Az intézmény tanulói ebédjeggyel háromféle (A, B, C) menü közül választhatnak, a tanároknak rendelkezésükre áll még két választási lehetőség (D, E). Ez mindenki számára biztosítva van, persze ezeken felül helybeli fizetés ellenében mindenki azt rendel, amit szeretne. Amíg "a készlet tart", addig bárki betérhet, és fogyaszthat a napi ételekből-italokból, ebédjegy nélkül is. Belső térrel és terasszal is rendelkezik a tavaszi-nyári időszakra.
A hozzászólást Alignak összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Szomb. Jún. 03, 2017 12:14 pm-kor.
Ez a nap is szép hosszú lesz, úgy érzem. Végre leülhettem egyet gyorsan kajálni, azután terveim szerint pedig mentem is volna el innen, kicsit a várost felfedezni, ha a nővérem akart volna, akkor persze az ő útmutatásával. Ehelyett feltűnik Cali, és máris borul az egész napirendem. Na nem mintha nem örülnék annak, hogy itt van, egyszerűen csak túl hirtelen jött ez az egész. Egy hete még szóba sem jött az, hogy jön velem, most mégis itt van? Miért? Itt is marad, vagy csak átmenetileg jött el látogatóként? Meg hogy talált meg? Miért van az egyetemen? Olyan sok kérdés merült fel bennem, mikor megláttam, ebből viszont eggyel sem rohantam le, hanem egyszerűen csak magamhoz szorítottam, mintha Alice-hez hasonlóan már majd` egy éve nem láttam volna. Mondjuk ahhoz nem hasonlítható, mert a nővérkémnél jobban nincs senki, akit jobban szeretnék. Már gyerekkorunkban is teljesen elválaszthatatlanok voltunk, ezért is volt kellemetlen érzés, mikor ő jóval később elköltözött jó messzire. De az életem ettől még nem állt meg. - Te is nekem. - Mosolyognék én, ha nem lennék még mindig teljes értetlenségben. Arrébb pakolom a cuccom, és át is ülök, aztán várom, hogy Cali is letelepedjen. Kérdését felfogom, de nem válaszolok rá. - Ez most nem lényeges. Az sokkal inkább, hogy te – és ne érts félre -, mi a fenét keresel itt? – Kérdezem még mindig kicsit hitetlenkedve. Mielőtt viszont választ adhatna újra megszólalok. - Meddig maradsz? Hol fogsz megszállni? - Még lennének kérdéseim, de itt húzom meg a határt, és próbálom az izgatottságomat visszafogni. Több-kevesebb sikerrel, de végül megköszörülöm a torkomat, és csak nézek rá, várva a válaszait.
Szerintem még álmaimban se gondoltam volna azt, hogy ilyen hamar rábukkanok Ben-re. Azt hiszem ma Fortuna kegyeltjei közé kerültem, vagyis igazából mindenegyes nap, hiszen amikbe keveredtem már a „munkám” miatt az nem éppen volt piskóta. Még Ben megismerése előtt kezdtem együtt dolgozni a rendőrséggel, szinte már családtag voltam, hiszen évek teltek el úgy, hogy én is besegítettem az őrsön és nem éppen volt mindig annyira veszélytelen, de valahogy mindig sikerült megúsznom kisebb sérülésekkel. Aztán pedig belecsöppent az életembe és próbáltam olyan téren visszafogni magamat, de nem igazán ment, viszont mivel szinte soha nem került szóba, így nagyon hazudnom se kellett az egészről. Amikor az ölelés alábbhagy és arrébb pakolja a cuccait, akkor leülök a korábbi helyére. Legalább előmelegített széket kapok és egy sült krumplit a kezembe véve figyelem és hallgatom őt, miközben egymás után fogyasztom el a tányéromon lévő ételeket. Elkuncogom magamat a viselkedésén, mert nem gondoltam volna, hogy ennyire sokkolni fogom őt, de mosolyogva figyelem őt. Örülök annak, hogy újra láthatom, de ugyanakkor annak is, hogy a meglepetésem sikerült és az se mellékes, hogy most kicsit talán olyan, mint egy kisfiú, akivel most történt valami hihetetlen dolog. Lenyelem a falatot, majd iszom rá egy picit és csak utána szólalok meg. Gondoltam megleplek és szemmel láthatóan sikerült is. – mondom neki komolyan és kicsit talán feszülten figyelem őt, hiszen fogalmam nincs, hogy erre mit fog reagálni. Talán neki ez túl sok, hogy csak úgy gondoltam egyet és a tudta nélkül utána jöttem, vagyis hogy miatta utaztam ennyit? Úgy terveztem, hogy addig maradok, ameddig szeretnéd. Áthelyezést kértem ide és elfogadták, most intéztem az egyetemet is, hogy elfogadják a jelentkezésemet az induló szemeszterre. – mesélem neki kicsit túl lelkesen, de még magam se hiszem el, hogy tényleg megtettem. Tényleg magam mögött hagytam az otthonbiztonságát egy fiú miatt. – Nos, a szállást még nem tudom. Gondoltam van időm még eldönteni estig, hiszen béreltem egy autót, így ideiglenes tudom hol tárolni a poggyászomat. – vallom be neki még mindig jókedvűen, majd egy újabb falatnyi étel tűnik el és amint lenyelem, újra megszólalok. Remélem nem baj, hogy csak úgy beállítottam… - szólalok meg egy kisebb habozás után és közben őt fürkészem a mogyoróbarna szemeimmel. Közben az ujjaim közé csípetett hasábburgonyával körözök a tányéromban, vagyis a ketchupben.
Ahogy megláttam Calit, egyből el is felejtettem azt, hogy az imént még épp a halálomon voltam egy félrenyelt falat miatt. Az elképedtség, meglepettség, és az öröm valószínűleg egyszerre ülhettek ki az arcomra, mert nem értettem pontosan, mit is keres itt. De reméltem, hogy a kérdéseim majd választ adnak erre. Meglátjuk. - Az nem kifejezés… - Mormogom magamban, aztán újra rá figyelek. Azt se így képzeltem el, hogy Alice-nek így kelljen megismernie Calit, mert még egy szót sem szóltam neki róla. Ellenben a nővéremről néha be nem áll a szám. Ő pedig még csak annyit sem tud rólam, hogy egyáltalán van barátnőm… De nem kellene egyből rázúdítanom ezt az információt. Csak aztán a végén meg találkoznak a hátam mögött, ami még inkább kellemetlen lenne. Na de most csak egyvalamivel foglalkozzunk. Néhány mondat után közbeszólok. - Szóval nem csak átutazóban vagy. Hála égnek… A szállás miatt pedig csak két-három napig aggódj. A papírmunkák folyamatban vannak már a házat illetően. Már, ha oda akarsz költözni. - Ez egyben tekinthető kérdésnek és kérésnek is. - Egyébként vannak az ő… mármint számunkra kialakított szobák is odalent. Szóval azzal se lenne gond szerintem. - Vonok vállat, mert választhatja akármelyik lehetőséget, egyiket sem fogom lenyomni a torkán. Még rengeteg idő van sötétedésig, addig pedig bőven lesz ideje eldönteni, hol fog megszállni. A bocsánatkérésén viszont feljebb szaladnak a szemöldökeim. Baj? Hogy lenne már ez baj? Legalább megspórolt egy csomó oda-vissza utat nekem is, meg esetleg magának is. - Ne beszélj butaságokat. Örülök, hogy itt vagy. Faterod mit szólt, hogy költözöl? – Kérdezem kíváncsian, mert az öreg rendkívül zsémbes, bár ki tudja, lehet csak velem kapcsolatban.
Kíváncsi voltam arra, hogy miként alakulhatott a találkozása a nővérével, de szemmel láthatóan erre nem most fogok választ kapni. Türelmem pedig mondhatni határtalan, ha nem így lenne, akkor nem próbálnám meg a bűnözőket csapdába csalni az ártatlan pillantásommal, miközben az arcuk rezdüléséből szinte megfejtem minden érzésüket, de ugyanakkor mások tanítása is olyan, amihez türelem kell. Mindig is tudtam, hogy Ben érdekes, s másképpen fejezi ki néha az érzéseit, ahogyan én is. Egyikünk se egyszerű eset, de legalább szavak helyett a tettek beszélnek. Kíváncsi lennék, hogy a testvére milyen. Vajon ő szeret beszélgetni? Ő állandóan beszél, nem ennyire zárkózott, mint az öcsije itt mellettem? Remélem hamarosan őt is megismerhetem, de nem fogok semmit se sietetni. Időnk van még bőven, vagyis remélem, hiszen előbb azzal kellene megbarátkoznom, hogy többé már nem bújhatok apuci védelmező karjai közé. Jobban örülnék annak, ha Ben mutatna be neki, mert még abban se vagyok biztos, hogy esetleg már tud rólam a leányzó. Szívesen odaköltözöm. – válaszolok sietve, hiszen hiába lepett meg a kérdéssel egyszerűen kimondom azt, ami először az eszembe jutott. Természetesen egy pillanatra még furán is hangzik, hiszen hosszabb ideig nem laktunk együtt, de biztos vagyok abban, hogy működne vagy máskülönben nem lennék itt, ha nem hinnék bennünk. Igen, hallottam róluk, de azt hiszem a szállás dolgot még ráérek órák múlva eldönteni. Most a sulit intéztem, majd pedig lesz valamikor egy találkozom is egy őrzővel. – mondom neki sietve, hiszen nem szerettem titkolózni előtte. Még annak ellenére se, hogy vannak olyan dolgok, amikről nem igazán tud, de az meg csak az ő érdekében vannak. Akkor jó, ezt örömmel hallom. – mondom neki mosolyogva, majd pedig bekapom az utolsó falatot, mert tényleg már farkaséhes voltam. Túl sok idő telt el indulás óta és hiába adnak ételt a repülőn vagy árulnak a repülőtereken valahogy nem volt étvágyam. –Bármennyire is meglepő, de ő volt az, aki leginkább támogatott. Szerintem, ha nem indulok, akkor egy nap után maga rakott volna fel a gépre. – mondom egy kisebb kuncogás keretében, hiszen hiába minden hazugság, mert nagyon is jó kapcsolatom volt mindig édesapámmal. S mindig is arra vágytam, hogy ők ketten jól kijöjjenek egymással. Ha nem is teljesen, de már részben teljesült ez a kívánságom is. Milyen programod lett volna mára? Esetleg valamit megzavartam? – kérdezem tőle kíváncsian, majd az innivalómban kortyolok, miközben őt fürkészem.
- Remek! Örülök, hogy ezt mondod. Viszont lehet a nővéremet is kiszedem abból a lyukból, szóval erre is számíts, és ez után adj még egy választ. - Bár az se biztos, hogy Alice odaköltözne. Már ha nem lenne Cali a képben, biztos ezer örömest akadna a nyakamba, de így meg majd biztos azzal fogja indokolni, hogy ő aztán nem akar láb alatt lenni. Pedig ő lenne az utolsó személy, akiről ezt gondolnám, hogy láb alatt lehetne a házamban, még úgy is, hogy Cali valószínűleg velem együtt költözik be. Csak az a másik kérdés, hogy ebből neki lenne-e gondja, ezért is kérdeztem meg még egyszer tőle. Úgy összességében az én ötletem lenne kényelmesebb, de akármi is lesz, én nem fogok ellenkezni egyik félnél sem túlzottan. Csak egy kicsit. - Aha, ez rohadtul meglepő. Eddig nem úgy volt, hogy apád utál engem és ez vice versa kéne működjön nekünk? - Kérdezem tőle kicsit meglepetten. Az apjától kaptam már egy-két fenyegetést, amik enyhén durvábbak, mint amiket korábbi kapcsolataimban az illetők szüleitől kaptam. Félni nem féltem tőle, mert azzal csak maga alatt vágta volna a fát, ha velem tesz valami olyat, amivel a Protektorátus később előveheti. Én ugyan nem vagyok spicli, de nem ültem volna karba tett kézzel, és inkább okosan oldom meg, mintsem erőszakkal. - Nekem nincs annyi bajom vele, mint neki velem, egyszerűen csak faszom ki van már vele, hogy állandóan csesztet. - Persze ezekről valószínűleg Cali még csak nem is tud, mert akkor a jó fej apuka arcát veszi fel az öreg. Bár, elég gyakran én öntöm az olajt a tűzre, mikor egyszerűen csak annyiban hagyhatnám. - Nem volt semmi különösebb tervem. Alice-szel töltöttem volna a szabadidőmet, de így… más tervek is az eszembe jutottak. - Mondom neki mosolyogva, majd közelebb hajolok hozzá, és tarkójánál húzom közelebb őt is magamhoz egy csókra. - Áh, de hiányzott már ez. - Aztán újra a székemre visszaülök, és a kajámat is befejezem. Vagy legalábbis folytatom. - Egyébként jó időben jöttünk mind a ketten ide ezek szerint. Pont most lesz vége a nyárnak is, és jön neked a hajtás újfent. Én pedig újfent nevethetek rajtad, mikor már eleged van a sok tanulásból. -
Nem ismerem őt, de szerintem abból se lesz gond. Szívesen megismerném. – mondom neki mosolyogva, hiszen mindig is kíváncsi voltam arra a leányzóra, aki annyira fontos Ben-nek. Szeretném tudni, hogy Alice – azt hiszem így hívják – milyen is, mennyire hasonlítanak egymásra, mennyire különböznek. Szinte mindenre kíváncsi vagyok, ami természetesen rám tartozik, de ugyanakkor kicsit félek is. Mi van akkor, ha ő nem fog kedvelni. Sok esetben sokat számít az, hogy mit is gondol egy testvér a testvére párjáról. Emiatt is reménykedtem abban, hogy semmi gond nem lesz. Bár azt se tudom, hogy milyen lakásról van szó és a nővére tényleg odaköltözne-e, ha már tud rólam is. Mert engem aztán nem zavarna. Ha még jól is alakulnak a dolgok, akkor mondhatni kapok egy nővért. Egy „testvér” mindig jól jön, mert vannak olyan dolgok, amit egy pasival nem lehet megbeszélni. Nem utál, egyszerűen csak félti az egyetlen lányát. De ez megérthető, hiszen már senkije se maradt, csak én. – mondom neki komolyan. Nem értem, hogy miből gondolja azt, hogy édesapám utálja őt. Most is ő biztatatott, hogy nyugodtan menjek, de természetesen azt is a lelkemre kötötte, ha bármi van, akkor egyből hívjam őt. Nem hiszem, hogy ez alatt Ben-re gondolt volna. Lehet nem voltak még puszi pajtások, de idővel talán ez is változni fog, mert rájön apum is, hogy nincs mitől féltenie. Mert a lányának a legjobbat szeretné, vagy most pontosan mire is gondolsz? – kérdezem tőle kíváncsian, mert soha nem hallottam még azt, hogy tényleg ekkora gond lett volna köztük. Csodálkozva pillantok Ben-re, de közben tudom, hogy nem csak kitalálja, de akkor miért nem mondta el már valamelyik fél korábban, hogy gondja van a másikkal? Talán tudtam volna változtatni. Ha testvéreddel lett volna programod, akkor miattam ne mond le. Találkozhatunk később is. – mondom sietve, hiszen tényleg nem akarok az a fél lenni, aki miatt le kell mondania egy ilyen találkozott. Nem fogok besértődni, meg feltalálom magamat. Amikor pedig közelebb húz, akkor elmosolyodom és szenvedélyesen viszonozom a csókját. Elmosolyodom a szavain, hiszen nem csak neki, hanem nekem is nagyon hiányzott. Ha ezt ennyire tudod már, akkor remélem olyan lakást találtál magadnak, ahol akkor is tudsz aludni, ha esetleg a könyvek és a jegyzetek kitúrnak téged az ágyadból. – mondom neki ártatlan pillantás keretében, majd hozzáteszem. – Eddig se volt olyan vészes és most is simán fog menni. Plusz most még nem tartok jelenleg edzéseket se, így azért több időt tudok majd a nyakadon „lógni”. Így jobb, ha előre felkészülsz erre. – mondom neki jókedvűen és egy apró puszit nyomok az arcára.
- Csak akkor úgy kell majd berendezkedjünk, hogy a szobák mégse legyenek túl közel egymáshoz… Vagy vastagabb falak kellenek, ha más nem, a mi szobánk köré. Harmadik lehetőség, hogy próbálsz nem hangoskodni… - Mosolygok rá, kicsit heccelve őt. Egyébként meg három hálószobás a hely, szóval még ha valami vitát is nyit, akkor is tud kényelmesen aludni. Az én házamból meg nem fog kitúrni a kanapéra, mint anno náluk egyszer-kétszer. Hát néha tud nagy lenni az egóm, és nem engedem az igazamból, egyedül akkor, ha tényleg nincs igazam. Meg ha tényleg úgy lenne az okosabb, ha inkább abbahagynám az érvelést, és kussban maradnék. - Ja, csak az ember azt hinné, hogy fél év után már le bír szállni rólam. De látszólag nem bízik meg bennem. Viszont nem érdekel. Ha nem teszi, akkor nem teszi, nem az ő véleménye érdekel egyébként sem. - Vonom meg a vállamat. A másik kérdésére meg nem is válaszolok inkább, mert bőven eleget beszéltünk már az öregjéről. Érdekes, az én szüleim úgy szimpatizáltak Calival, mintha a saját lányuk lett volna, ez a faszi meg még egy sörrel sem kínált meg. Önszántából legalábbis nem, csak mikor Cali kicsit megbökdöste őt, hogy azért mégis már. Lehet gyerekes volt mondjuk az, hogy végül puszta dacból nem fogadtam el. - Ahogy mondtam, programom nem volt vele. Csak gondoltam, más happening híján vele leszek. Viszont biztos megértené, ha… valami közbejönne. - Aztán megfogom Cali kezét, és elkezdem kicsit húzni magam felé. - Na, gyere hát, ülj ide! - Mosolygok, és azért remélem, hogy túl sok ellenkezésbe nem ütközöm, és végül az ölembe ül. Az esetben pedig átkarolom őt a derekánál, és nyomok egy puszit az arcára. - Szerintem megoldjuk. Majd jól összebújunk. - Aztán nyomok még egy csókot az orcájára, és most én kérdezek. - Na és te neked mihez lenne kedved a nap folyamán? Csak emlékeztetlek, hogy egy hete nem is láttalak. - Mosolygok rá, aztán várom a válaszát kíváncsian. Remélem nem fog belekezdeni egy „inkább legyél a testvéreddel” hülyeségbe. Most itt vannak mind a ketten a közelemben. Bőven lesz időm mindkettőjükre.
Nem szoktam hangoskodni. – mondom neki sietve és egy kisebb rosszalló pillantás keretében, de persze eme pillantást se gondolom komolyan. Kicsit megköszörülöm a torkomat, majd pedig még hozzá teszem. – Amúgy meg szerintem eddig se panaszkodtál amiatt, ha kicsit hangosabb voltam a kelleténél. – mondom neki egy ártatlan pillantás és mosoly keretében. Régebben is előfordult, hogy összevesztünk valamit, de az igazán ritka pillanat volt a kapcsolatunkban. Sokkal többször fordult elő az, hogy könyvek vagy jegyzetek alá temetve elaludtam a kanapén, de reggel az első napsugarak, amikor az arcomra vetültek, akkor már az ágyban voltam Ben mellett. Ha majd egyszer lesz egy kislányod, akkor te is megtudod, hogy milyen félteni az egyetlen kishercegnődet. – szólalok meg barátságosan, majd gyengéden végig simítok az arcán. Reménykedek abban, hogy egyszer ők is jól ki fognak jönni egymással, mert amikor engem mutatott be Ben a szüleinek, akkor úgy bántak velem, mintha ott nőttem volna fel. Ott még teljes mértékben megvolt a családszellemének az érzése. Nálunk már nem annyira, hiszen csak apum és én maradtunk, majd később még Evelyn költözött oda hozzánk. Biztosan örömmel venné, hogy a barátnőd elrabol tőle. – szólalok meg egy kisebb nevetés keretében, majd amikor újra megszólal, akkor felállok és befészkelem magamat az ölébe. A karomat a nyaka köré fonom, majd a másik kezemmel gyengéden simítok végig az arcán, ezek után pedig újra rövid időre „megízlelem” az ajkait. Mivel a mai napon érkeztem és nem akartalak egyből letámadni, amit azt hiszem jól is tettem, mert szemmel láthatóan a sors is újra karjaid közé sodort, mint azon a bizonyos estén. – a hangomból még mindig kicseng az, hogy mennyire boldog vagyok. Tényleg úgy terveztem, hogy most leadom a papírokat, majd eszem valamit, utána kicsit feltérképezem a várost, majd utána pedig jöhet az, hogy megtalálom őt. Ez volt a tervem mára, de a kérdését halva egy újabb kuncogás hagyja el az ajkaimat. – Akkor még egy kisebb kínzás rád fér. – szólalok meg ártatlan pillantással, majd pár röpke pillanatra elgondolkozom. – Mi lenne, ha esetleg megmutatnád a várost? Egyáltalán nem ismerem ki magamat itt és te már biztosan otthonosabban mozogsz. Meg esetleg megnézhetnénk azt a házat, amit kinéztél vagy az meglepetés? – kérdezem tőle kíváncsian. Pontosan tudom, hogy mire gondolt azzal a megjegyzésével és bármennyire is hiányzott minden fajta értelemben, akkor se gondolom úgy, most azonnal kellene valami eldugott kis helyet keresnünk.
Jól felnevetek azon, amit mond, mielőtt viszont újra folytathatná, megszólalok. - Nem… te sosem. - Törölgetem a szememet, majd pedig elmosolyodom azon, amit mond. Valóban nem szoktam zokon venni, megsértődni azon, ha kicsit hangosabb a kelleténél. - Nos, igen. Engem nem zavar. Ellenben apádat egyszer-kétszer biztos zavarta. És tudom, hogy Alice-t is zavarná. Még ha ki nem is feltétlenül mondaná, de ismerem én már a nővérkém érzékeny kis lelki világát. - Mosolyodom el. Tényleg ideje lenne már végre annak, hogy bemutassam ezt a két nőszemélyt egymásnak. Főleg amiatt, mert az egyik fél nem is tud a másikról. Még csak azt sem, hogy létezik. Lehet rosszul fog esni viszont neki, hogy fél éve járok már Calival, viszont még egy szót sem hallott róla. Egyedül nem akartam elsietni a dolgokat, mert annyi idő alatt bármi történhetett volna. De most, úgy érzem, egyre komolyabb lesz a kapcsolatunk. Főként azért, mert több ezer mérföldet utazott el a családjától értem. - Nem. Őt egy sötét szobába fogom bezárni huszonegy éves koráig, aztán szabadjára engedem. - Mosolygok rá, bár sosem tennék ilyet. Valószínűbb inkább, hogy ha 18 éves koráig hazahoz egy fiút is, akkor szépen megfenyegetem, hogy ha hozzá is mer nyúlni, akkor megnyúzom. - Reméltem, hogy nem csak a karjaimba sodor a sors. - Mondom neki mosolyogva a csókot követően. Ideje lenne egyébként is mennünk, a kaját befejeztük mind a ketten, és ne foglaljuk a helyet másoktól. Oké, hogy egy helyen ülünk ketten, de hát na. Bár inkább szokja a környéket, ha már úgy is itt fog tanulni. - Nem ismerem még a várost. Arra a két helyre mentem csak el, ahol a házakat néztem még Québecben, meg itt az egyetemen jártam. Bár főként a pincében. Egy kisebb fegyelmezést is megkaptam a cigizésem miatt. De akár megnézhetnénk közösen is az egész helyet, hogy majd kényelmesebben találj meg mindent. Na? - Kérdem tőle, aztán ha beleegyezik, akkor már fel is állunk, és meg is indulunk a kisebb körútra.
// Ez részemről betudható egy zárónak is, írsz, vagy nem írsz, te döntésed, de felőlem már jöhet is a következő játék! //
Megforgatom a reakcióján a szemeimet és megrázom kicsit. Nem hiszem el, hogy ezen annyira nevetnie kell, hogy még „sírjon” is közben. Egyáltalán nem vicces. Lehet, hogy néha tényleg tudok hangos lenni, de na, én se vagyok szobor és szeretek hangot adni, ha valami tetszik. Szerintem meg egyáltalán otthon se volt, amikor szerinted túl hangos voltam. – szólalok meg sietve, mert nem hiszem el, hogy közben jött volna haza. Vagy egyszerűen hazajött és inkább elment volna? Na, ez badarság. Azért ekkora hangerőm nekem sincsen, hogy egy egész házat a kéjes sóhajaim töltsenek be. Azt már nem veszem be. Főleg, hogy zárt ajtók mögött történt a dolog. Szerettem volna végre találkozni a testvérével, de még abban se voltam biztos, hogy beszélt róla nekem. Biztos vagyok abban, hogy ez a dolog nem esne túl jól, mert reménykedtem abban, ha a családjának bemutatott és sok esetben hosszabb ideig is ott tartózkodtam, akkor a nővérének is mesélt rólam, vagy legalábbis megemlített, de ez hamarosan ki fog derülni. Addig is ráérek inkább azzal törődni, hogy jó ötlet volt utána jönni, mert szemmel láthatóan nagyon is örül. Abba azért nekem is lenne beleszólásom, nem gondolod?– kérdezek vissza mosolyogva és egy kisebb nevetés keretében, mert biztos vagyok abban, hogy sose lennék képes bezárni a gyerekemet. Természetesen félteném, de ahogyan a szüleim se szorítottak korlátok közé, úgy én se tenném. Mert néha az a legjobb, amikor a saját bőrén tapasztalja meg az illető a dolgot. Előbb vagy utóbbi mindenki elnyeri a jutalmát. – szólalok meg még mindig mosolyogva és kicsit húzva őt. Majd pedig csendesen figyelem őt, miközben minden egyes szavára figyelek. Egy pillanatra elgondolkozom, hogy vajon mit is csinálhatott ebben az egy hétben, mert fura, hogy még alig látott valamit a városból, de ugyanakkor érthető is. Nos, azt hiszem bármennyire is nem kellene, de örülök azért, hogy kicsit megróttak miatta. – ezt az egy dolgot nem szerettem. Nem szeretem, ha cigizik és reménykedtem abban, hogy a közös otthonukba se fog bent cigizni. Nem fogom megszabni azt, hogy mit tehet meg és mit nem, de pontosan tudja erről a véleményemet. Illetve, ha egyszer úgy hozza a sors, hogy lesz egy babánk, akkor a közelében biztosan nem hódolhat ennek a szenvedélyének.
Ahogy meglátta a belépő nőt, keze a magasba lendült, és valós örömmel integetett felé. - Erin! – hívta az egyezményes kézmozdulat, hogy üljön le az asztalukhoz. Ahogy a nő odaért, felállva csókolta arcon a másfél hónapja először látott vendéget, kit valamiért nagyon megkedvelt. Talán épp azért, mert tudta, hogy nem volt, és a következő tíz évben ismét nem várható, hogy barátjuk egy nővel jelenjen meg egy családinak mondaható estén. Elisé a hozzá oly jól illő, kedves mosollyal fogadta az odalépőt, majd maga is felállva ölelte meg Erint. - Jó látni téged. – volt kicsit olyan a közöttük lévő viszony, mintha anno a mosdóban valamiféle titkos barátságot kötöttek volna. Ha az ember valaki előtt sír, még ha az véletlen baleset is, tud összekovácsoló hatása lenni. - Gyere, reggelizz velünk. – intett az egyik üres hely felé, majd észbe kapva mutatta be a harmadik nőt is. Az átlagos magasságú, porcelánbaba arcú, stílusosan öltözködő, feltűnően csinos nő valós érdeklődéssel vonva fel szemöldökét pillantott végig Erinen, majd felállva nyújtott kezet. - Selia vagyok. Sokat hallottam rólad. – somolygott még mindig, ami azt jelezte, a lányok már beszámoltak arról, hogy Eugéne végre valakit behozott a társaságba. Az egyetemi légkörtől kellemes és fiatalos reggelizőhely műbőr boxokra osztott tere hemzsegett az ott tanuló emberektől, de bőven akadt külsős törzsvendég is. - Mesélj. – ült le Amilia csillogó szemmel. – Szétszedi már a kontyodat? – vigyorgott információra éhesen. - Jó hogy nem azt kérdezed tőle, hogy lefeküdt-e vele. – morogta Selia megmentőn, majd megvonta a vállát. – Csak azoknak a nőnek szedi szét a haját, akivel le akar, vagy már…tudod… - vonta meg a vállát. - …bogaras. - Hagyjátok már békén. – seperte el őket Elisé. – Ez az ő dolguk. Semmi közünk hozzá. – bólintott bíztatóan Erin felé, hogy nyugodtan ejtse a kérdést, ez most nem a társasjáték. De valójában nem akarta hallani. Még a gondolat is kést forgatott a gyomrában. Az egy éjszakás dolgok nem zavarták, de valaki, akit a társaságba hozott, valami több volt. - Inkább mesélj. Hogy vagy? Találtál munkát?
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
A bátyámat akartam meglepni, egyébként is beszéltünk róla, hogy megnézhetem egy óráját… Szeretek Jackie-vel lenni, ő képes elterelni a gondolataimat a saját nyomorúságomról, ám most nem jártam szerencsével. Minden esetre, ha már bejöttem az egyetemre, úgy döntöttem, hogy egy kicsit körülnézek. Rég volt már, hogy New Yorkban én is egyetemista voltam. Nem mintha annyira visszasírnám azokat az éveket, mert eléggé le voltam terhelve, de utólag nem bántam meg, hogy annyi mindent a nyakamba vettem. A menzához a terjengő illatok vonzottak, s bár nem voltam kifejezetten éhes, a kíváncsiságom győzött. Mivel nem számítottam ismerősre, ezért nem különösebben néztem körbe, hogy kik ülnek az asztaloknál. A nevemre meglepetten kaptam oldalra a fejemet, amitől varkocsba font hajam előre bukfencezett a farmerruhám takarta vállamon. Pillantásom Amilia széles mosolyú arcán akadt meg, aztán a társaságában levő két nőre ugrott egymás után zöld tekintetem. Engem direkt szívat az élet, most már biztos vagyok benne. Ajkaimat összeszorítva mosolyodtam el, s bár feléjük indultam, legszívesebben megfordultam volna, és befalazva a hotelszobám ajtaját száműztem volna magam a mindennapokból. Amilia azonban nem tehet semmiről, és nem akarok vele bunkó lenni csak azért, mert Eugéne-el úgy alakultak a dolgaink, ahogy. - Sziasztok! Köszöntöttem mindenkit, aztán viszonoztam Amilia pusziit, és Elisé felé fordulva viszontöleltem őt. - Téged is. Pillantottam végig rajta, miután elengedtük egymást, aztán a harmadik nőre vándorolt át a tekintetem. - Erin... Tényleg? Bukott ki belőlem a meglepett kérdés, és láthatóan kissé zavarba jöttem. Nem igazán akartam Eugéne-ről beszélni, viszont sejtettem, hogy elkerülhetetlen lesz, hogy szóba hozzák. Aprót sóhajtva ültem le közéjük, a szék oldalára akasztva fel barna táskámat. A kérdések szinte azonnal elkezdtek záporozni felém, és én képtelen voltam megszólalni. Szerencsére az arcomra kiköltöző zavart lehet akár azzal is magyarázni, hogy nem vagyok az a típus, aki intim dolgokat kifecseg. Kezeimet az ölembe fektetve rejtettem az asztal lapjának jótékony takarásába, és ujjaimat tördelve próbáltam meg levezetni a feszültséget, ami a vállaimra nehezedett ólomsúllyal. Elisé terelése, és kérdése mentett meg a kínossá vált helyzetből. - Köszi, jól. Minden rendben. Préseltem ki torkomból a hazugságot. Mégis mit mondhattam volna? Hogy a bátyja teljesen padlóra küldött? - Úgy tűnik, hogy igen… a Nanook’s nem vált be, de most úgy tűnik, hogy a szerkesztőségben üresedés van, és jó eséllyel pályázok az állásra. Te jól érzed magad az új szerepkörben? - Komolyan? Csak nem Charlotte Wonbridge helyét pályáztad meg? Szólt közbe Amilia a tőle megszokott lelkesedéssel. Épp úgy pörgött most is, mint azon az estén, pedig még jócskán benne járunk a délelőttben. Visszapörgetem az agyamban az átfutott faxot, és… igen. Wonbridge! Ez volt a nő neve, aki szülési szabadságra ment. - De igen, ismered? Amilia egyre szélesedő mosollyal bólogatott. - Persze, már nagyon régóta! Még középiskolában voltunk osztálytársak. Most jön a férjével az első babájuk. Úgy volt, hogy még utolsó munkája gyanánt ő készíti el Eugéne-el az interjút az újságnak, de aztán úgy döntött, hogy meghagyja az utódjának. Éreztem, ahogy kiszalad a vér az arcomból, és egy pillanatra mintha megbillenne alattam a talaj. Még Selia-nak is feltűnt a reakcióm, pedig most találkozott velem személyesen először. Sokatmondó pillantást váltottak Amiliával, aki tüzetesebben megnézve magának állapította meg, hogy nem festek túl jól. A viszontlátásom örömének első perceiben nem vette észre, de orvosként sasszeme van ahhoz, hogy kiszúrhassa… valami történt velem. - Lehet, hogy azóta már kiadták a megbízást másnak. Reagáltam, mert reagálnom kellett valamit. Tisztában vagyok vele, hogy hiábavaló reménykednem ebben. Nem hiába keresnek gyorsan a nő helyére valakit, aki átveszi a feladatait. Jelenleg nem érzem úgy, hogy képes lennék interjút készíteni Eugéne-el… én erre képtelen lennék. - Szóval? Rántott vissza Amilia kérdése a merengésemből, majd kikerekedő szemekkel pillantottam fel rá, ahogy enyhén meghökkenve konstatáltam, hogy az asztalra könyökölve bámul rám. Zavartan felhúztam a szemöldökömet, mire elnevette magát. - Nagyon el vagy varázsolva te lány! Azt kérdeztem, hogy mi szél hozott az egyetemre? - Itt tanít a bátyám, őt akartam meglepni, de úgy tűnik pont elkerültük egymást. - Ki a bátyád? Méregetett Selia valós érdeklődéssel, hiszen tanársegédként tevékenykedik már második éve, és a tanárokat mind ismeri. - Jackson Carter. - Carter edző? Na ne! Vigyorgott, aztán finoman megbökte Elisé karját. - Tudod, meséltem róla! Tavasszal vette át a városi jégkorongcsapat edzését. Foglalt a bátyád? Szerintem tök jól passzolnának Elisével! Lelkesedett be, amitől bennem ismételten megfagyott a vér. - Hát… nem tudom biztosan. Azt hiszem… van valaki, akivel találkozgat. És igen, ő edzi a csapatot is.
Elisé égnek emelve szemét húzódott el. - Ami, hagyjál. Nem akarok most senkit. Épp elég bajom volt a pasikkal az elmúlt évekbe. Már komolyan gondolkodom, hogy egy nővel egyszerűbb lenne. – túrt bele a vállára omló, sötét tincsekbe. - Csak azért mondod, mert nem láttad még. Szexi a pasi. – szívta be ajkát Amilia, majd Erinre sandított. – Bocsi. Tudom, béna dolog ilyet hallani a bátyádról. - Ugyan, szerintem hallott már ennél rosszabbat is, ha Eugénnel van. – vigyorgott Selia, majd fejével a pult felé intett. – Szerintem ott a profotok. – Elisé a mutatott irányba pillantott, majd felállva bólintott Amilia felé. - Gyere. Ő az! – álltak fel mindketten, majd indultak a középkorú férfi felé, Erint és Seliát kettesben hagyva. A babaarcú nő, kinek sűrű hullámokban omlott haja egészen a derekáig, közelebb húzódott a hozzá. - Valami szívatást terveznek Nathenek, de kell hozzá egy belsős ember. A terv az, hogy Elisé körbeudvarolja a tündérkés bájával, Amilia meg telebeszéli a fejét. Ahogy ismerem, még menni is fog nekik. – nevetett Selia, majd nagyot váltva fordult komoly tekintete a nő felé - Megköszönte a végén? – fürkészte Erint, majd megtalálva a rezdülésekben a választ, sóhajtott. – Óh…nagyon sajnálom. Pedig ígéretes voltál. – biggyesztette le ajkát. – De valljuk be…- vonta meg a vállát cinkos mosollyal - …még így is megérte. – tette egyértelművé, hogy ő is megkapta az az egy szót, amit akkor még kedvességnek élt meg, de ma már tudja, hogy nem jelent mást, csak végérvényes búcsút.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Nem kapkodtam a fejemet, a szemeim viszont élénken ugráltak a bátyámról diskuráló nőkön… Amilia megjegyzésén pedig egyenesen felemeltem a szemöldökömet. - Azt hiszem, középsulis korunk óta nem hallottam senkit se így nyilatkozni róla. Nevettem el magam zavaromban. Én nem tudok elfogulatlanul a bátyámra nézni, de férfiként sem. Persze iskolás korunkban mindig bomlottak érte a csajok, és az teljesen egyértelmű, hogy az én bátyám csakis jó party lehet. Legnagyobb megnyugvásomra Elisé egyáltalán nem rajong az ötletért, sőt... Amiliával együtt el is sietnek egy középkorú alakhoz, akit csak futó pillantással mérek végig. - Tényleg, hiszen ő is itt tanít. Nyugtázom magamban kissé meglepetten. Jó eséllyel ismerhetik egymást a bátyámmal. Ennek nem feltétlenül örülök, mert elég kínos lenne, ha Nathe egyszer elszólná magát előtte, hogy ismer engem. Erre már korábban is gondolnom kellett volna, de most már nincs mit tenni igazából, csak reménykedhetek benne, hogy nem tudódik ki, mert akkor még neki is magyarázkodhatok. - És mi a dolog apropója? Csak hogy érezze a törődést? Kérdezem nevetve. - Igen, valahogy úgy. A bizalmaskodó közelhúzódást először nem tudom mire vélni, aztán ahogy nekem szegezi sorban a kérdéseit, tisztává válik a képlet. A szívembe állított kés, amit napok óta ott hordozok, most tekeredik kettőt, de minden önuralmamat összeszedve könyökölök fel az asztalra, s bár sírni volna kedvem, a sportmagazin fotózásra begyakorolt mosolyomat elővéve támasztom államat az ujjaimra. - És hogy tetszett… a lakása? Szuper, igaz? A termésköves padlófűtés nagyon jó megoldás.. Most Selia volt az, akinek arcára fagyott a mosolya. Ebből láttam, hogy gőze sincs arról, hogy milyen Eugéne lakása belülről, de úgy tettem, mint aki ezt nem vette le. - Gondolom akkor téged is megkért, hogy maradj ott nála éjszakára… Vontam meg a vállamat, mintha evidens lenne, aztán a mini köménymagos sós stanglik felé intettem, amik előtte voltak egy fonott kosárkába. - Vehetek egyet? - Persze. Hebegte, én meg magabiztosnak mutatva magam nyúltam a kosár közepébe, és kivéve onnan egy péksütit, haraptam rá az omlós finomságra. Volt valami egészen taszító a nő személyiségében, amit tetézett a megváltozott testtartása, és a méregetése. Magas lóra ugrott, és ehhez mérten elég nagyot koppant is. Ha kikezdenek, akkor én is vissza tudok szúrni, és ezt most minden lelkiismeret-furdalás nélkül meg tudtam tenni, mert semmi valótlan nem állítottam, csak a történtek egy részét elhallgattam. Selia kelletlenül mocorogni kezdett a széken, és talán megszólalt némileg a lelkiismerete is, mert a következő pillanatban bár még mindig sértetten, de normális hangon, a cinizmust mellőzve szólalt meg újra. - Bocs, nem úgy értettem. Nem akarok problémát… tényleg nem. Kezdett mentegetőzni, majd röviden Amilia és Elisé felé pillantott, de mivel ők még láthatóan a tárgyalások közepette voltak, nem csapta össze a mondandóját. - Egyszer voltunk csak együtt, ő volt fent nálam… és utána le is lépett, csak ennyi volt. Azt hittem, hogy veled is ez volt… Emberelte meg magát. Kétlem, hogy miattam, inkább azért, mert Amilia érezhetően szeret engem, és Elisé is kedvel, ő meg nem akarja, hogy elforduljanak tőle a barátai, mert bekevert. - Ne aggódj, nem haragszom rád… Mosolyogtam még mindig, de igazából haragudtam. Nem azért, mert Eugéne-nek ő is megvolt, hanem azért, mert direkt bántani akart a szavaival, és bántott is. Viszont akaratán kívül adott egy olyan információt, aminek eddig nem voltam a birtokában… és ami haloványan, de körvonalazni kezdte bennem azt, hogy Eugéne miért burkolózott hallgatásba akkor éjjel. Bár a kést még mindig a mellkasomban érzem, de némileg kifelé csúszott a hegye. Talán még nem menthetetlen a dolog. - Hozok teát, te is kérsz? - Igen, köszi! Barna cukorral. Felállok, majd teás pult felé indulok, és beállok a kisebb sor végére, ami ott várakozik. Az ajtón kívül, a folyosón pillantom meg Nathe-t, ahogy az egyik diákkal beszélget, de testtartásából egyértelműen úgy tűnik, hogy befelé tart a menzára. Fejemet Elisé-ék felé kapom, Amilia tekintetével találkozik zöld szempárom, majd ajkaim némán formálják meg Nathaniel nevét, és a bejárat felé intek a szemeimmel. Diszkrét pantomim játékkal jelez vissza, hogy valahogy foglaljam le, én meg a tarkómat megvakarva ráncolom a homlokomat. Már sorra kerülnék a teáknál, de látom, hogy Nathe épp elköszön a diákjától, szóval nulla tervvel indulok meg lendületes léptekkel az ajtó irányába, és úgy teszek, mintha épp nem venném észre, és a vállammal neki megyek. - Bocs! Fordulok vissza, majd pillantok fel rá. - Nahát, Nathaniel! Micsoda meglepetés. Hogy vagy? Rég láttalak… Próbáltam fenntartani a figyelmét, nehogy befuccsoljon Amiliáék projectje.
Nathaniel összevonva szemöldökét fordult a koordinációzavaros diák felé, majd megismerve benne a nőt vigyorodott el. - A francba. Már kezdtem reménykedni. – csókolta arcon a nőt. – Eugénet várod? - pillantott az órájára. – Most beszéltem vele, azt mondta dugóba került. Pár perc. – intett fejével az asztalok felé. - Valahol itt vannak a lányok is. Csütörtökönként mindig együtt reggelizünk. Többé-kevésbé mindenki. Max ritkán, mert éjjel melózik. Felix meg reggeles a kórházban. De a többiek itt vannak. Talán még Selia is… - pillantott át a boxok felett, majd meglátva a dekoratív barna nőt intett felé. - Gyere, tarts velünk. Bemutatlak. – karolta át Erin vállát azzal a fajta invitálással, mire nem nagyon lehet nemet mondani, majd mégis megállva pillantott a nőre. - Tudom, hogy nem akarsz jönni, és megértem. – bólintott, jól tudva mi történt. – De hidd el nekem. Nagyobb szüksége van rád, mint azt sejted, vagy mint azt valaha elismerné. Csak azt döntsd el, hogy ér-e ennyit neked? Ha igen, gyere és reggelizz velünk. Itt nincs hazai pályán. Gyengébb. Használd ki, és ne hagyd magad. Csak így törheted be azt a falat…persze, csak ha akarod. – emelte fel megint a karját, hogy ha a nő vele tart, újra átölelve vigye a társaságukhoz. Nathe jó barát volt, és aki jól tudta, ha valaki nem töri meg ezt az Elisé és Eugéne számára is mérgező, és sehová sem vezető kapcsolatot, akkor mindkét barátját végleg elveszíti. És évek óta nem látott erre erősebb reménysugarat, mint ez a szőke, alacsony, makacs nőt. Nem engedhette el szó nélkül.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Nathaniel izgágaságán nem tudok nem mosolyogni. Túl sokáig nem vonhatom el a figyelmét, szóval csak remélni tudom, hogy Amilia egy kicsit felgyorsítja a benti folyamatot… na meg hogy Jackson nem bukkan fel mégis. - Ide tart? Bukott ki belőlem döbbenetem, és ujjaim szőke varkocsom végével kezdtek el babrálni. A feszültség tapintható volt körülöttem, és Nathaniel nem volt hülye, azonnal kiszúrta azt, amit Eugéne barátjaként amúgy is már tudott, vagy legalábbis sejtett… legalábbis Eugéne részéről. - Igen, tudom… véletlenül összefutottam velük. Nagyon amatőr dolog lett volna letagadni, hiszen a táskám ott volt még mindig a szék támláján, ahova akasztottam. Amikor átkarolva befelé indult velem, láttam, hogy Amilia és Elisé közrefogva a professzort, indulnak meg a most épp használaton kívüli terasz irányába. Mély levegőt vettem, hogy megakasszam Nathanielt, amíg ki nem kerülnek a látóterünkből, de a férfi megelőzve torpant meg mégis, és felém fordult. A tekintetéből láttam, hogy tudja. Tud mindent. - Szóval mindent elmondott. Borzasztó volt az egész. Szégyellem magam, mert miután lehiggadtam, beláttam, hogy kicsit túlreagáltam. Én… tudom, hogy nem szabadott volna, előre figyelmeztetett… de… Felsóhajtottam. - Beleszerettél. Fejezte be helyettem a mondatot, érezve ő is a helyzet súlyát, szorított finoman magához. Aprót bólintottam. Nathaniel amennyire látszott nagyra nőtt komolytalan gyereknek, annyira volt bizalmat gerjesztő. Fogalmam sincs, hogy csinálja… talán ezt nevezte Eugéne a Nathan féle sármnak, bár rám nem olyan hatással volt, mint a diáklányokra, akik kilépve a menzáról, alaposan megnézték maguknak, hogy a szívdöglesztő professzor milyen nővel diskurál bizalmasan. - Szervusz Nathe! Ugrott fel Selia csillogó szemekkel a székről, és elébe ment a férfi arccsókjainak. Jó ég, ez a nő! Vagy nagyon le akar feküdni Nathe-el is, vagy repetára fáj a foga. - Elisé és Amilia? Pillantott körbe a férfi, látva a terítékeken, hogy már ők is itt vannak. - Wc-re mentek. Tudod, mi nők párosával járunk. Gyere, ülj le mellém! - A teák! Bocs, máris hozom… Nathe? - Hoznál kávét? Drága vagy! Mosolygott rám, én meg biccentve indultam vissza, de most épp kifogtam, hogy nem volt sor. Miután kikértem mindent, jöttem rá, hogy ez nem lesz olyan egyszerű mutatvány, s mivel épp nem volt mosott tálca kitéve, várnom kellett arra egy keveset. Egymás után felpakoltam a csészéket, a papírtasakos cukrokat, egy kis dobozka kávétejszínt Nathe-nek, mert nem tudtam, hogy issza a kávét, aztán ahogy a kicsit túltöltött tálcával a kezemben egyensúlyozva nagyon lassan megfordultam, megpillantottam a pont belépő fekete szövetkabátot viselő Eugéne-t. A szívem a torkomba ugrott, én pedig néhány nyeléssel próbáltam visszazavarni a helyére. - Na végre! Segítenél Erinnek? Kicsit eltúloztuk a rendelést. Szólt oda Nathe a barátjának, majd sármos mosollyal fordult Selia felé, hogy addig is lekösse az érdeklődő barna figyelmét. - Szia. Köszöntem Eugéne-nek, amikor odalépett hozzám. - Inkább a kávét vedd le a tálcáról, nehogy leforrázd magad a teával. Kicsit túlöntötték…
A többiek nem nagyon hagytak lehetőséget arra, hogy elsunnyogja a csütörtöki közös reggeliket. Tüntetőleg kijelentették, hogy akármi is van, elegük van ebből a szarakodásból, amit a két testvér művelt. Egyedül Nathe nem volt hajlandó belefolyni abba a hadjáratba, amit a többiek indítottak a baráti társaság és a rituálék egybentartása végett. Habár elsőre teljesen elvetette a lehetőségét a dolognak, rá kellett jönnie, hogy valahogy, legalább élhető szintre kell hoznia a kapcsolatát a húgával, kizárva belőle azt a tényt, hogy kisebb nagyobb megszakításokkal, de hat éve a szeretője volt, még ha lassan egy hónap is eltelt azóta az utolsó, elcseszett reggel óta. Teljes feketébe öltözve lépett be az egyetemistától zsizsegő helyre, majd tekintete körbepillantva találta meg barátját, ki már adta is az utasítást. Egy pillanatig Elisét vagy Amiliát kereste, kinek segítségére lehet, majd tekintete megállapodott az ismerős arcon. Gondolkodás nélkül lépett mellé, majd rápillantva simogatta végig tekintetével, csak egy pillanatra akadva meg a lazán font tincseken. - Szervusz Erin. – emelte el a két teát, nem foglalkozva a nő utasításával, majd előre engedve követte az asztalig. -Selia– tette le a forró italokat, majd mellélépve csókolta arcon a nőt, ki hátradobva derékig érő tincseit ölelte meg röviden a férfit. Nathel való kézfogás után körbepillantott. - A lányok? – Nathe megvonva a vállát a mosdók felé mutatott. - Felix ügyeletes volt? – bújt ki a fekete kabátból majd rendezte el a boksz belsejében a többi tetején, és csúszott be melléjük, hogy Erin is mellé tudjon ülni. - Nem. Műtéte van. – felelte Nathe, majd Erinre pillantott. - Hallom te csinálod az interjút Eugénel? Nem semmi kislány. Ez is tudós agglegények sorozat része lesz? Olvastam az utolsót. Az egyetem kémia tanszékének a vezetőjével volt. Na, mondjuk az a pasas nem csoda, hogy egyedül van. – Eugéne kérdő tekintete lassan a nő felé fordult. - Valóban? Úgy tudtam, Charlotte Wonbridge interjúztat. – fürkészte a zöld szemeket zavarba ejtő fél mosollyal az ajkán. - És mikor kapom meg a kérdéseket? - szakadt el a nő szemeitől, tekintetével követve végig a farmerruha szegélyét, majd elakadva a gombolásnál, tért vissza újra a nő ajkán keresztül íriszeihez.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
A kezeit néztem, ahogy az inak megfeszültek, miközben a két csészét leemelte. Csak egy suhanó mosollyal az ajkaimon vettem tudomásul a cselekedetét, aztán megfordultam, és az asztalok között elmanőverezve érkeztem vissza a bokszunkhoz. - Hoztam neked mindent, mert nem mondtad, hogy szereted. Mosolyogtam Nathanielre, majd a kocsmában elsajátított kis rutinommal pakoltam le elé a tálcáról mindent. - Elvileg ez a barna cukor. Fordítottam meg ujjaim között a kis tasakot, majd mosolyogva Selia csészéje mellé tettem. Eugéne-re pillantottam, aztán becsúsztam mellé a bokszba, s fenekemen lesimítottam a farmerruha alsó részét, mielőtt kényelmesen elhelyezkedve keresztbe vetettem a lábaimat. Nathe kérdésére zavartan Seliára pillantottam, aztán Eugéne-re, és éreztem, hogy vörösödni kezd az arcom. - Ez még nem biztos. Hivatalosan még nem adta ki a főszerkesztő… de Mrs. Wonbridge előbb elment szülési szabadságra a tervezettnél, és a függőben levő feladatait annak adják, aki a helyére kerül. Rebbentek meg a pilláim zavaromban. - Amire Erin a legesélyesebb. Szólt közbe Selia elégedetten hátradőlve. - Még el kell olvasnom néhány megjelentetett interjút a sorozatból, hogy tudjam, nagyjából mit várnak el, és ha tényleg én kapom meg, akkor utána össze tudom írni a kérdéseket. Mosolyogtam Eugéne-re. - Engem miért nem interjúztatnak, fiatal csinos lányok? - Interjúztatod te őket eleget, Nathe! Nevetett Amilia, visszatérve Elisével az oldalán, aztán behajolva két puszit adott Eugéne arcára. - Erin, tudnál esetleg nekem és Felixnek félretetetni valami jó helyre két jegyet a következő jégkorongmeccsre? Felix imádja a jégkorongot, és pont a szülinapján fog hazai pályán játszani a Nanooks! - Persze, megkérem a bátyámat. Nem gond. De többet is tudok, ha gondoljátok…? Pillantok végig a társaságon, nem igazán tudva, hogy mennyire vannak oda a jégkorongért, bár itt Alaszkában szerintem elég kézenfekvő, hogy mindenki szeresse. - Én ezt kihagyom, annyira nem vagyok oda érte. Elég agresszív sport. Dőlt hátra Selia, füle mögé simítva a haját, kortyolva bele a teájába. Felemeltem én is a csészémet, majd óvatosan a forró, gőzölgő lébe ittam. Tekintetem átvándorolt Elisé-re, aki jóval feszültebbnek látszott, mint negyed órával korábban. Akaratlanul is felsóhajtottam. Ezek szerint még mindig nem békéltek meg Eugéne-el...
Elisé követve Amilia mozdulatát hajolt be a boxba, majd szavaktól mentesen simította arcát a férfi frissen borotvált bőréhez. Annyira bensőséges volt a mozdulat, ahogy a két testvér között az összetartozás nem egy arcra ejtett csókban fejeződött ki, hanem csupán egy egymásoz simuló érintésben. Akármilyen probléma is volt közöttük, ez oly mélyen beléjük égett már a gyermekkortól kezdve, hogy túl sokat hordozott magában ahhoz, hogy el lehessen hagyni. A mozdulat közben Eugéne ujjai húga fejét simítva csúsztak a keskeny vállara, majd távolodott is el. Látszott az egész mozdulatsoron, hogy valóban egy rituálé, mit a többiek már rég észre sem vettek, hisz mindig így volt. A hokimeccsel kapcsolatos szervezkedés zsizsegővé varázsolta a reggelit. A többiek hangzavarát kihasználva fordult Eugéne a nő felé, mutatóujját végigfuttatva a térdtől indulva fölfelé, míg enyhén feljebb nem sodorva a farmer anyagát állt meg a combja közepén. - Nincs kicsit hideg ehhez? – kérdezte halkan, de a válasz nem érdekelte. Helyette közelebb hajolva súgta fülébe. – Szívem szerinte kirángatnálak innen…ez a ruha ordít, hogy gombolják ki…Nathe irodája elég közel van. – simították szavai a szőke fonat mögött bújó fület, miközben tenyere gyengéden a nő harisnyájára feszült. - Csak félek, ha meglátod a titkárnőjét, leveszed a fejem. Még ötven sincs. – morogta, és úgy tűnt, ma épp a kedélyes napját fogta ki a nő. - Halló, szerelmesek! Ti jönnétek meccsre? – Amilia nem fogta vissza magát soha, de mindezt oly életkedvvel teli bájjal csinálta, hogy nem lehetett rá haragudni. Selia tekintete azonban Erint fürkészte, akaratlanul is fintorba csúszó mosollyal.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Szórakozottan hallgattam a diskurzust. Az ilyen csapatépítő programokra úgy tűnik, hogy majdnem mindenki vevő. Letenni készültem a csészémet az asztalra, hogy vegyek még egyet abból a sós stanglis kosárból, de az érintés megakasztott. Finoman összerezzentem, és ha nem az asztalon koppant volna a csésze alja, jó eséllyel magamra öntöttem volna a tartalmát. Karomon katonás sorrendbe álltak világosszőke pihéim, és nagyon tudtam utálni most magam, amiért ennyire képtelen vagyok leplezni, hogy milyen erőteljes hatással van rám Eugéne pusztán azzal, hogy hozzám ér. Dobhártyám fájón lüktetett, és ahogy felé fordulva tekintetünk találkozott egymással, pofátlan egyértelműséggel tágultak ki pupilláim, jelentéktelenné téve a zöld íriszek hangsúlyosságát. Ha lett volna érdemi válaszom a kérdésére, akkor se tudnék most mit felelni. Összezavar teljesen, és gondolatban az asztal tetejét kaparom a körmeimmel. Lesütött pillantásaimat lassan vezettem fel nyakán a frissen borotvált arcára… arcszeszének illata megrészegítően leng körbe. Kicsi tenyerem rácsúszik Eugéne kézfejére, de nem tolom el a kezét, mert túlságosan vágyok az érintésére ahhoz, hogy képes legyek ellenkezni, vagy magamra ölteni a megbántott jégcsapkirálynő szerepét. - Többé nem tennék olyat. Időközben rájöttem, hogy jobban mutat a nyakadon. Mosolyodtam el, aztán a tökéletesre kötött nyakkendő csomójához emeltem a kezeimet, mintha igazítani való lenne rajta. Egyszerűen csak… szerettem volna megérinteni. Selia figyelő tekintetét magamon éreztem, de nem voltam hajlandó ebben a pillanatban foglalkozni az egyértelműen saját irigységében fuldokló nővel. - Én mindenképp ott leszek! Nem láttam még egy meccsét se a csapatának, és megígértem Jackie-nek, hogy legközelebb az első sorban szurkolok. Szakítottam el figyelmemet Eugéne-ről, de távolabb nem húzódtam tőle. - Eugéne, akkor te se mondhatsz nemet. Dörzsölte össze lelkesen Amilia a kezét, és tudta, hogy Eugéne nem bújhat ki a közös program alól, hiszen ez Felix születésnapjának megünnepléséről is szól. - Na jó, nekem mennem kell. Elő kell készítenem az első órát. Állt fel hirtelen Selia, láthatóan nagyon sietős volt neki, hogy leléphessen innen. Kezdett neki kicsit sok lenni, hogy Eugéne ennyire nyíltan mutatja ki érdeklődését a szőke kislány iránt. Szívesen lett volna a helyében, és attól félt, hogy ha egy perccel tovább kell néznie a jelenetet, olyat szól, hogy kiutáltatja magát a barátaival. Mindenkitől elbúcsúzott, csak nekem „felejtett el” puszit adni. - Ha meggondolnád magad, fenntartok neked is egy jegyet. Voltam kedves vele annak ellenére, ahogy korábban viselkedett velem. A kedvesség a legjobb fegyver az ilyen emberek ellen. - Mi baja, bal lábbal kelt? Hajolt ki a bokszból Nathe, ahogy az elviharzó nő után pillantott értetlenkedve. Amilia is az órájára pillantott, és rájött, hogy nagyon elbeszélgették az időt. - Egek! Rohannom kell.. már így is késében vagyok. Gyorsan bekapta az utolsó falatot, majd elbúcsúzva mindenkitől lépett hozzám oda is, széles mosollyal az arcán ölelve át. - Úgy örülök nektek! Eugéne, te meg el ne cseszd, tünemény ez a lány! Nevetett jókedvűen, ahogy Eugéne-től is elbúcsúzott. Nathe meglátva a lehetőséget, ragadta meg… és Eliséhez fordult, hogy saját magukat is kivonják a társasából. Tudván, hogy mi történt, és látva… hogy barátjának ma épp jó napja van, csusszant a törékeny balerina mellé, kezével átkarolva a vállát. - Még van egy órám, mielőtt kezdek. Ha gondolod, belóghatunk a médialaborba, és megmutatom azokat az archív balett felvételeket, amiről múltkor beszéltük!
Eugéne hosszan nézve Nathe által ölelt húga után kalandozott el egy pillanatra valahová, hol az élet máshogy alakult. Hol Nathaniel nem tartja vissza magát csak azért, mert sosem nyúlna olyan nőhöz, kit a barátja szeret. Hol Elisé is úgy fordult Nathe felé, ahogy megtette volna, ha Eugéne nem létezik. Ahol valószínűleg férj és feleség, mert tökéletes párt alkotnának. Hol Elisé nem követi el a legnagyobb bűnt, mit egy nő megtehet egy szerelemkapcsolatban. Azonban tűnődése nem tartott tovább pár pillanatnál. A mellette megmoccanó nő magára vonva figyelmét terelte el gondolatait édesebb vizekre. - Ravasz dolog belopni magad a barátaim szívébe, nem mondom. Ilyen utoljára tíz éve sikerült egy nőnek. – célzott Séliára, ki sokkal jobban tartozott a társasághoz, mint valaha Eugénehoz. Átnyúlva az asztal felett marta el húga otthagyott teáját, majd belekóstolva húzta el a száját a túlízesített löttyön. - El kell mennem Anchorageba. Eladtam a lakásom, és a rendelőt. Holnap reggel veszi át az új vevő, de ma este még van ott dolgom. – fordult a nő felé, és hosszú ujjai elcsípve a fonat végét húzgálták meg kérdőn. - Ezt akár így is hagyhatod. – méregette a laza fonatot. – Legalábbis az útra. Ha kibontod, estére se érünk oda.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
- Kedves emberek. Szerencsés vagy, hogy ilyen barátaid vannak. Mosolyogtam Eugéne-re, majd a kihalászott sós stanglit még megettem. - Néha mi is összeültünk New Yorkban egy kora esti saláta vacsorára azokkal a korisokkal, akiknek anyám volt az edzője, de a beszélgetések inkább csak az edzések meg a versenyek körül forogtak. Nem volt ilyen baráti a hangulat. Merengtem el egy pillanatra. Amikor egy hónappal ezelőtt azt mondtam Eugéne-nek, hogy nincsenek barátaim, mert a sport mellett nem jutott időm a baráti kapcsolatok ápolgatására, akkor nem volt semmi túlzás a szavaimban. - Sikerült? Szerencséd van, hogy ilyen gyorsan találtál rá vevőt. A munka miatt már én is néztem több lakást, de inkább eladó… mint kiadó van olyanokból, ami érdekelne. A legtöbb tulajdonos panaszkodott is miatta, hogy kicsit visszaesett a lakásvételi kereslet. Persze ez Fairbanks. Teszem hozzá, aztán kérdőn felvonom szemöldökömet a kérdő pillantásra, mert nem tudom mire vélni. Ujjait egy könnyed mozdulattal elhessentem a hajamtól… nem harang, hogy húzogassa. Meglepetten döntöttem a vállamat a boksz támlájának, ha most álltam volna, le kellett volna ülnöm. - Azt akarod, hogy menjek veled? Kérdeztem vissza hitetlenkedve, majd rövid habozást követően bólintottam. - Rendben, de be kell mennem a kabátomért a bátyám irodájába. Nyúltam a táskámért, aztán kicsusszanva a bokszból a vállamra akasztottam, és Eugéne-el az oldalamon elindultam kifelé a menzáról. A tanárok irodáinak a folyosóján végigsétálva kopogtattam be Jackson ajtaján, de válasz ezúttal sem érkezett. Az ajtót nyitva hagyva léptem be, majd az asztaláról felvettem egy tollat, és a jegyzettömbre írtam nagy, kerek betűs írásommal, hogy „Itt jártam, de nem találtalak. Lemegyek Anchorage-ba, holnap jövök! xoxo Erin” A tollat visszatettem a helyére, a ragacsos post-it lapocskát pedig a monitor szélére ragasztottam, ott biztos nem kerüli majd el a pupák figyelmét. Belebújtam a kabátomba, a nyakam köré tekertem a sálamat, aztán Eugéne elé léptem. – Kész. Mehetünk.
Ahogy újra az egyetem parkolójába értek, csak akkor szólalt meg ismét, mintha eddig csak a válaszon gondolkodott volna. A nőt a Volvo anyósoldali ajtajának szorította, majd újra elkapva a fonat végét, tekerte ujjai közé. - Nem tudom, hogy akarom-e hogy velem gyere. De azt tudom… - hajolt közelebb, hogy csakis a nő hallhassa szavait. - …hogy veszettül kívánlak. – simult neki egész testében a karcsú alaknak, mintha csak érezhetően moccanó vágya nyomatékot adhatna szavainak. – És csak úgy kaphatlak meg még ma, ha magammal viszlek. – mosolyodott el azzal a fajta mosollyal, miben minden benne volt, amitől egy jó kislány elvörösödik. - Szóval gyerünk. Hat óra Anchorage. – futott tenyere a nő arcára, hüvelykjével simítva az elnyíló ajkakat, majd lépett hátra, és nyitotta ki neki a Volvo ajtaját. - Tényleg menjünk, mielőtt itt esek neked. – morogta kelletlenül, majd betessékelve a nőt a kocsiba kerülte meg az autót, és hátrarakva a kabátjával együtt zakóját is, ült be mellé.
Az aranyfüstös autó gyorsan falva a kilométereket hagyta el a várost, és Erin valóban rádöbbenhetett, hogy a férfi viselhetetlenül hangulatember, akinek ha jó napja van, akkor teljes elzárkózás helyett szórakoztatóvá válik. Órákat beszélgettek mindenről. Könyvekről, filmekről, sportról, gyermekkori balesetekről és cikis pillanatokról. - …erre ott állt Nathe a lányok öltözőjében meztelenül, és próbálta elmagyarázni, hogy ez csak egy, a sulis kajába tett hallucinogén gomba eredménye. Én nem hiszed el…a hat csajból aki akkor ott volt, év végére négyet lefektetett. Bárki más egy életre megpecsételődött volna, de ő még ebből is kidumálta magát. - mosolyodott el az emléken, miközben ujjai könnyeden simogatták végig a nő combját. Oldalra pillantva ingatta meg fejét. - Ez a ruha balesetveszélyes. – futott az anyag alá érintése.
Erin Carter
Ember
KARAKTERINFORMÁCIÓK
◯ Kor : 34
◯ HSZ : 257
◯ IC REAG : 223
◯ Lakhely : New York, Fairbanks
◯ Feltűnést kelthet : általában mindenhol feltűnést kelt
Egy kicsit tényleg hideg volt már a harisnyához, viszont taxival jöttem, és úgy elviselhető volt a kinti hőmérséklet is. Szerencsére Anchorage valamennyivel melegebb hely, mint Fairbanks, így nem félek attól, hogy ott befagyna a fenekem. Mióta kijöttem a kórházból, nem jártam ott… biztos fura lesz kicsit visszamenni. Gyanútlanul léptem a kocsihoz, leeresztve karomon a táskámat, készülve a beszállásra, mikor is csapdába estem az autó és Eugéne között. Megemelkedő pulzussal pillantottam fel a fölém magasodó férfire, aztán szemem sarkából a hajamra sandítottam. - Eugéne… Száradtak ki ajkaim pillanatok alatt, ahogy hozzám simult. A parkoló furcsán izgalmas pikantériát csempészett a helyzetbe, amiben egyszerre éreztem magam kissé kellemetlenül, és a felhők között lebegve. A kellemesen férfias parfüm egyáltalán nem tolakodóan, mégis az orromba kúszott, tovább hergelve érzékeimet. Rendesen belevörösödtem a szavaiba, és az ajkamat beharapva köszörültem meg enyhén a torkomat. - Figyelmeztetlek, hogy a bátyámnak egy egész hokicsapat áll a rendelkezésére. Szólaltam meg, majd kifújva a bent rekedt levegőt elvigyorodtam. Egy pillanatra megjelent előttem a kép, ahogy a Nanooks’ játékosai végigkergetik a Volvo-t a fél városon. - Viselkedj. Kacsintottam rá pimaszul visszafordulva egy pillanatra, mielőtt beültem volna a kocsiba. Magam elé húztam a biztonsági övet, és bekattintottam a helyére. Lehajtottam a napellenzőt, aztán megigazítottam a varkocsomat, ami kissé megsínylette Eugéne ujjainak játékát.
Az út felénél jártunk már, amikor kezdtem rájönni, hogy így nagyon be fogok melegedni, ezért lábaimat kibújtattam a csizmáimból, és felhúztam őket magam mellé az ülésre. Így is bőven kényelmesen elfértem rajta. Halántékomat az ülés támlájának döntve figyeltem végig Eugéne-t, s mosolyomat mintha ráégették volna az arcomra, hallgattam, ahogy megered a nyelve. Mintha egy teljesen más ember lenne. Olyan élményeket kezdett megosztani velem, amik elég személyesek voltak ahhoz, hogy túlzás nélkül azt gondoltam volna, soha nem avat be. Nekünk kétségtelenül a legjobb gyerekkori nyaralásunk Egyiptomban volt, amikor tevetúrára mentünk, és Jackson végigszenvedte az egészet… míg én oltárira élveztem. Meséltem a legelső versenyemről, hogy mennyire izgultam, és hogy Maya méhecske jelmezt adott rám anyám. Szerencsére akkor még csak 4 éves voltam, de bárki látja az azt a képet, mindenki halálra röhögi magát, mondván tök cuki! Természetesen nem hagyhattam ki Katya megemlítését se, akit évek óta cipelek magammal mindenhova. Elég szép kis szókinccsel rendelkezik már, mert sokat foglalkoztam vele… s ezzel egy időben meg is állapítottam azt, hogy Eugéne még nem is találkozott vele. Amikor bent volt nálam a hotelben, Katya kalitkája mindig le volt takarva, olyankor meg csendben van. Nathe storyján jóízűen felnevettem, aztán tenyeremet az elkalandozó kézre simítva állítottam meg. - Ha nem az útra figyelsz, akkor kétségtelenül az. Húztam fel ajkaimhoz a kezét, persze végigvezetve a farmeranyag által rejtett íveken és domborulatokon… bársonyos nyakam kellemes meleg tapintásán át egészen az ajkamig, aztán finoman megharaptam az ujjait, mielőtt visszatoltam volna a kezét a kormánykerékre. Az út mentén egyre gyakrabban tűnt fel Anchorage táblája. Már nem járhatunk messze!
Kezdőlap
//
