Csak remélni mertem, hogy nem fogja a képembe vágni a kis fecnit, amit igyekeztem a lehető legnyugodtabban átadni neki, noha nem mondom, hogy nem remegett meg a kezem félúton. De reményeim szerint nem látta. - Is.. Főként Tuning, de a javításukkal is foglalkozom. - aztán rájöttem, hogy ennyi információ pont elegendő lesz. Semmi értelme lefárasztanom a miként, és hogyan alakult így, és mennyire értek hozzá szövegekkel. Jelenleg még nem volt ennek helye kettőnk között, és amúgy sem éreztem, hogy annyira érdekelné, amennyire tágan eltudnám neki mesélni. A megjegyzésére legszívesebben morrantam volna egyet, de jogos volt. Ha nem vagyok kívánatos, akár még megeshet az is, hogy Dustin ellenes riasztóval keríti körbe az épületet. Beleférne. De nem ilyennek ismerem, az ércessége pedig jelen esetben helyénvaló. Ennél sokkal nagyobb pofonokat is érdemelnék tőle... Nem szóltam semmit végül, csak száj húzva néztem rá, jelezvén, hogy értem én a dolgokat. Ez nem azt jelenti, hogy nem szabad jönnöm, csak időt kell neki hagynom. És így is fogok tenni. Legalábbis igyekszem minden tőlem telhetőt megtenni, hogy ne essek bele a késztetés alkotta káoszba, és becsavarodva vonszoljam el magam idáig, egy hűvös estén... Áhh, csak leégetném magam. Várnom kell, és várni is fogok... Ameddig szükségét érzi. Csak ezt az átok szaggatta bizonytalanságot ne érezném... Nem túl jó érzés... Ideje volt elköszönnöm, bár néhány másodpercig bennrekedtek a szavak... Mintha mondani akart volna valamit, de tudtam, hogy feleslegesen várok én magam is többre. Mélyebbet sóhajtva pillantottam vissza rá az ajtóból, aminek kilincsére már fagyosan rákígyóztak ujjaim. - Viszlát... José. - szívesen hívnám úgy ahogy régen, de mikor az előbb is kiszaladt a számon, azt hittem menten szörnyet halok. Még nincs itt az ideje, és nem siettethetek semmit! Most pedig mennem kell... Halkan húztam be magam után az ajtót, ezernyi gondolattal vergődve önmagamba, sietve fordulva ki az utcára, hogy a következő sarkon már csak a talaj felvert pora maradjon utánam.
Végre itt vagyok Fairbanksben, ami sokkal szebb hely élőben, mint a képeken. Igaz kisebb város, mint az előző otthonom, de ez engem csöppet sem zavar! Sőt annál jobb...Amúgy sem volt nekem való a nagyvárosi élet...Azok a reggeli tömegek...Borzalmas. Több órás bolyongás után végre sikerült megtalálnom az állatorvosi rendelőt. Továbbra sem telefonáltam be, hisz nem tudom mi is a számuk, sőt igazából semmit sem tudok róla, de csak nem lehet olyan rossz. Ahogy belépek a váróterembe az állam is leszakad. Nah ennyi emberre nem számítottam. És ezt mind meg kell várnom mielőtt beszélek a főnökkel...De még az sem biztos, hogy bent van! Remek! Még szerencse, hogy hoztam magammal olvasnivalót, bár ilyen állapotban nem fogok tudni olvasni. A szívem a torkomban kalapál ezerrel. Igen izgulok, hogyne izgulnék, hisz végül is egy spontán megtervezett interjúra megyek. Lehet, hogy nem is fognak örülni nekem...No nem baj egy próbát azért csak megér. Miután végre az utolsó páciens is elment minden holmimmal és legszebb mosolyommal együtt besétálok a dokihoz. -Jó napot!...Igazából én nem hoztam állatot magammal, mert más ügyben jöttem ide....Öhm Alice Lavant vagyok és abban reménykedem, hogy esetleg beszélhetek a főnökkel munka ügyben.-Nyugi Alice nem kell így izgulni. Mi lehet a legrosszabb? Kiröhögnek és kidobnak...Azt meg ki lehet bírni...Mert leharapni a fejed biztos nem fogják...Nem vadállatok!
*Persze halvány fogalma sincs arról, hogy valaki ötletszerűen eljött állást keresni pont ide. Talán mert pont ez az ötletszerűség lényege. Viszont itt tartózkodik, lévén az állatorvos nem hátrány, ha a rendelőben van rendelési időben. Főleg, hogy ma ilyen nagy oltási mizéria van, ha már ilyen sokan teszik itt tiszteletüket. Tehát azért elég hamar lerendezi a népeket. Természetesen szokás szerint fehér köpenyét viseli, ami amolyan előírás bármilyen egészségügyben dolgozó személy számára. Haját most a megszokottól eltérően összefogta hátul, munka közben ez sem olyan ritka. Elég sok gazdi van, aki tart attól, hogy hajszál hullik szegény állat szájába, vagy akárhova, ami mondjuk elég elvetemült elképzelés és nehezen is érthető, hiszen a háziállatok egy igen nagy hányada eleve szőrös. A gazdik nagy hányada pedig kretén. Ezért nem őket, hanem inkább az állataikat gyógyítja. Épp az utolsó kis beteg kartonját teszi vissza a mappájába háttal az ajtónak, amikor is belép a fiatal nő. Pedig már azt hitte elfogytak. Aprót sóhajtva fordul meg, de ahogy a nő belekezd a mondandójába, kissé mintha felszaladnának szemöldökei. Nincs állat, helyette van szóáradat, amit nem nagyon tud hova tenni. Nem válaszol azonnal, tart némi hatásszünetet, hogy feldolgozza a hallottakat.* - Nem emlékszem, hogy adtam volna fel hirdetést. *Válaszolja végül nemes egyszerűséggel, majd fogja magát és kartonos szekrényhez sétál, hogy betegye szépen a helyére a mappát, így ismét hátat fordít a nőnek. A hanghordozása alapján nem tűnik igazából gorombának, inkább csak tényt közöl. Ezzel szemben a mappa nem fog beugrani magától a helyére és csak el fogja felejteni, ha sokáig váratja. Így viszont lehet bunkónak tűnik, de ez speciel kimondottan hidegen hagyja.*
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Igazából mindenre számítottam, de erre a mondatra nem. Akkor most ez azt jelenti, hogy menjek el, mert senkire sincs szükség, vagy csak egy burkolt kérdést tett fel? Pfff...Nem kezdődik valami jól. -Igen tényleg nem adott fel. Sajnálom, hogy csak így betoppantam. Igazából csak abban bíztam, hogy esetleg van egy szabad hely....Bármit szívesen elvállalok! De természetesen megértem ha nem alkalmas az időpont.-Egy halk sóhaj csúszik ki ajkaimon, majd a földre pillantok. Nah most mit csináljak? Köszönjek el és menjek el? Vagy lehet, hogy belemegy egy beszélgetésbe. Azt hiszem nem volt túl jó bemutatkozás, pedig az első benyomás mindig nagyon fontos. -Esetleg visszajöjjek máskor vagy soha?-Ez nagy hülyeség volt....Minek jöttem ide? Előbb meg kellett volna tudni a telefonszámát, vagy bármit....De így betoppanni semmi előzetes nélkül...Bolond vagy Alice. Ez az egyetlen állatorvosi rendelő itt és sikerült elbaltáznod az esélyed! Gratulálok!
*Nem igazán konstatálja a nő meglepettségét, hiszen a szekrénynél matat. Mondjuk ez talán jobb is így, mert ő se nagyon tudná hova tenni Alice meglepettségét. Mondjuk a következő kis monológtól azért tényleg felszaladnak a szemöldökei, de előbb szép komótosan visszateszi a mappát és csak ezt követően fordul meg. Egy konkrétan nem tudja mit mondjon, és ezt még tetézi is a nő az utolsó kis megjegyzéssel. Talán ha eleget várna, akkor Alice magától is távozna, de csak nem bírja megállni, hogy ne szólaljon meg. Ami azért nála elég ritka dolog.* - Alice... értem én, hogy akar valamit tőlem, de mi lenne ha előbb leülne és végiggondolná, mit szeretne mondani? *Kezével a közeli íróasztalnál lévő székre mutat. Speciel az az egy szék van az egész szobában, meg még a vizsgáló ágy. De mindegy, mert José nem is tervezi, hogy leül. Inkább abban bízik, hogy a nő helyet foglal és tényleg kicsit lenyugszik, mert nem igazán tudja az izgalmon kívül másra fogni a dolgot. Még egy poharat is kiöblít a csapnál és enged bele hideg vizet, amit aztán letesz az íróasztalra.* - Tehát... idejött mindenféle előzetes megbeszélés nélkül és szeretne valamiféle munkát... de ha nem vagyok elég készséges, akkor vissza se jön többet... Nem tudom jól értem-e. *Igen, nagyjából pont ezt szűrte le az eddig hallottakból. Még arról sincs halvány fogalma, hogy a hölgy esetleg állatorvos, így még a takarítói munka sem esett ki a pakliból. Plusz feltétlen eltökéltségre vall, ha a viszonzatlan mosolygás láttán azonnal megfutamodna a nő. Tehát... várja a bővített választ némi érdeklődéssel tekintetében, miközben a vizsgáló ágynak dől karjait összefonva mellkasa előtt.*
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A szavai hallatán fülig vörösödöm. Igaza van. Most biztosan egy bolond nőszemélynek tart. Egy nagy levegőt veszek, majd leülök a felkínált helyre. Ide jövet többször is átvettem a szövegem, hogy pontosan mit fogok mondani neki, hogy határozott és tömör legyek...De e helyett csak bénázom. Szokásos. -Elnézést! Nem tudom mi ütött belém!-A vizet meg is köszönöm és iszom is belőle, majd elkerekednek szemeim. -Nem dehogy...Félreértett....Tudom illetlenség volt tőlem csak úgy idejönni, de nem találtam semmi elérhetőséget. Lehet, hogy én kerestem rosszul, sajnálom! És úgy értettem, hogy ha esetleg Ön nem kívánja, hogy itt legyek vagy nincs munkája akkor nem jövök vissza Önt zaklatni!-Miért kell nekem ilyen félreérthetően beszélni? Szedd össze magad Alice! -De engedje meg, hogy előröl kezdjem a dolgokat!-Egy újabb nagy sóhaj, majd határozottabban, mint az előbb nekikezdek újra a bemutatkozásnak. -Én Kanadából jöttem, ahol állatorvosnak tanultam, majd állatorvosként dolgoztam is két évet. Sajnos megszűnt a munkahelyem, így kerestem máshol, de nem jártam sikerrel. Ezért is jöttem ide...Bíztam abban, hogy esetleg itt kapok. Hoztam magammal önéletrajzot is, ha kíváncsi lenne rá.-Elő is veszem táskámból a mappát, amiből kiveszem a szépen kidolgozott önéletrajzomat és ha netán kéri akkor oda is adom neki. Azt hiszem most már mindent elmondtam magamról, de nem hiszem, hogy jobb lenne a helyzetem elég béna voltam az elején. Nem is értem. Mit képzeltem? Hogy azonnal rábólint és kitörő lelkesedéssel fogad engem?
*Komolyan elgondolkozik azon, hogy úgy tulajdonképpen minek is tartja a nőt így első körben. Mondjuk nem az a típus, aki első benyomás alapján bárkit is elásna, de tény, hogy az is fontos tud lenni. Mindenesetre még tartja magát ahhoz, hogy nem gondol semmi negatívat a nőről. A bocsánatkérés is egy igazán jó kezdés és bólint is rá egyet, jelezvén, hogy értette. De legalább már ketten vannak, akik nem értik mi ütött belé. Amúgy az már így első körben is leszűrhető, hogy nem az a mosolygós fajta, jelenleg is inkább a padlót stíröli, miközben ugyebár a vizsgáló ágynak támaszkodva áll. Azért amikor az elérhetőség kerül szóba, kissé talán meglepetten tekint a nőre.* - A telefonkönyvet próbálta? *Kérdi halkan, igyekezvén minimalizálni a hangjából kivehető szarkazmust, de a vájtfülűek így is érthetik. Ez inkább amolyan költői kérdés. Egyszerűen neki valahogy magától értetődő lenne, hogy ha egy egészségügyi épületet szeretne elérni, akkor belenézzen a telefonkönyvbe, hiába is divatjamúlt a mai felgyorsult világban. De amúgy figyel a nőre, most már nem veszi le róla a tekintetét. Ez a kezdés már sok-sok fokkal jobb, mint az előző volt. Bár ábrázatáról ezzel szemben továbbra sem olvasható le semmi.* - Természetesen. *Hangja kissé talán unottnak tűnik, de ezt mondjuk esetében meg kell szokni, ő ilyen. Viszont nyújtja a kezét azért az életrajzért és átveszi a nőtől. Majd szépen végigolvassa, nem igazán zavartatva magát. Végül is Alice-nak kell a munka, ennyit csak kibír tétlenül, kapott vizet is meg minden. José pedig néha csak alig észrevehetően bólint, talán hallott egy-egy az életrajzban megemlített intézményről, vagy netán tetszik neki, amit olvas, ezt elég nehéz eldönteni. Mindenesetre egyértelműen sem a tetszését, sem a nem tetszését nem lehet leszűrni. Amikor pedig a végére ér visszaadja az önéletrajzot.* - Miből gondolja, hogy szükség van itt rajtam kívül még egy állatorvosra? *Csak egy egyszerű kérdés, tekintetéből még némi érdeklődés is leszűrhető. Bizony, most azt várja, hogy Alice meggyőzze.*
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Úgy érzem magam, mint egy kihallgatáson. Csak az a kis asztal hiányzik és az a bizonyos lámpa, amivel az ember arcába világítanak. Valahogy az nem merült fel bennem, hogy ilyen lesz Ő, pedig lehet, hogy akkor meg sem próbáltam volna. Ez nem nekem való...Úgy sem vesz fel...És ha igen folyton stresszben élni? Telefonkönyv?....Nah most játszódik le az a jelenet bennem, mikor a rajzfilmfigura lenéz a mélybe és lezuhan. Igen erre nem gondoltam...A mai világban a telefonkönyvre szerintem az ember nagyon ritkán gondol, de úgy tűnik, hogy Ő nem. Remek! Most ástam el magam nála örökre. Mint egy giliszta, vagy féreg....De legalább jót röhöghet magában rajtam. Csak egy piros orr és színes paróka hiányzik rólam...Akkor még azt is eljátszhatnám, hogy csak vicc volt, de így! És íme jön a következő kérdés. Ha lehetséges lenne most ismét leszakadna a már párszor visszavarrt állam. Hogy miért? Honnan kéne azt tudnom? Ezen nem is gondolkoztam még, de hát nem is ismerem még ezt a várost....Na jó Alice most nyugi van és gondold végig. Mély levegő és hajrá...Ennél rosszabb ritkán lehet! -Bevallom őszintén még nem nagyon ismerem ezt a várost, de ahogy elnéztem a mai nap folyamán gondolom itt is jó sokan tartanak otthonukban háziállatot és ki tudja...Még talán a környező farmokon is lehet jó pár. Így elkélhet a segítség egy zsúfoltabb napon, vagy esetleg mikor Önnek műtenie kell és közben egyszerűbb vizsgálatokat kell megtenni...Vagy gondolom Ön is szeretne néha otthon maradni, vagy elutazni és pihenni. És még a papírmunkát is lesz kire kiosztania.-Az utolsó kis poénnak szántam amitől egy nagyon aprócska mosoly, talán olyan Mona Lisa-s jelenik meg arcomon. Ennél jobb válasz most hirtelen nem jut az eszembe...De remélem ez is megfelelő a számára.
*Látszólag nem ítélkezik, gyakorlatilag pedig... ki tudja. Még ő maga sem biztos benne, hogy elásta-e magát a nő előtte. Azt persze meg kell hagyni, hogy az életrajz kifejezetten figyelemreméltó. Mármint, valamelyest frissen végzett állatorvos, két éves szakmai gyakorlattal. Végül is ez lehetne mindenkinek az álma a munka-piacon. Csak az a gond, hogy ő nem keresett maga mellé senkit. Na és ezért hangzik el az a bizonyos kérdés. Érdeklődő tekintettel, ám szigorú ábrázattal hallgatja végig a nőt. Egyelőre semmi jelét nem adja annak, hogy tetszene neki a válasz. A végén lévő kis poénon sem mosolyodik el... tán mert nem is kellene annyira poénnak lennie. Tényleg utálja a papírmunkát. A kis monológ befejeztével egy kis csend áll be, ugyanis nem válaszol azonnal. Csak elnézi a nőt, talán fél perc is eltelik így. Úgy fest forognak odabent a fogaskerekek. Nem, egyáltalán nem lassú felfogású, csak mérlegel, hiszen valakinek azt is kell. Végül pedig ellöki magát a vizsgáló ágytól és megindul az ajtó felé.* - Hétfőn várom itt kilenckor. Azt hiszem meg tudunk egyezni egy olyan időbeosztásban, ami mindkettőnknek megfelel. Órabérről és a részletekről majd akkor beszélünk, mert át kell szerveznem a pénzügyeket... *Még kéne valamit mondani, de már odaért az ajtóhoz és nem tudja, hogy mi lenne most helyén való. Egyébként hangja továbbra is szörnyen unott, bizonyára nincsenek vérnyomásproblémái. Végül csak kiböki, ami eszébe jut.* - Ne késsen. *És kinyitja az ajtót, bízván abba, hogy elég egyértelműen adja a nő tudtára, hogy nem igazán fog most cseverészni. Speciel lenne más dolga is. Azért a bunkó-detektor bejelez, szóval az arcára varázsol valami apró, még akár egész őszintének is ható mosolyt.* - És köszönöm, hogy eljött.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Ez a csönd megőrjít! Miért nézz engem ennyire és miért nem mond semmit? Most próbálja türtőztetni magát, hogy ne üvöltse le a fejem amiért ilyen hülye választ adtam neki? Vagy csak a röhögést tartja vissza...Bár szerintem ő nem nevet túl sokat...Pedig az jót tenne neki. Mikor megszólal elkerekednek szemeim és el sem tudnám titkolni, hogy meglepődtem, nem is kicsit. Ez most komoly? Megkaptam a munkát? Miután sikerül észhez térnem gyorsan fel is pattanok, majd elindulok az ajtó felé, de mielőtt eltűnnék egy széles mosollyal arcomon köszön meg neki a kedvességét. -Oh én köszönöm, hogy felvett! Meglátja nem fog csalódni bennem! Akkor hétfőn kilencre itt leszek. Köszönöm szépen! Viszontlátásra.-Kilencre? Dehogy is, már nyolckor itt fogok várni rá. Öhm nem nyalás miatt, csak biztosan nem fogok tudni aludni azon az estén. Szóval akkor miért ne jöjjek inkább ide? Legalább biztos, hogy nem késem el. Egész úton hazafelé csak mosolygok, mint egy őrült. Boldog vagyok nem is kicsit. Megkaptam az állást. Ennél több már nem is kell. Pedig azt hittem, hogy elküld a világ végére. Mikor lesz már hétfő!? Remélem, hogy sokan fognak bejönni...Persze nem súlyos gondok miatt, de jó lenne már ismét foglalkozni az állatokkal. Milyen jó is lesz!
Mikor ma felkeltem már éreztem, hogy hosszú napom lesz és nem csak azért mert ma sokáig bent kell maradni leltár miatt, de ennek ellenére is boldogan megyek be, hisz szeretem a munkám akármennyire is fárasztó néha. A reggel ahogy legtöbbször szokott lenni kevesen vannak, de délutánra szinte már megtelik a várakozó. Egyenlőre senki nem érkezik súlyosabb problémákkal. Csak egy kis megfázás, rutin ellenőrzés, kis seb és ehhez hasonlók. Ám a nap végére végül csak betér egy műtétre váró beteg. Gyors elmondások szerint a kutya, Tom elszökött és egy kutya elütötte, de szerencsére lassan ment, így csak kisebb sérüléseket szenvedett. Azonnal neki is láttam a munkámnak. Ahogy azt kell rendesen előkészítettem a beteget és utána már meg is kezdődhetett a műtét. Nem volt egy rövid pár perces. Inkább pár órásra nyúlt. Belül durvább volt a helyzet, mint azt kívülről látni lehetett volna. Egyszer majdnem el is veszítem őt, de erős és fiatal egy kutya így igen kitartó is, de végül a műtét sikerrel zárul, így örömhírekkel sétálok ki a gazdihoz, aki ezerszer meg is hálálja, majd hazamegy. Sajnos Tomot még bent kell tartani egy-két éjszakára. Miután mindent rendbe raktam a műtétben kimegyek a szabadba, hogy szívjak egy kis friss levegőt. Nah igen a műtétek mindig megviselnek, még ha szeretek is műteni.
*Általában megvan az oka, hogy miért nem vagyok bent a rendelőben és erről előre is szoktam szólni a kolleginának, szóval igazán jó főnök vagyok, hagyom őt dolgozni. Persze gyakran meg én vagyok egyedül a rendelőben, mert azért nem akkora, hogy mindketten tudjunk mondjuk műteni, egyikünk mindenképp asszisztálna. Én meg nem vagyok a pályakezdők ellen, hagy dolgozzon a lány. Ma például ügyintéztem, mert akinek papíron normális élete van, annak azt is kell néha. Persze baromi lelkes vagyok, hogy utána jöhetek leltározni is és még hazamenni sem volt időm, így maradt rajtam az ing, a zakó meg az öltönynadrág. Persze az inget már jócskán meggyűrte a kocsiban ülés, a zakót is kigomboltam, most már elég lezseren festhetek, a reggeli fésülködés pedig már kétlem, hogy látszana. Ez van, ezt kell szeretni, nem bálba jövök, hanem túlórázni. Szépen megállok az ősöreg platós jeep-emmel az épület előtt, némi meglepettséggel konstatálom, hogy Alice kint leledzik. Csak nem engem várt? Mindegy, a műszaknak már vége, de abban azért bízok, hogy nem akarja a nyakamba varrni az egész leltározást. Kiszállok a kocsiból és a szokásos, ráérős tempóban veszem az irányt a bejárat felé. Nem nagyon állok meg, hogy üdvözöljem, csak egyszerűen rátekintek, mielőtt belépnék.* - Nincs lógás. *Nem mondom fenyegetően, pusztán tényt közlök. Talán még valami halvány mosoly is átszalad a szám szegletében, végül is nem én vagyok a Führer, hagy legyen benne egy kis humoros él. Mindenesetre én belépek és besétálok a rendelőbe is. Ma már nem fogadunk beteget, szóval körbenézek a terepen, minden rendben van, tehát épp itt lesz az ideje, hogy a leltározás keretében jól szétpakoljunk. Észlelem a kutyát is, aki tegnap még nem volt itt, kap egy kiadós fültővakargatást is, bár még látom, hogy kissé kába az altató hatása miatt. Ez is megvolt, leülök hát az asztalhoz és nekiállok előkeresni a papírokat. Minél előbb nekiállunk, annál jobb. Remélem Alice sem várat magára sokáig.*
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A friss levegő nagyon sokat segít nekem. Teljesen felfrissülök tőle, jobb is mint egy kávé, ami sosem szokott nekem használni. Én a hideg vízzel való arcmosás vagy a friss levegő híve vagyok. Szerintem ennél jobb "koffein bomba" nincs is. Csak tíz perce jöhettem ki, mikor a főnök meg is érkezik. Szívem rögtön a torkomban kezd el lüktetni. Valamiért mindig elkezdek izgulni mellette, pedig már nem egyszer voltunk kettesben a rendelőben. Talán csak a ridegsége miatt. Ha többet mosolyogna biztos nem izgulnék ennyire mellette. A szavaira elkerekednek szemeim, majd gyorsan le is sütöm őket. Nah kellett nekem kijönni. Most azt hiszi, hogy egész nap csak lógtam. Remek! -Jó estét! Elnézést....én csak...kijöttem friss levegőért.-A mondat végét alig hallhatóan ejtem ki, inkább csak magamnak mondom, hisz Ő már rég bement a rendelőbe. De nem kell félni én is követem őt egy mély levegővétel után. Igen ez a nap nagyon hosszú! -A kutyát Tomnak hívják. Műteni kellett, egy autó elgázolta.-Többet nem is mondok róla inkább csak megállok és figyelem őt. -Mivel kezdjem?-Kérdezem tőle kissé szerényen. Gondolom megtervezte magában az egész leltározást, nah meg annyi minden van, magamtól amúgy sem tudnék elindulni.
*Úgy nagyjából a köszönésig jutok, a többit már nem hallom. Többek között azért, mert nem érdekel, hiszen nincs szükségem a mentegetőzésre. Ha itt kint neki jó, akkor az az ő dolga, úgyis az állatgazdáktól kapom majd a visszajelzést, ha rosszul végzi a munkáját. Egyelőre nincs okom rá neheztelni, szóval inkább csak annak szólt a kijelentésem, hogy a leltározást kezdeném. Innentől kezdve pedig minden szó felesleges, tessék utánam jönni. És ez meg is történik, amikor épp a kutya füle tövét vakarászom, akkor lép be Alice. Mivel tudom, hogy ő az, így hátra sem fordulok, hogy esetleg konstatáljam a jelenlétét.* - Ahogy látom sikerült. *Még kicsit megpaskolom az öregfiút, majd felegyenesedek és az asztalomat veszem célba ugyebár, ahova leülök és elkezdek matatni a papírok között. Igazából... Alice tudhatja, hogy megbízok a munkájában, bár ezt soha egy szóval sem mondtam neki. Tényleg rendesen végzi... talán többet kéne dicsérnem, mert eddig nem nagyon sikerült. Csak nem felejtettem el teljesen, hogyan is kell motiválni másokat. Így szépen a papírokból feltekintek rá, még mielőtt a kérdését feltehetné.* - Amúgy... szép munka volt. *Fejemmel aprón a kutya felé bökök, hogy még mindig róla van szó. Mondjuk el nem mosolyodok, de ez máris több annál, mint amennyit az elmúlt hónapban kapott tőlem. Tessék beosztani. A kérdést illetően tán egy kicsit elveszettnek tűnhetek, ahogy körbenézek. Sosem voltam az a rendszerető ember. Persze a pontosságot azért elvárom valamennyire, meg magam körül is, hogy minden rendben legyen, de mint élettérben, mindig kupi van körülöttem. Szóval aprót szusszantok, ahogy körbenézek a rendelőben.* - Nem tudom, esetleg kezdhetnénk azzal a szekrénnyel. Kezd el kipakolni, megnézzük miből mennyi van. Én meg nekiesek annak. *A szekrények említésénél pont azokra mutatok, amikről szó van. Van néhány, van amelyikben gyógyszerek minden formában és mennyiségben, van amelyikben különböző eszközök, műtéthez vagy vizsgálathoz. Szóval lesz mit megnéznünk. Amúgy nem érzem magam bunkónak. Semlegesnek, unottnak esetleg, de semmiképp sem bunkónak. Amúgy, amint megtalálom a keresett papírokat, szépen én is feltápászkodok és odaegyek a saját magamnak kiutalt szekrényhez. Elkezdem kipakolni, ahova elfér. Mivel pedig elég csendszerető ember vagyok, Alice sejtheti, hogy tőlem feleslegesen várja, hogy beszélgetést indítsak.*
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A dicséreten meglepődöm. Még sosem mondott ilyet nekem. Mindig csak jött, megnézte, hogy mit csinálok, elintézte a dolgait és ment is tovább és ezt mind némán. De most belül nagyon is örülök ennek a pár szónak, bár nem mosolyodom el. -Köszönöm!-Talán kicsit el is pirulok. Nah igen ezt még meg kell szoknom, ha esetleg kapnék még pár ilyen kedves szót. Miközben elgondolkozik, hogy hol is kezdjük én csak a szekrényeket kezdem el bambulni. Azt hiszem ma későn fogok hazaérni. De nem baj. Legalább túl leszünk rajta! -Rendben!-Azzal oda is sétálok a gyógyszerekkel teli szekrényhez. Amint közelebbről is megnézem elkerekednek szemeim, majd egy mély levegőt veszek és kezdődhet is a munka. Egyesével pakolom ki a polcokat az egyik asztalra és megpróbálom csoportosítani őket, hogy könnyebb legyen később a dolgunk. És már megint beállt a csönd. Igaz én sem beszélek sokat, de mindig is utáltam a csöndet. Oké nem azt várom el, hogy mint két barát csacsogjunk, mert tudom, hogy idáig sosem jutunk el, de azért jó lenne kicsit beszélgetni akár még a munkáról is... -Öhm az egyik betegünk várandós és ha minden igaz jövőhéten számíthatunk egy szülésre. Egy labrador, Liza várandós öt kiskutyával.-Nem tudom, hogy ki lesz így bent, így gondoltam jobb előre értesíteni őt a dolgokról. Nah meg talán elég löket ez ahhoz, hogy kicsit beszélgessünk és ne váljon olyan unalmassá ez a leltározás.
*Még pirul is. Észreveszem, alig észlelhetően a szemöldökeimet is feljebb vonom, de nem nézem olyan hosszasan, hogy ennél inkább is zavarba hozzam. Hát jó, ha neki ennyi is elég hozzá, akkor legközelebb ügyelek rá, hogy kevésbé legyen nyilvánvaló, hogy dicsérem. Mondjuk virágnyelven fogalmazom meg, vagy mit tudom én. A kollegiális viszonyon kívül nem igazán hat meg a lelki állapota. Nem vagyunk barátok, nem is nagyon tervezem, hogy barátságot kötünk. Bár eddig is sok mindenről úgy véltem, hogy nem fog megtörténni és valahogy mégis bejöttek, de ő nem tűnik olyan típusnak, aki át tudja hidalni a távolságtartásom. Végül a másik szekrényhez sétálok és elkezdem kipakolni a mindenféle eszközöket. Ugyebár nem én leszek, aki megtöri a csendet és egy ideig nagyon jól el is vagyok vele. Engem a legkevésbé sem feszélyez, hogy tesszük a dolgunkat és közben nem folytatunk valami jelentéktelen társalgást az időjárásról, vagy az gazdasági helyzetről. Csak nem úszom meg. Bár az még tűrhető, hogy a munkáról beszél, ezzel még valahogy meg tudok birkózni.* - Igen, emlékszem rá. Hetente kétszer jönnek ellenőrzésre. Hiába mondtam a gazdának, hogy a vemhesség teljesen egészséges, otthon is szülhet, csak be akarja hozni ezek szerint. Egyesek képtelenek feldolgozni, hogy a kutyájuk nem ember... nem baj, majd számolunk fel felárat. *Teljes mértékig unottan beszélek és még csak nem is tekintek a fiatal nőre, hanem pakolok. Így egészen úgy tűnhet, mintha csak magamban beszélnék, de speciel a kijelentésre reagálok, tehát ennél egyértelműbb nem lehet a dolog. Amúgy meg tényleg bosszantó, hogy némelyek mennyire elkényeztetik a kutyájukat. Alapesetben a kutyáknak nem kell bába, azok félrevonulnak megellenek és kész. De nem, vezényeljünk le egy szülést, feleslegesen használjunk el egy csomó cuccot, de nem baj... az ő pénzük bánja.*
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Legalább ha beszél hozzám rám nézhetne. Alice meg kell már szoknod ezt a viselkedését, főleg ha még sokáig itt akarsz dolgozni. Vagy mondj fel és kereshetsz valami másik munkát. Aztán ki tudja. Lehet, hogy takarítónőnek felvennének valahová. Nah igen akkor már inkább elviselem Őt. A munkám mindennél fontosabb. Halványan elmosolyodom a szavaira, de most már én is csak fel-fel pillantok rá. Ha már ő nem tisztel meg azzal, hogy rám néz akkor én miért is tegyem? A végén még rám szól, hogy kapkodjam magam. -Egyetértek Önnel. Én is feleslegesnek tartom, de ha aggódnak a kutyájukért nem haragudhatunk rájuk. Ez még új nekik. Egy nő is sokkal jobban izgul az első terhességnél. Ha nekik így a biztonságosabb, akkor legyen. Sőt ennek inkább örülni kéne, hisz ez csak annyit jelent, hogy nagyon is megbíznak bennünk, a munkákban. Ez is csak egy pozitív visszajelzés felőlük.-Ismét elmosolyodom és egy pillanatig csak őt figyelem, majd folytatom a pakolást. Remélem most nem harapja le a fejem, amiért ennyit beszélek. Talán jobb is lett volna, ha meg sem szólalok. Mindenesetre jól haladok a pakolással. Ha ránéz a kis asztalkámra rögtön láthatja, hogy milyen rendbe pakoltam ki őket. Szeretek precíz lenni és talán ez még a normális határokon belül mozog. Szerencsére azért nem lettem az az ember, aki szeret mindent pontosan ugyan oda tenni és már kiborul azon, hogy ha egy milliméterrel arrébb tesznek le valamit mások. Szerintem az már abnormális. Ennyire valaki nem lehet rendmániás!
*Nem nézek rá, mert azzal foglalkozok, amit csinálok. Ha az ember éles dolgok között nyúlkál, mint mondjuk szikék és ehhez hasonlók, akkor nem fog mindenfelé nézelődni. Legalább is én így állok hozzá, hogy erről neki mi a véleménye az már engem tökéletesen hidegen hagy. Szerencsére a megfelelési kényszert már jó régen kinőttem és speciel nincs is kinek megfelelnem. Ez meg így jól is van. Miközben beszél szerintem nem úgy tűnök, mint aki épp le akarja tépni a fejét, amiért beszélni mer. Sose tűnök úgy. Legfeljebb azt lehet hinni, hogy nem figyelek, de akkor a végén általában szoktam válaszolni, vagy legalább valahogy jelzem, hogy hallottam. Na mindegy hiába érzem, hogy tart tőlem, egyelőre nem nagyon tudok ezzel mit kezdeni. Épp csak rá tekintek miután befejezi a kis monológját és ezzel a lendülettel sikerül is belenyúlnom valamibe, minek következtében gyorsan ki is kapom a kezem a fiókból.* - Basszus. *Fűzöm is hozzá halk indulattal és reflexszerűen be is kapom a mutatóujjam, amelyiket ugyebár a vágás érte. Kicsit vérzik és mint ilyen, fáj is. Na, valószínűleg ennyi érzelmet még nem láthatott Alice a képemen, be is oszthatja. - Ideadnád a gézt? Amúgy tartom magam hozzá, hogy nyugodtan tegezhetsz. *Kérdem végül, amikor a kezdeti kellemetlen érzés enyhül és immár a sebeimet sem szándékozom nyalogatni. A kijelentésemhez meg el sem mosolyodok, csak egyszerű tényként közlöm. Ugyanis én tegezem és feltételezem, hogy nem csak nekem fura, hogy ez nem működik oda-vissza. A vége komolyan az lesz, hogy csak bosszantani fog, hogy ennyire tart tőlem. Amúgy nem kerülte el a figyelmem és nem is felejtettem el, azt amit mondott, szóval így kissé megkésve, de akkor reagálok is rá.* - Szerintem akkor is idióták és túlizgulnak egy teljesen természetes dolgot. *Az más kérdés, hogy őszinte vagyok és általában kimondom amit gondolok. Ettől még nem leszek szemét. Vagy ha csak ennyi kell hozzá, akkor újra kell értékelnem, hogy hogyan is állnak hozzám az emberek.*
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Ijedten pillantok fel rá mikor "felmordul". Úgy tűnik megszúrta magát. A géz azonnal felkapom, de a fertőtlenítőt is előkeresem. Oké elvileg sterilek az eszközök, de jobb biztosra menni. -Tessék itt van, de ha akarod bekötöm neked! Két kézzel mégis csak könnyebb, mint eggyel.-Egy aprócska mosoly kúszik arcomra miközben már ott is vagyok mellette és nyújtom tenyerem, hogy adja oda a kezét. Mégis csak vannak érzései. Oké most is inkább csak mérges, de még mindig jobb, mint a semmitmondó arc. -Én ezért sem a gazdákkal szoktam foglalkozni, hanem az állatokkal. Ők mindig nyugodtak. Tudják, hogy csak jót akarunk nekik és nem idióták, sőt általában nagyon is okosak. Eddig mindegyik állattal jól megvoltam. Egyik sem ellenkezdett, vagy harapott meg. Amit furcsállok, de örülök neki.-Veszek egy mély levegőt, majd kissé zavarba jövök. Ennyit azért nem szoktam beszélni. Nem is értem miért eredt meg a nyelvem. Lesütöm tekintetem pár másodpercre, majd visszafogottan ismét megszólalok. - Amúgy én szívesen elvállalom a levezetést. Már volt ilyen esetem sőt nagyobb állattal is.-Amúgy se lenne sok dolgom, hisz a kutya teljesen egészséges és a kicsik is. Szóval elvileg mindennek remekül kell majd mennie.
*Annak örülök, hogy gyorsan felkapja a gézt meg a fertőtlenítőt, csak attól tartok, hogy nem kellett volna elszólnom magam a vágásról, mert így meg észre fogja venni, hogy állati hamar gyógyulok. Ebbe nem gondoltam bele, indulatszó volt és reflex, nem tehetek róla. Mindenesetre elég világossá válik számomra, hogy nem hagyhatom, hogy megnézze az ujjam. Főleg, hogy a vérzés már el is állt. És még a vérvonalam szerint is gyorsabban gyógyulok, mondhatom most aztán sok hasznát veszem.* - Azt hiszem egy kézzel is nagyon jól boldogulok... de köszönöm. *Mondom zárkózottan és ezzel át is veszem tőle a dolgokat azzal az egy kezemmel, amelyiknek nincs semmi baja. A másikat ökölbe szorítottam és mellkasom magasságában tartom, mintha még mindig csak a vérzést akarnám elállítani. Amúgy amint átveszem a dolgokat távolabb is lépek és visszasétálok az íróasztalig, így Alice-nek hátat fordítva.* - Pakold csak tovább a szekrényt, semmiség az egész. *Nyugtatom meg azért, nehogy véletlenül az eszébe jusson, hogy idejöjjön. Főleg, hogy már alig látszik a vágás. Ha bekötöm legalább nem fogja látni, milyen ütemben is gyógyul. A szentimentális kis monológot hallom. Természetesen erről is megvan a magam véleménye, azon felül,, hogy elég naivnak érzem ezt a hozzáállást. De már megszokhatta a környezetem, hogy én vagyok a Grincs, nem igazán szoktam örülni semminek, vagy ha igen, nem igazán mutatom ki.* - És nem beszélnek vissza, mint a gazdáik. Amúgy mázlid van, nem minden kutya kezes, engem harapott már meg néhány. *Mondom félvállról hátra se nézve rá, mert épp a gézt vágom el és végül ragasztom le. Kész a kötés, így már senki se mondja meg, hogy valójában már a nem létező sebet kötöttem be. Így egyébként le is maradok a zavaráról, ami annak köszönhető, hogy sokat beszél. Amúgy, amíg nem beszél hülyeségeket, ez nem szokott zavarni. Egyelőre még a tűréshatáromon belül mozog, így marad a képemen a némi érdektelenséget tükröző arckifejezés, amikor visszafordulok. Ugyebár a szokásos.* - Jólvan, nekem mindegy. Amúgy milyen nagyobb állattal? *Kérdem, ha már így szóba került, de továbbra sem tűnök különösebben barátságosnak, vagy érdeklődőnek. Ez a kis sérülés nem változtatja meg alapjaiban a hozzáállásom. Amúgy vissza is sétálok az általam pakolt szekrényhez és csinálom tovább a dolgom.*
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Ahogy átveszi a gézt és a fertőtlenítőt visszatérek a szekrényemhez és folytatom a pakolást, bár néha azért el-el pillantok felé, hogy tényleg minden rendben van e vele. Idő közben már le is térdelek a földre, hogy az alsó polcokon lévő gyógyszereket is ki tudjam tenni valamelyik asztalra. Úgy tűnik itt azok vannak, amiket kevésbé használunk, mivel sokkal több van belőlük és még nagyobb a rend, mint a felette lévő polcokon. José szavaira elmosolyodom, majd reagálok rá hangosan is. -Ebben igazad van! Néha jobb köztük lenni, mint emberek között.-Vagy legalább is én nagyon is tudom élvezni mikor haza megyek és csak a kis kedvenceim vannak ott. Senki sem beszél, vádol vagy kiabál velem. Örülnek nekem és olyan megnyugtató a jelenlétük, hogy az egész napi feszültségem eltűnik. A felajánlásomra tett reakcióján meglepődöm. Azt hittem jobban fog örülni ennek. De úgy tűnik neki még kedveskedni sem lehet. A kérdésére egy pillanatra elgondolkozom, majd válaszolok is rá. -A legelső alkalommal csak segédkeztem. Akkor egy ló szüléséhez riasztottak minket. Valami nem volt rendben a kancával...De tehénhez is hívtak meg már minket, meg a közeli Vadasparkba is sűrűn behívtak. Bár általában ott minden rendben zajlott. Hisz ahogy az előbb mondtad az állatoknak nem szükséges a segítség.-Kicsit elmerengek az emlékezeteimben. Emlékszem arra az első alkalomra, mikor kibújt a kis paci. Olyan csodálatos volt főleg azért is, mert azt hittük, hogy nem éli túl. Mivel ezt a sok hajolgatást már nem bírom, így inkább egy tálcára kezdem el pakolgatni a kis fiolácskákat és csak akkor kelek fel, ha már telepakoltam azt. Most még óvatosabb vagyok, mint az előbb, mert ezek sokkal törékenyebb és drágább gyógyszerek. Biztos kiakadna, ha csak egy is eltörne közülük.
*Na, ezek szerint nyugodtan be tudom kötni az ujjam, bár már egyáltalán nincs is ott seb, de ha már olyan hülye voltam, hogy felhívtam rá Alice figyelmét, akkor a minimum, hogy igyekszem úgy tenni, mintha normális lennék. Gondolom nem hiányzik neki, hogy kiderüljön, hogy a főnöke egy vérfarkas, bár szerintem ez egyik normális embernek sem a vágya. Vagy franc se tudja, ahány beteg ember él manapság... bár Alice úgy vélem tán nem tartozik közéjük. Mindenesetre visszamegyek pakolni én is az általam választott szekrényhez. A saját, uras tempómban dolgozok. Bár nem akarok itt éjszakázni, de a kapkodás sem a szokásom, szóval nem is teszem. Előbb is pont a figyelmetlenségem miatt vágtam meg magam. A kijelentésére azért kicsit megingatom a fejem. Végül is ebben igaza van, én is sokan gondolkodtam már ezen és ugyanerre jutottam.* - Igazad lehet. *Állapítom meg csak így röviden. Nem szándékozom nagyon ragozni a dolgot, hiszen felesleges lenne arról áradoznunk, hogy mennyire is szeretjük az állatokat. Az már meghaladná az alapvető távolságtartásom és semmi kedvem itt érzelmileg túlcsordulni. Szemem sarkából látom, hogy kicsit meglepi az érdektelenségem, pedig csak annyi a lényege, hogy felőlem csinálhatja, megint csak nem szándékoztam bunkó lenni. Mindenesetre ha valami baja van velem, majd szóvá teszi, hiszen felnőtt nő. Egy fejet sem téptem még le... emberalakban.* - Akkor már van némi tapasztalatod benne. *Állapítom meg egy apró bólintással és így hirtelen nem is nagyon tervezem, hogy hozzáfűzök még bármi mást. Szerintem a szülést kimerítettük, plusz ő el is vállalta a kutyát, így egy újabb témából fogytam ki. Miközben az utolsó fiókot is kiürítem, azért sóhajtok aprót.* - Múltkor hoztak hozzám egy medvebocsot. *Jelentem ki kelletlenül. Tessék, feldobtam egy témát, hiszen úgy fest a nő igényli a beszélgetést. Persze ne várjon tőlem lelkes trécselést, ennyire futja.*
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Igen van szerencsére. Ha nem lenne nem is mertem volna felajánlani, hogy majd én elvállalom, még ha meg is engedné...Nem mernék egyedül belemenni egy ilyen fontos dologba. Igaz általában nem szokott probléma lenni, de ki tudja? Bármi megtörténhet egy szülés közben. Idő közben már végzek is a pakolászással, így megállok egy pillanatra és őt figyelem. Egy medvebocs?...Hihetetlen élmény lehetett. -Kipakoltam és megpróbáltam csoportosítani őket, hogy könnyebb legyen.-Mondom teljesen nyugodtan neki, majd a bocsról kezdek el kérdezősködni, amitől a szemeim is csillogni kezdenek. Nah igen nem hiába vagyok állatorvos. Természetesen mielőtt visszatérnék a medve témájára megvárom a reakcióját, vagy utasítását. -És miért hozták be?-Először csak egy kérdést szabad feltennem, amit nehéz megállni mert most legszívesebben az összes kérdésemet elhadarnám nagy lelkesen, de tudom, hogy azzal csak rontanék a rólam alkotott képről.
Kezdőlap
