- Ó, szóval családi hagyaték... - bólintok hosszan, ismerős a téma, igaz, nálunk nem annyira őrző berkekben – lévén rajtam kívül csak az egyik ági nagyszüleim őrzők, ők se informátorok – sokkal inkább a sportos életet tekintve. - Jézusom, Barbie indián... Mindjárt lehal a maradék agysejtem. - dobom el a maradék agyam, hogy már ő is ezzel a Barbie-s témával jön elő, mint ha Maya meg Savannah nem lett volna elég... - Csak nem. Vagy ha mégis, majd lelőjük. - vonok vállat vigyorogva, bár az igazat megvallva farkast nem érzek a közelben – persze tudom, ez nem jelent semmit, attól még sunnyoghat itt egy-kettő fejbúbig felhúzott pajzsban – de másnál meg azt hiszem nem téma ez a megevős téma. - Nem azért mondtam...! - teszem hozzá sietve, mielőtt még élete céljának tűzi ki, hogyan törjön össze, vagy amortizáljon le minél jobban. Mondjuk tény, annyira most sem finomkodunk egymással, ahogy előbb én kötök ki a földön, majd nem sokkal később ő is rajtam landol. - Naná, hogy tudok, ez a különleges képességem. 55,4 kg. Mínusz paintballos védőfelszerelés. Mínusz vaságy. - vágok be hasraütés szerűen valami számot, csak így saccra. Mást nem ha nagyon fals, gondolom úgy is lesz valami megjegyzése rá... - Tudom, régi rossz szokásom, le kéne már szoknom róla. De ha egyszer más problémái mindig érdekesebbek, mint a sajátjainkról beszélni...? - no meg könnyebbek is, ha már így témánál vagyunk, amikor meg kéreti magát itt a gyógyítás miatt, egyből lecsapok a lehetőségre. - Naná. Ilyen kezdő szintű varázslattal nagy kárt úgy se tudsz tenni bennem, vagy tévednék? Nem törött csontot kell helyrerakni. Meg nem is az orromat, köszöni szépen, az talán megmarad. - kaptam oda a kezem, mielőtt még tettekkel szeretné megcáfolni a tényállást. - Hát, nagyszerű... ezt nevezem kreativitásnak! Más ötletét könnyű lopni, a saját nem megy? - kérdezek vissza komolytalanul, ha már olyan jókedvűen mázolt ki engem is indiánnak, amíg az orromat védtem. - Remélem, hogy valami vízbázisú festék van ezekben a patronokban, mert ha nem, élmény lesz zuhany közben levakarni őket... Bár így elnézve, lehet most csesztünk ki magunkkal. - vizsgáltam meg közelebbről is, megszimatolva kissé a festéktől maszatos kesztyűmet. Oké, pánikra semmi ok – nekem legalábbis, - igazából van pár tervem vész esetére, meg kencefire is akad otthon egy pár, mást nem Naomitól kérek segítséget, ha már úgy is gyógyszerész, és jobban vágja a kémiát... mi a fenével lehet ezt leszedni?
- Fogjuk rá, eléggé bonyolult és sokáig azt hittem, hogy csak azért tanít az apám, mert olyan világban élünk. – felek neki, de ennél többet nem hiszem, hogy mondanék. Fogalmam sincs arról, hogy mibe keveredett valójában anyu, de biztosan nem véletlen írt levelet, hogy ha meghalna, akkor megkapjam és kibukjon az egész dolog, hogy miért néznek még mindig ki annyira remekül. A génekre fogták, de aztán kiderült, hogy kamu volt, ahogyan az edzések mögött is állt más. Mindegy is, ez nem tartozik senkire se. - Ohh, ha a lányod miatt nem halt meg, akkor nem most fog. – nevettem el magam, hiszen én se voltam éppen Barbie alkat vagy Barbie Girl, de ezt ő is jól tudhatta, elég volt csak abba belegondolnia, hogy harcos vagyok. - Milyen harcias lett valaki. – pillantottam rá mosolyogva, mert a végén még én is kapni fogok, ha már annyira ráállt az ujja a ravaszra. - Csak nem megijedtél, vagy csak ennyire féltenéd a kampó orrodat? – ha már annyira nem fitos, akkor legyen más. Ha sokszor tört már, akkor annyira egyenes se lehet, így simán lehetne nevezni kampósnak. Tuti, hogy ezekért a beszólásokért még kapni fogok, de van ilyen. - Kac-kac, igazán vicces mérlegnek tetszik lenni, de van még mi fejleszteni rajta. – nem gondolom komolyan én se ezt a dolgot, ahogyan ő se, de ezért jöttünk ide, hogy szórakozzunk és levezessük a feszültséget. - Pont ezért mesélhetnél te is a tiédről. Talán tudnék segíteni. – persze nem erőszak ez, meg kicsit talán szakmai ártalom, mert sok mindennek nevezhető vagyok, de pletyisnek tuti nem. Már csak az kellene. Valahogy sose érdekeltek az ilyen dolgok. - Tudod, véletlen megcsúszik a kezem és kampóorr helyett kapsz krumpliorrot. – mosolyodom el angyalin, majd jól szemügyre veszem. – Talán az még jobban is állna, mint ez. – na jó, tényleg nem akarok kárt tenni benne, ezért is voltam finomkodó akkor is, amikor orrba nyomtam a saját fegyverével. - Még a végén esetleg jogdíjat is akarsz szedni érte? – s egy apró nevetés társult a szavaim mellé. - Szerintem a lányodnak tetszeni fog, s azt fogja hinni, hogy innentől kezdve apa lett az új festővászon. Biztosan szép tetoválásokat kapnál tőle. – nyújtom ki rá a nyelvemet gyerekesen, majd pedig felkészülök a varázslatra, ha már annyira szeretné, hogy javítsak az orrát ért sérülésen. Lássuk csak, majd pedig koncentrálni kezdek és hagyom is, hogy javulásnak induljon a korábban említett testrész. Amikor végzek, akkor kíváncsian pillantok rá. – Na, most jobb? -
- Óóó, vagy úgy. Látom, akkor nem egyedi eset a családon belüli titkolózás. - jegyzem meg, még akkor is, ha az, ami nálunk történt, köszönőviszonyban sincs azzal, ami Caliéknál. - Mondjuk, lehet igazad van. Ami elképesztő hülyeségekre képes néha, komolyan... a gyermeki találékonyság határtalan. - mint mondjuk az az ominózus eset az ollóval meg a hajvágással. Remélem, nem akar egyhamar hasonlóval meglepni minket. - Én? Pedig mostanában egész nyugodt vagyok. Láttál volna mondjuk... hmm, úgy egy éve. - akkor is olyankor, amikor Naomival volt szerencsém összefutni előtte, hát, ég és föld a különbség, valljuk be. - Menj a francba. Az orromat meg békén lehet hagyni. - húztam fel sértődötten az említettet, szálljon végre le róla, mert kampónak se mondanám, ő meg csak pláne ne becézgesse itt a kis piszéjével. - Fejleszteni mindig, mindent van hova. Majd dolgozok rajta. - vontam vállat - Aztán ha legközelebb hasonló helyzetbe kerülünk, már grammra pontosan mondom neked az eredményt. - ami valószínűleg pontosan annyira lesz pontos, mint a mostani tippem, bár gondolom ezzel nagy újdonságot neki sem árulok el. - Köszi, de ha nem gond, inkább magam próbálnám meg orvosolni őket. Annyira nem ugrálok a pszichológusokért, akármennyire is lenne vicces, hogy a következő látogatás során bevágódok a kanapéra, aztán mesélni kezdek, mint a filmekben. - adtam finoman tudtára, hogy nem, nincs az a pénz, hogy én dilidoki előtt valljak színt, sőt, ha valaki meg is próbálna elrángatni, legalább annyi lelkesedésre számíthatna tőlem, mint egy macska, amit épp fürdetni készülnek. Szerintem nem túlzás, hogy ha odáig fajulna a helyzet, én is foggal-körömmel-karommal ellenkeznék, ahogy tudnék, csak ne vigyenek... Amikor pedig ismét az orromat kezdi különféle jelzőkkel illetni, nem szólok egy szót se, hagyom elsuhanni a szavakat a fülem mellett, helyette csak nemes egyszerűséggel orron pöccintem finoman, vegye már a lapot! Ennyi elég volt, köszi. - Lehet, nem lenne rossz ötlet. A végén csak abból meggazdagodnék, csak annyi a baj, hogy az otthon ülést, lazsálást nem nekem találták ki, hosszú távon úgy se bírnám. - még így sem tudom, hogy fogom a nyári szünetet túlélni, otthon, gyerekkel... - Az tuti... Bár inkább nem akarok arra ébredni, hogy álmomban pingál nagy átéléssel. - vagy sminkel, az se jobb. Bár így, hogy már egy ideje együtt alszok Naomival, annyira egyszerű dolga csak nem lenne a kisasszonynak, mást nem valamelyikünk csak felébredne, ha ilyesmivel próbálkozna. Legalábbis remélem. - Yupp, fogjuk rá, elmegy. - tapogatom meg az orrom óvatosan, miután végzett a varázslattal - Bár az oldalamon a kék-zöld foltokkal lehet látványosabb lett volna a végeredmény... - teszem hozzá ártatlanul. - Te megmaradsz, vagy kapjam elő én is gyógyítói képességeimet? - kérdeztem rá, vetve egy pillantást a kezére, ahogy feltornáztam magam ülő helyzetbe.
Kijelentésére csak bólintok, hiszen nem ismerem annyira, hogy pont neki kezdjek el mesélni arról, hogy mi történt vagy éppen miként lett belőlem őrző. A gyermeki dologra csak ártatlanul pislogok és megrántom kicsit a vállaimat, hiszen én megmondtam. S van egy olyan érzésem, hogy sokkal inkább fárasztóbb lehet az ő humora, mint esetleg az, amit a lánya vagy bárki más ki tud találni, de ennek inkább nem adok hangot. - Mondanám, hogy láttalak, de egy éve még nem, csak kicsit kevesebb ideje. – szólaltam meg mosolyogva, hiszen attól még, hogy nem beszéltünk nem olyan nagy ez a város, hogy ne láttam volna azt, hogy néha mire képes. S gondolom edzőként amúgy se az a higgadt vagy nyugodt típus. De akkor ezek szerint nála is beállt változás, ami még jó pár egyednél, ha az információim nem csalnak. - Van még mit gyakorolnod, az ötévesek duzzogása ennél cukibb. – kacsintok rá játékosan, miközben érezheti, hogy csak viccelek a szavaimmal. Vagyis tényleg az övéké cukibb, mint az övé, de hát ez van. - Ohh, szerinted lesz még legközelebb? – tettem úgy, mint aki elgondolkozik ezen az egész dolgon, de vélhetően lesz, hiszen kell a kikapcsolódás, s abból sose lehet gond, ha kissé másképpen játszunk, mint amúgy illene ilyen helyen. – Rendben van, de ha nem fog menni, akkor szomorú leszek. – teszem még hozzá bolondozva. Miért ne? Ha már ennyi hülyeséget összehordunk, akkor még egy elfér. - Rendben van, ahogy gondolod. Pedig igazán kényelmes a kanapém van, de te tudod. Na, meg egész jól tudok titkot őrizni. – ciki is lenne, ha nem így lenne, mivel orvos létemre be kell tartanom egy-két szabályt. S ez is hozzátartozik, persze még nem is vagyok igazi orvos, még csak tanulók, de hát ami késik, az nem múlik. Bár ez az éven eléggé káoszos lett, így vélhetően majd újra csinálom mind a két félévet. Amikor orron pöccint, akkor csak megforgatom a szemeimet, de nem mondok semmit se. Nem bántom már az orrát, se az egoját. - Akkor hajrá, elég nagyerdőség ölel körbe minket, nyáron lesz mivel lefoglalnod magad. – utalok itt a túrázásra, vagy éppen kirándulni menni, esetleg sátrazni. Annyira már pocséknak se nevezhető az idő. - Pedig biztosan igazán csinos lennél úgy. – pillantok rá mosolyogva, már csak az a kérdés, hogy mekkora művész lakozik a lányában. Azért ha úgy járna, azt kíváncsian meglesném. Biztosan vicces lenne. Hamarosan pedig az orrát kicsit meggyógyítom, mielőtt még elpityeredne. - Milyen kis telhetetlen valaki, de van egy rossz hírem, hogy azt én nem hozom helyre. Kell a szuvenír is, nemde? – kérdezem tőle szórakozottan, majd a kérdésére sietve rázom meg a fejemet. – Nem kell, köszi. Megleszek így is, ahogyan eddig is megvoltam. Nem lehet minden sebet csak úgy beforrasztani. – mondom neki komolyan, majd feltornázom magam, ha kell akkor a kezemet nyújtom felé. - Mehetünk? Vagy még szeretnél egy-két sebet beújítani? – kérdezem tőle egy ravasz mosoly keretében, miközben újra a kezembe fogom a fegyvert, hogy megnézzem minden rendben van-e vele, de igen.
[Ha már nem lesz semmi olyan, akkor ez záró lenne a részemről. Köszönöm a játékot, nagyon élveztem! <33 ]
- Ó, viszonyítási alapnak az se rossz. - legyintek hisz, még akkor is javában fegyverletétel előtt álltunk Naomival, akarva-akaratlanul többet mérgelődtem-morgolódtam, mint amúgy szokásom. Pláne ha azt nézzük, hogy mostanában meg milyen furán nyugodt vagyok, komolyan, szinte én sem ismerek néha magamra, tudva, hogy „normális” esetben egy-egy szituációra mennyivel másképp reagálnék. - Jó, hát abból a korból már rég kinőttem. Ők is ki fogják. - vontam vállat, ez amúgy sem fair, tök mindegy, hogy az apróságok mit művelnek, az alapból cuki, mígnem ha egy felnőtt csinálja, vagy röhejes, vagy undorító, vagy felháborító. Hát, ilyen az élet. - Nekem biztosan, te meg, ha így állsz hozzá, lehet maradhatsz otthon a kanapédon, aztán kerítek egy lelkesebb jelentkezőt. - cukkoltam komolytalanul, a feltételére meg csak feltartottam a hüvelykujjamat, hogy rendben van. - Egész jól? Köszi, az nekem nem elég. - forgattam a szemeimet, mert milyen pszichológus az ilyen? Hoppá, ezt véletlenül kikotyogtam, de sebaj... Nem, köszi, nem mint ha amúgy annyira dilidokik kanapéjára pályáznék, még annyira se, mint más kanapékra, sőt! Előbb esik piros hó, mint hogy én önszántamból felkeressek egyet. - Tudom, tudom, már úgy is tervbe van véve... - legyintettem, igaz, párszor már voltam is, még ha nem is túl sűrűn, de hát az igazat megvallva, szeptembertől márciusig a hokiszezon foglalta le szinte minden időmet, hogy haza is csak aludni jártam erős túlzással, az áprilist meg megint városon kívül töltöttük. - Képzelem, de inkább kihagynám. - valahogy nem vonz a gondolat, hogy pont Maya pingáljon ki, másnak meg pláne nem engedném, nem ettem meszet... - Egye fene, akkor majd keresek akkor más lelkes jelentkezőt azokra. - vagy majd otthon kezelésbe veszem, legalább egy olyan pozitúra legyen, amiben este elalszok úgy, hogy nem sajog mindenem. - Ha te mondod. - vonok vállat, nem erőszak, pátyolgatni sem fogom feleslegesen, amikor tudom, hogy én is nehezen viselem sokszor – biztos nem vagyok egyedül, harcosok közt meg képzelem, milyen kényes téma lehet. Ha nagy baja van, azt meg úgy sem tudja sokáig leplezni, előbb-utóbb majd kibukik edzésen, ha nem Abigail kapja el előbb a folyosón, előle meg aztán úgy sincs menekvés. - Nem, sajnos. - értek egyet vele, mielőtt elfogadnám a felém nyújtott kezet, és én is talpra szökkenek. - Mára elég volt a mazochizmusból, inkább majd legközelebb. - nevetek csendesen a kérdésére, helyette inkább megkeresem a saját fegyveremet, de csak hogy valami pályán lévő idegen játékost még hátba lőjek búcsúzóul, mielőtt eltűnnénk az ajtón át az öltözők felé.
// Igyekeztem én is zárósra venni a figurát, ne kelljen csak azért írnod... én is köszönöm, ez most ic/ooc jól esett :3 <33 //
Kezdőlap
én is köszönöm, ez most ic/ooc jól esett :3 <33 //
