-Cornert – igazította meg a sötétkék zsetonokat, hogy a vonalak metszéspontján legyen. Mind a kétszáz dollárnyi chip, amit odatornyozott. -Mr. Löwenstein, ha rám hallgat… - fordult Rúben felé az a negyvenes hölgy, akivel Oliver helyet cserélt. -Eve, kérem… bő órával ezelőtt még én voltam a maga kibice. – villan egy óvatos mosoly a vehemens festettszőke asszony felé. -Igen. Azonban amióta hátat fordított nekem és önálló tét-életet kezdett, azóta csak veszít. – csípkelődik a nő. Törődő anyai ösztön, vagy figyelemfelkeltő kacérkodás? Nem találgat Rúben. Csupán belemegy a játékba. Való igaz, hogy ismerkedjen az asztallal, először csak nézelődött. Eve-vel hamar szóba elegyedtek, és ötvenes tétekkel játszani kezdett. Nem kívánt sem túl gyorsan túladni összes vagyonán, sem a végtelenségig nyújtani a játékot. Ő lepődött meg a legjobban, mikor egy fél óra után nagyjából négyezer dollárnyi zseton hevert előre. -Két hölggyel egyszerre törődni… nem megy hosszú távon, Eve. És úgy érzem, a másik hölgynek, Fortunának az adósa vagyok ma este. – küld egy bocsánatkérő mosolyt a nőnek. -Viszont megérkezett az erősítés – fordul barátja felé. -Neked is, Oliver. Barátja valóban megkönnyebbülést láthatott gondterhelt arcán az imént, mivel végre veszített. Nem meggazdagodni jött ide. És a játékterem menedzserének a figyelmét sem kívánja magára felhívni. Egy vidéki városban négyezer dollár nyereség fél óra alatt? Rúbennek gőze sincs, hogy ez vajon már az a limit, ami után várhatóan félrehívják. Akár bent, akár miután távozott. De uzsorása fenyegetése épp elég neki a stresszből, nem kíván a szerencseipar áldozatává is válni. Így stratégiát váltva eszement téteket tett, hogy valamit „visszaadjon” a nyereményéből, még mielőtt gáz lenne. Az imént sikerült már háromszáztól megszabadulnia. Nem mintha az a négyezer nem jönne jól. -Jól megy a szemed színéhez – ereszt meg egy kaján vigyort a rózsaszín zsetonok láttán, majd érzékelve Oliver bizonytalanságát a tétet illetően, felteszi a világmegváltó kérdést. -Páros vagy páratlan? Melyikben látsz több fantáziát ma este? – ha vesztőszériája megmarad még egy darabig, hogy nyereményét leapassza, nem lenne jó, ha Oliver is elveszítené a zsetonjait. Ezért próbálja terelni Rúben valami egyszerűbb kombináció felé.
*Az irodában ültem és csak néztem a kamera felvételeit, ugyanis továbbra sem volt kedvem dolgozni. Nyílván a fontos dolgokat megcsinálom, de ennyire lemaradva még sosem voltam. Valahogy továbbra is hiányzott az, hogy szívassam Corvint. Nélküle nem is olyan jó a munka, vele meg nehéz. Szóval most akkor mi is a nagy helyzet? Nem is akarom tudni... csak összeráncolt szemöldökkel néztem a Cassino monitorját és ránagyítottam egy férfire (Rúben), akinek meglepően nagy volt a nyerő szériája. Pár gombnyomást követően még hangot is adtam rá. A név hallatán amin az egyik vendéget nevezte, szívem nagyot dobban. Pusztán csak véletlen lehet, hogy ugyan azt a nevet használta ami a sajátom. Ez még egy dolog, de kerestem valakit a felvételeken, de csak a másik férfit láttam (Oliver). Egy sóhajjal álltam fel, és indultam meg az emelet felé... egy vörös-fekete fűzőt és egy hosszú szoknyát viseltem. Alakom vékony, elvégre táncos vagyok még akkor is ha jelenleg Üzletvezetőként funkcionálok. Mosolyogva biccentek a régi vendégeknek és egy apró köszönéssel viszonzom az alkalmazottaim üdvözlését. Semmi nagy dolog, egyenlőre nem állok le beszélgetni egyik vendéggel sem. Pusztán a bárhoz megyek, hogy érdeklődjek a két pasas felől. Persze csak úgy, hogy senkinek ne legyen gyanús, így kaptam is egy kávét. A táncon és pengék forgatásán kívül is jó vagyok valamiben; színészet. Egész életemben ezt csináltam. * - Hány cukrot kérsz Eli? - Hármat. Köszi. * Feleltem és már írtam is közben egy sms-t a ház játékosának.
"Hali Dom! Két jóvágású ficsúr. Viselkedés alapján mezei emberek és még soha nem láttam itt őket. Add nekem őket... légyszi-légyszi. ő.ő
Eli"
Ahogy megvolt a kávém már fogtam is s kecses, könnyed léptekkel mentem el az asztalig, ahol a két férfi mellett foglaltam helyett. Mozdulataim, helyezkedésem, testtartásom elárulhatja, hogy nem egy elkényeztetett sznob valaki vagyok. Attól sokkal természetesebb a helyezkedésem is. De egyenlőre nem szóltam egyikhez sem, csak néztem, hogy mit művelnek és észre-e vesz valamelyik. Vagy tipikusan annyira függők, hogy egy nő jelenléte sem számít ha játék van.*
//Remélem nem zavarok. Az Ashley-s poszt meg téves, elnéztem a karikat.//
- Kösssz - jegyezte meg morogva a fess férfi, de mosoly futott az ajkaira, hiszen régi szép emlékek vetődtek fel benne arról, amikor először vett fel rózsaszín inget, és talán éppen ez volt az a szívatás, ami után rossz kapcsolatot kezdett ápolni a legendásan meleg színnel. ...és habár a vállait még mindig feszesre húzta, mintha még mindig katonák közé kellene járnia, valamennyit mégis lazította tartásán, hogy egy vicces kedvű barátja itt volt a közelében. - Legyen páratlan - emeli fel a kezét. Elvégre senkit se akar felvinni a lakásra, már ha a cimborája nem szeretné padlóra inni magát, mert akkor nem lesz más lehetősége, mint hazacipelni, hiszen ő igen józan életet élt. Pedig minden ismerőse abban a hitben élt, hogy a legendásan nagy ivó hírében álló férfi majd alkoholba fojtja a gondjait, és nem saját magába... aminek elkerülésében talán sokat segített a rehabilitációja is. Ritkán, ha megivott egy korsó sört, azt is inkább azért, hogy ne lógjon ki a sorból. Két tét között vacillált a keze, mert ugyan a kezdő lökés megvolt, de az elhatározás nem igazán. És mi lesz, ha veszít? Nem szerette két kézzel szórni a katonai járandóságát, amit így is egyre gyakrabban csapolt meg, hogy nem talált (vagyis inkább nem keresett) magának munkát. - Hogy megy ma a játék, Rúben? - úgy tudta kiejteni a férfi nevét, ahogy csak kevesen. Olyan formán, hogy az e elé egyszerűen beszúrt egy ű-t vagy egy ő-t, attól függően, hogy éppen milyen kedve volt. Most, hogy jól akarta érezni magát, az ő-t választotta. Ezt a szokását, még abból az időszakból hozta magával, mikor gyakran látta együtt az ikreket, így a reakciókból mindig le tudta szűrni, hogy melyikük a név igazi tulajdonosa. Cseles ötlet volt, melyet egy hölgy ismerős tanácsolt neki. A keze közben lecsúszott a sor aljára, ahol nagyobb eséllyel nyerhetett, viszont jelentősen csekélyebb összeget. A rózsaszín korongok a 35-ös alatti zöld rubrikát töltötték el a nyerési esély keserédes vágyával. Valószínűleg ezzel a mozdulattal már el is veszítette jó pár eddig kíváncsinak tetsző hölgy érdeklődését. Talán csak Tükhé érdeklődését kelthette ezzel a mozdulattal fel, aki még így is jól megmosolyoghatta tévelygőt. - Látom, óvatosabb a barátjánál - jegyzi meg Rúben pártfogója, mire Oliver megenged a nő felé egy szórakozott mosolyt, de a torkát nem hagyja el utána szó, hanem ideges pillantását a forgásra kész golyóra tapasztja, attól tartva, hogy hamarosan megtudja, hogy elveszítette a zsetonjait. Talán még sem volt annyira jó ötlet ide jönni, legalábbis így gondolhatja. A szemközti oldalon egy ifjú pár próbál szerencsét, ahol a jellegzetes, leginkább kullancsra emlékeztető nőcske úgy tapad a fiújára, mintha maga is valamilyen ragasztó anyagból lenne, közben Oliver szerint idegesítő hangján magyaráz: - Szerintem a tizenkettesre kellett volna tenni, hallod? Tegyük át - győzködi a jól láthatóan feszült srácát, aki valószínűleg nagyobb örömét lelné, abban, ha... - Drágám, lenne kedved még egy kicsit játszani a fél karú rablóval? - húz elő a zsebéből pár érmét, de a lány heves tiltakozásba kezd, melyhez fejrázás is társul. - Olyan jó itt veled - karolja át a kanja karját, amivel a ha amaz mégis meggondolta volna a tétet, akkor már nem tudna a zsetonokért nyúlni. A krupié türelmesen szemléli az eseményeket, míg egy másik asztaltárs, egy túlontúl finom öltönyt viselő férfi unott képet vágva les a telefonja felé, mintha csak az időt akarná kémlelni, de aztán az ujjai a képernyő billentyűzetre tévednek. Az ajkaira közben az illemtelen kisfiúk azon jellegzetes vigyora ül, melyet akkor öltenek arcukra, ha nem veszi őket észre senki miután a lányok öltözőjénél leskelődtek. - Ezt nemnek veszem - morog az orra alatt a pár egyik fele, de ez a másik félnek fel se tűnik, mert már azzal foglalja le magát, hogy pingált körmeit a szája szegletében rágcsálja idegességében. Talán ma eddig őket is kerülte a szerencse, vagy ők is egy komoly adósságot akarnak maguk mögött hagyni a játékkal. Amint úgy tűnik, minden tét a helyére került, a krupié felemeli a golyót, majd a forgásiránynak és a szabályzatnak megfelelően indítja útjára egy gurításra a golyót, mely azonnal birtokába is veszi a pályát, és versenylóként nyargal előre. - Szép éjszakánk van! - jelenik meg egy cowboy kalapos férfi, jellegzetes dallasi akcentussal beszélve az angolt. Gyorsan lepakolja a tétjét, szinte csukott szemmel az asztalra. - Szabad ez a hely? - csúszik az Evellyn melletti székre, vigyorogva. Valószínűleg ő is pontosan úgy képzelte el, hogy ez a nő nem amolyan úrhölgyféle, tehát olcsóbb szórakozása lesz az estére. Egy whiskey-s poharat csúsztat az asztal szélére. - Fiatal az este? - mosolyog a nőre, éppen csak a karját nem akasztja a vállára, hogy így is birtokába vegye, ne csak a beszéddel fejezze ki mások számára, hogy ő kívánja lekötni, nem engedi át másnak. A kérdés közben a kávés pohárra tekint. - Meghívhatom valami ízletesebbre? - már int is magához egy pincért, hiszen olyan gentlemannek akarja magát feltüntetni, aki két marokkal szórhatja a zsetonokat. Oliver csak most vet egy érdeklődő pillantást a nőre, majd gondolatban megszámolja a férfi ujjain a gyűrűket, és a tokáját is szemügyre veszi. Az ilyenekre szokták azt mondani, hogy hájas, vagy zsíros? Nem igazán emlékszik már a pontos kifejezésre, de megjegyzi magának, hogy leginkább egy sertésre emlékeztet, és azt is, hogy valószínűleg nem ő lesz az a személy, aki a segítségére siet. Ezen a korszakán már túl van,... Egyébként se szokta mások dolgába ütni az orrát.
-Hogy megy a játék? Kezdeti sikerek után erős visszaesés. Túl sok lett a „zavaró” tényező hirtelen – válaszol barátjának, miközben pillantása beszédesen siklik végig Eve-en és az újonnan érkezett gazellatestű bombázón, akit a dallasi vett kezelésbe seperc alatt. A tányéron pattogó golyó ekkor állapodott meg végleg, a piros 23-on. Egy pillanat csupán, ahogy Rúben értelmezi a „sorskerék” döntését, és realizálja, nem nyert. Talán Oliver az egyetlen, aki látja a meglepő módon elégedett vonásokat. amik a következő pillanatban már a sztenderd fancsali grimaszra váltanak. Rúben kétszáz dollárral lett könnyebb. -Ez az! – szorul elégedetten ökölbe az ifjú párocska „hímtagjának” keze. Párja a 12-es tétet forszírozta, ám ő valami isteni sugallatra Oliver „páratlan” szavaira hallgatva oda tolta a téteket, ami meghozta a gyümölcsét. -Nyertünk! – sikkantja a nő, párja nyakába borulva. -Szeretlek, …. – hogy mi néven becézi pasiját, nem hallhatja az asztaltársaság, mivel ezt már a férfi fülébe suttogja, a végén aprót harapva fülcimpájába bizalmasan, feledve iménti hisztijét a megtett számot illetően. A cowboy kombinált tétjeinek köszönhetően nagyjából ugyanannyit veszített, mint amennyit nyert. Úrias nemtörődömséggel kezeli zsetonhelyzetét. Nagyon úgy tűnik, a rulettnél szórakoztatóbbnak találja tolakodó erőszakossággal zsákmányolt nőtársaságát. Eve pedig a maga tapasztalatával kíváncsi érdeklődéssel szemléli Olivert, aki a 3:1-es odds aránynak köszönhetően megtriplázta tétjét, 240 dollárt kasszírozva. -Vannak olyan férfiak, akik kibic nélkül is pontosan tudják, mit akarnak, és… meg is szerzik - narrátorkodik Rúben, kicsit fényezve Eve előtt Olivert. -Vannak ilyen nők is, Rúben – nyújt át egy-egy névjegykártyát Rúbennek és Olivernek. Ha megnéznék, finom betűkkel ez áll rajta: Eve Anderson, The Alaska House – art gallery, telefonszám és egy fairbanksi cím. -A kérdés csupán az, hogy ha megszerezték, kezdeni is tudnak-e vele valamit. – biccent aprót a nő, tekintetével Olivert fixírozva, és zsetonjait begyűjtve távozik az asztaltól. Míg a krupié lerendezi a tétek sorát, Rúben elgondolkozva csúsztatja zsebébe a névjegyet. S immár a következő feladatra koncentrál. Még ötszáz dollárt kíván veszíteni. És mivel végre elkapta a vesztő szériát, a következő gurításnál mind az ötszázat fel kívánja tenni. - Egy kellemes hölgy telefonszáma kárpótol a veszteségekért. Ki tudja, talán ismét visszatér a szerencsém – kommentálja tökéletes színjátékként, egyszerű magyarázatot adva vakmerő, ötszáz dolláros tétjére, amit a 26-os számra tesz fel.
*Hallottam, ahogy csippan egyet a telefonom jelezve, hogy üzenetem érkezett. De meg sem néztem, a válasz számomra egyértelmű volt, a körítés meg jelenleg nem érdekelt. Nem voltam humoromnál ahhoz, hogy akár csak bármilyen megjegyzésre is reagáljak. Ami persze nem rám vall, de nem számít. Kicsit talán én is szórakozhatok, amit itt meg is szándékoztam tenni. Ja, hogy munkaidő van? Hát, jelenleg én vagyok a saját magam főnöke, szóval csak szóljon bárki is. Figyelem, ahogy a két férfi játszik, és persze a tenyérbe mászó párost is. Az igazság az, hogy én bizony nem értek a játékhoz. Sosem voltam játékfüggő és a szerencse az, amiben sosem hittem, ahogy a véletlenben sem. Véletlenek léteznek, de baromi sok tervezést igényelnek. Mint ahogy az is, hogy merő véletlenségből a játékvezetőnek pont most van szünete és helyét egy másik ember veszi át. Dominic megérkezett. Innentől biztos voltam abban, hogy minimális nyereséggel fognak távozni a vendégek, ám pillantásom még így is elidőzött Dom hátsó felén. Ugyan a látvány nem újdonság számomra, de sosem hagyom ki a lehetőséget. Mindig bízom abban, hogy a stílusán kívül akad valami jó is benne. De nem, tök átlagos fazon . S mind tudjuk, hogy az átlagos az unalmas. Míg én ezzel voltam elfoglalva, addig valaki hozzám szólt. Ajkaim mosolyra húzódtak ahogy már fordultam is az illető felé, hogy válaszoljak a kérdésére. De a mosolyom lehervadt.* - Senki nem szólt, hogy disznótoros lesz ma. * Csúszott ki a számon az első reakció amit a férfi (???) látványa okozott. Najó, férfinek nem nevezném. De máris felvettem a bájosabbik felem, aki szemet hunyt afelett, hogy milyen kitulajdonító a férfi helyezkedése, testtartása. Igazából keze meg még csak azért van, mert nem ért hozzám. Ja, igen. Érintés fóbiám van és olyankor ütök. Bár a megszólalásom a közvetlen közelemben lévőknél sikert aratott, bár azthiszem, hogy a "férfinél" már kevésbé fog.* - Mármint úgy értettem, hogy; nem, köszönöm családi banzájról jöttem és higgye el, hogy nagyon finom a kávé is. Plusz, nem hiszem, hogy a Kedvesem díjazza a dolgot. * Hangom barátságos, természetemnél fogva s intésem egyértelműen arra a férfire irányul, aki épp a kocát méregeti. (Oliverre) Pech vagy sem, hogy ráesett a választás azt majd eldönti Ő maga. Lesz rá alkalma. Mi sem mutatja jobban, hogy egy bocsánatkérő mosollyal felemelkedtem és az épp érkező pincérnek biccentettem, hogy nem kérek semmit s lépteim már a csészémmel a kezemben Oliverhez vezettek. A nagy tétre összevontam a szemöldököm, de nem kommentáltam, csak tudja, hogy mit csinál én meg azt, hogy nekem gőzöm sincs.* - Kijátszottad már magad Drágám? * Kérdeztem nyájasan a férfitől ahogy mellette megállapodva kerestem a tekintetét. Sajátom sokat nem árult el, ám a helyzet még egy hülyének is egyértelmű. Nem kell nekem segíteni, feltalálom én magam. * - Ha igen, akkor kereshetnénk egy kis csendesebb sarkot… * Simítottam végig a felkarján, de persze csak addig ameddig a felsője takarta. Az istenért sem értem volna a bőréhez és reméltem, hogy Ő sem teszi meg ezt. A magam módján azért elég közvetlen vagyok ami azt illeti és ez nem vall rám. Már csak az a kérdés, hogy egyedül maradok a próbálkozásommal és visszavonulót kell fújnom az irodába, vagy esetleg társam is akad benne.*
Nagy lelkesedéssel készültem az estére. Rég volt már tavaly, amikor utoljára elmentünk Naomival bulizni. Természetesen a tequilát ma sem fogjuk kihagyni, ebben biztos vagyok, de mivel most nem terveztünk alapozást egyikünknél sem, ezért nem vettem egy üveggel sem, hanem eldöntöttem, hogy ott majd azzal kezdek, hogy meghívom barátnőmet. Nem terveztem előre el sem azt, hogy nem aljasodom le, sem azt, hogy igen. Nem szokásom egyébként, bírom én a tequilát, mást meg nem iszom, de van az a pont, amikor betelik a pohár és teli lesz a padlás. Valahogy így érzem magam most, ahogy itt állok a tükör előtt és a direkt erre az alkalomra felcsavart tincseimet fújom le lakkal. Hullámos haj, amilyenem nincs. Mosoly, ami nem a szívemből jön. Ízléses smink mögé rejtett lélekgyötrelem. Mert aki bízik, az mind csalódik végül, s lám, nekem még magamban is sikerül csalódni, nem csak másokban. Nem akarok beszélni róla, ezért teszek meg mindent azért, hogy tökéletes látszatfelhozatalt biztosítsak. Még Claude előtt is kedvtelve játszom meg, hogy minden rendben, illegetem magam kicsit előtte csak úgy jókedvből, megkérdezem, hogy szerinte megfelelek-e így, s nem gondolom végig, hogy ezzel ocsmány módon húzom az agyát. Nem fogok soha eljutni oda, ahova szeretnék. Nem hibáztatok érte senkit, egyszerűen csak realizáltam, hogy mindig kevesebb leszek másoknál. Kevesebb embernek, kevesebb őrzőnek, kevesebb nőnek. Nincs miről beszélni, ez ilyen. - Ne vágj ilyen képet! Legközelebb majd veled is bulizom. - cuppantok a levegőbe, s köszönök el lakótársamtól - ezen a ponton azt sem végiggondolva, hogy csak a lakótársam-e - majd a kabátot magamra kanyarítva kilépek az estébe, hogy nem sokkal később már Naomi lakása előtt ácsorogjak, majd onnan kettesben kavarodjuk el magunkat a Goldenbe. - Jesszusom, de puccos ez a hely! Nem kellett volna valami elegánsabbat magunkra venni? - pillantok végig a ma estére választott, "kisfekete" öltözékemen. Nem azt mondom, hogy snassz, de talán ha kontyba fogtam volna hozzá a hajam, s nem hagyom kiengedve.. mindegy, már így marad. Kérdőn nézek Naomira, merre vegyük először az utunk? Ajkaimon mosoly játszik, s lám, a mosolynak varázsereje van. Amióta Nonó társaságában vagyok, máris nem olyan sötét a világ. Jó este lesz, ebben biztos vagyok!
Könnyedén, boldogan készülődöm, egész másként fest az esetemben, mint barátnőmében. Én valósággal sugárzok, de talán ez nem is csoda, jelenleg minden rendben van az életemben, ami azért elég meglepő, mert szerintem még soha nem éreztem így. Nem foglalkoztam abbéli félelmemmel sem, hogy nemsokára érkezik a Vörös Hold, nem érdekel, lesz, ami lesz, ha valaki meg akar találni, mint tavaly, mindenképpen megfog, bár az biztos, hogy nem megyek majd túl messze az egyetemtől. Valamiért mégis a kis feketére esik a választásom, imádom ezt a ruhát, és bár Connor előtt akartam benne pompázni, de talán jobb is, hogy nem így teszek. Vannak még bőven határok, amiket nem szabad átlépnem, ha jót akarok magunknak. Vörös tincseimet lazán feltűzöm, hogy a vállam, és a nyakam íve látszódjon, némi hiúság azért belém is szorult, s igenis szeretem, ha megnéznek a férfiak, szóval kicsípem magam. A szandálba bele fog fagyni a lábam, de ahogy mondani szokás, a szépségért meg kell szenvedni, azért harisnyát mindenképpen veszek, noha nejlon fajtát, halottnak a csók nagyjából, de legalább valami. Cserébe legalább egy hosszított fazonú, piros szövetkabátot öltök magamra, benn már bizonyosan nem fogok fázni. Mikor megérkezik a barátnőm, rögvest puszival és öleléssel üdvözlöm, aztán ülhetünk is taxiba, kizárt, hogy ilyen szerelésben elsétáljak addig, teljesen még nem őrültem meg. Mandynek pár napja már mondtam, hogy ide készülünk, s ha valami baj lesz, úgyis tudják, kiket kell elővenni, lévén a Betolakodók tulajdonában van, párdon, már csak egy falka van. Mindenesetre, én nem félek, hogy bármi történne, elvégre, sosem feltételezek semmi rosszat a farkasokról, meg úgy senkiről sem. - Szerintem észveszejtően szép vagy, szóval ne aggodalmaskodj. Állapítom meg, én magam arra a következtetésre jutok, hogy a fekete jó választás volt mindkettőnk részéről. Ez amolyan biztonsági játék, a kis fekete mindig nyerő, nem nagyon lehet mellélőni vele, kivéve persze az esküvőket, de hát arra ritkán jár az ember lánya. Nekem például sajátom sosem lesz, őszintén kétlem, hogy Connor a kis szeleburdi fejével valaha is erre adná a fejét, bár egész jól reagált arra, mikor a nagyszüleim szívták a vérünket ennek kapcsán. Attól még nehezemre esik elképzelni, de nem is baj, bőven van még mit megélnünk, amire nem sok lehetőségünk akad tekintve az alapfelállást. Félreértés ne essék, tisztában vagyok azzal, hogy a barátnőm nincs jól, de inkább megpróbálom most felvidítani, esetleg leitatni a lelkizés helyett, vélhetőleg ő is erre vágyik, nem arra, hogy a vállamon sírja ki magát, noha tudnia kell, én arra is bármikor vevő vagyok. - Kísértsük kicsit a szerencsénket? Pillantok az asztalok felé, sosem nyertem semmit, szóval ez nálam esélytelen, de poénnak elmegyek egy röpke idő erejéig.
A taxi nagyon jó ötlet, én is azzal jöttem idáig, mert azért mégsem felejthetjük el, hogy hol élünk, s Alaszka nem arról híres, hogy olyan állati meleg lenne, főleg nem ilyen esti órákban. Ilyenkor még nyáron is kabátot kell venni, meg amúgy is, hiába tudok úgy sasszézni a magassarkúban, mint más a papucsban, azért nem ugyanaz az élmény, s nem kísérteném a sorsot, hogy esetleg elesünk. - Hát te sem panaszkodhatsz! – cuppantok egy puszit Naomi arcára. - Nagyon dögös vagy, szóval amondó vagyok, hogy csináljunk rólad egy képet és küldd el Connornak, hadd lássa ő is, hogy milyen csinos szerelme van. Nem használom a barátnő szót, az nem fejezi ki szerintem azt a sok jót, amit kívánok nekik. Hogyha Naomi odaadja a telefonját, akkor azzal, ha nem adja oda, akkor az enyémet elővéve állítom be őt a Golden Wolf egy egészen korrekt küllemmel megáldott, mindenféle embertömegtől mentes falszakaszához, majd kattintok vagy négy-öt képet. Csak az arca, derékig, teljesalakos.. nem nagyon érdekel, hogy zavarunk-e valakit az átjárásban. Végül odapattanok mellé, s immáron akárkinek a telefonjával csináltam az előző képsorozatot, most akkor is a magamét veszem elő, s egy közös képet is összehozok. Úgyis divat mostanában a selfie, hát nesze nekünk, ki nem hagynám. Én ugyan nem küldözgetem el senkinek a fentebb említett okokból kifolyólag – pedig mondjuk viccnek vicc lenne, és hogyha nem keveredtem volna olyan szituba Dimivel még neki el is küldhetném, úgyis szeret bulizni, hátha eljönne, vagy akár Claude.. de mivel magam körül rendesen felajzottam az állóvizet, nem lenne szerencsés egyik eshetőség sem – de szándékomban áll majd ezt is kicsapni a kandallópárkányra, vagy a tükröm szélére tűzni a többi előhívatott kép mellé. Ebben hagyományos vagyok, szeretem a fotókat papírkép formájában is megőrizni. - Tegyünk egy próbát, elvégre egyszer élünk! – vonom meg hanyagul a vállamat, majd némiképp összeszalad a szemöldököm. - Ehhez filmes élményeimből úgy emlékszem, hogy zsetont kell venni valahol. Vajon eljöttünk a megfelelő hely mellett vagy csak nem üti ki a szemünket most itt a közelben? Én és a szerencsejáték, nos az három, s nyilván Nonó is így van ezzel. De nem baj, attól nem félek, hogy beszippantana bennünket a láz, szóval simán kipróbálhatjuk. Közben visszatérek az smstémára. - Ha válaszol és szalonképes.. khm.. meg ha nem, akkor is, mondd el mindenképp. – bököm oldalba cinkosan, kacsintás helyett barátnőmet, majd tovaorientálódom az esetlegesen megtalált zsetonváltóhely felé vele.
- Ne már… ez olyan orrod alá dörgölöm, hogy nélküled bulizom érzetű lenne, márpedig én nem akarom megbántani. Ami azt illeti, nagyon szívesen töltenék vele ilyen estéket is, de nem tudom, mennyire férne bele egy alkoholmámoros, áttáncolt éjszaka, aminek egész más vonzatai is akadnak, ha egy ellenkező neművel tölti az ember. Következésképpen jobb nem kockáztatni, mert még a végén tényleg baj lesz belőle. Attól még Pandának nem lehet nemet mondani, szóval hagyom, hagy fényképezgessen kedvére, de az teljeseb biztos, hogy nem fogom továbbküldeni Connornak. Nem érzem helyesnek egyszerűen, és nem volna jó, ha egy kicsit is a szívére venné, úgyhogy gyáva eb lévén maradok biztonsági játékot. Teszem persze a picsát, mert azért az megy, szóval pózolok én jobbra-balra neki, ezzel nincs semmi gond, szóval panaszkodni nem ér. Legalább lesz pár csini képem, nem mintha nagy facebookra feltöltögetős egyed lennék, de képek kellenek és kész. Aztán elmarom az ő készülékét a selfi után, hogy én is készítsek róla pár remekbe szabott képet. Na, ő legalább tudná kinek az orra alá dörgölni, de amennyire én ismerem, márpedig elég jól, közel sem ennyire kicsinyes lélek. - Ha megunjuk, lemehetünk a tánctérre, vagy csak műsort nézni, az is tök érdekes lehet, mármint, aligruhában ropják a fiúk-lányok, az asztal alá fogok olvadni, de sebaj. Majd felsepersz, vagy valami. Kuncogok, itt még nagy a szám, de nem biztos, hogy az előadások közepette is ennyire adnám a lazát. Szerintem inkább pillantgatnék bárhová máshová. - Megkérdezzük a krupiét, és kész, bizonyosan felvilágosít minket, aztán lehet, hogy nála is lehet venni, és időnként leadja a pénzt. Na jó, ez testi épségre erőteljesen veszélyes volna, de tekintettel a vérfarkasok jelenlétére, szerintem nem túl gyakran fosztogatják őket. Mindenesetre már megyek is a férfi felé, hogy megérdeklődjem a dolgokat, és miután pár perces kitérő után megkapjuk a zsetonjainkat – jellemzően eljöttünk a váltókassza mellett befelé jövet – már pakolhatunk is a táblára. Én elsőnek nem kockáztatok nagyon, felteszek egy zsetont a pirosra, sok elvernivaló pénzem úgy sincs, úgyhogy szerintem nem fogom túl soká húzni, de poénnak jó. Úgyis megunom egy idő után, és alkohol után áhítozom majd, mert hát, azért (is) jöttünk. - Ne rágd már a fülem, mondtam, hogy nem küldöm el neki… Öltöttem rá nyelvet, aztán vártam, hogy a krupié megpörgesse a kereket, és lássuk, mennyi is az annyi…
Szerintem a világon semmi rossz nincsen abban, ha képeket küld valaki a párjának, elvégre nincsenek összenőve, s nyugodtan bulizhatnak egymás nélkül, de az mondjuk igaz, hogy ők egymással nem nagyon szoktak, szóval innen nézve azért lehet, hogy sánta a dolog. Mindenesetre én azért fényképezgetem Nonót teljes átéléssel, akármire is megy a képekkel, azért jó, ha vannak emlékek az ökörködéseinkről. - Szerintem nem lenne olyan, inkább olyan „gondolok rád, jó lenne, ha itt lennél” jellegű lenne. – formálok a megfelelő helyen idézőjelet ujjaimból. Vidoran pózolok én is, nekem megvan az az előnyöm, hogy nem kell vívódnom az elküldésen, hiszen hírébe’ sincs senki, akinek mehetne, és most egyre inkább kezdek úgy lenni vele, hogy ma egyáltalán nem érdekelnek. Persze, beszélni azt fogok róluk, mert történt egy s más amiről nem ártana értekezni Nonóval, de sokkal jobb a tequila és a szórakozás égisze alatt ecsetelni a kellemetlen dolgokat is, mint megpeshedve valahol és nyalogatni a sebeinket. Kíváncsi leszek rá, hogy vajon tartogat-e olyat az élet, amikor mindketten egyszerre leszünk felhőtlenül boldogok? Hogy van-e felhőtlen boldogság egyáltalán? Nekem mondjuk momentán az is pont elég, hogy örülök annak, hogy Naomit ragyogni látom. - Hogy mi van? – fel kell nevessek. Az asztal alá fog olvadni. Hát azért ez csudálatosan hangzott. - Ha ezt előre mondod, akkor beteszem a táskámba a teleszkópos nyelű kisseprűmet. Jegyzem meg nevetős hangon. Mintha lenne olyanom. Még az elképzelés is nagyon szórakoztató. Nem is mi lennénk amúgy, hogyha nem haladtunk volna el a zsetonos hely előtt nagy vakon. Igazán csak azt nem vesszük észre, ami kinyomja a szemünket. - Krupié. Amúgy milyen hülye szó már ez? Mint a kupi, csak cifrábban. – osztom meg véleményemet Naomival, amikor még a zsetonokkal felszerelkezve tartunk a Roulette-asztalhoz. Meglepve pislogok, látva, hogy ki is áll még a rouletteasztal mellett. - Óh, egy Sebastian Ward. – súgom oda Nonónak. Esélye nincs, hogby megismerjen, Prue fiúja volt, az, amelyikbe én is bele voltam esve kiskamad szkoromban. Ezer meg egy éve volt, s utoljára a Country Clubban találkoztam vele, amikor Jennyvel is megismerkedtem, s akkor se méltatott egy szóra se. De róla eszembe jut, hogy van, amit még nem is meséltem barátnőmnek el. - Írtam levelet Diminek William gyászjelentése után. Az esküvőn akartam elmesélni, de azért egy esküvőn morbid gyászról beszélni, pláne úgy, hogy mindenki ott van, aki érintett lenne az ügyben. Egyelőre azt nem részletezem, hogy választ azt nem kaptam és semmi célzást se arra vonatkozón, hogy legalább jólesett-e neki, vagy kiváltott-e belőle bármilyen érzést. Belőlem viszont ez a némaság annál több mindent vált ki. Csak úgy találomra teszek a fekete tizenhetesre, aztán meglátjuk mi lesz belőle. (13.) - Jól van na, akkor nem küldöd el! Hát ez nem jött össze. Tipikus. - jegyzem meg. Nem nagy értéket tettem fel, szóval csak röhögni tudok magamon, meg azon is, hogy fülrágú kisiparos lettem. Értem én a csíziót, befogtam. Egy időre legalábbis. Lássuk, mit hoz a következő kör, melyben valamilyen oknál fogva a 35-öre teszek, pedig nem is szeretem ezt a számot.
- Inkább majd felhívom, vagy valami. Legyintek könnyedén, elvégre, nem biztos, hogy nyerő lenne ilyen képekkel bombázni, ugyan féltékenynek még sosem láttam, de van egy olyan érzésem, hogy jobb nekem, ha ezt elkerüljük. Inkább nem ráncigálnám az alvó oroszlán bajszát. - Hát milyen barátnő vagy te, hogy erre sem gondolsz magadtól? Mintha nem ismernél. Nevetve bököm meg a vállammal, abszolút komolytalanok a szavaim, ezt tudhatja ő is jól, bár az tény, hogy jelenlegi kiéhezett helyzetemet tekintve némileg feszengeni fogok a műsor láttán, s nekem azt ne mondja, hogy a felvetésekor nem tudta, milyen előadások szoktak itt lenni. - Vagy a krumplilé az l és m betűt kimondani képtelen egyedek szájából. Istenem, ez olyan Panda szintű poén volt szerintem, úgyhogy inkább be is fogom a számat, de hát na, nekem ez jutott eszembe róla, nem sokkal nagyobb hülyeség, mint a kupi, vagy bármi más, ha már itt tartunk, ami kicsit is hasonlít. - Hát az meg ki? Kérdezem a zsetonjaim szemlélgetéséből felpillantva, szerencsére érzékeny vagyok arra, hogy mikor nem akar a barátnőm feltűnősködni, így nem ismétlem el a nevét hangosabban, vagy valami hasonló agybaj, bár az tuti, hogy még sosem mesélt róla, nyilván nem olyan fontos személy az életében, vagy már nem, majdcsak kiderül, főleg azért, mert hát kérdeztem. - Iiiiigen? Pislogok rá nagy, kerek szemekkel, és máris minden figyelmem az övé, na, ez nagyon új dolog, és ha nem érdekelne jobban, hogy mit írt neki, hát lehordanám, hogy miért nem bírta ezt csak úgy elejteni ebéd közben. No nem baj, biztos annak is megvolt a maga oka. - Mi állt benne? És… jobban érzed magad tőle? Mármint… tudod, milyen értelemben. Nyilván a két férfi közti őrlődésére gondolok, reményeim szerint valamelyest előrébb jutott, de sosem lehet tudni, épp ezért kérdezem őt, máskülönben csak tippelgetni állna módomban. - Fekete 13-as. Mondja be a krupié, és sepri is be a nyeretlen zsetonokat, a sikerrel járók pedig szorzóik szerint megkapják a jussukat. A következő zsetonomat a 32, 33, 35 és 36-os mezők metszéspontjára teszem, valahogy most az tűnik szimpatikusnak, aztán meglátjuk, most többre jutok-e, mint az imént. - Így van, nem küldöm el, mert nem igazán látom értelmét, mondom, inkább felhívom, aztán ha rágja majd a fülem a képekért, később úgyis megmutatom neki. A krupié ismét forgat, és feszülten várom, vajon mi lesz az eredmény… Valószínűleg attól függ, hogy látom-e további értelmét a próbálkozásnak, hogy legalább az egyikünk nyer-e, ha nem, hát akkor inkább alkoholba invesztálnám a kis tőkémet. - Fekete 33. (Dobás) Én meg már ugrok is meg nagy örömömben, mert nyertem, nem egy nagy összeget, de igen, úristen úristen, el sem hiszem. Le is csókolom Panda arcát rögvest, és ölelem meg gyorsan, majdnem eltalálta ő is, nagyon közel volt. - Megvan az első körünk ára... Kuncogom el magam, aztán várakozón nézek rá, menjünk lefelé inkább, vagy maradjunk még itt? Nekem teljesen mindegy...
- Okés, ahogy érzed. Hagyom ennyiben. Felőlem hívhatja is, írhat is neki, nekem teljesen mindegy, a lényeg, hogy boldogok legyenek. Ezért is nem ragozom tovább a dolgokat, eleresztem, hadd menjenek a maguk útján, majd bohém pózolásba menekülök a semminek. - Én kérek elnézést, nem vagyok egy nagy háziasszony, s a seprés bizony háziasszonyi feladat. – nevetem el magam. Kíváncsi lennék mondjuk, hogy nem-e inkább elpirulnak Nonó, semmint felseperni kelljen, hiszen eddig sem tűnt olyannak, mint aki halál lazán kezeli a pucérkodás témakörét. Mondjuk ez nem egy 21+os bár, így azért annyi veszély nem fenyegeti a szemszerveinket, mint ott fenyegetné. Fertő, de legalább a nyálcsorgatós fajtából. Felröhögök. - Tanulsz tőlem! – reagálok így, mert nagyon szórakoztat, hogy ez a krumplilé olyan igazi mallory-féle humormorzsára sikeredett. A nevetésből a kérdés zökkent ki. - Prue pasija, az első nagy szerelem. Meg igazából az utolsó is. Tavalyelőtt, amikor Jennyvel megismerkedtem a Country Clubban, akkor is ott volt. Nem, mintha megismert volna, ami mondjuk nem baj. Kell a halálnak egy harmadik pasi is, aki iránt valaha éreztem valamit. – magyarázom, miközben elindulunk a zsetonvétel rögös útján. - Azt hiszem, hogy megtettem a záró lépést. Mármint úgy értem, hogy kifejeztem benne, hogy barátok vagyunk. Így neki sem kell azon aggódni, hogy esetleg bármit túlgondolok majd. Szóval, mint egy barátja, támogattam őt a levélben. Nem mondom, hogy nem esett volna jobban, ha felkeres valami válasszal, de beszédes, hogy nem tette.. – elhúzom a szám. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vártam, hogy erre majd közli velem, hogy nem akar a barátom lenni, hogy meggondolta magát és mégis próbáljuk meg. Mindegy, a hallgatás beleegyezés, el kell engedjem. Nekem is könnyebb, hogyha nem reménykedem. Maradunk barátok, kész. Elveszteni nem szeretném a barátságát, szóval inkább ez, mint a száraz mentor-tanonc viszony. - Hű, de rémes szám. – horkanok fel a 13-ast hallva. Erre sose raktam volna, esélytelen, hogy azon hálistenkedjek hát, hogy mi lett volna, ha. Ellenben Nonó lelkesedése engem is elragad, jól megölelgetem. - Született tehetség vagy! A második kört én állom viszont, ha nyerünk, ha nem. – vigyorodok el, s ezúttal a 8-asra teszek, hadd szóljon. - Egyébként szerinted hülyeség volt? Már úgy értem írni neki..
- Akkor bizony nem akarom elképzelni, hogy fest nálatok a lakás. Vagy tán Claude sepreget? Kérdezem kuncogva, még ki is nézem belőle, ami azt illeti, legutóbb is ő burkolta a falakat, szóval valószínűleg többet tesz keresztbe, mint a kedves barátnőm. Mondjuk, nem csoda, szerintem oda meg vissza van érte, de nem tisztem ezt a kérdést feszegetni. - Én is arra gyanakszom, hogy megfertőztél, rettenet ám. Sóhajtok, mintha legalábbis ez volna a világ legnagyobb problémája. Egyébként nincsen bajom a rossz poénokkal, egy-kettő nekem is be szokott sikerülni, Pandának meg ez is egy része, ezzel együtt szeretem. - Ohohó… Te szerelmes voltál a nővéred pasijába? Na ez aztán elég merész, ami azt illeti. Vakarom meg a fejem, nem mondom, hogy nem lehetetlen a dolog, öcsém sokkal fiatalabb nálam, de mostanra vannak olyan haverjai, akiktől bizony képes lennék csorgatni a nyálamat. Ó te jó ég… Lehet nem olyan friss dolog ez a fiatalabb pasik iránti vonzódásom. Nem, ebbe bele sem akarok gondolni, egyébként sem csináltam soha egyikkel sem hasonlót. - Akkor elég cefetül érezheted magad. Még jó, hogy inni jöttünk. Félre ne érts, nem ledegradálni akarom a problémádat, épp ellenkezőleg. Szerintem erre már csak ez a „megoldás”. A macskakörmöket még mutatom is az ujjaimmal. - Mellesleg, épp gyászol, mindketten tudjuk mostanra, hogy ez nem épp egyszerű dolog, de senkiben sem zajlik le ugyanúgy. Szóval az is lehet, hogy egyszerűen leszarja most a világot, és benne mindenkit. Nem szeretném azt sem, hogy reménykedjen, de amíg nem tudja pontosan, hogy Dimi miért nem reagált, csak magának okoz rossz érzéseket azzal, hogyha ennyire lélekölő kérdést csinál belőle. Egy körben nyertem egy keveset, úgyhogy egészen fellelkesülök, de azért hagy jegyezzem meg, ez nem igazán az én játékom, túlzásba vinni egyáltalán nem áll szándékomban. Ez a négyes felosztás bejött, szóval most is így cselekszem, ám ezúttal a 20, 21, 23, 24-es mezők metszete lesz a célpont. - Úgy legyen. Sok kör lesz még, már alkohol tekintetében szerintem, szeretnék kicsit lelazulni, és úgy hiszem, a barátnőmre is igencsak ráfér a dolog. - Szerintem nem, valószínűleg szükséged volt rá, és ezért tette, ezzel nincsen semmi baj, ne emészd magad azon, hogy nem kellett volna. Biztos jól esett neki, csak most nem tud mit kezdeni vele.
Az elgondolás is röhejes, bár abszolút igaz. Viszont nem bírom megállni, hogy a legutóbbi babos kendő után most ne képzeljek ezúttal Claudera valami szép, öregasszonyi takarítóruházatot. - Ha megkérdezi, hogy mit segíthessen, akkor a seprést nem is annyira, de a mosogatást például szívesen sózom rá. – vallom be minden szégyenérzet nélkül. Csak a gyerekmunkát bünteti a törvény, a vérfarkasdolgoztatást nem, nem igaz? Amúgy mosogatni méltán rühellek, a mosás még csak hagyján. - Nem rettenet, szerintem jó poén volt! – kacsintanék, de csak grimaszkodás marad. Nem zavartatom magam, Nonó tudja, hogy ez a kacsintás nem az én asztalom, így nem is foglalkozom már azzal, hogy rejtegessem előle. A kérdésére a „ciki” egyezményes jelét mutatom, ujjaimmal kaszálok nyakam előtt. - Hát, az úúúgy volt.. – kezdek bele elnyújtva, majd bólintok, s hagyom kissé bővebb lére eredni a mesét. - Állati jól nézett ki, akkoriban hosszan viselte a haját, copfban, s bakancsos-fekete ruhás rocker volt. Tökre nem illett Pruehoz, bezzeg nekem annál jobban bejött. Nem ez az igazán kínos, hanem az, hogy amikor kiderült, hogy Prue beteg, megpróbáltam lecsapni a kezéről. Mert haragudtam rá, amiért meg fog halni. Sebastian persze nem ment sehová Prue mellől, legalábbis akkor nem. Én meg égtem vagy hetekig, mert nagyon ciki volt a próbálkozásom amellett, hogy aljas is. Prue nem tudta, Seb meg megértett. Azt hiszem legalábbis. Azt nem tisztem elmesélni, hogy Sebastian miért is értett meg ennyire. Más magánéletét és szennyesét nem szoktam egy könnyed esten kiteregetni, bár a drámák között azért be-besikerül. Most viszont senkinek a halálát nem szeretném emlegetni, így inkább lapozok, s csak a sztorinak már-már unalomig ismételt részébe megyek bele. Lassan nincs több könnyem Prudenceért. Ez azért kellemetlen is lehetne, de valahol nem az. Csendesen fáj már, talán itt az ideje, hogy befelé sírjak tovább. - Ebben tökéletesen egyetértek veled. Erre iszunk! – mosolyodom el. Mi mást tehetnék? Már eleget keseregtem ezen is. - Megvigasztaltam volna.. – szalad ki a számon. Nem vörösödök bele, de azért hoz magával egy csomó ki nem mondott gondolatot. Igen, megtettem volna, és tudom, hogy a gyászán nem segítettem volna vele. Meg magamon sem. Jó ez így, meg nem is jó. Bonyolult még mindig. - Hát ezt jól mellélőttem. – nevetek fel a 9-es láttán (dobás). - Szerintem ne kísértsük a sorsot tovább. Tequila sunrise? – dobok be egy koktélnevet. A reakcióra kap Naomi egy puszit az arcára. Mindig meg tud vigasztalni. Ha hagyja, akkor belekarolok, s elindulunk a pult felé. - Egyébként durva, hogy mik elő nem fordulhatnak manapság. – utalok vissza Eva halálára. Ez azért még őrzőségből is sok volt nekem. - Hope nagyapja vérfarkas. – teszem még hozzá, mert bár teljesen nem tartozik ide, de kimeríti a durva és előforduló dolgok fogalmát. - Mármint az örökbefogadó anyjának, Annie Foxnak az apja. Majd’ elájultam, amikor megtudtam. Úgy látszik a mi életünk gyermekeit vonzza ez a világ. Sors.. hülye.
- Pedig milyen jó kis feszültség levezető a mosogatás, legalábbis én bírom. Mikor anyával veszekedtem, mindig mosogatnom kellett, még akkor is, ha ez a mi családunkban sosem volt divat, megtette helyettünk más. Néha kellett, vagyis, a kapcsolatunkat tekintve inkább gyakran. Ám nem emlegetem anyát, most valahogy nem esne jól a lelkemnek, semmikor sem, de most mulatni jöttünk, nem sírdogálni. - Nem lep meg, ha szerinted jó volt. Azt nem mondom, hogy mert a humora olyan, amilyen, de tudja jól a véleményemet a favicceiről. Egyenesen nyugágy kell mellé, az teljesen biztos. - Ha nem szeretnélek ennyire, fele ennyire sem viselném jól, amit most hallottam. Viszont ezek alapján csodálkozom, hogy nem ismer meg, ha engem kérdezel, nem olyan lehetetlen dolog. Nekem is sikerült, bár kerülgettük egymást egy keveset előtte a csokiboltban. Attól még elég, ha szöget üt az ember fejében a gondolat, utána már addig rágja magát rajta, amíg rá nem jön. Nem akarom én elítélni Pandát, de tény, hogy ronda dolog volt, amit tett, ezzel csak azt érte volna el, hogyha Prue megtudja, hogy még jobban megmérgezi az utolsó együtt töltött időszakukat. Az mindenesetre valamiért egész jól esik a lelkemnek, hogy nem sír… Ismerem jól, és nem nagyon beszélt még soha úgy a nővéréről, hogy ne kísérte volna legalább egy pár könnybe lábadt szempár. - Tudom, ahogyan azt is, hogy még most is megtennéd. Simítom tenyerem a kézfejére, átérzem, komolyan. Amikor Jacksonnak azt hazudtam, hogy megcsaltam, és nem az övé a gyerek, annyira összetört, hogy semmi vágyam nem volt, csak eloszlatni a viharfelhőit, megölelni, és bocsánatért esedezni, hogy ezt mondtam, hogy rajongva szeretem, és ne hagyjon el, az ő gyereke, megoldjuk. Ám nem tehettem, azóta pedig szerelmünk lángja önnön hamvába holt el bennem is. Csak azt remélem, hogy most boldog. - Nanáhogy, ezen a csúfos kudarcon csak az segít. Én sem nyertem még egyszer, de nem is érdekel, a rulette egynek jó volt, de épp elég belőle a véleményem szerint. Indulhatunk is lefelé, hogy először a pultnál ácsorogjunk egy kicsit az italainkra várva, majd elkezdjünk magunknak helyet keresni. A puszi jól esik, de az még inkább, hogy a jelek szerint egy kicsit javítottam a kedélyállapotán. Nem szólok közbe, várom, hogy közölje, mi is annyira durva, de ötletem sincs, csak riszálom a hátsóm a zenére, mert az van még fellépések között is, bár egyre többen vannak, biztos hamarosan elkezdődik majd a műsor, kíváncsi leszek, sosem voltam még itt. - Hogy mivan? Majdnem leesek a magas sarkaimról, és még jó, hogy eddig nem vettem fel a poharamat, mert hamar a földön landolna. Eltátom a számat, aztán megvakarom a tarkómat, és csak pislogok, meg tátogok, nem lelem a hangomat. - Értettem. Nyögöm ki, mármint azt, hogy ki is konkrétan az, máskülönben Panda apja kellene, hogy vérfarkas legyen, arról meg csak tudnék. - Ez durva… És akkor most aggódsz érte rendesen, mi? Egyébként úgy tűnik, valóban vonzzák a gyerkőcök a vérfarkasokat, ez nagyon ijesztő. Végül felkapom a poharam, és egy üres asztal felé húzom a barátnőmet, nincs már belőlük sok, okosabb lesz lecsapni rá gyorsan. - Megtudtál valamit róla? Találkoztatok is vele? Tényleg… nem is beszéltél még a fesztiválról… Feddem meg, elvégre ki tudja, mi történt ott más fronton is. Gyanús ez a nagy csönd.
- Akkor már inkább porszívózok, az legalább hangos, s legálisan lehet mellette üvölttetni a zenét. A mosogatás undorító, nekem mindig azok a rémélményeim vannak meg róla, hogy anyám nem folyó vízzel mosogatott, s engem is arra kényszerített, hogy a sok kajamaradékoks izében turmákoljak. Hányinger.. Elhúzom a szám. Kivételesen nem anyámra finnyogok, hanem arra, amire kényszerített, ha edényeket kellett tisztogatni. Bár anyámra is húzhatnám a számat, sokkal kevésbé nem lenne gáz. Ő is legalább ilyen undormányként él a fejemben. Nem beszéltem vele vagy négy éve, nem véletlenül. - Nyilván nem az volt az évszázad jócselekedete, de sosem mondtam, hogy nem vagyok egy hülye picsa. Egyébként én is szeretlek és ítélj el nyugodtan, én is elítélem érte magam. Mosoly van arcomon, miközben beszélek, de mégis van ebben valami keserűség. Mert tudom, hogy gázos volt, amire vetemedtem, még akkor is, ha nem lett belőle semmi. Sebastian megóvta mindenki erkölcseit, meg a nővérem szívét is. - Egyébként ő Hope apja. Teszem hozzá csendesen. - Nem tud róla, nem egészen természetes módon jött ez össze. Pruenak voltak ismerősei bizonyos.. khm.. bankokban. És nem nagyon szégyelltek visszaélni az információval. Nos, ha már a családunk mocskos szennyesét teregetem, akkor íme, a nővéreméből is akad egy pár. Emlékszem, hogy mennyit köpködtem, hogy ezt nem teheti, ez nem tisztességes. Végül megértette és sosem írta meg a kívánt levelet Sebastiannak. Szegény, ha tudná! Nem tudom, hogy valaha be kell-e valljam neki, de inkább maradjunk annyiban, hogy nem nagyon szeretném, sőt. - Nem mi vagyunk a szerencsejáték császárnői, de legalább tombolhatunk. Szerinted ez is olyan lesz, mint a sztripbárban a nőknél, hogy pénzt kell dobni a gatyakorcba tánc végén? Idétlenkedem, miközben elérjük a pultot. Két koktél rendel, s azzal együtt telepszem le két igen jó pozícióban levő hely egyikére. Szerencsére én már ülök, s szerintem Naomi is, mire folytatom. A műsorkezdésig még van időnk, tudunk beszélgetni, s egyikünk sem fog magaalá ájulni ültében, legalábbis ebben reménykedem. - Ahogy mondom. A Fesztiválon találkoztam velük, amikor Claudedal voltam. Hope vidáman újságolta, hogy a nagypapit látogatták meg, aki totemeket farag. Claude ismeri, évek óta. Igencsak farkas. Erre inni kell, s kicsit már sajnálom, hogy koktélt kértem, ezt nem lehet egyszerre kecsesen felhörpölni. Mindegy, azért nagyot húzok belőle a szívószállal, legalább az illúzió megvan. - Igazából nem nagyon. Úgy értem persze, féltem, de nem hiszem, hogy bántanák. Talán naiv vagyok, de a körülöttünk élők sem éppen kifejezetten vérszomjasak és nem hiszem, hogy Annie Fox apja az lenne. Majd mondjuk úgyis leinformálom Claudeon keresztül, mert lehet, hogy el kéne kapjam egy beszélgetésre. Például nem tudom, hogy Annie milyen szinten beavatott, de nem kérdezhetem meg rögvest őt. A fesztivál emlegetésére mondjuk rendesen elszíneződik a fejem a zavartól. - Elég.. khm.. necces volt. Ezek ott mind abban a hitben voltunk, hogy Claude és én az egy nagy közös Mi. Kezdem ezzel, mert ez sokkolt a legjobban. Legalábbis majdnem a legjobban. - És tudod nem is volt olyan rossz, hogy ezt hiszik. Nyelem le majdnem a szívószálat. A szörcsögő hang jelzi, hogy nem sikerült mértékletesnek lennem, a Tequila Sunrise eltűnt a gambámban máris. - Tiszta hülye vagyok, mi? Piszkálgatom a narancsszeletet a pohár szélén teljes átéléssel.
- Gondolom a spórolás miatt. Vagy passz, nálunk mindegy volt, bár anyám mindig elhűlt, ha házimunkára vetemedtem, ő keresztbe szalmát nem volt hajlandó tenni sosem. Szegény Nagyit biztos az őrületbe kergette, bár lehetséges, hogy gyermekként nem volt annyira borzalmas, nem tudhatom, s már soha nem is fogom megtudni. Őszintén, nem szeretnék a Nagyiékkal beszélgetni róla, nem esik jól a lelkemnek. - Kérem, ne hülye picsázza a legjobb barátnőmet, mert harapok. Csattintom össze a fogaimat mosolyogva, feloldandó a kellemetlen témát, nem ítélem el, nem tudhatom, milyen volt neki akkor, és én is tettem kellemetlen dolgokat már életem során, de a nagy részüket eszemben sem lenne bevallani. Mindenkinek vannak fekete foltjai, jól van ez így, tökéletes emberek nincsenek, bár szerintem nem is kellenek, a tökéletlenségeinktől vagyunk igazán egyéniségek. - Öhm. És tud egyáltalán róla? Kérdezem rögtön, de már kapom is rá a választ, és leteszem az arcom attól, amit hallok, megcsóválom a fejem, kissé… nem, ez nagyon gusztustalan, bár, mit vetítek én arról, kinek mihez van joga, Jackson sem tudja, hogy van egy lánya, mert nem mondhattam el neki. Nem tisztem hát bárkit elítélni hasonlóért. - Ez nem bűncselekmény amúgy? Nem mintha már számítana, meg gondolom a donorokat nem érdekli, kinél landol a cucc, de azért ez durva. Maradok ennél a konszolidált verziónál, pedig tudnék még nagyon szépeket mondani, de nem teszem, halottakról vagy jót, vagy semmit ugyebár. Anyáról épp ezért nem beszélek, bár esélyes, hogy életem végéig bánni fogom, hogy már sosem lesz lehetőségem helyretenni kettőnk között a dolgokat. - Miii? Ez nem olyan hely. Vagy olyan? Nem csak pasik táncolnak, te, műsorok vannak, nem? Gőzöm sincs, de tutira nem nyúlkálok senki gatyájához. Brr, elképzelni is botrány, ha már a szerelmem gatyája tabu, másé pláne legyen az, köszi szépen. Ha ez olyan hely, akkor inkább húzzunk, amíg lehet, de szerintem ez a veszély nem fenyeget. Vagy majd nyúlkál ő, szerencsére kanapé nincs a környéken, akkor lennénk csak bajban. - Ez gáz. Nem tudok rá mást mondani, tényleg az, istenem, de jó lenne, ha a változatosság kedvéért néha legalább egy kicsit egyszerűek lennének a dolgok, de úgy látom, ez erősen esélytelen sajnos. - Ez az Annie Fox tök olyan, mint valami pornós név. Nem akarom elhülyéskedni, bocsi, sikerült megragadnom a lényeget. Pirulok el, és úgy döntök, inkább kérek gyorsan némi rövidet a szürcsölgetés mellé, ha már csináljuk, legyen értelme, nemde? - Lehetséges, hogy jobb volna, ha némileg képbe kerülnél ezt illetően, még ha csak Claudeon keresztül is. Szerintem a Protektorátus jobban értékelné, ha nem te nyomozgatnál a saját szakálladra. Persze, neki aztán magyarázhat az ember, ha valamit a fejébe vesz, szóval nagyon nem győzködtem, de félteni azért mertem némileg, még ha nincs is bajom a vérfarkasokkal, attól még bármilyen idegen, akár egy ember is okozhat kellemetlen meglepetéseket. - Ohh. Ezek szerint a többség úgy gondolja, hogy jól mutattok együtt. Ez már valami. Bár úgy sejtem, ezzel nem segítek a helyzeten. Azért, én tényleg szurkoltam annak, hogy boldog legyen, de meghagytam ezt az ő döntésének, mármint nem akartam beleugatni semmilyen szinten, de azért szomjaztam az információkra. - Nem, egyáltalán nem vagy hülye, jó érzés az a mi. Pirulok el kissé, aztán a frissiben megkapott tecquilánkat is fogyasztásra készíthetjük, fahéj, narancs, nyami. - Hát akkor, arra a bizonyos Mi-re, legyen bárkivel is közös. Kacsintottam rá nevetve, nekem nem kell sok sosem a becsiccsentéshez, de egyelőre erről még nincs szó, csak igyekszem megőrizni a jó hangulatomat.
- Nem nagyon kellett volna spórolni, szóval nem hiszem. Szerintem ez ilyen be-gyöpösödött dolog volt nála, amit a nagyitól tanult, s annyi érzéke sem volt az újításokhoz, hogy ezt lecserélje. Azt is kinézem belőle, hogy azért csinálta így, hogy mi is átéljük, amit neki el kellett szen-vedni gyerekkorában. Éljen a szülőkről alkotott jó vélemény. Nem tudom, az említett nagyit nem ismertem, sosem találkoz-tam vele, így igazából az is lehet, hogy semmi ilyesmi nem volt ebben. Csak elmondom, ami eszembe jut, mert Nonó mellett nem szoktam cseppet sem azon agyalni, hogy mi az, amit ki kéne mondanom és mi az, amit nem. - Igenis! – szalutálok nevetéssel lélektükreim mélyén, majd el is lapozok a témáról. Megint sikerül olyat mondjak, ami elég rosszul hangzik. Hát igen, a Mallory-család csodái. - Dehogy tudja! Sose fogja megtudni. Mármint persze, ha Hope beteg lenne és mondjuk csontvelőre lenne szüksége vagy ilyesmire, akkor lehet, hogy megkörnyékezte volna Prue, de mivel Prue nincs, Hope meg nem beteg.. – megvonom a vállamat. - Sze-rette. Nem vallotta be, de szerintem így akart egy örök szeletet belőle, ha már Seb nem akarta, hogy gyerekük legyen. Félt, s azért nem hibáztathatom. A kérdésre széttárom karjaim, jelezve ezzel, hogy a válaszom nem tudom. Amúgy lehet, hogy bünte-ti a törvény, de ha rajtam múlik, akkor nem fog kiderülni semmi. Nem azért, mert nem akarok bajt a spermabanknak, hanem azért, mert nem akarok sem Sebastiannak, sem Hopenak zűrt. - Nyugi! – nevetem el magam, hallva a kétségbeesett „miii?”-t. - Nem tudom, hogy milyen hely ez, szerintem nem olyan. Csak humorizálni pró-báltam. Nem mellesleg semmi sem kötelező, ha olyan hely, akkor sem. Teszem hozzá, mert én sem szándékozom senkinek a gatyájába nyúlni. Az egy dolog, hogy nem én vagyok maga az erkölcsrendészet, de azért ez mégis több lenne kettőnél. Elnevetem magam azon, amikor pornós névnek titulálja Annie nevét. - Annlina Fox a férjezett neve, a leánykori meg olyan bonyolult, hogy nem bírtam megjegyezni. Amióta csak mellettünk laknak, mindig Annienek neveztük. Anya utálta.. nem megle-pő módon. Már nem a nevét, hanem magát a nőt, de mindegy is. Anyám és az ő utálatai nehezen lekövethetők. Illetve talán nem is annyira, hiszen az egész világot ki nem állhatja. - Beszélnem kellene róla valakivel? Úgy értem a Protektorátusból.. Aztg tudom, hogy ő Mandyvel beszélte meg anno Mayát illetőn a dolgokat, de nem tudom, hogy szeretném-e tálalni Diminek a dolgot úgy, hogy igencsak Claudehoz van köze. Nem, mintha Claudenak nem csipognék egy csomót Dimiről, de őt mégis régebb óta ismerem, mint a görögöt és a Krónikásnak is kissé kínosan adtam elő a dolgokat. Ez a háromszög kinyír. - De nincs olyan, hogy együtt! – csattanok fel, nem annyira haraggal, mint kicsit kétségbeesetten. Végül megadón koccintok arra, amire. A mi nem rossz dolog. Épp csak sze-rintem nem osztottak benne nekem lapot. - Egészségünkre! – csilingelnek össze a poharak, majd tűnik is el bennem a tequila, hogy meg sem várva egy kis szünetet rendeljek még egy kört. Csak jár erre valmi pincér vagy ilyesmi. - Egyébként tudjuk, hogy mi lesz az est fénypontja? – siklik tekintetem a színpad felé.
Ilyenek ezek az anyák, semmi sem elég jó nekik, vagy nem is tudom, olykor nem értem, miként vannak bekötve. Én nem érezhettem magam eddig igazi anyának, tán eztán sem fogom sosem, de azért örülnék annak, ha adott esetben nem olyan lennék, mint a sajátom. Botrányosan érzéketlen, szemét spiné. Bocs anya, bármi is hajtott, sosem fogok mást gondolni rólad. - Attól még nem volt szép, de tudom, ne mondjak semmit, Jackson sem tud Mayáról. Sokszor elgondolkodom azon, mi lett volna, ha elmondom. Vajon boldog család lennénk? De azt hiszem, nem kell tudnom, hiszen én most is az vagyok, megtaláltam a módját, még akkor is, ha Maya mindig hiányozni fog. Azért… remélem, Jackson is az, nagyon utálnám magam, ha nem lenne. Szerencsére azonban semmit sem tudok róla, és ez az, ami nem is hiányzik, elég volt egyszer látnom pár éve, akkor egy csajjal volt, nem tűnt épp letörtnek, szóval bízom benne, hogy kiheverte az „árulásomat”. - Reméltem is. Az lenne csak a szép tényleg, ha gatyákban turkálnék. Egyébként sem adnék pénzt senkinek ilyesmiért, mondjuk, másért sem, keveseknek adnék, és akiknek igen, azok sosem kérnék. Én úgy vagyok vele, hogy mindenki dolgozzon meg szépen azért, amije van, én is igyekeztem mindig így tenni, gimis korom óta dolgoztam, volt mit félretennem, de most nem vetíthetnék erről sem, mert a letéti alapomat óhajtom felhasználni a lakásvásárlásra. - Ha engem kérdezel, az Annlina sem sokkal jobb, de hát na, ízlések és pofonok. Lehet, hogy a Fox ront az összhatáson. Miért? Olyan elviselhetetlen? Vagy micsoda? Remélem, azért jó helyen van Hope… Bár, Panda biztos tett volna valamit, hogyha nem lenne jó a kislánynak, azt azért nem feltételezem, hogy hagyná, elvégre nem a gyermek tehet róla, hogy Prue megölte magát. - Szerintem nem ártana, mármint, legalább annyit megtudni, hogy tudnak-e róla. Persze, nem akarom én megmondani, mit csinálj, én csak azt tudom, hogy eszem a kefét, mióta tudom, hogy Mayát egyszer megtámadták. Noé szerintem már sejti, hogy valami közöm van a kislányhoz, meg nem is vak mondjuk, látott gyerekként. Nem mellesleg nem is ostoba, szóval szerintem képes lehet összerakni a kirakós darabjait, talán meg is könnyebbülnék, ha tudná, de ezt azért biztosra nem merném mondani. - Nincs, és talán nem is lesz, de remélni lehet, ha nem vele, hát mással. Ha nem akarja, nyilván nem, de őszintén, én eddig nem úgy vettem észre, hogy ne vágyna rá, ám nem fogom firtatni a dolgot, nem éri meg. Amennyiben valami kialakul, fejlődik benne ilyen téren, úgyis fog róla szólni, ebben biztos vagyok. - Azt hiszem, kijár már nekünk ez az ereszd el a hajam. Nem bánom, hogy máris rendeli a következő kört, az sem érdekel, ha minősíthetetlenül fogok viselkedni, most semmi sem mozgat igazán. - Ha jól láttam, odakint Moulin Rouge est volt hirdetve, szóval szerintem ahhoz lesz némi köze a műsornak. Kacsintottam rá, s még vártuk a következő kört, a koktélomat szürcsölgettem.
- Egyáltalán nem volt szép, tökéletesen egyetértek veled. Egyáltalán nem kellett volna szülnie sem. Ne érts félre, én imádom Hopeot akkor is, ha nem tudja, hogy rokonok vagyunk, de felelőtlenség volt Pruetól. Tulajdonképpen én neveltem már akkor is, amikor a nővérem még élt, pedig ő volt az anyja. De nem oldotta meg a problémáit a gyermek, hiába is érvelt mindig ezzel, amikor még csak tervezte, hogy teherbe esne. – fejtem ki talán hosszabban a szükségesnél nézeteimet. Nem azért érzem túl hosszúnak, mert ne szoktuk volna amúgy is fosni a szót, hanem azért, mert talán már régen elég volt a nővéremből és abból, hogy folyamatosan rajta rugózzak. Néha már én is unom, de van, amitől nem lehet megszabadulni pláne úgy, hogy biztosan tudom Dimitől is és Claudetól is, hogy nem kelt át, vagy hogy kell ezt megfogalmazni szellemnyelven. - Biztos nem olyan boldog, mint veled lenne, mert nálad jobb csaj nincs a világon és keresve sem kívánhatna magának senki jobb barátnőt, mint te vagy. Nem smúzolok, hanem őszinte vagyok, teljes mértékben így gondolok Naomira. Szép is, okos is, érzékeny is.. nem a kést akarom forgatni benne Jackson esetleges nemboldogsága okán, csak jólesik megdicsérni, mert ami igaz, az igaz. Fel kell nevessek, nem tehetek róla. - Nincs az a pornó, amit el tudna adni. – teszek egy kissé rosszízű, nagyon nem kedves megjegyzést, mely egyértelműen Annie küllemére vonatkozik. Kedvelem nagyon és nem hiszem azt, hogy én magam lennék Afrodité, de azért van, ami mellett nem tudok elmenni szó nélkül. Ha nem lenne a kezem tele a pohárral, akkor elő is kotornám a telefont, hogy megmutassam az egyik igen rémesen sikerült képemet a szomszéd nőről. Hope cuki rajta, azért tartottam meg, nem azért, hogy Anniet kompromittáljam, de annak sem gyenge darab. - Hát csak megvédi az istenadta nagyapja, nem? Bár amennyiszer idetolja a képét.. – legyintek, mire majdnem kiverem a kezemből a poharat, szóval inkább nem teszek széles mozdulatokat. Inkább iszom, mert amit nem mondtam még el, azt teljesen józanul nem is tudom megtenni. Kínos, főleg a reakcióm volt az. Meg úgy az egész. - Woh, akkor lesz kánkán. Azt szeretem. Ha szabad a tánc, még be is állnék, bár határozottan nem ahhoz öltöztem. – nézek végig magamon, majd egy vállvonás és a tequila legurítása kíséri koccintás után a mondandómat. Egy koktél és két kupica ital után már annyira nem érzem messzinek az időt arra, hogy tovább ragozzam a fesztivált. - Egyébként azt mondta, hogy szeret. Ő. Engem. – zavartan pöckölgetem a szöszöket a ruhámról, majd inkább a színpad felé fordítom pillantásomat, miközben sóhajba temet-kezem. - Soha ebben a nyomorult életben még férfi nem mondott ilyet nekem.. fogalmam sincs mit kezdjek a helyzettel. – nyüszítek már szinte a végén. Szánalmas lehetek, én tudom.
- Nem biztos, hogy lehet hibáztatni, amiért megpróbált még ebbe, mint utolsó szalmaszálba kapaszkodni. Önző döntés volt, az kétségtelen, és még önzőbb, hogy még így is elment, de azt valahogy megértem, hogy próbálkozott, csak azt kívánom, bár sikerült volna neki. Hajtom le a fejemet komorabban, mint a hely és a hangulat adná, de ez a téma azt hiszem sosem lesz kellemes Pandának, s ami neki nem az, nekem sem lehet. Magától értetődik. - Ez kedves tőled… mármint az engem méltató rész, de azért én jobban örülnék, ha boldog lenne. Sóhajtok fel, tényleg szeretném, ha az lenne, ha már én képtelen voltam megadni neki azt, amit szerettem volna. Nem így volt megírva, gondolom én, mint ahogy az sem adatott meg, hogy felneveljem a kislányomat. A következő szavai kapcsán azonban még annak ellenére is felnevetek, hogy pillanatnyi komorságba zuhantam a felmerült témák miatt. Valami rejtélyes okból kifolyólag erre nem pirulok el, már csak azért sem, mert roppant nevetséges az egész, és nehéz úgy gondolni rá, mint bármire, ami miatt pironkodhatnék. Azt hiszem, szerencsém, hogy nem vagyok egy rusnya béka, mert érzésre kapnám az ívet rendesen. Bár jellemesebbnek vélem annál, hogy a háta mögött beszélje ki a barátnőjét, szóval nem, biztos nem tenné akkor sem, elfogadna olyannak, amilyen vagyok. Ettől (is) szép a barátság. - Azért, ők sem képesek mindenre. Mindenkinél van nagyobb hal náluk is, szóval bizonyosan Hope nagyapjánál is, nem fogom azonban beléverni ezzel kapcsolatban az ideget, reménykedjünk benne, hogy biztonságban van a kislány. Ha a nagyapja nem, majd figyelünk rá mi, neki különösen nem lehet nehéz egy idős hím lakótárssal. - Simán. Mondjuk, ahhoz nem ártana átöltözni, vagy valami, ilyen göncben nehéz lábat emelgetni. Vigyorodom el, mi tagadás, messze állok én a kánkánt járó táncosnőktől, de a lötyögés megy bárhol, mondjuk, itt talán nem kéne ilyesmivel égetnem magam. Panda persze tud táncolni, szóval neki még feküdne is a dolog. Még jó, hogy hamar lehúztam az újabb kupicát, mert amikor meghallom a szavait, félő, kiköpném, ha még a számban lenne. - Nahát, bevallotta? Sejtettem… de nem igazán akartam feszegetni, nem nagyon éreztem úgy, hogy jogom van hozzá. Két lélek magánügyeibe nem illik beleártani magunkat, bármennyire is a legjobb barátnőnk az egyik fél. Más érzéseire nem nekem kell rávilágítanom, az nem lett volna túl szép. - Ezek szerint megijedtél? Kérdezem finoman, és megszorítom a nem oly rég felszabadult kezét. Meg is ölelném, de asztalon áthajolva nem tűnik épp jó ötletnek. - Ha ennyire nem tudod, mit kezdj a dologgal, az nem ígér túl sok jót. Kivéve, ha félsz, de a félelem ilyenkor természetes, hisz ez valami olyasmi, amiben még nem volt részed. Mármint, igazán, viszonzottan szerelmes még nem volt, én is félnék, ha ennyi idő után hirtelen kopogtatna az érzés a szívemen, így már nem csodálkozom annyira, hogy nem tud mit kezdeni a dologgal.
- Kapaszkodott volna inkább a saját életébe! – csattan a hangom sétődötten. Nem tudok napirendre térni, soha nem is fog menni szerintem. Ám ettől függetlenül legalább most nem bőgök már, hogyha Prueról van szó, ami haladás szerintem ahhoz képest, hogy mennyit voltam hajlandó picsogni miatta. És minek tettem? Úgyse jöhet már vissza. Meg egyébként el sem ment rendesen, ami azért aljas dolog tőle, s ha erre gondolok, borsódzik még a hátam is. - Egyébként viszont önzés volt. És felelőtlenség. De Prue az Prue volt mindig is. Tudom, hogy Nonó is ismerte, ezért nyilatkozom így róla. Egyébként imádnivaló lány volt az én nővérem, mosolyország a betegsége előtt, de azért mindenkinek becsúsznak önzési fázisok. Ezek jeleiből benne sem volt hiány soha, bár bennem sem, így nem nagyon vetettem a szemére. Maximum a gyerektémában, meg amikor a betegségének kiderülése után folyamatosan engem traktált azzal, hogy senkinek se fog hiányozni, ha meghal, meg mindenki elmegy majd mellőle. Ilyenkor a „kösz bazzeg” volt a legenyhébb válaszom, még ajtót is csapkodtam emlékeim szerint. - Nem mondom, hogy nem lehet az. – emelem fel védekezőn kezeimet. Nem kívánom Jacksonnak, hogy boldogtalan legyen, pláne mert nem is ismerem, meg amúgy sem kenyerem senkinek igaztalanul rossz perceket kívánni. - Majd csenünk magunknak valamit. Csak van ezeknek kelléktáruk. – játszom el abszolút komolytalanul a gondolattal. Egy pillanat erejéig még viccesnek is tűnik az ötlet, mely szerint azért vigyenek el a rendőrök, mert a Golden jelmezei között túrtam magamnak kánkánruhát. Mondjuk igazán mégsem humoros, nem szeretnék priuszt vagy nyilvántartásban lenni. Danával is azért voltam benne annyi őrültségben kamaszként, mert tudtam, hogy ki az apja, s ott volt a biztos tudat, hogy úgysem ütjük meg a bokánk. De egyrészt már nem vagyunk kamaszok, másrészt pedig nem is tudom mi lehet Danával az utóbbi időben. - Be. – színeződik el fülem hegyéig az arcom, s ennek nem sok köze van az iváshoz. - Én meg hallgattam, mint egy hal. Fogalmam sincs róla, hogy mit gondol az esetről, azóta terelem a témát még inkább. – vallok színt. A kérdésére hirtelen nem tudok mit mondani, csak egy tétova bólintásra futja. - Kábé hússzor annyi, mint én vagyok.. – halkítom le a hangomat, mert azért ez a mondat mégis elég érdekesen hangozna normál hangerőn. - Ha Dimiről azt mondtuk, hogy túl fiatal vagyok hozzá, hogy túl sokat megélt és amiatt nem kellek neki, akkor vajon mit láthat bennem Claude? És meddig? – elhúzom a szám. Nem akarok megsérülni, csak boldog szeretnék lenni, de ez a szerelmi vallomás olyan szinten sokkolt, hogy azóta sem tértem magamhoz. Pláne, mert nekem tényleg nem mondtak még soha ilyet. - Milyen volt, amikor először hallottad? – a „szeretlek”-et természetesen. Hülye kérdés lehet ez így a 28 felé közeledve, de nagyon érdekel. Szegényes a lelki életem, van ilyen. És kezdem érezni kicsit a tequilát is azért.
Azt hiszem, most jött el annak az ideje, hogy bölcsen hallgassak, következésképp nem mondok semmit a szavaira, mert olyat úgy sem tudnék, amitől ez kevésbé fáj, mást meg minek? Én sem tudnám megemészteni soha, ha a testvérem feladta volna, és az öngyilkosságba menekül, megértem, hogy ő sem képes rá. Csak hagyom, hogy kifortyogja magát, mert teljesen biztos, hogy nem vezetne sehová az sem, ha lereagálnám, sosem múlik, mindig fáj. Itt vagyok, fogom a kezét, ha kell, de máshogy sajnos képtelen vagyok segíteni, vissza nem hozhatom, pedig istenemre, szívem szerint megtenném. - Tudom, hogy nem mondtad, nyugi. Nem is ez volt a célja a szavaimnak, atya ég, azt hiszem, mostanában nem igazán sikerül betalálnom a kommunikációmmal, no de ez van, pityeregni nem fogok miatta. - Igaz is, ehhez a sokféle műsorhoz kell minden, de a magam részéről innen semmit sem csennék el az ég egy adta világon. Mégiscsak falka mancsban van a hely, nem volna okos dolog itt parádézni. Azért a biztonságra még kapatosan is adni kell kérem, különben megjárjuk. Nem véletlenül iszom ritkán, szerintem még a szokásosnál is kevésbé gondolom meg olyankor, hogy mit mondok. Elvörösödik, nohát, ez csak azt jelentheti, hogy egyébként azért elég komolyan foglalkoztatja a téma, és talán nem is annyira semleges, testileg semmiképpen sem, de ezt nyilván nem fogom most felemlegetni, bármilyen kecsegtető is a gondolat, hogy most én csináljak paradicsomot belőle, megbosszulva a múltkorit. - Azért remélem tudod, hogy nem terelheted örökké, nem vagy te strucc, hogy a homokba dugdosd a fejedet. Csóválom meg a sajátomat, Pandát elég nagy szájjal áldotta meg a sors, hát lesz szíves valamiről beszélni, ami ha nem is neki, de valakinek ennyire fontos. Nem szép dolog Claudedal szemben, de ezt egyelőre nincs pofám hangosan kimondani, de lehet, ha iszom még egy keveset, már semmi sem fog érdekelni. - És? Connor hat évvel fiatalabb, mint én. Az sem gázosabb, ha téged meg egy matuzsálem szeret. Mondjuk Connor még nem mondta, hogy szeret, de az ilyesmit érzi az ember, és szerintem így van, szóval nem csinálok ebből nagy ügyet, majd jön, ha jön. - Drágám, Diminek azért nem kellesz, mert ő maga már nem akar komoly kapcsolatot, csak kanapégyűrögetős szexet. Hoppá, a tequilafogyasztás csalhatatlan jelei, hangosan kimondtam a szex szót, és valamiért ezen most roppant mód kell vihognom. - Neked meg szerelem kell, mert mindenki megérdemli, hogy legalább egyszer életében szerelmes legyen, és pont. Ezt meg Claudetól kérdezd meg, szerintem sokkal kielégítőbb választ tud adni a kérdésre. Oké, erre megint fel kellett prüszkölnöm, és tudom, nagyon dög dolog, hogy ő itt szenved, én meg kuncogok, de nem tehetek róla, valahol ott járok már, ahol minden annyira vicces, hogy az már félelmetes. - Olyan pillangósverdesősen csodálatos, és sikítva ugrottam a nyakába. Tizennégy voltam, az egész más. Mondjuk, azt inkább nem teszem hozzá, hogy szerintem most is hasonlóan reagálnék, már ha Connor mondaná, ha más, akkor én sem tudnám a helyén kezelni a dolgokat. - Öhm. Na jó, ezt lehet nem kellene mondanom, de ha már így lekattant, akkor talán kénytelen leszek, elvégre, a véleményemre kíváncsi, nem a púderes maszlagra. - Talán, ha biztos lennél a dologban, nem éreznéd így magad, és tudnád, hogyan tovább. Nem dönthetem el helyette, hogy szeret, nem szeret, annál a virágszirom tépkedés is értelmesebb, lehet, csak fel kell dolgoznia, hogy igenis őt is lehet szeretni, hát persze, hogy lehet, én is imádom…
- Ugyan miért nem? Olyasmit még nem csináltunk, s ki tudja mi lenne, ha eleget innánk hozzá. – kötöm az ebet a karóhoz. Nyilván tudom, hogy előbb ájulnánk el az alkoholmérgezéstől, semmint lopjunk bármit, de ettől még vicces eljátszani a gondolattal. Rajtakapottnak érzem magam egy olyan dolgot illetőn, ami valós. Tényleg nem terelhetem el örökké a témát és nem is akarom, de egyszerűen minden olyan fura, meg kusza, hogy azzal nehezen kezdek bármit is. Ami a szívemben van, az egy igazi katyvasz, még akkor is, ha ésszel nem akarom átgondolni. Ha meg mégis? Nos, akkor még gázosabb. - Tudom. – sütöm le a szememet. - De ez nagyon bonyolult. Nem lehet egyszerre két férfibe szerelmesnek lenni, de azt érzem, hogy ez így van. Nem tudok szabadulni attól a telhetetlen gondolattól, hogy mindkettejüket a szívemben akarom tartani. Jobb lenne, ha egyikükkel sem lennék együtt, de mégis arra vágyom, hogy mindkettejükkel lehessek. Mint valami elcseszett arab sejk. – fogatok magamra szemet. Nevetek, pedig nem vicces az egész. Darabokban érzem a lelkemet, s ezen az sem segít, hogy mindketten „ismerik” a nővéremet és időről-időre előkerül az is, hogy Prueval mi van. Jobb lenne, ha nem nyitottam volna meg a szívemet egyikük felé sem. De megtettem és az elutasítás sem törölte el azt, hogy szeretem Dimitrist is. Claude vallomása pedig.. annyira akartam azt mondani neki, hogy én is szeretem, mert így igaz. - Matuzsálem. – felnyerítek. - Pont mint a múmia. – teszem hozzá, majd rögtön meg is bánom, elszégyellem magam. Nem kellett volna ezt mondanom, hiszen Eva meghalt és most olyan, mintha belerúgtam volna Dimibe azzal, amit mondtam itt. Nem helyesbítek, inkább rendelésbe fojtom faragatlan tapintatlanságomat. Szégyen vagy nem szégyen, de részeg akarok lenni. Hátha akkor nem gondolkodom. - Aw, lett volna számára kiadó kanapém, még ha bele is haltam volna abba, hogy nem kellek másra neki. – vallom be. Most minek szégyelljem? Elég lazára fogott erkölccsel rendelkezem, ha a múltamat veszem figyelembe. Naiv vagyok és voltam mindig, idióta, így is lehet mondani. - Tudod, hogy nem pirultál el? – hívom fel a figyelmét a szexszel kapcsolatosan erre a nagyon humoros tényre. Ha valaki hallana minket akkor lehet, hogy ezen a ponton kezdene el szégyenkezni miattunk. Vagy már korábban el kellett volna kezdenie? - Tizennégy? Szent szar! Már a vallomásokból is kiöregedtem. Proszit! – emelem koccintásra a poharat, miután megfahéjaztam a kezemet. Nonónak is kértem újabb kört természetesen.
Kezdőlap
Az Ashley-s poszt meg téves, elnéztem a karikat.//
