- Hát… - csak megvontam a vállaimat, mert igazából én pontosan tudtam, hogy a féltékenység miatt ütötte le a pasit, de nem akartam Olen orrára kötni. Nem azért, mert ennyire titkolózni akartam előtte, sokkal inkább Gabe-et nem akartam jobban megalázni azzal, hogy ezt is eláruljam, mennyire elvesztette a fejét ilyen ostobaság miatt. Nem vallott rá, és ha nem ivott volna annyit, akkor egészen biztos vagyok benne, hogy nem került volna sor az egész verekedésre. Már mindegy volt, nem számított. Csak az számított, hogy utána vagyunk, és lényegében nem lett nagyobb felhajtás az egészből. Nekem csak ez számított. Egyetlen férfi sem ér annyit, hogy az üzletem hírnevén folt essen. - Sajnos csak levegőt szívott, meg jó sok whiskyt sörrel… - az égnek emeltem a tekintetem, de ez volt minden reakcióm rá. – Egyébként a nyakánál fogva rángattam le Carlról, aztán megfenyegettem, hogy bevitetem a zsarukkal, és rendőr létére töltheti a fogdában a józanodást – hosszan kifújtam a levegőt, és ezzel igyekeztem is tovaűzni az emlékeket. Sokkal jobban lázba hozott most a buli ígérete, mint gondoltam volna. Ha rajtam múlik, biztos nem indultam volna neki a városnak azzal a szándékkal, hogy kirúgjak a hámból, de Olen kíséretében máris jobb ötletnek tűnt az egész. Hamar kint találtam magam az utcán, és a csípős hideg, valamint a félhomály ellenére már sokkal jobb hangulatban voltam. Ott állt ugyan a kocsim a parkolóban, de bevártam a kedves biztonsági főnöket, hogy aztán kérdőn nézhessek rá. Meg sem lepődtem, hogy nem az én kocsimat választotta. Végül kivételesen nem kezdtem kötekedni, csak felültem mögé a motorra. Ugyan nem féltem attól, hogy bármi bajom történhetne, de mégis erősen fontam át a derekát, hogy pár perccel később számomra is meglepő módon, felszabadultan érhessenek újra földet a lábaim. - Azt hiszem, hogy többször kéne motoroznom! – jelentettem ki vidáman, mielőtt elindultunk volna befelé. Vele együtt én is felhúztam a pajzsomat, nehogy hamarabb lebukjunk, mint amennyire feltétlenül muszáj. Szokásomhoz híven magabiztosan mozogtam az ismeretlen terepen is, szinte ez volt az én védjegyem. Ugyan az óvatosság ott munkálkodott bennem is, de erről a külvilágnak nem feltétlenül kellett tudnia. Amint beléptem, felmértem a terepet, de nem láttam semmi jelét annak, hogy lebuktunk volna. Jó jel, hogy senki nem jött elénk, hogy kitessékeljenek bennünket. - Szerintem semennyire nem lesznek azok, ha rájönnek, hogy itt vagyunk. Én amondó vagyok, hogy használjuk ki, amíg nem fedeznek fel minket, vagy… - felnéztem rá a vállaim felett. - … akár hagyhatjuk is, hogy észrevegyenek – széles mosolyra húztam a számat, miközben tekintetem ide-oda járt a belső téren és a vendégeket is alaposan megfigyeltem. Szerettem tudni, hogy hol vannak az esetleges menekülési útvonalak, mielőtt bentebb mentem volna az oroszlán barlangjában. - Vagy mi lenne, ha próbára tennénk a szerencsénket? – kérdeztem elszántan, miközben elindultam a roulette asztalokhoz vezető lépcsőn. Közben kibújtam a bőrdzsekimből, hogy egy egészen kicsit felhívhassam magunkra a figyelmet. Oké, egy szőke nő már alapjáraton elég feltűnő jelenségnek számít, de akkor pláne az, ha farkas az illető, és olyan izmos testtel rendelkezik, mint én. Az oldalán meg egy Olenhez hasonló férfi… nos, garantált feltűnés, rövid időn belül. Míg ezen gondolkoztam, egy pincér jött elénk, én pedig elégedetten rámosolyogtam. – Én valami erőset kérnék! – közben az oldalamon álló férfira sandítottam, hogy ő hogyan viszonyul ehhez a kérdéshez.
Már nem volt kedvem a Gabe-es sztorira reagálni. Főleg azért nem, mert legyen bármi az oka, legyen akármiféle indíttatása, akkor se az O'Connorsba tegye, mert a végén még úgy átszakítom vele a falat, hogy be lesz oda betonozva. Nincs bajom a sráccal, de tudjuk hol a helyünk. Mindenesetre azt azért elismerően fogadtam, hogy legalább a nyakánál fogva megrángatta kicsit. Noha, nem tartom elegendőnek, de ezt már Dee tudja. Amint lepattantunk a motorról elfogott az az állandó érzés, hogy kár volt. Imádom vezetni a Vypert... Egyszerűen annyira kikapcsol, annyi élvezettel tölt el a száguldás. Lehet huszonnégybe kéne nyomnom a gázt, és nem lenne egy minimális gondom sem... - Azt elhiszem. - mosolyogtam Dee-re, minek után kedvemre valóan, vidáman közölte felém szavait. - Ha gondolod, a móka után mehetünk pár kört. - tettem hozzá, miközben magam elé engedve haladtunk befelé. Éreztem Dee-n is, hogy épp úgy fürkészi a környezetet ahogy én. Noha, kétségtelen, hogy egy pillanat alatt le fogunk bukni, de ettől még jó érzés beslisszolni valahova, észrevétlenül. Legalábbis ameddig azok tudunk maradni. Ahogy egyre csak beljebb és beljebb értünk, elkezdett bennem felerősödni az a megfoghatatlanul eleven érzés, hogy körülbelül két perc, és olyan feltűnést keltünk, mintha Marilyn Manson és csatlósai öltözetbe, és fizimiskával sétáltunk volna be. Csak egy érzés volt, ám egyelőre úgy tűnik alaptalanul. Legalábbis most még minden nyugodt, és még a pincér gyerek is kedélyesen rohangált fel-alá. Pillantásom hol Dee-n pihent meg, hol pedig az egyenlőre elég csoffadt népességen, és persze a köpcös ki felszolgálón. Nem is egy farkas volt körülöttünk, szinte tapintani lehetett őket a levegőn keresztül is. Ajkaimra pedig ennek tudatosulása közepette pengeéles mosoly szaladt fel. - Igazából, részemről rosszalkodhatsz is. - nevettem fel halkan, jókedvűen. - De egyelőre azért még ne keltsünk annál nagyobb feltűnést, mint amennyire azok vagyunk. A szerencsénk pedig részemről próbára tehető. - bólintottam egyet a felajánlásra, kezeimet zsebembe csúsztatva, és úgy folytattam tovább az utat, közvetlenül Dee mellett haladva. Az előbbi kisfickó viszont most felénk közeledett, én pedig már készültem valami óvintézkedés félére, de ezúttal is túlgondoltam a dolgot. Csak a rendelést akarta felvenni. Mindegy, jobb tartani a biztostól, mint játszani a bizonytalannal. - Nekem meg... Legyen egy üveg Jager. Kezdésnek. - kicsire nemadunk, ugyebár... Aztán a pincér srác el is párolgott a lankadó tömeg között. Helyes, végezze is csak a dolgát, mielőtt őt tálalom fel vacsira. - Akkor, roulett? - pillantottam Dee-re, és amennyiben megfelelt neki is, úgy az asztalok felé vettem az irányt, továbbra is szorosan a nőstény mellett lépdelve. Nem akartam szem elől veszíteni, mégsem vagyunk saját területen. - Én váltok zsetont, addig. Válassz egy asztalt, és vegyülj el... Amíg nem vagyok itt, addig nem áll fent a rosszalkodhatsz dolog... - vigyorogtam rá kicsit szórakozottan, de komolyan gondoltam. Végül sietve fordultam le a kassza felé, hogy jó pár dollárt betoljak neki a kis ablakon zseton fejébe. Próbáltam sietni, így elég türelmetlenül várakoztam, míg ez az idétlen emberforma leszámolt. Mondjuk addig jó, ameddig emberekkel rakják tele a helyet, és nem farkasokkal. Végül sikerült ezt is kipipálni, és indulhattam vissza Dee-hez, akit remélem még senki sem szúrt ki, míg távolt voltam...
- Ezt a hozzáállást már szeretem! – közöltem nagy lelkesen, miközben egyre bentebb haladtunk az oroszlán barlangjában. Remekül éreztem magam, már nem is tudom hányadik nap óta először, és ezt Olennek köszönhettem. Szerintem el sem tudta képzelni, hogy milyen hálás voltam neki azért, amiért jókor volt jó helyen. Ha csak egy órával is később jön az irodába, biztos, hogy valamit szétvertem volna idegességemben, de hála istennek erre nem került sor, most pedig már azért voltam besózva, hogy játsszunk végre! Mikor odajött hozzánk a pincér, valami azt súgta, hogy jobb, ha szorosan Olen mellett maradok. Megnyugtatásképpen még a karjára is tettem egy pillanatra a kezemet, pedig nem voltam teljesen biztos abban, hogy valóban feszült és ugrásra kész lenne. Volt elég időm arra, hogy kiismerjem a férfiakat, és úgy éreztem, hogy ilyen helyzetben mindegyik hasonló módon reagált volna, szóval ez volt a legjobb megoldás. Még csak az kellett volna, hogy gyanakvásból olyan lépést tegyen, amit követően tényleg minden szempár ránk szegeződne, és itt most nem csak az emberekre gondolok, hanem a farkasokra is, akiknek a területén jártunk már percek óta. Vagy kiszúrtak már minket, és direkt nem jöttek oda hozzánk, mert egy ilyen hibára várnak, vagy mi vagyunk rohadt jók. - Még aztán belehúztál – nevettem fel, amint újra kettesben maradtunk. Tekintetemet végigvezettem az itt összegyűlt társaságon, de igazán érdekes arcot egyelőre még nem sikerült kiszúrnom. Sajnáltam egy kicsit, hogy nem vettem fel valami elegánsabb göncöt, de ki gondolta volna reggel, amikor eljöttem otthonról, hogy itt fogok kilyukadni? Pedig biztosan még viccesebb lett volna elvegyülni a tömegben, és megjátszani a buta szőke libát, egy erős és helyes férfi oldalán. - Naná! – bólogattam helyeslően, és már éreztem is a szerencsét. Ma muszáj kaszálnunk, olyan nincs, hogy nem lépünk le pénzzel a zsebünkben, maximum akkor, ha nem a saját lábunkon távozunk, hanem kitessékelnek bennünket. Erre az eshetőségre egyelőre gondolni sem voltam hajlandó, mert csak elrontotta volna a szórakozásunkat. – Mióta mondod meg te, hogy én mit csinálhatok? – vontam fel a szemöldökömet kérdőn, két karomat pedig összefontam a melleim előtt. Tipikus férfi, azt hiszi, hogy én majd azt csinálom, amit ő mond? – Úgy emlékszem, hogy pár évszázaddal még mindig több élettapasztalatom van, mint neked – súgtam oda alig hallhatóan, fojtott hangon. Nagyon nem volt ínyemre, mikor egy nálam sokkal fiatalabb akarta megmondani, hogy mit és hogyan csináljak. Az ördögbe is, hiszen nem véletlenül éltem meg ilyen sok évet! Ettől függetlenül magamtól is volt annyi eszem, hogy ne keltsek túl nagy feltűnést, de így is láttam néhány tekintetet a férfiak irányából. Volt, amelyikre még csak nem is reagáltam, de akadt olyan is, amit egy mosollyal viszonoztam, aztán tovább haladtam, az egyik szimpatikusnak tűnő asztalhoz. Ott aztán egy biccentéssel üdvözöltem a többi odasereglett embert, majd leültem egy székre, és igyekeztem tudomást sem venni a mellettem ülő férfi kiéhezett pillantásáról. Sajnos nem ment olyan, mint szerettem volna, így kicsit fészkelődni kezdtem a székemen, amit ő valószínűleg zavarnak tudott be, mert elvigyorodott, valójában viszont azon voltam, hogy uralkodjak az indulataimon, és ne vele töröljem fel a padlót. Lehet, hogy nő vagyok, lehet, hogy már nem vagyok teljesen az erőm teljében, de annyi biztos, hogy bármikor képes vagyok móresre tanítani egy férfit, ha illetlenül bámul. A kocsmámban még oké, hogy a részeg vendégek mustrálnak, de azért itt már nem tűröm el, ahol vendégként vagyok jelen. Az előbbinél a megélhetésemről van szó, itt viszont én is csupán kikapcsolódás céljából voltam jelen. - Meghívhatom egy italra? – kérdezte végül nagy lelkesen, mire megsemmisítő pillantást vetettem rá. Most nem tudtam megjátszani a buta szőkét, túl távol állt a jelenlegi megjelenésem tőle. - Talán majd máskor – feleltem kurtán, és már el is fordultam tőle, mikor a szemem sarkából ismerős mozgást láttam. Elég volt hátrasandítani a vállam felett, és már meg is láttam a közeledő Olent. Hála istennek, legalább nem fogom itt helyben leütni a mellettem ülőt, így hirtelen ötlettől vezérelve átváltottam egy másik szerepre a magányos, kemény nő helyett. – Végre, megjöttél! – olyan elbűvölő mosolyt villantottam rá, amit valószínűleg még soha életében nem látott tőlem. Igen, szoktam időnként ilyesmit is produkálni, de a játékom a szomszédos férfinak szólt jelen esetben.
A suttogósra vett 'kifakadására' akaratlanul is megrántottam az egyik szemöldökömet. Most tényleg taplónak néz? Oké, hogy alapjáraton nem áll tőlem messze ez a létforma, de ennyire már ismerhetne. Mindegy. Csak megráztam a fejemet, majd egy halk sóhajt követően kicsit közelebb hajoltam füléhez, mielőtt még végleg hátat fordítottam volna neki, hogy elmenjek zsetont vadászni. - Tök mindegy a korod. Tudod, hogy egyrészt nem hat meg, másfelől pedig nem a kor rejti az erőt. Veled meg nincs kedvem összeharapni, úgyhogy örülnék, ha csak úgy fognád fel, hogy felhívtam a figyelmed. - puffogtam kicsit, de hisz ez érthető. Én nem szoktam dirigálni, max óvatosságra inteni a velem lévőket. Ez esetben őt. - És örülnék, ha leszorítanád az energiáidat... emberire. - utaltam a vérvonala által adott lehetőségekre. Néha irigyeltem azokat, akik az érzékek erejét birtokolták. Sokszor képesek úgy elfojtani még a szagukat is, hogy totál halandónak nézi be őket az emb... farkas. Na mindegy. Szimplán sarkon fordultam, és a továbbiakban nem foglalkoztam vele, ha ez utóbbit is utasításnak vette. Nem annak szántam, de ha ettől jobb, hát tőlem napestig szajkózhatja. Nem telt sok időbe, mire végre sikerült visszakeverednem Dee-hez az újdonsült zsetonok társaságában. Merem remélni, hogy mostanra már elfelejtette az előbbi "én parancsolgatok neki" szarságot... A remény pedig ezúttal mellém állt, bár elég hülye helyzetbe csavarva önmagát, tekintve, hogy miként közeledtem, eléggé nyilvánvalóvá vált, hogy Dee-nek kellemetlen társasága akadt, míg elvoltam. A széles mosolyra egy idétlen, sunyi kis vigyort engedtem fel ajkaimra. Igazából kedvem lett volna felnevetni, mert ezt a fajta arcjátékot még életemben nem láttam a nőtől, és annyira váratlanul ért, hogy azért beletelt pár másodpercbe, mire fel tudtam venni a 'játék' fonalát. - Te is hiányoztál... - léptem mellé, búgó, rekedtes hangon szólalva fel, úgy, hogy az illetékes - a férfi, itt a jobb oldalam felé eső széken... - mindenképp meghallja. Inkább szórakozom így, mintsem, hogy idő előtt a társaságom letépje ennek a pasasnak az arcát... Kár lenne ilyen hamar elrontani, és biztos voltam benne, hogy ezt Dee is így gondolja. - Tied a pálya. - raktam le elé a zsetonokat a kis zsákba, amikben kaptam őket (elég giccses, na mindegy...). Egyik karom a nőstény bal válla fölött ívelt át, míg a másikkal jobb oldalánál támaszkodtam. Persze, nem tartott sokáig ez a pozitúra, csak a színjáték végett volt rá szükség, míg végül felkapartam magamat a számomra kijelölt(?) székre. Nem figyeltem a férfi arcát, ezt ráhagytam Dee-re. Én inkább próbáltam felvenni a játék ütemét, noha ennél még jobban foglalkoztatott az, hogy vajon kiszúrtak-e már. Tekintetem fürkészőn szaladt át az egyre sűrűsödő tömegen, próbálva észrevenni valami... valami nem odaillőt. De semmi... Ezek vagy alszanak, vagy kinyírták egymást. Vagy szimplán nem érnek rá a Goldenre jelenleg. Bánom is én, addig is nyugi van. A tangóra még ráérünk. - Nem volt még... - itt a pincérgyerek? ...Tettem volna fel a kérdést, ám ahogy fordultam egyet, úgy szemközt találtam magam az üveg Jageremmel, és Dee erősnek nevezett italával. Pöpec. - Épp időben... - sziszegtem fogaim alól, ahogy átvettem az italokat, majd adtam is tovább a nőstényét, a kezébe. - Oh, milyen beszarok elegáns, még kis... idétlen... pohárkát is kaptam... - emeltem meg a Jager tetejére fordított üvegcsét, ujjaim között gurítgatva, néhány másodpercig erősen szuggerálva azt. Mindenesetre ha más nem is, az arcjátékom mindent elárult a véleményemről... - Nos, mire igyunk? - töltöttem magamnak egy adagot, ha már kaptam hozzá ilyen kis szaros poharat, koszoljuk csak össze. Végül Dee felé emeltem, várva az estére kikiáltott 'tósztot'.
Egyből nyugodtabb lettem egy fokkal, mikor Olen mellém ért, és egyből felvette a fonalat. Egy időre legalább biztossá vált, hogy nem fogok nekiugrani a kissé ittas állapotban lévő fazonnak, bár nem is engedhetném meg magamnak. Pont az a feladatom, hogy én nyugtassam le az agresszívebb hímeket, erre én kezdek verekedésbe? Nem, már megtanultam, hogyan kell uralkodni az indulataimon, és jól is megy nekem, csak éppen nem mindig megy zökkenőmentesen. Egyelőre azért még tudtam tartani magam, és roppant büszke voltam magamra. Míg azzal voltam elfoglalva, hogy vigyorogtam agyba-főbe, addig a szemem sarkából azért sikerült elkapnom az irigykedő pillantást, természetesen a korábbi csődör felől. Kedvem lett volna felnevetni, de az emberek sajnos nem olyan figyelmesek, mint én, így vissza kellett fognom magam, már amennyire képes voltam rá. Hozzászoktam már, hogy én egyszerre több dologra is képes vagyok figyelni, de mindig figyelmeztetnem kell magam, hogy a halandók nem rendelkeznek fejlett érzékekkel, a vérvonalam adta előnyökkel meg pláne nem. Nem mintha én most akkora nagy hasznát vettem volna, hiszen a pajzsom teljesen fel volt húzva, csupán a benyomásokra és a megfigyelőképességemre tudtam támaszkodni, ami legalább olyan sokat jelentett. - Mi a fene… - dünnyögtem az orrom alatt, amikor megláttam a zsákot. Minek ennyit flancolni, fogalmam sincs. Oké, én is szeretem a szép dolgokat, de van, amit már túlzásnak találok. Itt elég hamar el is jutottunk arra a szintre, és ezzel az egész helyet egy giccses, túlcicomázott valaminek tituláltam, bár az előkelőségek nagy valószínűség szerint élvezik ezt, de én a magam részéről hozzászoktam a kocsmám egyszerűségéhez, abban rejlett az igazi varázsa. Közben kiszedtem néhány zsetont, majd feltettem az egyik számra, hátha szerencsém lesz. Míg mások is azon foglalatoskodtak, hogy kitalálják, melyik lesz a befutó, én odafordultam a mellettem ácsorgó férfihoz, aki immár leült mellém. Meg sem rezzentem akkor, mikor átkarolt, egyszerűen természetesnek vettem, még ha soha nem is volt kettőnk között efféle gesztusra példa. Valamikor mindent el kell kezdeni, vagy nem? Gondoltam, hogy hogyan akarta befejezni a kérdést, de én már kiszúrtam a pincért, a rendelésünkkel egyensúlyozni, így csak elnézően mosolyogtam. Igyekeztem úgy tenni, mintha nagyon szerelmes lennék, és képes lennék Olen lábai elé vetni magamat, még ha ez soha nem is fog megtörténni. - Köszönöm! – átvettem az italomat, és beleszagoltam, hogy megtudhassam, a pincér mit értett erős alatt. Amennyire meg tudtam állapítani, valami kevert dolog volt, méghozzá tényleg elég ütősnek tűnt. Elgondolkozva meredtem magam elé pár percig, majd felnéztem a pincérre. – Hozzon még egy üveg pezsgőt! – kérésnek szántam, bár valószínűleg volt benne egy kis él, amitől utasításnak tűnt. Én ezt észre sem vettem, végtére is az a dolga, hogy eleget tegyen a vendégek óhajainak. - Én meg valami olyat, aminek valószínűleg taccsra kellene vágnia… - ráztam meg a fejemet, de azért jót mosolyogtam rajta. Lehet, hogy egy kis részegséget is imitálnom kell majd, de hát annyi baj legyen, ez már igazán belefér. – Tudod, ez egy elegáns hely, nem ihatsz csak úgy az üvegből – mondtam érezhető iróniával. Azért megvártam, míg kitölti magának is, ellenállva ezzel a kísértésnek, hogy belekóstoljak a sajátomba. - Hmm… mondjuk arra, hogy ma remekül fogunk szórakozni! – húztam mosolyra a számat, és hozzákoccintottam a poharamat az övéhez, majd beleittam. Először fintorogtam egyet, mert ahogy sejtettem, tényleg erősre sikeredett, de az utóízét már egész jónak ítéltem meg. – Itt aztán tényleg komolyan veszik a vendégek kérését – kicsit még ízlelgettem a számban a második kortyot, aztán letettem a poharat az asztal szélére, magam mellé. – Úgy látom, hogy most kezdtek el figyelni bennünket – hajoltam oda Olen füléhez, és úgy tettem, mintha valami személyes dolgot súgtam volna a fülébe, fejemmel pedig észrevétlenül a helyiség egyik személyzeti ajtaja felé böktem. Ismerősnek találtam az alakot, ezért is sejtettem azt, hogy farkas lehet. Közben a krupié közölte, hogy nyertem, és a zsetonokat felém tolta. Vidáman hümmögtem, ezzel adva jelét annak, hogy elégedett vagyok. – Rakj oda, ahová szeretnél! – toltam felé egy kis zsetonok alkotta oszlopot, míg lábaimat kereszteztem, és ismét a számhoz emeltem a poharamat.
- De valószínűleg nem fog. - nevettem fel halkan, miközben a Jageres üveget téptem fel, hogy ugyebár töltsek magamnak. - De ami késik... az jön! - legalábbis remélhetőleg, mert szín józanon ma nincs kedvem haza sétálni. Ha már szórakozni jöttünk, akkor tegyünk is érte! Viszont mondanom sem kell, hogy mikor Dee a poharam célját kezdi el kibontakoztatni, ennek a puccparádé helynek köszönhetően, azért egy komorabb pillantást vetettem felé. - Te... Megoldható, hogy ne a mamám legyél, hanem a cinkos társam? - vontam föl egyik szemöldökömet játékosan, miközben ajkaimra engedtem egy pimasz kis vigyort. Nem, nem oltogatom, kivételesen. De az előbb is rám szólt, most meg kioktat. Még a végén a szívemre veszem! Na jó, lószart, dehogy. De ettől még előnyös jogom, hogy én is felszólaljak. - Na, ezt már pártolom! Az estére! - löktem felé én is a poharam - ezt a... na mindegy hagyjuk szarságot -, és leöntöttem az első kortyot a torkomon. Nem a legütősebb, ehhez egy jó öreg whisky kéne, de most ahhoz nem volt kedvem. Ittam az utóbbi időben eleget, míg nem voltam itthon, szóval ez most pont elég lesz. - Addig jó, míg komolyan veszik. - ám a szavak végét elharaptam, mert én magam is megéreztem a hátamon cikázó szemek maró pillantását. Talán épp mondani is akartam Dee-nek, de beelőzött. Tekintetem finoman siklott át a nő válla fölött, ahogy ő a fülemhez hajolt, hogy felmérjem a személyzeti bejárót. - Látom... - motyogtam az orrom alatt, ahogy hajoltam vissza, bár kissé félresikerült manőver volt, mert az arcom belekoccant Dee sűrű hajzuhatagába. Ennek köszönhetően pedig jobb kezem a tincsekhez kapott, és óvatosan arrébb söpörtem őket, némi prüszköléssel, mielőtt benyelnék belőle egy keveset. Kissé meg is feledkeztem róla, hogy éppen Dee vállán teszem mindezt. - Ja izé, bocs. - kapcsoltam, majd egy idétlen vigyorral visszaemeltem íriszeimet a Jageres üvegre, ezúttal pohár nélkül rántva meg azt. - Tudoom, elegáns hely. - ittam bele újra, komisz félmosollyal szám szegletében. Igazából már ez érdekelt a legkevésbé, az jobban foglalkoztatott, hogy mikor csapnak itt patáliát a betolakodók. Így, mikor a zsetonok elém kerültek, szinte gondolkodás nélkül toltam fel a fekete tizenhetesre őket. - Várjuk meg míg ők lépnek. - ha mernek. Ugyanis Vincent halála után, elég rossz húzás lenne belénk kötniük. Tekintve, hogy nyugodt szívvel vehetnénk revansot, és szó sem érhetné a ház elejét! Gondolom én, és szarok rá, hogyha más nem így érzi. Közben a pincér is kiérkezett Dee pezsgőjével, én pedig már hol a pohárból, hol az üvegből tüntettem el a Jagert. Viszont tagadnom sem kell, hogy a személyzeti ajtóban álló két farkas jelenléte még mindig borzolta a hátamon a szőrt percek elteltével is. Újra Dee felé hajoltam, nem érdekelt az sem ha zokon veszi a mozdulataimat, akkor is látnom kellett újra a két nyomoronc bolhást. Megragadtam a nőstény székét, és kicsit közelebb húztam magamhoz, újra a vállába nyomva államat. - Hagyjuk a roulett-et. Gyere velem... - löktem el magam Dee-től, belekapaszkodva ujjaiba, hogy magammal vonjam őt a lépcső felé, hogy kicsit belevegyüljünk a színpad környéki tömegbe. Nem siettem, csak szép lassan, nem kell a nagyobb feltűnés. Azért az italokat nem hagytam ott, sőt félúton sikerült elpusztítanom a maradék Jagert is. Jobb vagyok, mint egy szivacs... - Bocs, hogy ilyen hirtelen... De azt hiszem társaságunk lesz. - biztos voltam benne, hogy követnek, hiába rángatták fel a pajzsukat, éreztem a szagukat. Szar ügy. - A hátsó boxoknál van egy ajtó. Ha túlpörögnek a dolgok, akkor azon le tudunk lépni. Vagy azon túl elkaphatjuk őket. Onnantól már édes mindegy. - még mindig Dee kezét fogtam, és bár nem vonszoltam magam után, mint valami szamarat, azért érezhetően jeleztem felé, hogy bízhat bennem. A hátsó részhez érve megálltam, és ugyan nem néztem hátra, egyelőre talán megszűnt a követők talpának dobogása. Ésss, félreértésbe ne essünk. Nem menekülök, csak esélyesebb helyre csalom őket. Már számunkra... esélyesebb. - Hova üljünk? - fékeztem le lépteimet, végigpásztázva a lehetőségeket. Elég izgalmasnak ígérkezett a dolog, ha más nem, jó kis adrenalin löket volt! Tompa léptekkel követtem Dee-t, ha már választott asztalt, miközben újabb léptek ütötték meg a fülemet. Épp csak hátra tudtam pillantani, amikor majdnem lefejeltem a nem rég még mellettünk héderelő fickót, aki Dee-re nyomult. - Ööö... Van egy rajongód. - piszkáltam meg a nőstényt, remélhetőleg a háta és válla közelében, ugyanis nem pillantottam felé, csak miután a szavak legördültek szám széléről. - Csakk.. csaaak... engedje meg, hogy... egy italra! - nyökögte a pasas, én pedig értetlen képpel bámultam rá. - Látom, nem volt túl világos a helyzet... - morrantam fel halkan, de mielőtt bármi további megjegyzést tettem volna, inkább átadtam a lehetőséget Dee-nek, hogy ő döntsön mit akar. Mégis csak utána másztak, nem utánam. ~ Vacsiii, vagy nem vacsi? ~ furakodtak gondolataim Dee elméjébe, és bár nyilvánvaló volt, hogy csak szórakoztam, legalábbis magamat mindenképp szórakoztattam, azért megeshet, hogy volt egy kurta pillanat, amikor komolyan gondoltam. Bár, a francnak sem kell ide még az őrzők razziája is.. Ehh... ~ De örökbe is fogadhatjuk...! ~ elég bénán nézhetett ki, ahogy szimplán felröhögtem a férfi kétségbeesett képét bámulva, pedig a saját gondolataim mulattattak csupán. Legalábbis nagyobb részben.
- Sértegetni akarsz? – vontam fel a szemöldökömet provokatívan, bár inkább csak piszkálódásból tettem fel a kérdést. Eszem ágában sem volt ilyen apróságokon megsértődni, hiszen tényleg a sokadik ük mamája lehettem volna, de azt is megértettem, hogy miért nincs ínyére a dolog. Tapasztalatból tudtam, hogy én sem igazán rajongok azért, ha megmondják, hogy mit és hogyan csináljak. Mindegy, hogy valami roppant fontos dologról van-e szó, vagy a világ legjelentéktelenebb semmiségéről. Meg sem lepődtem, hogy mire én kiszúrtam a minket figyelő egyéneket, és szóvá is tettem neki, addigra már ő is tudatában volt annak, hogy hamarosan társaságunk fog akadni. Legalábbis elég nagy volt a valószínűsége, hogy puszta jó indulatból nem fogják hagyni, hogy mi csak úgy sértetlenül kisétáljunk innen. Ha jobban belegondolok, igazából én sem hagytam volna, hogy csak úgy meglógjanak, ha az O’Connorsba beteszik a lábukat, de itt most rólunk volt szó, és nem arról, hogy ők lépték át a mi területünk határait. Milyen kár, hogy ez engem most egy cseppet sem tudott érdekelni. Hiányzott az izgalom, és legalább annyira szomjaztam rá, mint a poharamban lötyögő, alkoholos valamire. Még mindig nem sikerült megállapítanom, hogy mi az, de egy embert szerintem már egy is taccsra vert volna. - Semmi gond, úgyis pont fodrászhoz akartam menni – cukkoltam egy kicsit vigyorogva, amint sikerült kikászálódnia a rakoncátlan tincseim fogságából. Jól szórakoztam róla, igazából aranyosnak találtam, de hát mit is vártam egy férfitól? Néha meggyűlik a bajuk a női frizurákkal, ezt már volt alkalmam a saját bőrömön is érezni, mikor véletlenül valamelyik meghúzta a hajamat. Nem mintha most erről lett volna szó, pusztán csak eszembe ötlött. - Remélem nem gondoltad, hogy én majd nekik állok hősiesen!? – oldalra billentettem a fejemet, és úgy sandítottam rá, miközben az asztalon a golyó ismét útjára indult. A jellegzetes hangja adta a háttérzajt, engem azonban jobban érdekelt, hogy mit beszélhet egymással a két férfi, ott a helyiség túlsó végében. Míg észrevétlenül hegyeztem a fülemet, és próbáltam kivenni a szavak értelmét, Olen hirtelen a székemnél fogva húzott arrébb. Meglepetten kaptam felé a tekintetem, és mielőtt kettőt pisloghattam volna, vagy egyszerűen csak szólhattam volna egy szót is, már meg is ragadott, és húzott maga után. Épp csak az utolsó pillanatban kaptam a pezsgősüveg után, de nem kezdtem hisztériázni és kicibálni a kezemet a szorításából, hiszen tudtam jól, hogy mit csinál. Legalábbis nem akartam volna, de az emberi nők fura dolgokat produkálnak, ha részegek, én pedig tudok teljesen emberinek is tűnni a farkasok számára. Főleg a fiatalabbaknak, és úgy saccoltam, hogy azok, akik ránk álltak, tőlem századokkal frissebbek voltak. - Hé! – játszottam azért kicsit rá, mert az asztalnál ülők nagy szemeket meresztettek a hirtelen távozásunk miatt. Meg tudtam őket érteni, de azt sem vitattam, hogy biztonságosabb lesz nekünk, ha most szépen elvegyülünk egy olyan helyen, ahol kicsit többen vannak. Úgy tűnt, hogy Olen pontosan erre gondolt, mert kifelé vettük az irányt, a nagyobb vendégtérbe. Mire megszólalt, én már hatalmasat kortyoltam a pezsgőmbe. – Már alig várom… - dünnyögtem magam elé, miután elvettem az üveget a számtól. – Tudod elég rég volt már példa arra, hogy szabadjára engedjem az indulataimat. Mindig visszafogom magam, pedig egész jó vagyok közelharcban – vigyorodtam el elégedetten, és már észre sem vettem, hogy még mindig a kezemet szorítja. - Mondjuk oda? – böktem fejemmel a kijárathoz legközelebb lévő, még üresen álló asztal felé. Már el is indultam volna, hogy nehogy valaki befoglalja előttünk, amikor megéreztem a Tark érintését a vállamon. Kérdőn néztem hátra felé, de sajnos kérdések nélkül is megérettem, hogy miről beszélt. Az ég felé emeltem a tekintetem, némi türelemért fohászkodva. – Van az több is… - morogtam a fogaim között szűrve a szavakat, aztán kicsivel hangosabbá, és jóval határozottabbá varázsoltam a hangomat. – Menjen, józanodjon egy kicsit! – intéztem a férfihez a szavaimat, miközben kis híján kitört belőlem a röhögés, Olen ötletét hallva. ~ Pont egy ilyen utódra vágytam…~ - Tudja, nem rajongok a részegekért, de utána talán meghívhat valamire, oké? – még a bánatos kiskutya szemei sem tudtak most levenni a lábaimról. Figyelmeztetően taszítottam rajta egyet, hogy induljon meg valamerre, lehetőleg innen el. Még a végén valami baja esik itt mellettünk! - Leülhetnénk végre? – fordultam újra Olen felé, és ezzel egy időben én már le is vetettem magam a szabad helyre. ~ Szerintem megint kiszúrtak minket, de úgy tűnik, hogy egyelőre nem piszkálnak ~ közöltem az észrevételeimet vele is, de hangosan már csak ennyit mondtam: - Szerintem igyuk meg ezt a maradékot – lötyögtettem meg a maradék pezsgőmet -, aztán rendeljünk még valamit, mielőtt kezdetét venné az igazi buli! – vigyorogtam rá ártatlanul, miközben újra közeledő léptek zaját hallottam, ám ezúttal már biztosra vettem, hogy a két mellénk szegődött árnyékunk az. ~ Provokáljunk, vagy ne provokáljunk? ~ tekintetem megvillant, ahogy oldalra sandítottam.
Léptei az ünnepi fényekben pompázó utcákon át vezették a tündöklő fényű Golden Wolf bejáratához. Ujjai kinyúltak az ajtó patinás hangulatú, sárgaréz fogantyúja felé, ám az feltárult előtte. A biztonsági őr faarccal üdvözli a szövetkabátos fiatal férfit, s tárja fel a hedonizmus és fényűzés ízléses elegyébe vezető ajtót. Rúben önkéntelenül összerezzen, majd egy köszönő biccentésfélével bemegy az épületbe.
Nem. Az idegei nem voltak csúcsformában, bár dolgozott rajta, hogy kisimuljanak. Ám a ’magától’ nyíló ajtó az alig egy órával ezelőtti incidenst juttatta eszébe. Saját lakásán várta uzsorása, és nem épp barátságosan figyelmeztette arra, törlesztenivalója lenne. Első részletének határidejének pedig a mai éjszakát jelölte meg, nem adva 24 órát sem, hogy előteremtse a pénzt. Míg összeszedte magát az inzultus után, és kivasalta ingjét, azon töprengett, vajon szerencse vagy szerencsétlenség, hogy Oliver nem tartózkodott otthon Mr. King látogatásakor. Már pár hónapja együtt laktak cimborájával, mégis… túlontúl is intim lett volna, ha Oliver ennyire kiszolgáltatottnak látja. Vagy épp fordítva. Együtt rókázni, vagy alsógatyában a fürdőben összefutni, a klasszikus barátság velejárója. A kiszolgáltatottság és fizikai erőszak viszont már túllép minden baráti élményen. Mindenesetre indulása előtt rácsörgött Oliverre, aki szokás szerint nem vette fel a mobilját. Így Rúben csak egy üzenetet tudott neki hagyni, hogy találkozzanak a kaszinóban. Mélyet sóhajtva oszlatja el az esti incidens emlékét, próbálva nyugalmat erőltetni magára. Az orfeum esztrádműsorán egy pillanatra megállapodik tekintete, majd folytatja útját az emelet felé. A kaszinórész kasszája előtt állapodik meg először.
-Ötszázért – váltja zsetonra jelenlegi össz likvid tőkéjét. Mr. King nem hagyott sok lehetőséget neki. Estig le kell akasztania még legalább ötszáz dollárt. Túl sok helyre lógott, hogy ismerőseihez forduljon. No és nem feltétlenül szerette volna teljesen lenullázni magát, hogy a melóhelyéről lenyúlt maradék kajákon rágódjon az elkövetkezendő napokban. Kaszinóban nem először járt. Fortuna nem mindig volt kegyes hozzá, de megtanult az istennő kegyében járni. Ujjai között a zsetonokkal játszva fordul a játéktér felé, s az alatt a pár másodperc alatt leolvadnak róla rossz emlékei s elég gázos helyzete. Magabiztos, érdeklődő fények kúsznak szemébe. Szmokingja elegáns, mandzsettája alól kivillan az ázsiai tökéletes Rolex kópia. A vendégforgalom nem épp a legnagyobb. Pókerjátszma biztos, hogy nem lesz, így lépteit inkább a rulett felé irányítja.
Katonai díszegyenruhája mellől kiemelte közép árkategóriás, de már pár éve divatjamúlt sötét öltönyét, melyet valamelyik olasz cég dobott a piacra. Mielőtt még magára öltötte volna, alaposan átnézte, hogy tényleg alkalmas lesz-e, ám mint a legtöbb ruhája, ez is kifogástalannak bizonyult. Ideje nem akadt arra, hogy elnyűje, így nem veszített a régi fényéből. Hozzáillő világos, hosszában keskenyen csíkokkal színesített, kemény gallérú inget vett elő az egyik polcról, melyen milliméter pontossággal helyezte el korábban a tiszta felsőruházatát. A szobainas segítségével még egyszer ellenőrizte a teljes összeállítást, már cipővel és egyszínű nyakkendőjével kiegészítve, majd egy frissítő hideg zuhany mellett döntött. Dereka köré tekert tiszta törölközővel állt meg a fürdőszobatükörrel szemben, hogy megszemlélje az arcát. Elő vette Sweeny Todd által népszerűsített borotváját, melyet nem torokvágásra, hanem szőrtelenítésre használt. Mivel elegáns helyre ment, ezért megszabadult a reggel óta hanyagolt borostájától. A hajszárítónak egy sóhajtása elegendő volt ahhoz, hogy irányba állítsa a haját. Némi wax. Egy kevés Acqua di Gio. A nagypapa hagyományos sok háborút megjárt karóráját felcsatolta csuklója alá. Egy utolsó igazítás a tükör előtt, mikor már felöltözött. Végre úgy érezte, hogy elkészült.
A sárgaréz kilincsek előtt lazán zsebre tette kezeit, majd míg arra várt, hogy az embere teljesítse feladatát, addig végig pillantott az előtte kibontakozó terepen. Tekintetét csak egy röpke pillanatra ragadta el a faarccal szolgáló biztonsági, majd kényelmes léptekkel elindult befelé. Egészen addig sétált kényelmesen, míg mögötte valaki torkát köszörülve nem jelezte felé, hogy a megfelelő irányt eltévesztette, hogy egészen pontos legyen: elfelejtette a zsetonok beszerzését, így a kedvesnek nem nevezhető úriember egy karnyújtásával az értésére adta a megfelelő irányt. Csikorgatta a fogát, miközben Rúben anyukáját és a péklapátot emlegette tarka gondolataiban, ám egy rossz szót se ejtett az alkalmazottakra. Pár zsetonnal gazdagabban, és később talán szegényebben is, folytatta az útját. Megtehette volna, hogy feltárcsázza telefonon találkozóját, de mivel nem sietett semmit, ezért inkább a szemeit használta a megkeresésére.
Fél órájába is beletellett, mire megtalálta a koppintott Rolex birtokosát, pedig az igen jellegzetes arcberendezést könnyedén felfedezhette akárki. A róka keskeny vágású ravasz szemei, előnytelenül nagy orra, és magas homlokától függetlenül mégis kereknek látszó arcát már az első egyetemen eltöltött napon sikerült az emlékezetébe vésnie, bár csak később derült ki, hogy kettőt is kiadtak ebből a gyakran sunyinak látszó szériából. Felöltötte a magához képest legkedvesebb mosolyát, és már át is vágott a kettőjüket elválasztó színes tömegen.
- Rövid gurítás – közli a krupié az aszal másik végében és már gurul a golyó, mely valamikor a negyedik kör után dönt úgy, hogy megállapodik az egyik vájatban. - Piros harminckettes – közli az eredményt, és helyére kerül win marker. - Piros harminckettes – hangzik újra, melyet követően az egyik vesztes üresen hagyja székét. A bank jó pár színes korongot bezsebel, mielőtt kiosztaná a nyertesek jutalmát. Először azokkal foglalkozik, akik nagyobb tétben játszottak, aztán az egyszerű tétek következnek. Rúben elgondolkodó arcán csak most látszik kevés megkönnyebbülés, de még így is sápadtabb a megszokottnál. Lehet, éppen most lépett át nyerő szériába a vesztesből? Oliver suttogva, de illedelmesen megkér egy hölgyet, hogy cseréljenek helyet. Szürkés árnyalatú, kék szemei találkoznak a krupié pillantásával, melytől egy pillanat alatt kiszárad a torka. - 800-ért szeretnék table chip-et – válaszol a ki nem mondott kérdésre. Ha már az asztalhoz tolakodott, kötelessége játszani is. Maradhatott volna otthon, és akkor most nézhetné a sportközvetítést, ám valamiért az a megmagyarázhatatlan érzése támadt, hogy lakótársa nem véletlenül hagyott üzenetet azzal, hogy hol van. Egy pár stacknyi rózsaszín korong jelenik meg méla szemei előtt. Meglepetten pillant fel az asztal vezetőjére, aki már nem is foglakozik vele, bár ajkainak gonosz kunkorodásából Oliver arra következtet, hogy a férfi viccesnek találja magát. - 'Stét Rúben – köszönti végre kedves barátját. Most uralkodik magán, hogy ne csikorgassa fogait. Nagy a tömeg, és ilyenkor nehezen engedi el magát. Már most érzi, hogy a korábbi lezser tartása mint válik egyre merevebbé. - Tegyék meg tétjeiket! – hangzik fel a krupié gyakorlott hangján ez az egyszerű utasítás, mely mindenkit pillanatok alatt lázba hoz. Érdeklődő tekintetek vetülnek az új játékos felé is, hogy vajon mennyi feláldozható bankó is lehet a zsebében. Oliver viszont tanácstalanul pillant az előtte elterülő zöld mezők közé, és vár. Vár arra, hogy Rúben korongjai fölé helyezhesse a sajátjait. - Uram, Ön splitet akart tenni? - fordul kérésével a krupié a sötétkék korongok tulajdonosa felé, mert éppen vonalat értek, ám nem egyértelműen ahhoz, hogy biztos legyen benne.
-Cornert – igazította meg a sötétkék zsetonokat, hogy a vonalak metszéspontján legyen. Mind a kétszáz dollárnyi chip, amit odatornyozott. -Mr. Löwenstein, ha rám hallgat… - fordult Rúben felé az a negyvenes hölgy, akivel Oliver helyet cserélt. -Eve, kérem… bő órával ezelőtt még én voltam a maga kibice. – villan egy óvatos mosoly a vehemens festettszőke asszony felé. -Igen. Azonban amióta hátat fordított nekem és önálló tét-életet kezdett, azóta csak veszít. – csípkelődik a nő. Törődő anyai ösztön, vagy figyelemfelkeltő kacérkodás? Nem találgat Rúben. Csupán belemegy a játékba. Való igaz, hogy ismerkedjen az asztallal, először csak nézelődött. Eve-vel hamar szóba elegyedtek, és ötvenes tétekkel játszani kezdett. Nem kívánt sem túl gyorsan túladni összes vagyonán, sem a végtelenségig nyújtani a játékot. Ő lepődött meg a legjobban, mikor egy fél óra után nagyjából négyezer dollárnyi zseton hevert előre. -Két hölggyel egyszerre törődni… nem megy hosszú távon, Eve. És úgy érzem, a másik hölgynek, Fortunának az adósa vagyok ma este. – küld egy bocsánatkérő mosolyt a nőnek. -Viszont megérkezett az erősítés – fordul barátja felé. -Neked is, Oliver. Barátja valóban megkönnyebbülést láthatott gondterhelt arcán az imént, mivel végre veszített. Nem meggazdagodni jött ide. És a játékterem menedzserének a figyelmét sem kívánja magára felhívni. Egy vidéki városban négyezer dollár nyereség fél óra alatt? Rúbennek gőze sincs, hogy ez vajon már az a limit, ami után várhatóan félrehívják. Akár bent, akár miután távozott. De uzsorása fenyegetése épp elég neki a stresszből, nem kíván a szerencseipar áldozatává is válni. Így stratégiát váltva eszement téteket tett, hogy valamit „visszaadjon” a nyereményéből, még mielőtt gáz lenne. Az imént sikerült már háromszáztól megszabadulnia. Nem mintha az a négyezer nem jönne jól. -Jól megy a szemed színéhez – ereszt meg egy kaján vigyort a rózsaszín zsetonok láttán, majd érzékelve Oliver bizonytalanságát a tétet illetően, felteszi a világmegváltó kérdést. -Páros vagy páratlan? Melyikben látsz több fantáziát ma este? – ha vesztőszériája megmarad még egy darabig, hogy nyereményét leapassza, nem lenne jó, ha Oliver is elveszítené a zsetonjait. Ezért próbálja terelni Rúben valami egyszerűbb kombináció felé.
*Az irodában ültem és csak néztem a kamera felvételeit, ugyanis továbbra sem volt kedvem dolgozni. Nyílván a fontos dolgokat megcsinálom, de ennyire lemaradva még sosem voltam. Valahogy továbbra is hiányzott az, hogy szívassam Corvint. Nélküle nem is olyan jó a munka, vele meg nehéz. Szóval most akkor mi is a nagy helyzet? Nem is akarom tudni... csak összeráncolt szemöldökkel néztem a Cassino monitorját és ránagyítottam egy férfire (Rúben), akinek meglepően nagy volt a nyerő szériája. Pár gombnyomást követően még hangot is adtam rá. A név hallatán amin az egyik vendéget nevezte, szívem nagyot dobban. Pusztán csak véletlen lehet, hogy ugyan azt a nevet használta ami a sajátom. Ez még egy dolog, de kerestem valakit a felvételeken, de csak a másik férfit láttam (Oliver). Egy sóhajjal álltam fel, és indultam meg az emelet felé... egy vörös-fekete fűzőt és egy hosszú szoknyát viseltem. Alakom vékony, elvégre táncos vagyok még akkor is ha jelenleg Üzletvezetőként funkcionálok. Mosolyogva biccentek a régi vendégeknek és egy apró köszönéssel viszonzom az alkalmazottaim üdvözlését. Semmi nagy dolog, egyenlőre nem állok le beszélgetni egyik vendéggel sem. Pusztán a bárhoz megyek, hogy érdeklődjek a két pasas felől. Persze csak úgy, hogy senkinek ne legyen gyanús, így kaptam is egy kávét. A táncon és pengék forgatásán kívül is jó vagyok valamiben; színészet. Egész életemben ezt csináltam. * - Hány cukrot kérsz Eli? - Hármat. Köszi. * Feleltem és már írtam is közben egy sms-t a ház játékosának.
"Hali Dom! Két jóvágású ficsúr. Viselkedés alapján mezei emberek és még soha nem láttam itt őket. Add nekem őket... légyszi-légyszi. ő.ő
Eli"
Ahogy megvolt a kávém már fogtam is s kecses, könnyed léptekkel mentem el az asztalig, ahol a két férfi mellett foglaltam helyett. Mozdulataim, helyezkedésem, testtartásom elárulhatja, hogy nem egy elkényeztetett sznob valaki vagyok. Attól sokkal természetesebb a helyezkedésem is. De egyenlőre nem szóltam egyikhez sem, csak néztem, hogy mit művelnek és észre-e vesz valamelyik. Vagy tipikusan annyira függők, hogy egy nő jelenléte sem számít ha játék van.*
//Remélem nem zavarok. Az Ashley-s poszt meg téves, elnéztem a karikat.//
- Kösssz - jegyezte meg morogva a fess férfi, de mosoly futott az ajkaira, hiszen régi szép emlékek vetődtek fel benne arról, amikor először vett fel rózsaszín inget, és talán éppen ez volt az a szívatás, ami után rossz kapcsolatot kezdett ápolni a legendásan meleg színnel. ...és habár a vállait még mindig feszesre húzta, mintha még mindig katonák közé kellene járnia, valamennyit mégis lazította tartásán, hogy egy vicces kedvű barátja itt volt a közelében. - Legyen páratlan - emeli fel a kezét. Elvégre senkit se akar felvinni a lakásra, már ha a cimborája nem szeretné padlóra inni magát, mert akkor nem lesz más lehetősége, mint hazacipelni, hiszen ő igen józan életet élt. Pedig minden ismerőse abban a hitben élt, hogy a legendásan nagy ivó hírében álló férfi majd alkoholba fojtja a gondjait, és nem saját magába... aminek elkerülésében talán sokat segített a rehabilitációja is. Ritkán, ha megivott egy korsó sört, azt is inkább azért, hogy ne lógjon ki a sorból. Két tét között vacillált a keze, mert ugyan a kezdő lökés megvolt, de az elhatározás nem igazán. És mi lesz, ha veszít? Nem szerette két kézzel szórni a katonai járandóságát, amit így is egyre gyakrabban csapolt meg, hogy nem talált (vagyis inkább nem keresett) magának munkát. - Hogy megy ma a játék, Rúben? - úgy tudta kiejteni a férfi nevét, ahogy csak kevesen. Olyan formán, hogy az e elé egyszerűen beszúrt egy ű-t vagy egy ő-t, attól függően, hogy éppen milyen kedve volt. Most, hogy jól akarta érezni magát, az ő-t választotta. Ezt a szokását, még abból az időszakból hozta magával, mikor gyakran látta együtt az ikreket, így a reakciókból mindig le tudta szűrni, hogy melyikük a név igazi tulajdonosa. Cseles ötlet volt, melyet egy hölgy ismerős tanácsolt neki. A keze közben lecsúszott a sor aljára, ahol nagyobb eséllyel nyerhetett, viszont jelentősen csekélyebb összeget. A rózsaszín korongok a 35-ös alatti zöld rubrikát töltötték el a nyerési esély keserédes vágyával. Valószínűleg ezzel a mozdulattal már el is veszítette jó pár eddig kíváncsinak tetsző hölgy érdeklődését. Talán csak Tükhé érdeklődését kelthette ezzel a mozdulattal fel, aki még így is jól megmosolyoghatta tévelygőt. - Látom, óvatosabb a barátjánál - jegyzi meg Rúben pártfogója, mire Oliver megenged a nő felé egy szórakozott mosolyt, de a torkát nem hagyja el utána szó, hanem ideges pillantását a forgásra kész golyóra tapasztja, attól tartva, hogy hamarosan megtudja, hogy elveszítette a zsetonjait. Talán még sem volt annyira jó ötlet ide jönni, legalábbis így gondolhatja. A szemközti oldalon egy ifjú pár próbál szerencsét, ahol a jellegzetes, leginkább kullancsra emlékeztető nőcske úgy tapad a fiújára, mintha maga is valamilyen ragasztó anyagból lenne, közben Oliver szerint idegesítő hangján magyaráz: - Szerintem a tizenkettesre kellett volna tenni, hallod? Tegyük át - győzködi a jól láthatóan feszült srácát, aki valószínűleg nagyobb örömét lelné, abban, ha... - Drágám, lenne kedved még egy kicsit játszani a fél karú rablóval? - húz elő a zsebéből pár érmét, de a lány heves tiltakozásba kezd, melyhez fejrázás is társul. - Olyan jó itt veled - karolja át a kanja karját, amivel a ha amaz mégis meggondolta volna a tétet, akkor már nem tudna a zsetonokért nyúlni. A krupié türelmesen szemléli az eseményeket, míg egy másik asztaltárs, egy túlontúl finom öltönyt viselő férfi unott képet vágva les a telefonja felé, mintha csak az időt akarná kémlelni, de aztán az ujjai a képernyő billentyűzetre tévednek. Az ajkaira közben az illemtelen kisfiúk azon jellegzetes vigyora ül, melyet akkor öltenek arcukra, ha nem veszi őket észre senki miután a lányok öltözőjénél leskelődtek. - Ezt nemnek veszem - morog az orra alatt a pár egyik fele, de ez a másik félnek fel se tűnik, mert már azzal foglalja le magát, hogy pingált körmeit a szája szegletében rágcsálja idegességében. Talán ma eddig őket is kerülte a szerencse, vagy ők is egy komoly adósságot akarnak maguk mögött hagyni a játékkal. Amint úgy tűnik, minden tét a helyére került, a krupié felemeli a golyót, majd a forgásiránynak és a szabályzatnak megfelelően indítja útjára egy gurításra a golyót, mely azonnal birtokába is veszi a pályát, és versenylóként nyargal előre. - Szép éjszakánk van! - jelenik meg egy cowboy kalapos férfi, jellegzetes dallasi akcentussal beszélve az angolt. Gyorsan lepakolja a tétjét, szinte csukott szemmel az asztalra. - Szabad ez a hely? - csúszik az Evellyn melletti székre, vigyorogva. Valószínűleg ő is pontosan úgy képzelte el, hogy ez a nő nem amolyan úrhölgyféle, tehát olcsóbb szórakozása lesz az estére. Egy whiskey-s poharat csúsztat az asztal szélére. - Fiatal az este? - mosolyog a nőre, éppen csak a karját nem akasztja a vállára, hogy így is birtokába vegye, ne csak a beszéddel fejezze ki mások számára, hogy ő kívánja lekötni, nem engedi át másnak. A kérdés közben a kávés pohárra tekint. - Meghívhatom valami ízletesebbre? - már int is magához egy pincért, hiszen olyan gentlemannek akarja magát feltüntetni, aki két marokkal szórhatja a zsetonokat. Oliver csak most vet egy érdeklődő pillantást a nőre, majd gondolatban megszámolja a férfi ujjain a gyűrűket, és a tokáját is szemügyre veszi. Az ilyenekre szokták azt mondani, hogy hájas, vagy zsíros? Nem igazán emlékszik már a pontos kifejezésre, de megjegyzi magának, hogy leginkább egy sertésre emlékeztet, és azt is, hogy valószínűleg nem ő lesz az a személy, aki a segítségére siet. Ezen a korszakán már túl van,... Egyébként se szokta mások dolgába ütni az orrát.
-Hogy megy a játék? Kezdeti sikerek után erős visszaesés. Túl sok lett a „zavaró” tényező hirtelen – válaszol barátjának, miközben pillantása beszédesen siklik végig Eve-en és az újonnan érkezett gazellatestű bombázón, akit a dallasi vett kezelésbe seperc alatt. A tányéron pattogó golyó ekkor állapodott meg végleg, a piros 23-on. Egy pillanat csupán, ahogy Rúben értelmezi a „sorskerék” döntését, és realizálja, nem nyert. Talán Oliver az egyetlen, aki látja a meglepő módon elégedett vonásokat. amik a következő pillanatban már a sztenderd fancsali grimaszra váltanak. Rúben kétszáz dollárral lett könnyebb. -Ez az! – szorul elégedetten ökölbe az ifjú párocska „hímtagjának” keze. Párja a 12-es tétet forszírozta, ám ő valami isteni sugallatra Oliver „páratlan” szavaira hallgatva oda tolta a téteket, ami meghozta a gyümölcsét. -Nyertünk! – sikkantja a nő, párja nyakába borulva. -Szeretlek, …. – hogy mi néven becézi pasiját, nem hallhatja az asztaltársaság, mivel ezt már a férfi fülébe suttogja, a végén aprót harapva fülcimpájába bizalmasan, feledve iménti hisztijét a megtett számot illetően. A cowboy kombinált tétjeinek köszönhetően nagyjából ugyanannyit veszített, mint amennyit nyert. Úrias nemtörődömséggel kezeli zsetonhelyzetét. Nagyon úgy tűnik, a rulettnél szórakoztatóbbnak találja tolakodó erőszakossággal zsákmányolt nőtársaságát. Eve pedig a maga tapasztalatával kíváncsi érdeklődéssel szemléli Olivert, aki a 3:1-es odds aránynak köszönhetően megtriplázta tétjét, 240 dollárt kasszírozva. -Vannak olyan férfiak, akik kibic nélkül is pontosan tudják, mit akarnak, és… meg is szerzik - narrátorkodik Rúben, kicsit fényezve Eve előtt Olivert. -Vannak ilyen nők is, Rúben – nyújt át egy-egy névjegykártyát Rúbennek és Olivernek. Ha megnéznék, finom betűkkel ez áll rajta: Eve Anderson, The Alaska House – art gallery, telefonszám és egy fairbanksi cím. -A kérdés csupán az, hogy ha megszerezték, kezdeni is tudnak-e vele valamit. – biccent aprót a nő, tekintetével Olivert fixírozva, és zsetonjait begyűjtve távozik az asztaltól. Míg a krupié lerendezi a tétek sorát, Rúben elgondolkozva csúsztatja zsebébe a névjegyet. S immár a következő feladatra koncentrál. Még ötszáz dollárt kíván veszíteni. És mivel végre elkapta a vesztő szériát, a következő gurításnál mind az ötszázat fel kívánja tenni. - Egy kellemes hölgy telefonszáma kárpótol a veszteségekért. Ki tudja, talán ismét visszatér a szerencsém – kommentálja tökéletes színjátékként, egyszerű magyarázatot adva vakmerő, ötszáz dolláros tétjére, amit a 26-os számra tesz fel.
*Hallottam, ahogy csippan egyet a telefonom jelezve, hogy üzenetem érkezett. De meg sem néztem, a válasz számomra egyértelmű volt, a körítés meg jelenleg nem érdekelt. Nem voltam humoromnál ahhoz, hogy akár csak bármilyen megjegyzésre is reagáljak. Ami persze nem rám vall, de nem számít. Kicsit talán én is szórakozhatok, amit itt meg is szándékoztam tenni. Ja, hogy munkaidő van? Hát, jelenleg én vagyok a saját magam főnöke, szóval csak szóljon bárki is. Figyelem, ahogy a két férfi játszik, és persze a tenyérbe mászó párost is. Az igazság az, hogy én bizony nem értek a játékhoz. Sosem voltam játékfüggő és a szerencse az, amiben sosem hittem, ahogy a véletlenben sem. Véletlenek léteznek, de baromi sok tervezést igényelnek. Mint ahogy az is, hogy merő véletlenségből a játékvezetőnek pont most van szünete és helyét egy másik ember veszi át. Dominic megérkezett. Innentől biztos voltam abban, hogy minimális nyereséggel fognak távozni a vendégek, ám pillantásom még így is elidőzött Dom hátsó felén. Ugyan a látvány nem újdonság számomra, de sosem hagyom ki a lehetőséget. Mindig bízom abban, hogy a stílusán kívül akad valami jó is benne. De nem, tök átlagos fazon . S mind tudjuk, hogy az átlagos az unalmas. Míg én ezzel voltam elfoglalva, addig valaki hozzám szólt. Ajkaim mosolyra húzódtak ahogy már fordultam is az illető felé, hogy válaszoljak a kérdésére. De a mosolyom lehervadt.* - Senki nem szólt, hogy disznótoros lesz ma. * Csúszott ki a számon az első reakció amit a férfi (???) látványa okozott. Najó, férfinek nem nevezném. De máris felvettem a bájosabbik felem, aki szemet hunyt afelett, hogy milyen kitulajdonító a férfi helyezkedése, testtartása. Igazából keze meg még csak azért van, mert nem ért hozzám. Ja, igen. Érintés fóbiám van és olyankor ütök. Bár a megszólalásom a közvetlen közelemben lévőknél sikert aratott, bár azthiszem, hogy a "férfinél" már kevésbé fog.* - Mármint úgy értettem, hogy; nem, köszönöm családi banzájról jöttem és higgye el, hogy nagyon finom a kávé is. Plusz, nem hiszem, hogy a Kedvesem díjazza a dolgot. * Hangom barátságos, természetemnél fogva s intésem egyértelműen arra a férfire irányul, aki épp a kocát méregeti. (Oliverre) Pech vagy sem, hogy ráesett a választás azt majd eldönti Ő maga. Lesz rá alkalma. Mi sem mutatja jobban, hogy egy bocsánatkérő mosollyal felemelkedtem és az épp érkező pincérnek biccentettem, hogy nem kérek semmit s lépteim már a csészémmel a kezemben Oliverhez vezettek. A nagy tétre összevontam a szemöldököm, de nem kommentáltam, csak tudja, hogy mit csinál én meg azt, hogy nekem gőzöm sincs.* - Kijátszottad már magad Drágám? * Kérdeztem nyájasan a férfitől ahogy mellette megállapodva kerestem a tekintetét. Sajátom sokat nem árult el, ám a helyzet még egy hülyének is egyértelmű. Nem kell nekem segíteni, feltalálom én magam. * - Ha igen, akkor kereshetnénk egy kis csendesebb sarkot… * Simítottam végig a felkarján, de persze csak addig ameddig a felsője takarta. Az istenért sem értem volna a bőréhez és reméltem, hogy Ő sem teszi meg ezt. A magam módján azért elég közvetlen vagyok ami azt illeti és ez nem vall rám. Már csak az a kérdés, hogy egyedül maradok a próbálkozásommal és visszavonulót kell fújnom az irodába, vagy esetleg társam is akad benne.*
Nagy lelkesedéssel készültem az estére. Rég volt már tavaly, amikor utoljára elmentünk Naomival bulizni. Természetesen a tequilát ma sem fogjuk kihagyni, ebben biztos vagyok, de mivel most nem terveztünk alapozást egyikünknél sem, ezért nem vettem egy üveggel sem, hanem eldöntöttem, hogy ott majd azzal kezdek, hogy meghívom barátnőmet. Nem terveztem előre el sem azt, hogy nem aljasodom le, sem azt, hogy igen. Nem szokásom egyébként, bírom én a tequilát, mást meg nem iszom, de van az a pont, amikor betelik a pohár és teli lesz a padlás. Valahogy így érzem magam most, ahogy itt állok a tükör előtt és a direkt erre az alkalomra felcsavart tincseimet fújom le lakkal. Hullámos haj, amilyenem nincs. Mosoly, ami nem a szívemből jön. Ízléses smink mögé rejtett lélekgyötrelem. Mert aki bízik, az mind csalódik végül, s lám, nekem még magamban is sikerül csalódni, nem csak másokban. Nem akarok beszélni róla, ezért teszek meg mindent azért, hogy tökéletes látszatfelhozatalt biztosítsak. Még Claude előtt is kedvtelve játszom meg, hogy minden rendben, illegetem magam kicsit előtte csak úgy jókedvből, megkérdezem, hogy szerinte megfelelek-e így, s nem gondolom végig, hogy ezzel ocsmány módon húzom az agyát. Nem fogok soha eljutni oda, ahova szeretnék. Nem hibáztatok érte senkit, egyszerűen csak realizáltam, hogy mindig kevesebb leszek másoknál. Kevesebb embernek, kevesebb őrzőnek, kevesebb nőnek. Nincs miről beszélni, ez ilyen. - Ne vágj ilyen képet! Legközelebb majd veled is bulizom. - cuppantok a levegőbe, s köszönök el lakótársamtól - ezen a ponton azt sem végiggondolva, hogy csak a lakótársam-e - majd a kabátot magamra kanyarítva kilépek az estébe, hogy nem sokkal később már Naomi lakása előtt ácsorogjak, majd onnan kettesben kavarodjuk el magunkat a Goldenbe. - Jesszusom, de puccos ez a hely! Nem kellett volna valami elegánsabbat magunkra venni? - pillantok végig a ma estére választott, "kisfekete" öltözékemen. Nem azt mondom, hogy snassz, de talán ha kontyba fogtam volna hozzá a hajam, s nem hagyom kiengedve.. mindegy, már így marad. Kérdőn nézek Naomira, merre vegyük először az utunk? Ajkaimon mosoly játszik, s lám, a mosolynak varázsereje van. Amióta Nonó társaságában vagyok, máris nem olyan sötét a világ. Jó este lesz, ebben biztos vagyok!
Könnyedén, boldogan készülődöm, egész másként fest az esetemben, mint barátnőmében. Én valósággal sugárzok, de talán ez nem is csoda, jelenleg minden rendben van az életemben, ami azért elég meglepő, mert szerintem még soha nem éreztem így. Nem foglalkoztam abbéli félelmemmel sem, hogy nemsokára érkezik a Vörös Hold, nem érdekel, lesz, ami lesz, ha valaki meg akar találni, mint tavaly, mindenképpen megfog, bár az biztos, hogy nem megyek majd túl messze az egyetemtől. Valamiért mégis a kis feketére esik a választásom, imádom ezt a ruhát, és bár Connor előtt akartam benne pompázni, de talán jobb is, hogy nem így teszek. Vannak még bőven határok, amiket nem szabad átlépnem, ha jót akarok magunknak. Vörös tincseimet lazán feltűzöm, hogy a vállam, és a nyakam íve látszódjon, némi hiúság azért belém is szorult, s igenis szeretem, ha megnéznek a férfiak, szóval kicsípem magam. A szandálba bele fog fagyni a lábam, de ahogy mondani szokás, a szépségért meg kell szenvedni, azért harisnyát mindenképpen veszek, noha nejlon fajtát, halottnak a csók nagyjából, de legalább valami. Cserébe legalább egy hosszított fazonú, piros szövetkabátot öltök magamra, benn már bizonyosan nem fogok fázni. Mikor megérkezik a barátnőm, rögvest puszival és öleléssel üdvözlöm, aztán ülhetünk is taxiba, kizárt, hogy ilyen szerelésben elsétáljak addig, teljesen még nem őrültem meg. Mandynek pár napja már mondtam, hogy ide készülünk, s ha valami baj lesz, úgyis tudják, kiket kell elővenni, lévén a Betolakodók tulajdonában van, párdon, már csak egy falka van. Mindenesetre, én nem félek, hogy bármi történne, elvégre, sosem feltételezek semmi rosszat a farkasokról, meg úgy senkiről sem. - Szerintem észveszejtően szép vagy, szóval ne aggodalmaskodj. Állapítom meg, én magam arra a következtetésre jutok, hogy a fekete jó választás volt mindkettőnk részéről. Ez amolyan biztonsági játék, a kis fekete mindig nyerő, nem nagyon lehet mellélőni vele, kivéve persze az esküvőket, de hát arra ritkán jár az ember lánya. Nekem például sajátom sosem lesz, őszintén kétlem, hogy Connor a kis szeleburdi fejével valaha is erre adná a fejét, bár egész jól reagált arra, mikor a nagyszüleim szívták a vérünket ennek kapcsán. Attól még nehezemre esik elképzelni, de nem is baj, bőven van még mit megélnünk, amire nem sok lehetőségünk akad tekintve az alapfelállást. Félreértés ne essék, tisztában vagyok azzal, hogy a barátnőm nincs jól, de inkább megpróbálom most felvidítani, esetleg leitatni a lelkizés helyett, vélhetőleg ő is erre vágyik, nem arra, hogy a vállamon sírja ki magát, noha tudnia kell, én arra is bármikor vevő vagyok. - Kísértsük kicsit a szerencsénket? Pillantok az asztalok felé, sosem nyertem semmit, szóval ez nálam esélytelen, de poénnak elmegyek egy röpke idő erejéig.
A taxi nagyon jó ötlet, én is azzal jöttem idáig, mert azért mégsem felejthetjük el, hogy hol élünk, s Alaszka nem arról híres, hogy olyan állati meleg lenne, főleg nem ilyen esti órákban. Ilyenkor még nyáron is kabátot kell venni, meg amúgy is, hiába tudok úgy sasszézni a magassarkúban, mint más a papucsban, azért nem ugyanaz az élmény, s nem kísérteném a sorsot, hogy esetleg elesünk. - Hát te sem panaszkodhatsz! – cuppantok egy puszit Naomi arcára. - Nagyon dögös vagy, szóval amondó vagyok, hogy csináljunk rólad egy képet és küldd el Connornak, hadd lássa ő is, hogy milyen csinos szerelme van. Nem használom a barátnő szót, az nem fejezi ki szerintem azt a sok jót, amit kívánok nekik. Hogyha Naomi odaadja a telefonját, akkor azzal, ha nem adja oda, akkor az enyémet elővéve állítom be őt a Golden Wolf egy egészen korrekt küllemmel megáldott, mindenféle embertömegtől mentes falszakaszához, majd kattintok vagy négy-öt képet. Csak az arca, derékig, teljesalakos.. nem nagyon érdekel, hogy zavarunk-e valakit az átjárásban. Végül odapattanok mellé, s immáron akárkinek a telefonjával csináltam az előző képsorozatot, most akkor is a magamét veszem elő, s egy közös képet is összehozok. Úgyis divat mostanában a selfie, hát nesze nekünk, ki nem hagynám. Én ugyan nem küldözgetem el senkinek a fentebb említett okokból kifolyólag – pedig mondjuk viccnek vicc lenne, és hogyha nem keveredtem volna olyan szituba Dimivel még neki el is küldhetném, úgyis szeret bulizni, hátha eljönne, vagy akár Claude.. de mivel magam körül rendesen felajzottam az állóvizet, nem lenne szerencsés egyik eshetőség sem – de szándékomban áll majd ezt is kicsapni a kandallópárkányra, vagy a tükröm szélére tűzni a többi előhívatott kép mellé. Ebben hagyományos vagyok, szeretem a fotókat papírkép formájában is megőrizni. - Tegyünk egy próbát, elvégre egyszer élünk! – vonom meg hanyagul a vállamat, majd némiképp összeszalad a szemöldököm. - Ehhez filmes élményeimből úgy emlékszem, hogy zsetont kell venni valahol. Vajon eljöttünk a megfelelő hely mellett vagy csak nem üti ki a szemünket most itt a közelben? Én és a szerencsejáték, nos az három, s nyilván Nonó is így van ezzel. De nem baj, attól nem félek, hogy beszippantana bennünket a láz, szóval simán kipróbálhatjuk. Közben visszatérek az smstémára. - Ha válaszol és szalonképes.. khm.. meg ha nem, akkor is, mondd el mindenképp. – bököm oldalba cinkosan, kacsintás helyett barátnőmet, majd tovaorientálódom az esetlegesen megtalált zsetonváltóhely felé vele.
- Ne már… ez olyan orrod alá dörgölöm, hogy nélküled bulizom érzetű lenne, márpedig én nem akarom megbántani. Ami azt illeti, nagyon szívesen töltenék vele ilyen estéket is, de nem tudom, mennyire férne bele egy alkoholmámoros, áttáncolt éjszaka, aminek egész más vonzatai is akadnak, ha egy ellenkező neművel tölti az ember. Következésképpen jobb nem kockáztatni, mert még a végén tényleg baj lesz belőle. Attól még Pandának nem lehet nemet mondani, szóval hagyom, hagy fényképezgessen kedvére, de az teljeseb biztos, hogy nem fogom továbbküldeni Connornak. Nem érzem helyesnek egyszerűen, és nem volna jó, ha egy kicsit is a szívére venné, úgyhogy gyáva eb lévén maradok biztonsági játékot. Teszem persze a picsát, mert azért az megy, szóval pózolok én jobbra-balra neki, ezzel nincs semmi gond, szóval panaszkodni nem ér. Legalább lesz pár csini képem, nem mintha nagy facebookra feltöltögetős egyed lennék, de képek kellenek és kész. Aztán elmarom az ő készülékét a selfi után, hogy én is készítsek róla pár remekbe szabott képet. Na, ő legalább tudná kinek az orra alá dörgölni, de amennyire én ismerem, márpedig elég jól, közel sem ennyire kicsinyes lélek. - Ha megunjuk, lemehetünk a tánctérre, vagy csak műsort nézni, az is tök érdekes lehet, mármint, aligruhában ropják a fiúk-lányok, az asztal alá fogok olvadni, de sebaj. Majd felsepersz, vagy valami. Kuncogok, itt még nagy a szám, de nem biztos, hogy az előadások közepette is ennyire adnám a lazát. Szerintem inkább pillantgatnék bárhová máshová. - Megkérdezzük a krupiét, és kész, bizonyosan felvilágosít minket, aztán lehet, hogy nála is lehet venni, és időnként leadja a pénzt. Na jó, ez testi épségre erőteljesen veszélyes volna, de tekintettel a vérfarkasok jelenlétére, szerintem nem túl gyakran fosztogatják őket. Mindenesetre már megyek is a férfi felé, hogy megérdeklődjem a dolgokat, és miután pár perces kitérő után megkapjuk a zsetonjainkat – jellemzően eljöttünk a váltókassza mellett befelé jövet – már pakolhatunk is a táblára. Én elsőnek nem kockáztatok nagyon, felteszek egy zsetont a pirosra, sok elvernivaló pénzem úgy sincs, úgyhogy szerintem nem fogom túl soká húzni, de poénnak jó. Úgyis megunom egy idő után, és alkohol után áhítozom majd, mert hát, azért (is) jöttünk. - Ne rágd már a fülem, mondtam, hogy nem küldöm el neki… Öltöttem rá nyelvet, aztán vártam, hogy a krupié megpörgesse a kereket, és lássuk, mennyi is az annyi…
Szerintem a világon semmi rossz nincsen abban, ha képeket küld valaki a párjának, elvégre nincsenek összenőve, s nyugodtan bulizhatnak egymás nélkül, de az mondjuk igaz, hogy ők egymással nem nagyon szoktak, szóval innen nézve azért lehet, hogy sánta a dolog. Mindenesetre én azért fényképezgetem Nonót teljes átéléssel, akármire is megy a képekkel, azért jó, ha vannak emlékek az ökörködéseinkről. - Szerintem nem lenne olyan, inkább olyan „gondolok rád, jó lenne, ha itt lennél” jellegű lenne. – formálok a megfelelő helyen idézőjelet ujjaimból. Vidoran pózolok én is, nekem megvan az az előnyöm, hogy nem kell vívódnom az elküldésen, hiszen hírébe’ sincs senki, akinek mehetne, és most egyre inkább kezdek úgy lenni vele, hogy ma egyáltalán nem érdekelnek. Persze, beszélni azt fogok róluk, mert történt egy s más amiről nem ártana értekezni Nonóval, de sokkal jobb a tequila és a szórakozás égisze alatt ecsetelni a kellemetlen dolgokat is, mint megpeshedve valahol és nyalogatni a sebeinket. Kíváncsi leszek rá, hogy vajon tartogat-e olyat az élet, amikor mindketten egyszerre leszünk felhőtlenül boldogok? Hogy van-e felhőtlen boldogság egyáltalán? Nekem mondjuk momentán az is pont elég, hogy örülök annak, hogy Naomit ragyogni látom. - Hogy mi van? – fel kell nevessek. Az asztal alá fog olvadni. Hát azért ez csudálatosan hangzott. - Ha ezt előre mondod, akkor beteszem a táskámba a teleszkópos nyelű kisseprűmet. Jegyzem meg nevetős hangon. Mintha lenne olyanom. Még az elképzelés is nagyon szórakoztató. Nem is mi lennénk amúgy, hogyha nem haladtunk volna el a zsetonos hely előtt nagy vakon. Igazán csak azt nem vesszük észre, ami kinyomja a szemünket. - Krupié. Amúgy milyen hülye szó már ez? Mint a kupi, csak cifrábban. – osztom meg véleményemet Naomival, amikor még a zsetonokkal felszerelkezve tartunk a Roulette-asztalhoz. Meglepve pislogok, látva, hogy ki is áll még a rouletteasztal mellett. - Óh, egy Sebastian Ward. – súgom oda Nonónak. Esélye nincs, hogby megismerjen, Prue fiúja volt, az, amelyikbe én is bele voltam esve kiskamad szkoromban. Ezer meg egy éve volt, s utoljára a Country Clubban találkoztam vele, amikor Jennyvel is megismerkedtem, s akkor se méltatott egy szóra se. De róla eszembe jut, hogy van, amit még nem is meséltem barátnőmnek el. - Írtam levelet Diminek William gyászjelentése után. Az esküvőn akartam elmesélni, de azért egy esküvőn morbid gyászról beszélni, pláne úgy, hogy mindenki ott van, aki érintett lenne az ügyben. Egyelőre azt nem részletezem, hogy választ azt nem kaptam és semmi célzást se arra vonatkozón, hogy legalább jólesett-e neki, vagy kiváltott-e belőle bármilyen érzést. Belőlem viszont ez a némaság annál több mindent vált ki. Csak úgy találomra teszek a fekete tizenhetesre, aztán meglátjuk mi lesz belőle. (13.) - Jól van na, akkor nem küldöd el! Hát ez nem jött össze. Tipikus. - jegyzem meg. Nem nagy értéket tettem fel, szóval csak röhögni tudok magamon, meg azon is, hogy fülrágú kisiparos lettem. Értem én a csíziót, befogtam. Egy időre legalábbis. Lássuk, mit hoz a következő kör, melyben valamilyen oknál fogva a 35-öre teszek, pedig nem is szeretem ezt a számot.
- Inkább majd felhívom, vagy valami. Legyintek könnyedén, elvégre, nem biztos, hogy nyerő lenne ilyen képekkel bombázni, ugyan féltékenynek még sosem láttam, de van egy olyan érzésem, hogy jobb nekem, ha ezt elkerüljük. Inkább nem ráncigálnám az alvó oroszlán bajszát. - Hát milyen barátnő vagy te, hogy erre sem gondolsz magadtól? Mintha nem ismernél. Nevetve bököm meg a vállammal, abszolút komolytalanok a szavaim, ezt tudhatja ő is jól, bár az tény, hogy jelenlegi kiéhezett helyzetemet tekintve némileg feszengeni fogok a műsor láttán, s nekem azt ne mondja, hogy a felvetésekor nem tudta, milyen előadások szoktak itt lenni. - Vagy a krumplilé az l és m betűt kimondani képtelen egyedek szájából. Istenem, ez olyan Panda szintű poén volt szerintem, úgyhogy inkább be is fogom a számat, de hát na, nekem ez jutott eszembe róla, nem sokkal nagyobb hülyeség, mint a kupi, vagy bármi más, ha már itt tartunk, ami kicsit is hasonlít. - Hát az meg ki? Kérdezem a zsetonjaim szemlélgetéséből felpillantva, szerencsére érzékeny vagyok arra, hogy mikor nem akar a barátnőm feltűnősködni, így nem ismétlem el a nevét hangosabban, vagy valami hasonló agybaj, bár az tuti, hogy még sosem mesélt róla, nyilván nem olyan fontos személy az életében, vagy már nem, majdcsak kiderül, főleg azért, mert hát kérdeztem. - Iiiiigen? Pislogok rá nagy, kerek szemekkel, és máris minden figyelmem az övé, na, ez nagyon új dolog, és ha nem érdekelne jobban, hogy mit írt neki, hát lehordanám, hogy miért nem bírta ezt csak úgy elejteni ebéd közben. No nem baj, biztos annak is megvolt a maga oka. - Mi állt benne? És… jobban érzed magad tőle? Mármint… tudod, milyen értelemben. Nyilván a két férfi közti őrlődésére gondolok, reményeim szerint valamelyest előrébb jutott, de sosem lehet tudni, épp ezért kérdezem őt, máskülönben csak tippelgetni állna módomban. - Fekete 13-as. Mondja be a krupié, és sepri is be a nyeretlen zsetonokat, a sikerrel járók pedig szorzóik szerint megkapják a jussukat. A következő zsetonomat a 32, 33, 35 és 36-os mezők metszéspontjára teszem, valahogy most az tűnik szimpatikusnak, aztán meglátjuk, most többre jutok-e, mint az imént. - Így van, nem küldöm el, mert nem igazán látom értelmét, mondom, inkább felhívom, aztán ha rágja majd a fülem a képekért, később úgyis megmutatom neki. A krupié ismét forgat, és feszülten várom, vajon mi lesz az eredmény… Valószínűleg attól függ, hogy látom-e további értelmét a próbálkozásnak, hogy legalább az egyikünk nyer-e, ha nem, hát akkor inkább alkoholba invesztálnám a kis tőkémet. - Fekete 33. (Dobás) Én meg már ugrok is meg nagy örömömben, mert nyertem, nem egy nagy összeget, de igen, úristen úristen, el sem hiszem. Le is csókolom Panda arcát rögvest, és ölelem meg gyorsan, majdnem eltalálta ő is, nagyon közel volt. - Megvan az első körünk ára... Kuncogom el magam, aztán várakozón nézek rá, menjünk lefelé inkább, vagy maradjunk még itt? Nekem teljesen mindegy...
- Okés, ahogy érzed. Hagyom ennyiben. Felőlem hívhatja is, írhat is neki, nekem teljesen mindegy, a lényeg, hogy boldogok legyenek. Ezért is nem ragozom tovább a dolgokat, eleresztem, hadd menjenek a maguk útján, majd bohém pózolásba menekülök a semminek. - Én kérek elnézést, nem vagyok egy nagy háziasszony, s a seprés bizony háziasszonyi feladat. – nevetem el magam. Kíváncsi lennék mondjuk, hogy nem-e inkább elpirulnak Nonó, semmint felseperni kelljen, hiszen eddig sem tűnt olyannak, mint aki halál lazán kezeli a pucérkodás témakörét. Mondjuk ez nem egy 21+os bár, így azért annyi veszély nem fenyegeti a szemszerveinket, mint ott fenyegetné. Fertő, de legalább a nyálcsorgatós fajtából. Felröhögök. - Tanulsz tőlem! – reagálok így, mert nagyon szórakoztat, hogy ez a krumplilé olyan igazi mallory-féle humormorzsára sikeredett. A nevetésből a kérdés zökkent ki. - Prue pasija, az első nagy szerelem. Meg igazából az utolsó is. Tavalyelőtt, amikor Jennyvel megismerkedtem a Country Clubban, akkor is ott volt. Nem, mintha megismert volna, ami mondjuk nem baj. Kell a halálnak egy harmadik pasi is, aki iránt valaha éreztem valamit. – magyarázom, miközben elindulunk a zsetonvétel rögös útján. - Azt hiszem, hogy megtettem a záró lépést. Mármint úgy értem, hogy kifejeztem benne, hogy barátok vagyunk. Így neki sem kell azon aggódni, hogy esetleg bármit túlgondolok majd. Szóval, mint egy barátja, támogattam őt a levélben. Nem mondom, hogy nem esett volna jobban, ha felkeres valami válasszal, de beszédes, hogy nem tette.. – elhúzom a szám. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem vártam, hogy erre majd közli velem, hogy nem akar a barátom lenni, hogy meggondolta magát és mégis próbáljuk meg. Mindegy, a hallgatás beleegyezés, el kell engedjem. Nekem is könnyebb, hogyha nem reménykedem. Maradunk barátok, kész. Elveszteni nem szeretném a barátságát, szóval inkább ez, mint a száraz mentor-tanonc viszony. - Hű, de rémes szám. – horkanok fel a 13-ast hallva. Erre sose raktam volna, esélytelen, hogy azon hálistenkedjek hát, hogy mi lett volna, ha. Ellenben Nonó lelkesedése engem is elragad, jól megölelgetem. - Született tehetség vagy! A második kört én állom viszont, ha nyerünk, ha nem. – vigyorodok el, s ezúttal a 8-asra teszek, hadd szóljon. - Egyébként szerinted hülyeség volt? Már úgy értem írni neki..
- Akkor bizony nem akarom elképzelni, hogy fest nálatok a lakás. Vagy tán Claude sepreget? Kérdezem kuncogva, még ki is nézem belőle, ami azt illeti, legutóbb is ő burkolta a falakat, szóval valószínűleg többet tesz keresztbe, mint a kedves barátnőm. Mondjuk, nem csoda, szerintem oda meg vissza van érte, de nem tisztem ezt a kérdést feszegetni. - Én is arra gyanakszom, hogy megfertőztél, rettenet ám. Sóhajtok, mintha legalábbis ez volna a világ legnagyobb problémája. Egyébként nincsen bajom a rossz poénokkal, egy-kettő nekem is be szokott sikerülni, Pandának meg ez is egy része, ezzel együtt szeretem. - Ohohó… Te szerelmes voltál a nővéred pasijába? Na ez aztán elég merész, ami azt illeti. Vakarom meg a fejem, nem mondom, hogy nem lehetetlen a dolog, öcsém sokkal fiatalabb nálam, de mostanra vannak olyan haverjai, akiktől bizony képes lennék csorgatni a nyálamat. Ó te jó ég… Lehet nem olyan friss dolog ez a fiatalabb pasik iránti vonzódásom. Nem, ebbe bele sem akarok gondolni, egyébként sem csináltam soha egyikkel sem hasonlót. - Akkor elég cefetül érezheted magad. Még jó, hogy inni jöttünk. Félre ne érts, nem ledegradálni akarom a problémádat, épp ellenkezőleg. Szerintem erre már csak ez a „megoldás”. A macskakörmöket még mutatom is az ujjaimmal. - Mellesleg, épp gyászol, mindketten tudjuk mostanra, hogy ez nem épp egyszerű dolog, de senkiben sem zajlik le ugyanúgy. Szóval az is lehet, hogy egyszerűen leszarja most a világot, és benne mindenkit. Nem szeretném azt sem, hogy reménykedjen, de amíg nem tudja pontosan, hogy Dimi miért nem reagált, csak magának okoz rossz érzéseket azzal, hogyha ennyire lélekölő kérdést csinál belőle. Egy körben nyertem egy keveset, úgyhogy egészen fellelkesülök, de azért hagy jegyezzem meg, ez nem igazán az én játékom, túlzásba vinni egyáltalán nem áll szándékomban. Ez a négyes felosztás bejött, szóval most is így cselekszem, ám ezúttal a 20, 21, 23, 24-es mezők metszete lesz a célpont. - Úgy legyen. Sok kör lesz még, már alkohol tekintetében szerintem, szeretnék kicsit lelazulni, és úgy hiszem, a barátnőmre is igencsak ráfér a dolog. - Szerintem nem, valószínűleg szükséged volt rá, és ezért tette, ezzel nincsen semmi baj, ne emészd magad azon, hogy nem kellett volna. Biztos jól esett neki, csak most nem tud mit kezdeni vele.
Az elgondolás is röhejes, bár abszolút igaz. Viszont nem bírom megállni, hogy a legutóbbi babos kendő után most ne képzeljek ezúttal Claudera valami szép, öregasszonyi takarítóruházatot. - Ha megkérdezi, hogy mit segíthessen, akkor a seprést nem is annyira, de a mosogatást például szívesen sózom rá. – vallom be minden szégyenérzet nélkül. Csak a gyerekmunkát bünteti a törvény, a vérfarkasdolgoztatást nem, nem igaz? Amúgy mosogatni méltán rühellek, a mosás még csak hagyján. - Nem rettenet, szerintem jó poén volt! – kacsintanék, de csak grimaszkodás marad. Nem zavartatom magam, Nonó tudja, hogy ez a kacsintás nem az én asztalom, így nem is foglalkozom már azzal, hogy rejtegessem előle. A kérdésére a „ciki” egyezményes jelét mutatom, ujjaimmal kaszálok nyakam előtt. - Hát, az úúúgy volt.. – kezdek bele elnyújtva, majd bólintok, s hagyom kissé bővebb lére eredni a mesét. - Állati jól nézett ki, akkoriban hosszan viselte a haját, copfban, s bakancsos-fekete ruhás rocker volt. Tökre nem illett Pruehoz, bezzeg nekem annál jobban bejött. Nem ez az igazán kínos, hanem az, hogy amikor kiderült, hogy Prue beteg, megpróbáltam lecsapni a kezéről. Mert haragudtam rá, amiért meg fog halni. Sebastian persze nem ment sehová Prue mellől, legalábbis akkor nem. Én meg égtem vagy hetekig, mert nagyon ciki volt a próbálkozásom amellett, hogy aljas is. Prue nem tudta, Seb meg megértett. Azt hiszem legalábbis. Azt nem tisztem elmesélni, hogy Sebastian miért is értett meg ennyire. Más magánéletét és szennyesét nem szoktam egy könnyed esten kiteregetni, bár a drámák között azért be-besikerül. Most viszont senkinek a halálát nem szeretném emlegetni, így inkább lapozok, s csak a sztorinak már-már unalomig ismételt részébe megyek bele. Lassan nincs több könnyem Prudenceért. Ez azért kellemetlen is lehetne, de valahol nem az. Csendesen fáj már, talán itt az ideje, hogy befelé sírjak tovább. - Ebben tökéletesen egyetértek veled. Erre iszunk! – mosolyodom el. Mi mást tehetnék? Már eleget keseregtem ezen is. - Megvigasztaltam volna.. – szalad ki a számon. Nem vörösödök bele, de azért hoz magával egy csomó ki nem mondott gondolatot. Igen, megtettem volna, és tudom, hogy a gyászán nem segítettem volna vele. Meg magamon sem. Jó ez így, meg nem is jó. Bonyolult még mindig. - Hát ezt jól mellélőttem. – nevetek fel a 9-es láttán (dobás). - Szerintem ne kísértsük a sorsot tovább. Tequila sunrise? – dobok be egy koktélnevet. A reakcióra kap Naomi egy puszit az arcára. Mindig meg tud vigasztalni. Ha hagyja, akkor belekarolok, s elindulunk a pult felé. - Egyébként durva, hogy mik elő nem fordulhatnak manapság. – utalok vissza Eva halálára. Ez azért még őrzőségből is sok volt nekem. - Hope nagyapja vérfarkas. – teszem még hozzá, mert bár teljesen nem tartozik ide, de kimeríti a durva és előforduló dolgok fogalmát. - Mármint az örökbefogadó anyjának, Annie Foxnak az apja. Majd’ elájultam, amikor megtudtam. Úgy látszik a mi életünk gyermekeit vonzza ez a világ. Sors.. hülye.
Kezdőlap
Az Ashley-s poszt meg téves, elnéztem a karikat.//
