A teliholdas viszketegség igen kellemetlen, ha éppen a síparadicsom részvényeseivel tart unalmas értekezletet az ember. Hol érdekelt az engem, kinek adják-veszik a saját részüket, a többségi akkor is az enyém volt! Jó, persze, őket is meg kellett nyugtatnom, hogy számít a vélemény, fejleszteni fogunk, kibővítünk, és a többi. Eddig is azt tettük, csak tudnám, hogy ezeknek hol volt a szemük! Piszok türelmetlen voltam, percenként bámultam ki az ablakon, és alig vártam, hogy végre lemenjen a nap. Vadászni akartam, és végre beszélni Iannel. Úgy alakult, hogy össze tudtam kötni a kellemest a hasznossal. Fel- és elhívtam a farkaskomát egy közös vérengzésre, de azért reméltem, hogy miután elmondom neki, amit Mortimertől megtudtam, és előadom a saját kis agyszüleményem, egy darabban fogok hazatérni. Persze nem kellett félteni engem se, nem voltam olyan gyámoltalan, mint amilyennek sokszor előszeretettel mutattam magam. Ám a jelenlegi helyzetünkben senkinek sem hiányzott a falkában, hogy a két legerősebb Tark hajba kapjon. Viszont tekintettel a kényes témára, elképzelhető, hogy Ian kicsit meg akar majd cirógatni. Az értekezlet után elmentem futni, hogy estig valamivel lefoglaljam magam, s csak késő délutánra értem haza. Pont volt még annyi időm, hogy összeszedjem a váltás ruhám egy hátizsákba, aztán, mint akit puskából lőttek ki, már kint is voltam újfent a szabad ég alatt. A többiek feszültségét is éreztem, az energiáiktól a farkasom még elevenebb lett. Éreztem a falkát, az összetartást, a vérszomjat. A ház előtt állva hosszan elnyújtva vonyítottam, s csak akkor hagytam abba,a mikor már égett a tüdőm. Utána viszont futásnak eredtem. Kicsit késésben voltam, Iant pedig még a vadászat előtt nyakon akartam csípni. vagy inkább utána beszéljünk? Ha előtte, akkor legalább a feszültségét levezetheti a vadakon - vagy megindul a betolakodók területe felé -, ha pedig utána, akkor teli hassal csak nem fog ugrálni! Mindegy, még eldöntöm. - Hello, pajtás! - köszöntem vigyorogva, amikor a találkozóhelynek kinevezett tisztásra értem, és megálltam tőle pár méterre. - Rég láttalak!
Nem bratyizásból hívott el Vincent. Ez volt az első gondolatom miután leraktam a telefont. A kérdés csupán az, hogy mit akar mondani nekem, mert valami biztos van, ha holdtöltekor keres meg. Nem aggódok különösebben a dolog miatt, majd megtudom a maga idejében. Remélem, azt is elmeséli majd, hogy mire jutott a kiruccanás alatt, és hogy mi a terve a jövőben. Csak remélni merem, hogy szándékában áll újra kiállni a falka élére. Különösebb bajom nincs Sednával, de érezhetően más a légkör. Dorothy féktelenül piál, drogozik, meg úgy általában a falka nagy része inkább merül el egymásban, mint az ellenség vérében, ilyen például Shayen meg Olen. Kezdem azt hinni, hogy csak egymagam állok készen felvenni a harcot a vendégekkel. Remélem, ez Vincent visszatértével változik majd... Az utóbbi napokban remetét játszottam. Pontosabban heckert. Amint megérkeztek a Shayen által szerzett kütyük, bezárkóztam a külvárosi házamba, és megkezdtem a munkát: kutattam a vendég falka után. Nem került elő olyan sok szennyes, mint amire számítottam, de a semminél több, és... jó lesz az még valamire. Persze az eredményekről előbb Vincentnek számolok be, nem Sednának. A szememben még minid az a hím az atanerk, nem Sedna. Bár ez utóbbi kétség kívül szebb és csinosabb, és nagyon okos, ellenben eredményt még nem mutatott fel. Pedig azok számítanak igazán.
Sötétedéskor érkezek az őslakos főhadiszállásra. A Volvo slusszkulcsát bedobom a nappaliba, aztán irány a tisztás, ahol megbeszéltük a találkozást. Még egy szivart is elpöfékelhettem volna míg Vinc megérkezik, bánom is, hogy nem hoztam magammal. - Hali Vinc! - köszöntöm én is, majd közelebb lépek lekezelni vele. - Ha jól értesültem, te is kámfort játszottál az utóbbi időkben. - vigyorgok én is. Vincenttel jól ki lehet jönni, ha azonos a körzetszámotok, és egész jó társaság is tud lenni, ha akarja. És most úgy tűnik, hogy akarja. - Most mondod, vagy inkább majd uniformisban? - igen, már tényleg érzem rajta, hogy kikívánkozik belőle valami. Döntse el ő, hogy most, vagy később ossza meg velem.
Örültem Iannek, de azért egy picit zabos voltam, hogy csak úgy eltűnt, ráadásul nem is rövid időre! - Környezetváltás kellett - vallottam be, de nem szégyenkeztem, azzal nem megyek semmire. Tudom, hogy elrontottam, és ezt észben fogom tartani, siránkozni azonban nem fogok. Miután kezet fogtunk, nyughatatlanul körbenéztem, és már vettem is le a ruháim. Csíptem, hogy Ian nem szorult plusz magyarázatra, tudta, hogy van valami, azért hívtam. Ami meglepett, hogy zokszó nélkül engedelmeskedett, holott rangban teljesen egyenlők vagyunk. - Megveszek, ha még egy percig két lábon kell állnom! - morogtam válaszképp a farkas hangján, s ezzel el is dőlt, hogy a duma majd később jön. Az előző holdtöltét a Medvénél töltöttem. Valami borzalmas volt! A beteg állatja a szörnyetegével mindenáron el akarta nyomni az enyémet, amint érezte, hogy átváltoznék, rám szuszakolta a farkasát, és visszagyömöszölte belém. Szabályosan úgy kellett megküzdenem az alakváltásért! Kimerítő volt, de siker koronázta a harcot, és mintha némi elégedettséget is láttam volta az öreg szemében. - Híreim is vannak - dobáltam egy halomba a cuccaim -, azt is tudni szeretném, hogy mi történt veled, és a véleményed is érdekel. - De mindezt majd minimum egy-két szarvassal vagy bölénnyel később. Nem vacakoltam sokat, alighogy lekerült rólam az utolsó ruhanemű, már jött is a farkasom. Szinte kirobbant belőlem. Sima bőröm tarka bunda borította, végragjaim megnyúltak, arcom farkaspofa lett, kék szemem borostyánsárgán izzott. Szinte éreztem, ahogy a holdfény végigsimít a hátamon. Amióta felkerestem a Medvét, a vadállati felem mintha... megváltozott volna, erőteljesebb lett, ugyanakkor a kezelhetősége nem sokat változott. Éreztem az erőt lüktetni a bőröm alatt, ahogy az ereimben száguldott, vadul lüktető szívemmel hajtott véremmel. Hatalmasnak, erőteljesnek éreztem magam, akinek nem létezett legyőzhetetlen akadály. Imádtam ezt az érzést, a tudatot, hogy bármivel kelljen is a közeljövőben szembe néznem, legjobb tudásom szerint, minden erőmet latba vetve fogok küzdeni. Hátraszegtem a fejem, s hangosabban, kitartóbban, diadalmasabban üvöltöttem, mint mikor Atanerk lettem. Ha Ian még nem változott át, megvártam, s amint ő is kiszőrösödött, futásnak eredtem az erdő sűrűje felé. Kicsit furcsa volt úgy nekivágni a vadászatnak, hogy nem kértem előtte behódolást. Úgy éreztem, mintha elfelejtettem volna valamit, holott ez nem igazi.
Rendben, akkor majd később. Ezzel egyébként én is egyet értek. Az utóbbi napokban úgy belemerültem a vendégek mocskos ügyeibe, hogy még vadászni sem mentem el. A bestia megszokta már, hogy majd minden nap jól lakhat, és most, hogy közel a cél, alig bírni vele. Dobálom hát én is a ruháimat. A véleményemet kéri? Nocsak. Egyre jobban érdekel ez a beszélgetés. - Rendben. - bólintok, mást amúgy sem tehetek. Repül egy halomra a kabát a zakó az ing a cipő a zokni a nadrág, a boxer, de ekkor már agyaraim megnyúlnak, a szemeim sárga tűzbe gyúlnak mint a Nap, és amint az utolsó holmi is földere kerül, már négy lábon állok sötétbarna bundámban. Míg Vincent felvonyít, én megrázom magam, kinyújtózok, majd én is tisztelgek egy hosszú, mély farkas üvöltéssel a Holdnak. Végül megindulunk az erdő felé. ~Felébredtek már a medvék, igaz?~ hát persze, hogy igen. Már érzem is az egyik szagát a fák között... Újra felvonyítok. Ma este jól fogunk szórakozni.
~ Ha esetleg nem, majd bekopogunk. Ó, igen, egy medve vacsorára... fejedelmi lakoma lesz! Én is éreztem a szagot, és párméter után már láttam is mackót! Szép, sötét, sűrű bundája volt, s amint érzékelte a veszélyt, megtermett testéhez képest gyorsan futásnak eredt. Tudtam, hogy elég gyorsan tudnak futni, de egy vérfarkas ellen is alig van esélyük, nemhogy kettő ellen! Ráadásul egyikünk se volt már kölyök. Egy közel négyszáz kilós monstrum loholt előlünk az életéért. ~ Ha megengeded... ~ Könnyedén elrugaszkodtam, egy pillanatra megkapaszkodtam a karmaim segítségével a brumma-brumma hátában, majd kitéptem belőle egy kisebb húsdarabot. Az állat megtorpant, én pedig átbucskáztam rajta. Emberként már röhögtem volna. A telihold, a vadászat és most már a vér szaga is megrészegített, tényleg úgy éreztem magam, mint aki túl van jó pár korsó sörön. Vagy inkább boron. ~ Meglóg a szemtelen macija! ~ Eddig a hátamon hevertem, most gyorsan mancsra szökkentem. Úgy viselkedtem, mint egy kajla kölyök, szórakoztam, mert tudtam, hogy a préda hamarosan zsákmány lesz. Valami azt súgta, a medve nem élvezte ennyire a fogócskát.
Vincent is ráérez a medve szagára, így hát mindketten megindulunk felé. A medve is észre vett minket, ami jó, mert ez volt a cél a vonyítással. Vadászni akarok. Megküzdeni a húsért, nem csak megmikrózni a kaját, mint az emberek világában. Hamar utolérjük a medvét, hisz a dög közel sem lehet olyan gyors, mint mi vagyunk. ~Menj csak.~ üzenem vissza a tarknak. Vincent pedig ráveti magát a medvére. Kiszaggat egy darabot belőle, a vér fémes szaga betölti az orromat, ugyanakkor vörös köddel önti el az agyam. Így amikor Vincent a földre kerül, emlékeztetnem kell magamat arra, hogy játszani akarok még a medvével, mielőtt megölöm. Nade Vincent most a földön fekszik, a medve meg elég felbőszült ahhoz, hogy akár rá vesse magát. Komoly baja nem esne ugyan, de ha már amúgy is itt vagyok, akár elejét is vehetem a dolognak. Nem mellesleg, játszani akarok, hát most megtehetem. Nagy lendületet veszek, majd beugrok a medve és Vinc közé. Ha ember lennék, felröhögnék a tark beszólásán. Úgy beszél, mint egy kölyök. ~A hullák már nem szöknek el, barátom!~ Felelem. Sötét, baljós hangszínem még gondolatokon át sem vesztett éléből. No igen, a "maci" már hulla, csakhogy erre még fel kell hívnom a figyelmét. Nem is váratom tovább, szemből rontok a medvére. Jobb mellső mancsom a pofáján landol, amivel le is szorítom a földre. Én a nyakából tépek ki egy falatot, hogy megízleljem. Szakad a bőr, recseg a hús fogaim alatt. Míg én elégedetten morgok, a medve vért hörög fel fájdalmasan, de van még benne élet bőven, hisz karmait az oldalamba mélyeszti. Viszont nem csak én vágyom a mókára, így leugrok a jószágról miután lenyeltem a lopott húst, és végignyaltam a seben. ~Ne öld még meg.~
Ahogy látom, Ian legalább annyira élvezi, mint én. Ezt jó tudni, legalább a kedve nem változott azóta, hogy eltűnt. Még fejtetőn néztem a világot, amikor a préda úgy döntött, hogy most ő lesz a vadász. A gondolat szórakoztatott, az már kevésbé, hogy én lennék az első számú elszenvedője a macikánk tréfájának. Mulatni jöttem, nem lesérülni. Ennek ellenére nem siettem el a védekezést, pláne úgy, hogy Ian beugrott közénk, és azzal a lendülettel az állatnak ugrott. ~ Jövök eggyel! ~ A hangja szőrborzoló volt, még gondolati síkon is. Imádtam látni, ahogy egyik-másik társamból előtört a fenevad. Megráztam magam, s már talpon voltam, amikor Ian kiszakított egy darabot a húsból. Amint szabad utat kaptam, elkezdtem a medve körül járkálni. hagytam, hogy négy lábra vergődjön, s úgy köröztem, mint egy keselyű. A tekintetem nem ígért neki sok jót. Néha odaugrottam, meg-megharaptam, hol komolyabban, hol finomabban, s ezzel együtt hagytam, hogy Ian is csatlakozzon. A sebei lelassították, ha akart volna, se tud már elmenekülni, vagy szökést kísérelni. ~ Kicsit soványka, nem? Bár mit vártam így a tavasz elején? A föld véres volt, mást se lehetett hallani, csak a medve panaszos nyögését. Háta csatakos volt a vértől, a torkából szakadatlan ömlött, s több kisebb seb is gyengítette. Lassan alig állt a lábán. ~ Ha gondolod, kezdhetjük ~ álltam meg a préda mellett fenyegetően morogva.
Vincentet is visszatér a ringbe, és bár nem mondja, hogy hagyjam a medvét, azért engedem őt is szórakozni. A tark köröz, cselezi a medvét, ami ha nem figyel Vincent máris beleharap. Az állat sebesült, és dühösebb már nem is lehetne. Csak akkor csatlakozok a pároshoz, mikor már nem bírom visszafogni a vérszomjamat. ~Foghatunk egy kövér nyuszit is később, ha zsírt akarsz enni. ~ Soványnak valóban sovány a dög, de még mindig több benne az élni akarás, mint egy csillogó szemű őzikében, éppen ezért jó választás ez teliholdkor. Immár én is körözök a medve körül átellenben Vincenttel. Az állat ide-oda kapkodja a fejét, ösztönösen próbálja megakadályozni, hogy a háta mögé kerüljön valamelyikőnk. Néha lépek felé egyet, hogy tovább hergeljem. A medve kap is az alkalmon, meg-meg legyint a mancsával, amivel csak jobban felajzza a harci kedvemet. ~Kezdjük.~ hörrgöm a választ immár vérszomjtól ittas hangon, és máris támadásba lendülök. Megint szemből ugrok az állatnak, hisz az éppen engem figyelt. Ez a támadás nem olyan halál pontos, mint az előző, mert úgy illő, ha az állat is kap egy esélyt a vissza vágásra. Legyint is felém, penge éles karmaival felhorzsolja a pofámat. Lépek hátra kettőt, aztán megint neki lendülök, ez alkalommal már a pontos vagyok, a bal mellső mancsába harapok, amivel "felpofozott". Hacsak Vincent nem terelte el a figyelmét, akkor a medve finomat tarkón harap. Én meg elégedetten morgok, a perverz gyönyörtől amit a fájdalom okoz a bestiámnak, de közben leharapom a medve mancsát.
Az igazi móka kezdetét veszi, és egy az egyben átengedtem a terepet a farkasomnak. A bestia kapva kapott az alkalmon, és amikor a medve Iant pofozta, én az állat oldalába martam. Ez pontosan akkorra sikerült, amikor Ian tarkója kapott egy marást, de éreztem, hogy élvezi. Állat! Jóval nagyobb darabot szereztem meg a medvéből, mint előzőleg, a zsákmányt pedig hevesen megráztam, és ott, a medve orra előtt fogyasztani kezdtem. Nem tartott sokáig befalni, közben csak az zavart meg, hogy a maci egy lomha suhintással adott egy karmos pofont, a következőre viszont nem maradt ideje. Rámordultam, és nekiugrottam immár erővel, hogy ledöntsem a földre. Amint ez sikerült, habozás nélkül nekiláttam feltépni az alhasát. Egyszer láttam a TV-ben, amint egy falka nőstényoroszlán elevenen falt fel egy gnút. Hát most mi is valami hasonlót csináltunk, ám míg a gnú nem tudott már ficánkolni sem, én azért még kaptam egyet-kettőt a hátsó, karmos lábaktól. Különösebben nem hatott meg. Jóval erősebb voltam nála, ezek a sebek pedig huszonnégy óra múlva sehol sem lesznek. ~ Nagy kár, hogy ez a medve nem Castor... ~ Az ő ledöntése izgalmasabb lett volna, a felfalása pedig eszményi diadal. De ettől még arrébb voltunk. Zavart a sok szőr, a vastag bunda. Nem ment túl precízen, de nekiláttam kicsit megnyúzni. Karmokkal és agyarakkal nehezebb volt, mint késsel. Emlékszem, egyszer egy ember arcát nyúztam meg. Nem szórakozásból, munka volt, de olyan jól sikerült, hogy még a szemhéját is gond nélkül húztam le, és a szempillái is a helyükön maradtak.
+16 A harapás a tarkómon fájdalmas üvöltésbe fullad. Nem belőlem tör fel, a medve üvölt kínjában, mikor Vincent is kivesz egy falatot a buliból. Bár meglehet, hogy inkább azt vette zokon a medve, hogy leharaptam a mancsát. Ha nem részegítene ennyire a vérszomj, lennék olyan beteg, hogy a szájába adjam. Így viszont csak hátrálok kettőt, míg Vincent ledönti a medvét, aztán amíg Vinc elkezdi élve kibelezni, én a jószág torkával bíbelődök. Rengeteg életerő van még a medvében, ezt örömmel látom. Rátapostam a pofájára, de még így is erőt kell kifejtenem rá a testsúlyom mellett, hogy a földön tartsam a fejét. Válaszul Vincent gondolataira, átharapom a medve nyakát. Felszakítom az ütőeret, a vér meg vastag, lüktető sugárban áztatja el a pofámat, a bundámat, a havat körülöttünk... ~ Ami késik, nem múlik...~ üzenem vissza. Én is szívesen megkóstolnám a vendégek alfáját. Kitudja, talán egyszer még sor kerül arra is. Kimondottan nincs bajom vele, de ahogy a bétája mondta: besétáltak egy idegen falka területére. Hogy ezt hívva/hívatlanul tették, nem számít. Ez a föld a miénk, és mi képesek vagyunk megvédelmezni azt. Szívfájdalom nélkül végeznék vele, ha arra kerül sor. A vére úgy áztatna el, mint a medvéé... Megadom a kegyelemdöfést a szerencsétlen jószágnak. Áthajolok felette, tarkón harapom úgy, hogy az agyaraim koppanjanak a csigolyákon, aztán keményen megrázom a pofámban, hogy megszakítsam a gerincvelőt. A medve egy szívdobbanással később halott. Ekkor végre elkezdek enni is. A legfinomabb falat a nyelve, először azt harapom ki belőle.
Fél füllel hallottam, amikor Ian elintézte a medvét. A vér szaga minden mást elnyomott körülöttünk, és beitta magát az orromba. A farkasom elégedetten morgott falás közben. Egyik falatot követte a másik, a pofám vérben úszott, a föld sáros lett tőle. A belek hosszú kígyókként tekergőztek ki, a gyomra kicsúszott a helyéről, hús, inka és izom vöröslött, csont fehérlett. Úgy habzsoltam, mint aki hetek óta nem evett.
Mikorra jól laktam, már alig maradt valami a medvéből. Mindketten elég nagy evők voltunk, ahogy elnéztem, néhány csont, és kevésbé finom rész maradt csak. Elégedetten nyalogattam a pofám, a földön hemperegtem, s olykor hosszabb-rövidebb vonyítás szakadt fel belőlem. Jól éreztem magam, itthon voltam, jóllaktam és pörögtem. Többet akartam, gyorsabban, véresebben, pusztítóbban. Én akartam lenni a vihar, ami végigsöpör a tájon, amit nem lehet megállítani. De ez még odébb volt, most Iannel kellett közölnöm a szomorú - nem épp biztonságos valóságot. ~ Nemrég beszéltem Mortimerrel ~ vágtam bele, miután nagyjából eltűnt a vörös köd, és tudtam a fontos dolgokra is koncentrálni a vadászaton kívül. ~ Cseppet elkeserítő képet vázolt fel az elmúlt hónapokban kialakult helyzetről... Abbahagytam a fetrengést, felálltam és megráztam magam, hogy ami a bundámba ragadt/akadt, az akadjon le rólam. Nem kellettek a potyautasok.
Dolgom végeztével elégedetten törlöm hóba a pofámat. Szükségem lesz majd egy alaposabb fürdésre is, de egyenlőre ez is megteszi. Vincent nem szarozik tovább, sőt, előáll végre a farbával. Egyébként is figyelek rá fél füllel, míg lomhán elnyúlok a hóban, de Mortimer neve hallatán felkapom a fejem. ~Vele én is beszéltem amikor amikor visszaérkeztem ide. ~ nem olyan fontos információ, de a tark ebből már leszűrheti, hogy nekem is vannak halovány elképzeléseim a körülményekről, szóval ha mesélni akar, azt nem kell a legelejéről kezdenie. Habár... mégis... ~ Mi a fészkes fenét műveltetek itt, Vinc?~ Már ő is tark, számon kérhetem, és pontosan ezt fogom tenni. Számon kérem mint a barátomat, nem pedig az ex atanerket. ~Mondtam, hogy meglesz a böjtje azoknak a vad buliknak. Mortimer nem szarozik... Mire haza jövök, vendég kutyák szaladgálnak a városban, a falka élén meg egy szeretgetni való kislány áll. Hogy engedhetted eddig fajulni a helyzetet?!
Na, kezdődik a cirkusz! Még jó, hogy előbb ettünk, mert a végén még a maci helyett engem falna fel. Bár igaz, hogy én drágábban adom finom püspökfalatom, mint Micimackó. ~ Hóka, hő! ~ Mordultam is egyet a nyomaték kedvéért. ~ Te meg egy szó nélkül eltűntél! Hol a fészkes búbánatban voltál, he? Egy Atanerk nem hagyja elkanászodni a falkát, egy Tark meg nem lép le! Különben is, én nem engedtem... csak úgy... elfajult... Más szóval ebben én is nyakig sáros voltam, mert volt, hogy adtam is alájuk a lovat. Mondtam már azt hiszem, hogy nem becsülöm sokra az emberéletet. Morcosan mászkálni kezdtem. ~ Nem tartozom elszámolással neked! ~ Megálltam, és a karmaimmal végigszántottam egy fa oldalát. Jól esett. Cseppet lehiggadtam. ~ Egyébként meg próbálom helyrehozni, amit elkúrtam. De nem azért hívtalak, hogy az én balf*szságomat tárgyaljuk ki, magamtól is tudom, hogy nem érdemlek fanfárokat. Újból nekikezdtem a fel-alá járkálásnak. Nem voltam ingerült, csak feszült. Ami könnyen átcsaphatott az előbbibe így telihold éjjelén, de talán nem fog. Ha Ian meg tudja őrizni a hidegvérét, akkor nekem gyerekjáték lesz. ~ Szóval: beszéltem Mortimerrel. Szóba kerültek falkadolgok, és te is. Meg a lányod, akinek az egyik tanára egy betolakodó. Árgus szemekkel lestem minden mozdulatát, rezdülését, még a lélegzetvételét is.
Vincent... hárít. És rohadt jól csinálja, a fene essen belé! Különbség viszont van. Nem is kevés. ~Nem lehet egy lapon említeni a két történetet. Én elmentem szó nélkül, hogy a civileknek ne essen baja amíg tombolok, te pedig hagytad, hogy ez történjen, és nyakunkra hoztad de Lucáékat. Nem ugyanaz a kettő. ~ Nincs szükség felvilágosításra, ezt jól tudja ő is. Különben nem csattant volna fel azon, hogy rákérdezek, és nem kezd mászkálni, mint egy duzzogó kölyök. Jómagam is felállok, ellenben nem kezdek sétálni. Elég egy keringő farkas is, ha betársulok, homár leszek. Azért a Hattyú halálát nem játszanám el, ha nem muszáj. Az viszont, hogy nem tartozik nekem elszámolni valóval... ~Ha valóban így gondolod Vincent, akkor nem kell semmivel elszámolnod. De jobb, ha észben tartod, hogy már nem állsz felettem. Ha te nem számolsz el nekem, én sem fogom neked. Tedd hát fel a kérdést magadnak, hogy tényleg én vagyok az a személy akinek nélkülözni akarod a bizalmát? Az istenit Vincent! Ne egyedül kelljen már megvívnom a háborút!~ igen, kezdek ideges lenni. Ám még mindig egy helyben állok, csak a jobb mellső lábammal kaparom a havat, és már kezdem élesen szívni a levegőt, de ez még semmi... A java csak eztán kezdődik, mikor Vincent újra megszólal. Így, hogy jól laktam, már nem önt el a vörös köd, de észnél kell lennem, hogy ne lőjem le a hírnököt... A füleimet hátra csapom, az izmaim megfeszülnek, és folyamatosan morgok néhány másodpercig, talán percig is. Első gondolatom az volt, hogy a tarknak ugrok, pedig nagy hiba lett volna. Ő nem vétkes ebben, csak a hírnök. ~Hát már oda is berágták magukat a fattyak?! Kaszinót nyitottak, megvették a szállodát... és most az egyetem. Mire észbekapunk már az egész város a markugban lesz!~ És most, hogy összegeztem a tényállást, rajtam a sor az ideges járkálásban. Nem lesz ez így jó. Anna idején azért csatlakoztam a felkába, hogy biztonságban tudjam Anikát és később a lányomat. Hogy lehettem ekkora idióta?! ~ Tedd félre kicsit a büszkeséged Vincent, és segíts nekem. Segíts kiirtani a patkányokat, egyedül nem fog menni.~ már közvetlen előtte állok, borostyán tekintetébe fúrom az enyém. Valahol még ott van benne az ember is, aki felfogja milyen komolyan beszélek...
~ ÉN hoztam a nyakunkra!? ~ horkantam fel. ~ Érdekes, nekem nem rémlik, hogy meghívót írtam volna nekik! Nem csak én vagyok a falkában, nem én okoztam egyedül azokat a haláleseteket, és nem én hagytam magam a bársonyszékben! ~ utaltam ezzel arra, hogy az Amarok egy büdös szóval nem próbált meg lecserélni. ~ Szóval befejezheted a vádaskodást, mert ettől marhára nem jutunk előrébb, csak felhúzol! Pontosítok: már felhúzott. ~ A fenébe, ki mondta, hogy egyedül kell? ~ Megálltam előtte, és pár nagyobb fújtatással igyekeztem apasztani indulataim. ~ Sajnálom. Nem akarlak vallatni, de több hónapra eltűntél, azt se tudtuk, élsz-e még egyáltalán. Többet ilyet légy szíves, ne csinálj... Láttam, hogy milyen hatást váltott ki belőle a hír. Még jó, hogy nem az egyetemen tudta meg, az ősök szelleme tudja, mit tett volna ott helyben. Így azonban a fenyegetés nekem szólt - soha többé nem leszek postás! -, és felkészültem, hogy esetleg valóban rám ront. Nos, ez egyelőre szerencsére nem történt meg, de ki tudja. Az ördög nem alszik, pláne, ha Ian ingerült. Inkább biztonságra játszom. ~ Nyugi, azért még nincs itt a világ vége ~ ültem le, s úgy néztem, ahogy most ő kezdett el mászkálni. ~ Az a kaszinó pedig valószínűleg több fejtörést, mint hasznot hoz majd nekik. Fairbanks nem Chicago, itt nincs annyi ember, sem olyan vagyonos. Most az újdonság varázsa vonzó lehet, de ez nem tart sokáig. Az ittenieknek sem idejük, sem pénzük megkopasztatni magukat. Az a komplexum túl sok már a városnak. A vidámpark és a cirkusz sem véletlenül tart csak időszakosan nyitva. ~ Egy csónakban evezünk pajtás ~ viszonoztam komolyan a pillantását. ~ De ami a legjobb, hogy még egy irányba is. Shayen ki fogja deríteni, ki tanítja a lányod, ne aggódj. Óvatosak leszünk, nem lesz baj. Ráadásul az egyetemen ott vannak az Őrzők is, ha a betolakodók ártani akarnának neki, akkor ott mindenképp biztonságban van. Bíztam Mortimerben, és valóban úgy gondoltam, hogy ma a legbiztonságosabb hely egy embernek Fairbanksben az egyetem. ~ Arról a betolakodóról pedig gondoskodni fogunk. ~ Felálltam és pár másodpercig a holdat fürkésztem. ~ Már csak azért is megvédjük a lányod, mert még egyszer nem szeretném, ha felszívódnál.
Az ő-ugyan-nem-vétkes-semmiben című, roppant színvonalas előadása bennem is megmozgat valamit. Például: odabent felszaladnak az ember szemöldökei, én a farkas viszont csak felhorkanok tapsvihar és ováció helyett. Én magyarázzam el az összefüggést a falka meg az atanerk között? Ez komoly? Az, hogy zabolátlanul tombolt a falka, erre idehívják a vendégeket, csakis az ő kudarca. Senki másé. Nem a tanács ludas, mint ahogy sugallja nekem, hanem ő maga, mert nem érte fel ésszel, hogy a dolgoknak lehetnek igen komoly következményei is. És tessék! De nem, Vinc nem látja be... Áh, nem is tépem tovább a szám! Azzal sem, hogy miért léceltem le egy éve. Tudta, hogy meghalt a lányom anyja. Azt hiszem, ő volt az egyetlen aki tudott róla. Igaz, Vincent nem tudja mit jelent ez. Nem számít, most nem akarok erre gondolni. Még mindig képes lennék felnyüszíteni, mint egy kölyökkutya. Pláne így Holdtöltekor, amikor tombolnak az állati ösztönök... ~Te tényleg bizalmat mersz szavazni az őrzőknek? Mert én nem. ~ Igaz, Mortimer átkozottul jól bánik a szavakkal, de ha minket sem tudtak kordában tartani, akkor két falkát még úgyse fognak. Ha itt elszabadul a pokol, még több civil pusztul el. Megesküszöm a Holdra, hogy mindenkit lemészárolok ebben a városban, ha Kendrának egy haja szála is görbül... Egek! Miért nem tud ő is a Howardra járni, vagy a YEAL-re, mint minden rendes gyerek? Nem, ő vérfarkasok között tanul. Áh! ~Jobb is, ha Shayen néz utána. Ha én szorongatom meg a kutya tökeit, az őrzők sem tudják majd visszaköpni rá.~ Iszonyat dühös vagyok. Fújtatok, vicsorgok, morgok, járkálok fel-alá, de már nem karom megütni a bajtársamat, és azt hiszem, ez már valami. Amit Vinc eddig felvázolt (remélem, hogy csak egy töredéke a nagy tervnek), jobbára csak a puhatolózásról szól. A helyzet máris mérgesedik, ennél jóval többre lesz szükségünk. ~Kissé utána jártam a de Luca hordának. Azt hiszem, találtam valamit ami a hasznunkra lehet. Ha nagyon okosak és óvatosak vagyunk...~ Ha látom rajta, hogy érdekli a dolog, akkor beavatom, és vázolom az elképzelésemet. Ha nem érdekli, vagy leoltja az ötletet, várok nyitott vagyok más javaslatokra is.
~ Évek óta ismerem Mortimert. Bízom benne. ~ Jelentettem ki határozottan. Igaz, hogy öreg nem mindig mondott el mindent, voltak piszkos húzásai, de nem egy elvetemült pszichopata. Amit tesz, okkal, és azért, hogy javítson az aktuális helyzeten. Most éppen a mi kárunkra, de ki tudja... nem akkora baj, hogy kicsit fel kell szívni magunkat. Ian ideges. Nem csodálom, az lett volna a furcsa, ha nem. Láttam rajta, hogy ide-oda cikáztak a gondolatai, s ha ember alakban lettem volna, elmosolyodok azon, amit üzent. ~ Nem hagyjuk, hogy baja essen a lányodnak. Viszont azt nehéz lesz elkerülni, hogy a betolakodó rájöjjön, ki az apja. Te bejelentkezett vendég voltál a hotelben, gondolom a neved is megadtad. Az egyetemi rendszerben pedig biztosan ott a lányé is. Ez volt az igazi probléma. Lehettünk mi akármilyen elővigyázatosak, mindkettejük neve a betolakodók rendelkezésére állt, és ha elsőre nem is tűnik fel, biztos, hogy észre fogják venni. A Vaughn, nem egy olyan hétköznapi név, mint az Adams mondjuk. Hát ezt bebuktuk... ~ Imádom a hasznos dolgokat, főleg, ha azok de Lucáknak ártanak ~ vigyorodtam el, ami jelen alakban egy vicsor lett. Na nem baj, a hanglejtésemből úgyis levette.
Még mindig nagy szükség lett volna arra a kis bunyótudásra, ami csak úgy nem fog beszállni a fejembe meg a végtagjaimba, meg a... Na ja. Szóval lényeg a lényeg, megkértem Olent, hogy segítsen már nekem egy icipicit edzegetni. Legalább csak annyit mutasson meg, hogy a rúgásokat hogy kéne, na meg a kezemmel hogy tudnék nagyobb lendületet venni.. Ilyen kis apróságok. Rábólintott persze, de gondolom nem volt túl lelkes, hogy engem kell okosítania. Pontosan ezért csempésztem bele a táskámba három üveg vodkát. Kétlem, hogy mindet meginnánk, de persze jó minden eshetőségre felkészülni. Azt beszéltük meg, hogy túrához készülve öltözünk, mert innen egyenesen valami szép kis napos tisztásra mennénk. Ezért volt rajtam bakancs meg egy fekete kicsit bővebb fazonú vászonnadrág. Olyan szexi katonás, csak erről leszöktek a terepminták. Felülre egy világoskék trikó, és rá egy szintén fekete pulcsi. Már elég jó idő van ehhez, de azért a tatyiban lapul a vodkák között egy vastagabb pulcsi is. Már csak azért is, hogy ne koccanjanak össze az üvegek lépten-nyomon. Míg várakoztam egy kicsit kezdtem izgulni, hogy mégis mi lesz, ha béna leszek? Rosszul esek és megint eltörik valamim? Áhh... Csak vigyáz rám a drága Tark. Kínomba rágyújtottam egy cigire, és ellenőriztem, hogy a kis kontyom egyben van-e még. Közben kiszúrtam már messziről Olent és el is indultam felé, hiszen úgy is arra kell mennünk - Na indulhatunk, Uram? - vigyorogtam rá, pedig még volt köztünk vagy 10 méter.
Azt hittem végre lesz egy kis nyugtom... Hittem, valóban. Máskor értesítem magamat, hogy ilyenkor célszerű belőnöm egy templomot...! Végre lett volna lehetőségem kicsit elnyúlni, kicsit relaxre kapcsolni, vagy Shayent nyunyózgatni, neeeem... Túl szép lett volna... Feleslegesen ezen tovább pörgetnem a fogaskerekeket, mert igent mondtam Dottynak, minek után felkeresett a remekre szabott ötletével, hogy segítsek neki. Világomról nem tudtam, de sebaj... Néha én is játszhatok jótevőt. Csak tudnám, hogy melyik profilomból látszom Mentornak? Jó, tudom, baromi nyers vagyok ma, majd kinövöm magamból estig. Igaz ez a túra-móka végképp nem volt a kedvemre való, de legyen... Terepbakancs, mert jól áll, bőrdzseki, mert csípem, atléta, mert tehetséges vagyok ahhoz, hogy jól öltözötten engedjem szarrá fagyni magamat (ez nyomokban tartalmaz túlzást...), és persze egy laza farmer, amibe még mozogni is képes voltam. Ennyire tellett, ha tetszik sajnos, ha nem... A sporttáskát is megpakoltam, ugyan már nem emlékszem mivel, de arra tisztán emlékszem, hogy valami belekerült. Aztán neki indultam a megbeszéltek szerint, a "randi" színterére. Már messziről észleltem Dottyt, mégsem siettem el a mozdulatokat. Egyfolytában azon kattogtam, hogy most mégis mit tudnék én neki mutatni? Nem vagyok sem tanár, sem edző, még csak bokszzsák sem. Logikára építve, nyilván volt rá tök egyértelmű válaszom, de minek is az? Imádom magam túl kattogni! Mindegy... ha megunom építek neki mászókát... Még akkor sem gyorsítottam a tempón, mikor már láttam, hogy ő közeledik, azzal a széles, ezerfogas vigyorral a száján. Lehet követ egy bohóc? Ezért már csak nem fordulok hátra, de a lehetőséget fenntartom. Helyette én magam is elengedtem egy laza mosolyt. - Ennél jobban nem tudok indulni. - vártam meg míg öt méterre csökken közöttünk a távolság. Nem volt kedvem feljebb emelni a hangom, sem megismételni a szavakat. - De haladhatunk. Követhetsz előttem. - vigyorodtam el pimaszul, miközben kivettem a cigit a kezéből, csak úgy egyszerűen, mintha megtehetném, és beleszívtam. Nem vagyok aktív dohányos, de most igazán megérdemeltem! Ennek Dotty persze nyilván kevésbé örült... Pláne hogy ilyen g*cire bunkó módba kapcsolva tudom magam előadni. - Nem kell az egész ne aggódj, csak megkínáltam magam. - nyújtottam vissza neki a fél szálat, elterítve arcomon egy ártatlan mosolyt. - Bocs, amúgy. - nevettem fel, kezeimet zsebre vágva, felzárkózva Dotty mellé. Teljesen illedelmesen elnézést is kértem, szóval egy szava nem lehet! Max megpróbál tarkón csapni... jó esetben...! - Egyébként értékelem, hogy engem kértél fel segíteni, még ha baromira nem is látszom lelkesnek. - ezúttal már normálisra vettem a figurát, mert mégis csak tudok jó arc lenni, és ha kevésbé lennék nyűgös, talán elsőre is ment volna. Féloldalasan pillantottam fel rá, sunyi vonásokkal öltöztetve fel a képemet, amint magunk mögött hagytuk az utat...
- Ne is indulj ennél jobban mert lemaradok. Inkább az irányt változtasd. - mutatom közben a kezemmel, hogy forduljon meg, mert az ösvény nem ebben az irányban van. De neki esze ágában sincsen, mivel ahogy közelebb ér, első célpontként kiszemeli a cigimet. Azt hittem, hogy fogja és elnyomja a homlokomon vagy valami, de ehelyett beleszív. Ejnye már! Ezért talán jobban haragszok, mintha valaki csak simán eltapossa. - Hékás! - mondtam picit durcásan, de aztán inkább csak megfelelő irányba forgattam a pasit, miután visszavettem a cigimet. - Máris, követlek előtted, csak először megtanulok osztódni.. - nevettem fel, ezzel már el is tüntetve a pillanatnyi hisztim, majd végül megelőztem, és jókedvűen lépdeltem előtte, picit gyorsabb tempót diktálva, mint egy túrán szoktam. Természetesen rögtön felzárkózott mellém, amin ismét nevetnem kellett, bár lehet, hogy ez úgy tűnt, mintha a kedveskedő mondatát röhögném telibe. - Bocs, nem ezen.. Szóval én meg köszönöm, hogy elvállaltál, és azt is, hogy ilyen hamar időt szakítottál egy kis oktatásra. - mosolyogtam fel rá, aztán egy utolsó slukkot szívtam a cigiből, és becéloztam az egyik ösvény melletti kukát. Természetesen bele ment - Háh! - elégedetten túrtam hátra a kósza tincseimet, amik nem voltak elég hosszúak ahhoz, hogy egybefogjam őket. Persze a divat tehet az egészről. - És mi a helyzet veled, mostanság? Ritkán futunk össze... - pillantottam fel rá, és a táskám szíját húzogatva igyekeztem elkerülni, hogy valamelyik lépésemnél összeütődjenek az üvegek. Nem terveztem messze menni túlságosan, csak egy kicsit eldugottabb részt szerettem volna találni, hogy az erre bóklászó turisták még véletlenül se lássanak olyat, amit nem kéne. Persze ilyen hely akadt ne mis egy, de én egy tisztás mellett döntöttem, amin egy kicsit át kellett törni a susnyáson, de megérte. Ahogy elértük az utolsó fákat, én letettem a táskám az árnyékba és nagyot nyújtózva szippantottam egy kiadósat a friss levegőből. - A bemelegítés és társai fölöslegesek, vagy azért fussak néhány kört? - pillogtam fel megint Olenre kissé tanácstalanul, hiszen halvány segédfogalmam nem volt, hogy mégis mit is akarunk most csinálni, azon kívül, hogy megmutat néhány ütést. Oké volt egy elképzelésem, de jelenleg most ő a tanárbácsi, szóval nem fogok beleszólni a módszerébe, míg nem törik csontom.
Hát persze, az ösvény nem több irányú, totál világos. Legközelebb mohákat fogok nézegetni, hátha megtudom merre van észak, és akkor megyek délre! Mindenesetre megfordultam a tengelyem körül és haladtam tovább mellette. A cigi utáni sikkantásos "decuki" jelenetre nem reagáltam, szimplán szívtam annyi füstöt a tüdőmbe, amennyire szükségem volt. Nem tetszik, hát ne nézzed! Úgysem szándékoztam lenyelni egyben az egészet. De nem is vettem a szívemre, ezt a jól irányzott "hékást", elvégre edzés előtt jobb lett volna ha rá se gyújt. De az ő dolga mennyire akar tüdőt köpni utána. - Kihagynám. Ha csak ki nem derül, hogy foszforeszkálni is tudsz! - vigyorogtam el magam, egyenletesen sétálva, olykor el-elpillantva a távolba. Ismertem a helyet, nagyjából, bár ide nem sűrűn tévedtem el, talán háromszor... Úti térképet pedig sajnos nem rajzolgattam magamnak. Az újabb nevetésre oldalasan emeltem rá tekintetemet, először nem igazán értettem mi olyan oltárian, meganagyon vicces, de hát nem kellett sokáig várakoznom, hogy beavasson. - Nem para. Épp ráértem, mondjuk így. - nem, tulajdonképpen marhára átfordulnék jelen esetben a bal oldalamra, de a falkát mindig szem előtt tartottam. Annak pedig nem árt, ha olyan tagjai vannak, akik tudják is használni azt, amit kaptak. A nagy örömködésre megráztam a fejem, mikor sikeresen betalálta a csikkel a kukát. Hát jó, nem volt rossz, de ez esetben ha legközelebb nem esik el egy fűszálban, azt illene megtapsolni? - Velem? - mosolyodtam el. Nem, nem azért mert "jaj de aranyos, hogy érdeklődik", hanem mert furcsa volt, hogy érdeklődik. - Élek. Legalábbis, azt hiszem... - emeltem fel kissé szórakozottan egyik szemöldökömet, látványos, profi pantomim munkát gyakorolva magamon, megpaskolgatva mellkasomat, és karomat, hogy valóban létezek-e. - Egyébként, minden rendben. Minden a helyén van. Ha elvonatkoztatunk ettől a bárgyú falkától... - nem kellett kifejtenem, úgyis tudta mire utalok. Ha ez a csürhe nem lenne ilyen átkozottul betokosodott, és csőlátású, tökéletesen ellennék a hétköznapokban. - Nálad? Hogy vagy mióta megcsócsáltak? - nem volt titok, a hír azért így-úgy-amúgy de elterjedt, hogy Castorral volt némi arcoskodás. És, hogy elég csúnyán helybe hagyta Dottyt. Sejtem, hogy ezért van ez a mostani formáljuk az izmokat, erősítsük amit lehet találkozó. Mikor megérkeztünk nem tudtam eldönteni, hogy ugráljak örömömbe, hogy végre kiválasztotta a megfelelő helyet, vagy azonmód ledobjam magam a fa tövébe, mint akinek ennyi testépítés elég volt. Persze viccelek, és kicsit szívni is akartam a vérét... - Mondjuk fogd meg a ledobott cumódat és fuss át vele a másik fáig. - először komoly képet vágtam, majd elröhögtem magam, csak úgy lazán. - Dehogy, mi vagy te kiscsoportos, hogy be kell melegíts? Inkább csak nyújts rá az izmokra, ha nem akarod meghúzni őket. - vágtam le én is a táskámat az övé mellé, ropogtatva párat ízületeimen. Végül a kabátom is lekerült, és amennyiben Doro is felkészült, és neki kezdett a kilazításnak, én is ekképp tettem. - Tulajdonképpen harcolni akarsz megtanulni, vagy jógázni? - egyenesedtem fölé, csuklóimat körbe-körbe forgatva. Nem volt szüksége állóképességre, arra a farkasa fel volt készülve. Inkább csak elő kellett belőle rángatni azt, ami ott rejlett benne. - Na, kész vagy? - pillantottam fel rá már-már egész kedvesen, levetkőzve lassan a flegma, gúnyos stílusomat, amit a reggeli kikelés is magával hozott.
- Foszforeszkálni? Na azt eddig még nem, de ha nagykislány leszek, megpróbálkozok azzal is. - vigyorogtam, int a tejbe tök megint.Ez, úgy érzem, egy ilyen nap lesz. Bevallom, picit bővebb választ vártam, bár mindegy, az utóbbi időben kezdtem megszokni, hogy nem vagyok jó beszélgetőpartner, mert mindenkiből csak 1-2 mondatot tudok kihúzni. De most nem is ezért jöttünk. - Hát megvagyok, köszönöm. Mos már azért jobb, mint a szobában szenvedni. Hiányoztak a kiadós séták. Na meg... Nem jó érzés a lelkecskémnek, hogy a "bárgyú falka" Alfája püfölt el aztán hozott félig haza... - komorodok picit el visszagondolva az estére. Már ami megmaradt belőle, hiszen kissé kómás állapotba voltam. Na jó ez enyhe kifejezés. De már nincs mit tenni... Vagyis de, azét vagyok most pont itt. Igaz, egy edzéssel nem váltom meg a világot, az alfát meg sokkal se nyomom le, maximum 200 év múlva, de azért próbálkozni szabad. A felvetésére, hogy futkározzak a cuccommal, csak felvontam a szemöldököm. Már pont azon voltam ,hogy megemlítem, lapul benne egy kis életelixír, amiért kár lenne, mikor elhörögte magát. - Jól van na, azt hiszed értek én ehhez? Annak idején, még melegítettem. - morcoskodtam megint egy sort, de aztán nekiálltam nyújtani, ahogy azt javasolta. Hajlongtam, terpesztettem, húztam a kezeim ide-oda ahogyan az kell. - Nem, mert az életbe ki nem csomóznám magam. - mértem végig Olent, aztán én is megszabadítottam magam a pulóvertől, hiszen kétlem, hogy szükség lenne rá, sőt csak zavarna a mozgásban. Még kiropogtattam a karjaim és a nyakam, majd egy nagy levegő után bólintottam. - Igen, kész vagyok. - lelkiekben megpróbáltam felkészülni, hogy most első lépésként átdob a vállán, mint egy zsákot, majd hanyatt vetődik velem, ahogyan azt a birkózók szokták. Remélem tényleg nem ketrecharc stílusban nyomja, mert akkor hiába a fene nagy tanulási vágyam, testalkatilag nem arra terveztek. Olen nm egy nagydarab, de a szuszt is kipréselné belőlem, ha akarná, az zázas.
Bebaszna, ha tudna foszforeszkálni. Lehet én lepődnék meg jobban! Mindenesetre a vigyort viszonoztam, némi idétlen arcjátékkal. Talán még egy halk nevetés is kifutott fogaim alól. Lökött egy csaj ez, meg kell hagyni. De úgy szép az élet, ha vannak benne bolondok. Én se panaszkodhatok ez ügyben a magam részéről... Figyelmesen hallgattam, amint az elmúlt időről beszélt, miként élte meg. Nyilván nem lehetett könnyű, és valójában az is csoda, hogy Castor nem tépte darabokra. Persze, szó se róla, örülök, hogy nem így van. - Lélek... Fura, hogy még valakinek van olyan... - morogtam magam elé. Az én kráteres lelkem valahogy nem tudja ezt átérezni, de azért megértem a gondját. Bár, nem nevezném megalázónak, pláne Dorot tekintve. - Egyszerűen csak örülj neki, hogy még élsz... - pillantottam fel rá, számat némileg oldalra húzva, mégis az inkább halovány vigyornak hatott, mint sem szánásnak. Hiszen nem sajnálom, vagyis nem úgy. A múlt és annak minden árnya mögöttünk van. Most pedig azért vagyunk itt, hogy amin lehet, javítsunk. Ha már egyszer elvállaltam... Mikor megérkeztünk, nem akartam sokáig váratni a dolgot. Véges a nap, és nincs kedvem hetekig vele bohóckodni, akad jobb dolgom is. - Annak idején még tornadresszben is feszítettél az ugrálókötél előtt. Nem jelent semmit. Vagy hoztál magaddal? - vontam fel egyik szemöldökömet szórakozottan. Szükségtelen volt órákig lazítanunk, ez is nyilvánvaló volt, de azért valóban nem ártott, így én magam is addig csesztettem minden ízületemet, ameddig ő. - Gordiuszi csomó válna belőled, tök világos. - nevettem fel, még egyet nyújtóztatva lábaimon, majd végleg befejeztem a műveletet, várva arra, hogy elkészüljön. Hál' égnek, ez sem telt bele több száz percbe. Jól van, ha így haladunk, nem is lesz gond. - Remek. Akkor kezdjünk az alapokkal. - tekintetemet oldalra vezettem, mintha csak a tájban gyönyörködnék, mikor hirtelen, egyetlen, pontos mozdulatot követően fogtam rá csuklójára, majd rántottam meg azt, kissé hátra csavarva, letessékelve törékeny testét a talajra. - Összpontosíts... Mindig készülj fel arra, hogy senki se hímes tojás és igenis megtámadhat. - engedtem el végül, hogy újra felállhasson. Az első, és legfontosabb, hogy védekezni tudjon, aztán jöhet az, hogy miként harcoljon. - Próbáljuk meg újra... Hegyezd ki minden érzékedet, és próbálj meg kitérni, felmérni, hogy mit fogok lépni, hogy hol indul meg bennem a vérkeringés... - néhány másodpercig farkasszemet néztem vele, olykor felé torpantva egyet, vagy csak lökve egy fülest az épp lendülő kezemmel. Na, nem úgy, mintha a majonézes doboz alját ütögetném, hogy jöjjön ki belőle a tartalma. Gyorsan, és majdhogynem folytonosan. Olykor pár lélegzetvételnyi megszakítással. - Figyeeelj oda... - magyaráztam magam elé, utasításként hívva fel a figyelmét, hogy több taslit nyelt be, mint védett le. Végül újfent mozdulatot váltottam, és vállára rántva egyet, megfordítottam háttal, hogy térdhajlatába ékeljem térdemet. Hogy a műveletet mennyire tudta védni, az csak attól függött, mennyire is tud az én fejemben járkálni. Mennyire érzi meg az izmok sorozatosan változó rángását. Mennyire gyors, és szemfüles... Ez még csak reflex teszt... A java csak ezután jön...