Egyre jobban és jobban úgy érzem, hogy a világ minden gondja a nyakamba szakad. Nem, nem égből pottyant mesék, sajnos valóban így van... Nem elég, ugyan már miért is volna elég, hogy ezt az undorító Hardy-t keresgélem, ebben a kevésbé sem tetszetős városban, de még a nyakamba varrok egy kölyköt is. Marha ügyes nőszemély vagyok...! Mindenesetre, ez utóbbit cseppet se bánom. Leszámítva, hogy még túl sok dolgom lesz vele, és sajnos túlságosan féltem is. Épp ezért, mióta megtudtam, hogy Vincent halott, úgy szólván tökéletes hullapózt vett fel, át kellett értékelnem sok mindent. Byron megtalálása mellett, most az lett a legfontosabb, hogy Danát jó helyen tudjam. És a helyzetet elnézve, jelen esetben, ennek lényegesebb része a betolakodók felé hajlik. Épp ezért jöttem most ide, épp ezért vagyok most itt. Legalábbis, ha jól informálódtam (már pedig szokásom...), akkor ez az ő helyük. Keserű a sors fintora talán, hogy Vinc-el is itt találkoztam először... Ezért is vettem az irányt inkább a póker asztalok felé. A játék most cseppet sem érdekel, a felderítés annál inkább. Igaz, mint valami rossz, idétlen mami, úgy kattogok közben azon, hogy vajon ennek a tökéletesen idétlen kölyöknek nincs-e baja? Persze, hogy nincs... Vigyáznak rá. Úgyis pikk-pakk megjárom ezt az egész betolakodó keresgélőst maszlagot. Fáradtan libbentem fel az egyik székre, a megfogyatkozott pókerasztalok egyikéhez, tenyeremből egy adag zsetont potyogtatva bársonyos, zölden ékeskedő textilre. - Beszállok. - morzsoltam el fagyosan a szavakat, rezzenéstelen arcot vágva, miközben az egyik felszolgáló srácot elkapva, kértem egy pohár martinit. Tekintetem nyugodt szikrákat lövellt, ahogy körbe pillantottam a helységen. Egy-két bolhás már lézengett ezen a bűnös, eszet vesztő helyen. Pompás... Talán az egyiknek ideje korán fel is tűnök... Közben pedig a párban feszengő lapok is ujjaim közé tekergődztek. Remek... egy szerencsétlen tízes, karöltve egy kettessel... Dobás. Nyugodtan, feszengés mentesen könyököltem az asztallap szélén, államat felfordított tenyerembe hajtva, egyik lábamat átkeresztezve a másikon. Nem volt kedvem azért annyira feltűnősködni, mint azt tehettem volna. Más céljaim vannak. Kivételesen...
Sose kedveltem a megkötéseket, épp ezért vettem könnyes búcsút egy-egy szépségtől, amint azon kaptam, hogy ki akart sajátítani. Ugyanilyen nehezen viseltem, ha a mozgásteremet korlátozták le hotelnyire. Értékeltem Castor aggályait, nekem is volt egy csipetnyi, ám úgy véltem - már venia -, hogy az egész falkából talán nekem kellett a legkevésbé aggódnom amiatt, hogy életem selyemfonalát abban a pillanatban elnyesik, ahogy kiteszem a lábam a Holidayből. Emellett igen egyszerű, ámde pazar érvek szóltak. Tény és való, hogy akadt nálam erősebb a falkában, csakhogy sfortuna, vérvonalukkal nyert képességük legalább oly hivalkodó, mint ők maguk, s kibocsátott energiáik. Fürkésznek se kell lenni, hogy egyből kiszúrhassák őket. Nekem megadatott Eska csodálatos képessége: farkas mércével mérve láthatatlanná tudtam válni, így aligha tűnhettem többnek puszta embernél. Márpedig a helyi armento nem emberekre vadászott, nem rájuk haragudott. S ha mindez nem volna elég, eleddig a puszta tényt is titkoltam, hogy Castor egyik digója vagyok. mindent összevetve - hozzá még a gyászidőszak -, aligha volt félnivalóm. Legfeljebb a capobranco porolja ki a bundám, ha rájön. A hangsúly egyértelműen a "ha" szócska tulajdona. Fogságból szabadulva első utam magától értetődően a Goldenbe vezetett: az ismerős közeg kedvemre való emlékeket idézett fel, a hangulat visszarepített abba a Chicagóba, amibe kölyökként olyan menthetetlenül beleszerettem. A munkájuk miatt még néhányan ide kényszerültek, nyilván engedéllyel, nem szökés által, de még ők sem vettek észre - a pajzsom minden farkasjelleget elfedett, jól szituált harmincas férfinek tűntem csupán, s ennek megfelelő könnyedséggel jártam-keltem a szórakozóhelyen. Itt egy estét sem tartottam unalomtól átmerevedetten unalmasnak, mindig akadt valami, ami pár órára elszórakoztatott, ennyi pedig pont elég volt ahhoz, hogy hosszú életem monotonitásba csapását megakadályozzák. Egyébként se értettem, hogyan unatkozhatna egy vérfarkas. Aki megcsömörlik a sok évtől, lője főbe magát ezüstgolyóval, mert nem érdemli meg mindazt a gyönyört, amit ez a lét nyújtani tud. Ez az este például egy eddig ismeretlen nőstényt tartogatott a számomra. Illata, finoman vibráló ereje elég volt kíváncsiságom felcsigázásához, kiváltképp, mert érzésem szerint idősebb volt nálam. Az idősebb nők valahogy mindig izgatóbbak - egy bizonyos kor fölött természetesen nem. A pókerasztalok felé tartottam, ma még egyébként sem játszottam, s kivételesen nem is a játék öröméért mentem. Az osztóhoz léptem, a vállára tettem a kezem, majd jelzésszerűen, finoman megszorítottam. - Leváltalak - mondtam halkan, de tudtam, hogy hallott. Csupán azon lepődött meg, hogy itt voltam, bár nem ma találkozott velem először, így nem értettem, miért lepte meg, hogy satnya érzékei ellenére elhibázta ittlétem. Kérdezés nélkül odébb állt, így végre alkalmam nyílt szemügyre venni a farkas-signorát. Szakártői véleményem szerint fából van, ki nem veszi észre - vagy heteroszexuális nő. - Ha nem vagyok tolakodó, mia signora, először jár nálunk? - érdeklődtem egy udvarias, megnyerő mosoly kíséretében. Az asztal körül ülő társaságból egyedül az ő arca nem rémlett, holott a memóriám kimagaslóan jó, főleg, ha hölgyekről van szó.
//Mélységesen sajnálom, hogy egész eddig megvárattalak, remélem, reagom valamelyest kárpótol, bár távolról sem oly jó, mint a Tiéd! //
A percek úgy teltek, mintha csak egyszemélyes attrakcióként kívánnának elnyelni magukba. Ha egyhamar nem talál be magának egy valamirevaló farkas, akkor fogom magam és a legelső kiszemeltet berángatom valahova... Bánom is én hova, de egy biztos: nem leszek cseppet sem gyengéd... Újabb és újabb lapok érkeztek, melyek során vagy nőtt az adott zseton többlet, vagy fogyatkozásba kezdtek... Ma nem megy, noha, voltaképpen rohadtul nem a játékkal voltam elfoglalva. Amint a martinim is megérkezett, az már felért egy fél sikerrel, főleg mikor az édesen pezsdítő nedűt leönthettem a torkomon. Legalábbis egy részét. Épp visszahelyeztem az asztal lapjára az áttetsző üveget, egyet pördítettem is rajta, mikor tekintetem egy közeledő alak vonta magára. Igen, kétségtelenül a pókerasztal felé lépkedett. Pillantásom fürkészőn mart belé, s ha még azt pontosan le se tudtam vonni, hogy miféle fajzat, az biztos volt, hogy nem egyszerű halandó... Ennél jóval többet tudnék belőle kiolvasni. Pajzsom szinte önkéntesen emelkedett feljebb, nem adva lehetőséget a véletlennek. Óvatosan, finoman dőltem hátrább, hátam ívét esztétikus tartásra ítélve, miként ujjammal megkavartam a fél martiniban bukfencező olívabogyót. Még egy cigarettára is kedvem lett volna rágyújtani, de ezúttal elhanyagolható tényező, úgy hiszem. Továbbra sem adtam semmi jelét, hogy érzékelném a krupié váltását, sőt egy halk sóhajjal még az unalom fáradt szikráit is magam köré vontam. Ám, ahogy megszólalt kéken villanó íriszeim fáradtan, lassú dinamikával osontak fel arcának élére. - Emelek. - őt figyeltem, noha ujjaim közül két magasabb tétet jelölő zseton gördült alá, tompa koppanással pihenve meg az asztalon. - Tolakodó? Nos, az attól függ, miért érdekli. Vagy minden ismeretlen nővel így kezd "bájcsevejbe"? - fejemet kissé oldalra döntöttem, ahogy ajkaimra engedtem egy halovány, huncut félmosolyt. Érdekelt a pasas, ez kétségtelen. Elvégre, ha még annyira nem is tudtam letapogatni, hogy miféle is... nos, pont ez volt benne a kíváncsiság keltő. De ha már így esett... nem restelltem beszédbe elegyedni. Addig se Danán agyaltam... - A kérdésére a válasz egyszerű. Igen is és nem is. - hagytam ennyiben, lógva a válasz lényegét a levegőbe. A hazugság nem áll tőlem messze, de ebben a dologban értelmetlen volna. - És Ön? Régóta... - futtattam át rajta újra pillantásomat. Pontosan tudtam a választ a kérdésemre, de mindig is érdekelt, hogy az adott társalgó partner, hogy nyilvánul meg. Ebből is többet és többet megtudok róla. - ...dolgozik itt? Vagy csak beugrott? - tekintetemben félig megjátszott, ám de nem érzékelhető fény cikázott fel és alá, ahogy ismét a lapokra vezettem azt.
// Semmi gond ^^ Szép lassan, ahogy idő engedi És nem mellesleg, nekem nagyon tetszett a reagja, Mio Piccola Canaglia x) //
Bár nem állt kifejezett szándékomban rögtön az első pillanatban fürkésző tekintetet kivívni, mégis sikerült. Személyem varázsára és nem esetlegesen ügyetlen álcázásomra fogtam, ez kevésbé roncsolta a hiúságom. Automatikusan álltam munkába, cseppet sem kötött le a játék, ha csak külső szemlélő vagyok, távolról sem hoz lázba. A mozdulataim kissé gépiesek voltak, több éves gyakorlatról árulkodtak, s némi unalomról, a szemem azonban elevenen csillogott, a "préda" előkerítése megtörtént. Udvarias mosolyra húztam a szám a bella donna kérdésére. - Nem, de lássuk be, a környezet igencsak lecsökkenti az ismerkedés különböző finomabb formáit ilyen barbár, nyílt rohamra. Ami kellemetlen, de nincs mit tenni, majd továbbfejlesztem igéző-pillantás arzenálom, Addig azonban kénytelen ő i és én is ennyivel beérni a pókerasztalnál. A feleletre egy leheletnyi ránc jelenik meg a homlokomon, ám röpke időn belül el is tűnt, nem szándékoztam ennél jobban elárulni, hogy tetszett, amit hallottam. Titkolózik, talányos, némiképp hűvös, de nem úgy, mint Emily. Emily olyan, mint egy jégszobor, csodálhatod, ahogy szikrázik a napfényben, ám öleld át, s vagy te fagysz meg, vagy ő válik semmivé. Pontosan ez tette olyan vonzóvá. Az ismeretlen nőstény ellenben kékre festett láng volt. Megtéveszt, ha nem vigyázok, képes lenne megégetni is úgy, hogy közben ugyanilyen szenvtelen, nyugodt, kimért. Ez elismerésre méltó. Szerettem, ha egy nő nem csak dekoratív, de kihívást és kockázatot is jelent. - Jelenleg csakis Ön miatt vagyok itt - néztem mélyen a szemébe, miközben egyáltalán nem törődtem a pókerrel. Tettem a dolgom, de mechanikusan. - Kíváncsivá tett, hogy... egy ilyen vad szépség mit kereshet egy olyan szerény helyen, mint ez. Finom utalást tettem arra, hogy bizony érzem, hogy nem ember, sőt, azt is tudom, hogy nem a falkánk tagja. Keveset vagyok a hotelben, de attól még tökéletesen tisztában vagyok a falkán belüli dolgokkal. - Remélem, nem válik szeszélyessé, s éli ki féktelenül esetlegesen elfojtott vágyait.
- Tehát... - kezdtem bele a szavakba, mintha csak tényszerűen elemezni kívánnám mondandójának lényegét. Nem néztem rá, inkább egy újabb adag zsetont toltam be a közösbe. És persze az elmaradhatatlan póker arc. Most úgy fest dupla köröket futok vele. - ...Jól sejtem, ha azt merem állítani, hogy Ön tökéletesen simulékony tudna lenni, akármilyen formában is, csak a környezet nem szájízére való hozzá? - ajkaimról halkan, puhán gurultak alá a szavak, amint kéklő íriszeim lassacskán végigsimították felsője vonalát, hogy végül belemarjanak a férfi tekintetébe. - ...De valljuk be... - engedtem el egy alig érzékelhető sóhajt. - ...a hangsúly mégiscsak azon van, hogy becserkéssze a kiszemelt áldozatot. - szám szegletében egyetlen halovány, ám annál sunyibb mosoly villant fel, melyet a pillanat jókedvűen nyelt is el nyomban. Nos, kissé többértelmű a kérdésem, belátom. Noha, nem véletlen. Némi agytornába kétlem, hogy belehalna. Addig pedig nekem is akad időm egy újabb kortyot leönteni a torkomon, ha már italt kértem, nem árt, ha fogyasztom is. Kár volna itt hagyni... A kijelentése során azonban akaratlanul is megemelkedett bal szemöldököm, noha csak parányit, és alig néhány lélegzetvétel erejéig. Nem mondom, hogy nem tetszik a stílus, amit képvisel, ahogy azt sem, hogy feltétlen szimpatizálnék vele. Mindenesetre jól szórakozom még így is, időm pedig éppenséggel akad. Hogy a szándékai mire irányulnak valójában az pedig cseppet sem tudott meghatni. De azt minden zsigeremben éreztem, hogy az érdeklődése nem véletlenszerű. Alig pár hajszál választott el tőle, hogy határozottan ki merjem jelenteni: megtaláltam a farkasomat! Hisz annyira egyértelmű... - Értékelem a bújtatott jelzőt. - hangom bársonyosan csendült, mégsem volt több, mint egyszerű társalgási rítus. - És ebben az esetben bátran ki lehet jelenteni, hogy a megfelelő helyen járok. A szerénységet is tekintetbe véve. - újabb halovány mosoly táncolt fel ajkaimra, egészen cserfesre sikerült. Persze ezt sem hagytam ott sokáig mutatóba. Pillantásom ismét elszakadt a másikétól, mely során ujjaim közül a lapok is elszálltak. Néhány másodpercig az asztal feszes lapján pihegő zöld textilt pásztáztam, míg végül óvatosan hátradőlve, fejemet kissé oldalra billentve tekintettem vissza rá. Szavaira mosolyogni volna kedvem, és mélyen legbelül talán meg is tettem. Arcomon azonban egy izom sem rezdült meg. - Ilyen csak abban az esetben történhet, ha kellő okot kapok rá. - ugyan, nem azért jöttem, hogy felborítsam az egész kócerájt fenekestül. Egy rohadt bolhásra lenne szükségem, aki jelen esetben a Chicagoiakhoz tartozik. És minden okom meg van rá, hogy azt feltételezzem, talán ez a fickó ékes jelensége az említett falkának. Pláne mert, egy: itt dolgozik (legalábbis látszólag), vagy csak köze van a helyhez, ha már krupiét játszik. Kettő: nem halandó, és nem is őrző... Tehát nem kell nagyon sakkoznom. Három: az őslakosok nem hiszem, hogy ilyen könnyelműen flangálnának erre. Szóval, játszunk hát, ameddig jól esik... - Persze, sosem lehet tudni, hogy mifélék is azok az elfojtott vágyak. De biztosíthatom, kára nem származna belőle. - hajoltam némileg közelebb hozzá, míg az utolsó hangfoszlány is elhagyta a torkomat, majd löktem is vissza magam a háttámlához. - Mindenesetre, ha már így alakult... - túrtam tincseim közé, arcomat elfordítva a férfitól, jól álcázva a valós szándékaimat. - ...talán Ön is engedhet a láncain. Mondja... Hisz a sorsszerűségben? - igazából mindegy. A személye lényegtelen, csak az számít, hogy Chicago-i. És a nyakamat is rá merném tenni, hogy az.
Ránéztem, egyenesen a szemébe, majd tekintetem az egyik asztalnál ülő negyvenes pasasra siklott. - Remélem kitalál egyedül is - mondtam udvarias mosollyal az arcomon, a tag persze felháborodott, tiltakozott, de nem ma kezdtem a... szakmát. Kiszúrom a csalókat, az ilyenektől pedig feláll a szőr a hátamon. Az összes szerencsejátékos elleni szentségsértés, ha valaki olyan ügyetlenül próbál csalni, hogy lebukik. Ennél gyalázatosabb nincs a világon. Miután a kis közjátéknak vége lett, újból a nőstényre figyeltem. - Nos... hogy mire szolgáltatok okot, az csak öntől függ. Amikor közelebb hajolt, egy apró energiaszikrát lövelltem felé, amolyan "pimasz fruska, vissza!" felhanggal. Cseppet sem zavart a közeledés, de ezzel nem is a határt húztam meg, csupán becsengettem, hogy bizony, az vagyok, aminek sejt. Legalábbis kizártnak tartottam, hogy egy ilyen nő ennyi figyelmet és szót vesztegetett volna egy közönséges halandó férfira, ezzel mintegy lealacsonyítva magát is. Mi tagadás, mióta nem voltam ember, pontosan úgy kezeltem őket, ahogy az kellett. Más - felsőbbrendű - faj tagjaként pillanatok alatt ki lehetett szúrni a gyarlóságaikat, ez pedig taszított. Hasonló okokból kifolyólag nem gondoltam arra, hogy valaha is beharapjak bárkit. - Távol álljon tőlem, hogy megsértsem, bella donna, ezt azonban kétkedve fogadom. - Udvariasan, ámde kissé hűvösen mosolyogtam. Nem voltam egy megrögzött bizalmatlankodó, de akivel először találkoztam, ne várja, hogy minden szavának hitelt adok. Azzal, hogy valakit fenntartásokkal fogadtam, még nem ártott sem magamnak, sem másoknak. Addig nem feleltem utolsó kérdésére, míg véget nem ért a kérdés, akkor aztán letakarítottam az asztalt, egy időre beszüntetve a játéknak a lehetőségét is. Megvártam, míg minden fölösleges elem eltűnt a környékünkről, majd leültem a nő mellé. - Fortunában hiszek. A Sors a vesztesek és a bigottak kifogása a saját nyomorúságos életükre. - Rágyújtottam. - Azt se tartom... véletlennek, vagy épp a "Sors kezének", hogy mi itt most találkoztunk. Kényelmesen kígyózik ki a füst a számon, lassan, szinte kéjes élvetegséggel. Aztán elillant. Egy hosszú pillanatra lehunytam a szemem, ahogy ismét mélyet szívtam, élveztem, ahogy végigkaparta a torkom, majd tekintetemmel újra megtaláltam a nőstényét. - Miben lehetek szolgálatára? - kérdeztem némileg tárgyilagosabban, felöltve a testőr szerepét, s ezúttal már engedtem, hogy farkas mivoltom egyértelművé váljon, mind energia, mind illat szintjén. A szabályozást természetesen megvolt: maximum százharmincnak érzékelhetett.
A kis közjátékkal nem foglalkoztam, csupán tekintetem úszott el néhány másodpercig a megszólított fickó felé, mert mégiscsak nő vagyok, érdekelt. Másfelől pedig, szinte már ösztönös volt a mozdulat, ami hamar el is illant, hiszen a következő pillanatban már újra a másik arcát fürkésztem. A válaszára kissé összeszűkítettem íriszeimet, és ajkaimra felengedtem egy halovány, sejtelmes mosolyt, mely csak szélesedni tudott, mikor a kis energialöket megkörnyékezett. Nem rebbentem meg tőle, mondhatnám azt is, hogy ezzel ellentétesen, valamiféle jóleső önérzet fogott el. Nos, igen... A megérzésem ismét nem hagyott magamra. Noha... Nem kellett hozzá egy eget rengető agytorna... Végül lassú, finom mozdulattal dőltem hátra, továbbra is a másik arcának ezernyi vonását figyeltem, miközben belepusztítottam a megfáradt martinibe. - Nagyon jól teszi. Kár volna az első benyomást elrontani. - mosolyogtam rá vissza, negédesen, habár meglehet az én arcjátékom sem volt túl hiteles. A szavaim viszont annál inkább. Ezúttal nem volt kedvem, sem időm, sem indíttatásom arra, hogy lemeséljem a csillagokat is az égről, valami irdatlan nagy baromsággal körítve úgy, hogy még én is elhiggyem. Na jó, ez hülyeség, én is tudom, hogy ennyire még nem kattantam meg a farkaskodásom ideje alatt. Mikor a játék abba maradt, halkan szusszantam egyet, kósza tincseimet kisöpörve szememből, és vállaimról. Amint leült mellém, kék íriszeim fagyosan martak az övébe, mialatt némileg arrébb löktem magam. Nem mert zavart volna, vagy mert feszélyezett volna. Az sem volt opció, hogy büdösnek tartanám, vagy hogy éppenséggel tartózkodó volnék. Nem. Egyszerűen így jobban láttam az arcát. - Mert nyilván nem a sorsnak, vagy épp a véletlennek köszönhető. - kacagtam fel dallamosan, persze csak annyira, hogy ő hallja. - Okkal vagyok itt, ebbe Fortunának se lenne beleszólása. Esetleg abba, hogy épp Önbe botlottam. - pillantottam rá a gomolygó füstköd mögül, és erős indíttatást is éreztem arra, hogy én is rágyújtsak, de nem. Egyszerű az ok... Most nincs hozzá kedvem. Ezt a késztetést pedig hamar elcsendesítette az, amikor nagyobb belátást nyertem a férfibe. Épp elegendő volt, és tisztában voltam vele, hogy fele annyit se mutat, mint amennyit láthatnék, érezhetnék, de ennyi épp elég volt. Ha többet akarok kiszedni belőle, max "lenyúzok" belőle pár "falatot", ha úgy adódik... Szinte már élvezném, olyan rég nem volt ilyenben részem... - Nos... - köszörültem meg kissé a torkomat, és még közelebb is húzódtam hozzá, egész közel. Nem foglalkoztatott, ha zavarja, vagy ha feszélyezi. Az sem tudott volna meghatni, ha ezúttal ő vonul arrébb. - Hagyjuk a felesleges köröket kedves... - tekintetem mélyen belé vájt, noha ha nem árulja el a nevét, vagy valami hamis álnevet, az sem gond. - Ahmm... - tekintetem elszakadt róla, áthatón vizslatva végig a termet. Van itt pár fül, akikre nem tartozik ez a beszélgetés, és most a mentális szarságokhoz sincs kedvem, így visszafordulva a másikhoz, egészen a füléhez hajoltam. - Menjünk ki. - szavaim nyakszirtjén haltak el, ahogy még a suttogást is a leghangtalanabb formában intéztem felé, majd ahogy az utolsó betű is elhagyta ajkaimat, úgy fellöktem magamat, szemtelenül fogva rá a férfi kézfejére. - Jöjjön. - játszi könnyelműség, és némi cserfes mosoly kíséretében vontam magammal, ha engedte, hogy a továbbiakban odakinn folytassuk a beszélgetést. Remélhetőleg nem volt ellenére a helyváltoztatás, mert nincs kedvem egy farkasokkal teli helyen felnyomni a falra, és úgy "elrebegni" neki a "vágyaimat". Ehh...
Amennyiben sikerült kiérnünk az épület elé, első mozzanatként előperdítettem egy cigarettát és meggyújtottam, hátamat a nyirkos falnak döntve. - Egy telefonszámért jöttem, egyelőre. Hacsak, nem tudja azonnal megmondani merre találom azt, akit keresek. - fújtam ki egy töményebb füstfelhőt tüdőmből, ahogy egyik lábamat is felhúztam a falra. Így kényelmesebb. - Nem tudom még, mennyire akarom feltétlen beavatni Önt. Viszont... Ha jól gondolom, a Chichago-i falkához tartozik. És feltételezem, az alfája számát sem felejtette el. - mosolyogtam, kellemesen, ahogy fejemet kissé oldalra döntöttem a falhoz simítva. Íriszeimben a fény talán kérdőn, de még inkább választ várón, és remélőn csillant a másikra.
Pillantásom a kezemre simuló női kacsóra siklott, majd vissza a kék szempárra. Kifejezetten rajongtam a nőkért, azonban az eszemet nem a lábam között hordtam, s volt alkalmam azt is megtanulni, mivel jár, ha túl könnyen engedek egy-egy érintésnek, búgó hangnak, telt idomoknak. Miután ízelítőt adtam neki farkas mivoltomból, újból felhúztam a pajzsom, szikla szilárd, áthatolhatatlan burok volt, hála a vérvonalamnak, így újfent emberként tetszeleghettem. Nem szívleltem a halandókat, ám ez távolról sem jelentette, hogy ne tudnám eljátszani őket. - Csak ön után, signora - hajtottam fejet távolságtartó tisztelettel. - Követem, bármily sötét bugyrokba is vezessen - tettem hozzá mintegy szórakoztatásképp, ám hogy a magaméra, vagy az övére, az lényegtelen. Odakint a hideg levegő szinte belemart a tüdőmbe, ahogy mély lélegzetet vettem. Mikor a nőstény rágyújtott, az én bagóm akkor fogyott el, azonban szemernyi késztetést sem éreztem egy újabbra. - Kedves, hogy gondol a beavatásomra, de ne féltsen, ami érdekel, azt úgyis megtudom - mosolyogtam finoman, majd zsebre tettem a kezem, s az arcát fürkészve az én ábrázatomra egyre számítóbb kifejezés ült, cseppnyi gunyorossággal fűszerezve. - Sose tudtam fejből a számát - könnyed vállvonás -, s ha tudnám se árulnám el egy ismeretlennek, legyen bármennyire is... dekoratív. Most jött el az ideje a második cigarettának. Nincs is pompásabb egy közös füstölgésnél! - Ha beszélni akar vele, kénytelen lesz a Hotelhez fáradni. - Apró láng lobbant, a szál vége felizzott, egy slukk és finom füstpamacs. - Kívánja esetleg, hogy bejelentsem? A mostani körülmények között még egy túlbuzgó farkasunk a cél előtt keresztet vetne önre. - Kissé felszegtem az állam, mosolyom valamivel szélesebb lett. - Bocsásson meg, nem hiszem, hogy könnyen elbírnának önnel, signora, de sajnálnám, ha egy ilyen gyönyörű virágszál holnapra az enyészeté lenne. Amennyiben ez a felállás nem felelt meg neki, őszinte bánatomra hamar búcsút veszünk egymástól. Megkérdőjelezhetővé válna ugyanis a megbízhatóságom, ha kérdés és minden további nélkül telefonszámokat és egyéb apróságokat osztogatnék. Igaz, az még messze nem a világ, csakhogy Castornak telefonos zaklatók nélkül is több mint elég elfoglaltsága van. Emellett én se tudom, mire kéne a száma - valószínűleg ha tudnám, se adnám meg -, lehet, hogy mindenféle pipere holmit akarna rátukmálni... Vajon miért nem tartom ezt valószínűnek?
A némileg - megítélésem alapján - ironikus szavakra csak egy szelídebb, ámbár keserédes félmosolyt engedtem el. Semmilyen bugyrokba nem fogom vezetni, abban biztos lehet. Legalábbis kivételesen nem. Aztán ki tudja mit hoz még a jövő... Lehet még ez is megtörténhet. Persze, szándékomban továbbra sem áll. Ahogy kiértünk, csak remélni tudtam, hogy hamar túladunk ezen a beszélgetésen. Nem azért, mert ellenemre való figura lenne, nem. Csak így is elég sok időre hagytam magára Danát, és még a legkevésbé sem érzem úgy, hogy ennek itt van az ideje. - Nyilván. És nem is bánom. Viszont jelenleg az fontosabb, hogy beszélnem kell az alfájával, ha bízik bennem, ha nem. És mivel a számával, ahogy elnézem nem igazán fog szolgálni, amit voltaképpen megértek... Beérem az Önével is. Sőt, ez is felesleg. Azzal is megelégszem, ha holnap az említett hotel előtti parkban rámérne. És elvinne a célszemélyhez. - szusszantam egyet, ahogy kósza tincseimet arrébb toltam arcomból, és egy újabb adag füsttömböt toltam le a torkomon. - Kívánom? Nem szükséges, elég ha elvisz hozzá. De ha ez protokoll maguknál, az sem jelent problémát. - fejemet kissé oldalra döntöttem, ahogy folytonos odaadással fürkésztem a férfi arcát, ismételt ködös felhőket lehelve le ajkaimról. - Kedves Öntől. De kár aggódnia, valóban nem vagyok egy elveszett bárány, sem farkas bundában, sem anélkül. Ha mégis szükségesnek találja, hogy bejelentsen, mondja meg, kérem, az alfájának, hogy Miss Ammon keresi. Nem ismerhet, viszont, rossz szándék nem vezérel. - nyeltem egyet, ahogy ellöktem magam a faltól, a cigaretta csikket könnyedén nyomva el a megmelengetett helyemen, majd dobtam bele a legközelebbi szemetesbe, miután az tűz- és kártokozás mentes volt. Nem mintha számítana, nekem legalábbis. - Elöljáróban annyit mondanék, hogy van egy ajánlatom számára. Akár kéréssel egybekötött alkunak is lehet nevezni. - ajkaimon finom, lágy mosoly kezdett kirajzolódni, ahogy közelebb léptem a férfihez, nem foglalkozva vele, hogy ez mennyire zavarja, vagy hogy éppen mennyire nem fér már bele az ő tartózkodó magatartásába. Semmi szándékosság nem volt benne, egyszerűen én így létezem. - Akkor... áll a randi? - igazítottam meg a gallérjának szélét, óvatos mozdulatokkal, mielőtt még önvédelmi mutatványokba kezdene. A pajzsomat talán kissé lejjebb is engedtem, mielőtt sértőnek vélné a gesztusomat, ami voltaképpen számomra semleges momentuma volt a beszélgetésnek. - Szóóval, számíthatok magára holnap? Este. Fél tíz fele érkezem a parkba. - léptem el tőle, ujjaim közé fűzve a már megint tévútra kószáló tincseimet, hogy jobb vállam felé kényszerítsem őket. - Várni fogom. - tekintetem kellemesen villant a férfira, hogy még egyszer az elmémbe zárhassam arcának vonásait. Na nem mintha nehéz lenne megjegyeznem őt, de egy magamfajta nő, menjen biztosra. Azzal, ha a továbbiakban nem volt számomra mondani valója, úgy sarkon fordultam, és még a vállam fölül egyszer visszanéztem rá. - Ciao, Mr. Krupié. - kacsintottam is mellé egyet, majd egy csenevész mosoly kíséretében eltűntem a sötét éjszakai égbolt alatt...
Különösen szeretem a kártyajátékokat. Sokan gondolják azt tévesen, hogy ez a pakliról meg a lapokról szól. Nem. Nem arról szól. A póker például arról szól, mennyire jól tud valaki blöffölni, megizzasztani az asztaltársait. Láttam én már profi pókerbajnokságon úgy győzni valakit, hogy a lapjai semmit nem értek. Egyszerűen a társai elhitték, hogy nála vannak az aduk, és kiszálltak, nem mertek kockáztatni. Azt mondják, aki a szerencsejátékban jó, az a szerelemben peches. Ezzel a mondással tudnék vitatkozni. A pulttól ellépve indulok meg az egyik pókerasztal felé. Bal kezemet lazán Brioni szmokingom nadrágzsebébe csúsztatom. A jobb két ujjam közé fogva tartom magam mellett a karcsú nyakú kristály pezsgőspoharat, és a Dom Perignont. Megborotválkoztam. Teljesen. Igaz, hogy így még huszonötnek se tűnök, de ez kifejezetten előnyömre válhat ma este. Az emberek hajlamosak külső alapján ítélni – én is – és ránézésre nem az jön le rólam, hogy profi játékos lennék.. bár a magabiztosságomat egyáltalán nem palástolom. Dubaiban kezdtem pókerezni nevelőapámmal és a barátaival, aztán ezt a jó szokásomat nem hagytam el akkor sem, amikor Las Vegasban éltem. Ott minden este a játékról szólt. Voltak nagy bukások, de nyertem is… rengetegszer, pofátlanul magas összegeket. - Jó estét! – Amikor megérkezek az asztalhoz, minden tekintet rám szegeződik. Érzem, a méricskélésből a kimondatlan kérdéseket. Tízedikként ülök le az asztalhoz, a pezsgőspoharat és a pezsgőt az asztal szélére téve. Belső zsebemből kiveszem a Dubai Iszlám Emirátusok bankjának platina kártyáját, és a hozzám lépő osztósegéd ezüsttálcájára helyezem. - Négyszázezerrel szállok be. - A segéd láthatóan zavarba jön. Enyhén közelebb hajol hozzám, miközben én lazán megigazítom a mandzsettám. - Dollárral, uram? – Kérdez vissza. Lassan ráemelem a tekintetem. – Igen. Miért, lehet mással is? - Nemlegesen megrázza a fejét, aztán elmegy, hogy intézze az utalást, és a zsetonokat. Az játékostársak mocorogni kezdenek ültükben. Egy csinos hostess lány lép hozzám, mosolyogva tölt a poharamba a pezsgőmből, de amikor a pohár fele megtelt, kezemet a csuklójára helyezem egy pillanatra. - Elég, köszönöm. – A zsetonok nemsokára megérkeznek. A segéd kipakolja elém őket. A számhoz emelem a poharat, és iszok egy kortyot a Dom Perignonból. Kezdődhet a játék..
Már a legutóbb is idejét láttam annak, hogy kicsit kikapcsolódjak, de az eltelt néhány hónap eseményei most megint előhozták belőlem ezt a vágyat. Igaz, hogy a régi tomboló énemnek szinte már nyoma sem volt újabban, de azért valahol mélyen mégiscsak ott rejtőzött még a polgárpukkasztás királynője, aki régen is voltam. Élveztem én azt, hogy fontos szerephez jutottam a falkán belül és felelősséget is kaptam mellé, de azért mégis szükség volt a kikapcsolódásra. Főleg, hogy Olen és én már nem vagyunk együtt. Igen, már nem vagyunk. Ezzel kénytelen voltam szembenézni, kénytelen voltam elfogadni. Még ha nem is volt egyszerű, de muszáj volt megtennem, mert egyszerűen ezen nem lehetett változtatni. Nem mondom azt, hogy esetleg a jövőben nem lehetett valami változás ebben az ügyben, de egyelőre megint egyedülálló hölgyemény lettem, és ez adott némi felhatalmazást is arra, hogy kikapcsolódjak. Még az sem zavart, hogy egyedül kell ezt tennem, mert ha tömegbe megyek, akkor már nem vagyok egyedül, igaz? Persze jó lett volna, ha Yetta is itt van, de csak úgy Anchorageból nem tartottam valószínűnek, hogy átruccanna egy görbe este miatt. Még akkor sem, ha én kérném, és azt mondanám, hogy nagyon nagy szükségem van rá. Darrent meg inkább eszembe sem jutott elhívni, mert a bátyám néha őrültebb, mint én. Ez a gondolat megmosolyogtatott, miközben egy utolsó pillantást vetettem a tükörképemre. Pazar! Igazán kitettem magamért, még akkor is, ha kicsit merészre sikeredett a ruhaválasztás. Túl régen volt már, hogy ilyesmit vettem fel. Az irodába mégsem bújhattam efféle holmikba, sem a betegeim előtt, úgyhogy most itt volt a tökéletes alkalom rá. Illett hozzám, tökéletesen rám simult, egyszóval kifogástalanul festettem, és igazán jól is éreztem magam. Olyan régóta most először! Az meg már csak hab volt a tortán, hogy a falkák egyesülése óta végre nekem is lett bejárásom a Goldenbe. A városba azért bevitettem magam valakivel, akit elkaptam a Lakban, onnantól pedig enyém volt a pálya. A ma este a szórakozásé kellett, hogy legyen, nem pedig az aggodalomé, vagy a túlzott agyalásé. Mostanság ugyanis szokásommá vált mind a kettő, alaptermészetemtől eltérően. Kezdtem is már kétségbeesni, hogy nincs meg bennem az a lány, aki a bulikért élt-halt, de majd ma este kiderül, hogy mennyire reménytelen a helyzet. Mindig is rajongtam valahogy az elegáns helyekért, így nem meglepő, hogy ajkaimon elbűvölő mosoly jelent meg, amint beléptem. Hamarosan kerítettem is egy pohár pezsgőt az ujjaim közé, azzal felszerelkezve libegtem tovább az emberek között, ijesztően magas sarkaimon. Hol itt, hol ott dobtam egy mosolyt a felém pillantó embereknek, mire végre eljutottam a pókerasztalhoz. Azt ugyan nem mondanám, hogy halálosan rajongtam a játékért, de az tény, hogy játszani tudtam, ellenfélnek pedig egyenesen borzasztó voltam, mivel nem ismertem azt a szót, hogy vereség. Még szerencse, hogy a pénz legalább nem akadály. - Szép estét, uraim! – egyetlen üres szék maradt csupán, aminek a hátán megtámaszkodtam, csípőmmel féloldalasan nekidőltem. Ajkaimon ellenállhatatlan mosoly futott végig, ahogy felmértem a terepet. Csodás este kezdete ez, éreztem a zsigereimben! – Remélem, nem bánják, ha csatlakozom! – természetesen, ha bánták, én abban az esetben is kecses mozdulattal foglaltam helyet. A ruha ugyan felcsúszott egy kicsit a combomon, de oda se neki! Elegánsan felkönyököltem hát, a pezsgős poharat a számhoz emeltem, minden játékostársat egyesével vizsgálva meg. Mivel korábban már kértem néhány zsetont, így az hamarosan várható volt.
Rahim Alidad
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija
Ha akartam volna, se kerülhette volna el a figyelmem a kecses léptekkel felénk közeledő nő feltűnő alakja. Tökéletes csípővonalán finoman ráncolódott az érzéki rubintvörös anyag, ami merészen volt dekoltált. A pezsgőm fölött mértem végig futó pillantásommal. Kiváló megfigyelő vagyok, ezért nem kell senkit hosszan bámulnom ahhoz, hogy következtetéseket vonjak le. Imádom a szőke nőket.. na de melyik keleti férfi ne imádná a hamvas bőrű szőkéket, amikor a mindennapokban mi a perzsa asszonyokhoz szoktunk hozzá? Emlékszem az első szőke lányra, akivel találkoztam. Kilenc éves voltam, nevelőapámékkal egy családi délutánra voltunk hivatalosak az Ausztrál nagykövetségre, Teheránban. Nevelőapám a világ minden táján érdekelt vállalatával építkezések kivitelezésében. Régen is jól menő üzlet volt ez számára, manapság pedig, amikor Dubaiban is rohamléptekkel húzzák fel egymás után a felhőkarcolókat, dúsgazdaggá teheti azokat, akik hozzá hasonlóan remek pozíciót töltenek be a társadalmi életben. Nevelőapám gyerekkoromtól kezdve arra tanított, hogy az egyik legfontosabb alap a biztos jövőhöz a kapcsolatépítés, amit nem lehet elég korán elkezdeni. Nicole. Ez volt a neve a méz szőke hajú, fehérbőrű lánynak, akivel azon a délutánon megismerkedtem. Ha lehet egy gyerek esetében szerelem első látásról beszélni, akkor az én esetemben ez történt. Mind a mai napig azt mondom, ha elvennék egyszer egy nőt.. az Nicole lenne. Kár, hogy semmit se tudok róla. A zsetonjaimat igazgatom, amikor az iménti tünemény megáll az asztalnál. Felpillantok rá, pont velem szemben áll. A testbeszéde könnyedségről árulkodik. Olyan nő, aki egyáltalán nem esik kétségbe attól, ha férfiakkal kell felvennie a harcot. Természetesen mint minden társaságban, itt is van olyan hímsoviniszta alak, aki nem lát az asztalánál szívesen egy nőt. Jelen esetben ez egy testes, verejtékcseppjeit a homlokán olcsó műszálas zsebkendővel törölgető férfi. Harmincas évei vége felé járhat, de erősen kopaszodik, és az alkatára egyáltalán nem illeszkedő öltönyéből arra következtetek, hogy valami lecsúszott tőzsdeügynök lehet, aki a tartozásait az uzsorásoknak, ma este akarja itt összeharácsolni. Olyan Bobby-s feje van, ezért el is nevezem magamban Bobby-nak. Bobby megköszörüli a torkát, koktélvirsli formájú ujjaival megigazgatja a nyakánál a nyakkendőjét, majd félhangosan megszólal, mikor a csinos hölgy leülni készül. - A másik asztalnál játszanak a nők. – Nyalta meg cserepes ajkait, és fejével a szomszédos asztal felé bökött. Egy pillanatra én is oda néztem, aztán ujjaimat összefűztem a zsetonvárosom előtt, és Bobbyhoz fordultam. - Csak nem attól fél mister.., hogy elveri egy hölgy? – Vigyorom már-már a pimaszság határát súrolta, nem különben tekintetem, amiből sütött, hogy élvezem Bobby kellemetlen helyzetbe hozatalát. - Engem? Nem. Dehogy! – Mentegetőzött feltűnő hévvel, ruhazsebkendőjét rondán begyűrve a zsebébe. - Akkor semmi akadálya, hogy a kisasszony leüljön közénk, hiszen ha jól vettem észre, az a hely még szabad. – Dőlök hátra kényelembe helyezve magam. Bobby összeszorította a száját, mitől ajkaiból kiszaladt a vér.. de nem szólt semmit. Mikor az osztó leosztotta az első lapokat, egyik kezemmel takarva azokat emeltem meg enyhén, hogy láthassam őket. - Call. – Leemelem a zsetonvárosról az első kör licitjét, és az asztal közepére csúsztatom. Miközben visszaegyenesedek, az előttem ülő nő bájos vonásaira ugrik pillantásom, akit megajándékozok nyílt, rosszfiúsnak szánt mosolyommal… ami valóban az lehetne, ha nem borotválkoztam volna meg, így inkább tűnik egy csibészes kölyökvigyornak.
Alapvetően nem vagyok én feminista hajlamokkal túlfűtött, ám az efféle udvariatlanságot valahogy sohasem viseltem túlzottan jól. Nem tehetek róla, időnként kicsit heves volt a vérmérsékletem, és az sem állt tőlem távol, hogy kimondjam azt, amit gondolok. A férfit egyébként, aki az orra alatt motyogott, én Malacpofának neveztem el magamban, csak semmi előítélet ugyebár! Ajkaimon még mindig ott ült a mosoly, tekintetem azonban úgy villant meg, mint egy ragadózónak, amikor felé fordítottam a fejemet. - Elnézést, hogy mondta?! – hangom egyelőre kimért volt, arcom ártatlanul bájos. Ó, ha tudta volna, hogy milyen örömmel verném bele a fejét ebbe az asztalba, szerintem jobbnak látta volna, ha távozik. A disznók amúgy sem valami okos állatok, úgyhogy nem is meglepő, hogy nem jött rá egyből, hogy jobb lenne vigyázni. A kinézetem ellenére sem buta liba nem voltam, sem megfélemlíthető nőcske. – Milyen kedves, hogy felhívta rá a figyelmem! – negédesek voltak szavaim, ám valahol mögötte ott volt az a maró gúny, ami sértődött állapotomban mindig előbújt belőlem. – Talán úgy gondolja, hogy nem elég jó a pénzem ahhoz, hogy annál az asztalnál játsszak, ahol csak kedvem tartja? – próbáltam kicsit hergelni, kicsit kóstolgatni, amíg a nagyjából velem szemben ülő férfi meg nem szólalt. Ezúttal már ő vonta magára a figyelmemet, mire kapott is hálából egy szívből jövő, lehengerlő mosolyt. Nem voltam az a típus, aki gyámolításra szorulna, de erre talán hamarosan ő is rá fog jönni, meg a többiek is. Vagy nem, és akkor megőrizhetem azt a látszatot, ami a mai estén fenn akartam tartani. Szerep volt, semmi más, noha nem felderítőként jöttem ide. - Ha gondolja, azokhoz a hölgyekhez még nyugodtan csatlakozhat, amíg nem késő! – ajánlottam fel elegáns mozdulattal kínálva neki a távozás lehetőségét. Másik kezemmel a számhoz emeltem a pezsgőspoharamat, hogy így rejtsem el az ajkaimon végigfutó mosolyt. Azzal a lendülettel pillantásom máris megállapodott önkéntes megmentőmön, de mire a korty legördült a torkomon, máris másra koncentráltam. Megérkeztek ugyanis a zsetonok, amiket még korábban kértem. Hátamat tehát kihúztam, a pókerarcot magamra rántottam, ebben legalább már profi vagyok. - Köszönöm! – emeltem végül üdvözlően a lovag felé a poharamat, és csak egy újabb korty után tettem le, hogy immár én is a játékra koncentrálhassak. Nem flörtölni ültem le, bár az is bizonyára roppant szórakoztató móka lett volna. Ezzel a gondolattal eljátszva én is megnéztem a számomra kiosztott lapokat, akárcsak az asztal mellett ülő társaim. Mikor megéreztem a méregető pillantást, lustán emeltem én is a tekintetem a férfira, finom ívű szemöldökömet egy egészen kicsit felvontam kérdőn. - Úgy látom, hogy önnek nem derogál egy nő jelenléte a pókerasztal mellett! – jegyeztem meg búgó hangon, miközben ráérősen számolgattam az előttem lévő kupacokból a zsetonokat. Nem akartam én sehová sem sietni, amúgy is kikapcsolódni jöttem és nem véresen komolyan venni ezt a játékot. Az már mellékes, hogy veszíteni még ennek ellenére sem szerettem. – Raise! – jelentettem ki végül magabiztosan, miután betoltam a megemelt tétet az asztal közepére, a többihez.
Rahim Alidad
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija
Bobby zavartan mocorgott ültében. Láttam rajta, hogy szeretett volna visszaszólni a nőnek, de nem volt benne akkora bátorság, hogy tényleg meg is tegye. Utálom az ilyen férfinek csúfolt szerencsétlen flótásokat. Halvány fogalma sincs róla, hogy kell bánni egy nővel, hogy kell viselkedni hölgyek társaságában. Sokszor éri vád az arab társadalmat, hogy nem bánnak jól asszonyaikkal. Nem vagyok született Iráni, hiszen a szüleim amerikaiak, mégis inkább érzem magam keleti férfinek, az arabok közül valónak.. mint nyugatinak. Eddigi életem mondhatni kétharmadát éltem keleten, ezért tudom, hogy az ottani férfiak –ahogy nevelőapám is nevelőanyámmal- tisztességgel gondját viselik asszonyaiknak. Az a férfi, aki nyomorba taszítja asszonyát, börtönbe vethető. Persze a nyugati sajtó szeret az ilyen dolgokról hallgatni, az igazságot pedig elferdíteni, és téves képet mutatni a keleti világról. Valószínűleg mert így áll valaki.. valakik érdekébe. Én szeretem a tenyeremen hordozni a szebbik nem képviselőit, viszont nem ígérek semmi olyat, amiről tudom, hogy úgyse tudnám betartani. Egyáltalán nem érzem úgy, hogy megértem volna egy komoly kapcsolatra. Nem siettetem, bőven ráérek. Fiatal vagyok még, és szeretnék szórakozni, mielőtt családot alapítanék.. mert család az kell. Valakire hagyni a földi javakat, valakire.. aki a saját vérem. - Természetesen nem gondolom úgy! – Mordult fel Bobby. A feje már olyan vörösen lángolt, hogy attól tartottam, menten agyvérzést kap, és elrontja az egész estémet. Be kell vallani, a szöszi elég jól helyre tette, ami eléggé imponálóan hat rám. Szeretem, ha egy nőnek van stílusa, és neki hallhatóan elég kifinomult. Felkeltette az érdeklődésem, szeretném jobban megismerni. Ha csak a dekoltázsára nézek –bár esküszöm, próbálom nem bámulni, de pont előttem ül, és elég nehéz nem oda nézni- már forr a vérem. Én is megemelem kicsit a poharam felé, jelképesen koccintva vele arra a győzelemre, amit Bobby ellen aratott. Nem hiszem, hogy az én érdemem lenne. Alapvetően ő volt az, aki helyre tette. Az első körben két játékostársunk is bedobta a lapjait. Valószínűsítem, hogy nagyon szerencsétlen leosztásokat kaphattak. Én nem panaszkodhatok, bármi kisülhet még belőle… ráadásul lehetőségnek ott van még a blöff is. Kockázatos, de néha az is be szokott jönni. Aki mer, az nyer. Vagy nem. A nekem szánt megjegyzésére elmosolyodok. – Jól látja, hölgyem. Egy szép nővel közös asztalnál helyet foglalni mindig megtisztelő. – Kacsintanék, ha a hely és az alkalom megengedné, de se a hely, se az alkalom nem megfelelő ilyen bizalmaskodásra. Tudom, hogy milyen társaságban hogy illik viselkedni… szemben Bobby-val, akinek a tekintete beköltözött a szöszi dekoltázsába, mióta elkezdődött a játék. Férfi vagyok, én magam is szívesen pihentetném ott a tekintetem… az arcom… szívesen megérinteném bőre bársonyát… szóval, na mindegy… a lényeg, hogy nem vagyok tapló vele ellentétben.. és már engem zavar, hogy annyira feltűnően bámulja a melleit. Jelentőségteljesen Bobby-ra pillantok, ugyanis mindenki rá vár. Ekkor kap észbe, és köhögve dobja be az emelt összegnek megfelelő zsetonjait a közösbe. - Gyakran jár ide? - Kérdezem a szemeibe pillantva, majd az osztó által kirakott következő lapra vetek egy futó pillantást, mintha az nem is lenne olyan érdemleges számomra, minthogy megkapjam a feltett kérdésemre a választ.
Szinte fel sem vettem azt a viselkedést, amit Malacpofa produkált irányomba, hiszen rengeteg ilyen fazonnal találkoztam már. A legtöbbször igazából könnyedén leszereltem őket, csak úgy, mint azokat, akik rám hajtottak időnként. Persze mióta nem mozdultam ki olyan sokat, azóta erre nem volt különösebben probléma, de előtte akadtak húzósabb esetek. Ilyenkor rendszerint vagy én törtem be az illető orrát, vagy valaki más tette meg helyettem, míg én nagyszerűen szórakoztam a jeleneten. Tudom, néha kicsit gyerekes tudok lenni, de melyik nőnek ne lenne imponáló, ha a férfiak ölre mennek érte? - Akkor semmi probléma! – fordultam még utoljára a férfi felé, ajkaimon elbűvölő, mégis veszélyt sejtető mosoly villant. – Foglalkozzon inkább azzal, hogy megtegye a tétet! – képes voltam mindezt olyan ártatlanul elmondani, hogy még magamat is megleptem volna az alakítással, ha külső szemlélőként nézem végig. Közben azért a fesztelenségem megmaradt, másként talán nem is lettem volna képes megjelenni itt egy ilyen kaliberű ruhában. Ez a gondolat előcsalt belőlem egy leheletnyivel szélesebb mosolyt, amit gyorsan palástoltam is a pohárral, amikor ittam egy kortyot a pezsgőmből. A továbbiakban megpróbáltam élvezni a kezdődő játékot és az azzal járó izgalmat, amely végigszáguldott a testemen. Úgy váltam egyre fesztelenebbé – már ha eddig volt is bennem némi ellenérzés -, ahogyan teltek a percek. Egyébként is szimpatikusnak és elég megkapónak találtam a velem szemben ülőt ahhoz, hogy időnként magára vonja a figyelmemet. Nálam amúgy sem lehetett tudni soha, hogy ez jó, vagy inkább rossz dolog. Annyi bizonyos, hogy ő nem éppen azt kapná tőlem, amire talán első pillanatban gondolt így ránézésre. Általában az emberek tévesen szokták megítélni a társukat, de igazán nem lehetett volna hibáztatni egyik férfit sem. Pontosan annak tűntem most, aminek látszani akartam; buta, könnyen kapható szőke libának. A meglepetéseket ugyanis mindig jobban kedveltem. Még akkor is, ha a korábbi határozott megnyilvánulásom talán torzította kicsit a képet. - Nocsak, vannak még úriemberek! – próbáltam meglepett, mégis elismerő arcot vágni. Fogalmam sincs, hogy mennyire jött össze, de nem is volt lehetőségem sokkal tovább gondolkodni ezen, mivel nekem is feltűnt a rám tapadó tekintet. Hogyne tűnt volna, a farkasomat annyira irritálta, hogy valahol belül morgott és frusztráltan járkált fel-alá. – Milyen kár, hogy ez nem mondható el mindenkiről… - ezúttal a megjegyzésem már célzott volt, de még mindig nem néztem rá a férfira. – Megtenné, hogy nem bámul ennyire feltűnően? Helyette inkább a lapjaival foglalkozzon! – csak a végére pillantottam fel közvetlenül Malacpofára. – Legalább már értem, hogy miért akart másik asztalhoz ültetni. Nem túl nagy erény, ha ilyen könnyű elterelni a figyelmét, mondták már? – cseverésztem tovább, időnként cinkos mosolyt küldve korábbi hős lovagom felé. - Nem mondhatnám, pedig itt lakom már egy ideje – vonogattam a vállaimat nemes egyszerűséggel. Kifinomult akartam lenni, azt meg végképp nem mondhattam, hogy korábban ez volt a másik falka területe. Máskor lehet, hogy ez a férfi fel sem figyelt volna rám, bár furcsa ez. Ha egy nő szép, akkor szerintem még egy zsákban is az, de ez csak az én véleményem. – Vegast jobban kedvelem! – tettem hozzá mosolyogva. Igazából nem sűrűn fordultam meg Las Vegasban, de jól hangzott és akár igaz is lehetne. Közben szépen végignéztem a lapjaimat, aztán lefelé fordítottam őket, úgy pillantottam fel közvetlenül a szemközti férfi szemeibe. - Maga nem idevalósi, igaz? – kérdeztem rá kerekperec, mintha én mindent olyan jól tudnék. Igazából úgy látszott, mintha a bőre alatt is pénz lenne, úgyhogy valószínűleg már kiszúrtam volna korábban is, ha itt él.
Rahim Alidad
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija
Szerintem Bobby egyáltalán nem volt tudatában annak, hogy a velem szemben ülő csinos nő szavai neki szólnak. Ritkán látok ekkora barmokat… de most komolyan.. kiállításon mutogatni lehetne. Ha ilyen társaságba jön, legalább viselkedne a környezetének megfelelően, mert így csak magát járatja le, de meglátásom szerint ez se tűnik fel neki. - Erényes nők nem vesznek magukra ilyen göncöket. – Azt hiszem sikerült Bobby-t kellően felidegesítenie asztalunk egyetlen hölgytagjának. Bobby dacosan emelte savókás tekintetét a nőre, mintha épp most taposta volna meg a férfiasságát, és revansért habzana a szája. Többen is felhördülnek a szavaira az asztalunk körül. A mellettem ülő korosabb, konzervatív úr felállni készül, de mielőtt megtenné, kezemet jelentőségteljesen az alkarjára helyezem, hogy maradjon csak a helyén. - Az úr milyen értékben váltott zsetonokat a ma esti játékhoz? – Az osztóhoz intézem a kérdésem, és kezemet nyugalomra intve emelem meg kissé az asztalról a hölgy felé, hogy ha vissza kívánna szólni a férfinek, ne tegye. Az ilyenek imádnak szájkaratézni, teljesen felesleges lesüllyedni a szintjére, és leállni vele vitatkozni. Az osztó odainti magához a segédjét, ezekkel a dolgokkal inkább ő van tisztában. - Százezerrel, Uram. – Kapom meg viszonylag hamar a választ. Könnyed mosolyt öltve az arcomra bólintok, aztán hanyagul leemelek a zsetonvárosom egyik tornyából százezernek megfelelő mennyiséget, majd Bobbyra pillantva egy mozdulattal odavetem elé a zsetonokat az asztalon… ahogy galambokat etetnék a Szent Márk téren. - Ajándék, amennyiben most azonnal feláll, és távozik. – Bobby szemei mohón megvillannak a zseton láttán, de aztán habozni látszik… ezért még egy tízezresnek megfelelő zseton odapöccintek elé. Szánalmas a jelenet, ahogy gyorsan odakotorja maga elé a zsetonokat, és szinte feldöntve a bársonnyal borított karosszéket feláll az asztaltól, majd a kasszához siet vele, otthagyva a kártyáit az asztal szélén, mintha csak toalettre ugrott volna el, s nemsokára visszajönne. Zavart csend telepedik az asztalunkra, még a másik asztaltól is odavonzza a figyelmet az imént lejátszódó jelenet. Én úgy teszek, mintha semmi se történt volna.. mert nem is történt. Nem érdemel se több szót, se több gondolatot az eset. - Vegas a sose nyugvó város. – Mosolyodok el, majd felpillantok a nőre. - Járt már a Wynn éjszakai bárjában? – Kérdezem csak úgy mellékesen, de persze nem véletlenül… az történetesen az én tervezői munkámat dicséri. Most miért tagadjam? Elég büszke vagyok rá, nagyon jól sikerült munka, mint minden.. amit eddig csináltam. Minden beképzeltség nélkül. - Csak részben. – Emelek le néhány zsetont, majd betolom középre.. emelve a téten. - Úgy tervezem, hogy egy ideig maradok. – Dőlök hátra újfent, pillantásom az ajkaira, onnan pedig a szemeire siklik. - Mit gondol az esélyeimről? – Teszem fel szándékosan félreérthetően a kérdést, amivel a játék végkimenetelére célzok, de hogy még jobban összezavarjam – már ha tudom -, egy pimasznak ható sanda félmosolyt is megeresztek, mielőtt az asztalon nyugvó lapjaimon babrálni kezdenék az ujjaimmal.
Igazából ez a férfi egyáltalán nem ért annyit, hogy felhúzzam rajta magam, úgyhogy inkább úgy álltam hozzá, hogy kicsit feszegetem a határokat, addig is nem unatkozom annyira. Nem voltam én gyámolításra szoruló kislány, ezt szerettem általában minél előbb tisztázni. Még akkor is, ha időnként jó dolog volt, hogy valaki annak nézett. Malacpofa azonban beletrafált, az olyan nők nem úgy öltöznének, ahogyan én ma itt megjelentem. Azért kíváncsi lettem volna, hogy milyen arcot vágna akkor, ha megtudná, hogy milyen fontos pozíciót foglalok el civilként, és milyen elegánsan vagyok képes felöltözni. Valószínűleg köpni-nyelni nem tudna akkor sem. Amikor a velem szemben ülő férfi felemelte a kezét, csak a szemöldökömet vontam fel, de nem reagáltam rá neki semmit. Mintha meg sem láttam volna, félvállról vetettem oda a szavaimat annak, aki beszólt nekem. - Igen, ebben igaza van. Az erényes nők valóban nem vesznek fel ilyen ruhát… ám én egy percig sem állítottam, hogy az volnék – ajkaimon megjelent egy kissé gonosz, csábító mosoly. Ugyanez maradt akkor is, amikor a lovagomra pillantottam néhány másodperc erejéig. Nagyon nem szerettem, ha belém akarták fojtani a szót akkor, amikor éppen beszélni akartam. Márpedig egy ilyen megnyilvánulást igazán nem hagyhattam reakció nélkül, szerintem másnak sem ment volna. Innentől kezdve azonban érdeklődéssel figyeltem az eseményeket. Nem nagyon értettem, hogy miért akarta eltávolítani innen Malacpofát a pasas, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy zavart. Csak azt bántam, hogy innentől kezdve elmegy az egyetlen olyan, akiben némi szórakozásra lelhettem az elmúlt néhány percben. Nem lepet meg, hogy végül Malacpofa fogta magát és távozott az asztal mellől. Pont ilyen gyenge jellemű, semmilyen alaknak gondoltam őt már első pillanattól kezdve, és úgy látszik, hogy jó volt a megérzésem már megint. Csak ér valamit az a pszichológusi diploma, igaz? - Így van… - reagáltam kisvártatva, már csak azért is, hogy oldjam a csendet. Engem egyáltalán nem hozott zavarba a szituáció, azt meg nem szerettem soha, ha megfagyott körülöttem a levegő. – Bár New Yorkra is ezt mondják – mosolyodtam el szélesen. Ott is volt már jó pár kalandom, az egyik történetesen Emmával. Lehet, hogy illene már találkoznom vele a közeli jövőben? Ezen a gondolaton néhány másodpercig elmerengtem ugyan, de a szám máris válaszra nyílt. – Igen, azt hiszem, hogy egyszer jártam már ott. Egész kellemes hely – bólintottam is egyet mellé, ezzel erősítve meg szavaimat. - És milyen indíttatásból költözött fel északra? – kíváncsi vagyok, de ezt soha nem is tagadtam. Szerettem megtudni az emberekről apróságokat, néha magamban még azzal is eljátszottam, hogy esetleg megpróbáltam kitalálni, ki mivel foglalkozhat, milyen lehet. Kis történeteket az emberek köré, aztán vagy bejött, vagy nem. – Az esélyeiről? – kérdeztem vissza felvont szemöldökkel, amint újra a férfira néztem. – Azt, hogy egyáltalán nem rosszak… de ellenem nem nyerhet. Semmilyen téren – ragadozó mosolyom máris felkúszott az arcomra, szemeim kacéran csillantak meg. Te jó ég, hogy mióta nem engedtem már teret ennek az énemnek, valami félelmetes. Kicsit bevallom, hogy hiányzott. Közben megemeltem a poharamat, hátha valamelyik erre járkáló pincérnek feltűnik és teletölti nekem újra, ha már fizető vendégként lebzselek itt.
Rahim Alidad
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija
Miután sikerült kiiktatnom a zavaró tényezőt, sokkal lazábbra vettem a figurát. Akik rontják a levegőmet, vagy a hangulatomat… azokat igyekszek minél hamarabb eltávolítani a környezetemből. Természetesen nem ások el senkit a föld mélyére. Az én módszerem sokkal kifinomultabb ennél. Az emberek gyengepontjait könnyű megtalálni, és általuk irányítható válnak.. mint azt Bobby esete is hűen tükrözte. Nem is foglalkozok vele a továbbiakban. Az előttem ülő jelenség kellően magára vonja a figyelmem, hogy ne agyaljak azon a tahón. Amellett, hogy gyönyörű a haja, és az idomai látványa is megmozgatják az amúgy sem szegényes fantáziámat.. el kell ismernem, hogy nagyon finomak és lágyak a vonásai. A finom kis állvonala, az ajkai tánca miközben beszél.. tekintetének éles villanása.. igazán egyedivé varázsolják arcszerkezetét. Jó szemem van az értékek felismeréséhez, és ez a nő értékesebb annál, minthogy bárki egy darab húsként.. élvezeti cikként bánjon vele. Az ilyen nőket megtiszteltetés boldoggá tenni, éreztetni minden porcikájukkal tökéletességüket. Dugni az állatok is tudnak, ahhoz nem kell nagy tehetség. Én hódítok. Sokszor csak egyetlen éjszaka erejéig, de soha nem vezetek félre senkit. Még ha csak futó kalandról van szó, akkor is úgy bánok a partneremmel, mintha ő lenne a világ legcsodásabb nője, akinek alanyi megjár a kényeztetés… s valóban így is van! Azokban az órákban minden hódolatom és figyelmem csak azé a nőé. Nekem ez így tökéletesen megfelel. - New York is különleges a maga módján. – Bólintok. Az nem lep meg, hogy ott is megfordult… minden Amerikai megfordul ott életében legalább egyszer. Már ha a csinos nő amerikai, mert ebben se lehetek teljesen biztos.. főleg ha magamból indulok ki. Látszólag a játék már nem is érdekel annyira. Mikor az osztó felfedi a következő lapot.. egy könnyelműnek tűnő gyors pillantást vetek csak rá. - Örülök, hogy elnyerte a tetszését… - Válaszolok magabiztosan, mégis könnyedén.. a szám szegletébe pedig sejtelmes mosoly varázsol gödröcskét. - Szeretném megismerni a környéket, és a helyieket. És… természetesen dolgozom is. – Szép lassan megfogyatkoznak a játékos partnerek körülöttünk. Már csak öten ülünk az asztalnál. Úgy vélem a többieknek nem kedvezett a lapjárás, és nem mertek több pénzt kockára tenni. A magabiztos választ nem állom meg nevetés nélkül. Semmi gúnyos él nincs nevetésemben, inkább az elismerés. - Kedvelem a magabiztos nőket... – Szólalok meg aztán, miközben egy kézmozdulattal betolom középre az összes zsetonomat. - All-in. – Jelentem be, közbeszúrva beszélgetésünkbe, majd vissza is kanyarodok oda, ahol félbehagytam azt. - …tudják mit akarnak, és azt is, hogy érhetik el azt. – Dőlök hátra teljes nyugalommal, kezembe veszem a pezsgőspoharat, és megiszom az italom maradékát. A három férfi közül ketten bedobják lapjaikat.. a harmadik bekér plusz annyi zsetont, hogy versenyben maradhasson a végső körre. Már csak a nő van hátra. Egy percig se kérdéses számomra, hogy ő is versenyben fog-e maradni. Meglepne, ha a célvonalban meghátrálna. - Mire költené, ha nyerne? – Klasszikus kérdés, talán közhely.. de tényleg érdekel, hogy mit kezdene vele. Ujjaim rásimulnak lapjaimra, készen arra, hogy felfordítsák azokat.
Nem nagyon akartam hosszú időt eltölteni azzal, hogy fennakadjak a történteken. Helyette jobban érdekelt a játék, amit meg akartam nyerni. Döntetlenben úgysem egyezhetünk majd ki, de számomra a második hely is éppen annyit jelentett volna, mint az utolsó. A lényeg, hogy vesztesként távozik az ember az asztal mellől, mert egyetlen ember van csupán, aki megnyerhet egy játszmát. - Ezek szerint volt már ott is – nyugtáztam az információt egy biccentés és egy szolid kis mosoly kíséretében. Igazából nem is lepett meg, ha az ember eljutott Vegasba, akkor általában már megjárta a Nagy Almát is legalább egyszer. – Én is megfordultam néhányszor a városban – utaltam még mindig New Yorkra, és kezdett megfogalmazódni bennem, hogy talán időszerű lenne kimozdulnom egy kicsit Alaszkából. Régen volt már példa arra, hogy elmentem volna valamerre, és azért maradjunk annyiban, hogy a magamfajtára néha ráfért, hogy egy kicsit utazzon. Legalábbis akkor mindenképpen, ha az illetőt Jennifer Wainwrightnak hívják. Csoda, hogy Castorék érkezése óta meg bírtam maradni ezen az egyetlen helyen. - Valóban? – vontam fel érdeklődően a szemöldökömet. – Ebből arra következtetek, hogy van hozzá némi köze… - néztem rá komolyan, nyíltan. Még szerencse, hogy egészen gyorsan vágott az agyam, még akkor is, amikor italozni kezdtem. Mondjuk egy pohár pezsgő nyilvánvalóan még a közelében sem volt annak a mennyiségnek, ami taccsra vágott volna, de jól is van ez így. – És mivel foglalkozik? – kérdeztem kíváncsian. Az ilyesmi mindig érdekelt, bár így első ránézésre egészen biztos, hogy üzletembernek tippeltem volna. Ez volt a legegyszerűbb, és ebbe belefért volna mindenféle más is. Az biztos, hogy nem ügyvéd, erre a nyakamat tettem volna. Némán vettem tudomásul, hogy még ketten felálltak az asztal mellől és a kijárat felé vették az irányt. Különösebben nem aggasztott, de nem is bíztam el magam egyből. Ennél azért okosabb vagyok közel százharminc leélt év után. Még az embereket sem volt mindig szabad alábecsülni, bár tény, hogy túl sokat azért nem árthattak nekünk, ha nem volt náluk egy rakétavető mondjuk. - Valóban? Pedig általában azt szokták mondani a magabiztos, okos nőkre, hogy veszélyesek és jobb elkerülnie őket a férfiaknak. Jobban mondva inkább elkerülik ők maguktól is az efféle hölgyeket, hiszen értük már meg kell egy kicsit dolgozni – azt viszont már csak magamban tettem hozzá, hogy kivéve, amikor a nő cserkészi be a férfit anélkül, hogy az tudna róla. Aztán a hímek mindig azt gondolták maguktól, hogy milyen ügyesek és rafináltak, pedig a nők közelébe sem érhettek a praktikák terén. Közben egyébként én is betoltam a zsetonokat, ahogyan a velem szemben ülő, továbbra is névtelen férfi. Néha szerettem az ilyesmit. - All-in! – jelentettem be én is ünnepélyesen, aztán ittam egy kortyot az újratöltött poharamból. – Ebben biztos lehet! – mosolyogtam kacéran a megállapítása hallatán, miszerint a magamfajta nők tudják, hogyan érjék el, amit akarnak. – Ez egy jó kérdés! – állapítottam meg, játszadozva a poharammal. Kicsit még be is haraptam telt ajkamat, így gondolva végig, hogy mit válaszoljak. – Fogalmam sincs, én sokkal jobban szeretek a játék szeretetéért és a győzelemért játszani, mint a pénz miatt. Talán nem mindennapi, de… - megvontam kecses, nemtörődöm mozdulattal a vállaimat.
Rahim Alidad
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija
Rámosolyodok. – Igen, éltem ott néhány évig. – Az Amerikai nagyvárosokról azt gondolják a többi kontinensen élők, hogy mind egyformák. Zsúfoltak, szmogosak, zajosak és koszosak. Részben igazuk is van, de az, aki már több nagyobb várost is bejárt… tudja, hogy minden városnak megvan a maga hangulata. Én imádtam New Yorkban élni. Látom az érdeklődést az arcán, kíváncsi tekintetében a kérdést megfogalmazódni, amit aztán nem is rest feltenni nekem. – Valóban. – Elvigyorodok, szabadjára engedve pimaszul csibészes arckifejezésemet. Imádom csigázni a nőket, ez is egy módja annak, hogy fenntartsam az érdeklődésüket. – A következtetése megállja a helyét. – Pillantok fel rá féloldali mosollyal, majd forgatni kezdem ujjaim között a pezsgőspoharat. Lehet, hogy másfajta szerencsejátékkal is megpróbálkozhatnék, nem csak a kaszinózással, mert már azelőtt sejtettem, hogy mi lesz a következő kérdése, mielőtt feltette volna. A poharamban aranyló Dom Perignonra pillantok, ahogy a kristályüveg belső falán komótosan visszacsúszik az aljába, aztán onnan a nő szemeibe. - Építészmérnök vagyok.. belsőépítész és látványtervező. A posztmodern, és az organikus stílusok elkötelezett híve. – Figyelem a vonásait. Kíváncsi vagyok rá, hogy mit szól. Sokszor meglepődnek, amikor megtudják, hogy mivel foglalkozok. Ez egyébként nem lep meg annyira, mivel nem vagyok az a tipikus építész fazon… az életmódomat és a stílusomat illetően. Általában inkább néznek sportos testalkatom miatt teniszezőnek, vagy modellnek. Emiatt is aggatták rám a csajok New Yorki éveim alatt a „playboy” becenevet. Nem igazán tiltakoztam ellene. - És ön, mivel foglalkozik? – Nem akarok találgatni, mert az ilyenhez nincs nagyon érzékem. Általában nem tudom megtippelni egy nő megjelenéséből a foglalkozását, de nem is ez szokott foglalkoztatni, amikor végigmérek egy dekoratív nőt. A ruhaméreteket viszont egész jól meg szoktam tippelni ránézésre a gömbölyödő formák alapján. Minket férfiakat egy kecses boka látványa, vagy egy kerek csípő… szép dekoltázs jobban leköt. - Ezt azok a férfiak mondják, akik nem tudják, hogy kell bánni egy nővel. – Szegezem tekintetemet nyíltan az övébe. Sokan nem hajlandók energiát fektetni a „vadászatba”.. rögtön azonnal akarnak minket. Én nem vagyok ilyen, én kivárok, ha úgy érzem, érdemes. Persze nálam az is közre játszik, hogy mindig akadnak olyan nők, akik elszórakoztatnak… szóval nem feszít a szükség, ráérek kivárni. Az élet egy nagy sakkjátszma – legalábbis szerintem – amiben előbb utóbb minden bábunak el kell mozdulnia valamerre. A szerelem utáni vágy nem hajt. Fiatal vagyok még, szórakozni akarok, mielőtt komolyabb vizekre eveznék érzelmi téren, de ez nem jelenti azt, hogy ne becsülném a nőket. Sok olyan szeretőm van, akivel az idő múlásával kapcsolatunk barátsággá alakult át, de ők mind az intelligens, értelmesebb nők közül kerültek ki… mert szeretem, és értékelem, ha egy nőnek van esze is, nem csak csodás teste. Tetszik a válasza, főleg ha valóban így is gondolja. – Nálam mindkettő közrejátszik. Szeretem, ha van tétje… kockázata.. mindegy, hogy a pénzbeli, vagy másfajta. – Nem csak pénzben lehet játszani, de akkor igazán élvezetes a játék, ha van tétje. Az osztóra pillantok, aki várja, hogy felfedjük a lapjainkat. Egy kicsit még húzom az időt, növelve az utolsó utáni pillanatok feszültségét. Az egész már akkor eldőlt, mikor leosztásra kerültek a lapjaink. Onnantól már csak a saját magabiztosságunkon és hitünkön múlt, hogy mennyire hittük el, hogy azok a lapok, amik nálunk vannak.. lehetnek a befutók. Egy két perc várakozás még belefér. Amúgy is az osztó van értünk, és nem fordítva. - Mit szólna egy fogadáshoz, kettőnk között? – Vetem fel a kérdést. Szeretném jobban megismerni, és keresve se találhatnék jobb alkalmat a mostaninál a kezdeményezéshez. - Én biztos vagyok benne, hogy nálam van a nyerő kombináció… Ha igazam van, eljön velem a Wynn-be valamelyik hétvégén, kiereszteni a gőzt… és alkalma lesz Vegasban egy újabb játszmában revansot venni. – Mondom magabiztosan. A kérdés már csak az, hogy ő mennyire biztos a saját győzelmében, és belemegy-e ebbe a rögtönzött fogadásba. Nem tűnik olyan nőnek, aki meghátrál egy ilyen kihívás elől, persze lehet, hogy tévedek…
Egészen felszabadultan éreztem magam ma este, és ez valószínűleg a fesztelen viselkedésemen is meglátszott. Persze a férfi – akinek a nevét még mindig nem tudtam – nem tudhatta, hogy milyen vagyok újabban. Ő megismert ennek a laza, kissé talán erkölcstelen nőnek, akinek a mai napon tűntem. Nekem meg is felelt ez így, az már más kérdés, hogy később esetleg meglepné, hogy mi az igazság. Az intelligens nők tényleg sokszor megijesztették a férfiakat, én meg mindenképpen annak vallottam magamat. A ma este azonban a szórakozásé volt, ezt tartottam legfőképpen szem előtt! Az információt azzal kapcsolatban, hogy élt már ott, egyszerűen csak nyugtáztam, de nem reagáltam rá semmit. Én ugyanis mindig csak átmenetileg fordultam meg ott, de ha most elkezdtem volna neki részletezni a körülményeket, valószínűleg teljesen őrültnek nézne és elmenne. Mondjuk én is őrültnek nézném magam, ha közölném, hogy akkor már javában buliztam ott koncerteken, amikor látszatra nagyjából a nyolcvanas évek közepén születtem. Én legalábbis ezt tippeltem volna, ha külső szemlélő vagyok. - Hm, legalább ebben is jó vagyok! – ajkaimon kacér mosoly jelent meg, és azt már csak magamban jegyeztem meg, hogy talán túlzottan nagyképű volt a megjegyzésem. Ez azonban egy pillanatig sem zavart, most ugyanis a hamis képre, a szerepre koncentráltam, amit játszottam. Abba pedig bőven belefért. Főleg, hogy az alap jellemembe is bőven belefért az efféle beszéd. Az pedig, hogy miben voltam még jó, nem tartozott rá, csupán a fantáziája szabhatott gátat a képzelgésének, hogy mit néz ki belőlem. – Nahát! – az arcomon őszinte meglepettséget fedezhetett fel, amikor közölte, hogy mivel foglalkozik. Szemöldököm felszaladt, homlokom pedig kicsit ráncolódott, de vonásaimat hamar ellazítottam és arcomon maradt a könnyed nemtörődömség. – Ha tippelnem kellett volna, akkor inkább voksoltam volna az üzletemberre – vallottam be őszintén. Pedig általában jól szoktam tippelni, de úgy látszik, hogy még engem is érhetnek meglepetések ennyi emberek között töltött év után is. - Értek valamicskét az építészethez – ismertem el, és mivel mindenről volt véleményem, így most is szándékoztam ezt megosztani vele. – A posztmodernt egyébként én is kedvelem – ismertem be, bár megfordult a fejemben, hogy már csak azért is leszólom, hogy némi vita alakulhasson ki. Azt nem kellett tudnia, hogy van diplomám ebből is, mert úgysem hinné el. – Ezek szerint maga tervezte a belső tereket bárban, jól gondolom? – egyértelmű volt, hogy jól, de kicsit talán még csillogtathattam az érzékemet ezen a téren. – Hogy én? – kérdeztem vissza, majd halkan elnevettem magam. – Kicsit ezzel, kicsit azzal – adtam meg a ködös választ első körben. Szerintem a legtöbben a ruhám alapján eszkortlánynak tippeltek volna, vagy luxusprostituáltnak. A látszat azonban sokszor csal, én pedig szerettem meglepetéseket okozni. - Szexuálpszichológus vagyok – ajkaimon újabb csábos mosoly tűnt fel, és eljátszottam azzal a gondolattal is, hogy esetleg bedobom még a Síparadicsomot is, de azt majd talán egy másik alkalommal. – És maga tudja? – érdeklődően hajoltam előrébb az asztalon át felé, ezzel nyújtva némi betekintést a dekoltázsomba. Nem mintha eddig nem lett volna rá lehetősége, amilyen kivágott volt elől a ruha. – Szeretem azokat a férfiakat, akik tudják, hogy mit akarnak – jelentettem ki elégedetten. Az ilyen tényleg nagyon imponáló tudott ám lenni, és én mégiscsak nőből vagyok. - Én is szeretem a kockázatot – valószínűleg el sem tudta képzelni, hogy mennyire. Mindig is rajongtam az extrém sportokért, még ha nem is reklámoztam holmi jött-mentnek. Az ujjaim között egyébként eljátszadoztam még egyszer a lapjaimmal, hiszen tudtam, hogy itt az idő. Most fog eldőlni, hogy mi lesz. Tudtam én, hogy jó lapjaim vannak, de talán annyira nem jók, mint neki. A szerencsén múlt minden, mert itt a tudás már kevés lett volna. Jól tudtam megjátszani a magabiztosságot, ez már fél siker, ugye? - Hm… mire gondolt? – érdeklődően pislogtam rá, végre kezdte felkelteni a figyelmemet. Így a játszma végére, hiszen eddig csak azért beszélgettem vele, mert szeretem megismerni az új embereket, ráadásul egy asztalnál ültünk, én meg nem szándékoztam unatkozni. Ritka, hogy egy ember ennyire lekössön, és ne csak azért élvezzem a társaságát, mert nincs jobb dolgom. Közben kiderült az is, hogy mit tervezett, mire elégedetten vontam mosolyra a számat. Hát, erre aztán nem számítottam, amikor ma este elindultam, de határozottan tetszett. - Állom a fogadást! – fogadtam el végül a kihívást egy bólintással, és azzal belöktem a lapjaimat, szépen felfordítva. Nem sokat gondolkoztam, már csak azért sem, mert vágytam egy kis kikapcsolódásra, és Vegas éppen megfelelt a célnak, ahogyan a társaság is. Ki utasította volna ezt vissza? Nagyképűség részemről ide vagy oda, ez most tényleg tetszett. – Nos, gratulálok! – mondom, amennyiben ő is felfedi a lapjait. – Ma önnek volt szerencsésebb a lapjárása! – ismertem el, bár egyáltalán nem tetszett, hogy nem nyertem, de valahogy mégsem éreztem magam vesztesnek. – A nevem Jennifer! Keressen meg, a pult környékén leszek! – azzal kiittam a poharamat, kecsesen lecsusszantam a székről, és ringó csípővel már magam mögött is hagytam. Biztos voltam benne, hogy úgyis megkeres.
Rahim Alidad
Kölyök
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 40
◯ HSZ : 184
◯ IC REAG : 135
◯ Lakhely : Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : extravagáns ezüst színű Aston Martin DB9 sportkocsija
Elvigyorodok. Hát igen. Ismét sikerült meglepetést okoznom. – Az üzleti élet se áll távol tőlem.. majd ha már nem lesz számomra kihívás a tervezés terén, lehet, hogy átevezek olyan vizekre is. – Nem gondolok olyanokra, hogy mi lesz, ha a nevelőapám meghal. Vélhetően nekem kell majd átvennem az üzleti ügyeit. Konkrétan még nem beszéltünk erről, de utalgatott rá… és másra amúgy se tudná hagyni. Nincs testvérem, Kadijah meddő.. a nevelőapám pedig soha nem vágyott a többnejűségre. Azt nem tudom, hogy vér szerint vannak-e a világban féltestvéreim, de már úgyis készülök felfogadni egy magánnyomozót, szóval könnyen meglehet, hogy kiderül néhány nem várt dolog a szüleim múltjából. - Nem tagadom, az én munkám. Az egyik büszkeségem. A hotelben nagy népszerűségnek örvend a vendégek és a látogatók között. – A Wynn bárja a szívem csücske. Igazán kitettem magamért, pedig nagyon szűkös volt a határidő, amit kaptam a megtervezésére. A mai világban csak az maradhat talpon az erős versenyben, aki a lehető legrövidebb idő alatt a legszínvonalasabb minőségű munkával képes előrukkolni. Sok jó építész van, de kevesen képesek ráérezni az ügyfél vágyaira.. azokra, amik a kimondott szavak mögött vannak. Amikor rákérdezek a munkájára, az első körben adott válaszát terelésnek érzem. Kérdőn felvonom a szemöldököm, majd halkan szabadjára engedem kellemes baritonom, és felnevetek. – Irigylem a betegeit… - Jegyzem meg. - …egy gyönyörű nő látványa is elegendő lehet ahhoz, ahogy valakinek visszatérjen az életkedve. Szívesen kérnék időpontot az asszisztensétől, de úgy érzem, nem lenne túl etikus. – Nem fejtem ki, miért mondom ezt, inkább rábízom a képzelőerejére, fantáziájára a dolgot. Újfent vigyor költözik borotvált arcomra, amikor kérdés formájában átpasszolja a magas labdát. – Ha érdekli, derítse ki. – A szemeibe pillantok, noha érzékelem a mozdulatot, ami igencsak csábító.. de nem lennék különb Bobby-nál, ha a lehetőséggel élve mohó, kocsányon lógó szemekkel bámulnám meg a „kínálatot”. Úgy érzem.. persze lehet, hogy rosszul, hogy ezzel valamilyen női tesztnek vet alá. A nők imádják tesztelgetni a férfiakat, s egy szexuálpszichológus módszerei sokkal kifinomultabbak lehetnek egy átlag nőnél. Tetszik a helyzet, ahogy a nő is.. Vadászösztöneim előtörnek belőlem. Amikor beleegyezik a fogadásba, bólintok az osztónak. A harmadik fél fedi fel elsőként a lapjait. - Drill. – Rendezi be a lapokat az osztó, aztán a nő lapjai következnek. Nem árul el semmit az arckifejezésem, tökéletesen magamra öltöm a pókerarcot, mikor megpillantom a lapjait, és elkönyvelem magamban a győzelmemet. Sikerült dupláznom a nyereményemet. Nem csak az összes pénzt zsebeltem be ma este, hanem egy roppantul vonzó és érdekes nő társaságát is magaménak tudhatom valamelyik hétvégére. - A hölgynek Full-ja van. – Közli hangosan az osztó, amit már amúgy is tud mindenki. Egymás után felfordítom a lapjaim, betolom középre, majd elégedetten hátra dőlök. - Straight Flush! A játékot az úr nyerte! – Röviden bólintok. - Köszönöm a játékot! – Az osztósegéd összeszedi a zsetonokat, szép kis halom gyűlik össze. - Keresni fogom, Jennifer. – Szép név, igazán illik hozzá. Amikor feláll, és elindul kifelé, kedvtelve pillantok végig nőies alakján. Az osztósegéddel tartok, leszámolják a zsetonjaimat, és a kártyámra utaltatom a nyereményem, amit aztán vissza is csúsztatok a tárcámba. Alig negyed órával Jennifer távozását követően indulok le én is a bárhoz..
Kezdőlap
//
//
