudom. - Hiszen az egyetlen az életben, amiről tudom, hogy jó vagyok, az a tánc. - De felőlem itt is ülhetünk, csak attól nem lesz semmi jobb. És nem mellesleg... - mosolyodtam el pajkosan. Azért, mert egy kicsit átnevezem most a hivatásomat. - ez a munkám. Csak most nem kérek érte pénzt. - tettem még hozzá, és felpattantam, majd Jake-re néztem. Reméltem, hogy velem tart táncolni, és nem az ülés mellett dönt. A kezemet letettem az övé mellé, és vártam. - Na? - kérdeztem bíztatva.
Persze, hogy szeretnék főnök lenni, de az én szakmámban ki kell érdemelni ÉS ki kell várni a lehetőséget az előrelépésre. Én attól nem leszek rendőrfőnök, hogy legyőzöm, esetleg megölöm az aktuális főkapitányt. A farkasoknál működhet így a vezetőváltás, nálunk nem. Szerintem a magázás nem öregít senkit, de hát ettől a szőkeség még érezheti úgy. - Elnézést. Ez nálam berögzült szokás. Ami a táncot illeti, akár meg is próbálhatnám újra, végülis disco-zenére nem kell szalontánc bonyolultságú koreográfiákat megtanulni. Csak valamiért sosem éreztem késztetést semmiféle kikapcsolódásra leszámítva azt az egy-két apró hobbimat, amit ritka üres óráimban szívesen űzök. - Talán… Sejtettem, hogy nem úszom meg a táncot, de végülis ettől sem dől össze a világ. Lehajtom a maradék whiskyt, aztán beleegyezően bólintok. - Rendben, táncoljunk… Elengedem a fülem mellett, hogy most éppen ingyen csinálja. Ha velem szeretne táncolni, kénytelen, mert nem fizetek ilyesmiért. Felkelek, és a kezemet nyújtom az övéért, mert eszemben sincs egyszerűen ráfogni a pultra tett kézfejére. Nem birtoklom őt, legfeljebb felkérhetem. Nagyon mélyen nem szeretném bevinni a tömegbe, elsőre egyszerűen csak felvezetem a táncparkettre, ha tényleg táncos, úgyis hamar jelzi valahogy, amint megtalálta a tökéletes helyet.
Olyan furcsa ez. De tényleg. Múltkor még mondtam valamit, és eltörték a karomat, annyira, hogy kórházba kellett mennem, most meg azért bocsánatot kérnek, hogy Ms. O'Pry-nak hívtak. Ezt szeretem az emberekben. Olyan udvariasak, bár, ha jobban belegondolok nem mindegyik ember kedves. És végülis nem is az összes vérfarkas sátán-alak (én már csak így hívom Káint.) Legalábbis remélhetőleg a többiek nem tördelnek csontokat. Ezért is utáltam az olyanokat mikor a falka között viszály van. Túl sok lesz attól a brutalitás, ami egyáltalán nem jó. - Nem gond. - vontam vállat, mivel tényleg nem volt olyan hű de nagy baj. S közben a karomra is néztem. Egész szépen begyógyult, már meg se látszik rajta az, hogy kiállt belőle egy csont. Amit a sátán-alaknak köszönhetek. Jó volt, hogy legalább megfontolja a táncolást. Bár én szívem szerint szinte mindig igent mondanék rá. Olyan nincs, hogy megállás, miután valaki felismeri a mániás hajlamát. Avagy hobbiját. Mert olyankor azt csinálni kell, és nem szabad abbahagyni. Ez az én elméletem. Egy hatalmas, és boldog mosoly jelent meg az arcomon. Ez az! Legalább táncolunk, és ez szuper. El is fogadtam a kezét, majd bevezettem, egy kicsit belülre, de nem túlságosan, majd ránéztem. A kezemet a vállára tettem, és elkezdtem táncolni, profi, belülről jövő mozdulatokkal ráztam a csípőmet, és ringattam magamat, de mégis a zene ritmusára. Az előbbi boldog mosolyt, átvette a szenvedélyesség. Úgy táncoltam fel-le s oldalra, mintha a zene lenne a lételemem. Feltöltene, és magával ragadna. Éreztem a pulzálást a levegőben, mintha egy ketrecben lennék, amivel eggyé válok, és átfolyok rajta, mint a víz. Vagy mint mikor a kígyót bűvölik, aki kecses mozdulatokkal előbukkan. Közelebb léptem Jake-hez, és a fülébe suttogtam. - Éld bele magad a zenébe, a táncba! - búgtam a fülébe teljes beleéléssel. - Sokan vannak, sokan bénáznak, de akár jók is lehetnének, csak át kell adni magadat az érzésnek. - mondtam, és a végére elkuncogtam magamat. Elhúzodtam a fülétől, majd hozzásimultam, először lefelé kígyóztam, majd felfelé. Végig simítva a mellkasán, aztán csináltam egy gyors fordulást és rákacsintottam miközben ezt mondtam: - Gyerünk! - lelkesítettem, miközben továbbra sem estem ki a ritmusból. Ajkaimon játékos mosoly hevert. A többi emberrel, akik néztek, meg nem foglalkoztam. Már megszoktam, hogy néznek. Jó, az mondjuk furcsa lehet, hogy így táncolok a rendőrfőnök-helyettessel, de ki mondta, hogy nekik nem jár ki egy kis lazulás?
Embere, vagy éppen farkasa válogatja, kinek milyen a vérmérséklete, mennyire pokróc, erőszakos, vagy éppen udvarias és előzékeny. De legalább nem ragaszkodik hozzá, hogy tegezzem, és még becézzem is. Egyetértünk. Ha valaki egyszer rádöbben, hogy mit szeret, mit akar mindennél jobban, akkor azt kell csinálni, és nem szabad lemondani róla, vagy abbahagyni. Én éppen ezért vagyok rendőr. Ő pedig ezek szerint ezért táncol. A boldog mosolyt látni tulajdonképpen megnyugtató. Legalább ő örül neki, hogy táncolhat. Bár partnere akadt volna eddig is szép számmal, ő mégis hozzám ragaszkodik. Alán pont azért, mert nem másztam a nyakába, így joggal feltételezheti, hogy továbbra is viselkedni fogok. Mivel a keze a vállamra került, a tenyeremet a derekára csúsztatom. Nincs a mozdulatban hátsó szándék, mégis az első mozdulatánál megérzem az ujjaim alatt az izmai hullámzását. Elképesztően karcsú a dereka… és ahogy rázza magát, ahogy hullámzik a teste! Egek, azt hiszem gyakrabban kellene randiznom… Furcsa, de annyira rá figyeltem, hogy eddig eszembe sem jutott, hogy nekem is táncolnom kellene, elvégre ezért vagyok itt. Mikor egészen közel lép, akkor rezzenek meg, mert eszembe jut, hogy egy tánctér kellős közepén állok. Érzem a fülemen a lélegzetét, ahogy nekem suttog, és a borzongás végigfut a gerincem mentén. Egek ura, ezt egészen biztos nem véletlenül csinálja. Teljesen meg fog így szédíteni. Átfut a fejemben több lehetőség is. Az egyik, hogy teljesen részeg, azért ilyen kacér, és reggelre azt is elfelejti, hogy beszélgetett valakivel. A másik, hogy nem csak táncol pénzért, de a testét is árulja, és hamarosan rátérünk az árazásra, ha elég biztos fogásnak tűnök majd, és csak halványan felvillanó lehetőség, hogy én tetszem neki. Vagy azért én, mert zsaru vagyok, habár ez annyira nem szokott menő lenni. A kuncogás végiglibabőrözteti a karom. Mire hozzám simul, már egyértelműen biztos lehetek benne, hogyha történetesen fából lennék, ezt a nőt az sem akadályozná meg benne, hogy felkeltse az érdeklődésemet. Vagy nagyjából bárki férfiét. A gyerünkre azért összeszedem magam, és mostmár én is megmozdulok. Nagy diszkópatkánynak nem mondanám magam, de legalább ritmusérzékem van, és egyszer régen tanultam én is táncolni, úgyhogy nem fogom magam leégetni, még ha mellette kezdőnek is tűnök. Megforgatni azért meg tudom. Amilyen könnyedén pedig ő mozog, egyáltalán nem lehet nehéz vezetni sem… Csak arra kell marhára odafigyelnem, hogy külön hagyjuk el a létesítményt… - Elképesztően ügyes... A dícséret akkor hangzik el, mikor elég közel van hozzám, hogy hallja is...
Most mondhatnám, hogy olyan rég csináltam ezt, azért erőszakoskodtam a tánccal kapcsolatban, de ez nem igaz. Sőt... már nem is értem, hogy mért hagytam abba akár egy pillanatra is. Talán csak beszélgetni támadt kedvem, ami meg nem is tartott olyan sokáig szerencsére. És hát mégsem hagyhattam, hogy valaki csak egy pillanatra megfosztja magától ezt az örömöt, eggyé válni a zenével, felszabadulni. Persze vannak olyanok akik egy kicsit gátlásosak, és nem merik azt tenni amit akarnak, de nálam ez pont fordítva van. Ilyenkor olyan mintha az emberen nem lenne semmi, és megmutatja, hogy mit is tud valójában. Néha ezért is mindegy, hogy vetkőzős show-ban veszek részt, vagy nem. Mert nekem nem ez a lényeg, hanem hogy figyeljenek, és tetszen nekik az előadás, hogy egyáltalán én tetszek nekik. Az viszont zavart, hogy Jake nem táncol, igaz, engem ez nem igazán akadályozott meg, de azért szóltam neki. És nem is volt olyan béna, legalábbis szerintem. Csak többször kéne csinálnia, és talán az sem zavarná, hogy mennyien vannak még körülötte, s sikerülne neki is jobban ráéreznie. A dícséret, amit mondott nagyon jól esett. - Köszi. - haraptam az ajkaimba, s tovább folytattam a táncolást. - Te is jó vagy... - Simultam ismét hozzá, és ringattam magamat lassan, érzékien. - csak ne fogd vissza magad! - mondtam, közel az ajkaihoz, és arra pillantottam. Olyan közel volt, és hirtelen annyira vágytam valamire, fogalmam sincs, hogy mire. Talán arra, hogy törődjenek velem, hogy átöleljenek, hogy valakihez hozzá bújhassak és khm... egy bizonyos nyelves játékot is akartam. Végül a szemeibe néztem. - Jó? - kérdeztem buja hanggal. Talán még sem volt olyan jó ötlet táncolni menni. Hisz a tánc, és az ivás egyenlő nálam a teljes katasztrófával. Most sem tudom mit csinálok, de tényleg. A tekintetemből pedig csak egyetlen egyet lehet kivenni: hogy akarom.
Hát, én aztán tuti rég csináltam. Mármint alapjáraton táncolni is régen táncoltam. De akkor még nem volt megszokott, hogy a táncpartnerem ilyen nyíltan és kihívóan hozzám dörgölőzzön, erotikusan a fülembe doromboljon. Hamar – jelen helyzetben ez is hamarnak számít, mert Kim viselkedésének eredményeképpen a gondolkodási kapacitásom eléggé beszűkült, bármilyen kétségbeesetten próbálom megtartani a józan eszem – észreveszem, hogy zavarja, hogy még nem táncolok. Az nem zavar, hogy sokan vannak körülöttünk, de kell egy kis átfutási idő, mire visszarázódom a régen elfelejtett disco hangulatba. Mióta befejeztem a sulit, tuti nem voltam szórakozni. Még jó, hogy a ritmusérzék nem múlik az idővel… ~ Basszus! ~ Tetőtől talpig végigborzongat, ahogy hozzám simul, és gyakorlatilag lassan a számba dorombolja a szavakat. Azt hiszem még egy mozdulat, és a józan eszem maradékának is búcsút mondhatok szép lassan. Nem mintha nem élvezném. Ami azt illeti, túlságosan is élvezem... Ha már így hozzám simul, akkor szorosabban átölelem a derekát. A kérdésre válaszolhatnék mást? - Tökéletes. A szeme szikrázik, az arca enyhén kipirult, gondolom az alkohol és a tánc együttesen felelősek érte, de ettől függetlenül vitathatatlanul gyönyörű nő. És hogy megkívánt, az itt és most aligha a saját magam érdeme…
Érzem, hogy a kezeivel szorosabban fogja a derekamat. Amúgy furcsa, hogy azt mondtam, hogy ne fogja vissza magát, én mégis azt teszem. Mármint táncban nem, de minden másban igen. És ez baj, nagyon nagy baj. Hisz ilyet még sem szabadna csinálnom. Képmutatás lenne. Ugyanis szerintem az embernek mindig magát kell adnia, és megmondania, vagy tennie, hogy mit akar. Csak már most előjött a nemet mondó hangocska. Ez pedig nagyon zavar. Amikor azt mondja, hogy tökéletes, gyengéden elmosolyodok. Kezem a vállán van, és csak mert elhatároztam, hogy ezt nem csinálhatom tovább. Mármint, hogy az ital miatt máshogy viselkedjek, mint szoktam, ezért gyorsan cselekedtem. Felhajoltam hozzá, és az ajkaimat az övére tapasztottam. Kezeimmel a hajába túrtam, és olyan közel voltam hozzá, amennyire csak lehetséges. És fogalmam sincs, de most, ilyen állapotban mindent szépnek és jónak láttam. Nem merültek fel bennem bizonytalanságok, vagy bármi más, inkább átadtam magamat az érzésnek. A legjobb dolognak a világon. Mert ha létezik nagyon klassz, s szuper, az bizony az érzelem, és a belemélyülés. Mikor befejeztem a csókot, picit - de nem túlságosan - elhúzódtam és mint aki valami rosszat tett, elmosolyodtam. - Ugye nem baj? - kérdeztem nagy szemekkel, de egy biztos: azt nem fogom mondani, hogy sajnálom, mert nem sajnálom. Ha nem akartam volna megtenni, akkor nem tettem volna meg, én így vagyok vele. Ráadásul nagyon jó érzés volt, és mit mondanak arról ami jó? Hogy még több kell belőle. Az olyan gondolatok pedig, hogy nem szabad, és nem kellene már rég eltűntek a fejemből. A kérdést meg nem tudom mért tettem fel, de nagyon jól lejön belőle, hogy nekem nem baj.
Mondta, hogy ne fogjam vissza magam, de ahhoz képest, amire kedvet csinál egy ilyen tánc egy ilyen nővel, teljesen visszafogott úriember vagyok. Mondjuk tőlem szerintem ez teljes természetességgel várható el. Könnyű átkarolni a derekát, karcsú, mint a nádszál. Persze így már táncolni is csak az eddigieknél jóval erotikusabb hangvételben lehet, de ez már egyáltalán nem érdekes. És a következő pillanatban a csók – selymes, puha ajkai a számon – eldönti, hogy ez a nő nekem kell. Megmásíthatatlanul és visszavonhatatlanul. Hirtelen lobbant érdeklődés, lehet, hogy kihunyni is hamar fog, de ma estére megfogott magának, ez nem is lehet kérdés. A csókja édes, részegítő, és ahogy a teste hozzám simul, érzem a bőre forróságát, a hajlékony teste feszes izmait a ruhája alatt. Viszonzom a csókját, már csak fél karral ölelem a derekát – még így is gond nélkül átérem – a másik kezem felsimít a hátán, a nyakán, a füle mögé söprök pár kósza szőke tincset. Mikor elhúzódik, engedem távolodni, amennyire akar. A kérdésére mi mást lehetne mondani? - Egyáltalán nem... sőt… Nemhogy nem baj, de nagyon is jó. A tenyerem még a nyakán, az ujjaim a szőke tincsek között a tarkóján, most a hüvelykujjammal megsimítom az arcát, és a következő csókot már nem ő adja, hanem én. Visszahúzom, közel magamhoz – persze csak ha nem tiltakozik – hogy újra hozzá simuljon a teste, és megcsókolom ezúttal én. Puhán, de határozottan, és hosszan. Már nem töprengek rajta, mennyire volt jó ötlet idejönni, belemenni a táncba, és beleszédülni a szemébe, elcsábulni a testétől… Mikor a csóknak vége szakad, és kicsit távolabb engedem magamtól, hogy mindkettőnknek a saját lélegzete jusson, a mai este folyamán még egyszer, utoljára megpróbálok gavallér lenni, és jófiú… - Szerintem sokat ittál… Nem biztos, hogy ez holnap is jó ötletnek fog tűnni… Visszautasítani éppen eszemben sincs, csak éppen – lehet, hogy naiv vagyok, vágták már a fejemhez – azt sem akarom, hogy holnap reggel másnaposan a fejét verje a falba, amiért ebbe belement…
Nem gondoltam volna, hogy visszacsókol. Sőt nem is gondololtam az égvilágon semmire. Azt sem tudom, hogy mért kérdeztem vissza. Talán, mert nem akartam... udvariatlan lenni? Fogalmam sincs. Végülis alig ismer engem, az is lehet, hogy egy r*bancnak néz, és furcsa, de ez most nem tudott érdekelni. Az érintése megborzongatott, és a válasza még jobban meglepett, mint az én viselkedésem. Mármint nem az lepett meg oly nagyon, hogy azt mondta nem baj, hanem, hogy megcsókolt. Átkaroltam a nyakát, és hagytam, hogy közelebb húzzon magához. Viszonoztam a csókját, forrón, és tüzesen, mintha napok óta éheztettek volna. Már nem akartam megszólalni többet, vagy legalábbis nem most. Olyan érzés volt, mintha egy más világban lennék, nem pedig a Föld nevű bolygón. És ez a hely sokkal jobban tetszett. Ahogy a háttérben szólt a zene, és Jake-el csókolóztam, egészen addig amíg le nem rombolta ezt a világot az, aki adta. S nem nagyon értettem, hogy mire próbál ezzel célozni. Minek bánnám meg ezt holnap? Ennek nincs semmi értelme. Hiszen normális, ha a bulikban az emberek összegabalyodnak. Ez nem egy világvége dolog. Úgyhogy, ha már elkezdtük késő visszakozni... Hisz nem azt mondta, hogy nem baj? Még így is, hogy tőlem picit szokatlanul viselkedek, egy tulajdonságom megmaradt. (A legszörnyűbb.) - Nem ittam sokat! - tagadtam el olyan magabiztosan, hogy talán még én is elhittem volna. Bár mondjuk tényleg nem volt az olyan sok... legalábbis szerintem. Szenvedélyesen megcsókoltam, ellenkezést nem tűrően, mint aki nagyon biztos a dolgában. Igaz, az is voltam. - És, ha megbánom? Akkor mi lesz? - kérdeztem huncutul mosolyogva, és tovább csókoltam, csak ezúttal nem szakítottam meg. Nekem szükségem volt erre a másik "dimenzióra", és ő el tud oda juttatni, csupán arra van szükség, hogy ne akarjon megóvni saját magamtól. Ha megbánom, megbánom, de persze nem fogom. Ha pedig mégis, akkor meg már mindegy. Annál semmi sem lehet rosszabb, ha a másiknak eltörik a csontját, vagy... na mindegy. Ilyenekre inkább nem is gondolok. Amúgy nem vagyok bolond, tudom, hogy még mindig a Földön vagyok, csak hát az érzés ami magával ragad. Az egyszerűen mesébe illő. A csókot továbbra sem megszakítva, próbáltam valahogy elmenni a tánctérről, egy sarokhoz, vagy falhoz jutni. S kezeim amik eddig nyaka köré voltak kulcsolva, most a vállán pihennek.
Melyik pasas ne csókolna vissza, ha egy ilyen nő simul hozzá? Jó esetben azok, akiknek jegygyűrű van az ujján, illetve párkapcsolatban élnek. De aki megteheti… biztos vagyok benne, hogy meg is tenné. Érzem, ahogy ő is megborzong az érintésem alatt. Igen, most érzem, mennyire hiányzott egy csók, egy könnyű simogatás. Tudom, hogy roppant illúzióromboló egy ilyen megjegyzés ebben a helyzetben, de a hozzám hasonló férfiakkal ez sajnos együtt jár. A korábbi rajongótábora biztos nem rombolta volna le a mámoros boldogságot ilyen kétségekkel. A válaszra akár fogadni is mertem volna. Persze, nem ivott sokat. Ugyan már! Érzem az ital ízét a csókjában, a leheletén, látom a szeme csillogásában. A csókja ezúttal lehengerelt, kész voltam neki elhinni, hogy soha semmit nem bán meg. A kérdésére csak nagyon gyorsan, kapkodva tudok válaszolni, mielőtt kapok még egy heves csókot. - Tartok tőle, hogy az én fejemen bánnád meg… Vagy hozzám vagdosna minden mozdíthatót. Az ilyen jellegű műsorokat meg nagyon nem szeretem. Nem mintha komoly fizikai fájdalmat okozna egy hozzám vágott szandál, esetleg egy pofon, de nem szeretek ilyesmit kiérdemelni. Mindenesetre ennyi, többet nem is próbálom megvédeni a saját döntéseitől, elvégre felnőtt már, tud, vagy tudnia kellene vigyázni magára. Egy akkora férfit, mint én, nem olyan könnyű eltolni egy Kim kaliberű nőnek – bár ő vérfarkas, valószínűleg erősebb, mint hinném róla -, de nem is igazán kell. Onnan, hogy érzem, hogy szeretne mozdulni, kijutni a tánctérről, megyek magamtól is. Óvatosan ügyeskedem ki magunkat a táncolók közül, nem olyan egyszerű a feladat, egyszerre csókolni, és nem nekivezetni senkinek… Mikor végre kijutunk a táncoló tömegből, csak akkor állok meg, mikor a szőkeség háta már nekisimul a falnak. Tudom, hogy a vállam kitakarja őt a többség látóteréből, ami jelen helyzetben egyáltalán nem is baj… Ki emlékszik már arra, hogy figyelmeztettem magam, hogy nélküle kell távoznom innen?
Furcsa. Én nem hinném, hogy rajta vezetném el a másnapos dühömet, ha egyáltalán lesz. Sőt már azt sem értem, hogy egyáltalán minek gondolkozok ezen. De ha már úgy belementem ebbe a gondolatmenetbe, mért ne folytatnám? Szóval a lényeg az, hogyha meg is bánnám akkor biztosan nem foglalkoznék vele többet, vagy elkerülném. De olyat csak a gyávák tesznek, szóval az elkerülés kihúzva a listáról. Marad az, hogy nem foglalkozok a dologgal különösebben. Hisz annyi mindent lehetne még megbánni az életben, nem ezzel fogom kezdeni. - Ugyan már... - mosolyogtam bele a csókba. Erre csak ennyit tudtam mondani. Mert hát most mit mondjak rá? Beszélni sem volt kedvem erről, hiszen értelmetlen. De ha már rákérdeztem, megmondtam róla a véleményemet. Lassan az egyik falhoz vezetném, de úgy tűnik megy ő magától is, és nem kell semmit rákényszerítenem. S így könnyű szerrel kikerüljük - vagy éppen ellökjük - a táncoló tömeget, és már egy picit eldugottabb helyhez érkezünk. Bár nem nagyon tetszik, hogy a falhoz vagyok szorítva, fogalmam sincs mért. Talán mert szeretek én vezetni, és irányítani. Ezért sem lennék jó szolgálónak, vagy olyannak ahol nem irányítok. Ezért egyszerűen kimászok a karjai közül, s mikor megfordul a falnak próbálom szorítani, és ismét megcsókolom. Azt hiszem ez lesz a kedvenc tevékenységem. Olyan jó érzés, egyszerűen felüdítő.
Nem is annyira attól tartok, hogy dühös lesz rám, sokkal inkább attól, hogy lenne is oka rá, ha nem adnék neki lehetőséget a visszakozásra. Bár valószínűleg nem fájna, bármilyen dekortárgyat is vágjon hozzám, a lelkiismeretem nehezen viselné. Ez az oka, hogy kérdeztem, bár részben ez is csak önigazolás. Hát, én sosem leszek olyan laza, mint például ő. Az ugyan már-ra már nem is mondok semmit. Nincs rá semmi szükség, a kérdések megválaszoltattak, a hogyan tovább eldőlt. Hamar rájövök, hogy Kim nem szereti, ha irányítják, én pedig egyáltalán nem ragaszkodom hozzá, hogy én diktáljak és ellenőrizzek minden lépést. A csók végén engedem kibújni az ölelésből – úgysem szorítottam a falhoz -, és fordulok utána, ahogy mozdul. Hagyom, hogy a hátam a falnak koppanjon, megtámaszkodom, és engedem, hogy miközben tekintélyesnek nem mondható súlyával tart a falnál, megcsókoljon újra. Ha ennyire szeret vezetni, akkor megadom neki a lehetőséget, hogy ő diktáljon. Csókol, én pedig visszacsókolok, végigsimítok a derekán, a combján…
Olyan furcsa ez. Nem gondoltam volna, hogy eljutunk idáig, ilyen rövid idő alatt. Hiszen csak szórakozni jöttem ide, meg gondolkozni, és munkát találni. Erre ez történik, amit egyáltalán nem bánok, és gondolom nem is fogok. Jake amúgy sem tűnik rossznak, és az lényegtelen, hogyha körül néznék akkor mindenki mást is jónak találnék. Az a különbség csupán, hogy vele beszélgettem is, még ha nem valami sokat. De a lényeg ugyanaz. Még pedig az, hogy nagyon jól érzem magamat. Kibújtam a szorításból, csakhogy ne legyek a falnál, és folytatom amit elkezdtem. Nem is terveztem abba hagyni, csak egy a gond... Még pedig az, hogy hirtelen elkezdett fájni a fejem, már ha azt a kis szúrós érzést annak lehet nevezni. De nem is ez volt a baj. Hanem, hogy jó adag ital után minden felerősődik, az érzések, és nem nagyon tudom irányítani magamat, hogy mikor mit fogok lépni. Ezért mikor végig simít a combomon - legyen bármilyen jó érzés is - megijedtem, fogalmam sincs mitől. Elhúzódtam tőle, és mellé léptem, hátamat a falnak döntöttem. Beletúrtam a hajamba, és megnyaltam az alsó ajkamat. - Bocs... - sóhajtottam elkínzottan. Úgy tűnik az lesz a legjobb, ha én most szépen lelépek. - nekem ez most... mégsem megy. - tettem hozzá. Bár tudom, szemétség volt ez tőlem, hiszen akkor kellett volna ezt mondanom, mikor rá is kérdezett. Csak valahogy... hiába telt el vagy száz év, mégis előjön belőlem ez a félelem. Talán innen is ered, hogy nem szeretem, ha irányítanak. Sőt, biztosan. Ellöktem magamat a faltól, és körül néztem, merre lehet a kijárat. - Azt hiszem... én megyek. - motyogtam, és végig simítottam Jake karján, majd kezén, végül a kijárat felé pillantottam. De azért kár, pedig olyan jól kezdődött. Erre mindent elrontok. Lassan, de nem valami biztosan elkezdtem a kijárat felé lépkedtem. Biztosan pedig azért nem, mert még mindig éreztem a bennem maradt alkohol ízét. Klassz. A részeg embereket könnyebben kirabolhatják. Megverni, csak azért nem tudják, mert harap, vagy karmol, teljesen mindegy. Nekem mindkét megoldás tetszik.
Valószínűleg számomra még furcsább a helyzet, mint Kim számára. Ha valaki, hát én biztos nem gondoltam volna, hogy így alakul az estém. És remekül választott, mert én vagyok olyan jó fiú, hogy velem ezt is meg lehet csinálni, és még bármikor lehet utána nemet mondani. Ekkora marhának komolyan születni kell. Engedem, hogy az én hátamat koccantsa a falnak, ahogy eddig sem tiltakoztam, bármit is csinált a szőkeség. Igazából nagyon is hálás közönsége és lelkes partnere vagyok. Persze érzem, mikor megváltozik benne valami. Talán egyszerűen csak feszültebbé válik, és abban a pillanatban tudom, hogy mi fog következni. És valóban. Engedem azt is, hogy eltolja magát tőlem, nem is próbálom erőszakkal a közelemben tartani. Egy lemondó-bosszúsat fújok, mert azért ez mégis kegyetlenség, de persze szíve joga az ilyen játék is, csak ne várjon érte rajongótábort. Persze, hogy bosszús, és enyhén csalódott vagyok, de emiatt sem kell tartania tőlem. A bal kezemet emelem, de csak azért, hogy az ujjaimat végigfuttassam a hajamban, nem mintha ez sokat változtatna a frizurámon, aztán megrázom a fejem, és ellököm magam a faltól. - Rendben… Nem számít… Még egy szusszanás. Randizás továbbra is kihúzva marad nem belátható időre, csak kihúzzuk az efféle csajozásokat is a listáról. Meg a disco-kat. Terveim szerint megvárom, míg lelép, bárhová is akarjon menni, aztán én majd összekapom magam, és hazamegyek. Fairbanks-nek valahogy nem sikerül belopnia magát a szívembe, ez egyre biztosabb. - Csak óvatosan… Búcsúzom tőle, mikor közli, hogy megy. A simogatás elől nem húzom el a karom, de nem is rezzenek most az érintésére. Jó, ehhez kell némi önfegyelem… Egy egészen kicsi, persze. Aztán figyelem, ahogy távolodik. A villódzó fények, a néha képbe szédelgő emberek ellenére is látom a bizonytalanságot. Nem érdekes… Menjen csak… Még pár lépés… és ennyi, megint én leszek az a vadbarom, akit körberöhögnek, akik csak látják a szereplését. Egy sóhajjal elindulok utána, menet közben pedig felkapom a kabátom Hosszú léptekkel viszonylag hamar felzárkózom mellé. - Akarod, hogy hazavigyelek? Úgyis lelépek én is. Elég volt ma estére a bulizásból… Az ő dolga, hogy elfogadja-e, vagy sem. Én felajánlottam, ennyitől elvileg akár tiszta is lehet a lelkiismeretem. Amúgyis. Ha a város túlfelén lakik, akkor sem túl hosszú az út kocsival.
Egy szemét vagyok tényleg. Egy rohadt szemét, akinek túl nagy hangulatingadozásai vannak. Nem csodálom, ha gyűlöl mindenki, én is gyűlölném magamat, ha nem magamról lenne szó. Hiszen muszáj valahogy megszeretnem a lényemet, ha egyszer amíg élek a rabja leszek, amerre én megyek, arra ő is. Egyek vagyunk, és ez néha nagyon idegesít. Mért ne lehetne kitörölni az emlékeimet, és csakúgy a mának élni? Minek van az, hogy ettől egy számító r...-nak néznek? És ha sikerül munkát is szereznem egy bárban, vagy discoban, s meglát ott még jobban annak fog nézni. Olyan szuper. Ezért nem szeretek sokat inni, olyankor túl sokat adok mások véleményére, és túlságosan is hallgatok az első kétes érzelmeimre. - De, számít... - mondtam őszintén, ugyanis engem ez nagyon zavart. Ha őt nem is, engem igen. Remélem másnapra elfelejtem ezt az egészet, és ha találkozok vele csak nagy szemekkel fogok nézni, hogy ő meg kicsoda? Mért olyan ismerős? És majd ráfogom arra, hogy láttam az újságban. - Ühüm. - nyugtattam halkan, arra, hogy csak óvatosan, és már majdnem kiértem mikor utánam jött. De minek tette? Bár mondjuk, ha tényleg nem zavarta, amit leműveltem, akkor lehet, hogy ezért csinálta, vagy kitudja. Esetleg nem akart úgy kinézni, mint akit faképnél hagynak. Bár mondjuk én nem is hagytam faképnél, csak a bűntudatomat próbáltam, és nem teljesen megszégyenülni. Ugyanis egy kis hangocska folyamatosan engem szidott, és ez nagyon zavart. Utálom a kis hangocskát a fejemben, aki én vagyok, legszívesebben pofon vágnám, csak most ahhoz túlságosan elgyengültem, és hülyén is nézne ki. Azt hinnék megzakkantam, és mehetnék a diliházba. - Öhm... ha akarod. Ja. - feleltem mikor megálltam. - De nem muszáj, valahol a város szélen lakok... egy motelben. - tájékoztattam előre. Nem akarok senkinek sem a terhére lenni. Ráadásul így nem fogok tudni aludni a bűntudat miatt, de nem érdekes. Megérdemlem. Csak attól félek, hogy még is sikerülni fog aludnom.
Még gondolati síkon sem vitatkoznék vele. Ez tényleg elég aljas dolog. Ettől függetlenül még nem gyűlölöm miatta. Leginkább azt mondhatnám, hogy részben haragszom rá, részben pedig valahol talán még sajnálom is. Ez is bizonyítja, hogy tökhülye vagyok. - Ahogy akarod, csak ejtsük a témát, rendben? Számít vagy sem, igazából nem lényeges, mert a tényeken egyáltalán nem változtat. Persze ha a lánynak van egy kis szerencséje, akkor valóban az a fajta részeg, aki másnapra mindent elfelejt, és ezzel tök jó tiszta lehet újra a lelkiismerete, és holnap kezdheti az egészet elölről, csak épp valaki mással. Az, hogy én ragaszkodom a hazaszállításához talán kicsit combos túlzás, de nekem tulajdonképpen mindegy, éppen ezt is mondhatjuk rá. - Nem gond, annyira nem nagy a város. Csak legyintek egyet, felveszem a kabátom, és előszedem a kocsikulcsomat. Ha úgy látom, hogy szüksége van rá, akkor rá is felsegítem a kabátját. - A szürke terepjáróval vagyok… Ezt már a disco bejárata előtt osztom meg vele, és még be is tájolom a lefagyott ablakú Mitshubishit egy intéssel. - Amíg nem melegszik fel, addig ne gombold ki, és ne is vedd le a kabátodat. Figyelmeztetem, mert az autóban pont a kinti hőmérséklet tombol belül is, hiszen áll már itt egy ideje. Kelleni fog neki háromtól öt percig terjedő idő, mire élhető hőmérsékletre melegíti az utasteret.
* Hol lehet a legjobban infót gyűjteni az utcán kívül? Hát persze, hogy egy szórakozó helyen. Az utca is el van látva infó áradattal, de egy discoban azért jobban érzi magát az ember és a farkas is. Vegyük csak azt alapul, hogy melegebb van. Nem mintha fázós típus lennék, de nem vagyok rajongója a hidegnek. Talán ha valami Orosz falucskában születtem volna, akkor jobb barátok lennénk. Nem ismerem még a várost, így az első szembejövő helyre megyek be és egyenesen a bárpulthoz lépegetek. Természetesen helyet foglalok és intek a pincérnek, hogy rendelnék. Amíg szakít rám időt, - mert azért vannak bent egy páran és természetesen mindenki akkor szeretne inni, amikor én. Ez, általában így szokott lenni, de türelmes vagyok. Nem sietek sehova, hiszen előttem van az egész éjszaka. - igazitok az ingem gallérján és a pultra helyezem a kezeimet. Sorra veszem a választékot, mert van bőven. Nem is tudom, mit igyak kezdésnek. Talán egy Jack Daniel’s nem rossz kezdés. Már régen éreztem a karakteres ízt az ajkamon. Nem gondolkodom tovább, mert a választás megszületett. A pultos srác is megérkezik.* - Jackó barátomból kérnék, természetesen duplát és jég nélkül. Kösz.* A srác fordul kettőt és egy párás pohár kerül fel a pultra. Nagyon helyes, hogy be van hűtve. Ezt már szeretem. A poharat a kezembe veszem és megkóstolóm. Nem vizezik a piát, ami megint csak egy jó pont a helynek. Azt hiszem, ide fogok járni. Talán lehetne a törzshelyem is, bár nem tervezek itt maradni sokáig. Ez csak egy állomás, ahogy a többi város is az volt. Elintézem amit szeretnék és tovább állok. Féloldalasan fordulok a pultnak és az egyik kezemet rajta pihentettem. Kíváncsi vagyok milyen itt a felhozatal és én mindig nyitott szemmel járok a világban. Kivéve mikor alszom, mert akkor azért csukva van, de még senki nem szólt, hogy alvajáró lennék, ezt persze még nem zárhatjuk ki. Azért vicces lenne, egy alvajáró farkas nem de? Szerintem igen és ha majd találkozom egyel, akkor tuti felveszem a telefonomra, hogy legyen mivel szórakoztatni magamat.*
Február vége van. Ami a munkahelyem szempontjából azt jelenti, hogy ilyenkor adják ki az előző év közben felhalmozott szabadságokat. És amiért nekem még egy sincs, orrvérzésig túlórázok a többiek helyett. Ami tekintve, hogy még mindig nagy ívben kerülöm az alfát, nekem pont kapóra is jön. Most éppen a bérszámfejtő lány bőrébe bújtam. Az ő feladata többek között ellenőrizni a placcot egy-egy műszakváltás után. Igen ám, csak a lány olyan vér profi, hogy ránézésre megmondja (úgy tized milliliter pontossággal) hogy mennyi van az üvegekben, nekem pedig le kell mérnem. És mindezt egy háromnegyedéig telített discoban... Itt jön az a pont amikor a kedves könyvelőcsajból, rohadt sz*ka leszek a pultosok szemében, mert nem elég szegényeknek, hogy pörögniük kell a pultban a sok vendég között, de még fel is kell vezetniük egy papírra, hogy stand váltás után miből mennyit adnak el, különben nem fogom tudni pontosan ellenőrizni. Mentségemre szóljon, hogy viszonylag gyorsan haladok... Már csak úgy 20 tétel lehet hátra, mikor megérzem a farkas jelenlétét. Először felkapom a fejem, csak annyira, hogy végigfuttassam tekintetemet a pult mentén. Volt valami... valami tekintélyt parancsoló abban az energiákban, de amint rájövök, hogy nem az alfámat érzem, el is veszíti érdeklődésemet az idegen. Már rémeket látok... illetve érzek, nah... Végre befejezem a munka érdekesebb részét (minden piát lemértem centre pontosan), a pultosok standlapját beleteszem egy mappába, majd elindulok a patkányjuk felé, amit nagyon nehezen lehetne megvádolni azzal, hogy iroda. De legalább hangszigetelt. Ekkor figyelek fel az idegen hangjára... Hátra arcot vágok a pultban, aztán az idegen elé állok. Ő is tudhatja, hogy farkas vagyok. Nálánál jóval gyengébb ugyan, de már elég feltűnőek ahhoz, hogy ne tudjon figyelmen kívül hagyni. Csak azért nem kerülöm meg a pultot, hogy valamivel hivatalosabb formája legyen egy esetleges beszélgetésnek, mert felszedni ugyan nem akarom. Bár kétség kívül nagyon jó képű pasas. - Szia! Ismerlek valahonnan? - Nem zárom ki annak lehetőségét, hogy összefutottunk már valamikor a múltban. - A hangod. Olyan ismerős.