A rövid válasza egyelőre teljesen megfelel nekem. Most nincs annak itt az ideje, hogy megvitassuk, hogy honnan is jött rá, hogy én őrző vagyok. Lehet, hogy ő is farkas, de lehet, hogy ő is közénk tartozik. Ezt még nem tudom olyan jól megállapítani, de majd ennek is eljön az ideje. A műtét szerencsére sikeresen zárult. A vérzés abbamaradt, mindent helyre tudtam, tudtunk állítani. Nem volt könnyű és rendesen kifárasztott, de már hozzászoktam. Volt már sajnos nehezebb esetem is, ami nem ért véget ilyen jól. -Ez kedves! De majd ha jobban lesz megnézzem, hogy van e benne chip! Tudod mostanában ez nagyon divatba jött és igazából szerintem jó dolog is, bár persze fura ez az egész...De ha van neki megtaláljuk a gazdiját. Illetve majd készítek róla képet és kirakom a rendelő ablakába. Hátha valaki felismeri....De bevallom őszintén nem hiszem, hogy lenne gazdája. Nincs rajta nyakörv, meg nem is tűnik olyan ápoltnak.-Már nem egy kóbor kutyával hozott össze a sors, akit valamilyen betegség miatt behoztak. Lehet látni a különbséget. Oké akár az is megtörténhet, hogy elszökött, de általában minden gazdis kutyának van nyakörve, persze ennek ellenére körbe kell érdeklődni, hogy később ebből ne legyenek gondok. Ha a számot megkapom felírom magamnak, majd a segítségével le is tesszük a kutyát. Este itt fogok maradni vele és majd figyelem őt. Ilyenkor úgy vélem még egy állat is jobban örül annak, ha nincs egyedül, ha érzi, hogy van aki törődik vele. -Ne köszönd! Örülök neki, hogy sikerült segítenem rajta vagyis sikerült segítenünk rajta! És ne kérj bocsánatot, bevallom őszintén csak az lepett meg, hogy megérezted.-Közben persze már én is ledobtam magamról a koszos orvosi ruhákat és úgy kísérem ki a várakozóba. -Akkor majd jelentkezem! Mivel egyelőre kóbor állatról van szó nem kell semmilyen papírral foglalkozni, vagy a piszkos anyagiakkal. A kóborokat általában ingyen ellátjuk...Én már annak is örülök, ha az emberek segítenek nekik, ahogy most te is tetted. Tudod sajnos nagyon kevesen állnak meg vagy hozzák be az elütött állatokat. Inkább csak tovább hajtanak.-De most ebbe inkább nem is megyek bele! -Pihend ki ezt a nagy izgalmat! Jó kezekben lesz! Rögtön jelezni fogom ha esetleg valami gond adódna, de ennek nincs sok esélye.-Felé nyújtom a kezem és ha elfogadja meg is rázom határozottan az övét.
- Rendben, hátha ketten megtaláljuk a gazdáját – mosolyodtam el szívből jövően, habár tagadhatatlan volt, hogy szívesen befogadnám a kutyát. Igaz, hogy nagyon sokat dolgoztam, de talán akkor, ha tudnám, hogy valaki vár otthon és rám van utalva, akkor egy kicsit visszafognám magam és nem vállalnék annyi műszakot, mint most. Kellett már egy társ, és jelen esetben mindegy volt, hogy ez állati vagy emberi. Az ember alapvetően egyébként is társas lény volt, és én sokszor igényeltem is azt, hogy szólhassak valakihez. Talán még akkor is jól esne, ha az illető beszédpartner nem reagál soha, csupán meghallgat. - Majd akkor én gondoskodom róla, amint el lehet hozni innen és tényleg nem bukkan fel senki – határoztam el, és úgy is jelentettem ki, mint aki teljesen meg van győződve erről. Talán elhamarkodott döntés volt, hiszen nem tudtam, hogy mit is kell egészen pontosan tenni egy kutyával, de valamiért úgy éreztem, hogy ez a legjobb döntés, amit most meghozhattam ebben a helyzetben. Felelős lettem érte abban a pillanatban, ahogyan a kocsim elé szaladt és én nem álltam meg időben, bűntudatból pedig behoztam ide. - Tudod… - kezdtem bele, miközben én is levetkőztem és aztán utcai ruhában mentem immár kifelé az előtérbe. – Az egyik leendő gyakornokom is gyógyító lesz. Allegrának hívják, biztosan ismered – vontam meg a vállaimat, és megpróbálkoztam egy kedves mosollyal is, ami egyáltalán nem okozott gondot nekem. Alapvetően mindig is kedves teremtés voltam, úgyhogy belőlem jött ez a természetes báj és nem csupán megjátszott viselkedés volt esetemben, mint sok más embernél vagy esetleg farkasnál. - Pedig szívesen kifizetem az ellátását, legalább ennyivel hozzájárulok a dologhoz – mondtam még gyorsan, mielőtt távoztam volna. – Igen, tudom… - ismertem el szomorúan, hiszen tényleg sokszor lehetett sérült, vagy már elhalálozott állatokat látni az út mentén. Mindig megsajnáltam őket. – Holnap reggel benézek, mielőtt bemennék a kórházba és akkor majd kifizetem az ellátás költségét! – közöltem ellentmondást nem tűrően, ahogyan a beosztottjaimmal is szoktam beszélni. Amilyen kedves voltam általában, legalább annyira határozott is tudtam lenni, ezt mutatta a mostani ábra is. – Nem fogadok el nemleges választ! – tettem még hozzá, és immár újra mosolyogtam. - Ennek örülök, és még egyszer köszönöm! Jó munkát neked mára! – megfogtam a felém nyújtott kezet és finoman megszorítottam egy kicsit, csak annyira, amennyire ezt illett. Még vetettem egy utolsó pillantást a vállam felett a doktornőre, aztán kisétáltam a kocsimhoz, hogy végre hazamenjek, és most már tényleg aludjak valamennyit, ezután a kemény… nem is tudom, hogy hány óra után. Talán harminc?
Ennek is eljött hát az ideje, bár nem mondhatnám, hogy annyira vártam, mármint, kicsit, vagyis inkább nagyon tartottam attól, hogy miként fogok reagálni, ha újra meglátom Alicet. Ezért inkább adtam magamnak menekülő utat, s egyúttal neki is, mert fene tudja, mennyire érzi kényelmetlenül magát a történtek miatt. Mandy szerint hasonló lelkülettel van megáldva, mint én, akkor pedig teljesen biztos, hogy emészti magát, ezt pedig én nem szeretném. Persze, az is lehet, hogy már eljutott odáig, hogy ne magát hibáztassa, hanem azt az Alignakot, ez némi könnyebbséget jelentene, hisz csak arról kellene meggyőznöm, hogy nem haragszom, arról pedig nem, hogy nem magát kell okolnia. Majd meglátjuk… Szóval, fogtam magama, és persze Milo-t, hogy elinduljunk Alice rendelőjébe, egyébként is időszerű volt már az éves oltása, és Fairbanksben még nem választottam állatorvost. Hát most választok, fel sem merülhet más, egyrészt, mert Őrző, másrészt bízom benne, hogy így könnyebben tudjuk majd magunk mögött hagyni a történteket, ő is, s persze én is. Milo már az ajtó előtt megmakacsolta magát, esküszöm, fogalmam sincsen, honnan az isten haragjából tudják az állatok, hogy most bizony állatorvoshoz megyünk… Mindegy, hogy melyik rendelő, melyik város, egyszerűen tudják. Inkább felveszem, minthogy berángassam, így egyszerűbb, s megkímélem az idegrendszerem is. Odabenn nem viselkedek másként, mint egy egyszerű gazdi, leülök a váróban, közben pedig simogatom Milo-t, megpróbálva meggyőzni arról csendben, hogy nem lesz semmi baj, puszit is adok a kobakjára. Mondjuk, nem hiszem, hogy túl jól sikerül a dolog, elvégre némileg én is feszültebb vagyok, szóval nem lepne meg, ha képtelen lennék meggyőzni arról, hogy az élet szép. Én magam sem vagyok ebben bizonyos jelen helyzetben. Nem mondom, sokat lendített a dolgaimon, hogy Őrző lettem, meg hogy Panda is, de attól még bőven van mit feldolgoznom, és sajnos sokkolóan lassan haladok vele, előbb-utóbb elkergetem a viharfelhőimet, tudom jól, de most még villámlik, és nem vagyok kibékülve a helyzettel. Mikor nyílik a rendelő ajtaja, s kilép rajta Alice, rávetül a pillantásom, igyekszem barátságos arcot vágni, bár talán kicsit látszik rajtam, hogy tartok tőle, vagyis… inkább csak az emlékek miatt érzem úgy, hogy veszélyben vagyok, még Milo is elkezd morogni. Jaj istenem, Naomi, nyugodj meg, most már nem fog bántani. Kizárom az elmémből a betörni vágyó képeket arról az estéről, ez nem a dolgok felhánytorgatásáról szól, hanem a megbocsátásról, vagyis, nincs is mit megbocsátanom, hisz nem ő maga bántott, csak a testét használták hozzá. Meg fogom én valaha szokni ennek az életnek a furcsaságait? Viszont egyelőre még nem én következem, úgyhogy csak biccentek egyet barátságosan a nő felé, és türelmesen kivárom a soromat, közben csitítgatva mind Milo, mind pedig a saját zaklatott lelkivilágomat.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A vörös Hold után nehéz volt újra belerázódni a hétköznapokban. Bár nem egy ember mondta el nekem, hogy nem az én hibám mind az, ami azzal a lánnyal történt én mégsem tudtam túllépni rajta. Sosem bántottam senkit, és rám valóban igaz az, hogy egy legyet is képtelen volnék lecsapni. Adamtől az önvédelmet is csak azért tanultam, hogyha kell meg tudjam magam védeni, mert nem lesz mindig ott valaki, hogy segítsen nekem. De hogy a gondolataimat eltereljem a bűntudatról, a Vörös Holdról a munkába temetkezem. Mindennap késő estig bent maradok a rendelőbe, hogy a papírmunkákkal is haladjak, majd este hazaérve már csak arra marad energiám, hogy megsétáltassam Csokit, megetessem az állatokat, lezuhanyozzak és bedőljek az ágyba, hogy végül hosszas forgolódás után elaludjak. Bár igaz hallottam pletykákat arról, hogy érkezett két új tanonc és az egyik pont az a leányzó, akit sikeresen megtámadtam, de eddig mindig valahogy sikerült elkerülnünk egymást az egyetemen, aminek bevallom örülök is valahol, de tudom, hogy idővel találkoznom kell majd vele, hogy bocsánatot kérjek a megszállóm nevében is. Ezért nem is álmodtam volna arról, hogy végül ő látogat meg engem a rendelőben. Így miután kikísérem az egyik betegemet és körbenézek a várakozóban meglepetten veszem észre a lányt. Pár másodpercig teljesen megmerevedve állok és bámulom őt. A szívem máris hevesebben kezd el kalapálni, de az újabb érkező betegnek köszönhetően összeszedem magam és újra eltűnök a rendelőbe. Mivel a mai nap kivételesen sokan vannak, így Naomienak minimum egy órát várnia kell, hogy sorra kerüljön. Mikor ez megtörténik nem sétálok oda hozzá, csak intek egyet, hogy jöjjön. Csak mikor ő is belép a rendelőben köszöntöm őt egy kis mosollyal arcomon. -Szia! Remélem nem kellett sokat várnod! Ma meglepően sokan jöttek!-A hangom kedves, nyugodt, bár a szívem újra heves ütemben kalapál. A vizsgáló asztalra mutatva megvárom, hogy letegye a kutyáját, majd csak ez után lépek oda én is, hogy elsősorban összebarátkozzak a kis négylábúval. -Hát szia!...Hogy hívják?-Ha eddig morgott is Milo, most láthatóan nagyon is jól érzi magát és semmi jelét nem mutatja annak, hogy utálna itt lenni.
Természetesen észlelem, hogy megdöbben a látványomra, de valami ilyesmi reakcióra számítottam, szerintem én is hasonlóképpen reagálnék a helyében, egész egyszerűen megkövetelik a történtek. Nem állítom, hogy nekem egyszerű volt eljönni ide, sőt, sokat rágtam magam rajta, egyszerűen muszáj tisztába tennünk a dolgokat. Ha vérfarkas lenne, nem igazán érdekelne, így azonban muszáj lépéseket tennem az ügyben. Egyszer azt hallottam, hogy a sértett félnek mindig könnyebb a másik elé állni, még akkor is, ha nem ő maga volt az, aki bántott. Aztán csak várakozom, közben mindenféle hülyeségen agyalok, mint például azon, hogy de jó lenne, ha tudnám, hogy például Connort hol keressem. Akkor biztosan már az ő ajtaján is dörömböltem volna, de rájöttem, hogy konkrétan magáról sosem beszélt igazán, így semmi olyat nem tudok róla, ami alapján a nyomára akadhatnék. Némileg elkeserít a dolog, de nincs mit tenni… talán majd Mandy segítségével megtalálom. Közben persze Milot csitítgatom, fél is a többi kutyától, nem érzi jól magát, de ehhez valószínűleg nekem is közöm van. Végül sorra kerülök, és már indulok is befelé, az ölembe szállítva be a kutyámat. Jól tettem, hogy itt kerestem fel, mindösszesen tíz percre, ha egy légtérbe vagyunk kényszerítve, ennyi idővel szerintem mindketten megbirkózunk kezdetben. Később persze lehet több is, de szerintem nekem most ennyi bőven elég lesz, és talán neki is. - Szia! Nem gond, nem először vagyok állatorvosnál, meg aztán, ha a háziorvosát látogatja meg az ember, akkor is kell legalább ennyit várnia. Nem vártam különös bánásmódot, épp ezért kerestem fel itt, nem akartam, hogy úgy érezze, valamivel ellensúlyoznia kell a múltkor történteket. Csak beszélgetni szeretnék, elhinni, hogy valóban olyan, amilyennek Mandy mondja, és ketté tudjam választani őt, s azt, aki akkor ott volt a parton. Milot természetesen leteszem az asztalra, és maradásra utasítom, amit meg is tesz, jól nevelt eb, csak kicsit félős, de úgy tűnik, kezd elpárologni a feszültsége, talán Alice miatt. - Milo a neve, és oltásra jöttünk. Tavaly júniusban kapta az utolsót még New Yorkban, gondoltam ideje elhozni, meg aztán, úgy voltam vele, hogy muszáj találkoznunk. Mindig is az őszinteség híve voltam, nyilván sejti, hogy ha úgy akarom, másik állatorvoshoz is vihettem volna a kutyám, nem véletlenül rá esett a választásom. Ám mivel kevés az időnk, ezért nem árt rögtön belekezdeni, nem pedig kerülgetni a forró kását.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Ha még félek is ettől a találkozástól valahol azért örülök is neki. Nagyon is tisztában vagyok azzal, hogy nem kerülhetjük egymást örökre. Úgy tűnik annak ellenére is, hogy ő volt a szenvedő fél erősebb nálam, hiszen képes volt egy lépést tenni a felé, hogy tisztázzuk ezt az egész dolgot. Pedig nekem kellett volna őt meglátogatnom, ha már miattam kerül olyan állapotba. De egyszerűen nem tudtam volna a szemeibe nézni. Viszont a mai alkalommal nem futhatok el, de nem is akarok. Összeszedem minden erőmet és a szemeibe fogok nézni. Nem mondom azt, hogy úgy teszek majd, mintha misem történt volna, mert az nem megoldás. Miután bejön a vizsgálóba és leteszi Milot már el is kezdek vele barátkozni, miközben természetesen Naomiera is odafigyelek. Pár bólogatással jelzem is felé, hogy vettem a lapot, majd felemelem tekintetem és egy bátortalan kis mosoly kíséretében azért csak megszólalok. -Esetleg van kis könyve, amiben vezetve vannak az oltások? Csak megnézni, hogy miket kapott eddig.-Mivel ő még egy új betegem, így én próbálok hozzá alkalmazkodni. Ha lehet nem cserélnék oltásokat, csak ha a régiek nem válnának be. És ha már ennyire őszintén belevágott a dologba, akkor nekem sem lenne szabad visszafognom magam. Egy nagy levegővétel után ismét a szemeibe nézek és teljesen őszintén, bűnbánóan szólalok meg. -Tudom sokan mondták, hogy nem az én hibám, mert nem voltam önmagam, de mégis úgy érzem, hogy bocsánatkéréssel tartozom neked azért, amit tettem. Bevallom őszintén gyáva voltam eléd állni, ezért nem kerestelek fel.-És nagyon is szégyellem magam e miatt. De egyelőre ennyit tudok kinyögni, így vissza is térek Milohoz. Ha megkapom azt a bizonyos könyvet akkor bele is kukkantok, ha nem akkor előbb csak pár alap vizsgálatot végrehajtok. Meghallgatom a szívét, a tüdejét, megnézem a füleit, szemét, kicsit megtapogatom a hasát és ehhez hasonlók.
- Persze, persze, máris adom. El sem hiszem, hogy elfelejtettem odaadni. Nem mintha ez akkora probléma lenne, de általában ilyen dolgokban nem követek el hibákat. Betudom annak, hogy minden összeszedett bátorságom ellenére nem könnyű itt lennem. Csak figyelem a mozdulatait, tetszik, ahogy bánik Miloval, olyan nehéz összeegyeztetnem ezt a képet azzal, amit aznap este tapasztaltam. Mondhatnám azt is, hogy megvisel. Nyújtom is neki a könyvet, arra azonban figyelek, hogy még véletlenül se érjünk egymáshoz. Annyira még nem érzem magam stabilnak ebben a tekintetben, hogy egy érintéssel megbirkózzak, az kicsit hosszabb folyamat lesz. Mikor elkezd beszélni, természetesen én is a szemeibe nézek, és hallgatom a szavait, bár közben el is kezdem csóválni a fejem. Nem gondolom úgy, hogy bocsánatot kellene kérnie, hiszen nem tudott arról, mi zajlik a testében. S amint befejezi, szavakkal is kifejtem a dolgot, mert a véleményem erről a helyzetről egész más, nem azért vagyok itt, hogy szegénynek magyarázkodnia kelljen. - Nem szükséges bocsánatot kérned, tudom jól, hogy nem te voltál, de ha neked szükséges van erre, akkor rendben, megbocsájtok. Elvégre, attól még, hogy szerintem nem kell valamit megtennie, ő még érezheti a kényszert rá, arról meg muszáj volt biztosítanom, hogy részemről abszolút nincs harag. - Nem baj, nem is vártam el, hogy megkeress. Nem hiszem, hogy gyáva lennél emiatt, de gondolom, épp annyira nehezen birkózol meg vele, mint én. Figyelem, ahogy vizsgálja a kutyámat, de közben azért beszélek, lévén a közösen eltölthető időnk véges, és jobb a lényeges részeket most tisztába tenni. - Igazság szerint, inkább csak azért jöttem, hogy megpróbáljak elvonatkoztatni, mert az eszemmel tudom, hogy nem te voltál, a szívem mégis majd kiugrik a helyéről, miközben figyellek vagy rád gondolok. Szeretnék másként érezni, ehhez viszont elkerülhetetlen volt, hogy eljöjjek. Nem is tudom, talán azt remélem, hogyha megismerlek kicsit, akkor az emlékeimben valaki más fog szerepelni helyetted. Tudom, ostobaság, pedig milyen könnyű lenne úgy… Szegényt nem irigylem, mindenféle sületlenséget összehordok, legalábbis egy idő után annak vélem a szavaimat, csapongok, vagy nem is tudom. Nem könnyű, nem találom a kiutat egyelőre ebből az egészből, és minden erőmmel azon vagyok, hogy a feltörni vágyó emlékképeket elnyomjam.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Csöppet sem zavar az, hogy megfeledkezett róla. Sok gazdi elfelejti, de ez normális szerintem. Nem tarthatunk mindent észben. Most viszont azért is nagyon fontos ez a kis füzetecske, mert új betegről van szó, és csak az alapján fogom megtudni, hogy eddig milyen gyógyszereket kapott, volt e valami betegsége és ehhez hasonlók. Miközben Naomie előkeresi a kért kis füzetecskét én Miloval foglalkozom, hogy megbarátkozzunk. Csak az után jön a komolyabb téma, a vörös hold. Bár örül a szívem annak, hogy megbocsát, hogy nem haragszik rám, de ettől még nem lett sokkal jobb. Még mindig felelősnek érzem magam a történtek miatt, de erről mélyen hallgatok. Ő volt az áldozat nem én. -Igen nehéz vele megbirkózni, de neked biztosan nehezebb lehetett, hiszen mégis csak téged próbáltalak meg…-Itt elcsuklik a hangom és inkább nem folytatom tovább. Bevillan az a kép, ahogy ott térdelek felette a vízben miközben kezeim a nyakát szorongatják. Sosem bántottam senkit ez előtt, még egy pofont sem osztottam ki, azoknak sem, akik megbántottak lelkileg és megérdemelték volna. Nem vagyok az erőszak híve, oly annyira nem, hogy még egy nyúl is vérengzőbbnek mondható nálam. Erre pont engem szemel ki egy eltévedt, bosszúéhes szellem, hogy mélyen megsebezze ezt a kedves lányt. Valami nincs rendben ezzel a világgal. Hiszen mégis mi olyan bűnt követhetett volna el, amiért ezt érdemelte. Millió ember van, aki ezerszer jobban megérdemelte volna, de hogy pont Ő? Miközben beszélgetünk természetesen azért a kutyával is foglalkozom. a Rutin ellenőrzések hamar megvannak, majd az oltáskönyvét is átfutom gyorsan és már elő is veszek pár vakcinát, amit be kell adnom neki. -Egyáltalán nem az. Teljesen megértelek, hogy nehéz elhinned azt, hogy én nem az vagyok, aki akkor este voltam. Én valóban nem vagyok az az agresszív fajta, de elhiszem, hogy egyelőre még bizonytalan vagy ebben és nem tudsz megbízni bennem. Bár annak felettébb örülök, hogy ide hoztad Milot.-Hiszen ez is egy lépés a felé, hogy megismerjük egymást, hogy ő is meglássa a valós oldalamat, hogy elfelejthessük ezt az egész szörnyűséget. -De én is reménykedem abban, hogy idővel magunk mögött tudhatjuk ezt…Amúgy most picit eltérve a témától Milo teljesen egészséges. Még beadom neki a szükséges oltásokat és készen is vagyunk. Ha jól látom a füzet alapján olyan fél év múlva kell majd csak visszajönni másik oltásért. Ha esetleg valami furát észlelnél nála, vagy megsebesült akkor persze hozd minél hamarabb, de bízzunk benne, hogy nem kell majd. Odaadom majd a telefonszámomat, hogy bármikor elérj.-De előbb beadom a szurikat a kutyának. Szépen simogatni és csitítgatni kezdem őt, majd szép óvatosan már bele is nyomom a tűt. Ezt a mozdulatot még egyszer megismétlem, majd egy újabb adag simogatást kap Milo és ha Naomi engedi akkor még pár jutalomfalatot is adok neki. -Amúgy még nem is gratuláltam, hogy téged is elhívtak! Szóval Gratulálok hozzá! Esetleg már tudod, hogy milyen irányt választasz majd, vagy ez még nagyon korai?-Nekem úgymond egyértelmű volt, de az ő esetében nem tudom, hogy így van e.
- Az a lényeg, hogy túl vagyunk rajta. Próbálom könnyedén kezelni, hogy ezzel mindkettőnk helyzete egyszerűbb legyen kicsit. Tényleg nem szeretném, ha magát hibáztatná, nincs értelme. Én meg nem vagyok az a fajta, aki sajnáltatná magát, már kisírtam magam a történtek miatt, épp ezért most nem is vagyok hajlandó ismét felidézni azokat a pillanatokat. - Tudom, hogy nem vagy agresszív fajta, Mandy már mondta, épp ezért olyan pocsék ez a helyzet. Tudod, valahogy úgy érzem, hogy mindig az ártalmatlanokkal történnek ilyen dolgok. Célzok itt épp úgy magamra, mint őrá. Még mindig nehéz elfogadnom sok dolgot, de épp itt az ideje, hogy megbarátkozzak mindennel, máskülönben képtelen lennék folytatni az életemet, az pedig nem volna túl jó dolog. - Idővel biztosan. Bólintok, és hiszem is, hogy így lesz, nem csak mondom. Egész egyszerűen másként nem tudunk majd megférni egymás mellett, még akkor sem, ha jellemünkből adódóan még akár barátok is lehetnénk. Nem szabad hagynunk, hogy a múlt rányomja a bélyegét a jövőnkre, olyan mértékben legalábbis semmiképp, hogy nagymértékben befolyásolja azt. Utána hallgatom, mit mond Miloról, néha bólintok egyet, örülök, hogy minden rendben, noha sejtettem, hiszen semmiféle hangulatváltozást nem fedeztem fel nála, játékos, boldog kutya. - Rendben, köszönöm szépen. Azért, remélem, hogy csak fél év múlva kell hoznom a kis drágát. Nem arról van szó nyilván, hogy Alicet nem szeretném látni, sokkal inkább arról, hogy azt nem akarom, hogy Milonak baja legyen. Bőven elég nekem a tudat, hogy aznap, mikor Connor átváltozott előttem, Milo is ludas volt némileg a dologban, és ha nem fogom meg, tutira uzsonna lett volna belőle. A hideg is kiráz a gondolattól. Az oltások beadásakor azét én is lefogom a kutyámat, mert eléggé ismerem ahhoz, hogy tudjam, nem feltétlenül fogja nyugiban tűrni a dolgot. Végül szerencsésen megtörténik a dolog, és Milo sem fut ki a világból. - Köszönöm szépen! Egyelőre még ingadozom, de vagy mágus, vagy informátor leszek szerintem, de ki tudja, a választásig még mi minden történik, talán meggondolom magam, fogalmam sincs. Kicsit még tanácstalan vagyok ebben az ügyben, de semmi gond, úgysem most kell eldöntenem. Akkor nagyobb bajban lennék. Mondjuk, semmi sem garantálja, hogy egy év múlva nem leszek abban. - Mennyivel tartozom? Kérdezem végül mosolyogva, és természetesen kifizetem neki az oltások árát, aztán már igyekszem is összekaparni Milot. - Köszönjük szépen, Alice! Mi megyünk is, nem szeretnénk feltartani, volt még kinn pár beteg. Remélem, még valamikor tudunk majd beszélgetni! Mosolyogtam rá, egyelőre ennyi is bőven elég lesz szerintem, nem kell addig elmennünk, hogy bármelyikünk is elkezdjen feszengeni, kínosan érezni magát. Ez így pont jó, még mindketten elég kedélyesek vagyunk, kár volna elrontani. Úgyhogy részemről már mentem is, átadva a terepet a következő betegnek.
//Köszönöm szépen a játékot! //
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Igen ezt jó magam is észrevettem. Sokszor igazságtalanul halnak meg emberek, miközben meg bár nem kívánom senki halálát, de mégis van aki többszörösen is megérdemelné. A mai napig nem tudom, hogy miért is nézett ki téged Angilak, de én is hallottam rólad és te sem tűnsz egy túl agresszív, vérszomjas személynek. Nem értem miért is mi voltunk a célpont...De azt hiszem ezen már kár rágódni. Ami megtörtént az megtörtént. A múlton nem lehet változtatni, de a jövőt szebbé lehet varázsolni.-Mosolyodom el. Szeretném majd, ha később azért jó barátok lehetnék. Nem mondom azt, hogy legjobbak, de kedves lánynak tűnik és idővel biztosan jól ki fogunk jönni egymással. Talán majd egyszer elhívhatnám egy kávéra, vagy egy közös kutyasétáltatásra. Az csakis jól alakulhat...vagy legalább is remélem. -Nos igen valóban van még időd. Nekem mondjuk egyértelmű volt, hogy gyógyítónak megyek. Szerintem érdemes mind a két félt jó alaposan megismerni. Esetleg megkérni egy-egy mentort, hogy tartson neked egy kiképzést, meséljen róla. De bármelyiket is választod biztosan jó döntés lesz. Biztosan nem könnyű munka, de pont ezért is lehetsz majd büszke magadra. -A gyógyítóknak mondhatni azért nem olyan veszélyes a munkája, és talán könnyebb is, mint a többieknek, de ennek ellenére én nagyon is büszke vagyok magamra, hogy eljutottam idáig és nagyon is bízom abban, hogy a további vizsgáim is sikeresek lesznek. Valóban szeretném komolyan venni ezt az őrző létet, csak néha olyan soknak tűnik a tanulás és a munka együtt, hogy megingok egy pillanatra. A kérdésére megkapja a válaszát és mivel új betegről van szó, így kedvezményes árat mondok neki. Sokszor legszívesebben semmit sem kérnék, de tudom magamról, hogy képes lennék mindenkinél eljátszani ezt és azzal csődbe is mennénk, így igen is meg kell erőltetnem magam és nem lágyulhatok el. -Igazán nincs mit megköszönni! Ez a munkám! És én is bízom benne, hogy ismét beszélgethetünk majd a nem is olyan távoli jövőben. További kellemes napot és vigyázzatok magatokra! -Szépen ki is kísérem őt, majd egy kis integetés után már hívom is befele a következő beteget.
//Én is nagyon szépen köszönöm és bocsánat, hogy csak most írtam!!//
A történtek drasztikus, majdan csodával határos módja mindenkitől időt és türelmet követelt. Az életben maradottaktól azért, hogy feldolgozhassák mindazt, amit átéltek, a sérültektől pedig felépülésük végett. Kapóra jött hát Alice megkeresése, s bár nem vagyok egy tanárember, lecsaptam a lehetőségre, mert bármennyire is élvezem az apa szerepet és töltök időt szívesen Cat és Mandy társaságában, az mégiscsak más. Nem teljes kiszakadás abból a közegből, ahonnét futnék kissé és mégsem teszem. Értük és persze főként Monám végett. Ha szüksége van rám, csak egy szavába kerülne most is, ott lennék...
Csendesen nyitunk be a rég látogatott rendelőbe, melyet mindketten kellően nyugisnak ítéltünk meg és távolinak az egyetemtől Alice-szel. Én magam érdeklődve pillantok körbe, ahogy beljebb tessékel, képemen a nyugodt vigyor letörölhetetlenné válik a hely elárvultságát realizálva. - Itt se ma takarítottak a manók, hallod-e! - Fejcsóválok kissé. Nem ő tehet róla, hogy szüneteltetnie kell a praxist. - Biztos nem gáz, hogy ide jöttünk? - Érdeklődöm egyúttal, beljebb haladva a rendelőben, s míg kabátomat a várónak kialakított helyiség bőr ülőjére dobom, addig ingujjaimat is felgyűröm, mintha legalább agysebészest készülnénk játszani, nem mágiahasználatból leckézni. Körbefordulok, kezeimet széttárom. - Foglalj helyet, ahol szimpatikus, azt hiszem! - Én magam vele szemközt próbálok elhelyezkedni egy oda húzott fém széken. Hol is kellene kezdenünk...?
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Nehéz napokon vagyunk túl, és van akire még nehezebbek várnak, de az egészben az a szép, hogy úgy működünk mint egy nagy család. Mindenki ott próbál meg segíteni ahol csak tud. Kellett egy kis kikapcsolódás a sok esemény között és mivel már rég foglalkoztam a tanulással, így úgy döntöttem ideje lenne ismét elővenni a porosodó könyveket. Szeretnék ismét részt venni a vizsgán, hogy feljebb léphessek, hogy többet tanulhassak. Ezért töltöm ma a délutánomat kettesben Kyleal.
A helyszín ötlete kissé meglepett, de csöppet sem ellenkeztem. Ahogy belépek a rendelőbe kissé meglep a látvány. Azonnal elfog a szégyen érzet, amiért ilyen állapotokban kell látnia. -Sajnálom Kyle, majd szolok a többieknek. Ez borzalmas!-A higiénia a legfontosabb, még ha ma nem is nyitottak ki akkor sem hanyagolhatják el a takarítást. -Már miért is lenne baj? Itt legalább nem fog zavarni senki!-Mosolyodom el, majd szépen helyet is foglalok az egyik kényelmesebb fotelban, miután felakasztottam a kabáttartóra táskámat, kabátomat. Hoztam ám egy kis nasit és innivalót. Biztosan jól fog esni pár óra kemény munka után. -Még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy bevállaltad...-Igaz már megköszöntem néhányszor, de mégis az ő szabadidejét rabolom el ezzel és úgy érzem nem tudom elégszer megköszönni neki. -Nos ugye, amit említettem már még nem tudtam eldönteni, hogy melyik is legyen a következő mesterszavam. Legjobban a természet szava felé húz a szívem, de nem hiszem, hogy most a szívemre kéne hallgatni. Tudom, hogy ez nem lehet annyira hasznos, mint másik varázslat... Te melyiket választottad és miért?-Na jo nem akarok én itt FBI-os ügynök módjára faggatózni, de tényleg nem tudom melyik is legyen.
Legyintek csak a szabadkozására. - Relax kislány, nem azért mondtam! - Tényleg nem, láttam én már szörnyebben festő helyeket is az életben, mint egy kissé poros rendelő. Sőt, éltem is egyben, míg Savannah úgy nem döntött, hogy visszaváltja a megüresedett üvegeket. - Én is ebből a megfontolásból gondoltam erre a helyre, ami azt illeti. - Mosolyodom el végül, ahogy megtaláljuk mind a ketten a helyünket a váróterem erre alkalmas ülőin. Képemen a görbület töretlen, ahogy szabadkozása elhangzik. - Alice... ha kell, írásban is adom, hogy igazán nincs mit, ha úgy elhiszed végre. - Nevetek fel kissé, röviden. - Tényleg nem fáradtság, bár pocsék tanárnak tartom magamat, de azért igyekezni fogok, ezt megígérhetem! - Na ja, ebből nem jutott már nekem, ami a géneket illeti. Apám bezzeg az egyik legjobb volt, számos ismert tanonc került ki kezei közül, a magas szintekig eljutó mágusokról már nem is beszélve. Érdeklődve hallgatom különben, mikor úgy fest, a lényegre, itt létünk okára térünk. - Butaság! Ha végiggondolod, állatorvosként nem olyan rossz varázslat ez. Biztos ismered azt a viccet, amiben az állatorvos elmegy az emberekkel foglalkozóhoz rendelésre, a doki megkérdezi, mi baja, mire az állatorvos: Ja, hát így könnyű! - Széles vigyor be, régi vicc, tudom, tudom... - Szóval ne becsüld le! Én egyébként a fotómemóriát választottam, ami kétségtelenül jól jön az informátori irány mellé, de valójában egészen egyszerűen ezzel szimpatizáltam, ahogy te is a természet szavával. - Vonok vállat. - De ha gondolod, vegyük sorra, melyikek vannak és miért lenne jó vagy épp miért nem. Ott van mondjuk a... villanás! Rövid és hatásos, de ki akarna profin elsajátítani egy ilyen apró kis valamit, nem igaz? Aztááán... a bénítás mondjuk hasznos lehet. - Hümmentek, tekintetem kérdőn a lányon. Ki van velem segítve szegény, azt hiszem.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Ne haragudj!-Mosolyodom el kissé elpirulva. Tudom, hogy néha túl idegesítő lehetek, pedig nem célom. No de senki sem tökéletes, ahogyan én sem. Van még mit tanulnom, változnom. Ki tudja... Lehet, hogy öt év múlva teljesen más leszek. A viccére őszintén felnevetek. Még sosem hallottam és bevallom őszintén nagyon is tetszik, hiszen teljesen igaz. -Köszönöm, ez nagyon tetszett főleg, hogy mennyire igaz... És amit a varázslatot illeti tényleg hasznos lenne a számomra a munkám miatt, de nem ez a fő szempontom. A legfontosabb számomra az, hogy őrzőként melyiket tudnám majd jobban hasznosítani. Sajnos nem hiszem, hogy az állatok kifaggatásával olyan sokat tudnék majd a későbbiekben segíteni az őrzőknek. Bár persze ennek is megvan az előnye, nem hiába találták ki...-De vajon eléggé hasznos? Nem akarok csak a szívemre hallgatni, hiszen most nem ez a legfontosabb. -Én is gondoltam a bénításra, mert az is nagyon hasznos lehet bár nekem talán inkább csak önvédelem céljából. De igaz ez is bőven elég. Ha már egy kis pillanatig le tudnám bénítani az ellenfelem előnyt kovácsolhatnék, csak tudni kell hogyan.-Igaz ő most csak abban tud nekem segíteni, hogy megosztja velem a véleményét, mert a végső döntést úgy is nekem kell majd meghoznom. -Bevallom őszintén még a sorvasztás is eszembe jutott. Az is remek védekező varázslat lehet, ha úgy adódnak a dolgok, de ugye azért jóra is lehet fordítani.-Pillantok rá ismét kérdőn. Ha le akarok vizsgázni jó lenne eldöntenem már ezt a kérdést. Bárcsak könnyebb lenne!
Suta félmosoly szökik képemre nevetése hallatán. Jó látni rajta, hogy képes még ilyesmire a történtek fényében, komolyan... Még akkor is, ha a legolcsóbb, általam régóta ismert poénon kacag épp. Helyet foglalunk, lassan a lényeg felé terelődik a beszélgetés is, bár magamat ismerve semmi garancia nincs rá, hogy nem kanyarodunk majd újfent félre a mágiaelméleti témától. A szavaira lelkesen bólogatok, hiszen teljes mértékben érthetőek érvei a varázslat mellett és egyúttal ellenük is. - Ha engem kérdezel, akkor már a sorvasztás inkább, ha támadó varázslatként vesszük és... igen, az a gyógyításban is sokszor alkalmazott, amennyire én tudom, de ebben te talán jártasabb vagy nálam. - Szélesedik ki mosolyom, gondolatban pedig azon tanakodok, mely varázslat jöhet még jól számára az ő szintjének megfelelők közül. - A hőlátás sem egy rossz dolog, azt is tudod orvoslástól kezdve a mindennapi életen át bárhol hasznosítani. - Ugrik be a varázslat az elvetett madárles, követés meg sípszó után. Igen, ez egy olyan dolog, ami valóban hasznos gyógyítóként terepen és az orvosi szobában egyaránt, ráadásul állatoknál is alkalmazható, ha úgy tetszik. - Melyik a két legszimpatikusabb? Vagy tudod mit, legyen három, ha nem tudsz dönteni és akkor azokat gyakoroljuk is kicsit, hátha akkor könnyebben döntesz, ha látod, hogyan is működnek a gyakorlatban, melyik az, amelyiket a leginkább magadénak érzed közülük. - Magyarázom lelkesen, közben meg szeretném, ha itt ülne legalább Mona és bólogatna nekem, hogy jól csinálom. Vagy billegtetné a fejét lemondó sóhajjal, hogy inkább felejtsem el a dolgot és maradjak a kaptafánál a mágiaoktatás helyett.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Ahogy hallgatom az Ő érveit is egyre jobban úgy érzem, hogy nem fogok tudni dönteni. Lehet, hogy a legegyszerűbb módszert kellene választanom. Felírni az összeset egy-egy cetlire, beledobálni egy kalapba és amit kihúzok az lesz... Persze ezt nem gondolom komolyan, hiszen ez egy nagyon is fontos döntés. -Látod így a hőlátásra nem is gondoltam, de most jobban belegondolva tényleg hasznos lehet a gyógyításban.-Nah tessék egy újabb lehetséges varázslat. Lehet, hogy a végén valami olyat választok, amire nem is számítottam. Az élet tele van meglepetésekkel, csak az nem mindegy, hogy kellemes vagy sem. A kérdésére rögtön tudok is mondani egyet, így már beszédre is nyitom a számat, hogy válaszoljak neki, miközben már azon agyalok, hogy mi lehetne a másik kettő. -Hát ahogy azt már említettem, ami leginkább a szívemhez közel áll az a természet szava. Ezen kívül meg...-Itt elcsendesedem, hogy alaposan átgondoljam a dolgokat. Mindenképpen olyat akarok, amit tudok majd gyógyításra is használni, így azt hiszem nem marad más mint a... -Legyen a sorvasztás és a hőlátás. Elsősorban gyógyító vagyok, így erre kellene koncentrálnom.-Vagy legalább is az leszek nem sokára, ha az élet is úgy akarja. Még persze jó néhányszor átfutom azt a bizonyos listát és mikor már elégszer végiggondoltam magamban határozottan bólintok is egyet felé. -Igen azt hiszem ők hárman azok, amik a leginkább érdekelnének.-Mosolyodom el halványan. Csoda, hogy ilyen jól bírja még. Én ha a helyében lennék már biztosan kiborultam volna a határozatlanságom miatt.
Válaszára kiszélesedő mosollyal felelek, miközben kényelmesen döntöm hátamat a fotel támlájának. - Ezért is vagyunk itt, hogy olyasmiket is átvegyünk, amikre esetleg nem is gondoltál volna. Informátorként alátámaszthatom, hogy sokszor pont azt keresik az emberek, ami a szemük előtt van, de egyszerűen képtelenek segítség nélkül meglátni. És ez most nem lehúzás volt részemről, puszta tényközlés! - Jegyzem meg mellékesen, felemelt kézzel is jelezve: ne vegye sértésnek, nem ellene szól a dolog. Segíteni szeretnék, ezért vettünk számba több lehetőséget is ezúttal, ezért nem kérem, hogy azonnal válasszon mesterszót. Válassza ki az őt... (Tökre, mint a Harry Potterben!) Szavaira nagyot bólintottam, egyúttal kinyújtott hüvelykujjammal jeleztem: ez még csak egy varázslat. Annak kifejezetten örültem, hogy nem szórta ki kapásból, azt, amit a szíve diktál, ugyanakkor valóban nem lehet pusztán ilyen alapon dönteni, osztom véleményét - így kerül a másik két varázslat a képbe. - Mi lenne, ha a hőlátással kezdenéd, azt talán a legegyszerűbb itt kivitelezni. Mivel már varázsoltál életedben, talán nem kell bemutatnom, hogyan is megy ez, szóval... tiéd a terep, aztán majd meséld el, mi mindent látsz idebent! - Szélesedik ki mosolyom, s míg ő a varázslatot próbálja kivitelezni, a másik kettő megvalósításán töröm a fejemet. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne figyelnék oda rá is, ha esetleg kérdése van, vagy nem megy valami úgy, ahogy szeretné kapásból.
// Szerintem nyugodtan fejtsd ki egy reagon belül a varázslat végrehajtását, majd idővel a kapott eredményeket is. //
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
-Nem is veszem annak, mert teljesen igazad van. Én is sokszor tapasztaltam ezt...Meg nem feltétlen a gyengeség jele segítséget kérni. Persze sokan nem így gondolják és sokszor nagyon is nehéz Önmagunknak bevallani, hogy szükségünk van rá.-Észre veszem, hogy kicsit eltértem a tárgytól, így nem is folytatom tovább, csak elmosolyodom. Most nem cseverészni, elmélkedni jöttünk, hanem tanulni, gyakorolni. -Rendben megpróbálom!-Azzal fel is állok. Úgy könnyebb lesz a koncentráció, meg akkor alaposabban körbe is leselkedhetek. Szokásomnak hívem most is behunyom a szemeimet, hogy könnyebben kiüríthessem a fejem a felesleges gondolatoktól. próbálok csak a varázslatra koncentrálni, elképzelni ahogy megvalósul. Hosszú percek telnek el így némán az én részemről, majd szép lassan kinyitom a szemeimet. Már nem egyszer gyakoroltam ezt is, így most könnyebben sikerült megidézni a dolgot. A kép, ami elém tárul teljesen más. Intenzív színeket látok, semmi többet. Mielőtt megindulnék kyle felé fordulok, majd elmosolyodom. -Milyen színes lettél te is, de leginkább piros... Ez vajon mit jelenthet?-Teszem fel a kérdést, bár választ nem igen várok. Óvatos léptekkel indulok el az egyik irányba, majd el is kezdem kommentálni a dolgokat. -Látom a meleg csöveket... Gondolom abban megy a meleg víz.-Közelebb sétálok a falakhoz, majd kinyújtom kezem úgy kezdek el tapogatózni. Bár nagyjából látom a körvonalakat mégsem vagyok magamban biztos. Pár lépés után megtorpanok és Kyle csak annyit láthat, hogy az egyik ajtó előtt állva nagyon nézek valamit. -Ez fura....-Valami vöröset látok, pedig nem kellene, hisz az azt jelenti, hogy van itt egy élőlény, vagy valamit bekapcsolva hagytak. Lépek kettőt és... -Áucs!-Annyira elvonta a figyelmem az a folt, hogy nem is gondoltam a zárt ajtóra, ami most szépen visszapillant rám. -Ezt megérdemeltem.-Pillantok vissza Kylera, miközben kezemmel a homlokom dörzsölöm. A varázslat hatása elmúlt, ismét mindent normálisan látok, így óvatosan be is lépek az ajtón, ám ahogy beérek nem látok semmit. -Pedig megesküdtem volna, hogy van itt valami!-Mondom inkább magamnak, bár ha Kyle is velem tartott ő is meghallhatta.
Biccentek szavaira, s intek egy amolyan "Hajrá!"-szerű mozdulattal felé, mikor nekiveselkedik a feladatnak. Arcomra mosolyt csal a képére kiülő koncentráció akaratlanul is. Érdekes belegondolni, hogy mindannyian így kezdtük, komoly odafigyeléssel és lelkes rákészüléssel, manapság meg szinte majdhogynem elég egy csettintés és máris "áll a bál", ami a kívánt varázslat végrehajtását illeti. - Hogy egy tűzoltó veszett el bennem... - Fejcsóválok nevetve a költőinek szánt kérdésére adott komolytalan válaszom közepette. - Mit látsz még? - Érdeklődök inkább, hiszen nem csupán én tartózkodom idebent, esélyesen fűtés is van, na meg az élettelen tárgyaknak is akad bizonyos fokú hője - ha mást nem, ott, ahol az imént helyet foglalt a fotelben, példának okáért. Arra, hogy fura lenne valami is, kissé felé fordulok ültemben, érdeklődően és bár szólnék, hogy nem kéne nagyon előrefelé lépkednie, olyan hirtelen történik minden, hogy esélyem sincs idejében figyelmeztetni a lányt. Azért a nem túl diszkrét röhögést mellőzöm, s csupán egy széles vigyort fojtok el képemről, mikor felém fordul. Órámra pillantok, rákérdezve, hogy elmúlt-e a varázslat hatása már. Nem is rossz időt futott vele, azt meg kell hagyni, így elsőre, ha belejön, akár egy óra hosszáig is képes lesz fenntartani a dolgot. - Lehet, csak valami gépnek még maradt némi hője, nem gondolod? Lámpa vagy ilyesmi, azok könnyen felforrósodnak és sokáig még nem hűlnek ki, hiába kapcsolod le... - Vakarom meg tarkómat kissé. - Különben, ha készen állsz, jöhet a következő! Kérdezd meg attól a szobanövénytől ott bent, milyen napja volt. - Közben felálltam a fotelból persze és az ajtóhoz lépdeltem, kíváncsian arra, minek is ment be a lány a másik helyiségbe. Innét jött az egyszerű ötlet, hogy faggassuk ki a "gazat" a helyzet kapcsán.
//Ezt pedig csak levezetem, hogy lásd, mennyire fáradsz el a végére majd: 20 - 3 (Hőlátás) - 5 (Természet szava) - 5 (Sorvasztás) = 7 //
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Egyszer olvastam, hogy az emberek hőképe változik hangulatuktól függően, még képeket is oda tettek, hogy mi mit jelent. Talán igaz, talán nem... Ezt csak akkor tudnám meg, ha magam is tapasztalnám a változásokat. Állandóan kommentálom neki, hogy mit is látok. Van, ami számomra teljesen egyértelmű jelenléte, de nem mindent ismerek fel rögtön, ahogy azt a bizonyos piros foltot sem a másik szobában. Ha kinevetne a bénaságomon nem sértődnék meg, magam is jót szórakoztam volna vele, mert ez tényleg vicces lehetett. A kérdésére csak bólintok egyet. A kisebb csapódásnak köszönhetően elvesztettem a koncentrációmat, így a varázslat hatása is azonnal elmúlt. -Lehet, hogy az volt, bár nekem másnak tűnt, de mindegy is.-Bár igaz továbbra is kíváncsi vagyok, hogy vajon mit is láthattam, de nem fogok leállni ezzel foglalkozni, hiszen nem azért vagyunk itt. A következő feladat először meglep, aztán csak elmosolyodom. A múltkori próbálkozásomnál egy állattal kellett elbeszélgetnem, növénnyel még nem gyakoroltam, így nagyon is kíváncsi vagyok, hogy milyen is lehet. -Rendben!-Bólintok egyet és beljebb is sétálok, hogy szembe állva a növénnyel ismét koncentrálni kezdjek az újabb varázslatra. Ahogy a másik ez sem megy sikerül rögtön, csak pár próbálkozás után sikerül meghallanom a növény aprócska hangját. -Milyen szép hangja van! Furcsa hallani...-Fordulok oda Kylehoz izgalommal teli tekintettel. Ha akarnám sem tudnám eltitkolni azt mennyire tetszik nekem ez a dolog, hogy megértem azokat az élőlényeket, akikkel másképpen nem tudnék kommunikálni. -Hogy érzed magad ezen a helyen? Rendesen gondoskodnak rólad?-Na jó kissé bizarr kérdezgetni egy növénytől, de mikor meghallom a választ ez mind eltűnik és csak mosolyogni tudok. -Ezt örömmel hallom! Hogy ő?... Nos a kollégám. Igen szerintem is!-Nevetek fel őszintén. -Úgy tűnik egy jó humorú növénnyel van dolgom!-Fordulok ismét Kyle felé, majd vissza a növényhez, de nem hallom már a hangját. Ezek szerint ennyi volt. Kár... Nagyon élveztem. -Azt hiszem sajnos csak eddig tartott. Pedig igazán érdekes volt.-Elköszönök azért még a növénytől (még ha ez furának is tűnik), majd odasétálok Kyle mellé. -Meddig tartott?-Kíváncsiskodom egy kicsit.
Az ajtófélfának dőlve, érdeklődve figyeltem, ahogy Alice nekikészül a következő varázslatnak. Felnevetek kissé elképedésére, noha én magam is ritkán élek ezzel a varázslattal. A természet helyhez kötött lényei eléggé primitív lények, ami azt illeti, az állatok pedig sok esetben embertársainkhoz hasonlóan önzőek - vagy szimplán trollok - így használható válasszal nagyon kevés esetben szolgálnak, amit informátorként nem engedhetek meg ugyebár magamnak. Épp ezért preferáltam inkább az események visszajátszásának lehetőségét az esetek javában, no de! Nem miattam vagyunk itt. Kissé felvonom szemöldökömet, mikor a fiatal gyógyítótanonc és a zöld leveles úgy fest, rólam diskurál két mondat erejéig, de csak torkomat köszörülöm meg jelzés értékkel. Itt vagyok ám én is, hahó! Süket se lettem attól, hogy a gazat nem hallom, csak a lányt. - Tényleg? Miért is? - Firtatom elmosolyodva a növény humorát illetően, miközben ellököm magam az ajtófélfától, hogy beljebb lépdeljek a vizsgálóba. Voltam már itt egyszer, mikor Kate ebét megvettem és elhoztam "első szervizre" Alicehez. Kérdésére órámra pillantok, majd széles vigyorral le rá. - Hát ez kérlek, volt vagy... fél perc is! - Fel kell, hogy nevessek. Igyekszem nem rajta, hanem vele. Aranyos a buzgósága. - De ne aggódj, ez teljesen jó, egy növényből, aki ebben a szobában éli az életét, amúgy se lehet sok mindent kiszedni. Bár esetükben jobb ezt a varázslatot alkalmazni, mint a természetben, ahol túl sok mindent látnak, sokan vannak és egyszerre akarnak mindent közölni veled. Persze, hatan hatvan féle infót, véletlenül sem egyetlen dolgot. - Ciccenek fejcsóválva, majd az érdeklődés részemről sem marad el: - Melyiket érezted szimpatikusabbnak? Vagy melyik jött könnyebben, ha úgy tetszik? - Firtatom, azt pedig már előre látom, hogy nem fog szeretni a sorvasztás kapcsán. Én se magamat a hülye ötletemért, de egy tanonc csak nem tesz nagy kárt semmiben, nem igaz? - Készen állsz a harmadikra? Utálni fogsz... - Ingem ujját kigombolom, feltűröm az anyagot könyékig, majd alkaromat felé nyújtom jelzés értékűen. Igen, pontosan azt szeretném, hogy rajtam tesztelje a dolgot. - Hacsak nincs valami frissen elhullott állatod raktáron... hajrá!
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
A torokköszörülést meghallom, de míg a növénnyel társalgok nem igen veszek róla tudomást. Nem akarom őt megbántani egy cseppet sem, így tervezem is, hogy elárulom neki mit is mondott a kis növény. -Ne haragudj, semmi rosszat nem mondott. Csak megkérdezte, hogy ki vagy és annyit mondott, hogy kedvesnek, jó fejnek tart, erre mondtam, hogy szerintem is az vagy. -Pirulok el kissé. A poén meg teljesen másról szolt, így azt nem is firtatom annyira. Nem veszem magamra a nevetést. Mondjuk tényleg kissé vicces a dolog, de azért sajnálom a dolgot, hogy csak eddig tartott. Fél perc... Annyi idő alatt szinte semmit sem tudhat meg az ember, ha olyan helyzetbe kerül. A kérdésére kissé elgondolkozom. Visszaemlékszek arra milyenek voltak a varázslatok, majd válaszolok is. -Nos a hőlátásnak megvannak a maga hátrányai is, amint azt be is mutattam neked nagyon szépen.-Gondolok itt arra, hogy ügyesen nekimentem az ajtónak. -De olyat is megpillanthatunk, amit szabad szemmel nem, ami azért segítségünkre lehet. Ennek ellenére mégis jobban élveztem a társalgást, azt hogy értek egy olyan élőlényt, aki nem tud az emberek nyelvén megszólalni, sőt semmilyen hangon nem tud, csak így... Ez azért elképesztő egy dolog. De közben meg valóban olyan hasznos tud lenni? Ahogy te is mondtad, a túl sok információ néha rosszabb, mint pár morzsa.-Fejtem ki bővebben a véleményemet. Remélem nem sikerült valami baromságot összehordanom itten és nem fog kinevetni, vagy rosszabb esetben kiábrándulni. Ahogy kimondja, hogy utálni fogom azonnal rájövök, hogy mire is készül. Már éppen a felsőjének az ujját kezdi el felfelé tűrni mikor heves fejrázásba kezdek. -Nem Kyle! Nem ezt nem tudom megtenni! Most tényleg nagyon utállak!-Persze nem komolyan, de ez tényleg gonosz húzás a részéről. Természetesen tudom, hogy neki sem könnyű, hisz ő fog szenvedni... A karjára pillantok, majd a tekintetét fürkészem. Próbálok erőt gyűjteni, hogy megtehessem, de úgy érzem képtelen vagyok rá. -Ez nem fog menni Kyle!... Ezt nem tehetem, nem...-Egy haragos sohaj után mégis felemelem kezem és a karja fölé helyezem. Elkezdek koncentrálni a varázslatra, de pár pillanaton belul kezem remegni kezd. Igen félek, rettegek. Nem tudom, hogy mi lesz, mit fogok okozni majd neki... És nem akarom őt bántani. -Sajnálom... De képtelen vagyok rá!-El is emelem kezem és elfordulva tőle az ablak felé sétálok mély levegőket véve.
- Elég gyorsan leszűrte ezt, egyetlen találkozásból... - Szélesedik ki mosolyom. Mint mondtam, a természet bizonyos lényei eléggé primitívek. De épp ez teszi őket különlegessé valahol szerintem ugyanakkor. Mosolyom könnyed, miként szavaim is, melyekkel visszaterelem magunkat, a társalgást a tanulás nem túl mély, mégis remélem, hogy hasznos medrébe. Apró biccentéssel nyugtázom a hőlátás kapcsán tett megjegyzését, mosolyom kissé mintha kiszélesedne a második varázslat kapcsán ugyanakkor. Mindig az első gondolat a legjobb, úgy fest. - Nem is értem, minek a kétely. Mármint, persze, szeretne hasznos varázslatot választani, de ha nem áll közel az emberhez a dolog, az életben nem lesz belőle mesterszó! Ha mégis, akkor "kidobott pénz" esete, úgyis ritkán fogja csak alkalmazni, mert nem igazán áll közel hozzá. - Valóban nem egyszerű kiszűrni esetükben a dolgokat, de hosszabb távon hasznos lehet. Ha már nagy és bölcs, de főleg vén kislány leszel. - Szélesedik nevetősen mosolyom, magam is elámulva azon, hogy mennyire nem mondok hülyeséget így hirtelen. Jobban belegondolva ugyanis ez a varázslat valóban hosszabb távú befektetés, hisz az állatok megszólítása már magasabb lépcsőfok, több gyakorlást igényel - de ők már kevéssé suták ugyanakkor, mint a növénytársak. Mivel már csak a harmadik varázslat van hátra, kár lenne döntésre bírnom Alicet, még simán kiütheti az előző kettőt a sorvasztás. Feltűröm hát ingem ujját, mintegy nekigyürkőzve a feladatnak, bár úgy fest, a finom felvezetés ötlete nem bizonyul célravezetőnek. Aprót szusszanok. - Nyugi már! - Fogok rá finoman vállára másik kezemmel, kissé lejjebb is hajolok, hogy elcsípjem pillantását. - Nem tudsz olyan kárt tenni bennem a jelenlegi mágikus tudásoddal, amit ne tudnál helyre is hozni. Olyan lesz, mintha... lenyúznám a bőrömet, mikor elesek a betonon, semmi több! - Ez mondjuk szép kis ferdítés, informátorként a szemem se rebben bele, holott tisztában vagyok vele, hogy sokkal inkább égési sérülés jellegű lesz a téma. - Ez alapvetően nem ártó varázslat, Alice. Ha megtanulod majd kontrollálni, irányítani, akkor fertőzött részeket tüntethetsz el pusztán rákoncentrálással! Mit gondolsz, miért nincs egyetlen daganatos, rákos és ki tudja még milyen betegségben szenvedő őrző? Ha megtámadnának, biztos vagyok benne, hogy nem haboznál használni ezt a varázslatot, de ugyan így akkor sem, szerintem, ha az lenne a helyzet, hogy itt és most megcsinálod, vagy pár év múlva nekem reszeltek. Vagy rosszul látom? - firtatom, s csak akkor engedem el vállát, ha válaszol. Aztán ismét felé nyújtom a karomat.
Kezdőlap
//
//
