Nos sokszor érnek meglepő dolgok az életemben, főleg mostanság... De azért ez az élen végzett még a mostani időkben is. Nem olyan régen már az este kezdetén hívott Olen, hogy egy betolakodó hím, aki ráadásul nem is az egyik beszari kölyök beszélni akar velem, mert elvileg Vincent rokona és úgy érzi nálunk lenne a helye, vagy legalábbis valami ilyesmi... Nos igen, valljuk be szépen őszintén, kissé leesett az állam. Illetve leesett volna akkor, hogyha nem vagyok így is padlón. Az elmúlt napok eseményei szinte a végletekig kimerítették az erőtartalékaim. Először is beszéltem kell majd azzal a nyomorult Castorral, ráadásul Dotty miatt is aggódtam, most lett egy új farkasunk, csak hogy a legnagyobb őrültségeket és még az egyik huskym is ellett. A mai napom úgy nézett ki, hogy miután beszéltem Dottyval egyenesen hazarohantam, hogy majd pihenek egyet... Nos ez nagy tévedés volt. Crystal akkor kezdett elleni, amikor hazaértem. Ott voltam a szuka mellett és segítettem neki ahol tudtam... nos igen, könyékig véresen a kiskutyákkal foglalkoztam, amikor megcsörrent a mobilom, len volt az. Kezdtem nagyon utálni azt a mobilt. Miután a kicsik megszülettek. Mellesleg hét gyönyörű kölyök, bevonszoltam magam a házba vettem egy óriási forró fürdőt és tetőtől talpig próbáltam lemosni magamról a sok fáradtságot, aztán felvettem valami kényelmeset. Kissé sötétre sikeredett a fekete farmer, fekete katonai bakancs az egyszerű királykék toppal és hozzá a kedvenc fekete bőrzsekimmel, de nem érdekelt, hogy halál angyalát játszok... Aztán az éjszaka közepén beszálltam a kocsimba és elindultam a megjelölt hely felé. Mondjuk a betolakodó azt hiszem először Olenre számít, de nem szerettem szarakodni. Ha teheted, csináld most. Szóval kiszálltam, leparkoltam és bezártam a kocsim, majd hanyag eleganciával bevonultam az idegen területre. Nem szórakoztam sokat, azonnal az Orfeum-hoz indultam. Kerestem az idegen erőt, a másik farkast, a fenevad aki bennem lakozott nyugodtan lopakodott mellettem. Az erőm nem bontottam ki, még meglapult, kivárt, mielőtt kirobbanna és elárasztaná a helyet. Még nem akartam, hogy minden farkast kiszúrja, hogy itt vagyok, én csak egy farkast kerestem. Az Orfeumban csak egy idegen farkas szagát éreztem, így megindultam arra, amerről felém szállt a közelsége. Hamarosan a kulisszák mögé jutottam. Elég késő volt, fogalmam sem volt miért van itt, de remélhetőleg ő volt az emberem, illetve farkasom. Amikor már láttam megálltam pár lépésre tőle, nem szerettem belemászni az idegenek személyes terébe. Nyugodtan álltam és jeges huskykék tekintem az övét kereste. - Duncan Corvin? - csak ennyit kérdeztem. Amit Olen mondott, az alapján ő volt, de jobb biztosra menni.
Mondtam már, hogy klassz olyanokkal dolgozni, akik ferde szemmel néznek rád? Még nem? Hát akkor most mondom. Eszményi élmény! De legalább egy cseppet sem érdekelt, kisebb bajom is nagyobb volt annál, minthogy a népszerűségi indexem fölött keseregjek. Alig vártam a zárórát, és hogy kiürüljön az Orfeum, majd az egész GoldenWolf. Egész este egy ember- és farkasszagtól, zsibongástól és zajtól túlterhelt épületben lenni egy vérfarkasnak igazán kimerítő. Amint elcsendesedett minden, megkönnyebbülten járkáltam az asztalok között, elnéztem a VIP páholy felé, összenéztem, hogy körülbelül mennyi ital fogyott, és hogy esetleg megrongáltak-e valamit. A látszat ez volt, valójában üres tekintettel császkáltam, mint egy élőhalott. Halálosan kimerültnek éreztem magam, de nem csak a munka miatt... Bementem a színpad mögé, tekintetem végigfutott pár kelléken, néhány díszleten, ide-oda tekergőző köteleken, és jelmezeken. Végül leültem egy ládára, becsuktam a szemem, és gondolatban végigfuttattam az elmúlt pár napot, kezdve onnan, hogy visszatértem Fairbanksbe. Előbbre nem mertem "tekerni". A dolgok felemásan alakultak, amit a városon kívül akartam rendezni, azt különösebb zökkenő nélkül meg tudtam tenni, itt viszont elég nagy volt a kulimász. Csodáltam? Nem igazán. Én is épp abba készültem még jobban belerondítani, a kérdés már csak az volt, hogy ez mennyire sikerül, és hogy végül ki húz belőle hasznot. Valamint hogy a végén életben leszek-e még. Efelől igencsak komoly kétségeim voltak. Na, de rossz pénz nem vész el, és remélem, a Halál is inkább megrág és kiköp, minthogy elrontsa velem a gyomrát! Öncélú és értelmetlen merengésemből egy teljesen ismeretlen szag és energia szakított ki. Nem nyitottam ki a szemem, csak feljebb emeltem a fejem, és szimatoltam. Nem a mi falkánktól jött és nőstény volt. Felém közeledett, nyugodtnak tűnt és erősnek, habár nem zúdította rám a teljes erejét. Kérdésére kinyitottam a szemem és felnéztem az arcába. - Ki keresi és mit akar tőle az illető?
Figyeltem az elsőre borzasztóan kimerültnek tűnő farkast, és elgondolkoztam rajta, milyen is lehet a helyzete... Persze nem azt mondom, hogy kezdésképpen úgy indított nálam, hogy szegény kicsi farkas, fogadjuk be, de át tudtam érezni, milyen helyzetben lehet... Persze nem akarom azt mondani, hogy olyan hű de nagy guru lettem volna, aki mindenki titkait könnyedén kifürkészi, de ennek a farkasnak szinte az arcára volt írva a fáradtság. Nem azért tudtam átérezni, mert voltam hasonló helyzetben, mint ő, hanem egyszerűen azért, mert én is holtfáradt voltam... Az egész mai nap és az elmúlt néhány is egyszerűen katasztrofális volt, szó szerint. Tehát ha már ő úgy ücsörgött, úgy gondoltam én is hellyel kínálom magam. Leültem egy hatalmas ládára vele szemben, könnyedén keresztbe raktam a lábaim és enyhén felvont szemöldökkel elmosolyodtam. - Nos a madarak azt csicseregték nekem, szeretne beszélni valakivel az úr... - mondtam rejtelmesen, majd kisimítottam néhány frissen mosott sötét tincset az arcomból. Még megszárítani sem volt teljesen időm, de ideúton megszáradt és most úgy állt, mintha elaludtam volna, persze most inkább a beszédre koncentráltam, csak ha fáradt voltam könnyebben elkalandoztam. Aztán mivel nem volt kedvem most sokat kerülgetni a forró kását, és ő sem tűnt olyannak, aki hosszú csevejekre vágyna, így a végén még könnyeden hozzátettem. - Sedna vagyok. - csak így, spontán. Nem fogom kimondani a rangom a betolakodók területén, annyira azért nem voltam őrült, de azt hiszem a nevem elég lesz. A farkasom még csak mélyről elfojtva kémlelt, szóval valószínűleg messze nem hitt olyan erősnek, amilyen valójában voltam. - Tehát Duncan hallgatlak. - tettem még hozzá és immár érdeklődve pásztázta az arcát huskykék tekintetem.
Figyeltem, ahogy pár méterre tőlem ő is leült. Egy darabig gyanakodva méregettem, de túl fáradtnak éreztem magam bárminemű taktikázáshoz. Az majd máskor jön. Ettől függetlenül maradt bennem óvatosság. - Gondolom Olen mondta, miért akartam veled cseverészni - kezdtem komoran, a kék szempárt fürkészve. Minden tagom ólomsúlyúnak tűnt. - A vérségnek hála több közöm van hozzátok, mint az enyéimhez, és ez némiképp megváltoztat pár dolgot. Vagy legalábbis erősen átértékel. Szünetet tartottam, nadrágom zsebéből elővettem egy cukorkát, kicsomagoltam és a számba dobtam. Eperízű volt. Nyami! - Lassan idegen vagyok ott, ahol eddig otthon éreztem magam. - Nem önsajnálat, hanem tény. - Éppen ezért erősen fontolgatom, hogy kilépek, és engedek a véremnek. Röviden és tömören ez volt a helyzet - legalábbis az a része, ami rá is tartozott. Anne, a szó nélküli lelépésem meg a többi kakikupac erőteljesen a "magánügy"-szektorba tartozott. Így aztán egyelőre nem volt más dolgom, mint várni, hogy mit szól mindehhez, és közben figyeltem minden apró rezdülését. Elsősorban az arcát, hátha a hozzám hasonlóan végtelen kimerültségen kívül mást is le tudok olvasni róla. Olykor igazán jól jönne, ha gondolatolvasó lennék, nagyban megkönnyítené az életem. Hangos ropogtatások közepette haraptam, majd rágtam szét a cukrot. A szopogatás a nők reszortja.
Nyugodtan hallgattam végre, ami egy jó vagy rossz szokásom volt, attól függően, ki hogyan tekintett a dolgokra. A fáradtságot azonban messze űztem, nem hagytam, hogy sötét ködként elhomályosítsa a gondolataim. Hagytam, hogy a farkas ereje beburkoljon, akár egy puha köpeny. Olyan volt, mintha elektromosság cikázna a bőrömön, ingerelt és megmozgatott, nem hagyta, hogy a fáradtság legyőzzön, olyan volt, mintha egy belső kút mélyéről merítettem volna, csakhogy ez a kút a farkasom volt, a fenevad, aki bennem élt. Tehát mire megszólaltam, már teljesen éber voltam. Néha farkasnak lenni jobb, mint egy erős fekete kávé. Persze a gondjaimon ez nem segített, de a fáradtságom legalább elűzte. ~ Nah lássuk a medvét! Vagy a farkast... ~ - Igen, Olen felhívott. Mellesleg érthető a helyzet, a vér szava erős, főleg akkor, hogyha mindenki megtudja hova húz, vagy hová kéne, hogy húzzon... - nos ez egy nagy klisé volt, ennek ellenére úgy gondoltam bevezető gondolatnak jó lesz. - Megértem a helyzeted Duncan, és ha úgy adódik én nem vagyok ellene, hogy engedj a vérednek és belépj a falkánkba, sőt határozottan szívesen látlak, mert nem tűnsz egy bátortalan kölyöknek, akivel csak a baj lenne. Viszont mivel őszinte voltál, úgy gondolom én is az leszek. Szívesen látlak, azonban azt is be kell látnod, hogy ezzel nagy kockázatot vállalok. Nem szeretek rövid ismeretség után ítélni és téged nem ismerlek annyi ideje, hogy megbízhassak benned. Ha viszont befogadunk a falkába, úgy, hogy kém vagy, vagy végül mégis a betolakodókhoz fog húzni a szíved, mert mondjuk összeveszel Vinccel, akkor az én hátamon csattan az ostor ezért... Tehát összefoglalva az egész hülyeséget szívesen látlak, de csakis akkor, ha bebizonyítod, hogy komolyan gondolod a dolgot, és hogy megbízhatunk benned, nem pedig csak kémkedni, vagy szeszélyből jönnél át. - mondtam nyugodtan és komolyan.
Hallgattam a válaszát, fejben szépen mindent feljegyeztem, már ha tudtam. Nos, valami ilyesmire számítottam. Persze a farkas fiának mindig vannak vágyálmai, de pont azért van a kifejezésben az "álom" szó, mert néha ezek eléggé elrugaszkodottak tudnak lenni. Fáradtan pedig pláne azt kívánjuk, hogy minden menjen, mint a karikacsapás. Édes álom. Valahol, mélyen magamban mosolyogtam. - Megértem, hogy nem bízol még bennem. - Komolyan! - Mivel tudnék ezen változtatni? Fenemód kíváncsi voltam. Ötletem nekem is akadt néhány, de ha ezek meg sem közelítették az övét, akkor elmehettem velük Kukutyinba zabot hegyezni. Ha valaki évekkel ezelőtt azt mondja, hogy Fairbanksben fogok csücsülni egy láda tetején, és épp arról tárgyalok az ellenséges falka vezetőjével, hogy elárulom Castort, biztos körberöhögöm. Évekkel ezelőtt az ilyesmi elképzelhetetlen lett volna. Évekkel ezelőtt nem volt indíték. Évekkel ezelőtt tök más volt minden. De az évekkel ezelőtt volt. Nekem pedig már komolyan viszketni kezdett a tenyerem egy kiadós balhéra, amiben levezethettem a hónapok alatt felgyülemlett feszültséget. De ezt az érzést gondosan elzártam magamban, mélyre temettem, hogy a farkasom dédelgesse, érlelje és a megfelelő pillanatban a felszínre lökje.
Elgondolkodva döntöttem oldalra a fejem. Olyan kutyás-farkasos mozdulat volt, de annyira megszoktam már, hogy többnyire fel sem tűnt, mennyire is nem emberi... Tűnődve méregettem ezt a különös farkast, akit a sors ilyen nagyon megszívatott. ~ Ha hasonló helyzetben lennék, azt hiszem beleőrülnék a dologba.. ~ Végül hátradőltem, a függöny puha volt a hátam mögött. Egy pár percig néztem csak a férfi vonásait és próbáltam felismerni bennük Vincent ismerős arcának részleteit. A végén már nem tudtam, hogy én képzelem be a dolgot, vagy tényleg van köztük hasonlóság... Végül csak könnyeden vállat vontam. - Őszintén bevallom, hogy fogalmam sincs. Ez nem éppen egy hétköznapi helyzet, és sajnos az olvasmánylistámon nem volt rajta, a hogyan bizonyosodjunk meg valakinek a hűségéről... - sóhajtottam fel, de még nem fejeztem be. - Viszont az érdekelne, hogy Vincenttel már beszéltél erről? Ő akarta, hogy hozzánk csatlakozz, vagy te érzed úgy szívből, hogy jönnöd kell? Vagy csak a betolakodók bizalmatlansága bánt, és azért szeretnél jönni? Megvártam, amíg szépen végiggondolja a dolgokat és válaszol rájuk, a végét csak utána tettem hozzá. - Minden esetre az sokat segítene, hogyha egyértelműen állást foglalnál, vagyis ha arra a döntésre jutsz, persze csak, ha otthagynád a betolakodókat, és ezt Castorral is közölnéd. - itt egy gondolat befurakodott a fejembe, de még nem hagytam, hogy kicsírázzon. - Vagy ha esetleg van valami ötleted, mivel tudnád az őslakosokat segíteni, hallgatlak.
Csendben végighallgattam őt, az érzését a helyzettel kapcsolatban, a kérdéseit - amikre képtelen volta még válaszolni, azt leszámítva, hogy megráztam a fejem a Vincentes kérdésre - és azt, hogy mi segítene. Tényleg nem egy könnyű helyzet, és ha ész nélkül rohanok bele, akkor könnyen az lehet az utolsó rohanásom. Pörgettem az agyam a lehetőségek és a válaszok között lavírozva. Az már biztos, hogy ez egyetlen találkozással, egyetlen éjszaka alatt nem lerendezhető, ami bosszantó, mert szerettem gyors és hatékony lenni. Ezért rühelltem, ha a sikerem kulcsa nem csak az én mancsomban volt. - Információval - mondtam habozás nélkül. - Azt hiszem, nem kell részleteznem, mennyire ismerem a falkát, bár az is igaz, hogy az elmúlt hetekben nem voltam itt. Így nem mindenről értesültem, ami azóta változott. Nem hoztam fel példaképp a motivációs répát. Még ahhoz is túl röhejesen és kínosan hangzott, hogy egyáltalán megemlítsem. Felálltam. - Hálás vagyok, hogy eljöttél - hajtottam fejet. - Sok mindenre rávilágítottál, amiket szeretnék még átgondolni. Emellett örülnék, ha megadnád az elérhetőséged, mert valószínűleg még a közeljövőben döntök, és lesz még egy találkozónk. - Igyekeztem megmaradni az udvarias hangnemnél. Másmilyenre se kapacitásom, se okom nem akadt.
Végighallattam, amit mondott, majd nemes egyszerűséggel megcsóváltam a fejem. - Nem Duncan, ne haragudj, de azt hiszem ez nem a legjobb dolog. Az információnak megvan az a szépséghibája, hogy manipulálható és elferdíthető... Ha teszem azt, mégsem velünk vagy és közlöd, hogy a betolakodók ilyen kevesen vannak és olyan gyengék, mi meg lerohanjuk őket, aztán paff... Remélem megérted a problémát, ugye? - biccentettem ismét félre a fejem. Majd amikor felcsendült a végszó csak biccentettem. - Természetesen, itt a számom, meg az egyebek. - vettem elő egy elegáns névjegykártyát a bőrzsekim zsebéből és átnyújtottam neki. - Várom a hívásod. Addig is azt ajánlom, először beszélj Vincettel, aztán gondold át alaposan a dolgot... Vettem egy mély levegőt, majd mélyen a szemébe néztem, próbáltam kiolvasni az igazat a fáradtnak tűnő tekintetből. - Mire hívni fogsz, kitalálom mi legyen a feladatod, ami elég nagy ahhoz, hogy megbízzunk benned... - mondtam komolyan és nagyon hideg hangon. Aztán fölálltam én is, és hogyha nem marasztalt sokáig, vagy nem volt más kérdése, akkor egy elegáns biccentés után elhagytam a betolakodók területét, hogy visszatérjek az összes többi problémámhoz.
Na, ez a nap is véget ért. Amikor elvállaltam ezt a munkát, nem gondoltam rá, hogy esetleg több száz éves vérfarkasokat kell kiraknom innen. Lassan jegyzetet kell vezetnem majd azokról, akik vének, mint az országút, és a fejemre pályáznak. Kezdhetem az egész őslakos falkával, kiemelve belőle Rhayt, azt hiszem, és most itt van ez a piperkőc szexmániás is. Átöltözöm normál utcai cuccba, az öltönyt nem akarom munkán kívül hordani, aztán elballagok Duncan irodájához, mert még alá kell írnom a szerződésemet. Az ajtó ugyan nyitva, érzem is, hogy benn ül, de azért kopogok, mielőtt belépnék. - Szép estét!
Zárás volt, a vendégek már elszállingóztak, most már csak a takarítás a pakolás és a fogyasztás felmérése volt hátra. Ezeket a többiekre bíztam, nekem is akadt munkám bőven. Gyűlölöm a papírmunkát! Esküszöm, keríteni fogok valakit, aki élvezi, vagy legalább szereti... vagy kevésbé rühelli, mint én. Szállítmányok, listák, áruk, bérpapírok, és nemrég kaptam meg a beszerelendő biztonsági rendszert is. Na, azzal legalább szeretek eljátszadozni. Már épp kopasztanám meg magam, amikor hála a jó égnek jön Liu, és kopog! Meg vagyok mentve! Legalább egy ideig legálisan szentelhetem valami másnak a figyelmem! - Neked is! - néztem fel rá a papírhalomból, s mintegy menekülésképp fel is álltam. - Oh, a szerződésed! - kaptam észbe, és valahonnan a nagy kupiból előhalásztam, ami neki kellett, majd tollat kerítettem. - Ott lent írd alá. Amíg ő a nevét firkantotta, kiropogtattam a gerincem, és a nyakam. Komolyan mondom, az irodai munka kimerítőbb, mint a terep. Bár lehet, hogy csak azért tűnik annak, mert nem csípem és unalmas. - Volt valami zűr este? Éreztem egy nagyobb idegen erőt is. - Hú, tiszta Alien...
Érzem rajta, hogy nagyon szenved a papíroktól, és ezt mélyen megértem, de ez az a terület, ahol a legkevésbé szeretném mondjuk azzal megmenteni, hogy átveszem a terhei egy részét, bármi jóban is vagyunk. Roppant mód irtózom ettől én is. Kézbe veszem a szerződésem, és már fogom a tolat, hogy aláírjam, amikor megakad a szemem a szövegen. - Ja, volt. Ki kellett tennem azt a "nagyobb idegen erőt", a kaszinóból. - mormolom olvasás közben, és a hangomon érződik, hogy ezt nem tettem valami nagy örömmel. - Őőőő... Dun .... szerintem nem javítottál át mindent a szövegben, amit kellett volna. Itt az van, hogy én vagyok a főnök ... - tolom az orra elé a papírt, és mutatom a kérdéses részt. Gondolom a főnöki szerződést nyitotta meg, elmentette más néven, beírta az én nevem, csak elfelejtette lecserélni a beosztást.
Elvigyorodtam, ahogy elképzeltem a jelenetet, ami gondolom cseppet sem volt olyan vicces, mint az én fejemben. - De ezek szerint nem volt nagyobb zűr. - Tekintve, hogy Liu itt volt egy darabban, és nagy ramazuri se történt, nem volt pánik, sikongatás meg a többi. Amikor a lap elbakizott részére mutatott, már meg se lepődtem. A hajamba túrtam, megvakartam a tarkóm, és nekiláttam, hogy egy jó példánnyal ajándékozzam meg. Fú de nem nekem való ez. Már értem, hogy Chicagóban miért kerültem messze az ilyen munkaköröket. Ahogy Liun láttam, ő sem az a nagy aktakukac fajta, szóval meg se próbáltam rásózni a melót. A nyomtató halkan búgott, és reméltem, hogy ezúttal minden a helyén lesz. - Tessék - tettem elé. - Ha most se stimmel valami, akkor elnapoljuk, és egy emberibb időpontban rakom eléd a jó példányt - dörzsöltem meg a szemem. Nem volt bosszús vagy mérges, csak fáradt. Már jól esett volna a szabad levegő és a kényelmes ágy a hotelben.
Mivel már rendben volt a munkakör megnevezése, így aláírtam a a papírt. - Tessék! Adom vissza immáron aláírva a papírt. - Nos, a kanapén fetrengett négy nő társaságában a kaszinóban, és már eléggé közel voltak a közbotrány okozáshoz, úgyhogy muszáj volt kirakni. Mivel a nyilvánosság előtt nem fitogtathatta az erejét, így kénytelen volt távozni. Csak ... - fújok egyet, mert még visszagondolni is rossz - ... megpróbált lesmárolni közben. De nem jött össze neki. - teszem hozzá gyorsan. - Viszont az az érzésem ez csak az első menet volt, és keres majd alkalmat arra, hogy valami eldugottabb helyen fussunk össze. Az utolsó mondatokra kissé elkomorul az arcom. Gondból eddig is volt elég, nem kellett még ez is. Aztán felkapom a fejem, és Duncanra pillantok. - Ugye te is a hotelben fogsz aludni, és már végeztél mára? Mert akkor mehetnénk haza együtt is ... Igen, most speciel nagoyn nincs kedvem egyedül hazamenni.
Átvettem és átfutottam a lapot még egyszer a biztonság kedvéért, aztán eltettem az íróasztal egyik fiókjába - amiben rend volt. Figyelmesen végighallgattam a kölyök beszámolóját, és kicsit bosszús lettem. Nem kuplerájt, hanem szórakozóhelyet nyitottunk, a kangörcsösök húzzanak máshová. - Szép munka volt - veregettem vállon. - Ha legközelebb is idejön és... nem fér a gatyájába, szólhatsz egy új biztonságinak is: Mika Bayle. Nemrég csatlakozott a falkához, én pedig felvettem ide. - Szem előtt van legalább, és meglátjuk, mennyire megbízható. Pontosan: nem bíztam benne, egy cseppet sem. - Vagy nekem is szólhatsz. Nem akartam, hogy úgy érezze, gyengének tartom, mert ezt a helyzetet szépen megoldotta, de akad olyan farkas is, akire csak egy nálánál jóval erősebb jelenléte és felszólítása tud nyomást gyakorolni. Liu pedig ilyen tekintetben sajnos még elég keveseknek ellenfél. Megpróbálta lesmárolni Liut? Hát ez kész... Ezek után már meg sem lepődtem, hogy a kölyök jobb szeretett volna társaságban, mint egymaga hazabattyogni. - Igen, ott fogok aludni - bólintottam. - Visszaköltöztem. Mára pedig eléget aktakukacoskodtam, úgyhogy felőlem indulhatunk is akár. - Magamra kaptam a dzsekim, és zsebre tettem a kulcsokat. - Mennyire találtad azt a farkast veszélyesnek? - Nem kifejezetten az ereje érdekelte, azt én is éreztem, inkább a viselkedése, a hozzáállása. Abból, hogy nem csapott nyilvános patáliát már le lehetett vonni pár dolgot, de korántsem eleget.
Azt hiszem, elég messzire hallani lehetett az a hatalmas dübörgést, ahogy egy kő gördült le a mellkasomról. Nem egyedül megyek haza. Azt hiszem, ha Duncan most azt mondja, hogy még dolgozni akar legalább egy órát, akkor is letáborozok, és megvárom. De nem, ilyesmiről szó nincs, együtt indulunk, és most azonnal. Kapom is magam, nem késlekedem. A kérdésre megpróbálom összeszedni a gondolataimat. - Olyan fajta, aki nem mutat magából sokat. Az elején részegnek tűnt, a végén már nem voltam benne biztos, hogy az, de a viselkedése nem változott. Magasról tojik a világra. Egy kinyalt ficsúr, és nekem úgy tűnt, hogy francia. Legalábbis engem állandóan petit valaminek szólított. Ezt még én is tudom, hogy francia. Megjegyzem közben, hogy vannak már más farkasok is rajta kívül. Kereshetem Mikat, ha baj van. rendben. - Nem mentem oda felkészületlenül. Előbb írtam egy SMS-t az őrzőknek, mert úgy véltem, ha verekedni kezd, akkor úgyis rájuk lesz szükség a szemtanúk miatt, és odaadtam a teremfőnöknek, hogy ha bármi nagyobb balhé van, nyomja meg az elküld gombot. De erre nem volt szükség.
Liu szemmel láthatóan megkönnyebbült, mire akaratlanul is elmosolyodtam. A farkasról kapott leírás nincs ínyemre, ha valóban olyan, amilyennek Liu lefestette, akkor nem fogja belopni magát a szívembe. Így se lopta. Habár amíg nem balhézik és nem falkatag, addig nem szeretnék vele sokat foglalkozni. Remélem nem is kell majd. - Ügyes kölyök vagy! - dicsértem meg az előrelátását, és kisétáltam az irodának csúfolt lyukból. - Nem tudom, lehet, hogy már kértem, szóval ha ismétlem magam, bocsesz. - Mostanában ezer felé állt a fejem, szóval nem ritka, hogy valakinek kétszer is elmondom ugyanazt. - Szeretném, ha minden este végén jelentenéd, hogy mi volt. Elég így pár szóban, nem kellenek barokkos körmondatok. Ha valaki gyanús valamiért, arról is tudni szeretnék, azokról meg pláne, akik sűrűn megfordulnak itt. Némi paranoiával áldott meg az ég, így a törzsvendégekben is azt lestem inkább, hogy - a kikapcsolódáson kívül - minek jártak ide. Nem szerettem a spicliket, így annak se örültem volna, ha valaki vendégként kémkedik. Bár a vendégtérről nem lehetett sokat megtudni rólunk... remélem.
A hozzászólást Duncan Corvin összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Május 19, 2012 3:17 pm-kor.
Duncan elégedett velem, és ez megnyugtat, meg szinte szárnyakat ad. - Igenis, főnök! - helyeslek serényen, éppen csak nem tisztelgek hozzá. Ami a hazautat illeti, én tényleg szeretnék a hotelben kikötni, és nem valami bokorban a biszex franciával. Ez, azt hiszem, érthető. Szóval nem bánom, ha Dun mosolyog, felőlem egész úton vigyoroghat, mint a tejbe tök, csak maradjon mellettem. Bár az is milyen egy helyzet, hogy a meló végeztével a főnök hazakíséri a cidriző kidobóemberét. Bár még a cidrizésig nem jutottam el. Lassanként mindenki indul hazafelé amúgy is, ideje zárni az irodát. Ha az a nyikhaj kinn les valahol, akkor most már ... nem, nem akarok rá gondolni! - Majd nyitva tartom a szemem. De gondolom más is. Akik már régebb óta ilyen helyen dolgoznak, gondolom jobban tudják, mire kell felfigyelni, de majd tanulok én is. Duncan olyan mint régen, s mégsem. Mintha kicsit megcsendesedett volna. Vagy csak rosszkedvű? Esetleg gondjai vannak? Még nem sokat beszélt magáról, amióta visszatért. Igaz, nem is rám tartozik.
Bezártam magunk után az irodát. - Több szem többet lát. - És én szerettem, ha sok szemtől kapom a híreket. - Ha már itt tartunk, te többet láttál a hotelből az elmúlt időben, mint én, és ha jól tudom, az újak is ott laknak. Tudsz róluk valamit? És a régiek közül ki jött? Jó is lesz oda beköltözni, legalább az ilyen kifaggatós köröket megspórolom. Továbbá még valamit meg kell tennem sok-sok más mellett... De mindenek előtt egy kiadós alvás kell, meg kipakolás a sporttáskából - na, az viszont nem lesz nagy munka, tekintve a csekély ruhamennyiséget, amit magammal vittem. - A múltkor leteszteltem kicsit Gabe-et meg Ash-t - meséltem tovább csevegő hangon, miközben búcsút intettem a két utoljára maradó takarítónak, akik majd zárnak. - Ebből, és abból, hogy Ash-t hogy szétkapta az a farkas nem sok jót szűrtem le. Gabe még nem is olyan elveszett, az állóképessége jó, hála a Chicagóban is elszenvedett pofonoknak. Megőrzi a hidegvérét, de lerí róla, hogy a harc nem az ő terepe. Ash-nek pedig mintha egyenesen nyűg lenne. - Közelharcban mindketten alul maradnak, akár közösen küzdenek, akár egyedül. - Arra gondoltam... elmehetnénk majd paintballozni. Tara is jönne. Ott meg lehet teremteni egy kvázi életszerű harci helyzetet, és talán a professzoroknak is jobban fekszik majd a lőfegyver, mint a puszta kezes bunyó.
Huj, de sok kérdést kapok egyszerre! A hotel, az újak, a régiek, mi van a tanítványokkal ... - Igen, már meséltek arról az edzésről ... - szúrom közbe, amíg hallgatom őket. - Ash igazi antitálentum, de inkább lelkileg. Ha ott legyőzné az iszonyát a harc iránt, akkor jobb lenne sokkal. Én reménykedem benne, hogy ez a ronda nagy verés kicsit talán felnyitotta a szemét, és lelkesebb lesz a továbbiakban. A painballozásban persze benne vagyok, bár én akkor lehetnék hatékony, ha kézzel lehetne dobni azokat a golyókat, attól tartok. - Nos, kezdenek utánunk szivárogni Chicago-ból. Jött Emily, és Aaron. És lehet, hogy nem is mondtam mindenkit. A múltkor belebotlottam egy kóbor kölyökbe, kisebb, mint én. Mivel Taránál akart eleve munkát keresni, mint felszolgáló, van esély rá, hogy ő is falkatag lesz. De korábban táncosnő volt, esetleg megpróbálhatod átcsábítani az orfeumba. Próbálom felsorolni az aktuális változásokat. Nem könnyű. - Ja, és Patrisha meg nincsen ugye ... És van még egy nő, akivel még nem találkoztam ... Már lassan az ujjaimon számolom a dolgot, mert a falka mostanában hullámzik, mint a háborgó tenger. - Castor tárgyalt egy csomó kóborral, de mind a másik falkába álltak be. Ja, nem. Egy hozzánk is. De őt se ismerem. Lassan már én se igazodom ki, hiába lakom ott. - vakarom meg a fejem.
Hát igen, kapkodni kell a fejed, ha lépést akarsz tartani mindennel és mindenkivel. Liu egész jól összegzett, bár néhol így is kuszának éreztem, ami nem meglepő. Sok farkas jön-megy mostanában. Aaronnak és Emilynek örültem, szükség van mindkettejükre. Az már kevésbé dobott fel, hogy egy kóbor kivételével a zöme az őslakosoknál kötött ki, és habár a vérfrissítés mindig jól jön, egy Liunál is fiatalabb kölyökkel egyelőre csak macera van. Ahhoz, hogy hasznát vegyük, előbb sok időt és erőt kell beleölni, márpedig a falka jelenleg mindkettőnek híján volt. - Igen, Trishával beszéltem is - bólintottam, ahogy eszembe jutott a nem éppen vidám találkozónk. - Továbbra sem valami fényesen a szénánk. - Megvakartam a tarkóm, de jelen pillanatban az agyvelőmet is kaparhattam volna, akkor sem jut eszembe semmi használható. Túl fáradt voltam - agyilag legalábbis mindenképp. Kiléptem a szabad ég alá, és vettem egy mély lélegzetet. Sokkal jobb volt a hűvös, éjszakai levegő, mint a benti, különféle szagoktól telített bűz. - Remélem a legújabb rajongód nem fog ránk ugrani az egyik bokor mögül - mosolyodtam el kajánul.
Készakarva se tudtam volna annyi trutyit a fejemre hozni, amennyi önszántából is dalolva jött, kár, hogy ezzel velem cseszett ki. Anne még mindig az őrzőknél, Tara egy gyerekkel a házamban, Castorral ég tudja mi van mert még mindig nem beszéltünk személyesen, én meg újra elkezdtem füstölni. Marha jó úton haladok. Már ott tartottam, hogy az Orfeum körüli gondok felüdülésnek számítottak, olyan kis csipp-csupp dolgok voltak, mint az italkészlet feltöltése, felmondottak helyére új ember vagy farkas keresése, a trehány munkaerő gatyába rázása. Ha ennyi lett volna csak minden nap a probléma, meghalok az örömtől. Ez a veszély azonban nem fenyegetett. A kulisszák mögött sétálgattam, nem volt kedvem az irodában gubbasztani, a pult mögül bájvigyorogni idióta vendégekre meg erőm nem akadt. Már csak egy óra volt zárásig, fáradt voltam már, de éreztem, ha ágyat fognék, akkor se tudnék elaludni. Mostanában ez ment, ezt kellett szeretni, vagy legalább elfogadni. Legszívesebben szartam volna egy jó nagyot a világra. Csontropogtató nyújtózásba kezdtem, majd leültem az egyik ládára és innen figyeltem érdektelenül a színpadon folyó produkciót. Ilyenkor már nem számított, milyen a minőség, a vendégek finnyás része már vagy hazament, vagy annyit ivott, hogy hidegen hagyta, mit mutatunk neki. Ennek ellenére nem volt csapnivaló a show, de gyengébben muzsikált, mint nyitáskor, ami azt hiszem, érthető. Éppen rágyújtottam volna, amikor ismerős energia és illat csapott meg, nem túl vidám hangulattal vegyítve. Örültem, hogy újra láthattam Amyt, ugyanakkor tartottam is tőle, hogy mi a fene történhetett, ami miatt, ilyen borsos a kedve...
Kezdőlap
//
