Közhelyes, ha azt mondom, hogy egy örökkévalóságnak tűnik az a néhány nap ami AZ óta eltelt? Az hát, bár ettől még éppoly igaz. Eddig még eszembe se jutott, hogy távozzak innen, annak ellenére, hogy korábban mindig ez volt az első gondolatom ha valahol kellemetlenül éreztem magam. Hogy én változtam, vagy a körülmények, aról csak halvány sejtelmeim vannak, amiben én tulajdonképpen nem is akarok belegondolni. Itt vagyok, maradok, és… és ennyi. Mondjuk a szállodát kerülöm, elég tisztességes ívben ami azt illeti, és a falkatagokkal sem tartom jelenleg a kapcsolatot, még a falka részének tartom magam. Legalábbis amikor pár órával ez előtt nekem ugrott az a kóbor, én a de Luca falka tagjának vallottam magam. Bár lehettem volna a jetikkel is, a barommal akkor is összeakaszkodtunk volna.Tulajdonképpen nem is volt barom, csak rossz helyen vol, én pedig már elég bátorra és kekecre ittam magam. Az eredmény: három hosszú és átkozottul mély vágás csúfítja el a képemet a bal szemöldökömtől kezdve át az orromon (itt a két rövidebb karom pályája véget ér), végül a szám jobb sarkában hal el. Jó volt. Már nem a „falka színeiben” harcolni, hanem csinálni valamit néhány perc erejéig , aminek nincs köze egy üveg piához, egy pohárhoz, meg a torkomhoz. Ez volna az új szenvedélyem, az utóbbi néhány napomat ugyanis masszív alkoholizálással töltötttem. Ha elég erősen akarok hinni abban, hogy ez így nekem jó, vagy ikönnyebb, akkor elhiszem míg lenyomom a következő adagot is a torkomon, de még ebben a homályos tudatállapotban is csak vánszorog az idő… és nem történik semmi. Bár még magam se tudom mit várok. Az Upperbe nem járok, egy tiszta pillanatomban felhívtam az egyik pultost, hogy adja le a rendelééseket, a papírmelót meg gyűjtse össze nekem. A házam (azaz a bérházam) totál káros, csak a négy fal meg az emelet ép. Végül a lépcsőt is leszaggattam, így mászni kell, ha fel akarok jutni az emeletre. Az a lakás tökéletesen tükrözi az aktuális idegállapotomat… Ha rend van a magánéletemben, akkor a lakás is patent. A februári veszekedés után korom sötétség és horrorfilmek uralkodtak benn, és most minden romokban van… Nem akarok rendet rakni. Szeretem azzal álltatni magam, hogy nekem jó ez a káosz, nekem erre van szükségem, pedig ez rohadt nagy baromság. Utálom ezt az egészet úgy, ahogy van. Nem hozatom rendbe a házat, mert azt jelentené, hogy beismerem, hogy vége. Azt, hogy kész vagyok llezárnii életemnek ezt a szakaszát. Hát mocskosul nem állok készen erre, és ami azt illeti, most még nagyon valószerűtlennek tűnik, hogy le fogom majd valaha, mert én ezt egyáltalán nem akarom. Bár az se normális, hogy van elég bátorságom, meg erőm szétcseszni a házamat, vagy embereket ölni, de ahhoz nincs hogy oda álljak Castor elé, vagy térden csússzak. Szeretni szívás. Kéne olyan Vámpírbarmokos érzelemkikapcsolós mütyűr a fejbe. Most tök fesztelenül iszogathatnék itt a pultnál, nem zavartam volna el az embereket magam és a mikrofon körül, és nem kapnám fel alkohol ittas, homályos tekintetemet, mikor Holéiday Inn szagot sodor felém egy kevéske huzat. Reméltem, hogy Duncan az, de amikor közelebb jön, megérzem, hogy Caleb. Ez most a „nézlek én, de kettő van belőled, baszod, nem látlak!” tipikus esete. Vissza nézek inkább a whiskey-s üvegre, mert nem akarok máris beégni azzal, hogy a rossz énjére köszönök rá, szóval csak magam elé mormolok egy flegma „szevasz”-t. Tölök még egy pohárral magamnak, aztán lassú, de annál furább mozdulattal tolom Caleb elé az üveget, ha leül mellém. - Ezt kaptam válaszul az „adj valami szart” kérésre. – adom a magyarázatot, miért éppen whiskey, ha azt én annyira utálom. Mondjuk nem is kérdezi, de engem ez nem zavar. - De jó szagod van... - nem a sajátjára gondolok, az lényegében hidegen hagy. A szálloda illatát érzem rajta. Az meg nekem valahogy ebben az alkohol ittas ködben egyet jelent Castorral. A felismerésre megint rám tör a kényszer, hogy összetörjek valamit... Hiányzik, oké?! Nem tudom, hogy kell kezelni ezt. Még sosem szakítottam olyan pasival, akit szerettem is úgy, mint Őt.
Csak egy kis egyedüllétre vágytam. Az események túlpörögtek rajtam, és egyébként is... Be kell járatnom az új kocsimat, ha már Mika szerencsésen összetörte a régi roncsot, és mindennek fejébe még Marcus is ívesen körbe hugyozta a hátsó ülést. Szóval, odaadtam Mikának utolsó útjára a verdát... Törje, zúzza, már nem érdekel. Mindegy is, rám fért a váltás. Egyébként is, ebben a Dodge-ban sokkal jobban elférek. És végre nem egy szakadt csotrogánnyal járok... Volt mire költeni, amit szét lehet majd baszni idővel... Így vagy úgy, az már totál nem számít, mert sajnos ez sem marad egyben, előre látom... De, ameddig van, addig kiélvezem. Fáradt morranással szálltam ki a kocsiból, leparkolva a Goldennél. A hely megfelel, most már csak isten adja, hogy ne találkozzak senkivel... Ám, ahogy beléptem, azonnal megütötte orromat az ismerős szag... És, igazából nem is gondoltam volna, hogy be is fogom mérni, hogy kitől árad, de sajnos az emlékeim nem hagytak cserbe. Tara jelenléte szinte áthasított rajtam, ahogy közeledtem a karaoke bár felé. Gondoltam, jót röhögök a fahangú barmokon, erre tessék... Jó, mit is vártam? Ez a tákolmány a mi falkánk keze alatt mozog, így esélyes volt, hogy belebotlok itt valakibe... Hanyag mozdulatokkal indultam meg felé, folytonos figyelemmel követve a jelenlegi állapotát. Nos, nem kellett hozzá észlénynek lenni, hogy levágjam, olyan csatak részeg, hogy még egy elbaszott bedrogozott suttyó is megirigyelte volna. Pompás! Mielőtt köszönhettem volna neki, ő már megtette, igaz célirányosan elfordítva rólam a fejét. Szemöldököm kissé unottan rándult fel homlokomra, majd egy "hello"-val én is megtiszteltem azért. Hellyel ugyan nem kínált, de én önkényesen ledobtam magam mellé, ujjaimat összefonva magam előtt a pulton. Persze, ezt a tökéletes mozdulatot is sikerült megtörni azzal, hogy felém tolta a whiskys üveget. Néhány másodpercig meredten bámultam az italra, felváltva pillantva fel Tarára is. Emlékezetem szerint nem bírja a whiskyt... Nem óhajtottam rákérdezni, ettől függetlenül, ő mégis választ adott a fel sem tett "érdeklődésre". - Ahha. Akkor ezt a "szart" most elkobzom, neked meg kerítünk mást... Neked valót... - ha tetszik neki, ha nem... az üveg már az enyém úgyis. Persze, kivételesen jó fej kedvembe voltam, leszámítva az unott hangulatomat, így egy Jagert kértem neki, mondjuk úgy: kurva gyorsan! Legalábbis az illedelmes utasításom ennél jobbra nem futotta. - Akárcsak neked... - sandítottam fel rá, egykedvű fénnyel szememben. Tisztában voltam vele, hogy nem a testszagom, vagy a pacsulim illatára gondolt. Én sem az övére. Bár, én inkább arra a tömény alkohol szagra utaltam, ami belőle áradt. - Mellesleg, frenetikus látvány ám, ahogy aszottra iszod magad. - vigyorogtam el magam szurkálódva. Nem voltam kíváncsi a rinya tárgyára, nem vagyok lelki terapeuta. És látszólag valami belső önharcba csöppentem bele. - De legalább kaptál hozzá társat. Mekkora g*ci nagy öröm, mi? - röhögtem fel halkan, majd azzal a lendülettel megrántottam a whiskyt, és egy jó adagot benyakaltam belőle. Jólesően gurgulázott végig rajtam, és azt kell mondjam, hogy szívesen felhorkantam volna, egy "wáhhá" erejééig. De ez elvetendő dolog volt. - Aztán, mik a tervek? Fél óra múlva totál szétcsapatva fogod megmászni a karaoke színpadot? - fordultam kissé felé, tovább kortyolgatva az elorzott italomat.
Hogy ő is köszön-e, arra nem figyelek, mert éppen leköt, hogy tudomásul vegyem, most áll-e, vagy éppen ül. Azt hiszem, hogy ül, de nem vennék rá mérget. Olyn határozott vagyok, nemde? Lenyűgöző... Az whisky-t mindenesetre elfogadja, aminek örülök, mert ez azt jelenti, hogy én megszabadulok tőle. Már ezzel is belopta magát a "szívembe", hát még azzal a húzással, hogy Jagert kért nekem. Azt szürcsöltem volna eddig nyomorult whisky helyett, ha sikerült volna döntenem mit is akarok pontosan mire rákérdezett a pultos. Persze azt csináltam, mint mindig: rábíztam másra a döntést, és... leszarom. Mindegy mit iszok, csak butítson, a pszichoanalízissel meg amúgy is kitörölhetem már... A saját tanácsaimat úgysem fogadom meg, jobb lenne akkor egyáltalán-nem tanácskozni magammal... Nemes egyszerűséggel locsolom padlóra a poharamban maradt borostyán színű lónyálat, majd mintha nem is olyasmit csináltam volna, amiért normális esetben kikaparnám más szemét, megtöltöm a poharamat, és lehúzom a Jagert. Ámen. Tudom én, hogy "jó" szagom van. Leszámítva azt a mosakodást néhány órája (a vért csak le kellett mosni magamról mielőtt emberek közé jövök,) bevallom, hogy két napja nem fürödtem már, szóval nemsoká a szememet is marni kezdi majd a "buké". Kellett nekem szétverni a fürdőszobát is, vessek csak magamra... Nem mondom azt, hogy bánom. Nekem most annyira tök mindegy minden... Amikor röhögve közli, hogy aszottra iszom magam, "megnyerően" rámosolygok. Bár ami máskor 1000 wattos mosolynak tetszene, az most jó ha megvan 220. És akkor még sokat is mondok... Részeg vagyok, nah. A részeg ember mindig túzok. Izé... Túloz. - Jah, kib@szottul boldog vagyok. - felelek már szóval is, nehogy azt higgye, hogy megkukultam. Egyébként tényleg nincs bajom a társasággal, mármint, hogy az egy farkas. Ha egyedül akarnék lenni, akkor most egy ember lengőbordájáról rágcsálnám le a húst a Chena partján. Lehet, hogy később így teszek, de most még itt vagyok. Ami pedig a terveket illeti: átfordulok a bárszéken csücsülve úgy, hogy hátam a pultnak támasszam, de arccal a szóban forgó színpad felé nézzek. Emberek nincsenek itt, (már elüldöztem őket,) szóval csak a pultos és Caleb lája, ogy kissé túlkormányzott mozdulattal előveszem táskámból a fegyvert, amit egyszer Duncantől kaptam. - Ha valaki felmerészkedik arra a színpadra... - célzok adott irányba. -... legyek az én, vagy bárki más...- A ravaszt csak jelképesen akarom meghúzni, és csak szájjal puffogni hozzá, mintegy illusztrációként, de mire feleszmélek, a fegyver elsül. A rohadt hangos dörrenést, még a kaszinóba is áthallhatott. - Hoppá... Ahhoz képest, hogy a színpadra céloztam korábban, a por felettem szál, majd ereszkedik le rám, esetleg Calebre is. Szóval nem csak kicsit vétettem el az irányt. - A fene se tudta, hogy ekkorát rúg ez a szar! - Még szép, hogy nem én vagyok a hibás... Vajon most van az a rész, amikor fel kell vennem a nyúlcipőt, vagy várjam meg a rendőröket? És amúgy hol is vagyok most?
Elnéztem, ahogy kilocsolta a még meglévő whiskyt a poharából, egyenes a padlóra. Nem, ez utóbbi része rohadtul nem zavart, az már inkább, hogy az erős italt pazarolja. De láthatóan oka is akad rá, így feleslegesnek tartottam, hogy bármiféleképpen beugassak emiatt. A lényeg az én kezemben van. Jobban mondva a nagyobb adag. Miként felém fordult azzal az átszellemült, kevésbé sem őszinte félmosoly-vigyor egyvelegével, pillantásom megakadt rajta. Néhány másodpercig bele is fagytam a jelenetbe, és hát azon se csodálkoznék, ha valaki izomból azt hinné, hogy helyből szoborrá meredtem. Az ok tökéletesen egyszerű volt... Tara arcát hosszú és mély vájat pingálta ki, melynek rajzolata akárhogy is nézem, akárhogy is próbálok mást felhozni ellenérvnek, bizony farkas karmok. Méghozzá elég csúnyán ott hagyta rajta az aláírását. Persze, cseppet se rengetett meg, láttam már ennél durvábbat, sőt... Magamon is viseltem cifrábbakat. Amit nemrégiben Hárt összefoltozott rajtam, az sem volt egy karcolás... khmm... De legalább tudom, hogy ez pár nap alatt fel is szívódik Tara képéről. - Látod, ezt nem is kétlem... Csodásan festesz. Elcseszték a tetoválásodat? - vontam fel érdektelenül egyik szemöldökömet, ahogy még egyszer átfuttattam íriszeimet a karmoláson. Ahogy a színpad felé fordult, úgy én magam is kissé helyzetet változtattam, ha már nézni is kell, akkor bámuljuk együtt. Biztosan két percen belül közelebb jön! Ám figyelmemet azonnal elterelte róla az, hogy a táskájában kezdett kotorászni. Nem kíváncsiságból, nem. Természetes reflex, hogy követem az ilyen vagy olyan társaságom mozdulatait. Aztán miként a fegyver előkerült, eleinte nem tudtam hova tenni mit akar vele. Igazából, utána se nagyon, ahogy kalimpált vele egy sort, majd némileg elbénázva a mozdulatot eldörrentette a stukkert. Ohhh, pazar! Kedvem lett volna felröhögni, de úgy fest, ma csak én vagyok az eszemnél. Tekintetem Taráról hirtelen átfutott a pultos gyerekre - amint a felszálló por sietősen aláhullt -, aki majdnem összeszarva magát passzírozódott bele a falba. Öcsém, külön öröm, hogy nem rottyantott a gatyájába konkrétan... Végül újfent a társaságom felé fordultam. - Nem, tényleg... Mit hittél vízi pisztoly? - azzal a lendülettel a markomba szorongatott whiskys üveget a feje felé kormányoztam, majd abból egy nagyobb adagot a nyakába öntöttem, csak úgy stílusosan. Azért az egészet nem... Kár lenne érte. Ennyi épp elég lesz ahhoz, hogy némileg magához térjen. Talán... Vaaagy, felidegesíti. Mit bánom én... - Tara, nem tudom mi a kínod, de ezt most elveszem... - csavartam ki kezéből a fegyvert, majd nyugira állítva azt, belevágtam a zsebembe. - És jobb lenne, ha kurva gyorsan lelépnénk innen, mielőtt még nagyobb bajt csinálsz. - hirtelen felálltam, majd a pultos gyerek felé pördültem. Szemeimben borostyán villámok cikáztak, némi gomolygó ködréteg mögött. - Te meg ne fosd össze magad. Ez csak vaktöltény. Önvédelemre... - próbáltam kimosni Tarát, miközben kezemmel intettem a srácnak tolja magát közelebb. - Remélem, nem láttál semmit. Csupán, összedőlt a karaoke színpad... - hangom kísértetiesen halt el a levegőben, ahogy közelebb hajoltam a gyerekhez, aki csak bólogatni tudott. Jól van, szeretem az értelmes embereket. Mindenesetre, ha más nem, legalább meggyőző vagyok... - Na, mozdítsd meg magad Tomb Raider, aztán koccoljunk innen... - léptem Tarához, rámarkolva egyik kezére, hogyha önmagától nem áll fel, akkor bizony majd én segítek neki... Nem voltam durva, legalábbis magamhoz képest nem. Viszont nem volt kedvem az esetleges fennakadáshoz. Nyilván hallották a puffanást mások is... Talán jönnek, talán nem. Nekünk azért nem kéne megvárnunk.
Rút vagyok, tudom, de a mértékét illetően csak Caleb reakciója ad némi támpontot. Ez a mindig rideg, „engem nem érdekel semmi” pasas a pofám láttán úgy ledermed, mint egy szobor. Szóval nem csak ronda vagyok, hanem elképesztően rút… Na nem mintha annyira foglalkoztatna ez engem, különben ki se léptem volna ma az utcára. Éppen csak megjegyzem magamban miközben végrehajtom azt a manővert a fegyverrel. A színpadra céloztam, de a plafonba lőttem, ezért száll le onnan a por. A „hoppá” így már sokszorosan is helytálló megnyilvánulás… A pultos megijedt rendesen, a mulató más részeiben pedig kísérteties csend állt be, hallgatóznak, próbálnak rájönni, mi volt ez a zaj. Öregem… Még pislogok magam elé meglepetten, mikor Caleb a nyakamba locsolja a piát. Válaszul dühösen rámorgok, a szabad kezem ökölbe szorul, de észnél vagyok még annyira, hogy ne akarjam megtámadni. Csúfosan alulmaradnék most egy küzdelemben, még józanul is, nemhogy matta részegen… A pultos srác félelmének szúrós szaga egyre csak fokozódik. Utálom ezt a szagot, mert egészen megvadulok tőle. Annyira, hogy simán lepuffantottam volna, ha Caleb nem veszi el tőlem a fegyvert. Egyébként, hogy mi a nyűgöm, azt én sem tudom. Mármint azt, hogy az emberekkel mi bajom van. Kétszáz éve belecsöppentem egy olyan közegbe/falkába, ahol mit sem ért az ember élete, mégis, ha úgy vesszük akkor „ember” maradtam közöttük. Most pedig… Hát most nekem nem számít semmit. S-E-M-M-I-T. Még élvezem is a diadalt, azt az érzést, mikor a markomban szűnik meg dobogni egy szív, vagy ízlelni a tűzforró vért a számban, ami a felszakított ütőérből egyenesen a torkomba pulzál. És ha az áldozat még sikoltozik is, és az életéért könyörög... Az élmény nem olyan jó, mint a szex, de vetekedik vele. Vadász vagyok, életemben először vagyok az… és mocskosul élvezem tudatot, hogy életemnek e része felett legalább van hatalmam. Ölök, mert megtehetem, és mert már csak ez maradt… Mint zöldfülű pszichopata, nem látom be, hogy máris azt akarom, hogy megállítsanak. Illetve azt, hogy Ő állítson meg. Ha fel is merült bennem ez a gondolat, én még nem vettem tudomást róla. Ekkor még nem értem, hogy mennyit jelent Caleb lélekjelenléte. Hazugsággal nyugtatja meg a pultost, holott én inkább itt helyben lelőttem volna. Aztán a vállamnál fogva bír minket távozásra, pedig én maradtam volna még. Annak a súlyát se fogom fel igazán, hogy valaki egy másik helységből rendőrt akar hívni... Igen, ez alkalommal túl messzire mentem, és mint büszke, (valamint részeg) nő, nem fogom fel a tetteim súlyát. Mégis távozóra veszem a figurát. Nem azért mert belátom, hogy menni kell, hanem mert Caleb úgy fog, hogy nem marad más választássom. - Ünneprontó… - dohogok a farkasra, és szívem szerint távozás előtt még oda csicseregném a pultosnak, hogy „üdvözlöm Duncan-t”, de annyi józan eszem még van, hogy ne akarjam belekeverni az ő nevét is. -És most? – a kérdés Calebnek szól, ellenben tekintetem a cigis dobozon cikázik, ekkor már (ha jól tippelek,) a parkoló felé tartunk. – Köcsög pultos. Hát nézdmeg! – tartom a cigis dobozt Caleb felé. A felirat rajta úgy szól, hogy „a dohányzás tüdőrákot okozhat” – Én olyat kértem, ami impotenciához vezet! Kész átverés… Pattogok, mert ezt hozza ki belőlem a pia, de ennek ellenére rágyújtok egy cigire, ha már úgy a kezembe akadt, és Calebet is megkínálom eggyel. Ha igényt tart rá, elveheti az egész dobozt is, én azt se bánom. Úgyis csak meghányat, ha túl sokat szívok belőle… Pocsékolni pedig súlyos vétség így világválság idején. Egy autó előtt haladunk el, mikor megcsap az ismerős illat. Meg is állok menet közben, mert így tompa érzékekkel kell még néhány szimat ahhoz, hogy megbizonyosodjak: az akire gondolok. Heroin, tömény cigifüst (kocsmaszag), és még valami más, beazonosítatlan szag árad a nő és a kocsi felöl a sajátján kívül. - Van kedved szórakozni? – biccentek a kocsi felé. –Az a nő kurva. Ott strihelt az Upperben. Legutóbb azt ígértem, hogy ha még egyszer találkozunk, kicsinálom... – ismertetem Calebben a nagy helyzetet. Ha lenne bármi kifogása a gyilkolás ellen, remélem ezzel eloszlatom a kétségeit. A nő egy drogos, alkoholista kurva. Nincs ezen mit szépíteni, mert nem rosszindulatból mondom, hanem mert történetesen igaz. Szívességet teszünk a társadalomnak, ha kicsináljuk, mi pedig remekül szórakozhatunk közben… Ha a farkas benne van a buliban, akkor eltaposom a cigit, és felnyitom a nőt rejtő kocsi ajtaját. Még éppen időben érkezek, még nem szúrta be magának az anyagot, csak vékony karját szorította el egy gumi pánttal. Mint a filmekben… Kétszázat ajánlok neki, ha eljön egy menetre velem és az „úriemberrel”. A nő (lévén üzletasszony) 350-et kér, amire rábólintok… Ha Caleb belement, akkor ő dönti el, hogy melyikünk kocsijával megyünk, és hová. A legjobb az lenne, ha a nő követne minket az autópálya kilátójához. Az a hely nem túl forgalmas. Ezer év, mire ráakadnak ott a hullára vagy a kocsira, és legalább BlackWolf2 nem keveredik majd bele ebbe… Nocsak! Két értelmes gondolat? Lehet, hogy máris józanodok?
Most komolyan... két féle nő létezik. A nyaffka, nyikhaj, akinek annyitól hisztire nyílik a szája, hogy beüti a kisujja körmét egy pamutgombolyagba, míg van a másik... az őrült, szétszórt és fejjel a falnak típus. Na ez utóbbi lesz Tara. Legalábbis az előbbi jelenete nem csak, hogy port vert fel, a szó szoros értelmében, de ha nem vagyok itt, esélyes, hogy ez által még kurva nagy bajba is került volna. De itt vagyok. Ha ünneprontó vagyok, ha nem. - Micsoda ténymegállapítás. De tudod, Tara... Inkább legyek az, mintsem az emberek és a média felzabált patkánya. Ennek örömére pedig rohadtul elhúzzuk a csíkot, mielőtt még premierbe tolhatnánk be a képünket valamelyik újságba. Vagy akárhová. Most valahogy kibaszottul kihagynám. - indítottam meg lépteit sietősen. Tényleg nem volt most kedvem a nagy felhajtáshoz. Sem a bundámat nem kívánom vásárra vinni csak így... - másként nyilván -, sem a pofámat mutogatni a nagyérdeműnek. Szalagcím: "A részeg liba, aki kilőtte a fél Goldent, és a felhőcirkáló barátja, aki mindezt menedzselte." Hát, vagy valami hasonló. A lényeg mindennek a kibaszott elkerülése! Nem kellett nagyon utat törni magunknak, szinte alig voltak az épületben. Legalábbis ezen a részén. Így egész hamar kijutottunk az utcára, hogy a parkoló felé vegyük az irányt. Egyik kezembe Tarát, a másikba pedig a whiskys üveget szorongattam. - Igen, nyilván sok eredménye lett volna egy impotenciás cigarettának... - vontam fel egyik szemöldökömet, és még halkan el is röhögtem magam. Kész kabaré, az kurva isten! Mindenesetre a felém kínált bagót elfogadom, rám fér. Az egész dobozra ugyan nincs szükségem, így azt meghagyom a nősténynek jobb időkre, viszont a kapott szálat azonnal meg is gyújtom. Pompás látvány lehetünk, ahogy ráncigálom magammal Tarát, másik kezembe whiskyvel és cigivel. Azt se tudom már lassan, hogy szívjam-e a füstöt, vagy itassam a májamat... Már majdnem elértünk a kocsimhoz, mikor a 'kellemes' társaságom megtorpant. Kivételesen nem noszogattam tovább, már kellő távolságba voltunk a szórakozóhelytől ahhoz, hogy fékezni lehessen. Viszont a kérdésre kissé összeráncoltam homlokomat, és a szag irányába fordítottam a fejemet, majd vissza Tarára. - Hmmm, háth... - kezdtem bele elhaló, érdes hangon. - Érdekes ötlet, de nincs ellenemre. Egyébként is. Alapesetben is szívesebben lennék gyertyatartó, mint egy baba a kirakatban. De remélem, ennél izgalmasabb szerepet osztasz rám. - ajkaimon sátáni vigyor jelent meg, ahogy egyet közelebb léptem a kiszemelt préda felé, miközben Tara könnyedén odamászott hozzá. Csendesen hallgattam az alkudozást, majd mikor végre megegyezésre jutottak kénytelen voltam meghúzni a kezembe szorongatott whiskyt, és két tömény füstfelhőt is leküldtem. Egyértelműen az én kocsimmal megyünk, ehhez kétség sem fér. Sietve irányítottam el Tarát az anyósülésig, majd ha bedobta magát mellém, úgy felbőgettem a motort. - Nosss, Biztos úr... ööö nő, egyezzünk ki: ha maga megfogja a sörömet, én megfújom a szondát. De ki ne löttyintse! Vagyis... a whiskymet. Szóóval érted! A lényeg, hogy két szemed rajta, főleg az, amelyikkel még látsz is! - villantottam egy ezerwattos vigyort Tarára, miközben átlöktem a kezébe a whiskys üveget, majd autópálya kilátójáig meg sem álltam. Ahogy megérkeztünk, egyszerűen csak oldalasan, hanyag mód leparkoltam a Dodge-ot, és kipattantam, megvárva a mögöttünk érkező nőt, és persze Tarát is, hogy kikászálódjon. Lépteim pedig azonnal megindultak a kurva felé, ahogy ő is kilibbent a kocsijából. - Először is: Nem kérdezel, nem pofázol. Csinálod a dolgod. Például vetkőzz. Másodszor: Nem sikoltozunk, nem ellenkezünk. Harmadszor pedig: remélem hoztál gumit, mert nálunk ugyan van Tesco gazdaságos óvszer, csak előbb ki kell enni belőle a kempingsajtot. - a nő persze poénra vette a szavaimat - legalábbis a vigyorát tekintve, biztosan -, és valahol még én is. Kár, hogy szegény nem tudja mi vár rá ezek után. Persze vetkőzni kezdett, én pedig könnyedén visszasétáltam Tara mellé. - Tied a menet. - kereszteztem át karjaimat, átadva a kezdés jogát az alkesz nősténynek. - Legalább felfrissülsz. - nevettem fel halkan, továbbra se mozdulva el a helyzetemből.
Kezdőlap
