Valamilyen szinten érzem, hogy már kicsit gyengülök. Ha nem használom ezeket a fene varázslatokat, még meg sem izzadtam volna szerintem. A sebek nem izgatnak, vérzek ugyan, de kellene egy nap legalább, hogy ez a halálomhoz is vezessen. Meg hát kellenek azért a sebek, mert ami nem öl meg, az megerősít. És sajnos ez a szerencsétlensége a srácnak is, hogy akkor az a kocsi nem gázolt halálra, csak félig. A zúzódás már nem látszódik, de az emlékeimben még mindig tökéletesen emlékszem az esetre, és az utána való sebekre. Valamint arra, hogy az unokahúgom halála miatt elvesztettem a testvéremet is, akit azóta nem is igazán láttam. Tényleg jó lenne őt is megkeresnem. Teljesen semleges arccal szállok le a farkasról, aki nemhogy vérzik, de még két törött lábbal is gazdagodott. Lépek párat, ő neki háttal. Nem félek attól, hogy rám támad, eléggé lestrapáltam az előbbi történéssel. Legalábbis így gondolom. Azt a néhány lépést követően viszont megfordulok, és nézem a farkast. Egy féloldalas mosoly szökik az arcomra, mikor megpróbál felállni, de nem tud. Majd pedig próbálkozik a másik lábával, azon úgy-ahogy megáll. De azért látom rajta, hogy megsínylette a dolgokat… Befejezhettem volna az előbb is, viszont még egy kis esélyt adok neki, hadd jöjjön rá, mennyire rossz emberrel kezdett ki. - Mi az? Gyerünk, szaladj csak! Szerintem amint elkezdene kicsit gyorsabb tempóra váltani futásban, úgy esne össze, ahogy van. Állva még megbírja magát, de egy komolyabb mozdulat, és máris borul az egyensúly. Kétszer kellett volna eltörnöm azt a rohadt csontját. Most viszont elkezdek közeledni hozzá, nem futok, csak gyorsabb léptekkel haladok felé, a karmokat magam mellett tartva. Felöltöm magamra a Páncél varázslatot, és aztán kezdek el felé futni. Próbálhat bármerre lépni, nem fog tudni elfutni előlem. Ha pedig felém kap, megvéd a páncél, ezért sem fogok védekezni, támadjon csak be. Közel érve hozzá, történik akármi, használom rajta a Sípszó varázslatot, ami miatt 20 másodpercig fogja a fejében hallani azt a kínzó sípoló hangot. Pillanatnyi kizökkentés is bőven elég nekem, a karmaimmal gyorsan próbálom átszúrni mindkét szemét, ezzel megvakítva őt.
// Kurázsi: 15,5 pont – 6 (Sípszó + Páncél) = 9,5 pont //
Messze vagyok az olyannyira megszokott hideg nyugalomtól, de nem engedem magam átzuhanni azon a határon, amit nem tudnék legalább részlegesen uralni. Legalábbis ebbe ringatom magam, nem húzódom el a józanságtól, kell a fizikai értelemben vett bizonyosság, a kapocs a valósághoz, mielőtt megszűnne létezni a józan eszem. Veszek néhány lassú, mélyebb levegőt, hosszú percekig nem eresztem magamtól. Az őrző (és a másik kettő érkezése) jelenléte egyre inkább elűzi a fejemből azt a tejfehér ködöt, amibe Helena távozása taszított. Vagy magam sem tudom, talán épp az idő múlása az, ami a józanságom fokozatosan visszacsalogatja, ahogy az ipse mágiája egyre inkább távozik a környezetemből. Vagy épp újra lecsap vele, részletkérdés. Mit művelt velem? Egyelőre csak vaktában tapogatok. A kiszolgáltatottság érzete minden egyes másodperccel elviselhetetlenebb, ahogy a valóság felé közelítek. Néhány pillanatra talán tényleg úgy tűnik, hogy fogalmam sincs, mi folyik körülöttem. Olyan igazság ez, amit jelenleg a lehető legmélyebbre akarok rejteni. A valóságnak azt a halovány alternatíváját, ami úgy ahogy magyarázná az eseményeket, határozottan nem vagyok hajlandó számításba venni. A kimondott szavak visszhangot verve ismétlődnek bennem, mígnem rátalálnak saját, mélyre rejtett kétségeimre, kétségbeesésemre. Nem válaszolok, csupán mereven bámulom a talajt. Fájt. Ha a büszkeségem engedné, ezt válaszolnám, hogy soha többé ne akarja megismételni, ne merjen hozzám érni, nem akarom érezni még egyszer. Teljesen új, teljesen más, mint amit megszoktam. Ijesztő, egyetlen érintésnek is milyen hatása van. Nem akarok érezni. Felpillantok rá, talán a tekintetem az egyetlen, ami még őrzi azt az énem, aki valójában vagyok. Aminek lassan az utolsó cseppje is elpárolog belőlem. Széttátom a pofám, felborzolt szőrrel meredünk az idegenre, haragos és sötét morgás torlódik fel bennünk a felgyűlt stressz és adrenalin miatt. Lassan már démoniba megy át mindez… Kezdem úgy érezni, hogy a saját csapdámba estem bele, hiszen (régen) egyik legkedveltebb szórakozásom volt az emberi érzelmekkel játszadozni, kihasználni, saját előnyömmé kovácsolni és ellenük fordítani a gyengeségeiket, kicsinyességüket, sóvár vágyaikat. És még csak észre sem veszem, hogy múlt időben beszélek. Ez újra fellobbantja bennem a dühöt, a dacot és a tagadást. Megindulása felém támadó pózt csikar ki belőlem, de még befejezni se volt időm, a fejemben tábla csikorgása vette kezdetét. A tudatom nehéz, ködfoltos, nem tudom, milyen mágiát használt rajtam az imént, de ezek szerint időbe telik, amíg minden összeáll, és a helyére kerül. Mert a helyére kell kerülnie. Bénultságom lassan csordogáló másodperceiben hiszek abban, hogy ha összeszedem magam, és kitisztul a fejem, akkor minden, amit most furcsának érzek, visszaváltozik. És rendben leszünk mindketten. Gyenge vagyok, az oly’ stabilan megszokott erőm nem akar támogatni, még a lábam is kidől alólam, és ez dühít, amit csak úgy tudok kifejezni, hogy összeszorítom az eddig kitátott pofát, amely vicsorba ment át. Érkezését még érzékelem és az elmémbe tóduló kínt is, amikor belém döfi a varázserejét. Az elmém rég elfelejtette már, milyen is volt kint az éjszakai fagyban. Emberként... ugyanolyan érzés most ez is. Megijeszt az érzet váratlansága, idegensége, az érzékeim hirtelen nem tudják hova tenni, mintha elektromosság csípett volna meg. Értetlenül emelem felé a fejem, és próbálok rájönni, mi történhetett. Felnyüsszenek kegyetlen fájdalomtól torzultan… hosszasan és kínzóan panaszosan. Lassan esik csak le a tantusz. De elfogadni még mindig nem vagyok hajlandó. Kell, hogy legyen másik magyarázat. A pajzsom teljesen lent, energiám nekiakaszkodik a másik páncéljának, hogy azt törje meg és annak elméjébe másszon, csak hogy a múlt egyik sötét pillanatával közösködjek vele. „Öt kóborral összezárva a sikátornál ökörködtünk. Egymással. Voltak fura szokásink, mondjuk falra kenni a macska vérét. Amíg az összes tekintet egy fiatal lányra nem terelődött. Ketten megkörnyékezték és leszorították. Jómagam a földről emelkedtem fel és leszedtem az egyiket, aki neki állt hatalmi harcot játszani. A másik is felénk fordult, de nem eresztette a leányt. A verekedés átfordult másba, már farkastekintet meredt rám és nekem jött… ahogy a másik is. A lány elé álltam, hogy időt adjak neki a menekülésre, de az előző ipse hatalmas lendülettel jött nekem, ezzel együtt a lány is sérült. A falnak csapódott… vér, rengeteg vér. Mire feleszméltünk, a lány a földön ült és alig élt. Könnyeket hullajtott…. magyarázott valamit, de mire bármit is tehettem érte…már késő volt.”
Megmondani nem tudom, milyen jó érzés, hogy ujjaim között érezhetem végre ennek a rohadéknak a vérét. Nagy hibát követett el azzal, hogy nem bizonyosodott meg róla, halott vagyok-e. Akkor még nem biztos, hogy lett volna ellene esélyem, hisz nem volt se annyi élettapasztalatom, mint egy néhány száz évet megélt farkasnak, őrzői berkeken belül sem ismertem még annyi mindent. Viszont annyi közös az akkori és mostani alkalomban: Az adrenalinom az egekben van, és nem akarok se a múltra, se a jövőre gondolni, csak arra, hogy most mi történik. Biztos vagyok benne, hogy nem falkatag. Ismerek már mindenkit, ha nem is személyesen, de mind névre, mind pofára sikerült megjegyeznem a 100%-ukat. Lehet, hogy öreg vagyok, de az emlékezőképességem jó. A kóboroknak pedig főként csak a nevét tudom. Elsorolni nem tudnám, de ha meglátom valahol, beugrik. Nem tudom, ő a balhés fajtából való-e, avagy a békésből, de inkább hajlok az előbbire. Támadásomkor a lába felmondja a szolgálatot, így még könnyebb dolgom lesz. Keményen mártom bele a szemeibe a karmokat, és néhány másodpercig benne is tartom, de aztán kitépem, és megint hátralépek. Emlékképeket ad át nekem a hím farkas, amire odafigyelek a végletekig. Mi mondanivalója van még ebben a helyzetben. A történet másik oldalát is megkapom, azt követően pedig néhány másodpercig csak mérlegelem az egészet, válaszra nem méltatom. Tekintetemet elfordítom róla, hadd döglődjön ott magában addig, rám támadni ezek után úgysem fog tudni úgy, hogy ne venném észre. Lehet, hogy a többi érzéke működik, de a szem elég sok mindenhez járul hozzá, pláne egy harcnál. Ezért is mentem arra… A cuccaihoz lépek, és leguggolok ott. Most már kíváncsi vagyok, ismerem-e ezt a dögöt. Pénztárca nem, telefon nem, és a jackpot: az iratok. Felcsapom valahol, és a jogsiján keresztül néz vissza rám. Mattias Jake Dillon. Kóstolgatom a nevet magamban, aztán ugrik be hirtelen, hogy ki ő. Tudtommal a városba sem szabadna bejárnia. Nagyon merész a kiscsávó. Nem lennék meglepve, ha közönségünk is akadna az elkövetkezendő időben… vagy már lehet van. Sóhajtok egyet, és vissza dobom a földre azt a szart, aztán pedig megindulok vissza a farkas felé, lassan, óvatosan, próbálva meggyőzni arról, hogy nem akarom bántani. - Miért kellett belemenni ebbe az egészbe akkor? Miért nem bírtad már az elején elmondani? Guggolok le mellé, és nem félek attól, hogy rám támad. A páncél bőven megvéd, még ha többször is támadna rám. Bár szerintem sok ereje már nincs hozzá. - Nem kellett volna így alakulnia a dolgoknak, ugye tudod? Sóhajtok egyet, és végigsimítok tenyeremmel a fejemen. - Sajnálom… Ennyit mondok csak neki. Aztán pedig teljesen váratlanul, hirtelen nehezedek rá ismét a farkasra, leszorítom őt, hogy ne tudjon kapálózni ezen túl már, és belemélyesztem négy karmomat a torkába, aztán pedig végigszántom az egészet velük. Mindezt alig 4 másodperc alatt…
// Sajnálom, hogy így alakult, de nem okos dolog magad alatt vágni a fát. //
Tudom. Minek tagadjam. Ez viszont még nem jelenti azt, hogy csak úgy elmehetnénk mellette. Vannak dolgok, amiket bármennyre nem egyszerű, igenis szükséges megvitatni. És ha már itt tartunk... amúgy is ő mászott bele. Nem tudom, miért hittem, hogy valaha is képes lennék elszakadni az itteni világtól, látszólag megtettem, mégis folyamatosan visszavágyok. Ez pedig azt jelenti, hogy ami ide köt, sokkal erősebb valami, mint ami Áncsiba kapcsolna. A csalódás érzése mélyen és keserűen szétfolyik bennem. Amaryllis. Helena. Primrose… Egy darabot odaadtam magamból a három fiatalnak. Ezúttal talán nagyobbat, mint szándékomban állt. Érzem, hogy többé nem látom majd őket. Helena, nem tudtam megtartani az ígéretemet, hogy megóvlak… szándékomban állt volna az oldaladon maradni… Ryllis, kis Bogárszeműm, a Techzseni többé már nem létezik, már csak az emlékeidben kutathatod. Pedig elmondtam volna a legféltettebb titkomat, amit feléd táplálok… Primrose… leld meg a Falkában azt, amire mindig is vágytál és ne veszítsd el. Megéri. Alec... Ne lépd át azt a határt, amit én megléptem, mert túlbuzgó voltam… veszélyes dolog a zsenik élete... De ami megtörtént, az megtörtént. Nem tagadhatom le, még ha nem is esik jól beismerni, hogy akkor és ott milyen sebezhetővé tettek. Engem! Visszacseng egy régi emlék is, ami egész idáig nem kísértett. ... - De nem csak akkor veszíted el a számodra fontos dolgokat, ha hagyod elpusztulni őket- fel nézek rá komolyan, a szavai elraktározódnak bennem, de nehéz lereagálnom. Viszont észrevétlenül nyugtatnak rajtam. - Hanem akkor is, ha a saját életeddel könnyelműen játszol.
~ Hát nem ártana tudni, hogyan jutott fel idáig, milyen úton, meg társai... ~ mert valahol ezek szerint kibaszott nagy hézagunk van! Tudom, hogy beindult benne a vezérhangya, energiáinak hivalkodó harciassága ennél nyilvánvalóbb nem lehetne. Hülye ötlet volt egy betőrözött Muszklit citálni magammal? Kicsit sem. Mindketten jól járunk, ha képes lesz higgadtan kezelni ezt. - Az ám, komám - biccentettem, tekintetem pedig a küzdőkről rá villant, észlelve, hogy kurvára nem fog megmaradni a seggén. Szorításom erélyesebb lett a vállán, kínosan egyensúlyozva a fenyegető és a józanságot kölcsönző erősség között. Baromi ciki lenne, ha felhívásnak venné ezt egy keringőre és helyettük engem venne elő. - Azt akarod, hogy engedetlenségért még valami piti büntetést kapj a nyakadba, amikor akár magasabbra is törhetnél? Ne légy hülye, baszki.
***
Hát... ez lelombozó volt. Kelletlenül mordulva tápászkodtam fel a törökülésből, amibe vettem magam a harc idejére. Bocsánatot kértem volna Tacótól, amiért a semmiért rángattam magammal, ha bocsánatkérős lennék. Így csak morogtam egy kicsit, majd elindultam az őrző felé. Amikor már pár méternyire voltam tőle - voltunk, ha a mexikói is jött -, tapsoltam párat, kurva lelkesen, jelezve gratulációm. Azt sajnáltam egyedül, hogy nem haltak mindketten, az olyan romi Rómeó és Júliás lett volna. Eskü, ejettem volna egy darab könnycseppet. Így nem. - Remélem nem fogod itt hagyni a helyen, hogy mi takarítsunk utánad - mondtam minden felvezetés vagy köszönés nélkül. Tudom, retek nagy barátság van a mágiakavarókkal, orrba-szájba spanolunk - kollektíven. Egyénlieg továbbra is azon a véleményen vagyok, hogy messze jobb nekem nélkülük, szóval oké, hogy feljárhatnak ide, de azért mielőbb húzzanak vissza az egyetemre, meg annak környékére.
//Bocsi, hogy megcsúsztam vele! És Matt... //
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Bólogatok, hogy vágom a szitut. Összeverjük, bevisszük, aztán kikérdezi, aki ehhez ért. Ha vannak társai, az fontos. Én is voltam maffiózó és a területet szemmel kellett tartani, különben egyre csökkent. A határokon indul a balhé. Nem szabad beljebb engedni a szemétládákat. - Mi a faszt keres itt? Idegesít, hogy a csávó beleköp a levesembe. Gyepálja a fószert, pedig én is azért jöttem. Darim szorítása kellően idegesítő ahhoz, hogy vele foglalkozzak és ne a párossal. Leverem magamról a kezét és a farkasom a lökdösődés után rá is morog a cimbire. Ugrásra kész. Őt nem nyírom ki, de ha itt emberkedik, akkor meglesz a bunyó. - Engedetlenség a lófaszt! Rohadjak bele az unalomba? Inkább vállba taszajtom, csak úgy, hogy megboruljon. Elleszünk itt egymással, nem hagyom békén a tarkot. Elfutni nem fog a kóbor, eléggé lefoglalják, ahogy látom.
A végén, amikor a behatoló kiszenved, mikor az őrző belé döfi a gyilkos fegyvert, akkor csapok a combomra. Most van kurvára elegem az egészből! A farkasom vicsorog és rohanásba kezd, én is gyors léptekkel indulok meg. Darim biztos jön, szarok rá, hogy lépést tartsak vele vagy ő velem. Úgyis gyorsabb. - Mi a retkes kurva anyádért nyírtad ki, köcsög? Tudod egyáltalán, ki volt ez? Nem figyeltem, hogy mit óbégattak össze-vissza. Egyet tudok: volt egy rosszfiú, akitől meg kellett volna tudni, kik vannak vele. A halottak meg nem túl közlékenyek. Hallod, Nawat? Ő is kussol. Semmi jelét nem adja, hogy velem lenne. Az őrzővel nem vagyok túl kedves. Szabotálta a melót. - Köhögd ki, ha megtudtál valamit! Úgy nézem, hogy láthatja, nem kell sok az ölre menéshez. Iderángattak a semmiért? Valakit állba kell vágnom. Nem megyek el üres kézzel!
Egy bizonyos szintig tényleg sajnálom, hogy így alakultak a dolgok, de harminc éve megígértem valamit, és nem vagyok olyan személy, aki ne tartaná be az ígéreteit, akármilyen régen is születtek. A húgomnak még akkor megígértem, hogy megtalálom, aki megölte a mostohalányát, és végzek vele. Bár ez nem volt vígasz számára, és azóta pedig nem is láttam. Remélem, hogy rendben van, nem esett semmi baja. Amint sikerül rendeznem az összes gondolatomat, és minden visszaáll a régi kerékvágásba, akkor pedig el is kezdem a keresését. Nem olyannak ismertem meg őt, aki olyan sokáig tartaná a haragot mással. Harminc év viszont akkor is sok.
Hagyom, hogy a meleg vére ellepje az egész kezemet, és néhány másodpercig úgy is maradok rajta, aztán egy sóhajtással együtt állok fel, és szállok le róla. Nem sokkal később pedig látogatóim lesznek. Méghozzá két farkas formájában. Remek, ez kellett még csak. - Nektek is szép estét, fiúk, de hát az etikettet nem tanította meg nektek senki, hogy illik köszönni? Vágom oda teljesen közömbösen. Általában, ahogy másokkal szoktam beszélgetni, abban a stílusban. - Akkor sorjában… Nem fogom itt hagyni. Elő sem kellett volna bújnotok, hanem mehettetek volna dolgotokra. Ezt követően pedig odafordulok a mexikóihoz. - Mattias Jake Dillon. Jó néhány kihágás volt írható a számlájára, többek közt a Béta megtámadása. Egy közveszélyes rohadék volt, aki ki volt tiltva innen, és szabad préda volt, akárki lel rá. A falka kezd kicsit eltunyulni, nem? Egy Tarktól pláne nem vártam volna el, hogy ennyire lelankadjon a figyelme, és hagyja, hogy egy hozzá hasonló besétálhasson halál nyugodtan a területre. Szeretem kimondani azt, amit gondolok, ez jelen helyzetben sincs másképpen. Az pedig, hogy halottról vagy jót, vagy semmit… nem igazán érdekel. - Nem mondott semmit, ha nem láttátok volna, kicsit mással voltunk elfoglalva. Olyat pedig pláne nem mondott, ami rájuk tartozna. Ez a kettőnk ügye volt, és el is intéztük. - Egyéb, amiben segíthetek? Higgyétek el, nekem sincs semmi kedvem veletek bájcsevegni, gondolom nektek sem. Felhívom a Protektort, ezt az ügyet elintézzük, aztán mindenki mehet a maga útjára. Ellenvetés? Nincs különösebb bajom a falkával, a rendszerük viszonylag jól működik, legalábbis nincsenek hatalmas lázadások, és ilyesmik. Az pedig távol álljon tőlem, hogy feleslegesen kerüljek konfrontációba valamelyikükkel is.
Lassan fél éves lesz. Kis szaros baba, höhö. Itt rohangászik mellettem és már nagyjából tudja, hogy kicsoda, micsoda. Borsot is tört az orrom alá, bőven és még fog is, de szeretem, ahogy farkas a saját vérét tudja szeretni. Ő viszi tovább az örökségemet, ha egy nap elszólítanak a szellemek és addig is még sok kellemes pillanatot fog adni. Foglalkozom is vele rendesen, nevelem, szigorúan, mert büszke akarok lenni rá. A benga fekete farkas pillant oldalra a kisebbre. ~Mindjárt kiérünk az erdőből.~ Nem futottunk olyan nagyon messzire, csak át a susnyán. Egy kicsinek tök jó túra, ilyen tempónál figyelni kell, nehogy pofára essen egy ágban vagy elcsússzon az avaron. No és a gödrök, ugye! Annyi mindent kell még tanulnia. Hogy meddig nyújtózkodhat, hogy mikre képes. Hogy milyen világban él, mik vezettek oda, ahol most vagyunk. Vissza az iskolapadba, wazze! Én pedig már sok mindent mondtam neki és gyakoroltunk is. Valamennyire tudatánál van ilyen alakjában, már nem csak egy ösztönállat. Ott figyel az okos vörös fej a farkasszemek mögött. Már nem kell annyira félnie. Tőr nélkül mászkálok, így egy fokkal tűrhetőbb vagyok. Azt mondják. Höh. ~Na, mi a pálya? Bírod még, kiscsaj?~ Odamegyek mellé, meglököm kicsit, aztán oldalra helyezkedem. Végig figyelem. Lihegek egy kicsit. Nem villám vagyok, nem futóbolond. A mi vérvonalunk hamar kifullad. Ez a táv szerintem neki pont elég volt és én is megéreztem. Tiszta víz vagyok, lucskos a bundám az izzadtságtól.
* Pár hónappal ezelőtt még nem gondoltam volna magamról, hogy képes leszek örömmel átváltozni és rohangászni az erdőben. Korábban mindig a farkasom nyüstölt, hogy „menjünk már” de egy ideje én is tényleg örömömet lelem benne, nem beszélve arról, ha kifárasztom valami jó kis mókával, egy ideig biztosan nem akar a felszínre törni. Mondjuk úgy a makacsságom miatt nehéz volt ezt a fejembe verni, de hát apja lánya vagyok. S pont emiatt nem mindig felhőtlen a kapcsolatunk sem Achillesszel, vannak parázs viták melyek végül mindig az ő győzelmével végződnek mert beadom a derekam, de ennek ellenére én sem maradok alul. Az viszont becsületére legyen mondva, ő is tanul tőlem. Türelmet. Szüksége van rá. Főleg akkor amikor a legszebb álmából – van olyan neki? Mivel álmodhat egy vén vérfarkas? – zavarom fel az éjszaka kellős közepén, hogy ki kell mennem és nem a mosdóba. Talán már átkozza azt a napot amikor közös szobát kért kettőnknek, mert nem tud kizárni és ha kell rajta ugrálok, hogy ébredjen fel. Már egy ideje szaladgálunk, békésen indult, nem hajnali ébresztéssel. Fogalmam sincs hova visz, csak megyünk előre és már tudom, hogy nemsokára elérjük az erdő szélét. Ez az egész nagyon hasonlít arra amikor otthon lefutottam az előző esti bulizás következményeit, azzal a különbséggel, hogy most nem hagyhatom abba amikor kedvem tartja és ülhetek le egy padra, hogy kifújjam magam, nincs nálam palackos víz és a bundámat sem vehetem le. Nem mintha otthon bundában futottam volna a tengerparton. *~Nem, nem bírom.~*Ha már megkérdezte veszem a bátorságot és ledobom magam a földre mikor oldalba lök, mint a focisták. Kis rájátszás van benne, de tényleg elfáradtam. Ha emberi alakban lennék most minden bizonnyal érezném a saját szagomat és már attól rosszul lennék, lelkileg. Fizikailag is. Ennyitől már kétszer letusoltam volna. Most is kellene egy kis víz, a nyelvem száraz mint a tapló, legalábbis így élem meg a szomjúságot, egy egész tavat ki tudnék inni. Mellső lábaimat kinyújtom és ráhajtom a fejem, onnan nézek fel rá. Nem tudom mennyi látszik a tekintetemben a gondolataimból, vagy ő mennyit érez, de a makacsságom kezd szárba szökkenni. *~Hova akarsz vinni? Van arra víz? Naaaagy víz?*A kezdeti játékosságomból nem sok maradt, de ha van itt egy patak vagy a folyóhoz érünk, akkor talán feléledek. *
Achilles & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Így a legfaszább, hogy még élvezi is. Azt tanulja, ami benne van, eléggé elbaszott lenne, ha nem élvezné. Asszem, már Bessie-ke is szeret futkorászni, nem csak a kis bicepszes. Van, amikor odaverek vagy ordítok, ez így is lesz, mert nem vetkőzhetek ki magamból, de jól megvagyunk. ~Höhö, ja, mindjárt meghalsz a kimerültségtől, mi?~ Érezheti, hogy nem veszem komolyan. Az a farkas még nem született meg, akinek futástól purcant ki a szíve. A kényelmet meg elfelejtheti. Ilyenkor nincs luxus. Kezdődik. ~Az messze van. Tudod, ott fürdött egy nagyot a lovász.~ Akiből megkajáltam aznap. Maximum rohadt darabkáit találnánk már, nem érdemes megkeresni. ~Még feljebb megyünk, van havas rész. Ilyenkor se olvad el. Kapsz egy percet, utána indulunk.~ Én is eldőlök, konkrétan úgy, mint egy fapad, amit felrúgtak. Kiterülök, még a szememet is behunyom. Érezni akarom a természetet, a rovarok mindent átható nyüzsgését. És Bessie szuszogását. Kifáradt, de még jól meg fogom hajtani, akár akarja, akár nem. A legjobb, ha nem akarja. Akkor még bunyózunk is. ~Mesélj, kiket ismersz már a Falkában? Azt vágod, hogy a kölykök mennek a közösbe? Akárki elkaphat egy edzésre, mert mindenkitől tanulhatsz. Persze a góré én vagyok.~ Nawat erőskezű volt, nem nagyon engedett máshoz, de mikor már nagyobb voltam, mehettem a többiekkel is. Érzem a jelenlétét. Nem tudom, büszke-e rám vagy az unokára. Fura sors volt az övé, a felét nem is ismerem. Egy rejtély. Károgást hallok és kinyitom a szememet. Csak a fejemet emelem fel. Ott repül a fekete szépség. Visszafekszem. Most nem vadászunk.
* Nem hisz nekem. Persze mikor hitt? Azzal, hogy elfáradtam nem tudom átverni. Egyébként meg nem is, csak egy kicsit, még nem tartunk ott, hogy a bundásom nyelvet lógatva adja át magát a semmittevésnek. Volt olyan is, tudom milyen érzés, Achilles hajlamos addig űzni míg ki nem köpöm/jük a tüdőnket és még utána egy kicsit. *~Majdnem.~*Meghalni nem fogok az biztos de azért a vég és cél nélküli rohangálásnak is vannak határai. Még mindig nem tudom hova megyünk. A lovász emlegetése újból felidézi bennem azt a régi érzést ami csak az enyém volt. A farkasom minden bizonnyal élvezné, de ő akkor még nem igazán volt saját lénye tudatában, még csak ébredezett a fejére kapott ütéstől. Csak az én emlékeimből táplálkozhat.* ~Másik patak nincs?~*nem szívesen mennék el oda és innék abból a vízből, de ha más nincs, muszáj lesz. Nem fáradt vagyok inkább szomjas, hamarosan kiszáradok. Havas rész. Az jó. Emlékszem amikor Jasderickkel mentünk szaladni, még az erdőben is nagy hó volt, a patak pedig be volt fagyva picit. A hóból is lehet inni, kicsit hideg, kicsit csiklandozós, de jó harapni. Mikor még nem élt bennem a farkas, erős vonzódást éreztem más farkasok iránt, természetesen nem vontam összefüggést akkor de most már tudom miért kedveltem meg első pillanatban Jasdericket is és Achillesszel kapcsolatban miért éreztem azt, hogy szeretnék vele sok időt eltölteni…annak ellenére, hogy mocskos szája van és alapjában véve nem egy társadalmi szinten vagyunk. Most kifejezetten igénylek minden közelséget, főleg amikor a farkas előtérbe kerül, így amikor Achilles eldől, hozzá kúszom és a fejemet a nyakára fektetem. Már ha hagyja, ha nem akkor játékosan odakapok és megrángatom a fülét, szigorúan fekve és pihegve. A szavain először felháborodom. A „mennek a közösbe” egészen mást juttat eszembe, szerencsére rosszul kombinálok, de az érzelmi hullám már átment.* ~Tudom. Nem bánom. Akikkel eddig találkoztam, kedvesek. Blakenek jó humora van. Jasderick pedig néha úgy beszél mintha matuzsálem lenne, pedig még száz éves sincs. Rég nem láttam. *Az emlékeim közül fellobban Jasderick arca amint éppen arról beszél, miért tartja felelőtlenségnek Achilles tettét, a beharapásomat. Aztán ahogy elfintorodik mikor arra kérem segítsen takarítani. Fura volt. Mindvégig éreztem, hogy titkol valamit de olyan mélyen elásta, hogy képtelenség volt akár egy rezdülést is kiolvasni belőle. Ha nem mondta volna hány éves, biztosan idősebbnek gondoltam volna a fiatal arca ellenére. Talán Achilesszel egyidősnek vagy még öregebbnek. Az, hogy mennyire fáradt vagyok az érzékelteti, hogy mikor a madár boldogan károg felettünk, meg sem mozdulok. Sajnos letelt az egy perc, de remélem Achilles nem pontosan hatvan másodpercre gondolt, csak hozzávetőlegesen határozta meg a pihenő időt. Gyanítom a szaladgálásunk második része gyilkosabb lesz. A „feljebb megyünk” azt jelenti, hogy meredeken megyünk felfelé sziklákon bukdácsolva, és nem sétatempóban. Most nincs kedvem „ki ér oda előbb” játékot játszani, de persze ki vagyok én, hogy ezt megmondjam? Ott a farkas aki viszont imád ilyet játszani, nekem pedig csak arra van időm, hogy gondolatban nyelvet öltsek rá. Sosem tennék ilyet emberi alakomban. *~Tó van a közelben?~ *Gyenge próbálkozás. Pedig szívesen megnézném magam a tükrében, biztosan szép vagyok. Abból amit magamon láttam eddig, nem lehet okom panaszra. Szép fekete bunda, némi vörös beütéssel. S ha a szemeim is olyanok mint Achillesé. Egész dögös farkas lehetek.* ~Mond Achilles, farkasként milyen vagyok? Úgy értem nősténynek milyen? Dögös? Vagy csak átlagos.
Achilles & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
~Már jobban bírod a halált.~ Eleinte még az említésétől is kikészült. Azóta már voltunk vadászni is. Úgy kibelezett egy nyulat, ahogy annak rendje. A bestiája tette, de utána a kis vörös is megjelent. És elmondtam. Meglátjuk, ma mi lesz. ~Mert? Miért nem jó az neked?~ Van még tó is, patak is, de még messzebb. Szívózok vele, basztatom, mert ez nem a Hilton, ahol csak odatipeg a minibárhoz és kivesz egy málnás ízesítésű ásványvizet. Ez a természet, élet és halál földje, a mi otthonunk. A farkas felünké. Ezt kell megtanulnia. Tetszeni fog neki a hó, csak ő még nem tudja. Mikor idemászik, egy pillanatra felnézek. Jólesően morgok, ahogy apa a kölykére. ~Szevasz!~ Eszméletlenül jólesik, hogy itt van. Hogy van. Én vagyok az kicsiben és nőstényben. Olyan lesz, amilyenné teszem. És milyenné tudnám tenni, ha nem olyanná, amilyen vagyok? Nawat mocorog. A bestiám érzi a tekintetét. Figyel minket. Hahahaha. Tudni akarom, hogy büszke-e rám. Hogy büszke-e az unokára. ~Jó fejek itt a farkasok. Aki meg nem, az megtanít arra, hogy viseld el a baszakodást. Üss vissza, úgy.~ Vannak olyanok, akikkel már szétkaptuk egymást. Az nagyon kell. ~Blake új gyerek, ugye? Jasderick? Hát az ki a faszom?~ Végrehajtó vagyok itt, nem ismerhetek mindenkit. Egy borra persze akárki beugorhat, de Blake-hez még nem volt szerencsém. Ha jó a humora és lehet vele röhögni, meg a kölykömet is bírja, akkor majd meghívom valamire. De Jasderick? Milyen név ez? Jas-t ismerek, de az Jasmine, nőstény és öregebb. Király, hogy a csöppség ismerkedik. Ez a madár meg nem hagyja abba. Már fent ül a fa tetején. Ugyanonnan jön a hangja, az első károgástól a negyedikig. Bármit jelezhet. Nawattól sokat tanultam az indián legendákról is. ~Baszd meg, mondtam, hogy messze van.~ Most már kinyitom a szememet. Azt a fát keresem, amin ül a madár. Bessie egyébként jól nyomja a telepátiát. Sokat fejlődött. Jó, hogy már így is észnél van. ~Az apja vagyok, a faszomba már! Ne basszál fel agyilag! Szép, azt ennyi.~ Nem fogok itt bókolni. Hát bassza meg, én csináltam, beteg cucc lenne, ha megkívánnám! Jól néz ki, nem ronda, ennyit tényleg mondhatok. Ej, ez a madár. Már itt van tőlünk két méterre. És felénk jön. Megemelem a fejemet. A hollóra szegeződnek a szemeim. ~A Teremtőm mesélte, hogy volt egy indián törzs, aki a Hollót hitte a világ teremtőjének. Te mit hiszel?~ A fekete szárnyas megáll. Hirtelen mintha az erdő minden pusmogása megállna vele. Nézzük egymást. ~Csak szomjas vagy? Éhes nem?~kérdezem a kölyköt. Ez egy olyan helyzet.
*A megjegyzése betalál. Eleinte nem mertem azzal kísérletezni, hogy a halálra gondolok és megvárom mi lesz. Az elmúlás gondolata nem foglalkoztat azóta, hogy megtudtam, bár a farkasok is meghalhatnak, nem olyan egyszerű. Emberként sok mindenbe nem volt beleszólásom, de a farkassal együtt képes lehetek arra, hogy minél több idő jusson. Talán egyszer megunom. Neeeem, imádok élni, soha nem fogom megunni. Magamban vállat vonok, ezt úgy sem látja, a farkasom pedig csak morog egyet az orra alatt. A patakról viszont határozott elképzeléseim vannak, meg is lepődöm, hogy Achillesnek nincs fogalma a kérdésem lényegéről, vagy csak szórakozik velem.* ~Mintha nem tudnád. Rossz emlékeim vannak arról a patakról.~*Akár szórakozik velem akár nem, jólesik odabújni hozzá, persze csak így, farkasbőrben, mert máskülönben soha nem tenném. Bár közös a szobánk – ezt azért még újra átbeszéljük – nem fekszem mellé, az már fura lenne, különben is már megbeszéltük, hogy nem vagyunk egymás esetei. Felőle érzem az elégedettséget, örömöt és némi büszkeséget, ez már annyiért is kijár, hogy létezem/zünk. *~Még nem kellett visszaütnöm. ~*Valójában emberként sem kerültem senkivel konfliktusba, persze ha megtörtént volna sem úgy vetek véget neki, hogy visszaütök, vagy teszem azt előre. Az nem az én műfajom, a farkasé annál inkább, de valahogy eddig nem volt olyan ami ne tetszett volna neki. Én pedig visszatartottam attól, hogy bárkibe belekössön, vagyis rávegyen arra, hogy megtegyem….még most sem vagyok tisztában azzal hogyan is működik ez. Én, ő, mi. Mi az igazság?* ~Blake volt a párom a Valentin napi versenysütésen. Ő is még kölyök. Jasderick….valójában Jason, Jason Fellmore, de amikor először találkoztunk, Frederickként mutatkozott be. Ez még a beharapás előtt történt, aztán egyszer találkoztam vele a lakban, segített takarítani. Nem túl lelkesen. Én neveztem el Jasdericknek. ~*Volt még más is, de egy ponton ködbe burkolózik minden. Kedélyesen cseveghetnénk de az a madár nem hagyja abba, érzem Achilles idegességét, engem jobban zavar mondjuk az ahogyan megint beszél. Még farkasként sem tudott kibújni a bőréből, pedig reméltem, hogy ez nem megy át. S ha már a patakot nem cserélhetem le másikra, keressünk egy tavat, de az sem jó. *~Na és? Úgyis meg akarsz futtatni.~*Egyre jobban érdekel hogyan néázhetek ki farkasbőrben. Végül is szeretem a farkasokat, szépek, méltóságteljesek, a szobában viszont nincs egész alakos tükör, nem mellesleg a berendezésről is kellene pár szót váltanunk. Felemelkedem, vagy inkább ugrom amikor a fejembe csattan a hangja. Kétszer is a lelkem szebbik felébe tipor a szavaival, nem értem miért mérges. *~Jó, de egy apának mindenféleképp szép a gyereke. Arra vagyok kíváncsi, hogy más farkasnak…..na nem mintha lett volna olyan gondolatom, hogy farkasként…..hagyjuk.~*Emberként most fülig pirulnék, ebből sehogy sem jövök ki jól. Te jó ég! Jobb ha témát váltunk. A madár jó témaváltás. Felé pislantunk, szép madár. Szép fekete, fényes a tollazata. *~A holló okos madár, de nem annyira, hogy világot teremtsen. Azért ennyire lehetnél már modern. Az evolúcióról hallottál már? Sehol nem volt egy holló sem amikor a Föld megszületett. ~*Mit akar a hollóval és mit akar a holló? Elég bátor ha két farkassal néz farkasszemet, mondjuk stílusos. Oldalra hajtom a fejem, úgy szemlélem a madarat, most bezzeg csendben van. Így sem kevésbé bosszantó.* ~Nem, csak idegesít.~*Elindulok a bosszantó madár felé, a felső ínyem felhúzódik, valóságosan kimutatom a fogam fehérjét, majd ugrom egyet, hogy elijesszem. Nem fogom most levadászni. Én nem akarom.*
Achilles & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Meglepően hamar tette túl magát a kipurcanásokon. Egyet látott, illetve azt is csak sejthette. Meg ugye a hullával utazott. Jól haladunk, de még sokat kell neki tanulni. ~Jaj már, baszki, ne finnyáskodj! Tudod, hol van már az a tetem? Rég szétkapták a törvényszékiek, aztán bebaszták a kremóba.~ Talán pont abba, amelyikben Madivel jártunk. Már ha újraindult és nem a vén indiai lakja. ~Minden patakba beledöglik valami. Nyulak, madarak, bármi. Nekünk nem árthatnak.~ Vagy akár a mi fajtánk is, de arról tudni szoktunk. Próbálok az eszére is hatni, hogy gondolkodjon. A szervezete bivalyerős lett. ~Még kezet se kéne mosnod kajálás előtt. Úgy se fosnád szét magad.~ Mindegy amúgy, most már akármit mond, nem megyünk ahhoz a tóhoz. Csak basztatom. Messzebb megyünk, hogy még jobban kihajthassam. Úgy tágul, ha nyújtjuk. Amikor itt terül el rajtam, az piszok jó érzés. Család. Mikor éreztem utoljára ilyet? Talán Madivel, mikor már tudtam, hogy a lányom. Előtte is pedzegettem. De ő friss, nemrég ismertem meg. És hol a faszban van? Nem találtam sehol, messzire meg nem mentem. Itt a kölyköm, nem hajkurászhatom a vér szerintit. Mentek utána, akik jobban értenek az ilyesmihez. ~Höhö~röhögök bele a fejébe reszelős, mély hangomon. Tudnék sorolni pár nevet, hogy kikkel nem találkozott még ezek szerint. Az elején kell kezdeni. Majd én megoldom, úgyis én ismerem a legjobban. Tökös a farkasa. Tőlem kapta. ~Pff. Jó buli volt?~ Együtt sütni az asszonnyal volt jó. Csináltuk párszor. A dzsungelben éltem, nem idegen tőlem a kajakészítés. De versenysütés piros szívecskékkel? Kamu az egész, baszd meg. Pont ezért élvezhette. Szereti az ilyen kamuboldogságot. Én nem. ~Ja, vágom, a kis töki, aki egész komoly bajkeverő.~ Volt valami könyvesbolti balhéja, meg még nemtommi. Egyszer-kétszer szóba került, mindig azt hallottam, hogy fura és bajos alak. A legújabb, hogy hetek óta nem hallani róla és már ez is gyanús. Valakinek. Fiatalság... Örülök, hogy van itt mindenféle farkas és hogy Bessie sorra veszi őket. Beleszokik a közegbe. A Falkába, nagybetűvel. Ahogy a nőstényke visszapofázik, hangos morgást hallatok és felé kapok. Ennek már semmi értelme. Csak kötözködik. Meg fogja kapni. De ezt a kurva madarat kicsinálom. ~De hülye vagy, baszd meg... Kevered a szezont a faszommal.~ Az apának szép a gyereke? Hát mi más lenne? Ássa is el magát, aki azt mondja, hogy rondaságot csináltam. Bessie szép, naná, de velem nem fog valentinozni, nem is értem, minek beszél ilyeneket. Csajos témákat csajokkal, engem hagyjon ki. Meg is értette. Pár szóból. ~Idefigyelj, te mobilnyomogató! A farkasember is marhaság, ki hiszi el ezeket a hülyeségeket, mi?~ Gúnyolódok vele és lelököm magamról. A hollót figyelem. - "Este lett és reggel: a negyedik nap. Isten szólt: A vizek teljenek meg élőlények sokaságával, az égen, a föld felett pedig röpködjenek madarak. Úgy is történt. Olyan emelkedetten próbálok idézni, mint a papok, akik tanítottak minket, pogány rabszolgákat. Lenyűgöztek a történetek, a világ teremtése is nagy kedvencem volt, most is hallható a lelkesedésem. Tudom az összes napot. Nekem sokat számít a hit, kimentett a mocsokból. Egy kis szaros nem fog engem kioktatni! Megáll a kis feketetollú. Érzi, éreznie kell a véget. Lehet, hogy pont azért jött. Bessie lapul hátul, nézelődik, figyel. Úgy tanul, ha látja a papát akcióban. Engem is idegesít a csőrös. Mikor a kölyköm megindul, a füleimmel kísérem a mozgását. Nem tévesztem szem elől a madarat. Mikor Bessie ugrik, a holló nekirugaszkodik, csakhogy én is ugrok ám. A szárnya végét kapom el és fejemet nyakból, izomból megrántva odaverem a földhöz. Hallom a könnyű madárcsont törését. Rávetem magam és egyszerűen csak csapom a mancsommal. Az elején még küzd, támad, úgyhogy én is vérzek. Nem szoktam foglalkozni az ilyen kis sebekkel. A pusztulás, az a minden. Az örök igazság. Bessie most nem fog ideférni, ez egy kistestű állat. Egyfarkasos zsákmány. Pár ütés után a madár olyan lapos, hogy ezekkel a vérfoltokkal, meg a fekete tollaival egy kurvára odakozmált palacsintának néz ki. ~Kurva anyját. Zabálj! Kell az erő.~ Ezzel harapok és letépem a madár fejét. Jóízűen elrágcsálom a nyakát, néha lefogom a mancsommal. Vér a vérhez. Kiköpök egy nagyobb csontdarabot. A többit meg szétrágom, szépen ropog a fogaim alatt. A kölykömet figyelem, hogy mit csinál. Már nem lehet ideges.
* Achilles sosem a finomságáról volt híres, most sem ezüsttálcán tálalja a valóságot. Néha azért megpróbálkozhatna vele, értem én, hogy a kölyök nevelése és a nagybetűs élethez való szoktatása fontos, de gondolhatna az én hablelkemre is. Nem szokott. Az érzelmek ehhez mérten elég vegyesek, a farkas nevetős egyetértéséhez hozzácsapom a magam rosszallását. A második mondat után már nincs kedvem inni abból a patakból, sőt. A többiből sem, ez azt jelenti, hogy legközelebb nagy harc lesz a farkas természetes nemtörődömsége és az én tisztaság szeretetem oltárán. A harmadik mondat már nem csak szíven üt hanem gyomron is.* ~Fúúúúj! *Tudom, hogy igaza van, hogy a bestia által nekem sem árthat már sok minden, de az eszem egészen másképp gondolkodik. Azért mert a legtöbb dologra immúnisak vagyunk és baci ide, vírus oda vígan élhetjük az életünket, azért még vannak bizonyos értékrendek bennem, és nem kell belefulladni a mocsokba. *~Azért remélem nem leszel rosszul ha én kezet mosok evés előtt és a toalett használat után.~*Ha már témánál vagyunk, legyünk stílszerűek. Ez örök ellentét lesz köztünk, rajtunk múlik, hogy megédesíti vagy megkeseríti az életünket. Eddig döntetlenre állunk, amilyen erős és makacs Achilles, olyan vagyok én is és ezt nem tőle örököltem. Nem véletlen, hogy a bosszantásomra nem gyilkolással hanem beharapással felelt. Most meg vígan nyújtózkodom fejemmel a nyakán és képletesen ott is maradok akár tetszik neki akár nem. Reszelős hangja a fejemben koppan, csiklandoz amire kénytelen vagyok én is elnevetni magam. Tény és való, próbálom kerülni a konfliktusokat míg meg nem erősödünk és eddig egész jól ment. Valójában velem jól k lehet jönni és a legtöbbször Achilles ott van mellettem, más meg nem nagyon bosszantott még fel. Mesélés közben a bestia tovább nyújtózkodik és unottan ásít, a Valentin napi sütögetés izgalma épp csak a helyén tartotta. Jó kedvem volt de szerencsére nem izgultam annyira, hogy elveszítsem a fejem, mellesleg Achilles is a közelben volt, ha esetleg másképp alakultak volna a dolgok. Na erre bezzeg nem emlékszik. *~Jó volt, tetszett. Bekötött szemmel kellett a süti tésztáját elkészíteni, de persze csaltunk. Blake filmet vetített a fejemben arról amit látnom kellett volna. Mivel nekem akkor még nem igazán ment ez a verzió, iszonyatosan béna sütiket díszített. Látnod kellett volna. Viszont nyertünk.~*Még nem váltottam be a tetszés szerinti ajándékot. Vagy romantikus vacsora valakivel, vagy ejtőernyőzés. Lehet, hogy elviszem Achillest magammal. Kíváncsi lennék mit választ, melyiktől van kevésbé hányingere. *~Igen, az. És fura. Nagyon fura.~*Ezen megint elgondolkodom, de többet nem mondok róla. Még magam sem hiszem el azt ami történt és van egy kis fehér folt az emlékezetemben is amikor a farkasom tudatára ébredt, vadászni indult és szarvas helyett egy gyerek állt előtte. Na akkor eldobtam az agyam. Az a madár nagyon felbosszanthatta Achillest, mert felém kap és én nem tudom miért, annyira szemtelen nem voltam, mondtam már neki cifrábbakkat is és csak nevetett. Most meg egy apróságon felhúzza magát. A farkas nyikkan egyet és elhúzódik, én meg sértődötten javítom ki, megint.* ~Fazonnal Achilles, fazonnal. Soha nem foglalkoznék a férfiasságoddal.~*Eloldalgok mielőtt még jobban a nyakamba csimpaszkodna az agyaraival, nem hiányzik egy forradás látható helyen, nem szeretnék sálat hordani még nyáron is. Szerintem egy nő testén nem szexi a forradás, ellenben a férfiakéval….nos Jonathan testén megnézném az összes forradást. Az a madár viszont már engem is bosszant, mert Achillest bosszantja. Méregetem míg arra gondolok és botor mód meg is kérdezem a Teremtőmtől, hogy ilyen lehetek farkasként, aztán a magyarázkodásba bele is zavarodom. *~Jól van már, nem kell mindjárt a fára mászni.~*Morgok, ő morog, mi morgunk a farkasommal, hogy a Nyugati Boszorkány átkozza el ezt, sosem fogom megérteni. Achilles meg szónokol, nézek rá bambán, oldalra hajtom a fejem, majd a másikra, mint a kölyökkutyák, mint Shiva amikor nagyon figyelt. Csak a fülem nem kajla, hogy libegjen jobbra-balra.* ~Na ugye. A föld már meg volt négy napja mikor a madarak megszülettek.~*Amikor az anyukám még ált, jártam velük templomba, sok mindenre nem emlékszem, de azt hiszem anya halála után már nem hittem, hogy van Isten. Azóta pedig, biztos vagyok benne. Csak humbug az egész. Szép dolog a vallás, mert jóra tanít és ad egy bizonyos tartást az embernek, de hagyjuk a világ teremtését. Érzem Achilles felől a negatív energiákat, tudom, hogy mérges rám, olyankor szokott magából árasztani mindenféle sötét érzelmet. Arrébb is megyek, persze ez még nem tántorít el attól, hogy ha alkalom lesz rá, ne feleseljek vissza, vagy ne kössek bele, vagy javítsam ki. A holló azonban sokkal jobban idegesíti jelenleg aminek meg is lesz a jutalma, legalább nem az én nyakamat cincálja. Sajnálatos módon pont az én orrom elől kapja el és a bestia fogai a levegőn csattannak. Ezt gyűlölöm, az üres koppanást, az egész arcom belerezeg. A bestia viszont nem hagyja magát, elvégre ő ugrott előbb, az ő prédája, Achilles csak kérdezősködött és álldogált. Morog és a másik farkas felé kap, már csak azért is, mert amaz a nasit módszeresen a földbe aprítja. A bestia szemein át látom a pusztítást és fanyalgok. A tálaláson még dolgoznia kell Achillesnek, nem is hagyom a farkasomnak, hogy nekilásson, mindenféle ocsmány dolgot képzelek a fejébe, undorító, bűztől gőzölgő dögöt, annyira beleélem magam, hogy hányingerem támad. *~Edd meg te. Ez úgy néz ki mint a szar. Már bocsánat….fekália.~Magamban elpirulok és dühös is leszek amiért kimondatta velem azt a szót. Na persze, hogy ő tehet róla, az ő öröksége. A farkasom felé pedig olyan érzelmeket küldök amitől remélem elmegy a kedve az evéstől. Egy palacsinta madárnál többre tartom, nehogy már azt egye meg, sokkal szebben is lehet madarat fogni, legyen büszke, mutassa meg az apjának milyen precíz. A gond csak az, hogy nincs több madár, ez csak egy kósza volt. Sajnos nem sokra megyek vele, azért a vérszag eléggé meghozza az étvágyat, nálam mondjuk nem, de most én vagyok belül. Azt viszont örömmel látom, hogy válogat, és a finomabb falatokat kikaparja a véres tollazat közül. Mondjuk úgy „késsel-villával” eszik.*
Achilles & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
A farkasa érti, miről hadoválok. A nő meg a szokásos. Na szóval... ~Fúj az anyád picsája! Farkasok vagyunk. Úgy élünk, mintha egyfolytában a halál szélén állnánk. Ha ki leszel készülve és utolsó erőddel még elmászol egy patakig, na, az fog menni a fejedbe, hogy mi hugyozott bele utoljára?~ A dzsungelt nem érti, nem is ott vagyunk, de bármikor kerülhet ilyen helyzetbe. Egy jó találka valami agresszív fajtárssal, akár ismeretlennel. Gyógyító sehol a környéken. Kaja kell, víz kell. Gyógyulás kell. Baromira sokat bírunk, de nem vagyunk halhatatlanok. Muszáj a fejébe vernem. ~Ha mutatsz itt nekem egy retyit, azt csinálsz, amit akarsz.~ Dacoskodhat, leszarom, mert most nem otthon van. Városi környezetben én is más vagyok, ezt tudja. Most az erdőt járjuk, a hegyet, vadak közt, segítség nélkül. Magát kell megtalálnia. Ez nem olyan, hogy kinézi a térképről a legközelebbi kulcsosházat. Jót röhögök és örülök, hogy Bessie itt van. Hogy van. Mindent azért teszek, azért mondok, hogy még sokáig megmaradjon. Hogy engem is túléljen. Éreznie kell, a farkasa érzi is, tudom. ~Gratula, kis pinás! Mit is nyertetek?~ Így már rémlik valami. Egy baromságnak tartom az egészet, de neki fontos volt. Néha ki kell mozdulni, ki kell szakadni. Engem az érdekelt, hogy mindenki megússza. Talán nem hinné el, de ismerem, ismertem a szerelmet. Egész máshogy, mint ő, ha ismeri, de az bizony lángoló szerelem volt. És ma is bennem vannak a nyomai. Blake jó kis illúzióval bombázta, ez még tanulásnak is beillik. Kellemest a hasznossal. ~Egyébként lesz ebből valami köztetek? Vagy van más, akire ácsingózol?~ Ilyeneket is megbeszélhetünk valamilyen szinten. Ha az élete része lesz valaki, akkor az én életem része is. Bárki nem állhat meg előttem, ezt nyilván a kölyök is tudja. A részletek nem érdekelnek, de az igen, hogy van-e valaki vagy nincs. Ha rendes faszi, áldásom rájuk. ~Höhöhöhö, engem se érdekel a picsád!~ Ezen tényleg jót röhögök, mert annyira képtelenség. Az elején hülyének néztem, kicsit bosszankodtam is, mikor mindent szó szerint értett. Most már direkt csinálja. Sokkal értelmesebb, minthogy ilyeneket higgyen. Ez a humor meg bejön nekem. Meglep és ilyenkor nevetek igazán jót. Megbeszéltük, mi van, már a beharapás előtt. Tiszta sor. Ért a kapásból, arrébb húzza a belét. Még a mancsommal is csapok egyet. Na de nem a kölyök az ellenség. Ez a kis fekete geci piszkálja az orromat. Tiszta dilis, a halál madara. Csak épp a sajátját hozza el, nem másét. ~Onnan már lejöttünk egyébként.~ Van, aki a fejemhez vágja, hogy én még nem. Na, olyankor eljár a kezem. ~Te okosabb vagy ennél, bazzeg. Amúgy tudd meg, hogy nekem számít a hit. Gyerekkoromban ezek a történetek tartották bennem a lelket. A barakkban, ahol rabszolgák voltunk, a spanyol hódító gondoskodott róla, hogy ne maradjunk pogányok. Azok is voltunk, meg nem is. De hiszek.~ Nagyon. A tudásom is megvan. Mikor apám meghalt és Chalco összejött anyámmal, én eskettem meg őket. Vannak más hitek, azt is elfogadom. Az indiánokat komolyan kell venni. Az én véremben is ott vannak, nem is túl messze. A farkasokról is tudtak, az ősökről, akik állattá váltak. Van igazság. Több is. A mérgem hamar megjön, már a kölyök is húzogatta kifelé, de a madár végképp előszedi. Tetszik, hogy a kisfarkas is igyekszik, harapna. Lassú még a lelkem. Majd belejön. Mikor felém kap, visszakézből lendítem a mancsomat. Véresen és erővel, célzás nélkül. ~Ja, te ilyet szoktál kinyomni? Fene a beleidet. Hahahaha!~ Nagyot röhögök rajta. Egyébként meg...kimondta! Legyőzött egy félelmet. Apróság, de ilyenekből épül meg az igazi bátorság. Nem fogadom el, hogy nem eszik. Ha én végeztem, indulunk és nekem kibaszottul nem hiányzik a nyavalygása, hogy éhes és álljunk meg. Nagylelkű leszek. Középen harapom ketté a madarat, rárántok a fejemmel, mancsommal betámasztok. Gyönyörűen szakad. A vére vörösre festi a füvet. A tetejét odadobom a gyereknek. Enyém az alja. A szemeit lesem és nagyon ajánlom, hogy kezdjen falni. ~Csináld. Mindjárt indulunk~szólok két jóízű ropogtatás között. Aztán kiköpök egy fél combcsontot. Kurva madár.
~Achilles! Az anyukám kislány koromban meghalt, kérlek tisztelettel beszélj róla!~*Természetesen felháborodom, ez még tőle is sok. Beszéljen csak mindenki más hátsó fertályáról, de ne az én anyukáméról. Persze tovább üti a vasat a patakba kerülő mindennel, én meg tovább szörnyülködöm. El tudom képzelni, hogy lesz olyan amiről ő most csak mesél, és minden bizonnyal neki lesz igaza, de most egyáltalán nem vagyunk olyan helyzetben és én sem éltem meg annyi időt farkasként, hogy mindez ne érdekeljen. Nekem is idő kell ahhoz, hogy uraljam a farkasomat, nem megy minden egyszerre és városi lányként több mindenhez hozzá kell szoknom. Menni fog, biztosan menni fog, de addig még nagyon sokszor összeszólalkozunk mi ketten.* ~A hétköznapi életre gondoltam, természetesen itt nincs toalett, és amit a patakról meséltél, már ott sem moshatok kezet, olyan lenne mint egy nyers csirkecombbal letörölni a konyhaasztalt.~*Bármit is mond vagy mondok én, a vitáinkon felül én azért figyelek és a farkasom is, Achilles nem a tanárok mintaképe, de túl a stílusán tényleg jókat mond és keménységre nevel, ami elengedhetetlen a farkasok között. Kissé nyers, vulgáris és gyakran közönséges, mégis közelebb áll a lelkemhez mint bárki más. Ezt már akkor éreztem amikor először találkoztunk, ismeretlenül a folyó parton. *~Választhatok egy romantikus vacsora vagy egy közös ejtőernyőzés között. Azt hiszem a vacsorát választom, csak még nem találtam senkit akivel elmehetnék. ~*A „kis pinás”-ra már össze sem rezdülök. Úgy látszik ez a becenevem, van ennél rosszabb is, szóval inkább nem teszem szóvá, legalábbis amíg csak én hallom. A Blake-re utaló kérdés megnevettet, bár elég jóképű és vicces, nem az én zsánerem és ez fordítva is igaz, elvégre meg is mondta. A más akire ácsingóznék már kisebb fajta vihart kavar a lelkemben.* -Nem lesz. Blake inkább olyan akivel újra egy bolondos versenyre nevezünk, vagy felforgatjuk a farkaslakot. *A „más”-ról mélyen hallgatok. Van olyan, bár nem mondanám szerelemnek, kevés is volt az idő ahhoz, hogy megismerjük egymást, de ha nem jön közbe Achilles és a kölyöknemzés, akkor talán még össze is jött volna. Persze az is csak addig míg Ramos a képben van, utána mentem volna vissza Floridába, vagy egy másik városba ahova védett tanúként vittek volna. Így azonban se Florida, se Jonathan, azt viszont nem akarom, hogy Achilles emiatt kellemetlenül érezze magát.* -Na akkor ezt megbeszéltük.*Komolyan nem tudom még mindig megérteni hogyan képes minden mondatába valamilyen közösülésről vagy nemi szervről beszélni, mikor egyáltalán nincs szó ilyesmiről. Ez nála valamilyen kötőszó lehet, mindegyik, mint a „pedig” vagy a „hiszen” esetleg az „amennyiben”. Eleinte nagyon mérges lett amikor minduntalan kijavítottam, most már inkább szórakoztatja, de nem ezért javítom ki. Talán egyszer majd hatással leszek rá és megtanul normálisan beszélni. Száz év múlva.* ~Ó, tényleg?~*Kérdezek vissza picit gúnyosan de derűsen. Értékelem a vicceit, de tényleg. S ezek után kapok némi ízelítőt Achilles gyerekkorából. Nem sokat mesélt róla, mindig csak egy morzsányit, nem volt szép és mókás, már csak a sötét és véres korszak miatt sem, de ráadásul nem a csúcsra született. *~Ne haragudj, én nem hiszek benne de tiszteletben tartom a hjitedet.~*Rendben, Achilles hívő, bár ez eddig nem tűnt fel. A hívők templomba járnak és imádkoznak, a nagyszüleim is azok és az anyukám is az volt, engem is vittek templomba míg tudtak. Achillest azonban még egyszer sem láttam imádkozni és nem is úgy viselkedik. Ez egy különös hit. Ezen majd később merengek el és később kérdezek rá, mert érdekel, most viszont madarazunk ami annyit jelent, hogy ő lecsapja velem együtt és szétszedi. A farkas kap egy nyaklevest amitől nem lakik jól, hátratántorodik, vicsorog, csak a tisztesség kedvéért. Én meg magamban szemet forgatok Achilles kérdésére. Most ő értette szó szerint azt amit mondtam. És kimondtam. Vagyis csak gondoltam, az azért egészen más és kijavítottam magam. Persze az ő örömén ez már nem változtat, viszont kapunk egy viszonylag ép, fél madarat. A farkas letottyan a hasára és nekiáll falatozni. Ropog a csont és prüszköl a tolltól ami csiklandozza az orrát, mindent egybevetve elégedett én meg addig megpróbálok másra gondolni. Mondjuk egy grillezett csirkére, Camembert sajttal és áfonya szósszal. Az én farkasom komótosan falatozik, nem zabál mint Achilles, persze ettől még élvezi, viszont még azzal a pici fél madárral sem fog végezni mire indulni kellene. Ha marad belőle, a fogai közé kapva viszi magával, csak semmi pocsékolás. *~Állítólag van itt a közelben egy barlang. Te tudsz róla Achilles?~*Nem pontosan arra jöttünk mint annak idején Jasderickkel, de nem lehet olyan sok barlang a lak tíz-húsz mérföldes körzetében. Azóta nem volt alkalmam utánanézni, de most kötetlen foglalkozás van, talán erre is jut idő.*
Achilles & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
~Szó se volt róla.~ Sajnálom, hogy ez van, nem jó, ha a gyerek elveszti az anyját vagy az apját...de túl kell élni. Nekem ott voltak a szülők, láncon, ahogy én is. Ez jobb? Élni kell, ezt fogom megtanítani a kölyöknek. Szar érzés szembesülni azzal, mi minden rúghatja seggbe. Felkészítem rá. ~Bárhol is vagy, egy kiadós vérengzés, csata, akármi után pedig nincs más, mint a legközelebbi víz. A nyomokat el kell tüntetni. Szerintem te nem akarsz pucéran elfutni egy nyilvános mosdóig.~ És szerintem ezt túlbeszéltük. Csinálni fogja, amit mondok, nincs más választás. Megértetem vele. Barátságosat morrantok, ahogy a díjakról dumál. Egy romantikus vacsora közben sok minden történhet. Ha eldurrannak az érzelmek, ott kellene lennem, hogy leállítsam, méghozzá kurva gyorsan. Szóval az a vacsi még várat magára. És banyek, ejtőernyő? Azt én se választottam volna. Nem a mi világunk a levegő. ~Játszóhaver. Jól van.~ Áldásom rá. Hülyüljenek. Kell az a kicsiknek. Ha nagy baromságot csinál, úgyis fejbekólintom. Ez egy más világ és Bessie se olyan, mint én voltam kölyökként. Ezt azért észrevettem. ~Az őstörténettel azért ismerkedsz, ugye? Mondd el, amit eddig tudsz.~ Már beszélgettünk róla, először elmondtam az egészet, aztán néha egy-egy részletet. Lehet, hogy másnál is sorra került. Most mondatom fel a leckét. Ezeket egyszerűen tudni kell. Tudni kell, honnan jött. Úgy fogja érteni, hogy mi is ő. Kaja közben tök jó téma. A farkam vidámságot jelzően csóválom, tetszik, hogy a kölyök bendője telni kezd. Felfogta, miért erősködtem. A tollal még nem tud bánni. Könnyű rájönni, hamar menni fog. ~A másik irányban van egy, szerintem arra gondolsz. Szeretjük. És bent, az erdő mélyén vannak medvebarlangok.~ Ha előrébb fog járni, elmegyünk macinézőbe. És jól felbőszítjük az egyiket. Az lesz az első komoly lecke, nem ez a kis károgó rohadék. Amúgy örülök, hogy hall ilyenekről. Tök társasági lény, pedig a tanúvédelmi program kifordítja magából. Másvalakit játszik, mindenkitől el kell zárkóznia. Velem is nehezen találkozhatott. ~Ha kész vagy, még előttünk áll a hegyoldal. Amúgy mit akarsz a barlanggal? Denevért fognál?~ Asszem ott fent is van valami ilyesmi. Kicsit bejárjuk a környéket. Barlangászás. Ilyet se nagyon csináltam mostanában. Utoljára Los Alamos-ban vettem be magam egy ilyenbe. Ott rejtőztem el, miután kinyírtam a célszemélyt. Hah, régi szép idők. Felállok és megrázom magam, a vércseppek repülnek mindenfelé. Fejemmel jelzek, hogy menni kell. Bárhol is tart a kölyköm.
~de igen, a tomporát emlegetted.~*Achilles néha olyanokat mond, hogy nem is emlékszik rá, mert kötőszóként használja és egészen más értelemben íródik a fejébe mint az enyémbe. Gondolom most sem tűnt fel neki, hogy mit mondott, mert letagadja. Nagyot sóhajtok gondolatban, mivel másképp most nem megy, és nem sokkal később ismét amikor kénytelen vagyok neki igazat adni. Valószínű, hogy előbb megyek bele egy ismeretlen eredetű patakba minthogy meztelenül felkeressek egy mosdót, bármilyet. Még gondolatban is mélyen hallgatok. Ezt a menetet ő nyerte. Még ha néha úgy is tűnik, hogy hanyag és figyelmetlen, egyáltalán nem ez a helyzet, nagyon is figyel rám és nagyon is jól ismer. Tudja mivel borítja ki nálam az éjjeliedényt és azt is mivel tud örömöt okozni. Utóbbit ritkábban teszi. Az egyik például az volt, hogy elmehettem arra a Valentin napi játékra, noha nem is tudtam, hogy az lesz. Csupán egy városi kirándulásnak indult és most gazdagabb vagyok egy jó baráttal és egy be nem váltott nyereménnyel. A két rossz közül melyiket válasszam? Sosem voltam olyan bátor, hogy akár egyszer is kipróbáljam az ejtőernyőzést, már csak a fóbiám miatt sem, még azelőtt elájultam volna, hogy felszállunk a gépre, mert körülbelül fél perc alatt lefuttattam volna a lehetőségeket, hogyan halok meg s aztán már csak egy gondolatnyi lépés az elmúlás és kész a hanyatt vágódás. Romantikus vacsora…még Blake is megmondta, hogy ne is álmodjak róla, pedig egészen falnivaló….akivel szívesen eltölteném az estét, nos ő meg tabu, legalábbis ezen a téren, hiszen amíg nem tudom uralni a farkast, mással sem ajánlatos szeretkezni, sőt még csókolózni sem, mert beindul szörny rt. Sok-sok érzelmi viharra lenne szükségem, hogy megtanuljam hogyan szorítsam vissza a farkast mielőtt teljesen beindulna a gépezet. *~A felére sem emlékszem annak amit mondtál. Miért nincs ez leírva valahol? Csak arra a két főfarkasra emlékszem és, hogy ők is mindig háborúban álltak egymással. Az egyik megőrült és minden évben visszajár mint az évszakok, a másik próbálja tompítani az átkait, de nem úgy sülnek el a próbálkozásai. Olyanok mint a Csipkerózsikában a gonosz tündér és a jó tündér. A vérvonalakra emlékszem. Muszklik, Látók, Morfok, Árnyak, Fakírok, Bűvészek, Fürkészek, Mártírok, Idomárok és vannak azok a bogarak, nem jut eszembe a nevük. És vannak az elmések vagy mentalisták, mindegy, akik tudod fejbe beszélnek de nem úgy mint mi. Ők kivenni is tudnak emléket. Vannak még Villámok, ja és a Trollok. Erre gondoltál? ~*Persze Sangilakról azért többet tudok, róla kérdeztem is, de elég nehéz ilyen információkat megjegyezni egyszeri hallásból. Azt viszont tudom, hogy az őrült ős utódai vagyunk, ami elég rossz érzés. A dilis ükapa leszármazottjának lenni sosem jó, még egy normális családban sem, hát még egy falkában. A farkasom jóízűen falatozik, pedig csak idegesítette a madár, éhes nem volt, de úgy tűnik inkább desszertnek tekinti a károgót. Magamban kuncogok amikor prüszköl a tollaktól, ő meg morog. Oké, meg volt a mai napi első vitánk. *~Nem akarok denevért fogni. Az a fiú, Jason barátja, azt mondta ott él de nem hittem egy szavát sem. Ki akarom szagolni.*Csak tudnám minek megyünk fel a hegyoldalra azon kívül, hogy kifullassza a farkasomat. Remélem van látnivaló odafent, különben nagyon mérges leszek. Lehet, hogy rózsaszínt csinálok az összes ruhájából. Na, menjünk már. A kis lüke felkapja a maradék madarat, bár nem sok maradt belőle és mint egy kutya a csontot viszi magával, közben állandóan prüszköl mert a tollak birizgálják az orrát. Így még szaglászni sem lehet. Dobd el!*
Achilles & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
~Mindjárt belerúgok a te tomporodba, hogy szomorodnál már meg!~ Sokszor vicces, hogy mindent szó szerint vesz. Az idő hozza a nagyságot és ha neki is elhozza, akkor fentről fog nézni minderre. Én meg rugdosom az időt, hogy csinálja már... Bessie-kém megint megértette, hogy igazam van. Mindig eljutunk idáig. De próbálkozik. Bassza meg, valahol örülök is neki. Ki akar törni a rácsok mögül, ez faszántos. ~Érteni kell, nem bemagolni. Ha elmondom, visszakérdezhetsz. Sokkal jobban megmarad. Én is így tanultam, a Teremtőm is.~ És amiről beszélek, itt is van. Amit megértett, azt már tudja. Majd megérti a többit is! Ez fontos. ~Alignak és Tupilek. A két nagy vadász. A szellemek szeretik a vadászokat. Mikor a dzsungelben éltünk a családdal, én is az voltam.~ Az is maradtam, de már csak vadakra lövök... ~Menjünk vissza az elejére! Vágod, hogy lettek ők farkasok? Eltűntek, hosszú időre. Azt hitte a törzs, hogy akármekkora vadászok, most túl nagy medvére vagy túl gyors pumára akadtak. És visszajöttek, egész máshogy. Teliholdkor eltűntek, meg időnként máskor is. Ahogy ez mindegyikünkkel megtörténik. És az indiánok nem voltak meglepődve, mert úgy tartották, hogy az őseik fel tudtak venni állati alakokat. A hitet most hagyjuk, az máskor jön. Meg a Vörös Holddal se bonyolítom. Év elején beszélünk róla, akkor aktuális lesz. Mikor a vérvonalakat sorolja, büszkén nézem. Imádom a borotvaéles eszét. Hogy megjegyezte! És velünk kezdi, szépen. ~Ez igen, aranyom! Zsizsikek. Ők az ügyesek.~ Ezt nehezen értettem meg, mert oké, hogy repülnek és kurva nehéz elkapni őket, meg beeszik magukat még a pokol mélyére is, ha kiszagolnak valamit, de az ügyességről nem egy bogár jutott volna eszembe. Tisztelem az ősöket, így végül sikerült elfogadnom. ~Pszichók, pszichók! Tudod, a kis miniruhás dokinénik, meg okos doktorbácsik. Agyturkászok.~ Azokat nem nagyon csípem amúgy, szerencséjükre kerülnek is. Madi is az lett, a lányom pszichó, de jó kezekben van. Az anernerkünk ritka eszes és a szíve is a helyén van. ~Na és melyiknek mi az erőssége? Például mit látnak annyira a Látók?~ Vizsgáztatom itt, de még mielőtt válaszolna, dobok egy kis jutalomfalatot. A madárból. ~Ez a piszok jó memóriád még hasznos lesz. A vérvonalakat azért is fontos tudni, mert ha előtted áll valaki, kitalálhatod, mivel fogd meg. Tavaly összefutottam egy villámmal kint a pusztában. El tudod képzelni, mire volt képes. Na de mikor felborítottam és rátehénkedtem, akkor alig tehetett valamit. Ezek a kis fifikásságok nagyon kellenek ám!~ Csak hogy értse, miért is kell tudni, amit kérdezek. ~Szerintem csak szopatott. Visszafelé megnézzük, aztán ha van barlanglakó, rámorgunk.~ Lófasz sincs ott, nemhogy remete. Kizártnak tartom az egészet. Indul a loholás! Sokat adok bele, előrébb járok, a kicsinek nincs esélye utolérni. De nem is hagyom nagyon lemaradni. Hozza a kajáját is. Helyes. Mondani se kellett. Nem volt éhes. Akkor büszke a zsákmányra. Amit én fogtam neki, höhö. Sokat kell rohanni és egy elhagyott, erdős rész széléhez érünk. A fennsík is ugyanolyan erdős. ~Szóval fürödni akartál. Hajrá!~ Ezt az én bestiám is szereti. Beleveti magát az érintetlen hóba, amiben még állatnyomot sem találni. Hempergőzik, lába a levegőben, tekeri a fejét. Fordul, ugrik, aztán mindez újra. Jót tesz a bundának is. Annyira élvezem, hogy észre se veszem, nekifeküdtem egy fának. Megnyomta a derekamat. A kurva anyját! Odacsapok a fenyőnek, két mancssal. Hallani a repedést. Még egy és kidől, de erre most nem kerül sor, ugyanis ami a fenyőn volt, az a hómennyiség a fejünkre hullik. Idegesen megrázom a bundámat és most minden erőmet beleadva csapok oda. ~Alá ne ugorj, mert megöllek!~figyelmeztetem a kölykömet, hogy menjen arrébb, bármerre is viháncol éppen.
*Sziszegős gondolatot juttatok a fejébe, mint amikor Ká beszél Mauglihoz.* ~Assssztpróbáld meg!~*Lassan kezdem érteni mikor miről beszél, a dekódolás is megy, de maradtak még fehér foltok és nem mindig ugrik be azonnal, hogy nem szó szerint értette. Máskor viszont szándékosan veszem szó szerint, hogy bosszantsam, de úgy látom az idő elteltével inkább mulattatja semmint bosszantaná. Akadnak kivételek, és olyankor látom kárát annak, hogy már nem vagyok egészen ember, mert míg az voltam, Achilles nem bántott, most viszont előfordul. Ráadásul szegény farkas is kap eleget, persze tudom én, hogy így tanul ő is és erősebb lesz általa, deeee….*~Eltűntek mert magukra hagyták őket a nagy égi vagy földi szellem pedig farkassá változtatta őket, hogy túléljék. Ők pedig megbocsájtottak azoknak akik ellenük vétkeztek. Ámen. ~*Későn jut eszembe, hogy Achilles velejéig hívő és kicsúszott a gondolataim közül az az egy szó, ami az én „számból” nem hangzik őszintének. Adókedvezményből és kamatláb számításból szívesebben vizsgáznék mint vérfarkas történelemből, az évszámokat könnyebb megjegyezni mint a sok különleges elnevezést, amúgy a bogarakat nem szeretem.* ~Zsizsikek, igen. Bogár-bogár. Ezt hogy kapták? A zsizsikek nem ügyesek, csak bosszantásra vannak, belemásznak a gabonába. Lyukat fúrnak a babba. Szerintem inkább ganajtúrónak kellett volna lenniük, milyen ügyesen gurítják azt a labdát amiben a petéik vannak. ~*Hirtelen legalább tíz állatot fel tudnék sorolni ami jobban illene a Zsizsikekre, de nem én fogom átírni a történelmet. *~Agyturkászok, mentalisták, nem mindegy? Jó, persze nem mindegy.~*Visszakozom mielőtt kapnék a fejemre, néha Achilles képes egy szóviccen is bepöccenni, máskor meg azon, hogy szó szerint veszem amit mond. Olyan mint egy nő, képtelenség kiismerni. A vizsga pedig tovább halad, én gondolkodom, a farkasom rágcsál, nyammog, válogat; vékony húst a tollától. *~Én is szívesen ránehezednék egy Villámra.~*Csak ki ne villanjon alólam. Kicsit elkalandoztam, visszagondolok a kérdésre és kutatok a fejemben a válaszért. *~A Látóknak nem számít a pajzs, akkor is látnak, tudják kivel állnak szemben, mit akarnak, mikor hazudnak, belelátnak az ember és a farkas lelkébe is és már távolról is megérzik a farkas jelenlétét. ~*Eltekintve attól, hogy farkasok, nem harcosoknak születtek, nincs túl erős „fegyverük” másokkal szemben. Vajon kifürkészhetik a támadási szándékot a másodperc tört része alatt, hogy ki is tudják védeni? Azt hiszem össze kell jönnöm egy Látóval és ha már itt tartunk, minden vérvonalból valakivel, hogy kitapasztaljam azt amit Achilles elmond nekem. Jasonról és Sikuról hasonló véleménnyel vagyunk csak én másképp fogalmazok, viszont van gondolkodnivalóm bőven róla. Az utolsó mondata amit a fejembe küldött azóta is zavar és muszáj lesz rákérdeznem Achillesnél, egyelőre azonban a farkasom hódol a szabadság érzésének, a futásnak és azt a rohadt – én kérek magamtól elnézést – madarat is fogja, viszi. Csak akkor dobja le a hóba amikor Achilles farkasa nekiáll hófarkast csinálni, akkor aztán nem érdekli sem madár, sem más ha esetleg felbukkanna, beleveti magát ő is a hóba, amit én is élvezek. Kislánykoromban imádtam, felnőttként a nagymamám szerint nem illik, de a fenébe is – újabb gondolatbeli szemforgatás – csak változzak vissza, olyan hóangyalt csinálok, hogy csodájára jár majd minden farkas. Addig hagyom az enyémnek, lassan csimbókok lógnak a bundájáról ahogy a hó rátapadt, de nem érdekli az új ruha. Viháncol mag a nyakunkba nem szakad a fenyőé. Hófehér takaró borul ránk a fáról aminek Achilles nekiesett, ahogy odacsap a fa törzsére az megreccsen, sír, nyikorog. Azonban a farkas nem megy arrébb, remek lehetőséget lát abban, hogy Achilles éppen el van foglalva és nem a fának, hanem a Teremtőjének esik neki. Egyetlen erős ugrással célozza be a farkast, még reptében kap annak nyakához és bízva a lendület erejében próbálja a földre rántani,a hóba. *
Achilles & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Röhögnék, ha ember formámban lennék. Meg fogom csinálni. Seggbe rúgom a nagy pofájút, höhö. ~Az egy másik történet. És hát meg kell válogatni, kinek bocsátasz meg. Nem úgy van az.~ Nem hisz, okés. De ne szórakozzon és véletlenül se ragadjon ki egy-két dolgot, ami önmagában hülyeség. Nem kell mindent lenyelni. Nem az a bölcsesség. De ezért nem verek oda. ~Tudja a tököm! De így hívják őket, már 300 éve is ez volt a nevük.~ Nawat is így tanította. És ő se tudta megmondani, honnan ered ez. Majd a nyelvészek kikutatják. Egy biztos van a Falkában. ~Haha, ez jó. Csak ne egy Zsizsiknek süsd el a poént. Lehet, hogy nem fog röhögni.~ Az se baj. Bunyózzanak. De ha komoly bajt csinál valaki, tudja, mire és kire számítson. Nem hinném, hogy bevállalnák. Bessie magyaráz, de érti, hogy nincs igaza. Van, amit nem lehet kihagyni. Meg kell tanulni. ~Aha! Van is konkrét Villámod, aki bejön?~ Nehezedjen csak. Jól megdugják, nyugodtabb lesz, meg boldogabb. Kezdek is gondolkozni, melyik villámot ismerheti. Nőstényből van egy pár, de ez a csajszi elvileg egyenes, nem ferde. Akkor ki? ~Valahogy így, ja. Sokat megtud rólad, ha a közelében vagy.~ Ez az elmélet és akkor fogja megérteni, ha a bőrén tapasztalja. Sokan vagyunk, lesz rá lehetősége. Mondtam, hogy megy a közösbe. És futás! Fel a hegyre! Jól meghajtom a kis dögöt. Hozza csak a madárkáját is. A hóban fürödhet, ahogy akarta. Mondtam, hogy csak ezt lehet. Élvezzük, mindketten. Szuper dolog itt fetrengeni. De az a rohadt fatörzs. Ki is döntöm mindjárt. A fenyő dől, nagyokat reccsenve adja meg a magát a természet nála nagyobb erejének. A lendület pedig nem kicsi és hagyom magam vinni, hadd szórakozzon a kölyök is. Mikor földet érek, már csapok felé. A törzse irányába ütök. Ha betalálok, azt megérzi. Hörgök és a nyálam is fröccsen a hóra. Nem szólok, ez most a testek beszéde.
*Másik történet. Talán keverem a dolgokat, de mentségemre legyen mondva, nincsenek könyvek, naplók és feljegyzések ezekről a dolgokról. Népmese. Ami biztos, az a vérvonal, azok nevei, bár némelyik vagy túl fantáziátlan, vagy átesik a ló, akarom mondani a farkas túloldalára. *-Nem vitatkozom, csak kérdeztem. *Ha nem tudja, hát nem tudja. Megjegyzem és elmondom ha nagyon szeretné, még csak értenem sem kell, mi miért van úgy ahogy. Azt viszont érdemes megjegyeznem, hogy melyik vérvonalnak mi az erőssége, különben hamar a föld alatt találom magam, és pont ez az ami elől mindig menekültem. *-Nem vagyok öngyilkos alkat. *Vetem oda a fejébe, a farkas meg horkant egyet. Van amiben egyet értünk. Nem teszek olyat ami a káromra lenne, legalábbis szándékosan nem. Ezért is próbálok pontosan emlékezni mindenre a vérvonalakból, persze arra nem készültem fel, hogy most fog vizsgáztatni, de többé-kevésbé képben vagyok. A Villámoknál elakadunk egy kicsit, de csak mert elkalandozom, nem nehéz ha Achilles magas labdát dob. A kérdés merőben ártatlan, már-már barátnős, de ismerem már annyira, hogy sejtsek mögöttes szándékot és bár tovább nem dobálódzik a fejembe, gyanítható, hogy mire gondol. Piszkos egy fantáziája van, majdnem olyan piszkos mint a szája. *-Csak tréfáltam, könnyed szófordulat volt a megjegyzésedre.*Ha lenne sem mondanám el neki, bár ha farkas az illető biztos nem akad ki annyira mint Jonathan és a bugyim történetén. A legérdekesebbek a Mentalisták…ó, a fránya, Pszichók, a dokinénik – miért nem lepődöm meg, hogy Achillesnek róluk is a nők jutnak eszébe? - és persze a Látók. Ha emberi képességek szerint alakulnának ki a vérvonalak, én biztosan nem Muszklinak születtem volna meg a magam törékeny testével, hanem mondjuk Látónak. *-Hogy lehet ellenük védekezni?*Valahogy biztosan lehet, persze nem egy kölyöknek aki még önmagával sincs igazán tisztában, de ha tanulható, én megtanulom. Most viszont hó alá ássuk az elméletet. A farkasom önfeledt rohanási hangulata átragad rám is, azt nem mondom, hogy emberként rákapok a futásra, de sosem voltam ellene ha egy átmulatott és szénhidrátokban gazdag éjszakát kellett ledolgoznom. A Muszklik azonban nem a futással edzik magukat hanem….bunyóval. Nem tudom másképp mondani, sem gondolni. Ez bizony bunyó, birkózás. Átadom a terepet, nem vonulok a háttérbe egészen, de hagyom hadd élvezze. A sikerélmény ami engem is elér elég erős, intenzív érzés, de nem sokáig lehetek rá büszke, mert Achilles döge olyat csap az oldalunkba, hogy nyekkenünk. A levegőbe harapunk, koccannak a hegyes fogak, a fenekünkön csúszunk pár lépésnyit hátra, a hó kupacokban és felhőként kavarodik körülöttünk. Ez azonban csak olaj a tűzre, hörögve-morogva és fogat vicsorogva lendül újra a másik farkas felé, a fájdalmas oldalt tartva tőle távolabb. Pillanatok alatt kell megtalálnia a védtelen részt a másikon, legyen az nyak vagy az oldala, a nyak és a mellső lábak közötti terület. Én inkább felkapnék egy vastag faágat és azzal csapnék oda, de elég idétlenül nézne ki szegény farkasom ha bottal hadonászna. Helyette beleadja minden erejét és közben védi a saját nyakát. *
Achilles & Bessie
Achilles Kilpatrick
Tark
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 394
◯ HSZ : 307
◯ IC REAG : 256
◯ Lakhely : Fairbanks, Farkaslak
◯ Feltűnést kelthet : Bazi nagy tetkók a karomon és a hason-háton
Úgy tanul a gyerek, ha kérdez és ha kérdezem. Sokan vagyunk, valaki biztos tudja a választ ilyen kekeckedésekre is. Engem nem érdekel, de ha őt igen, joga van tudni. Eszesebb fajta. Annak csak örülök, ha tanulni akar. ~Erre már rájöttem.~ Pedig megtámadott a táskájával. Bármi lehetett volna belőle. Meg a maffiás ügye se semmi. Nem halálvágyból csinálja, az a lényeg. Bátor. Már a farkasa nélkül is az volt. ~Naná. Csináld nyugodtan. Könnyedén vagy nehezen.~ Még egy röhögést is kap. Szerintem kiszemelt valakit. Király! Kell neki, akivel gyűrheti a lepedőt vagy aki meg is érti. Kamu az egész, hogy csak tréfa volt. Ebben pedig engedek. Magánéletre egyszerűen szükség van, főleg egy fiatalnak. ~Pajzs. Leplezés. Mint a rohamrendőröknél. Lehet, hogy az őrült felkelő végül áttöri azt a kurva kemény pajzsot, de megszenved vele, annyi szent! A Látók meg azt látják jól, hogy álcázod-e magad. Hogy mit álcázol, azt ők is csak saccolják.~ Ha ezekkel számol, megteszi, amit lehet. Az erő az ő oldalán fog állni, ha már nagy lesz. Látóból nem sok van nálunk. Messzebb még tudtam egyet-kettőt, de azokat rég láttam. A rohanás is úgy kell, mint egy falat kenyér. Hozzánk tartozik. Imádjuk szántani a természetet. Vadászatnál is kell. Ha lemaradunk, baszhatjuk az erőnket. Kiröhögnek a szarvasok. A hempergés csodás, tudtam, hogy a kölyöknek is be fog jönni. Aztán közbejön a fa. Meg a kölyök... Megadtam, ami ilyenkor jár. Ezt még érzi egy darabig. Bevadult, látom, hogy teszi, amit a Teremtője is szokott. Én nem védekezek. Így szoktam harcolni. Készen állok, fejemet lehúzva várom, hogy jöjjön és mikor harapna vagy csapna, megy a saller. Mindegy is, hol találom el, jó nagyot sózok oda. Lehet, hogy a futás itt ér véget és már csak sántikál. De ha attól boldog, a támadása valószínűleg betalál. Mert azt leszarom, a lényeg, hogy én telibe nyomjam. Az erőt így kell használni. Ha megint repül és szerencsétlenkedik, odasomfordálok mellé és megbököm az orrommal. Nem kérdezek, nem aggódok. Ki akarom szagolni, mi van vele.
Kezdőlap
//
és 
//
És Matt... 
//
