Magam is elmosolyodom a szavain. Tényleg nem mond hülyeséget, de mégsem elég ahhoz, hogy határozottan azt mondjam, igen én a természet szavát választom. Persze igen élvezem, nagyon is, hogy érthetem őket, de nem azért kell választanom, hogy unalmas perceimben elcseverésszek egy növénnyel, vagy éppen állattal. Biztosan lesznek komoly és nehéz feladataink, amiket meg kell majd oldani. Ott egy ilyen kis cseverészés nem hiszem, hogy túl sokat segítene. De még lemondani sem tudok róla. Viszont van még egy varázslat, amit még nem próbáltam ki. Lehet, hogy az lesz a nyerő...
Elfogott az idegesség attól a tudattól, hogy fájdalmat kell okoznom neki. Persze értem én, hogy ez csak gyakorlás, hogy nem lesz súlyos, de akkor sem érzem magam elég erősnek hozzá. Orvos vagyok nem hentes... Na jó ez egy kis túlzás, de most ennek érzem magam. Ahogy vállamra helyezi kezét és a szemembe néz viszonozom a pillantását. Figyelmesen hallgatom végig őt, majd a kérdésére először csak megrázom a fejem. -Nem, de... de az más Kyle. Természetesen ha te vagy bárki bajban lenne segítenék szó nélkül, de most erről szó sincs. És szégyellem magam, amiért itt hisztizek neked, hiszen mégis csak te fogsz szenvedni, nem én...-Ezzel együtt meg is kapta a választ a fel nem tett kérdésre. Igen meg fogom csinálni, de még kell egy kis idő nekem. -Sajnálom Kyle!-Nézek rá bűnbánóan. Tudom, hogy ez csak tanulás, de akkor is... Nem így kellene lennie. Ahogy felemelem karom érzem, hogy az kicsit mintha nehezebbé vált volna. A kézfejem ismét az ő alkarja felé helyezem, majd ismét behunyom a szemem és koncentrálni kezdek. Kyle eleinte érezhet egy apró kis fájdalmat, ami csak pár másodpercig tart. Hirtelen nyitom ki a szemem, megrázom a kezem. -Menni fog!-Na jó tudom az előbb nem ezt mondtam, de csak próbáltam elkerülni az elkerülhetetlent. A fáradtság kezd szép lassan úrrá lenni rajtam, de nem is foglalkozom vele. Ha már én kértem tőle segítséget, akkor végig csinálom. Kifújom a levegőt majd újra kezdem a koncentrálást. Kezem a karja felett, szemeimet lehunyom...
Az előzőnél sokkal nagyobb fájdalom hasít bele a karjába ahogy szép lassan a bőre is megváltozik egy kisebb foltban.
Aprót sóhajtok visszakozása láttán. Ép ember nem bántja a másikat könnyedén, nem leli örömét benne, vágom én. Ilyen szadistával csak a farkasok közt találkoztam idáig - ha vannak is durvább, smirglisebb egyének az őrzők gyógyítói közt, eltörpül viselkedésük a bundás társaiké mellett. Ezt tehetik az évszázadok az ember fejével, azt hiszem... Nyugodtnak tetsző mosolyt villantok a fiatal őrző felé, ahogy pillantásom arcán nyugszik és hallgatom szavait. - Ne sajnáld, teljesen érthető a reakciód és valóban szó sincs éles helyzetről. Arról van szó, hogy gyakorolj, hogy megtaláljuk azt a varázslatot, ami közel áll hozzád, könnyedén hajtod végre, a többivel ellentétben. - Elmosolyodom kissé. Ahogy a mondás tartja: az is választás, ha az ember nem választ. Ha visszakozik a varázslattól, az is egy eredmény, egy jelzés, hogy talán valóban nem ezt kellene választania. - Ugyanakkor szeretném, ha végrehajtanád. Ha másért nem, valóban a gyakorlásért. Meg is tudsz gyógyítani utána majd úgyis, nem igaz? - Szélesedik ki mosolyom, bár nem tudom, mennyire fogja lefárasztani ez a sok varázsolgatás, de legfeljebb majd hazafelé sem ajánlom fel neki, hogy ő vezessen, ellenben meghívom valami elvitelre kért kávéra az egyik belvárosi beülősben, ha lesz még kedve hozzá a dolgot követően és nem szándékozik kapásból kidőlni. - Menni fog! - Biccentek aprót arra, hogy sajnálja a lány, majd elengedem vállait, finoman a vizsgálóasztal hideg fémjének dőlök támaszkodva, ott tartva kezemet jelzés értékkel ugyanakkor továbbra is előtte, kettőnk között. Nehezére esik a dolog neki még mindig, érzem és nem is várok sokat az egésztől. Kellemetlen érzés kerít hatalmába első próbálkozásra, de ez minden, amit a varázslattal elér. Fájdalom érzetét üzenik a receptorok az agyba, nem vészes az egész... Nem úgy másodszorra. Az égett hús szagát talán csak képzelem, de kétségtelen, hogy leginkább egyfajta belső, lángok nélküli égési folyamathoz tudnám hasonlítani mindazt, ami történik. - Hasztarohadtélet! - Hangom egyszerre kétségbeesett "nyüszítés" és férfias fájlalás keveréke. Nem merek odakapni másik kezemmel, hátha azt is "megsütöm", ugyanakkor elrántom a lány tenyerei közül a karomat. Izmaim pattanásig feszülnek, próbálom minden gondolatomat magamban elkáromkodni csupán és nem kiadni a világnak azt. Hangosan és szaporán veszem a levegőt az erőlködés közepette.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Igaz iszonyatosan félek és izgulok a varázslat miatt, de Kyle barátságos mosolya lenyugtat engem annyira, hogy elég erőt, bátorságot tudjak gyűjteni ahhoz, hogy nekifogjak. Ahogy azt sejtettem nem sikerül elsőre, aminek bevallom őszintén még örülök is és valahol belül reménykedem is abban, hogy másodjára sem fog menni. Talán akkor nem erőlteti tovább a dolgot. Persze, azért mindent beleadok, hiszen ha már eljöttünk ide, ha már rám pazarolja az idejét, akkor legyen valami haszna is. Csak akkor veszem észre, hogy sikerrel jártam, mikor már a bőrének a felszínén is megjelentek az égési sérülésekhez hasonló seb. Bár teljesen rám nehezedett a fizikai fáradtság mégsem tudok vele foglalkozni. A szemeim elkerekednek és az aggodalom mellett a rémület is kiül arcomra, ahogy meghallom Kyle hangját. Nem hittem volna, hogy ilyen komoly sebet ejtek rajta. -Kyle nagyon sajnálom!-És nem is kell több ahhoz, hogy még a könnyeim is eleredjenek. Természetesen nem hezitálok sokáig, hisz tudom, hogy mennyire fájhat neki, így egy kis belső hiszti után összekaparom a maradék erőmet is, hogy meggyógyíthassam őt minél hamarabb, hogy helyrehozhassam a hibámat… Mert igen ez hiba volt a részemről. Nem lett volna szabad rajta gyakorolnom. A könnyeimet gyors mozdulattal törlöm le arcomról, bár nem érek el vele túl sok mindent, de inkább nem is foglalkozom a dologgal. Csak is arra próbálok koncentrálni, hogy meggyógyítsam őt minden áron. Először is az egyik szekrényből egy kis fiolát veszek elő és egy kibontatlan tűt, hogy beadhassak neki egy fájdalomcsillapítót, ha nem menne azonnal a gyógyítás. -Kérlek próbálj meg most kicsit nyugton maradni! Ez gyorsan fog hatni, nem tudom mennyire fogja elnyomni a fájdalmat, de talán tűrhetőbbé teszi majd.-Nem adok neki túl erőset, hiszen ez inkább állatoknak lett kifejlesztve, de semmi baja nem lesz tőle. Ha engedi egy gyors mozdulattal be is adom neki a szert, majd gyengéden megfogom a csuklóját s felfelé fordítom karját, hogy láthassam a sebet. Szabad kezemet a fölé emelem és koncentrálni kezdek teljes erőmből. Ennek a varázslatnak már tökéletesen kell mennie, hiszen rengeteget gyakoroltam. Igaz már nem vagyok olyan friss, mint mikor ideértünk, de nagyon is bízok. Bízok abban, hogy a kellő koncentráció meghozza a gyümölcsét.
Mázli, hogy vagyok olyan önző jelen helyzetben, hogy lefoglaljon a saját bajom - így nem érzékelem a lány arcán legördülő könnycseppeket egyelőre, s szerencsére kellően gyorsan reagál ahhoz is, hogy meglepődni se legyen időm, csak mikor már a tűvel közelít felém. - Mi a... te normális vagy?! Minden tiszteletem az orvosok irányába de sem lónak sem kisállatnak nem érzem magamat, Alice. - Fakadok ki, noha, ha normálisan és higgadt fejjel végig gondolnám a dolgot, feleennyire se lennék beszarva az egész szituációtól, elvégre az, hogy orvos, valahol azt is jelenti, hogy pontosan tisztában van vele, mekkora adagot is kell belém tolnia. Bár ezzel a "nem tudom mennyire fogja lenyomni"-val nem épp ezt támasztja alá a lány, ami azt illeti. Fantasztikus, meg van mentve! Nem ellenkezek különben, a döglődő lovak - haha - beletörődő megadásával tűröm, hogy beadja a fájdalomcsillapítót, valamint, hogy utána elvégezze a varázslatot. - Oké, azt hiszem, neked volt igazad. Ez tényleg egy hülye ötlet volt részemről. - Nyugtázom közben, igyekezve azért őt is megnyugtatni egyúttal, hisz valóban nem történt semmi azon kívül, hogy rám hozott egy erőteljesebb szívrohamot. De úgy fest, megmaradok és a varázslat hatására a sérülés is szép lassan húzódik vissza, mígnem teljesen eltűnik. - Kezdem egyáltalán nem érezni a karomat, az gáz? - Teszem fel mintegy költői kérdésként a műveletet figyelve a beálló csendben. - Ha más nincs esetleg, amiben segíthetek, akkor amúgy ennyi lett volna részemről a dolog - A lány is érezheti már nyilván, hogy fáradt. Jót fog tenni neki némi pihenés, esetleg meditáció. - De ha utólag is eszedbe jut valami, keress meg nyugodtan! A számomat tudod úgyis. A mesterszó kapcsán meg mondom, szerintem ne agyalj túl sokat. Válaszd azt, ami a legközelebb áll hozzád! Mégy még valamerre amúgy, vagy az egyetemre vigyelek vissza? - Firtatom, s akármit mondjon, bizony, a fuvar az jár. Nem fogom hagyni, hogy fáradtan majd még tömegközlekedjen, ne adj isten sétáljon úticéljához.
// Részemről, hacsak nem írsz olyat, amire mindenképp válaszolnék, köszöntem! //
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Kyle kifakadása bár talán jelen helyzetben kissé érthető mégis bántó. Igazán bízhatna már bennem ennyi idő után. Egyszer már segítettem neki, mikor a munkája révén sikerült szép sebeket szereznie. Akkor sem tudtam többet, vagy kevesebbet az emberi gyógyításról, de valahol az emberek és állatok hasonlóak, hisz mi is közéjük tartozunk, mi is emlősök vagyunk. Csak sokan ezt nem akarják belátni. -Kyle! Kérlek bízz bennem, tudom mit csinálok!-Mégis hogy fogok érvényesülni így a jövőben, ha nem bíznak meg bennem? Arra már rájöttem, hogy Gina számára én szinte egy senki vagyok. Hiába végeztem el az egyetemet, tanultam anatómiát, mivel állatokkal foglalkozom, így nem érek fel egy embereket gyógyító orvossal. Pedig a mi szakmánk is fontos, de persze nem mindenki látja így, nem is kell, csak úgy vélem megbántani sem szükséges a másikat. Mikor végre bevallja, hogy hülye ötlet volt ez az egész kissé dühösen és erősen bokszolok bele a felső karjába (természetesen abba, ami nem sérült). Biztos vagyok benne, hogy ez nem igen okoz neki fájdalmat, de nem tudtam visszafogni magam. -Te azt ígérted, hogy semmiség lesz! Soha többé ne merészelj ilyet kérni tőlem Kyle, maximum csak akkor, ha valóban szükséges! Tudom jól, hogy csak segíteni próbáltál nekem és hálás vagyok neked, de ne a te károdra és ne merj máskor hazudni nekem! Nem vagyok egy kislány, akit félteni kellene az igazságtól! Nekem is meg kell tapasztalnom azt, amit szükséges ahhoz, hogy jó gyógyító lehessek!-A hangomat nem emelem fel mégis igen határozott, de egyben gyengéd. -Kyle!!! Komolyan rosszabb vagy, mint egy gyerek! A fájdalomcsillapító csak tompítja a fájdalmat, nem fog tőle zsibbadni a kezed vagy bármi más. Olyan mintha bevennél a fejfájásra egy gyógyszert. Kérlek!-Ha több erőm lenne lehet, hogy a hangom is erősebb lenne, de ez a sok varázslás teljesen lemerítette az elemeimet, amit talán láthat is rajtam. Nagyokat pislogok és nem mozgok valami gyorsan. Mintha egy egész napot átdolgoztam volna… Azt hiszem amint hazaérek bedőlök az ágyba és pihenni fogok. -Az egyetemre megyek vissza, de még lenne egy kérdésem. Tudom, hogy nekem kell választani, de érdekel a te véleményed is, mint külső szemlélő. Ahogy figyeltél engem mi a tapasztalatod?… Melyiket kellene választanom, vagy jobban fogalmazva melyiket ajánlanád. Te mégis máshogy láttad a dolgokat külső szemlélőként.-Nem az ő szava fog dönteni ez természetes, de nagyon sokat segítene nekem, ha őszintén megosztaná vele a véleményét. Közben persze elindulhatunk, hisz út közben is megoszthatja velem gondolatait.
- Nyugalom, mindjárt ott vagyunk - szólok le a kék utazóketrecben nyavalygó szőrpamacsnak. Bud benyelhetett valamit. Talán csak rosszkor mászott ki az ablakpárkányra és pont egy fertőzött galamb járhatott ott előtte. Fogalmam sincs, mi történt vele, de tegnap óta nem ette meg a kajáját, olyan pépeset és szagosat nyomott, hogy alig győztem kiszellőztetni. Kevés dolog tud megmozgatni, de most már olyan állapotok lettek, hogy el kellett hoznom. A kocsim, amit béreltem, a közelben parkol, én meg már a rendelő előtt vagyok. Megnézem a feliratot, nyitvatartást, elnevezést és megnyomom az üveges ajtót és igyekszem nem nekikoccantani a macskám dobozkáját. Ez a keserves hang, amin nyivákol nekem, elég idegesítő. Azért van mellettem, mert...nem is tudom, miért tartok macskákat. Elvannak magukban, de néha lehet őket simizni, meg bohóckodnak. Függetlenség. Amíg kapnak kaját, nem csesztetnek. Csak néha. - Jónapot! - kiabálok be, amíg meg nem látom a doktornőt vagy valakit. Nem telefonáltam, csak eljöttem, mert sürgős a dolog és nem akartam húzni az időt. Az egyik őrző mondta, hogy ez a csaj elég jó doki és azt is megosztotta velem, hogy mi történt korábban. Amikor hallottam, ökölbe szorult a kezem és a gerincem mentén végigfutott a hideg. Én is átélhettem volna mindezt. Szerencsésebb vagyok, mint ő. Illetve nem, mert úgy hallottam, Alice egész boldog. Bud a karmaival esik neki a dobozának. Azt hiszem, először egy nyugtató kell neki. Kigombolom a fekete kabátomat, ami alá kigombolt gallérú, sárga blúzt húztam fekete farmerrel. Felemelem a kissrácot és benézek a lyukon. Úgy néz, ahogy szokott, kérlelhetetlenül. Így áll a feje. Ujjamat odateszem, rá is kap rögtön, piszkálná, harapná. - Mindjárt, mindjárt... Ha meglátom a dokit, akkor leteszem elé a dobozt és nyitott tenyérrel mutatok. - Helló! Ő Bud és elég szarul van. Hasmenés, étvágytalanság, döglődés, nyivákolás. Tipp? - kérdezem elgyötörten.
Alice Danielle Lavant
II. Gyógyító
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 37
◯ HSZ : 613
◯ IC REAG : 616
◯ Feltűnést kelthet : Hiányzik bal lába térd alatt (protézist hord)
Szerencsére a mai napra nincs semmilyen műtét beütemezve. Ha nem út be semmi, akkor igen nyugis napnak nézünk elébe, de persze állandóan felkészültnek kell lenni, hisz sosem lehet tudni mikor kell rohanni egyik betegünkhöz. A csend nem mindig jelent jól. Van, mikor ijesztően túl nagy… Nah ilyenkor biztosan valami borzalmas fog történni. Már nem egyszer esett meg ez. Már majdnem elindultam haza, mikor jött a hívás, hogy elütötték a kutyáját, vagy megtámadta egy vadállat stb… stb… Ám bízom azért abban, hogy a mai napon maximum csak könnyű eset betegeket hoznak be. Esetleg az éves oltásokra, vagy csak általános kivizsgálásra. Éppen a papírok fölött görnyedve olvasom az egyik lelet eredményeit, mikor meghallom kintről a kiabálást. Egy újabb beteg. Remek! A hang alapján úgy érzékelem nem súlyos esetről van szó, aminek nagyon is örülök. Érdeklődve sétálok ki és ahogy megpillantom a hölgyet már elő is varázsolom mosolyom. -Jó napot! Jöjjön beljebb!-Megmutatom az utat, majd ha besétált a vizsgálóba bezárom magam mögött az ajtót. Már az elején érzékeltem, hogy őrző, és ha macskája van az annyit jelent, hogy valahol itt lakhat. Nem hiszem, hogy több órát utazott volna a kis kedvencével csak azért, hogy ide hozza. -Alice Lavant, örvendek!-Mutatkozom be, ha már kollégák vagyunk. Figyelmesen végighallgatom őt, majd a macskára koncentrálok. Ahogy végigsimítok rajta, és köszönök neki kezd lenyugodni. Szerencsére sosem voltak gondjaim a betegeimmel. Sokszor volt már olyan, aki izgult, akit alig lehetett behúzni a rendelőbe, de mikor mellém került, mintha kicserélték volna. -Nos ezek a tünetek sok betegségnek lehetnek az okai, így kicsit több infó kell mielőtt bármit is mondanék. Megmérem a lázát, meghallgatom a tüdejét…-Elő is veszek egy lázmérőt, amit szépen a hátsó fertályába teszek. Nem a legkellemesebb dolog, de tudnom kell, hogy van e láza. A hőmérő pár perc után már csipog is. -Nos van egy kis hőemelkedése, de nem vészes.-Végül a nyakamba lévő fonendoszkópot kezembe veszem, behelyezem a fülembe és meghallgatom a tüdejét. Csendben maradok és koncentrálok, hogy bármilyen kis furcsaságot, ha van meghallhassak.
Végigmérem a lányt. Nagyon csinos, az arcán olyan vonásokkal áldotta meg a természet, amiért mások irdatlan összegeket fizetnének a plasztikai sebésznél, mégse kapnának ilyet. Rendkívül bájos. Meg nem mondanám, hogy az történ vele, ami után itt sokáig párban jártak az Őrzők. Talán egy kicsit tovább is nézem a kelleténél. Elkapom a tekintetemet és ahogy hozom a dobozt, megkocogtatom a szélét, hogy Bud se unatkozzon annyira a nagy agóniájában. - Gloria Dirtywater. Tegeződjünk, én vagyok az idősebb - mondom a doktornőnek mosoly nélkül, hűvösen. Egy csapatban játszunk és ő még tanonc, azt hiszem, az elején jár. Nem kell a felesleges udvariaskodás, az csak fáraszt. Az energiáimat nem érezhette meg, mert informátor vagyok és még felhúztam az Oltalom Szárnyát is, ami nélkül nem lépek ki az utcára. Nem baj, tudjuk egymásról, hogy miféle. - Gyere, nagybeteg! - mondom a cicának és felemelem a dobozát. Kinyitom az ajtót, majd kiemelem őt. Nem áll talpra, csak kapálózik és a doktornőt nézi, meg a szobát. Olyan helyeket les másodpercekig, hogy el nem tudom képzelni, mit lát. Talán apró rovart, ami a mi szemünknek túl kicsi. - Rendben, köszönöm! Nem tudok semmi előzményről, hogy romlottat evett volna vagy ilyesmi. Szobacica, a párkánynál messzebb nem megy. Amilyen mogorva képe van, olyan barátságos. Most kevésbé, mert gyengének, támadhatónak érzi magát. Fúj egyet, de a cirógatás már tetszik neki. A lázmérőnél hirtelen hátrakapja a fejét, de mást nem tesz. Csak a csipogásra hegyezi a füleit. Megsimítom a fejét és már le is teszi, elterül. - Aha. Akkor ez mit jelent? Megmarad, ugye? Nem hinném, hogy halálos beteg. A füle tövét vakarászom és közben én is szétnézek. Rendezett, igényes rendelő. - Régóta dolgozol itt? Én nemrég érkeztem a városba, még fel kell fedeznem.
Kezdőlap
//
//
