*Sok viccet lehet hallani a nőkről és a híres tájékozó képességükről. Vagyis arról, ami az esetek kilencven százalékában nincs. Ez még sosem zavart annyira, mint most és az elmúlt napban mióta megérkeztem, nem először kívántam azt, hogy bár csak egy térképen gyártottak volna le, hátha akkor nem tévednék el. Számomra a hideg olyan, mint egy sólyomnak a kalitka. De a makacsságom azért felülmúlja még a madárka ösztöneit is. Lassan már két órája bolyongtam mire végre, eltaláltam ide. S ezt is csak azért, mert dühömben taxiba szálltam, mint kiderült két sarokkal feljebb fogyott el csak a türelmem.
De itt vagyok és egy pillanatnyi hezitálás nélkül léptem be. A környezetem jelenleg elenyésző volt a lefagyott mancsaimhoz képest. Magas sarkú, fekete, latex csizmám a térdemig ért, szűk, fekete farmer nadrágom simult a lábamra, na meg alatta a vastag harisnya. Két testhez álló pulcsi, ám a felső, világoskék hosszított a fenekem aláért. A fekete kabátom pedig a lábszáram közepéig. Mind a két kezemnél alkarra a pulcsi takarásában fel volt szíjazva egy-egy tőr, és egy a bal csizmámba is volt rejtve. Ismeretlen környezet, megerősített biztonságot követel. Hajam fél kontyba, fogtam össze két hajtűvel, és még így is a hátam közepéig ért a vége. A sminkkel nem foglalkoztam, csak a hideg ellen az ajakbalzsamom használtam.
A pulthoz lépve, elmosolyodva raktam le a táskám és ültem fel a bárszékre.*
- Hello. Egy bögre teát kérnék és Mr. Corvin Urat. Feltéve, ha itt van tekintve, hogy nem jelentkeztem be, és nem is kértem időpontot vagy ilyesmit. * Leheltem a kezembe, hogy kezdjenek már el kiolvadni, hisz így használhatatlanok. S közben elkerültem pár felesleges kérdést is.*

//Vártalak chaton, hogy indíthatom-e… de hajtott a kíváncsiság. Szóval önállósítottam magam. //

Az irodám egy kis lyuk volt, tulajdonképpen csak irattartó raktárnak használtam, meg a bőrdzsekimet ott tettem le. Jobb szerettem a boxoknál, asztaloknál, páholyoknál ténferegni, sose voltam egy irodás aktakukac. Túl uncsi. És marhára nem vallana rám.
Szerettem felmérni a vendégeket, némi élvezettel figyeltem, ahogy fogyasztottak, hiszen ezzel az én zsebemet tömték, mert lássuk be, hiába állt távol tőlem a pénzhajhászás, az sose árt, ha van. Úgyhogy egyetek-igyatok birkák!
Épp a páholyokhoz vezető folyosón sétálgattam zsebretett kézzel, amikor az egyik putos srác megállított. Kicsit kifulladt, szerintem már körbefutotta az egész kócerájt. Ezért szokták utálni, hogy jövök-megyek mint egy kilométerhiányos hülyegyerek, de amíg én adtam a fizetést, nem szóltak. Jó egy kis plusz testmozgás még senkinek sem ártott meg.
- Mondd, hogy nem részeg... - sóhajtottam, mielőtt megszólalhatott volna. Nem tesz jót a hely renoméjánat az ittas-sereg, nem kocsma. Ha így folytatom, sznob ficsúr leszek.
- Dehogy! Jött egy csaj, a pultnál van, téged keres.
Szeretem, amikor egy mondaton belül minden lényeges infót megkapok. Biccentettem, és a pultossal együtt visszamnetem a füldszintre. "Csaj", szóval nem farkas, és eddig még nem járt itt, a hírem viszont eljutott hozzá. Remélem nem valami régi adósság, vagy ne ajd ég tehrbe ejtettem vaalkit még régebben, aztán jött a tartásdíjért meg egyebekért. Oké, hogy imádom Anne-t, de ettől még a többi gyerek maradjon tőlem tisztes távolságban.
Befejeztem inkább az elméletgyártást, úgyis a pulthoz értünk.
- Duncan Corvin - mutatkoztam be, ha nyújtotta a kezét, akkor én is a jobbomat, annyi jólneveltség szorult belém, hogy ne dugjam a mancsom egyből egy nő orra alá. - Miben segíthetek, kedves... - reméltem, kiegészíti a mondatot és megtudom a nevét.

*Értem Én, hogy ha a főnököt keresik, akkor azonnal rohanni kell mindent eldobva. De bakker… nekem a teám most fontosabb volt. Ha az uraság lett volna előnyben, azzal kezdem. De a türelem teát terem… Elfordulva néztem, hogy merről fog visszaérkezni és egy széles mosollyal fogadtam a közeledőket. Na nem azért örültem, mert előkerült a főnök, hanem mert a pultos visszaért. *
- Köszi, de most már kérem szépen a teám, mert jégcsákánnyal sem fogtok innen leszedni. * Néztem rá kérlelőn, hogy mentsen meg a fagy haláltól. Na de most már minden figyelmem az úrra irányítottam és eszemben sem volt a kezem nyújtani felé.*
- Üdv. Jelenleg kicsit sem kedves, inkább fagyos és morcos, de azért örvendek. A segítsék, meg mindig jól jön, de aligha hiszem, hogy egy ilyen helyet vezetve idegen vezetésre adnád a fejed. A nevem pedig attól függ, hogy a hirdetésed érvényben van-e még. *S a táskámból elővadásztam egy dossziét. Először is a hirdetést mutattam meg neki. Szavaim azonban egyszerre volt kérdés is felé, a kedves mosolyom pedig ott lapult az arcomon.*
- Itt az önéletrajzom, a referenciáim és természetesen a bizonyítványaim. * Kezdtem el dobolni az ujjaimmal a papír tömegen. *
- Táncos része érdekelne leginkább és ott is a lányok védelme, de a pult mögött is megállom a helyem. Azonban erről nincs papírom, csak egy telefonszám, amin érdeklődhetsz. * A magázódás sosem volt az esetem, az olyan… rideg és túl udvarias.*

Elhúztam a szám, de megálltam, hogy ne kommentáljam az apró megjegyzéseit. Milyen ügyes fiú vagyok! Miközben a srác visszaált a pult mögé és felszolgálta a teáját, a nő jövetelének oka is kiderült.
- Érvényben van - bólintottam -, különben nem lenne kint. - Egy egészen kicsit talán gúnyos volt a mosolyom, de ez még mindig messze állt a bicskanyitogatótól.
- Szabad? - nyúltam a mappáért, és ha nem volt ellen kifogása bizony kényelmesen átlapozgattam. Mondjuk a végzettség nekem mindegy volt, nem a bizonyítványok számát, hanem a színpadi mozgást fizettem, de azért mutattam némi érdeklődést a csinos kis referenciaanyag felé.
- Szeretem, ha valaki sokoldalú - mondtam mintegy melékesen arra, hogy a pult mögött sem egy elveszett bárány, majd kértem egy nagy pohár narancslevet. Ha megkaptam a dossziét, akkor most szépen vissza is toltam neki. - Előfordulhat, hogy néha be kell ugranod a pult mögé is, de időben szólni fogok előtte, a fő munkád viszont a táncolás lesz. Este nyolcra érj ide, kilenckor nyitunk, kettőkor zárunk, legkésőbb háromkor elmehetsz. A munkaszerződésedet holnap este kapod meg.
Ittam pár kortyot, aztán egy-két másodpercre elgondolkodva forgattam a poharam.
- Ja igen! Betegség, szülés, halál miatti hiányzás okés, csak szólj róla, itt a számom - adtam át egy egyszerű névjegykártyát -, ezen bármikor elérsz. Ha más munkakörben szeretnél nálunk később dolgozni, az is megolható, ha jól és megbízhatóan dolgozol.
Éreztem a fém szagát felőle, és biztos nem azért, mert temérdek hajtűt tett a hajába. Ez fegyverszag volt. Lám-lám, érdekes!
A kirúgás lehetőségéről nem beszéltem, majd akkor, ha esedékes lesz.
- Kérdés?

- Ó hát persze… Hogyis feltételezhettem, hogy erre felé gyorsan elkelnek az ilyen állások. * Ingattam meg a fejem lemondóan. De a mosoly csak annyit változott, hogy mikor megkaptam a teám hálásan villant a srác felé. Nem vagyok én mindig ilyen, csak a hideg nem a kedvencem. Tea filter a teába, egy kis cukor, sok citromlé és már az ujjaim a pohár köré is csukódtak.*
- Csak nyugodtan… * Tekintettem a férfire. Egyetlen dolog volt a papírokban, ami talán felkelthette az érdeklődését, hogy Párizsban rövid időm belül két helyen, Krétán pedig három helyen dolgoztam. Londonnál – ahol a felszolgáló is fel volt tüntetve – és Floridánál azonban csak egy-egy hely volt. Általában felmerül a kérdés, hogy vajon miért is volt ennyi váltás. De most a hátam közepére sem kívántam. A megjegyzésére már majdnem válaszoltam, de inkább fújni kezdtem a teám, addig is csendben vagyok. ~Hmm… gyors, gyakorlatias és egyenes. Nem lesz itt probléma.~*
- Rendben. * Szúrtam be a pillanatnyi csendbe és a bögrém épp a számhoz emeltem mikor ismét megszólalt. Nevetve tettem vissza inkább a pultra és jó kedvtől csillogó szemekkel néztem rá.*
- Hát persze Mr. Corvin… halálomban majd az lesz az első gondolatom, hogy értesítselek. De ha nem jön össze, akkor majd visszajövök kísérteni, hogy biztos tudj róla. De ha nyugtat, nem terveztem meghalni… * A szülés eshetőségére már inkább nem is válaszoltam. Talán nem első alkalommal kérne megmutatni a nyelvem. Hisz erre csak egyféleképpen tudtam volna reagálni. Egyszerűen megkérdezem, hogy; Mért csinálsz egyet? De nem… még viccnek is rossz.*
- Köszönöm, és itt az enyém… * Vettem ki a táskám hátuljából egy vörös névjegykártyát aranyszín szegéllyel és nyújtottam felé, Elionor Grehem névvel ellátva. A szerződést akár ki is állíthatja, hisz mire vannak papa kapcsolatai, ha nem arra, hogy még ez is hivatalos legyen. Még születési anyakönyvi kivonat is van hozzá hivatalosan bejegyezve. Az igazi nevem meg majd talán kettesben. Ha telefonálgatni van kedve, úgy is ezen a néven ismerni.*
- Nem szokásom késni, de ha mégis, akkor valószínűleg ez már felesleges lesz, de hátha… * Na de a végét hallva a szemöldököm kissé megemelkedett és oldalra biccentett fejjel néztem a másikat.*
- Miféle más munkakörre gondoltál Mr. Corvin? * Ó nem, míg nem add engedélyt, nem fogom a keresztnevén szólítani. Azért ennyi udvariasságot belém sulykolt apám.*
- Feladatkörök, követelmények? Hisz oké, táncos… de ennek is van több fajtája. A lányok biztonságára vonatkozó érdeklődésemre nem válaszoltál és ez döntő kérdés számomra, ahogy az is, hogy a vendégeitek póráza meddig ér. * Kortyoltam bele a teámba óvatosan, de már vissza is raktam a pultra.*
- Ó és majd el felejtettem… munkaruha… kitételek, elvárások, Ti biztosítjátok vagy hozzak magammal? * A hirdetés alig árult el valamit, így talán nem meglepő a kérdéseim. Ahány ház annyi szokás, a helyről meg még csak hírből sem hallottam. ~Apropó… kell keresnem egy edzőt vagy egy elég figyelemreméltó tudású illetőt, hogy ne puhuljak el.~ *

Testőrként megtanultam, hogyan a képességeimhez, lehetőségeimhez mérten a leghatékonyabb és az egyenességgel is mindaddig jól álltam, amíg nem személyes ügyeimről volt szó, vagy az itteni alkalmazottakról. Szerettem csúsztatni itt-ott, az Orfeummal kacsolatban viszont eddig nem láttam volna semmi értelmét, fölöslegesen pedig nem hordok szemetet a saját házam tájára.
- Sok helyen voltál - tettem egy aprócska észrevételt, de a miértje nem érdekelt. Se nyomozó se pszichológus nem vagyok, hogy mások múltjában vájkáljak, ez nem tiszteet vagy udvariasság, szimpla érdektelenség.
Egy pillanatra lehunytam a szemem és szép lassan kifújtam a levegőt.
- Utálom, ha mindent magyaráznom kell - közöltem színtelen hangon a halálozást illetően. - Rokon, barát, családtag elpatkolására értettem.
Tényleg rühelltem szájbarágni. Többek között ezért kerültem a mentorkodást is, bár Anne kivétel. Úgy tűnik vannak a dolgaim, berögződéseim meg egyebek és van külön Anne. Nagyon remélem, hogy már alszik.
Átvettem a névjegykártyát és vetettem rá egy futó pillantást, mielőtt a farzsebembe süllyesztettem volna. Nem volt okom feltételezni, hogy átver - már ami az adatait illeti -, majd ha gikszer lesz, akkor foglalkozom vele.
- Lehetsz biztonságiőr, flangáló-pincér, pultos, ruhatáros, kellékes, műsort is állíthatsz össze, ha beleunsz a táncba, megbízható vagy és váltalán. Meg persze ha alkalmas vagy. - Nem forgunk körhintaszerűen, mert azért az se jó, de senkit se betonozok le a helyére. - Ja, és elég a Corvin, a Mr. öregít.
Újabb korty narancslé. Öregít... jó vicc, ennek a nőnek is legalább az ükapja lehetnék, és mégis, Castorhoz képest egy tacskó vagyok. Vicces! Mondjuk nem szoktam az évekkel foglalkozni.
- Nézz csak oda! - böktem a fejemmel a színpad felé, ahol épp fűzőben meg combfixben táncolt három lány, miközben a '40-es éveket idéző zene szólt. - Majdnem mindent a szemnek, de több van a fantáziára bízva. Nem sztriptíz, a néző nem tapizhat. Inni,kikapcsolódni és valamit harapni jönnek be, de nem az aljanép. - Ha nem is volt mindenki rohadt tehetős, de a város szegényebbik fele nem tehette meg, hogy ide járjon. Aki olyan volt, az a kapun se jutott be. - Legyél kihívó, de ne közönséges, és akkor felőlem polkát is járhatsz nekik.
Ő ugyan nem tudta, de vérfarkasként gyönyörűen és gond nélkül lehetett érezni az emberek felől, hogy éppen mi tetszik nekik. A polkás megjegyzés pedig egyszerre vonatkozott arra, hogy különösebb megkötésem nincs ezen a téren, valamint hogy nem vagyok egy táncmester.
- Ja, és olyannak már nem adunk piát, aki kapatos, ha ezen elkezd pattogni, kitessékeljük. - Mint mondtam, ez nem kocsma, részegeskedni járjanak máshova. A magam kis antialkoholista mivoltom amúgyse csípi az ilyet. Az újabb kérdésnél végignéztem rajta, nem gusztálón, csak felmértem, már amennyire ültében tudtam. - Szerintem van neked való ruhánk, ha nincs, szerzünk. Szóval igen, mi biztosítjuk.
Megittam az italom maradékát.
- A helyet ki is lehet bérelni egy-egy összejövetelre, ilyenkor ha kérik, felár fejében a táncosokat is "megkapják". Ez semmi mást nem jelent, minthogy bónuszért parádéztok egyet pár pénzeszsáknak. De ott sincs tapi, amíg a táncosok sem akarnak szórakozni. - Az emberek meglepően hatékonyan képesek magukat moderálni, a biztonság kedvéért viszont a biztonságakat is munkába állítottam ilyenkor. Erről a banzájozók nem tudtak, így nem is fájhatott nekik.

*Ha nincs kérdés, akkor válasz sincs. Beszélek én „feleslegesen” épp eleget, de azt is tudom, hogy mikor kell hallgatni. Maximum nem érdekel. De most csak még a vállam sem vontam meg és a teám felé fordítottam a figyelmem. *
- Nekem sem a kedvencem, ha valaki ilyen… merev… * Vontam meg a vállaimat. Persze apámon kívül nem volt senkim, de ezt nem tudhatta. De akkor is… inkább keveredtem volna valami bajba. Vagy itt mindenki ilyen? Na de aztán már jött a találkozás első poénja. Én mint biztonsági őr. Meglepett és hitetlenkedő tekintetem a férfire szegeztem egy pillanatig.*
- Lehetőségek tárháza, bár a biztonságiőr eshetősége mulatató. * Na, hogy ezt hogy tette bele gőzöm sem volt. Úgy nézek Én ki, mint egy kiképzett nő? Azoknak többnyire se eleje se vége. Oké, rengeteget edzek, de attól még csak egy nő maradok. Így inkább csak egy egyszerű felsorolásnak vettem, ahova véletlen belekerült. A színpad felé fordultam és oldalra biccentett fejjel méregettem őket. A zene nem nyűgözött le, de hát nem is engem kell, a lányok meg csinosak.*
- Rendben Corvin. * A piás emberre nem válaszoltam. Ha oda kerül a sor, akkor Én szólok, a biztonságiak elintézik és kész is. Az, hogy részeget nem itatunk alapvető szabály még ott is, ahol nincsenek szabályok. A külön rendezvényeket egy kicsit kételkedve hallgattam, de az utolsó mondata, azért még ha nem is nyugtatott meg teljesen, de legalább egy mosolyt csalt az arcomra.*
- Minden világos és egyelőre nincs több kérdésem. Ha menet közben akad valami, kiderítem. Dobj hozzám egy árlistát aztán már nem is tartalak fel. * Fejemmel pedig a pult felé biccentettem, jelezve, hogy mire is gondoltam pontosan. Ha be kell ugranom senkinek sem tenne jót, ha percekig keresném az árjegyzékben, hogy mi mennyi. Jobb szeretem az ilyeneket memorizálni. Oké, nem fogom holnap estére bemagolni, de valamikor el kell kezdeni. *

Arra, hogy "merev" vagyok, finoman felhúztam a szemöldököm, de kommentárba már nem öltem energiát. Nem fogok élből piros-pacsizni egy vadidegennel, de még ismerőssel sem. Sose voltam egy barátkozó típus, ez van, ezt kell szeretni, kétlem, hogy valaha is megváltoznék.
- Csak a fegyvereidből gondoltam, hogy alkalmas lehetsz - mondtam kissé szórakozottan, aztán pörgesse magában, hogyan szúrhattam, ha egyszer ügyesen elrejtette őket szem elől. Én ezzel többet minden esetre magamtól nem törődtem.
Örültem, hogy eddig minden világos, szerettem gyorsan és eredményesen intézni a hivatalos dolgokat, már csak azért is, mert cseppet se fűlött hozzájuk a fogam. De aki nem szereti az ilyet, ne vezessen szórakozóhelyet, nemde? Na ugye!
- Pompás! - húztam egy látványosan művi mosolyra a szám, ami egy pillanattal később el is tűnt, és intettem a srácnak, hogy hozzon árlistát. Amint átadta a legújabb kolleginának, lecsúsztam a bárszékről. - Nos, ha nincs más, akkor örvendtem és holnap este találkozunk! - Végszóra a telefonom is rezegni kezdett, szóval ideje volt a távozás mezejére lépni. - Üdv nálunk! - intettem krokodilkönnyes búcsút.

//Ne haragudj, hogy ilyen rövidre zártam, ha van még esetleg valami, akkor természetesen folytathatjuk, ha nincs, akkor viszont köszöntem szépen az első játékod! //

*A felvont szemöldökére csak elmosolyodtam, hisz azt az érzetett kelltette, hogy talán félreértette a megjegyzésem. De hát istenem, nem lehet mindenki közvetlen pláne nem, ha épp főnökösdit játszik. Aztán ez majd később vagy olvad, vagy nem. De ez miért is érdekel engem? A válasza azonban annál jobban fel kelltette az érdeklődésem. Ha más nem arra, hogy ne fulladjak bele a teámba, amit jelenleg igen csak köhögve próbáltam helyes útra irányítani. Oké, ha leveszem a kabátom egy avatott szem észreveheti a pulcsim alatt. De ez nem történt meg, így meglepett, hogy kiszúrta. A meglepett reakcióm után meg már kár lett volna tagadni vagy elütni valamivel.*
- Jó szemed van. De nem hiszem, hogy az Én módszereim tetszenének neked, ha csak nem szeretsz vért takarítani. * Ó hát tisztában voltam én a képességeimmel. Egy megtermett majom ellen nem értem volna semmit a kezeimmel. Ha pedig máshoz nyúlok is csak egy biztosított; hogy vér fog folyni. Az, hogy az enyém vagy a másik félé… nos, a végeredményen nem változtat. *
- Kösz. * Feleltem a srácnak és csak beletettem a dossziémba, hogy egy helyen legyen minden.*
- Nem, nincs. Viszlát… * Oké, talán az első jó dolog ami történt, hogy elment. Na jó, csak azután, hogy van munkám. Holnap majd bejövök 1-2 órával korábban aztán felmérem, amit kell. A gond ott volt, hogy bár elment Corvin, de a kényelmetlen érzés még mindig nem múlt. Belül valamiért feszült voltam, amit eddig sikeresen elfojtottam. Igyekeztem meginni a teám nyugodtan és nem tudomást venni róla, de csak egy ideig sikerült. Hisz összerezzentem és igyekeztem minél gyorsabban fizetni és távozni. Nem tetszett ez az érzés… az egész hely olyan… a fene se tudja, majd hozzá szokok, biztos az ismeretlen környezet a ludas. *

// Nem, nincs más és semmi baj. Én is köszöntem a játékot is és a munkát is. ^^//

Evelyn Klyer

Idegen ez a város a számomra, még mindig. Amióta meghalt az apám, azóta különösen az. Minden ember idegesítő, aki csak szembe jön velem, a bárgyú vigyor az arcukon, meg egyszerűen hányingert keltő. Csak fintorgok ezekre a gesztusokra és megyek tovább. A mentős nadrágom van rajtam, nem volt kedvem a műszak után átöltözni, csak a pólót vettem át. Már az sem érdekel, hogyha valaki megszól az öltözékem miatt. Ugyanolyan ember vagyok, mint a többi, egy fárasztó műszak után beülve valahova lazítani, mielőtt hazamennék oda, ahol nem szívesen vagyok. Olyan üres a ház az apám nélkül, mintha kihalt volna a földön az élet. Egyszerűen utálok hazamenni, még akkor is, hogyha sürögnek-forognak körülöttem, amit a legjobban gyűlölök. Már csak az tartsa bennem a reményt, hogy még pár hónap és sikeresen elköltözhetek. Hiába a fizetés, hogyha a felét arra költöm, hogy egyek.
A nadrágom szárán világít a fényvisszaverő, amiből messziről ki lehet szúrni, hogy egészségügyi dolgozó vagyok. A mai napom eleve rosszul indult, mert megint egy olyan esettel találtam szemben magam, amire nincs magyarázat. Egy nő, kutyák esetleg farkasok által széttépve. Természetesen rajta se lehetett segíteni, így nem is értem, hogy miért minket hívnak ide elsőnek. Sóhajtva szálltam vissza az autóba, hogy a következő riasztást várjam. De hosszú órákon át semmi. Aztán mégis megszólalt a rádió. Az erdő szélére kell kivonulni, természetesen a város másik oldalán. Sziréna be és már száguldunk is az utakon. Be se kötöttem magam, mert az a legfontosabb, hogy élve találjuk meg őket, ha meg beragad a biztonsági öv, akkor idegbeteg leszek. Nos, megérkezve a helyszínre, kipattanok és a sérülthöz megyek. Megtapintom a pulzusát, még él, de nagyon gyenge. Ellátom a sérüléseit, valaki jól elbánhatott vele, majd a hordágyra pakoljuk a kollégával és már mehet is be a mentőautóba. A kórház felé menet, rádión jelentést teszek, hogy kire számíthatnak az orvosok. Szerencsére nincs életveszélyben. Megérkezve a kórházba, átadjuk a beteget és már kapjuk is a következő hívást. Hiába a nyugodt és csendes délelőttnek, a délután kész katasztrófa volt. Egyre több a sérült, ugyanolyan sérülésekkel, ami kezd kicsit gyanús lenni.
Ezek az emlékeim a mai napról, ahogy az utcán sétálok zsebre dugott kezekkel, hogy mielőtt megigyam a kávémat és az idegeimet újból lenyugtassam. Feszült vagyok, ami nem csoda egy ilyen nap után. Gondolataim egyfolytában apám körül forognak, hogy hasonló történt vele. Valami lehet az erdőben, ami áldozatokat szed. Még szerencse, hogy az aggódó és kétségbeesett rokonoknak, nem nekem kell közölnöm a hírt, hogy szerettük az út szélén meghalt. Pech…
Elérem a kívánt helyet, ahova épp készültem. Unottan markolok rá a kilincsre, nyomom le, majd lököm be az ajtót. Megjöttem, jelez az ajtó feletti kis harang szerkentyű. Mindenki felém fordítja a fejét, én viszont csak állok az ajtóban. Ennél jobb nincs, hogy a középpontba kerüljön az ember akarata ellenére. Sóhajtva ellépek, majd hagyom, hogy magam mögött becsukódjon az ajtó, ismét elérve a harangot, amit megint megkongat. De utálom ezt. Könnyed léptekkel vonulok a pult felé, ahol egy kedves mosollyal ellátott felszolgáló lány néz rám. Ettől a kedvességtől egyből hányingerem lesz. Álszent és megjátszott. Egy kávét kérek, az aprót a pultra csapom, majd felé tolom, mélyen belenézve a szemeibe. Borravalót nem szokásom adni, így is benne van az árban, arról nem is beszélve, hogy a fizetésem minden apró centjére szükségem van. Eltorzul az arca, látom a vonásain, nekem meg ez okoz örömet. Elveszem a kezem, ami alatt ott van a kiszámolt érmék, majd várom, hogy lefőzze a kávém. Kicsit már szomjazok arra, hogy egy fekete lecsússzon a torkomon. Talán még egyet fogok kérni, de ezt majd később. Egyelőre kapjam meg a mostanit.
Amint elém teszi a csészét, megfogom az alátéttel együtt, majd elindulok az egyik asztal felé. Egy cseppet sem érdekel az asztal közepén lévő „foglalt” tábla. Ha nekem úgy tetszik leülök oda, de most valahogy nem vágyok arra. Körbe nézek és egy jó eldugott részleget pillantok meg, amire most szükségem van. Legalább magamba fordulva tudok egy kicsit gondolkozni az eseményeken. Letéve a csészémet, felemelem és a számhoz rakva megborítom. Így utat nyer a fekete lötty a számba, amit kicsit ízlelgetve le is nyelek. Végig csúszik a torkomon, és rá kell jönnöm, hogy ez pocsék. Valami borzalmas, nem éri meg az árát. Fintorogva ugyan, de muszáj meginnom, ha már kifizettem. Talán több tejszínnel elviselhetőbb, de nincs kedvem felállni. Lusta vagyok, és fáradt, ezzel szemben még nyűgös is. Ahogy elnéztem a pultos, lehet direkt csinálta ilyenre, de az biztos, hogy ezt most a nyakába öntöm. Elnézem a csészében lévő tartalmat, majd megfogom a kanalat és kevergetni kezdem. Az örvénylő színezett vizet nézem, ahogy megtámasztom a szabadkezemmel a fejemet. Belemerülök ebbe, vagy csak kezdenek lecsukódni a szemeim? Teljesen elbambultam azt tudom, hiszen kemény napom volt.
Titkon az órámra pillantok, lassan elmúlik este 8. Még a család ébren van, így muszáj itt maradnom, hogy ne fussak össze velük. Tudom, hogyha haza osonnék és elzárkóznék a szobámban, nem zavarnának, de nem kockáztatok, hogy meglássanak. Nincs kedvem a bájcsevegéshez és ahhoz, hogy a húgom felvágjon mennyivel jobbak az eredményei, mint amilyenek az enyémek voltak. Felbosszant ez a tudat, hogy apám nem nézhette meg a diploma osztómat, nem csinálhattam vele közös képet és nem dicsekedhettem el azzal, hogy megvan a szakmám. Igazságtalan az élet. Ekkor veszem észre, hogy már nem is kevergetem a kávét, viszont az ujja begyeim egyre fehérebbek. Olyan bosszú jött át tudat alatt, hogy nem vettem észre, hogy ez kívülről is meglátszik. Kicsit lazítok rajta, majd hátradőlök és a körbe pillantok, ki merre van és mit csinál.

*Unalom, unalom, unalom… hogy én mennyire utálom a semmittevést. De mi mást is tehetnék? Balázs ma (csak ma?) nem jött el és utálom a bezártságot. A tehetetlenséget meg még inkább. Nah de volt valami, ami hiányzott… a munkahelyem. Ó de még mennyire. A tánc, az életem… egyszerűen most kilátástalan volt. Mintha évek teltek volna el, pedig csak pár nap. Na jó… én ezt nem bírom.*
- Leo… LEO!!! Segíts felöltözni. * Kiabáltam ki a férfinek, hogy én már bizony nem maradok itthon tovább. Elég, kész, végem. A beszólásai, a heccelései nem maradtak el. De istenem… ha ez kell, hogy végre felöltözzek, ám legyen.*
- Héé… ne merészelj rám combfixet adni, hallod? * Rúgtam felé egyet és ahogy rám került a barna, mini egybe ruhám már fel is álltam. Csizma is lábamon, szóval spuri. A tőreim, nos azok nem kellettek. Minek? Hisz nem tudom úgy sem használni. Dísznek is felesleges, tekintve, hogy amúgy sem látványosan rejtem el. Az már nem lenne rejtés. *
- Na menjünk… * Szóltam oda Duncan egyik emberének, akit kölcsönbe kaptam mint Testőrt. A nap minden percében velem volt. Ez a dolga, védjen meg, mikor én nem tudom.*
- Majd jövünk Édes… * Nyomtam egy puszit Leonard arcára és még mielőtt nagyon ellenkezett volna már mentem is a kocsihoz….

Az Orfeum előtt kiszállva engedtem – kivételesen – előre a biztonságis-t, aki mögött én léptem be. A kis ruhámban. Tekintetem körbe járta a helyet és már-már örömteli csillogás burjánzott barna íriszeimben. Szerettem itt lenni, hisz sokáig ezt az egy helyett nevezhettem volna az otthonomnak. Na de most nem dolgozni vagyok itt. Lábaim mégis otthonosan szállítottak el a pulthoz, ahol egyből fel is huppantam a székre.*
- Heyhó… Hiányoztam? * Kiabáltam oda a pultosnak, a csajt valahogy nem kedveltem, de nem is nekem kellett, a srácokkal sokkal jobban elvoltam. Amint megfordult a srác már széles vigyor terült szét az ajkaimon, hiába pislogott bambán.*
- Át ment rajtad egy úthenger?
- Ha átment volna, most boldog lennék… * Kacsintottam a másikra, aki vette a lapot, hogy az úthengert egy férfivel azonosítottam, és hát ki más, mint a kollegáim tudták, hogy aki hozzám ér az megfizet. Persze a biztonsági őr ott állt féloldalasan mellettem, mint aki karót nyelt. Nem egy szórakoztató társaság. *
- Mikor lejtesz nekünk ismét?
- Nem tudom… amíg ezek rajtam vannak nem. Aztán meg keresnem kell valakit, aki segít újra erősíti a karjaim. Addig meg nem tudok táncolni. Na de megyek megnézem a felhozatalt. Küldenél nekem egy kávét? * Kérdeztem vigyorogva, de nem is vártam választ, a kávét kapom. Szóval irány szemlézni. Semmi újdonság… kivéve az új lányt. A színpad előtt megálltam és kissé oldalra biccentett fejjel néztem a leányzót. Csinos… dehogy Corvin hova tette az eszét mikor felvette… na azt nem tudom, biztos a farkában volt már megint.
Tovább sétálva azonban nem találtam szabad helyet, csak egyetlen asztalnál, ami különösebben nem zavart, hogy ül ott egy sacc korombeli férfi. *
- Hali… Szabad? * Kérdeztem udvariasan, hisz ilyet is neveltek belém. Azonban a választ már nem vártam meg, csak leültem, miután kihúzta a gorilla a székem és be is tolta velem együtt. Lábaim keresztbe vetettem. Azonban mind a két karom a mellkasom előtt volt rögzítve, mind a kettő válltól alkar középig begipszelve. Hosszú barna hajam a derekamig ért, s most is csak lágyan omlott a hátamra, ami mögött bizony ott volt a férfi, akinek vigyáznia kellett rám.*
- Kössz Sebastian. * Szóltam oda a pincérnek, aki kihozta a kávém. Magas pohárban, szívószállal. Pedig nem is kértem, de na… a hely figyelmes, színvonalas… különben nem is melóztam volna itt. Amire egyébként még mindig nem lett volna szükségem. Szóval a kiesés sem fog földhöz verni. Ajkaim közé vettem a szívószálat és beleittam, vagyis szívtam a kávémba. Finom, mint mindig. De ennyi idő alatt az a minimum, hogy már tudják hogyan iszom a kávét. Viszont a velem szemben ülő srácnál valami nem volt rendben.*
- Minden rendben? Esetleg valami baj van? Különben meg a lányaink elől táncolnak és nem itt hátul eldugva. Ott is akad még szabad hely. * Mosolyodtam el halványan. A fogalmazásomból azonban kiderülhetett, hogy itt melózom. Az, hogy milyen körben már nem, de a másikra van bízva. Tekintetem azonban végig mérte a férfit, már amennyi látszódott belőle. Nem rossz… de sosem voltak az eseteim a tipikus szépfiúk… a sötétségre, a rejtélyre buktam mindig is. Ez a srác… maximum kikötözve… ahogy Duncan mondta eszköznek jó. Vagy még arra sem… *

Sivár az életem, ha jobban belegondolok és az egész napomra visszaemlékezek. Mintha csak most lett volna az a pillanat, hogy a város lakosai szép lassan meghalnak és megsérülnek. Az utcán csak az én cipőm kopog, egyetlen egy lelket sem látok, igaz, hogy már este van, és mintha mindenki félne ettől. Csendben az egész utca, talán a rosszabbikat választottam, de engem nem zavar, elvégre a csend és a nyugalom az, ami most kell nekem. Telefonom rezgése töri meg ezt a szép estét, amivel nem foglalkozok. Egy tippem van, hogy ilyenkor ki kereshet, az anyám, hogy este hazamegyek-e, csináljon-e nekem valamit. Nem kell, nem akarok vele beszélni, de még csak az étele sem kell. Mindössze csak apám kedvéért vagyok ebben a városban, különben már rég visszaköltöztem volna a szülőföldemre, apám hamvait is víve. Mert, hogy őt nem hagyom itt. Kiásatnám és elvinném koporsóval együtt. Morbid egy felfogás, de számomra fontos, hogy a közelemben legyen, még akkor is ha már halott. Mindig szeretném látogatni a sírját, hogyha bajom vagy problémám van és úgy elég nehéz, hogyha pár órás út választ el tőle. Reménytelen ez az egész helyzet, mindössze csak egy forró kávéra vágyok, hogy felkeljek addig, amíg nem mehetek haza. Hihetetlen, hogy már rég nagykorú vagyok, mégis úgy teszek, mintha félnék a családomtól. Pedig erről szó sincs, mindössze csak nincs kedvem jó pofizni. Az nem az én reszortom, mindegyik idegesít, és ha itt vagyok, kevesebb az esélye, hogy álmukban megölöm őket.
Elérem az utca végét, de mintha az örökké valóságig sétálnék. Semmi sem történik, szerencsére nem vagyok éjszakás, az olyan unalmas és lassan telik, mint a délelőtti műszak. Semmi esemény, ilyenkor még nem találják meg azokat, akiknek igazán szükségük van ránk, mert általában már a kutyákat ilyenkor nem viszik le sétáltatni. Már mindenki otthon van, eszi a finom vacsorát, majd a gyerekeket lefektetik. Mindenki hajnalban indul el, amikor még álmosak és csak délután, amikor hazafelé mennek, akkor veszik észre, azokat, akik talán reggel elmentek figyelmetlenül. Ezért is mozgalmas a délután. Ezt viszont el lehetne osztani, hogy az egész nap kicsit nyugodtabb legyen, hiszen a fele eset, akikhez kimegyünk már rég hallottak.
Elfordulok balra, ahol egy árnyék tűnik el a sikátorban. Félnem kéne? Nem fogok, hiszen apám nélkül, annyira sivár ez az élet, hogy akár maga az ördög is értem jöhetne. Sőt még örülnék is neki, hogyha magával vinne és újból találkozhatnék a szeretett apámmal. Nem hiszek a túlvilágban, csak arról van szó, hogy erős a kapocs köztünk még most is.
Egyenesen a bárba megyek, ahol nem túl kedvesen lerakom a pénzt a pultra, hogy megkapjam végre azt, amiért idejöttem. A kávé most éltet és nem cserélném el semmiért sem. Arra nem számítok, hogy ezzel a megnyilvánulással pocsék kávét kapok az árral ellenben. Csak akkor derül ki, amikor már az asztalnál ülök és a finom nedű helyett, valami mosogatólészerűséget iszok. Nem volt fair, de azt hiszem, hogy ez a nő nem fogja épségben megúszni a hazafele utat. Dühös és ideges leszek pillanatok alatt, de csak akkor sikerül megnyugodnom, mikor látom, hogy már kívülről is látszik ez rajtam. Majd megbosszulom.
Oldalra fordítom a fejemet, ahogy meghallok egy udvarias köszönést és kérdést. Mindjárt elhányom magam, de az kicsit segít az émelygő gyomromon, hogy meg se várja a válaszomat. Tetszik ez a fajta hozzáállás, viszont most idegesít a társasága. Ahogy kinéz… Menten összef*som a bokám. Hát, ilyen nincs. Először kuncogni kezdek, aztán egyre hangosabban nevetni, majd végül röhögök, folyik a könnyem, most ehhez a naphoz ez kellett.
- Ez nem igaz… Eltarolt egy fa? – Törlöm a könnyeimet a szemem sarkából. A hangom pimasz, ahogy a kérdésem sem szép. A viselkedésem meg egyszerűen nem helyén való, de engem ez mikor szokott érdekelni? Ez a merő kedvesség, valahogy el kell érnem, hogy máshogy beszéljen, mert ezektől a szavaktól felmérgesedek és akkor nem a pultos lány nyakába borítom a kávét, hanem a velem szemben ülővel. Egyből elkomorul az arcom, ahogy felhozza a baj szót. Miért ne lenne baj, mikor egyedül maradtam ebben a világban és senkihez sem tudok bizalommal fordulni? Kinézem belőle, hogy csak szórakozni akar velem, a hülyét járatja, azért, hogy utána majd rajtam röhögjön. Ebből nem adok.
- Van… Borzalmas a kávé, mintha a mosogatólét innám. Az egész nem éri meg az árát… - Mondom el valóban a problémámat, mert azt leszűrtem, hogy itt dolgozik és nem hittem volna, hogy maga a „főnök”, ide leül hozzám bájcsevegni. A lányokat illetően, viszont teljesen hidegen hagy. A szemeibe nézek, majd méregetni kezdem.
- Ha numerára vágynék, elkapnék valakit az utcán… Nem érdekelnek az itteni lányok. Mindössze egy kávéért ugrottam be, de ahogy belekóstoltam, megbántam. – Rántom meg a vállaimat, ittam már jobbat is. A panaszkönyvvel kéne élnem, de szerintem nem fog megcsappanni a látogatók száma, ha én innentől kezdve máshova járnék. Hiába élek itt pár éve valahogy, még nem igazán jártam körbe, hogy mi hol van. Túl sokat dolgozok, nincs időm arra, hogy szórakozóhelyet keressek, ahol jó a kávé. Sóhajtok egyet, majd félretolom a csészét.
- Nehogy azt hidd, hogy most bájcsevegésbe fogok veled kezdeni! – Tisztázom az elején, hogy én nem vagyok az a fajta szépfiú, aminek először látszok. Bunkó és tapló vagyok, most kivételesen az elviselhető fázisomban talált meg, de ez könnyen átbillenhet a másik szintre. Az, hogy mögötte áll egy kigyúrt alak, csak még izgalmasabbá teszi ezt a beszélgetést. Vajon fut vagy gurul? Szívesen megnézném, hogy melyikkel ér utol ez a macsó testőr.

*Lássuk be, vannak dolgok amikről az ember lánya nem tehet. Mint például az, hogy ha egy barom eltöri a karjait – és annak ellenére is, hiányolja és nem képes haragudni rá. - és nem képes megülni a hátsóján a négy fal között, mert egyszerűen nem az a fajta ember, aki a magányt részesíti előnyben. Ahogy azok sem, akik belesavanyodnak a hétköznapjaikba, elmerülve a keserűségükbe. S mind eközben elfelejtenek élni… Ha így nézném a világot, már öt éve meghaltam volna, eldobtam volna az életem. Mégis… ehelyett itt ülök, és ahogy a férfi nevetni kezd finoman, kérdőn szalad fel a szemöldököm a homlokomra, de ajkaimon mosoly lappang. Nem kell mondani, tudom jól, hogy min nevet. Megesik az ilyen, még ha reálisan kicsi is az esélye. De legalább nevet, még mindig jobb mint a savanyú képe, ami akkor volt, mikor ide ültem.*
- Szekrény, úthenger, fa… a végeredményen nem változtat. * Vontam meg… vagyis csak vontam volna meg a vállaim, ha épp tudnám mozgatni. De nem tudom, szóval ez lényegtelen is, azért az ösztönös mozdulatok megmaradtak és meg is fognak még egy ideig, míg nem szokom meg.*
- Citrom vagy épp felszarvaztak? * Kérdeztem az itt létének okára rá. Bár inkább a komor ábrázata miatt, mit sem azért mert újdonság volna, az, hogy férfiak vannak itt. Mindenki előítéletes, még jó magam is. Az, hogy senki nem ad neki hangot, csak a hangocskák a fejemben már más tészta. Viszont a kávéra felvonom ismét a szemöldököm. S van egy olyan érzésem, hogy csak is azért érzi pocséknak, mert ilyen napja van. Van úgy, hogy nincs sehogy és olyankor semmi sem jó az embernek. Na ilyenkor kell tenni magasról a világra. Esetemben pedig zongorázni. Na de mikor már a lányokra terelődik a szó, tekintetem kissé elkomorul és némi lenéző éllel biggyesztem le az ajkaim.*
- Igen, ott talán találnál is. Ugyanis ez nem egy sztriptíz bár és nem is egy bordély… Itt a lányokat maximum akkor vágod hanyatt, ha berúgsz és rájuk esel. Esetleg ha műszak után valaki rád fanyalodik… Esetleg a külsőd megtéveszti. * Nos, lássuk be valóban vannak könyelmű lányok köreinkben. DE! Corvin azonnali hatállyal penderítené ki. Ez nem bordély, a lányok nem vetkőznek. Táncolnak… de hát magyarázd el egy tuloknak a különbséget.*
- Én úgy nézek ki, mint aki arra vágyik? Hidd el Citrom… közel sem bírnád ki azt, amire én jelenleg vagy épp bármikor bánnék. De tapasztalatból tudom, hogy ez a bunkó, lekezelő viselkedés többnyire egy érzékeny belsőt rejt. Ostoba vagy ha azt hiszed, hogy így elbújhatsz, hogy így nem fog fájni… Nézz szembe magaddal. * Ahogy végeztem körbe tekintve, sötét íriszeim a pincért keresték és mivel inteni nem tudtam a srácnak, így bizony a hangom kellett használnom.*
- Sebi… * Szóltam oda a srácnak vigyorogva, hogy észrevegye én voltam a tettes. Mikor oda jött, csak intettem a ficsúr felé a fejemmel.*
- Megtennéd, hogy ide adod Citrom kávéját és bele rakod a szívószálam? * Amint ez megtörtént bele ittam a kávéba, és már húztam is el a szám.*
- Megtennéd, hogy kicseréled Citrom kávéját egy normálisra Seannel? Ja és derítsd ki, hogy kiszolgálta ki… természetesen az Ő számlájára. Ha gondja akadna ezzel, akkor küld ide vagy Corvinhoz. Szívesen elcsevegek vele. * Mikor elvitte a csészét és beleegyezőn bólintott, hogy meg lesz, csak vissza fordultam az asztalhoz és a saját kávém ittam. Utáltam, hogy nincs kezem. Vagyishogy használhatatlan.*
- Mindjárt lesz rendes kávéd… De néma gyereknek anyja se… Bár érdekelne, hogy mit tettél, hogy ez a büntetésed. * Ingattam meg a fejem, hisz ez nem szokás itt. Na de mindegy. Nem cseveg, csak morog… hát morogjon… mondtam már, hogy az erdőbe járok ki a farkasokhoz? Ja nem, de úgy is hülyének nézne, szóval nem mondom. De a morgás nincs ellenemre, én meg karmolok és harapok. Megesik.*

Unalmasan indult a napom, de ahogy visszagondolok, sok olyan esetem volt, amihez nem hiába vonultunk ki. Átelemzem a mai jó cselekedeteimet és mind a pozitív oszlopba jegyzem fel magamnak. Apu biztos, hogy büszke lenne rám. Annyira szeretném, hogy otthon egyszer ő várjon, de tudom, hogy ez nem fog bekövetkezni. Csak tudnám, hogy a rendőrség miért zárta le ennyivel az ügyet, mikor nem került elő a gyilkosa. Bosszant és mindvégig ökölbe szorult kézzel sétálok a kihaltnak tűnő utcarészen. Ha most valaki rám támadna, vagy hozzám szólna, lehet egy jobb egyenessel indítanék bemutatkozásom jeléül. Szerencsémre, vagy inkább az ők szerencséjükre, nem jön senki sem velem szemben, így biztos, hogy a friss levegő egy kicsit ki tudja szelőztetni az agyamat, mielőtt belépni a bárba, ahol nem vágyok másra csak egy csésze kávéra. Csak ez tartja bennem még a talpon és ébren maradás lehetőségét. Már érzem az orromban a fekete frissen lefőzött illatát, ami csak arra vár, hogy végre a gyomromban kössön ki és ezáltal a koffein a vérembe jutva ébren tartson.
Belép, kér, fizet, leül. Ezzel tudom az iménti cselekedetemet lakonikusan elmondani, hogyha valaki kérdezné. De senki sem teszi és addig járok jól, amíg egyedül élvezhetem ennek a remek löttynek az ízét. Mármint élvezném, ha nem lenne ennyire rossz íze. Fintorgok is egyet, talán ez miatt ül le elém egy nő, aki a cirkuszi porondon is megállná a helyét. Feldobta a sivár napomat, így jót röhögök rajta, mit sem törődve azzal, hogy megbántom ezzel az érzékeny lelkét, esetleg, hogy ez nem illendő. Soha sem voltam az illendőség mintaképe, most sem fogom elkezdeni, pláne nem azért, hogy itt marasztaljam. Egyfajta védekező cselekedet ez tőlem, de sajnos nem veszi magára, hogy elmenjen. Mindenesetre csak méregetni kezdem azt a mosolyt az arcán, amivel engem illet. Tehát keményebb dió, be kell vetnem magam, hogy minél előbb elhúzzon innen. Csak tudnám, hogy miért pont ideült mellém, talán az a felszolgáló tini szólt neki, hogy nem adtam borravalót. Hogy oda ne rohanjak, sokkal hasznosabb helye van most minden fillérnek, amit megkeresek, mint az, hogy egy ilyennek odaadjam, aki biztos, hogy óvszerre vagy alkoholra költi. Az ilyenek, akik még alig múltak el a nagykorúságuktól pár hónapra, csak ebben látják a menőt. Hányok az összes ilyentől, utána meg sírnak, ha kihasználják őket. Meg is érdemlik és most, hogy ezt a gyalázatos kávét is meg kellett kóstolnom, ezt is kívánom neki. Rosszmájú vagyok ilyen téren, hiszen egy rendesen dolgozó ember vagyok, aki egy kávét szeretett volna. Ennyire nehéz ezt teljesíteni?
Megrántom a vállamat, hogy mit mond. Egyáltalán nem érdekel, érdektelenül állok a téma és ez mellé a beszélgetés mellé. Tényleg azt hiszi, hogy izgat, hogy mi történt vele? Most a könnyek is megszáradtak már a szememben, amiket nem tudtam letörölni, így nem zavarnak a látásban, és már tiszták a képek. Lenézően nézek rá, ahogy felteszi a kérdést. Majd pont egy hisztis divára várok egy fárasztó nap után. Na persze. Egyből átfut a gondolat a fejemen, hogy egy frappáns beszólással illessem, de fáradt vagyok és nyűgös, mert nem kaptam meg azt, amit akartam.
- Felszarvaztak? Elvégre itt ülsz. – Döntöm oldalra egy picit a fejemet, ahogyan cinikus szavak elhagyják a számat. Valahogy most nem vagyok formában, valóban rám férne egy kis pihenés, mert reggel megint kelhetek fel a semmiért, hogy megint a mozgalmas délutánomra készüljek fel. Lefogom mondani az egész napos műszakokat és keresek egy másodállást. Legalább dupla fizetést kapnék és mozgalmasabb lenne minden percem. Az arcvonásának változásait nagyon is észreveszem és kezd tetszeni, hogy kihozom a sodrából. Tehát mégsem rozsdásodtam még be annyira, hogy egy ilyen beszólást elengedjen a füle mögött. Viszont, amit mond, arra csak sóhajtok egyet. Miért kéne nekem lányokat néznem? Anélkül is tudom élvezni a kávémat, sőt sokkal jobban, hogy nem előttem lépkednek ide-oda.
- Engem hidegen hagy, hogy milyen ez a hely vagy milyen nem. Én csak egy kávéra ültem be. Érted, csak egy KÁ-VÉ-RA. Nem érdekel, hogy az anorexiás lányok, hogyan lejtenek jobbra-balra. Ha ilyenre vágyok, akkor bekapcsolom a tv-t. – Kezd az agyamra menni, hogy nem érti meg, hogy miért is vagyok itt. Úgy látszik, hogy ide szimplán beülni fogyasztani nem lehet. Azért nyomatékosítom és szépen tagoltan elmondom, hogy miért is ülök itt hátul. Valóban nem érdekelnek a lányok, akikről úgy áradozik, mert sokkal fontosabb szükségletem van most jelenpillanatban. Legszívesebben a nyakába önteném ezt a fekete vizet, ami előttem van, de nem éri meg még azt sem. A külsőmre tett megjegyzését elengedem a fülem mellett, nem vagyok Hódító Nagy Sándor, aki minél több nőt akar maga alatt tudni egyetlen egy éjszaka alatt. Tudom a történelmi személy nem erről híres, mégis ez a metafora jutott eszembe. Azt gondolom, hogy úgysem tud a fejemben olvasni, így teljesen mindegy, hogy mivel hasonlítgatom össze magam. Mint láthatja valóban nem a hódítás és az ágyba csalás miatt vagyok itt, de lehet, hogy az agyát annyira elöntötte valami folyadék, hogy ezt nem tudja belátni. Megforgatom a szemeimet, hogy még mindig itt ül annak ellenére, hogy megerősített abban, hogy egyikünk sem akar bájcsevegni a másikkal.
- Remek, akkor elmehetsz pszichológusnak… De még ma! Nem érdekel, hogy mit gondolsz rólam, nem meghódítani akarlak, isten ments. Csak egy nyugodt estét, amíg elfogyasztom a kávémat. De ha ezt tudom, hogy itt zaklatják a fogyasztókat, akkor be sem teszem ide a lábamat. Szép kis hely… - Mérhetetlen nyugalom tölt el és így is viselkedek. Tapasztalataim alapján ez sokkal jobban dühíti az embereket, mint az ha felidegesítem magam, kiakadok és kiabálni kezdek. Viszont a lenéző hangomat a végére nem bírom palástolni. Végig nézek ezen a helyen, annyi szabad asztal van, csak tudnám, hogy miért pont engem pécézett ki. A hangja hallatára, visszafordítom a fejemet, és hagyom, hogy elvegye előlem a nagydarab állat a csészémet. Az elhúzott ajkak már egyből jobb kedvre derítenek. Csak rájött, hogy igazat mondtam és sz@r a kávé. Feljegyzem magamnak, hogy egy győzelem, de most már mehetne. A jelenléte is idegesít, nem hogy a beszéde. Nem lepődök meg, hogy kicserélteti, most már számomra bebizonyosodik, hogy itt valami főfejes. Mikor magunkra hagy a kis pincsi kutyája, a szemeibe nézek.
- Nem kell tenned itt az agyad! Nem fogom megköszönni, hogy intézkedsz, mert nem kértelek meg rá. Viszont így legalább te is megtudtad, hogy pocsék a kávé. Legközelebb másik helyet választok. Remélem oda már nem fogsz követni, hálás lennék… - Nem bírom ki, hogy ne szóljak be. El akarom üldözni, de mintha immunis lenne a szavaimra. Csak tudnám, hogy miért élvezi ezeket a sértéseket. Minél jobban próbálok bunkóbb lenni, de jelenleg az elviselhető szintemen vagyok, ami most balul sül el. Anyám hallatára összeszorul a kezem. Most szívesen behúznék neki, hogy hátradőljön a székkel, majd az asztalt is ráborítanám.
- Nekem nincs anyám! Viszont normális nevem van. Mindössze meg kéne tanítani itt a felszolgálókat, hogy a vendég az vendég… - Csattanok fel hirtelen, még egyszer a nevére veszi azt az embert, aki apámat a halálba kergette, esküszöm megfojtom, majd elásom a kukoricásba. Vérszemet kapok attól, ha a családomat emlegetik, mert egyedül érzem magam és nincs rájuk szükségem. Így sem tettek értem semmit, mindössze azt, hogy apám halott. Sosem bocsátom meg nekik, őket hibáztatom. Kezdem elveszteni a sulykot, talán ideje lenne mennem, de nincs hová. Ugyanis, haza még nem mehetek. Hátradőlök a székben és összefonom a karjaimat a mellkasom előtt. Gyanúsan és undorral a tekintetemben kezdem el méregetni az előttem magát nagyra tartó és intézkedő, minden lében kanál nőt.

*Nem mintha különösebben zavart volna a helyzet, de héló nem az a fajta vagyok aki fülét farkát behúzza csak azért mert valaki csúnyán néz. Ha ez a helyzet lenne, sok bajtól megkímélném magam és mindenki mást is. S naivnak sem mondhatnám magam, így még csak véletlen sem hittem, hogy valóban érdekli a dolog, vagyis az, hogy mi történt velem. De kérdés volt, arra pedig rossz szokásom válaszolni, még ha nem is teljesen. Ez van. Szerencsére a másik gondolataiba nem látok bele, különben már belehaltam volna a röhögésbe. Én mint egy hisztis díva… kac-kac… kilyukad a hasam. Külsőről ítélni sosem szerencsés. Bár tény, hogy az ilyen balfékek vannak pont a hasznomra. Külsőről ítél, aztán meg van nagy kopp mikor kiderül, hogy épp elmérték a dolgot. De persze akkor már vér folyik. Hmmm… megfontolandó Corvin ajánlata… a tudásom meg van hozzá, most már akár élvezhetem is. A lenéző arcjátéka sem érdekel… Ó hátha tudná, hogy mennyi ilyet kaptam már apám sznob társaságából, szimplán azért, mert a korcs lányaikkal nem voltam hajlandó shoppingolni meg köröm lakkozás közben bájcsevegni. Más dolgok érdekeltek… A visszakérdésre azonban egy vigyor terül el az ajkaimon, megmutatva a fogaim. *
- Ha felszarvaztak volna, nos… mondjuk úgy, hogy nem itt lennék. * Hanem épp az illető vérében fürdenék. Erről viszont csak sejtelmesen megvillanó íriszeim árulkodhatnak. Amit oda tesz ahova csak akar. Sosem vettem jó néven, ha megcsalnak. Bár mondjuk tény, hogy ehhez az kell, hogy valakivel együtt legyek. Nos… mondjuk úgy, hogy erre senkinek nincs meg a lehetősége. Meg ki akarna olyan nővel lenni, akihez nem lehet hozzá érni? Mázlimra senki, nem élek hímekkel és még mielőtt itt labda lesz, nőstényekkel sem. Viszont a másik még messze van attól, hogy kihozzon a sodromból. Ja igen, azt egyébként nem lehet. Vagyis… egyetlen esetben, de könyörgőm, nem véletlen van mellettem most valaki. Nyugodt, szótagolt szavakra csak felkacagok.*
- Ne röhögtess már Citrom… Emberekkel foglalkozom, mióta az eszemet tudom. Szerinted Te vagy az első, aki ilyen… hmmm… „hülye vagy húzz innen” stílusba csap át, azért hogy valaki magára hagyja? Nem… Viszont ha nem tetszik, hogy ide ültem… tudod hol jöttél be. * Rándult meg az ajkam széle. Mit bánom én, hogy mit csinál. Nem leszünk vele sem többen, sem kevesebben. Senki nem fog belehalni és a hely sem csődbe menni. Különben is, én felnem állok addig míg meg nem iszom a kávém és nem érzem azt, hogy itt az ideje haza mennem. Közben persze beleittam a kávémba és kezdtem unni a dolgot. Ami persze az arcomra is kiült.*
- Nem is néztem volna ki belőled, hogy megpróbálkoznál egy lehetetlen kihívással. * Nyaltam meg az ajkaim és szemeimben kihívás ült. Ami valószínűleg közel sem fogja érdekelni a másikat. De engem meghódítani? Könyörgöm… az a férfi még nem született meg. Vagyha mégis akkor nem találkoztam vele. Oké. Balázs érdekelt… de hogy nem hódított meg az is fix. Nem vagyok egy vár… A helyre tett megjegyzése… nos, hol nem szarom le? Akkor sem érdekelne egy megkeseredett ember véleménye ha az enyém volna. Na már pedig ha engem nem érdekel a dolog, akkor Corvint még annyira sem. NAjó… akkor érdekelné, hogy ha megint vért fakasztanék a vendégéből. De különösképpen nem hatja meg a pornép véleménye, még a fejeseké sem, csak szeret úgy csinálni. De ha épp őrjöngene sem érdekelne, arra ott vannak a biztonságiak. Az újabb szavaira csak a szemeim forgatom meg és alig bírom lenyelni a kuncogásom. Szórakoztató a másik viselkedése. De hogy minek erőlködik ennyire, na azt nem tudom. *
- Nem szorulok a köszönetedre. Nem azért tettem, mert rólad van szó, hanem azért mert jobban jár ha én teszem és nem a hely tulajdonosa. És nem teszek semmit… tudod, csak egy „anorexiás tyúk” vagyok itt, csak épp szabin. * Nem, nem vagyok fejes, semmi közöm a helyhez, azon kívül, hogy itt táncolok. Bár ha már itt tartunk, igazán feljebb léphetnék… de istenem, most mit tegyek, ha egyszer a tánc az életem? Nem hagynám ott holmi igazgatásért, bár a kettő nem zárja ki egymást… *
- Oda meg vissza lennél, ha egy magam fajta nő futna utánad… * Biggyesztettem le az ajkaim, de a mosoly az ott bujkált még mindig. Na igen, nem vagyok átlagos… bár tény, hogyha én követek valakit, az már nem él sokáig. Azt hiszem. Attól függ, hogy miért teszem. De közben megérkezik a kávéja a másiknak és Sebastian, aki egyébként a pincér és nem a karót nyelt gorilla aki még minidg ott van mögöttem ahogy eddig is, leteszi elé a kávét. Felém csak bólint, hogy minden rendben volt aztán már megy is a dolgára. Sean jó kávét csinál, ha ezzel is baja van, hát akkor tényleg nem itt a helye. *
- A felszolgálók munkaidőben pontosan tudják, hogy a vendég az vendég. De mint láthatod, nem vagyok műszakban és nem volt szabad asztal. De mint mondtam Citrom… ha nem tetszik valami, tudod hol jöttél be. Ne reménykedj abban, hogy innen elmegyek, de abban sem, hogy az ilyen megnyilvánulásaidtól majd összeszarom magam és bocsánatot rebegve húzok el. Nem abból a fából faragtak. De beszélgetni nem kötelező… * Mosolyodtam el halványan és a kávémmal foglalkoztam meg a vendégekkel. Nem érdekelt, hogy mi a kínja a másiknak. Továbbra is jó kedvem volt és mosolyogtam, az élet szép még akkor is ha nem látják mások. Mert gyökerek észre venni és elbújnak a saját kis önsajnálatukban. Nekem is volt ilyen időszakom. Tapasztalatból tudom, hogy ez a lehető legrosszabb. De én aztán már nem szóltam, ha csak nem volt mire. *

Kezdem megbánni, hogy betettem ide a lábamat, mert eddig úgy tudtam, hogy jó hely, de saját tapasztalataim alapján kezdem ezt egyre jobban megcáfolni. Biztos, hogy csak a kollégáim ugrattak, hogy jobban lehúzzanak, mint kéne. Máskor megfogadom a saját tanácsomat, és nem próbálok ki új helyet, pláne akkor nem, ha ilyen drága. A második balszerencsés itt létem, hogy egy nő ült be elém, ráadásul úgy, hogy nem is érdekelte az, hogy mit válaszolok. Kezdetben azt hittem, hogy könnyebb lesz innen elzavarni, de most valahogy már ebben is kételkedek. Megforgatom a szemeimet, könyörgök ennyire nehéz a férfi élet, hogy még egy ilyennek is ide kell keverednie. Nem elég, hogy fáradt vagyok, még le kell fárasztania. Sóhajtva pislogok az ajtó felé, hogy tényleg jobban járok, ha eltűnök innen. Úgy tudom, hogy egész jó kocsma van a következő utcában, oda talán nem jön utánam. Kezd az idegeimre menni, de a pókerarcot nagyon is jól elsajátítottam, ezért mi sem látszik abból, amit gondolok. Ha érdekelne a játék, már milliomos lennék, és itt sem lennék ebben a városban.
- Pedig mindketten jól jártunk volna… - Jegyzem meg bunkó hangnemben. Valóban az a célom, hogy végre magamra hagyjon, és egyre jobban kezdem megutálni ezt a helyet. Kifele menet lehet elkérem a panaszkönyvet és minden sérelmemet beleírom. Még ha a tulajdonost nem is érdekli az ellenőrző szerveket biztosan fogja. De ez már nem az én dolgom, igazából csak egy dolog foglalkoztat, hogy miért nem lehet csendben és békében meginni egy csésze kávét? Erre a kérdésemre még Isten sem tudna válaszolni, azaz érzésem. Ennyit beszélni… A végén ki fog hűlni a hasa, aztán vihetem be a kórházba, bár felőlem aztán itt is feldobhatja a talpát, legalább csönd lesz.
- Te tényleg ennyire hülye vagy, vagy csak megjátszod? Értem már… Kívül sötét, belül szőke. – Megforgatom a szavaimat, és tényleg már csak az foglalkoztat, hogy miért nem jut el az agyáig, hogy nem citrom a nevem. Körbenézek, hátha valaki int ennek a bugyuta libának és elmegy innen, de nem úgy néz ki, mintha itt tolonganának az ismerősök, akik vele akarnának beszélni. Mondjuk megértem őket, mert be nem áll a szája, ráadásul olyan hülyeségekkel fáraszt, hogy azt az agy kapacitásom most nem bírja elviselni. Ahogy visszafordulok felé, egyre jobban azt látom, hogy kezd hatni az elkergetési módszerem, már csak egy kevés kell és végre megint egyedül élvezhetem a feketém. A beszólásai már annyira gyengék, hogy fel sem bírom őket venni. Nem akarok lesüllyedni a szintjére.
- A lehetetlen kihívás egy halottat feltámasztani, nem a te meghódításod… Viszont ha már pofátlan mód leültél ide, befoghatnád a szádat. De ahogy elnézem a gorillád tudna neked adni valamit, amivel elfoglalhatnád magad, amíg megiszom a kávémat. – Pillantok oldalra az emberére, mennyivel csendben lenne, ha a száját másra használná, még fizetségnek is elfogadnák, merem állítani. Hosszú lesz az estém, ha továbbra is így folytatódik. Már kezdem érezni, hogy a szemeim egyre nehezebbek. Még ásítok is egyet, ami elé odateszem a kezemet. Untat, és ezt látványossá is teszem, hátha végre magába fordul és rájön, hogy mennyivel szebb az élet csendesen. Most meg kéne hatódnom, hogy itt dolgozik? Mert akkor kicsit elszámolta magát, mert baromira nem érdekel.
- Remek, akkor folytathatnád a szabadságod eltöltését máshol… Mondjuk a pultnál, ahol érdekel is valakit az, amit mondasz. – Rántom meg a vállaimat és biccentek a pult felé, ahol bizonyára az ismerősei vannak, ha már itt dolgozik. De ahogy végig néztem rajta, nem nagy szám, szóval nem tudom, hogy mire föl ez a nagyképűsége. Vehetne rólam példát, mert hidegen hagy a külső, de úgy látszik, hogy beszélgetőpartneremnek ez a legfontosabb. Akaratlanul is el kell röhögnöm magam arra, amit az imént hallok. Ennél jobb viccet nem hallottam, esküszöm ezt a szöveget ellopom.
- De kinyílt a csipád! Az a helyzet, hogy sokkal jobban odalennék annak, ha egy kuka követne, mint te. Tudod, az legalább csendben van. – Bárgyú vigyort varázsolok az arcomra, kiül az undor is, mert valóban jobban örülnék egy kuka társaságának, nem szól vissza, nincs eltelve magától és ha lerakják akkor ott marad. Lenézek a kávéra, ami elém került. Nos, amit azt illeti nem merem megkóstolni, ki tudja, hogy mi került bele, de biztos vagyok benne, hogy az előttem ülő hölgynek jól fog esni. Előre hajolva, rákönyökölök az asztalra, majd a poharat a mutató ujjammal eldöntöm, hogy a maradék folyadék, ami benne volt az ölébe boruljon.
- És Scott, Jégkirálynő… - Meg sem várom a reakciót, felállva megfogom a csészét, majd útközben megiszom és a pulton hagyom. Elég nekem ebből mára, túl sok volt, hogy még nyugodtan sem tudtam eltölteni egy kis időt. Egyenesen az ajtót célzom meg, majd kilépek, és megint jelez az ajtó feletti kis harang. Mindenkinek a szemét a hátamon érzem, de nem fordulok vissza. Önelégült fejjel lépek ki a csendes utcára, majd elindulok a kocsma felé, amit hallomásból tudok. Igazából, bármilyen hely jó, csak ne szóljon hozzám senki. Pedig ez nem túl nagy kérés, mégis elég nehéz az embereknek ezt felfognia. Mindenesetre, úgy hiszem, szereztem magamnak egy ellenséget, de nem lehetek mindenkivel jóban, sőt nem is akarok.

*Jobban? Talán… de azt majd én eldöntöm, hogy nekem mi a jó és mi a nem. Jelenleg tökéletesen jól érzem magam. Nem azért mert egy beképzelt, rosszmájú dög vagyok. Közelsem… Beteg? Talán meglehet. Vannak beteges dolgaim, de szórakoztató a másiknak ez a nagymennyiségű küzdése, hogy elpateroljon mindenkit maga mellől. Nos, milyen mázli, hogy szemben vagyok vele és nem mellette. Viszont a szavaira nem reagálok. Minek? Viszont mikor ismét megszólalt sziszegve szívtam be a levegőt, mint akinek tényleg fájt a megjegyzése. De barna tekintetem csak vidámon táncolt.*
- Ez gyenge volt. Még tőled is. * Ingattam meg a fejem. De különösképpen nem hatott meg. Sötét, szőke? Tök mindegy. Nem ismer és azt hiszem, hogy ezért van még egyben. Különben már nem lenne. Nem arról van szó… sosem hátráltam meg, és nem épp vagyok porcelánból, hogy összetörjek egy tahótól. Hanem tenyérbe mászó képe van… csak épp nem a szó pozitív értelmében. S mivel utálatra, gyűlölködésre nem pazarolok érzelmeket… azt hiszem vagy Ő vagy én, de hamar eljutnánk a fekete zsákig.
A megjegyzésére azonban Karót nyelt uraság is ránk kapja a tekintetét és vigyorogni kezd. Jó magam csak a szemeim forgatom. Ahham… Hát hogyne… *
- Lehet… kár hogy csak pár percig tartana. *Könnyen jött, hát könnyen is megy. A levesbe. De ez a megjegyzése volt az ékes bizonyítéka annak, hogy csak tippel a másik. Kurvának titulál… legyen. De épp eszű férfi nem merné még csak a kezembe sem adni a micsodáját. Hamar meg válna tőle az fix. S mind addig míg én tudom, hogy miként reagálok a testiségre, addig nem érdekel, hogy mások mit gondolnak. Igen, valóban mehetnék, de nem fogok. Hiányzik hát nekem egy Corvin? Nem, nagyon nem. Az hiányzik még, hogy kihasználja az alkalmat és most élcelődjön rajtam, mikor még csak megtorolni sem tudom. De hmm… sokkal fincsibb dolgokat is tudunk mi csinálni. *
- Hozzád méltó… szemét való bele. * Bólintottam rá a kukára. Ízlések és pofonok. Persze vannak nálam szebbek is, és én vagyok önmagam legnagyobb ellensége. Milyen kár, hogy magam nem tudom kinyírni… no mindegy. A lényeg, hogy szavaim ellenére közel sem vagyok megelégedve magammal, azonban nincs is kritikus önbizalom hiányom, hogy ezt sértésnek vegyem. Sokkal jobban fájt, mikor Balázs ellökte a kezem… még akkor is, ha jó oka volt rá. De azért figyelem, hogy mit csinál a másik… Ahham, mikor megbillenti a poharat már is egy lenéző mosoly bujkál az ajkaimon.*
- C-c-c… kössz a meleget CITROM… *Most komolyan azt hitte, hogy itt majd ugrálni fogok? Oké, a ruhámon és a combomon landolt a kávé, na és akkor most leszakad az ég? Nem. Viszont bár a nevét megjegyeztem, közel sem érdekelt. Ha ez lett volna a helyzet megkérdezem. Szóval nekem marad Citrom ha tetszik neki ha nem. Minden ugrálást mellőzve állok fel az asztaltól és sétálok a pulthoz.*
- A hátsót le kéne takarítani, Citrom barátunk csinált egy kis mocskot… Ha látod Samanthát szólni neki, hogy jöjjön be az öltözőbe segíteni? * Kértem meg Seant, aki csak összevont szemöldökkel mért végig.*
- Sam ma felszolgál… Corvin kinyírja, ha lóg…
- Csak 10 perc Sean… Corvinnal meg majd lejátszom Én. * Kacsintottam vidáman a férfire, aztán az öltözőbe vettem az irányt, ahol rövidesen megérkezett Sam és segített átöltözni… Ennyi volt a dolog… az este megy tovább.*

//Köszöntem a játékot. ^^ //

Most épp Quinn Harlow, 28 éves, hiphopos, első sorban életművész, vagyonos papa ivadéka... Kényelmes, nem ellenemre való szerep.
Ezzel a névvel tértem a városba és így a megfelelő iratokat hoztam magammal a Golden Wolfba. A pénztárcába az igazolványok, bőrkabát zsebébe a jogsi, tökéletesen fel lett építve az új imidzs, referenciákkal együtt, illetve erre a névre lett véve a ház. Nem egészen az én ízlésemnek való, de nincs a város szívében és ez a tulajdonsága pont kapóra jött. Úgyis meg kell húznom magam... legalább egy kicsit. Az alapjárat lekapcsolva, riasztó belőve, a slusszkulcs, pedig a nadrágzsebembe süllyesztve. A bérelt Chevyt magam mögött hagyva lépek be a bejáraton és lehúzom kezemről a vágott ujjú kesztyűket, majd a balomba tartva őket vetem bele magam a hely sajátos hangulatába. Csak egy kis felmérés, mielőtt a főnökasszonnyal megejtenénk a találkozót... Valójában nem a munka motivált az idejövetelben, de erről nem kell tudnia a nőnek, még fordulhat a kocka és ha kellőképp izgalmasnak ígérkeznek az elkövetkezendők... meglehet meggondolás nélkül viszem végig a megbeszélt interjút bájos modorommal. A karórámra pillantok, hogy ellenőrizzem az időt - még van kilenc percem, nincs okom a sietségre.
A bár felé tartok, hisz minden ott kezdődik... egy jó pohár aranyló gabonapárlattal, ami feloldja a nemlétező feszültségeket is az első minutumokban. Az asztalok között lassú cikkcakkban közlekedem, hogy bevegyem a messzebbről már kiszemelt széket, amikor egy öltönyös pingvin szolidan nekem tolja a székét. Csak finoman moccan meg szájam szeglete, ez nem elegendő ok vigyorom kiteljesedésére és felbosszantásomra se, a következő cselekedet sem okoz szórakozást, mondhatni tanító jellegű ajándékozásom, hogy párdont intve siklok el a háttámla mögött, miközben lépésre emelt lábának bokáját sajátommal húzom ki alóla. Távolabbi megfigyelőknek nem tűnhet többnél, mint egyszerű megpördülésnek, ahogy oldalsó irányba csavarom ki lábát egy gyors, erős mozdulattal, aminek következtébe megborul... egyensúlyát vesztve, pedig a szék után nyúl. Engem már nem tudna elérni.
Megfordulva egy pillanatra megállok, figyelmem reá szegezem.
- Legközelebb óvatosabban... vagy kösd be a cipőfűződ. - szívom meg a fogam, mímelve együttérzést a gunyoros szavak ellenére és noha vállaim megemelve rakom oldalra két kezem, jelezve ártatlanságom... sejtheti, nem a fűző az oka. Többre nem méltatom, torkom porzik, nyelvem mindjárt kiszárad. Hallok egy hangot, a szavak egyenest nekem vannak címezve, de mint az egércincogást - ignorálom. Hogy mit szervezkedik, kit hív vagy nem, nem érdekel, látványosan elesett, bárkivel megesik...
A székre felpattanva le is adom a rendelésem és Elionore Grehem kisasszony után érdeklődöm, nem-e vár már a kör alakú pult másik oldalán esetleg... A kabátot lekanyarítom eztán vállaimról. Egyszerű fehér inget vettem fel, kicsit hivatalosra véve a formát, ujjait könyékig feltűrtem. Semmi extravagáns látványosság nem figyelhető meg, csak a miniketyere a csuklómon, egy vékony ezüstlánc a nyakamba, kereszttel a végén... 
Jha` igen, Quinn Harlow vallásos, a megszokott álszentséggel, akár a legtöbb igaz hitű is manapság...

*Egy átlagos este, a lányok már táncolnak, a pincérek a helyükön és teszik a dolgukat. Én magam pedig... az élet nagy kérdésein elmélkedem? A frászt... csak épp nehéz kézben tartani mindent, úgy, hogy közben az ember magánélete nincs rendben. Így viszont fent voltam az egyik VIP páholyban amit ma befoglaltam magamnak, tekintve, hogy az irodám még nincs kész. A korlátnál álltam és kényelmesen könyökölve, verte a lábam az ütemet, s nézelődtem lefelé, miközben épp a Mc Driveból hozatott - mire jó, egy két kezes-lábas - fagyimat ettem. Interjú lesz nem is olyan sokára. De ez a kis élősködő bennem édességért kiáltott és bár szívem az nincs, de elég önző vagyok ahhoz, hogy inkább adjak neki némi édességet és ne én szenvedjek ilyenért. Ja, hogy milyen élősködő? Hát az a helyzet, hogy voltam olyan balszerencsés, hogy egyetlen légyottból gyereket várok. Bár, még nem tudom, hogy mit kezdek vele, de nem bántam meg, amit az is mutat, hogy ajkaimon egy már boldognak mondható vigyorral szemlélődöm. Fenekemig érő barna hajam, a maga természetes hullámaival omlott a hátamra, nah de a mosolyom nem volt hosszú életű, ahogy fentről szemléltem az eseményeket. Egy lemondó sóhajjal vettem tudomásul, hogy ennyit a vacsorámról. A kezemben a fagyimmal indultam meg lefelé a páholyból miután biccentettem a fejemmel, hogy segítsenek az úrnak. Igazából, ha épp nem eszek és nem nekem kéne elsimítani még jót is nevettem volna rajta.
Nem nőttem valami túl magasra a magam 170 centijével, de lássuk be, hogy a csizmám kicsit dobott rajtam. Mert bizony már mondták, hogy én magassarkúval jöttem a világra. Igazából, van benne valami, még nem volt olyan helyzet, ahol hátránynak éltem volna meg. Ajkaimon egy műmosoly az öreg felé, ahogy oda értem.*
- Szép estét Uram. Sajnálom ami történt, de míg pihen... Nem, Corvin úr nincs bent és nem is lesz a napokban. Igen, a helyettese vagyok. Igen, láttam, hogy megbotlott. Természetesen. * Kissé dühös lépteim a pulthoz vezettek, megállva a srác mellett és kapott egy csúnya pillantást. Ami pedig az öltözékem illeti... lezseren voltam, mint mindig. Semmi kedvem nem volt nagydobra verni, hogy már az ötödik hónapban járok lassan. *
- Sebi, megtennéd, hogy...
- Nyugi kislány... Téged keres.
- Attól még kivihetsz egy akármicsodát az úrnak. Nem tudom mit ivott... old meg légyszi, ma nincs hangulatom a házsártos öregekhez és az nem jó... * Ingattam meg a fejem finoman és nem kellett magyaráznom, hogy miért baj. Sebi is ugyanúgy melózott az nap, mint én, mikor az egyik kedves vendég keze az asztalba lett építve merő véletlenségből általam, egy pengével. Ami a pengéimet érinti, még mindig nem jártam nélkülük. Annyi, hogy csak a csizmámban volt kettő. A csukló szíjaim a pengével egyetemben az öltözőben voltak. Jah, nő létemre pengékkel járok. Megesik. De amint Sebastian távozott a srácra néztem.*
- Mondanám, hogy szép mutatvány... de jelenleg nem tudom értékelni. Mindenesetre ügyes. * Persze úgy helyezkedtem, hogy még véletlen se érhessek a másikhoz, vagy épp bárki máshoz. Nem szerettem, ha hozzám érnek és ami azt illeti, haraptam is érte. De ez itt már nem újdonság.*
- Szóval van röpke öt perced, hogy eláruld miért keresel és azt is, hogy mire volt jó utána dolgom van. Ja és megígérd, hogy legközelebb kint szedsz szét valakit ha csípi a szemed. De kérek egy VIP jegyet, az első sorba ebben az esetben is. * Egy halvány, de őszinte mosolyt dobtam a másik felé és miközben beszéltem felmértem a másikat. Testtartás, alkat, tekintet, mozdulatok... mindent. Hát na... ha kicsit vérmesebb lennék mehetnék bérgyilkosnak is. De nem, elég sokat mozogtam olyan közegben, olyan emberrel, ahol meg kellett védeni magam. Szóval a testbeszéd mindent elárul, azt is, ha van nála fegyver, legyen az bármilyen természetes én pedig figyeltem. Ezért vagyok még életben. Többek között. De csak folytattam a fagyim eszegetését, öt perc múlva interjúm lesz. Szóval azt hiszem, addigra végeznem kéne. Sőt... meg is kéne emberelnem magam, hogy egy vad idegennel kezet fogjak. Corvin azt mondta, hogy abba még nem halt bele senki és legalább olyankor viselkedhetnék úgy, mint egy normális ember, nő. Hát kapja be... Barna szemeim kíváncsian tekintett a másik felé, és nem foglalkoztam azzal, hogy mit csinál az öreg. Sebi ügyes fiú, megoldja. Ha más nem elviszi a lányokhoz... azzal mindenkit lelehet kenyerezni 40-en túl.*

Hallom a mögöttem zajló felháborodást, az azt követő nyugtatást és valahol elgondolkodtat miért keresik a szórakoztatóiparban oly` sokak az idióták kegyeit... a pénz nagy úr, komoly mozgatórugó, mégis fárasztó ez a fajta sepregetés a ház körül. Csak egy megjátszott elnézést kérő pillantást vetek a napcserzett bőrű nő felé, kékeim, pedig ártatlanságról árulkodnak a rövid élű félmosollyal karöltve - saját megvallásom szerint igazán nem tettem semmi rosszat, csak törlesztettem a magam módján. Hogy is van... ha megdobnak kővel, dobj vissza erősebben?
A kikapott whisky poharának peremén nyugtatom ujjaimat és meg-megdobbantom őket a bent játszott zene ritmusára, nem veszem komolyan a műprédikációt, lényegében, mintha mi sem történt volna. Csak fél füllel hallgatózom a zene hangerejének függvényében, mennyit is csíphetek el a „szomszédban” lévő nő szavaiból, akiről kiderül, hogy pont az, akit kerestem... Lám, nem átallom egy gyors szemrevételezés alá venni, tetőtől talpig, mindössze pár másodpercben és ebben még nincs is semmi tolakodó... egészséges kíváncsiság, ami bárkitől kitelik. Egyelőre beérem vele és amikor hozzám intézi beszédét félig oldalt fordulok - fő a szemkontaktus. Könyökömet megtámasztom a pulton, a poharat a térdemre fektetem és arcomon óhatatlanul jelenik meg az elismerést hallva egy szélesebb mosoly... már-már reflexszerűen.
- Kár, egy mosolyt megért volna. - jegyzem meg, mielőtt felemelném az italom és enyhén megemelve belekóstolnék a jéggel tálalt lőrébe. Az íze egész jó, nem is vártam kevesebbet a helyi kínálatból. A perem felett átnézve hallgatom a nőt, miközben újabb korty gurul le a torkomon, az üvegalj halkan koppan a pulton. Nocsak, nem tudja, hogy velem volt megbeszélve a találkozó...? Ellenkező esetben nem hinném öt percnyi idővel hosszítaná meg a „magyarázkodást”, elvégre... munkaerőre mindig szükség van. Apró infó, mégse kerüli el a figyelmem, ahogyan az alapos vizslatás sem.
- Hát akkor szép sorban... Ha minden igaz Elionore Grehemhez van szerencsém, a hely jelenlegi vezetőjéhöz. - ugyan nincs kétségem már kiléte felől... - Logikusan vele kell beszélnem, mint munkakereső... - hagyom nyitva a mondat végét, csak egy gyors kiegészítést teszek még hozzá. - Egy interjú keretein belül, ami... - nézek az órámra. - hamarosan kezdetét kell vegye a megbeszéltek szerint, persze, ha öt percesre kell számítsak az merőben más. - nyúlok kezemmel a pohárért, ne olvadjon fel benne a jég és vizezze fel. - S, hogy mire volt jó? Mi, hogy rangjához méltó magasságból szemlélte egy ideig a termet? - kezdek bele elgondolkodón. - Nevezzük köszönetnyilvánításnak a figyelmességéért cserébe. - se puszi, se pá, de legjobban a bocsánatkérés része van hiányolva. - A VIP jegyek ára, pedig borsos, de azt hiszem meg tudunk egyezni benne... főként, hogy a kinti helyszín fel van ajánlva, amit nem lehet visszautasítani. - felér egy ígérettel a táncba hívás. Máris jobb, hogy odavarázsolódott a cinkos görbület a sötét ajkakra... túl sok komoly emberbe botlok manapság, akik nem értékelik a vicceket. Kár értük.
- ...és mivel én tudom, hogy kivel van dolgom, hadd mutatkozzam be rendesen is. - bizonyára körvonalazódott már fejében kilétem. - Quinn Harlow, igazán örvendek! - bújik meg elismerő él mély altomban és nyújtom a kezem is, nadrágomba törölve a pohár falán lecsapódott párát. Mi fene... így illik.

- Ó egy mosolyért nem kell felborítani a hely nyugalmát, elég ha szólsz. Nem vagyok egy gyász huszár.* Vigyorodtam el halványan megingatva a fejem, de aztán már sietősre vettem a figurát, lévén, hogy dolgom van. Jah, a munka átka, hogy olykor dolgozni is kell. De amint egy szuszra feltettem a kérdéseim, persze észre vettem a mosolyt, de hát istenem ezen nem fogok fent akadni az elismerés mindenkinek jól esik. Még nekem is, bár elég cinikusan kezelem őket.
A megállapítására bólintottam, ami a nevem és munkám illeti. Azt csinálom... nah tessék, ott hagytam a színpadot azért, hogy idegenekkel bájologjak. Hajm... alig várom már, hogy február legyen és visszamászhassak táncolni.De most csak a másikra figyeltem továbbra is és nassoltam. Hát nem illik egy üzletvezetőhöz, de lássuk be, az éhség nagy úr. Múltkor Corvinnal való megbeszélésen épp Gyrostálat ettem. Viszont a kanál megállt a számban, mikor kiderült, hogy ez a fazon az, akit várok. Szóval... ennyit arról, hogy normális ember benyomását kéne keltenem és egy üzletasszonyét. Amúgy sem menne, de így meg már mindegy, szóval nyugodtan fagyizok tovább. Nem fogok itt kapkodni, hogy jaj istenem most mi lesz... Mi lenne? Semmi. Viszont a mire volt jó válaszára igyekszem elfojtani a kuncogásom. Lehet, hogy azért a lovat nem kéne adnom alá, mert Corvin kitekeri azt a csinos nyakamat. Najó... alig várom, hogy ilyesmivel megpróbálkozzon szó szerint és szét rúghassam a hátsóját. Kissé túlteng bennem az agresszivitás. Megesik. Viszont amikor a kezét nyújtja felém valahol mélyen lesápadok és csak pislogok a kézre. Najó, ha már úgy is elcsesztem a hivatalos üzletvezető jellemem, akkor ez még belefér.*
- Én is Örvendek Quinn. De ha elfogadom a kezed, már nem lesz ilyen hmm... meghitt a találkozás hanem átcsap valami másba. * Ingattam meg a fejem és bár próbáltam elviccelni a dolgot a helyzet iróniájával, nem fogadtam el a kezét és nem azért mert én volnék a felső tízezer közül az sznob, aki nem ereszkedik le. Hanem mert ahogy hozzám ér, azzal a lendülettel ösztönösen próbálnám leszerelni a másikat. Az meg nem kell senkinek.*
- A találkozás, meg nyilván nem öt perc lesz de mondjuk úgy, hogy nem számítottam arra, hogy Te vagy az. * Ha eddig nem magáztam, nem most fogok átcsapni abba, mintha egy teljesen másik emberrel beszélnék. Különben is, ha tetszik neki a munka és vállalja, akkor bizonyára ezzel az oldalammal fog találkozni és nekem aztán ne reklamáljon senki, hogy nem ezt kapta a felvételin.*
- A magasság valóban jó volt... de mondjuk úgy, hogy nem veszik jó néven ha hmm... ennyire nyilvánvalóvá teszik. A legtöbb ide járó ember fejes és Corvin meg azt nem veszi jó néven, ha épp ezek a fejesek háborognak és panaszkodnak. Szóval talán nem kéne ilyen nyilvánvalóan megmutatni a véleményed, még akkor sem, ha egyet kell értenem ezzel. * Vontam meg a vállaim. Ha mindenkinek megmondanám, hogy mit gondolok, nem lenne vendégünk, azaz Corvin csődbe menne... De milyen jó neki, hogy nem kell ezt elviselnie. Mázlista barom, hogy itt vagyok neki és még vigyorogva a szemembe is vágja, hogy örül ennek. *
- A VIP jegyek árát meg szerintem lemeccselhetjük, bár tény, hogy nem vág a földhöz, ha ki kell fizetni. Persze... ha egyből megtenném. Az unalmas lenne. S ha biztos lennék abban, hogy nem csak a lábtechnikád ügyes... akkor talán mást is felajánlanék, mint a kinti placcot... * Szavaim kétértelműek. De nem azért, mert épp oda meg vissza vagyok a másiktól vagy bármi olyan szándékom lenne. Foglalt vagyok és mivel nem szeretem ha hozzám érnek, evidens, hogy hűséges is, bár ezt a srác nem tudja. Teljesen más volt a dolog mögött. Többek között az, hogy lássam, hogyan reagál némi kihívásra.*
- A munka pedig... Nyolctól vagyunk nyitva általában olyan éjjel kettőig, ha nincs valami különösebb dolog a háttérben. Keresünk félszolgálókat, de azt hiszem, hogy azt dobjuk, ahogy a pultost is, lévén, hogy többször hallanád azt, hogy; "Ideje volt" mint azt, hogy "köszönöm". Ahol nem kell érintkezned közvetlen a vendégekkel, az a színpad... mint táncos. A műsorokat én magam állítom össze délután a próbákon, és többnyire én is felelek azért, hogy minden rendbe legyen ott is. Után képzésre persze mindig van lehetőség, ha esetleg nem tudsz de szeretnéd megpróbálni. Azt is én magam tartom, mint tánctanár. Illetve a biztonságiak között is csak akkor kell érintkezni az emberekkel, ha épp gond van. De figyelmet, türelmet és állóképességet igényel. No meg, némi tapasztalatot. Fegyverekkel és önvédelemmel hogy állsz? Ja igen, és melyik érdekel? * Nagy vonalakban azok a részlegek ahova embert keresünk, amint megtudom, hogy melyikkel szimpatizál azt fogom kifejteni. Sebi közben visszaér és kérek egy kávét, no meg az energia italom hozzá mert ez a kettő együtt jó. Ja igen, a srác is kap még egy olyat amit iszik és miután ez megvan, csak egyszerűen megfogom a bögrém - mert hát külön bejáratos bögrém van. Kell csésze a fenének -, és a srácra nézek.*
- Menjünk kicsit odébb... gondolom elbírod a poharad. * Vigyorogtam rá és ha velem tartott akkor egyenesen visszamentem - véletlen sem hagyva, hogy a másik a hátam mögé kerüljön - a befoglalt VIP páholyba, ahonnan jöttem. A férfit hellyel kínáltam miközben én magam lepakoltam az asztalra és helyett foglaltam. Kicsit sem elegánsan, kissé féloldalasan, hogy a másik szemeibe tudjak nézni és kényelmesebb körülmények között folytassuk azt az interjú szerűt, ami már lássuk be, eléggé elfuserált, de annyi baj legyen. *

Nem-e? Jó hallani, főként mint leendőbeli főnökről...
- Feljegyzem a praktikát legközelebb ehhez nyúljak. - emelem mutatóujjam a halántékomhoz, jelezve hol lelhető az a bizonyos „jegyzetfüzet”, ahová az információk kerülnek... akárcsak Elionor esetében a lassú tempóban felölt szavak, amik nagy ímmel s ámmal magyarázzák meg ittlétem okát. Valahol hasonlít mindez az igazságszolgáltatás rendszeréhez, amikor a pénz beszél és a görény kisétál a végén - a helyzeti irónia szórakoztat és nem csak ez. Nem mutatom jelét, hogy a megakasztott fagylaltfogyasztás tulajdonképpen mulattat... a meglepetés ereje, ezt szokták mondani? Preferált módszerek egyike, ami úgy néz ki nem ismeretlen a nő számára sem. Nincs bennem gyanakvás, sokkal inkább furcsállást vált ki a tartott kezem diplomatikus elutasítása. Nem csak hivatalos formulaként van számon tartva, de nem fogok ezen egy elnyűtt másodpercnél tovább gondolkodni, a cselekmény gördítése prioritást élvez ehhez az apró-cseprő dologhoz képest.
- Mondhatnék ellent? - vagy másként feltéve a kérdést: ráerőszakolhatnám a kézfogás ősi rítusát...? Megtehetném, más körülmények között, hisz józan eszem a helyén van és a határokat előbb jobb szeretem mindig kipuhatolózni, csak idővel tolni ki. Kezem térdemre rakom, miközben a pohárból újabb korty tűnik el, miről első sorban a moccanó ádámcsutka árulkodik...
- Igaz, mindig elfelejtem: a kutya ugat. - kár, hogy vannak szituációk, amikor nem lehet értékelni a vélemény felvállalását... az egyik legnagyobb kihívás mégis ezekben leledzik, pengeélen táncolva, szatén csomagolásban juttatni el hozzá - talán fel se fogja. - Minden esetre nevezzük ezt első és utolsó alkalomnak, cserkészbecsszóra. - szorítom össze mutató- s középsőujjam, ahogy dobogóm fölé helyezem eskütételhez méltón és noha komolytalannak tűnik a visszafogottabb, ám sokat sejtető vigyorral az ígéret... mégsem tartozom az ostobák kategóriájába, hogy levegőbe beszélésnek vehesse Eli. Meglehet ennyiből is kapisgálja már: nem több ez, mint egyszerű játszadozás... elvégre unalmas lenne nélküle az élet, siralmas.
Lapossá válik tekintetem az ambivalens elejtésre, mint ki valamit fontolgat a fejében... nem is tagadnám, ha kérdezné sem.
- Példának okáért egy színpadot...? - nem nehéz kikövetkeztetnem és annak ellenére, hogy az első értelmezésben a félreérthetőséget habozás nélkül megragadtam gondolatban, az élelmesebb visszakérdezésnél maradtam. Legurítom a whisky maradékát is, szám széléről nyelvsepréssel tűntetem el a fenn ragadt cseppet, mielőtt folytatnám.
- Persze, ha másra gondoltál... - lóg legott a levegőben a frázis vége és mondanom sem kell mire gondolok, visszadobtam a labdát, amivel azt kezd a nő, amit szeretne. Kétségtelenül élvezet számomra az efféle évődés, persze ez sem a végtelenségig űzhető hobbyk között van.
Áttérve az interjúkérés okára, a tánctanár kilétére... újból végigmérem, mintegy ellenőrzésképpen Elionort, figyelembe véve a változót.
- Utánképzésre talán nem lesz szükségem az előadások során, de persze függ ez a tánc fajtájától... - akad egy-kettő, ami nem lett bevéve annó az edzéstervbe... ezzel azonban meg is adtam a válaszom, amit kifejtek röviden kifejtek biztos, ami biztos alapon. - Első sorban tehát a táncos érdekelne, mint szerepkör. Fogd-megnek nem lennék annyira jó, kár tagadnom. - a leállás nem erősségem, míg az adrenalin szintem nem mond ellent az izmokban fel-felsajduló fájdalomnak. - ...mégha nem is kell a már meglévő biztonságiaknak aggódniuk az épségemért, ha úgy hozza a helyzet. Vannak biztos leszerelő technikáim. - kizárólagos önvédelem... kevésbé szívesen alkalmazom másokért, de az elsődleges ok ennél egyszerűbb: nem vagyok kétajtós szekrény. Érkezik meg ekkor a nő által kirendelt trió, az újra töltött pohár. A kabátot és a kesztyűt balomba véve állok két lábra, hogy semmit sem feledve itt kövessem a főnökasszonyt...
- Jóhogy. - darálom egybe kedvtelt fújtatással, ami mintha önmagában tenné fel a kérdést: „úgy nézek ki, mint aki nem...?” Mellé szegődve vezettem el tekintetem a helyre, nem volt még alkalmam igazán körbelesni, apró részletekben ismerkedem meg vele, de a figyelemszeleteket Eli falatozgathatja a kávé mellé. Otthonosan dobtam le magam a felkínált helyre, lábam a térdemre fektetve lazán, míg a holmijaim a karfára kerültek.
- Szóval te vagy a koreográfus... hány táncossal rendelkezik most a gárda? - Kuka a Hófehérkében szerepel, az engem foglalkoztatott kérdés ilyképp hamar átröppen asztaltársamhoz. Ez már úgysem az a tipikus állásinterjú.