*Na jó, most azért én is végignézek rajta, ha már kislánynak nevezi magát. Hát... én azért annyira nem nevezném őt _kis_lánynak. Persze el is mosolyodok a kijelentésen, ahogy újra előkerítem a szemeit. nem vagyok akkora tahó, hogy bámuljak, még ha lenne is mit. Tanultam ám illemtant meg minden, még ha nincs is a homlokomra írva... Uh, egy új ötlet tetoválásra!* - Nem vagy te már kislány, de elég érdekes, hogy pont nekem reklámozod, hogy védtelen vagy. Előbb mondtam, hogy milyen szörnyűségre készülök. *Csak vigyorgok, hiszen egy szavamat se kell ám komolyan venni. Az egész csak egy fiktív hülyeség. Belekortyolok a sörömbe, de amikor elhangzik, hogy a csaj apja itt a főmufti, kicsit nagyobbra sikerül a korty, majdnem félre is nyelek. Jó, azért nem az angol királyi család sarja a csaj, de akkor is fontos.* - Hű... akkor tiéd a város. *Állapítóm meg kissé meglepetten, mert hirtelen nem jut eszembe jobb. Hogy kell beszélni egy polgármester lányával? Eddig a fontos embereket én legfeljebb kiszolgáltam, előételt, meg szalvétát vittem nekik, vagy a poharukat töltöttem újra... ééérdekes. De ahhoz képest elég jófej a csaj, nem is próbál felsőbbrendűnek látszani, vagy ilyesmi. Azt hiszem rossz fontos emberek között szocializálódtam. Azért arra, hogy nem vonakodik az ellen, hogy esetleg azt gondolom, hogy flörtöl... némi elismerés vegyül a tekintetembe, ahogy felvonom szemöldökeimet.* - Nagyon titokzatos itt valaki. És mitől függ? *Akkor már érdeklődök, hátha teljesítenem kell valami feladatot is, vagy mit tudom én hogy megy ez a gazdag lányoknál. Speciel ha én meghívok valakit egy italra, akkor vagy akarok tőle valamit, vagy... vagy fogadtam. És be is jön ez utóbbi. Szóval csak némi érdeklődéssel nézek a nőre, de szám szegletében ott a mosoly. Nem zavar különösebben.* - És nyertél? *Kézenfekvő kérdés, ha már fogadott. Nem is nagyon veszem észre az első pillanatban, hogy hova is néz, csak amikor megszólal és nyilvánvalóvá válik, hogy nem az én két szememben veszik el éppen. Így én is veszek egy száznyolcvan fogok fordulatot és elnézek a kilátó felé.* - Igen, és ha jól látom akkor melege is volt... vagy csak telihold van. *És azzal ismét kortyolok egyet a sörből. Ha elmesélném én hányszor másztam fel pucéran kilátókba és egyéb magas helyekre...*
Aprón elmosolyodom a bókján. Azt hinné az ember, nem szoktam hozzá, pedig valójában már azon mosolygok, hogy lám-lám, ő is elsüti ugyan azokat a köröket, mint előtte a másik három... öt... húsz... nem számolom már egy ideje, mennyi férfiember került az utamba és hogy kivel milyen mélységekig jutottunk a férfi-nő interaktusok lehetőségeiben. - Azt hiszed, nem tudnám megvédeni magam? - vonom fel a szemöldököm, hangomba játékos él vegyül, ahogy rá tekintek, majd apró sóhajjal a tábortűz felé sandítok - ezzel együtt rácsókolok a sörösüvegem szájára, tartalmát kortyolva. Kijelentésén felnevetek. - Az egész város azért nem, de tény, hogy megéri jóban lenni velem. Még így is szeretnéd kivitelezni a terved? Élve több hasznomat vennéd. - tekintetem újra felé vándorol, borostás arcára, kócosan rendezett sérójára. - Hüm... nem is tudom. Tiltja a munkahelyi szabályzatod, hogy flörtölj a vevőkkel? - Ez is egy szempont, bár szerintem oltárira elhanyagolható. Ki az a hülye, aki elmászkál ellenőrizni, hogy a pizzafutárja kivel és mit művel? Feljelenteni pedig én nem fogom ilyesmiért... Majd ha megpróbál megölni. - Nem. Túl gyorsan ideértél, még fél perc kellett volna. - vigyorodom el és újra ajkaimhoz emelem az üveget. Franc se hinné el rólam ebben a pillanatban, hogy olykor fogadásokon veszek részt apám oldalán flancos közegben, finom szárú pezsgőspohárból iszogatva. Ez van kérem, ezt kell szeretni. Északi lány vagyok, nem valami flancos Malibu Barbie. A kilátót bámulva úgy festhetünk, mint valami vígjáték elcseszett szereplői vagy mint mikor valaki öngyilkosságra készül, a tömeg meg csak szurkol neki. - Telihold? Csak nem te is hiszel az ilyen buta históriákban? - fejcsóválok kuncogva és pillantásom visszavándorol a férfiról a kilátóra. - Remélem, nem készül leugrani... Egyébként, Dana vagyok. - a mosolyomat jótékonyan rejti a sötét, bár kellemesen játszó hangomból kiérződik.
*A visszakérdezésére továbbra is széles mosollyal húzom fel a szemöldökeimet. Ez bizony egy jó kérdés. Elég sokféle gazdag leányzóhoz volt már szerencsém, és sok volt közülük, akinek csak a szája járt ilyen téren.* - Nem ismerlek, nem tudhatom. De majd kipróbáljuk legfeljebb... mondjuk, amikor a legkevésbé számítasz rá. *Persze, hogy továbbra is hülyéskedek. Végül is a csaj vevő a hülyeségre, azzal meg igazán tudok szolgálni. Lényegében csak azzal. Most már azért én is belekortyolok a sörömbe, gyakorlottan nyelek be egy emberes kortyot. És még csak nem is tagadja, hogy van hatalma a városban. Laza. Végül is minek is álszerénykedne.* - Nem is tudom... lehet inkább el kéne raboljalak és váltságdíjat kéne követelnem érted. Az emberrablás legalább nem véres... jó esetben. *Természetesen pusztán elméleti síkon mozgok, hisz még sosem raboltam el senkit, de még sem öltem egyetlen embert sem. Tehát nem sok tapasztalatom van az ilyesmiben. Azért így elhülyülni rajta jó poén. Azért kissé meglepődök, amikor rákérdez, hogy tiltja-e a munkahelyi szabályzatom a flörtölést. Bennem is pont az fordul meg, hogy... mégis ez kit érdekel? Hát nem?* - Ha tiltaná, attól csak izgalmasabb lenne, nem? Egyébként gőzöm sincs, nem szeretek szerződéseket és szabályzatokat olvasni. *Mondom mosolyogva, majd meg is húzom ismét a sörösüveget. Viszont minden ilyen papírt aláírok. Egyszer még baromira meg fogom szívni ezzel, de engem akkor sem érdekel a jogi szöveg, hogy mit szabad és mit nem. Nem vagyok gyépés, hogy mindent a számba kelljen rágni, nagy hülyeségeket úgysem csinálok... általában. Komolyan kezdem azt hinni, hogy a csaj arra játszik, hogy összezavarjon. Értetlen képpel nézek rá a fogadást illető válaszán. Ezzel baromira nem jutottam közelebb ahhoz, hogy miért is kaptam ezt a sört.* - Most akkor késtem, vagy sem? Mi lett volna ha még fél percet kések? *Most már akkor is érdekel, mert sikerült felcsigázni. Alapvetően pedig elég kíváncsi alak vagyok és nem nehéz elérni, hogy érdekeljen valami, de ez más kérdés. Most már akkor is kiderítem milyen fogadásról van szó. A kérdésére elvigyorodok, de csak a sörösüveget tartó kezemmel hanyagul a kilátó felé intek.* - Nem, én abban hiszek, hogy a haverotok pucéran mászott fel a kilátóra és úgy világit a valaga, mint a telihold. Szerinted már ő se szomjas, vagy ők is fogadtak? *Láttam már ennél durvábbat is, bár tény hogy mi érdekesen festhetünk, ahogy bámulunk felfelé. Szóval inkább oldalra tekintek a csajra, hátha sikerült jobban megnéznie az események és talán ráismer az itteni ivócimborái közül az egyikre.* - Ki tudja... amúgy én Salem. *Mondom egy lehengerlőnek szánt rosszfiús félmosollyal. Közel sem vagyok benne biztos, hogy Dana olyan lány, akinél ez működhet, de speciel kedves gesztusnak is el lehet könyvelni.*
- Elrabolni? Ez már mindjárt biztatóbban hangzik, de azért lenne hozzá nekem is egy-két szavam. Meg egyébként is klisés lenne... a filmekben is mindig a felső vezetők családtagjai szívják meg. - mosolyodom el, majd szinte egyszerre kortyolok a sörből a férfival. Az enyémben már alig volt az alján, így némi előnyöm van és ezt ki is használom. Ez idő alatt ugyanis lopva oldalt sandítok, felmérve a másikat újra és újra. Talán magán érzi pillantásom, mégsem tűnhet tolakodónak. Úgy is mondhatnám, hogy egy kellemes nyári flört keretein belül mozog. - Még egyszer se szívattak meg velük? - nevetek fel, nehezen tudom elképzelni. Azért a vigyor mosollyá szelídül, ahogy egyetértőn kell, hogy megjegyezzem: - De egyébként tény, hogy sokat tud dobni a dolgon az ilyesmi. - csalfa vigyor fut át képemen, ahogy felé tekintek újra, sőt, kérdésére teljesen felé fordulok. Ha már neki beszélek, ne a vak sötétre nézzek, nem igaz? - Késtél. És bolondnak fogsz tartani, de magammal fogadtam. Már annyira elegem volt a várakozásból, hogy megfogadtam, ha két percen belül ideérsz, meghívlak egy sörre, csak gyere már! - bujkáló a mosolyom, ha esetleg elneveti magát, akkor ki is teljesedik, megszépítve vonásaimat. Vannak nők, akik akkor (is) szépek, ha haragosak, dühösek. Mások, ha bánatosak... én abba a kategóriába tartozom, aki szinte kivirágzik, ha mosolyog. Azt mondják, olyankor sokkalta szerethetőbbnek tűnök, mint általában és hogy van benne valami igéző. - Mitch szimplán idióta. - fejcsóválok nevetve, majd a férfira emelem tekintetem a kilátót mellőzve. Szóval Salemnek nevezi magát. Láttam én már furcsa névadást, de kétlem, hogy a rendes neve lenne ez. Vajon honnan jöhet a becézés? Lehet, valami irtó gáz régies neve van és így akar menőzni... - Nos, Salem... kösz a pizzákat, én viszont most ha nem bánod, meglátogatom a holdhátsójú havert odafenn és meggyőzöm róla, hogy a csillagok már épp eléggé irigykednek rá, szóval jöjjön le onnét. - Nem akarom elküldeni, felőlem meg is várhatna itt. - Bár meglepődnék, ha így tenne. - Egyszerűen csak elkerülném, hogy őt kicsapják a munkahelyéről, minket meg a rendőrőrsről szedjenek össze a szüleink, csak mert ez a vadbarom már megint alkot valamit ott fenn. - Viszlát a következő pizzarendelésig! - vigyorodom el, majd az üres sörösüveget hátra hagyva lejtek tova.
- Áh, tényleg, inkább valami csóri kiscsajt kéne elrabolnom, de azzal meg nem mennék túl sokra, azon kívül, hogy el lehet mondani, hogy ilyen még nem volt eddig. *Mondom elvigyorodva, majd ismételten belekortyolok a sörömbe. Azért nem akarom órákig melengetni a kezemben, hiszen értelemszerűen dolgoznom kell. Az, hogy robogóval vagyok... vezettem én már nagyobb motort igazán részegen, szóval nem félek különösebben. Amúgy az emberrablás témáját szerintem kimerítettük, még sose próbáltam, szóval nem nagyon tudok tapasztalatból beszélni. A tekintetét persze észlelem és baromira meg is vagyok elégedve magammal. Én se gondolok rá többként egy kis flörtként, bár tény, megdönteném szívesen, de azt meg nem most. Mindenesetre az én tekintetem is végigszalad rajta, igyekszem azért nem túl pofátlannak hatni.* - Fogalmam sincs, nem szoktam odafigyelni ezekre. Pedig izgalmasabb úgy szabályt szegni, hogy az ember tud róla. *Mondom mosolyogva. Hogy engem már hányszor rúgtak ki úgy, hogy gőzöm sem volt mit követtem el. De ilyen hülyeségekre nem szoktam figyelni, én egyszerűen csak jól érzem magam és kész. Mondjuk azon csak bazsalyogva elvigyorodok, hogy mennyit is tud dobni a dolgokon az "illegalitás". Régi szép idők... a közszeméremsértéssel a játszótéren... Na jó, egy korty sörrel vissza is rántom magam a jelenbe. Majd érdeklődve hallgatom, ahogy beszámol a fogadásról, végül pedig bármennyire is igyekszem, azért csak elnevetem magam.* - Akkor a sors keze volt, hogy nem a kolléganő jött. Mindenesetre tetszik, tessék gyakrabban hasonló fogadásokat kötni, az a pizzafutárok értékelni fogják. *Mire a végére érek, még mindig vigyorgok. Ez akkor is vicces, én nem szoktam magammal fogadásokat kötni, mert úgy vélem, hogy abban nincs semmi poén, de azt hiszem át kell értékelnem a dolgot. Ez így tényleg elég szórakoztató. Arra, hogy a srác egy idióta csak vállat vonok, nem nagyon tudok vele mit kezdeni. Amúgy nem lep meg a búcsúzkodás, lassan magamtól is elköszöntem volna.* - Ha ilyen tájt rendelsz legközelebb is, akkor esélyes, hogy én leszeg szolgálatban. *Széles mosoly, csak veszi a lapot, nem tűnik a csaj olyan hülye csitrinek. Majd intek egyet, lehúzom a maradék sörömet és az üveget az asztalon hagyva, szépen elrobogok.*
Nagyon, nagyon morbid értelemben véve... úgy érzem magam, mint egy kisgyerek, karácsony reggelén. A farkas bennem ébredezni kezd, és már gyűl az a kíváncsi, izgatott bizsergés a gyomrában, az étel reményében. Neki is új még ez az életvitel, de amiért ez áll legközelebb őstermészetéhez, a farkas tulajdonképpen élvezi ezt. A lényeg viszont, hogy Caleb meg se próbál megállítani, aminek nagyon örülök. Azok alapján amit eddig hallotta róla, nem is értem mit paráztam ezen. A hím autójával megyünk, aminek a típusát nem tudnám megmondani. Sosem voltam autó bolond. A Golf II-khöz konyítok valamennyit (bing a barátomm), de csak azért, mert nekem is olyan autóm van, és mert rávitt a szükség, hogy ki tudjak cserélni egy gyújtógyertyát. Viszont… ha más autóról van szó, nem tudok kkülönbséget tenni Gizike és gőzeke között. Nőből vagyok, így van ez rendjén. Caleb rendőrös sziporkázása húz vissza az agonizálásból, röhögve veszem hát át el tőle az üveget, amit aztán jól meg is húzok. Távozás előtt felmarkolhattam volna a Jageres üveget is. -Ha ló nincs... - ha már a közhelyes megjegyzéseknél tartunk, szerintem ennyi még bőven belefért a menetbe. Az út kihalt már az éjnek ezen órájába. Bár nagyban hozzájárul az is, hogy hétköznap van, és az alaszkai nyárhoz képest is hűvös. Az emberek ilyenkor szívesebben maradnak otthon az egész napos munka után, illetve, aki még csak most végez, az padlógázzal iszkol haza, nem nézelődik nálánál 5x magasabban fekvő területekre. Viszont ha mégis… nos, akkor szívunk. Leparkolok, kiszállok a kocsiból, és azt próbálom felmérni, hogy mennyire magasan is lehetünk, és hogy láthatnak- e az autópályáról. A válasz: csak az láthat majd, aki felhajt a kilátóhoz vezető útra. Fentebb említett tényezők miatt, ebben rohadt kevés rációt látok. Én, a magam részéről iszok még egy jó nagy adagot a szutyok whiskeyből, mielőtt visszaadom Calebnek, és rágyújtok még egy bagóra is. Nem tudom megállni röhögés nélkül a hím felsorolását, a kussolásrről, a nem kérderzősködősdiről és a kempingsajtos kotonról. Kifulladozom magam, de mire zöld lámpát villant nekem Caleb, megint úrrá lesz rajtam és a farkasomon az a gyermeki izgalom. Lehet, hogy ettől, lehet a testem magasabb hőmérsékletétől a tarkóm zúgni, hangyásodni, zsibbadni kezd, ahogy átjár az alkohol és az a cseppnyi téboly (ami elengedhetetlen a következőkhöz) egyaránt. Tekintetem vörösben izik fel, és ha ezt még nem is veszi észre a nő, a hosszúra nyúlt agyaraim nem kerülhetik el a figyekmét. Nem változok át teljesen, ezzel csupány annyi a célom, hogy alaposan rá hozzam a frászt a nőre. Érzem már félelme szúrós szagát… - Lődd ki a közvilágítást, kérlek. – A kérés Calebnek szól, de a kurvát figyelem, aki máris elkeredett szemekkel mérreget, és tétova lépésekkel kezd hátrálni. Ha Caleb elintézte a fényeket (és így már véletlen se vehetnek észre, csak ha felhajt valaki, és konkrétan a fényszórók elé kerrülünk,) én a vérvonalamra jellemző gyorsasággal kerülök a nő háta mögé csupán egy szempillantás alatt, így a nő, a következő hátra lépéssel egyenesen nekem ütközik. Korábban már meztelenre vetkőzött, amitől most még kiszolgáltatottabbnak érezheti magát. A kurva riadtan felém fordul, látom tekinttetében, mennyire meglepi, hogy a háta mögöttt bukkkanok fel, röviden fel is sikolt. Én kisség oldalt döntöm a fejem, hogy egy másik szögből is gyönyörködjek benne. - Fuss. – mondom dallamos, kedves hangszínen, mintha egy gyermekkel készülnék fogocskázni. Több se kell a nőnek, megindul az ellenkező irányba, Caleb felé. Ez sem egy túl okos gondolat részéről, de tulajdonképpen nincs más választása. Beleszívok még egyet a cigimbe, aztán eltaposom. ~Ne öld még meg, hagy szorítsa sarokba magát.~ üzenem a hímnek, és ha megadja ezt nekem, akkor a nő maximum csak a kilátót ölelő korlátokig jut el, ami történetesen körbe keríti az egész területet. Esélye sincs menekülni. Felém (azaz a lejárat felé) nem jöhet, hisz itt vagyok. Az autóknál Caleb tartja a fontot, ha átmászik szemben a korlátokon, akkor szétloccsan az autóópályán (mert magasan vagyunk, alattunk pedig szakadék van.) Ellenben, ha a bal oldalt választja, bevetheti magát a sötét erdőbe. Már ha eltalál addig egyáltalán, mert emberi szem itt nem lát el messzire. Mi viszont, a gonosz farkasok, tökéletesen látunk mindent. A kurvát megállítja korlát, amitől kissé csalódot vagyok, mert ez így túl rövid lesz. Mindenesetre lassú léptekkel kezdek közeledni. Parázsló szemeim baljósan villannak felé. - Akarod most tartani az első edzést, Yoda? - utalok ezzel Caleb korábbi „ígéretére”. Ha a válasz „igen”, úgy várom az első instrukciókat.
Éjfél körül járt az idő, a város ilyenkor már csendes az emberek már alszanak, vagy már a buli helyszínén vannak, egy épületen belül, így az utcák kihaltak. Fairbanksen kívül még ennél is nyugisabb a helyzet - általában. Utálok motorozni, vagy autóban gubbasztani, szívem szerint mindenhová gyalog mennék, éppen ezért is megmagyarázhatatlan - mások szemében legalábbis -, hogy mi a francot szeretek ennyire az utcai versenyekben. Pedig pofon egyszerű: nézni nem olyan, mint művelni. Van, amit csinálni jobb, nem az oldalsávról bámulni, de nálam ez pont nem abba a kategóriába esik. Szervezem, mert a felfokozott hangulat, a megugró adrenalin még ennyi év után is felpezsdít benne egyfajta gyerekes lelkesedést, még a farkasomat is eléri. Nem kergülök, nem leszek se cserfesebb, se idétlenebb, egyszerűen jól érzem magam. A pihenőnél már összegyűlt erre az estére a túlpörgött bagázs felnyitott motorháztetők, miniszoknyás, brutális sarkú csizmába bújt lányok és dobhártyaszaggatóan dübörgő zene. Állat biztos nem volt a környéken - pár vérfarkast leszámítva. - Darren, indíthatom az elsőt? - lépett mellém Jenny, azzal a különös vigyorral az arcán, amiből már megtanultam, hogy valami fűszerezése lesz annak az indításnak. - Persze, csak kérlek, most ne a bugyiddal! - húztam el a számat, mire látványos duzzogásba kezdett, majd vonakodva, de megígérte, hogy nem azzal fogja. Én balga gyanútlan meg útjára engedtem. Egy perccel később hatalmas csattanással valaki feltekeredett a tragacsával az egyik fára, közvetlenül az indulás után. Amikor odanéztem, Jenny akkor vette vissza a pólóját és bocsánatkérőn nézett rám, majd elszaladt a kocsiból kótyagosan kikászálódó fickóhoz. Szegény pára, még nem sejti, milyen rosszul járt azzal, hogy a húgom kinézte estére... Miközben irgalmas szamaritánus módjára sajnálkoztam, ismerős energiát éreztem meg a közelben. Ilyenkor igazán örültem, hogy a mezei érzékszervek mellet vérfarkasként így is tudjuk érzékelni a másikat. Körbenéztem a dübörgő zenére vonaglók között, ezalatt kerékcsikorgató mutatványba kezdett az egyik motoros pár méterrel a grafittivel felfestett rajtvonaltól, égett gumi szagát eregetve a hideg, éjszakai levegőbe. Hol a búsban volt ez a lány? Pedig nem is Árny, hogy csak úgy felszívódjon az emberek között! Elindultam, mint aki nagyon tudja, hogy merre tart, de valójában csak keresgéltem, mint akivel hideg-meleget játszottak. A szimatomra ennyi szag között nem nagyon támaszkodhattam, szememre a tömeg miatt nem, fülemre meg... azt hatástalanította a dübörgő zene. - Yetta! - szaladt széles vigyorra a szám, amikor végre megtaláltam. - Nem gondoltam, hogy eljössz - mondtam viszonylag normál hangerőn. Tudtam, hogy meghallja így is, ehhez elég közel álltunk egymáshoz. Igaz, hogy említettem neki, hogy miben sántikálok időnként, de meglepett, hogy egyből ki is jött ide. Ennek ellenére nagyon is örültem neki.
Kellett egy kis kikapcsolódás mára, miután sikeresen felcsesztük egymás agyát Silas-szel és az igazat megvallva, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem tudtam, mit keresek. Nagyon is pontosan tisztában voltam vele, hogy miféle szórakozásra vágyok, még ha ez nem is konkrétan Mr. Rhodosz hátsójának újbóli megszemlélése, hanem inkább a kis illegális hobbija iránti érdeklődés. És mivel világ életemben információszerzéssel foglalkoztam farkasként, igazán nem esett nehezemre megszereznem a ma esti party helyszínét. Az egyik srác még fel is ajánlotta, hogy elhoz, de köszönöm, nagylány vagyok, megoldom. Azért megígértem a szerencsétlennek, hogy még majd összefutunk. Csőfarmerhez magas szárú, ám nem túl magas sarkú csizmát vettem fel, mely még így is kiemeli formás, hosszú lábaimat. Amit az isten nekünk adott, használjuk ki, nem igaz?! Felül fekete, egyszerű pántos felsőt viselek a bőrdzseki alatt, melynek nyomott mintája egy népszerű italmárka logóját ábrázolja. Hiába... ilyen remek kapcsolatot ápolok Mr. Jack Daniels-szel, hogy kebleimen viselem a nevét. Hajam kiengedve szálldos, alig győzi követni természetes hullámaival mozdulataimat, miközben átlejtek a táncparkettnek kinevezett aszfalt szakaszon vonagló testek között. Persze, képtelen vagyok megállni, hogy ne rázzam a csípőm és a vállaim, testem a zene lüktető ütemére, mikor az egyik srác "elkap". Még kacér vigyor is szökik képemre, de nincs mese... megyek tovább pár igéző mozdulat után. A verdákig és az engem délután útba igazító srácig azonban nem jutok el, ugyanis egy ismerős alak bukkan fel közvetlenül előttem törve utat magának a tömegből. - Heló Darren! - Intek is szórakozottan egyik kezemmel, bár fogalmam sincs, miért, mikor szinte kitakar a mellkasával, olyan közel áll. Teszek is egy egészen apró lépést hátra, mert mégiscsak. - Én pedig nem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan kiszúrsz. - Szélesedik ki mosolyom, s persze kiszúrom a pillantását, amit a Jenny nevű kiscsaj felé szór, aki már meg is lelte a párját - ma estére. Jól teszi, én mondom! - Fogalmam sincs, kicsoda, de már csípem a csajt... - jegyzem meg szórakozottan, széles vigyorral. Magam sem csináltam volna másként, mint ő az előbb a rajtnál.
//100. reag, csak neked, bár lehetett volna sokkal jobb is. :/ remélem az avi kompenzálja valamelyest a reag-minőséget. XD//
- Ügyes gyerek vagyok, hiába - tártam szét a karom kis szerényen, majd zsebre tettem a kezem és hogy némileg ellensúlyozzam korábbi szavaim egós élét, ártatlanul felhúztam a vállam és somolyogtam. Ahogy Jenny-szimpátiáját felhozza a mosolyom kicsit lekonyul. Nem, nincs azzal semmi bajom, ha kedvelik őt, sőt, örülök neki, annál kevesebb ellenség! De egymást kergették a fejemben a rémképek arról, hogy mi lenne, ha ezek ketten összeismerkednének, ne adj isten, barátok lennének, együtt buliznának! Szerintem élből száz évet öregednék, márpedig ha a "zsák a foltját" alapon nézzük, és számításba vesszük, hogy már falkatársak is, ennek egészségtelenül nagy lett az esélye. - Ő Jenny, a húgom - mondtam elnézve, ahogy beszállt a kocsijába az "áldozatával", majd elgurultak. Nem aggódtam, fél óra, és megint itt lesz. - Mármint... a vérvonaltestvérem, nem vér szerinti rokon. Gondolatban kupán csaptam magam a téma miatt. Fogalmam sincs, hogy éppen hányadán állnak Olennel, és ha olyan ramaty a helyzet, mint legutóbb, akkor ez nem pont egy hangulatemelő beszélgetés kezdete. - Iszol valamit? - kérdeztem inkább gyorsan, miközben igyekeztem nem olyan sutának mutatni magam, mint amilyennek éreztem. És akkor én szuszakolok önbizalmat Jamie-be... Miután túljutottunk azon, hogy ki iszik és mit - részemről nyakon csíptem egy üveg sört -, az út mellett ácsingózok felé indultam kényelmes léptekkel, és csalogattam arrafelé Yettát is. - Egy menetet? - Vigyorra szaladt a szám, egy másodpercre hagytam, hogy kétértelműen hasson a kérdés, majd az önkényesen pályává alakított út felé böktem. - Az első még ingyenes, Ryan szűzcsalogatónak hívja, ráéreznek az ízére, aztán már fizetnek és fogadnak is. - Ittam, a szemem sarkából felmértem a táncolókat, aztán ismét Yettára figyeltem. - De indíthatod is a következőket, Jenny most egy ideig... úgyis el lesz foglalva. - Sokat sejtető mosolyra rándult a szám. - Az éjszaka a tiéd, de ha riadó van, húzd fel a nyúlcipőt - hajoltam meg, mint egy porondmester, csak az ördögi vigyor maradt el, azt a felvillanó tekintetem helyettesítette. - Honnan tudtad egyébként, hogy itt vagyunk? - Kétlem, hogy csak kocsikázni támadt kedve és pont véletlenül ide tévedt. A biztonság kedvéért váltogatjuk a helyszíneket, igaz, hogy nem titkos, de nincs is kiplakátolva. Érdekelt, hogy ki volt ilyen cserfes, emellett nem csak a kitől, hanem a hogyan is érdekelt. A módszer. Én már csak ilyen kis kíváncsi vagyok...
A távozó kocsiról Darrenre siklik vissza pillantásom. - Ó... - arra, hogy gyorsan pontosít, csak széles mosoly szökik a képemre. - Nekem is van egy öcsém és egy húgom. Valójában nem is kellene, hogy vérfarkasok legyenek, Nestornak csak én kellettem volna, csak mi kissé... kijátszottuk. - Kuncogom és felé sandítok, majd fogalmam sincs, miért fűzöm hozzá: - A legjobb barátaim mai napig. - Túl sokat fecsegsz te nő. És pofátlanul sokáig szemezel vele... legális ez még egyáltalán? El se jut pár pillanatig a zene lüktetésén túl más az agyamig Darren tekintetén kívül, ami azt illeti. - A... amit te iszol, az nekem is tökéletes lesz. - szusszanok szórakozottan harapva alsó ajkamba, ezzel együtt beletúrva szőke tincseim közé és eltekintek én is a táncolók felé. Hosszú éjszakánk lesz, Hófehérke... És valószínűleg valaki itt ma akkorát zakózik pofára, mint annak a rendje. Kérdés, melyikőnk lesz. Tik-tak. Tiszta orosz rulett. - Igen? Mi lenne, ha inkább te vinnél el egy körre? - kortyolok a sörömbe nemtörődöm módon, noha nagyon is figyelek és nagyon is forognak a fogaskerekek odabenn. Hisz miénk az éjszaka és azért vagyunk itt, hogy szórakozzunk! Azt pedig senki sem róhatja fel nekem, ha én Darren társaságában kívánom jól érezni magam, legfeljebb az asszonykája, de ha létezik egyáltalán, akkor meg szégyellje magát, hogy hagyja így kóricálni ezt a díjnyertes példányt. Bár az is lehet, hogy Darrenről faragták a hűség szobrát - erősen kétlem mondjuk a múltkoriból kiindulva. - Semmiképp nem venném el a tesódtól a lehetőséget, meg ahogy nézem, van rá jelentkező bőven. - a meghajláson jót kacagtam, persze, nem rajta, igyekeztem inkább vele együtt. Volt már bennem pár sör, nem ez az első, bár több kell nekem ahhoz, hogy igazán elveszítsem a kontrollt magam felett. - Információszerző voltam mindig is, ehhez értek. - vonok vállat kérdésére. Persze, majd kapásból kifecsegem itt a módszereimet, hát hogyne! - Szóval... elviszel egy körre? - szélesedik ki mosolyom, s ezúttal én hagyom meg neki a kétértelműség lehetőségét, finoman felvont szemöldökkel. - Egyezzünk meg! Elviszel egy körre és ha nem akadsz ki alatta egyszer sem, elárulom, hogyan csináljuk mi New Jersey-ben. Már... az információgyűjtést, persze... - csalfa mosolyom azért megint kétes gondolatok magvát hinti és reményeim szerint el is raktározódnak azok Darren pici kobakjában.Egy biztos, szinte már kalandra hívón indulok meg a kocsik felé. Vajon van neki sajátja?
Én is nevettem, valahogy nem esett nehezemre kinézni Yettából a kijátszást, lehet, hogy nekem se ártana óvatosabbnak lenni... Majd ha olyanom lesz talán rágódok ezen. - Azért remélem, itt se vagy magányos - mondtam cakli-pakli a városra és a falkára értve. Tudom, hogy jött vele egy hím is, de mint a mellékelt ábra is mutatja, nincsenek összenőve - szerencsére! - Ha mégis, akkor meg tudod a számom. - Kicsit szélesebb lett a mosolyom. Bár alapvetően ártatlannak szántam ezt a mondatot, úgy azért elég nehéz volt, hogy közben őt bámultam. Mert ez már kimerítette a nézés fogalmát, mentségemre legyen mondva, nem könnyítette meg a dolgom - mármint azt, hogy más merre is nézzek -, ő se igazán figyelt másokra. Távol áll tőlem a hiúság, de ez azért egósimogató volt. Mivel szabad mancsot adott nekem az italt illetően, így ő is egy üveg sört kapott, ha erősebbre vágyott, az is volt, de a magam részéről inkább a mérsékelt alkoholizálásnál maradtam. - Rosszul járnál, ha én vezetnék - ingattam a fejem, és csak azért sem értettem másképp. Ettől függetlenül még ott volt a szám szegletében bujkáló mosolyban és a tekintetemben, hogy vettem a másik értelmezést is. - Pocsék sofőr vagyok - felé nyúltam és szórakozottan végigsimítottam egyik vállán pihenő, hullámos tincsén, az ujjam épp csak érintette az állát -, isten ments, hogy mellettem, miattam, velem érjen baleset. Végig a szemébe néztem, mosolyom halvány, de némiképp hívogató, a szavaim azonban halálosan komolyak. Ha én ültem a volánnál, akkor senkit sem engedtem ugyanabba a kocsiba szállni, ezzel pedig nem Yettánál szándékoztam felhagyni. A nevetését jó volt hallani, talán túlságosan is, és akarva-akaratlan, széles vigyorral válaszoltam rá. Ami kicsit lekonyult, amikor nem tudtam meg,a mire kíváncsi voltam. Kár... - Csábító ajánlat - mondtam, s habár eléggé érdekelt az információszerzésének mikéntje, a gondolataim már inkább forogtak korhatáros dolgok körül. Csak egy kicsit... - Menjünk! - intettem végül a fejemmel a parkoló kocsik felé. Nem lesz ennek jó vége - mármint annak, hogy én vezetek -, hogy akkor minek mentem bele? Akinek ez kérdés, nézzen végig Yettán pasi-szemmel. Megvolt? Köszöntem akkor! - Ryan, viszem, az Audid - mondtam a kocsijától nem messze nagyban trécselő öcskösnek, aki erre a mondatra egyből felém fordult. - Mi? Ne már! Ed, két napja sincs, hogy újrafestettem, ennyire nem utálhatsz! - Nagy, kérlelő tekintettel nézett rám, majd ugyanígy rimánkodott némán Yettának, hogy gondolja meg magát, de azt már nem vártam meg. - Mondjuk ha nem hagynád a kulcsot az indítóban, az sokat segítene rajtad... - morogtam, amikor beültem a volán mögé. - Ezt továbbra sem tartom díjnyertes ötletnek - mondtam kissé kelletlenül, amikor Yetta is beült és a sörösüveget a pohártartóba tettem. - De tudod - épp a biztonsági övért nyúltam, amikor gondoltam egyet, és odahajoltam a nőstényhez -, morcos lennék, ha úgy halnánk meg, hogy ezt kihagyom... Féloldalas mosolyra húztam a szám, pillantásom az ajkaira szökött, és ha nem húzódott el, megcsókoltam. Finoman, puhatolódzón kóstoltam meg, csak ízelítőt szerettem volna kapni - meg adni. Ha tudtam volna, dorombolok, mert ez tetszett, jó volt, annyira, hogy megint vigyorognom kellett. - Kérlek, kösd be magad! - suttogtam még a szájába, adtam egy - reményeim szerint ideiglenes - búcsúpuszit, majd én is beszíjaztam magam és indítottam.
felkacagok fejcsóválva a megjegyzésére. Hát persze. Tudom a számát... Hogy is felejthetném ezt az infót el! No nem mintha az a fajta nő lennék, aki egy telefonszám felett mereng az ágyán fetrengve, hogy felhívja e. Én telefonkönyv mellett szoktam csinálni ugyan ezt! Érintésére kellemes szikrák pattannak szinte bőrömön ott, ahol a keze hozzám ér, én pedig elmosolyodom széles, őszinte mosollyal. - Ugyan ne félts már! Különben is... Majd segítek a vezetésnél. - kacsintok cinkosan, bár ha tényleg olyan pocsék sofőr, mint azt mondja, lehet, kicsit át kell a hirtelen jött ötletet szervezni. Annyi baj legyen, gyorsan megy fejben az újratervezés, nem lehet rá panaszom! Nem véletlen döntöttem a rendezvényszervezés mellett ezúttal. Remek a problémamegoldó képességem, legalábbis könnyen feltalálom magam vészes helyzetekben is, mondhatni. Elégedetten libbenek arrafelé, amerre terel, mikor csak rááll a kocsikázás gondolatára. Azon pedig csak jót vigyorgok, hogy szerencsétlen Ryannek nevezett srác mennyire félti a kocsiját. Kiszúrom a kulcsot a kormány mellett... finoman meg is bököm Darren karját és arrafelé intek fejemmel, hogy neki is feltűnjön. Több se kellett, széles vigyorral pattantam be az anyósülésre, Darren mellé és irány a napfelkelte!... Vagy mégsem? Kérdőn tekintek rá, miért is lenne morcos. Hát őszintén szólva én is vesztesnek érezném magam a halálom után, ha kihagytam volna ezt a pillanatot. Bár először a meglepettségtől lefagytam, de a következő pillanatban viszonoztam a csókot, melybe ha belemerültünk volna jobban, - kétség nem fér hozzá, - el sem indulunk... Így viszont kissé pihegve, csillogó tekintettel hajoltam el a másiktól és csalfa vigyor szalad a képemre. - Cseréljünk! - súgtam oda félhangosan, mintha gyerekek lennénk és nagy titkot akarnék vele megosztani. - Kár lenne lemondani erről ilyen hamar. - hajolok játékosan közelebb s szinte ajkaiba lehelem a szavakat, majd somolygós mosollyal szállok ki a kocsiból és kerülöm meg, hogy helyet cserélve én üljek a volán mögé ezúttal. Közben persze nem vagyok rest egy "megnyugtató" kacsintást küldeni a felé a Ryan kölyök felé. Ahogy behuppanok a kormány mögötti ülésre, immáron eleget teszek az övbekapcsolás követelményének is. - Deja Vu-m van... - jegyzem meg Darren felé sandítva bújkáló mosollyal a helyzetünkre célozva ezzel, miközben kérdőn pillantok körbe. - És most? - Remélem, a "másodpilótám" részletes infóval tud szolgálni a pályát illetően. Ez se lehet rosszabb, mint egy videójáték... csak háromdés! Valószínűleg az utasításait követve rajtolok el...
Segít a vezetésnél. Hehe... jó vicc! Gyorsabban megyünk akkor fának, mint az a szerencsétlen flótás, aki fennakadt Jenny... felsőtesti adottságain. A nő tényleg csak bajt hoz a férfi fejére - Yettára pillantottam -, de kit érdekel? Egyrészt szórakozni vagyok itt, másrészt egyszer élünk. Még ha a vérfarkasok kicsit tovább is. Nem voltam részeg, szóval nagy baj nem lehet, ráadásul Victor kivételével a família is itt volt, szóval biztosítva van minden. Kivéve Ryan kocsija azt hiszem... A csóknál egy pillanatra megijedtem, hogy túl rámenős voltam, vagy nagyon csúnyán félreértettem a dolgokat, amikor első pillanatban semmit sem reagált. Szóval megnyugtató volt, hogy kaptam viszonzást, utána pedig egy mosolyt is, márpedig az ember - jelen esetben farkas - nem vigyorog arra, akire túlkapásért berágott. - Remek ötlet! - És életmentő azt hiszem, bár ilyen helyzetben szerintem kevés dolog volt, amire nemet mondtam volna. Ryan egy árnyalatnyit visszanyert az arcszínéből, amikor meglátta, hogy végül mégse én vezetek. Túl jól ismert már szegény. - Levegyem pár göncöm, hogy teljes legyen a hatás? - kérdeztem nevetve, mert a pokróchoz képest most, dzsekiben, pólóban, farmerban és bakancsban igencsak túlöltözött voltam. - Egykörös menet, a Három Medvéig, ott megfordulsz, és tűz vissza ehhez a pink startvonalhoz. - Nem volt túl nagy táv, ezen az estén villámmenetek voltak inkább, télen felpörgetőbb. Főleg ha csúszik az út, mert nem takarították le rendesen... - Ryan indít, karlendítéssel, mivel először indulsz és utasod is van, kétszer annyit kapsz, ha nyersz, mint normál esetben az első. Ez azt jelentené, hogy nagy valószínűséggel kifosztaná a házat, vagy legalábbis nem sok maradna nekünk. Ryan bekészült, magasra emelte mindkét karját, végignézett a négy felsorakozott autón, és nem bírta megállni a csípőriszálást, amit az út szélén álldogáló lányok sikítva élveztek, a sofőröknek azonban inkább idegőrlő volt. Dilis rokonaim vannak, hiába. - Amint abbahagyta a riszát, indulj - mondtam, mintegy mellékesen, mert már ismertem az öcskös szokását. Megvárta, amíg mindenki türelmetlenkedni kezd, kicsit megunja a fejét, aztán különszám abbahagy, és ezzel együtt kar lendít. Őszintén szólva kíváncsi voltam, Yetta mit hoz majd ki ebből, azt tudtam, hogy jól vezet normál körülmények között - és felveszi a rászorulókat -, de a versenyhelyzet kicsit más. - Én neked drukkolok! - paskoltam meg a combját vigyorogva, inkább a térdéhez, mint a tövéhez közel (még), egy pillanattal az indulás előtt.
Felkacagok a megjegyzésére, miközben helyet foglalunk a rajtvonalnál. - Nyugi, nem kell. Még elég élénken él a fejemben az előző is... de ha frissítés kell, még mindig tudom a számod. - kacsintok rá szórakozottan, szinte már szemtelenül dobálózva az ő "szövegével". Tekintetem a többieket méri fel, majd Ryanre összpontosítok, ám ezúttal csak magamban jegyzem meg, hogy jó a hátsója. Majdnem olyan jó, mint Darrené... Hüm, mit is dumál itt mellettem különben? Jah, ha risza vége, induljak! Vettem, kapitány. Lábam a gázon, a motor duruzsolva pörög, kezeim pedig a kormányon pihennek, finoman markolva annak bőr borítását. Az meg már feltűnt akkor, hogy automata váltós a csodaverda, mikor még az anyósülésen foglaltam helyet. Necces, necces, ha az ember nem figyel oda, nem is tudja már, mennyinél jár... de épp ez a szép is benne, azt hiszem. A másik szavaira és simítására apró somoly futott át ábrázatomon. Mernél másnak... Hogy ez jót vagy inkább rosszat jelent rá nézve, döntse el magának. Nekem minden esetre hízelegtek a szavak, hát még a gesztus, amit mellé toldott! Ééés kérem szépen, Ryan kezei lendülnek, a mezőny elstartol, én pedig a harmadik helyen kezdek, ami nem is rossz egy szőkétől, lássuk be... főleg, mert innét izgalmas az Életre a rálátás, van még kit megelőzni. - Kapaszkodj... - találkozik tekintetünk a visszapillantóban, miközben vagyok olyan szemtelen, hogy én is megkapaszkodjak finoman jobb kezemmel a térde felett a combjában. - A srác nagyon pipa lesz, ha meghúzom a kocsiját, igaz? - firtatom, miközben az utat figyelve épp csak bele-belepillantva a visszapillantó tükörbe figyelek Darrenre. Épp azon vagyok, hogy megelőzzem az előttünk levőt, de az igazság az, hogy nem tudom garantálni, hogy karcmentesen megússza a kocsi, hála annak, hogy ez a barom itt kacsázik előttem, nem akarva előre engedni. Végül a jóslatom valóra is válik, felszisszenek, ahogy a fémek karistolós hangja hallatszik pár pillanatig, míg lehagyom ezt a címeres ökröt. - Mondd meg neki, hogy rajta verje le, ő nem húzódott le, míg szépen kértem! - nevetek fel, közben pedig a lábam erőteljesebben "borul" a gázra. ~ Száz.... száztíz.... százhúúsz...~ duruzsolja hangom Darren elméjében, miközben tenyerem egyre feljebb és feljebb vándorol combján. Az első helyen levő pedig egyre közelebb kerül hozzánk, ahogy a Három Medve is.
Kapaszkodjak? Hát köszi! Nem vájtam minden karmom az általam legstabilabbnak és biztonságosabbnak ítélt kocsibelsőbe, pedig nagy volt az inger. Két okból nem tettem, egyrészt akkor belső tatarozásra is szorulna az öcskös kocsija, másrészt marhára nem hiányzott, hogy Yetta - vagy bárki más - beszarinak tartson. Nem vagyok az. Most se féltem, de szó mi szó, sokkal jobban éreztem volna magam az autón kívül. A karmaimmal is inkább szétkaptam volna, semmint hogy menjek vele egy kört. Gyűlöltem a járműveket, ez van. A rollerrel, a triciklivel és a biciklivel még elvoltam... de a többi... Yetta jól vezetett, és még élvezte is, a magam részéről mindkettőnek örültem bár különböző okokból. És még arra is jut ereje, figyelme, vagy nem is tudom milye, hogy engem tovább simítson a kiakadás felé. A nők tényleg képesek több dologra is koncentrálni egyszerre, sajnálatos módon ez a férfiak képességeit meghaladja. Az enyémet is. Most mi az istennek kellett még ez is? Nem elég, hogy a versennyel amúgy is olyan helyzetbe kerültem, amibe százévente ha egyszer kerülök és így nem hogy szokatlan volt, de még citerázott is az idegeimen, de még a combomat is tapizzák! Egyenes út a kiakadáshoz, tuti biztos recept! - Hisztizni fog, de nem vészes, holnap már ölelgetni fog, hogy milyen kis cuki vagy, amiért ilyenbe belerángattál. - Vigyorra szökött a szám egy pillanatra, aztán hallottam az ütközés, karcolódás jellegzetes hangját, és a fene tudja, miért, de felnevettem. - A versenyre figyelj - morogtam megfeszült állal, és próbáltam nem tudomást venni arról, hogy a keze egyre közelebb kúszott kényes területekhez. - Yetta! Hátulról "torpedó" jött, valaki azt hitte, élő biliárdot játszunk és a kocsik a golyók. - Fordulhatsz! - adtam az instrukciót, miközben fél szemmel a visszapillantót sasoltam. Oké, hogy nem voltam oda a versenyzésért, de ha már csináljuk, akkor rendesen, és menjünk az első helyért, ha Yettában ennyi spiritusz van. A gyakorlatlanok képesek voltak elmenni a Három Medve megkerülésére. Nos, aki hülye, haljon meg. És veszítsen sok pénzt. Én is fogok, ha tovább hajtom a nőstény malmára a vizet, de egyszer lehet gyereknap. Ha ügyes volt, elsőnek fordulhatott és kis mázlival a hátsó puszit is elkerültük, ha ez nem jött össze, akkor ütköztünk és az első hely is odébb volt egyelőre. - Tudod mit? Ha megnyered, egykívánságos aranyhal leszek. - Jó kedvem van, ilyenkor pedig hajlamos vagyok ilyen ígéretekre. Be is tartom őket, azért ez se utolsó.
Intésére elvigyorodom, de a mozdulat csak nem marad abba. - Ujjaim már combtövénél járnak. - Oda figyelek, nyugi! - És ezzel együtt már tényleg fordulhattam is, én nekem pedig a reflexeimmel sosem volt baj. A kocsi kerekei csikorogva kanyarodtak, a fara kissé a jeges úton megdobva startol,t miközben ujjaim a másik combjába vájtak finom, kapaszkodó hévvel. Oké, kicsit megijedtem a hirtelenségtől... vagy úgy is mondhatnám, az adrenalin tombolt az ereimben, ezerrel zubogva fel, hogy szinte bizsergett a bőröm tőle. Valaki elkapta a hátsónkat, de nem hagytam neki, hogy beelőzzön és lassan mi kerültünk fél orrhosszal az első hely mellé. - Akkor azt kívánnám, legyen még három kívánságom azon az egyen kívül... - nevettem el magam, de igazat adtam valahol mélyen Darrennek abban, ha már van egy kis esély is, hogy elsőnek érjek be, akkor miért ne? Kezemet is leveszem a combjáról, a kormányt markolom, miközben a gázra feküdve, azt szinte tövig lenyomva előzöm meg az elsőt. Immáron egy orrhossz a mi javunkra éééés.... igen! Célfotót sem kell lőni, nyilvánvaló a győzelmem. Győzelmünk. Meglepett nevetés tör fel belőlem, szinte már aranyos, gyermekien őszinte éljenzés, miközben megpaskolom a pasas combját játékosan. - Baszki... el se hiszem! - nevetve parkolom le a kocsit a megfelelő helyre és bár ki kellene szállni, oldalt pillantok Darrenre. A szívem úgy ver, majd' kiesik a helyéről. Az adrenalin pumpál, kapkodva veszem a levegőt és vigyorgok, mint valami eszelős. - Hogy is volt az az aranyhalas dolog? - nevetem el magam, pillantásom pedig az övét igézi.
Megkönnyebbültem, amikor levettem rólam a kezét, mert oké, hogy van önfegyelmem, de az se végtelen. Yetta pedig a női nem egy felháborítóan kívánatos tagja - és én nem mellékesen pasiból vagyok, szóval igen, a fantáziám egy eeeeegészen picit meglódult. Oké, az előjátéknál leálltam... - Kac-kac, nincs bónusz! - mondtam kissé morgósan, mert épp akkor fordultunk és Yetta továbbra se vett vissza a sebességből. - Soha többé nem ülök autóba! - Ez egy hangyaszarnyival kétségbeesettebbnek hatott, mint szerettem volna. Nem féltem, de közel álltam a kiakadáshoz. A szervezés oké, a drukkolás szintúgy, a hangulat pazar, azonban nem véletlenül nem szoktam az indulók táborát növelni. És mami, beszarás, de nyert(ünk)! Ő örült, teljesen kész volt, én teljesen kész voltam és kiült az arcomra egyfajta "ezthogyafrancbahoztadösszeheeee??" kifejezés. Jó hát na, ez azért meglepett, nem kicsit! Egy darabig csak ültem, bámultam ki a fejemből és habár hallottam a mellettem ülő nőstényörömködését, az én arcomon később jelent meg a mosoly. (A következő fanyalgásom akkor lesz, amikor az esti bevétel nagy részét átadom neki. Igaz, nem fogok ettől még a kardomba dőlni - mert nincs.) - Váó... - nyögtem ki végül én is, és már vigyorogva fordultam felé. - Te jó Tupilek, megcsináltad! - nevettem, félig csodálkozva, félig hitetlenkedve. Kikapcsoltam az övem és felé fordultam, szavaira pedig vigyoromból féloldalas mosoly lett, majd a tetőre függesztettem a tekintetem. - Nem tudom, milyen aranyhalról beszélsz - játszottam a tudatlant, majd az ő ülésén támaszkodva odahajoltam hozzá. Egy kényelmes arasznyi hely volt a fejünk között. - Megígértem, szóval... kívánságod parancs - mosolyogtam kedvesen, és próbáltam érzékeltetni, hogy habár nyilvánvalóan szívesen megtettem volna vele korhatáros dolgokat is, nem csak erre szólt az ajánlat. Ha ő egy plüss macit kért volna, akkor kap egy plüssmacit, ilyen egyszerű.
Kétségbeesettsége gyermeteg, boszorkányos kacajt csal elő belőlem, miközben beérünk a verdával a célba és a megfelelő helyen le is parkolom a kocsit. Szusszanva, a levegőt hangosan fújva ki tekintek feléje. Kikapcsoltam én is a biztonsági övemet, mikor ő is hasonlóképp tett - amugy hajlamos lettem volna róla megfeledkezni - de vele ellentétben én csak arcomat fordítottam felé. Ajkaim szegletében játékos, csalfa mosoly szökik a kis játéka hallatán. Hát ejnye! - Nos... mivel épp most nyertem egy rakat pénzt, valószínűleg be kell majd szereznem pár új cuccot és jól jönne egy hordár. - Szélesedik ki mosolyom szemtelenül, miközben fészkelődve, immáron én magam is szemközt fordulok vele, már amennyire az ülés ezt engedi. - Aki remek ízléssel bír... És van véleménye. - Igézi arcát, ajkait tekintetem, de csak nem bírom ki, hogy el ne kuncogjam a végét. - És kibírja, hogy órákig válogatok! - hajolok közelebb és szórakozott, apró csókot nyomok ajkaira. - Majd hívlak, ha megyek, most viszont elcsalom Ryan-t egy "Bocsi, hogy meghúztam a kocsidat" táncra. - Szélesedik ki mosolyom. Nyilván minden férfi vágya, hogy egy csók ne folytatódjon, hanem ilyesmit kapjon helyette. Egy mondatot, amiben egy másik pasas szerepel és a vele való tervek. Szép, de hát semmi rosszat nem teszek! Egymás kergetése pedig pont attól olyan izgalmas, hogy nem esünk a kocsiban egymásnak itt és most. Különben is, a múltkor eléggé szóvá tette, hogy már unja az autós-szexet, szóval lesheti az ilyesmit tőlem eztán! Viccet félre téve, elmosolyodva hajolok el és kiszállva a kocsiból épp csak kacsintva pillantok Darrenre, hogy utána "elszambázzak" Ryan felé és a táncolók közé vonszoljam...
Az egész helyzet egy oltári nagy klisének hat. Aki nem hiszi, annak most bebizonyítom... Adott egy sötét, kietlen hely, nevezetesen a város melletti főúttól nem messze egy kilátó. Odafelé tartok. Egyedül... Az öltözködést nem vittem túlzásba: farmer, magassarkú csizma, pulcsi, mert éjjel azért még érezni a minuszokat, hiába olvad már a hó napközben. De azért lássuk be, igaz, ami tény: csinos, fiatal, jól szituált és nem utolsó sorban "fontosemberlánya" típusú karakter vagyok a történetben, szerény véleményem szerint kissé több ésszel megáldva, mint bármelyik szereplő a horrorokban, akik hasonló szerepkörben mozognak. Nem is beszélve a farkasságról, melyet terveim szerint ezúttal előnyömre fogom fordítani, bebizonyítva ezzel Jezének és a többieknek - igen, főleg annak a tenyérbemászó képű ficsúrnak, Dominicnak - hogy képes vagyok megbirkózni a farkasommal. Következő klisés pont: a szituáció. A pasas valahonnét kiszagolta, hogy apám lánya vagyok és pénzt követel, ha pedig nem fizetek, mindent elmond. Úgy értem, ami Bostonban volt, a farkasságról nem hiszem, hogy tudna. Honnét tudná? Csak egy közönséges ember, ha tudna a farkasokról, akkor az őrzők levadásznák - képletesen szólva - és törölnék a fejéből mindezt. Ugye? És akkor, ahogy a kilátó lábánál levő pihenőt elérem, el is érkezek a felsorolásomban a pasashoz magához. Harmincas, nem is nézne ki rosszul, ha nem lenne alkoholista. Ez már évekkel ez előtt is jellemző volt rá, mint az Armani ingek. A csóróság azonban nem. (Hogyan máshogy engedhetett volna meg magának méregdrága escort csajokat, nem igaz?) - Ennek fényében a lehető leg- khm, kedvesebb mondattal indítottam, amivel csak tudtam. - Nem megmondtam, hogy aki nem bírja az alkoholt, az ne igyon? - bájos mosolyom olyan őszinte volt, mint az óvodásé, aki épp most közölte a nevelővel, hogy nem ő törte be az ablakot. A hangom hallatán felém fordult, elsőre kissé meglepettnek tűnt én meg nem bírtam a véremmel és szóhoz sem hagytam jutni, már kapta a következő áldást. - Barna hajjal már meg sem ismersz?... Bébi. - szaladt negédes él az ajkaimon leledző mosolyba grátiszként. - Nálad van a pénz? - hörgi felém elcigarettázott hangján, én pedig a lehető legnyugodtabban - pajzsom biztos fedezékében - felelek: - Nálam. Itt van a táskámban. - Emelem meg a karomon fityegő válltáskát. - Hazudsz! - dörrent rám és ekkor egy kopott szürke farkas ront rá az enyémre, minek hatására az menekülne, bennem pedig az ütő is megáll. Elkerekedett, riadt tekintettel és megfeszülő állkapoccsal meredek a velem szemközt állóra. - Na mi van kislány? Elvitte a cica a nyelvedet? - Nagyot nyeltem és inkább nem feleltem azzal, ami eszembe jutott. Nagyon nem lesz ez így jó... miért nem a közelben parkoltam, miért kellett az út mentén megállnom?
A legtöbben gyűlölnek kétkedni. Nos, ily tekintetben nem lógok ki a nagy átlagból, bármily kiábrándítón hasson. Így szemernyi kétség nélkül állíthatom, hogy biztosra veszem: a signorina nem boldogulna szorult helyzetben a farkasával, képtelen volna megzabolázni. Pontosan ezt tartottam szem előtt, mikor a kijelölt találkozó helyszínére mentem, a beszélt randevú előtt egy órával. Már a helyszínből három fontos dolgot leszűrtem: a zsarolónak se stílusa, se mersze, se esze. Minden bizonnyal nem gondolta, hogy guardia del corpoja akadt közben szíve donnájának... vagy inkább pénztárcája donnájának. Okos választásnak semmiképp nem hívnám e helyet, ezzel nekem kedvezett, előnyömet pedig leszek oly gaz, s ki is fogom használni. Városban nehezebb dolgom lett volna, nagyobb eséllyel zavar meg civil, ember, őrző, itt azonban... A signorina biztos aggódott, s szinte fájt, hogy ki kell ábrándítanom majd. A pajzsom teljesen beburkolt, farkaslényem lefedtem, elrejtettem, s ajkamat szórakozottan simítva mértem fel újból a helyet, ezúttal viszont a taktika végett. Úgy döntöttem, cavaliero leszek, megadom a lehetőséget egy igazi - klisékkel teli - dráma kibontakozására, ha már a díszletet ekkora gonddal választották meg hozzá. Alattomos mosolyra húztam a szám, majd elsétáltam az előadás helyszínéről.
Majd' egy órán át várakoztam a Három Medvében, ezt követően visszamentem, s np lám! A súlyos bársonyfüggöny felgördült, az előadás elkezdődött, a főszereplők máris a színpadon. Rejtve maradtam, isten ments, hogy belerondítsak a játékba. A signorina meglepően határozottnak tűnt, nem számítottam ily karakánságra, ez azonban hamarosan elillant, amint a férfi előhúzta a nyulat a kalapból. Drámai fordulat, ezt nevezem! ~ Ne reagáljon! Buonasera, signorina! ~ búgtam dallamos olaszsággal a fejébe, ahogy apró rést nyitottam a pajzsomon, hogy gondolataim elérjék. ~ Tudom, hogy a helyzet magaslatán áll, ha tévednék, javítson ki. ~ Hangom némi gúnnyal volt átitatva, majd megtoldottam előbbi szavaimat. ~ Oh, majd elfelejtettem: kifejezetten előnyösen fest hátulról ebben a nadrágban. Nem én lettem volna, ha ezt elhallgatom.
Ha az eszemre hallgatok, futok. Ha a farkasomra, nem törődve a kor/tapasztalat/erő beli különbségekkel, neki rontok a torkának. S ha... a vállamon hirtelen megjelenő, Dominic-nak öltözött kis ördögre, akkor nem moccanok. Egy pillanatig meglepettség keveredett a riadt arckifejezésembe, amit a néhai vendég betudott annak, hogy fogalmam sem volt róla, hogy ő bizony farkas. Még jó, hogy nem volt, hogy a fenébe lett volna, mikor el sem tudtam volna képzelni, hogy ilyesmi létezhet?! Éppen azt ecseteli bosszantóan perverz részletességgel, hogy milyen könnyen összetörhetett volna egy-egy pásztoróra alkalmával, mennyire kívánta a vérem és... hátfuj, sosem akartam a vendégek fejébe látni, de ezek után visszagondolni sem rájuk, azt hiszem. A helyzet pedig egyetlen okból volt bosszantó: hogy mindezt Dominic premier plánban nézheti, hallgathatja végig. Bár az üzenetem remélhetőleg eltereli kissé a figyelmét egyik-másik részletről. ~ Már megijedtem, hogy nem jön el. ~ Csendül hasonlóan iróniával hangom. Nem azért mondtam el a címet és az időpontot, hogy bábáskodjon mellettem, hanem hogy leszálljon rólam végre. Erre tessék! Először azt hittem a múltkori után gondolkozva az eseten - és még véletlenül sem a pasason, mert akármennyire nem rossz bőr, a száját tépőzáron kéne tartani, hogy ne szólalhasson meg, elrontva az összképet - hogy Castor és Jezebell küldték a nyakamra a Masako-s incidens miatt, de aztán be kellett látnom, hogy ha még így is van, ettől több lehet a háttérben, hiszen jóval előbb futottunk össze az étteremben, minthogy az Alfa közölte volna, mit is beszélt meg a Beharapómmal. Vajon kinek dolgozik? ~ Természetesen ott, akár le is léphet... Biztosan van jobb dolga is, mint másokéba ütni az orrát. ~ Hülye lettem volna nem rákontrázni szavaira, s közben azon agyaltam, hogy farkasként a meglepetés erejével mennyire gyorsan tudnék minél előbb elhúzni, be a sűrűbe. Mondjuk ha már Dom itt van és vélhetően nem lép le, akkor szerencsés lenne arrafelé csalni ezt a tulkot, amerre ő van, hátha rá tudom taksálni őket egymásra. Ééés igen, amikor a hátsómat említi, akaratlanul is elmosolyodom. ~ Sajnos ragaszkodik hozzám és nem szívesen cserélné el a helyét magával. ~ Felelek, ezzel együtt az emberem hülyének néz, hogy mit mosolygok itt. Lendül is a karja, én meg későn kapcsolok, szóval a földön kötök ki felképelve, épp csak tompítva az esést tenyereimmel. Miért van olyan érzésem, hogy nem csak a pénz hiányát sérelmezi ez a görény? Mindegy is, ne blokkolj le kisanyám, mert szarul jársz... fuss, ahogy az előbb kitaláltad... Meg ha az olyan könnyen menne. Az átalakulás is beletelik némi időbe - bár jelentősen gyorsabban megy, mint eleinte - így a pasas realizálhatja, mire készülök, ugyanis alig vetem be magam a sűrűbe arrafelé, amerre Dominicot elsőre tippelném, már vetődik is hangos, vérfagyasztó üvöltéssel, farkasként, utánam.
Esti séta, adjunk az egészséges életmódnak, aha, jól hangzik, na de nem én teszem meg, kurvára nem azért indultam el, mert úgy tartotta kedvem, csupán feltérképeztem a falka kölykeit, és elég érdekes következtetéseket vontam le. Az egyik része antiszociális mint az állat, a másik része képzetlen és el van maradva a korához képest, a harmadik része elég biztató alapanyag, a negyedik része meg frusztrált. Az én fontossági sorrendemben a frusztrált nyert, érdekel, mégis mi váltja ki belőle ezt az egészet? Dana Carpenter-Berger, Jezebell lánya, követni kezdtem, paraszt dolog, ahelyett, hogy kérdeznék, na de nem ma másztam le a falvédőről apukám, tudom, hogy a pofámba hazudna, tehát marad az aljas módszer, azaz megfigyelem. Hát ezért vagyok most itt, azaz a nyomában, igaz, amíg ő az erdő felé tart, én onnan érkezem, kihasználva a terep adta előnyöket a rejtőzésre. Pajzsom fent, egyelőre ez bőven elég. Egy darabig úgy tűnik, minden rendben, de aztán megjelenik egy alak, aki zaklatni kezdi a kölyök nőstényt, és ez már egy cseppet sem tetszik. Láthatóan fél tőle, tart a hímtől, nem csoda, hiszen agresszív, fenyegető a fellépése, de addig nem mozdulok, amíg nem történik semmi komolyabb, csak az alakot jegyzem meg magamnak, hogy majd elbeszélgessek vele egy kicsit a későbbiekben. A falka kölykeit senki nem bánthatja büntetlenül, legalábbis az én nézőpontom szerint, de az sem árt, ha a kölyök éles helyzetben próbálja megállni a helyét, ezért is várok, de látom, hogy ebből baj lesz, a hím egyre agresszívebbé válik. Még mindig nem lépek semmit, de amikor kezet emel a kölyökre, akkor szakad a cérna. Látom a nőstényt, hogy vált, de a hím is, és egy percet sem késlekedhetek. A ruháim most le vannak szarva magasról, engedek a farkasomnak, és ezerrel indulok el arra, amerről a kölyök jön, egyenesen átugorva, be a hím elé, hatalmas morgással és azonnal rárontva. Nem, nem akarom életben hagyni, nem is fogom. Tudja minden kívülálló dög, a mieinkkel nem szórakozhat. ~Anyádra emelj kezet te féreg, és kezdj imádkozni, hogy csak két darabba tépjelek. Nem érdekel a válasza, ahogy most azt sem nézem, a rettegő kölyök hol van, egyedül és kizárólag a hímet tartom szemmel. Nem fiatal, gondolkodnom kell, bár gyengébb tőlem, ám ez nem azt jelenti, hogy lebecsülöm. Viszont mocskos módon használom ki az erő adta fölényemet, és megyek neki oldalról, hogy feldöntsem, kihasználva hogy ugrik, és nem tud kitérni előlem. Mit ugat felém, leszarom, kitépek egy darabot belőle, de nem teszek többet, élvezzük ki a vérengzést. Játszom, geci módon játszom vele, hiszen sérült, ettől pedig még agresszívebbé válik, és jön. Hibázik, én pedig élek vele, újabb darab marad a pofámban belőle, bár a lábamat elkapta, amivel engem is felhergel, hatalmas morgást kiszakítva belőlem. ~Gyere, velem keménykedj hapsikám. A harapásnyomom biztosan szép, érzem is, de nem érek rá vele foglalkozni, ezt a hímet ki akarom végezni, és ki is fogom. Még mindig jön, teljesen elborult, ez nekem kedvez, hiszen nem gondolkodik, de hibát hibára halmoz, és amint rám ront, egy ugrással térek ki előle, hogy oldalról döntsem földre, és marjak a nyakába. Marok... mit marok, tépek, cincálok, egészen addig, amíg az utolsó cafat is meg nem adja magát, és le nem választom a fejét a testéről. Itt a vége. Morogva hajítom odébb, és állok meg zihálva, a kölyökre pillantva. Sérültem, leszarom, majd begyógyul, de az érdekel, ő épségben van e? Odasántikálok hozzá, körbeszaglászom, érzésre rendben van... megnyugszom, és engedek az emberi tudatomnak teljesen, azaz visszaváltozok. -Minden oké pöttöm? Többet nem fog sem fenyegetni, sem bántani. Ja, hogy nincs rajtam ruha? Nem értem rá levetkőzni, van ilyen. A tetemet eltüntetem , de a fejet nem, azt magammal viszem, így begyűjtöm a szakadt ruháimmal együtt, aztán ismét Danára pillantok. -Gyere, húzzunk vissza a hotelbe, mielőtt a fogdában kötünk ki. A kocsim nincs messze, ruha van. Morbid látvány lehetek egy fejjel a kezemben anyaszült meztelenül, de ha lehet, nem álcáznám magam egy vértől csöpögő kobakkal. Elindulok visszafelé, minél előbb a szállodába kell érnem, hogy leadhassam az áldozatot, azaz ami maradt belőle. Nem várom meg a kölyök válaszát, én megyek, aztán ha jön velem, akkor jön, ha nem, az már nem az én dolgom.
Kezdőlap
//
XD//
